113. 45 évvel ezelőtt zuhant le Ferihegyen a Malév Il-18-asa

แชร์
ฝัง
  • เผยแพร่เมื่อ 22 ต.ค. 2024
  • 30 méteres függőleges, 300 méteres vízszintes látás, sűrű köd. Egy Berlinből érkező Il-18-as, amely rövid idő alatt kétszer is átstartolásba kezdett, de a művelet katasztrófába torkollt. 45 évvel ezelőtt következett be a magyar légiközlekedés egyik legsúlyosabb balesete.
    A ferihegyi repülőteret nem sokkal 17:20 után óriási robbanás rázta meg, és hamar kiderült, hogy MOHelén a pályatengelytől 125 méterre csapódott a földnek és nekiütközött a légikikötő radarjának. A személyzet 9 tagja azonnal életét vesztette. A roncsok 450 m hosszan és 100 m szélességben szóródtak szét.
    Mi vezetett az Il-18-as katasztrófájához? Miért próbálkozott a személyzet megszakítva az átstartolást egy újabb landolással, majd egy ismételt átstartolással? Erről is beszél Háy György, a Malév egykori kapitánya, balesetvizsgáló.
    MOHelén 1964-ben érkezett Ferihegyre, és az 1975-ös katasztrófáig közel 16 ezer órát repült. Érdekessége, hogy ez volt az első magyar repülőgép, ami 1966-ban átrepülte az Egyenlítőt. A gép ekkor egy egyhónapos kormányjáratot teljesített Afrika és Ázsia több országának érintésével. Erről az útról ebben a filmünkben esik szó: • 43. Malév Il-18: Egyen...
    Az Il-18-as meghatározó, de még is egy fekete típus volt a légitársaság életében. A Malév nyolc Il-18-asának felét különböző balesetekben vagy katasztrófákban veszítette el, melyekkel a sorozat további epizódjaiban részletesen is foglalkozunk. A fennmaradt négy repülőgépet múzeumokban állították ki. (Szerkesztő: Kránitz Balázs)

ความคิดเห็น • 140

  • @francikaa1
    @francikaa1 4 ปีที่แล้ว +61

    Az Air Crash Invertigation(Légikatasztofák?) egyik epizodjában két repülögép ütközéséröl volt szo 1956-ban a Grand Canyon felett. Ez az esemény vezetett a TCAS létrehozásához. Éppen az epizod TCAS-os részénél egy MALÉV gépet mutattak, azt sugallva vele, hogy Magyarország volt az elsök között,aki bevezette a TCAS-t az összes gépére melyet Dr. Fülöp András sürgetett (annak ellenére hogy hivatalosan még ekkor nem volt kötelezö) . Büszkeség volt látni,hogy milyen magasságokba emelte munkássága a magyar repülést.

    • @erikaalexandraandor1713
      @erikaalexandraandor1713 4 ปีที่แล้ว +6

      Valóban az első lökést ehhez a Grand Canyon adta. Valós az is, hogy a Fősasnak rengeteget köszönhet a MALÉV. (Egyébként nemcsak a MALÉV). A többi már nem igaz. Szó nincs arról, hogy nálunk vezették volna be először a TCAS-t, sehol nem voltunk még, amikor mások régen használták. Bandi bácsi életében meg pláne nem lehetett szó ilyenről, sajnos. Mármint a főpilótai életére gondolok. Más kérdés, hogy amikor '88-ban megkezdődött a Boeing korszak, hozta magával a TCAS-t is. Az 54-esek utolsó időszakában felkerült olyan műszer rájuk, ami akkor már elengedhetetlen volt, de velük már csak ennyi tudott történni. Pl. felkerült egy kapcsoló, mellyel az (akkori) FMC és a VOR között lehetett váltani. Az újabb gépek meg így jöttek le a szalagról, sőt a Tu-154M sok példányát már így gyártották, de utólag más légitársaságoknál még jutott a 134-esekre is.

    • @francikaa1
      @francikaa1 4 ปีที่แล้ว

      Az angol nyelvü verzio azt sugallta, hogy mint ország, Magyarország elsöként vezette be. Ebböl következik,hogy az USA-n kivül, elsök között volt Magyarország. Lehet az amerikai cégek már használták, de USA-n kivül nem sokan foglalkoztak vele az elején.
      Bandi bácsirol és a TCAS-rol valahol pont itt az egyik LKK-s videoban esett szo ha jol emlékszem. Bandi bácsi 2008-ban halt meg, az elsö 737-es 1988-ban érkezett, 20 évvel halála elött,igy elképzelhetönek tartanám hogy részt vett a TCAS bevezetésében.

    • @erikaalexandraandor1713
      @erikaalexandraandor1713 4 ปีที่แล้ว +1

      @@francikaa1 a Fősas szándékában semmi okom kételkedni. A MALÉV-tól 1985-ben vált meg, nem egészen önszántából. Azonban távolról sem igaz, hogy Magyarország vezette volna be elsőnek a TCAS-t. 1988-ban már használatos volt a világban, valóban nem túl nagy számban, akkor még. Ráadásul az EFIS és általában a számítástechnika is gyerekcipőben járt még.

