A jövő orvosai: Dr. Schwab Richárd belgyógyász, gasztroenterológus és Dr. Oczella Péter pszichiáter

แชร์
ฝัง
  • เผยแพร่เมื่อ 18 ธ.ค. 2024

ความคิดเห็น • 140

  • @Adrienne769
    @Adrienne769 3 หลายเดือนก่อน +43

    Köszönöm sok mindent megtudtam.Szükségem volt rá. A pszichiátert szívesen meghallgattam volna, mert kevés lehetősége volt beszélni pedig biztosan jó információkat adott volna át.

  • @gasparkalman7431
    @gasparkalman7431 3 หลายเดือนก่อน +51

    Kár, hogy a műsorvezető arcpirítóan kevés teret engedett a pszichiáter szakorvosnak, Schwab Richárdtól pedig olyanokat kérdezett, amikre a köztudatba való (áldásos) berobbanása óta megjelent számos interjújában már megkaphattuk a választ. Jobb lenne egy olyan videó, amiben a két szakember egymást kérdezi, együtt gondolkodnak.

  • @away_we_go
    @away_we_go 3 หลายเดือนก่อน +153

    Nagyon friss lehet az együttműködés, mert szemmel láthatóan Oczella doktor úrat még nem sikerült intermittent fasting-ra rábírni 😊 én is kb. ugyanígy néztem ki azért mondom aztán nem egész 3 hónap alatt 93kg ról 77kg ra optimalizáltam magam 😜 és soha ilyen jól nem éreztem még magam, szóval hajrá doktor úr!

    • @juditszabo1609
      @juditszabo1609 3 หลายเดือนก่อน +7

      Detto!!!!

    • @away_we_go
      @away_we_go 3 หลายเดือนก่อน +16

      Aktualizálok: mai mérés 75,5kg (23,8-as BMI) és ez azért nagy szó az én esetemben, mert mióta az eszemet tudom mindig is elhízott voltam, avagy BMI indexben legfittebb állapotomban is az enyhén túlsúlyos kategóriába estem, annak ellenére, hogy az egész életemet végigsportoltam mondjuk csak hobbi szinten, de a lényeg hogy sosem ültem otthon chipszet zabálva a tv előtt esténként.

    • @away_we_go
      @away_we_go 3 หลายเดือนก่อน +3

      @@juditszabo1609 gratula!

    • @furedykatalin7527
      @furedykatalin7527 3 หลายเดือนก่อน +4

      @@away_we_go kérlek írd meg, hogy induljak el ezen az úton. Köszönöm szépen.

    • @away_we_go
      @away_we_go 3 หลายเดือนก่อน

      Szia @@furedykatalin7527 én ott indultam hogy megnéztem az összes youtube on fellelhető Schwab videós interjút, sok benne az ismétlés, de ugye az a tudás nagynénikéje 😊 aztán pedig angol nyelven olyan forrás dömping van amik rengeteget segítettek. De ha röviden kellene elmondani az a lényeg hogy nem kell szenvedni addig tologatod a nem éves ablakot amíg bírod a lényeg hogy egyszer elérjél a min. 16 de inkább 18 órában nem evéshez. Ezt kell megcsinálnia min. heti 5-ször és csodát fogsz látni magadon túlzás nélkül. Persze olyat is lehet hogy 3 napos böjt az a leghatékonyabb 1szer egy hónapban, de azt még én sem "mertem" kipróbálni. Mindig inni közbe az fontos, de CSAK vizet, esetleg kávét feketén szigorúan minden nélkül, oszt slussz. És nincs olyan hogy csak bekapok valamit az úgyis csak X, nem szabad semmit. Magadat csapod be. És persze rendes főleg zöldség és mindenféle magok alapú étrendre kell törekedni és a legnagyobb ellenség minden ami CUKOR ide minden beletartozik még a méz is. Édesítőszereket szintén érdemes elfelejteni. Nagyjából ennyi. Marhára nem bonyolult 2 max. 3 hét alatt teljesen át lehet állni.

  • @truffle_and_sony
    @truffle_and_sony 3 หลายเดือนก่อน +51

    Zseniális! Nem lehetne őket többször közösen meghívni, vagy nincs idejük közös podcast-re témánként?

    • @melchizedekful
      @melchizedekful 3 หลายเดือนก่อน +7

      de égetően nagy szüksége van az x+n-edik Schwab podcastra.

    • @bullandbear77
      @bullandbear77 28 วันที่ผ่านมา

      Oczella doktornak sajnos a pácienseire sincs ideje :( mondjuk az interjúból részben ki is derül, hogy miért, túl sok mindennel foglalkozik egyszerre.

  • @timike1974
    @timike1974 3 หลายเดือนก่อน +80

    Schwab Richárdot sokat hallhatjuk. Jó volna a pszichiátert külön is meghívni, hogy olyat is hallhassunk amit eddig még nem.

