Eltitkolt magyar krónikák: Kik és miért rejtegették a nemzet őstörténetét? - Második rész

แชร์
ฝัง
  • เผยแพร่เมื่อ 10 ก.ย. 2024
  • Exkluzív tartalmakért kérjük csatlakozzon a Hetek Podcast Támogatói Körhöz
    / @hetek
    A Hetek támogatói kiemelten, elsőként hallgathatják meg tematikus adásainkat is. Köszönjük megtisztelő figyelmüket!
    Az államalapítás ünnepe alkalmából felújítjuk szerkesztett formában korábbi nagysikerű őstörténeti sorozatunkat, amely a magyarság eredetének rejtélyes és elhallgatott kérdéseivel foglalkozik.
    AZ ELSŐ ADÁS: • Attila, a magyar: Kik ...
    Sorozatunk első adásában arra kerestük a választ, hogy hol terült el Sicambria, vagyis Ős-Buda, ahol hajdan Attila, jóval később pedig Árpád uralmi központja és palotája is állt. Szó volt továbbá a hunok ősi eredetéről, Attila rendkívüli hatalmú kardjáról, és arról, milyen köze lehetett ennek a Krisztus testét átütő római százados, Longinus dárdájához.
    A második részben arról lesz szó, miként jelenik meg Mágóg király, Hunor és Magor, Szkítia a nagy krónikákban, valamint milyen szerepet játszott Ménrót (Nimród), a Magna Hungaria, a kazárok az első magyar állam megalapításában.
    Kérjük, tartsanak velünk most is az eltitkolt történelmi igazság nyomában.
    Egy korábbi beszélgetésünk a témában:
    Grüll Tibor: Így hamisították meg a szkíták, hunok, magyarok és más ősi népek történelmét?
    • Grüll Tibor: Így hamis...
    Egy korábbi adásunkban már beszéltünk arról is, miért gondolja Ferenc pápa az ötödik században élt Szent Mártóról azt, hogy magyar volt, és miért lehetséges az, hogy a magyarok már a hivatalos dátumként számon tartott honfoglalás előtt sok évszázaddal jelen voltak itt, a Kárpát-medencében.
    Magyar volt Szent Márton? • Egy rejtélyes katoliku...
    A kelta láncszem: Szent Patrik, a Merovingok, a koronázási kő és Malakiás listája • A kelta láncszem: Szen...
    Iratkozzon fel a Hetek megújult hírlevelére! Hetente egy csokorban ajánljuk különleges tartalmainkat, a legizgalmasabb interjúinkat, videóinkat, világnézeti és kiemelt cikkeinket. wg.hetek.hu/fo...
    Legfrissebb online híreinkért csatlakozzon a Hetek belső Viber-csoportjához! Így nem kell órákat szörföznie a híroldalak között, tőlünk megkapja telefonjára a nap legfontosabb világnézeti tartalmait. invite.viber.c...
    Kövess bennünket:
    Facebookon: / hetek
    Instagramon: / hetek.hu
    és online is: www.hetek.hu

ความคิดเห็น • 383

  • @TeodorWilbur-un5kd
    @TeodorWilbur-un5kd 23 วันที่ผ่านมา +194

    Szia Péter. Nagyapám Erdély református templomainak volt a restaurátora. Ő mesélt nekem a magyar nemzet történeteiről, amit annakidején a Gheorghiu Dej idejében nem volt szabad tudni. Mi tényleg szkíták vagyunk. És hun az anyanyelvünk. Ez a rag-ragozó nyelv sehol nincs a Földön csak esetleg kis mértékben. Köszönöm az elődásodat, megerősítetted mindazt amit Nagyapám mesélt annakidején. Hungária tényleg a hunok országa és a hun nyelv az egy élő nyelv ! Hiszen a törzsek nem értették volna meg egymást, ha nem egy nyelvet beszélnek! Igenis, mi a hunok egyenes leszármazottai vagyunk, úgy vér és ADN szerint, mint nyelvileg. Ezért utál minket a Nyugat és fél tőlünk. Mi szeretjük az igazságot, míg ők csak a hazudozást. Mi hiszünk a lélek halhatatlanságában, míg ők csak az anyagi világban. Ezért támadnak minket, mert félnek ! Örvendek, hogy hallhattalak. Minden jót !

    • @bsan141
      @bsan141 23 วันที่ผ่านมา +4

      Álmodj tovább, ha így jobb neked.

    • @hetek
      @hetek  23 วันที่ผ่านมา +20

      Köszönjük!

    • @bozsanyimargit
      @bozsanyimargit 22 วันที่ผ่านมา

      @@bsan141 mi az igazság?

    • @elodeszko3949
      @elodeszko3949 22 วันที่ผ่านมา +5

      Nem vagyunk a hunok leszármazottjai.
      Szerintem mi a Magyarok vagyunk.
      Az egyik legrégebbi nép, bőven a Mózes előtti időkből!

    • @jutkaerdelyi-gb6yk
      @jutkaerdelyi-gb6yk 22 วันที่ผ่านมา +1

      Teodorwilbor❤😂🎉❤

  • @agihorvath4876
    @agihorvath4876 23 วันที่ผ่านมา +82

    “Jaj,annak a népnek kinek történelmét ,ellenségei írják.”

    • @gyulaerdei3180
      @gyulaerdei3180 8 วันที่ผ่านมา +1

      Igaz ! ! ! 😊
      *

    • @gyulaerdei3180
      @gyulaerdei3180 6 วันที่ผ่านมา

      A "troll - már megjelent... - J. L .... 😊
      Van több ... Is ..... !

  • @pamacs58
    @pamacs58 22 วันที่ผ่านมา +57

    Az én dédpapám 1870-ben született én az ö meséin,mondáin cseperedtem 10 éves koromig 2024-ben 67 éves koromban mindenre emlékszem. ha igy visszanézünk egyaltalán nem is olyan sok 400-500 év. nekem a Papa még a tatárjárásrol is mesélt helyi történeteket amit biztos nem könyvböl olvasta!! Nagyon sok nép beszélhette a magyar nyelvet a sztyeppén különben nem maradt volna fönt. manapság történészek sok könyv elovasása után butulnak a dédpapám sokkal jobban tudta.

    • @gr.gr.9886
      @gr.gr.9886 22 วันที่ผ่านมา +2

      Le kellene irnod, ès közkinccsè tenned! Sokunkat èrdekelnè! Greta

    • @agihorvath4876
      @agihorvath4876 21 วันที่ผ่านมา +10

      @@pamacs58 az én nagypapám 1890 ben született a Felvidéken egy kis faluban ,Naszvadon.Sokat mesélt nekem is,meg a tatárjárásról is,ami szájhagyomány útján ,az emlékezet hordozta ezeket a történeteket.Sajnos ezek az öregek már nincsenek,hogy a történész szoba tudósoknak meséljenek.

    • @nikocat2008
      @nikocat2008 21 วันที่ผ่านมา +1

      Sudár Balázs is ezt mondta... Szerintem a legjobb kutatò manapság.

    • @zsuzsakiss9042
      @zsuzsakiss9042 20 วันที่ผ่านมา

      ​@@gr.gr.9886igen , azt gondolom sokan szívesen olvasnánk !

    • @EszterVesz
      @EszterVesz 17 วันที่ผ่านมา

      Kèrem azonnal kezdje meg a lejegyzèsüket pontosan nèvszerint

  • @A-ct5ez
    @A-ct5ez 23 วันที่ผ่านมา +80

    Kazár birodalom nem volt. A magyar jelenlét DNS alapon 20.000 éves is lehet a Kárpát medencében. A honfoglalás visszafoglalás. Néhány tény.

    • @aranykert
      @aranykert 23 วันที่ผ่านมา +32

      Az Erdélyiek 35 000 évről beszélnek helyben.

    • @A-ct5ez
      @A-ct5ez 22 วันที่ผ่านมา +14

      @@aranykert Valószínűleg igazuk is van.

    • @dcktater7847
      @dcktater7847 22 วันที่ผ่านมา +2

      Legyen eszed minimum 200 ezer. Mit hazudozol itt?

