Én halfejet, belsőséget, farkat és minden más halrészt bele szoktam tenni egy lábasba, hagymát vágok bele ,zöldpaprikát egy kicsit és egy kis paradicsomot is. Ha le fagyasztásra készítem az alaplevet, akkor minimális vízben szétfőzöm 1 h-n keresztül a cuccot, aztán hagyom kihűlni és utána jön a neheze. A csontokat, nagyobb szálkákat ki kell belőle Hamupipőkézni, aztán átmegyek rajta a botmixerrel És aztán a klasszikus tekerős paradicsom paszírozóval az egészet átpasszírozom. A végén olyan az egész mint egy főzelék. Nem rakunk bele egyáltalán fűszert, amikor főzéshez előveszem akkor az alapléhez még öntök annyi vizet amennyit gondolok, és forrás után teszek bele paprikaport, sót és egy kis borsot. A pontyszeleteket maximum 10 percig főzöm én is. Egyáltalán nem szeretnék okoskodni, de végre egy értelmes csatornán leírhattam az én kis receptemet amit úgyis fog értékelni legalább egy ember. Köszi az értékes és örömteli videókat!
Igen tudom ezer féle elkészítés és ez a természetes hiszen ettől színes a gasztronómia :-) Ahány város amennyi falú mind másképpen , én is ismerek , lefőztem vagy húsz félét már . Szuper a tied is ! Nagyon boldog és békés ünnepeket kívánok neked és kedves családod részére is .Zoli
Első halászlevem lesz!!! Eddig apukám csinálta...sajnos Ő már nincs! :( Átveszem a stafétát! Nagyon izgulok! Magas a léc... De amit eddig "veled " főztem, minden isteni volt!! Imádom a receptjeid!!!!
Nálunk a halászlé mindig csak Karácsonykor kerül az asztalra, és bár beszéltünk róla hogy az évben többször is ehetnénk, valahogy ez sosem valósult meg. Úgy hiszem részben azért mert az elkészítése körülményesnek tűnt. Nagyon fontos momentum szerintem a videó elején amikor említed hogy az alaplét le lehet fagyasztani, porciózni: ez számomra önmagában meghozta a kedvet, hiszen ezzel a módszerrel így egyszeri főzéssel könnyen lehet friss, tartalmas halászlét rittyenteni. :) A recept maga is szuper, holnap kipróbálom és innentől többször lesz halászlé az asztalon!
Üdvözlöm! Halászlé, az nálam hal lé! Mivel hogy tiszteletemet adom a halnak ,ezért nem keverem őket! Vagy ponty vagy harcs!Nem lehet erezni a kevert halnak az izét! Pl marha, csirke,vagy szárnyas, vagy disznó! Ott is van külömbség és nem keverem !Ez csak egy gondolat volt!De jól néz ki amit főztél és biztos finom!
Szia kedves Csenge ! Mindenki ahogy szereti természetesen úgy készítse el .Köszönöm szépen a szavaidat és nagyon boldog ünnepeket kívánok ! Üdvözlettel Zoli
Zoli , halak vagyok , de szeretem is a halat minden formában . Többféle halászlét ettem , mind ízlett. Én kimondottan még nem paszíroztam otthon , időnként veszek sűrítményt , és sok belsőséget . A fej kifaggatása is az én elsőbbségem , és a lényeg mint nálad is , többféle hal legyen benne . Üdv.
Szia kedves Ilona ! Ha egyszer úgy döntesz akkor feltétlenül próbáld ki ezt az elkészítési módot is szerintem ízlene neked is ! Itt nem kell semmiféle sűrítmény venned hiszen te paszírozod bele magad a sok finom hal húst ! Üdvözlettel Zoli
Kedves Zoli! Életem első, és egyben legfinomabb halászlevét ma készítettem, a Te recepted alapján. Hálás köszönet érte! Még rutintalan, és jócskán kezdő "háziasszonyként", pedig élmény volt "Veled" főzni, ezt is köszönöm. Nagy segítség volt a részletes videó :) A bejglit is elkészítettem. Míg pihent a tészta, paszíroztam a halat. Kellemes ünnepeket!
Szia kedves Kinga ! Gratuláció a halászléhez és a bejglihez is:-) büszke vagyok rád ügyesen megoldottad és jó étvágyat kívánok a sok finomsághoz :-) továbbiakban nagyon boldog és békés ünnepeket kívánunk neked és kedves családod részére is sok szeretettel Zoli
Kedves Zoli! Nagyon örülök hogy te is raktál bele amúr és busa halszeletet mert nagyon egészséges. Nagyon jónak tartom az elhagzottakat mert aki még nem főzött annak kezdésnek tökéletes. Gratulálok.
Szia Sanyi! Szeretjük a több féle ha húst benne , sokan idegenkednek a busától , vagy éppen az amúrtol ! Amúgy egy nagyon finom ízletes leves a végeredmény:-) Üdv Zoli
Szia Zoli! Rengeteg videót nézek tőled,sok receptedet készítettem már el és még egyik sem okozott csalódást. Én nem bánom,hogy szájbarágósan mondod el a folyamatot sőt kifejezetten tetszik! Az ilyen mazsoláknak mint én valóban élmény lesz tőle a főzés. Köszönöm! Áldott boldog Karácsonyt és sikerekben,szeretetben gazdag új évet kívánok!
Kedves Zoli, nagyon szépen köszönöm ezt a mennyei ,(ünnepi), finom s szép ízléses halászlét. Bizony isten , el fogom készíteni. A csípős paprika a kedves nekem. Legyen szép, Istenáldotta, kellemes s nagyon boldog ünnep és mindennapjaid!
Szia Georg ! Nagyon örülök hogy tetszett a recept és ha lesz lehetőséged dobd össze ! És ha egy finom pogácsát is elkészítenél ami nem annyira közismert : th-cam.com/video/J5e7oLBnw04/w-d-xo.html Baráti üdvözlettel kívánok neked is boldog ünnepeket ! Zoli
Még mindig a legjobb halászlé👍👌 Ez alapján csinálom (persze csípős ízlés szerint, illetve nem szűrőt hanem passzírozót használok) és mindig tökéletes😊 Köszönöm a videót és Boldog Karácsonyt!🎄😉
lajosdiosd Szervusz Zoli! Te vagy a családunk ez évi (2018) felfedezettje.Köszönjük a sok, nagyon finom recepteket. Szíved-lelked a főzésben, szeretettel csinálod, magyarázod, tanítod. A legsikeresebb a hentestokány volt, de elég sok receptedet kipróbáltunk. Nagyon kedves vagy, hogy mindenkinek válaszolsz," jó szóval" oktatod a hozzád fordulókat. Jó a kamera, ha jól emlékszem a fiad kezeli. Köszönjük, Boldog Új Évet Kívánunk 2019!
Szia Lajos ! Nagyon szépen köszönöm a kedves szavaidat és továbbra is érezzétek nagyon jól magatokat az oldalon ! A hentes tokány nekem is nagyon nagy kedvencem .Természetesen segítek ahol és amiben csak tudok mindenkinek ! Igen a kisfiam készíti nagy részben a felvételeket és igazán jól kezeli azt :-) ! Nagyon boldog újévet nektek és hamarosan találkozunk ! Üdvözlettel Zoli
Szia kedves Szilvi ! Aranyos vagy én viszont tudtam hogy képes vagy a legfinomabb ételekre , nincs másra szükséged csak az ügyes két kezedre ! Érezd továbbra is otthon magad nálunk és küldöm a mai finomságot is : th-cam.com/video/C-bXeeJZmxk/w-d-xo.html 😊👍Zoli
Szuper vagy ! - Én is valahogyan így, de a jó pap is holtig tanul - szoktam egy kis füstöt szalonnát is - de csínján megvadítani - no meg + mit is iszik a jó szakács főzésközben ? - csakis valami nyak mögé valót - Egy picit a halacska is megkívánhat jóféle fehér bort ... de nem sokat a lébe... KÖSZÖNÖM a VIDEÓDAT ! - Jó egészséget és mindenkori jó étvágyat mindenkinek !
Szia Feri ! Köszi szépen és igen amerre a lábunkat vetjük ott mindig más az elkészítés de ez nem baj hiszen ettől olyan színes a gasztronómia ! Legyen nektek is nagyon boldog és békés az ünnepetek .Hamarosan ismét koccanunk :-) Üdvözlettel Zoli
@@szokykonyhaja Minnél előbbi viszont látást - miként ha a valóságban nem sikeredne ? - LEGALÁBB ITT AZ ÉTEREN ÁT ( mielőbbit ! ) ! Szia és KELLEMES ÜNNEPEKET ! - mindenkinek aki szeret - főzni - a pocakját + a párját ! - Mama ! - Ma , lazítanék , de a hagymát oda ne kapasd ! :D
@@lelkesferi Lehet egyszer még személyesen is :-) ki tudja :-) A hagymára ahogy csakis szoktam vigyázok :-) Boldog békés ünnepeket kívánok neked és kedves családod részére is! Üdvözlettel Zoli
Szép jó reggelt kedvencek!Hát ez "gyönyörűséges"!Köszönjük szépen!Nagyon szeretem a halat minden formába!További szép napot kivánok nektek!puszi mami👍😊😃😍😘🙋👏
Örülök hogy rátaláltam erre az oldalra. Első sikeresen elkészített halászlevem. :-) Nagy sikere lett itthon. Szuper receptek! Kidolgoztam word-be majd kinyomtattam. Többször is elfogom készíteni. köszönöm.
Fisherman's Soup -nak szokták hívni a halászlét angolul. Köszönöm a lelkes és alapos magyarázatot a finom receptekhez, el is készítettem jónéhányat sikeresen.
Üdvözlöm Zoli! Az idén a Karàcsonyi menüt,bejglit,zserbót, lekváros linzert,stb,a Te recepjeidböl kèszitettem el. Zseniálisan készited el az ételeket,húsokat,sütiket! Követem a recepjeidet,rengeteget tanúltam már eddig,finomitottam a fözési technikáimon amit láttam a videóidból. Minden alapanyag,mennyiség profi modon van megadva. Fantasztikus a fözésed,sütèsed. TE erre születtél! Hálás vagyok,hogy Rád találtam.🙏 Köszönjük,hogy vagy Nekünk Zoli! Kellemes Ünnepeket,és Boldog Új évet kivánok!
Szia ! Nagyon szépen köszönöm a kedves szavaidat és nekem a megtiszteltetés hogy ennyi mindent tőlünk készítettél el és a fontos hogy sikerrel ! Érezd a jövőben is nagyon jól magad nálunk és mi nem hagyunk unatkozni :-) jövünk folyamatosan az újabb finom receptekkel ! Boldog karácsonyi ünnepeket és sikerekben gazdag újévet kívánok neked és kedves családodnak is ! Sok szeretettel Zoli
Kedves Szoky Konyha ! Csodálatosan néz ki ez a halászlé ! Köszönöm szépen a receptet és a Te leirásodat ami után én is igy fogom elkésziteni. Én mivel távol élek a drága szülöhazámtól sós vizü halakból probáltam elkésziteni a halászlevet de nem lesz "magyar-halászlé" ize. De igy is finom és szálkanélküli halakból van amit szeret az egész család. Szép napokat kivánok ! Üdvözletem !
