Melyik kéne? Ez vagy a konkurens modellek közül valamelyik? Korrekció: az újabb Teslákban már be lehet kapcsolni az egy pedálos vezetést, amikor én jártam vele, még nem volt ilyen opció.
Fasza autó, tetszik, a csendessége és rugózása lenyűgözött, pl. 12:02! Az egyedüli, ami nekem sok ebben az autóban, az a tömeg és egyben a fogyasztás, valamint az aksicserét is teljesen fölöslegesnek tartom Európában. Már jó pár évvel ezelőtt eldöntöttem, hogy 1900 kg alatti autóm lesz, de még elégedettebb lennék az 1800 kg alattival, és ehhez mérhető autópályás 16-17 körüli fogyasztással, amit egyelőre a Tesla Model 3 Highland, a KIA EV 6, meg az Hyundai Ioniq 28 tud.
Szuper innovatív autó, kellene de nem 25 misiért! Egyébként aki Budapesten lakik és esetleg szemfüles volt, az már láthatta szinte az összes NIO modellt, mert az akku csere állomások itt készülnek és az alkalmazottak járnak a teszt autókkal magyar rendszámmal! Kicsit sajnálom, hogy nem sikerült olcsósítani ezeket, valszeg itthon nem lesz tömegtermék. Köszi a videót!
@@Kristof_Kertesz bár nem tőlem kérdezted de a teslahoz képest kb 3-5 millió indulóár lenne reális. Azaz a 75ös 20-22 m között indulna reális áron szerintem. S még így is minden extrával (masszázs, nomi, vonóhorog...) 23-25m lenne még mindig kisakkuval.
@@lajosbarath1034 Egyszer dugóban araszolásnál egy nő a Suzukijával megkoccintotta az autómat hátulról. Kiszálltunk, nem volt semmi nyoma, araszoltunk tovább. Fél perc múlva ismét megkoccintotta. Kiszálltam, és megkérdeztem tőle, hogy ismerkedni akar-e, avagy csak a csomagtartóm tartalmára kíváncsi-e? Utána érdekes módon már képes volt rendes követési távolságot tartani...
Én a Touring-ot vettem Németországban Novemberben. 18.000 km után nagyon-nagyon megvagyok vele elégedve az Autóval. Tökéletes autó nem létezik. De itt kellett a legkevesebb kompromissumot kötnöm. Elötte egy Mercedes E 300de Diesel-Hybriddel jártam. Természetesen jó autó volt, de a NIO különlegesebb, erösebb, jobban gyorsul. 40 éve 200 km/h-val jártam a Német autópályákon, ugy gondoltam ideje "megnyugodni. Ez ugyan nemsikerült, de most nem száguldozok, hanem elözgetek. 🤣 A Tesla jobben gyorsul, de nemtudom, hogy meddig tart a Tesla futómüve, magajtási rendszere. Ami a NIO-nál szuper, az az, ahogy a NIO kezeli, ápolja a vevöit. A Mercedesnél avval a "pökhendiséggel" kezelték a 85.000 €-s vevöt, miszerint "Ön örülhet annak, hogy mi megengedjük önnek azt, hogy ön Mercedessel járhat"!! November óta a harmadik Software Update kapott az Autó. Van egy fórum, ahol javaslatokat lehet tenni a Software fejleszésére, minn lehetne javítani. Két extra nagyon hiányzik az Autóból. A Matrix LED fényszóró és a Headup Display. Ez sajnos nem megrendelhetö. Az EL 6-ban már széria. Én bérelem az Akkumulátort, mert ha megvettem volna, nem kaptam volna meg az állami támogetást és nem tudnßam cserélni az akkut a csereállomásoknál. Én vállakozó vagyok Németországban. Ha levonom az állami támogatást (6.750€) és az Áfát, akkor 37.500 € netto árért vettem az autót. Nem cserélném vissza a Mercedes-ért!!😀
Már 15 csereállomás van nálunk. Április10.-ig ingyenes volt az Akku-csere, mert nem volt hitelesített villanyóra a csereállomásokban. Egy üzleti utamon például mentem Düsseldorfba oda-vissza kb.950 km-t, ötször cseréltem Akkut (ingyen!!). Ennek sajnos vége. A cserélt akku 90%-os töltöttségü. Már kaptam 100 %-osat is kétszer, da a 90% a Standard. Nálunk nagyon drága az áram itthon 26 Cent Brutto-ért töltöm az Autót. A NIO állomáson 10 € a csere dija, + 39 Cent (brutto) az áramköltség. A 90%-ból levonják a leadott akkuban levö áramit és csak a külömbséget kell fizetni. Havonta két csere alkalmával nem számolják fel a 10 €-s csreköltséget. Ez a kedvezmény a hónap végén nem veszik el, hanem átvihatö korlátlanul a következö hónapokra. Az elmult 2-3 hónapban 7 db.-ról 15.-re emelkedett a csereállomások száma. Ennek az oka a német bürokrácia. 6-7 hónapba kerül a NIO-nak, mire megkapja az építési és üzembevételi engedélyt. A 15 csereállomással több lehetöségm van már nekem a cserékre, mint eddig. Ezentúl többet fogok cserélni.
Ha azt nézed, hogy milyen extrákat kínál még így is jóval ólcsobb, mint amilyen autókba ezeket megkapod belsőégésű motorral, nemhogy még elektromos is legyen. Beltér minősége is ugyan ott van, vagy akár jobb is mint néhány európai gyártónak. Mindent a maga szegmensében kell nézni. Bár ahogy mostanában állunk és mi lesz még a jövőben, lehet lassan a Made in China lesz az új Made in Germany :D
@@dnc3861 Ki mondta, hogy nem? Hiába nem gyártanak már olyan minőségben, mint régebben attól a prestigük megvan és sokaknak csak ez számít. Vagy csak simán tetszik nekik, attól függetlenül, hogy milyen a minősége. Attól még belátható, hogy halatmas iramban fejlődik a kínai gyártók minősége és megbízhatósága, miközben az európaiak folyatamossan csak lefelé ívelnek ezekben
@@szabozoltan3165 Csak az a baj ezekkel szerintem, hogy amig a BMW, a KIA, a Toyota ott lesz 2-5-10 ev mulva is, addig nem vagyok benne biztos, hogy a Nio a Zeekr a Chery es egyeb fantazianevek nem tunnek el es hagynak a szarban ... Se alkatresz, se software, se semmi. Mehetsz kinaba perelni. Ha a ceget nem szantottak ott is be. Nekem ez a aggodalmam ezekkel a tegnap meg nem letezo cegekkel. OK, hogy veszel egy "OTU" markaju gatyot $30-ert, aztan elszakad es nem megy rad, es elbuktal $30-at. De amikor a Zeekr-ed (letezo markanev) amire elfittyentettel 30 ezer dollart (vagy tobbet) akksija ugy dont, hogy "BMS error", es a markakereskedes helyen egy pizzeria van, akkor nem $30-at, hanem 30 ezret buktal. Ilyen alapon akkor inkabb kifizetek egy Hyundait vagy egy Toyotat es jo esellyel indulok, hogy a dealership max 2 utcaval arrebb lesz amikor kinotte a masikat... Ez persze maganvelemeny, aki ennyivel rulettezik, es nem szamit, ... hajra ..
@@szabozoltan3165 azért én vigan elvagyok a 3 éve 7 millioért újonnan vásárolt Golfomban még 17 évig és kössz de nem kell a cuki kinai auto 29 millioért...
Próbáltam az ET7 modellt Rotterdamban, a tesztvezetés része a swap állomás is ahol kicserélik az aksit. Véleményem szerint az ET7 egy premium hibátlan autó. Megnéztem az ET5 touringot is, nagyon szép, világos belsövel kifejezetten elegáns. Tudok segíteni a további modellek tesztelésében ,Rotterdamban. Köszi a videót.
Én Tesla model Y -t, vagy VW ID6-ot szívesen vennék. Most ZOE-nk van, szeretjük a kis "41kw,tojást". De aRenaul E Meganet is bevállalnám. Én a Kínai autóktól még mindíg idenkedem(az a baj,hogy nincs nyomós indokom).
Kafa, szép autó! Jó vidi! Annyira, hogy nagy 4K-tv-n a 3/4-énél vettem észre, hogy 480p-n megy! 😂 HAndrás, ismét kötexem: Lábunk vérkeringésének nem baj, ha nem fexik fel jobban combunk az ülésen! Később kezd zsibbadni, + nehezedden is fülled böeee...