    • @highspeedmonster4055
      @highspeedmonster4055 4 ปีที่แล้ว +3

      @@francikaa1 Dehogy sugallta, te képzelted bele, aztán hozzáköltöttzed a sok sületlenséget. És így születnek a legendák, miszerint mindenben mi vagyunk az elsők, a legjobbak stb.

    • @koppanytamas8267
      @koppanytamas8267 3 ปีที่แล้ว

      @@highspeedmonster4055 Frank elolvassa a tényeket, aztán tovább írkálja a képzelgéseit.

  • @attiwise
    @attiwise 4 ปีที่แล้ว +27

    Azon túl, hogy a szerencsétlenség áldozatainak állít emléket ez az epizód, számomra nagy öröm Háy Györgyöt látni a képernyőn.
    Engem az ő szakírói munkássága tett a repülés (és a virtuális repülés) igazi szerelmesévé.
    Több könyve és folyóiratokban közölt színvonalas- és igazán ismeretterjesztő szemléletű írásai nélkülözhetetlenek a repülés itthoni népszerűsítésében.

    • @rnzoli
      @rnzoli 4 ปีที่แล้ว +3

      Gyuri bácsit tegnap volt szerencsém élőben látni, elóadást tartott a Hungarocontrol VFR repülésbiztonsági fórumán (a közelmúlt kisgépes baleseteiből). Nem tudom, hogy felkerül-e majd az ő előadása a HC TH-cam csatornájára, de hátha.
      Nekem nagyon összeszedettnek és emberségesnek tűnt a hozzáállása.

  • @petervarga4805
    @petervarga4805 4 ปีที่แล้ว +22

    Nagyszerű tényfeltáró,egyben szomorú tartalmú anyag lett.

  • @kaboca56
    @kaboca56 4 ปีที่แล้ว +7

    Utaztam Il 18-as gépen a fejemre csöpögött a pára,a Krik szegeten szálltunk le ,volt az út alatt egy erőteljes süllyedés ,szinte súlytalanok lettünk egy két másodpercre. Utaztam Háy György kapitánnyal is.

  • @petervarga4805
    @petervarga4805 4 ปีที่แล้ว +10

    A turboprop szimulátor app-al ami nagyon valósághű,megpróbáltam lemodellezni a hallott információk alapján a balesetet. Egy Airbus A400-al mentem,szintén 4 motoros mint az IL18. 300 méter magasságban 240km/h ereszkedési sebességnél 35 fokig húztam fel gépet 40%-os teljestménnyel. Picit emelkedett,kb 45-50métert,majd jött a stall vészjelzés,hirtelen eltoltam a magassági kormányt,de ekkor már esett a gép mint egy darab kő. Gyakorlatilag földbe passzíroztam a repülőgépet. Ezt 10x próbáltam el.mindig ugyanaz lett a végeredmény.Esélyük sem volt így túlélni a balesetet.

    • @highspeedmonster4055
      @highspeedmonster4055 4 ปีที่แล้ว +2

      "megpróbáltam lemodellezni a hallott információk alapján a balesetet"
      :D :D :D :D :D

    • @koppanytamas8267
      @koppanytamas8267 3 ปีที่แล้ว +1

      Ha áteséskor hirtelen előre nyomod a kormányt, akkor a vízszintes vezérsík esik át először. Ettől lesüllyed a gép farka. és a szárnynak még nagyobb állásszöge lesz. 40-50 fokos állásszöget pedig egy szárny sem tolerál...

    • @gregor_man
      @gregor_man ปีที่แล้ว

      @@koppanytamas8267 Furcsa, amit mondasz. Farokfutós gépeknek még lehetett ilyen hajlamuk, mert a súlyvonaluk a nyomásközpont mögött van, de egy effajta utasszállító gépről ilyet én még sosem hallottam. Az átesés határa több dologtól is függ, nem csak a húr meredekségétől, a stabilizátor szélzászló-hatása pedig azonnal előrebillenti a hossztengelyt. Szerintem itt valami félreértés van.

  • @jozsefcsala
    @jozsefcsala 4 ปีที่แล้ว +8

    De jó hogy teljesen véletlenül rátaláltam az Aeropark LKK filmjeire.. Osztom hogy hátha van még olyan mint én, akit érdekel a repülés de még nem ismeri ezt az oldalt. Józsi.

  • @janosneberes8437
    @janosneberes8437 4 ปีที่แล้ว +5

    Nagyon szomorú, de nagyon érdekfeszítő film. Gratulálok Balázs!

  • @balazspetho5070AgroGO
    @balazspetho5070AgroGO 4 ปีที่แล้ว +3

    Még egy szuperül elkészített videó! Erről az esetről én mit sem tudtam. Teljesen új volt. A MALÉV-ről viszont tudtam hogy világviszonylatban is igen előkelő helyen áll(t) légibiztonság szempontjából.
    Köszi a videóért minden perce izgalmas!

    • @erikaalexandraandor1713
      @erikaalexandraandor1713 4 ปีที่แล้ว +1

      Dr. Fülöp idején igen.

    • @dizelgigant_0037
      @dizelgigant_0037 2 ปีที่แล้ว

      @@erikaalexandraandor1713 Később is. 1981-es prágai baleset után 2001-ben történt a következő baleset Szalonikiben.

