Kenyérsütés otthon @Szoky konyhája

แชร์
ฝัง
  • เผยแพร่เมื่อ 7 มี.ค. 2018
  • Kenyérsütés otthon
    Ha van kedved és egy kis időd süthetsz otthon is nagyon finom előre kovászolt kenyeret , ez nem ugyan az mint a vad kovászos kenyér de mégis nagyon finom hólyagos ropogós állagú kenyér. Próbáljátok ki. Sütése :Alsó felső sütés 250 C fokon kezdem el sütni negyed órát utána visszaveszem 200 C fokra. Akinek lehetséges egy kis edényt be lehet tenni a sütő aljába 3-4 dl forró vízzel hogy tudjon gőz , pára képződni .Lefedve is lehet sütni az első 15-20 perc 250 C fokon aztán levenni a tetőt róla és vissza venni a hőfokot 220 C fokra. Sütési idő körülbelül 40 - 45 perc. Gázsütőnél érdemes egy belső hőmérővel sütni mert azok kicsit erősebben sütnek. Nagyon fontos a hajtogatás , amik között érdemes 25- 30 perc időd hagyni. Hozzávalók :Egy éjszakás elő kovász :10 -12 órás de már a 8 óra is megfelel, 3 dkg élesztő ,4 dl víz , 40 dkg liszt. Másnap a keveréshez 1.10 kg liszt , 5-6 dl víz , 3 dkg friss élesztő , 1 evőkanál só , 2-3 cl olaj. Ebből kapsz kb 2 .3 kg kenyeret, amit akár két szép cipóban is meg tudsz sütni.
    Elő tészta készítése: • Elő tészta kenyérhez 1...
    Szoky ajándék ötletek : bit.ly/szoky-termekek
    Fiaim és barátjuk nemrégiben indult csatornája : / @szokker259
    Az össze eddigi videót itt tudod megtekinteni : / mrszoky68
    Lejátszási listák : / mrszoky68
    Névjegy csatorna támogatás: / mrszoky68
    www.paypal.me/szokykonyhaja?p...
    Instagram: szokykonyha...
    #Szokykonyhája
  • แนวปฏิบัติและการใช้ชีวิต

ความคิดเห็น • 2.1K

  • @cgitar
    @cgitar 5 ปีที่แล้ว +44

    Szoky! Nagyon szép kenyeret sütöttél, gratulálok. Egyetlen megjegyzésem lenne, hogy az igazi kovászba nem kell élesztő. A kovász beindul az élesztő nélkül is a levegő segítségével, onnan vesz fel kellő baktériumot, régen így csinálták, majd eltettek belőle szárazon, és amikor kellett újra, beáztatták és felélesztették. Az élesztő erjedése a nem kívánatos alkoholos erjedés ( pl. cefre) ellenben a kovászos erjedéssel, ami tejsavas erjedést eredményez és ez az ami egészséges és fontos lenne a szervezetnek. Sajnos ezt senki nem tudja manapság, de az amiről mindenki áradozik a régi időkből, az az élesztő nélküli kovászos kenyér. A megsült végeredmény ugyanannak látszik, szép és finom is, de élettanilag nem mindegy, hogy miután lenyeled, ott tovább erjed és puffaszt ( élesztős kovász), avagy lenyeled és szuper jó lesz a közérzeted, mert nem puffaszt és jó a bélflórának is ( élesztő nélküli kovász, azaz tejsavas erjedés). Ráadásul a tejsavas erjedés folyamatában a baktériumok megeszik a lisztben lévő glutén nagy részét, így az nem okoz intoleranciát, míg az élesztős kovász ilyet nem tud, csak felfújja a tésztát, benne hagyva minden glutént. Sajnos ez utóbbi gyorsabb, és napjainkban nincs idő arra, hogy egészséges ételeket készítsünk, minden azonnal kell, az idő pénz, stb. Sorolhatnám az elcsépelt lózungokat, de ennyi elég azt hiszem. Gratulálok a szép kenyérhez, ha gondolod próbáld meg egyszer élesztő nélkül is, nem fogsz csalódni.

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  5 ปีที่แล้ว +24

      Szia ! Igen nagyon köszönöm a tájékoztatást és természetesen ismerem a vadkovászt régebben amikor volt szabadidőm jóval több mint most :-) neveltem én is kovász és sütöttem kenyeret , kalácsot , és sok hasonló süteményt is vele ! A videóban említettem hogy kovászolt kenyér , nem kovászos tehát igen felhasználtam ebben az esetben élesztőt is ami tudom mesterséges dolog de a rohanó világban nem sokan tudnak sok sok órát várni a kelesztésre , kovász nevelésre odafigyelni és sorolhatnám , de értem miről írtál nekem és abban igazad is van.Majd terve van véve a hagyományos kovászos kenyér videó is de rengeteg az elmaradt kérés azt próbálom a mai napig is megfőzni , utol érni magam :-) :-) ! Ettől függetlenül egy nagyon finom kellemes tésztájú kis kenyér ! Üdv Zoli

  • @olgazilai6336
    @olgazilai6336 4 ปีที่แล้ว +14

    Hát ez csodálatos! Majdnem elsírtam magam,mert úgy gondolom a kenyér Isten nagy ajándéka az embernek,és àldott az a kéz,amelyik megdagasztja! ❤

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 ปีที่แล้ว +2

      Kedves Olga ! Így ahogy írod a saját még jobban esik ! ❤ Sok szeretettel Zoli

  • @erzsikefarkasne3243
    @erzsikefarkasne3243 2 ปีที่แล้ว +35

    Szeretem, hogy a videóidban minden apró részletet, praktikát, hasznos tippeket elmagyarázol. Érthető, lekövethető sütési főzési tanácsokat adsz. Köszi szépen! :-)

    • @mariaremete5928
      @mariaremete5928 ปีที่แล้ว

      Kovaszkeszites

    • @tundekovacs9773
      @tundekovacs9773 ปีที่แล้ว

      Ha valami olyat akarok készíteni, amit eddig nem, Szokynál nézem meg először. Odafigyeléssel minden patentul működik, amit mond. 👍

  • @Veve33369
    @Veve33369 ปีที่แล้ว +6

    Te vagy az egyetlen szakács akinek a hosszú receptjeit szívből kedvelem.😅
    Úgy érzem mintha élőben bámulnálak és beszélgetnék veled.
    Nagyon ügyes vagy és kívánom teljes szívemből hogy Isten óvjon meg minden rossztól téged és a kedves családod.
    Köszönöm az összes értékes receptet.

  • @ricardovellera
    @ricardovellera 2 ปีที่แล้ว +5

    Család kedvence lett oldal ,köszönöm hogy minden oldalról meg közelíti főzési technikákat ❤️így tovább

  • @64klyk95
    @64klyk95 5 ปีที่แล้ว +33

    KEDVES SZOKY! Családtag lettél, nagyon megszerettünk, köszönet a remek ötletekért!

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  5 ปีที่แล้ว +1

      Szia ! Nagyon szépen köszönöm a kedves szavaidat ,, nagyon szívesen mindent örülök hogy itt vagytok !
      Üdvözlettel Zoli

  • @aranyoserzsebet7417
    @aranyoserzsebet7417 4 ปีที่แล้ว +3

    Ez az ! megtaláltam Édesanyám receptjét , Ő is így sütötte igazi házi kenyerünket , 1950 - évekbe !!! Elsírtam magamat , hisz ugyan azt kaptam amit gyerek koromba ettünk .. Köszönöm neked Zoli !!!

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 ปีที่แล้ว

      Szia kedves Erzsikém! Nagyon örülök hogy neked is nagyon jól sikerült a kenyér, gratulálok hozzá! Érezd a továbbiakban is otthon magad nálunk! Sok szeretettel Zoli ❤

  • @gyongyitardi3429
    @gyongyitardi3429 3 ปีที่แล้ว +5

    Már sokadik alkalommal sütöttem meg a recepted alapján ezt a kenyeret, azonban tegnap élesztő nélkül, 10 napja dédelgetett kovászommal készítettem. Így is tökéletes és nagyon finom lett! Kiváló esztétikai és ízélményt ad minden alkalommal! Köszönöm!

