A Ford Scorpio 2.0i tökéletes utazóautó ma is, pedig veterán. Így lesz a hétköznapiból különleges!

แชร์
ฝัง
  • เผยแพร่เมื่อ 7 ก.ค. 2024
  • Amikor először nyugati autónk lett, az egy kicsit csalódás volt mindenkinek a családban. De apám szerencsére hamar eladta, és vett egy Ford Granadát, amit aztán három éven keresztül imádtunk. Így tanultam meg szeretni a nagy Ford utazóautókat. És a Ford Scorpio még annál is nagyobb lett!
    1985-ben mutatták be a Granada utódjaként a Scorpiót, pontosabban Nagy-Britanniában maradt a neve Granada, de máskülönben ott is ugyanez az autó volt kapható. Továbbra is hátsókerék-meghajtású, és első körben a motorokat is megtartotta, de minden más szempontból sokkal modernebb kocsi lett: tágas, ötajtós kaszni, szériában mért ABS és más biztonsági illetve kényelmi fejlesztések jellemezték, meg is választották 1986-ban az Év Autójának a Ford Scorpiót.
    Roland barátom azonban eredetileg Sierrát akart venni, csak ahol azt árulták, akadt egy szép bordó Scorpio is. Így ment ezzel is egy próbakört és mit ad az ég: mindkettőt megvette. Hogy mi fogta meg ebben az 1986-os Ford Scorpio 2.0i-ben, amit Pinto motor hajt és nincs túlságosan felszerelve, azt elmeséli ebben a videóban. Meg az is kiderül, valóban jó-e ekkora veterán batárral utazni!
    Műszaki adatok Ford Scorpio 2.0i (1986)
    motor: S4 OHC (Pinto/Lima)
    váltó: 5 fokozat manuál
    lökettérfogat: 1993 cm3
    teljesítmény: 115 LE @ 5400 f/min
    nyomaték: 160 Nm @ 4000 f/min
    méretek: 467 x 176 x 144 cm
    tengelytáv: 276 cm
    csomagtér: 440 l
    tömeg: 1220 kg
    végsebesség: 193 km/h
    gyorsulás: 10,6 s
    00:00 - Ma egy hétköznapi hős jön, a Ford Scorpio 2.0i
    00:51 - Hogyan és miért vesz valaki 1986-os Ford Scorpio-t?
    05:14 - A Ford Scorpio rövid története
    06:45 - Könnyű kormányozni a Ford Scorpio-t, részben a MacPherson futómű miatt.
    08:13 - A Ford Scorpio 2.0i tágas, igazi hosszútávú utazóautó
    10:43 - Melyik a jobb utazóautó, a Mercedes 190, vagy a Ford Scorpio?
    14:34 - Pinto motor a korai Scorpio orrában
    16:32 - Story time: remek dolog egy jó Pinto motor!
    18:56 - Haránt lengőkaros hátsó futómű és nagy hátsó hely a Ford Scorpioban
    20:58 - Jól szól a rádió, hosszú útra hív a Scorpio
    Tetszett? Iratkozz fel:
    / @bollagyorgy
    Kövess instán, mert fotó is van, nem csak video:
    / morphine500
    #Ford #Scorpio #veterán #Pinto #családiautó #hétköznapihős #ötajtós #utazóautó
  • ยานยนต์และพาหนะ

ความคิดเห็น • 143

  • @arnoldharis5685
    @arnoldharis5685 8 หลายเดือนก่อน +10

    Gyuri, te vagy ma Magyarországon a leghitelesebb veterán "teszter", a stílusod pedig pazar. Köszönöm !

  •  8 หลายเดือนก่อน +8

    Tátikás Impreza, Baby Benz, Scorpio: Roland az élet császára, avagy nem feltétlenül kell autónként 100 milliós garázst fenntartani az élményekért. Egyre jobban tetszenek ezek a 30-40 éves Fordok, közelebb vitt hozzájuk ez a videó. Köszi szépen, Gyuri!

    • @rolandtatrai2556
      @rolandtatrai2556 6 หลายเดือนก่อน +1

      "az élet császára.." 😂😂
      Ezt azért még ízlelgetnem kell de köszi.. 🤣
      Amúgy nagyon igazad van.
      Azt gondolom, hogy az öröm amit egy autó adni tud, egyáltalán nincs egyes arányban annak értékével.

  • @zolizubi1252
    @zolizubi1252 8 หลายเดือนก่อน +19

    54 éves vagyok ugy hogy mindenpercét éltem a videónak nagy nagy köszi neked is és a tulajnak is pedig szemtelenül fiatalnak látszik de autokultura terén sokat tanulhatna sok ember!!Az eggyik legjobbak vagytok ebbe a müfajaban én nem tudok másik csatornát rajtatok kivül max a zöld nevüt még ez a lelkesedés alázat nagyon tetszik köszönöm csak igy tovább!!!Ja és ha jók az emlékeim a scorpiónak talán a piaci ellenfele az A omega volt.

    • @bollagyorgy
      @bollagyorgy  8 หลายเดือนก่อน +1

      Valójában majdnem egyidősek vagyunk Roland és én, bár nálad valóban fiatalabbak még, de azért bőven benne a 40-es éveinkben :-D

    • @robertgergely8877
      @robertgergely8877 8 หลายเดือนก่อน

      Melyik a zöld nevű csatorna?

    • @zolizubi1252
      @zolizubi1252 8 หลายเดือนก่อน

      @@robertgergely8877 nem tudom ha szabad ilyet itt a Gyuri csatijàn de ha jóltudom ismerik egymàst zöldpokol.🙄🙄🙄🙄mind a kèttö csatornàt èn nagyon szeretem!!!👍👍👍

  • @Yorgos2007
    @Yorgos2007 8 หลายเดือนก่อน +6

    Irigyelem ezeket a gyerekeket, olyan gyönyörű gyerekkoruk van, mint az én lányaimnak is. Van lehetőségük igazi autókban is utazni ;)

  • @gabipszota9280
    @gabipszota9280 8 หลายเดือนก่อน +16

    Szia Gyuri. Sztorizós,autót bemutató videó. Ismételten megvettél kilóra,Gyuri. Köszönjük a munkádat.