    • @erikaalexandraandor1713
      @erikaalexandraandor1713 2 ปีที่แล้ว

      @@dizelgigant_0037 nem az volt az egyetlen. De nem hasonlítható össze az a korszak. Ott és akkor sok múlott a személyzeten. Ma a számítógépen múlik majdnem minden.

  • @MrAmericoamerico
    @MrAmericoamerico 4 ปีที่แล้ว +4

    Szépen elkészített epizód egy nagyon fájdalmas , és szomorú történetről. Köszönöm szépen !

  • @katkiskukacka9093
    @katkiskukacka9093 4 ปีที่แล้ว +5

    A Ko hidnal vartuk a buszt amikor felrobbant a gep. Nagyon megilyedtunk mert azt hittuk hogy a repuloter robbant fel es ott dolgozott a testverem es az unokatestverem is. Nem lehetett telefonalni sem. Nagyon szomoru volt.

  • @1rem1Art
    @1rem1Art 4 ปีที่แล้ว +2

    Kiváló, igényes, szakszerű összeállítás! Izgatottan várom a folytatást!

  • @mrwebber
    @mrwebber หลายเดือนก่อน

    Az ilyen hajtómű típusoknak a propellerein, hogy kerülik el a jegesedést? Mert gondolom ott is létrejön jegesedés, csak a drónos tapasztalatokból gondolom. Vagy ott esetleg a hajtómű hőjét használják a gátlásra?

  • @ilonasmigura9351
    @ilonasmigura9351 4 ปีที่แล้ว +5

    Olyan szomorú és megrendítő az ilyen szerencsétlenség látványa. Nyugodjanak békébe e gép áldozatai.

  • @selilaci1514
    @selilaci1514 4 ปีที่แล้ว +1

    Köszönet a film pontos és lényegretörő szerkesztéséért. Nincs felesleges adat, mellébeszélés. Kiderül belöle, hogy nagyon sok baleset, katasztrófa végül emberi tévedésre, hibára vezethetö vissza. Nekem a MÉM.RSZ-nél töltött több év tapasztalata is igazolja ezt.

    • @erikaalexandraandor1713
      @erikaalexandraandor1713 4 ปีที่แล้ว

      A nagyon sok, az 135 légitársaságot vizsgálva az arány 70, de inkább 80%, ezen belül a személyzeti együttműködési problémák (CRM=Cockpit Resource Management) aránya viszonylag magas: 41%..

    • @selilaci1514
      @selilaci1514 4 ปีที่แล้ว

      @@szintis sok embert kellett ismerni,esetleg azF.G. nél valamivel többet, ha megtudhatnék. És sajnos 30 éve nem ott dolgozók.

    • @selilaci1514
      @selilaci1514 4 ปีที่แล้ว

      @@szintis kit jelez az F.G.?

    • @selilaci1514
      @selilaci1514 4 ปีที่แล้ว

      @@szintis várom az emilt

  • @Ron10ful
    @Ron10ful 4 ปีที่แล้ว +7

    Kísérteties, hogy ma a baleset évfordulóján is tejköd van LHBP-n egész nap. Nagyon informatív és érdekes a videó, mondjuk ezt már megszoktuk! Bennem csak egy kérdés merült fel, mi alapján készült a jegyzőkönyv ha nem volt adatrögzítő a fedélzeten? Voltak szemtanúk?

    • @laszloronas1618
      @laszloronas1618 4 ปีที่แล้ว +4

      volt, csak nagyon kevés adatot rögzített

    • @erikaalexandraandor1713
      @erikaalexandraandor1713 4 ปีที่แล้ว +1

      @@trob83 de volt. Sundstrand. Csak nem lehetett kiértékelni. Mármint '75-ben. Előtte a kezdetekkor tényleg nem volt CVR.

    • @erikaalexandraandor1713
      @erikaalexandraandor1713 4 ปีที่แล้ว

      Baleseti rögzítő volt, a CVR-t vitatjuk, hogy az volt-e vagy sem.

    • @rnzoli
      @rnzoli 4 ปีที่แล้ว

      az ilyen sűrű ködös időjárás a téli évszak jellemzője hazánkban, nem sok "kisérteties" van benne

    • @erikaalexandraandor1713
      @erikaalexandraandor1713 4 ปีที่แล้ว

      @@rnzoli nem egészen. Ferihegy katlanban van, ott akkor is köd lehet, ha máshol épp nincs. Kísérteties inkább az a vékony layer, amelyben érvényesül és amikor abban kell a finalt csinálni.

  • @gyorgyweber1631
    @gyorgyweber1631 4 ปีที่แล้ว +1

    Feltehetően azon a gépen utaztam Berlinbe 1975. januárjában. Prágában le kellett szállni hatalmas ugrásokkal. Mindenki kiszállt, órákig javitották a futóművet. Berlinben megismétlődött az ugrásokkal való landolás. Másnap a rádióban hallottam, hogy visszafelé leesett a repülőgép, amelyen csak a személyzet tartózkodott. Most látom, hogy egyidőben ugyanott volt egy másik ugyanolyan gép. Szerintem a mi gépünk eshetett le, mert arról nem szólt a fáma, hogy a mi gépünk személyzete szállt volna át, hogy haza vigye a sérült IL-18-ast

