Kedves Krisztián! Bayer Zsolt megemlítette Önt egy műsorában, (negatívan), gondoltam rákeresek kiről van szó, mert az csak egy rendes ember lehet, akiről Bayer így beszél. Azóta minden előadását érdeklődéssel fogadom! Kívánom, hogy még nagyon sok előadást készítsen Maradok hű követője. ❤❤❤
Köszönöm Krisztián! Fontos az emlékezés. Annak fényében, hogy pontosan ugyanezeket az időket éljük, - humanizmus, szolidaritás, tisztelet, emberi jogok eltűnése, a hazug kettős beszéd megjelenése - tudni kell, kik és milyenek voltak azok, akik annak idején elkövették a gaztetteket.
Fantasztikus műsor! Senkit sem szeretnék megbántani a hitében, de azt hinni, hogy vannak tiszta magyar vérű emberek, az teljesen meseszerű álmodozás. A történelem során nagyon sok keveredés volt, nincs ember, aki vissza tudná vezetni a pontos családfáját 2-3000 év távlatára, és az még nem is a teljes emberi történelem hossza. El kéne fogadnunk egymást, mert mind emberek vagyunk. A szeretet etet, a gyűlölet ölet.
Az a pár mondat a videó elején nagyon fontos, sokan szeretik beállítani a fasizmust, nácizmust valami teljesen irracionális őrültségnek azonban szerintem ezzel csak sokkal messzebb kerülünk attól hogy igazán megértsük a jelenséget és el tudjuk kerülni hogy hasonló dolgok történjenek.
Köszönöm hiánypótló, alapos munkáját. Annak idején, a70-s évek elején "NDK-s" magyarként Erfurtban éltem. Weimár, Buchenwald közel volt... Hát nem: Arbeit macht nicht frei!!!
Kedves Krisztián, nagyon jók ezek a videók, jók a témák és minőségi a feldolgozás is, jók a bejátszások és jó, hogy be lehetett mutatni azt is, hogy reagált, illetve hogy nem reagált Endre Zsigmond a fia véleményére.
Sajnos ma is vannak Endre Lászlók szép számmal vezető pozíciókban. Ha lehetőségük lenne biztos vagyok benne,hogy iszonyatos dolgokra lennének képesek….
@@RóbertTakács-d1m bizonyára iszonyatos dolgokra lennének képesek, ha nem lenne beleszorulva a kezük a lekváros bödönbe :D és különben is, az Endre Lászlósághoz előbb gondolni kellene valamit a világról. Kétségtelen, hogy amit E.L gondolt, vallott és hitt az finoman szólva sem szalonképés és hogy a fajvédelem, az egész mozgalom csúfosan leszerepelt a történelem színpadán. Mégis egy ideológiai vállalás. A mai vezetőknél hol látsz bármiféle ideológiát? Ha holnap reggel, azt hozná ki a századvég intézet, hogy OV-ra akkor szavaznának a legtöbben ha a miniszterelnök egy tűzőgép lenne vagy sárgarépa, akkor OV holnapután az lenne :)
A végén a telefon interjú alatt,már szinte megsajnáltam az öreget.Az egész élete,hite,rögeszméje,megsemmisült a fia szavai által,és ez látszott az arcán.Ez az igazi büntetése!
Én nem sajnáltam. Az ilyen ember nem érdemel sajnálatot. Aki nem ismeri fel a szülei bűneit, aki konkrétan a tömeggyilkosságot lebonyolító szüleit mentegeti, semmilyen szégyent nem érez sőt még ugyanazokat az aljas, embertelen nézteket is vallja mint az elődei inkább megvetendő.
Én nem látok az arcán megbánást. Inkább egy szenvtelen, érzéketlen arca van. Amikor a fia arról beszél, hogy az apja nem ment el az esküvőjére, mert nem magyar lányt vett el, akkor is csak bámul. Lehet, hogy van benne egy kis pszichopata beütés.
Én sem sajnáltam. Itt kellett szembesülnie a fia gondolataival, lehet teljes valójukban először, hogy őt a "fajvédelem" nem érdekli, illetve hogy pont ellene van minden faji megkülönböztetésnek. Örüök, hogy egy ilyen ember már nem károsítja létével a világot.
Szerintem nem látszott semmi érzelem az arcán, szenvtelen, érzelemmentes volt. Felveti a kérdést, hogy értette-e ennek a jelentőségét vagy van-e neki valamiben lelki betegsége.
:O Nagyim sóbányában egy jó 3 évet töltött. Dédiéknek 2 év volt, mire lábra álltották. Nagyi azt mondta, sosem lesz ilyen, meg kell bocsájtani. .....:D soha -----------------------------kedves narancs nyugdíjasok. Tessék venni fel a mamuszt, cipőt, és indulni OV mögött szépen kelet felé. Jó messzire!
Feldolgozhatatlanul szívszorító, hogy hazánkban így éltek/élnek, gondolkoztak/gondolkoznak hatalomban és hatalmon kívül élő emberek. És ne tessék azt mondani, hogy más népeknél is így van, mert az nem fáj annyira. Ha a családtagom okos, de rossz ember, az sokkal jobban fáj, mintha nem az én családom tagja.
Anyósom azt mondta, hogy őt nem a németek, hanem a magyarok vitték el. Úgy hajtották el, hogy a karján lévő 2 éves gyereket adja valakinek és induljon. Ez 1944 őszén volt.