Mostanában a TH-cam a nálam is ezt csinálja telefonon is, Automata beállítás és 480p Prémium előfizetéssel, sokszor kézzel kell átállítani, ha meg jobb minőség beállításra teszem, akkor meg 720p...és elemezheti a sávszélességet, mert 300 Mbit. Tehát nem ez a gond
Mondjuk ez tény, és nekem vizesedik is a lábfejem, ha sokat nyomja a szék alulról a combomat. E miatt nem bírom az irodai, puha ülőfelületű forgószéket.
@@lajosbarath1034 én is emiatt a szék elején ülök a gép előtt, de figyelni kell a hát tartására. Izom tartsa ne a támla. Fárasztóbb, de hadd szokja, erősödjön!
Kedves Gablini bácsi. Most már elmehetek hozzád legálisan az 50 ccm-es rendszám nélküli robogómmal nió-t venni? R.M.N.Z. András. Köszi a tesztet. Részletes volt. Nem okozott csalódást.
Köszi András, nagyon érdekes bemutató volt! Szerintem sokkal jobban néz ki, mint az M3. Nagyon jól eltalált design, az akkucsere rendszert is jó ötletnek tartom. Én nagyon jól elvagyok frunk nélkül is. A motoros vonóhorog kiváló ötlet. Az asszisztens tényleg cuki és hatékony is, engem például az is zavar a Teslában, hogy mindent a tabletről kell állítani, hangvezérléssel sokkal kényelmesebb és biztonságosabb is szerintem. Kár, hogy az árkategóriája messze a legtöbb ember lehetőségein túl van. Azért egy teljesen megfelelő használt Teslát már 10-12 milláért lehet kapni. De az biztos, hogy ez egy nagyon ígéretes autó ez, de igazán a kombi változata az ET5 Touring jön be nekem nagyon, a legszebb elektromos kombi.
Nagyon szép, persze nagyon drága is. Azt sajnálom, hogy nem 5 ajtós lett, biztosan többen vennék, de a kombi változat az igazán nekem való, és ebben az szerintem még szebb lett👍
Ki az isten fasza fog venni 25 misiért akárcsak egy 75 ös nio-t, ha ennyiért id7 és társai vannak, vagy skoda enyaq? 29 misiért inkább nem is sorolom... Megint egy szokásos szar elfogult kinai video. Ez az autó a tudásához képest pokolian drága! Kutyának sem kell! Még a jó (jobb...) ár-érték arányú byd sem kell senkinek europában, pedig olyan marketing gépezetet épitetettek fel rá, hogy ihaj! Meg lehet nézni az eladásaikat pl németországban. Hagyjuk már 25-29 millióért emberek...
Skodás? Audista! A héten 2-szer is előfordult. Megyek a 86-oson, 92-es tempomattal az 5 éves M3LR-el. Utolér az Audista ...gyerek, és elkezdi túrni a kocsi farát. Mondom ez így nem lesz jó, mert ha ráfékezne a kocsi, felkenődik a kocsi seggére. Indexelek jobbra, takarodjon már mögülem. Leelőz. Kb. 10 perc múlva utolérek egy kamion konvojt, látom ám, hogy az Audi leseget ki az egyik mögül 75-80-al. Nem jöttek szembe, kikerülöm(!) őket, visszaállok a tempómra. Tíz perc múlva megint a kocsi seggében van, de nem előz, pedig szemből szabad az út vazzeg! Na akkor elfogyott a türelmem, és kicsit odaléptem. Aztán 1km után lendületből leelőzött végre. :D
Ami hianyzik nekem a Teslaból, az ebben megvan. Beleértve a maszkulinabb vonalvezetést is. Szerintem összeszerelési minőségben is lehagyja. Utas tér hasonlóan letisztult, de mégsem üres. Nálam ez az autó 10/10 . Ui.: teljesen lenyűgözött, ahogy menet közben kívülről láthatnám magam, és a környezetem.
Bocsi, legközelebb elengedlek, de én meg pont az előtted menő (kamerás kocsi) IONIQ 6 fenekét néztem vezetés közben milyen szép, utána tűnt csak fel, hogy az a Tied :)
Természetesen Ioniq 6, Audi A6 E-tron, Tesla 3 Highland Long range, illetve ha hozzám vágnák Lucid Air Pure. Szép autó, de 29 milkáért ne már😭És még ráadásnak hi szi csi ping mindent is láthat , hallhat, amit a kocsi, úgy lenne korrekt ha Naomi hi szhi hangján szólna! 😁 Max Level 4 mert kormány van benne! 3 év gari vagy 80000km? 😭
Ha már ötször annyiszor mondod ki a Tesla szót, mint a Nio-t... Van egy pedálos vezetés a Teslában, a 2019 előtti S/X-ben nem volt, azóta mindben van. A világos belső 0,5 és nem 2 mFt! Mennyi idősen nem tartott itt a Tesla? 2017-es autóm valós pálya tempó mellett tud 400 km-t, 150 kW-tal tölt, 800 literes a csomagtartója, ... Ezek nem véletlen csúsztatásnak tűnnek :(
Világos belső, plusz nagyobb felni, plusz valami szín az pont két milla. Az egypedálra rosszul emlékeztem, amikor teslával jártam még nem volt benne. A csomagtartó 800 liter full kamu, mérd le egyszer. Lásd ID7 videónk Attilával.
@@Handras Ráadásul az 1 pedálos vezetés valódi. A fékhez hozzá sem kell érni normál esetben, csak ha valami "esemény" van. Ráadásul szinte végig visszatáplálással/motorfékkel fékez, és miután megállt behúzza a rögzítőféket, pl. lámpánál. Gázadásra meg simán elindul, nem kell újra előremenetbe rakni. Azt meg külön nem értem miért ennyire fontos a Model 3-ban a kormány mögötti kijelző? Ráadásul választható extra, pl.: th-cam.com/video/s1veJv6EMeM/w-d-xo.html :D
“A gyerekek utaznak hátul.” Erről annyit, hogy 186 cm vagyok és a mostani általános iskolai hetedikesek között már vannak jópáran, akikre felfelé kell nézzek 😁
Hátul csak sima levegőbeömlő és egy USB-C csatlakozó van??? Hát az elég szegényes. Az első csomagtartó hiánya is egy nagy mínusz. Szerintem a Model 3 Highland-ben is igen minőségi anyagok vannak, a videó alapján messze nincs különbség a belső anyagok minősége között. Szóval részemről Model 3 SR.
Csak egy kérdés, ha utánfutót vontatok vele akkor nyilván többet fogyaszt a kocsi, de emiatt akkor lehet hogy meg kell állni tölteni valahol. Hogy állok be e autóval tölteni utánfutóval? Mert ugye a benzines kocsiknak nincs ilyen bajuk, azok elférnek a benzinkúton mert ott oldalt van a kút, nem hátul.
Megközelítőleg 4 éve minden rezdülését követem a NIO-nak. Kínában nem mennek a sedanok (eddig). Az et5 volt az első kis sedan és tisztában vannak vele nem lett tökéletes (fejtér stb.). Az et5t viszont már jelentősen jobb elrendezéssel van gyártva. Az akkuk nem LFP-k. Kombinált akkuk és hamarabb, sőőt elsőként kezdték el használni a Li és LFP kombót. Az akkucsere elméletileg bruttó 5 perc és Kínában már a 4. generációs csereállomásokon elég leparkolnod az új modelleket majd és mehetsz kávézni. Az autó lecseréli az akkut és keres saját parkolót, amit jelez az alkalmazás. A beárazás terén nem szándékoznak olcsóbb kategóriába lépni a NIO márka alatt kiadott modellekkel és nem is engednek árat, maximum akciókat (20 ingyenes csere) adnak hozzá. Audi és Merci kategóriát próbálnak tartani (természetesen az et5 a leg „gagyibb” a márka termékeiből, így látható ha ezzel elégedett Andris, akkor a többi mennyivel magasabb kategória csak olvassatok utána! Árazás a szolgáltatások minőségének is szól nem csak a minőségnek! Az ONVO márkanéven egy típus idén szeptembertől átvehető kínában és európában 2025-ben lesz elérhető! Árban jobbat akarnak mint a model y és valamivel jobb minőséget. Ott már alap egy motoros verzió és lidar nélkül. Akkucsere abban is elérhető. Vannak tévedések, mert nem 2200, inkább már 2400 csereállomás van kint és talán most európára akarnak ráfeküdni terjeszkedés terén. Ott már a partner márkák telepítik, továbbra is NIO gyártja és felügyeli.
@Handras Nem arról van szó hogy Musk nem hisz a lidarban, hanem arról hogy túl drága. Ellenőrzésre, az FSD modellek fejlesztséséhez eddig pl használtak ők is lidart. A Nio ára pedig szerintem sok, ebben a kategóriában ahogy bemutattad már van választék. Az emberek most már az egyszerűbb, szélesebb rétegek számára elérhető árú autókat szeretnének. Én személy szerint az akkucserés megoldásnak se látom értelmét, főleg gazdaságilag nem, és azért sem, mert a gyorstöltés öblös léptekkel közelít a 10-15 perces tartományhoz, és nem hiszem hogy bárkit különösebben érdekelne hogy az most 8 perc vagy 15 legfeljebb az utazó munkát végzőknek lehet érdekes (üzletkötő stb), nagyon szűk réteg.