  • @susannejt8501
    @susannejt8501 3 หลายเดือนก่อน +2

    Újfent le vagyok nyűgözve Dr. Schwab Richardtól, hosszú évek óta, minden megynyilatkozását meghallgatom.
    Nagy örömmel vettem ezt a gyakorlati előrelépést, a pszichiáterrel való gyakorlati együttműkődésüket, amiről elméletben már sokat hallhattunk tőle.
    Mint érdeklődőnek nagy öröm, hogy Dr. Oczella Péterrel egymásra találtak.
    Remélem az orvostársadalom hamarosan nyitottabbá válik, és sok követőjük akad...!!!
    Égető szükség van rá !!!
    Nagy tisztelet és köszönet a doktor uraknak és Kun Zsuzsának a beszélgetésért.

  • @marianna9502
    @marianna9502 3 หลายเดือนก่อน +87

    Kérném a műsőrvezetőt, hogy azért mert jobban szimpatizál az egyik meghívottal, ne vegye el a másik féltől a lehetőséget a beszédre. A műsorvezető azért felelős, hogy két fél egyenlően tudjon megnyilvánulni és mindenkihez intézzen kérdést. Mindannak ellenére, hogy nagyon jó Schwab Richárdot hallgatni, jó lett volna, ha Oczella Péter is ugyan annyit tudott volna beszélni.

    • @krisztihedli3158
      @krisztihedli3158 3 หลายเดือนก่อน +8

      @@marianna9502 nemmnagyon szimpatikus ezáltal a hölgy

    • @Heather-nw1yw
      @Heather-nw1yw 3 หลายเดือนก่อน +6

      Huuh ez tenyleg kellemetlen, főleg a vége. Szegény O. Péter arcán is látszik. Schwab dr nagyon sokat beszélt Peterhez képest.

    • @MihályKerékgyártó-e6r
      @MihályKerékgyártó-e6r 3 หลายเดือนก่อน +4

      @@krisztihedli3158 Gondolkozzunk pozitívan!
      Ez a beszélgetés is mint az összes hasonló, sok új ismerethez segít hozzá bennünket.

    • @ferencgyorgy806
      @ferencgyorgy806 3 หลายเดือนก่อน

      @@MihályKerékgyártó-e6r
      :-)
      én például annyi pluszt tudtam meg, hogy nemcsak nemzeti finompékáru boltok kellenek, hanem nemzeti csokiboltok is....
      Pletyka szinten eddig is tudtam, hogy az ADHD-s gyereket megbolondítja, felbolygatja a cukor....
      A pszichiátria vonatkozásait kellett volna kiemelni.
      Bájdövéj, dr Schwáb munkássága nagyon fontos és kiemelt lehet a pszichiátriai összefüggés is!

  • @agneskerekes7731
    @agneskerekes7731 2 หลายเดือนก่อน +1

    Csodálatos orvosok-és eredmények🙏😇🙂Köszönöm,hogy láthattam,hallhattam a beszélgetést.🙂

  • @pmartiful
    @pmartiful 3 หลายเดือนก่อน +38

    Imádom Schwab Dr. lelkesedését❤🙏

  • @MrKulikari
    @MrKulikari 3 หลายเดือนก่อน +17

    Beszéltem Dr. Oczella Péter ingjének gombjaival. Nagyon feszültek voltak!

  • @Family-Csalad
    @Family-Csalad 3 หลายเดือนก่อน +2

    Hallatlanul jó a komplex beszélgetés-köszönöm....

  • @exlepras
    @exlepras 2 หลายเดือนก่อน +7

    Kun Zsuzsa sajnos nem nőtt fel a feladathoz. Jó műsor lenne ez, csak nem vele.

  • @tamaslilla3757
    @tamaslilla3757 3 หลายเดือนก่อน +8

    Szekunder szégyent éreztem a beszélgetés végén a riporter viselkedése miatt. Nekem volt kínos...

  • @helgavarga4843
    @helgavarga4843 3 หลายเดือนก่อน +17

    Ajánlom Mester Károlyt is, ő mint agrármérnök, termeszetgyógyász már ezer éve ezt szajkozza ,h mennyire fontos az étkezés,mennyire fontos GMO és szója mentesség.

  • @olgivan9004
    @olgivan9004 3 หลายเดือนก่อน +25

    Igen! Igen! Igen!!! Végre!!! Végtelen örömmel hallom, hogy kiléptek a betokosodott dogmatizált akadémiai orvoslási szokásból.Gyakorlatban!!!

