@@latogatottsagnoveles Nehogy már szegény kocsi tiszta legyen, és ami fontosabb, bepiszkolni egy drága rongyot, hiszen az egy vagyon. :D Róbert Miklós, tök igazad van. Most mi jó van abban, hogy eladják bagóért, és néhány év múlva már meg se lehet majd különböztetni a többi zsigulitól..?
Én egy 1300-as kockát könyörögtem ki a második szomszédunktól, az is hasonló állapotban volt, 14.000 km volt benne és 12 évig állt. Az ára 2001-ben 90.000Ft volt, pedig én 100-at ajánlottam, de Pista bá levett belőle egy 10-est, mondván behorpadt az egyik hátsó ajtó, mert nekiborult az almás láda és hozzátette, hogy ha nem sikerül megjavítani hozzam vissz az autót és visszaadja a pénzt. :) Sajnos az egyik ablaka le volt húzva félig, na az olyan volt belül is, mint kívül. 6 hónapon át szedtem darabokra, javítottam és raktam össze. Néha nagyon utáltam, néha meg imádtam. Nem is tudom, hogy volt annyi türelmem hozzá, igaz csak 21 éves voltam. Az Öreg mikor meglátta a ház előtt kész állapotában a könnyektől törölgette a szemét. Mindenki meg akarta venni, végül az apósjelöltemé lett, az árából egy diesel Audi 80-as lett.
Dettó. Nagyon szép volt belül, szívesen megnéztem volna lepucolva is. Szép emlék az utókornak, színesben látni újonnan valami nagyon régit, amit csak a gazdagok tapasztalhattak meg, és hogy régen mi ment álomkategóriába a maihoz képest.
Nem csak a gazdagoknak : ) Volt ez mindenkinek : ) Nekünk is volt :D Persze abban az időben a 70 es évekről beszélek : ) Totál más volt az emberek viszonya az autókhoz mint ugye ma : ) a mi Ladánk sárga volt 1.3-as 77-es: ) kiadás
Ugyan ilyen ,csak mustár sárgában volt nekünk,és 1984-be kaptuk meg ,de mi is pirosat vártunk,és anyámék meglátták ezt a színt ,azonnal bele szerettek,mert nem akartak még várni szerintem egy pár hónapot esetleg éveket. Annak KL 36-64 volt a rendszáma. Megszereztem a jogsit 1988-ba és én voltam a király mikor megkaptam anyáméktól,ez az érzés és ez a videó nagyon nagy ,és felhozta bennem a 80-as éveket. Köszönöm.
ugy 5- 5,5 litret ha jo a motor ha viszont kopott akor felmegy 10, 11 ig is . Na ez az az ertek amire sokan aszt mondjak hogy a ladak sokat fogyasztanak .
Ez srácok, nagyon komoly anyag, szuper ahogyan megcsináltátok. Anti teljesen pro, Márton úr pedig élő lexikon. Az autó... nem is hiszem el. Csodálatos, hiteles időkapszula. Volt a családban egy színre pontosan ugyan ilyen kombi, háát, derengő homályos emlékek ugrottak be, porbafingó kiskölyök voltam. 34 év, atyaég... Egyébként soha nem lennék képes véghezvinni ezt az előre eltervezett dolgot, hogy így eltesz valaki egy autót. Vár rá sok évet, összegurítja a forintokat. Aztán meglesz. Elhozza, beáll a fészerbe, elrejti, elcsomagolja. Mint az aranyat, műtárgyakat. Hogy talán majd ínséges időkben jól jöhet... Akármi történhet. Vagy majd a leszármazottaknak jó lesz. Próbálom megérteni, de ehhez azt a kort kellene érteni, azt az életet élni, amit a tulaj. Azokon a dolgokon keresztül menni. Nem érthetem, de érdekes, gondolatébresztő szelete ez az elmúlt időknek.
Nagyon lent van a színvonal, ha Antit pro-nak nevezed, nincs szókincs, nincs fogalmazás, 0 intelligencia. A szakértő srác az egyetlen értelmes ember az adásban.
@@adamkiss2652 Hja, én is csak a szakértőre gondoltam, Anti valóban katasztrófa. Lelkes, ok, de beszélnie nem lenne szabad vagy csak előre megírt szöveget.
Haverom most vett egy idős nénitől egy trabantot ami 20 évig ált egy garázsban 12 ezer kilométerel. Molnapi nap fogjuk elöször kitolni a garázsbol és megprobáljuk restaurálni a motort majd beinditani. Ha gondoljátok keressetek fel és küldök képeket.
Remélem lesz ennek valami folytatása. Komolyan egész videó nézése közben vártam a locsolót vagy a vödröt valaki mossa már le, mit rejt a por. Gyermekkorom ugrott be egyből.. Folytatást!😀
Húúú ez fantasztikus, olyan ülésbe ülni mindig is szerettem gyerekként, nagyon jó emléket idéz fel bennem. Én biztos nem bírtam volna ki, hogy ne öntsek bele benzint. Bízok benne, h nem csak ez az egy videó készül erről az autóról!
Igényes, jól "operatőrködött" remek anyag - gratula nemcsak a fellelt értékhez, de a totalcar-os bemutatáshoz is. A riporter-szerkesztőnk pedig abszolút hiteles, egyszerűn jó érzés volt végignézni ezt a filmet, mert az a lelkesedés és egyben tisztelet érezhető belőle, mely magára az értékre fogékony. Ezt a tisztességes, tájékozott, lelkes habitust jónéhány beképzelt "médiamókus" vagy "médiacunci" vagy akár "médiacuncimókus" eltanulhatná. Én is vártam, hátha a végén lemossa valaki a járgányt de az tényleg már egy következő történet - amiről, ha lehet, készítsetek folytatást. Gyerekkorom kelt életre, holott már 1985-ben is 20 éves voltam....de mi még ilyen Zsigulik között játszottunk a 70-es évek közepén, még diagonál abroncsok mögé bújtunk tizenévesen számháborúzva, Zsiguli taxival mentünk a reptérre ha nagy ritkán repült valaki Prágába, amely kisebbfajta családi ünnepély volt amúgy, hatalmas integetéssel a teraszról, amint 50 perces hosszú repülőútra :-))) indult a Malév vagy a CSA színeiben guruló Tu 134-essel ...miként tettem én is 1985-ben, első Hatalmas Repülőutamon, addig semmi csak vonat... szóval szuper ez az anyag, messze több mint egy autó bemutatása. Történelem, múlt, értékfeltárás, újságírói tiszteletadás. Gratulálok.
