41 éves MERCEDES-t VETTEM | 420 km HAZAÚT, SZERELÜNK...

แชร์
ฝัง
  • เผยแพร่เมื่อ 5 ต.ค. 2024
  • Egy MERCEDES w123 tulajdonosa lettem, 420 kilométerről jöttünk vele haza egy téli éjszakán, amit senkinek sem ajánlok, hiszen lehet rossz kimenetele is, itt szerencsére minden jól sült el, de nem maradhat el az sem, hogy valami pár napon belül megszivasson és szerelnem kell, mint az UAZ-t, vagy a BARKAST, csak azt még nem láthattátok.
    300d, lesz róla bemutató, mert érdekes a története és a múltja, illetve kap majd egy kisebb felújítást is nálam, de tényleg csak kicsit, nem lesz OT és nem lesz restaurálva sem, hisz ezt az állapotot rentábilisen már nem éri meg. Szép autót venni kell, nem csinálni, mert nem éri meg, de napi használósnak nekem tökéletes.
    A LADA 2107 már a garázsban, a NIVA már elment, a w124 kíséretében.
    Ilyet szerettem volna mindig sokat fogjátok látni, mert élvezem.
    hadalori
    Háda Lóránt
    a kísérő és cseremester : Pruskóczki Gergő
    a gyárkémény Ó rossz szerelő: Takács Márton
    kávéfőző szerelő : Pólik Pál
    zene:
    • Hungarian DM Fans - En...
    Hungarian DM Fans - Enjoy The Silence (Depeche Mode Cover)
    Az én szememmel című film betétdalaként készült.
    Bővebb info: / depechefilm
    Szivér Zsolt-Dob
    Juhász Krisztián-Basszusgitár
    Polyák Petra-Szólógitár
    Csontos Gábor-Szintetizátorok
    Kis Sándor-Ének
    Niki Velvet-Vokál
    Misli Dávid-Trombita
    Vári Ivett-Hegedű
    (mixing, mastering: Kis Sándor, Stúdió D56, énekfelvétel: Garcia Szabolcs)
    Készítette: videotom.hu/
    Operatőr: László Tamás, Szénási Ákos
    Rendezte: Misli Balázs
    #mercedes #w123 #feeling #jordan1 #oldcars #mercedesbenz
  • ยานยนต์และพาหนะ

ความคิดเห็น • 191

  • @andraspetranyi3366
    @andraspetranyi3366 8 หลายเดือนก่อน +17

    Teljes mértékben egyet tudok érteni veled a veteránozást illetően. A videóidat nézve (de már régóta mozgolódik bennem) szeretnék én is valami teljesen "analóg", hobbi- és élményautót. Nekem is 6os passatom van, mint Józsinak, r-line is, kék is, szép is, meg jó is meg minden, de élményben nem sokat ad, szóval mellé valami hátsó kerekes, bütykölős valamit 😀. Na mindegy is, ez is jó videó volt, grat a 10e-hez és támogatom a csatornatagságot.

    • @hadalori
      @hadalori  8 หลายเดือนก่อน +3

      Köszönöm szépen, köszönjük szépen, én támogatom a keletit, de nem hiába van Mercedes is mindig, az ritkábban butykolos, és amit csinálsz rajta, azzal jobbá teszed, nem.pedig csak mozgásban tartod 👌😀

    • @boyrezy6524
      @boyrezy6524 8 หลายเดือนก่อน +2

      ​@@hadaloride vártam már az új videódat jó ember !!!!!!!!!!!!!!!!!
      Danke schön ....... ❤

    • @hadalori
      @hadalori  8 หลายเดือนก่อน

      Ennek örülök 😉

  • @robertbalogh3663
    @robertbalogh3663 8 หลายเดือนก่อน +7

    OT rendszámos Mercim van. Abban egyetértek veled, hogy ezek már kb nem autók, hanem cukormázak. De! Abban nem értek egyet, hogy ugyanaz a feeling. Egy szinte tökéletes veterán szép, jó illatú, csodálatos műszaki állapotú, finom futású csendes autó. Egy mai autó szintjén van, sőt! Tehát nem véletlenül annyi az ára, amennyi! Hátránya: félti az ember, ritkán megy vele, de emiatt érték is, és megy fel az áruk!

    • @hadalori
      @hadalori  8 หลายเดือนก่อน

      Valószínűleg nekem nem lesz soha, és mint elmondtam, tisztelet mindenkinek, aki van, de ez is hozza a feelinget, normális műszaki állapot esetén, amit ez tud, esztétikailag soha nem lesz ott, ez biztos, viszont merem használni, amit én az elozorol sem.tudtam már elmondani, ez most is kint áll, így akarmikor bele tudok ülni, és elvezhetem, ami már az elozonel sem jött be számomra, így biztos hogy nem lesz egy örök darab, de nálam nem.is ez a cél ☺️

    • @ocsi-V8
      @ocsi-V8 8 หลายเดือนก่อน +1

      Egyetértek.
      Nekem is van két patika OT Mercim. És csak az öreg vasakat szeretem, kb 2000-ig!

