Gratulálok, Török Úr ! Az előadásának minden percét élvezettel hallgattam. Így beszél egy nagy tudású magyar kutató. Nagyon remélem, hogy a kormány biztosítja a kutatásaihoz szükséges forrásokat. A nagyra becsült bölcsészekkel kapcsolatban pedig a véleményem - akiknek egymás sarkát taposva kellene sorba állniuk, hogy a genetika igazolja az elméletüket - "magas lóról lehet nagyot esni".
Genetika azt is igazolta hogy semmi közünk a türk népekhez, mert még a románokban keleti-szlávokban is sokkal több a keleti (mongoloid) marker mint a magyarokban. Hiába is fáj ez a furcsa idegen kinézetű türk-tudatú neo-kunocskáknak a Kunságban!!!
a genetikai eredmenyeket is ugy lehet csurni csavarni ahogy valaki akarja! mindenki tudja, aki benne van! mar a leletvalasztasnal kezdodik . . . es igy sorban vegig! ugyhogy takarodo a manipulalo burnyakoknak!
Tisztelt Török Úr! Gratulálok az előadáshoz és a kutatás témájához. Külön örülök, hogy elkezdődtek a honfoglaláskori sírok genetikai elemzése. Meglepő, hogy tudományos vita alakul ki az eredményekről a vizsgálat ezen fázisában. A mitokondriális DNS eredmények csupán az anyai öröklődésben nyújt segítséget, amit én sokkal bizonytalanabbnak tartok származástanilag, mint az apai Y kromoszóma kutatását. Egy nomád törzs esetében nem ritka a legyőzöttek asszonyainak elrablása, így a nagyobb keveredés lehetősége. Míg a férfi leszármazás talán sokkal biztosabb, homogénebb. Én ettől várom majd a most kialakult vita tisztázását. Mikor készülnek el a teljes genom (és Y kromoszóma) vizsgálatok?
@@HunGyilok ha a lénynek 7 rétege van, 7 rét bőr....akkor a test csak a bőr, ba őr, a ba lélek őre, a Ka léllek bája, sokaknál búja, csajoknál buja, bula, mánuszoknál bala (görögül balás phallos) angolul big pale pole ha az én ba őr=ánbőr, ember 7. rétege a baőr=test, bőrkabát, avatar/a ba tár, batár, a ba lak.... és a "génkészlet" változik, kibe kapcsolható, akkor, vajk a léleknek mi köze a ruha színe változásához? a 7 rétegnek van egy magja aki leragad a 3 D-ben az debil, de nehéz, mi lehet a 4. dimenzió? ba, be, bal, bel, él vér=rév rév ülésen=revelation, ha a véred veres, de Vere drakenberg.weebly.com/devere-lineage.html
@@HunGyilok röviden a genom a genyóm, ha nézed a de vere fát aminek a törzsa szkíta sárkányok, annak a jobbfelső ága a jász, kish, székely, bal oldala a veres, de vere, plantagenet=kék fehér bál ister alister crowley=hollós bálisten a napos holdas kétfejű sas=szűz az andogrün bál, báldoganya és a kis bál boy. hell boy stb, a hell=helios, az lent van, pokoli meleg, a menj az lefelé van, menj lejjebb, szerintem ezek szert se tudnak, 90 % géned junk=szemét szerintük, nekik biztos, akinek nem, az lesz Leeloo Dallas, az 5. elem
Csodás előadás! Az előadó alapos, tudja mi a lényeges és a lényegtelen közötti különbség, mit milyen sorrendben kell közölni. Mégis, borzasztóan bosszantó, hogy aki a képanyagot összevágta nem volt képes felfogni, hogy mikor kell távoli képet, portrét, a vetítő anyagát mutatni. Nem kevés térképet, vetített képanyagot egyszer sem láthatunk. Például, a közönség tarkóját éppen elegendő lett volna látnunk az előadás elején Az ő munkáját elejétől a végéig újra kell csinálni.
Most találltam önre ! Elnézést , hogy ismeretlenül írok önnek ! Magyarok a Kitalát Középkorban ! Több Német író írta ! Ezt Olvassa el ! Számtalan dolgot megcáfolnak benne ! Még a honfoglalást is ! Kb 10 éve jelent meg ! Az írója nem jut eszembe , de nagyon tanulságos ! Ide vág teljesen !
th-cam.com/video/lypTQ2Chzzk/w-d-xo.html az őshonos földművelők 52% hagyatéka a Magura 38000 éves csillagtérképes kőasztal. A honf.ók? 9% indóiráni csavargók, 4500 éve kialakult dns csak aranyakat hoztak.
Szerencsére ez a videó helyretette a Neparáczki féle doktori (Török Tibor által is elismert) némely nem hibátlan történelmi megfogalmazását. Tisztelet ezért is a genetikai munkájukon túl. Az "egy helyben ültek az emberek" azért egy kicsit erős túlzás, ugyanis a jégkorszak maximuma előtt ie. 30.000 körül Közép és Kelet-Európában több ásatag lelet is C (Y-DNA) haplocsoportú, az ezzel a genetikai mintával élők később viszont a jégkorszak maximuma után Kelet és Dél-Kelet Ázsiában tűntek fel. Ők nemcsak a mongolok, de a tung-úz, og-úz népcsoportok ősei is. Ugyanígy az első R (Y-DNA) ásatag lelet a Bajkál tó környékén tűnik fel 22.000 éve, aztán India egy részétől kezdve a mai Európa nagy részének férfi őseivé válnak. Azaz részbeni eurázsiai "helycsere" történt férfi ágon.... :) A jégkorszaki csúcs (amikor nagyjából a Rostock-Varsó-Kijev vonalon volt az állandó jégtakaró déli határa, és az egyenlítőnél is 1000 méteren volt a hóhatár) tehát nagyon komoly vándorlásokat indukált, ami folytatódott a felmelegedés miatti nagyobb lakható területre való áramlással, illetve az elsivatagosodások miatti szintén kényszerű (a jégkorszaki mellett) vándorlásokkal.