Szia kedves Ilona ! Nagyon szépen köszönjük , és örülünk hogy tetszik a recept !Hát igen sós vizű halakból teljesen más jön vissza de jobb híján abból is lehet kerek halászlét összefőzni ! Kint semmi édesvizű hal sincs ? Kár !! Legyen nagyon szép a hetetek ! Puszi Zoli
Kedves Szoky Szakács ! De igen vannak itt is édesvizü Tavak böven, de mi mégis a tengeri halakat szeretjük a férjem miatt azt veszem. Én másképen készitem el ezekböl a halászlevet de igy is nagyon finom. Köszönöm ujra a receptet ! Üdvözletem !
Szuper 😀 nagyon szeretjük a videoidat! Bogrács elmosva tűzifa össze rakva. Keszeg kárász ponty fej az apalébe. Ponty patkó és harcsa a végére. Persze ikra és tej is 😍Ja és forralt bor és hideg sör. Holnap isteni halászlét csinálok.
Szia Attila ! 😊Nagyon királyul hangzik és biztos vagyok benne hogy szuperül fog sikerülni a holnapi nap , és persze a halászlé is ! Jó étvágyat kívánok hozzá nektek is! Üdvözlettel Zoli 🤜🤛👋👍🍺🍺🍺🍺🍺🍷🍷🍷🍷🍷
Szia kedves Klári ! Idén meglesz mindenképpen a könyv ! küldöm a tegnapi finomságot is : th-cam.com/video/ahgvVynXErc/w-d-xo.html Holnap meg egy vanília pudingos csigával érkezünk ! Jó egészséget és minden jót kívánok ! Sok szeretettel Zoli🧡
Kedves Szoki konyha! Úgy látom mindenki Zolinak szólít, tehát Zoli, nagyon szépen köszönöm ezt a videót, mert valamikor régen próbálkoztam a halászlével, de már 25-év elteltével sem tudtam megvenni a drága halpaszírozót, amire azt gondoltam hogy ez a titka a jó halászlének. Te most megmutattad a halpaszírozás egyszerű módját, ezért ezen felbátorodva el fogom készíteni ezt a finom halászlét. Az ételeid amiket felteszel, nagyon bejönnek, elkezdtem módszeresen elkészíteni őket, és nagyon ízlenek a családomnak. Majdnem 6-évig voltam munkanélküli, ezért én főztem itthon rendszeresen, (itt megjegyezném hogy minden főztöm nagyon ízlik) de a te ételeiddel új ízek jöttek az asztalunkra. Nagyo köszönöm Básti László.
Szia Laci ! Nagyon szívesen és valóban nincsen szükség semmiféle drága passzírozóra mert egy ilyen szűrön kényelmesen át tudod törni a hal húsát úgy hogy egy darab szálka sem érinti a lábasod alját ! Nagyon örülök neki hogy főződ az ételeket és ezek bejönnek a kedves családodnak is ! Biztos vagyok abban is hogy jól és finomakat főzöl és a családod a legjobb zsűri ehhez ! Érezd továbbra is nagyon jól magad az oldalon , és még sok finom étel elkészítését kívánom neked ! Üdvözlettel Zoli
@@peterkiss8330 Szia Peti ! Természtesen ! Kicsontozod az egész csirke combot és befűszerezed , utána elkezded feltekerni bacon szeleteket és minkét végét fogvájóval elszúrod , lezárod ! Be a sütőbe először alufólia alatt 45 perc 180 C fokon , utána fólia le és 200 C fokon gyönyörű szép aranybarnára sütöd .Üdv Zoli
@@szokykonyhaja Köszönöm, Zoli! Elnézést, hogy csak most válaszolok, de mindenféle dolgaim voltak. Annyit még árulj el, légy szíves, hogy elég a baconszalonnából kisülő zsír, vagy tegyek alá még egy kis zsírt egy kis víz kíséretében? Mélységes tisztelettel: Péter :)
@@peterkiss8330 Petikém ! Ha van hús vagy zöldség alapléd akkor abból pár dl mehet alá ha nincs akkor kevés víz , zsiradékra nincs szükség a csirke bőre és a szalonna miatt sem ! Pihenj jól ! Üdv Zoli
Szia István ! Örülök hogy sikerült a másolás :-) és ízlett nektek is a halászlé , kedves egészségetekre ! Legyen nagyon szép estétek és kellemes hétvégét kívánok nektek ! Üdvözlettel Zoli
Szia ! Igazán nincs mit , nagyon szívesen .Fogyasszátok majd jó egészséggel ! Boldog békés ünnepeket kínok neked és kedves családodnak is ! Üdvözlettel Zoli
Nekem legalább annyira fontos a halászlé, mint a kocsonya. Egyszerűen imádom!!!! (bajai vagyok..) :D Nagyon finoman meg tudod csinálni! El fogom készíteni a házavatáskor! Nagy durranás lesz az biztos! További kellemes Napot! ;)
Örülök neki hogy tetsszenek a receptek és kívánom minél előbb legyen meg a házavatás és főzzetek sok finomságot ! Mindkét étel nekem is nagy kedvenc :-) Legyen nagyon szép az estétek ! Üdv Zoli
Szia Zoli! Nagyon guszta, érzem az illatát is! :) Nincs karácsony/ünnep halászlé nélkül és nincs ember, ki nem szeretné a családban. Tésztával esszük, de ha nem lenne, anélkül is elfogyna gyorsan! KÖSZÖNJÜK a videót, jóleső érzés volt látni mint mindig!!! További szép napot kívánok! puszi: Zsuzsi(ka)
Szia kedves Zsuzsika !Köszönöm szépen és igen ott a helye az asztalon ! Gyufa tésztával is nagyon finom , de tészta hiányában is hamar eltűnik nálunk :-))Nagyon szívesen és legyen kellemes napotok ! Üdv Zoli
24-én karácsonykor elkészítem első halászlevemet, ezen recept alapján. Régen fater csinálta, miután meghalt, rendeltem, de itt az idő. Majd a fellegekből fater is belekóstol :) Kellemes ünnepeket előre is Szoky bácsi, és a kedves családodnak és minden kedves nézőnek!
Szia Dani ! Örülök hogy elkészíted majd írd meg hogy miként ízlett nektek is. Mi is nagyon boldog és békés ünnepeket kívánunk neked és kedves családod részére is .Üdvözlettel Zoli
@@szokykonyhaja Kedves Szoky bácsi, ami az ízeket illeti, kimondottan jó kis leves lett, így első próbálkozásra. Egy hiba volt, amiből tanultam, még pedig, hogy a passzirozásnál hiába erőlködtem sokáig, nem akart szinte átmenni semmi a szűrő alján. A hús kb 70%-a így nem került bele, de számítottam hasonlóra, így vettem 3 doboz mirelit sűrítményt. Először azt hittem a szűrővel van a baj, de nem hiszem. Gondoltam arra is, hogy nem főztem eléggé szét a halat. De ami a legvalószínűbb, hogy nem a megfelelő részét vettem a halnak passzirozásra, ugyan is húsos-halfarkat vettem. Ezen sok a bőr, ami nem igazán megy át a szűrőn. Ha a vásárlás előtt látom a videód, akkor minőségibb hal részt választok a passzírozáshoz is. Kellemes napokat!
Örülök hogy ízlett a leves annyi hogy ritkább szövésű szűröt használj a szálka nem megy azon se át , és igen sokat számít milyen halból és azokon mennyiségű hús van!Kedves egészségetekre és boldog ünnepeket kívánunk Zoli
Szia kedves Gyöngyi ! Köszönjük szépen és nektek is jó étvágyat hozzá ! És ha lenne kedved egy finom Islerhez: th-cam.com/video/dIksHn5DRaQ/w-d-xo.html Boldog ünnepeket kívánok ! Zoli😍🧡🧡🧡🧡🎄🎄🎄🎄🎄
Szia Zolikám! Top 3-ban van nállam a halászlé!! Köszi szépen a receptet én is így készítem el mindig!!Szeretnék majd egy jó bárány sült receptet is kérni ha lehet!!!Szép napot kívánok! Üdv.Robi.😉😉😉😉
Kedves Zolikánk!Milyen jó hogy diszkréten figyelmeztetsz minket bizony hipp-hopp itt a karácsony.Ez a finomság is elkészülhet jó előre és a mélyhűtőbe várhatja a karácsonyt.Az ilyen és hasonló ételek előre elkészítése segít a stressz elkerülésére karácsonykor.Nagyon jó gondolatod volt ezt a videót felrakni.Finom és igazán ez a Jó konyhai halászlé.Egyszóval ügyi vagy.Maradok tisztelettel.puszi,ha szabad ilyen közvetlen maradni.😊💕
Szia kedves Maria ! Hát :-) tényleg a nyakunkba van lassan és nem baj az sem ha valaki már legalább fejben készül rá .Ezzel valóban elő is lehet készülni , de ha váratlan vendég jönne akkor is nagyon jól jön ! Természetesen lehet közvetlenkedni hiszen ezer éve ismerjük egymást már ! Üdv és szép napot kívánok ! Puszi Zoli
Szoky batyam,orulok hogy ratalaltam a csatornadra.Nagyon jok az etelek,remekul elmagyarazva minden!En szemely szerint meg szoktam rakni egy kiskanal tejfolt a tanyeromba! :) Gratula,es koszi!
Szia! Köszönöm szépen !!! Én is örülök hogy ráakadtál a csatornára és kívánom neked hogy érezd jól magad nálam , ha van kedved próbálj ki minél több ételt amit szimpatikusnak tartasz ! Legyen szép estétek ! Üdv Zoli
Szia ! Szeretném előre leszögezni, hogy nagyon kedvelem a receptjeidet, mert igazi háziasan főzöl és meghagyod mindenkinek a főzés szabadsága adta lehetőséget.Viszont a halászlé egy igazán érdekes téma. Mint tudjuk két fő vonal létezik a bajai és a szegedi. Magam is a Te általad főzött szegedit részesítem előnybe, de a bajait is nagyon szeretem. Gyakorlatilag a halászlé öt összetevőből áll. Hal,vöröshagyma, só, pirospaprika és víz. Ha más is kerül bele az már opcionális. Pl a fokhagyma inkább a bajai részen jellemző, van aki tesz bele paradicsomot, zöldpaprikát ,van aki nem. viszont a halhús megválasztásában majdnem közös a nevező a két régió között. A fő hal az a ponty vagy a harcsa. Az ízesítésre és a sűrítésre is hasonló halakat használnak. Főként keszeget, márnát(szintén a ponty családba tartozik), törpeharcsát és bajai részen csukát. A csuka jellegzetes karakteres ízének tompítása miatt tesznek bele fokhagymát. De baja környékén is ahány udvar annyi fajta lé.Az égész körítésem lényege, hogy nekem nagyon tájidegen a busa és az amúr felhasználása a halászlében. Mind két halnak jellegzetes íze van a táplálkozásuk miatt. A busa planktonnal táplálkozik(nagyon egészséges tele omega 3-mal a szívre jó hatással van ) míg az amúr növényevő (nád,sás, hínár,stb. )és ebből fakadólag van egy jellegzetes ízük ami a halászlé ízét jelentősen befolyásolja. Szerintem nem a legjobb választás a paszírba, de mindenkinek lelke rajta ;) További jó egészséget és sok remek receptet kívánok. Üdv Laci
Szia Laci ! Igen sok vonal van mert ugye azért ott van a Balatoni is ezt nagyon sokan elfelejtik. De nem is ez a lényeg én már sok száz litert lefőztem sok sok vonalat érintve, most ebben a videóban ez az alapanyag állt rendelkezésre, ezt persze sok hal fajtával lehet bővíteni! Az íze , állaga kifogástalan és hidd el busából , amurból is lehet kitünő halászlét főzni ! Üdvözlettel Zoli
Kedves Zoli és Alex! Karácsony előtt mindenképpen kipróbálom a ti recepteket is , a paszirozást én is szoktam de a paprika adagolás van,szórásban valami érdekes dolgot fedeztem fel! Veletek könnyű és jó főzni ! Köszönöm szépen és jó egészséget kívánok! Kellemes hetet!!