  • @ivanmatza1889
    @ivanmatza1889 8 หลายเดือนก่อน +9

    Kár volt megnézni a videót… így ,hogy előlem vitted el még jobban fáj😁
    Sok sikert hozzá Lóri🤟🙏

    • @hadalori
      @hadalori  8 หลายเดือนก่อน +2

      🤣🤣🤣🤣 valahogy gondoltam, hogy írni fogsz😁 köszönöm szépen, ha erre jársz, elviheted egy körre 😉👌

  • @tamashorvath163
    @tamashorvath163 8 หลายเดือนก่อน +15

    10K robbant is🎉Gratulálok hozzá, nagyon egyedinek tartalak téged! Nagyon jó uton haladsz megne álj!

    • @hadalori
      @hadalori  8 หลายเดือนก่อน +4

      Köszönöm szépen, köszönjük szépen, nem állunk meg 😀😉

    • @vanishoxiaction7885
      @vanishoxiaction7885 8 หลายเดือนก่อน +2

      ​@@hadalori Csinálhatod is a zsanèros felnyitható forgalmi rendszámtáblát az UAZ-ra ,vagy fúrd fel oldalra a lökösre... El fogod hagyni... ÈN jeleztem előre 🤫🤫🤫

    • @hadalori
      @hadalori  8 หลายเดือนก่อน +1

      Köszönöm, Marci is mondta már, szal.hallgatnom kellene Rátok 😀 de ha én.csinalnam a zsanerokat, akkor hagynam el tutira 😁

    • @vanishoxiaction7885
      @vanishoxiaction7885 8 หลายเดือนก่อน +2

      @@hadalori vegyèl valami barkács boltba... 😜😛🤪 , amúgy nem akarok a pènztárcádba turkálni ,de van ezer mentős ismerősöm... A hó vègèn a kávè automatára sincs pènzük ,te meg ilyen verdákat veszel... Valami magán mentő cèg lehet... Mindegy èn ittam 😀🤡🤣 ,de ott figyelt a Jack Daniels a garázsodba is ,amiről már irták sokan èrdekelne ,mennyiből jön ki az annyi... Garázs videót a nèpnek... Ja a csatorna tagság árát eliszom... Bocsi most nagyon csoró vagyok... Ha lenne rá keret menekitenèlek a 2107-től... Bár gombszemű 2101 mániám van 🙃

  • @Gummicuki
    @Gummicuki 8 หลายเดือนก่อน +5

    Szia Lóri 😊szép napot !
    “Kár hogy a régi jó dolgokból Nem maradt semmi!!”
    Dehogynem ezek a Mercik Pl 👍

    • @hadalori
      @hadalori  8 หลายเดือนก่อน +1

      Na igen, ezek meg mindig mennek😉👌

  • @vasdezso2798
    @vasdezso2798 8 หลายเดือนก่อน +4

    Ámulattal nézem a videóidat pedig aztán kétszer annyi idős vagyok mint te hihetetlen jó tartalmakat csinálsz és teljesen földön járva osztod meg a videóidat csak így tovább

    • @hadalori
      @hadalori  8 หลายเดือนก่อน +1

      Köszönöm szépen, és örülök neki, hogy tetszik 😉

    • @tihamerlabancz4428
      @tihamerlabancz4428 8 หลายเดือนก่อน

      @@hadalori Nem csatornatagságot, hanem egy időpontot kb., hogy mikor lehetne ezeket személyesen megcsodálni. UAZ és ez a kombiné számomra is nagy szerelem.

  • @karolyveres2647
    @karolyveres2647 7 หลายเดือนก่อน +1

    Kedves Lóri, nagyon jó és lényegre , ható videó...GRATULÁLOK....

    • @hadalori
      @hadalori  7 หลายเดือนก่อน

      Köszönöm, köszönjük szépen!

  • @szgygyuri5378
    @szgygyuri5378 8 หลายเดือนก่อน +3

    Kíváncsi leszek, mi lesz ebből az autóból, remélem rendbe lesz hozva teljesen! Nagyon szép és karakteres járgány, kár lenne veszni hagyni! Ez még autó volt és az is! Nagyon szimpatikusnak tartalak! Imádom a régi kocsikat, attól hogy régi, még jó. Az 80 éves feleség is jó még valamire...

    • @hadalori
      @hadalori  8 หลายเดือนก่อน +1

      Köszönöm szépen, igen, a cél, hogy napi használatra rendbe legyen rakva, és szebb is legyen kissé 😉