  • @klarikornai1700
    @klarikornai1700 3 หลายเดือนก่อน +3

    Szájtátva hallgattam a beszélgetést, mennyi okos ember mond nagyon jókat csak azt nem tudom, mit lehet enni egészségesen. Meg kellene hivni egy dietetikust, aki közérthetően ,konkrét dolgokról beszélne erről,
    Amúgy minden beszélgetése érdekes és tanulságos,köszönet érte!
    .

    • @zsubiszabo1999
      @zsubiszabo1999 3 หลายเดือนก่อน +1

      @@klarikornai1700 Meg kell nézni a többi (összes) Schwab Richard riportot.

    • @BeataHart
      @BeataHart 2 หลายเดือนก่อน

      @@zsubiszabo1999 igazából nem nagyon mondja sehol sem Schwab Dr. hogy mit kell enni, inkább csak azt, hogy mit nem....

    • @bullandbear77
      @bullandbear77 28 วันที่ผ่านมา

      az is elhangzott, hogy személyre szabott étrend a tutti :) Rajtad kívül kb 95 ezren nézték meg a videót. Nem a Roxkortban vagyunk.

  • @adele1711
    @adele1711 3 หลายเดือนก่อน +1

    👍 köszönöm, érdekes!

  • @szarvaszoltan
    @szarvaszoltan 2 หลายเดือนก่อน +6

    Ha úgy fogalmaznék, hogy a műsorvezető nem állt a helyzet magaslatán, akkor PC módon hallgatnék arról, hogy mennyire semmi köze nem volt a témához és ehhez a két emberhez. Azért írtam le, mert engem már zavart.

  • @prepukmarianna
    @prepukmarianna 3 หลายเดือนก่อน +7

    Kérdés ,ezeket az eljárásokat teszteket állami intézményekben is elérhető?Vagy hagyjuk a betegeket évekig évtizedekig a rendszerben körbe-körbe futkározni és elhitetni velük ,hogy a problémájuk rá nincs megoldás.

  • @istvannenemeth7863
    @istvannenemeth7863 หลายเดือนก่อน

    Üdvözlöm Dr Úr. Szeretném megkérdezni a Tonuplex étrend kiegészítő készítmény valós készítmény? Sok jó dolgot olvastam róla. Érdekelne. Köszönöm szépen a segítséget.

  • @zoltanlelkes8877
    @zoltanlelkes8877 3 หลายเดือนก่อน +15

    Érintett laikus figyelőként kB 20 éve erről meg vagyok győződve. Diéta és autoimmun betegség.
    Ezek a riportok is segítenek abban, hogy a neurológus ne nevesse ki azt az embert aki a diétáról kérdez.

  • @matsca131
    @matsca131 3 หลายเดือนก่อน +16

    Én 55 napja tartok napi böjtöt és kerülöm a szénhidrátokat. Az elhangzottakat tudom igazolni.

  • @vzs3065
    @vzs3065 3 หลายเดือนก่อน +2

    Engem nagyon érdekelne, hogy kéne jól etetni egy 6 éves és egy 1 évest.
    A nagy már egy rakat antibiotikumot beszédett tüdő és fülgyulladás miatt. A suliba vihet már magával enni valót, nem kell feltétlenül a menzásat enni. Na de mit egyen, ami változatos, finom, egészséges és meg is eszi....
    Szeptemberben még befizettem háromszori étkezesre. Hát kb 3x eszik tésztát.

  • @szabotiborne2188
    @szabotiborne2188 3 หลายเดือนก่อน +28

    Ne feledkezzünk el Szendi Gáborról a paleo étrend meghonosítójáról! Ő az elsők között figyelmeztetett, hogy a mentális és testi egészségünket elsősorban a táplálkozásunk befolyásolja. Sokan támadták, de az idő őt igazolta.

    • @helgavarga4843
      @helgavarga4843 3 หลายเดือนก่อน +5

      Így van és Mester Károly!

    • @szabotiborne2188
      @szabotiborne2188 3 หลายเดือนก่อน +1

      @@Zaffriel Azért S.R. magánklinikájának is jót tesz ez a fajta reklám. Egy podcast után tízből kilenc ember rákeres a neten. Ez nem baj, csak ne vitassuk el mások érdemeit sem.

    • @zsuzsaagoston605
      @zsuzsaagoston605 3 หลายเดือนก่อน +2

      A paleo étrendben van sok hús. S.R kifejezetten vöröshús ellenes, heti egy- két húsevést emleget.