  • @SANDOR_CSABA
    @SANDOR_CSABA 8 หลายเดือนก่อน +15

    Scorpio-ból szerintem ez az első, amin én OT rendszámot látok. A legtöbbön sajnos már rendszám sincs. Ráadásul ahogy nézem, ez egy elég jól felszerelt darab. Kiszúrtam a beltéri képekből a szélvédőfűtés gombját is. Óriási találmány. A videó király lett. A tulajnak gratulálok az autóhoz, és nagyon sok balesetmentes km-t kívánok! Köszönöm ezt a bemutatót! :)

    • @rolandtatrai2556
      @rolandtatrai2556 8 หลายเดือนก่อน +2

      Köszönjük szépen!

    • @teremto
      @teremto 8 หลายเดือนก่อน +3

      Ez a Scorpio- között elég fapadnak számított. Sőt.!
      De az tény hogy nagyon szép állapotú, és így, ezzel a felszereltséggel sem rossz😁😁

    • @tamasnagy8225
      @tamasnagy8225 7 หลายเดือนก่อน

      Csak ugye a rásegítő fényszórót elvitte a cica. A face oldalamon van fent egy fehér. ACN rendszámmal.

  • @peterhorti
    @peterhorti 8 หลายเดือนก่อน +2

    Szuper film lett ez is Gyuri😎 elõjöttek az emlékek, amikor 92-ben egy barátom apukàja vett egy ilyet újonnan a marokkói kiküldetése után. Az az egy volt itt Gödöllõn, igazi luxus érzés volt, erõsìtõ a rádió alatt, üvõltettûk a Queen -t 😀, és még a csajok is megnézték😎. Köszönöm

  • @nittaberi
    @nittaberi 8 หลายเดือนก่อน +7

    Sierra sedan '92-esem volt a '90-es években, és visszajött az érzés végig a videó alatt. Azok a fotelek, a kényelem, a faék egyszerűségű, megbízható technika. Esküszöm rákívántam újra. Köszi! ✌️☺️

    • @Yorgos2007
      @Yorgos2007 8 หลายเดือนก่อน

      Most épp elfogadható még az ára, szerintem vegyél egyet. Tíz év múlva aranyáron adják majd azt a nagyon keveset, ami fennmaradt. 20-30 éves kor között kell nosztalgiaautót venni, akkor éri meg.

  • @akosfriss6085
    @akosfriss6085 8 หลายเดือนก่อน +3

    Szia Gyuri, ez már megint annyira jó volt, megint visszamentem a 90-es évekbe. Köszi!! :)

  • @belabela9131
    @belabela9131 8 หลายเดือนก่อน +7

    83- ban volt a családban egy sierra... Az akkor nagyon igen volt😊

    • @richardknoll5872
      @richardknoll5872 8 หลายเดือนก่อน +1

      Sierrával kezdtem, 2006-ban, friss jogsival! 3ajtós első szériás 2.0 benzin! Imádtam! A scorpionak viszont elég rossz híre volt.

  • @laszloblue3611
    @laszloblue3611 8 หลายเดือนก่อน +7

    Bécs mellett "megfőtt" a Wartburg, és majdnem ugyan annyiért (4000 siling) vettek ilyet faterék. De tartottak a szervíztől. 😢
    Gyönyörű, hatalmas, modern volt.
    Ma is szép, tágas, és nekünk modern. (ABS, első szélcsatornában tesztelt személy autó, sőt azt hiszem hátul is tárcsa fék, és DOHC motor!)
    Mi már így halunk meg. 😊

    • @tamasnagy8225
      @tamasnagy8225 7 หลายเดือนก่อน

      Igen, sőt! Az üzemi fékkel működött a kézifék is. Ma már nagyon nem értenek hozzájuk. Nincs alkatrész sem, így sajnos sokszor típus idegen javítással élnek még. Fiaméban 1990. Volvo hűtő, hűtő motor, benzin nyomásszabályzó szelep és kiegyenlítő tartály van.

  • @Jancsi-oe8sf
    @Jancsi-oe8sf 8 หลายเดือนก่อน +2

    Kezdem megérteni a koncepciódat, lassan terelsz bennünket az egyre fiatalabb/régebbi használtautók felé, ami lényegében a magyar használt autópiac jelenlegi helyzete, ami a legtöbb nézőt vonzza be. Ügyes és támogatom. :)
    A legtöbb magyar autóscsatorna a vagy már elérhetetlen, vagy még elérhetetlen autókat mutat be. A középutat ritkán. Hajrá!

    • @bollagyorgy
      @bollagyorgy  8 หลายเดือนก่อน +1

      ez egy nagyon jóindulatú megközelítés - nem akarok én sehová se terelni senkit :-D viszont az tény, hogy nem a legújabb csodák, és nem a csillivilli egzotikumok érdekelnek igazán, hanem ez a - mi is? talán a középút jó név, bár azért jó pár olyan autó volt már és lesz is, ami kilóg le vagy fel :-D

  • @ANDER01D
    @ANDER01D 8 หลายเดือนก่อน +4

    Itt Újpesten, egy szomszédos panelban laktak egy fehér példánynak a gazdái, akiket szerintem sosem láttam, mindig csak itt parkolt az autó. Szerintem lassan 10 éve láttam utoljára azt a Scorpiót, mindig megnéztem, mert tetszett, és feltűnő is volt. (nem volt különösebben szép állapotban, és nem tudom mi lett vele, egyszer csak már nem volt itt)
    Faterom annó utazott ilyennel, ő is kiemelte a "táncteret", ami a hátsó utasok rendelkezésére áll. Nagyon jó volt most látni ennek demonstrációját! Egészen nevetségesen nagy a hely hátul! Még csak megközelítőleg sem ültem ekkora lábtérrel rendelkező autóban...
    Minden pozitív gyakorlati tapasztalatot összesítve, ami elhangzott most, ezeket értékelve, s ezt egy szóba sűrítve: Kéne!
    Most így kiderült legalább, hogy nem csak tetszik nekem ez a típus sok-sok éve, hanem jó autó is, ennek nagyon örülök!!