Érdekes volt Ungváry Krisztián Bajcsy-Zsilinszky Endréről - amúgy mellékesen tette - megjegyzése, miszerint Bajcsy- Zsilinszkynek az volt a szerencséje, hogy nem élte meg 1945-öt...
Igen... végeredményben egy követ fújt Endre Lászlóval.... Ő is antiszemita volt. Ennek tükrében hogy lehet utcát elnevezni róla? Ja, hogy Horthyról is van? Ez a szégyen...
@@robertezsias BZSE az I. vh-s tapasztalatai miatt németellenes volt - különbözik Endrétől. BZSE zsidóellenességére én nem emlékszem. Endrééhez fogható biztosan nem volt.
Ungváry Krisztián sorozatának mindegyik részét láttam.. Alig-alig voltak ismereteim az általa kutatott és feltárt történelmi események mélységeiről és összefüggéseiről. Deportált és sokat szenvedett Bukovinai-Galíciai őseim soha nem (akartak/mertek?) beszélni az életükről, üldöztetésükről. Fájdalmaikat és szenvedéseiket magukba zárták. Sokat megértettem Ungváry történész úr sorozatából a múlt századot feltáró munkája által. Hálás vagyok neki ezért!
หลายเดือนก่อน +3
Kíváncsi lettem volna a Jamboreeval kapcsolatos konkrét tevékenységére, mert csak Telekyt szokták ezzel kapcsolatban kiemelni, holott Endrének az ifjúsággal kapcsolatban is igen határozott elképzelései voltak.
Mert bátor ember.Egyedül is kiáll és elmondja. Ellentétben a nyilas-náci csürhével,akik csak csapatosan,géppuskával a kezükben nagylegények. Gyerekeket,nőket és öregeket lőttek a Dunába. Micsoda teljesítmény...Aztán átvedlettek ávóssá.
@@AzábrámBorostás Holokauszték 80 éve takargatják minden szennyesüket ezzel az "antiszemita " lózunggal. Rég eljátszották a becsületüket. 48' óta népírtók agresszorok és terroristák! Ezerszer több civilt öltek meg, mint a nyilasok. Lelőtték a Malév utasszállítót is...de tagadnak és semmit se fizettek az áldozatok hozzátartozóinak. Már kinyílt a világ szeme. 154 ország mond nemet a működésükre...van pár zsidó nyalóka-kollaboráns...pl K Ormány Viktor...aki ugyanolyan korrupt rabló, mint Nethaynau!
@@AzábrámBorostás Átvedlettek ávóssá? LOL Pesten első körben a zsidó ávósok a nyilasokat gyűjtötték be, amikor Budán még folytak a harcok. Az átöltözés mítosza a legnagyobb történelemhamisítás ezzel az időszakkal kapcsolatban. Elég elolvasni az 1945-ös kommunista rendőrök emlékiratait...
Endre László br. Dőry Jenőné gr. Széchényi Friderika szerint már 1935-ben is a németeknek kémkedett, aminek maga is tanúja volt. Dőrynének 1944-ben a zsidók likvidálásáról is beszélt. Ennyit a hazafiságáról és a fiának a holokauszttagadásáról.... (Vincze László: Min múlt az élet? Bp. 1996. 29-33. old.)
Személy szerint fel nem fogom, hogy miként lehet valaki antiszemita? A gyerekkori barátaim fele zsidó volt, lányok és fiúk. Döbbenten hallgattam végig a történész előadását. (mint ahogy a többit is)
Ezt én sem értettem soha, de a palesztinai népirtás kezdete után elkezdett körvonalazódni bennem a magyarázat. (Egy fiatalkori barátomat budapesti zsidó barátnóje rávette, hogy Izraelbe költözzenek. Egy év után hazajött és az első mondata ez volt: "soha nem volt semmi gondom a zsidókkal, de ez az egy év antiszemitát csinált belőlem.")
@@hoestermeloe Akkor meg is fejtettük. Úgy lesz valaki antiszemita, hogy olyan hasznos idióták között él, akik hasonló dolgokat sulykolnak bele, mint amit te ideírtál.
Köszönjük a tanulságos gondolatokat ! Borzalmas, sötét múltú történelem. Ahogy Karinhy idézi versében, MÉNÉ, TEKEL - ha érted, vagy nem érted, Jegyezd meg jól: tenéked szól s teérted."
Egy ilyen jol szerkesztett, alapos eloadasnak az anyaga mennyi ido es munka lehet?
22 วันที่ผ่านมา
Az Endre Zsiga dűlő Petőfiszálláson (Szentkúton) nem Endre László fiáról, hanem az apjáról, idősebb Endre Zsigmondról van elnevezve, aki a faluban volt birtokos.
Itt senki nem veszi észre az áthallást a mostani hatalom embereire vonatkozóan? Bizony börtön járhat azoknak, akik a mostani hatalmat - akár csak az íróasztal mellett - kiszolgálva, szenvedést okoztak a népnek, vagy népcsoportnak.
Tudom hogy nem kivánság műsor ! De a jobber sajtótól behányok! Chrudinák alajos és Sugár András elvtársak 3/3 besúgók voltak! Soha senki nem nézett utánna. Az mtvben mikor még nagynéném ott dolgozott azt mesélte (90-2005 között ) az írat megsemísítésért még fizetett is mind a kettő!
Alispán? Milyen jó úton van Budapest főispánja a dr. Sára Botond Attila? Emberek tönkretétele, vegzálása, orbáni nemzetiszocializmus eljuthat az akasztásig?
