A stroke megelőzése szakmai szemmel (Dr. Schwab Richárd és Dr. Szatmári Szabolcs)
ฝัง
- เผยแพร่เมื่อ 12 ธ.ค. 2022
- Az érelzáródással járó stroke esetek döntő többsége megelőzhető lenne, ha az érelmeszesedés okát megtaláljuk és a folyamatot visszafordítjuk. Például a magas vérnyomás esetében erre van mód, amely a leggyakoribb oka az érbetegségnek. 5 éve nem gondoltam volna, hogy ennek a kulcsa a bélrendszerben is kereshető” - vallja Dr. Szatmári Szabolcs, neurológus, stroke szakértő. “ Ezt akkor érjük el, amikor az antihypertensiv gyógyszerek elhagyhatóvá válnak a személyre szabott kezelés mellett csökkenő vérnyomással. Évek óta foglalkozunk ennek a kutatásával, 2018-ban az Orvosi Hetilapban írt hazai közleményünk az év legjobb magyar nyelvű közleményének díját kapta. Most ezt már átültettük a klinika gyakorlatba” - teszi hozzá Dr. Schwab Richárd.
Az alábbi videóbeszélgetésben szó lesz a további kockázati tényezőkről, a gyulladásról, hs-CRP csökkentésének jelentőségéről, arról, hogy miért jelent stroke kockázatot, ha felborul a bél baktérium-állománya, a mikrobiom. Vagyis hogyan kell átalakítani a táplálkozásunkat és az életmódunkat ahhoz, hogy ne kapjunk szélütést? - วิทยาศาสตร์และเทคโนโลยี
Kitartóan hallgatom/nézem a videókat, ellenben az idegen/latin szavak jelentős mennyiségű használata (magyarázat nélkül) nemcsak megnehezíti, hanem szinte teljesen lehetetlenné teszi a mondanivaló megértését, a folyamatok nyomorkövetését. Minden bizonnyal meg lehet ezt közérthetően is fogalmazni, minek köszönhetően szélesebb rétegek számára is hasznosabb lehetne a műsor. Köszönöm.
Ezt a videót kötelezővé tenném a Neurológusoknak ! 25 éve járok neurológiára különböző panaszokkal ismert felszívódási problémákkal b12 hiánnyal .Semmiféle segítséget nem kaptam az orvosoktól , mindig csak a vállukat vonogatták , a legtöbb amit javasoltak hogy vegyek be egy fájdalomcsillapítót . Mióta folsavat ( B9 ) ! és B komplexet szedek sokat enyhültek a tüneteim . A bélgyulladásos panaszaimat Salvus vízzel enyhítem ezt sem gasztroenterológus javasolta .
Az ORVosok ,nem gyógyítók.. A gyógyszer gyártóért életben kell tartani a ,, beteget.. A gyógyszer, ha természetes , kiürül a szervezetből, de ....... ??
Probald kiiktatni a glutent, es minden mast is, ami a vercsoport szerint karos lektineket tartalmaz.
Peter J. D'Adamo - AB0 terv c. konyv alapjan.
Nekem bevalt. Most mar nincs irritacio, elmult a gyulladas (par het alatt). Emellett minimalisra csokkentettem a szenhidratbevitelt is.
C-vitamint, kollagent, Omega 3-6-9-et, L-Glicin-t, rostkomplexet, ADEK vitamint es ColonBalance Plus-t szedek.
Sokat fogytam, jol erzem magam, ujra aktiv eletet elek 🥰
Milyen panaszaid voltak?
Nagyon köszönöm! Nem mondom, hogy tökéletesen felfogtam, amit hallottam, pedig Schwab doktor úr mindent megtett, hogy a szakzsargont befogadhatóvá tegye a laikus számára is. Mivel ez nem az első beszélgetés, amit meghallgattam vele, már el is kezdtünk másképp étkezni és törekszünk tartani a heti 5x-i - egyelőre félórás - sportolást. Még így is bőven akad rossz szokásunk, amin változtatni kell.