    • @tamasnagy8225
      @tamasnagy8225 7 หลายเดือนก่อน

      Feltéve, hogy Káposztásmegyerre gondoltál, én voltam az.

    • @ANDER01D
      @ANDER01D 7 หลายเดือนก่อน

      @@tamasnagy8225 nem Kápon, Újpest 'délvidékén', itt a Sanofihoz közeli környéken volt😀

  • @teremto
    @teremto 8 หลายเดือนก่อน +3

    És ebből volt 2.0 4x4 is😁
    2.9 195LE-s 24v cosworth mocis, (a békában 204LE)
    Sőt láttam olyan felszereltséget, hpgy a hátul ülő 2 embernek külön külön fejhallgató is volt és a két első ülés közötti kartámaszban volt a csatlakozó, és a hangeröszabályzó
    5 ös bmw vetélytársának szánták anno

  • @Meeetya77
    @Meeetya77 8 หลายเดือนก่อน +3

    A nyáron a kórházban össze akadtam egy hajdani taxissal, aki manapság hajléktalanként tengődik. Ő mesélte, hogy 3 Scorpio-t használt a nyolcvanas években. A taxija egy dízel volt, a napi használós egy ilyen, mint amit próbáltál, Ghia felszereltséggel, és egy V6-os Sport változat volt a játszós gépe. Anekdotázott az autóiról folyamatosan. Mondta, hogy soha ilyen megbízható autói nem voltak, mint a Scorpio, és a Sierra. Volt neki Taunus és Granada is, mindkettővel taxizott, és a kúlföldön élő testvérei küldték neki. Szerette a Ford nagy autóit. Az összes olyan ismerősöm imádta a korabeli nagy Fordjait, akik ilyenekkel jártak. A második generációt már köpködte mindenki, mert azt elkúrta a gyártó. Sok volt a motorhiba és mindegyiket felzabálta a rozsda. Őszinte leszek. A Ford Zaunos, Granada, Scorpio modellek mocskosul tetszenek nekem, ahogy a nagy Opelek is, mint a KAD sorozat, az Ascona és Rekord is.

    • @bollagyorgy
      @bollagyorgy  8 หลายเดือนก่อน +2

      köszi, hogy megosztottad!

  • @Redneck026
    @Redneck026 7 หลายเดือนก่อน

    Nagyon jó kocsi, mindig imádtam a korabeli Fordokat. Apukámnak volt egy 1.8-as kombi MK1 Zetec Mondeoja. Marha jól ment, jól lehetett pakolni, és tágas volt belül. Azóta is emlegeti, hogy mekkora királyság volt.

  • @indieeducationmedia
    @indieeducationmedia 8 หลายเดือนก่อน +1

    Nekem ez az autó mindig olyan stilustalannak hatott a németek és a svédek limuzinjai mögött. Ettől függetlenül lehet még jó autó. Mivel nem volt nálam ez célkeresztbe ezért nem sokmindent tudtam róla, szóval tök jó hogy megcsináltátok ezt a tesztet. Köszi, nekem is megjött a kedvem egy ilyen jellegű autóval nyaralni menni.

    • @bollagyorgy
      @bollagyorgy  8 หลายเดือนก่อน +1

      Szerintem amúgy ez direkt volt: a Ford egész termékcsaládja jó értelemben vett kékgalléros imázst sugárzott ebben az időben. Márpedig a Carabinieriket leszámítva általában nem olasz design zsenik tervezik a munkaruhákat.

  • @ottob6110
    @ottob6110 8 หลายเดือนก่อน +1

    Köszönjük!

  • @gabriellaanonim6142
    @gabriellaanonim6142 8 หลายเดือนก่อน +2

    Köszönöm szépen a tesztet!
    Tamás

  • @_kratos_888
    @_kratos_888 8 หลายเดือนก่อน +2

    Bolla úr, nagyon profi vagy és látszik hogy szívvel lélekkel alkotod meg a videókat. Ez most spéci tetszett mert volt kombi 1999-es Ford Mondeóm és nagyon szerettem.

  • @BalazsDori
    @BalazsDori 8 หลายเดือนก่อน +1

    Szuper időutazás volt a video! Nekünk 1993-94 körül volt egy Sierra Ghia! és egy Escort alap. A Sierra über luxus volt. Ha jól emléxem 4 elektromos ablak, elektromos tükrök, felpumpálható deréktámasz, stb. Plüss kárpit nagyon jó minőségben. 2.0 110LE jól ment, jól reagált a gázadásokra. Fordulékony volt, de nem tudott gyorsan kanyarodni. Az Escort stabilabb volt, ezért apám inkább ezt használta, de én jobban szerettem a Sierrat mert sokkal jobban ment és sokkal kényelmesebb volt....Tényleg nagyon jó autó volt a Siearra akkor, utazóautó, de nem sportos.

  • @tamastulok6797
    @tamastulok6797 8 หลายเดือนก่อน +1

    Helló Gyuri! Egyre jobbak a videóid, még több ilyen igazi AUTÓT akarok látni! 🙂 Köszönöm!!!!👋

  • @thaifold
    @thaifold 8 หลายเดือนก่อน +1

    Irigykedve néztem. Ha emlékezetem nem csal, nem ez az egyetlen autó amit Roland "lenyúlt" előlem a Hahuról. Gratulálok és kívánom élvezze ezeket a régi ékköveket!

    • @rolandtatrai2556
      @rolandtatrai2556 8 หลายเดือนก่อน +1

      bocsánat.. 😊

    • @thaifold
      @thaifold 8 หลายเดือนก่อน

      @@rolandtatrai2556 Talán közelebb vagy a tűzhöz. Vagy gyorsabban döntesz. Esetleg a kettő együtt. Még egyszer sok örömteli kilométert!