Endre Zsigmond viselkedese "ertekrendje" sajnos nem egy letunt korszak maradvanya. Igazabol mindennap lehet vele tallkozni. A zsidogyulolet ma is ott van a felszin alatt es alig varja hogy kicsit levegot kapjon es ujra langralobbanjon. A dolgok jelenlegi alasa szerint nem is vagyunk ettol messze.
Igen, a zsidók magyarellenes viselkedése máig nem változott. Csak azt nem értem, miért lepődnek meg, ha ugyanaz rá a természetes emberi reakció, mint régen?
Néha eljátszom azzal a gondolattal, hogy azok az emberek akik kritizálják elodeinket, hogyan viselkedtek volna abban a világban, szituációban. Szerintem ugyanúgy, mint ok, mint a társadalom többsége annak idején.. Beálltak volna ok is a sorba, mint ahogy később a kommunizmus mögé is felsorakozott majdnem mindenki..
Ez nem így van. Nem mindegy, hogy valaki nem tesz ellene, vagy tevőlegesen résztvesz benne. Nem szabad a kettőt összemosni, mert ez elkeni a bűnösök bűneit.
Ennek a valótlanságát onnan is tudjuk, hogy akkor is rengeteg ellenálló volt. De ahogy az Krisztián videójából kiderült, Endre László nem egyszerűen beállt a sorba, hanem egy aktívan rosszindulatú, tömeggyilkos, megggyőződéses antiszemita rohadék volt. Ez semmilyen mértékben nem hasonlítható össze azzal, hogy valaki kussol egy autoriter rendszerben (amelyik nem küldi aktívan a halálba honfitársai százezreit), de még attól is nagyon messze van, akik a deportációt csendben figyelték, de nem vettek részt benne.
Jártam Buchenwaldban, 15 évesen, fél méterre a gázkamrák előtt, sok mindent láttam. Nem mond igazat az úr, tagad mindent, védi a mundér becsületét! Borzalmas!! Nem tudom hallgatni! 😥
Az irracionalizmus a fasizmus kapcsán Lukácsnál nem azt jelenti, ahogy azt a köznapi értelmében használni szoktuk, ő ez alatt a filozófiai irracionalizmust (tehát felvilágosodás, tehát racionalizmus ellenes filozófiát) érti, mindenekelőtt Nietzschét és Heideggert.
Akkor miért volt Endre László csonttá fogyva a képen a bíróságon, ha nem éheztették? A Baky jobb húsban volt, de az Endre kifejezetten leamortizálva nézett ki.
Elképesztő... Annak a 300.000 embernek a névsora... azt kellene nyilvánosságra hozni... és Horthy felelőssége...? Az antiszemitizmus most is jelen van. Beteg ez a nép...
Erről kérdezd inkább a jelenlegi szolgabírót,a Köpcöst. Ő és rablóbandája a 21.század legnagyobb antimagyarjai. Csak felhasználták Magyarországot,hogy ezermilliárdos vagyonuk legyen. Most meg a régi recept szerint bűnbakokat keresnek/brüsszeli bürokraták/akiktől eddig jött a pénz.Majd ha kivágják az országot az EU-ból mégjobban szétadóztat minket és tovább élősködik.
Bár a szándék láthatólag az volt, hogy az Endre Zsigmond-film révén kialakult nem igazán negatív Endre-képet sokkal sötétebb színekkel fesse meg, valójában ez nem nagyon sikerült. Ellenkezőleg, inkább megerősítette azt. Nem kell történésznek lenni ahhoz, hogy az ember rájöjjön arra, hogy az unokák már azért vélekednek másképpen, mert belőlük már nem a történelmi tapasztalat beszél, hanem a retrospektív közvélekedés. Akármi is legyen a holokauszt, egyvalami aligha vonható kétségbe: apja és fia a módszeres népirtással kapcsolatban tiszta lelkiismerettel áll önmaga előtt.
Ha belemegyünk ebbe a véralgebrába és feltesszük a kérdést, mi szerint kinek a kezéhez tapad a legtöbb magyar vér, akkor a válasz Adolf Eichmann és Rudolf Höss. Rákosinak a kezéhez amúgy lényegesen több vér tapad mint Kádáréhoz. De tény, hogy utóbbi sem egy ártatlan bárányka.
Ebben a műsorban különösebb újdonság nem volt. Még csak történészi munkának sem tekinthető. Aki viszont valóban tudni akarja az igazságot Auschwitzról, annak meg kell hallgatnia a frankfurti Auschwitz per eredeti hanganyagát.
Imádom, mikor valaki meg tudja állapítani a történészi munka kritériumait, de fogalma nincs arról, hogy azt nem kell összekeverni egy vlogbejegyzés műfajával, feladatával és céljaival.
@@vilmosprima1861 Gondolom, szakszerű a hivatkozások hiánya sem tűnt fel a képernyő alján. Továbbá egy per hanganyaga sem maga az "igazság", legfeljebb a történteknek egy szubjektív vetülete.
❤Ma több videót hallgattam, néztem,nagyon értékelem óriási tudását,❤, elöadásai stílusát, én már ezután őszinte rajongója lettem❤❤❤
Hálás köszönet ezekért a videókért. Nagyon tanulságos lehetne mindenki számára.