    • @aranykert
      @aranykert 22 วันที่ผ่านมา +18

      @@dcktater7847 Uram, finomabban fogalmazva, már a vízözön előtt jelen voltunk a Kárpát medencében. A Vértesszölösi Homo Sapiens több mint 200 000 éves!

    • @dcktater7847
      @dcktater7847 22 วันที่ผ่านมา

      @@aranykert Ne szórakozz a magyarok már a big bang előtt is ittvòtak

  • @belafesztbaum9005
    @belafesztbaum9005 22 วันที่ผ่านมา +34

    Addig, amíg onnan indítjuk a gondolkodásunkat, hogy a magyar nyelv finnugor eredetű, sehová nem jutunk. A nyelvünk alaptalan finnugor eredetével minden egyéb tényt el lehet ferdíteni. Ideje lenne már ezt felismerni . A magyar nyelvben benne van a saját története és az egyértelműen nem a tundrára mutat.

    • @Levif58
      @Levif58 22 วันที่ผ่านมา

      @@belafesztbaum9005 Nem kell aggódni a finnugorka miatt! A magyarok már dolgoznak a megoldáson. Használjátok csak szorgalmasan a következő szavakat: edukacio, emancipacio, tendencia, aglomeracio, evakualas, bicikli, maxol, projekt, monitor, konzultáció, innováció, identitás, kompozicio, szituáció, korrupció, expedicio, dilatacio, kompresszió, kontrol, mixer, tradíció, difuzio, direkt, dilatacio, boxolo, stb. stb. stb. És el fog jönni az az idő amikor majd román eredetű lesz a magyar!

    • @ibolyajakabne1123
      @ibolyajakabne1123 21 วันที่ผ่านมา +7

      Árra ti is emlékezték, hogy azt is tanultuk, hogy ősnyelv. Csak értelmezni nem tudjuk! Ha ős akkor az a kezdet nemde?
      Annyi bizonyos, hogy ilyen kifejező nyelv nincs még egy a földön!

    • @andrasbarkanyi7876
      @andrasbarkanyi7876 21 วันที่ผ่านมา +1

      azért még a finnekkel nem kéne összeveszni...inkább munkába őket is bevonni!

    • @erzsebetsandor1440
      @erzsebetsandor1440 21 วันที่ผ่านมา +4

      A magyar nyelv az USA-ba mutat! Mert benne van a hotdog és a hamburger!

    • @belafesztbaum9005
      @belafesztbaum9005 20 วันที่ผ่านมา +6

      @@erzsebetsandor1440 Javasolnám, hogy ismerkedj meg mélyebben a magyar nyelvvel. Utána talán a mostaninál értelmesebb kommenteket is fogsz tudni írni.

  • @evagaal9188
    @evagaal9188 9 วันที่ผ่านมา +6

    Ezért lenne fontos Papp Gábor művészettörténész, Szántai Lajos, Raffay Ernő Molnár V. József könyveit, előadásait tanítani az iskolában.

  • @animasolaperegrinus7388
    @animasolaperegrinus7388 22 วันที่ผ่านมา +29

    th-cam.com/video/9cLeXbGRQJA/w-d-xo.html ezen kívül ajánlom még Papp Gábort, Szántai Lajost és hasonlókat!!! ébredj magyar!!!

    • @gazbusterskerteszet1269
      @gazbusterskerteszet1269 11 วันที่ผ่านมา

      @@animasolaperegrinus7388 én meg az emberbaráti szeretetet ajánlom neked az embert az embertől elválasztó nacionalizmus helyett.

    • @animasolaperegrinus7388
      @animasolaperegrinus7388 11 วันที่ผ่านมา

      @@gazbusterskerteszet1269 nekem nem kell az embereket megosztó liberálfasizmusod, az a te alja szinted, az emberek többsége ezt már rég meghaladta!!!! talán fejlődnöd kéne, elvtárs!!!! el kéne engedni a faágat!!!!

    • @tereziahofer5625
      @tereziahofer5625 8 วันที่ผ่านมา

      @@gazbusterskerteszet1269
      A nacionalizmushoz semmi köze, csak eredet kutatàs , Genetika. De az anyai àgi haplo kutatàs , ami anyai àgon történö öröklödès , egy anyàra vezet vissza minden embert, az egész emberiséget. S a nyelveket amik az embereket a közös csalàdi tudattól elvàlasztotta és nemzetségégekre osztotta , Isten hozta létre , haragjàban, s nem ember. Ez kūlönvàlasztotta akkor és most. De eredetileg egy nyelv volt és maradt volna. , ma is.Mindig ez a làzadàs az Autoritét ellen . Isten azt akarta hogy töltsék be a Földet, és ne maradjanak csak egy helyen nyomorogva egymàs hegyén hàtàn, Mesopotàmiàban. A tulnépesedés egy helyen holott még ūresek màshol a terūletek. 🤓
      S nem lett volna gond egy nyelvet beszélni. A nyelvek eredete ide vezet vissza a multból, a Genetikai haplocsoport egy anyàig. Nem is lettek volna nemzetek, de mindig ezek a làzadàsok kellenek . Önfejūség, mint ma is, és csodàlkozunk hogy bajok vannak. De még hogy.

    • @gyulaerdei3180
      @gyulaerdei3180 4 วันที่ผ่านมา

      ​​​​@@gazbusterskerteszet1269 -
      Aminek a hiánya, - nálad - feltünő !
      😅
      ... és nem csereszabatos .....
      !

    • @gazbusterskerteszet1269
      @gazbusterskerteszet1269 4 วันที่ผ่านมา

      @@gyulaerdei3180 minek a hiánya?

  • @gazdasagvilag6359
    @gazdasagvilag6359 23 วันที่ผ่านมา +71

    Az a legborzasztóbb, hogy mivel nem lehet valódi magyar régész, történész ezért mi magyarok, csak akkor tudhatunk meg valamit a múltunkról, ha akik eddig mindenben hazudtak nekünk úgy látják jónak, persze az MTA ügyeletese, majd minden megint elmagyaráz a hiszékeny magyarnak.

    • @krisztarostas8077
      @krisztarostas8077 23 วันที่ผ่านมา +23

      A Magyarságkutató Intézet puszta léte maga a forradalom a magyar történetírásban.

    • @edekoka6267
      @edekoka6267 23 วันที่ผ่านมา +5

      Ott a pont!

    • @zsuzsakiss9042
      @zsuzsakiss9042 23 วันที่ผ่านมา +22

      ​@@krisztarostas8077csak azt magyarázza el valaki - LOGIKUSAN - miért csak és KIZÁRÓLAG mongóliában kutatnak a mki régészei ?
      Például MEZOPOTÁMIA = ma szíria ősi városai miért nem érdekelnek senkit pl Ur , Uruk , Kish és még vagy féltucat amiket ( csak laikusként ) találtam a térképen ? ? ?
      Persze van ötletem 😅

    • @krisztarostas8077
      @krisztarostas8077 23 วันที่ผ่านมา +21

      @@zsuzsakiss9042
      Tőlük kellene megkérdezni, de nyilván vannak anyagi korlátok is. Én elégedett vagyok a kezdettel.
      ( Tényleg csak zárójelben: ha én írnám meg az osztrákok történetét, halálba szégyellhetnék magukat, és leszaladnának a térképről is. Miattuk nem a nulláról, hanem mínuszból indulunk. Én minden, jó irányba megtett lépést nagy szimpátiával figyelek és támogatok. Jogunk van a saját igazunkhoz.)

    • @yx8074
      @yx8074 23 วันที่ผ่านมา +2

      @@zsuzsakiss9042 A cia-s/moszados ISIS szisztematikusan rombolta ott az épületeket, hogy minél több mindent tüntessen el a kíváncsi régészek elöl. A Közel-Kelet eléggé veszélyes helyszín a kutatókra nézve, nem szívesen látott vendégek ott.

  • @aranykert
    @aranykert 23 วันที่ผ่านมา +27

    Még a végén Kazároktól származunk! Ez a változat még nem volt!

    • @jakabkis346
      @jakabkis346 23 วันที่ผ่านมา +1

      Kérek jobbat!

    • @elodeszko3949
      @elodeszko3949 22 วันที่ผ่านมา +9

      A kazároknál jobbat? Nem lenne nehéz..
      Miért kéne bárki?
      Mi a Magyarok vagyunk.