    • @szatmarizsuzsanna6152
      @szatmarizsuzsanna6152 ปีที่แล้ว +1

      Kedves György Wéber!
      Igen, az a gép zuhant le, amelyen Ön utazott. Visszafelé Bécsben le kellett szállniuk a műszaki hibák miatt. Oda kiment a másik magyar gép, átvette az utasokat. Ez a gép már csak a személyzettel jött Budapestre. Erről édesanyámat értesítették, mert már jóval előbb vissza kellett volna érkezniük, de a műszaki hibák miatt csúsztak időben sokat. Ez nem az első kiértesítés volt, a hosszú évek alatt nagyon sok ilyen volt, de sajnos az utolsó lett. Édesapám nagyon sokat panaszkodott a gépek rossz műszaki állapotára. Én még gyerek voltam akkor, de sok mindent hallottam apámtól és sok mindent megjegyeztem. Az IL-18-asok igen rossz állapotban voltak. Édesapám utolsó útja lett volna IL 18-ason. Levizsgázott, hogy TU-134-re kerülhessen. Hát valóban az utolsó útja lett. Ő Szatmári István volt, rádiós-navigátor. Én meg a sebet cipelem a szívemben a hiánya miatt. Aztán néha megnézek egy ilyen videót és meghallgatom az elméleteket. Sosem fog kiderülni az igazság, mert nem akarják, hogy kiderüljön. Mi sem tudjuk, már hogy a család sem, mert velünk sem közölték. Amit tudok, azt a keresztapámtól tudom. Hivatalosan csak a maszatolás ment. A legkönnyebb a személyzetre kenni 1-2 dolgot. Ők meghaltak és nem tudják megvédeni magukat. Az élőknek ez meg így jó, hogy sose derüljön ki, hogy mi is történt valójában. 😪

  • @capricorn167
    @capricorn167 4 ปีที่แล้ว +2

    Megrázó film nemcsak a tragédia miatt, hanem az emlékek feltörése miatt is. Még a repülőtéren voltam, már nem emlékszem miért, hiszen normális esetben ilyentájt már a szolgálati buszokon lettünk volna. A tragédia olyan gyorsan történt, hogy szinte fel sem fogtuk. A kezdeti döbbenet után, a repülőteret kiürítették. Másnap aztán borzasztó volt a látvány, ahogy az illetékes szakemberek a helyszínelést, roncsok összegyűjtését végezték.

  • @imreturbok8437
    @imreturbok8437 ปีที่แล้ว +1

    Emlekszem, éppen Apammal beültünk TV zni, mikor hallottuk a robbanást. A nippek csörögni kezdtek a szekrényben. Apám felugrott a fotelből, kérdőn néztünk egymásra, mi lehetett ez? 😢

  • @utalomAlibbantakat
    @utalomAlibbantakat 4 ปีที่แล้ว +5

    hát ez szomorú történet :-( remélem sose történik meg hasonló újra

  • @motoros251
    @motoros251 4 ปีที่แล้ว +6

    Legelső megtekintő vagyok!
    Újra egy remekmű! Köszönöm szépen!
    Az elhunytaknak legyen könnyű a föld!

  • @o1g-new566
    @o1g-new566 4 ปีที่แล้ว +1

    és a bejruti járat lelővése?

  • @joesam.
    @joesam. 4 ปีที่แล้ว +3

    Kb. 9:47-nél látható egy nagyon érdekes kivitelű reptéri busz. Soha nem láttam még ilyet. Tudtok segíteni valamilyen információval - pl. típus - hogy rá tudjak keresni? Előre is köszönöm!

    • @erikaalexandraandor1713
      @erikaalexandraandor1713 4 ปีที่แล้ว +3

      Nézd meg az Ikarus 30-ast, ami '51-es fejlesztés, talán az lesz. Annyi eltéréssel, hogy a reptéri példányok hátsó ajtaja hiányzott, az utasok felléptek és vagy az utolsó utas, vagy a földi utaskísérő nyomta meg a gombot (csengő), hogy indulhat a busz. Eléggé kellett kapaszkodni, főleg az ajtó hiánya miatt.

    • @joesam.
      @joesam. 4 ปีที่แล้ว +2

      @@erikaalexandraandor1713 Igen, telitaláltat! Azaz! Köszönöm szépen! ferihegyirepuloter.network.hu/kepek/malev__mar_csak_emlek/ikarus_30as

    • @erikaalexandraandor1713
      @erikaalexandraandor1713 4 ปีที่แล้ว +1

      @@joesam. nagyon szívesen, máskor is.

  • @faragolaszlo67
    @faragolaszlo67 10 หลายเดือนก่อน

    A gurulóút körzetében, a pályatengelytől, a gurulópálya szimmetriatengelyétől 125 méterre, valamelyik oldalra. Próbálom értelmezni a baleseti jelentést. Aztán, utána a jelentés mégis így folytatódik: Először az orrfutó éri el a gurulóutat.
    De hiszen a jelentés már az előbb leszögezte, hogy a gurulóút mellett, attól 125 méterre. És sokkal több méterre a gurulóút kezdetétől, ahol a radar állt.

    • @faragolaszlo67
      @faragolaszlo67 10 หลายเดือนก่อน

      A pályaküszöb az gondolom, hogy a leszállópálya kezdete. Tehát ettől, a leszállópálya kezdetétől még visszább, 1200 méterrel csapódott a földnek.