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว +2

      Szia kedves Gyöngyi ! Természetesen kovásszal is tökéletes a kenyér és biztos vagyok bene hogy nagyon finom is lett, gratulálok hozzá ! Ne köszönd, tied az érdem ! Sok szeretettel Zoli

  • @zoltanszabo1285
    @zoltanszabo1285 2 ปีที่แล้ว +3

    Többször próbáltam kenyeret sütni, de sosem lett olyan, mint amire igazából vágytunk. Ezek más receptek voltak. Sok mindent kipróbáltam már a videóidon keresztül, amiért nagyon hálás vagyok, és eddig 100%os a siker 🙏🙏🙏 Most eljött a kenyér sütés is👍 Sikerült 👍 A család együtt ette a forró finom kenyeret vacsorára 🤗🤗🤗 Köszönöm, hogy segítesz nekünk, fáradhatatlan munkádat áldja meg az Örökkévaló 🙏🙏🙏

  • @komnormand3793
    @komnormand3793 2 ปีที่แล้ว +5

    Kedves Zoli Bátyám!
    Köszönöm, hogy KEM-ben is élvezhetjük a csepelszigeti ízeket. A kenyér nagyon jól sikerült bár a sütőpapír okozott meglepetést a sütő kinyitásakor. 🙂 Én egy vörös ördög fazékban csináltam fél adagot.
    U.i.: Anyósomtól kérdeztem egy receptet, erre a válasz: "Nézd meg Szoky hogyan csinálja, már én is úgy főzöm."
    Sok erőt és jó egészséget kívánok!

  • @sandorneracz
    @sandorneracz 4 ปีที่แล้ว +28

    Üdvözlöm.
    Nagyon jó a recept, megsütöttem az első kenyeremet 68 évesen. Köszönöm szépen a receptet.
    Üdvözlettel Jutka nagyi

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 ปีที่แล้ว +6

      Szia kedves Jutka ! Nagyon örülök hogy szépen sikerült kedves egészségetekre !
      Érezd a továbbiakban is otthon magad nálunk !
      Sok szeretettel Zoli

    • @miklosolti2616
      @miklosolti2616 3 ปีที่แล้ว

      nekem a 250 fokos sütőben fél óra alatt koromfeketére égett.

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว

      @@miklosolti2616 Akkor rosszul készítetted ! Sütése :Alsó felső sütés 250 C fokon kezdem el sütni negyed órát utána visszaveszem 200 C fokra. Akinek lehetséges egy kis edényt be lehet tenni a sütő aljába 3-4 dl forró vízzel hogy tudjon gőz , pára képződni .Lefedve is lehet sütni az első 15-20 perc 250 C fokon aztán levenni a tetőt róla és vissza venni a hőfokot 220 C fokra. Sütési idő körülbelül 40 - 45 perc.

    • @evadrozgyik9196
      @evadrozgyik9196 3 ปีที่แล้ว

      Gluténmentesen is el tudod készíteni,

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว

      @@evadrozgyik9196 Nem szoktam glutén mentes kenyeret sütni.

  • @belakallai7402
    @belakallai7402 6 ปีที่แล้ว +15

    Örömmel nézem a videóidat,szereted a mit csinálsz és ez kitűnik a felvételekből.
    Viszont ami még kitűnik az,az,hogy emberileg is nagyon ott vagy!
    Jó látni,hogy vannak még [ igaz egyre kevesebben] jó lelkű emberek!
    További munkádhoz kívánok neked és családodnak nagyon jó egészséget!
    Külön dicséret a felvétel készítőjének!!!

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  6 ปีที่แล้ว +3

      Kedves Béla ! Nagyon szépen köszönöm a szavait ! Örülök hogy tetszenek a videók és a receptek ! Jó lelkületű emberek viszont mint ön is kellenek mert enélkül meghalna minden , még a remény is !Nagyon ürülök hogy itt van! Érezze jól magát az oldalon és ha tudok valamiben segíteni csak írjon !Én is sok egészséget kívánok önnek és kedves családjának ! Fiam köszöni a dicséretet!Üdvözlettel Zoli

  • @tiborroncsak9651
    @tiborroncsak9651 6 ปีที่แล้ว +15

    Sziasztok! Elkészitettem a kenyeret! Én most 40 éves vagyok, Valamikor huszonpár éves koromban próbálkoztam otthoni kenyér sütéssel. Mindég meg lehetett enni, mindég felszivta a szaftot, és meg leglehetett kenni. De ez a recept, és videó, eszméletlen!!! A legjobb kenyeremet most készitettem el, mindent úgy csináltam ahogy láttam a videóban, annyi változtatással hogy mindennek a felét vettem. Ezért a sütési időtartam is csökkent valamivel, mivel nem az a vastagság, szóval 220 fokon sütöttem kb. 1 órát.Az eredmény káprázatos, egész németországban nincs ilyen kenyér!!!

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  6 ปีที่แล้ว +2

      Szia Tibi !
      Szuper vagy !!! Na meg a kenyér is amit készítettél !
      Én is sokszor készítem el a családnak, nagyon szeretjük !
      Fogyasszátok egészséggel Tibikém !
      Legyen szép estéd !
      Zoli

    • @balkay1
      @balkay1 5 ปีที่แล้ว

      Tibor Roncsák h7

  • @boaszamlazasboa-seckft.7490
    @boaszamlazasboa-seckft.7490 3 ปีที่แล้ว +3

    Szia, Zoli! Nagyon köszönöm a receptet, ma megsütöttem, isteni finom, puha házi kenyér lett a lecsóhoz! Szép hetet Nektek!

  • @ilonkaberi2168
    @ilonkaberi2168 ปีที่แล้ว +6

    Ismét elkészült valami a receptjeid közül kedves Szoky!Ez a kenyér🍞 recept remekül működik!😊
    Sosem csalódok sem én,sem a családom.
    Köszönöm!

  • @andreavarganyi9853
    @andreavarganyi9853 6 ปีที่แล้ว +2

    Fantasztikus, köszönöm. Nagyon szeretem a videóidat. Ésszerűek, praktikákkal teli. Amit eddig megnéztem mind kipróbáltam, őszintén mondom a legjobbak.

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  6 ปีที่แล้ว

      Szia kedves Andi !
      Köszönöm szépen a szavaidat!
      Örülök neki hogy tetszenek a videók és a receptek és hogy főzöd öket , próbálj ki te is minél több receptet tőlem!
      Jönnek a további videók és a receptek is !
      Üdvözlettel Zoli Puszi

  • @mariapopovics9501
    @mariapopovics9501 4 ปีที่แล้ว +3

    Köszönöm szépen a receptet nagyon jól sikerült a kenyerem. jelenleg élesztővel csinálatm de már készül a kovász. Azzal i megpróbálom.

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 ปีที่แล้ว

      Szia kedves Maria! Kedves egészségetekre, örülünk hogy ízlett! Legyen szép hétvégétek és jó pihenést kívánok nektek! Zoli

  • @mariaveres4296
    @mariaveres4296 5 ปีที่แล้ว +24

    Szia Zoli! Gyönyörű ez a kenyér! Köszönöm, hogy vagy nekünk!

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  5 ปีที่แล้ว +2

      Szia kedves Mária !Nagyon szépen köszönöm, próbáld ki te is ha lesz kedves hozzá:-)Sok szeretettel Zoli

  • @gaborfekete6927
    @gaborfekete6927 3 ปีที่แล้ว +1

    Ezentúl csak így sütök kenyeret. Évek óta sütöm a saját kenyeremet, minden alkalommal azt mondtam, hogy "na, most tökéletes", de mélyen legbelül éreztem, hogy még sem az igazi. Ezzel a kovászos trükkel végre tökéletesnek érzem (belül is). Köszönöm. BÚÉK

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว

      Szia Gabi ! Nagyon örülök hogy neked is bejött kedves egészségetekre ! Idén is érezd otthon magad nálunk és várunk vissza ! Baráti üdvözlettel Zoli BUÉK 🎉🍾🍷

  • @zsuzsannathum7852
    @zsuzsannathum7852 4 ปีที่แล้ว +2

    Ez a kenyér világbajnok lett, szinte érzem a számban a kiváló ízét! Köszönöm a feltöltést!