@@Karak_Dbl :-)))) Csak azért, mert egy búval baszott, elégedetlen ország frusztrált lakójaként semminek nem tudsz örülni, nem állok be a sorba. Ha végre van egy igazán jó újságírói teljesítmény és egy lelkes, örömteli végeredmény, miért ne adjak hangot neki ? Az anyag jó, ezt gyakorló televíziósként is állíthatom, a lelkesedés pedig átjön az egészen. Ha Neked ehhez nincs érzéked és nem vagy képes felfogni ennek a jelentőségét, ha semmi nem fog meg abból a tiszteletből, ami az egész anyagon végigvonul, ha lövésed sincs ennek a korszaknak - mármint az új Zsiguli szimbolizálta időszaknak - a jelentőségéről és nosztalgikus érzéseiről a mai 50-esek körében - mint amilyen én is vagyok a magam 53 évével - , akkor tekintheted nyalásnak a hozzászólásomat, de kb. annyira vagy sötét, mint egy belga autópálya áramszünet idején. :-))) Ebben az anyagban épp az a jó, hogy az alkotóik, noha lényegesen fiatalabbak mint én, de maximálisan érzik és éreztetik e korszak iránti tiszteletüket és annak ellenére, hogy fogyasztói társadalomban nőttek fel, értik a mai ötvenesek életének egy jelentős szakaszát. Nos, csak ennyi volt a háttere a "nyalásomnak".
Az sajnos nem derül ki a videóból, hogy vajon MIÉRT falazta be a Zsigát a tulaj. Egyébként a Merkur színválasztéka olyan volt, hogy valaki rendelt pirosat vagy kéket, jelezte a Merkur, hogy megjött, majd ott a telepen derült ki, hogy sárga, kell, vagy nem. Mindenki azt mondta. hogy igen min. 5 év várakozás után. Egyébként mi azt kaptuk, amit kértünk, mert fehér Trabantnál nemigen lehetett mellélőni. :-) Ezt a Zsigát anno 141 000.-ért vették, amint kijöttek vele, sokan azonnal elkezdték árulni. Ezt kb 180-200 között el lehetett adni nullkilométeresként. Tehát az új autó, amikor kigurult a "szalonból", akkor nem vesztett az értékéből, hanem növelte! Nekem az jön le, hogy aki vette, az is valami ilyesmit akarhatott csinálni, vagy meglepetésnek szánta, csak valami félrecsúszott, esetleg meghalt az illető. Persze nem vagyok Columbo, csak tippelek.
@@01Hmmmm Voltak akik az új kocsi átvételekor egyből fizettek is be a következőre, és haszonnal adták is tovább. 1979-ben hozták azt a kormányrendeletet, ami meghatározta a 3 évnél fiatalabb kocsik eladási árát, ami asszem nem lehetett több az újkori áránál. És csak a Merkurnak és kijelölt vállalatoknak lehetett eladni a 3 évnél fiatalabbat. Azért írom hogy asszem, mert nekem személyes tapasztalatom abból az időből nincsen. De ezt is kijátszotta a leleményes magyar, az új Trabantot a piacon, bocsánat börzén árulta a megszabott árért, mondjuk 100 ezerért, hozzá a pumpát meg 50 ezerért. :) Valamelyik újságban ilyen visszaemlékezéses cikknél láttam is róla képet, a Trabant motorházán ott volt a pumpa, és kiírva az ára, pont ezért. Mondjuk nem értem, miért nem lehetett simán zsebbe adni a plusz pénzt? Vagy akkor még azért féltek ettől is? Végülis a kereslet -kínálat akkor is működött, kevesebb eladó kocsi volt és több vevő, így megadták az 5 éves jó állapotú kocsiért is akár az újkori árát, vagy akörül.
még több ladát!! Nagytatámnak volt egy 1982-es zöld 1200-as ladája, ránézésre minden egyezett ezzel. Szín, forma és felépítés, az egész család imádta a gépet :D én még nem vezettem ilyent azt leszámítva, h édesapám ölében kormányoztam, szívesen kipróbálnám. Egy álom lenne egy ilyen és rendvóben tartott példánnyal! :D
Esküszöm nem értek itt pár ember. Én értem hogy ez csak egy Lada amiből mindenki sokat látott. De pont ez benne a lényeg hogy valami amit mindenki lehasznált meg munkásautónak használt abból van egy olyan példány ami megmaradt érintetlenül 34 évig. És itt most nem az a lényeg hogy ez egy autó. Lehetne bármi is. Egy olyan tárgy amit mindenki kidobott elhasznált elrohasztott lesájnalt. Ez a történelem egy része ami megmaradt ránk. Akkor ennyi erővel minek keresik a régi pergameneket és más történelmi dolgokat. Értem én hogy rossz példa meg azert nyilvan ezzel az autóval nagyon nem egyenértékű dolog de a lényeg ugyan az.
Múzeumban a helye az utókornak, nem pedig egy magánszemélynél!Gratulálok a megtalálónak. Csodálatos darab, nekünk is volt egy 1977-es 1300-as, igaz mindig volt vele valami, de ha jó karba volt tartva nem igazán problémázott!Meg abban az időben BMW-nek számított! 😊 Nagyon szerettük! 😊😊
"a légszűrőnek a csavarjai a meglazítása is olyan műgonddal kell megtörténjen, hogy ...ahhoz mi kevesek vagyunk" :D Kicsit túllihegi a dolgot a koma :D
Nem menne át rajta! Kicsit rozsdás a dísztárcsa, hiányzik az egyik ablaktörlő, itt-ott olajfolyás, csak úgy húzkodnák a hibapontokat. Ez ilyen! Pedig ez aztán tényleg gyári.