    • @faragolaszlo67
      @faragolaszlo67 10 หลายเดือนก่อน

      A magasságmérő és a radarjel alapján akartak volna vakon leszállni?

  • @istvanbarnabas5746
    @istvanbarnabas5746 2 ปีที่แล้ว +1

    A komcsi rádió : A Szerencsés András kapitány vezette Malév IL 18 -as xxxx járata az olasz partoknál lezuhant. Persze, abban az időben nem lehetett rossz hírt kelteni az országról. Azért emlékszem pontosan , mert fél évvel a tragédia előtt dubrovnikból ez a kapitány hozott haza bennünket.

  • @jozsefvarga1945
    @jozsefvarga1945 4 ปีที่แล้ว +11

    egy biztos, mostanában nem fog ilyen történni Malév géppel!

    • @attiwise
      @attiwise 4 ปีที่แล้ว +2

      Keserédes az irónia - de semmilyen géppel ne történjen ilyen!

    • @jozsefvarga1945
      @jozsefvarga1945 4 ปีที่แล้ว +4

      @@attiwise én is ezt kivánom, de én a Malév megszünésére gondoltam!

    • @attiwise
      @attiwise 4 ปีที่แล้ว +1

      @@jozsefvarga1945 igen, tudom - szomorú apropó... :(

    • @highspeedmonster4055
      @highspeedmonster4055 4 ปีที่แล้ว

      @@jozsefvarga1945 Köszi, hogy elmagyaráztad. Anélkül senki sem értette volna meg, mert mind nyomorék szellemi fogyatékosok vagyunk.

  • @gabortasmanbacsi
    @gabortasmanbacsi 4 ปีที่แล้ว

    Gratulálok. :)

  • @pii2150
    @pii2150 4 ปีที่แล้ว +1

    A szomoru tenyek tartalmas es tanulsagos osszefoglalasa. Koszonjuk szepen a dokumentumfilmet.

  • @agnesvamos4597
    @agnesvamos4597 3 ปีที่แล้ว

    Sosem felejtem el Agoston Lajos, Navigator temeteset. Nagyon megrazo volt osztalytarsam, Ildiko es csaladja fajdalmanak tanuja lenni.

    • @gergelykiss1117
      @gergelykiss1117 ปีที่แล้ว +1

      Ágnes, az anyukám Ildikó, mindig kutakodom az eset kapcsán, mert nagyon szeretek repülni, és véletlen leltem rá Balázs összefoglalójára. Kár, hogy nem ismertem a nagypapámat, Ágoston Lajost.

    • @agnesvamos4597
      @agnesvamos4597 ปีที่แล้ว

      @Gergely Kiss Szervusz Gergely. Ne haragudj hogy ilyen soka valaszolok. Nagypapadra szeretettel emlekezem. Meg most is elottem van, szinte a hangjat is hallom. Nagyon kedves, szelid, csaladszeretò ember volt. Magas es jokepu. Mindig leultek velunk beszelgetni es megkinaltak
      uditovel. En mint kiskamasz lanyka ismertem meg a Balatonszarszoi nyaralasaink alatt. Mind nagypapadeknak mind az en szuleimnek Bszarszon volt nyaraloja es at szoktam bringazni hozzajuk. Anyukad osztalytarsam volt az altalanos iskolaban. O hogy van? En Kanadaban elek 1980 ota. Engem is nagyon erdekel a repules. Egy nagyon jo baratom, Tőkés Lajos, Malevnel dolgozott mint VOR technikus. Szoval kovetem a repulessel kapcsolatos torteneteket es talaltam a TH-camon egyet ami a nagypapadek gepe lezuhanasank okat fejetegeti. Ha akarod, uzenj a Facebookon Agnes Vamos-Egyed a nevem, megprobalom megkeresni neked azt az epizodot.

  • @dokibacsi
    @dokibacsi 4 ปีที่แล้ว +3

    Benkő Péter felesége nem a Bejruti gépen volt?..

    • @endreq2815
      @endreq2815 4 ปีที่แล้ว

      Varga Katalin, élt 28 évet, 40"-nél

    • @szatmarizsuzsanna6152
      @szatmarizsuzsanna6152 3 ปีที่แล้ว

      Nem. Benkő Péter felesége az édesapám, Szatmári István rádiós-navigátor gépén volt. A bejruti gépen a keresztapám volt, Mohovics Árpád. Borzasztó még ennyi idő után is végignéznem a videót.

    • @gergelykiss1117
      @gergelykiss1117 ปีที่แล้ว

      @@szatmarizsuzsanna6152 Egyetértek, én sajnos nem ismertem a nagypapámat (Ágoston Lajos - navigátor), de anyukámtól hallva a történeteket, mert mint ugyancsak repülésért rajongó ember ez az egész ... felfoghatatlan.

    • @szatmarizsuzsanna6152
      @szatmarizsuzsanna6152 ปีที่แล้ว +1

      @@gergelykiss1117 Igen, felfoghatatlan, mert a körülmények a mai napig nem tisztázottak sem ennél, sem a beyruti gépnél. Az biztos, hogy nagy sumákolások mentek. A halottak meg nem beszélnek vissza. Nem tudják megvédeni magukat. 😪

  • @vilagcsavargo
    @vilagcsavargo 4 ปีที่แล้ว +2

    Külföldi partnereket várva ott voltam Ferihegyen, szomorú emlékem.