  • @oromdulo
    @oromdulo 3 หลายเดือนก่อน +7

    Még ha csak az antibiotikumok túlzott alkalmazása lenne a baj, ma már a szteroidok alap gyógyszerekké váltak a gyerekorvosok körében is. Nagyon kevesen nézik meg, hogy mit írnak fel a gyereknek csak beveszik és csodálkoznak, hogy szinte nem ismernek a gyerekükre annyira megváltozik a viselkedése egy kezelés után.
    Az alvás fontosságával kapcsolatban jegyzem meg, hogy azt gondolom elbagatellizálják a kávé és egyéb tudatmódosítók szerepét. Én nem iszom kávét, jellemzően soha sem ittam, alacsony a vérnyomásom, az orvos szerint túl alacsony is, de szerintem ez nem igaz, mert soha sem volt vele problémám - nem fáj a fejem, nem szédülök, stb... Az állapotosságom alatt is végig 90 körül volt, és semmi bajom sem volt vele, a szülés közben és utána sem.
    Azonban volt egy időszak az életemben, amikor egy évig ittam kávét, igaz csak ilyen kavarós változatot vagy kapucsínót. Ez egy olyan időszak volt, amikor rengeteg dologba kezdtem bele, és úgy éreztem nem vagyok elég hozzá, hogy csak a saját energiáimból ezt megoldjam. Azt vettem észre, ha iszok reggel egyet akkor kicserélődöm, azonnal beindulok, jönnek a gondolatok, felpörgök és rendkívül produktív leszek. Ez az évem nagyon "sikeres" volt, több mindent csináltam meg magam körül mint más években, és beindult minden, még az is amit addig halogattam. A családom a megmondója elviselhetetlen lettem, állandóan terveztem, pörögtem ezerrel, mindenkit hajtottam, bele kezdtem olyan dolgokba is amik egyébként nem is érdekeltek.
    Nagyon környezettudatos és átgondoltan élő embernek tartom magam, és egy év után tartottam egy önvizsgálatot. Rájöttem, hogy a fogaim elkezdtek sárgulni, ami azelőtt nem fordult elő, most fogfehérítésre volt szükségem, hogy megfeleljek magamnak, a munkák úgy a fejem fölé tornyosultak, hogy átbillentem egy olyan életbe, ami zavart a nyugodt pihenésben, a társas kapcsolataimban és a magamra fordítható idő minőségében is. Egy év után úgy döntöttem ebből elég, nem iszom többet, az árát is megspórolom a fogaim is fehérebbek lesznek maguktól, és megkeresem a valódi önmagamat. Szerencsére nem vagyok egy függő típus ezért egyik napról a másikra sikerül megálljt parancsolnom magamnak, és az óta sem iszom egy korty tudatmódosítót sem.
    Vissza tértem a nyugodt, lassú életemhez, a gazdaság szempontjából negyede annyira sem vagyok hasznos tagja a társadalomnak mint amilyen kávéval voltam. De azóta legalább sokkal tisztább tudattal élek.
    Szóval azt gondolom az egész civilizációnk tudatmódosítók hatására pörgeti így a világot. Ahogyan most élünk az nem az ember valódi természete, hanem szerek hatására produkált teljesítmény gyár. Ma sok embernek az okoz depressziót és egyéb pszichés betegségeket, hogy nem elég tehetséges, produktív, termékeny stb... Holott ezt a teljesítményt nem tiszta tudattal érjük el, hanem szerek hatására - és erre már a gyerekeket is trenírozzuk az iskolákban.
    Nagyon várom már azokat a kutatásokat amelyek arról fognak szólni, hogy az egészséges bélflóra és a tudatmódosítók elhagyása milyen emberi minőséget hoz létre, vagy állít helyre, mert ez az emberi minőség ami most él a bolygón egy torzs entitás, aki - mint látjuk - csak rombolja a környezetét és nem hasznos tagja a létezésnek.

    • @anyegin85
      @anyegin85 3 หลายเดือนก่อน

      @@oromdulo hogy rad ilyen hatással volt, az egy dolog. Másra lehet másmilyen, azért a kávé nem tudatmódosító..

    • @oromdulo
      @oromdulo 3 หลายเดือนก่อน

      @@anyegin85 Javaslom, - ami nem lesz könnyű masszív kávéivók esetében - hogy hagyja el a kávét és nézze meg, hogy mennyire fog lelassulni. nélküle. Lehet azt gondolni, hogy a koffein nem módosítja a tudatot, de a tény akkor is az marad, hogy erős behatással van a gondolkodásunkra, cselekedeteinkre. Ezt nem én vettem észre és állítom, ez tény, tessék utána olvasni, ha tapasztalatból már nem tudja eldönteni.

  • @evaszabo1522
    @evaszabo1522 3 หลายเดือนก่อน

    Koszi ❤!

  •  3 หลายเดือนก่อน +4

    Schwab Richárd miatt kezdtem el nézni ezt a beszélgetést, de szörnyű egy figura, hogy nem hagyja szóhoz jutni a másikat. Mindezek ellenére nagyon jókat mond és követem a tanácsait.