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 ปีที่แล้ว

      Nagyon szívesen kedves Zsuzsa.Legyen szép az estétek .Sok szeretettel Zoli

  • @mihalynepekker9792
    @mihalynepekker9792 4 ปีที่แล้ว +3

    Köszönöm!!!ISTENIEN NÉZ KI,most csak az a kár, hogy nem repülhet ide egy szelet.További szép napot kívánokMagdaléna.

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 ปีที่แล้ว

      Szia kedves Magdika ! Bárcsak át tudnám küldeni:-) de még nincs meg rá a technológia:-) Szép napot kívánok nektek is! Sok szeretettel Zoli

  • @vargaanita7527
    @vargaanita7527 6 ปีที่แล้ว +3

    Minden elismerésem!! Köszönöm ezt az élményt!! Csodàlatos!!

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  6 ปีที่แล้ว

      Szia Anita ! Nagyon szépen köszönöm ! Üdvözlettel Zoli

  • @annamaria-wh5rd
    @annamaria-wh5rd 4 ปีที่แล้ว +2

    31 éves vagyok és elsőre meg sütöttem a kenyerem a videó alapján szuper recept ezt fogom mindig használni ha kenyeret akarok sütni köszönöm szépen

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 ปีที่แล้ว

      Gratulálok hozzá nagyon örülök hogy szépre és finomra sikeredett neked is a kenyered , kedves egészségedre ! Üdvözlettel Zoli

  • @evelinbekefi9717
    @evelinbekefi9717 ปีที่แล้ว +1

    Ez a kenyér tökéletes! Köszönöm szépen, már nem először tudtam örömet okozni a családnak a recepteddel! :)

  • @beabanyai9179
    @beabanyai9179 6 ปีที่แล้ว +6

    Szio! Megsütöttem én is,egy kis hagymával,csilivel turbózva. Most vettem ki a sütőből...pattog...beszélget :) Sztem eddigi sütéseim legjobbja lett :) Ezer köszönet a receptért 😘

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  6 ปีที่แล้ว +1

      Szia Bea ! Ennek nagyon örülök ! A hagyma meg a csili nagyon jó ötlet volt !! kedvemre való :-) Még egyszer nagyon szívesen !!! Üdvözlettel Zoli

  • @gyorgynemedvegy8408
    @gyorgynemedvegy8408 5 ปีที่แล้ว +7

    Szia! Megsütöttem a kenyeret! Isteni lett! Nagyon szépen köszönöm hogy megosztottad ezt a videót is! Ma a csokis croissant próbálom elkészíteni! Köszönöm szépen mégegyszer!

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  5 ปีที่แล้ว

      Szia ! Szuper vagy ! Nagyon örülök hogy elkészült a kenyérke és hogy szépre sikeredett ! Fogyasszátok nagyon jó egészséggel .A csokis croissant is ízleni fog , nálunk nagyon nagy sláger :-) Legyen igazán szép a hétvégétek ! Üdv Zoli

  • @zsuzsanagyne392
    @zsuzsanagyne392 4 ปีที่แล้ว +2

    Kedves Zoltán köszönöm a receptet,csodálatos lett a kenyerem. A családomnak is nagyon ízlett.

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 ปีที่แล้ว +1

      Szia kedves Zsuzsikám ! Nagyon örülők hogy ízlett kedves egészségetekre ! Sok szeretettel Zoli

  • @janosneszalai3416
    @janosneszalai3416 4 ปีที่แล้ว +1

    Ma megsütöttem a kenyeret,ez a legjobb .Nagyon finom,2,30 kg,lukacsos .Köszönöm a receptet.

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 ปีที่แล้ว +1

      Nagyon örülök hogy sikerült és hogy ízlett kedves egészségetekre ! Sok szeretettel Zoli

  • @30browni
    @30browni 5 ปีที่แล้ว +14

    Ez igen! Nagyon szép lett a kenyered! Gratulálok hozzá! Örömmel venném ha bemutatnál kovászos (vagy simán) rozskenyeret ( ha lehet ilyet csinálni), vagy teljes kiörlésű kenyér készítését!

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  5 ปีที่แล้ว +5

      Szia kedves Krisztina ! Igen lesz olyan videó is , csak hát annyi az elmaradt kérés is most azokat pótolgatom :-)
      Legyen nagyon kellemes napod ! Üdvözlettel Zoli

  • @erzsebetsipos8565
    @erzsebetsipos8565 4 ปีที่แล้ว +6

    Gyönyörű, köszönöm, csorog a nyálam! 😋

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 ปีที่แล้ว +2

      Köszönjük szépen kedves Erzsike 😄🖐😊😘Sok szeretettel Zoli

  • @emilnesosity4449
    @emilnesosity4449 2 ปีที่แล้ว

    Köszönöm szépen kedves Zoltán, nagyon szép magyarazatot adott,minden tiszteletem az öne! Siker biztos!!!

  • @Nixike94
    @Nixike94 4 ปีที่แล้ว +1

    Kedves Szoky!
    Fantasztikus recept! Köszönöm szépen! Ma megsütöttem, isteni lett! Biztos többször fogok itthon kenyeret készíteni!

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 ปีที่แล้ว +1

      Szia kedves Niki ! Ma én is sütöttem :-) hamarosan felteszem a videót igaz csak a lényeget mutatom meg :-)
      Örülök hogy sikerült és hogy ízlett kedves egészségetekre ! Sok szeretettel Zoli

  • @attilaszabo59
    @attilaszabo59 4 ปีที่แล้ว +3

    Eszméletlen nagy vagy Szoky! Ahogyan csinálod ahogyan beszélsz róla az nemes egyszerűséggel gusztusos.Nálam főzőműsor ide vagy oda te vagy a legpengébb!!!

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 ปีที่แล้ว

      Szia Attila ! Köszi szépen a szavaidat és érezd a továbbiakban is nagyon jól magad a konyhánkban! Vigyázzatok magatokra ebben az időszakban ! Barátii üdvözlettel Zoli👍👍👍

  • @tiborroncsak9651
    @tiborroncsak9651 6 ปีที่แล้ว +5

    Még egy szösszenet!... Amikor 5-6 éves voltam, a falunkban kb 4 pék üzemelt. (7-8000 fő). A három pékség nyomta ezerrel a kenyereket, de a negyedik, az Árpi pék nem igazán törte magát... Ő nagy pecás volt, és elsőbbrendű volt neki a peca mint a kenyérsütés. Amikor délelőtt megjött, hozzáfogott a kenyérhez. Mindég délután 4-6 körül volt nála friss kenyér, ami egyáltalán nem jött rosszul a dolgozó népnek, főleg úgy, hogy a maradék kenyeret felpakolta régi pannónia gyártmányú motorjára, és addig ment háztól házig még elnem adta az összes veknijét! Persze hogy eladta, mivel az ő kenyere volt a legfinomabb és legtartósabb a faluban!!!..,

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  6 ปีที่แล้ว +1

      Sok sok ilyen péket kívánok az országban !!!
      Még elolvasni is jó volt !!,
      Üdvözlettel Zoli

  • @ildiko09
    @ildiko09 6 ปีที่แล้ว +1

    Nagyon szeretem a videókat kedves Zoltán örülök, hogy rátaláltam az oldaladra . Örömmel veszem a sok ujdonságot amit tanultam tőled! Egyszerüek, érthetőek finomak . Most a melegszendvics krémek készítésére készűlök. Köszönöm! Igérem többször megfordulok itt.