    • @HannibalHun
      @HannibalHun 4 ปีที่แล้ว

      És hogyan élted meg, mire emlékszel? Nem osztanád meg velünk?

    • @vilagcsavargo
      @vilagcsavargo 4 ปีที่แล้ว +3

      A régi reptérépület földszintjén mindjárt a bejáratnál indult egy folyosó, onnan nyíltak a külföldi légitársaságok irodái. Ott beszélgettünk talán a Lufthansa képviselőjével, amikor egyszercsak egy jókora dörrenést hallottunk és hirtelen rövid időre nagyon világos lett. Ahányan csak voltunk kiszaladtunk a folyosóról, végig a csarnokon, fel a lépcsőkön az első emeleti terasz kijáróig, de mire odaértünk - pedig elég gyorsan futottunk - már ott állt egy katona géppisztollyal és nem engedett ki a teraszra. Tök sötét volt, annyit lehetett látni, hogy mindenfelé autók fényei világítottak, vélhetően keresték a roncsot, mert eltartott egy ideig, amíg az összes autó fénye egy irányba indult el. Mikor kiderült, hogy úgyse látni semmit, lementünk a csarnokba, ahol a pultoknál ülő lányok közül sokan sírtak, mert ők már annyit tudtak, hogy lezuhant a berlini Malév gép, csak azt nem tudták a kettő közül melyik. A Lufthansa képviselőjétől megtudtuk, hogy a Ferihegyen a baleset miatt egy darabig nem lesz légiforgalom, ha megjavul a idő, akkor se, majd telexen értesítenek bennünket hogyan kerül Budapestre az ügyfelünk. Még tettünk egy kísérletet a kilátó terasz felkeresésére, természetesen eredménytelenül. Elhatároztuk, hogy akkor hazamegyünk. Igen ám de a kijárat is le volt zárva! Bezártak bennünket a csarnokba. Természetesen semmi tájékoztatás, csak pityergő kisasszonyok. A csarnokban lévő telefonfülkéből haza akartunk telefonálni, de azt is lekapcsolták, nem volt benne vonal. Gyakorlatilag fogságba ejtettek mindenkit, aki éppen ott volt. A kilátó terasz mellett volt egy étterem, szerencsére azt nem zárták be. Beültünk hát oda, ettünk és vártunk, vártunk. Jóval éjfél után kerültünk ismét szabad lábra a gépkocsivezető kollégával. Nem volt egy jó élmény

    • @laszloszadeczky9452
      @laszloszadeczky9452 4 ปีที่แล้ว

      @@vilagcsavargo i

    • @highspeedmonster4055
      @highspeedmonster4055 4 ปีที่แล้ว

      @@vilagcsavargo Szép mese.

    • @vilagcsavargo
      @vilagcsavargo 4 ปีที่แล้ว

      @@laszloszadeczky9452 sajnos az egy szomorú valóság volt :-(

  • @katkiskukacka9093
    @katkiskukacka9093 4 ปีที่แล้ว +1

    A pilota a Gadacsi bacsi volt, egy utcaban laktunk, talan 5 vagy 6 gyereke volt, a Latabarek lanya is rajta volt.

    • @judittahi5060
      @judittahi5060 4 ปีที่แล้ว +2

      Az a gép Párizsban zuhant le korábban, 1962-ben. Ez pedig 1975-ben.

  • @spicur54
    @spicur54 4 ปีที่แล้ว

    Akkoriban a Malév lakótelepen laktunk a 2. emeleten.Sajnos észleltük,hallottuk,és láttuk a balesetet! :)

    • @highspeedmonster4055
      @highspeedmonster4055 4 ปีที่แล้ว +1

      Mindezt nagy vigyorjellel. Hű, de jól szórakoztatok ti, ihaj, csuhaj, akkora hő volt, hogy szalonnát süptöttetek az erkélyen, abetyárját!

    • @spicur54
      @spicur54 4 ปีที่แล้ว

      @@highspeedmonster4055 Véletlen volt, nem szándékos,de a válaszod kissé morbid!

  • @balazsegressy3788
    @balazsegressy3788 4 ปีที่แล้ว +1

    Na most sugallani meg álmodozni lehet de a TCAS egy műszaki berendezés ami tényeken alapul, mind a története mind a működése. A TCAS csak a 90 es évek elején kezdett el terjedni, és a MALÉV nál a megjelenése a 737 Classic ok és a 767 esek üzemeltetésével történt. Az orosz ember csak szeretett volna ilyet de nem volt meg a számítógépes ipari háttere hozzá. A Bodeni tó feletti dhl B-757 es és TU-154M es összeütközését pont az okozta, hogy a tupoljevben csak transzponder volt de nem volt TCAS.
    Az orosz típusok kivonását az gyorsította fel hogy az amerikaival ellentétben a navigációs rendszerük nem nyitott arhitektúrájú tervezés, vagyis szinte lehetetlen új rendszereket bele integrálni a gép üzemeltetése során. Ezzel szemben egy 737 200 as vagy egy 727 es as vígan elrepked manapság is, mert bele lehetett építeni TCAS-t, EGPWS-t, IRS-t, stb. A TCAS különben kötelező, nem opcionális.
    A Fülöp Bandi bácsi rengeteget tett azért hogy gatyába legyen rázva a pilóta állomány és megüssék a nyugati színvonalat. De a TCAS és a Boeing ok üzemeltetésében már nem vett részt, élet korából adódóan.