Csak a Skandináv összetevő adta át a helyét a gerenda vázasnak. Az általad említett R a mal'ta fiú markere több ilyen nincs. De ez egy vándorló csoporté keletkezési hely azonosítására alkalmatlan
Így bejöttek az európai, ázsiai szkíták is a hunok mellé, mint lehetséges ősök - a középkori krónikáink is ezt mondják (szittyák és hunok). De hogy vitatkozzak is egy kicsit: az az ásatag R (Y-DNA) lelet viszont gyökérszintű R, és a "szülő" P1 is dél-kelet, kelet-ázsiai eredetű - en.wikipedia.org/wiki/Haplogroup_R_(Y-DNA)#Origins .
Ezt írtam én is mivel a gerendavázas az eu szkíták őse. a sintastha az ázsiaiaké akik a hunok, mert a kelet-ázsiai csoport az helybeli őslakó, őket csak hunosították és ők altaji nyelvűek ma. A Mal'ta fiú mamutvadász volt, csak az ő dnse ismert ami bajkál parton került elő, de a kultúra amihez tartozott az kelet észak eu tól szibériáig vadászott, sőt egy vékony szál Amerikába is eljutott. Az, hogy hol keletkezett nem tudni, csak azt, hol halt meg aki e mutációt hordozta. A p1 sem bizonyos. minél több az archeo minta annál pontosabb a helyszín is. De ez ma még csak 500 db amiből 102 karosi.
Y haplocsoportokkal kizárólag népvándorlások mozgását lehet modellezni, de népek rokonságát genetikai távolságát lehetetlen. Autoszomális DNS vizsgálattal még népek keverdésének mértékét és összetevőit is precízen be lehet lőni. Ezért javaslom hogy autoszomális DNS vizsgálatok felé forduljon inkább a figyelmed.
Ebben a kérdéskörben most olvastam a legfrissebb összefoglaló tanulmányát, ahol kissé már szembeköpi a videón látható mondatait. Címe: Hogyan illeszthetők a honfoglalók genetikai adatai az eddigi történeti képbe? összefoglaló, 2019 dec. 11 Török Tibor Úgy látszik kilóra megvették, avagy bezsarolhatták őt is! :(
Ezt én is így látom, mert volt egy tudományos előadássorozat 2019-ben Budapesten, ahol Dr. Török Tibor azt mondta a magyar őstörténetről a végén, hogy az a nagy probléma az eddigi elfogadott eredetelmélettel, hogy mindig is csak az elitnek az eredetéről szólt, amit nagyon tévesen kivetítettek az egész magyar nép eredetére, idézem: "Nem Árpád népével kezdődik a magyar őstörténet... A Kárpát-medence mindig egy sűrűn lakott terület volt. A magyar népnek a múltja nem szűkíthető le csak a honfoglalókra... Nem mi vagyunk a honfoglalók leszármazottai, sokkal régebben itt vagyunk mi magyarok. A honfoglalók szerepe fontos a történelemben, de nem szabad hogy Árpád népével azonosítsuk magunkat teljes mértékben." De vajon mi történt 2019 óta, hogy Dr. Török Tibor és munkatársa Neparáczki Endre mind csak a honfoglalók Ázsiai származásáról beszélnek és már nem foglalkoznak a köznépi temetőkkel?!
ha a magyar nyelv a Kárpát-medencében alakult ki (tehát még a honfoglalás előtt az onogur néptördékek nyelveként), és az nem Árpád honfoglalóinak nyelve (türk?) volt, akkor hogyan tudott Julianus barát magyarul beszélgetni a Magna Hungáriában élőkkel??????? hiszen akkor azoknak ott keleten valamilyen türk nyelvet kellett volna beszélniük, mert ők sosem jártak a Kárpát-medencében! erre az a magyarázat, hogy a honfoglalóknak mégiscsak többen kellett lenniük, mint a kárpát-medencei késő avarkori (onogur?) népességnek, és honfoglaló többség adta át a nyelvet az ittlévőknek. bár László Gyula szerint mindenki magyarul beszélt, az ittlévők is, és a honfoglalók is. meg kéne vizsgálni a késő avarkori (onogur?) leletek génállományát is! (lehet kiderülne, hogy egy és ugyanaz a nép!)
A honfoglalók csak egy kis töredéke voltak az eredeti magyar (ugor) népeségnek. A többség ott maradt. Őket találta meg Julianus. Sőt a mongolok első körben nem is tudták legyőzni őket. Lepattantak róluk. Ezt Türk Attila mondta egy előadásában.
Hogy Julianus kivel és milyen nyelven beszélt, nincsen bizonyíték. Vagy el sem érte őket Julianus és hozzáköltötte a találkozás történetét, vagy a bicska, balta, ökör, alma, süveg, búza, árpa stb. több száz bolgártörök szóegyezéseken alapul az elbeszélése.
@@jozsefvadon3086 nagyon tévedsz, mert nem csak Julianus járt a keleti magyaroknál, hanem előtte sok más arab utazó, történetíró, geográfus, akik mind leírják a hasonlóságot a kárpát-medencei magyarokkal! ;)
A Stanford egyetem kutatója készitett egy ismeretterjesztő filmet a föld benépesüléséről. Ami ide kivánkozik belőle az az, hogy találtak Kirgizisztánban olyan embert aki egy 30,000 éveel ezelőtti mutációt hordozott, és csakis azt a mutációt. Ez a mutáció viszon minden európai férfiben ott vna. És elhangzik a filmben, hogy ezek szerinte Európa közép-Ázsia fellól népesedett be és nem a közel-kelet felől. Ezért nem kell annyira csodálkozni, ha az uygurok között olyan sok euroóai génekkel rendelkező ember van. Nem Európából mentek oda, ők a helyben maradók.