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  6 ปีที่แล้ว

      Kedves Ildikó ! Nagyon szépen köszönöm ! Örülök nagyon hogy itt vagy , érez otthon magad a csatornámon , és készíts el minél több ételt amit érdekesnek találsz .A melegszendvics krém az én családomnál nagyon nagy sláger , remélem neked is ízleni fog !
      Nagyon kellemes ünnepeket ! Üdv Zoli

  • @ondonekati1545
    @ondonekati1545 6 ปีที่แล้ว +1

    Tökéletes ! Én is nagyon sok receptet próbáltam már ki ,de nekem is ez az egy éjszakás élesztős kovászolt kenyér ízlik és sikerül a legjobban !! A kacsasütőt,vagy a jénait én egy picit megvizezem,mielőtt a sütőpapírt bele simítom ,így szépen oda simul az edény oldalához.

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  6 ปีที่แล้ว

      Örülök neki hogy neked is ízlik! Mi nagyon szeretjük! Üdv Zoli

  • @bagosjanosne9595
    @bagosjanosne9595 6 ปีที่แล้ว +3

    Isteni szép kenyeret varázsoltál Zoli! Köszönöm szépen, hogy végig nézhettem ezt a klassz munkafolyamatot! Ha egyszer egy kis időd lesz még rá, szívesen fogadnék egy teljeskiörlésű liszttel készült kenyérről is egy csodás videót! Kívánok neked szép napot!

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  6 ปีที่แล้ว +1

      Szia ! Köszönöm szépen ! Ha lesz alkalom fogok sütni több féle kenyeret is .Neked is szép napot kívánok !Üdv Zoli

  • @zitacsoszneszabo1050
    @zitacsoszneszabo1050 4 ปีที่แล้ว +3

    Bizony,a NAGYMAMÁINK 😍😍😍🌷🌷🌷🌷emlékére!A nagy fateknőbe ragasztotta!Áldás!Az illat,a maradékból kifli!Kinti kemencében!Szép emlékek!

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 ปีที่แล้ว

      Igen van emlék bőven , a régi kemencés napok ! 👍🖐😉

  • @gaborszalay7307
    @gaborszalay7307 4 ปีที่แล้ว +1

    Sok-sok videódat láttam és -őszintén megmondom-sokra tartom magam főzés szempontjából.Viszont el kell ismernem,te jobb vagy.Hasznos dolgokat tanultam tőled,ezúton is köszönöm.

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 ปีที่แล้ว

      Szia Gabi ! Örülök hogy tetszenek a receptek és érezd továbbra is nagyon jól magad nálunk !
      Nagyon szívesen és legyen szép hétvégétek ! üdvözlettel Zoli

  • @agihussar7874
    @agihussar7874 2 ปีที่แล้ว

    Halas koszonet a finom kenyer recepthez, nagyon szeretem az egyszeru magyarazatod,
    megfogom sutni ! Legeslegjobbakat kivanok Mindannyiotoknak!szeretettel Agi

  • @IMACTED
    @IMACTED 5 ปีที่แล้ว +4

    Szia Zoli! Nagyon guszta a kenyered! En is sutok kenyeret de en igazi kovaszost szoktam, egy 1847-bol szarmazo kovasszal. En csak akkor vagom be mielott beteszem a sutobe, ezt igy meg nem lattam, de igy is szep lett!😊gratula! Erzso

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  5 ปีที่แล้ว +2

      Szia kedves Erzso ! Köszi szépen ! Igen vadkovásszal még jobb a végeredmény neveltem még régebben én is több alkalommal .
      Volt hogy én is csak akkor vágtam be , úgy is tökéletes ! Szép napot kívánok neked !
      Üdvözlettel Zoli

  • @imrenehajszan5433
    @imrenehajszan5433 6 ปีที่แล้ว +9

    Zoli, hat most ezzel a kenyérrel feltetted az i-re a pontot.Szerintem aki kenyeret tud sütni, az mindent tud.Fantasztikus ember vagy!!Ezutan biztosan nem kell menned futni!!Megenni is vetek,amilyen szép és amennyi munkád van benne.Csak gratulálni tudok Neked!👏👏Udv.Ibolya⭐️⭐️⭐️

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  6 ปีที่แล้ว

      Szia Ibolya! Aranyos vagy de mindent én sem tudhatok , de nem is kell mert akkor aztán unalmas lenne az élet :-) Hát gyorsan be termeltük 2 nap alatt elfogyott :-) M,ég egyszer köszi! Legyen szép az estéd !! Zoli

    • @mariavatai-harsne5878
      @mariavatai-harsne5878 6 ปีที่แล้ว

      Imrènè Hajszàn w*M?

  • @ibolyaultra8431
    @ibolyaultra8431 4 ปีที่แล้ว +2

    Kedves Szoky,
    Gratulálok a kenyerekhez. Mindegyik nagyon szép lett! Én is kipróbáltam ezt a receptet. Nagyon jól működik az öreg tészta a sütésnél. Mind ízre, mind álagra előnyére mozdítja a sima élesztős kenyeret. Mindenkinek ajánlom! Arany átmenetet képez az élesztős és vadkovászos kenyér között!
    Köszönöm mégegyszer az eljárás megosztását!
    Üdv
    Kati

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 ปีที่แล้ว +1

      Szia kedves Ibolya ! Nagyon szívesen és örülök hogy neked is ízlett és elég sokszor össze szoktam dobni nagyon szeretjük .Nagyon szívesen és érezd továbbra is otthon magad nálunk ! Sok szeretettel Zoli

  • @veronat6953
    @veronat6953 4 ปีที่แล้ว +2

    Köszönöm ezt a videót is. Limara kovászával, de a videó technológiáját követve tökéletes kenyeret sikerült sütnöm, Így életemben először 70 felett .

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 ปีที่แล้ว

      Nagyon szívesen kedves Veronika , gratulálok hozzá kedves egészségetekre ! Sok szeretettel Zoli

  • @molnaranita3614
    @molnaranita3614 6 ปีที่แล้ว +11

    Gratulálok! Ez fantasztikus, még látványra is! :)

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  6 ปีที่แล้ว

      Szi kedves Anita !
      Nagyon szépen köszönöm
      Üdvözlettel Zoli

  • @JoliBukor
    @JoliBukor 6 ปีที่แล้ว +5

    Kedves Zoltán, a kenyeret ma megsütöttem, fantasztikusra sikeredett. Köszönöm szépen a receptet, sok sikert a továbbiakban !

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  6 ปีที่แล้ว +1

      Szia kedves Joli !
      Igazán örülök neki hogy jól sikerült ! Fogyasszátok egészséggel!
      Igazán nincs mit, nagyon szívesen!
      Üdvözlettel Zoli

  • @lajosnerozsa9358
    @lajosnerozsa9358 2 ปีที่แล้ว +1

    Le a kalappal! Gyönyörű, finom egészséges ételek, mindenkinek, ha teheti igy kellene étkeznie!

  • @alicepaczona5258
    @alicepaczona5258 4 ปีที่แล้ว +1

    Köszönöm a videot, sokat segített a kenyérsütésben. Mivel még sohasem csináltam a 65 évem alatt. Most sütöm a negyediket ebben a vírusos időben. Kezdem érezni a liszt és víz arányát.
    Mindenesetre mindegyik nagyon finom lett a családom szerint is. Nem veszünk kenyeret, mióta itthon sütök! Az tetszik, hogy "igazi kenyéríze" van! Mégegyszer köszönöm!

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 ปีที่แล้ว

      Szia ! Nagyon szívesen és nagyon örülök hogy szépen sikerülnek a kenyerek nálatok is ! És igen minél többet készít az ember annál jobban ki lehet tapasztalni minden kis részletet ! Minden jót kívánok neked és kedves családodnak is és kellemes hétvégét !
      Sok szeretettel Zoli

  • @marikanenimarikaneni8906
    @marikanenimarikaneni8906 6 ปีที่แล้ว +11

    Zoli én csak a lisztbe rakom az élesztöt .meg Medve hagymát ..de látni finom kenyérnek nézki köszi további jó munkát.🍞🍞🍸

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  6 ปีที่แล้ว +2

      Szia Marika néni ! Úgy biztosan nagyon finom ! Köszönöm szépen ! Üdvözlettel Zoli

    • @ildibaba45
      @ildibaba45 4 ปีที่แล้ว +1

      Marikám de jó ötlet ,itt is ismerősként sütizhetünk , üdvözölhetjük egymást .Adok a véleményedre .