    • @balazsegressy3788
      @balazsegressy3788 4 ปีที่แล้ว

      Olvastam én is ezt a wikipedián. De a valóságban csak transponder volt az 54 esen. A tcas nagyon új volt akkoriban különben. Ha jól emlékszem a kivizsgálási anyagra, és a tanfolyamokra az orosz kapitány hiányos angol tudása is jelentősen hozzájárult a balesethez. A tupoljevet még mindig 5 fővel repülték, külön rádióssal, akinek fordítania kellett a kapitány részére és természetesen vissza is az irányításnak. Ez nagyon súlyos késést eredményezett a tupoljev személyzetének a reagálásában.
      A pozitív oldala ennek a katasztrófának, hogy megváltoztatták az eljárásokat. A TCAS-nak kell hinni ha az irányítás mást mondd, és TCAS nélkül manapság lehetetlen repülni közforgalmú repülőgéppel olyan forgalmas légtrekben , mint Európa/Amerika stb. Plusz ehhez jött még az RVSM (reduced vertical separation minimums) légtér szabályainak igen szigorú rendszere.
      Sajnos ismét bebizonyosodott amit Nagyapám és Apám mindig mondott, mondd, hogy a repülés szabályait vérrel írták!

    • @ferencsule7333
      @ferencsule7333 4 ปีที่แล้ว

      A Tupoljeven is volt TCAS.
      Pont az volt a "baj".
      Az irányító ellentétes utasítást adott,mint a TCAS, nem tudták melyiket kövessék.
      Mire rájöttek, késő volt.

    • @balazsegressy3788
      @balazsegressy3788 4 ปีที่แล้ว

      A DHL 757-esben volt TCAS ezért a DHL pilótái nem tudták melyik utasítást kövessék. A Tupoljevben nem volt TCAS. Legalábbis a hivatalos kivizsgálási jegyzőkönyv szerint amit olvastam.

    • @erikaalexandraandor1713
      @erikaalexandraandor1713 2 ปีที่แล้ว

      @@balazsegressy3788 az talán az Egri Csillagok lehetett. Volt TCAS. Csak ők az irányítói utasítást követték, a DHL meg a TCAS-ra figyelt.

  • @bogika98
    @bogika98 4 ปีที่แล้ว +1

    Szóval pilótahiba volt. Szomorú, de akkoriban a Malév "Fly by Malév" szlogenjét a köznyelv "Die by Malév"-re változtatta. 75-ben ott volt még az őszi bejrúti baleset is.

    • @CsImre
      @CsImre 4 ปีที่แล้ว +2

      Az nem baleset volt...

    • @bogika98
      @bogika98 4 ปีที่แล้ว +1

      @@CsImre Akkoriban mindenki annak nevezte. Van még a katasztrófa szó, de azt inkább a média használja.

    • @gaborvass573
      @gaborvass573 4 ปีที่แล้ว

      @@bogika98 A bejruti gépet lelőtték. Egyébiránt amikor emberek halnak meg azt a szaknyelv katasztrofának nevezi.

    • @bogika98
      @bogika98 4 ปีที่แล้ว +1

      @@gaborvass573 Nyelvészkedhetünk, de a lényegen nem változtat. Mi anno NEM TUDTUK, hogy lelőtték volna. Évekig nem. Sőt, teljes bizonyossággal most sem tudjuk. Ugyanis a roncs nem vizsgálható. Tudtommal.

    • @szatmarizsuzsanna6152
      @szatmarizsuzsanna6152 3 ปีที่แล้ว +1

      Nem szeretnék vitatkozni senkivel és semmivel. Ezen a gépen rádiós navigátor volt az édesapám, Szatmári István. Ő is életét vesztette. A tablóképen a felsősorban, a bal szélen látható. Legjobb barátja, Mohovics Árpád, kint volt a reptéren és várta apámat. A katasztrófát a földről végignézte. Nem volt kívülálló. Ő kormánypilóta volt. A beyrúti járattal együtt őt is elvesztettem. Csak annyit szeretnék mondani, hogy keresztapám egészen másként mesélte el ezt az egészet. Soha nem fogják elmondani az igazságot! Keresztapám szavait a szívemben hordom. Nem beszélek róla, könnyű lenne azt mondani, hogy miért lenne hihető egy 10 éves korra való visszaemlékezés úgy, hogy ott sem voltam. Valahogy mégis a keresztapámnak hiszek. Azt mondta: jogod van tudni, hogy hogyan halt meg az édesapád! Csak azt nem tudom, hogy ennyi évvel a történtek után miért kell még mindig titkolni????

  • @Zsoltli03
    @Zsoltli03 4 ปีที่แล้ว +1

    😟

  • @balkoger
    @balkoger 4 ปีที่แล้ว +5

    Aznap születtem.

    • @highspeedmonster4055
      @highspeedmonster4055 4 ปีที่แล้ว +1

      És? Ettől a "ténytől" másképp kellene viszonyulnunk hozzá? Én aznap ettem kenőmájas kenyeret. Ennek kb. ugyanannyi hírértéke van, mint amit te írtál.