  • @AntalneBenedek
    @AntalneBenedek 3 หลายเดือนก่อน +12

    Ezek az orvosok csak bizonyos rétegnek elérhetőek.A legtöbb ember örül ha eljut orvoshoz aki talán még meg is hallgatja a panaszait.A vegán étkezés sem old meg minden problémát,mindenkinek nem lehet ez az útja,pl.aki kemény fizikai munkát végez.Vannak emberek akik örülnek hogy a legócskább kaját meg tudják fizetni.

    • @ursuminor
      @ursuminor 3 หลายเดือนก่อน +3

      @@AntalneBenedek és ezek az emberek mennyit költenek cigire, alkoholra, édességre?

    • @bullandbear77
      @bullandbear77 28 วันที่ผ่านมา

      igen, és az a réteg is csak álmodozik róla, hogyha már elérhető számára, akkor meg is kapja a megfelelő ellátást, sajnos olyan szinten túlterheltek a magánpszichiáterek is, hogy erre semmi garancia, hiába fizeted ki.

  • @ildyszi2196
    @ildyszi2196 3 หลายเดือนก่อน +15

    Rövid üzenet ez: „Orvos, magadat gyógyítsd!” hogy másokat is képes legyél gyógyítani, ne csak ötletelgessünk a betegek kárára alaptalanul. A jövő a meggyógyult orvosoké !

  • @fiokkozos823
    @fiokkozos823 3 หลายเดือนก่อน +4

    Ellentmondásosnak tűnik a jobboldali úr, mivel nem tűnik egészségesnek sem gasztroenterológiai, sem dietetikai szempontból. Ha saját magán nem kezdi a változtatásokat, hogyan fog tudni segíteni másnak?!

    • @ursuminor
      @ursuminor 3 หลายเดือนก่อน +3

      Nem tudhatjuk hogy mindig ilyen volt-e, vagy kétszer ekkora volt korábban

    • @bullandbear77
      @bullandbear77 28 วันที่ผ่านมา +1

      @@ursuminor májusban nromáls testalkatú, (borotvált) , vidám és energikus volt, durva nyara lehetett/volt, a pácienseit is hanyagolta.

  • @erzsebetkatalinborsos7415
    @erzsebetkatalinborsos7415 3 หลายเดือนก่อน +12

    Magas vérnyomás: megkérdeztem a háziorvost, muszáj szedni ezt a gyógyszert? - válasz: igen, élete végéig! Semmi más lehetősége nincs a hétköznapi embernek; vagy elfogadja, vagy ha nem, majd az orvos igazolva látja véleményét a halotti bizonyítvány kiállításakor. 🤔 🙂

    • @pannivig
      @pannivig 3 หลายเดือนก่อน +4

      Ha nem ingadozó a vérnyomás, hanem magas, akkor a galagonya tea nagyon jó. Napi 1 csésze. Ha kevésnek bizonyul akkor galagonya- fokhagyma lágyzselatin kapszula.

    • @erikamozes8821
      @erikamozes8821 3 หลายเดือนก่อน +8

      @@erzsebetkatalinborsos7415 Én 150/90 el határeset voltam. Nem kaptam gyógyszert. Mozgást írtak fel. Gerincjóga mellett döntöttem. Azóta 8 év eltelt és nincs magas vérnyomásom!

    • @ferencgyorgy806
      @ferencgyorgy806 3 หลายเดือนก่อน +1

      szerintem világosan elmondják itt is, hogy a felírt vérnyomáscskkentő kell, amíg el nem lehet hagyni. Aztán pedig aktívan keresni az ön számára megfelelő megoldást. A helyes táplálkozás, légzés, mozgás felé lesz valahol a megoldás.

  • @otto9001
    @otto9001 3 หลายเดือนก่อน

    Sziasztok!
    Richárdnak szeretném üzenni, hogy legyen szíves vegye fel a kapcsolatot Dr. Budai László Károllyal. Nagyjából az összes kérdésére választ fog kapni az állítólag ismert és az ismeretlen eredetű betegségekkel kapcsolatban.
    Mindenek előtt azonban a könyveinek az elolvasását is nagyon ajánlom.

  • @andreahorcher4183
    @andreahorcher4183 2 หลายเดือนก่อน +1

    Udvariasan megjegyezném, hogy a műsorvezető megtanulhatta volna kimondani a "gasztroenterológus" kifejezést, ha már ezt a témát választotta!

  • @mariannaszemenyei1744
    @mariannaszemenyei1744 3 หลายเดือนก่อน +3

    💚

  • @ildikoschuster1495
    @ildikoschuster1495 3 หลายเดือนก่อน +1

    Nagyszerű fiatal orvosok. És ez a vollisztikus nézet nagyon jó és ma ritka. Kezem, lábfej 16:19 fáj, de ezt egy orvos nem vizsgálja meg, mindennek külön specialistája van. Nevetséges. Egy ortopéd orvos mindenhez kell értsen.