    • @rolandtatrai2556
      @rolandtatrai2556 8 หลายเดือนก่อน +1

      @@thaifold köszönöm szépen

  • @belakgabor2963
    @belakgabor2963 8 หลายเดือนก่อน +1

    Az egyes Mondeo jött , év autója is lett anno, be is verte ezzel az utolsó szöget a scorpio koporsójába. Én azóta bevallom nem is láttam közutakon belőle a mai videóig. 👌

  • @2103i
    @2103i 8 หลายเดือนก่อน

    Köszönöm, Gyuri!

    • @bollagyorgy
      @bollagyorgy  8 หลายเดือนก่อน

      Igazán nincs mit, enyém az öröm :-D

  • @martonaichelburg8284
    @martonaichelburg8284 8 หลายเดือนก่อน

    Egyre jobbak a videok! Szuper!

  • @pocsijanos1072
    @pocsijanos1072 8 หลายเดือนก่อน +2

    Nagyon szep autó. Igazi nosztalgia. Volt anno Sierra 1,6 modelem imadtam. Lassan ezek az igazi autocsodak nem a mostaniak. Ha van ra lehetoseg megneznek egy Renault 25, es egy citroen cx pallas videot is.

    • @bollagyorgy
      @bollagyorgy  8 หลายเดือนก่อน +1

      Meglátjuk, mi jön össze, mindenesetre nem ugrok el egyik elől sem, azt ígérhetem :-D

  • @teremto
    @teremto 8 หลายเดือนก่อน +1

    Nekem az erősítőn a rádió alatt gyárilag 5 sávos eqalizer volt, és bekapcsolva az erősítőt, olyan hangja lett a zenének, mintha lenne mélyláda is a kocsiban😁😁
    Nagyon sok jó dolog volt ezekben.
    Ez még csak egy full alap felszereltségű, és még igy is milyen klassz!
    Nekem 2 db 2.9i Ghia volt minden földi jóval (csak pohártartó hiányzott nekem belőlük)

  • @SalaKaland
    @SalaKaland 8 หลายเดือนก่อน +2

    Szia Gyuri!
    Ismét ment a tetszik gomb!
    Gratula a videóhoz!
    👍🏻

    • @bollagyorgy
      @bollagyorgy  8 หลายเดือนก่อน +2

      köszi :-)

  • @agostonmurin9349
    @agostonmurin9349 8 หลายเดือนก่อน +3

    Hát Gyuri.. Azt kell mondjam megérkeztél! A csatornádat első adás óta követem, valamiért szeretem, pedig nekem valamiért szélsőséges látószögű, de itt ebben az adásban minden átjött, amit képviselsz! A Scorpio rendkívül őszinte autó, hozza a méretet, a sofőr autót, a messzi távokat. Én siheder koromban a saját autóm mellett anno egy 1995-ös évjáratú 'béka' scorpio 2.5td (alfa/ vm motori) motor volt a családban. Imádtam minden vele cipelt problémájával, de maga az autó eszméletlen prémium volt anno!! De ez az előző széria sem volt ismeretlen számomra, talán 2.3i-t vezettem is anno! Ezek az autók lennének a te vonalad és jó volt látni a tulajt, hogy van aki megteheti, hogy megveszi élete élményeihez köthető autóit, és amit a gyerekeknek is élményként átad az ember. Nagyon nagy érték ez ebben az aberrált világban! Így tovább! Megérkeztél szerethetőségben és autó bemutatás szempontjából is. Sok ilyet még!

    • @bollagyorgy
      @bollagyorgy  8 หลายเดือนก่อน +1

      Köszi 😄

    • @rolandtatrai2556
      @rolandtatrai2556 8 หลายเดือนก่อน +1

      Köszönjük szépen!

    • @agostonmurin9349
      @agostonmurin9349 8 หลายเดือนก่อน +1

      @@rolandtatrai2556 példaértékű, amit a gyerekek kapnak abból, amit mi fiatalkorunkból megéltünk és ezt az utazási élmény, kilómétereket, a valós kényelmet, magát az autószeretetet át tudod / tudjuk adni. Ez respect, nagyon. Örülök, hogy látok ilyet. :) én is ezen vagyok, de kell még 42 után külföldön élve is pár év :)

  • @YELLOW-Official
    @YELLOW-Official 8 หลายเดือนก่อน +1

    Jó hangulatú volt. Amúgy az utolsó Scorpio is sokat adott. Értéke nem volt, de azért a pénzért, aki el tudott vonatkoztatni a külsőtől, nem járt rosszul. Bár a rozsda barátja volt jellemzően.

  • @-gr4phon545
    @-gr4phon545 8 หลายเดือนก่อน +1

    Patika a gép! Hát igen, emlékszem amikor a nyolcvanas években először láttam és jól megnézegethettem a szoci gépek közt azt a jellegzetes lilás-kékes csapotthátú Sierrát, az teljes ledöbbenés volt, soha még hasonlót sem láttunk addig. Nagyon komoly, forradalmi dizájnnak számított az a forma.
    Vagy 20 éve járkáltunk pár napot/hetet? egy 2.9 Scorpioval. Emlékszem arra a kényelmes hömpölygésre, meg hogy szerette a naftát, de olyan volt vele Győrből Pestre átugrani, mintha a sarki közértbe mentünk volna le.:)

  • @balazslepeny
    @balazslepeny 7 หลายเดือนก่อน

    Köszi Gyuri, és köszi a Tulajnak is! Rá is keresek a HaHu-n, az adás elérte az ingerküszöböm "instant get" szintjét :) Holnap meg is járatom a 4T Wareszt, hogy még jobban átérezzem a 80-as évek végének elképesztő kontrasztját Nyugat és Kelet közt :)

  • @milanpapp413
    @milanpapp413 8 หลายเดือนก่อน +1

    Egyik ismerősöm kertje végében rohad egy ilyen dízelben. Pezsgő metálszínben. Emlekszém elektromos mozognak a hátsóülések.fűthető szélvédő stb.

