1995.10.22. A Lágymányosi híd (2011-től Rákóczi) és környéke az átadás előtt 8 nappal (kommentált)

แชร์
ฝัง
  • เผยแพร่เมื่อ 11 ก.ย. 2024
  • RePont támogatási QR-kód linkje:
    / c28hahgtf1xgha2b
    Kommentált, újradigizett, HD-verzió!!
    1995.10.30-án napközben feltűnően szerény körülmények között mindössze néhány tucat ember előtt, átadták a Lágymányosi hidat. Az avatáson nem volt jelen az akkori miniszterelnök, Horn Gyula sem, pedig ez volt 50 év után az első új, állandó közúti Duna-híd Budapesten, tehát a jelentőségét nehezen lehetett alábecsülni. Ez az utolsó olyan filmem ahol a hídon még nincs forgalom. Közben lent 1994 márciusa után ismét átépült a 2-24-es villamosok végállomása, és a videón még épp nyitva vannak az 1-es villamos végállomás (ma már csak megállóhely) aluljárói, amelyeket pár nappal a felvétel készítése után betonlappal letakartak, földet húztak rá és befüvesítették. Az elkövetkező 5 évben úgy néztek ki mint két bazi nagy sírhant, míg 2000 őszén újra elő nem ásták őket. Az 1-es villamos pályája is csak félig készült el ekkor, a Mester utcai megállótól kb.150m-re véget ért, és ez szintén 5 évig így is maradt, míg 2000 végén végre átadták a villamospályát a pesti hídfőig. A hídon ugyan a pálya alépítménye már ekkor (1995-ben) elkészült, de maga a pálya költségtakarékossági okokból sajnos akkor még nem. (a híd építési költségeit így is sokallták az akkori döntéshozók). Így villamos először csak 20 évvel később, 2015-ben robogott át a hídon át Budára, de ez már egy teljesen másik történet. A felvételen pár másodpercre feltűnik a volt Duna parti teherpályaudvar területe, amely bár már sínek nélkül van, de még úgy ahogy érintetlen. Itt áll ma a MÜPA, a Nemzeti színház, valamint a Trigránit házak is, azaz rá sem lehet ismerni a környékre. De ha mindez még nem lenne elég, feltűnik a filmben a V63-106, V63-008, V43-1099, V43-1311, V43-1004-es is a déli összekötő vasúti hídon. Sajnos az eredeti hangot egyenlőre nem sikerült előkaparnom ezért a film zenés maradt. BecsVision 1995
    SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY!!
    Ezen videót már a javaslataitok alapján 1080p-be felinterpolálva tettem fel.
    Amennyiben támogatnád a munkámat, illetve a régi 8mm-es némafilmek digitalizálását: www.paypal.com...
    Winyókra és külső boxokra mindig szükség van, a videók jó minőségben és duplikáltan való tárolása iszonyat tárhelyet kíván! Ez egy ilyen bringa.
    Köszönettel:
    Becs

ความคิดเห็น • 42

  • @mastermindd
    @mastermindd 7 หลายเดือนก่อน +7

    2000-ben születtem, rengeteget járok errefelé és a környéken dolgozom, nagyon érdekesek számomra ezek a videók. 😄 Szinte mindennap átkelek a Lágymányosi-hídon, kis túlzással el sem tudnám képzelni az életem nélküle. Köszönöm a videót!

    • @becskyandras
      @becskyandras  7 หลายเดือนก่อน +1

      Javaslom az film alatti ajánlókártyákon lévő videókat is! A környék átépítéséről szólnak!

    • @user-ee1ww4gx7j
      @user-ee1ww4gx7j 7 หลายเดือนก่อน

      OK. Viva Europa: Magyarorszag: Budapest: Lágymányosi 2024.!!!!!!!!!!!!!...........😂😂🎉🎉😅😅😊😊

    • @user-ee1ww4gx7j
      @user-ee1ww4gx7j 7 หลายเดือนก่อน

      ​@@becskyandras OK. Viva Europa: Magyarorszag: Lágymányosi 2024.!!!!!!!!!!!!!!!..............❤❤😂😂😅😅😊😊

  • @tamastamasi3819
    @tamastamasi3819 7 หลายเดือนก่อน +9

    Nagyon jók ezek a narrációval ellátott videók.

    • @becskyandras
      @becskyandras  7 หลายเดือนก่อน +6

      Köszönöm szépen! Meghallgattam a nézők szavát, mert magamtól biztos eszembe nem jutott volna! :-)

  • @misem8180
    @misem8180 7 หลายเดือนก่อน +7

    Kifejezetten tetszett a film zenével és kommenttárral (nem tudom, volt e már ilyen).
    Viszont ami a tartalmat illeti: hihetetlen, mennyire megváltozott azóta az a környék még a filmen láthatóhoz képest is.
    Köszönjük szépen a tartalmat!