Szia kedves Erzsike ! Mindenképpen egy próbát tégy és meglátod nagyon finom kis halászlé ! Nagyon örülünk kedves szavaidnak és főzz velünk ezentúl is sokat ! Neked is nagyon jó egészséget, és sok finom ételt kívánunk ! Alex Zoli
Nice recipe of Halászlé with grated fish and other soup ingrediets, I have known recipe with soup ingradiants e.g. sweet pepper, onion not garated. Greetings from Poland.
Szia kedves Zoli 😊ez igen 👍👍👍ezt én is elfogyasztanám, nincs túl jó tapasztalatom a halászlével, pedig finom 😋, ettem is már jót, de óvakodom a csonttól, mert sajnos a torkomon akadt, régen volt, de nehéz elfelejteni, úgyhogy azóta inkább, ha hal akkor csontnélküli, ami persze nem egyszerű dolog 😀Köszönöm szépen a receptet a tiédet megkostoltam volna,mert gyönyörűen néz ki, legyen szép napod 😊Üdvözlettel és puszi 😘 😘 😘 Piroska
Szia kedves piroska ! Ha így készíted el akkor nyugodtan tudod fogyasztani , és nem kell félni a szálkáktól , a paszirozáskor nem megy át semmi ! Nagyon szívesen és remélem karácsony táján meg jön hozzá a kedved ! Puszi Zoli
Szia Zoli! Nagyon szuper! Szűrő helyett paradicsom paszirozót használok! Én szoktam beletetti egy TV. paprikát egy paradicsomot, fejét falrész is teszek bele! Köszönöm szépen ezt a finom gusztaságot! A Családnak és Neked Zolikám Erőt Egészséget Kívánok! Puszi!! 💗💗💗🌺
Szia kedves Anna ! Én a hagyományos szűrön való áttörésnek vagyok a híve de úgy is tejesen megfelelő az áttörés ! Nagyon szívesen mindent , fogyasszátok majd egészséggel ! Nektek is jó egészséget kívánva Zoli
Szia Szoky! Paszírozás előtt a nagyobb csontokat ki kell venni, ugye? Én ittvérzek el mindig... A paradicsompaszírozó kiakad. Ezt a módit megpróbálnám, ha tuti átmegy. Köszi.
Boldog karácsonyt! Én passzíroztam ugyan így, de nekem a szűrő alján lógtak ki a szálkák mint a sündisznó és a többi passzírozással ugye át is szaladt pár szálka így is...Nem tudom mi volt a baj.
Szia Kedves Jutka ! Nagyon szépen köszönöm a szavaidat ! Isteni finom kis halászlé ! Fogyasszátok jó egészséggel !Boldog ünnepeket kívánok előre is ! Üdv Zoli
Szia Zoli, én a hal fejet is bele főzöm az alaplebe, a keserű fogat természetesen kiveszem. Nálam elmaradhatatlan a belső,, okra és tej. Egyik kedvenc ételem.
Szia kedves Gyöngyi ! Igen említettem ha lett volna fej az is ment volna bele , és természetesen amikor a patkót bele forralom már az átpasszírozott alaplébe , halászlébe akkor mehet hozzá a tej és az ikra is ! Üdv Zoli
Tisztelt Zoli, nem egyszer neztem at a videot.Minden nagyon jo el van magyarazva,de szerintem nincs megemlitve ket legfontosab dolog hal es a vizmanjiseg az alaplere.Szerintem nemmindegy hogy 1 vagy 2 kg.halhoz menji vizet teszunk az alaple hoz.Udvozlet Karolj Vajdasagbol.Boldog uj evet kivanok az egesz csaladnak.
Szia Károly ! Igen valóban a leírásból kimaradt majd pótolom .Úgy jó 3. 5 liter vízzel kezdtem és a hal aprónak a súlya jó 2 kg volt természetesen a szeletek nem voltak ebbe mérve .Boldog új évet kívánok neked és kedves családodnak ! Üdvözlettel Zoli
Szia, Zoli! Halászlé nálunk is nagy kedvenc! És a kocsonya is. Őszi, téli ünnepeken tradicionálisan mindig az asztalon vannak. Plusz még a jó kis szigetközi ecetes hal. :) Halászlé mindenféle elkészítési formában jöhet, legközelebb a te receptedet próbálom ki! Szép hetet! Bea
Szia kedves Bea ! Igen ezek tradicionális ételeink , na meg a káposzták stb .Nehéz is lenne ezek nélkül elképzelni az ünnepi asztalt !Próbáld ki ha van kedved hozzá , nem fogsz csalódni nagyon finom hallé, halászlé ! Nektek is nagyon szép hetet kívánok ! Zoli
Szia! Mi hagyományosan a bajai verziót főzzük paszérolás nélkül. Emellett ettem már a Balatonon is jó halászlét, és kecskemétiek által -városunk egyik főzőversenyén- készített finomat halat is. Természetesen mindkettő alaplével készült. Sokan közülünk -bajaiak közül -nem tudják elfogadni, hogy máshol máshogy készítik a halászlét. Pedig ez nem ördögtől való, és akár még finom is lehet. Ez már többször be is bizonyosodott. A halászlé is olyan étel, mint bármi más. Lehet jól, és rosszul is készíteni. Attól függetlenül, hogy melyik recept alapján főzöd. Mindenkinek jó főzést, jó étvágyat!
Szia Tomi ! Igen ismerem a Bajai verziót nem utolsó sorban a Szegedit és még jó pár stratégiát :-) Én azon a véleményen vagyok hogy bármilyen táj jelleggel is készüljön el egy halászlé , a lényeg hogy finom legyen ! Nem utolsó sorban számomra fontos hogy tiszteletbe tartsam mindenki elkészítési módját , holott láttam már egész érdekes módozatokat is ! Legyen nagyon szép a napod ! Üdvözlettel Zoli
szia kedves Zoli.gyonyoru halaszlet keszittetel.karacsonykor mi is keszitunk a Te recepted szerint.koszonom hogy vagy nekunk.amiota kovetunk a mi konyhank a SZAKY KONYHAT kepviseli.udvozolunk a messzi tavolbol.👍👑❤
Szia Éva ! Köszönöm szépen és fogyasszátok ti is majd egészséggel ! Örülök hogy követitek a csatornát és még sok recepttel jövök !! Legyen szép estétek ! Üdv Zoli
Szia Zoli! Köszönjük a halászlevet! ! Ettem már sok helyen sokfélét, de ez az első 3ban benne van!! Pikk-pakk elfogyott! Nagyon finom volt! Ügyes vagy Barátom!! Üdv.: Olivér fruitshop.hu
Szia Oli ! Tiszta szívemből és nagyon szívesen adtam , és örülök hogy ízlett nektek is ! Ügyesnek akkor mondanám magam ha azt az öt számot eltalálnám amit már harminc éve nem tudok :-)) Pihenjetek jól mert holnap ismét egy melós nap ! Üdv Zoli
Kedves Szoky, ezúton kívánunk Békés Boldog Karácsonyt, 2018 óta, amióta felkerült a videó, én azóta is ezen recept alapján készítem a halászlét karácsonyra :)
Nagyon finom lett. Próbáltam passzírozás nélkül, Bajaiasan. Úgy is jó. Mivel nálunk a halászlé karácsonykor nagy sikernek örvend, én faluról magammal hoztam a főtt füstölt kolbász receptjét, amit az éjféli mise után szoktunk enni, sütőben pirított reszelt tormával. De! Mostanában gondom van a kolbász főzéssel. Ha puhán veszem, akkor is megkeményedik, ha szárazabbat veszek, az is. Vajon mi lehet a gond? Boldog Karácsonyt Zolikám, s add át a jókívánságaimat a családodnak is!
Szia István ! Igen a halászlé több féle képen is nagyon finom de ki hogy szereti ! Olvastam a kolbász iránti kérdésedet .Először azt írtad hogy sütöd , utána azt hogy főzöd ? nem tejesen értem ,, ez füstölt kolbász ? Nagyon boldog karácsonyt az egész kedves családodnak ! Üdvözlettel Zoli
Kedves Zoltán,Nagyon jó az ötlet,tudom mindenki másképp csinálja,az én módszerem a paradicsom paszírozó,én azzal paszírozom ha kell.Amúgy nagyon ügyes,nem beszélve az állagáról,gondolom az illatokkal már szinte meg lehet bolondítani az ebédre várókat is.Az ízvilága pedig meghaladja a képzeletet .Boldog lehet az a család ahol a FÉRJ jól főz!Sok boldogságot a családodnak,és neked is. Üdv,BB
Szia kedves BB ! Ez is egy igen nagy táborokat megosztó étel , és mind minden ismert halászlét , hallét ezer féle képen el lehet készíteni .Ennél az a nagy előny gyorsan elfogyasztható , nagyon kellemes sűrű állagú a passzírozott halhústól és lefagyasztható így hirtelen jött vendéget is meg tudunk kínálni vele egész rövid időn belül ! Ha bográcsban készítem az megint más eljárás ! Igen a család , főleg a feleségem örül hogy nem kell a konyhában állnia :-)) Legyen szép napod ! Üdv Zoli
Hűha! Királyi eledel! Zolikám a receptből hiányzik,milyen halakból mészítetted, ott csak a ponyt van... az őrölt paprikák megvannak, lassan jön a Karácsony, és halleves nélkül nem is lenne az igazi, igaz készítek savanyú káposztás levest szárított gombával,jó magyar kolbászkával, csipetke bele. Köszike nagyon jó tanító Mester vagy, biztosan Jedi... (jaj,hát megnézem újra a videót, ott ismerteted a halfajtákat ...!)😀
Kedves Zsuzsikám ! Busából , amurból és pontyból készítettem el éppen de ha van sok féle hal akkor a legjobb ! Megnézted ?? mondtam én hogy mondtam én :-)) Vigyázz magadra és főzz finomakat !! Zoli
Hát neked könnyű! Megjerestem, van pettyes meg fehér busa a Balatonban. Na. Mesterségesen szaporítják nagyon egészséges. Jövő nyaramat a Balcsinál töltöm , addig míg csak halszagú nem leszek ! 🤣🤣🤣🐠🐟🐬🐳🐋🌊
Szia Zoli, Már sokmindent készítettem a Te receptjeid alapján, és most a halászlé kerül kipróbálásra. Egy bajom van, hogy én már megvettem az alapanyagokat, és amíg élt apukám, mindig ő főzte, és ő hal fejét, farkát főzte, majd passzírozta, ezért én is ezt vettem. Itt meg látom, hogy Te ilyeneket nem is tettél bele. Picit félek, hogy milyen lesz az én halászlevem?