  • @Shionka
    @Shionka 8 หลายเดือนก่อน +2

    Gratulálok a gyönyörű állapotú autóhoz, sok-sok balesetmentes és boldog kilométereket kívánok vele! :)
    És köszönet a videóért is, hatalmas nosztalgia volt végignézni számomra, ugyanis a 2000-es években 4 féle Scorpio-t használtam magam is, a legelső Scorpio-m pont a videóban szereplővel megegyező színű és karosszériájú autó volt, igaz az enyém 2.5TD volt (kb. 90 LE-vel). :)

  • @Lazz-1006
    @Lazz-1006 8 หลายเดือนก่อน

    Nagyon klassz a verda. . vezettem srác koromban és is . Baromi klassz érzés volt .b

  • @dr.d.j.laszlo
    @dr.d.j.laszlo 6 หลายเดือนก่อน

    Nekem ebből egy 1985-ös 2,8 literes V6-os, ÖSSZKERÉKHAJTÁSÚ változatom volt ezzel a hatchback kialakítással, ami majdnem kombi volt már. Ez az autó soha nem hagyott cserben, pedig 10 évesen vettem! Akkor még télen voltak havak, a négy téli gumival szó szerint úttalan-utakon térdig érő hóban átmentem vele árkon-bokron. Vettem bele egy iszonyat erős kanadai aksit, amikor 15 évesen - fájó szívvel - adtam el, akkor már egy másik autóval jártam (egy Omega B 3.0 literes V6-ossal - bár ne vettem volna meg azt a kocsit!, annyi baj volt vele később), és a Scorpio közel 9 hónapig állt a ház előtt, anélkül, hogy be lett volna indítva: nos, pöccre indult! Ez a Ford Scorpio volt életem legjobb vétele használta autóban. Most egy Chevrolet Lacetti 1,6-ossal járok. Egy kicsit a formája és a színe hasonlít a Scorpióéra - így egy kicsit mindig nosztalgiázom is, amikor beleülök...:))))

  • @mihalybognar6775
    @mihalybognar6775 8 หลายเดือนก่อน

    aah végem van , volt egy 2.0 utána pedig egy 2.9 4x4 imádtam ezt a kocsit , 5. ben lehetett vele menni 50km/h-et meg 210-et is :) , köszi szépen

  • @poteka
    @poteka 8 หลายเดือนก่อน +1

    1988-ban gyerekként Trabant 601-ből első generációs Mazda 626-ba ültem át, kétezres benzines, világosbarna plüss belső, 5 gangos váltó, hátsókerékhajtás. Az ott egy dimenzióugrás volt.

    • @johny.tayl.7325
      @johny.tayl.7325 8 หลายเดือนก่อน +2

      Volt az 2 dimenzió is..😁

    • @pirosszirom8998
      @pirosszirom8998 5 หลายเดือนก่อน

      Volt ilyen 626-osom, 1,6-os motorral, télen nagyon szeretett piruettezni a Baross utcai macskaköveken, meg néha máshol is. Szuper autó volt amúgy, csak sajnos a rozsda is szerette, nemcsak én. :)

    • @poteka
      @poteka 5 หลายเดือนก่อน

      @@pirosszirom8998 Azóta is rendszeresen ránézek, hátha van eladó belőle, de szökőévente bukkan fel egy-egy reménytelen bontószökevény.

  • @user-js7jx4yh8y
    @user-js7jx4yh8y 5 หลายเดือนก่อน

    2003 ba volt ilyenem ez a forma most is menő,ha újra elkezdenék gyártani most is megvennék

  • @csabapetranyi3376
    @csabapetranyi3376 8 หลายเดือนก่อน +2

    Nekem valahogy ez egy nagy Sierra.A Skorpióból a gömbölyű tetszik.Amilyen kretén az eleje annyira tetszik a hátulja.Ráadásul mikor új volt akkor ültem is egyben.

    • @Csaba.B
      @Csaba.B 8 หลายเดือนก่อน +1

      Az a kerekded skorpió túlságosan tájidegen volt európában, nem tudom árulták-e amerikában, de oda meg túlságosan kicsi lehett az ottani tepsikhez képest.

    • @rolandtatrai2556
      @rolandtatrai2556 8 หลายเดือนก่อน +1

      Mert ez tényleg egy "nagy sierra"

  • @mogyimartin01
    @mogyimartin01 8 หลายเดือนก่อน +2

    Árulták még Merkur(Ford almárkája) Scorpio-ként az USA-ban , rövid ideig illetve 22ezer eladott darabszámmal. Itthon is fut egy pár ilyen usa piacos Scorpio

    • @bollagyorgy
      @bollagyorgy  8 หลายเดือนก่อน +2

      Így van, sőt a Sierra XR4i is volt Merkur változatban :-D

  • @vidovicsrobert7842
    @vidovicsrobert7842 8 หลายเดือนก่อน +1

    Apró tévedés az elhangzottak között,a Pinto blokk az Usában is Pinto. Pinto létezett 1,3-1,6-2,0 verzióban.Az egy vezértengelyes OHC 2,3 blokk volt a Lima ami jellemzően Usa modellekben volt csak.

    • @bollagyorgy
      @bollagyorgy  8 หลายเดือนก่อน

      Köszi! Azt a 2.3 Limát tették turbóval Mustangba meg Thunderbird-be?

    • @vidovicsrobert7842
      @vidovicsrobert7842 8 หลายเดือนก่อน

      Igen .De létezett még szívó verzióban a Mustangban,a Pinto nevű autóba :), de még az Usa piacra készült a Capriban is.@@bollagyorgy

  • @gaborszabo6406
    @gaborszabo6406 8 หลายเดือนก่อน +2

    Szimpi a tulaj, a pólója miatt alapból :) nekem is van pár commodorés pólóm, meg persze pár masinám is :)

  • @user-ij6kv4zs4j
    @user-ij6kv4zs4j 8 หลายเดือนก่อน

    Köszönjük ismét Bolla Úr! Ritka kényelmes kocsik voltak. A 2 literes kissé kevés ehhez, a 2.9 literes meg nagyon sokat tudott enni.. A 2.3 literes benzines motort ehhez fejlesztették, arra mondják, hogy a legjobb. Volt 2,5 vagy 2,8-as korai Diesel is, asszem.