    • @olgivan9004
      @olgivan9004 21 วันที่ผ่านมา +1

      Ez a céljuk, hogy a zsidókat is honfoglaló népnek tudják kikiáltani. Hihetetlenül szemtelenek.

    • @SándorLörinczy-c4c
      @SándorLörinczy-c4c 21 วันที่ผ่านมา +1

      De a zsidók már egyetemi katedrákon kezdik pedzegetni higy Árpádal jöttek be mint 13. törzs.Ezek lennének a mai uj honfoglalók.
      Nezd végig a parlamentetet a képviselöket.

    • @zsuzsakiss9042
      @zsuzsakiss9042 20 วันที่ผ่านมา

      ​@@SándorLörinczy-c4c tartok tőle ,hogy igazad van - sajnos !
      Egy nö kommentelte valahol ,hogy ukrajna és Mo területére kellene jöjjenek ( honnan találta ki ? -> ) mert szegényeket bántják az arabok meg a sok "antiszemét" . És nem véletlen az ötlete , mert egy ismerős tanárképzős meghívásos vendég volt izraelben úgy 16 - 17 éve , ott iskolába is látogatott , meglepődött ,hogy magyarul tanulnak a gyerekek , miért ? a válasz : az lesz az új hazánk ! 😢😮😮😮😢😢

  • @Ildinenimegmondjaafrankot
    @Ildinenimegmondjaafrankot 23 วันที่ผ่านมา +56

    "A történelmet a győztesek írják". Vagyis a történelem hazugságok összefoglalása.

    • @SándorLörinczy-c4c
      @SándorLörinczy-c4c 21 วันที่ผ่านมา +1

      ÉS a( vesztesek) tudják.

    • @zoltankaulics5307
      @zoltankaulics5307 19 วันที่ผ่านมา +4

      ez részben igaz.Mármint hogy a győztesek gyakran hamisítják a történelmet....ám nem csak ebből áll a történelem és bőven van lehetőség az igazi történet kutatására/ami nem csak a Magyarság történetéről szól/

    • @Ildinenimegmondjaafrankot
      @Ildinenimegmondjaafrankot 18 วันที่ผ่านมา +2

      A történelem kutatási eredmény közvetítésének tartalmát, szemléletét mindig politika határozza meg. Igy van ez mindenhol.

    • @gyulaerdei3180
      @gyulaerdei3180 8 วันที่ผ่านมา +1

      ... de, a szándék - gyakran -
      Látható ..... !
      😊

    • @laszlojuhasz7458
      @laszlojuhasz7458 4 วันที่ผ่านมา

      @@Ildinenimegmondjaafrankot Ez abszolút nem igaz. Ne haragudjon, ilyet csak az állít, aki még életében soha nem olvasott komoly történelmi tudományos szakirodalmat.

  • @hungarianhistoryiii.1359
    @hungarianhistoryiii.1359 23 วันที่ผ่านมา +21

    A kabar sztori kamu. A kabarok 610 és 640 (Herakleitos császár idején) vonultak el Kijev alatt s majd költöztek be a Medencébe az avar kagán alattvalóiként. Kuber vezette őket másnéven Kaba, Csaba. Összekülönbözött a kagánnal Makedóniába ment majd onnan Szkítiába. Ott csatlakozott a többi Magyarhoz. Ők is azok voltak.

    • @istvansovari4208
      @istvansovari4208 22 วันที่ผ่านมา +1

      Olyan h.KABAR NINCS. A görög nyelv fejlődése szerint azt a "Bétát" NEM "B-nek",hanem "V-nak" KAVARNAK kell ejteni,érteni. Ami tökéletesen megfelel a leírásnak.Tehát aki kabarozik-az vagy hazudik,vagy alapvető dologgal nincs tisztában.

    • @hungarianhistoryiii.1359
      @hungarianhistoryiii.1359 22 วันที่ผ่านมา +1

      @@istvansovari4208 kit érdekel a görög ? Kaba vagy Csaba a személynév, Kabar a népnév. Ne KAVARj!

    • @ibolyajakabne1123
      @ibolyajakabne1123 21 วันที่ผ่านมา

      ​​@@istvansovari4208
      Ugye azt mondják rólunk, hogy vendégszeretőek vagyunk.
      Őseinktől örököltük. Ők is befogadták a különböző kisebb népcsoportokat, meg az ellenséges sebesülteket is ápolták. Mikor emberünk felépült dönthetett, hogy elmegy, vagy elfogadja a magyar szokásokat. Kapott sátrat, dolgozhatott a közért stb. És teljes jogú tagja kett a közösségnek.
      Talán ezért van az, hogy több néven vagyunk említve a történelemben, mert ilyen sok népcsoport élt együtt.

    • @olgivan9004
      @olgivan9004 21 วันที่ผ่านมา +2

      Nem csak az kamu....

    • @gyulaerdei3180
      @gyulaerdei3180 8 วันที่ผ่านมา

      Ha...lenne is , - az pontosan -
      Avart - jelent... !
      😅

  • @emberivalosag2316
    @emberivalosag2316 20 วันที่ผ่านมา +10

    Nem lehet komolyan venni, azt a 'tudomanyos tézist' hogy csak 896-ban jöttünk ide, 100 év múltán pedig benépesítettük a Kárpát- medencét. Ugyan már!