@@poti732 komplikált, drága és az önvezetéshez felesleges is, ezt mind vallja musk. Azt mondja, hogy az ember se használ lidart a vezetéshez, a rendszert kell eléggé intelligenssé tenni, hogy szintén képes legyen kizárólag vizuális információk alapján biztonsággal közlekedni.
Az akkucserének a legföbb elönye az, hogy a csereállomásokban az Akkumlátort 40 KW-val töltik és csak 90%-ra. Ez a tény az Akumlátorok elöregedéset nagyon nagy müertékben csökkenti. Azonkivül, a NIO-nál úgy van, hogy ha jön egy új generációs jobb, vagy modernebb akku, akkor a régi akkumlátorokat kivonják a forgalomból és az újakkal helyettesitik.
Nekem model 3 2021 rwd van, teljesen jó autó, nekem nem hiányoznak ezek a fícsörök, ami ebbe a nio-ba van. Szntm minden elektromos autó gyártó kicsit Tesla akar lenni, ami nem baj, de elvégre is Musk hozta be az elektromos autózás kezdetét. Egyébként jó lett a teszt mint mindig is👍😎
Nem teljesen értem hogy jön ki a 25 millió amikor a ET7-es 20 alatt van kint. Egyébként nagyon jó autó ha 5 ajtós lenne el is gondolkoznék rajta. Egy évesen 10 millió alatt jó vétel lesz...
Nem olyan rossz ez a Nio. Én személy szerint Seal + Tesla Model 3 Long + Nio hatótáv teszt lenne a jó. Ez szerintem Inkabb Seal konkurens a minőség miatt. A tesla max szoftverben veszi fel a kesztyűt ezzel.
Most tervezek a kis zoe-m mellé egy nagy testvért, de még mindig nem tudom, hogy mit kellene. Próbáltam, az inoiq 6-ot, seal-t, teslat még nem. Egyelőre a seal felé dől a mérleg, de ez a nio sem rossz.
Tesla-tulajként mondom, ez nagyon tetszik. A funkciók, a design, az akkuméret remek jók. A frunk hiánya fájó, a csomagtérajtó nyitási módja ugyanolyan béna, mint a Model 3-ban. A kombi viszont elég jónak ígérkezik! Mindez egybevéve jó autót ad ki, de árban szerintem túlzó. Ettől függetlenül szívesen kipróbálnám élőben, hagynám, hogy meggyőzzön. Eddig ez volt az első kínai autó, amire ezt mondtam...
Azért vártam a kínai autókat hogy legyen olcsóbb alternatívája az európai/amerikai típusoknak. De úgy tűnik nincsenek csodák, ami nem gagyi annak az ára sem az és még nincs rajta az EU által tervezett büntetővám.
Az elektromos autóipar halálra van itélve, ha hamarosan nem találnak ki egy 1000km hatótávu, max. 5 perc alatt feltölthető autót, mindezt megfizethető áron (emlékeztetőül: az első Volkswagen bogarak alig pár ezer német márkába kerültek és ezért lett belőlük - mint a nevük is - népautó).
Na végre,jó pár éve várom,de majd jöhet az igazi teszt.András ha lesz lehetőség hosszabb tesztekre is a jövőben légyszi legyen este/éjszakai világítás teszt a fényszórókról és a belső világításról is.A GTE-t a Karotta tesztje után vettem meg persze használtban,ha ez olcsóbb lesz használtban mint az SU7 vagy a Seal tuti ilyenem lesz vagy a touring.
Ha már annyi kamera van rajta akkor kamera képet mutathattál volna. Egyébként a külső design nekem tetszik, már önmagában a három kis bisz-basz megvett, szerintem nagyon egyedi azokkal a tetején.
A púpoktól eltekintve, jól néz ki és kicsit olcsóbban kelendő is lenne, persze kellene, hogy tudja a nagyobb 150kWh-s akkut, a "SemiSolidState"-t is fogadni és ha hozzá is lehet majd jutni. Na meg ahogy olvasgattam a NIO a későbbiekben elérhetővé akarja tenni az újabb akkukémiás akkukat a cserék közben, a már eladott autókban is. Ha ez igaz akkor mindenképp jobb vétel lehet mint a többi, akár olcsóbb EV.
Erdemes megemliteni, hogy kinaban elerheto a 150Kwh-s akksival is mar. Gondolom jon Europaba is. Csinaltak is egy tesztet es 1000km-t mentek el vele, persze nem autopalya tempo mellett.
@@skypatrik A normál autók àrát mesterségesen felhúzták az elektomosok hatására, hogy azokat is vegye valaki. Ez ezért van, de érdekes kínában van normális árú autó...
@@TheOctabrain baromság! Külföldön nyugaton dübörög az autó piac. Mert normális az eletszinvonal és a fizetés. Kína le is fogja tarolni a világot. Az összes európai autógyártóra a Nokia effektus lesz érvényes!
Továbbá Németo. visszavonta a támogatást az elektromos autókra egyből kirúgtak 200 embert az iváncsai akkugyárból. Ha nincs keresett a villanyautóra, mert drága, akkor akku sem kell.
Nagyon szép, de ezek a kamera kitüremkedések nagyon elrontják az összképet! Ezt lehetett volna szebben is plusz a légellenállásnak se tehet sok jót! Az meg, hogy nincs zongoraalak külön pozitívum! Az is nagyon érdekes, hogy eddig még nem is hallottam erről a márkáról és ahhoz képest nagyon rendben van ez az autó! Azt kicsit sajnálom, hogy kínai, inkább Japánra tippeltem volna a logó és a kis asszisztens miatt!
17:30 ehhez fel kell mérni, HD térképezni a városokat, kb skálázhatatlan az egész megközelítés, lokálisan jó kis party trükk de ennyi. A generalizált megoldás a kamerák+AI
Jó lett a videó Handras, köszönjük! Szerintem te sem hiszed, hogy előbb lesz bárkinek level 5-ös önvezetese, mint a Teslának. Úgy látszik ők most nagyon ebbe az irányba mennek. Amúgy jó autónak tűnik ez a Nio! :)
@@Handras melyik autókra gondolsz amúgy? Mert ha így lenne szerintem már tele lenne a híradó ezzel, és te is bemutattad volna nekünk, ahogyan hazavisz az autó Csobánkára :)
@@szantogab Waymo pl. Ioniq 5 letette a jogosítványt önvezetéssel, stb. Mint fentebb írtam: bizonyos városokban, nem a összesben. Jogi háttér is kell hozzá.
na a legjobb rész egyértelműen az amikor azt magyarázod, hogy 500m-re ellát az autó, majd érkezik a skodás, hogy 3cm-ről nézze meg mi van előtte 😂 Édes f....om😅
19:03 Persze, hogy Model 3-ból relatíve sok van az utakon, mert 1. Rengeteg van belőle a használt piacon és már 8 millióért is megveheted, miközben egy új Polo 90 LE-s motorral 8,3 milliótól indul (kedvezménnyel). 2. Újonnan 17 millió Ft-tól indul. A Nioból viszont nem is lesz, mert 1. Egy kínai autóról beszélünk, amiből messze nem lesz annyi a használt piacon 2. A 25 millió nagyon nem 17 millió és hiába van egy szűkebb réteg, aki megengedheti magának, akinek már annyi pénze van, azok nagy része szinte biztosan ragaszkodni fog a bejáratott, régi márkákhoz.
Úgy, hogy nem működik. A Mercedes nem fejleszt új platformot mert minimális az eladás, a Ford 35m Ft-ot bukik egy elektromos autón. Sajnos ezek megfizrthetetlen árak a többség számára és akkor ott van még a töltés, ha nincs ház, napelem többe kerül a fenntartás, mint egy benzines. Sajnos ez a valóság ma.
Aki sokallja az árat annak üzenem, hogy jön majd az Onvo a Nio olcsóbb változata, amit a cég megfizethetőbb árcédulával lát el. A Nio marad a luxus márka továbbra is.