Krisztián közkincsünk, nagy köszönet illeti.
a zsidóság számára mindenképp kincs 😇
Kedves Krisztián! Bayer Zsolt megemlítette Önt egy műsorában, (negatívan), gondoltam rákeresek kiről van szó, mert az csak egy rendes ember lehet, akiről Bayer így beszél. Azóta minden előadását érdeklődéssel fogadom! Kívánom, hogy még nagyon sok előadást készítsen Maradok hű követője. ❤❤❤
Gondolom puszta mazohizmusból nézte meg a bayer zs. műsorát.
@@denesviktorpalffy9580 huh, egyszer én is megnéztem egy olyat. döbbenetes.
Nagyon szeretem a müsorait. Hiánypótló, tárgyilagos
Sötét múlt.. 😢
Köszönöm Ungváry Krisztián a munkáját .
Nemcsak mùlt. Az ùj jelen is.
Az unoka telefoninterjúja a végén zseniális dramaturgiai elem.
zseniális, ahogy sikerült kisbetűvel írni Argentínát :"D
Köszönöm Krisztián! Fontos az emlékezés. Annak fényében, hogy pontosan ugyanezeket az időket éljük, - humanizmus, szolidaritás, tisztelet, emberi jogok eltűnése, a hazug kettős beszéd megjelenése - tudni kell, kik és milyenek voltak azok, akik annak idején elkövették a gaztetteket.
Fantasztikus műsor! Senkit sem szeretnék megbántani a hitében, de azt hinni, hogy vannak tiszta magyar vérű emberek, az teljesen meseszerű álmodozás. A történelem során nagyon sok keveredés volt, nincs ember, aki vissza tudná vezetni a pontos családfáját 2-3000 év távlatára, és az még nem is a teljes emberi történelem hossza. El kéne fogadnunk egymást, mert mind emberek vagyunk. A szeretet etet, a gyűlölet ölet.
Te atyaùristen, 2005-ben ez megtörténhet...és azóta is...
Nagy hála és köszönet Ungváry úr a hiánypótló munkájáért!!!
azóta a törvények már gondoskodtak róla, hogy valakinek ne lehessen eltérő véleménye
Ismét egy kiváló összeállítás, sokat tanultam belőle.
Ismét.
Köszönöm szépen a lehetőséget, hogy megnézhettem.
Az a pár mondat a videó elején nagyon fontos, sokan szeretik beállítani a fasizmust, nácizmust valami teljesen irracionális őrültségnek azonban szerintem ezzel csak sokkal messzebb kerülünk attól hogy igazán megértsük a jelenséget és el tudjuk kerülni hogy hasonló dolgok történjenek.
Racionális őrültség.
Hogyne! Az antiszemitizmus teljesen érthető, logikus, normális és természetes emberi reakció a zsidóknak a nem zsidókkal kapcsolatos viselkedésére.
Ahogy már írtam, alig várom a következőt, annyira érdekes, annyira morális és ki nem beszélt dolgokról szól. Köszönöm, köszönjük Krisztián !
Köszönöm hiánypótló, alapos munkáját. Annak idején, a70-s évek elején "NDK-s" magyarként Erfurtban éltem. Weimár, Buchenwald közel volt... Hát nem: Arbeit macht nicht frei!!!
Amugy mennyire egy cinikus mondás már ez. Nem az ön kommentje, hanem az arbeit macht frei
Kedves Krisztián, nagyon jók ezek a videók, jók a témák és minőségi a feldolgozás is, jók a bejátszások és jó, hogy be lehetett mutatni azt is, hogy reagált, illetve hogy nem reagált Endre Zsigmond a fia véleményére.
Akkor a trafik mutyi ötletgazdája se saját kútfőből dolgozott és nem véletlen vármegyék ispánok behozása
Köszönöm, nagyon tanulságos volt.
Nagyon szépen köszönöm ezt az értékes videó-esszét és a többit is. Remélem sokan megnézik.
Szóval a NER innen vette a nevezéktant, mint a Drogkutató Intézet, Ifjúságkutató Intézet, Magyarságkutató Intézet...
Természetesen. Az összes sz@rt a Horthy-rendszerből átvette. Meg a "Mihazánk" mozgalom is...
Nagyon hasonló a mostani retorika az akkori nyilasok narratívájához. Csak ki kell menni egy fideszes vonulásra. Szégyen!!!
Így kamatozik a Krisztiánba fektetett ezüst....
Hülye vagy.
26:00 Nagyon érdekes történet. Köszönöm. A nagyapám a Hangya Szövetkezetet emlegette gyermekkoromban.
Sajnos ma is vannak Endre Lászlók szép számmal vezető pozíciókban. Ha lehetőségük lenne biztos vagyok benne,hogy iszonyatos dolgokra lennének képesek….
Alispánok is vannak már.
Köszönet a munkájáért.
Képesek és teszik is de nem látványosan. Illetve, látja az aki figyel.
Vannak,csak még sunyibbak mint régen.Hogy szakadnának meg!
@@RóbertTakács-d1m bizonyára iszonyatos dolgokra lennének képesek, ha nem lenne beleszorulva a kezük a lekváros bödönbe :D és különben is, az Endre Lászlósághoz előbb gondolni kellene valamit a világról. Kétségtelen, hogy amit E.L gondolt, vallott és hitt az finoman szólva sem szalonképés és hogy a fajvédelem, az egész mozgalom csúfosan leszerepelt a történelem színpadán. Mégis egy ideológiai vállalás. A mai vezetőknél hol látsz bármiféle ideológiát? Ha holnap reggel, azt hozná ki a századvég intézet, hogy OV-ra akkor szavaznának a legtöbben ha a miniszterelnök egy tűzőgép lenne vagy sárgarépa, akkor OV holnapután az lenne :)
A végén a telefon interjú alatt,már szinte megsajnáltam az öreget.Az egész élete,hite,rögeszméje,megsemmisült a fia szavai által,és ez látszott az arcán.Ez az igazi büntetése!