    • @Arpoxais1Ateas2
      @Arpoxais1Ateas2 19 วันที่ผ่านมา

      Az összes agyonhallgatott adatok szerint a Kárpát-medence keleti felében, a Tiszántúli részeken és Erdélyben volt a magyarság őshazája!
      Szentkatolnai Bálint Gábor nyelvészt sem idézik soha a mai "magyarellenes" történészek, mert ő már 1901-ben „A Honfoglalás Revíziója" címmel a követkzőket írta:
      „Egy fél százada, hogy az elfogulatlan Held és Corvin Magyarországról szóltukban azt mondották, hogy a magyar nemzet eredetéről biztosat mondani nem lehet. S ez az Akadémia finnező és turcizáló okoskodásai és cifra következtetései dacára is még ma is igaz. Mert az, a kinek a tankönyvében, vagy máshol a magyar nemzet mivoltáról kell nyilatkoznia, s ama két iskola egyikének sem híve, csak annyit mondhat, hogy az Akadémia finnista iskolája szerint finn-ugor fajú, a turcisták szerint pedig török-tatár fajú. Mintha bizony egy harmadik eset képzelhető sem volna, mintha a dinnyét vagy ugorkának, vagy töknek kellene tartani azért, mert mind a három növényfaj egy nemhez tartozik…”
      Marjalaki Kiss Lajos régész-történész írta 1928-ban a következőket:
      „Mintegy öt éve - amióta a mezőnyéki kora népvándorláskori sírmezőt feltártam, s ezzel kapcsolatban behatóan tanulmányoztam hazánk középkori régészeti leleteit - határozottan kialakult bennem az a felfogás, hogy Árpád honfoglalása csak politikai változást, de ennek ősi, tősgyökeres lakossága zömében (mondjuk 90%-ban) ugyanaz maradt ezután is. … Úgy gondolom, hogy a mai tősgyökeres magyarság zöme nem Árpáddal jött be, sőt már az avarok, hunok előtt itt élt és magyarul beszélt.”
      László Gyula régész-történész először úgy gondolta, hogy azok a sokáig "köznépnek" nevezett rétegek nagy temetői az onogurok temetői voltak, mert ezek tízszer vagy hússzor is nagyobbak a hongfogalók katonai temetőinél! Akkor még úgy gondolta, hogy az onogurok vagy más néven a griffes-indások temetői lehettek ezek, akik már a 7. században érkeztek a Kárpát-medencébe. Ez volt a "kettős honfoglalás" elméletének az alapja, de aztán az élete vége felé már azt mondta, hogy bizony úgy néz ki, hogy ezek nem a 670 körül érkezett onogurok voltak, hanem a Kárpát-medence őslakossága! A mai archeogenetikai kutatások László Gyula, Magyar Adorján, Bobula Ida, Grandpierre K. Endre, Grover Sanders Krantz, Michelangelo Naddeo, Mario Alinei, Szentkatolnai Bálint Gábor, Kis Dénes, Varga Csaba, Darai Lajos és Marjalaki Kiss Lajos elméleteit igazolták, de az is kiderült, hogy a magyar antropológusok is ezt mondták már évtizedek óta, hogy azok a "köznépi temetők" nagyrészt europid emberek sírjaival vannak tele, és antropológiailag is nagyon különböznek az Árpáddal érkezett honfogaló magyaroktól, csak az őstörténet kutató történészek nem vették ezeket komolyan! Ezekről az adatokról hallgatnak a leginkább azok az őstörténet kutatók akik nem a magyarság érdekeit szolgálják! De ahhoz hogy igazán értsétek kik voltak az igazi magyarok, először is meg kellene szívlelni a Magyarságkutató Intézet honlapján talált archeogenetikai és populációgenetikai adatokat. Idézek az agyonhallgatott archeogenetikai publikációkból:
      "A ma élő magyarság őseinek Kárpát-medencei jelenléte több ezer éve folyamatos"
      "A Kárpát-medence megbonthatatlan egysége
      A szerzők a módszert a Kárpát-medence egykori és mai népességeinek vizsgálatára alkalmazva azt találták, hogy a mai populáció túlnyomó többsége egy rézkori (Kr. e. 4500-Kr. e. 2800) - bronzkori (Kr.e. 2800-Kr.e.700) alapnépességre vezethető vissza, míg a keleti sztyeppei régióból érkező bevándorlások a jelek szerint kisebb genetikai hatást gyakoroltak a tizedik-tizenegyedik századi népességre.
      Ez az eredmény egybevág az Magyarságkutató Intézet kutatói által jegyzett korábbi közlemény eredményével (2) , melyben azt találták, hogy a 10 -11. századi köznépi temetők népessége elsősorban a korábbi helyi népességet képviseli. Korábbi publikációnkban megállapítottuk, hogy a 10 -11. századi köznemesek többsége valószínűleg a Kárpát-medence helyi lakosságát képviseli, amely természetes módon keveredett, abba beolvadtak a keletről (vissza)érkező csoportok, köztük Árpád magyarjai, és a vele érkező törzsek."
      Ezért is nagyon érdekes, hogy ezek az eredmények nagyjából egybevágnak Magyar Adorján, Hóman Bálint, Marija Gimbutas, Grover Sanders Krantz, Michelangelo Naddeo, Bobula Ida, Grandpierre K. Endre, Kis Dénes, Varga Csaba, Mario Alinei és Dr. Révész Péter elméleteivel, akik szerint a sokáig finnugornak nevezett de inkább ugor-magyar ősműveltség innen ered a Kárpát-medencéből, és nem fordítva! Mindig innen vándoroltak el ősi ugor-magyar nyelvű csoportok az évezredek során, hol északra, vagy délre és keletre is, akikből aztán jöttek vissza is csoportok keveredve más népekkel, mint például a hunok, avarok, madjarok! Mario Alinei egy egész könyvet írt az etruszk-magyar nyelvrokonságról, "Etrusco: Uno forma archaica di ungherese" (Az etruszk nyelv: A magyar nyelv egy archaikus formája) címmel, és minden magyar őstörténet kutató mélyen hallgat erről! Grover Sanders Krantz is azt írta a "Geographical development of european language" című könyvében, hogy a magyar nyelv csakis a Kárpát-medencében tudott megmaradni ilyen épségben az évezredek során, főleg amikor az indoeurópai nyelvű emberek már ellepték Európát. Szerinte a magyar nyelv gyökerei a Kárpát-medencei mezolitikumba vezetnek vissza!
      Ezért is nagyon érdekes és idevág az a nemrég megjelent angol nyelvű videó itt a youtube-on, ahol az etruszkok titokzatos eredetéről az archeogenetikusok kiderítették, hogy még a neolitikumban az etruszkok ősei a mai Magyarország és Ausztria területéről származtak! Azzal sem akarnak foglalkozni amit Dr. Révész Péter amerikai professzor bizonyított, a Minoszi phaisztoszi korongon és még más tárgyakon lévő ősi magyar nyelvű megfejtésekről! Vagy amit a "Mediterranean Archaeology and Archaeometry" című tudományos folyóiratban közöltek nemrég, ahol arról írnak, hogy a római kori Potaissa - Torda mellett talált görög betűs Dáciai feliratot fejtették meg, amely egy szfinx szobor talapzatán volt, de ez a szobor sajnos eltűnt a 19. században, csak szerencsére pontos rajzok maradtak ránk a szoborról és a feliratról is! És akkor az sem lehet véletlen, hogy az ősi Iszter vagy Eszter folyó nevét, egyedül a magyarok mentették át az utókornak, az "Isztergám" nevében, emely csak később lett Esztergom!

    • @user-or5he8dc6r
      @user-or5he8dc6r 15 วันที่ผ่านมา

      @@Arpoxais1Ateas2 A nyelvésznek kiadó régész olyan, mint egy negyedikes, aki kvantumfizika szakemberének adja ki magát, de Arpoxais jóváhagyásával elmegy Kiss Marjalaki Lajoshoz, Szentkatolna Bálint pedig a nyelvtörténészeknek kell ajánlani, nem fordítva. László Gyula régész-történésznek gratulált volna, ha Onoguri, Kutriguri stb. tisztázta volna a dolgot. ha bolgárok vagy magyarok voltak. Mario Alinei nem mondta, hogy minden török ​​magyar. A szovjet nép pedig etnikai hovatartozástól függetlenül szovjet volt, ha beszélt oroszul.

  • @michau75
    @michau75 21 วันที่ผ่านมา +20

    Wszystkiego najlepszego dla braci Węgrów. Niech Wam szczęście sprzyja. Pozdrowienia z Polski

    • @belafesztbaum9005
      @belafesztbaum9005 20 วันที่ผ่านมา +3

      Dziękuję!

    • @magyarahun8982
      @magyarahun8982 19 วันที่ผ่านมา +2

      Thank you bro! 🤝

    • @ML25KGY25
      @ML25KGY25 18 วันที่ผ่านมา

      zostaw nas w spokoju....nadal mamy wiele problemów...

    • @belafesztbaum9005
      @belafesztbaum9005 18 วันที่ผ่านมา

      @@ML25KGY25 Какого хуя ты здесь делаешь?

    • @gyulaerdei3180
      @gyulaerdei3180 8 วันที่ผ่านมา +1

      Veled is , - igy legyen ...

  • @tiborkadar9918
    @tiborkadar9918 22 วันที่ผ่านมา +9

    A történelemírás már akkor is a propaganda része volt.

  • @lorincszabo2452
    @lorincszabo2452 21 วันที่ผ่านมา +7

    Miért nem hallom Jordanes nevét? Geticája tárgyalja a Magyar Szkíta Hun Ősmúltat. Nem hallottam semmit a Bolgár Királylistáról, de mindig felhozzák a több népességű kereskedő városokat mint Kazária. Persze itt sem említik a városok nevét, mert sokat elárulna. Maradjunk annyiban a Krónikáink igazat írnak, mert hiteles. Genetika is igazolja.

    • @laszlotakacs6678
      @laszlotakacs6678 21 วันที่ผ่านมา

      Szép estét!ugye,mindent túl lehet misztifikàlni☺️,biztosan keletről vagyunk,mert csak Cseh tamàs "driftelt"be az indiànokkal🤷😅most hogy ezerről ,feljebb vagy lejjebb,nàlunk úgy mondjàk,csak az isten tudja!egy biztos kiemelkedő nemzet vagyunk,pl.a sportolók kitartàsàval,!❤️nem éppen a fotbalistàkra gondolok,de az is szép helyt àllàs volt💪és a tuskóra,..gondolok,ami meg akasztja a zűrzavar ekéjét!,ha van eke ,és van tàj?különben csak szelektíven halomra dobott disznósàg.pénzért

    • @istvansovari4208
      @istvansovari4208 9 วันที่ผ่านมา

      Bolgár királylista? Most arról beszélünk,amit Mátyás idejében "véletlenül" találtak egy templom padlásán?