@@SirDrakeNewcanon Viccnek azért elment. Nyilvánvaló, hogy a forgalmi vizsga keretében a közforgalomban való megfelelést vizsgálják. Ez az autó inkább múzeumba való, már csak az abroncsokat is kár lenne lecserélni véleményem szerint, egy ilyen elöregedett gumival viszont közlekedni nem célszerű. A mai gyártástechnológiát ismerve, arra következtettem, hogy az "legalább" tönkrement. Egy mai autó szerintem simán lebomlott volna ennyi idő alatt, mint egy öko bevásárlószatyor
@zapkorte Osztom a véleményedet! Amikor motorokat "gyűjtöttem" mindig csak annyira raktam őket rendbe, hogy pár kört mehessek velük. Külsőleg maradtak, amilyenek voltak. Volt ami vállalható volt, volt ami nem. Amin gyári, de patinás festés volt, ismerősök azt is rögtön lefújták volna:-(
Rónai Marci! Sokkal egyszerűbb lett volna ha világosan leírsz mindent és nem arra hivatkozott amire....utánna meg kikapcsolod a messengert! Te is levágtad az aranytojást tojó tyúkot!
Csodálatos Megfizethetetlen. Valóban egy restaurálás és felbakolva múzeumban a helye. Természetesen több millió ft az értéke- ezt még a Lada gyár is vadászná
Katarzis oruletes fantasztikus egy ujszulott matuzsalem!!
5 ปีที่แล้ว +1
Meginspiráltatok, hogy elkezdjek vlogolni a régi számítógépeimről hasonló módon. Nemrég szedtem össze egy TRS-80-ast, az is barn find volt. Csoda ez a Lada egyébként. Csinálhatnátok egy time lapse videót a szétszereléséről, megpucolásáról!
Megakadt a szemem a videón, mert az első kocsim ugyan ilyen volt. TN 25-51 volt a rendszám, édesapámé volt. 1985-től vezettem, és kb. 1988-ban lett a tulajdonom. Ugyanez a szín volt, de a forgalmiban nem pisztácia hanem "borsózöld" szerepelt. A belső kárpit, és az ülések színe... tisztán emlékszem. Sok emlék fűz hozzá... pl.: 1989 július, irány Jugoszlávia, az Adriára mentünk nászútra... fogyasztás 6,7!!! :)))
Mine is 1979 Lada 1200 Combi, also green. First car ive had and will probably be the last - An elegant vehicle from a more civillized age lol. Since ive bought it ive only driven it, only maintenance and fuel. Drive long trips all the time.
Olvasom a híreket... 600 lóerős BMW, fasza, nem érdekel, tovább... Tesla, 3,9 alatt 100-on, fasza, nem érdekel, tovább... 35 éves LADA 104 km-rel, ba..d meg, a hátamon feláll a szőr...
84 januarban kaptuk meg vegre az ugyanilyet , hetedikes voltam , es nagyon buszke gyerek voltam , kesobb ezen tanultam vezetni is , jo bringa volt , aztan haza vittek ivanek. KS -es volt
A 80 as évek közepén mizony ez jó befektetés volt (lett volna), mert a kiutalt Zsiga Kombit duplájáért el lehetett adni zsebszerződéssel. Apósom 83 ban befizetett egy 16oo-osra 75 ezer volt a fele amit azonnal le kellett tenni, 89 ben mikor megjött be kellett fizetni a második felét ami az akkori megemelkedett árban egy másik 15o ezer volt, tehát gyakorlatilag még egyszer ki kelett fizetni az eredeti 83 as árát. Az egyik családtag azonnal igért neli 35o ezret, de megtartotta és 24 évig hajtotta.
Legalább jó lett volna kideríteni, hogy miért állt ennyit az autó, ha nem használták miért nem adta el senki stb... Mert éppenséggel egy szépen megvigyázott 30-40 ezer km futott autó is nézhet ki így. Az tényleg látszik, hogy nem futott sokat és inkább az állásba kezdte el enni a rozsda. Remélem ez a történet majd kerek egész lesz egyszer, és folytatjátok a rendbetétellel. :)
Azzal ellentétben amit a srác mondott a videóban, nem azért - vagy nem csak azért - ilyen magas az autó, mert még nem volt használva és nem ültek be a rugók, hanem mert fel volt bakolva. Ilyenkor kienged a lengéscsillapító, laprugó, szilentek, minden. Ez kb minden autónál így van, én is meg szoktam ijedni ilyenkor az ültetett A112-esemtől. Ilyenkor terhelni kell a futóművet, és gurulni vele előre hátra legalább 20 métert, hogy visszaálljon a magasság.
Egy ugyanilyen színű 1200 as kombi ladám van nekem is 86 ból, elég rossz állapotban de ma beinditottam... igaz, hogy egyenesen karburátorba kapta a benzint, mert minden benzincső szét volt/van repedve, de beindult... ☺
NBlack : befektetésnek vásárolhatta a hiánygazdaság idején. 1978-ban rendelte meg, 1985-ben kapta meg, és új autót 3 évig nem volt szabad eladni. Ha tehát megőrizte 104 km-el, jó eséllyel számíthatott arra, hogy 3-5 év múlva többet kap érte, mint amennyiért vásárolta. Csakhogy 1990-ben bekövetkezett a rendszerváltás, az országot elárasztották a nyugatról behozott használt autók, 1991-ben megalakult Esztergomban a Suzuki Rt., és elárasztották az utakat az új "mi autónk". Ezután már csak veterán autóban gondolkodhatott, ami most valósulhatna meg, de a pénze értékét nem kapná vissza. Emlékeim szerint 120-140 ezer forint körüli volt 1985-ben az új Zsiguli, és 1991-ben a minimálbér havi bruttó 5800 forint (1988-tól volt szja).
@@01Hmmmm Koszonom a leirast. Igy mar van benne racio, bar azt hiszem amikor kiderult a rendszervaltas utan, hogy nem lehet dragabban eladni, en azert hasznaltam volna.
@@01Hmmmm Tehát, ha az akkori fizetésekkel számolunk, akkor egy mai középkategóriás új autó, 2.5-3 millió forint körüli összegbe kellene, hogy kerüljön. Jól elmentek az árak ezek szerint.
Nagyon sajnálom, hogy az eredeti tulajdonosa már nem tudta élvezni az autóját, de köszönjük neki utólag is, hogy ránk is hagyott valamit az új autó élményéből!
Magyar autóstörténeti pillanat (!) a javából . Mi lehetett az oka hogy eltárolták a kocsit ? A nyolcvanas években azért az átlagfizetés 3-4-5 ezer forint volt . Három év alatt kifizetni 144 000 forintot , az azért elgondolkodtató ! Ha a 94 éves dédnagypapám (decemberben volt annyi ) buksiával gondolkodom , nem csodálkozom , hogy akié gk. volt , elhozta , beparkolta , és "óvta" a pajtában "AZT" ami számára nagyon sokat jelentett , így megmaradt az utókornak. És nem azért mert elfelejtette ..... A 80-as években , fel sem merült az emberekben , hogy az autóvásárlás a legrosszabb befektetés ( az azonnali értékvesztés miatt ) . Értéktárgy volt , nem pedig tömegcikk ....