Nagyon jók a videók,de valaki magyaráza már el miért mindig a Tesla a Tesla a Tesla a mérvadó es a hasonlat?sokkal kellemesebb lenne a video ha ezt is csak simán be mutatja szerintem 🤝
@@HandrasKöszönöm a választ ez tény ami le írtál de én úgy nagy általánoságra írtam be mert szerintem az összes videodat láttam,lehet nekem fura ez a Tesla hasonlat,További sok videót kívánok neked mert a profizmus az adót es a videók jok!🤝
Kedves András! A videódban többször elmondod (5-ig számoltam), hogy "a Model 3-ban nincs a kormány mögött kijelző". Meg kell, hogy cáfoljalak, VAN. Tessék: th-cam.com/video/s1veJv6EMeM/w-d-xo.html A Model 3-ban választható extra a kormány mögötti kijelző. Aliexpressen kiválasztod milyet szeretnél (rngeteg féle, fajta van), megrendeled, és beszereled. :D
@@gergelyszaloki4045 Annyiban jó, hogy lehet látni rajta matatás nélkül a keréknyomást, a hatótávot és a %-ot egyszerre, és persze az indexet. De igazán jó akkor lenne, ha teljesítmény és hőmérséklet adatokat is lehetne rajta konfigurálni. Mivel a CAN buszról szedi az adatokat, a Scan my Tesla adatai közül bármelyiket meg tudná jeleníteni. Kár, hogy a kínaiak erre már nem fordítottak időt. Legalábbis ennél.
Végre itthon is van róla tartalom. Bjørn tesztjeit már láttam. Nekem alapvetően tetszik, de szerintem az ára sok. Ha mondjuk a kisebb lenne 20 a nagy meg 25 elég jól fogynának nem csak itthon, de majd kiderül. Két dolog, az octaviás azt hitte racse van vagy mi... és van egy pedálos vezetés, hogyne lenne, fél évig használtad pont te nem emlékszel? Holdba rakod és kész.
Csődkozel? Epp 2 uj markat nem autot hanen teljes markat mutattak be es kb korlatlan kinai penzmennyiseg all mogottuk 😂 messze a legjobb kinai auto el7et vezettem es pff byd meg tesla a niohoz kepest jatekauto :) de ezt kikell probalni latva mas mi t hasznalva. Ha elektromost vennek akkor csak ilyet
@@puremagic4298 története során 13 milliárd dollár körüli veszteséget halmozott fel 2023 év végéig a NIO. Ennek kevesebb mint a feléről fordult vissza a Tesla anno és van azóta több 10 milliárd dollár pluszban már. A NIO vesztesége meg csak nő tovább, tehát nem túlzás csődközeliségről beszéni. Ez csak addig mehet tovább, míg valakik finanszírozzák az egyre nagyobb bukót.
Melyik kéne? Ez vagy a konkurens modellek közül valamelyik? Korrekció: az újabb Teslákban már be lehet kapcsolni az egy pedálos vezetést, amikor én jártam vele, még nem volt ilyen opció.
Nio, de a Touring
Kína 👎
Csak a Xiaomi SU7. Lesz róla videó?
Kombi változatban 👍🏻
Tele rakom mandarinnal 😂
Ez a modell kéne más színben
Fasza autó, tetszik, a csendessége és rugózása lenyűgözött, pl. 12:02!
Az egyedüli, ami nekem sok ebben az autóban, az a tömeg és egyben a fogyasztás, valamint az aksicserét is teljesen fölöslegesnek tartom Európában.
Már jó pár évvel ezelőtt eldöntöttem, hogy 1900 kg alatti autóm lesz, de még elégedettebb lennék az 1800 kg alattival, és ehhez mérhető autópályás 16-17 körüli fogyasztással,
amit egyelőre a Tesla Model 3 Highland, a KIA EV 6, meg az Hyundai Ioniq 28 tud.
Nagy like, végre egy Nio teszt, köszönjük!
Szuper innovatív autó, kellene de nem 25 misiért! Egyébként aki Budapesten lakik és esetleg szemfüles volt, az már láthatta szinte az összes NIO modellt, mert az akku csere állomások itt készülnek és az alkalmazottak járnak a teszt autókkal magyar rendszámmal! Kicsit sajnálom, hogy nem sikerült olcsósítani ezeket, valszeg itthon nem lesz tömegtermék. Köszi a videót!
ha jól rémlik tervben van egy olcsósított NIO almárka
@@sulczrmajus 15-én debütált az ONVO nevû, már ez is féláron van, mint a Nio, de tervben van egy még olcsóbb almárka is
Ha te mint autógyár árulnád...mennyit kérnél érte? 🤔
@@Kristof_Kertesz bár nem tőlem kérdezted de a teslahoz képest kb 3-5 millió indulóár lenne reális. Azaz a 75ös 20-22 m között indulna reális áron szerintem. S még így is minden extrával (masszázs, nomi, vonóhorog...) 23-25m lenne még mindig kisakkuval.
miért lenne olcsó, ha a prémium szegmenst célozták meg? almát az almával... bmw és merci árakhoz képest olcsó! ezt így kell nézni
A kombit nagyon várom😉
A skodásnak mi volt az elképzelése? Hátulról nekimegy a Nio-nak? Ha jól láttam, többsávos úton a külső sávban mentetek. Tehát lett volna módja előzni.
Rühellem az ilyen fartúrókat. Tempomattal, ha a kocsi valamitől megijed és ráfékez, a hülyéje simán felkenődik a kocsi hátuljára.
@@lajosbarath1034 Egyszer dugóban araszolásnál egy nő a Suzukijával megkoccintotta az autómat hátulról. Kiszálltunk, nem volt semmi nyoma, araszoltunk tovább. Fél perc múlva ismét megkoccintotta. Kiszálltam, és megkérdeztem tőle, hogy ismerkedni akar-e, avagy csak a csomagtartóm tartalmára kíváncsi-e? Utána érdekes módon már képes volt rendes követési távolságot tartani...
Én a Touring-ot vettem Németországban Novemberben. 18.000 km után nagyon-nagyon megvagyok vele elégedve az Autóval. Tökéletes autó nem létezik. De itt kellett a legkevesebb kompromissumot kötnöm. Elötte egy Mercedes E 300de Diesel-Hybriddel jártam. Természetesen jó autó volt, de a NIO különlegesebb, erösebb, jobban gyorsul. 40 éve 200 km/h-val jártam a Német autópályákon, ugy gondoltam ideje "megnyugodni. Ez ugyan nemsikerült, de most nem száguldozok, hanem elözgetek. 🤣 A Tesla jobben gyorsul, de nemtudom, hogy meddig tart a Tesla futómüve, magajtási rendszere.
Ami a NIO-nál szuper, az az, ahogy a NIO kezeli, ápolja a vevöit. A Mercedesnél avval a "pökhendiséggel" kezelték a 85.000 €-s vevöt, miszerint "Ön örülhet annak, hogy mi megengedjük önnek azt, hogy ön Mercedessel járhat"!! November óta a harmadik Software Update kapott az Autó. Van egy fórum, ahol javaslatokat lehet tenni a Software fejleszésére, minn lehetne javítani.
Két extra nagyon hiányzik az Autóból. A Matrix LED fényszóró és a Headup Display. Ez sajnos nem megrendelhetö. Az EL 6-ban már széria. Én bérelem az Akkumulátort, mert ha megvettem volna, nem kaptam volna meg az állami támogetást és nem tudnßam cserélni az akkut a csereállomásoknál. Én vállakozó vagyok Németországban. Ha levonom az állami támogatást (6.750€) és az Áfát, akkor 37.500 € netto árért vettem az autót. Nem cserélném vissza a Mercedes-ért!!😀
Szoktad cserélgetni az akkut? 80 vagy 100 százalék töltéssel cserélik? Olvastam már mindenfélét erről.
Már 15 csereállomás van nálunk. Április10.-ig ingyenes volt az Akku-csere, mert nem volt hitelesített villanyóra a csereállomásokban. Egy üzleti utamon például mentem Düsseldorfba oda-vissza kb.950 km-t, ötször cseréltem Akkut (ingyen!!). Ennek sajnos vége. A cserélt akku 90%-os töltöttségü. Már kaptam 100 %-osat is kétszer, da a 90% a Standard.
Nálunk nagyon drága az áram itthon 26 Cent Brutto-ért töltöm az Autót. A NIO állomáson 10 € a csere dija, + 39 Cent (brutto) az áramköltség. A 90%-ból levonják a leadott akkuban levö áramit és csak a külömbséget kell fizetni. Havonta két csere alkalmával nem számolják fel a 10 €-s csreköltséget. Ez a kedvezmény a hónap végén nem veszik el, hanem átvihatö korlátlanul a következö hónapokra. Az elmult 2-3 hónapban 7 db.-ról 15.-re emelkedett a csereállomások száma. Ennek az oka a német bürokrácia. 6-7 hónapba kerül a NIO-nak, mire megkapja az építési és üzembevételi engedélyt. A 15 csereállomással több lehetöségm van már nekem a cserékre, mint eddig. Ezentúl többet fogok cserélni.