  • @nikolettnadasi773
    @nikolettnadasi773 5 ปีที่แล้ว +8

    Mikor téged nézlek mintha apámat látnám. Jó érzés 😊❤

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  5 ปีที่แล้ว +3

      Szia Niki ! Ennek nagyon örülök , nekem a megtiszteltetés !!
      Érezd nagyon jól magad a konyhámban , és mazsolázz van fent nagyon sok recept már :th-cam.com/users/MrSzoky68playlists
      Üdvözlettel Zoli

  • @renatadavid6032
    @renatadavid6032 4 ปีที่แล้ว +2

    Végre olyan kenyeret sikerült sütnöm,amilyet mindig is szerettem volna. Ropogós héj, lágy belső. Köszönöm!

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 ปีที่แล้ว +1

      Szia kedves Reni ! Ennek nagyon örülök , kedves egészségetekre ! Reggel egy isteni finom édességgel várlak :-) Üdv Zoli

  • @sheftoki
    @sheftoki 4 ปีที่แล้ว +1

    Köszönöm szépen...szuper recept!!! Végre Olaszországban is tudok magyar kenyeret enni! El nem hinnéd mennyit jelent ez húsz év után.. örök hálám!

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 ปีที่แล้ว +1

      Nagyon szívesen ! Mikor kint voltam két hétig már nekem is hiányzott :-) :-) kedves egészségekre ! Üdv Zoli

  • @MrRedfox2010
    @MrRedfox2010 6 ปีที่แล้ว +8

    Beautiful!!, I will make it for my self. Graturalom!!

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  6 ปีที่แล้ว

      Hello Imre ! thank you very much !!! Zoli

  • @ilonagacsine8969
    @ilonagacsine8969 4 ปีที่แล้ว +6

    Köszönöm!Szinte érzem az illatát !😊

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 ปีที่แล้ว

      Szia kedves Ilona ! Nagyon szívesen , fogyasszátok ti is majd nagyon jó egészséggel ! Üdvözlettel Zoli

  • @schvartzeva8360
    @schvartzeva8360 6 ปีที่แล้ว +1

    Köszönöm , jó tanácsként fogadom a kenyér sűtést . egyszdrűen gyönyörű ! Magam is készitek de igy fogom ezentul késziteni !

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  6 ปีที่แล้ว

      Szia Éva ! Köszönöm ! Mi nagyon szeretjük ezt a formáját :-) Üdv Zoli

  • @tothnekosajudit9251
    @tothnekosajudit9251 8 หลายเดือนก่อน +1

    Köszi szépen Szoky! Máskor is készítettem, de most először készült 12 órás élesztős kovásszal. Fantasztikus vagy, mert nagyon finom lett!! Köszi szépen!!😊

  • @florianszoke
    @florianszoke ปีที่แล้ว +3

    Gratulálok. Mint egykori pék örömmel vettem, hogy faksznik és bolondítás nélkül mutatod meg hogyan kell jó kenyeret sütni. Én ugyan sokkal lustább módon csinálom, a végeredménynél is mások az elvárásaim, de a tudásod és annak átadása mindenképpen elismerésre méltó.

  • @erosangelazita1360
    @erosangelazita1360 4 ปีที่แล้ว +3

    Ma csináltam meg, igaz fél adagból, de gyönyörű lett és isteni finom! Kár hogy képet nem enged kirakni... Ezentúl csak így fogom csinálni, köszönöm szépen

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 ปีที่แล้ว +1

      Szia kedves Angéla ! Ügyes vagy , kedves egészségekre .Biztos vagyok benne hogy nagyon szuper lett a kenyeretek !!! Sok szeretettel Zoli

  • @culabulini4358
    @culabulini4358 3 ปีที่แล้ว +1

    Szép gyerekkorod lehetett a nagyinál, ilyen jó kenyeret nem ettem még, életem első kenyersütését követtem el, kézzel dagasztottam ahogy illik, nem vagyok egy konyhatündér de ez fantasztikus lett, köszönöm!

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว +1

      Szia ! Igen vannak jó élményeim a gyerekkorból mindkét mamánál sok finomság készült ! Nagyon örülök hogy neked is finomra sikeredett ! Üdvözlettel Zoli

  • @margaretsandor3961
    @margaretsandor3961 4 ปีที่แล้ว +2

    Üdvözlöm Zoltán! Minden elismerésem az öné,nagyon jó a kenyér receptje.Én még hozzá adok 2-3 áttört föttkrumplit(pityokát ahogyan a székelyek nevezik,) és igy igazi házikenyér. A hajtogatás nagyon jó ötlet.Minden baratnömnek átküldtem a videót.Köszönet minden receptért,Sàndorné idős nagymama.

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 ปีที่แล้ว

      Szia kedves nagymama ! Nagyon örülök hogy készíted a kenyeret s valóban az a kevés burgonya is csodákat tesz a kenyérrel , nagyon ügyes vagy ! Köszönjük szépen a megosztásokat is és érezd otthon magad nálunk a jövőben is ! Sok szeretettel Zoli🧡🧡🧡

  • @evakurrek5576
    @evakurrek5576 5 ปีที่แล้ว +3

    Uram, maga egy müvesz.En evek ota sütögetek kenyereket,de ilyen kenyersütesi technikarol meg almodni sem mertem.Gratulalok Önnek.

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  5 ปีที่แล้ว

      Szia kedves Éva ! Köszönöm szépen , ha megtetszett próbáld ki bátran szép és finom kenyeret fogsz kapni ! Üdvözlettel Zoli

  • @iosifvasilevirag5956
    @iosifvasilevirag5956 6 ปีที่แล้ว +199

    Egy ilyen ember mint te maximális tiszteletett erdemel !!!!!!!!!!!!!!

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  6 ปีที่แล้ว +53

      Szia ! Azt mondom neked és kívánom mindenkinek hogy az egyik ember a másik felé csak a minimális tiszteletet adja meg és akkor szép lesz a világ !!!!! Köszönöm neked a kedves szavakat !!! Üdvözlettel Zoli

    • @bekakasznai3514
      @bekakasznai3514 5 ปีที่แล้ว +1

      Szia még egyszer! Megfigyeltem hogy a kelesztés után a hajtás közben kicsit összeesik a tészta. Ez vajon miért lehet? Hogy tudom ezt megakadályozni?? Bocsi az ezer kérdésért, de nagyon szeretném tökéletesre csinálni...