Újonnan 3 évig nem adhattad el, és 3 év után 80-100 ezer kilométerrel megvették az új árában. Egy 0 kilométeresért meg jelentős felárat fizettek volna, tehát befektetésnek tehette félre. Csakhogy közbejött 1990 a rendszerváltás, és az országot elárasztották használt nyugati autókkal, a keleti autók meg elértéktelenedtek.
@@01Hmmmm Meg lehetett azt a 3 éves törvény okoskodni akkor is. A jó kis pragmatikus cucilizmus hagyott azért mozgásteret annak aki gondolkodott a fejével.
30 évvel ezelőtt egy Ladára és 60 ezer Ft-os fizetésre vágytam...Mára sikerült !
Csak messze nem annyir er a mostani 60.000, mint akkoriban :D :D :D
@@tomastoth4018 nem?
@@zalankovacs4023 nem 😂
Top komment 😂😂😂
Like aki végig azt várta, hogy lemossák
Rohadtul reménykedtem hogy a végén úgy fogom látni hogy le van mosva :/ De az biztos hogy ezt múzeumba kéne tenni.
Én lemosni se merném egy szakértő nélkül
@@strobi0001 igy van, attol feltem hogy egy ronggyal neki esnek a pornak...
@@latogatottsagnoveles Nehogy már szegény kocsi tiszta legyen, és ami fontosabb, bepiszkolni egy drága rongyot, hiszen az egy vagyon. :D Róbert Miklós, tök igazad van. Most mi jó van abban, hogy eladják bagóért, és néhány év múlva már meg se lehet majd különböztetni a többi zsigulitól..?
Ő arra gondolt, hogy a ronggyal való takarítás során összekarcolnák a fényezést...Nem a rongyot félti, hanem az autót.
Én egy 1300-as kockát könyörögtem ki a második szomszédunktól, az is hasonló állapotban volt, 14.000 km volt benne és 12 évig állt. Az ára 2001-ben 90.000Ft volt, pedig én 100-at ajánlottam, de Pista bá levett belőle egy 10-est, mondván behorpadt az egyik hátsó ajtó, mert nekiborult az almás láda és hozzátette, hogy ha nem sikerül megjavítani hozzam vissz az autót és visszaadja a pénzt. :) Sajnos az egyik ablaka le volt húzva félig, na az olyan volt belül is, mint kívül. 6 hónapon át szedtem darabokra, javítottam és raktam össze. Néha nagyon utáltam, néha meg imádtam. Nem is tudom, hogy volt annyi türelmem hozzá, igaz csak 21 éves voltam. Az Öreg mikor meglátta a ház előtt kész állapotában a könnyektől törölgette a szemét. Mindenki meg akarta venni, végül az apósjelöltemé lett, az árából egy diesel Audi 80-as lett.
Akkor még sokkal több becsületes ember volt köztünk. Jár nekik a tisztelet ezért!
A konzerválást is megnézném.🙂😉
Dettó. Nagyon szép volt belül, szívesen megnéztem volna lepucolva is. Szép emlék az utókornak, színesben látni újonnan valami nagyon régit, amit csak a gazdagok tapasztalhattak meg, és hogy régen mi ment álomkategóriába a maihoz képest.
Febook
Nem csak a gazdagoknak : ) Volt ez mindenkinek : ) Nekünk is volt :D Persze abban az időben a 70 es évekről beszélek : ) Totál más volt az emberek viszonya az autókhoz mint ugye ma : ) a mi Ladánk sárga volt 1.3-as 77-es: ) kiadás
@@salankiketrin7399 által 9 rituális a+l=&ddiskkkd
Ezt a Ladát konzerválás után ki kellene állítani egy múzeumba véleményem szerint. Egy igazi műérték! :)
Ugyan ilyen ,csak mustár sárgában volt nekünk,és 1984-be kaptuk meg ,de mi is pirosat vártunk,és anyámék meglátták ezt a színt ,azonnal bele szerettek,mert nem akartak még várni szerintem egy pár hónapot esetleg éveket. Annak KL 36-64 volt a rendszáma. Megszereztem a jogsit 1988-ba és én voltam a király mikor megkaptam anyáméktól,ez az érzés és ez a videó nagyon nagy ,és felhozta bennem a 80-as éveket. Köszönöm.
A bőrdzsekis fószer pazarul vágja a műfajt! Minden elismerésem! :)
Paraszt nepper ezt is visszatekerné 16km-re kb👍😂😭
😂😂😂
Szerintem inkább a panelos, paraszt 100x-szor becsületesebb.
@@dobosatis A maiak már nem.
A 2019 es év kommentje 😁🙏🏻
Horvath Bence
Köszi. Sajnos ez a magyar valóság 😖
Mennyit eszik 100-on?
34 évet..
10l
Eddig ez volt a leggazdaságosabb Lada. Alig 7-8 litert fogyasztott 34 év alatt...
Sándor Gyuri kiment a használtautó piacra.
Odament egy Skoda 105-ös eladójához:
- Mennyit eszik 100-on?
- 7 és felet.
- Na és 200-on?
@@hhgygy :-D
ugy 5- 5,5 litret ha jo a motor ha viszont kopott akor felmegy 10, 11 ig is . Na ez az az ertek amire sokan aszt mondjak hogy a ladak sokat fogyasztanak .
Ez srácok, nagyon komoly anyag, szuper ahogyan megcsináltátok. Anti teljesen pro, Márton úr pedig élő lexikon. Az autó... nem is hiszem el. Csodálatos, hiteles időkapszula. Volt a családban egy színre pontosan ugyan ilyen kombi, háát, derengő homályos emlékek ugrottak be, porbafingó kiskölyök voltam. 34 év, atyaég... Egyébként soha nem lennék képes véghezvinni ezt az előre eltervezett dolgot, hogy így eltesz valaki egy autót. Vár rá sok évet, összegurítja a forintokat. Aztán meglesz. Elhozza, beáll a fészerbe, elrejti, elcsomagolja. Mint az aranyat, műtárgyakat. Hogy talán majd ínséges időkben jól jöhet... Akármi történhet. Vagy majd a leszármazottaknak jó lesz. Próbálom megérteni, de ehhez azt a kort kellene érteni, azt az életet élni, amit a tulaj. Azokon a dolgokon keresztül menni. Nem érthetem, de érdekes, gondolatébresztő szelete ez az elmúlt időknek.