Végezetül pedig újólag megragadom az alkalmat felhívandó a figyelmet Ornella Semino és 16 társa által a Science magazinban 2000-ben közzétett cikkére. A mai Magyarország lakosságának 13 %-a viseli az EU 18-as gént, mely 40000 éves és 60 %-a az EU19-est, amely ennek későbbi helyi változata, és úgy 20000 körül az "őskárpátiak" vagyis a gravettiek idejében helyben jött létre. Ez azjelenti, hogy mai népességünk háromnegyede legalább 20000 éve él a Kárpát-medencében. Semino adatai egyszer és mindenkorra kizárják a Kárpát-medence utóbbi 40.000 évben feltételezett kiürítéseit is. A genetika nem várt oldalról támogatta meg mindazon magyar kutatókat, akik az elmúlt évtizedben a 40000 éves távlatokban látják magyarázhatónak a Kárpát-medence történelmét. - Honfoglalások Kora ( Kr. E. 2200-Kr. U. 1250 ) Avagy A Kárpát-Medencei Népek Össszeolvadásának Története, Írta: Mesterházy Zsolt, Fríg Kiadó 2005
Igen, mert ha egy hunnak tartott temetőt vizsgálnak, mi a bizonyiték, hogy az adott ember hunul beszélt? Ott van sok millió kecsua ereddetű ember akik ma spanyolul beszélnek. De ne menjünk messze.. A aszimilálódott svábok, szlovákok stb ma magyarul beszélnek.. genetikailag meg nem tutira ázsiai eredetűek....
egy későbbi kutatás, ami jelentős uráli DNS-t talált ugyanezekben a temetőkben, főleg a klasszikus honfoglalók közt : th-cam.com/video/22l8gKQKZaA/w-d-xo.html
Ha kiderülne, hogy Nagy Károly, a nyugati nagyhatalmak történelmének úristene félig hun volt (apja Atilla), rólunk meg kiderülne, hogy hunok vagyunk, akkor összeomlana a nyugati történelem az egész nyugat-európai identitástudattal együtt.
Üdvözöllek , szia ! :D Fiktív Nagy Károly !!!! Levehetnék azt a bizonyos nagy mellényt, mert valóában nincsen mire . Általánosan írom a többit nem csak neked : Igen , már kiderült valamennyi ember számára aki Heribert Illig - A kitalált középkor művét átolvasta vagy előadás formájában Pap Gábor és Tóth Gyula megosztja ezeket az infókat. Rengeteg fiktív adattal megtöltött ( fiktív időszakot ) történelmet lehet kukába dobni ( kitalált , sohasem létezett birodalomak ,emberek legyen az király , pápa és tetteik amelyek nem történtek meg soha ) 2x pontossan ugyonúgy megtörtént történelmi események sora ,csak más névvel és időcsúsztatással . 9 féle időszámítási rendszert használtak , amit azokban az időkben a történelem hamísításkor felhasználtak , hogy dicső múltat , birodalmat , uralkodókat stb gyártsanak maguknak . Más is foglakozik ezzel a nagy történelem hamísítással : Prof. Anatolij Tyimofejevics Fomenko - Új Kronológia
Üdvözöllek ,szia. :D Nagy Károly és a Karoling-kor nem létezett ahogyan az aacheni palota sem abban akorban . Valójában Nagy Károly-ként emlékeztek a Nagy Királyra = Attila király tetteire . Attila fiai közötti harc Aladár és Csaba között . Csabának menekülnie kellett Görögo.-ba Honorius császárhoz anyai nagyapjához aki 423ban meghalt . Attila halála valójában 410 a 44éves csúsztatás miatt Alarik miatt Így már tölthetett Csaba(410től) 13évet Honorius (423halála) görög császárnál ( anyai nagyatyja volt) -Alarik visszafele olvasva Kirala tehát Király ! Aladárról semmit nem tudunk pedig ő volt a győztese a harcnak Csaba királyfi ellen . A történelem mindig a győztesekről emlékszik meg és a győztesek írták / írják a történelmet a saját szájuk íze szerint . ( aminek a valósághoz nem sok köze van ) Kimaradnak és törlendők a történelem színpadáról a fiktív=kitalált sosem létezett birodalmak és népek , királyok , pápák ezekhez kapcsolódó iratok stb. : Németország : kimaradnak a Merovingok és a Kalolingok Franciaország : kimaradnak a Merovingok és a Karolnigok Egész pici kis jelentéktelen Karoling dinasztia töredék él a 900-as években még Franciországban. Ennyi maradt a nagy Karolnig korszakból !!! Erre a nagy semmire építik a nagy európa házát !!!! Lombard királyságban a Longobárdok egészen kicsi részben megmaradnak a 900években pápai állam kialakulása : 3x alapították és adományoztak , 2. esetben nem tudtak róla hogy az 1ső megtörtént ,a 3ik esetben meg nem tudtak róla hogy az első kettő megtörtént.Az első a konstantini , a második a Pippin, harmadik pedig Károly Ezek sem léteztek és azért teremtettek ,hogy ajándékozzanak !!!! Adományozta ezt egyáltalán valaki ? Nem biztos hogy ez megtörtént !!!! Az egész kérdéskor kulcsa ez : Nyelvet könnyebb készíteni ,mint népet !!! Mindenki járjon utána én azt mondom .
@@MrNAGYRICSI Elég hosszú videó, de érdemes végignézni/végighallgatni, még akkor is ha dilettantizmusnak hiszed: th-cam.com/video/Moat-sqjnd4/w-d-xo.html Az Aladár=Nagy Károly feltételezésének összefüggései kb. 1 óra 6 perc környékétől kezdődik, de jobb ha az elejétől nézi meg az ember.