Mindent lehet(ne) vizsgálni, ha lenne egészségügy és elérhetők lennének a vizsgálatok mindenki számára!!
Nem ez a legnagyobb probléma, hanem az ,h az emberek többsége saját magát teszi tönkre a táplálkozás és életmód terén
Nagyon fontos prevenciós feladatot végeznek a doktor urak. Hálás köszönet érte!🙏💚
Nagyon megerősített abban, hogy a veganizmus / makrobiotika a nyerő. Most hallottam ezt először orvostól, végre egy jó irány! Sajnos sok idő, mire ez az orvosok körében tudott és elfogadott lesz, a magas vérnyomást nem csak a gyógyszerek felírásával fogják kezelni. Sok sikert a munkájukhoz!
Mindig alacsony volt a vérnyomásom, most sem magas.. Az érelzáródást , a trombózist ezelőtt 50 évvel kaptam, egy halvaszülés után,,amit nem láttak el jól,,protokoll szerint ?? , aztán az antibébi is rásegített.... Egy élethelyzet kerített a veszélyes állapotba, elszabadultak a pici rögök a tüdőmben.. Az 50 éves, alvó, néha tünetet produkáló betegségre a családi körülmények miatt nem adtam jelentőséget.. ..... Így 10 napos kezelés után, a protokoll szerint ,, gyógyultam.... ..???A mélyvénában ott van a rőg,,jobb láb, bal nyakiérben.. Vérhígítót szedek, diétára kell figyelnem, a teljes nővényi táplálkozás sem hoz igazán sikert. Az INR.. a K vitamin,, sem mindig oké...A rög ,meg van.. Az érsebész szerint nem kell műtét..Kardiológus, angiológus figyelemmel kíséri az állapotomat, ami melegben, túlterhelésben a vízháztartás változásában jelen van.. .A túlsúlytól nem tudok megszabadulni, diéták, mozgás, nincs siker... Nem tudom elengedni a többletet., de akkor sem tünik el a letapadt rög az érfalről.Minden az agyban dől el !!!. A mumus emlegetés, jó tanács sem segít, aki adja, hasonló cipőben jár, .. a másik fiatalon ,már elment.. 76 évesen , élek a trombival.. ...Szeressük egymást gyerekek..... !!Magunkat első helyen...
amíg jutalékot kapnak érte..
2x volt sztrókom,rettegek, hogy újra kaphatok,soha sehol nem mondták,hogy mivel tudom megelőzni, köszönöm, hogy hallhattam !
+@@user-ty2zd4kr7n
❤koszonom nagyon hasznos eloadas❤Ezt minden orvosnak latnia kellene.
Nagyon koszonom.
Köszönöm!
Nagyon jó volt megtudni 8 évvel a stroke után, 48 évesen, nyomorékon, hogy végig igazam volt, amiért hibáztattam, hibáztatom mai napig azt a neurológus drnőt, aki a hosszú évek óta tartó magas vérnyomásom, a rengeteg tünet ellenére beérte egy koponya CT-vel, egy koleszterin gyógyszerrel (amit kb. 1 hónapig bírtam szedni), ahelyett, hogy valóban tett volna valami érdemlegeset!!! 😡😡😡😡😡
A nagyokos vizsgálata után 3 hónappal leterített az agyi infarktus 😢😢😢😢😢.
Túl sok az idegen, nem elmagyarázott kifejezés ahhoz, hogy átlagember megértse. Egymást jól értik, de a nézőkre is illene gondolni. Igaz, hogy az előadás címe is szakmai beszélgetésre utal, de a nézők arra is kíváncsiak lennének, hogyan lehet, legalább nagy vonalakban, a kezelt magas vérnyomást (amivel eddig az orvosok is elégedettek voltak) életmód változtatással gyógyszer nélkül is csökkenteni. Nehogy már én mondjam a körzeti orvosnak, hogy küldjön MR vizsgálatra, ezt neki kellene javasolnia.