Nekem is az volt a szembeötlő a más hasonló videókkal szemben, h végre egy valódi szakértő, aki tényleg tudja, miről beszél.
Nagyon lent van a színvonal, ha Antit pro-nak nevezed, nincs szókincs, nincs fogalmazás, 0 intelligencia. A szakértő srác az egyetlen értelmes ember az adásban.
:) Magas a léc Nálad, szigorú vagy mint a számadás...
@@adamkiss2652 Hja, én is csak a szakértőre gondoltam, Anti valóban katasztrófa. Lelkes, ok, de beszélnie nem lenne szabad vagy csak előre megírt szöveget.
Remélem ez még csak az első része a sorozatnak :)
Szia István
Hát..nem 😔
Na, ez időkapszula, nem ám az urna a földbe amit kiásnak 30-50 évvel később. Ez legenda! :)
Haverom most vett egy idős nénitől egy trabantot ami 20 évig ált egy garázsban 12 ezer kilométerel. Molnapi nap fogjuk elöször kitolni a garázsbol és megprobáljuk restaurálni a motort majd beinditani. Ha gondoljátok keressetek fel és küldök képeket.
В нашей стране такая находка называется - Капсула времени
Az indítására kiváncsi lennék!
Remélem lesz ennek valami folytatása. Komolyan egész videó nézése közben vártam a locsolót vagy a vödröt valaki mossa már le, mit rejt a por. Gyermekkorom ugrott be egyből.. Folytatást!😀
Húúú ez fantasztikus, olyan ülésbe ülni mindig is szerettem gyerekként, nagyon jó emléket idéz fel bennem.
Én biztos nem bírtam volna ki, hogy ne öntsek bele benzint.
Bízok benne, h nem csak ez az egy videó készül erről az autóról!
Была у меня такая ,только красная 👍👍👍
Igényes, jól "operatőrködött" remek anyag - gratula nemcsak a fellelt értékhez, de a totalcar-os bemutatáshoz is. A riporter-szerkesztőnk pedig abszolút hiteles, egyszerűn jó érzés volt végignézni ezt a filmet, mert az a lelkesedés és egyben tisztelet érezhető belőle, mely magára az értékre fogékony. Ezt a tisztességes, tájékozott, lelkes habitust jónéhány beképzelt "médiamókus" vagy "médiacunci" vagy akár "médiacuncimókus" eltanulhatná. Én is vártam, hátha a végén lemossa valaki a járgányt de az tényleg már egy következő történet - amiről, ha lehet, készítsetek folytatást. Gyerekkorom kelt életre, holott már 1985-ben is 20 éves voltam....de mi még ilyen Zsigulik között játszottunk a 70-es évek közepén, még diagonál abroncsok mögé bújtunk tizenévesen számháborúzva, Zsiguli taxival mentünk a reptérre ha nagy ritkán repült valaki Prágába, amely kisebbfajta családi ünnepély volt amúgy, hatalmas integetéssel a teraszról, amint 50 perces hosszú repülőútra :-))) indult a Malév vagy a CSA színeiben guruló Tu 134-essel ...miként tettem én is 1985-ben, első Hatalmas Repülőutamon, addig semmi csak vonat... szóval szuper ez az anyag, messze több mint egy autó bemutatása. Történelem, múlt, értékfeltárás, újságírói tiszteletadás. Gratulálok.
@@Karak_Dbl :-)))) Csak azért, mert egy búval baszott, elégedetlen ország frusztrált lakójaként semminek nem tudsz örülni, nem állok be a sorba. Ha végre van egy igazán jó újságírói teljesítmény és egy lelkes, örömteli végeredmény, miért ne adjak hangot neki ? Az anyag jó, ezt gyakorló televíziósként is állíthatom, a lelkesedés pedig átjön az egészen. Ha Neked ehhez nincs érzéked és nem vagy képes felfogni ennek a jelentőségét, ha semmi nem fog meg abból a tiszteletből, ami az egész anyagon végigvonul, ha lövésed sincs ennek a korszaknak - mármint az új Zsiguli szimbolizálta időszaknak - a jelentőségéről és nosztalgikus érzéseiről a mai 50-esek körében - mint amilyen én is vagyok a magam 53 évével - , akkor tekintheted nyalásnak a hozzászólásomat, de kb. annyira vagy sötét, mint egy belga autópálya áramszünet idején. :-)))
Ebben az anyagban épp az a jó, hogy az alkotóik, noha lényegesen fiatalabbak mint én, de maximálisan érzik és éreztetik e korszak iránti tiszteletüket és annak ellenére, hogy fogyasztói társadalomban nőttek fel, értik a mai ötvenesek életének egy jelentős szakaszát. Nos, csak ennyi volt a háttere a "nyalásomnak".
Nem először nézem ezt a videót. Élvezetes időutazás.
👏
Az sajnos nem derül ki a videóból, hogy vajon MIÉRT falazta be a Zsigát a tulaj.
Egyébként a Merkur színválasztéka olyan volt, hogy valaki rendelt pirosat vagy kéket, jelezte a Merkur, hogy megjött, majd ott a telepen derült ki, hogy sárga, kell, vagy nem. Mindenki azt mondta. hogy igen min. 5 év várakozás után. Egyébként mi azt kaptuk, amit kértünk, mert fehér Trabantnál nemigen lehetett mellélőni. :-)
Ezt a Zsigát anno 141 000.-ért vették, amint kijöttek vele, sokan azonnal elkezdték árulni. Ezt kb 180-200 között el lehetett adni nullkilométeresként. Tehát az új autó, amikor kigurult a "szalonból", akkor nem vesztett az értékéből, hanem növelte!
Nekem az jön le, hogy aki vette, az is valami ilyesmit akarhatott csinálni, vagy meglepetésnek szánta, csak valami félrecsúszott, esetleg meghalt az illető. Persze nem vagyok Columbo, csak tippelek.