Jövöhéten megyek Mo.-ra. Ha érdekel az autó megnézheted,,,,😀
Köszönöm ezt a tartalmas, informatív hozzászólást, mindig keresem az értelmes véleményeket, ez tetszett
amikor meglátom h a kínai autó 25ról indul: "you were meant to destroy the sith, not to join them"
Ha azt nézed, hogy milyen extrákat kínál még így is jóval ólcsobb, mint amilyen autókba ezeket megkapod belsőégésű motorral, nemhogy még elektromos is legyen. Beltér minősége is ugyan ott van, vagy akár jobb is mint néhány európai gyártónak. Mindent a maga szegmensében kell nézni. Bár ahogy mostanában állunk és mi lesz még a jövőben, lehet lassan a Made in China lesz az új Made in Germany :D
@@szabozoltan3165 azert ulnek szorgalmasan a kinaiak is Mercedes SUV-ban. Ne szorakozzunk mar.
@@dnc3861 Ki mondta, hogy nem? Hiába nem gyártanak már olyan minőségben, mint régebben attól a prestigük megvan és sokaknak csak ez számít. Vagy csak simán tetszik nekik, attól függetlenül, hogy milyen a minősége. Attól még belátható, hogy halatmas iramban fejlődik a kínai gyártók minősége és megbízhatósága, miközben az európaiak folyatamossan csak lefelé ívelnek ezekben
@@szabozoltan3165 Csak az a baj ezekkel szerintem, hogy amig a BMW, a KIA, a Toyota ott lesz 2-5-10 ev mulva is, addig nem vagyok benne biztos, hogy a Nio a Zeekr a Chery es egyeb fantazianevek nem tunnek el es hagynak a szarban ...
Se alkatresz, se software, se semmi. Mehetsz kinaba perelni. Ha a ceget nem szantottak ott is be.
Nekem ez a aggodalmam ezekkel a tegnap meg nem letezo cegekkel.
OK, hogy veszel egy "OTU" markaju gatyot $30-ert, aztan elszakad es nem megy rad, es elbuktal $30-at.
De amikor a Zeekr-ed (letezo markanev) amire elfittyentettel 30 ezer dollart (vagy tobbet) akksija ugy dont, hogy "BMS error", es a markakereskedes helyen egy pizzeria van, akkor nem $30-at, hanem 30 ezret buktal.
Ilyen alapon akkor inkabb kifizetek egy Hyundait vagy egy Toyotat es jo esellyel indulok, hogy a dealership max 2 utcaval arrebb lesz amikor kinotte a masikat...
Ez persze maganvelemeny, aki ennyivel rulettezik, es nem szamit, ... hajra ..
@@szabozoltan3165 azért én vigan elvagyok a 3 éve 7 millioért újonnan vásárolt Golfomban még 17 évig és kössz de nem kell a cuki kinai auto 29 millioért...
Tavaly sikerült egy ilyenbe bele ülni valami brutálisan jó az anyaghasználat jól össze is van rakva nekem nagyon tetszett
Nagyon köszi a videot!!! Jó lesz ez, leszek veszek még rv-t.
Nagyon szép támogatott tartalom
NEM támogatott tartalom, még a töltést is én fizettem.
Ez árban, hogy szeretné felvenni a verseny az említett model 3-mal?
sehogy
@@Handras Akkor borítékolt a pár darabos fogyás/év itthon...
@@desantestaylor941vagy majd leviszik az árát!
Próbáltam az ET7 modellt Rotterdamban, a tesztvezetés része a swap állomás is ahol kicserélik az aksit. Véleményem szerint az ET7 egy premium hibátlan autó. Megnéztem az ET5 touringot is, nagyon szép, világos belsövel kifejezetten elegáns. Tudok segíteni a további modellek tesztelésében ,Rotterdamban. Köszi a videót.
Én Tesla model Y -t, vagy VW ID6-ot szívesen vennék. Most ZOE-nk van, szeretjük a kis "41kw,tojást". De aRenaul E Meganet is bevállalnám. Én a Kínai autóktól még mindíg idenkedem(az a baj,hogy nincs nyomós indokom).
A Teslában nincs egypedálos vezetés... Tééényleg??? 😃
nincs.
@@Handras akkor mit nevezel annak, ha ezt nem? És miben van olyan?
pl bmw (i3)
Az egypedálos vezetésnél, a fék érintése nélkül megáll az autó. A Tesla nem áll meg és ez sem. Sok más autó igen, i3 volt az egyik első ilyen.
@@Handras megáll a tesla fék érintése nélkül. Kivéve ha “creep”-re állítod a menüben.
Nagyon szuper autó. Szerelmes lettem belé ❤
Kafa, szép autó!
Jó vidi! Annyira, hogy nagy 4K-tv-n a 3/4-énél vettem észre, hogy 480p-n megy! 😂
HAndrás, ismét kötexem:
Lábunk vérkeringésének nem baj, ha nem fexik fel jobban combunk az ülésen! Később kezd zsibbadni, + nehezedden is fülled böeee...
Mostanában a TH-cam a nálam is ezt csinálja telefonon is, Automata beállítás és 480p Prémium előfizetéssel, sokszor kézzel kell átállítani, ha meg jobb minőség beállításra teszem, akkor meg 720p...és elemezheti a sávszélességet, mert 300 Mbit. Tehát nem ez a gond
Mondjuk ez tény, és nekem vizesedik is a lábfejem, ha sokat nyomja a szék alulról a combomat. E miatt nem bírom az irodai, puha ülőfelületű forgószéket.
@@lajosbarath1034 én is emiatt a szék elején ülök a gép előtt, de figyelni kell a hát tartására. Izom tartsa ne a támla. Fárasztóbb, de hadd szokja, erősödjön!
A szerviz hálózatról mit lehet tudni? Gablini elektromos auto szervizekről nincs jó tapasztalatom :/
Kedves Gablini bácsi. Most már elmehetek hozzád legálisan az 50 ccm-es rendszám nélküli robogómmal nió-t venni? R.M.N.Z.
András. Köszi a tesztet. Részletes volt. Nem okozott csalódást.
A kombi nagyon tetszett így a végén, az nagyon kééééééééne! :)
Köszi András, nagyon érdekes bemutató volt!
Szerintem sokkal jobban néz ki, mint az M3. Nagyon jól eltalált design, az akkucsere rendszert is jó ötletnek tartom. Én nagyon jól elvagyok frunk nélkül is. A motoros vonóhorog kiváló ötlet. Az asszisztens tényleg cuki és hatékony is, engem például az is zavar a Teslában, hogy mindent a tabletről kell állítani, hangvezérléssel sokkal kényelmesebb és biztonságosabb is szerintem. Kár, hogy az árkategóriája messze a legtöbb ember lehetőségein túl van. Azért egy teljesen megfelelő használt Teslát már 10-12 milláért lehet kapni. De az biztos, hogy ez egy nagyon ígéretes autó ez, de igazán a kombi változata az ET5 Touring jön be nekem nagyon, a legszebb elektromos kombi.
A bimbik jobb szemügyrevételéhez ajánlom a 0,25x lejátszási sebességet 07:23 nél! 😎 😎 😎
Nagyon szép, persze nagyon drága is. Azt sajnálom, hogy nem 5 ajtós lett, biztosan többen vennék, de a kombi változat az igazán nekem való, és ebben az szerintem még szebb lett👍
Olyan mint egy rendőrautó a puklik miatt. :)A puklikat az automata mosó hosszútávon?
Gondolom a kombiba kicsit nagyobb a fejtér meg a csomagtér. Azt is fogod tesztelni, esetleg?
fogom :)
Tudtam hogy valahol már láttam ezt a autót hát az amts-en milyen jó is volt
Szia! Nem rossz… Kis helyesbítés: minden Tesla egy pedállal vezethető. 😎
Nem.
@@Handras Hogy hogy?Pedig az egy pedáll fontos és kényelmes
MY 2024 igen az biztos
@@Handrasdefiniáld: egy pedálos vezetés!
az én def. szerint a TMY-omban van.
@@Handras
???
Még mindig inkább a Seal, de meg kell hagyni, nagyon jól néz ki.
Revoluton is lehet venni NIO részvényt. Most jó vételnek tűnik, mert most 5,3 USD az árfolyam és volt 50 USD felett is.
Ki az isten fasza fog venni 25 misiért akárcsak egy 75 ös nio-t, ha ennyiért id7 és társai vannak, vagy skoda enyaq? 29 misiért inkább nem is sorolom... Megint egy szokásos szar elfogult kinai video. Ez az autó a tudásához képest pokolian drága! Kutyának sem kell! Még a jó (jobb...) ár-érték arányú byd sem kell senkinek europában, pedig olyan marketing gépezetet épitetettek fel rá, hogy ihaj! Meg lehet nézni az eladásaikat pl németországban. Hagyjuk már 25-29 millióért emberek...