  • @balazsbogar5895
    @balazsbogar5895 8 หลายเดือนก่อน +4

    A leharcolt kotla amivel most jársz , hozza azt az érzést mint egy teljesen restaurált , vagy megörzött ? Kérj meg valakit akinek tényleg van egy olyan autója ami méltó az OT-ra, tehát a valóságban is tudja azt amit elvileg tudnia kell hogy OT-s lett, vigyen már egy nagyobb kanyart téged, esetleg megengedi hogy vezesd. Aztán jönnie kell a felismerésnek hogy a te autód nyomokban tartalmazza , tudja azt amit tudott az első 10 évében . Nekem 22-23 éve van W123-asom , kb 13 éve OT minősített , az elmult 15 évben vizsgákon kívűl ha elköltöttem rá 100e ft szerintem sokat írtam. Ami konkrétan hiba előjött az a klímagáz eltünése. A jó kis york kompresszor alsó fedlapjának a tömítése adta meg magát . Vigyázok az autóra , de bármikor , akár most télen a hóba is kiveszem ha szükséges és megyek vele, igazán gátló tényező a nyárigumi ...... A lényeg hogy ha rendesen meg van csinálva 1x, és megkap mindent ami egy autónak jár, akkor 10-15 éves távlatban nincs vele semmilyen probléma , ergo nem költesz rá . Használom esőben is ha éppen úgy jön össze, bár inkább elkerülöm, használom ha kell minden nap , de nem ez a jellemző természetesen , az autónak az lenne a jó ha nap mint nap menne, az állás az ellensége. Ja és bármikor beállok a Tesco parkolóba , valahogy , valamiért elkerülik az idegen ajtók . Volt időszak amikor úgy álltam meg vele az ilyen parkolókban hogy a környékén se legyen másik autó, amikor kijöttem a boltból mindig, de mindig álltak mellette, szóval egy idő után ezt elengedtem. Nem ékszer , ki van használva, az én igényszintemnek megfelelően bánok vele és vigyázok rá , pont úgy mint a napi használatos autómra . Fél életem ? :D egy ilyen autót 1 év alatt hibátlan gyári szitre lehet rakni , a pénz már más kérdés.....jelenleg csilliók mennének ráa tiédre , és az olyan srácoknak mint te, vagy nem ér meg ennyit, vagy nincs jobbra igénye, vagy nincs rá keret és marad az álmodozás, amivel semmi probléma, voltam én is csoró álmodozó, ami nem sokat változott :D :D A lényeg hogy ennek a kocsinak a hangja hozza az öreg Mercedes diesel érzést , minden másban pusztulat szegényke. Kíváncsian várom mi lesz a sorsa ....

    • @hadalori
      @hadalori  8 หลายเดือนก่อน +1

      Sajnálom, ha megbántottalak, azzal amit mondtam, viszont mindent leírtal, amit példaként említettem. És nem, nem kérek kölcsön egy szépet,hanem veszek egyet egy gyengébb fényezés árán, és igen, a feelinget hozza, imádom. Írtam már kommentben, hogy OT állapotot inkább vennék, mint csinálnék, pénzt és időt sporolva ezzel, kb a 645CI-m árát, és nem merném már annyit használni, mint szeretném, ahogy az előzőt sem akartam már. Ha igénytelenség ilyennel járni nap mint nap, vállalom, de legalább élvezem, 600ért Te sem hagytad volna ott ezt a kotlát 😉

    • @balazsbogar5895
      @balazsbogar5895 8 หลายเดือนก่อน +1

      ​@@hadalori Nem bántottál meg, nem tudsz . Én értem amit írsz, te sajnos nem amit én. A lényeg hogy ne állíts hülyeséget, ez az autó ami egy pusztulat nem tudja azt az érzést adni amit egy hibátlan gyári állapotú tud . Ennyi . Az hogy pusztulatnak hívom, ne értsd félre nem bántásból írom, nem célom megbántani . Az állapota szar és kész, neked ez kellett, megvetted. Oké, élvezd!! OT minősítés sem jekent semmit sajnos ...tudnék mesélni ott is milyen autók futnak.

    • @robertbalogh3663
      @robertbalogh3663 8 หลายเดือนก่อน

      @@balazsbogar5895Igazad van. Amikor beülök a valóban OT, és nem felújított hanem megőrzött W124-be, az egy másik világ. Pedig a napi járós egy új Kia, de ez egy másik liga. Csend, nyugalom és kényelem. 300 benzin, kézi váltóval, klímával... Gyárilag katalizátor nélküli, 188 le. Egy csoda vele minden méter. S ahhoz képest még olcsón is vettem. (Persze nem a videóban látotthoz képest, de egy másik univerzum is!)

  • @Bodo_Richard
    @Bodo_Richard 8 หลายเดือนก่อน +2

    Nagyon orultem a zenének a bevezetőben ! Vegre nem valami mulatos izé !
    Rossz volt nézni azt a felni fújást :-D Legalább levennéd a kereket, és kártyalapoznál ...
    A masodik zene is jó.
    Tetszik az autó !

    • @hadalori
      @hadalori  8 หลายเดือนก่อน +2

      Köszönöm szépen, ez egy téli lemezfelni, van rá disztarcsam, és nem ért meg annyit, hogy többet foglalkozzak vele, illetve ha ér majd, nem kartyazom, hanem kap egy szorast és egy szintert 😀👌

  • @Krisz85
    @Krisz85 8 หลายเดือนก่อน +4

    Gratulálok a 10K feliratkozóhoz! No meg a Mercihez is. :)
    A veteránosdit én is így gondolom a motorjaimnál!

    • @hadalori
      @hadalori  8 หลายเดือนก่อน +1

      Köszönöm szépen, köszönjük szépen!

  • @gybazsi1
    @gybazsi1 8 หลายเดือนก่อน +2

    Szia Lóri, én is Zalalövőről írok, Merci rajongó vagyok, jó találat gratula. Örültem, hogy felénk jártál. Minden júniusban szervezünk egy veteran autos talalkozot Zalacseben, gyere vissza a Mercivel idén ha van kedv! :)

    • @hadalori
      @hadalori  8 หลายเดือนก่อน +1

      Szia! Köszönöm! Írj, ha aktuális 😉👌

    • @gybazsi1
      @gybazsi1 8 หลายเดือนก่อน

      @@hadalori mindenkepp! BTW / edesapam autovillamossaggal foglalkozik Zalalövőn ha megint jossz arra autot venni es generator hiba van, csak irj, megoldjuk! :)

  • @kkricsar
    @kkricsar 8 หลายเดือนก่อน +8

    Minden tisztelet a bátorságodért! Én vén f@szként mindig csak álmodoztam ilyenekről, de belevágni soha nem mertem.