    • @becskyandras
      @becskyandras  7 หลายเดือนก่อน

      Nagyon szívesen, örülök ha másnak is tetszik, én sem a net miatt csináltam! 😁😁😁

    • @tihamerlabancz4428
      @tihamerlabancz4428 7 หลายเดือนก่อน +1

      @@becskyandras Tényleg jó, én csak néha járok Pesten győriként, de érdekesek ezek a történetek. Jobban érdekel, mint egy éneklős műsor.

  • @ViktorChovanecz
    @ViktorChovanecz 7 หลายเดือนก่อน +3

    Nagyon jó videó. A jelenlegi infopark helyén látható Duna fölé belógó daruszerkezetre még én is emlékszek bőven, bár nem tudom mit gyártottak ott. A Müpa helyén lévő teherpályaudvaron álló tehervagonokat, tartálykocsikat mindig ámulattal néztem tizen évesen mikor a nagymamámhoz mentünk csepelre a hévvel.

    • @dorysTS
      @dorysTS 7 หลายเดือนก่อน +1

      Az Infopark helyén a Ganz-MÁVAG acélszerkezet-gyártó üzeme működött. Főleg hidak és daruk elemeit állították ott össze, amelyeket méretes futódaruval rakodtak a Dunán horgonyzó uszályokra.

    • @Blindmouse_
      @Blindmouse_ 7 หลายเดือนก่อน +1

      Magát a hidat vitték ott ki a víz fölé..

  • @MGstaR17
    @MGstaR17 7 หลายเดือนก่อน +2

    Érdekes látni a tükrös világításmegoldást, nem is tudtam, hogy ilyen volt régebben. Még az 1992-es videódhoz hasonló ez a környék. De tehervágányokat nem is látni. A MüPA , Nemzeti Színház, illetve a többi modern palota nélkül üresnek hat a Duna-part.

  • @tibigravel
    @tibigravel 7 หลายเดือนก่อน +3

    7:15 szerintem a MÜPA miatt kellett a zajfogó, de csak tipp. Fantasztikus, kuriózum videó már megint!

    • @becskyandras
      @becskyandras  7 หลายเดือนก่อน

      De akkor nem a vasút mellé kellett volna telepiteni, mert annak a zaja eltörpül a közelebb lévő, és ezerszer nagyobb forgalmú közút mellett. Szóval szerintem ez nem jó érv.

    • @tibigravel
      @tibigravel 7 หลายเดือนก่อน +1

      @@becskyandras talán más jellegű hangot és rezgést bocsájt ki egy 600 tonnás tehervonat mint a közúti forgalom :)

    • @becskyandras
      @becskyandras  7 หลายเดือนก่อน +1

      Messzebb is van és nem is folyamatos. A zajvédő falat az épület és a közút közé kellett volna telepiteni. Ott van értelme. Így kb. semmi. Védjük a vasútat a közút zajától és forditva.

    • @Ed1o2
      @Ed1o2 7 หลายเดือนก่อน +1

      @@becskyandras Közel dolgozom a hídhoz. Hozzánk a közút zajából semmi sem jön be, vonatot elvétve hallani meg, a villamos olykor brutális (de hallani mindenképp lehet, ha az ember épp nem zárja ki az elméjéből, csak nem mindegyik hangos nagyon). Simán lehet a Müpa miatt a vasút zajvédőfala és simán lehet, hogy használ is.

  • @danielistvanpecsi4438
    @danielistvanpecsi4438 7 หลายเดือนก่อน +4

    Nagyon jók ezek az “új” típusú videók, hogy már el is meséled amit látunk! Hála isten én is láttam még bőven ezeket, de olyan jó hallani amit tudsz róla és amit átéltél azt átéléssel meséled! Még sokat sokat sokat 😊 Ha esetleg lesz egyszer időgép szólj és megyek veled vissza

    • @becskyandras
      @becskyandras  7 หลายเดือนก่อน +3

      Tulajdonképpen élvezem így csinálni, csak nagyon lassú a folyamat! Rengeteg már fent lévő filmet tervezek újra feltenni kommentárral, és HD-be felinterpolálva, hogy a TH-cam ne tömörítse őket rommá!

    • @danielistvanpecsi4438
      @danielistvanpecsi4438 7 หลายเดือนก่อน

      @@becskyandras várjuk a folytatást a gyerekkel :)

  • @Zoli049
    @Zoli049 7 หลายเดือนก่อน +8

    Az Lágymányosi híd marad nekem! 🤔

    • @becskyandras
      @becskyandras  7 หลายเดือนก่อน +6

      Nekem is! Az a féleszű Tarlós mindent is átnevezett sajnos! :-)

  • @attiska
    @attiska 7 หลายเดือนก่อน +1

    Említetted egy másik videód alatt, hogy van képed a két púptól, ami az aluljárókat fedte, ezt fel tudnád tölteni valahová? Akkoriban majdnem minden nap arra autóztam, de a púpokra nem emlékszem.