@@MrNAGYRICSI Jól van fantasztikumban hívő tanulatlan szakmunkás proli. A csillagászat bebizonyított, hogy az a 300 év eltelt, vaslamint az indiai Kínai írott források is. (Csak nem gondolod hogy azokat is a pápa befolyásolta) hülye tanulatlan proli senki szakmunkás-tahó!
Török úr, a volgai tatárok eredetileg az onogur-bolgár nép, sok évszázaddal a tatárjárás előtt oltt éltek már. Az ilyen bakik miatt válik támadhatóvá az egyébként jó előadása.
TheDoki1981 Nagyon ugyesen kiragadtad a lenyeget! Egy biologusnak nem kotelessege tudnia a vilag tortenelmet! Magan szorgalombol tanulja, hogy minnel jobban tudjon segiteni megertni a multunkat! Ha valamiben tobbet tudsz, lehet nyugottan segiteni! A genetikai eredmenyek ertelmezese es maguk az eredmenyek nem osszekeverendoek! Az utobbiak ugyanolyan termeszet-tudomanyos TENYEK, mint pl a a Fold az kerek, es a Nap kerul kering! Pont. Minnen tobb az adat, annal pontosabb a kep.
Csatlakozva János Kovácshoz, ha figyelmesebben nézi, akkor az 54.perc környékén el is hangzik, hogy ez az információ így van leírva más kutatásokban, a professzor úr csak lefordította... Tehát nem történt baki, illetve igen, az ön részéről.
teljesen mi volt a honfoglalás korában betelepült töredék népesség genetikai összetétle, ukrán, tatár vagy bolgár, a magyar államiság kialakulása a kárpát medencei szláv fejedelmségek katonai szövetségéhez köthető, vallja már be végre valaki...!!!!
Ahogy látod, senki nem vallja be, mert ilyen nem volt. A rómaik sem tudtak megtelepedni, mert vkik itt voltak, biztos nem szlávok, mert ők földművesek voltak, tehát gereblyével nem harcolhattak... és persze, ha az lenne a vezérfonal, hogy mennyi szláv szavunk, akkor csak annyit hogy ez sem igaz, akármennyire is erőltetik a magyar ért. szótárban, hogy "szlovák eredetű", siralmas
Az első latinul írt levéltári adatokból is már nagyon jól látszik, hogy a XI-dik századtól kezdve, több mint 80%-ban magyar eredetű helységnevek jelennek meg mindenhol a Kárpát-medencében, de még a földrajzi neveknek is többsége magyar, vagy csak magyarul értelmezhető! Akkor hol voltak itt a többségi szlávok, mert azt még régészetileg és genetikailag sem tudták kimutatni, hogy a köznépi temetőkben szlávok lettek volna?! Az a nagy kérdés, hogy kik beszélték itt ezt a csodálatos és egyedi szerkezetű magyar nyelvet? És kik hozták be ide ezt a nagyon gazdag magyar paraszti kultúrát? Csak nem hiszi azt valaki, hogy a szlávok és germánok tanították meg a magyar parasztokat földművelésre és kézművességre? És kik hozták be ide az ősi székely-magyar róvásírást, mert az elődjét már meg lehet találni itt az avar és hun korban is, már több száz évvel a honfoglalás előtt! Wikipedia: "Vékony Gábor régész és nyelvész, egyetemi docens, a történettudományok kandidátusa, az ELTE Régészeti Tanszéke tanárának megfejtési kísérletéből indulunk ki, akkor a megtalált emlékeken lévő feliratok nagy része magyarul van (pontosabban ősmagyarul)." Grover S. Krantz, híres amerikai antropológus írt egy könyvet az európai ősnyelvekről "Az európai nyelvek földrajzi kialakulása" ahol a magyar nyelv eredtéről a következőt írta: „A nyelvészeti földrajz itt következő leírása az ismert nyelvek egyik hagyományos osztályozása számára sem jelent kihívást, amint azt észak-amerikai rekonstrukciómban néhány esetben tettem. A váratlan eredmények az eredeti indoeurópai szétszóródás fokozott régiségének terén jelentkeznek és a hosszabb helybennlakásban, amit egyes alosztályainak jelenlegi elhelyezkedése mutat. Ez például magában foglalná jelenlegi területén a görög nyelv fejlődését Kr. e. 6500 óta és az írországi keltát Kr. e. 3500 óta. A magyarországi magyar nyelv régisége hasonlóképp meglepő lehet. Ezt mezolitikus nyelvnek tartom, ami megelőzi a neolitikus bevándorlást.” Érdemes megnézni ezt a rövid videót Dr. Révész Péter professzorral. th-cam.com/video/7LOqjlg4qrw/w-d-xo.html
Genetika nem politika függő, csak a történészet, ami hamisított iratokon alapul. Genetikai eredményt nem lehet átértelmezni politikailag, hamisított iratokat meg igen. Gondolkodj el rajta.
Köszönet a bátorságért, a valós információkért!
Gratulálok, Török Úr ! Az előadásának minden percét élvezettel hallgattam. Így beszél egy nagy tudású magyar kutató. Nagyon remélem, hogy a kormány biztosítja a kutatásaihoz szükséges forrásokat.
A nagyra becsült bölcsészekkel kapcsolatban pedig a véleményem - akiknek egymás sarkát taposva kellene sorba állniuk, hogy a genetika igazolja az elméletüket - "magas lóról lehet nagyot esni".
Genetika azt is igazolta hogy semmi közünk a türk népekhez, mert még a románokban keleti-szlávokban is sokkal több a keleti (mongoloid) marker mint a magyarokban. Hiába is fáj ez a furcsa idegen kinézetű türk-tudatú neo-kunocskáknak a Kunságban!!!
a genetikai eredmenyeket is ugy lehet csurni csavarni ahogy valaki akarja! mindenki tudja, aki benne van! mar a leletvalasztasnal kezdodik . . . es igy sorban vegig! ugyhogy takarodo a manipulalo burnyakoknak!