    • @ferencgyorgy806
      @ferencgyorgy806 3 หลายเดือนก่อน +1

      dr Schwab 50 éves.... csak hát jól néz ki.

    • @ildikoschuster1495
      @ildikoschuster1495 2 หลายเดือนก่อน +1

      Igen. De fiatalos és nagyszerű orvos.

  • @laszlonekozma9442
    @laszlonekozma9442 3 หลายเดือนก่อน +2

    Érdemes dr.Michael Greger könyveit és receptkönyveit elolvasni.

  • @ilonastallmann7110
    @ilonastallmann7110 3 หลายเดือนก่อน +12

    Mindez miért is újdonság? Az ayurvéda orvoslás évszázadok óta erről szól.

  • @ferencgyorgy806
    @ferencgyorgy806 3 หลายเดือนก่อน +3

    Én annyi pluszt tudtam meg a riportból, hogy nemcsak nemzeti finompékáru boltok kellenek, hanem nemzeti csokiboltok is....
    🙂
    Pletyka szinten eddig is tudtam, hogy az ADHD-s gyereket megbolondítja, felbolygatja a cukor....
    A pszichiátria vonatkozásait kellett volna kiemelni.
    Bájdövéj, dr Schwáb munkássága nagyon fontos és kiemelt lehet a pszichiátriai összefüggés is!
    Kérem, fussnak neki mégegyszer ennek az interjúnak, hogy több időt kap a pszichiáter is.

  • @szuropandrea5746
    @szuropandrea5746 3 หลายเดือนก่อน +19

    Vicces a nyugati orvoslás. Előadja, hogy ràjött olyan összefüggèsre, amire a kínai és Ayurveda orvoslás több ezer ève már rájött. 😅

  • @la142753
    @la142753 3 หลายเดือนก่อน

    Kiváló

  • @tabiripetrovich517
    @tabiripetrovich517 3 หลายเดือนก่อน

    Mester Karolyt is meg fogjak hivni?

  • @csezs
    @csezs 3 หลายเดือนก่อน +10

    Ez mind szép,jó és igaz.
    Na most manapság melyik állami orvos figyel ilyenre?Melyik az,amelyik így foglalkozik az emberrel?
    Amelyik így segít,hogy valóban egészséges legyen az ember fia/lánya.
    Megnéztem,hogy a doktorúrék mennyiért rendelnek.Számomra megfizethetetlen.
    És ez még csak a konzultáció,labor és egyéb vizsgálat nincs benne.
    Úgyhogy nekünk földi halandóknak,marad a sok gyógyszer és a félrekezelés.... 😣😞

    • @pannivig
      @pannivig 3 หลายเดือนก่อน +8

      Vagy kezünkbe vesszük az egészségünket. Életmódváltás táplálkozás és rendszeres sport/ mozgás terén. Ez önmagában fél siker. Valamint edukáció. Az internet világában ez mára már nem akadály.

    • @csezs
      @csezs 3 หลายเดือนก่อน

      @@pannivig ez is igaz,de én nem vagyok orvos,nincs orvosi végzettségem,nem ismerem úgy a biológiai,kémiai működésünket,mint a jelen orvosok.
      Válthatok én életmódot,ha az én állapotomra nincs olyan jó vagy megfelelő hatással,amit persze ők látnának,tudnának,felfedeznék,hogy pl. milyen a béláteresztő képességem.És erre nagyon jó példa,amit a cöliákiával kapcsolatban mondott Schwab doktor úr.

    • @joskareszeges6700
      @joskareszeges6700 3 หลายเดือนก่อน

      Youtubon fennt van minden tudnivaló,csak meg kell válogatni,80%kókler,20%szakember,az étrend mindent megold,pl.a mediterrán étrend a legjobb, de személyenként változhat,én 3 éve egy dagadt,izületes,vérnyomásos,fulladó,mindig fáradt,szélgörcs,hasmenés,reflux,hányás,tompult agy,depi,stb stb,alkohol,szénhidrátok,nikotin,zsírok elhagyása mára teljesen egészséges,30 kilóval könnyebb,fitt egyén vagyok,nem sportoltam,csak heti 2-3 alkalommal egy kis biciklizés,kifáradásig

    • @hileoo
      @hileoo 3 หลายเดือนก่อน

      ​@@csezsvalahol el kell kezdeni és figyelni az embernek a saját testének jelzéseire. Az interneten ma már nagyon sok információ ingyenesen elérhető hiteles forrásból. Nem az orvosoktól és a piruláktól kell várni az eredményt!

    • @ferencdeak4691
      @ferencdeak4691 3 หลายเดือนก่อน

      ​@@pannivigés miközben megkapod az egészsegtudatossag illúzióját, egy hatalmas átverés, manilpuláció áldozatává váltal.

