Utazás/fotózás Balatonlelle-Székesfehérvár-Zalaegerszeg-Nagykanizsa

แชร์
ฝัง
  • เผยแพร่เมื่อ 11 ส.ค. 2020
  • 2020 Július végén Balatonlellén nyaraltunk, ahol kitaláltuk hogy egy szép szerdai nap ugorjunk el Zalaegerszegre, melyet egy kisebb-nagyobb kör keretében terveztünk megvalósítani
    Lelléről kiindulva a Balaton Expresszel elutaztunk Székesfehérvárra, ahol átszálltunk a Citadella nemzetközi IC-re, amely a határnyitás után (egészen Augusztus elejéig) 4 Szlovén (SŽ) fülkés, pápaszemes kocsiból volt kiállítva
    Ezek a személykocsik kényelmesebbek és kulturáltabbak mint a hasonló korú Startos kocsik, igaz a tárcsafék hangerőssége vetekszik némely Halbi vagy Bd fékjével
    A 20-as vasútvonalon a hegyes-völgyes Bakonyban kanyarogtunk, Veszprémen, Ajkán át egészen Bobáig, ahol a Kertai deltában ráfordultunk a 25-ös vasútvonalra, melyet 2010-ben újítottak fel Zalaegerszegig, majd villamosították egészen Őrihodosig
    Zalaegerszegre érve másfél óránk volt hogy átszálljunk a gyékényesi személyre amely a feltűnően berregő hangú 290-es Bz-ből és egy Bzx-ből állt
    Ezzel a vonattal utaztuk be a 17-es vonal alsó szakaszát, mely a számomra igencsak kedvelt Zalai dombságban húzódik, melyet a különböző terményekkel bevetett földek tovább színesítenek
    Nagykanizsára érve, még felvettem a Gyékényesre továbbinduló személyt, ezután egy kis fotózást követően visszaindultunk Lellére a Tópart Expresszel
    Remélem tetszik :)
    Flickr:
    www.flickr.com/photos/1881413...
    Hasonló tartalom:
    Buda Péter:
    / @peterbuda
    Balázs:
    / @balazsesavasut7039
  • ยานยนต์และพาหนะ

ความคิดเห็น • 13

  • @nemethkrisztian435
    @nemethkrisztian435 4 ปีที่แล้ว +1

    Nagyon jól sikerült a video.
    Legközelebb is lehetne ilyen utazás nagyon szuper.

    • @deakgabor7659
      @deakgabor7659  4 ปีที่แล้ว

      Köszönöm!
      Tervezünk még kisebb-nagyobb túrákat szóval biztos gyűlni fog anyag :)

  • @karikaon
    @karikaon 3 ปีที่แล้ว +1

    0:44 Üdv a Vezérnek! :)

    • @deakgabor7659
      @deakgabor7659  3 ปีที่แล้ว

      Jaja, nagy arc volt, azért biccentettünk neki, ha már inteni nem tudtunk :D

  • @zoltanmolnar78
    @zoltanmolnar78 4 ปีที่แล้ว +1

    Jó kis videó! Egy naiv kérdésem van. Te küldtél be fotót az Indóház idei augusztus-szeptemberi számába? 10. oldal felső kép, mellett az utolsó mondat így olvasható: Deák Gábor Salgótarján megálló és Salgótarján-külső állomások között fotózta hamisítatlan salgótarjáni háttér előtt Hatvan felé tartó 5823-as személyvonatot. Amúgy a képnek az a címe, hogy Púpos Salgótarjánban.

    • @deakgabor7659
      @deakgabor7659  4 ปีที่แล้ว +1

      Köszi!
      Igen, annak a képnek én voltam az elkövetője :)

  • @nagyzsombormindenamivasut
    @nagyzsombormindenamivasut 3 ปีที่แล้ว

    Szuper videó lett! Látom "hozzám" is ellátogattál Nagykanizsára 😁

  • @vonatoka81-esvonalon93
    @vonatoka81-esvonalon93 4 ปีที่แล้ว +1

    Szuper videó lett ! A RegioJet-ről lesz majd videó ? :D

    • @deakgabor7659
      @deakgabor7659  4 ปีที่แล้ว +1

      Köszi!
      Az RJ-ről nem tudom hogy lesz-e videó, de egyenlőre nem nagyon terveztem :D

  • @zoltanhoffer5547
    @zoltanhoffer5547 3 ปีที่แล้ว +1

    Én úgy éreztem,hogy a BZmot ment 100 km/h sebességgel is. Jól éreztem?

    • @deakgabor7659
      @deakgabor7659  3 ปีที่แล้ว

      Biztos nem ment annyival, ugyanis a pályasebesség és a motorkocsira megszabott sebességkorlát sem engedheti meg

    • @zoltanhoffer5547
      @zoltanhoffer5547 3 ปีที่แล้ว +1

      Akkor biztos amikor gyorsabban éreztem a tempóját akkor 80 km/h lehetett.Viszont hogyha lassabban ment akkor meg 60 nal.