    • @hadalori
      @hadalori  8 หลายเดือนก่อน +1

      Köszönöm, köszönjük szépen, én sem mernék,lehet, ha nem lenne mindig egy fix megbízható autóm, illetve ha régebben nem jártam volna ilyenekkel, na de nem a retro eleterzes, hanem a pénztárca miatt 😀

    • @kkricsar
      @kkricsar 8 หลายเดือนก่อน

      Nekem megvolt anno napi járósként a Trabant 601, Skoda 120, Wartburg 1.3, Samara. Szoptam eleget egyik-másikkal, bár akkor még ezek nem voltak (annyira) öregek. A bátorság ahhoz kell, hogy ma vállalsz be ilyeneket, különösebb mérlegelés nélkül, csak mert tetszik.@@hadalori

    • @hadalori
      @hadalori  8 หลายเดือนก่อน

      Igen, de a Barkasos videóban mondtam, hogy az az elismerésre méltó, hogy vannak akik egy életet dolgoztak le ilyenekkel, nem.pedig csak hobbiból tartják és használják, bár igen, most is a Mercivel jöttem dolgozni 🤷‍♂️😁

    • @thaifold
      @thaifold 8 หลายเดือนก่อน

      @kkricsar Vén faszként így vagyok ezzel én is.

  • @zsolesz58ify
    @zsolesz58ify 8 หลายเดือนก่อน +1

    Köszönjük,várjuk a Ladát!

  • @Mark_bretner
    @Mark_bretner 8 หลายเดือนก่อน +4

    Grat a 10.000 feliratkozóhoz!

    • @hadalori
      @hadalori  8 หลายเดือนก่อน

      Köszönöm, köszönjük szépen a támogatást!

  • @pirannyaklub
    @pirannyaklub 8 หลายเดือนก่อน +3

    Az szép kis túra lehetett 🙂 Gratula hozzá! Nekem nagyon tetszik 🙂

    • @hadalori
      @hadalori  8 หลายเดือนก่อน +1

      Szép hosszú volt igen, pedig megfogadtam, hogy nem megyek ilyen messzire autoert, de erre régóta vágytam 😉

  • @sandorfarkas6370
    @sandorfarkas6370 8 หลายเดือนก่อน +2

    Az a klasszikus kle-kle-kle dízel hang! Isteni! A videónak meg hatalmas ++++ a Depeche Mode, hiányoznak a régi idők amikor még lehetett licence nélkül zenéket alávágni videóknak

    • @hadalori
      @hadalori  8 หลายเดือนก่อน +1

      Köszönöm szépen, köszönjük szépen, lehet, csak nehéz sajnos 😄

  • @imrehejjas1452
    @imrehejjas1452 8 หลายเดือนก่อน +1

    Halihó Lóri! Nagyon jók tényleg a videóid! Tényleg nagy élmény nézni a videóid ! Igen támogatnálak !

    • @hadalori
      @hadalori  8 หลายเดือนก่อน

      Köszönöm szépen, köszönjük szépen!

  • @ubazsi
    @ubazsi 8 หลายเดือนก่อน +1

    Szia Lóri! Hasonlóan jártam én is egy generátorral majdnem. Nemrég hirtelen elhatározásból (és teljes meggondolatlanságból :D) vettem egy szívódízel Golf 2-t, és teljes mértékben átéltem azt amit te. Tetszett, hogy bárhova mentem vele, mindig előkerült valami hiba, így szépen lassan már az egész autó ki van cserélve, meg hát ezeknek is megvan a szép saját története. Egyszercsak nyögvenyelve indult a Golf, pedig izzítottunk, nem is adtam neki különösebb figyelmet, igazán hideg volt. Majd kis távokat mentem, alig párszáz méter, újra indít, ment, majd gyors kerékcsere este, indít, és egy 2-3 hutyu-tyu után meg is állt az egész procedúra.🤣 Töltésvisszajelzőm nekem sem volt, de nem emlékeztem rá, hogy előtte volt-e, bikázás, töltés mérés, és valahol 11 volt körül tombolt benne a feszültség. :D Másnap generátor le, fesszabályzó kiszed, nagy eséllyel nálam is elkoptak a szénkefék, de a csúszógyűrűk közül az egyik vállas volt, úgyhogy az is cserélős lett volna. Bevitte apám generátoros szerelőhöz, elkezdett számolni, fessszabályzó, csúszógyűrűk, de ha már szét van szedve akkor csapágycsere, hisz kitudja mióta ketyeg már ez a generátor, munkadíj, és oda jött ki az egész, hogy ez a művelet majdnem annyiba kerülne, mintha pár ezret az ember ráfizet és kap egy teljesen felújított generátort, amire garancia is van. És megy, működik, van töltésvisszajelzés, imádom az autót. 21 éves vagyok, de a feeling elmondhatatlan, én is használós autónak vettem (egyetemre bejárni, kertbe ha cuccolni kell valamit, akkor nem kapok agyvérzést, ha egy cementes zsákot belekell rakni). De ugyanakkor nem lelakni, tiporni akarom, nem is OT a cél, hanem karbantartani, és használni, tehát hasonlóan, mint te.
    A 3 segédmotoros kerékpár összehasonlítós videó óta követlek titeket, nagyon nagy formák vagytok, folytasd a videózást mindenképp! Bánom, hogy az én korosztályomban sajnos nem igen sikerült eddig ilyen szerelős baráti társaságot összehoznom, ahogy nézem a videókat, mindig érzem, hogy kellene egy ilyen társaság is.
    Le a kalappal előtted, és csak így tovább!