    • @gyulaerdei3180
      @gyulaerdei3180 8 วันที่ผ่านมา

      Jordanesről - tudni kell , hogy gyűlöli a Hunokat ! ... *
      😊

  • @kocsisszilviavarkonyine3687
    @kocsisszilviavarkonyine3687 23 วันที่ผ่านมา +24

    Legalább megpdóbálja helyére tenni a valós történelmünkdt de jó lenne azt is a helyére tenni honnan került a hun magyarság etel atil kögbe mongoliába kínába mert nem ott termett a semmiből egy nagy létszámú népcsoport sajátos ötvösséggek civilizációval fürdéskultúrával lóval kutyákkal amiknek mását sumér gyereksírban találták ez is megér egy kutatást.

    • @zsuzsakiss9042
      @zsuzsakiss9042 23 วันที่ผ่านมา +5

      Vicces , ahogy a kommentfalon megosztjuk egymással a " véletlenül " felcsippentett tudásunkat ! Komolyan , rengeteget lehet tanulni ebymástól 🤗🤗🤗🤗

    • @kovikarma
      @kovikarma 22 วันที่ผ่านมา +1

      Atilla " Mengadiban (mén gad) nevelkedett. Érdemes rakeresni régi térképeken. Én családom Böszörményi. Ők a bősz örmények. Örmének. Mindenhol a ló, a mén. Régen a bárányfelhőt ménesnek hívták. A Szent Koronát sok kutató szerint örményországban készítettek. Ezért mondják hogy szerencsénk van hogy nálunk van mert ők is a magukénak érzik. Stb stb

    • @kovikarma
      @kovikarma 22 วันที่ผ่านมา +4

      Egyiptom egyik fáraója: Menes. Attila fia Csaba Egyiptom hercege (véletlenül)

    • @zsuzsakiss9042
      @zsuzsakiss9042 22 วันที่ผ่านมา +1

      @@kovikarma ahogy " véletlenül " a sumérok egy ragyogó birodalmat hoztak össze , városokat épétettek , öntözéses gazdálkodást folytattak pedig csak úgy " ott teremtek a semmiből " a nép eredete " ISMERETLEN " és az akkád = fekete fejűt, nem fekete bőrszint jelent, érdekes ! ] leigázás / kifosztás után a sumérok totálisan el is tűntek !
      Mindenki rakja össze magának .
      Sumér városok nevei : UR , URUK , KISH , stb ( féltucat ) csak magyarul ÉRTELMES szavak , erről az egész történész világ KUSSOL VALAMIÉRT !
      Magyarság kutató intézet régészei kizárólag mongóliában áskálódnak ! vajon miért nem ezen ősi városokban ? ? ?🤫🫣🙄 tényleg senki nem rakja össze ?
      A cov kezdetén szíria = mezopotámia területén ( teljes titokban ! egy kósza hír se volt róla ) usa bombázott lakatlan területet , ahol a helyiek tudták ,hogy múzeális értékekkel pakolt barlangok voltak a célpont . 🤔🤔🤔🤔

    • @theoby50
      @theoby50 2 วันที่ผ่านมา

      th-cam.com/video/nerOlYjAZas/w-d-xo.html

  • @xiaomimimax3589
    @xiaomimimax3589 21 วันที่ผ่านมา +2

    Ami viszont szervesen kapcsolódik hozzá!!! Érdemes figyelmesen meghallgatni

  • @tamasivusza6568
    @tamasivusza6568 22 วันที่ผ่านมา +15

    Ha az igazságot, különböző hatalmi érdekekkel keverik,
    az az egyik legaljasabb és legveszélyesebb hazugság.

  • @gyulaerdei3180
    @gyulaerdei3180 6 วันที่ผ่านมา +1

    Juhász L...
    (Én pedig úgy látom, hogy ön nem tud semmit !
    - a vitát - befejeztem .... !
    - a jövőben , ne szólitson meg.
    Nekem ez a véleményem ..... !
    - tartsa ezt, tiszteletben..... ! )
    *

    • @gyulaerdei3180
      @gyulaerdei3180 4 วันที่ผ่านมา

      .....csak köpködik ..... ! *
      😅
      - gondolom - ezzel bizták meg
      ..... !

  • @jmolnar76
    @jmolnar76 23 วันที่ผ่านมา +18

    Ez a tartalom kb olyan, mintha egy "MTA" nyilvános provokáció lenne, NEMZET ELLEN aspektusból Kazár nyelven...

    • @yyyxxx1080
      @yyyxxx1080 23 วันที่ผ่านมา +1

      Ugy ugy... nekem is feltunt a kazar faszsag eroltetese

  • @GyulaHorvath-hi6fq
    @GyulaHorvath-hi6fq 22 วันที่ผ่านมา +5

    Jó mult ban néztem egy riportott a kinaiaknál is van tőrtténelem a magyarokrol,és tényekel támasztották alá mivel muzeumban őrzik a tényeket.ja és magyarság valami ilyesmi a neve.

  • @matyashorvath4359
    @matyashorvath4359 23 วันที่ผ่านมา +8

    Rengateg erdek tette elérhetetlenné.

  • @anikofarkas7756
    @anikofarkas7756 23 วันที่ผ่านมา +5

    Köszönöm szépen minden tiszteletem ..

  • @tereztoth8615
    @tereztoth8615 7 วันที่ผ่านมา

    alig hallani , pedig érdekelne a téma!

  • @mettovirmi2623
    @mettovirmi2623 5 วันที่ผ่านมา +1

    Szkíta-Hun-Magyar ugyanaz a nép csak más korokban máshogy nevezték ! Ezt kellene már megjegyezni mindenkinek ! Atila idejében hun és magyarnak is hívták őket -- Vatikáni levéltárban így áll egy levélben : ATILA a Magyarok királya - Atila rex Ungarorum .

  • @zoltantorok500
    @zoltantorok500 15 วันที่ผ่านมา +2

    Egyetlen biztos és hű leirása a múlt dogainak csak a mesékben van! Máš mindent a győztesek kénye-kedvére írták meg, elferdítve a valóságot.

  • @gyongyirakonczay5480
    @gyongyirakonczay5480 23 วันที่ผ่านมา +11

    Ha nem hadarna ennyire, kissé lassabban olvasná föl, érthetőbb és követhetőbb lenne.

    • @evagergely1499
      @evagergely1499 22 วันที่ผ่านมา +3

      Hallgassa meg újra és ha kell újra. Így fel tudja venni a tempót.

    • @zoltanfabo1207
      @zoltanfabo1207 22 วันที่ผ่านมา +5

      Vedd le 0,75x-re a yt lejátszási sebességet.

  • @zsoltpeter9234
    @zsoltpeter9234 23 วันที่ผ่านมา +10

    Azok rejtegetek akik most hirdetik. Kleofas könyve 4. 11

  • @dzoe7
    @dzoe7 2 วันที่ผ่านมา

    A hetekben milyen címen jelent meg? Esetleg linket is lehetne kérni?

  • @elodeszko3949
    @elodeszko3949 22 วันที่ผ่านมา +4

    És még mindig csak a felszínt kapargatjuk, és még mindig ideológiák árnyékában...
    Háháhá!
    A világ egyik legrégebbi nyelve az V. században?
    Gratulálok!

    • @ibolyajakabne1123
      @ibolyajakabne1123 21 วันที่ผ่านมา +3

      Ős nyelv! = monden nyelv őse! És jött bábeli zürzavar!

    • @gyulaerdei3180
      @gyulaerdei3180 8 วันที่ผ่านมา

      Te...kapargatod ! *
      😊

    • @gyulaerdei3180
      @gyulaerdei3180 8 วันที่ผ่านมา

      A világ legősibb nyelvei --
      Ragozóak... ! *
      A Szanszkrit - is ! *
      (-Legősibb rétegében ... )
      A nyugat-európai - nem az ...
      Szláv és a Kinai sem..... ! *
      😮

  • @animasolaperegrinus7388
    @animasolaperegrinus7388 22 วันที่ผ่านมา +14

    a "kazár birodalom" olyan mese, mint fiktív károly!!!!!!

    • @szantais
      @szantais 15 วันที่ผ่านมา +1

      Pontosan így van.