  • @dopamin81
    @dopamin81 4 ปีที่แล้ว +1

    A bejrúti relytejrol is csinalhatnatok egy rövidfilmet

    • @aeroparkbudapest
      @aeroparkbudapest  4 ปีที่แล้ว +7

      Készült róla.

    • @gerysphotos3519
      @gerysphotos3519 4 ปีที่แล้ว

      Azt megvettem, nagyon jo konyv!

    • @erikaalexandraandor1713
      @erikaalexandraandor1713 4 ปีที่แล้ว

      @@gerysphotos3519 bizonyára. De választ nem ad. Így meg csak egy könyv, ami részletesen leír sok adatot, de ez már előtte is megtörtént hatvanezerszer és konteók is szép számmal akadtak. Ettől még tisztelet jár az írónak, aki valóban író (is), nemcsak ezt a könyvet írta, de talán ezzel fáradt a legtöbbet.

    • @dopamin81
      @dopamin81 4 ปีที่แล้ว +1

      Gergő Ozoray megvan nekem is karácsony óta :) (de egyelőre a tomegparanoiat kezdtem el kreko petertol)

  • @erikaalexandraandor1713
    @erikaalexandraandor1713 4 ปีที่แล้ว +1

    Ez egy vélemény és egy jegyzőkönyv. Több ellentmondó vélemény létezik. A kapitány sok igazságot mond, de több helyen téved és a jkv. is. Ez meg az én véleményem. Ezen a ponton csak ennyit, de többet is csak akkor, ha olyan kérdezi, aki részt vett a mű elkészítésében. A memoár időszerű és profi, köszönet érte.

    • @jokerbuszos
      @jokerbuszos 4 ปีที่แล้ว +12

      Ezt annyira imádjuk,: hogy én tudom a tutit, de persze nektek hülyéknek nem árulom el !
      Ez meg az én véleményem.

    • @erikaalexandraandor1713
      @erikaalexandraandor1713 4 ปีที่แล้ว

      @@jokerbuszos de ez egyáltalán nem baj. Neked is lehet, mint mindenkinek. Ráadásul te tudod a "tutit"? Kérdezem.

    • @Pipacs1245
      @Pipacs1245 4 ปีที่แล้ว +3

      Erika Alexandra Andor Várjuk a rövidfilmet 😉

    • @erikaalexandraandor1713
      @erikaalexandraandor1713 4 ปีที่แล้ว +1

      @@Pipacs1245 OK. Csak még pár dolgot árulj el. Ki az a "várjuk"? Milyen rövidfilmet? Mitől volna nekem feladatom rövidfilm készítése? Miről kellene készülnie? Milyen hosszúságban? Magam inkább a narratív változatot kedvelem, de azt inkább újságba tervezem. Amúgy jó az oldalad. Ennyi van rajta: Klára Varga
      Ezen a csatornán nem található semmilyen tartalom.

    • @Pipacs1245
      @Pipacs1245 4 ปีที่แล้ว +10

      Erika Alexandra Andor Gondoltam, ha feldobtad a labdát, hogy ennyire tájékozott vagy (és elégedetlen a műsorral, mert pontatlan) akkor tájékoztatást/pontosítást is adsz nekünk, nézőknek. Ha meg nem javítod ki amiben hibát találsz, minek hozod fel?... Én nem csinálok videót, nem értem, ezt miért hoztad fel. Felőlem “nézelődhetsz a csatornámon”... ha ennyire kiváncsi vagy...

  • @satu7777
    @satu7777 4 ปีที่แล้ว +1

    Nem inkább 20 csomó volt az oldalszél, 20 km/h helyett?

    • @erikaalexandraandor1713
      @erikaalexandraandor1713 4 ปีที่แล้ว +1

      15 perccel az esemény előtt 70 fokról 2 m/s.volt a szél. A 20 métert sem vitatom, de az érték km volt, ezt helyesen mondják.

  • @marcivarga9865
    @marcivarga9865 3 ปีที่แล้ว +1

    Ijjj azok az “r” betűk 😂😂 ojoszik, jádió, műszej 😂🥲

  • @rocko44444444
    @rocko44444444 4 ปีที่แล้ว

    hú, tényleg, Zerkowitz Istvánnak is vannak jó sztorijai. nem akarjátok felkeresni?

    • @erikaalexandraandor1713
      @erikaalexandraandor1713 4 ปีที่แล้ว

      Meg Zerkowitz Andrásnak pl. De azt hiszem, az LKK azt kér fel, akit akar. Zainkó mester azért elég alapos, lássuk be.

    • @rocko44444444
      @rocko44444444 4 ปีที่แล้ว

      @@erikaalexandraandor1713 ajánlás voltm, nem utasítás.

    • @erikaalexandraandor1713
      @erikaalexandraandor1713 4 ปีที่แล้ว

      @@rocko44444444 persze, értem én. Csak mondom, hogy náluk is eléggé vágják, ki, mit ér. Na jó, nem minden esetben:))))

  • @marcivarga9865
    @marcivarga9865 3 ปีที่แล้ว +1

    Kojmány 🤣🤣

  • @padospados56
    @padospados56 ปีที่แล้ว

    türelmetlen volt a pilóta,meg majd ö akkor is megmutatja hogy kell,szabályokat áthágva.csak kár hogy más is megitta a levét