Azt, hogy hogyan lehet magas vérnyomást életmóddal csökkenteni, azt elmondják magyarul is. Viszont az okok tényleges kiderítéséhez és a személyre szabott diétához mikrobiom (=bélflóra) meghatározás kell ami a magánklinikájukon végeztethető el.
Elnezest melyik klinikan erhetoek el.Koszonom valaszukat.❤
mind.hu
Gratulàlok
Ezeket a vizsgálatokat hol végzik? A házidoki magától ilyenre soha nem fog elküldeni, még ha kérném tőle akkor sem!
Köszönet a preciz tájékoztatásért! Mint érintett igyekszem szem előtt tartani az úgymond normál életformát! Évente 1x mennék kontroll vizsgálatra és a várható időpont előtt közel másfél hónappal kértem személyesen időpontott és az aktuális időpont hoz képest még egy hónappal későbbre kaptam időpontot! Összefoglalva egy év kontroll helyett egy évvel és 2hóval megtoldva kaptam ellenőrzésre időpontot igaz meglehetősen koros vagyok ,túl a 70-en!
Doktor úr én szedem a vernyomas csokkentot és még is felmegy a vérnyomásom es minden nap faj a fejem.
A gyomrom is kezd fájni sokszor idegessegtol is de füstölt hustol is. Mióta meg vagyok műtve epekővel meg rosszabb.
Sokat faj a hatam is és a nyakcsigolyaban. Szedek gyulladascsokkentot közben. 17 éves koromtól mondták, hogy migrenes fejfajasom is van. Többféle képpen faj a fejem.
Mar utalom, és unom magam.
El kellene dönteni, - elsősorban a meghívott vendégnek, - hogy milyen réteg számára akar előadást tartani. Egyetemistáknak? Szakszemélyzetnek? Tanultabb laikusoknak? Aluliskolázott, de egészségi helyzete iránt érdeklődő széles rétegeknek? (A statisztika szerint ők vannak a legtöbben.) Ennek megfelelően kellene megválasztani az előadás nyelvezetét. Tiszteletem dr. Schwabnak, nagyon fontos és hiánypótló amit felvállalt, várom a folytatást, de bosszantó és lerontja a hatást, ha nincs következetes igazodás a kiválasztott célközönséghez. Mindez mellett köszönet a tájékoztatásért.
A felvetés jogos, de azt is meg kell fontolni, hogy a téma bonyolult orvosi szintű, egy bizonyos mértéken túl nem lehet leegyszerűsíteni, mert éppen az alátámasztását - és így a hitelességét- veszíti el. Igen sok évig tanultam biológiát és voltam néhányszor sajnos kórházban, nem vagyok nagyon túlsúlyos, de mondjuk 6-8 kilóval 190 cm testmagassághoz. A dietetikus tudja mondani, hogy répát kell enni, de nem tudja egy sem soha megindokolni nekem ilyen kérlelhetetlen logikával és tudományos alátámasztással.
A hivatkozott tudományos forrást amely a vegyes- és húsmentes táplálkozású egyénekben mért szérum TMAO szintjének különbségét tárgyalja, lenne kedves megosztani? Köszönettel: egy szakmabéli hallgató
Ezt a videót mindenkinek kötelezővé tenném, - természetesen szükséges lenne egy olyan edukációs reformra Magyarországon, hogy egy alap végzettséggel is akár érthető legyen. Életbevágóan fontos a preventív üzenete!
Nagyon jó előadás volt de egy dolgon kiakadtam:a prevenció sajnos nem működik mert erősen ingadozó vérnyomással is csak egy évvel későbbre. kapok időpontot a vizsgálatra.
Igen hasznos, jó szemléletü anyag. Hogyan juthat hozzá érintett az ilyen vizsgálatokhoz?