  • @laszlosarosi4314
    @laszlosarosi4314 22 วันที่ผ่านมา +17

    Akit érdekel ajánlom elolvasni: Mesterházy Zsolt könyveit, különösen: A Magyar ókor címmel 1-2 kötet.
    Ezen kívül:
    Grandpierre K. Endre,
    Cey-Bert Róbert Gyula,
    prof. Badiny Jós Ferenc,
    Gönczi Tamás,
    Bíró Lajos,
    Magyar Adorján,
    Juhász Zsolt,
    Obrusánszky Borbála,
    Aradi Éva könyveit.
    Remek kutató munkát végeztek.
    Jó olvasást kívánok, és egyben ismerkedést a magyarság valós történelmével.

    • @EszterVesz
      @EszterVesz 17 วันที่ผ่านมา

      Ksznjk

    • @istvansovari4208
      @istvansovari4208 9 วันที่ผ่านมา +2

      Már bocsika! Az 1850 előtti MINDEN magyar történész könyve ajánlatos-és sokkal mélyebb tudás van mögöttük,mint az itt felsoroltaknál.Ami nem akar a lebecsülés lenni!!! Jerney,Horvát,Budai,Hevenesi,Pray,Fehér stb,stb,stb.Mindenkit le fognak nyűgözni mekkora tudás volt a birtokukban.Ők még a FORRÁSOKAT olvasták eredeti nyelven.

    • @gyulaerdei3180
      @gyulaerdei3180 4 วันที่ผ่านมา

      - Hiteles ajánlat ! ... 😊

    • @theoby50
      @theoby50 2 วันที่ผ่านมา +1

      + egy ajánlat: th-cam.com/video/nerOlYjAZas/w-d-xo.html

    • @gyulaerdei3180
      @gyulaerdei3180 2 วันที่ผ่านมา

      Arany Laci hitelességéről , nem mindenben vagyok meggyőzödve .....
      (Az az ajánlat, ami fel lett sorolva, az jó ..... !
      😊

  • @Anna-df1fj
    @Anna-df1fj 23 วันที่ผ่านมา +4

    Köszönöm.

  • @tamaskiraly8587
    @tamaskiraly8587 23 วันที่ผ่านมา +8

    Mózes 10
    6
    Khámnak pedig fiai: Khús, Micráim, Pút és Kanaán.
    7
    Khúsnak pedig fiai: Széba, Hávilah, Szábthah, Rahmáh, Szabthékah. Rahmáhnak pedig fiai: Séba és Dédán.
    8
    Khús nemzé Nimródot is; ez kezde hatalmassá lenni a földön.

    • @gyulaerdei3180
      @gyulaerdei3180 8 วันที่ผ่านมา

      ... és ez nagyon zavarta - mojzes népét .....
      A Magyar irásnak , vannak a bibliánál - ősibb rétegei !
      😊

  • @Hildegard-eh8ku
    @Hildegard-eh8ku 19 วันที่ผ่านมา +1

    Nag yon köszönöm

  • @21impulzus7
    @21impulzus7 21 วันที่ผ่านมา +5

    Kinek az ötlete lehetett .. és vajh’ milyen célból is …. ennek az irománynak a beolvastatása, mely mégcsak’ - talán jellemzően … nem is a címről szól, … hanem az ún. kazárokról …

    • @szantais
      @szantais 15 วันที่ผ่านมา

      Az új hazát kereső esztegált farkúknak.

  • @zoltantoth4148
    @zoltantoth4148 23 วันที่ผ่านมา +3

    Sajnos ezt már rég túl léptük😢

  • @kicsipok4372
    @kicsipok4372 21 วันที่ผ่านมา +2

    Soha nem lesz tiszta a kép, mert képtelenek vagyunk szétválaszrani a dolgokat: nép, nyelv, populáció, vérség, törzsszövetség, vándorlás, régészet, archeogenetika.
    1. Populációból kell kiindulni, nem a népből, mert az jobban megfogja a törzsszöverségben élő, félig nomád, félig földművelő, asszonyt szerző életformát. Plusz a jegesedés végéig visszavisz minket.
    2. A nyelvet módszertani szempontból célszerű lenne külön választani a néptől bármilyen fura is. Mi van akkor, ha a nyelv hordozója nem a relatíve kis számú honfoglaló népesség, hanem a már helyben élők, ami nem zárható ki egyértelműen.
    A magyar mint nép, a magyar mint nyelv...Gondoljunk a csángó székelyekre, az Old Carpathian markerre a genetikában, akikről azt mondják, hogy relatíve nem jöttek sehonnan...
    Soha nem fogjuk tudni biztosan.
    Ha minden magyarnak teljes szekvenciás genomanalízist csinálnának, akkor sem tudnánk minden kérdést megválaszolni, különösen a nyelv kérdését. Egy biztos, hogy a honfoglaló magyarok és az avarok között is van genetikai kapcsolat, és a köznép között is, akiket itt találtak, de ez miért is lenne furcsa, ha az ember nem évszázadokban, hanem tízezer éves távlatban gondolkodik és kapcsolatot keres a régészetileg és genetikailag megfogható honfoglalók és a többi populáció között. Fejben óriási népmozgásokkal is számolni kell, elég a nagy népvándorlásra gondolni, amelyet éghajlati változás váltott ki, s amely végül romba döntötte Rómát.
    A róvó írás székelyekhez kötöttsége, az írás, ami nyelvünk minden hangzóját képes visszadni szintén ilyen megfejthetetlen titok.

    • @andrasbarkanyi7876
      @andrasbarkanyi7876 21 วันที่ผ่านมา

      ettől még lehet kutatgatni és verziókat felállitani. A tudomány ezek rendszrezésével és evidenciák rögzitésével dolgozik és a tények kimondásával foglalkozik...

    • @kicsipok4372
      @kicsipok4372 21 วันที่ผ่านมา

      @@andrasbarkanyi7876 Természetesen a tudományos kutatás ezt teszi, a közgondolkodás van fáziskésésben.

  • @janosv3666
    @janosv3666 13 วันที่ผ่านมา +1

    HUN Hun Szkitia - én 78 éves vagyok, az 50es években az akkori öregek úgy mondták hogy mi Magyarok Hun Szittya népség vagyunk. Mindig is tudták hogy mi kik vagyunk

  • @szantais
    @szantais 15 วันที่ผ่านมา +1

    Valótlan hiteltelen az egész előadás, metszettfarkú nyelvújító Kazinczi találta ki a honfoglalás szót. Előzőleg csak visszajövetel szót használták a magyar nép történelmében.

    • @istvankozma2352
      @istvankozma2352 12 วันที่ผ่านมา

      Ez nem igaz. A 'visszajövetel' Anonymus Gesta Hungarorum müvében elö sem fordul. A 12. fejezet 'Quomodo Pannoniam uanierunt'. (Hogyan léptek be Pannóniába.) Egy a sok hamis állítások a közül az interneten.

    • @szantais
      @szantais 9 วันที่ผ่านมา

      @@istvankozma2352 Amire hivatkozik hamisítvány!

    • @istvankozma2352
      @istvankozma2352 8 วันที่ผ่านมา

      @@szantais Honnan tudja? Melyik az eredeti, lássuk!

  • @tadeus1234
    @tadeus1234 23 วันที่ผ่านมา +6

    Nagyon jo osszefoglalo, koszonjuk

    • @hetek
      @hetek  23 วันที่ผ่านมา

      Köszönjük, már elérhető a harmadik rész, elsőként a Hetek támogató körének tesszük ki az új adásokat

    • @olgivan9004
      @olgivan9004 21 วันที่ผ่านมา +1

      Csak épp hazudik!!!

  • @evamolnarnetarnoki402
    @evamolnarnetarnoki402 23 วันที่ผ่านมา +4

    Örömmel hallgatam az előadást, csak azt nem értem miért nincs befejezés?? Vártam a lezárást.