    • @hadalori
      @hadalori  7 หลายเดือนก่อน +1

      Köszönöm szépen, köszönjük szépen! Ajánlom a Jetta 2 videót, ott én is elmondom és a leírásban még le is írom a sztorit ami.velem történt...😀 kitartást hozzá 😉

    • @ubazsi
      @ubazsi 7 หลายเดือนก่อน

      @@hadalori Azóta a facebookos bejegyzést is elolvastam, hát nem egy leányálom. Csodálom, hogy bírtad ép ésszel, én a Golfot is néha alig hiszem el, hogy valami megint nem megy rajta😂 Köszi szépen, aztán viszont kívánom a vasakhoz! :D

    • @hadalori
      @hadalori  7 หลายเดือนก่อน

      Bevallom, nem nagyon bírtam, néha ugraltam az orrán 😁 de az idő megszépíti az emlékeket 😀

  • @szucsmark9254
    @szucsmark9254 8 หลายเดือนก่อน +2

    Gratulálok hozzá lori

    • @hadalori
      @hadalori  8 หลายเดือนก่อน

      Köszönöm szépen, köszönjük szépen!

  • @janospozsonyi2425
    @janospozsonyi2425 8 หลายเดือนก่อน +1

    Gyönyörű!Gratulálok Lóri!

    • @hadalori
      @hadalori  8 หลายเดือนก่อน

      Köszönöm szépen!

  • @gergelypapai3600
    @gergelypapai3600 8 หลายเดือนก่อน +1

    Szia! Nem okoskodásból de úgy emlékszem van egy szerelőállása a motorhaztetőnek fell lehet teljesen hajtani, és akkor nem b...od be a fejed a hűtőrácsba. További jó veteránozást.

    • @hadalori
      @hadalori  8 หลายเดือนก่อน

      Igen, köszönöm, tudom, de majd ha nagyon lefejelem, hajtom föl 😀👌

  • @ZeeWolf76
    @ZeeWolf76 8 หลายเดือนก่อน +2

    Szeva Lóri Boldog Új Èvet Kívänok útolag is, Nagyon klassz a videó tetszett.
    Gratulálok a 10K hoz🎊🎊.Tényleg jó videós vagy egyedi stilussal .
    Ne hagyd abba csak igy tovább.Üdv Zoli voltam Bayernböl.

    • @hadalori
      @hadalori  8 หลายเดือนก่อน +1

      Köszönöm szépen, viszont, nem.hagyjuk 😉😁

  • @peterderdak8344
    @peterderdak8344 8 หลายเดือนก่อน +1

    Teljesen jo amit csinálsz!!!!varom a következőt!!!

    • @hadalori
      @hadalori  8 หลายเดือนก่อน

      Köszönöm, köszönjük szépen, ahogy tudjuk, nyomjuk 😉

  • @type3666
    @type3666 8 หลายเดือนก่อน +2

    19:39 Ami még hiányzik , egy régi szett felni és pár dísztárcsa :))

    • @hadalori
      @hadalori  8 หลายเดือนก่อน +1

      Lesz hozzá illő felni 😉

  • @mark51766
    @mark51766 8 หลายเดือนก่อน +2

    Gratulálok ehhez a csodás ritka autóhoz!

    • @hadalori
      @hadalori  8 หลายเดือนก่อน +1

      Köszönöm szépen!

  • @janospozsonyi2425
    @janospozsonyi2425 8 หลายเดือนก่อน +2

    Nem semmik vagytok!400 km Nem sok hiányzott hogy. Szombathelyen legyetek!

    • @hadalori
      @hadalori  8 หลายเดือนก่อน

      Közel voltunk, ez biztos 😄

  • @ferencbogdan1098
    @ferencbogdan1098 8 หลายเดือนก่อน +1

    Nekem.32 .èves 1,6 injektoros kombi mazdám.van nem.bel piaci autó 20:31 . Ritka darab, meg egy 31 éves volvo 460 gle szintén 1,6 OS. Mind 2 nagyon jó állapotban van rozsda ügyileg. Úgy motorikusan. Imádom a retro veterán 😎 Ízléses verdakat!

    • @hadalori
      @hadalori  8 หลายเดือนก่อน +1

      Azok meg jók voltak, ha a kaszni nem hagyja el őket szinte örök mindkettő szintén 🙂

    • @ferencbogdan1098
      @ferencbogdan1098 8 หลายเดือนก่อน +1

      Igen vigyázok is ràjuk !😎

  • @jozsefwirth-1990
    @jozsefwirth-1990 8 หลายเดือนก่อน +3

    Gratulálok a 10 k-hoz és a kocsihoz is

    • @hadalori
      @hadalori  8 หลายเดือนก่อน

      Köszönöm szépen, köszönjük szépen!