Kemény a Skodás, nincs tisztába a Nio lóerejével!
17:09 Én nem keménynek mondanám...az ilyen "közlekedési kultúra" miatt van szinte minden hétvégén tömegbaleset a pályákon..
Elszabult a három henger a tizedik tulajnál. 🙂
Skodás? Audista! A héten 2-szer is előfordult. Megyek a 86-oson, 92-es tempomattal az 5 éves M3LR-el. Utolér az Audista ...gyerek, és elkezdi túrni a kocsi farát. Mondom ez így nem lesz jó, mert ha ráfékezne a kocsi, felkenődik a kocsi seggére. Indexelek jobbra, takarodjon már mögülem. Leelőz. Kb. 10 perc múlva utolérek egy kamion konvojt, látom ám, hogy az Audi leseget ki az egyik mögül 75-80-al. Nem jöttek szembe, kikerülöm(!) őket, visszaállok a tempómra. Tíz perc múlva megint a kocsi seggében van, de nem előz, pedig szemből szabad az út vazzeg! Na akkor elfogyott a türelmem, és kicsit odaléptem. Aztán 1km után lendületből leelőzött végre. :D
A skodával rendelkező honpolgárok 60 százaléka az úton szimplán agresszív geci.
De miért van ez? 🤔
@@lajosbarath1034 Sajnos a 92 tempomat a 86-oson elég kevés mostanság... Másodikra meg aszitte racse van 😄
Ami hianyzik nekem a Teslaból, az ebben megvan. Beleértve a maszkulinabb vonalvezetést is. Szerintem összeszerelési minőségben is lehagyja. Utas tér hasonlóan letisztult, de mégsem üres. Nálam ez az autó 10/10 . Ui.: teljesen lenyűgözött, ahogy menet közben kívülről láthatnám magam, és a környezetem.
Bocsi, legközelebb elengedlek, de én meg pont az előtted menő (kamerás kocsi) IONIQ 6 fenekét néztem vezetés közben milyen szép, utána tűnt csak fel, hogy az a Tied :)
nopara :)
Természetesen Ioniq 6, Audi A6 E-tron, Tesla 3 Highland Long range, illetve ha hozzám vágnák Lucid Air Pure. Szép autó, de 29 milkáért ne már😭És még ráadásnak hi szi csi ping mindent is láthat , hallhat, amit a kocsi, úgy lenne korrekt ha Naomi hi szhi hangján szólna! 😁 Max Level 4 mert kormány van benne! 3 év gari vagy 80000km? 😭
Ha már ötször annyiszor mondod ki a Tesla szót, mint a Nio-t...
Van egy pedálos vezetés a Teslában, a 2019 előtti S/X-ben nem volt, azóta mindben van.
A világos belső 0,5 és nem 2 mFt!
Mennyi idősen nem tartott itt a Tesla? 2017-es autóm valós pálya tempó mellett tud 400 km-t, 150 kW-tal tölt, 800 literes a csomagtartója, ...
Ezek nem véletlen csúsztatásnak tűnnek :(
Így van, továbbra is a Tesla az etalon. Többiek is alakulnak, hiszen sok mindent lemásolnak, de egyelőre a non-Tesla kategóriában vannak.
Világos belső, plusz nagyobb felni, plusz valami szín az pont két milla. Az egypedálra rosszul emlékeztem, amikor teslával jártam még nem volt benne. A csomagtartó 800 liter full kamu, mérd le egyszer. Lásd ID7 videónk Attilával.
@@Handras Ráadásul az 1 pedálos vezetés valódi. A fékhez hozzá sem kell érni normál esetben, csak ha valami "esemény" van. Ráadásul szinte végig visszatáplálással/motorfékkel fékez, és miután megállt behúzza a rögzítőféket, pl. lámpánál. Gázadásra meg simán elindul, nem kell újra előremenetbe rakni.
Azt meg külön nem értem miért ennyire fontos a Model 3-ban a kormány mögötti kijelző? Ráadásul választható extra, pl.:
th-cam.com/video/s1veJv6EMeM/w-d-xo.html
:D
@@Handras Ipszilonban a pótkerék helyén hatalmas luk van, én azt használom csomagtartónak. Avval együtt biztosan több, mint 500L.
@@HandrasSzerintem sok esetben a régi tm3-ra emlékszik ami nála volt, azért…
“A gyerekek utaznak hátul.”
Erről annyit, hogy 186 cm vagyok és a mostani általános iskolai hetedikesek között már vannak jópáran, akikre felfelé kell nézzek 😁
Megkérdezhetem hogy melyik brókercéggel vagy kapcsolatban?
Melyiket ajánlod?
revolute-ot hasznalom pici pézekkel
@@Handras
Köszi
Hátul csak sima levegőbeömlő és egy USB-C csatlakozó van??? Hát az elég szegényes. Az első csomagtartó hiánya is egy nagy mínusz. Szerintem a Model 3 Highland-ben is igen minőségi anyagok vannak, a videó alapján messze nincs különbség a belső anyagok minősége között. Szóval részemről Model 3 SR.
Mi lehetett a Skodás problémája, azon kívül hogy pici a farka?
A jobbra tartást betartottad.
anyja meg apja testvérek
Csak egy kérdés, ha utánfutót vontatok vele akkor nyilván többet fogyaszt a kocsi, de emiatt akkor lehet hogy meg kell állni tölteni valahol. Hogy állok be e autóval tölteni utánfutóval? Mert ugye a benzines kocsiknak nincs ilyen bajuk, azok elférnek a benzinkúton mert ott oldalt van a kút, nem hátul.
NIO ET5 magyar verziojaban az aszisztens neve "NYOMI" lesz?
Ha létezne még a commodore simán beperelném a niot a logo miatt, simán csak elforgatták 90 fokkal a Commodore logot.
Nagyon cuki,Szuper cuki,kukiméregetés,letiprom
Óriási
Megközelítőleg 4 éve minden rezdülését követem a NIO-nak. Kínában nem mennek a sedanok (eddig). Az et5 volt az első kis sedan és tisztában vannak vele nem lett tökéletes (fejtér stb.). Az et5t viszont már jelentősen jobb elrendezéssel van gyártva.
Az akkuk nem LFP-k. Kombinált akkuk és hamarabb, sőőt elsőként kezdték el használni a Li és LFP kombót. Az akkucsere elméletileg bruttó 5 perc és Kínában már a 4. generációs csereállomásokon elég leparkolnod az új modelleket majd és mehetsz kávézni. Az autó lecseréli az akkut és keres saját parkolót, amit jelez az alkalmazás.
A beárazás terén nem szándékoznak olcsóbb kategóriába lépni a NIO márka alatt kiadott modellekkel és nem is engednek árat, maximum akciókat (20 ingyenes csere) adnak hozzá. Audi és Merci kategóriát próbálnak tartani (természetesen az et5 a leg „gagyibb” a márka termékeiből, így látható ha ezzel elégedett Andris, akkor a többi mennyivel magasabb kategória csak olvassatok utána!
Árazás a szolgáltatások minőségének is szól nem csak a minőségnek!
Az ONVO márkanéven egy típus idén szeptembertől átvehető kínában és európában 2025-ben lesz elérhető! Árban jobbat akarnak mint a model y és valamivel jobb minőséget. Ott már alap egy motoros verzió és lidar nélkül. Akkucsere abban is elérhető. Vannak tévedések, mert nem 2200, inkább már 2400 csereállomás van kint és talán most európára akarnak ráfeküdni terjeszkedés terén. Ott már a partner márkák telepítik, továbbra is NIO gyártja és felügyeli.
@Handras Nem arról van szó hogy Musk nem hisz a lidarban, hanem arról hogy túl drága. Ellenőrzésre, az FSD modellek fejlesztséséhez eddig pl használtak ők is lidart. A Nio ára pedig szerintem sok, ebben a kategóriában ahogy bemutattad már van választék. Az emberek most már az egyszerűbb, szélesebb rétegek számára elérhető árú autókat szeretnének. Én személy szerint az akkucserés megoldásnak se látom értelmét, főleg gazdaságilag nem, és azért sem, mert a gyorstöltés öblös léptekkel közelít a 10-15 perces tartományhoz, és nem hiszem hogy bárkit különösebben érdekelne hogy az most 8 perc vagy 15 legfeljebb az utazó munkát végzőknek lehet érdekes (üzletkötő stb), nagyon szűk réteg.
