Utazás a dunántúli végeken (Szentlőrinc-Barcs-Szombathely-Győr)

แชร์
ฝัง
  • เผยแพร่เมื่อ 27 ธ.ค. 2020
  • Még olyan tavasz elején pattant ki a fejünkből az ötlet hogy még az évben be kéne utazni a 60-as vasútvonalat, ezzel együtt ki akartuk próbálni a vasárnapi sűrít Szombathely-Keleti közt, a 20, 10m 1-es vonalakon közlekedő gyorsvonatot is. Meg is született a "Dunántúli Határmenet" névre hallgató kör koncepciója, viszont csak fél évvel később, Október végén sikerült megjátszani.
    Keletiből indultunk reggel a Zengő Intercityvel Szentlőrincre, Kelenföldön még csatlakozott hozzánk Peti barátunk is
    Dombóvárig nem volt semmi gond a menetrendel, viszont utána fokozatosan romlott. Viszont az üzemirányításnak és a Jegyvizsgálóknak hála sikerült elérni a Szombathelyre közlekedő személyt, amellyel több vonalat is érintve jutottunk el Szombathelyre.
    Ott 10 perc várakozás után szálltunk fel az öt Halberstadti kocsiból álló gyorsvonatra mely Celldömölkig Szilivel, onnan Győrig Remot Csörgővel, Győrtől pedig a 007-es "Rákóczi" Traxxal jutottunk el a Keletibe
    Az egész út viszonylag kellemesen telt, sajnos a szoros átszállási idők, és hogy a hosszú hétvége miatt Pápán és Győrben elég tisztességesen megtelt a vonat kissé rontottak az élményen, de így is sikerült élvezni az 1-es vonalat lehúzható ablaknál még a hideg ellenére is...
    Remélem tetszik!
    Hasonló tartalom:
    Buda Péter:
    / @peterbuda
    Balázs:
    / @balazsesavasut7039
  • ยานยนต์และพาหนะ

ความคิดเห็น • 18

  • @AndreiIvanescuOficial
    @AndreiIvanescuOficial 3 ปีที่แล้ว +1

    Lovely

  • @raillens725
    @raillens725 3 ปีที่แล้ว +1

    Szép video! BUEK! :)

  • @TrainVideosRealHungary
    @TrainVideosRealHungary ปีที่แล้ว

    1:13:24 meg a régi bhv-k jo hogy meg lett örökítve!

  • @rusznyakmarcell71
    @rusznyakmarcell71 3 ปีที่แล้ว +1

    Na végre kiadtad ezt is :D

    • @deakgabor7659
      @deakgabor7659  3 ปีที่แล้ว +1

      Hát így az év végére megjött a kedvem a vágásához xD

  • @cocoananaspineapplemelone9657
    @cocoananaspineapplemelone9657 3 ปีที่แล้ว +1

    Fecsék Pécsen egy Pécsi vonalon nagyon ritka, mint egesz Dunántul

    • @deakgabor7659
      @deakgabor7659  3 ปีที่แล้ว +1

      Lezártan mentek Pécsre onnan szétosztva erősítőként mentek vissza Keletibe egy-egy IC-n
      A hosszú hétvége után sokan mentek vissza Bp-re ezért volt rájuk szükség

  • @Pettikk-we6gd
    @Pettikk-we6gd 3 ปีที่แล้ว +1

    16:33 63-as út útátjárója

    • @Pettikk-we6gd
      @Pettikk-we6gd 3 ปีที่แล้ว

      Nálunk, Sárbogárdon van.

  • @1976LeOn
    @1976LeOn 3 ปีที่แล้ว +1

    A pécsi IC-t milyen mozdony húzta?

    • @deakgabor7659
      @deakgabor7659  3 ปีที่แล้ว

      480 009 "Kajla" Traxx, mögötte pedig hidegen ment (ha jól emlékszem) a 16-os Gigant

  • @andrewnoize
    @andrewnoize 3 ปีที่แล้ว +1

    azért ez nagyon ritka! hany kocsibol állt a vonat?

    • @deakgabor7659
      @deakgabor7659  3 ปีที่แล้ว +1

      2 mozdony 11 kocsival volt, hosszú hétvége miatt vittek le Pécsre 6db erősítőt

  • @tamasmak6057
    @tamasmak6057 3 ปีที่แล้ว

    Szia! A 60 . vasútvonal melyik ?

    • @deakgabor7659
      @deakgabor7659  3 ปีที่แล้ว +1

      Szentlőrinc-Barcs-Gyékényes

  • @istvansalka4474
    @istvansalka4474 ปีที่แล้ว

    Máv