  • @pjotr3374
    @pjotr3374 8 หลายเดือนก่อน +3

    Az ot-s merci, szerintem nem egy nullával drágább.... Eszméletlen pénz lett a karosszériázás. Ezt az autót kikasznizni tökéletesre, 6-8 misi alatt nem állna meg és akkor még hol van a sok vacak, csavar, bilincs, stb ami még kéne az ot-hez...

    • @hadalori
      @hadalori  8 หลายเดือนก่อน +1

      Nekem nem is az az állapot a lényeg, nem hiába, financiális szempontból sem, és használati értékben sem, mert akkor pl nem állhat a ház előtt. Az OT állapotot megvenni egyszerűbb, mint megcsinalni, nekem az a véleményem, és akkor a bele fektetett energia és idő nincs benne, ami megfizethetetlen. És sajnos én látom mennyi egy jó ebből, régóta keresem, és tényleg egy nullával több ennél, és ebből annyival sem többért, nem lenne olyan, ez tény sajnos 😉

  • @Joy01977
    @Joy01977 8 หลายเดือนก่อน +1

    Sziasztok! Ezazzz Lóri így kell ezt csinálniiii😊 imádom amit csinálsz sajnálom hogy ilyen messze lakunk egymástól🤘🤘🤘🤘 üdv

    • @hadalori
      @hadalori  8 หลายเดือนก่อน

      Szia! Köszönöm, köszönjük szépen!

  • @RusserGT
    @RusserGT 8 หลายเดือนก่อน +1

    Úgy látom hogy akinek OT-s autója van,akár ilyen 123-as akár másik típus,egyszerűen csípi a szemét,vagy b.ssza a csőrét,hogy Lóri így is élvezi ezeket a járgányokat,egyszerűen hihetetlen mi a baj ezzel egyeseknek :D Érthetően elmondja,nem OT-s állapot a cél,hanem hogy használható retro gépjármű jöjjön létre, tömérdek mennyiségű pénzt,idegességet,időt megspórolva,tudja használni ezeket :D Mert igenis ugyanúgy hozza azt a feelinget,ez a lényeg!!! Persze azt alálehet írni, hogy sokkal jobb egy közel gyári állapotú,aminek jó a futóműve,motorja,fényezés,kasztni stb...viszont azokat,normális ember,berakja fedett helyre,garázsba esetleg,nem fogja kirakni az utcára,szabad ég alá.Csak így tovább,pacsi a vidikhez! :)

    • @hadalori
      @hadalori  8 หลายเดือนก่อน +1

      Köszönöm, ez lenne a lényeg, hogy nem kell kazal pénz a retrozashoz, és az öreg autózáshoz, bár, tény, hogy az OT más, szebb, jobb, de azzal ősztől tavaszig nem jönnék ki én sem, és én szeretek ilyenekkel közlekedni, bár épp most 3 szor állt meg majdnem a Merci alattam, így nem tudtunk azzal jönni, lesz erről is videó....😁

    • @RusserGT
      @RusserGT 8 หลายเดือนก่อน

      @@hadalori Ezaz,jöhet a videó 😁 Ezeknek a verdáknak már bőven ellehet nézni ha kicsit megfáradnak :D Szépet amúgy egyértelmű hogy megcsodálják,de ezeknek is már megvan a bája,amik kicsit megpihentek,de még mindig részese a forgalomnak,az emberek meg nem azt fogják nézni hogy milyen állapotba van,hanem hogy micsoda kuriozumok már ezek,mert már ritkán látnak ilyet :D Ui,majd tekintsd meg az üziket!

  • @imipapa5037
    @imipapa5037 8 หลายเดือนก่อน +1

    Mostmár talán meg jegyzet hogy először ki veszed az alkatrészt, és utána veszel csere darabot. 😊

    • @hadalori
      @hadalori  8 หลายเดือนก่อน

      Ésszerű ez lenne, de nem kivitelezhető mindig 🤷‍♂️😉

  • @ladizlauz
    @ladizlauz 8 หลายเดือนก่อน +1

    Gratulalok a 10000 feliratkozohoz! 🙂

    • @hadalori
      @hadalori  8 หลายเดือนก่อน

      Köszönöm szépen, köszönjük szépen a támogatást ! Nagyon örülök, hogy osszejott ☺️👌

  • @a9bszabi
    @a9bszabi 8 หลายเดือนก่อน +1

    Gratula. Sok Sikert!

    • @hadalori
      @hadalori  8 หลายเดือนก่อน

      Köszönöm, köszönjük szépen!

  • @busaattila
    @busaattila 8 หลายเดือนก่อน +2

    Szia Lóri!
    Nagyon tetszik, amit csinálsz! A legtöbb videódat megnéztem. Nem árulok zsákbamacskát, nekem a hétvégi reggelijeim "szerves" része vagy. Gratulálok a számos feliratkozóhoz!
    Azonban ez a csatornatagság dolog számomra nem opció. Nekem elvi kérdés. Nem sértésként, de számomra egyetlen tartalomkészítő csatornája sem ér nekem annyit, hogy fizessek érte. Ha ez így lesz nálad, akkor sajnos keresnem kell egy ingyenes csatornát. Azonban, amíg lesz nálad nem fizetős tartalom is, azt mindenképp nézni fogom.
    További sok sikert kívánok!