Én nem sajnáltam. Az ilyen ember nem érdemel sajnálatot. Aki nem ismeri fel a szülei bűneit, aki konkrétan a tömeggyilkosságot lebonyolító szüleit mentegeti, semmilyen szégyent nem érez sőt még ugyanazokat az aljas, embertelen nézteket is vallja mint az elődei inkább megvetendő.
Én nem látok az arcán megbánást. Inkább egy szenvtelen, érzéketlen arca van. Amikor a fia arról beszél, hogy az apja nem ment el az esküvőjére, mert nem magyar lányt vett el, akkor is csak bámul. Lehet, hogy van benne egy kis pszichopata beütés.
Én sem sajnáltam. Itt kellett szembesülnie a fia gondolataival, lehet teljes valójukban először, hogy őt a "fajvédelem" nem érdekli, illetve hogy pont ellene van minden faji megkülönböztetésnek. Örüök, hogy egy ilyen ember már nem károsítja létével a világot.
Sok mindent éreztem, de a sajnálat nem volt köztük
Szerintem nem látszott semmi érzelem az arcán, szenvtelen, érzelemmentes volt. Felveti a kérdést, hogy értette-e ennek a jelentőségét vagy van-e neki valamiben lelki betegsége.
Köszönöm!
:O Nagyim sóbányában egy jó 3 évet töltött. Dédiéknek 2 év volt, mire lábra álltották. Nagyi azt mondta, sosem lesz ilyen, meg kell bocsájtani. .....:D soha -----------------------------kedves narancs nyugdíjasok. Tessék venni fel a mamuszt, cipőt, és indulni OV mögött szépen kelet felé. Jó messzire!
...eggyel, több "túlélő" - az alyázáshoz!
A mindenkori Hatalom szégyene, hogy nincs szembenézés a valósággal! 😢
¡Gracias!
Szégyellem a magyarságom! És biztos, hogy mindannyian totál keverékek vagyunk
Feldolgozhatatlanul szívszorító, hogy hazánkban így éltek/élnek, gondolkoztak/gondolkoznak hatalomban és hatalmon kívül élő emberek. És ne tessék azt mondani, hogy más népeknél is így van, mert az nem fáj annyira. Ha a családtagom okos, de rossz ember, az sokkal jobban fáj, mintha nem az én családom tagja.
Nagyon tetszett ez a videó is, köszönöm szépen. Békéscsabaiként különösen érdekel Bajcsy-Zsilinszky számomra ellentmondásos személye.
10:59 köszönöm a könyvajánlót ❤
Köszönjük Krisztián mindig megnézem hallgatom a videót 😊
mindig mondtam, hogy idióták régen is voltak, csak az elmúlt 20 évben mainstream lett a létezésük
Tömeggyilkosságok tervezett és szervezett elkövetése kicsit több idiotizmusnál. Sajnos a mainstream meg pont ez volt akkoriban.
Nagyon tetszett, támogató komment!
Anyósom azt mondta, hogy őt nem a németek, hanem a magyarok vitték el. Úgy hajtották el, hogy a karján lévő 2 éves gyereket adja valakinek és induljon. Ez 1944 őszén volt.
Zsidó volt?
Feliratkoztam, köszönöm❗️
Újabb rendkívül fontos anyag, hatalmas köszönet érte!
ez a magyar történelem legnagyobb szégyene.
Meg a kommunisták rémuralma 1948-1956...ja. és majd mind zsidó volt. Bosszút álltak.
Érdekes volt Ungváry Krisztián Bajcsy-Zsilinszky Endréről - amúgy mellékesen tette - megjegyzése, miszerint Bajcsy- Zsilinszkynek az volt a szerencséje, hogy nem élte meg 1945-öt...
Igen... végeredményben egy követ fújt Endre Lászlóval.... Ő is antiszemita volt. Ennek tükrében hogy lehet utcát elnevezni róla?
Ja, hogy Horthyról is van? Ez a szégyen...
@@robertezsias Nem végeredményben, hanem kezdetben. A végeredmény Bajcsy-Zsilinszky kivégzése miatt elmaradt.
@@robertezsias BZSE az I. vh-s tapasztalatai miatt németellenes volt - különbözik Endrétől. BZSE zsidóellenességére én nem emlékszem. Endrééhez fogható biztosan nem volt.
Köszönjük!
,, sokan haltak meg járványok és nem megfelelő táplálkozás miatt ,, pont ezért nem kellet volna azokat a magyar állampolgárokat elhurcolni.
Ez igaz, csak nem ez volt a vita tárgya. Szisztematikus, szándékos megsemmisítés a haláltáborban, vagy járványok és éhezés a munkatáborban.
Köszönöm.
Kenderes Jász-Nagykun-Szolnok vármegyéhez tartozott.
Most is oda
Ez egy beteg ember története. Szomorú, hogy a nem oly távoli múltban ilyen volt…
Endre Zsigmond... Inkább nem mondok semmit egy öregemberre, de van pár gondolatom 🤦♀️🤦♀️🤦♀️
Mondja ki: agymosott, vén hülye!
Köszönöm
Köszönôm 🌿
Ungváry Krisztián sorozatának mindegyik részét láttam..