@@marlabodley8039hú,de sötét vagy!😅
Tisztelt Török Úr! Gratulálok az előadáshoz és a kutatás témájához. Külön örülök, hogy elkezdődtek a honfoglaláskori sírok genetikai elemzése. Meglepő, hogy tudományos vita alakul ki az eredményekről a vizsgálat ezen fázisában. A mitokondriális DNS eredmények csupán az anyai öröklődésben nyújt segítséget, amit én sokkal bizonytalanabbnak tartok származástanilag, mint az apai Y kromoszóma kutatását. Egy nomád törzs esetében nem ritka a legyőzöttek asszonyainak elrablása, így a nagyobb keveredés lehetősége. Míg a férfi leszármazás talán sokkal biztosabb, homogénebb. Én ettől várom majd a most kialakult vita tisztázását. Mikor készülnek el a teljes genom (és Y kromoszóma) vizsgálatok?
Ezt az élőadast kötelezővé tennem, minden ma élő magyar számára.
Köszönjük a történelem órát!
mesét
@@balazskiss985 erdemese vegignzeni bali?
@@HunGyilok ha a lénynek 7 rétege van, 7 rét bőr....akkor a test csak a bőr, ba őr, a ba lélek őre, a Ka léllek bája, sokaknál búja, csajoknál buja, bula, mánuszoknál bala (görögül balás phallos)
angolul big pale pole
ha az én ba őr=ánbőr, ember 7. rétege a baőr=test, bőrkabát, avatar/a ba tár, batár, a ba lak....
és a "génkészlet" változik, kibe kapcsolható, akkor, vajk a léleknek mi köze a ruha színe változásához? a 7 rétegnek van egy magja
aki leragad a 3 D-ben az debil, de nehéz, mi lehet a 4. dimenzió? ba, be, bal, bel, él
vér=rév rév ülésen=revelation, ha a véred veres, de Vere
drakenberg.weebly.com/devere-lineage.html
@@HunGyilok röviden a genom a genyóm, ha nézed a de vere fát aminek a törzsa szkíta sárkányok, annak a jobbfelső ága a jász, kish, székely, bal oldala a veres, de vere, plantagenet=kék fehér
bál ister
alister crowley=hollós bálisten
a napos holdas kétfejű sas=szűz az andogrün bál, báldoganya és a kis bál boy. hell boy stb, a hell=helios, az lent van, pokoli meleg, a menj az lefelé van, menj lejjebb, szerintem ezek szert se tudnak, 90 % géned junk=szemét szerintük, nekik biztos, akinek nem, az lesz Leeloo Dallas, az 5. elem
@@HunGyilok nézd ezt
alum/illum bel/leb, lev, beles leves
th-cam.com/video/OI_HFnNTfyU/w-d-xo.html
Csodás előadás!
Az előadó alapos, tudja mi a lényeges és a lényegtelen közötti különbség, mit milyen sorrendben kell közölni.
Mégis, borzasztóan bosszantó, hogy aki a képanyagot összevágta nem volt képes felfogni, hogy mikor kell távoli képet, portrét, a vetítő anyagát mutatni. Nem kevés térképet, vetített képanyagot egyszer sem láthatunk.
Például, a közönség tarkóját éppen elegendő lett volna látnunk az előadás elején
Az ő munkáját elejétől a végéig újra kell csinálni.
Most találltam önre ! Elnézést , hogy ismeretlenül írok önnek ! Magyarok a Kitalát Középkorban ! Több Német író írta ! Ezt Olvassa el ! Számtalan dolgot megcáfolnak benne ! Még a honfoglalást is ! Kb 10 éve jelent meg ! Az írója nem jut eszembe , de nagyon tanulságos ! Ide vág teljesen !
Kedves Tibor! Köszönöm az előadást, sokat emelt a tudásunkon. Ki gondolta volna Újszentivánon........
th-cam.com/video/lypTQ2Chzzk/w-d-xo.html az őshonos földművelők 52% hagyatéka a Magura 38000 éves csillagtérképes kőasztal. A honf.ók? 9% indóiráni csavargók, 4500 éve kialakult dns csak aranyakat hoztak.
Szerencsére ez a videó helyretette a Neparáczki féle doktori (Török Tibor által is elismert) némely nem hibátlan történelmi megfogalmazását. Tisztelet ezért is a genetikai munkájukon túl. Az "egy helyben ültek az emberek" azért egy kicsit erős túlzás, ugyanis a jégkorszak maximuma előtt ie. 30.000 körül Közép és Kelet-Európában több ásatag lelet is C (Y-DNA) haplocsoportú, az ezzel a genetikai mintával élők később viszont a jégkorszak maximuma után Kelet és Dél-Kelet Ázsiában tűntek fel. Ők nemcsak a mongolok, de a tung-úz, og-úz népcsoportok ősei is. Ugyanígy az első R (Y-DNA) ásatag lelet a Bajkál tó környékén tűnik fel 22.000 éve, aztán India egy részétől kezdve a mai Európa nagy részének férfi őseivé válnak. Azaz részbeni eurázsiai "helycsere" történt férfi ágon.... :) A jégkorszaki csúcs (amikor nagyjából a Rostock-Varsó-Kijev vonalon volt az állandó jégtakaró déli határa, és az egyenlítőnél is 1000 méteren volt a hóhatár) tehát nagyon komoly vándorlásokat indukált, ami folytatódott a felmelegedés miatti nagyobb lakható területre való áramlással, illetve az elsivatagosodások miatti szintén kényszerű (a jégkorszaki mellett) vándorlásokkal.