Igen, 3 év múlva adhattad el, vagy maradt a neveden 3 évig és úgy adtad el, és adtál egy igazolást, hogy használhatja más. :))
Lehet, hogy rá se bírt nézni erre a zöld színre, és inkább úgy befalazta, hogy ne is lássa :)
Pont ez benne a jó, hogy lehet töprengeni rajta. Talán kiderül később.
@@01Hmmmm Voltak akik az új kocsi átvételekor egyből fizettek is be a következőre, és haszonnal adták is tovább. 1979-ben hozták azt a kormányrendeletet, ami meghatározta a 3 évnél fiatalabb kocsik eladási árát, ami asszem nem lehetett több az újkori áránál. És csak a Merkurnak és kijelölt vállalatoknak lehetett eladni a 3 évnél fiatalabbat. Azért írom hogy asszem, mert nekem személyes tapasztalatom abból az időből nincsen. De ezt is kijátszotta a leleményes magyar, az új Trabantot a piacon, bocsánat börzén árulta a megszabott árért, mondjuk 100 ezerért, hozzá a pumpát meg 50 ezerért. :) Valamelyik újságban ilyen visszaemlékezéses cikknél láttam is róla képet, a Trabant motorházán ott volt a pumpa, és kiírva az ára, pont ezért. Mondjuk nem értem, miért nem lehetett simán zsebbe adni a plusz pénzt? Vagy akkor még azért féltek ettől is? Végülis a kereslet -kínálat akkor is működött, kevesebb eladó kocsi volt és több vevő, így megadták az 5 éves jó állapotú kocsiért is akár az újkori árát, vagy akörül.
Ja! A postának piros Lada jött a tűzoltóknak meg zöld. :)
Csinálhatnátok arról is videót , ahogy életre kel.
Szerintem angol és orosz felirattal lenne vagy 10 mil. plusszos megtekintés.....
még több ladát!! Nagytatámnak volt egy 1982-es zöld 1200-as ladája, ránézésre minden egyezett ezzel. Szín, forma és felépítés, az egész család imádta a gépet :D
én még nem vezettem ilyent azt leszámítva, h édesapám ölében kormányoztam, szívesen kipróbálnám. Egy álom lenne egy ilyen és rendvóben tartott példánnyal! :D
De megnézném, hogy ki lett felújítás után belőle.
Fiúk, bravó ezért a videoért!
Esküszöm nem értek itt pár ember. Én értem hogy ez csak egy Lada amiből mindenki sokat látott. De pont ez benne a lényeg hogy valami amit mindenki lehasznált meg munkásautónak használt abból van egy olyan példány ami megmaradt érintetlenül 34 évig. És itt most nem az a lényeg hogy ez egy autó. Lehetne bármi is. Egy olyan tárgy amit mindenki kidobott elhasznált elrohasztott lesájnalt. Ez a történelem egy része ami megmaradt ránk. Akkor ennyi erővel minek keresik a régi pergameneket és más történelmi dolgokat. Értem én hogy rossz példa meg azert nyilvan ezzel az autóval nagyon nem egyenértékű dolog de a lényeg ugyan az.
@zapkorte Hy kакие новости? :)
Múzeumban a helye az utókornak, nem pedig egy magánszemélynél!Gratulálok a megtalálónak. Csodálatos darab, nekünk is volt egy 1977-es 1300-as, igaz mindig volt vele valami, de ha jó karba volt tartva nem igazán problémázott!Meg abban az időben BMW-nek számított! 😊 Nagyon szerettük! 😊😊
Nagyon érdekelne az a hely ahol konzerválják mert nekem is van egy gyári állapotú papírjaival minden kiegészítőivel csak nem kombi!1978 AS 2101es!!
Да да, ты нашел русский комментарий))
"a légszűrőnek a csavarjai a meglazítása is olyan műgonddal kell megtörténjen, hogy ...ahhoz mi kevesek vagyunk" :D Kicsit túllihegi a dolgot a koma :D
Lehet annyira béna, hogy 3 anyát nem bír kicsavarni, de legalább nem tagadja... 😆 😂
@@Ganxter00 Vagy csak az olyanok dobott csontot mint ti.....
@@bednarikjanos5831 fogalmazd újra főnök, mert gőzöm sincsen, hogy mit írtál! 🤣😆
Még olajcsere előtt érdemes lenne letudni az OT vizsgát.
Na ebbe az autó kössön bele az OT vizsgabiztos hogy nem eredeti, még a motor olaj is gyári benne :D :D :D
Nem menne át rajta! Kicsit rozsdás a dísztárcsa, hiányzik az egyik ablaktörlő, itt-ott olajfolyás, csak úgy húzkodnák a hibapontokat. Ez ilyen! Pedig ez aztán tényleg gyári.
@@SirDrakeNewcanon Viccnek azért elment. Nyilvánvaló, hogy a forgalmi vizsga keretében a közforgalomban való megfelelést vizsgálják. Ez az autó inkább múzeumba való, már csak az abroncsokat is kár lenne lecserélni véleményem szerint, egy ilyen elöregedett gumival viszont közlekedni nem célszerű. A mai gyártástechnológiát ismerve, arra következtettem, hogy az "legalább" tönkrement. Egy mai autó szerintem simán lebomlott volna ennyi idő alatt, mint egy öko bevásárlószatyor
@@ilovemusic3349 És a fagyálló folyadék, amit a kezelési könyv szerint úgy hívtak: Toszol-a!
@zapkorte Osztom a véleményedet! Amikor motorokat "gyűjtöttem" mindig csak annyira raktam őket rendbe, hogy pár kört mehessek velük. Külsőleg maradtak, amilyenek voltak. Volt ami vállalható volt, volt ami nem. Amin gyári, de patinás festés volt, ismerősök azt is rögtön lefújták volna:-(
Kis túlzással ezt még órákig tudtam volna nézni! 😊
szép meg minden, tényleg egy kincs, és a gumik jó minőségűek , le se eresztettek ennyi év alatt :D
Édesistenem! Könyörgöm, hogy a következő tulaj tegye ki egy múzeumba, nagyon sokan megcsodálnák ebben biztos vagyok!
Rónai Marci!
Sokkal egyszerűbb lett volna ha világosan leírsz mindent és nem arra hivatkozott amire....utánna meg kikapcsolod a messengert!
Te is levágtad az aranytojást tojó tyúkot!
Mire hivatkozott?
Egyszerűen imádom az ilyen barn find dolgokat, amikor autók 10-20-30-40 évet álltak ott mozdulatlanul. Ha mesélni tudnának..