    • @hetek
      @hetek  23 วันที่ผ่านมา +1

      Kedves Éva, köszönjük, már elérhető a harmadik rész, elsőként a Hetek támogató körének tesszük ki az új adásokat

  • @gyulamartus-p6v
    @gyulamartus-p6v 23 วันที่ผ่านมา +7

    És egyszer csak Abdul komám Afganisztánból azt mondta . a magyarok és az afgánok testvér népek,,,,

    • @user-fx4kc1ov1e
      @user-fx4kc1ov1e 22 วันที่ผ่านมา +2

      MÁR ŐK IS

    • @istvansovari4208
      @istvansovari4208 22 วันที่ผ่านมา +3

      @@user-fx4kc1ov1e Mert ők is a TURK nagycsaládba tartoznak.

    • @tereziahofer5625
      @tereziahofer5625 8 วันที่ผ่านมา

      @@user-fx4kc1ov1e
      🤣🤣🤣😱👍

  • @COLOMBUSKRISTOF
    @COLOMBUSKRISTOF 3 วันที่ผ่านมา

    Vedd el egy nép történelmét, s azt csinálhatsz vele ami neked tetszik ! Lásd: a Magyarokét .

  • @olgivan9004
    @olgivan9004 21 วันที่ผ่านมา +3

    Miért kell hazudni???

  • @miklostoth7041
    @miklostoth7041 23 วันที่ผ่านมา +9

    Honnan szedted ezt a sok sidó marhaságot...

    • @laszlototh8021
      @laszlototh8021 18 วันที่ผ่านมา +1

      Nehezedre esne egy kicsit gondolkodni, értelmesen és értelmedet tanulni-halgatni ?

  • @janosherczegkovacs5348
    @janosherczegkovacs5348 21 วันที่ผ่านมา +1

    Marton Veronikat is hallgasd meg.

  • @istvancsabamiklovicz8106
    @istvancsabamiklovicz8106 21 วันที่ผ่านมา

    Egy dolgot vitatok, hogy a P mesternek nevezett Anonymus 3. Béla király idejére datálják. Ez két dolgot jelent vagy nem olvasták P mester művet vagy szövegértési gondjaik vannak. A mű minden általános iskola történelmi szöveggyűjteménye tartalmazza. Ebben a szerző Bála király mellett felsorolja kit ismert a mű megírásakor. A felsorolásból hiányzik 1László ami azt jelenti hogy László születése előtt keletkezett akkor pedig 1 Béla volt a király. Minden a történelem iránt érdeklődő jó képességű diák is erre a következtetésre jut. Nem kell ehhez semmilyen mta doktori fokozat.

    • @gaborszadai1992
      @gaborszadai1992 21 วันที่ผ่านมา

      Tehát már I. Béla idején a vlahok (oláhok) ott voltak Erdélyben...?

  • @endrelevai2081
    @endrelevai2081 21 วันที่ผ่านมา +4

    .nos az a helyzet hogy iránban megvan a hun nyelv irásos formában több mint 5ezerszó megegyezik a magyarral☝️csak ezzel egy a gond hogy van ott még más valami is hét lakat alatt örzik ☝️még nemjött el az idö arra hogy bárki számára nyilvános legyen☝️hogy mikor lesz az amikor mi hozzáférhetünk ? Nos ha majd a sivatagok tigrise elö bujik☝️😉🤝🇭🇺

    • @erzsebetsandor1440
      @erzsebetsandor1440 21 วันที่ผ่านมา +2

      Ne bánkódj! Mi már most is több, mint 5000 szót tudunk magyarul!

    • @TheNetescsajszi
      @TheNetescsajszi 16 วันที่ผ่านมา

      ​​@@erzsebetsandor1440Sivatagok tigrise màr előbújt.Kina az.

  • @alivemoon
    @alivemoon 23 วันที่ผ่านมา +4

    A wiki: nyugati türk írás, vagy kazáriai rovás elnevezés Vékony Gábor régésztől származik, aki ennek az írásnak a legelső megfejtője volt (1985)

    • @gr.gr.9886
      @gr.gr.9886 22 วันที่ผ่านมา +1

      A wikipedia nem hitetes forràs a törtènelmi tèmàkban.

    • @alivemoon
      @alivemoon 22 วันที่ผ่านมา

      @@gr.gr.9886 Persze persze! Alul ki is van fejtve, rendszerezve!

  • @gilgames4539
    @gilgames4539 21 วันที่ผ่านมา +5

    25:04 István korában nincs katolikus egyház, hanem Nyugat-római keresztény egyház van!

    • @laszlojuhasz7458
      @laszlojuhasz7458 15 วันที่ผ่านมา +1

      Már hogyne lenne katolikus egyház. Már akkor az a neve. Már megbocsásson, de az Ön műveltsége rettenetesen hiányos. Elég cáfolatul felhozni Szent István király intelmeit.
      Szent István király intelmei Imre herceghez: "I. A KATOLIKUS HIT MEGŐRZÉSÉRŐL
      Minthogy a királyi méltóság rangját csakis a hívők és a katolikus hitet vallók nyerhetik el, ezért parancsainkban a szent hitet tesszük az első helyre. Ha a királyi koronát meg akarod becsülni, legelőször azt hagyom meg, tanácsolom, illetve javaslom és sugallom, kedves fiam, hogy a katolikus és apostoli hitet akkora buzgalommal és éberséggel őrizd, hogy minden Istentől rendelt alattvalódnak példát mutass, s valamennyi egyházi személy méltán nevezzen igaz keresztény hitvallású férfinak; enélkül bizony, tudd meg, sem kereszténynek, sem az egyház fiának nem mondanak. Akik ugyanis hamisat hisznek, vagy a hitet jó cselekedetekkel teljessé nem teszik, fel nem ékesítik, minthogy a hit tettek híján meghal, sem itt nem uralkodnak tisztességgel, sem az örök uradalomban vagy koronában nem lesz részük. Ám ha a hit pajzsát tartod, rajtad az üdvösség sisakja is. Mert e lelki fegyverekben szabályszerűen harcolhatsz láthatatlan és látható ellenségeid ellen. Hiszen az apostol ezt mondja: "Csak az nyeri el a babérkoszorút, aki szabályszerűen küzd." A hit tehát, melyről beszélek, a következő: higgy erősen a mindenható Atyaistenben, minden teremtmény teremtőjében, és az ő egyszülött fiában, a mi Urunkban, Jézus Krisztusban, kit az angyal meghirdetett, ki Szűz Máriától született, az egész világ üdvösségéért a keresztfán szenvedett és a Szentlélekben, ki szólt a próféták s az apostolok, valamint az evangélisták szavával, mint egyetlen tökéletes oszthatatlan szeplőtelen istenségben, és kétely hozzád ne férjen. "Ez a katolikus hit, melyben - miként Atanáz mondja - ha akárki híven és erősen nem hisz, semmiképp sem üdvözül." Ha valamikor uralmad alatt akadnának olyanok - távol legyen! -, kik az így egységbe fűzött Szentháromságot megosztani vagy kisebbíteni, vagy nagyobbítani próbálják, tudd meg: az eretnekség fejének szolgái azok, és nem a szentegyház fiai. Az ilyeneket pedig ne gyámolítsd, ne védelmezd, hogy magad is ellenségnek és bosszulónak ne mutatkozz. Mert az efféle emberek a szentegyház népét nyomorultul megrontják és szétszórják. Hogy ez ne történjék meg, különös gondod legyen."

    • @gyulaerdei3180
      @gyulaerdei3180 8 วันที่ผ่านมา

      Szt. lstván - katolikus volt ...
      - Egyetemes ! *
      Róma: - pedig - judeo-keresztény ..... !
      (Bsszükült.)
      - a kettő nem ugyanaz .....
      😮

    • @laszlojuhasz7458
      @laszlojuhasz7458 7 วันที่ผ่านมา

      @@gyulaerdei3180 Szent István a római pápát ismerte el az egyház fejének, a pápától kérte a Szent Koronát és az apostoli áldást. Továbbá a Magyar Királyság fizette az egyházi adót is a pápának. Tehát nem igaz, amit Ön állít.

    • @gyulaerdei3180
      @gyulaerdei3180 7 วันที่ผ่านมา

      Az egyetemes : - hitnek, nincs szüksége - egyházra ..... !