  • @martaschmidt9535
    @martaschmidt9535 3 หลายเดือนก่อน

    Nagyon izgalmas beszélgetés. Nem foglalkoznak véletlenül EATL-lel?

  • @katalinadorjan7148
    @katalinadorjan7148 3 หลายเดือนก่อน +3

    Én lupusos beteg vagyok és folyton az az érzésem, hogy minden bajom, beleértve a többit ami szerintem következménye a betegségemnek, bélből indul ki. Lehet, hogy jó a megérzésem? Köszönöm, ha válaszolnak!

    • @hileoo
      @hileoo 3 หลายเดือนก่อน +3

      Igen, az autoimmun betegségek nagyon jól kezelhetőek diétával!

    • @katalinadorjan7148
      @katalinadorjan7148 3 หลายเดือนก่อน

      @@hileoo És mi a módja, hogy többet tudjak meg? A szteroid is csökkenthető vagy elhagyható diétával?

    • @evasuba9382
      @evasuba9382 3 หลายเดือนก่อน

      @@katalinadorjan7148 Az unokahúgomnak is lupusa van, és nagyon szépen karban tudja tartani diétával (korábban minden gyógyszer csak ideig-óráig működött nála). Ha jól tudom, most nem kell gyógyszert szednie, és a laborja is jó. Ezt válaszolta a kérdésedre: "Ami számomra a legnagyobb változást hozta: állati eredetű összetevők elhagyása, hozzáadott cukor, édesítőszerek elhagyása, minél több nyers zöldség és gyümölcs fogyasztása, itt külön figyeltem arra, hogy legalább fél kiló nyers keresztesvirágút egyek meg egy nap. A vízbevitel is nagyon fontos, illetve a megfelelő mennyiségű alvás." A diétát, amit folytat, úgy hívják hogy TÉNÉ (teljes értékű növényi étrend).

    • @MikusLiza
      @MikusLiza 3 หลายเดือนก่อน

      Az ókor óta tudja a világ, Hippokratesz és Paracelzus is leszögezte az ördög a beleinkben lakozik. Minden betegség összefügg a bél egészségével legyen az szervi, immun vagy mentális.
      A böjtölés és diéta volt mindig az egyik legeredményesebb gyógymód, csak arra legyint a híres vegyészbizniszbe zárt modern/nek titulált orvoslás.

  • @MikusLiza
    @MikusLiza 3 หลายเดือนก่อน

    A riportban ha nem is mutatja meg magát de a szöveges leírásban meg szokták adni ki a riporter, ki a szerkesztő. Én mondjuk tudom, hogy Kun Zsuzsa, mert sok Klub rádiós beszélgetését hallottam már, de itt a youtube-on nem mindenki klubrádiós.
    😉

  • @laszlonagy2928
    @laszlonagy2928 3 หลายเดือนก่อน

    Hú, gyerekek bakker! Összemosódott Balsai és Swáb a fejemben. AZ egyikük irritálóan nagyképűen beszél. Attól még mindenkit lehet szeretni.

  • @arankamolditznejuhasz1440
    @arankamolditznejuhasz1440 3 หลายเดือนก่อน +3

    Kár, hogy a pszichiáter szinte szóhoz sem jutott...

  • @TheCsikacska
    @TheCsikacska 3 หลายเดือนก่อน +1

    Nagyon izgalmas volt de Oczella doktor úr keveset beszélt, pedig elképesztően fontos a kutatási területe. AuDHDs-ként szívesen hallgatnám őt is többet.

  • @stillerbeatrix213
    @stillerbeatrix213 3 หลายเดือนก่อน +4

    Nincs igaza a doktor úrnak még mindig nyakra főre írjak az antibiotikumot

    • @zsuzsaagoston605
      @zsuzsaagoston605 3 หลายเดือนก่อน

      Kb 10 éve nem kaptam. A környezetemben élők sem.
      Azt tudom, hogy van pár orvos aki írja, ha kell, ha nem, de általánosságban sokkal kevesebben.

  • @katalinhanko6216
    @katalinhanko6216 3 หลายเดือนก่อน

    Igen igen hajrá psziho doki😅

  • @elizabethvarga102
    @elizabethvarga102 3 หลายเดือนก่อน

    😅😅😅😅

  • @AndreaGyőri-w1z
    @AndreaGyőri-w1z 3 หลายเดือนก่อน +1

    A musorvezeto lehetne képzettebb😢egy picit.
    A vegyszeres ételekrol is kéne beszelni.

  • @Bakszfv
    @Bakszfv 2 หลายเดือนก่อน

    Azért az a has😂😂😂😂

  • @henitilly1439
    @henitilly1439 3 หลายเดือนก่อน

    Gasztro-enteRológus....Kedves műsorvezető

  • @tarhonyas_terciusz
    @tarhonyas_terciusz 3 หลายเดือนก่อน +1

    ekkora béllel tuti hiteles orvos...