Alig-alig voltak ismereteim az általa kutatott és feltárt történelmi események mélységeiről és összefüggéseiről.
Deportált és sokat szenvedett Bukovinai-Galíciai őseim soha nem (akartak/mertek?) beszélni az életükről, üldöztetésükről.
Fájdalmaikat és szenvedéseiket magukba zárták.
Sokat megértettem Ungváry történész úr sorozatából a múlt századot feltáró munkája által.
Hálás vagyok neki ezért!
Kíváncsi lettem volna a Jamboreeval kapcsolatos konkrét tevékenységére, mert csak Telekyt szokták ezzel kapcsolatban kiemelni, holott Endrének az ifjúsággal kapcsolatban is igen határozott elképzelései voltak.
Én is megnéznék erről egy külön adást.
Köszönöm a videót!
Jó dolog, hogy ilyen rettenetes történeteket higgadtan, tárgyszerűen el tud mondani egy történész.
élvezi...
@@sandortolnai4562, egy frászt élvezi...
Mert bátor ember.Egyedül is kiáll és elmondja.
Ellentétben a nyilas-náci csürhével,akik csak csapatosan,géppuskával a kezükben nagylegények.
Gyerekeket,nőket és öregeket lőttek a Dunába.
Micsoda teljesítmény...Aztán átvedlettek ávóssá.
@@AzábrámBorostás Holokauszték 80 éve takargatják minden szennyesüket ezzel az "antiszemita " lózunggal. Rég eljátszották a becsületüket. 48' óta népírtók agresszorok és terroristák! Ezerszer több civilt öltek meg, mint a nyilasok. Lelőtték a Malév utasszállítót is...de tagadnak és semmit se fizettek az áldozatok hozzátartozóinak. Már kinyílt a világ szeme. 154 ország mond nemet a működésükre...van pár zsidó nyalóka-kollaboráns...pl K Ormány Viktor...aki ugyanolyan korrupt rabló, mint Nethaynau!
@@AzábrámBorostás Átvedlettek ávóssá? LOL Pesten első körben a zsidó ávósok a nyilasokat gyűjtötték be, amikor Budán még folytak a harcok. Az átöltözés mítosza a legnagyobb történelemhamisítás ezzel az időszakkal kapcsolatban. Elég elolvasni az 1945-ös kommunista rendőrök emlékiratait...
Endre László br. Dőry Jenőné gr. Széchényi Friderika szerint már 1935-ben is a németeknek kémkedett, aminek maga is tanúja volt. Dőrynének 1944-ben a zsidók likvidálásáról is beszélt. Ennyit a hazafiságáról és a fiának a holokauszttagadásáról.... (Vincze László: Min múlt az élet? Bp. 1996. 29-33. old.)
Köszönet és hála.
Annyira jó lenne politikamentes országban élni
ismét csak,,, köszönöm...
Kenderes Szolnok megyében van, Szolnok és Karcag között.
az 1945 elég jó film, érdemes megnézni
teljesen elfogulatlan, egy zsidó rendező által természetesen
Eddig nem sokat tudtam Endre Lászlóról és a "fajvédő" haverjairól. Lehet jobb is volt úgy...
Ezt borzasztó még hallgatni is!
Szégyen az őseinkre😞
Helyesbítési javaslat: Kenderes Jász-Nagykun-Szolnok megyében van.
Ungváry for president!
Köszönöm a tárgyilagos előadást! Remélem nem ez volt az utolsó! Üdvözletem...!
Az unoka nagyon jó fej.
Személy szerint fel nem fogom, hogy miként lehet valaki antiszemita? A gyerekkori barátaim fele zsidó volt, lányok és fiúk. Döbbenten hallgattam végig a történész előadását. (mint ahogy a többit is)
Eleve van olyan vallás ami már megkülönböztet…ja! Épp a zsidó…De az csak a történelem ferdítése hogy ez pusztán a faji előitéletnek szólt…
Ezt én sem értettem soha, de a palesztinai népirtás kezdete után elkezdett körvonalazódni bennem a magyarázat. (Egy fiatalkori barátomat budapesti zsidó barátnóje rávette, hogy Izraelbe költözzenek. Egy év után hazajött és az első mondata ez volt: "soha nem volt semmi gondom a zsidókkal, de ez az egy év antiszemitát csinált belőlem.")
@@hoestermeloe Akkor meg is fejtettük. Úgy lesz valaki antiszemita, hogy olyan hasznos idióták között él, akik hasonló dolgokat sulykolnak bele, mint amit te ideírtál.
1919-ben a kommunista zsidók elkezték gyilkolni a magyart. Lehet, hogy ez a XX. századi antiszemitizmus eredője?
❤❤❤❤❤❤
Sajnos mai közéletünk se mentes a deviáns és az emberi alapjogokat sértő gondolkozásmódtól.
U K‼️👍💃💗
Köszönjük a tanulságos gondolatokat ! Borzalmas, sötét múltú történelem. Ahogy Karinhy idézi versében, MÉNÉ, TEKEL - ha érted, vagy nem érted, Jegyezd meg jól: tenéked szól s teérted."
Támogató komment! Köszönjük.
Napi adag depresszió reggeli kávé mellé. Fogyasszuk egészséggel! 😉😉
Henry Ford, A nemzetközi zsidó című könyvét nem nevezném egyszerű pamfletnek.
Mindenkinek ajánlom elolvasásra.
Egy ilyen jol szerkesztett, alapos eloadasnak az anyaga mennyi ido es munka lehet?