Csak a Skandináv összetevő adta át a helyét a gerenda vázasnak. Az általad említett R a mal'ta fiú markere több ilyen nincs. De ez egy vándorló csoporté keletkezési hely azonosítására alkalmatlan
Így bejöttek az európai, ázsiai szkíták is a hunok mellé, mint lehetséges ősök - a középkori krónikáink is ezt mondják (szittyák és hunok). De hogy vitatkozzak is egy kicsit: az az ásatag R (Y-DNA) lelet viszont gyökérszintű R, és a "szülő" P1 is dél-kelet, kelet-ázsiai eredetű - en.wikipedia.org/wiki/Haplogroup_R_(Y-DNA)#Origins .
Ezt írtam én is mivel a gerendavázas az eu szkíták őse. a sintastha az ázsiaiaké akik a hunok, mert a kelet-ázsiai csoport az helybeli őslakó, őket csak hunosították és ők altaji nyelvűek ma. A Mal'ta fiú mamutvadász volt, csak az ő dnse ismert ami bajkál parton került elő, de a kultúra amihez tartozott az kelet észak eu tól szibériáig vadászott, sőt egy vékony szál Amerikába is eljutott. Az, hogy hol keletkezett nem tudni, csak azt, hol halt meg aki e mutációt hordozta. A p1 sem bizonyos. minél több az archeo minta annál pontosabb a helyszín is. De ez ma még csak 500 db amiből 102 karosi.
Nyilván lehet olyan is, hogy annak a fiúnak csak egyik őse volt R hordozó a sok közül, valóban nehéz még pontos térképet felrajzolni.
Y haplocsoportokkal kizárólag népvándorlások mozgását lehet modellezni, de népek rokonságát genetikai távolságát lehetetlen. Autoszomális DNS vizsgálattal még népek keverdésének mértékét és összetevőit is precízen be lehet lőni. Ezért javaslom hogy autoszomális DNS vizsgálatok felé forduljon inkább a figyelmed.
Ebben a kérdéskörben most olvastam a legfrissebb összefoglaló tanulmányát, ahol kissé már szembeköpi a videón látható mondatait.
Címe:
Hogyan illeszthetők a honfoglalók genetikai adatai az eddigi történeti képbe?
összefoglaló, 2019 dec. 11 Török Tibor
Úgy látszik kilóra megvették, avagy bezsarolhatták őt is! :(
Ezt én is így látom, mert volt egy tudományos előadássorozat 2019-ben Budapesten, ahol Dr. Török Tibor azt mondta a magyar őstörténetről a végén, hogy az a nagy probléma az eddigi elfogadott eredetelmélettel, hogy mindig is csak az elitnek az eredetéről szólt, amit nagyon tévesen kivetítettek az egész magyar nép eredetére, idézem: "Nem Árpád népével kezdődik a magyar őstörténet... A Kárpát-medence mindig egy sűrűn lakott terület volt. A magyar népnek a múltja nem szűkíthető le csak a honfoglalókra... Nem mi vagyunk a honfoglalók leszármazottai, sokkal régebben itt vagyunk mi magyarok. A honfoglalók szerepe fontos a történelemben, de nem szabad hogy Árpád népével azonosítsuk magunkat teljes mértékben."
De vajon mi történt 2019 óta, hogy Dr. Török Tibor és munkatársa Neparáczki Endre mind csak a honfoglalók Ázsiai származásáról beszélnek és már nem foglalkoznak a köznépi temetőkkel?!
ha a magyar nyelv a Kárpát-medencében alakult ki (tehát még a honfoglalás előtt az onogur néptördékek nyelveként), és az nem Árpád honfoglalóinak nyelve (türk?) volt, akkor hogyan tudott Julianus barát magyarul beszélgetni a Magna Hungáriában élőkkel??????? hiszen akkor azoknak ott keleten valamilyen türk nyelvet kellett volna beszélniük, mert ők sosem jártak a Kárpát-medencében! erre az a magyarázat, hogy a honfoglalóknak mégiscsak többen kellett lenniük, mint a kárpát-medencei késő avarkori (onogur?) népességnek, és honfoglaló többség adta át a nyelvet az ittlévőknek. bár László Gyula szerint mindenki magyarul beszélt, az ittlévők is, és a honfoglalók is. meg kéne vizsgálni a késő avarkori (onogur?) leletek génállományát is! (lehet kiderülne, hogy egy és ugyanaz a nép!)
A honfoglalók csak egy kis töredéke voltak az eredeti magyar (ugor) népeségnek. A többség ott maradt. Őket találta meg Julianus. Sőt a mongolok első körben nem is tudták legyőzni őket. Lepattantak róluk. Ezt Türk Attila mondta egy előadásában.
Hogy Julianus kivel és milyen nyelven beszélt, nincsen bizonyíték. Vagy el sem érte őket Julianus és hozzáköltötte a találkozás történetét, vagy a bicska, balta, ökör, alma, süveg, búza, árpa stb. több száz bolgártörök szóegyezéseken alapul az elbeszélése.
A innen kiáradtak megtartották a nyelvezetüket ahogy vas is érti csongrádot pedig egyik öööz a másik meg vazs, azaz mélyen áll a nyelve.
László Gyula bácsinak volt igaza: mindenki magyarul beszélt.
@@jozsefvadon3086 nagyon tévedsz, mert nem csak Julianus járt a keleti magyaroknál, hanem előtte sok más arab utazó, történetíró, geográfus, akik mind leírják a hasonlóságot a kárpát-medencei magyarokkal! ;)
fogadjunk hogy Maori harcossal se vetették össze az eredményt
A Stanford egyetem kutatója készitett egy ismeretterjesztő filmet a föld benépesüléséről. Ami ide kivánkozik belőle az az, hogy találtak Kirgizisztánban olyan embert aki egy 30,000 éveel ezelőtti mutációt hordozott, és csakis azt a mutációt. Ez a mutáció viszon minden európai férfiben ott vna. És elhangzik a filmben, hogy ezek szerinte Európa közép-Ázsia fellól népesedett be és nem a közel-kelet felől. Ezért nem kell annyira csodálkozni, ha az uygurok között olyan sok euroóai génekkel rendelkező ember van. Nem Európából mentek oda, ők a helyben maradók.