Csodálatos
Megfizethetetlen. Valóban egy restaurálás és felbakolva múzeumban a helye. Természetesen több millió ft az értéke- ezt még a Lada gyár is vadászná
Szeretném megvenni de sajnos nimcs garazsom de ezt még a nappaliba is bevinnem mindig is ez volt a kedvenc autóm szüleimnek volt de sajna lecsereltem.
Katarzis oruletes fantasztikus egy ujszulott matuzsalem!!
Meginspiráltatok, hogy elkezdjek vlogolni a régi számítógépeimről hasonló módon. Nemrég szedtem össze egy TRS-80-ast, az is barn find volt. Csoda ez a Lada egyébként. Csinálhatnátok egy time lapse videót a szétszereléséről, megpucolásáról!
Hihetetlen nagyon szép!.
Köszönjük szépen! Várjuk amúgy a további fejleményeket. (Gyomorfekély, reflux- Aloe Vera gél)
A kerekeken még rajta van a gúmiszőr.
azt pont neztem en is hogy hogy nem jott le 104 kilometer alatt
Épp néztem most az új gumimon, 300-400 km kellett a futófelület szőreinek, hogy eltűnjenek:)
@G. Gergő kevesebb autó volt az útakon és nem vol ekkora rohanás.
Akkor nem volt mindenkinek autója mint most, sokkal kevesebb volt az utakon.
olyan régóta várta hogy megtalálják hogy kiszőrösödött....
Lada szív,
Lada lélek,
Ladás leszek,
amíg élek!!!!!!!
Megakadt a szemem a videón, mert az első kocsim ugyan ilyen volt. TN 25-51 volt a rendszám, édesapámé volt. 1985-től vezettem, és kb. 1988-ban lett a tulajdonom. Ugyanez a szín volt, de a forgalmiban nem pisztácia hanem "borsózöld" szerepelt. A belső kárpit, és az ülések színe... tisztán emlékszem. Sok emlék fűz hozzá... pl.: 1989 július, irány Jugoszlávia, az Adriára mentünk nászútra... fogyasztás 6,7!!! :)))
Mine is 1979 Lada 1200 Combi, also green. First car ive had and will probably be the last - An elegant vehicle from a more civillized age lol. Since ive bought it ive only driven it, only maintenance and fuel. Drive long trips all the time.
Dobozoljátok csak vissza! Megvenném a telket :D
Olvasom a híreket... 600 lóerős BMW, fasza, nem érdekel, tovább... Tesla, 3,9 alatt 100-on, fasza, nem érdekel, tovább... 35 éves LADA 104 km-rel, ba..d meg, a hátamon feláll a szőr...
A miértre nagyon kíváncsi lettem volna!Az első tulajdonos letette az oké, de utána hogy maradt ott ilyen sokáig érintetlenül???
Az élet sokszínű.
A gazdája hazavitte,és másnapra meghalt. A felesége nem volt hajlandó eladni. :(
@@balogimre2508 nem az első eset lenne. Mostanra valszeg a mama is jobblétre szenderült és így hozzáférhetővé vált a verda.
lehet elfelejtette, hogy vett egy zsigulit
Garázsvarázs csapata, ellenpélda :D
A rendbehozatalát is lefilmezitek ugye??
Már eltelt egy év és semmi..
Bulik idejèn imádtuk a nagy hátsóülèsèt :) javaslom felavatását :)
Remélem lesz még róla videó, átnézés után rendbe rakva, beindítva, mehetnétek vele pár kört
84 januarban kaptuk meg vegre az ugyanilyet , hetedikes voltam , es nagyon buszke gyerek voltam , kesobb ezen tanultam vezetni is , jo bringa volt , aztan haza vittek ivanek. KS -es volt
Nagyon szép számmal Zsiguli 😎😎😎😍😍
Hát. Ez. Ritkaság. Nagyon hogy ilyen. Jó. Állapotban tálátátok ez. A. 1200 st 😮😮😮.ez 1. Csoda !❤😊😊😊
Krásne auto....... akoby včera vyšlo z fabriky......len umyť a vylestit... zberateľskú kus!!!!!!!!!😘😘😘😘😘😘😘😘
A tulaj a jövőbe küldte el a kocsit, ez volt a terve. :-)
Ilyen barn find videókat 6-8 órán keresztül tudnék nézni megállás nélkül.
Én is!
A 80 as évek közepén mizony ez jó befektetés volt (lett volna), mert a kiutalt Zsiga Kombit duplájáért el lehetett adni zsebszerződéssel. Apósom 83 ban befizetett egy 16oo-osra 75 ezer volt a fele amit azonnal le kellett tenni, 89 ben mikor megjött be kellett fizetni a második felét ami az akkori megemelkedett árban egy másik 15o ezer volt, tehát gyakorlatilag még egyszer ki kelett fizetni az eredeti 83 as árát. Az egyik családtag azonnal igért neli 35o ezret, de megtartotta és 24 évig hajtotta.
Grat találtatok egy újabb barn find ot GG
Imàdom az ilyen videòkat! :)
Régi rendszám odabasz!
Legalább jó lett volna kideríteni, hogy miért állt ennyit az autó, ha nem használták miért nem adta el senki stb... Mert éppenséggel egy szépen megvigyázott 30-40 ezer km futott autó is nézhet ki így. Az tényleg látszik, hogy nem futott sokat és inkább az állásba kezdte el enni a rozsda. Remélem ez a történet majd kerek egész lesz egyszer, és folytatjátok a rendbetétellel. :)
Nekünk is van eggy ienünk csak kockalámpás.Nem tudom pontosan a tipusszámát de imádom
Ez egy "műkincs" :-) ... és örülök hogy ép egy Zsiguli :-)
Szerintem a Skodák néztek ki a legjobban a Zaporozsecek pedig a legrosszabbul. Nekem valahol a kettő között van.
Nézegetjük, nézegetjük és boldogok vagyunk... Élet, emlékek...
Azzal ellentétben amit a srác mondott a videóban, nem azért - vagy nem csak azért - ilyen magas az autó, mert még nem volt használva és nem ültek be a rugók, hanem mert fel volt bakolva. Ilyenkor kienged a lengéscsillapító, laprugó, szilentek, minden. Ez kb minden autónál így van, én is meg szoktam ijedni ilyenkor az ültetett A112-esemtől. Ilyenkor terhelni kell a futóművet, és gurulni vele előre hátra legalább 20 métert, hogy visszaálljon a magasság.