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  5 ปีที่แล้ว

      @@bekakasznai3514 Szia ez egy természetes folyamat hiszen a megkelt tésztát dolgozod át ismét ! Meg kell várni az utolsó hajtás utáni kelés is , ez lehet több idő lesz ! Üdv Zoli

    • @bekakasznai3514
      @bekakasznai3514 5 ปีที่แล้ว +2

      @@szokykonyhaja Nagyon köszönöm a segítőkészséged, és a segítseged is. Egyebként a többi videód is nagyon király!!! Hálás vagyok érte. Szép napot! 😊😊😊😊

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  5 ปีที่แล้ว

      @@bekakasznai3514 Igazán nincs mit , nagyon szívesen örömmel segítek ! Köszönöm szépen a szavaidat ! Üdv Zoli

  • @mariatischler3476
    @mariatischler3476 4 ปีที่แล้ว +2

    Megkedveltetted velem, velunk a sutest,!
    Nagyon szepen koszonjuk.
    Legyel egeszseges!!l

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 ปีที่แล้ว

      Nagyon szívesen kedves Maria , nagyon örülök hogy meghoztam a kedved hozzá :-)
      Érezd nagyon jól magad náluk a jövőben is ! Sok szeretettel Zoli

  • @mapa1049
    @mapa1049 5 ปีที่แล้ว +1

    Szia Zoli,
    Ma elkészitettem a kenyeret, nem is tudom hogy mondjam, ezt látni és izlelni kell, egyszerüen egy szuper formás, jól felnőtt
    kenyér lett. A család csodájára járt. Ezt tényleg ajánlom mindenkinek, hogy egyszer próbája ki, ez egy élmény.
    A recept részleteit betartva, biztos siker.
    Köszi a részletes magyarázatot hozzá
    üdv Zoli

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  5 ปีที่แล้ว

      Szia Zolikám ! Nagyon örülök hogy sikerült a kenyered és igen valóban nagy élmény egy házilag elkészített finomság és tudod hogy a te kezed munkája ! Fogyasszátok nagyon jó egészséggel ! Nagyon szívesen és legyen szép hétvégétek ! Üdvözlettel Zoli

  • @helenavaradiova2270
    @helenavaradiova2270 4 ปีที่แล้ว +3

    Szia! Nagyon finom lett a kenyérke! Köszönöm!♥

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 ปีที่แล้ว +1

      Szia kedves Helena ! Örülök hogy nektek is ízlett kedves egészségetekre ! 🧡Üdvözlettel Zoli

  • @dorakeresztesi5777
    @dorakeresztesi5777 4 ปีที่แล้ว +7

    Kipróbáltam, mennyei lett, feliratkoztam, köszönöm!😍

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 ปีที่แล้ว +3

      Szia kedves Dóra ! Üdvözöllek nálunk és érezd továbbra is otthon magad szerény hajlékunkban ! 😍🧡

  • @rozaliahollanda325
    @rozaliahollanda325 ปีที่แล้ว

    Szep jo estét, már többször is kiprobaltam igy sütni a kenyeret, a kovaszt igaz barna lisztbol csináltam, jo lett de nem ennyire lyukatos ,ez nagyon gusztusos ,lyukatos finom kenyér nagy gratula🥰

  • @angelahegedus2037
    @angelahegedus2037 3 ปีที่แล้ว

    Köszönöm szépen! Nagyon jól néz ki, ki fogom próbálni!

  • @emeseszuhai7005
    @emeseszuhai7005 5 ปีที่แล้ว +3

    Megcsináltam! Nagyon köszi rendkívül finom lett.

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  5 ปีที่แล้ว

      Szia kedves Emese ! Nagyon örülök hogy sikerült és hogy ízlett , kedves egészségetekre! Sok szeretettel Zoli

    • @miklossoltesz2863
      @miklossoltesz2863 4 ปีที่แล้ว

      Nekünk odaragadt a sütőpapirhoz a tészta de nagyon.

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 ปีที่แล้ว

      @@miklossoltesz2863 Érdemes más fajtát kipróbálni , mondjuk az Aldis nagyon jó ! Ha maradsz a réginél akkor szórj a kenyér alá egy kis darás lisztet ! Zoli

  • @anikoharkai7934
    @anikoharkai7934 5 ปีที่แล้ว +3

    Ma megsütöttem a kenyeret, fele mennyiségből. Egyszerűen csodaszép lett, ropogós a kérge, finom a belseje! Szinte el sem hiszem, hogy én csináltam! Nagyon köszönöm hogy feltetted ezt a részletes videót! Én földimogyoró olajjal csináltam ( a boltban megláttam hogy mogyoróolaj, megvettem és otthon láttam hogy ez földimogyoró), de a kész kenyér valóban nem érződött az íze! Egy kisebb cserépedényben sütöttem, és mivel tényleg finom lett a végeredmény, hamarosan beszerzek egy nagyobb edényt is! :)

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  5 ปีที่แล้ว

      Szia kedves Anikó ! Nagyon örülök hogy kipróbáltad és hogy sikerült is !!
      Nagy élmény amikor az ember a saját keze munkáját tudja elfogyasztani .
      Ügyes voltál váljon kedves egészségedre !!!
      Üdv Zoli

  • @evaloso7877
    @evaloso7877 4 ปีที่แล้ว +1

    Fenségesre sikerült a kenyérkéd,öröm nézni,olyan gyönyörű lett!!! Csak gratuálni tudok!

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 ปีที่แล้ว

      Nagyon szívesen kedves Éva ha van kedved próbáld ki te is ! Sok szeretettel Zoli

  • @1119GALERZSEBET
    @1119GALERZSEBET 4 ปีที่แล้ว +1

    Köszönöm a sok szép videót, jó egészséget kívánok neked és a családodnak is.

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 ปีที่แล้ว

      Nagyon szívesen kedves Erzsike és nektek is jó egészséget és minden jót kívánok ! Üdvözlettel Zoli

  • @marouenekhadija8160
    @marouenekhadija8160 6 ปีที่แล้ว +3

    Szuper jo kis kenyer recept! Egyebkent a gyerekeid könnyeden megtanulnak fözni ök veszik a videokat:))Nagyon hasznos Ez nekik!😊👍

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  6 ปีที่แล้ว +3

      Szia ! Köszönöm ! Igen már elég sok dolgot tudnak , sokat csak elméletből mondjuk ! De ha megkérdezem hogy miként kell egy rizst megfőzni fújják fejből :-)

    • @marouenekhadija8160
      @marouenekhadija8160 6 ปีที่แล้ว +2

      Szoky konyhája
      Es Ez milyen jo Es hasznos inditås nekik az eletben. Peldakep jellegu😊
      Szep napot neked!

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  6 ปีที่แล้ว +2

      Most talán még nem érzik hogy az , de később biztosan segítség lesz nekik ?:-) Neked is szép napot .Üdv Zoli

    • @marouenekhadija8160
      @marouenekhadija8160 6 ปีที่แล้ว +1

      Szoky konyhája
      Köszönöm!🌞

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  6 ปีที่แล้ว +1

      Nagyon Szívesen !! Üdv Zoli

  • @adelcsatlos5855
    @adelcsatlos5855 4 ปีที่แล้ว +3

    Megcsináltam😉,vagyis elkészítettem első kenyeremet .Egy kicsit féltem az egésztől ,de a te recepted szerint lehetetlen elrontani!Már be is szereztem egy pont ilyen tálat is,már kel a második kenyér.A család elégedett .Köszönöm szépen!

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 ปีที่แล้ว +1

      Szia kedves Adél ! Nagyon örülök hogy neked is agyon szépre és finomra sikeredett a kenyér , kedves egészségetekre !
      Érezd továbbra is otthon magad nálunk ! Sok szeretettel Zoli😊👍

  • @adelnemes7306
    @adelnemes7306 5 ปีที่แล้ว +1

    Koszi szepen a receptet. Nagymamam sutott ilyen kenyeret, meg fogom probalni.

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  5 ปีที่แล้ว

      Szia kedves Adel ! Nagyon szívesen , fogyasszátok egészséggel !
      Üdv Zoli

  • @klaci1978
    @klaci1978 ปีที่แล้ว

    Nagyon szép kenyér ! Minden elismerésem ! Ki is próbálom nem soká ! Köszönjük szépen!

  • @istvannekamara2183
    @istvannekamara2183 4 ปีที่แล้ว +7

    Kedves Zolikám,így 60 pluszosan most jött el az ideje,hogy önkéntesen vállalt karanténunk idején kipróbáljam a receptet ,köszönöm hogy vagy nekünk.Isten segítsen mindenkit,hogy későbbiekben is követhessük az oldaladat!

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 ปีที่แล้ว

      Szia ! Próbáljátok ki nem fogtok csalódni benne szuper kis kenyér majd a végeredmény amihez jó étvágyat kívánok !
      Sok szeretettel Zoli

  • @2burgi
    @2burgi 2 ปีที่แล้ว +5

    Tökéletes recept, úgy, mint a többi! Ma burgonyával kipróbáltam ki, remek lett! Szeretek főzni és imádja a család a "Szoky" ételeket! Köszönjük Zoli! 👌🤝

    • @tundepupos3481
      @tundepupos3481 2 ปีที่แล้ว +1

      Kedves László! Hogyan kombinálta? Nekem épp most kel a recept szerinti, de érdekelne a burgonyás változat. Kezdő vagyok, elképzelésem sincs!