Végezetül pedig újólag megragadom az alkalmat felhívandó a figyelmet Ornella Semino és 16 társa által a Science magazinban 2000-ben közzétett cikkére. A mai Magyarország lakosságának 13 %-a viseli az EU 18-as gént, mely 40000 éves és 60 %-a az EU19-est, amely ennek későbbi helyi változata, és úgy 20000 körül az "őskárpátiak" vagyis a gravettiek idejében helyben jött létre.
Ez azjelenti, hogy mai népességünk háromnegyede legalább 20000 éve él a Kárpát-medencében. Semino adatai egyszer és mindenkorra kizárják a Kárpát-medence utóbbi 40.000 évben feltételezett kiürítéseit is. A genetika nem várt oldalról támogatta meg mindazon magyar kutatókat, akik az elmúlt évtizedben a 40000 éves távlatokban látják magyarázhatónak a Kárpát-medence történelmét.
- Honfoglalások Kora ( Kr. E. 2200-Kr. U. 1250 ) Avagy A Kárpát-Medencei Népek Össszeolvadásának Története, Írta: Mesterházy Zsolt, Fríg Kiadó 2005
Mindennel nem ertek eggyett,de a genetikai modern eszközökkel valo vizsgalatok sok minden fanatikat megdöntenek.
Igen, mert ha egy hunnak tartott temetőt vizsgálnak, mi a bizonyiték, hogy az adott ember hunul beszélt? Ott van sok millió kecsua ereddetű ember akik ma spanyolul beszélnek. De ne menjünk messze.. A aszimilálódott svábok, szlovákok stb ma magyarul beszélnek.. genetikailag meg nem tutira ázsiai eredetűek....
egy későbbi kutatás, ami jelentős uráli DNS-t talált ugyanezekben a temetőkben, főleg a klasszikus honfoglalók közt
: th-cam.com/video/22l8gKQKZaA/w-d-xo.html
Ha kiderülne, hogy Nagy Károly, a nyugati nagyhatalmak történelmének úristene félig hun volt (apja Atilla), rólunk meg kiderülne, hogy hunok vagyunk, akkor összeomlana a nyugati történelem az egész nyugat-európai identitástudattal együtt.
Üdvözöllek , szia ! :D Fiktív Nagy Károly !!!! Levehetnék azt a bizonyos nagy mellényt, mert valóában nincsen mire . Általánosan írom a többit nem csak neked : Igen , már kiderült valamennyi ember számára aki Heribert Illig - A kitalált középkor művét átolvasta vagy előadás formájában Pap Gábor és Tóth Gyula megosztja ezeket az infókat. Rengeteg fiktív adattal megtöltött ( fiktív időszakot ) történelmet lehet kukába dobni ( kitalált , sohasem létezett birodalomak ,emberek legyen az király , pápa és tetteik amelyek nem történtek meg soha ) 2x pontossan ugyonúgy megtörtént történelmi események sora ,csak más névvel és időcsúsztatással . 9 féle időszámítási rendszert használtak , amit azokban az időkben a történelem hamísításkor felhasználtak , hogy dicső múltat , birodalmat , uralkodókat stb gyártsanak maguknak . Más is foglakozik ezzel a nagy történelem hamísítással : Prof. Anatolij Tyimofejevics Fomenko - Új Kronológia
Összekevered a Merovingokkal. Nagy Károly majdnem 300 évvel Attila halála után született.
Üdvözöllek ,szia. :D Nagy Károly és a Karoling-kor nem létezett ahogyan az aacheni palota sem abban akorban . Valójában Nagy Károly-ként emlékeztek a Nagy Királyra = Attila király tetteire . Attila fiai közötti harc Aladár és Csaba között . Csabának menekülnie kellett Görögo.-ba Honorius császárhoz anyai nagyapjához aki 423ban meghalt . Attila halála valójában 410 a 44éves csúsztatás miatt Alarik miatt Így már tölthetett Csaba(410től) 13évet Honorius (423halála) görög császárnál ( anyai nagyatyja volt) -Alarik visszafele olvasva Kirala tehát Király ! Aladárról semmit nem tudunk pedig ő volt a győztese a harcnak Csaba királyfi ellen . A történelem mindig a győztesekről emlékszik meg és a győztesek írták / írják a történelmet a saját szájuk íze szerint . ( aminek a valósághoz nem sok köze van )
Kimaradnak és törlendők a történelem színpadáról a fiktív=kitalált sosem létezett birodalmak és népek , királyok , pápák ezekhez kapcsolódó iratok stb. :
Németország : kimaradnak a Merovingok és a Kalolingok
Franciaország : kimaradnak a Merovingok és a Karolnigok
Egész pici kis jelentéktelen Karoling dinasztia töredék él a 900-as években még Franciországban. Ennyi maradt a nagy Karolnig korszakból !!!
Erre a nagy semmire építik a nagy európa házát !!!!
Lombard királyságban a Longobárdok egészen kicsi részben megmaradnak a 900években
pápai állam kialakulása : 3x alapították és adományoztak , 2. esetben nem tudtak róla hogy az 1ső megtörtént ,a 3ik esetben meg nem tudtak róla hogy az első kettő megtörtént.Az első a konstantini , a második a Pippin, harmadik pedig Károly Ezek sem léteztek és azért teremtettek ,hogy ajándékozzanak !!!! Adományozta ezt egyáltalán valaki ? Nem biztos hogy ez megtörtént !!!!
Az egész kérdéskor kulcsa ez : Nyelvet könnyebb készíteni ,mint népet !!! Mindenki járjon utána én azt mondom .