Esetleg valami update? Ha a eladták valami gyűjteménybe ami nem nyilvános akkor legalább ennyit írjatok le.
Emlékszem a jellegzetes belső illatra 😂😭
Ничего не понял, но очень интересно👍🏻
Советская капсула времени
Like aki 2019ben is egy Zsigát kérne karácsonyra 👍
még szerencse hogy nem piros színben jött a kannibálok biztos elboltolják...
nagyon patent...szerzek bele egy bólogatos kutyát ha elvihetem egy körre...
Sziasztok ő egy gyémánt a világon nincs még egy ennyire gyönyörű szép és tökéletes autó
Just and amazing barn find
Mit lehet tudni róla? Gyüjtő vagy múzeumba került???
Egy ugyanilyen színű 1200 as kombi ladám van nekem is 86 ból, elég rossz állapotban de ma beinditottam... igaz, hogy egyenesen karburátorba kapta a benzint, mert minden benzincső szét volt/van repedve, de beindult... ☺
За столько лет не згнила, раньше делали вещи
Yúy eredeti ruszki gumi :D ami 40-nél már olyan hangot adott kanyarban mintha 120-al mennél :D Csodálatos :D
"Van-e még ilyen a világon?"
Igen, Győrben egy cca. 250 km-es került elő. www.origo.hu/auto/20071110-lada-2102reneszansz.html
8:04 HASZUTMELLÉMAFOR 😁😁😁😁
Lehet tudni azóta valamit a sorsáról? Vagy arról hogy milyen állapotban van?
ez nagyon szuper meg is osztatom az oldalon a többiekkel is.. :)
6:16 Ki volt súlyozva a kereke gyárilag ?
Ez meg hogy a faxba!..Nem lehet,hogy egy full amnéziás fazon az első útján elrabolta,majd elrejtette és megfeledkezett róla?...:D
A video legelejetol azon merengek, hogy miert vesz vajon valaki egy uj autot es vezeti mindossze 104 km-en keresztul?
Figyelmesen hallgasd végig mit mondanak!!! 🙄😌
NBlack : befektetésnek vásárolhatta a hiánygazdaság idején. 1978-ban rendelte meg, 1985-ben kapta meg, és új autót 3 évig nem volt szabad eladni. Ha tehát megőrizte 104 km-el, jó eséllyel számíthatott arra, hogy 3-5 év múlva többet kap érte, mint amennyiért vásárolta. Csakhogy 1990-ben bekövetkezett a rendszerváltás, az országot elárasztották a nyugatról behozott használt autók, 1991-ben megalakult Esztergomban a Suzuki Rt., és elárasztották az utakat az új "mi autónk". Ezután már csak veterán autóban gondolkodhatott, ami most valósulhatna meg, de a pénze értékét nem kapná vissza. Emlékeim szerint 120-140 ezer forint körüli volt 1985-ben az új Zsiguli, és 1991-ben a minimálbér havi bruttó 5800 forint (1988-tól volt szja).
@@01Hmmmm Koszonom a leirast. Igy mar van benne racio, bar azt hiszem amikor kiderult a rendszervaltas utan, hogy nem lehet dragabban eladni, en azert hasznaltam volna.
@@01Hmmmm Tehát, ha az akkori fizetésekkel számolunk, akkor egy mai középkategóriás új autó, 2.5-3 millió forint körüli összegbe kellene, hogy kerüljön. Jól elmentek az árak ezek szerint.
Vajda Janos Ma is kapsz annyiert autot, Daciat, vagy uj Ladat peldaul.
Nem dohányó Idős orvos házaspár tulajdonos végig garázsban tartott autója kevés kilométerrel. Még hogy nem létezik ilyen :D
0:14 mint amikor a DeLorean előkerül a bányából :)
Szeretem a ládákat
De ki vette meg, ez itt a kérdés elvtársak...
Remélem lesz folytatása a videónak!!!
Csoda!!!! Nagyon király! :)
Színben megegyező színű Ladája volt édesapámnak. Megkönnyeztem.
В этой машине есть один плюс это редуктор с передаточным числом 4.4
Nagyon sajnálom, hogy az eredeti tulajdonosa már nem tudta élvezni az autóját, de köszönjük neki utólag is, hogy ránk is hagyott valamit az új autó élményéből!
Nagyon szép! Köszi a videót, mikor lessz folyt köv????
😲😍😍😍🤩 Gyönyörű!!!
Szívesen megvenném !!!!
Múzeumba való. :)
Magyar autóstörténeti pillanat (!) a javából .
Mi lehetett az oka hogy eltárolták a kocsit ? A nyolcvanas években azért az átlagfizetés 3-4-5 ezer forint volt . Három év alatt kifizetni 144 000 forintot , az azért elgondolkodtató ! Ha a 94 éves dédnagypapám (decemberben volt annyi ) buksiával gondolkodom , nem csodálkozom , hogy akié gk. volt , elhozta , beparkolta , és "óvta" a pajtában "AZT" ami számára nagyon sokat jelentett , így megmaradt az utókornak. És nem azért mert elfelejtette ..... A 80-as években , fel sem merült az emberekben , hogy az autóvásárlás a legrosszabb befektetés ( az azonnali értékvesztés miatt ) . Értéktárgy volt , nem pedig tömegcikk ....
dreamfactoryman Az új autó vásárlás befektetés is volt anno, mivel a használt autók drágábban keltek el, mert nem kellett rá várni.
Újonnan 3 évig nem adhattad el, és 3 év után 80-100 ezer kilométerrel megvették az új árában. Egy 0 kilométeresért meg jelentős felárat fizettek volna, tehát befektetésnek tehette félre. Csakhogy közbejött 1990 a rendszerváltás, és az országot elárasztották használt nyugati autókkal, a keleti autók meg elértéktelenedtek.
@@01Hmmmm Meg lehetett azt a 3 éves törvény okoskodni akkor is. A jó kis pragmatikus cucilizmus hagyott azért mozgásteret annak aki gondolkodott a fejével.
Kíváncsi leszek mi az ára.... 😉 Hozzám jöhet.. Hely van!
Szerintem ezt így kellet volna múzeumba rakni hogy 100%ban gyári alkatrészei vannak benne