Az Endre Zsiga dűlő Petőfiszálláson (Szentkúton) nem Endre László fiáról, hanem az apjáról, idősebb Endre Zsigmondról van elnevezve, aki a faluban volt birtokos.
10 pont.
100-ból?
@Irving-or8ds 10 pont a max evidens, így használjuk a hétközbapokban !
Itt senki nem veszi észre az áthallást a mostani hatalom embereire vonatkozóan?
Bizony börtön járhat azoknak, akik a mostani hatalmat - akár csak az íróasztal mellett - kiszolgálva, szenvedést okoztak a népnek, vagy népcsoportnak.
Egy zseni vagy. Gratulálok.
Ledöbbentem, hogy abonyi létemre sose hallottam, olvastam róla hogy onnan származik.
/Endre, Sára, Juci, Karolina
gyertek vacsorázni !!
Van PARANOID nárcisztikusság is. A paranoia=félelem - képes úgy terjedni, mint egy járvány.
Tudom hogy nem kivánság műsor ! De a jobber sajtótól behányok!
Chrudinák alajos és
Sugár András elvtársak 3/3 besúgók voltak! Soha senki nem nézett utánna. Az mtvben mikor még nagynéném ott dolgozott azt mesélte (90-2005 között ) az írat megsemísítésért még fizetett is mind a kettő!
😮😮😮
Alispán?
Milyen jó úton van Budapest főispánja a dr. Sára Botond Attila?
Emberek tönkretétele, vegzálása, orbáni nemzetiszocializmus eljuthat az akasztásig?
Krisztián. Az Ó-Szövetségről és a Talmud törvényeiről tudnál egy részletes,-átfogó tanulmányt közreadni ?
Nem tenném a lepedőt a fejére.Lássák, hogy mit tettek.
Endre Zsigmond viselkedese "ertekrendje" sajnos nem egy letunt korszak maradvanya. Igazabol mindennap lehet vele tallkozni. A zsidogyulolet ma is ott van a felszin alatt es alig varja hogy kicsit levegot kapjon es ujra langralobbanjon. A dolgok jelenlegi alasa szerint nem is vagyunk ettol messze.
Igen, a zsidók magyarellenes viselkedése máig nem változott. Csak azt nem értem, miért lepődnek meg, ha ugyanaz rá a természetes emberi reakció, mint régen?
vajon miért lehet ez?
Néha eljátszom azzal a gondolattal, hogy azok az emberek akik kritizálják elodeinket, hogyan viselkedtek volna abban a világban, szituációban. Szerintem ugyanúgy, mint ok, mint a társadalom többsége annak idején.. Beálltak volna ok is a sorba, mint ahogy később a kommunizmus mögé is felsorakozott majdnem mindenki..
Engem elvittek volna a "munkatáborba" a sorba beállók.
Ez nem így van. Nem mindegy, hogy valaki nem tesz ellene, vagy tevőlegesen résztvesz benne. Nem szabad a kettőt összemosni, mert ez elkeni a bűnösök bűneit.
Ennek a valótlanságát onnan is tudjuk, hogy akkor is rengeteg ellenálló volt. De ahogy az Krisztián videójából kiderült, Endre László nem egyszerűen beállt a sorba, hanem egy aktívan rosszindulatú, tömeggyilkos, megggyőződéses antiszemita rohadék volt. Ez semmilyen mértékben nem hasonlítható össze azzal, hogy valaki kussol egy autoriter rendszerben (amelyik nem küldi aktívan a halálba honfitársai százezreit), de még attól is nagyon messze van, akik a deportációt csendben figyelték, de nem vettek részt benne.
@@pirosszirom8998 Ez ma nagyon igaz. A kétharmad a többiek pöcsével veri a csalánt.
Jártam Buchenwaldban, 15 évesen, fél méterre a gázkamrák előtt, sok mindent láttam. Nem mond igazat az úr, tagad mindent, védi a mundér becsületét! Borzalmas!! Nem tudom hallgatni! 😥
Úr?
Gulágon is jártál? Andrássy 60.- ban is?.Recsken?
Az irracionalizmus a fasizmus kapcsán Lukácsnál nem azt jelenti, ahogy azt a köznapi értelmében használni szoktuk, ő ez alatt a filozófiai irracionalizmust (tehát felvilágosodás, tehát racionalizmus ellenes filozófiát) érti, mindenekelőtt Nietzschét és Heideggert.
Ez az előadás most telitalálat. A napokban jutott eszemben pont ő. De miért? Nem tudom
Erre mintha megérezte volna.
Akkor miért volt Endre László csonttá fogyva a képen a bíróságon, ha nem éheztették? A Baky jobb húsban volt, de az Endre kifejezetten leamortizálva nézett ki.
Természetesen megkínozták őt a zsidó ávósok.
Elképesztő... Annak a 300.000 embernek a névsora... azt kellene nyilvánosságra hozni... és Horthy felelőssége...?
Az antiszemitizmus most is jelen van. Beteg ez a nép...
- A jelenlegi "antimagyarokat" is - ugyan mi motiválja... Krisztián?
Most bajban vagyok, mert nem világos, hogy a putinista szélsőjobboldalra vagy (a Magyarországon nem létező) bal oldalra gondolsz? 😅
@@Alex-hu5eg
Láthatóan, nagyonis jól érted...,
- Csak - szégyenletes módon - terelni próbálsz!
Ahogy írtam - az antimagyarokat ugyan mi motiválja?