Kedves Zolikám! Gyönyörű minden amit az "előkészítő pultodon" kinalsz! Ez a Halle Bombazo-an néz ki hát még az Íze milyen lehet???!!! Bevallom elég kevés halat fogyasztunk sajnos itt nálunk kicsi a Választék a halak teren. Ponty az van de zsíros hizlalt tavi halak. Én nagyon szeretem ettem már sok-sok helyen otthon többnyire az Ünnepek alatt készül és rántva is. Bár én szeretem benne a fejét "csontozni" így az kettőbe vágva nekem kell! A recepted szerint a legjobb tudasommal igyekszem majd elesziteni!!! Addig is maradok Veled nagy-nagy Tisztelettel!!! További szép napokat kívánok a Famílianak!!!Pusy 8x-r Eva
Szia Évikém ! Nagyon örülök hogy tetszett a halászlé és ha van kedved készítsétek el az ünnepekre , és egyetek egy jót majd belőle ! Mi is inkább húsosak vagyunk de a karácsonyi asztalról nálunk sem hiányozhat a hal ! Örülök hogy itt vagy és hogy nézed a csatornát ! Legyen nagyon kellemes estétek ! Puszi Zoli
Zoltán! Nekem a "regős" hallé jön be! Igaz, nem busából, amurból, hanem törpe harcsából, amit így kell passzírozni. Majd, a forró halléhez kevés reszelt fokhagymát teszek, pár csepp citromlevet és fél kanál tejfölt. Isteni finom!
Én is így készítem annyi különbséggel ,hogy az alaplébe a hal(ak) fejét , és farok részét teszem.A halszeleteket nem csak besózom, hanem por paprika második felével bedörzsölöm,így a paprika íze átjárja a befőzendő halat és megadja az étel kellemes színét.Még egy,hogy én paradicsomot is teszek bele,nyáron frisset télen a sóba elrakott paradicsom befőzésnél keletkező héj és mag sűrítményt.egy kilóhoz teszek húsz dekagramm sót és ugyanúgy el tehető mint a paprika krém.
Szia Lajos ! Úgy is tökéletes ahogy leírtad én is számtalan formában főztem meg és a bográcsozásnál is más folyamatokkal készítem el de a lényeg hogy a végeredmény mindig finom legyen ! Üdvözlettel Zoli
Haĺlo kedves Zoli ⚘ nyammi nyammi . A kedvenc etelem. Imadom a halaszlet 👍 Nalunk Meg az ikra meg tej Meg a feje is hozza jön. De mi is ezt a versiot fözzük. Jo etvagyat kivanok nektek. Direkt ehes lettem 😂😂 Kivanok nektek egy szèp napot Üdv Gina 💕⚘💋🌻
Szia kedves Gina ! Igen a tej és az ikra bele forralható a halszelet mellé , mi azt nem annyira szeretjük ! Természetesen ponty fej is , de éppen nem kaptam :-( de testes finom halászlé lett ! Nektek is majd jó étvágyat hozzá ! Szép napot kívánok ! Üdv Zoli
Én halfejet, belsőséget, farkat és minden más halrészt bele szoktam tenni egy lábasba, hagymát vágok bele ,zöldpaprikát egy kicsit és egy kis paradicsomot is. Ha le fagyasztásra készítem az alaplevet, akkor minimális vízben szétfőzöm 1 h-n keresztül a cuccot, aztán hagyom kihűlni és utána jön a neheze. A csontokat, nagyobb szálkákat ki kell belőle Hamupipőkézni, aztán átmegyek rajta a botmixerrel És aztán a klasszikus tekerős paradicsom paszírozóval az egészet átpasszírozom. A végén olyan az egész mint egy főzelék. Nem rakunk bele egyáltalán fűszert, amikor főzéshez előveszem akkor az alapléhez még öntök annyi vizet amennyit gondolok, és forrás után teszek bele paprikaport, sót és egy kis borsot. A pontyszeleteket maximum 10 percig főzöm én is. Egyáltalán nem szeretnék okoskodni, de végre egy értelmes csatornán leírhattam az én kis receptemet amit úgyis fog értékelni legalább egy ember. Köszi az értékes és örömteli videókat!
Igen tudom ezer féle elkészítés és ez a természetes hiszen ettől színes a gasztronómia :-)
Ahány város amennyi falú mind másképpen , én is ismerek , lefőztem vagy húsz félét már .
Szuper a tied is ! Nagyon boldog és békés ünnepeket kívánok neked és kedves családod részére is .Zoli
Szoky konyhája Isten áldjon, áldott Karácsonyt!
@@hangrosta9985 Mi is köszönjük szépen , nektek is minden jót Zoli
Finom lehet az öné!😊
Első halászlevem lesz!!! Eddig apukám csinálta...sajnos Ő már nincs! :( Átveszem a stafétát! Nagyon izgulok! Magas a léc... De amit eddig "veled " főztem, minden isteni volt!! Imádom a receptjeid!!!!
Kérdezném hogy,hogy sikerült a recept,ha még emlékszel rá😂
Vagy tökéletesítetted azóta?
Nálunk a halászlé mindig csak Karácsonykor kerül az asztalra, és bár beszéltünk róla hogy az évben többször is ehetnénk, valahogy ez sosem valósult meg.
Úgy hiszem részben azért mert az elkészítése körülményesnek tűnt.
Nagyon fontos momentum szerintem a videó elején amikor említed hogy az alaplét le lehet fagyasztani, porciózni: ez számomra önmagában meghozta a kedvet, hiszen ezzel a módszerrel így egyszeri főzéssel könnyen lehet friss, tartalmas halászlét rittyenteni. :)
A recept maga is szuper, holnap kipróbálom és innentől többször lesz halászlé az asztalon!
Szia Zoli bácsi.
Köszönöm a recepteket te vagy a legjobb Magyarországon!!!
Szia Karcsi ! Nagyon szépen köszi, ez túlzás de jól esett :-) Üdv Zoli
Üdvözlöm! Halászlé, az nálam hal lé! Mivel hogy tiszteletemet adom a halnak ,ezért nem keverem őket! Vagy ponty vagy harcs!Nem lehet erezni a kevert halnak az izét! Pl marha, csirke,vagy szárnyas, vagy disznó! Ott is van külömbség és nem keverem !Ez csak egy gondolat volt!De jól néz ki amit főztél és biztos finom!
Szia kedves Csenge ! Mindenki ahogy szereti természetesen úgy készítse el .Köszönöm szépen a szavaidat és nagyon boldog ünnepeket kívánok ! Üdvözlettel Zoli
Érdemes volt megnézni mert sokat tanultam. Nagyon finom lehet. Köszönöm a videót!
Szia Zoli ! Nagyon szívesen és örülök hogy tetszett a recept! Érezd nagyon jól magad a csatornán ! Üdvözlettel Zoli
Nagyon szeretem a " Szoky " recepteket, egyszerűek és finomak! Köszönöm
Nagyon szépen köszönjük a kedves szavaidat ! Sok szeretettel Zoli🧡
Zoli , halak vagyok , de szeretem is a halat minden formában . Többféle halászlét ettem , mind ízlett. Én kimondottan még nem paszíroztam otthon , időnként veszek sűrítményt , és sok belsőséget . A fej kifaggatása is az én elsőbbségem , és a lényeg mint nálad is , többféle hal legyen benne . Üdv.
Szia kedves Ilona ! Ha egyszer úgy döntesz akkor feltétlenül próbáld ki ezt az elkészítési módot is szerintem ízlene neked is !
Itt nem kell semmiféle sűrítmény venned hiszen te paszírozod bele magad a sok finom hal húst !
Üdvözlettel Zoli
Kedves Zoli! Életem első, és egyben legfinomabb halászlevét ma készítettem, a Te recepted alapján. Hálás köszönet érte! Még rutintalan, és jócskán kezdő "háziasszonyként", pedig élmény volt "Veled" főzni, ezt is köszönöm. Nagy segítség volt a részletes videó :) A bejglit is elkészítettem. Míg pihent a tészta, paszíroztam a halat. Kellemes ünnepeket!
Szia kedves Kinga ! Gratuláció a halászléhez és a bejglihez is:-) büszke vagyok rád ügyesen megoldottad és jó étvágyat kívánok a sok finomsághoz :-) továbbiakban nagyon boldog és békés ünnepeket kívánunk neked és kedves családod részére is sok szeretettel Zoli
Áldott, békés, boldog karácsonyi ünnepeket kívánunk az egész családnak.Örömmel fogadjuk a további sok finom receptet.🌲
Kedves Zoli! Nagyon örülök hogy te is raktál bele amúr és busa halszeletet mert nagyon egészséges. Nagyon jónak tartom az elhagzottakat mert aki még nem főzött annak kezdésnek tökéletes. Gratulálok.
Szia Sanyi! Szeretjük a több féle ha húst benne , sokan idegenkednek a busától , vagy éppen az amúrtol !
Amúgy egy nagyon finom ízletes leves a végeredmény:-) Üdv Zoli
Szia Zoli!
Rengeteg videót nézek tőled,sok receptedet készítettem már el és még egyik sem okozott csalódást.
Én nem bánom,hogy szájbarágósan mondod el a folyamatot sőt kifejezetten tetszik! Az ilyen mazsoláknak mint én valóban élmény lesz tőle a főzés.
Köszönöm!
Áldott boldog Karácsonyt és sikerekben,szeretetben gazdag új évet kívánok!
Kedves Zoli, nagyon szépen köszönöm ezt a mennyei ,(ünnepi), finom s szép ízléses halászlét. Bizony isten , el fogom készíteni. A csípős paprika a kedves nekem. Legyen szép, Istenáldotta, kellemes s nagyon boldog ünnep és mindennapjaid!
Szia Georg ! Nagyon örülök hogy tetszett a recept és ha lesz lehetőséged dobd össze ! És ha egy finom pogácsát is elkészítenél ami nem annyira közismert : th-cam.com/video/J5e7oLBnw04/w-d-xo.html Baráti üdvözlettel kívánok neked is boldog ünnepeket ! Zoli
Még mindig a legjobb halászlé👍👌
Ez alapján csinálom (persze csípős ízlés szerint, illetve nem szűrőt hanem passzírozót használok) és mindig tökéletes😊
Köszönöm a videót és Boldog Karácsonyt!🎄😉
Köszönöm szépen videóit. Önnel tanulok főzni. ÁLDOTT KARÁCSONYT KÍVÁNOK.