A spacex-nél is használnak lidart
@@denes123sigen , errol beszélt , hogy musk hisz benne csak komplikált autókba kompetitív áron betenni egy JÓ lidar systemet
@@poti732 komplikált, drága és az önvezetéshez felesleges is, ezt mind vallja musk. Azt mondja, hogy az ember se használ lidart a vezetéshez, a rendszert kell eléggé intelligenssé tenni, hogy szintén képes legyen kizárólag vizuális információk alapján biztonsággal közlekedni.
@@denes123s ...meg a gyártásban is a robotoknál.
Az akkucserének a legföbb elönye az, hogy a csereállomásokban az Akkumlátort 40 KW-val töltik és csak 90%-ra. Ez a tény az Akumlátorok elöregedéset nagyon nagy müertékben csökkenti. Azonkivül, a NIO-nál úgy van, hogy ha jön egy új generációs jobb, vagy modernebb akku, akkor a régi akkumlátorokat kivonják a forgalomból és az újakkal helyettesitik.
BYD Seal-nélkül mennyivel jobb?
A fix akksis verzióban sincs elsô csomagtartó?
nincs
Nekem model 3 2021 rwd van, teljesen jó autó, nekem nem hiányoznak ezek a fícsörök, ami ebbe a nio-ba van. Szntm minden elektromos autó gyártó kicsit Tesla akar lenni, ami nem baj, de elvégre is Musk hozta be az elektromos autózás kezdetét. Egyébként jó lett a teszt mint mindig is👍😎
Nem teljesen értem hogy jön ki a 25 millió amikor a ET7-es 20 alatt van kint. Egyébként nagyon jó autó ha 5 ajtós lenne el is gondolkoznék rajta. Egy évesen 10 millió alatt jó vétel lesz...
gondolom az az et7 használt vagy / és akku bérleti konstrukcióval :)
Uhhhhh baszki a kombi de jó...❤❤❤❤❤
Nem olyan rossz ez a Nio. Én személy szerint Seal + Tesla Model 3 Long + Nio hatótáv teszt lenne a jó. Ez szerintem Inkabb Seal konkurens a minőség miatt. A tesla max szoftverben veszi fel a kesztyűt ezzel.
Most tervezek a kis zoe-m mellé egy nagy testvért, de még mindig nem tudom, hogy mit kellene. Próbáltam, az inoiq 6-ot, seal-t, teslat még nem. Egyelőre a seal felé dől a mérleg, de ez a nio sem rossz.
Az Ioniq 6-nak sokkal gyorsabb a töltése és hatótávra is jobb, mint a Seal.
te milyen appot/oldalt használsz részvény kereskedésre?
Revolut, de én csak nagyon pici pénzekkel játszom.
@@Handras vagy ugy! :) koszonom Andras. (Vettem 30 euronyi niot lightyear-en)
@@Zieg részvényekkel kapcsolatba annyit, hogy minden pozitiv hírre bukik.
Tesla-tulajként mondom, ez nagyon tetszik. A funkciók, a design, az akkuméret remek jók. A frunk hiánya fájó, a csomagtérajtó nyitási módja ugyanolyan béna, mint a Model 3-ban. A kombi viszont elég jónak ígérkezik! Mindez egybevéve jó autót ad ki, de árban szerintem túlzó. Ettől függetlenül szívesen kipróbálnám élőben, hagynám, hogy meggyőzzön. Eddig ez volt az első kínai autó, amire ezt mondtam...
Vajon miért nem lett megemlítve hogy létezik belőle kombi kivitel is ami brutál jól néz ki
Tekerj 25:10-hez, és megtudhatod.
Nio❤❤
A Kia Ev6-nak a 77-es aksival nagyobb a hatótávolsága?
nem
17.10 nél az új gazdája még összekeveri a pedálokat. :) 1 hónapja van nála, ahogy nézem és volt egy kis óratekerés is JSZP szerint. :)
Nem volt óratekerés, rosszul írta be, javítani nem lehet, ugyanarra a napra alatta ott a jó érték. A tízezres jegyet tévesztette el.
10, de inkább 15 éves használt példányra talán lesz pénzem. Vegyetek belőle sokan kombit, legyen majd minél olcsóbb!
Szep szep, de hol marad a vezetes elmenye ha mindent meg fog csinalni!!!!😬😬😬
Üdv ! Esetleg részvényeidről lesz még videó? Vagy már nem releváns?
-30 százalék
@@Handras köszi a választ
Azért vártam a kínai autókat hogy legyen olcsóbb alternatívája az európai/amerikai típusoknak. De úgy tűnik nincsenek csodák, ami nem gagyi annak az ára sem az és még nincs rajta az EU által tervezett büntetővám.
a kinaiak nem akarnak olcson autokat eladni, penzt akarnak keresni
ha az EU-ban gyártják akkor nem lesz rajta vám ....
Peddig olcsobbol többet tudnánk eladni, lehet jobban keresnének vele.
@@TheOctabraina byd és az mg is kínál olcsóbb típusokat, nio nem akar úgy tűnik
Ez sem arról szól,hogy neked jobb legyen hanem,hogy a multi sokat keressen.
Az elektromos autóipar halálra van itélve, ha hamarosan nem találnak ki egy 1000km hatótávu, max. 5 perc alatt feltölthető autót, mindezt megfizethető áron (emlékeztetőül: az első Volkswagen bogarak alig pár ezer német márkába kerültek és ezért lett belőlük - mint a nevük is - népautó).
Na végre,jó pár éve várom,de majd jöhet az igazi teszt.András ha lesz lehetőség hosszabb tesztekre is a jövőben légyszi legyen este/éjszakai világítás teszt a fényszórókról és a belső világításról is.A GTE-t a Karotta tesztje után vettem meg persze használtban,ha ez olcsóbb lesz használtban mint az SU7 vagy a Seal tuti ilyenem lesz vagy a touring.
Ha már annyi kamera van rajta akkor kamera képet mutathattál volna. Egyébként a külső design nekem tetszik, már önmagában a három kis bisz-basz megvett, szerintem nagyon egyedi azokkal a tetején.
7perc akku csere + utána mehetsz csak wc-re, enni vagy bármi... halott ötlet, átlag 15-30p töltök superchargeren.
A púpoktól eltekintve, jól néz ki és kicsit olcsóbban kelendő is lenne, persze kellene, hogy tudja a nagyobb 150kWh-s akkut, a "SemiSolidState"-t is fogadni és ha hozzá is lehet majd jutni. Na meg ahogy olvasgattam a NIO a későbbiekben elérhetővé akarja tenni az újabb akkukémiás akkukat a cserék közben, a már eladott autókban is. Ha ez igaz akkor mindenképp jobb vétel lehet mint a többi, akár olcsóbb EV.
Erdemes megemliteni, hogy kinaban elerheto a 150Kwh-s akksival is mar. Gondolom jon Europaba is. Csinaltak is egy tesztet es 1000km-t mentek el vele, persze nem autopalya tempo mellett.
Nagyon bejön! A csomagtartó kár, hogy kicsi, inkább egy Nio suvra mennék rá.
Normál árú elektromos autó kellene, ami nincs tele parasztvakításokkal.
Ébresztő! Már normál árú autó sincs!!!!! Illetve nekünk Magyaroknak nem az, de mi nem számítunk a világ piacon!
@@skypatrik A normál autók àrát mesterségesen felhúzták az elektomosok hatására, hogy azokat is vegye valaki. Ez ezért van, de érdekes kínában van normális árú autó...
@@TheOctabrain baromság! Külföldön nyugaton dübörög az autó piac. Mert normális az eletszinvonal és a fizetés. Kína le is fogja tarolni a világot. Az összes európai autógyártóra a Nokia effektus lesz érvényes!
Továbbá Németo. visszavonta a támogatást az elektromos autókra egyből kirúgtak 200 embert az iváncsai akkugyárból. Ha nincs keresett a villanyautóra, mert drága, akkor akku sem kell.
@@TheOctabrain a BYD -tól nem rúgtak kis senkit!
Nagyon szép, de ezek a kamera kitüremkedések nagyon elrontják az összképet! Ezt lehetett volna szebben is plusz a légellenállásnak se tehet sok jót! Az meg, hogy nincs zongoraalak külön pozitívum! Az is nagyon érdekes, hogy eddig még nem is hallottam erről a márkáról és ahhoz képest nagyon rendben van ez az autó! Azt kicsit sajnálom, hogy kínai, inkább Japánra tippeltem volna a logó és a kis asszisztens miatt!
Nimaga xitoy boʻlsa afsuslanish kerak zoʻr avtomobilku
Tetszik ez a hangvezérlés kis kijelzővel. De ha olyan lenne mondjuk mint Knight Rider KITT . Egyszerűbb de vagányabb.
Andrásnak meg pont az tetszett, hogy nem magában beszél a levegőbe, hanem közben tud nézni "valaki"re.
25 milliótól? Norvégiában a fullos ET7 18 alatt megáll....