@@Alex-hu5eg
Válaszomat a "moderátorotok" nem tartja "legjoibb" válasznak - így a "legújabbak közé rejtette el...
- Márha nem törli onnan...is.
Erről kérdezd inkább a jelenlegi szolgabírót,a Köpcöst.
Ő és rablóbandája a 21.század legnagyobb antimagyarjai.
Csak felhasználták Magyarországot,hogy ezermilliárdos vagyonuk legyen.
Most meg a régi recept szerint bűnbakokat keresnek/brüsszeli bürokraták/akiktől eddig jött a pénz.Majd ha kivágják az országot az EU-ból mégjobban szétadóztat minket és tovább élősködik.
A kastélyvásárlás pl.
Nézzük meg,kil uralják rs tematizaljak a kulturális vomalat ma is, meg fideszes olfzalon is.. Tehát nem nagyon kelleme sikitozni...
Remélem, hogy megnézetted már a DNS-edet, nehogy később lepődj meg, mint Szegedi Csanád...
Kiváló, hogy ébren tartod e nagyszerű Magyar ember emlékét!!!
Bár a szándék láthatólag az volt, hogy az Endre Zsigmond-film révén kialakult nem igazán negatív Endre-képet sokkal sötétebb színekkel fesse meg, valójában ez nem nagyon sikerült. Ellenkezőleg, inkább megerősítette azt. Nem kell történésznek lenni ahhoz, hogy az ember rájöjjön arra, hogy az unokák már azért vélekednek másképpen, mert belőlük már nem a történelmi tapasztalat beszél, hanem a retrospektív közvélekedés. Akármi is legyen a holokauszt, egyvalami aligha vonható kétségbe: apja és fia a módszeres népirtással kapcsolatban tiszta lelkiismerettel áll önmaga előtt.
Tiszta lelkiismeret.
A nap poénja.
Az unoka pontosan tudja, hogy mit kell mondania a zsidó médiában ahhoz, hogy békén hagyják és üldöztetés nélkül élhesse az életét.
Sajnos a sidók teljesen másképp látják Magyarországon a magyar történelmet. Talán magyar történészeknek kellene azt megitélni a közéletben..
Szerintem mutassa meg magát egy magyar orvosnak, mert baj van a fejében
Ha legközelebb a tótokat deportálják és ölik le,lehet hogy máshogy látja majd.
@@hunDave77 Pedig nagyon nem ártana végre magyar szemszögből is értékelni néha a XX. század történelmét, nem csak zsidó szempontból...
Nem Rákosi meg Kádár volt a két legnagyobb tömeggyilkos?
Ha belemegyünk ebbe a véralgebrába és feltesszük a kérdést, mi szerint kinek a kezéhez tapad a legtöbb magyar vér, akkor a válasz Adolf Eichmann és Rudolf Höss.
Rákosinak a kezéhez amúgy lényegesen több vér tapad mint Kádáréhoz. De tény, hogy utóbbi sem egy ártatlan bárányka.
@@Alex-hu5eg Lenin meg Sztálin szociális munkások voltak.
@@tamasmodos6644 egy WC kefe és egy láncosbomba, elmentek a pártközpontba.
Nem. Az "elődeik" sokkal nyomorultabbak voltak.
A MAGYARSÁG NEM ILYEN VÉRSZOMJAS, PERSZE VANNAK KIRÍVÓ ESETEK 😓😓😓
Az aki szemrebbenés nélkül tud a bitó alá állni, az vagy szkizofrén, vagy tényleg hősi ember...(a többit döntse el ki-ki magában).
Egy köztörvényes bűnöző elvakult meggyőződésének semmi köze a hősiességhez.
@@mekettelek Ki itt a köztörvényes? Ki itt a hős? Ki itt az elvakult?
@@csuhajmiklos455a kérrdéseidet a történelem már mind megválaszolta. Neked csak el kell fogadnod.
Vagy megátallkodott,.... vagy leszámolt az életével,... vagy apátiába süllyedt, vagy stb.
Mert Lukács gyorgytol mi se állt távolabb mint a tömeggyilkosság
kevesebb M1-et nézz
@andraska976 egyaltalan nem nézek. Te meg hallgasd puzsert
Ez most hogy is jön ide? Netán Lukács György is halálba küldött közel félmillió magyar állampolgárt?
Ezzel mit akarsz mondani?
@@emikoussi14 sokkal tovvet szeretett volna
Ebben a műsorban különösebb újdonság nem volt. Még csak történészi munkának sem tekinthető.
Aki viszont valóban tudni akarja az igazságot Auschwitzról, annak meg kell hallgatnia a frankfurti Auschwitz per eredeti hanganyagát.
Imádom, mikor valaki meg tudja állapítani a történészi munka kritériumait, de fogalma nincs arról, hogy azt nem kell összekeverni egy vlogbejegyzés műfajával, feladatával és céljaival.
Hol nézhetjük, olvashatjuk az ön történészi munkáit?🙂
@@Tunze73
Alighanem igazad van, én hibáztam, amikor Ungváry Krisztiántól automatikusan történészi értekezést vártam egy vlogban.
@@vilmosprima1861 Volt pár ember, aki visszatért onnan, azok meséltek. Azoknak hiszek.
@@vilmosprima1861 Gondolom, szakszerű a hivatkozások hiánya sem tűnt fel a képernyő alján. Továbbá egy per hanganyaga sem maga az "igazság", legfeljebb a történteknek egy szubjektív vetülete.