    • @teremto
      @teremto 8 หลายเดือนก่อน +1

      Hát a 2.9 nekem városban megette a 18,5 litert😂 ha nyomtam neki akkor 20at is😁
      De a rengeteg extráját, kényelmét, egyediségét, formavilágát imádtam. Nem érdekelt a fogyasztása. (Csak amikor tankolnom kellett😂)
      Hosszú távon sem tudtam 10liter alá vinni😁

    • @user-ij6kv4zs4j
      @user-ij6kv4zs4j 8 หลายเดือนก่อน +1

      @@teremto Korrekt a megfogalmazásod. Nekem egyik ismerősömnek volt, 2.9-es automatás, abban ültem, mit ültem, terpeszkedtem, mert hely az aztán volt benne bőven! Az ismerősöm elmondása szerint városban 16-17 liter / 100 km volt a fogyasztása, ha tolta neki jobban akkor 19 literig is fel tudott menni...

  • @attilajuhasz1478
    @attilajuhasz1478 8 หลายเดือนก่อน +2

    A Cosworth ma is álmom😊

  • @zoltancseh8633
    @zoltancseh8633 8 หลายเดือนก่อน

    A szomszédom most vett egy 88-as Thunderbird Turbo Coupe-t.Sajnos hazafelé az M6-oson megadta magát a kuplung egy előzésnél.Így 4-dikben tudta csak megtenni az utolsó kilómétereket.A télen tervezi,hogy megcsináltatja és le OT-ztatja.Az is megérne egy tesztet.Azon nagyon elcsodálkoztam,hogy csak 1200 kg.Az én 2006-os Roomsterem 1190. Pedig az egy sokkal kisebb autó.(1.2 L 3henger szívó 63Le,122Nm).

    • @bollagyorgy
      @bollagyorgy  8 หลายเดือนก่อน +1

      Úristen, very big! Az nagyon izgalamasan hangzik, szívesen megnézném közelebbről... ha úgy van :-D

  • @zsdrumchannel6672
    @zsdrumchannel6672 8 หลายเดือนก่อน

    q jók ezek az adások😁

  • @Popigte
    @Popigte 8 หลายเดือนก่อน

    Emlékszem a 90es évek elején fater egyik ismerősének egy koromfekete V6 os sedánja volt. Óriiási fotelek voltak benne,talan még bőrös is volt(bordó,de lehet már rosszul emlékszem).. és klímás is.. Hát kb a királyok voltunk vele az utakon,a zömében még a szoci autók között.

  • @valentinoherendi
    @valentinoherendi 8 หลายเดือนก่อน +1

    Szuper videó lett ! Valóban, a Pinto jobban viszi a bódét. Volt régen 2.3 Granadám, most 1.6 Taunus van. Sokkal vidámabb a pinto blokk. Jobban pörög, kevesebbet eszik, rugalmasabban veszi a fordulatot.

    • @bollagyorgy
      @bollagyorgy  8 หลายเดือนก่อน +4

      Köszi, hogy megosztod. Végső soron a Granadában is volt Pinto, a 2.0 V6 mellé 2.0 sornégynek, akkor most már értem miért - én valahogy mindig 2.3-ra vágytam, apámnak meg amúgy 2.8 volt :-D

    • @teremto
      @teremto 8 หลายเดือนก่อน +1

      ​​@@bollagyorgya 2.8 ban az az érdekes, hogy az még fogaskerék vezérlésű. (És lehet hozzá kapni fogaskerekeket mai napig) a 2.9-ből szinte semmi nem passzolt hozzá, mivel a vezérműtengely a 2.8-nál másik irányba forgott 😁
      Viszont mindegyik 12 szelepes v6 faék egyszerűségű moci.
      Tankolni kell, oszt megy😀

  • @zoltantalmacsi3361
    @zoltantalmacsi3361 7 หลายเดือนก่อน

    👍👌

  • @Szabee49
    @Szabee49 8 หลายเดือนก่อน

    A mosógép guru 👍😁

  • @griffin-zl2bd
    @griffin-zl2bd 8 หลายเดือนก่อน +14

    Éljenek a veterános boomerek!😀👍

  • @SAABo86
    @SAABo86 8 หลายเดือนก่อน

    Nekünk 1989es, Pinto volt. CL, abban is volt ABS. Full fapad. Úgyhogy szerintem az állításod helyes.
    Abban nem vagyok biztos, hogy a 2.3 as V6-os volt. Emlékeim szerint 4 hengeres. A Capriban volt 2.3 Super V6.

  • @bati67
    @bati67 8 หลายเดือนก่อน +2

    A következő generációról is lesz videó? ;-)

  • @marcellvegh4729
    @marcellvegh4729 8 หลายเดือนก่อน

    Gyuri! Én fiatalabb vagyok, mint te, de már rég nem gyerek (31 éves vagyok). Annak idején, 1997 és 2003 között nekünk az a kocsi volt, ami az ezt követő évben, 1987-ben lett Év Autója: egy Opel Omega A, abból is egy 1988-as szedán, 2,3-as turbódízel. Szervokormány, központi zár, meg állítható magasságú vezetőülés volt benne, légzsák nem, de szerintem légzsákos A Omega soha nem is létezett. A kormánya is fix volt, mert az állítható kormányt később találták ki. Nekem 4 és fél évesen nagyon tetszett. Aztán 11 voltam (a kocsi meg 15), mikor 2004 elején egy 2002 végi Ford Mondeo váltotta (ami méretét tekintve már akkora volt, mint a nála 14 évvel öregebb Omega, meg amekkora ma egy kombi Focus). Nekem azóta is ezek a 4,5-nél hosszabb, de 5 méternél azért rövidebb szedánok és kombik a kedvenc autóim. A valaha volt E-szegmens (Scorpio, Omega), meg a mára kiveszőfélben lévő D, a klasszikus cégautó (Mondeo, Passat, Avensis, Vectra, illetve Insignia és egyebek). Mindez 2,0-s, vagy 2,2-es turbódízel, vagy szívó henzines motorral, automata váltóval. Ha Pestről elindulsz, mondjuk, Skandináviába, Berlinig tankolás miatt biztosan nem kell megállnod, főleg a dízelekkel. Volt a Volvo-múzeumos adásod: kedvenc Volvóim a következő, nem tudom, te hogy vagy vele: 100-as, 200-as, 700-as, 900-as, valamint az első S60, S80, meg V70, még a '90-es évek végéről.