Nagyon koszonom szepen nekem îs sikerult koszonom es tovabbi sikert a fozesben.
Szia Andi ! Nagyon örülök hogy neked is nagyon jól sikerült kedves egészségetekre ! Holnap is egy újabb finomság ! Zoli
MÁR ELMULTAM JÓ SOK ÉVES DE ILYEN JÓ FŐZÉST MÉG SENKITÖL SEM LÁTTAM. KÖSZI GRATULÁLOK.
Nagyon szépen köszönöm a kedves szavaidat !! Örülök hogy tetszenek a receptek és a csatorna !
Érezd magad jól az oldalon !
Üdv Zoli
@Ilona Prorok Örülök hogy tetszett a recept és érezd otthon magad nálunk a jövőben is ! Sok szeretettel Zoli
Csak most láttam ezt a videót. Imádom. Szóval a sokéves karácsonyi rántott hal hagyományt idén felváltja a Szoky-féle halászlé.
Köszönöm 😊
Mind a ketto szuper ! Egyik nap halaszle, masik nap rantott hal:)
Kellemes ünnepeket kívánunk, imádjuk a receptjeidet! Jó egészséget az ezután következőkhöz is!!!
Csókolom Zoli bá!! Hát ez egy gyönyörű halászlé!!! köszönöm ezta sok jó receptet.
Szia kedves Natália ! Csókolom :-) ??? csak szia !!!! Köszönöm szépen , és nagyon örülök hogy elnyerte a tetszésedet !
Üdv Zoli
Szia 😊
Szia :-)
"Öreg róka " vagyok, de kíváncsi voltam és megnéztem a receptet! Én is pont így készítem!Nagyon egyformán főzünk. Igaz én már 50 éve gyakorlom!
lajosdiosd
Szervusz Zoli! Te vagy a családunk ez évi (2018) felfedezettje.Köszönjük a sok, nagyon finom recepteket. Szíved-lelked a főzésben, szeretettel csinálod, magyarázod, tanítod. A legsikeresebb a hentestokány volt, de elég sok receptedet kipróbáltunk. Nagyon kedves vagy, hogy mindenkinek válaszolsz," jó szóval" oktatod a hozzád fordulókat.
Jó a kamera, ha jól emlékszem a fiad kezeli. Köszönjük, Boldog Új Évet Kívánunk 2019!
Szia Lajos ! Nagyon szépen köszönöm a kedves szavaidat és továbbra is érezzétek nagyon jól magatokat az oldalon ! A hentes tokány nekem is nagyon nagy kedvencem .Természetesen segítek ahol és amiben csak tudok mindenkinek ! Igen a kisfiam készíti nagy részben a felvételeket és igazán jól kezeli azt :-) ! Nagyon boldog újévet nektek és hamarosan találkozunk ! Üdvözlettel Zoli
Köszönöm Zoli a remek receptet.Holnap elkeszitem az első halászlevemet.Kellemes Ünnepeket kivánok nektek😊
Zolikam,
Szinte érzem az illatát. Köszi az újabb mestermuvet. Már nagyon régen ettem. Köszönetem erte.
Szia Andikám !Ha van kedved és begerjedtél :-) dobd oda és egyetek egy finomat belőle !
Üdv Zoli
Ma megcsinaltam,Isteni finom lett.
Koszonom szepen Szoky !!!Az Isten aldjon meg hosszu egeszseget csodalatos receptett osztasz meg.
Millio Koszonet.
Na Kedves Zoltán, akkor holnap ez következik ! Szép Karácsonyt kívánok Neked és egész Családodnak !
Szia András! Jó étvágyat nektek is hozzá, mi is nagyon szépen köszönjük és nektek is nagyon boldog ünnepeket kívánunk ! 🎄
Imádlak Szoky
Szia kedves Szilvi ! Aranyos vagy én viszont tudtam hogy képes vagy a legfinomabb ételekre , nincs másra szükséged csak az ügyes két kezedre ! Érezd továbbra is otthon magad nálunk és küldöm a mai finomságot is : th-cam.com/video/C-bXeeJZmxk/w-d-xo.html 😊👍Zoli
Nagyon nagyon régen főztem Halász levest. Most a videó láttán újra neki állok. És így fogom elkészíteni. Köszike a feltöltést ! :)
Hú de jó, nagyon szépen köszönöm a receptet, biztos, hogy elkészítem! Eddig csak sajtos percet szoktam (a szalalkálisat).
Szuper vagy ! - Én is valahogyan így, de a jó pap is holtig tanul - szoktam egy kis füstöt szalonnát is - de csínján megvadítani - no meg + mit is iszik a jó szakács főzésközben ? - csakis valami nyak mögé valót - Egy picit a halacska is megkívánhat jóféle fehér bort ... de nem sokat a lébe... KÖSZÖNÖM a VIDEÓDAT ! - Jó egészséget és mindenkori jó étvágyat mindenkinek !
Szia Feri ! Köszi szépen és igen amerre a lábunkat vetjük ott mindig más az elkészítés de ez nem baj hiszen ettől olyan színes a gasztronómia ! Legyen nektek is nagyon boldog és békés az ünnepetek .Hamarosan ismét koccanunk :-)
Üdvözlettel Zoli
@@szokykonyhaja Minnél előbbi viszont látást - miként ha a valóságban nem sikeredne ? - LEGALÁBB ITT AZ ÉTEREN ÁT ( mielőbbit ! ) ! Szia és KELLEMES ÜNNEPEKET ! - mindenkinek aki szeret - főzni - a pocakját + a párját ! - Mama ! - Ma , lazítanék , de a hagymát oda ne kapasd ! :D
@@lelkesferi Lehet egyszer még személyesen is :-) ki tudja :-) A hagymára ahogy csakis szoktam vigyázok :-) Boldog békés ünnepeket kívánok neked és kedves családod részére is! Üdvözlettel Zoli
Szép jó reggelt kedvencek!Hát ez "gyönyörűséges"!Köszönjük szépen!Nagyon szeretem a halat minden formába!További szép napot kivánok nektek!puszi mami👍😊😃😍😘🙋👏
Szia kedves Mamikám ! Próbáld ki ha van majd kedved hozzá és fogyasszátok egészséggel !
Puszi Zoli
Első halászlevemet főztem a recepted alapján. Köszönöm! ❤️
Szia Zoli ! Gratulálok hozzá, kedves egészségetekre ! Baráti üdvözlettel Zoli 👍🥃😊
Szoky bacsi 😊
Nagyon szepen koszonjuk a recepteket, nagyon finomak, imadjuk oket ne hagyd abba!
Udvozlettel Floridabol Zsolt :)
Boldog karacsonyt 😊
Örülök hogy rátaláltam erre az oldalra.
Első sikeresen elkészített halászlevem. :-) Nagy sikere lett itthon. Szuper receptek!
Kidolgoztam word-be majd kinyomtattam. Többször is elfogom készíteni. köszönöm.
Fisherman's Soup -nak szokták hívni a halászlét angolul. Köszönöm a lelkes és alapos magyarázatot a finom receptekhez, el is készítettem jónéhányat sikeresen.
Szia kedves Gabie ! Nagyon szívesen és érezd otthon magad nálunk a jövőben is ! Sok szeretettel Zoli
Üdvözlöm Zoli! Az idén a Karàcsonyi menüt,bejglit,zserbót, lekváros linzert,stb,a Te recepjeidböl kèszitettem el. Zseniálisan készited el az ételeket,húsokat,sütiket! Követem a recepjeidet,rengeteget tanúltam már eddig,finomitottam a fözési technikáimon amit láttam a videóidból. Minden alapanyag,mennyiség profi modon van megadva. Fantasztikus a fözésed,sütèsed. TE erre születtél! Hálás vagyok,hogy Rád találtam.🙏 Köszönjük,hogy vagy Nekünk Zoli! Kellemes Ünnepeket,és Boldog Új évet kivánok!
Szia ! Nagyon szépen köszönöm a kedves szavaidat és nekem a megtiszteltetés hogy ennyi mindent tőlünk készítettél el és a fontos hogy sikerrel ! Érezd a jövőben is nagyon jól magad nálunk és mi nem hagyunk unatkozni :-) jövünk folyamatosan az újabb finom receptekkel ! Boldog karácsonyi ünnepeket és sikerekben gazdag újévet kívánok neked és kedves családodnak is ! Sok szeretettel Zoli
Kedves Szoky Konyha ! Csodálatosan néz ki ez a halászlé ! Köszönöm szépen a receptet és a Te leirásodat ami után én is igy fogom elkésziteni. Én mivel távol élek a drága szülöhazámtól sós vizü halakból probáltam elkésziteni a halászlevet de nem lesz "magyar-halászlé" ize. De igy is finom és szálkanélküli halakból van amit szeret az egész család. Szép napokat kivánok ! Üdvözletem !
Szia kedves Ilona ! Nagyon szépen köszönjük , és örülünk hogy tetszik a recept !Hát igen sós vizű halakból teljesen más jön vissza de jobb híján abból is lehet kerek halászlét összefőzni ! Kint semmi édesvizű hal sincs ? Kár !!
Legyen nagyon szép a hetetek !
Puszi Zoli
Kedves Szoky Szakács ! De igen vannak itt is édesvizü Tavak böven, de mi mégis a tengeri halakat szeretjük a férjem miatt azt veszem. Én másképen készitem el ezekböl a halászlevet de igy is nagyon finom. Köszönöm ujra a receptet ! Üdvözletem !
Akkor félre értettem az előzőeket ! Nagyon szívesen ! Üdv Zoli
❤❤❤❤❤❤😅Boldog karácsonyt kívánok neked és drága családodnak Lehel Lélek
Szuper 😀 nagyon szeretjük a videoidat! Bogrács elmosva tűzifa össze rakva. Keszeg kárász ponty fej az apalébe. Ponty patkó és harcsa a végére. Persze ikra és tej is 😍Ja és forralt bor és hideg sör. Holnap isteni halászlét csinálok.
Szia Attila ! 😊Nagyon királyul hangzik és biztos vagyok benne hogy szuperül fog sikerülni a holnapi nap , és persze a halászlé is ! Jó étvágyat kívánok hozzá nektek is! Üdvözlettel Zoli 🤜🤛👋👍🍺🍺🍺🍺🍺🍷🍷🍷🍷🍷
Szeretnék receptkönyvet venni, minden barátomnak ajánlom. Sok örömet kívánok, jó egészséget üdv Klári
Szia kedves Klári ! Idén meglesz mindenképpen a könyv ! küldöm a tegnapi finomságot is : th-cam.com/video/ahgvVynXErc/w-d-xo.html Holnap meg egy vanília pudingos csigával érkezünk ! Jó egészséget és minden jót kívánok ! Sok szeretettel Zoli🧡
Fontos nekem a szuper recept ajánlat. Szeretem kipróbálni, a halászlé jön most. Sok sikert, jó egészséget kívánok Klára
Szia kedves Klára ! Nagyon szívesen és jó étvágyat kívánok hozzá nektek is ! Neked és kedves családodnak is minden jót kívánok! Zoli
Kedves Szoki konyha! Úgy látom mindenki Zolinak szólít, tehát Zoli, nagyon szépen köszönöm ezt a videót, mert valamikor régen próbálkoztam a halászlével, de már 25-év elteltével sem tudtam megvenni a drága halpaszírozót, amire azt gondoltam hogy ez a titka a jó halászlének.