  • @tia0427
    @tia0427 5 ปีที่แล้ว +1

    Kedves Zoli! imádom a videóidat. Eddig bármit készítettem, mindenki el volt ragadtattva. Fantasztikus tudásod van. Köszönöm a csodás videókat. További jó munkát és sok sikert! Szeretettel: Tia

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  5 ปีที่แล้ว

      Szia kedves Tia ! Nagyon szépen köszönöm a szavaidat és örülök hogy sorban sikerülnek és ízlenek a receptek !
      próbálj ki minél több receptet , biztosan találsz még kedvedre valót !
      Üdvözlettel Zoli

  • @kisseva5580
    @kisseva5580 ปีที่แล้ว

    Végre egy házi kenyér, amit a férjem is megeszik! Köszönöm! :)

    • @kisseva5580
      @kisseva5580 8 หลายเดือนก่อน

      Kedves Szoky! Ha időd engedi egy ciabatta, gyökérkenyér receptet is szívesen fogadnánk! Köszönjük előre is, ha sikerül beiktatni! :)

  • @jutkalajerne2371
    @jutkalajerne2371 ปีที่แล้ว +3

    Kedves Zoli! Én bár mit szeretnék meg tudni a receptekről, mindig téged kereslek, a te videóidat keresem,olvasom, mert abban még soha nem csalódtam. Ahogy te mutatod, ahogy magyarázod, úgy nem mutatja senki. Mindíg minden jól sikerül.Nagyon szépen köszönöm a szivességed, a fáradtságod,az emberséged. Boldog lehet a családod, hogy mindig finomságok vannak az asztalon. Bár csak az én párom is főzne, de sajnos egyáltalán nem tud. Jó egészséget kívánok neked, hogy nagyon sokáig készithessünk veled nagyon finom kajákat! Üdv. Tiszafüredről.

  • @priskakissova7414
    @priskakissova7414 5 ปีที่แล้ว +4

    Szia kedves Zoli 👋 Ma megsütöttem a kenyérkédet 😀👍👍👍Már rég terveztem, de a finom sült tarja mellé, belevágtam ma. Mondjuk csak a fele mennyiségű lisztből, és nem bírtam ki, egy kanál vadkovászt is tettem hozzá, Ilonkát 😀😀😀Fantasztikus lyukacsos belű kenyérke lett,biztos hogy ezentúl gyakran fogom készíteni, de mivel raktam bele kovászt is kevesebb élesztő is elég bele,mert úgy megnőtt, azt hittem nem fog a sütőbe férni 😀😀😀Mindenkinek csak ajánlani tudom, mert szuper, elronthatatlan recept, de fél adag is óriási 😀igazi magyar kenyér, kimondottan jó nagy kajálásokhoz 👍Úgyhogy nagyon ízlett ajánlani fogom mindenkinek, hogy próbálja ki, én már most 8éve sütöm a kovászos kenyeret, de rendkívül finom ez a kenyér 😘😘😘bocsi kicsit hosszú lettem 😊Üdvözlettel és szép hétvégét kívánok nektek, sok puszi 😘 😘 😘 Piroska

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  5 ปีที่แล้ว +2

      Szia kedves Piroska !
      Örülök neki hogy sikerült a kenyér , és igen vadkovásszal még hozzá tettél egy nagyot .Én is régebben nevelgettem és vittem magammal Gusztávot :-) de rengeteg elfoglaltság miatt nincs időm rá figyelni , sodor az ár :-))
      Nagyon ügyes vagy és kedves egészségetekre ! Te már nagy mestere vagy ezeknek a kenyereknek , lehet én is teszek el megint vadkovászt !!
      kellemes estét ,. és nagyon szívesen !
      Puszi Zoli

  • @ildikodarvas50
    @ildikodarvas50 4 ปีที่แล้ว +1

    Köszönöm szépen a receptet .Egy szóval tudnám jellemezni !!!!! SZUPER !!!!

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 ปีที่แล้ว

      Nagyon szívesen kedves Ildikém, kedves egészségetekre!
      Kellemes húsvéti ünnepeket kívánunk nektek! Üdvözlettel Zoli

  • @Eszterkeful
    @Eszterkeful 3 ปีที่แล้ว +1

    Köszönjük szépen ezt a szuper receptet‼️ többet kipróbáltam már, mióta itthon sütök :) sokat tanulok a receptjeidből, mert szeretem tudni mit miért, köszike a magyarázatokat is :)

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว +1

      Szia kedves Eszter ! Nagyon szívesen és érezd továbbra is otthon magad nálunk ! Holnap is egy finomsággal érkezünk ! Zoli

  • @annabirkner5902
    @annabirkner5902 4 ปีที่แล้ว +3

    Szia! Kedves Zolikám!
    Csoda szèp lett a jóságos kenyèrkèd!
    Sajnos nem lehet kapni èlesztőt most ugye ebben a kènyszer helyzetben!!
    Puszillak Benneteket!
    Vigyázzatok Egymásra!
    Tisztelettel;
    Birkner Anna

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 ปีที่แล้ว

      Szia kedves Anna ! Nagyon szépen köszönjük , igen ez most valóban probléma !
      Ti is vigyázzatok magatokra és egymásra és érezzétek otthon magatokat nálunk a jövőben is !
      Sok puszi Zoli🧡🧡🧡

  • @agnesbodorik2025
    @agnesbodorik2025 6 ปีที่แล้ว +6

    Szia Kedves Zoli! Na erre nincsenek szavak, annyira szép lett a kenyered. Ilyen a Lipótinál sincs... Gyerek korunkban mi is a nagymamámnál ettünk ilyen isteni finom kenyeret Ráckevén. A kenyér sarkán meg mindig összevesztünk a testvéreimmel. Azt hiszem, rá kell készülni a kenyérsütésre, mert azért ez nem olyan egyszerű feladat. A dagasztásról nem is beszélek, jó kis edzés kézzel dagasztani! Nagyon szépen köszönöm, hogy föltetted, hamarosan nekifogok nagy merészen. Egyébként én is elmentem minden videódat, hálás vagyok érte. Jó éjszakát, üdv. Ági

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  6 ปีที่แล้ว +1

      Szia Ági ! Nagyon szépen köszönöm ! Nekem is sok élményem van amit nem felejtek a mama kemencés kenyeréről! Valahonnan olyan ismerős nekem Ráckeve ! Szerda szombati piac:-) Imádom :-) Próbáld ki , nem kell tőle tartani:-) Nagyon szívesen mindent !!! Üdvözlettel Zoli

    • @karolyrabel4100
      @karolyrabel4100 6 ปีที่แล้ว

      sikonda

    • @karolyrabel4100
      @karolyrabel4100 6 ปีที่แล้ว

      Szoky konyhája n

    • @kamillajonas1169
      @kamillajonas1169 6 ปีที่แล้ว

      Agnes Bodorik pl

  • @fermakali
    @fermakali 6 ปีที่แล้ว +1

    Szép estét! Megsült, sikerült! nagyon finom! Igazi finomság! nagyon nagyon köszönöm!

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  6 ปีที่แล้ว

      Szuper ! Örülök hogy sikerült a kenyér !! Üdv Zoli.

  • @hoffbauer48
    @hoffbauer48 4 ปีที่แล้ว +1

    Nagyon köszönöm! megvan a kovász,azért kértem a tanácsot,megyek és elkészítem!