  • @estrophy
    @estrophy 8 หลายเดือนก่อน +4

    Kicsit vitatkoznék a tulajjal.
    A 190-es kisebb mint ez. Az viszonylag szűk hátul. Volt egy jópár évig, meg pár 124-est is használtunk napi járósnak kombit is, szedánt is. Volt Sierrám is, első generációs 5 ajtós ugyanez a pinto blokk volt benne. Az ami egy méretosztály a w201-gyel. Vállban szűkebb a Sierra talán.

    • @bollagyorgy
      @bollagyorgy  8 หลายเดือนก่อน +4

      Ez világos, pláne Rolandnak, akinél van 190, Scorpio és Sierra is - a lényeg itt, hogy árban a Scorpioval volt egy szinten a 190. Vagy inkább fordítva, a Ford egy ekkora hajót a viszonylag szűk 190-nel egy árban adott :-D Ez volt ennek a kategóriának a fő ütőkártyája, a Senator és az Omega is ezen az úton járt.

    • @estrophy
      @estrophy 8 หลายเดือนก่อน +1

      @@bollagyorgy félreértettem, azt hittem méretre gondolja egy osztálynak. Csodálkoztam is, így okés minden :)

    • @laszloblue3611
      @laszloblue3611 8 หลายเดือนก่อน +1

      ​@@estrophyÉn is úgy értettem, nem fontos.
      Lényeg jó helyen van megőrizve! 😊

    • @diamant8421
      @diamant8421 8 หลายเดือนก่อน +1

      @@bollagyorgy
      a 190 középkategóriás, a Scorpio felső középkategóriásnak számított.
      az egy árra magyarázat, a mercedes prémium, a ford + az opel meg nem.

    • @laszlosoregi8620
      @laszlosoregi8620 7 หลายเดือนก่อน

      @@diamant8421 A mercit túlárazták, a fordot meg az opelt meg nem. Ugyanazért az árért egy kissebb, gyengébben felszerelt autó, csak azért mert csillag van az elején? 😂

  • @richardknoll5872
    @richardknoll5872 8 หลายเดือนก่อน

    Szia Gyuri!
    Egy w211 teszten nem gondolkoztál? Az a típus megérdemelne végre egy normális használt tesztet, benned bízom! 🙂Tudok alanyt biztosítani! Mellette van még 190Dturbo, és 202 2.5D is ha van kedved!
    Üdv:
    Ricsi

  • @tamasnagy8225
    @tamasnagy8225 7 หลายเดือนก่อน

    Hát persze... Igen rondán cserélt hátsó sárvédő ív javító elemek, pedig kínosan ügyelnek rá, ne lehessen észrevenni. Egészen egyszerűen ezek az autók hajlamosak voltak a korrózióra. Volt egy 1992-es és van egy 1990-es. Tehát a többi csak mese. Pedig a 92-es ritka darab volt. DOHC motor Weber karburátor. 170-nél még keményen gyorsult. ACN-018 "Gold autó kölcsönző" volt az előző tulaj. Végig néztem. Bár ne tettem volna. Egyértelműen termosztát hibás autó, és még tetszik is nekik. Hiresen gyorsan melegedtek be.

  • @aroxol29
    @aroxol29 8 หลายเดือนก่อน +1

    A csíklámpás utód szerintem sokkal szebb és modernebb cucc volt, csak kár hogy az alig jutott el ide

  • @szabolcs8349
    @szabolcs8349 8 หลายเดือนก่อน

    Még emlékszem, amikor a szomszéd olyan 92 körül lecserélte az álomszép V6-os Commodoret egy ilyen Scorpiora. Nekem az Opel jobban tetszett.

    • @bollagyorgy
      @bollagyorgy  8 หลายเดือนก่อน

      biztos, hogy V6? Akkoriban inkább sorhatos motorok dívtak az Opelnél :-)

    • @szabolcs8349
      @szabolcs8349 8 หลายเดือนก่อน

      @@bollagyorgy Talán 2.5 liter 6 henger volt de azt már csak tippeltem, hogy V6.

  • @debreczyzoltanbalazs135
    @debreczyzoltanbalazs135 8 หลายเดือนก่อน +1

    Ugyanez.. Sierra csak 94' nyarán Balatonszéplakon Apám nyaralás közepén lejött vele TLX Dacia helyett.. egésznap kise szálltam belőle.. felhúzott ablakok 40fokban állóhelyzetben.. volt bent vagy 60fok... jól hülyének nézhettek akik mentek le matraccal a strandra.. 😃😃 viszont nem piros, hanem zöld volt a műszerfalfény.. és tényleg NASA feeling volt... 😄😄

  • @tibih9535
    @tibih9535 8 หลายเดือนก่อน

    Ez az autó most sem rossz akár a sierra de akkoriban a 80 as években egy szuper autó volt az tuti.

  • @albertrogan1282
    @albertrogan1282 8 หลายเดือนก่อน

    Úgy tűnik , hogy Kornél megérkezett.🎉

  • @bertalanduka
    @bertalanduka 8 หลายเดือนก่อน +1

    Hát mit mondjak ennyi év után csalódás megtudni hogy ebben a scorpio -ban nincs szervo kormány én abban hitben voltam hogy a Ford Scorpio ban az ABS mellett a szervo kormány is széria viszont nekem gyermekkori élmény maradt amikor Ford Sierrával mentünk ausztriába mert nagyon kényelmes volt és csöndes és mai napig ehhez hasonlitom a többi autót amibe beülök kényelem szempontjából.