Te most megmutattad a halpaszírozás egyszerű módját, ezért ezen felbátorodva el fogom készíteni ezt a finom halászlét.
Az ételeid amiket felteszel, nagyon bejönnek, elkezdtem módszeresen elkészíteni őket, és nagyon ízlenek a családomnak.
Majdnem 6-évig voltam munkanélküli, ezért én főztem itthon rendszeresen, (itt megjegyezném hogy minden főztöm nagyon ízlik) de a te ételeiddel új ízek jöttek az asztalunkra.
Nagyo köszönöm Básti László.
Szia Laci ! Nagyon szívesen és valóban nincsen szükség semmiféle drága passzírozóra mert egy ilyen szűrön kényelmesen át tudod törni a hal húsát úgy hogy egy darab szálka sem érinti a lábasod alját ! Nagyon örülök neki hogy főződ az ételeket és ezek bejönnek a kedves családodnak is ! Biztos vagyok abban is hogy jól és finomakat főzöl és a családod a legjobb zsűri ehhez !
Érezd továbbra is nagyon jól magad az oldalon , és még sok finom étel elkészítését kívánom neked !
Üdvözlettel Zoli
Egyszerű s nagyszerű 👍👍👍👍👍
Thanks for the great recipe.
Greetings from Florida 🌴🌴👋
Igen nagyon szeretjük , próbáld ki te is ! Legyen nagyon szép a napod ! Üdvözlettel Zoli👍👍👍👍👍🖐🖐🖐
Nagyon szèp az alapanyag ,biztosan finom lett az ètel!
Jó ètvágyat kívánunk!
Üdv nektek!
👋💟👍😋🍷☺👋
Szia kedves Erika !
Köszönjük szépen , nagyon jót ettünk belőle !
Üdv Zoli
YO
@@antalnagy3688 Köszi !
Gyönyörű! Karácsonyra megcsinálom, akkor is, ha nejem és lányom nincs oda a halért, majd rácuppanok egyedül! :)
Szia Peti ! Lehet ha megkóstolják változik a véleményük :-) Fogyasszátok jó egészséggel ezt a finom kis halászlét !
Üdvözlettel Zoli
@@szokykonyhaja Zoli bátyó, légy szíves áruld el, lehetséges baconba göngyölt csirkecombot készíteni, vagy csak a melle húsából? Ölellek: Péter
@@peterkiss8330 Szia Peti ! Természtesen ! Kicsontozod az egész csirke combot és befűszerezed , utána elkezded feltekerni bacon szeleteket és minkét végét fogvájóval elszúrod , lezárod ! Be a sütőbe először alufólia alatt 45 perc 180 C fokon , utána fólia le és 200 C fokon gyönyörű szép aranybarnára sütöd .Üdv Zoli
@@szokykonyhaja Köszönöm, Zoli! Elnézést, hogy csak most válaszolok, de mindenféle dolgaim voltak. Annyit még árulj el, légy szíves, hogy elég a baconszalonnából kisülő zsír, vagy tegyek alá még egy kis zsírt egy kis víz kíséretében? Mélységes tisztelettel: Péter :)
@@peterkiss8330 Petikém ! Ha van hús vagy zöldség alapléd akkor abból pár dl mehet alá ha nincs akkor kevés víz , zsiradékra nincs szükség a csirke bőre és a szalonna miatt sem ! Pihenj jól !
Üdv Zoli
Lemásolta a receptet, nagyon jó lett, hála Neked! Én a halfilét mindig felkockázom, s úgy főzöm bele a végén a lébe. Mindenki nagyon szereti!
Szia István ! Örülök hogy sikerült a másolás :-) és ízlett nektek is a halászlé , kedves egészségetekre ! Legyen nagyon szép estétek és kellemes hétvégét kívánok nektek ! Üdvözlettel Zoli
Ilyen is kell! Most! :D Én is így főztem eddig is, csak nem ilyen beszéddel! Jó hallgatni is nézni is! Köszönet! :)
Nagyon szívesen kedves Kata ! Örülök hogy tetszett a videó:-) köszönjük szépen és legyen szép a hétvégétek ! Sok szeretettel Zoli
Ismét profi munka volt Zoli,köszi szépen,karácsonyra meg fogom csinálni !
Szia ! Igazán nincs mit , nagyon szívesen .Fogyasszátok majd jó egészséggel !
Boldog békés ünnepeket kínok neked és kedves családodnak is !
Üdvözlettel Zoli
Nekem legalább annyira fontos a halászlé, mint a kocsonya. Egyszerűen imádom!!!! (bajai vagyok..) :D
Nagyon finoman meg tudod csinálni! El fogom készíteni a házavatáskor! Nagy durranás lesz az biztos! További kellemes Napot! ;)
Örülök neki hogy tetsszenek a receptek és kívánom minél előbb legyen meg a házavatás és főzzetek sok finomságot ! Mindkét étel nekem is nagy kedvenc :-) Legyen nagyon szép az estétek ! Üdv Zoli
Szia Zoli! Nagyon guszta, érzem az illatát is! :) Nincs karácsony/ünnep halászlé nélkül és nincs ember, ki nem szeretné a családban. Tésztával esszük, de ha nem lenne, anélkül is elfogyna gyorsan! KÖSZÖNJÜK a videót, jóleső érzés volt látni mint mindig!!! További szép napot kívánok! puszi: Zsuzsi(ka)
Szia kedves Zsuzsika !Köszönöm szépen és igen ott a helye az asztalon ! Gyufa tésztával is nagyon finom , de tészta hiányában is hamar eltűnik nálunk :-))Nagyon szívesen és legyen kellemes napotok !
Üdv Zoli
Szia,eggyik kedvenc ételem nagyon szeretem,köszönőm a guszta finom receptet igazi zseni vagy és nagyon ötletes,egy jó napot kívánok nektek!!!!!!
Szia ! Nagyon szívesen is nektek is jó étvágyat kívánok ehhez a finomsághoz ! Legyen nektek is nagyon szép a napotok ! Sok szeretettel Zoli
24-én karácsonykor elkészítem első halászlevemet, ezen recept alapján. Régen fater csinálta, miután meghalt, rendeltem, de itt az idő. Majd a fellegekből fater is belekóstol :) Kellemes ünnepeket előre is Szoky bácsi, és a kedves családodnak és minden kedves nézőnek!
Szia Dani ! Örülök hogy elkészíted majd írd meg hogy miként ízlett nektek is.
Mi is nagyon boldog és békés ünnepeket kívánunk neked és kedves családod részére is .Üdvözlettel Zoli
@@szokykonyhaja Nagyon kedves, köszönöm. Egy kérdés: a tejet és ikrát akkor tegyem bele, mikor Ön a videóban a végén a patkókat? Köszönöm.
@@keresdaniel926 Igen akkor mehet bele az is , nem kell neki sok :-) Szép estét kívánok Zoli
@@szokykonyhaja Kedves Szoky bácsi, ami az ízeket illeti, kimondottan jó kis leves lett, így első próbálkozásra. Egy hiba volt, amiből tanultam, még pedig, hogy a passzirozásnál hiába erőlködtem sokáig, nem akart szinte átmenni semmi a szűrő alján. A hús kb 70%-a így nem került bele, de számítottam hasonlóra, így vettem 3 doboz mirelit sűrítményt. Először azt hittem a szűrővel van a baj, de nem hiszem. Gondoltam arra is, hogy nem főztem eléggé szét a halat. De ami a legvalószínűbb, hogy nem a megfelelő részét vettem a halnak passzirozásra, ugyan is húsos-halfarkat vettem. Ezen sok a bőr, ami nem igazán megy át a szűrőn. Ha a vásárlás előtt látom a videód, akkor minőségibb hal részt választok a passzírozáshoz is. Kellemes napokat!
Örülök hogy ízlett a leves annyi hogy ritkább szövésű szűröt használj a szálka nem megy azon se át , és igen sokat számít milyen halból és azokon mennyiségű hús van!Kedves egészségetekre és boldog ünnepeket kívánunk Zoli
Szuper vagy, mindig jókat főzől!! Én is igy szoktam csinálni édes apántól tanultam!!
Ő nagy pecás volt!! ❤️❤️❤️❤️❤️😜😜😜😜🎄🎄🎄🎄🎄🌟🌟🌟🌟
Szia kedves Gyöngyi ! Köszönjük szépen és nektek is jó étvágyat hozzá !
És ha lenne kedved egy finom Islerhez: th-cam.com/video/dIksHn5DRaQ/w-d-xo.html
Boldog ünnepeket kívánok ! Zoli😍🧡🧡🧡🧡🎄🎄🎄🎄🎄
Szia Zolikám! Top 3-ban van nállam a halászlé!! Köszi szépen a receptet én is így készítem el mindig!!Szeretnék majd egy jó bárány sült receptet is kérni ha lehet!!!Szép napot kívánok! Üdv.Robi.😉😉😉😉
Szia Robikám ! Nagyon szívesen , készítsétek el ti is majd !
És hol van bárány hozzá ? :-)) Megpróbálok majd szerezni húst .
Üdv Zoli
Robikám te mentél egyre messzebb :-))
Nagyon guszta! Gratulálok és jó étvágyat hozzá....!!!
Köszi szépen Sanyikám !
Próbáljátok ki ti is !
Üdv Zoli
Kedves Zolikam thanks very much good recipes 😁
Békés boldog karácsonyt kívánok, az egész család számára!
Én mindig biztosra megyek......Szoky receptekkel 🙂Köszönöm Boldog karácsonyt !🌲
Szia Zoli ! (én bajai születésű vagyok), Nagyon guszta, szép, tartalmas a halászleved. Gratulálok ! Üdv. : Zoli.
Szia Zoli ! Köszönöm szépen ! Igaz ez nem Bajai halászlé de majd egyszer azt is felteszek ! Üdv Zoli
Na majd elkészítem szüleimnek meg anyósoméknak legközelebb :) . Köszönöm a videót
Szia Tibi! Szeretni fogjátok , nagyon szívesen! Üdvözlettel Zoli
Kedves Zolikánk!Milyen jó hogy diszkréten figyelmeztetsz minket bizony hipp-hopp itt a karácsony.Ez a finomság is elkészülhet jó előre és a mélyhűtőbe várhatja a karácsonyt.Az ilyen és hasonló ételek előre elkészítése segít a stressz elkerülésére karácsonykor.Nagyon jó gondolatod volt ezt a videót felrakni.Finom és igazán ez a Jó konyhai halászlé.Egyszóval ügyi vagy.Maradok tisztelettel.puszi,ha szabad ilyen közvetlen maradni.😊💕
Szia kedves Maria ! Hát :-) tényleg a nyakunkba van lassan és nem baj az sem ha valaki már legalább fejben készül rá .Ezzel valóban elő is lehet készülni , de ha váratlan vendég jönne akkor is nagyon jól jön ! Természetesen lehet közvetlenkedni hiszen ezer éve ismerjük egymást már !