    • @gyulaerdei3180
      @gyulaerdei3180 7 วันที่ผ่านมา

      ​​​​@@laszlojuhasz7458 - úgy latom, van ott még mit olvasni.
      /Melyik magasabb rendű... ?
      A pápa - vagy az apostol ... ?
      .....
      - egyedül neki volt joga ... Mint,
      apostolnak - megvétózni a papa döntését... !
      S a koronánkat - töle követelte -
      VISSZA ! ! ! *
      😊

  • @gyorgypribliczki3511
    @gyorgypribliczki3511 23 วันที่ผ่านมา +12

    Sajnálom, de az egész müsor egy komplett "komolytalanság"! Ha április lenne, akkor még érteném is a tréfát.
    Ha valaki is megpróbálja az Ószövetséget felhasználni arra, hogy valamilyen kapcsolatot teremtsen a hunok ill. a magyarok és a szemiták között, azt nem lehet komolyan venni...
    Morvay úrnak ajánlanám, hogy keressen egy új állást, talán mint fantázia íróként. De attól is isten mentsen minket!

    • @karolyszabo3250
      @karolyszabo3250 22 วันที่ผ่านมา +3

      @gyorgypribiczki3511 Ilyen egy " hitetlen " ember hozzá állása : szembe megy még a korabeli különböző krónikákban le irt feljegyzett tényekkel is :) Cáfolni vagy az ellenkezőjét bizonyítani persze egy se tudja, annál jobban a száját jártatni 😁 !

    • @laszlototh8021
      @laszlototh8021 18 วันที่ผ่านมา +1

      ​@@karolyszabo3250 Ez teljesen igy van ,ezek a hözöngö "okosok"

  • @sandornagy8107
    @sandornagy8107 23 วันที่ผ่านมา +1

    Booster🎉

  • @balazskurszan8898
    @balazskurszan8898 17 วันที่ผ่านมา +2

    ezt a zsdó szart ki hiszi el?

    • @tereziahofer5625
      @tereziahofer5625 8 วันที่ผ่านมา

      Vigyàzz hogy beszélsz 😡

  • @zoltanszabo5045
    @zoltanszabo5045 21 วันที่ผ่านมา

    Sajnos szinte mindent megsemmisítettek a múltunkról István idejében. Egyes írások szerint a "táltosok " ekkor megátkozták népünket " széthúzással, ellenségeskedessel egymás ellen" Ez a mai napig tart. Következmények , hogy fogytak a területeink és a népesség. Ez lehetséges hogy csak monda , de elgondolkodtató.

    • @erzsebetsandor1440
      @erzsebetsandor1440 21 วันที่ผ่านมา

      A népesség nem fogyott. Trianon után kb. 7,5 millióan voltunk.

    • @DzsM-rz7gu
      @DzsM-rz7gu 17 วันที่ผ่านมา

      Igen,ez már egy banánköztársaság.
      Ha átok volt,jól hatott!

  • @RadnaiFerenc
    @RadnaiFerenc 21 วันที่ผ่านมา +3

    Mindegyik krónikát már ismertük.Melyik eltitkolt került elő? Vagy melyik volt eltitkolva?

    • @gyulaerdei3180
      @gyulaerdei3180 6 วันที่ผ่านมา

      Tarihi - üngürüsz ... !
      ...és egy nem ismert Xl. sz.i
      Geszta... - amiböl, a tarihi v.sz.
      meritett ... !
      😊

    • @RadnaiFerenc
      @RadnaiFerenc 5 วันที่ผ่านมา

      @@gyulaerdei3180 A tarihit ismerjük. A 11.századi geszta csak képzelgés. Semmi nyoma nincs a képzeleten kívűl.

    • @gyulaerdei3180
      @gyulaerdei3180 5 วันที่ผ่านมา

      ​​​@@RadnaiFerenc - és te ezt...
      TUDOD ! .......
      Az akadémia - feltételezi, hogy volt ... de, te tudod hogy nem volt !
      - messziről jöhettél .....
      😂

    • @gyulaerdei3180
      @gyulaerdei3180 5 วันที่ผ่านมา +1

      "A tarihit ismerjük" - mióta is..
      Kb. - 40 éve ..... addig nem ismertük..... !
      Mert az akkádémia - elrejtette.
      - úgy 150 évre ... Nehogy a Magyar nép megismerje ! ! !
      😮

    • @RadnaiFerenc
      @RadnaiFerenc 5 วันที่ผ่านมา

      @@gyulaerdei3180 Senki sem látott még egy ősgesztát sem .

  • @vizivillamos
    @vizivillamos 22 วันที่ผ่านมา

    Érdekes volt.

    • @olgivan9004
      @olgivan9004 21 วันที่ผ่านมา +1

      ja, csak hazug.

  • @gyulaerdei3180
    @gyulaerdei3180 8 วันที่ผ่านมา

    Szt. lstván - katolikus volt !
    - Egyetemes ! * * *
    Róma - judeo-keresztény .....
    A kettő - nem ugyanaz ! * * *
    :)

  • @marikabellovai54
    @marikabellovai54 22 วันที่ผ่านมา

    👍👍👍

  • @martatanacs3975
    @martatanacs3975 23 วันที่ผ่านมา +6

    Na ez hülyeség és nem igaz

    • @soundlive3190
      @soundlive3190 22 วันที่ผ่านมา

      Mártikák te már csak tudod,kijártad a Foxi- Maxit kétszer is mert olyan snájdig nagyfarkú ifjú kommenisták voltak ott ami neked bejött.Na amit tölük szivtál " tudást" az bizony nem ilyesmi volt mi !!!

  • @kabodipal
    @kabodipal 21 วันที่ผ่านมา +2

    Eltitkolt magyar krónikák a címe a videónak! Sehol sem találom, hogy eltitkolt krónikákról beszélne. Semmi újat nem mond, csak a régi butaságokat ismétli. Szemét ember!!!!

  • @florianujfalusi5964
    @florianujfalusi5964 19 วันที่ผ่านมา

    🦌🐎🏹🤔🌞🌙❤️

  • @gazbusterskerteszet1269
    @gazbusterskerteszet1269 22 วันที่ผ่านมา +8

    Rettenetes baromság ez az egész. Semmit sem számít a nemzet őstörténete. Valójában nincsenek tiszta nemzetek keveredett mindenki. Mindannyian testvérek vagyunk

    • @DzsM-rz7gu
      @DzsM-rz7gu 17 วันที่ผ่านมา

      Szerintem is.Zsidóknál se hiszem ezt az elsőbbségi mániát, németeknél se,magyaroknál se.
      Viszont azért jó tudni a múltat szerintem,pláne ha anno mást hazudtak.

    • @tereziahofer5625
      @tereziahofer5625 8 วันที่ผ่านมา

      Legalàbb van valaki aki érti . 🎉🎉💯💯

    • @tereziahofer5625
      @tereziahofer5625 8 วันที่ผ่านมา

      De a nemzetekre a nyelvek létrejöttekor kerūlt sor.

  • @BélaMátrai-n4m
    @BélaMátrai-n4m 8 วันที่ผ่านมา

    Hmmm... Na az kène mèg hogy az 'Orsós kitalál volna hogy ő is ott volt! 🤣

  • @laszlotakacs6678
    @laszlotakacs6678 23 วันที่ผ่านมา +2

    Szàdra ne emeld.

    • @Timkozsolt
      @Timkozsolt 23 วันที่ผ่านมา +3

      Szád igazat beszélt vala😂

    • @laszlotakacs6678
      @laszlotakacs6678 21 วันที่ผ่านมา

      @@Timkozsolt itt kérdés sincs ,,aki nem ért egyet menjen a showhivatalba😃

  • @agneskiss249
    @agneskiss249 22 วันที่ผ่านมา

    "Csillag származik Jákobbol" 4Moz 24,17 ez a csillag Dávid gyökere és ága ama fényes hajnali csillag Jel 22,16 a hajnali csillag a Vénusz vagyis a férfi Jézus és a nő Jézus a mérleg jegyében született

    • @tereziahofer5625
      @tereziahofer5625 8 วันที่ผ่านมา

      Mindegy mikor szūletett Jézus , nincs jelentösége, az Asztrológiàt Isten helytelenitette és ma is hwlyteleniti . Ez csak kuralàció , démoni eredetū.