  • @Enkeli344
    @Enkeli344 8 หลายเดือนก่อน +3

    10:28 ezek az ötajtósak majd ugyanolyan jók mint a kombik. Plafonig pakolhatod első ülésig.

  • @Enkeli344
    @Enkeli344 8 หลายเดือนก่อน +1

    Uhh amikor fiatal voltam, milyen ász volt akinek ilyen autója volt. Escot Sierra Scorpio ? IGy mennek felfelé?

    • @bollagyorgy
      @bollagyorgy  8 หลายเดือนก่อน

      Fiesta, Escort és Orion (a szedán változat), Sierra majd Scorpio, illetve a Capri mint sportkupé :-D

    • @hrvojeprebisalic9302
      @hrvojeprebisalic9302 8 หลายเดือนก่อน

      ​@@bollagyorgyCapri?

    • @gaborbalogh-rb9rl
      @gaborbalogh-rb9rl 8 หลายเดือนก่อน

      ​@@hrvojeprebisalic9302Opel Manta és Ford Capri. Micsoda emlékek !!!

  • @MePipe82
    @MePipe82 8 หลายเดือนก่อน

    A Bolla Tomi (MHVlog) nem a fia véletlen? 😊😮

    • @bollagyorgy
      @bollagyorgy  8 หลายเดือนก่อน

      Nem tudok róla :-D amúgy meglepően sok a Bolla...

  • @wadkan
    @wadkan 8 หลายเดือนก่อน

    Sierrából meg Escortból volt tele az utca, az volt a népautó, mint ahogy nem Omegából, meg Senatorból hanem Kadettből volt tele, ha Opelt nézünk. Amúgy ez az a kor amikor még tudtak, és akartak is jó autót gyártani, és nem a visszafele fejlődésen ment az agyalás.

  • @MPTR137
    @MPTR137 8 หลายเดือนก่อน +2

    Nekem az újabb hátul csík lámpás tetszik.

    • @bollagyorgy
      @bollagyorgy  8 หลายเดือนก่อน +2

      Az egy elég spéci design, az egyszer biztos :-D

    • @MPTR137
      @MPTR137 8 หลายเดือนก่อน +2

      @@bollagyorgy Most kezd újra divat lenni a hátul összeérő lampa.

    • @sandornagy6964
      @sandornagy6964 8 หลายเดือนก่อน +1

      Nagyon imádtam.Nekem egy 89es 2.0.efi 125lovas volt Ghia kivitel.Meg egy face liftes 93as Cosworth 195 lóerövel. Executive kivitelel.Imádtam őket..

  • @svga24
    @svga24 8 หลายเดือนก่อน +4

    Ez az időgép, nem a Delorean!

    • @bollagyorgy
      @bollagyorgy  8 หลายเดือนก่อน +1

      tűpontos :-DDD

  • @pirosszirom8998
    @pirosszirom8998 5 หลายเดือนก่อน

    Emlékszem, anno, mikor a Ford Skorpiót először bemutatták, mindenkit sietve "megnyugtattak", hogy a Skorpió csak ideiglenes megnevezés, a végső neve természetesen más lesz, valami olyasmi, ami nem annyira agresszív, mint egy mérges skorpió, amely emiatt esetleg rossz képzettársításokat szül.
    Azután kijöttek az első sorozatgyártott autók, és a nevük természetesen SKORPIÓ lett,
    mert a marketingesek nagyon is jól tudták, hogy a vásárlóknak pontosan egy ilyen formátumú, és egy ennyire alfa-agresszív elnevezésű autó kell. :))

  • @mementomori4371
    @mementomori4371 8 หลายเดือนก่อน +1

    Fantasztikus autó, csodálatos videó, csak a tulaj kissé pökhendi, arrogáns modora zavaró, no de sebaj. :)

    • @bollagyorgy
      @bollagyorgy  8 หลายเดือนก่อน +2

      Roland különben arany szívű, régóta barátok vagyunk, szóval ne csak a füled után ítélj :-D

    • @mementomori4371
      @mementomori4371 8 หลายเดือนก่อน

      @@bollagyorgy Oké! ;)

  • @user-br1pl1ry2l
    @user-br1pl1ry2l 7 หลายเดือนก่อน

    Az USA-ban is forgalmazták Mercur ( NEM MERCURY !!!! ) Scorpio néven.

  • @Jancsi-oe8sf
    @Jancsi-oe8sf 8 หลายเดือนก่อน

    Hihetetlen, hogy nem ette meg a rozsda.
    Simán kéne.

    • @bollagyorgy
      @bollagyorgy  8 หลายเดือนก่อน +1

      Nézd meg a műszerfali képen a km számlálót - nagyon keveset futott :-)

    • @Jancsi-oe8sf
      @Jancsi-oe8sf 8 หลายเดือนก่อน

      @@bollagyorgy Bárcsak így működne az 50 feletti embereknél is. 😁

  • @Bondstreetdrift
    @Bondstreetdrift 8 หลายเดือนก่อน

    Az alavaz eros de folotte minden vekony, nem tetrore tenni, azert ilyen konnyu.

  • @flycorvus
    @flycorvus 8 หลายเดือนก่อน

    A kettes, "békalámpás" Scorpio sokkal stílusosabb volt, jobb műszaki megoldásokkal és kényelmesebb beltérrel, nem mellesleg RWD hajtással.
    hahu-n összesen egy darab van fent

  • @SenkiAlfonz
    @SenkiAlfonz 8 หลายเดือนก่อน +1

    Ehhhemmmmm, aztan majd te magyarazod el itthon, miert all egy ujabb 80-as, 90-es evekbeli batar a garazsban! 😅😅😅😅
    A soha el nem ismert hinto 😊

  • @tiborsztancs4779
    @tiborsztancs4779 8 หลายเดือนก่อน

    Nemcsak ezek tűntek el, hanem az ezt következő generáció is, ami állítólag pocsék autó volt...

  • @csabaruszkai
    @csabaruszkai 7 หลายเดือนก่อน

    Köszönjük!