Üdv és szép napot kívánok !
Puszi Zoli
Szoky batyam,orulok hogy ratalaltam a csatornadra.Nagyon jok az etelek,remekul elmagyarazva minden!En szemely szerint meg szoktam rakni egy kiskanal tejfolt a tanyeromba! :) Gratula,es koszi!
Szia! Köszönöm szépen !!! Én is örülök hogy ráakadtál a csatornára és kívánom neked hogy érezd jól magad nálam , ha van kedved próbálj ki minél több ételt amit szimpatikusnak tartasz !
Legyen szép estétek !
Üdv Zoli
Az elso beigli sutesem tokeletes lett..leirasodat kovetve..Halas koszonet😊Boldog Karacsonyt Kivanok!!!
Gratulálok hozzá és örülök hogy neked is szépen és finomra sikeredett ! Neked és kedves családodnak is nagyon boldog ünnepeket kívánunk ! Zoli😍⛄🎉👍🎁🎄
Koszonom szeppen gyunyoru szep. Jo etvagyat kivanok hozza ❤❤❤
Köszönjük és nektek is jó étvágyat hozzá ! Üdv Zoli👍👍👍
Szia !
Szeretném előre leszögezni, hogy nagyon kedvelem a receptjeidet, mert igazi háziasan főzöl és meghagyod mindenkinek a főzés szabadsága adta lehetőséget.Viszont a halászlé egy igazán érdekes téma. Mint tudjuk két fő vonal létezik a bajai és a szegedi. Magam is a Te általad főzött szegedit részesítem előnybe, de a bajait is nagyon szeretem. Gyakorlatilag a halászlé öt összetevőből áll. Hal,vöröshagyma, só, pirospaprika és víz. Ha más is kerül bele az már opcionális. Pl a fokhagyma inkább a bajai részen jellemző, van aki tesz bele paradicsomot, zöldpaprikát ,van aki nem. viszont a halhús megválasztásában majdnem közös a nevező a két régió között. A fő hal az a ponty vagy a harcsa. Az ízesítésre és a sűrítésre is hasonló halakat használnak. Főként keszeget, márnát(szintén a ponty családba tartozik), törpeharcsát és bajai részen csukát. A csuka jellegzetes karakteres ízének tompítása miatt tesznek bele fokhagymát. De baja környékén is ahány udvar annyi fajta lé.Az égész körítésem lényege, hogy nekem nagyon tájidegen a busa és az amúr felhasználása a halászlében. Mind két halnak jellegzetes íze van a táplálkozásuk miatt. A busa planktonnal táplálkozik(nagyon egészséges tele omega 3-mal a szívre jó hatással van ) míg az amúr növényevő (nád,sás, hínár,stb. )és ebből fakadólag van egy jellegzetes ízük ami a halászlé ízét jelentősen befolyásolja. Szerintem nem a legjobb választás a paszírba, de mindenkinek lelke rajta ;) További jó egészséget és sok remek receptet kívánok.
Üdv Laci
Szia Laci ! Igen sok vonal van mert ugye azért ott van a Balatoni is ezt nagyon sokan elfelejtik. De nem is ez a lényeg én már sok száz litert lefőztem sok sok vonalat érintve, most ebben a videóban ez az alapanyag állt rendelkezésre, ezt persze sok hal fajtával lehet bővíteni!
Az íze , állaga kifogástalan és hidd el busából , amurból is lehet kitünő halászlét főzni ! Üdvözlettel Zoli
Kedves Zoli és Alex! Karácsony előtt mindenképpen kipróbálom a ti recepteket is , a paszirozást én is szoktam de a paprika adagolás van,szórásban valami érdekes dolgot fedeztem fel! Veletek könnyű és jó főzni ! Köszönöm szépen és jó egészséget kívánok! Kellemes hetet!!
Szia kedves Erzsike ! Mindenképpen egy próbát tégy és meglátod nagyon finom kis halászlé ! Nagyon örülünk kedves szavaidnak és főzz velünk ezentúl is sokat !
Neked is nagyon jó egészséget, és sok finom ételt kívánunk !
Alex Zoli
Nice recipe of Halászlé with grated fish and other soup ingrediets, I have known recipe with soup ingradiants e.g. sweet pepper, onion not garated.
Greetings from Poland.
Thank you for joining a nice day on the channel Zoli
Szia kedves Zoli 😊ez igen 👍👍👍ezt én is elfogyasztanám, nincs túl jó tapasztalatom a halászlével, pedig finom 😋, ettem is már jót, de óvakodom a csonttól, mert sajnos a torkomon akadt, régen volt, de nehéz elfelejteni, úgyhogy azóta inkább, ha hal akkor csontnélküli, ami persze nem egyszerű dolog 😀Köszönöm szépen a receptet a tiédet megkostoltam volna,mert gyönyörűen néz ki, legyen szép napod 😊Üdvözlettel és puszi 😘 😘 😘 Piroska
Szia kedves piroska ! Ha így készíted el akkor nyugodtan tudod fogyasztani , és nem kell félni a szálkáktól , a paszirozáskor nem megy át semmi ! Nagyon szívesen és remélem karácsony táján meg jön hozzá a kedved !
Puszi Zoli
Szoky konyhája szia,😊azért karácsonyra kivételt teszek, csak én nagyon félek tőle 😊😊😊
Ha így paszirozod át teljesen szálka mentes lesz ! Bátorság és éhség :-))
Szia Zoli! Nagyon szuper! Szűrő helyett paradicsom paszirozót használok! Én szoktam beletetti egy TV. paprikát egy paradicsomot, fejét falrész is teszek bele!
Köszönöm szépen ezt a finom gusztaságot!
A Családnak és Neked Zolikám Erőt Egészséget Kívánok!
Puszi!! 💗💗💗🌺
Szia kedves Anna ! Én a hagyományos szűrön való áttörésnek vagyok a híve de úgy is tejesen megfelelő az áttörés !
Nagyon szívesen mindent , fogyasszátok majd egészséggel !
Nektek is jó egészséget kívánva Zoli
Szia Szoky! Paszírozás előtt a nagyobb csontokat ki kell venni, ugye? Én ittvérzek el mindig... A paradicsompaszírozó kiakad. Ezt a módit megpróbálnám, ha tuti átmegy. Köszi.
@@katalinjuharosi5267 Szia kedves Kati ! Igen természetesen a nagyobb csontokat ki lehet kapni belőle ! Jó étvágyat nektek is hozzá !Üdv Zoli
Boldog karácsonyt! Én passzíroztam ugyan így, de nekem a szűrő alján lógtak ki a szálkák mint a sündisznó és a többi passzírozással ugye át is szaladt pár szálka így is...Nem tudom mi volt a baj.
Boldog Karacsonyt !! Jo egeszseget!
Köszönjük szépen boldog ünnepeket kívánunk nektek is ! Üdvözlettel Zoli🎉🎄🎁
Kedves Zoli, ezt is nagyon jol csinaltad, figyeltem minden mozdulatodat,nem volt hiba benne. A halaszle valoszinuleg fantasztikusan finom.
Szia Kedves Jutka ! Nagyon szépen köszönöm a szavaidat ! Isteni finom kis halászlé !
Fogyasszátok jó egészséggel !Boldog ünnepeket kívánok előre is !
Üdv Zoli
Szia Zoli, én a hal fejet is bele főzöm az alaplebe, a keserű fogat természetesen kiveszem. Nálam elmaradhatatlan a belső,, okra és tej. Egyik kedvenc ételem.
Szia kedves Gyöngyi ! Igen említettem ha lett volna fej az is ment volna bele , és természetesen amikor a patkót bele forralom már az átpasszírozott alaplébe , halászlébe akkor mehet hozzá a tej és az ikra is !
Üdv Zoli
Tisztelt Zoli, nem egyszer neztem at a videot.Minden nagyon jo el van magyarazva,de szerintem nincs megemlitve ket legfontosab dolog hal es a vizmanjiseg az alaplere.Szerintem nemmindegy hogy 1 vagy 2 kg.halhoz menji vizet teszunk az alaple hoz.Udvozlet Karolj Vajdasagbol.Boldog uj evet kivanok az egesz csaladnak.
Szia Károly ! Igen valóban a leírásból kimaradt majd pótolom .Úgy jó 3. 5 liter vízzel kezdtem és a hal aprónak a súlya jó 2 kg volt természetesen a szeletek nem voltak ebbe mérve .Boldog új évet kívánok neked és kedves családodnak ! Üdvözlettel Zoli
úgy csináltam ahogy mondtad (néhány pici eltéréssel) és bomba lett!
Kellemes Ünnepeket kívánok Mester szakács :)
Köszönjük szépen és nektek is boldog ünnepeket kívánunk ! Sok szeretettel Zoli
Klasz! bár én mondjuk az ikrát hiányolom belöle. Az a legjobb rész szerintem.
Szia ! Természetesen a patkó beleforralásnál , tej , ikra mehet bele aki szereti !Üdv Zoli
Zolikam Alexkam Isteni finom halaszle fantasztikus koszi szepen údv a csaladnak sziasztok
Szia kedves Judit ! Köszönjük szépen , finom lett , ettünk egy nagyot belőle !
Puszi Zoli
Szia, Zoli! Halászlé nálunk is nagy kedvenc! És a kocsonya is. Őszi, téli ünnepeken tradicionálisan mindig az asztalon vannak. Plusz még a jó kis szigetközi ecetes hal. :) Halászlé mindenféle elkészítési formában jöhet, legközelebb a te receptedet próbálom ki! Szép hetet! Bea
Szia kedves Bea ! Igen ezek tradicionális ételeink , na meg a káposzták stb .Nehéz is lenne ezek nélkül elképzelni az ünnepi asztalt !Próbáld ki ha van kedved hozzá , nem fogsz csalódni nagyon finom hallé, halászlé !
Nektek is nagyon szép hetet kívánok !
Zoli
Szia! Mi hagyományosan a bajai verziót főzzük paszérolás nélkül. Emellett ettem már a Balatonon is jó halászlét, és kecskemétiek által -városunk egyik főzőversenyén- készített finomat halat is. Természetesen mindkettő alaplével készült. Sokan közülünk -bajaiak közül -nem tudják elfogadni, hogy máshol máshogy készítik a halászlét. Pedig ez nem ördögtől való, és akár még finom is lehet. Ez már többször be is bizonyosodott. A halászlé is olyan étel, mint bármi más. Lehet jól, és rosszul is készíteni. Attól függetlenül, hogy melyik recept alapján főzöd. Mindenkinek jó főzést, jó étvágyat!