    • @becskyandras
      @becskyandras  7 หลายเดือนก่อน

      Fent van! Amit most így hirtelen tudok róla a sajátok közül az 1998.04.29. 3:00-tól figyeld, bár az egész film egy történelem már manapság! Aztán még keresek róla, mert tuti van más is!

  • @muki0302
    @muki0302 หลายเดือนก่อน +1

    Kincsek ezek a videok!

  • @zoltanszalai7795
    @zoltanszalai7795 7 หลายเดือนก่อน +1

    Úgy emlékszem azok a tükrök potyogtak is lefelé, abból is voltak gondok.

    • @becskyandras
      @becskyandras  7 หลายเดือนก่อน

      Erről pont nem hallottam, de érdekes sztori lehet!

  • @myfluteatemyhomework
    @myfluteatemyhomework 7 หลายเดือนก่อน +2

    Emlékszem a régi, rosszabb, tükrös "világításra", óriási előrelépés volt, amikor már igazi fényforrásokat tettek a helyükre.
    Nekem az is rémlik, hogy a híd pesti hídfőjénél évekig potyogtak le a híd oldaláról az elemek.

    • @becskyandras
      @becskyandras  7 หลายเดือนก่อน

      Erről valami cikket szívesen olvasnék, mivel nekem ezt kimaradt! :-(

  • @martonjuhasz6569
    @martonjuhasz6569 7 หลายเดือนก่อน +1

    Nagy Like! 🙂

  • @brotherhood_of_harkonnen
    @brotherhood_of_harkonnen 7 หลายเดือนก่อน +1

    Akkoriban csak úgy felengedtek a hídra?

    • @becskyandras
      @becskyandras  7 หลายเดือนก่อน +7

      Akkoriban nem volt ennyi buzgómócsing! Nem bántottuk egymást! Békésebb volt a társadalom, sokkal-sokkal!

  • @Blindmouse_
    @Blindmouse_ 7 หลายเดือนก่อน

    A pesti végét a kereszteződéssel, annyira nem tudom felidézni ekkorról, pedig pont ekkortájt tanultam vezetni errefelé..

  • @MDK187phoenix
    @MDK187phoenix 7 หลายเดือนก่อน +4

    Ha már mellékesen megmlíted, hogy Te voltál az ötödik villamos, azt miért nem említed meg, hogy Te is részt vettél a 106-os visszafestésében? .... Azzal a 13 réteg festékkel az áramszedőn, meg az akkermanokon - hogy mást ne is említsek a 106(006) kapcsán. ... Csoda, hogy fel bírt emelkedni... !!! 🤣🤣🤣🤣😂😂😂

    • @becskyandras
      @becskyandras  7 หลายเดือนก่อน +1

      Tényleg! Milyen igazad van! Pedig még fotóztam is! Csak annyira mellékszál ebben a filmben, és annyi mindent volt itt mesélni, hogy nem biztos hogy pont ide való! No de majd egy másik vasúti témájú videóban simán! :-) Mondjuk bevallom én már nem emlékszem mit festettem rajta, de csiszolni csiszoltam bőven! :-)

    • @MDK187phoenix
      @MDK187phoenix 7 หลายเดือนก่อน +1

      @@becskyandras Az akkermanokat, meg a két szedőt .... 😁 Velem együtt...
      És még bohóckodtál is valamit az elején a nyíregyi vastag számokkal az eléjén.
      Tudod, a nyíregyi sziliken voltak azok a kövér számok olyannal rohangáltatok ott a Zolival. 😇

  • @user-ee1ww4gx7j
    @user-ee1ww4gx7j 7 หลายเดือนก่อน

    OK. Viva Europa: Magyarorszag: Lagymanyos 2024.!!!!!!!.......❤❤😂😂🎉🎉😅😅😊😊

  • @viktorhavasi4924
    @viktorhavasi4924 7 หลายเดือนก่อน

    Micsoda felvétel az eredeti 415-ős Ikarus.

    • @becskyandras
      @becskyandras  7 หลายเดือนก่อน +2

      Bár ott ugye már nem eredeti! Ott már DAF motorral átalakítva, zöld csíkokkal az elején jön!!

    • @viktorhavasi4924
      @viktorhavasi4924 7 หลายเดือนก่อน

      @@becskyandras Igen, de a hátsó ajtó még nem a kisebbik ajtó van rajta. Ha nem hasonló mint a két első ajtó meg a hűtőrács is még az eredeti.

    • @becskyandras
      @becskyandras  7 หลายเดือนก่อน

      Az összesen 30 darabos két első szériából (BX 60-86 - BX 60-95) 1986, és (BX 71-54 - BX 71-73) 1987, mindösszesen 1 kocsi, a BX 60-95 kapott pici hátsó ajtót! A többi mindvégig megmaradt eredeti kivitelben!