A legfontosabb video kéne legyen mindenkinek, sok a nem népnek való info
Doktorurak! Nagyszerű előadás, de ha egy mondaton belül átlagban 5 szakkifejezés van, azt nem fogja a laikus közönség megérteni. Szóval valahogy "fordítani" kellene:)) akkor jobban értékelhető a szándékuk
Tisztelt Doktor úr! Van beteg, aki le tudta tenni az életmódváltásnak köszönhetően a vérnyomáscsökkentőt?
Ha igen, akkor én is belevágok.
Köszönöm a remek előadást.
Van ám🤗
Én 2 hónap használat után tettem le a várnyomás csökkentőt. Minden bizonnyal szerepe van ebben a koleszterin elleni tablettának is, azonban annak elhagyása lesz a következő lépés. A két legfontosabb dolog volt nálam: az alkohol és a cigaretta (alkalmi szinten dohányoztam) elhagyása.
szeretnem megkerdezni,h megelozesi szempontbol hol tudnek kerni ilyen vizsgalatot?
Kevés húst együnk a tmo tma szint miatt,de akkor tojást se nagyon együnk a kolin miatt,vagy azt lehet,mert a tojásnak azért sok pozitiv hatása is van..köszönöm a választ.
elhangzik, hogy az állati eredetű fehérje mind. Hús, tej, tojás, sajt, joghurt stb...
@@kovacsgabriella5658 🤗🌷
Azt kell enni, amit a szervezet kíván és jó a közérzet utána.. Minden mértékkel..
Hát pont arról is szól az előadás, hogy sajnos nem így van.@@irmadobi8584
Előbb MAGYARUL csináljátok meg. Köszi.
Nagyon hasznosnak találom a videót, viszont tisztelettel megjegyezném, hogy átlag ember nehezen érti meg a sok szakkifejezés hallatán, ami elég fárasztó is tud lenni.
hát igen, mondhatott volna magyarul is sokmindent, pl vazodilatáció = értágulás
Magyarul, is lehetne az egészet? És redzletesen a megelőzésről és a visszafordításról is beszéljetek.
Életmód? Milyen táplálkozás?
Jobb lett volna a video, ha közérthetőbb lett volna. Nem vagyunk orvosok, ertettem, de nehezen. Most csináljátok meg teljesen közérthető magyar nyelven is, mert akik ilyen betegek, azok nagyrészt még csak közel sincsenek az eü.höz.
Az első számú táplálkozás-infóforrás: Dr. Schwab Richárd mától kezdve. :-)
A MIKROBIOM-temarol erdekessegeket mond az ismert hamburgi orvos-szerzö dr. HEIKO SCHÖNING. Szamos különös utalasanak neztem pontosan utana: mind hiteles volt.
Ha Schwab Richárd nem egészítette volna ki megjegyzéseivel az előadást, keveset értettem volna belőle elsőre, pedig felsőfokú végzettségem van.
Szóval konkrétan mit csináljunk hogy visszafordítsuk a megindult folyamatot, mert a címről nincs szó.
Ez az előadás tele van orvosi műszavakkal, ezért én alig értettem!Ha szakemberek számára készült a videó-OK!
Ha átlagemberek számára akkor "konyhanyelven"IS!!el kellene magyarázni!Mert ha nem érti akár csak pár ember-miért tették közzé?!?
Majd magyarul is kernenk.koszonom
A lószart így lehet a legkönnyebben eladni..
Nagyon hasznos videó, de ne használjanak folyamatosan idegen szavakat! Egy laikus ennek a felét nem érti meg
Na jó, de akkor hogy tudná eladni a lószart?
Hol tudnak rajtam segiteni,mert nekem 7 fakto hianyom is van es 2 fajta ertagitot es xetert szedettek velemde mega vernyomas sok apro agyi infartus peszmekerem van autoimmun betegseg sjorgen s,raynaud szindroma.
Noni juice sokst segíthet. Nem a drogeriákban kapható utánzatokra gondolok.