@@MrNAGYRICSI Elég hosszú videó, de érdemes végignézni/végighallgatni, még akkor is ha dilettantizmusnak hiszed: th-cam.com/video/Moat-sqjnd4/w-d-xo.html
Az Aladár=Nagy Károly feltételezésének összefüggései kb. 1 óra 6 perc környékétől kezdődik, de jobb ha az elejétől nézi meg az ember.
@@MrNAGYRICSI Jól van fantasztikumban hívő tanulatlan szakmunkás proli. A csillagászat bebizonyított, hogy az a 300 év eltelt, vaslamint az indiai Kínai írott források is. (Csak nem gondolod hogy azokat is a pápa befolyásolta) hülye tanulatlan proli senki szakmunkás-tahó!
Végre !
Ugye, ugye :-) Dzsagfar tarihi :-)
Török úr, a volgai tatárok eredetileg az onogur-bolgár nép, sok évszázaddal a tatárjárás előtt oltt éltek már. Az ilyen bakik miatt válik támadhatóvá az egyébként jó előadása.
TheDoki1981 Nagyon ugyesen kiragadtad a lenyeget! Egy biologusnak nem kotelessege tudnia a vilag tortenelmet! Magan szorgalombol tanulja, hogy minnel jobban tudjon segiteni megertni a multunkat! Ha valamiben tobbet tudsz, lehet nyugottan segiteni!
A genetikai eredmenyek ertelmezese es maguk az eredmenyek nem osszekeverendoek! Az utobbiak ugyanolyan termeszet-tudomanyos TENYEK, mint pl a a Fold az kerek, es a Nap kerul kering! Pont. Minnen tobb az adat, annal pontosabb a kep.
Csatlakozva János Kovácshoz, ha figyelmesebben nézi, akkor az 54.perc környékén el is hangzik, hogy ez az információ így van leírva más kutatásokban, a professzor úr csak lefordította... Tehát nem történt baki, illetve igen, az ön részéről.
Honfoglalók közel fele baskír volt, a leletek szerint. Van is ilyen kifejezés a magyarban " baszki " .
Itt nincs duma😁
csak a címe
teljesen mi volt a honfoglalás korában betelepült töredék népesség genetikai összetétle, ukrán, tatár vagy bolgár, a magyar államiság kialakulása a kárpát medencei szláv fejedelmségek katonai szövetségéhez köthető, vallja már be végre valaki...!!!!
Ahogy látod, senki nem vallja be, mert ilyen nem volt. A rómaik sem tudtak megtelepedni, mert vkik itt voltak, biztos nem szlávok, mert ők földművesek voltak, tehát gereblyével nem harcolhattak...
és persze, ha az lenne a vezérfonal, hogy mennyi szláv szavunk, akkor csak annyit hogy ez sem igaz, akármennyire is erőltetik a magyar ért. szótárban, hogy "szlovák eredetű", siralmas
Az első latinul írt levéltári adatokból is már nagyon jól látszik, hogy a XI-dik századtól kezdve, több mint 80%-ban magyar eredetű helységnevek jelennek meg mindenhol a Kárpát-medencében, de még a földrajzi neveknek is többsége magyar, vagy csak magyarul értelmezhető! Akkor hol voltak itt a többségi szlávok, mert azt még régészetileg és genetikailag sem tudták kimutatni, hogy a köznépi temetőkben szlávok lettek volna?!
Az a nagy kérdés, hogy kik beszélték itt ezt a csodálatos és egyedi szerkezetű magyar nyelvet? És kik hozták be ide ezt a nagyon gazdag magyar paraszti kultúrát? Csak nem hiszi azt valaki, hogy a szlávok és germánok tanították meg a magyar parasztokat földművelésre és kézművességre?
És kik hozták be ide az ősi székely-magyar róvásírást, mert az elődjét már meg lehet találni itt az avar és hun korban is, már több száz évvel a honfoglalás előtt!
Wikipedia: "Vékony Gábor régész és nyelvész, egyetemi docens, a történettudományok kandidátusa, az ELTE Régészeti Tanszéke tanárának megfejtési kísérletéből indulunk ki, akkor a megtalált emlékeken lévő feliratok nagy része magyarul van (pontosabban ősmagyarul)."
Grover S. Krantz, híres amerikai antropológus írt egy könyvet az európai ősnyelvekről "Az európai nyelvek földrajzi kialakulása" ahol a magyar nyelv eredtéről a következőt írta: „A nyelvészeti földrajz itt következő leírása az ismert nyelvek egyik hagyományos osztályozása számára sem jelent kihívást, amint azt észak-amerikai rekonstrukciómban néhány esetben tettem. A váratlan eredmények az eredeti indoeurópai szétszóródás fokozott régiségének terén jelentkeznek és a hosszabb helybennlakásban, amit egyes alosztályainak jelenlegi elhelyezkedése mutat. Ez például magában foglalná jelenlegi területén a görög nyelv fejlődését Kr. e. 6500 óta és az írországi keltát Kr. e. 3500 óta. A magyarországi magyar nyelv régisége hasonlóképp meglepő lehet. Ezt mezolitikus nyelvnek tartom, ami megelőzi a neolitikus bevándorlást.”
Érdemes megnézni ezt a rövid videót Dr. Révész Péter professzorral.
th-cam.com/video/7LOqjlg4qrw/w-d-xo.html
Ezek fele akkoriban nem létezett, másik fele nem volt szláv, harmadik most sem az.
ha nem értesz hozzá? kérdezd meg kill bill gatest!
Haza térés volt,nem hon foglalás!
Orban emberenek egy szavat sem hiszem !
Genetika nem politika függő, csak a történészet, ami hamisított iratokon alapul.
Genetikai eredményt nem lehet átértelmezni politikailag, hamisított iratokat meg igen.
Gondolkodj el rajta.