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 ปีที่แล้ว

      Szia kedves Anna ! Mindent nagyon szívesen! Sok szeretettel Zoli

  • @Klarimama
    @Klarimama 4 ปีที่แล้ว +8

    Kedves Szoky! Nagyon nagyon hálás vagyok Neked és családodnak! Isteni finom lett a kenyerem, nem olyan hibátlan a külső, de nagyon szuper állagra, ízre stb. Nagyon jó egészséget kívánok nektek!! Próbáltam fotót mellékelni, de nem sikerült share.icloud.com/photos/0dEAd3q88Wnujor8Gely8xFfA

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 ปีที่แล้ว +1

      Szia kedves Klárikám ! Igazán nincs mit nagyon szívesen és láttam milyen szépre sikerült a kenyered szebb lett mint az enyém , nagyon ügyesen megoldottad gratulálok hozzá ! Remélem sokan rákattintanak erre a linkre hogy megnézzék a tökéletes végeredményt ! Sok szeretettel Zoli🧡🧡

  • @borbelyzoltanne6687
    @borbelyzoltanne6687 3 ปีที่แล้ว +4

    Egy ilyen ember aranyat ér, ha férj akkor pláne, de ha családapa, az a csúcs! 😃

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว +1

      Kedves vagy nagyon szépen köszi a szavaidat ! Holnap reggel új recept 😍Üdv Zoli

    • @borbelyzoltanne6687
      @borbelyzoltanne6687 3 ปีที่แล้ว +1

      @@szokykonyhaja Mindig várom, és mindig tanulok tőled. Köszönöm 😃

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว +1

      @@borbelyzoltanne6687 Köszönöm szépen és érezd otthon magad nálunk a jövőben is ! 😍🧡

    • @borbelyzoltanne6687
      @borbelyzoltanne6687 3 ปีที่แล้ว +1

      @@szokykonyhaja Köszönöm 😃♥️

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว +1

      @@borbelyzoltanne6687 Nagyon szívesen ! 🧡🧡🧡

  • @tundekovacs9773
    @tundekovacs9773 ปีที่แล้ว

    Kincs vagy, Szoky! 7-8 éve vagyok gluténérzékeny. Fontos a diéta betartása, ellenkező esetben hosszú távon súlyos egészségügyi problémák alakulhatnak ki. Mikor múlt héten sütöttem kenyeret a recepted alapján, sima lisztet használtam, persze csaló nap lett belőle, hiszen muszáj volt megkóstolnom. Most kipróbáltam gluténmentes lisztkeverékből, és végre igazi finom kenyér lett a végeredmény, nem a bolti fűrészporra emlékeztető rettenet, vagy valami ehetetlen cucc, mint a korábbi kenyereknél. Probléma Neked köszönhetően megoldva. NAGY KÖSZÖNEEET!

  • @annabirkner5902
    @annabirkner5902 2 ปีที่แล้ว

    Szia! Zolikám! Ez csoda szép kenyér lett!
    Köszönöm szépen!
    🥰

  • @evasarai9562
    @evasarai9562 6 ปีที่แล้ว +4

    Szia Zoli!
    Sok ételedet elkészítettem, mind ízlett.Tisztelem Benned azt az odaadást, alázatot, segítséget, amivel a kezdőknek is adsz bátorítást, hogy igenis amit lehet az ember maga készítsen el. Magam már 50 éve tevékenykedem a konyhában és nagyon örülök neki, hogy még mindig tudok tanulni. A konyha az, ahol az ember élete végéig tanulhat és nem szégyenlem, hogy a fiataloktól tanulok.
    Nagyon hálás vagyok és örülök, hogy vagy nekünk.

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  6 ปีที่แล้ว

      Szia Évi ! Nagyon szépen köszönöm a kedves szavaidat amik mérhetetlenül jól esnek ! Örülök hogy tudok segíteni pár dologban neked ! Igen az ember egy életen át tanul és tanul de ez így van jól.Nagyon szívesen mindent és nagyon kellemes húsvéti ünnepeket kívánok neked és kedves családodnak ! Üdvözlettel Zoli

    • @evasarai9562
      @evasarai9562 6 ปีที่แล้ว +1

      Köszönöm szépen a jó kívánságot, hasonló jót és szépet kívánok Neked és a családodnak. Üdvözöllek Éva

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  6 ปีที่แล้ว

      Szia ! Mi is nagyon szépen köszönjük a jó kívánságokat ! Üdvözlettel Zoli

  • @erzsebetbozso7526
    @erzsebetbozso7526 6 ปีที่แล้ว +12

    Kedves Szoky konyhája! Kedves Zoltán!Az előttem szólókkal egyetértve,megerősítem a véleményeket,ez mesteri munka volt.Dicséret érte a nagymamának is,nagyon jó örökséget hagyott hátra.De nekem mégis van kérdésem.Mivel én egy ici pici konyhát viszek,a mennyiséget,hozzávalókat megfelezhetem -e anélkül hogy a kenyér rovására menne?És a hőfokkal is gondom van,230 foknál nem tudok többet hozni a sütőmben.Így is megsül - e a kenyérkém?Köszönöm a választ,üdv B.B

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  6 ปีที่แล้ว +8

      Kedves Erzsi ! Köszönöm ! Természetesen megfelezhető a mennyiség , és a hőfok is jó lesz .230 C fokon meg kell neki adni a kérget , utána vissza venni kb 200 és úgy készre sütni ! Üdvözlettel és jó egészséget kívánva Zoli

  • @laszlobekefi3533
    @laszlobekefi3533 2 ปีที่แล้ว

    Ilyen szép kenyeret nem mostanában láttam, gratulálok!

  • @Meggy-rd7hv
    @Meggy-rd7hv ปีที่แล้ว

    Gyönyörű lett. Gratulálok! Köszönöm ezt a remek receptet. 🤩

  • @zsokaszekely3777
    @zsokaszekely3777 6 ปีที่แล้ว +17

    Kedves Zoltán! Nem találok szavakat, annyira profi, amit csinál. Köszönet érte. Egy kérdésem lenne a sütéshez. A kacsasütő hány literes, amibe ekkora kenyér elfér? Üdvözlettel: Zsóka

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  6 ปีที่แล้ว +4

      Szia kedves Zsóka !
      Nagyon szépen köszönöm a szavaid!
      Pontosan nem tudom hogy hány literes de ha elmész beszerezni ezt a méretet kapod !
      Üdvözlettel Zoli !

    • @billbartos9015
      @billbartos9015 3 ปีที่แล้ว +1

      Kedves Zoltan most csinalom eletem elso kennyeret kovetve areceptedet.Hat meglatjuk milyen lesz majd kozlom billy

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว

      @@billbartos9015 Szia Bill ! Sok sikert hozzá bízom benne hogy neked is nagyon finomra és szépre fog sikerülni ! Üdvözlettel Zoli

  • @Juvena80
    @Juvena80 4 ปีที่แล้ว +13

    Mega Video 😍masnap is olyan jo marad?Lehet jol szeletelni?

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 ปีที่แล้ว +5

      Szia kedves Niki ! Köszönjük szépen, és igen másnap is jó, és jól lehet szeletelni! Üdvözlettel Zoli 👍👌🥰

  • @szirkia
    @szirkia 6 ปีที่แล้ว +2

    Szia Szoky ez a videó nagyon jó megint, patent ahogy elmondasz mindent köszi szépen

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  6 ปีที่แล้ว +1

      Szia Attila ! Nagyon szépen köszönöm!! Üdv Zoli

  • @mariannkovacs2583
    @mariannkovacs2583 4 ปีที่แล้ว +1

    Kedves Zoli.A recepted alapján sütöttem meg az első kenyeremet.Sok receptet megnéztem...mikor ráleltem a tiedre...nagyon köszönöm!Szuper video!A kenyér isteni lett...ezután tuti sütök még Vigyázzatok magatokra!😊

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 ปีที่แล้ว +1

      Szia kedve Mariann ! Nagyon örülök hogy neked is szépen sikerült a kenyér kedves egészségetekre ! Érezd továbbra is otthon magad nálunk és próbálj még ki sok finomságot ! Nektek is minden jót vigyázzatok magatokra! Sok szeretettel Zoli😊🧡