Olyan érzésem volt végig, mintha vizsgázna dr.Szatmari. Dr Shwab mindig megakasztotta,kiegészítette az előadását. Talán hitelesebb lett volna a video ha előtte egyeztetnek. Rengeteg a szakmai latin kifejezés, a laikus abszolut nem érti.Kár,mert elvileg nekünk szólna a video,vagy mégsem?
Azért ,,akasztotta” meg többször ,mert egy azzal kapcsolatos gondolatot,információt közölt a hallgatókkal ! És mivel ez nem egy monológ volt,így érthető ,hogy Schwab doktor hozzáfűzte saját praxisából és tudásábol eredő plusz információkat !
24.18nál nem azt az ábrát látjuk amiről Dr.Schwab beszél.
Nem korrekt a miki-boinja, gyakran zavartságot mutat...figyelni kell a tagot
Ugye a “stroke” agy verzes? Akkor miert nem ugy irjatok ki?
A stroke agyi érelzáródás, nem vérzéses, az esetek 80%-ában fordul elő; az agyvérzés (tényleges vérzés) az esetek 20%-ában. A kettőt együtt agyi infarktusnak nevezik
Elmondja a neurológus, hogy a stroke lehet érelzáródàs és agyvérzés is. A lényeg, hogy nem kap oxigént egy adott agyterület. Ez a stroke.
@@svartan7112Nem, az agyi infarktus azaz érelzáródás ès az agyvèrzès közös neve a stroke. Agyi infarktus + agyvérzés = Stroke
@@boglarkaszoradi4504 Mi a magyar megfeleloje,mert ez egy angol szo,es
gondolom mar a mostani angol mania elott is elofordult Magyarorszagon.
Cupákos hamburger? Érdekesen hangzik. Első hallásra valahogyan nekem a cupák sehogy sem összeillő a hamburger hozzávalóihoz!
Ez a kísérleti neve volt a vizsgálatban,mert olyan húsból készült arra.Szivesen🤗
Mind kettőétel ellened dolgozik..ved elő!!!
Mondjátok el, hogy a k19 vakc. óta sokkal több a stroke.
Kivalo elemzes! De mondaton belül helyesen: dr. Schwab es dr. Szatmari, es nem svabosan (: "Dr. Schwab" stb. (:
Orvos vagyok, más szakirányú. Az előadás kb. 80% -át megértettem. Megkértem két osztályos ápolónőt, hallgassák meg. Elmondásuk szerint kb.60%-át értették meg. Laikus rokonaim, barátaim inkább csak megijedtek. Zömében csak azt értették meg, amit már eddig is tudtak, hogy kevesebb húst egyenek, ne dohányozzanak, többet mozogjanak. Mivel a hátteret, a túlságosan sok szakzsargon miatt, egyáltalán nem értették, kétlem az előadás hatékonyságát számukra. Javasolnám, az egyébként igen hasznos, ismeretek közlését szakzsargon nélkül, magyarul! Látom, nagyon sok laikus megfogalmazta ezt a kritikát. Kérem, vegyék fontolóra! Köszönöm!
Biztosan igaza van, de ez a típusú is kell,mert sokan vannak,akik a kb 60-70 százalékát megértik, s azoknak ez a jó. Legyen minden típusú előadás, amint van is ,úgy látom ,szerencsére sok előadást vállal Schwab Richárd és csapata.
Én is orvos vagyok,szintén más irányú,de nekem nagyon tetszenek ezek a típusú videók.Ha mindent rögtön nem is értek (egyre kevesebb az ilyen!),de utána olvasok és legalább tanulok belőlük!
Szerintem ezek igen tanulságos ,figyelemfelkeltő videók,de nem megijesztők! Bàr lehet,hogy sok páciensnek arra lenne inkább szüksége ,mert amíg nincs nagy baj,addig nem veszik az apró jeleket komolyan!
Istenem! Olvasva beszél folyamatosan a "véralvadásról" amit Ő sem ért! Hogyan lett ez orvos?
🤣😂🤣😂🤣😂🤣😂🤣😂🤣😂🤣😂🤣😂