Mikor a végén be áztatok 1 képet a kobilról szerelmes lettem.
Mikor lesz Xiaomi SU7 video? :)
passz. nem iden
17:30 ehhez fel kell mérni, HD térképezni a városokat, kb skálázhatatlan az egész megközelítés, lokálisan jó kis party trükk de ennyi.
A generalizált megoldás a kamerák+AI
Egy kis javítás: A piacvezető processzorokat általában Tajvanban gyártják.
Jó lett a videó Handras, köszönjük! Szerintem te sem hiszed, hogy előbb lesz bárkinek level 5-ös önvezetese, mint a Teslának. Úgy látszik ők most nagyon ebbe az irányba mennek. Amúgy jó autónak tűnik ez a Nio! :)
Már most is van Level 5-je több gyártónak bizonyos városrészekben, az a kérdés, hogy mindenhol kinek lesz előbb.
@@HandrasTesla önvezetés mindenki előtt jár évekkel, és a távolság gyorsan nő.
Maradjunk annyiban, hogy a Tesla 11 éve ígérgeti az önvezetést, míg másoknak már van ténylegesen önvezető autója.
@@Handras melyik autókra gondolsz amúgy? Mert ha így lenne szerintem már tele lenne a híradó ezzel, és te is bemutattad volna nekünk, ahogyan hazavisz az autó Csobánkára :)
@@szantogab Waymo pl. Ioniq 5 letette a jogosítványt önvezetéssel, stb. Mint fentebb írtam: bizonyos városokban, nem a összesben. Jogi háttér is kell hozzá.
na a legjobb rész egyértelműen az amikor azt magyarázod, hogy 500m-re ellát az autó, majd érkezik a skodás, hogy 3cm-ről nézze meg mi van előtte 😂 Édes f....om😅
Lesz olyan, hogy megmondod az autónak, hogy hova szeretnél menni, beülsz hátulra, és az MI odavisz.
Egyszerűen elképesztő ez az autó :) Mintha a Knight Ridert másolták volna a kínaiak elektromos verzióban :D
19:03 Persze, hogy Model 3-ból relatíve sok van az utakon, mert
1. Rengeteg van belőle a használt piacon és már 8 millióért is megveheted, miközben egy új Polo 90 LE-s motorral 8,3 milliótól indul (kedvezménnyel).
2. Újonnan 17 millió Ft-tól indul.
A Nioból viszont nem is lesz, mert
1. Egy kínai autóról beszélünk, amiből messze nem lesz annyi a használt piacon
2. A 25 millió nagyon nem 17 millió és hiába van egy szűkebb réteg, aki megengedheti magának, akinek már annyi pénze van, azok nagy része szinte biztosan ragaszkodni fog a bejáratott, régi márkákhoz.
Döbbenet árak vannak 🙁nem is értem, hogy tud így működni a biznisz ...
Hitel, hitel, hitel. 🙂 Lízing, lízing, lízing. 🙂 Amíg megy a szekér.
Úgy, hogy nem működik. A Mercedes nem fejleszt új platformot mert minimális az eladás, a Ford 35m Ft-ot bukik egy elektromos autón. Sajnos ezek megfizrthetetlen árak a többség számára és akkor ott van még a töltés, ha nincs ház, napelem többe kerül a fenntartás, mint egy benzines. Sajnos ez a valóság ma.
ez hogy 25 millió?!?! Osloban voltam Nio szalonban, ott kb 12-13m Ft-nak megfelelő norvég koronába kerül. Ez nálunk hogy lett 2x annyi?!
In the Netherlands, the price starts at €63,900 for the 75-kWh ET5 Touring and €72,900 for the 100-kWh version - including the battery.
Kár hogy nem említetted meg a NIO legnagyobb dobását, hogy 3 hónap múlva már kapható lesz a félszilárdest akkumulátoruk ami 150 KWh-t tud.
Majd az legyen itt előbb...
Aki sokallja az árat annak üzenem, hogy jön majd az Onvo a Nio olcsóbb változata, amit a cég megfizethetőbb árcédulával lát el. A Nio marad a luxus márka továbbra is.
Én azt várom már hogy mikor lesz Shanghaichec és Suniatsen márkák amiket majd a kínai piacon is meg lehet venni :D
Nagyon jók a videók,de valaki magyaráza már el miért mindig a Tesla a Tesla a Tesla a mérvadó es a hasonlat?sokkal kellemesebb lenne a video ha ezt is csak simán be mutatja szerintem 🤝
4 más autómárka is elhangzott a videóban.
@@HandrasKöszönöm a választ ez tény ami le írtál de én úgy nagy általánoságra írtam be mert szerintem az összes videodat láttam,lehet nekem fura ez a Tesla hasonlat,További sok videót kívánok neked mert a profizmus az adót es a videók jok!🤝
@@zsoltikore1979 Teslát sokan ismerik. Más autókat meg a Golfhoz hasonlítanak ugyanezen okból.
Azèrt egy törèstesztet meg nèznèk róla!
5 csillagos a töréstesztje, plusz megkapta a legjobb felnőtt védelem badge-et.
Az nem rossz!
Nekem tetszik. Hátulról tényleg Aston Martin de hát na jót másolni nem bűn. :D
14:55 Teslaba van egypedálos vezetés...
Hát, azért továbbra is a Tesla…
Nekem a kormány kimondottan tetszik, szóval az tényleg csak ízlés kérdése.
Kedves András! A videódban többször elmondod (5-ig számoltam), hogy "a Model 3-ban nincs a kormány mögött kijelző". Meg kell, hogy cáfoljalak, VAN. Tessék:
th-cam.com/video/s1veJv6EMeM/w-d-xo.html
A Model 3-ban választható extra a kormány mögötti kijelző. Aliexpressen kiválasztod milyet szeretnél (rngeteg féle, fajta van), megrendeled, és beszereled. :D
Nem mintha hianyozna...
@@gergelyszaloki4045 Annyiban jó, hogy lehet látni rajta matatás nélkül a keréknyomást, a hatótávot és a %-ot egyszerre, és persze az indexet. De igazán jó akkor lenne, ha teljesítmény és hőmérséklet adatokat is lehetne rajta konfigurálni. Mivel a CAN buszról szedi az adatokat, a Scan my Tesla adatai közül bármelyiket meg tudná jeleníteni. Kár, hogy a kínaiak erre már nem fordítottak időt. Legalábbis ennél.
Ez az autó Kínában milliókkal olcsóbb de az itteni markakereskedèsek (GABLINI)túl éhesek.
A kínai árakat felesleges nézni, EU-ban mindenhol ennyi ha nem akkubérlettel veszed.
ki kell akkor menni kinába és ott megvenni... :)
Végre itthon is van róla tartalom. Bjørn tesztjeit már láttam. Nekem alapvetően tetszik, de szerintem az ára sok. Ha mondjuk a kisebb lenne 20 a nagy meg 25 elég jól fogynának nem csak itthon, de majd kiderül. Két dolog, az octaviás azt hitte racse van vagy mi... és van egy pedálos vezetés, hogyne lenne, fél évig használtad pont te nem emlékszel? Holdba rakod és kész.
Legujabb BMW i3 170.000Yuan azaz 8.700.000ft ert! na mit szoltok
i3-at már rég nem is gyártják.
@@Handras nem az a kicsi i3 amely europaban forgalmazzak, hanem ugyan olyan mint a BMW 3szeria
Kombiban sokkal szebb mint így 🙃😁
17:11 Én azt hittem, hogy nem lassít a barom...
elektromos autót, aminek amúgy is nagy értékvesztése van, egy csődközelbe lévő cégtől, hát...
Csődkozel? Epp 2 uj markat nem autot hanen teljes markat mutattak be es kb korlatlan kinai penzmennyiseg all mogottuk 😂 messze a legjobb kinai auto el7et vezettem es pff byd meg tesla a niohoz kepest jatekauto :) de ezt kikell probalni latva mas mi t hasznalva. Ha elektromost vennek akkor csak ilyet
@@puremagic4298 története során 13 milliárd dollár körüli veszteséget halmozott fel 2023 év végéig a NIO. Ennek kevesebb mint a feléről fordult vissza a Tesla anno és van azóta több 10 milliárd dollár pluszban már. A NIO vesztesége meg csak nő tovább, tehát nem túlzás csődközeliségről beszéni. Ez csak addig mehet tovább, míg valakik finanszírozzák az egyre nagyobb bukót.
Az a fisker amire te gondolsz
Kombi verzióban sokkal jobb!
Persze,hogy a Tesla nem tartott ott anno! De ők nem copyztak! Azért ne sz.pjuk már le őket!
Senkit nem szoptam le, egy tényt közöltem.
@@Handras nem rád értettem! Úgy általánosságban!