    • @hadalori
      @hadalori  8 หลายเดือนก่อน +2

      Szia! Köszönöm szépen, és a véleményt is, mert ezek alapján tervezem, természetesen soha nem tenném ezeket a videókat fizetőssé, hisz én is úgy gondolkozom, mint Te, ez gondolat szinten van még, a lényeg, hogy mindig lesz itt ennyi tartalom, ez biztos, később pedig többet is tervezem, tervezünk 😉👌

    • @hadalori
      @hadalori  8 หลายเดือนก่อน +1

      Ui.: Jó étvágyat a reggelihez !

    • @busaattila
      @busaattila 8 หลายเดือนก่อน

      @@hadalori köszike!

  • @Atomcsak
    @Atomcsak 8 หลายเดือนก่อน +1

    Úgy vártam volna hogy körbe mutogatotd az autót, meg belül is megnéztem volna szívesen, de attól függetlenül jó videó volt :)

    • @hadalori
      @hadalori  8 หลายเดือนก่อน

      Lesz komplett bemutató videó róla természetesen 😉 köszönöm 🙂

  • @Maico685
    @Maico685 8 หลายเดือนก่อน +1

    Tetszik az öreg Mercid Lóri,a videó top,mint mindig,Dió meg állandó segéded lett már úgy látom.👍😀

    • @hadalori
      @hadalori  8 หลายเดือนก่อน +1

      Köszönöm szépen, igen, mindig itt van termeszetesen, a kocsiért is jött velünk 😁

    • @Maico685
      @Maico685 8 หลายเดือนก่อน +1

      @@hadalori Az én Bichonom már 16 éves,de amíg fiatal volt,ő is mindig a jobb egyen feszített.😁

    • @hadalori
      @hadalori  8 หลายเดือนก่อน +1

      Na elhiszem, Dió is már 10 😊

    • @Maico685
      @Maico685 8 หลายเดือนก่อน

      @@hadalori Akkor igen jól tartja még magát.👍🙂

    • @hadalori
      @hadalori  8 หลายเดือนก่อน +1

      Szerencsére mondhatom, hogy igen 😊

  • @noxvilll19890331
    @noxvilll19890331 8 หลายเดือนก่อน +1

    Támogatom a csatorna tagságot. 💪 jöhet

    • @hadalori
      @hadalori  8 หลายเดือนก่อน

      Köszönöm szépen, köszönjük szépen 😉

  • @KEX_channel
    @KEX_channel 8 หลายเดือนก่อน +2

    Szia,Lóri! Zalalövői vagyok, olyan gyorsan rácsaptál erre a mercire hogy nem is találkoztam vele a marketplacon

    • @hadalori
      @hadalori  8 หลายเดือนก่อน +1

      Szia! Nem.sokat volt font, az biztos, nagyon régóta szeretnék ilyet, és nézegettem is 😁

  • @Lordmotor
    @Lordmotor 8 หลายเดือนก่อน +1

    Na meg is van a 10k.Grat!

    • @hadalori
      @hadalori  8 หลายเดือนก่อน

      Köszönöm szépen!

  • @erdeinet
    @erdeinet 8 หลายเดือนก่อน +1

    A csatornámon találsz egy pár W123 kombi videót, motivációnak :) Kitartást hozzá.

    • @hadalori
      @hadalori  8 หลายเดือนก่อน

      Köszönöm, szetnézek 👌

  • @type3666
    @type3666 8 หลายเดือนก่อน

    9:47 Csak ha , szok mindent lecserel-nek :))

  • @LajkaD92
    @LajkaD92 8 หลายเดือนก่อน +2

    Nekünk nagyon egy rugóra jár az eszünk,csak te meg is veszed :D ... nagy pacsi

    • @hadalori
      @hadalori  8 หลายเดือนก่อน

      Ennek örülök, de nyugi, néha megbánom, bár itt pont nem 😁

  • @cristos4281
    @cristos4281 8 หลายเดือนก่อน +2

    Üdv Lóri! Klassz a garázsod! Megkérdezhetem,hogy mekkora m2-er ,és hogy mennyiből jött ki?Arról is van videó?

    • @hadalori
      @hadalori  8 หลายเดือนก่อน +4

      Köszönöm, 8x5 lesz róla majd videó ahogy picit jobban elkészült , vagy jobb idő lesz kissé 😉

  • @nandorszalai4225
    @nandorszalai4225 8 หลายเดือนก่อน +1

    5 eves voltam mikor a szomszed vett egy ilyet csak sargaba. Elvitt vele kocsikazni.Akkor lettem szerelmese a mercinek, ez 30 eve volt 😁

    • @hadalori
      @hadalori  8 หลายเดือนก่อน +1

      Én tizenpar éve vettem egyet, hogy olcsón járjak, egyszer ültem egy ugyanilyen motorosban 94ben, trelert húzott 30 évig, és majdnem a mai napig ment, akkor döntöttem, hogy nekem is lesz, nem hiába ültem vissza a 124bol 😀

    • @nandorszalai4225
      @nandorszalai4225 8 หลายเดือนก่อน

      @@hadalori azt elhiszem. Sok boldogsagod legyen benne

  • @zoltantolosi2633
    @zoltantolosi2633 8 หลายเดือนก่อน +1

    Király

  • @zoltansarkozi8053
    @zoltansarkozi8053 8 หลายเดือนก่อน +1

    W123 pénztemető, négyévig jártam vele de a végén meguntam. Eladtam.