Szia Tomi ! Igen ismerem a Bajai verziót nem utolsó sorban a Szegedit és még jó pár stratégiát :-) Én azon a véleményen vagyok hogy bármilyen táj jelleggel is készüljön el egy halászlé , a lényeg hogy finom legyen ! Nem utolsó sorban számomra fontos hogy tiszteletbe tartsam mindenki elkészítési módját , holott láttam már egész érdekes módozatokat is ! Legyen nagyon szép a napod ! Üdvözlettel Zoli
Jó a cucc! Kipróbáltuk és atom lett.
Szia Nick ! Örülök neki hogy ízlett ! Kedves egészségetekre !
Üdv Zoli
szia kedves Zoli.gyonyoru halaszlet keszittetel.karacsonykor mi is keszitunk a Te recepted szerint.koszonom hogy vagy nekunk.amiota kovetunk a mi konyhank a SZAKY KONYHAT kepviseli.udvozolunk a messzi tavolbol.👍👑❤
Szia Éva ! Köszönöm szépen és fogyasszátok ti is majd egészséggel !
Örülök hogy követitek a csatornát és még sok recepttel jövök !!
Legyen szép estétek ! Üdv Zoli
Szia Zoli!
Köszönjük a halászlevet! !
Ettem már sok helyen sokfélét, de ez az első 3ban benne van!! Pikk-pakk elfogyott! Nagyon finom volt!
Ügyes vagy Barátom!!
Üdv.: Olivér
fruitshop.hu
Szia Oli !
Tiszta szívemből és nagyon szívesen adtam , és örülök hogy ízlett nektek is !
Ügyesnek akkor mondanám magam ha azt az öt számot eltalálnám amit már harminc éve nem tudok :-))
Pihenjetek jól mert holnap ismét egy melós nap !
Üdv Zoli
Ne szerénykedj!!
Aki tud az tud!! 😉
Olikám ! Irulok , pirulók :-))
Boldog Karácsonyt kivánok nektek Zoli
Szia Eszter ! Köszönjük szépen , nektek is nagyon boldog ünnepeket kívánok ! Zoli
Kedves Szoky, ezúton kívánunk Békés Boldog Karácsonyt, 2018 óta, amióta felkerült a videó, én azóta is ezen recept alapján készítem a halászlét karácsonyra :)
Nagyon finom lett. Próbáltam passzírozás nélkül, Bajaiasan. Úgy is jó. Mivel nálunk a halászlé karácsonykor nagy sikernek örvend, én faluról magammal hoztam a főtt füstölt kolbász receptjét, amit az éjféli mise után szoktunk enni, sütőben pirított reszelt tormával. De! Mostanában gondom van a kolbász főzéssel. Ha puhán veszem, akkor is megkeményedik, ha szárazabbat veszek, az is. Vajon mi lehet a gond? Boldog Karácsonyt Zolikám, s add át a jókívánságaimat a családodnak is!
Szia István ! Igen a halászlé több féle képen is nagyon finom de ki hogy szereti ! Olvastam a kolbász iránti kérdésedet .Először azt írtad hogy sütöd , utána azt hogy főzöd ? nem tejesen értem ,, ez füstölt kolbász ? Nagyon boldog karácsonyt az egész kedves családodnak ! Üdvözlettel Zoli
Kedves Zoltán,Nagyon jó az ötlet,tudom mindenki másképp csinálja,az én módszerem a paradicsom paszírozó,én azzal paszírozom ha kell.Amúgy nagyon ügyes,nem beszélve az állagáról,gondolom az illatokkal már szinte meg lehet bolondítani az ebédre várókat is.Az ízvilága pedig meghaladja a képzeletet .Boldog lehet az a család ahol a FÉRJ jól főz!Sok boldogságot a családodnak,és neked is. Üdv,BB
Szia kedves BB ! Ez is egy igen nagy táborokat megosztó étel , és mind minden ismert halászlét , hallét ezer féle képen el lehet készíteni .Ennél az a nagy előny gyorsan elfogyasztható , nagyon kellemes sűrű állagú a passzírozott halhústól és lefagyasztható így hirtelen jött vendéget is meg tudunk kínálni vele egész rövid időn belül ! Ha bográcsban készítem az megint más eljárás !
Igen a család , főleg a feleségem örül hogy nem kell a konyhában állnia :-))
Legyen szép napod !
Üdv Zoli
Kedves Zoli! Kellemes ünnepeket kívánok neked és családodnak ( nagyon finom lett, mi is elkészítettük a te recepted alapján) KÖSZÖNJÜK
Szia kedves Zsüliett! Köszönjük szépen és nektek is boldog és szép ünnepeket kívánunk sok szeretettel:-) Örülök hogy minden finom lett. Üdv Zoli
Szia Zoli!
Ma fogom el készíteni 🐠🐟🐟 köszönöm szépen a receptet.
Kellemes ünnepeket kívánok! 🎄🎁🎀
Szia kedves Vali ! Nagyon szívesen és fogyasszátok majd nagyon jó egészséggel ! Boldog ünnepeteket kívánok ! Üdv Zoli
Imádom
Próbáld ki nagyon finom halászlé a végeredmény ! Zoli
Zolikám a párom is igy készítette de már nem🕯🌷🕯majd én is igyfogom Karácsonyra 💯💯💯💯köszi szép napot😎😘🤗kivánok kis családodnak is Kaposvárról🥂💋
Szia kedves Marika ! Dobd majd oda az ünnepekre és egyetek egy nagyot belőle !
Legyen szép a napod !
Üdv Zoli
Legjobb szakács
Kedves vagy köszi szépen :-) Baráti üdvözlettel Zoli
Hűha! Királyi eledel! Zolikám a receptből hiányzik,milyen halakból mészítetted, ott csak a ponyt van... az őrölt paprikák megvannak, lassan jön a Karácsony, és halleves nélkül nem is lenne az igazi, igaz készítek savanyú káposztás levest szárított gombával,jó magyar kolbászkával, csipetke bele. Köszike nagyon jó tanító Mester vagy, biztosan Jedi... (jaj,hát megnézem újra a videót, ott ismerteted a halfajtákat ...!)😀
Kedves Zsuzsikám ! Busából , amurból és pontyból készítettem el éppen de ha van sok féle hal akkor a legjobb !
Megnézted ?? mondtam én hogy mondtam én :-))
Vigyázz magadra és főzz finomakat !!
Zoli
Hát neked könnyű! Megjerestem, van pettyes meg fehér busa a Balatonban. Na. Mesterségesen szaporítják nagyon egészséges. Jövő nyaramat a Balcsinál töltöm , addig míg csak halszagú nem leszek ! 🤣🤣🤣🐠🐟🐬🐳🐋🌊
Majd jövő nyáron személyesen személyesen is átbeszéljük ezt a busa kérdést :-))
Puszi Zoli
Szoky konyhája Úgy kegyen!! 🧜♀️🧜🏻♂️
Na majd a sors :-)
Szia Zoli,
Már sokmindent készítettem a Te receptjeid alapján, és most a halászlé kerül kipróbálásra.
Egy bajom van, hogy én már megvettem az alapanyagokat, és amíg élt apukám, mindig ő főzte, és ő hal fejét, farkát főzte, majd passzírozta, ezért én is ezt vettem. Itt meg látom, hogy Te ilyeneket nem is tettél bele. Picit félek, hogy milyen lesz az én halászlevem?
Üdv Zoli! Nem vagyok oda érte, de ezt a verziót talán én is megenném! :-)
Szia Zsolt ! Köszi szépen ! Próbáld ki , nagyon kellemes és finom halászlé !
Üdvözlettel Zoli
Kedves Zolikám! Gyönyörű minden amit az "előkészítő pultodon" kinalsz! Ez a Halle Bombazo-an néz ki hát még az Íze milyen lehet???!!! Bevallom elég kevés halat fogyasztunk sajnos itt nálunk kicsi a Választék a halak teren. Ponty az van de zsíros hizlalt tavi halak. Én nagyon szeretem ettem már sok-sok helyen otthon többnyire az Ünnepek alatt készül és rántva is. Bár én szeretem benne a fejét "csontozni" így az kettőbe vágva nekem kell! A recepted szerint a legjobb tudasommal igyekszem majd elesziteni!!! Addig is maradok Veled nagy-nagy Tisztelettel!!! További szép napokat kívánok a Famílianak!!!Pusy 8x-r Eva
Szia Évikém ! Nagyon örülök hogy tetszett a halászlé és ha van kedved készítsétek el az ünnepekre , és egyetek egy jót majd belőle ! Mi is inkább húsosak vagyunk de a karácsonyi asztalról nálunk sem hiányozhat a hal !
Örülök hogy itt vagy és hogy nézed a csatornát !
Legyen nagyon kellemes estétek !
Puszi Zoli
Zoltán! Nekem a "regős" hallé jön be! Igaz, nem busából, amurból, hanem törpe harcsából, amit így kell passzírozni. Majd, a forró halléhez kevés reszelt fokhagymát teszek, pár csepp citromlevet és fél kanál tejfölt. Isteni finom!
Szia Hajni ! Igen finom az is ismerem , egy kicsit más ízvilág de jóságos !
Üdv Zoli
Én is így készítem annyi különbséggel ,hogy az alaplébe a hal(ak) fejét , és farok részét teszem.A halszeleteket nem csak besózom, hanem por paprika második felével bedörzsölöm,így a paprika íze átjárja a befőzendő halat és megadja az étel kellemes színét.Még egy,hogy én paradicsomot is teszek bele,nyáron frisset télen a sóba elrakott paradicsom befőzésnél keletkező héj és mag sűrítményt.egy kilóhoz teszek húsz dekagramm sót és ugyanúgy el tehető mint a paprika krém.
Szia Lajos ! Úgy is tökéletes ahogy leírtad én is számtalan formában főztem meg és a bográcsozásnál is más folyamatokkal készítem el de a lényeg hogy a végeredmény mindig finom legyen ! Üdvözlettel Zoli
Szia Szoky! Ne haragudj, biztos, hogy finom, de nekem a Bajai az igazi, mi nem passzírozunk.
Nagyon finom lehet az tuti 😉
Mondjuk a botmixer azért jó mert a sok csont/szálka kollagénje is belekerül a lébe.
Haĺlo kedves Zoli ⚘ nyammi nyammi . A kedvenc etelem. Imadom a halaszlet 👍 Nalunk Meg az ikra meg tej Meg a feje is hozza jön. De mi is ezt a versiot fözzük. Jo etvagyat kivanok nektek. Direkt ehes lettem 😂😂
Kivanok nektek egy szèp napot Üdv Gina 💕⚘💋🌻
Szia kedves Gina ! Igen a tej és az ikra bele forralható a halszelet mellé , mi azt nem annyira szeretjük ! Természetesen ponty fej is , de éppen nem kaptam :-( de testes finom halászlé lett !
Nektek is majd jó étvágyat hozzá !
Szép napot kívánok !
Üdv Zoli