  • @gergelyturcsanyi6743
    @gergelyturcsanyi6743 3 หลายเดือนก่อน +7

    A csávó 150 ezerért konzultál, enyhén orvosbáró..

    • @erikabognar3965
      @erikabognar3965 3 หลายเดือนก่อน

      @@gergelyturcsanyi6743 Melyik csávó?

    • @gergelyturcsanyi6743
      @gergelyturcsanyi6743 3 หลายเดือนก่อน +1

      @@erikabognar3965 A bélgyogyász, bocsi.

  • @Family-Csalad
    @Family-Csalad 3 หลายเดือนก่อน

    Dokik, Drágák, nem alszom jól-segítség!

  • @melchizedekful
    @melchizedekful 3 หลายเดือนก่อน +10

    basszus hallgassanak már meg valaki mást is Schwab helyett, aki amellett, hogy sok témában tényleg jók a meglátásai, de alapvetően egy vegán propagandista...

    • @anita-r2k8j
      @anita-r2k8j 3 หลายเดือนก่อน +14

      Igen, azért eszik húst 😂 Az más kérdés, hogy tisztában van vele, hogy a jól összeállított növényi étrend a legegészségesebb. Sajnálom, hogy ez fáj neked, de rengeteg kutatás, tapasztalat, Kék zónák stb mind emellett szól.

    • @Moebius-m2c
      @Moebius-m2c 3 หลายเดือนก่อน +1

      @@anita-r2k8j 👍

    • @Moebius-m2c
      @Moebius-m2c 3 หลายเดือนก่อน +2

      Csak nem ketogén diétán vagy? 😂

    • @melchizedekful
      @melchizedekful 3 หลายเดือนก่อน

      @@Moebius-m2c 😃😅😊😊😂😂 nem, emberek számára alkalmazható diétán.

    • @melchizedekful
      @melchizedekful 3 หลายเดือนก่อน

      @@anita-r2k8j nem, nem eszik húst.

  • @andsaa4642
    @andsaa4642 3 หลายเดือนก่อน +2

    Milyen érdekes, a 100évvel ezelőtt sokkal rosszab életkörülmények között éltek az emberek, és nem volt szükségük dili dokira. Most meg szükség van rájuk. Részemről el sem tudok képzelni olyan szituáció, hogy én egy ilyen orvoshoz forduljak.
    Mindíg elintéztem mindent magam körül pedíg már jó pár évet megéltem. Én mélységesen szégyelném, ha ilyen dokihoz kellene fordulni. Egy valamire való embernek meg kell tudni oldani a sajàt problémáit.

    • @margitjona3607
      @margitjona3607 3 หลายเดือนก่อน

      @@andsaa4642 alapvetően egyetértek. Lehet, hogy mi ugyababból a generációból vagyunk? 🙂 Valahol elveszett az önállóság? Vagy a kreativitás?

    • @Ildiko-di7dn
      @Ildiko-di7dn 3 หลายเดือนก่อน +6

      Egyáltalán nincs semmi szégyellni való abban, ha valaki pszichiáter orvoshoz fordul, vagy pszichoterápiára jár. Nagyon sok ember küzd szorongással manapság, megfelelő terápiával orvosolható. Nálunk a cégnél lehet ingyenes igénybe venni mini terápiát, MBCT-t.

    • @anyegin85
      @anyegin85 3 หลายเดือนก่อน +7

      Óriási a generációk közti szakadék e téren. Egyáltalán nem szégyen pszichológushoz járni, nem a gyengeség jele, hanem a szükségé, sőt szerintem inkább dicséretes is, ha valaki belátja, hogy külső segítségre van szüksége. Változnak az idők, kedves kommentelők, haladni kell a korral!

    • @andsaa4642
      @andsaa4642 3 หลายเดือนก่อน +1

      @@anyegin85 szerintem meg nincsen semmilyen szakadék, én nagyon jól megértem magam bármelyik generációval. Ráadásul az emberi alap tulajdonságok semmit sem változtak. Felsőbbrendűség, uralkodási vágy irigység, kapzsiság gyűlölet, szerelem bánat, hazugság a mások maximális kihasználása stb. Márpedig ha az ember alap tulajdonságai nem változnak akkor semmilyen változás nincsen legfeljebb csak a technika változik.

    • @ferencgyorgy806
      @ferencgyorgy806 3 หลายเดือนก่อน +1

      A bácsi pszichiáter.... bogyót ad. Azért ad bogyót az arra rászorulónak, hogy ne ugorjon ki az ablakból vagy ne vágja fel az ereit. Ha nincs bogyó, jön az ugrás.
      Most arról beszéltek, hogy a bogyó MELLETT a terápiát támogatHATja egy megfelelő táplákozás.