    • @hadalori
      @hadalori  8 หลายเดือนก่อน

      Nekem volt több is, az előző 3 évig nem napi használatban, a keletikkel szemben nekem megbízhatóbb, de elhiszem, hogy mivel öregek lehet velük gond is 🙂

  • @fabianpekarik9241
    @fabianpekarik9241 8 หลายเดือนก่อน +1

    Nem tudom mennyire érdekelne nekem van egy ktm babettam elég régi a videóból látom hogy érdekel téged az ilyen hogy érdekelne-e téged btw grat és jók a videoid

    • @hadalori
      @hadalori  8 หลายเดือนก่อน +1

      Köszönöm szépen, érdekelne 🤷‍♂️😉

    • @fabianpekarik9241
      @fabianpekarik9241 8 หลายเดือนก่อน

      @@hadalori a Facebook on is meg található ha úgy jobb van róla egy pár kép hogy tud miről volna szó

  • @paumkolu
    @paumkolu 8 หลายเดือนก่อน +1

    Elsőre elég unszimpatikus volt már nem is tudom melyik videó ami elém került a csatornáról.
    No de már nagyon régen úgy vagyok sok dologgal, hogy bármi olyan ami nem tetszik ha lehet pl itt akkor még tovább nézem/hallgatom.
    Esetleg megtalálom magamban a hibát, mert az is lehet velem van valami, vagy az alkotással ami tényleg valamiért nem jó.
    Így vagyok úgy, hogy feliratkoztam, és a kezdeti dolgok után kb tekerés nélkül, együltő helyemben végignézem a videókat.
    Rendes jól esik örülök mint egy taknyos gyerek a nyalókának ha van valami új.
    Főleg ez a mercis rész mert én is úgy vagyok, hogy valami régi mercit akarok magamnak.
    Legyen valami melós kocsim szerszámoknak ha beindulok, és egy mászkálós valami.
    Szóval a lényeg, hogy én mindent megtettem, kerestem a hibát de most az bennem volt, megtaláltam és csak gratulálni tudok, hogy jó kis filmeket teszel fel.
    Bocs a monológért, jó ideig nem leszek net és áram közelében aztán bánt az amiről le fogok maradni.
    A legjobbakat!

    • @hadalori
      @hadalori  8 หลายเดือนก่อน

      Köszönöm szépen, hogy adtál neki még egy esélyt, a régi merci szerintem egy bevallalhato projekt mert utána használható, egy keleti nem feltétlen ezt hozza 🤷‍♂️😉

  • @type3666
    @type3666 8 หลายเดือนก่อน

    19:00 Ez napi hasznalos veteran :))

  • @Lukealadar49
    @Lukealadar49 8 หลายเดือนก่อน +1

    Miért lett új rendszáma? 🤔 amúgy ne szabadkozz, hogy nem értesz hozzá, teljesen jó az irány 🙂

    • @hadalori
      @hadalori  8 หลายเดือนก่อน

      Nem szabadkozom, ezek tények, de.gyakorlom folyamatosan, mert muszáj 😁 rossz állapotban voltak már, és inkább lecseteltem időben, minthogy meg egy kört fizessek a kormanyablakban fölöslegesen 🙂

  • @Seelage
    @Seelage 8 หลายเดือนก่อน +1

    meta a kocsi, gratula

  • @iraK-i9k
    @iraK-i9k 7 หลายเดือนก่อน

    om 621 /// 3 fekvos ///190 D feltettuk az uaz generatort ja nefelejtcsuk el a technologia halad a merci futomuve 1985 utan szilenblokkos nem szukseges az allando szirzas mint a zuk stb! de ha ezt karban tartod teged is kiszolgal

  • @type3666
    @type3666 8 หลายเดือนก่อน +1

    Ja, és azért ment el a zöld, mert ez 300 D és 5 sebességes es gyorsab :))

    • @hadalori
      @hadalori  8 หลายเดือนก่อน

      Na igen 😉👌

  • @type3666
    @type3666 8 หลายเดือนก่อน

    2:18 Tehat ez egy volt Osztrak auto :))

  • @salzburg350
    @salzburg350 8 หลายเดือนก่อน +1

    Ennyi rendszámos autóra a biztosítás már nem kevés havonta.

    • @hadalori
      @hadalori  8 หลายเดือนก่อน +1

      Nem vészes, mert mind öreg, pl az x3 20 éves, 40 egy évben, a 645 is, a többi kb elhanyagolható szerencsére, máshogy nem mehetne 😊

  • @Zsoooooti
    @Zsoooooti 8 หลายเดือนก่อน +1

    Te nem vagy egyszerű eset. Meg sem lep. 👍 Asszony egyetlen motor miatt is nyűgös, nálad hány jármű van éppen?

    • @hadalori
      @hadalori  8 หลายเดือนก่อน +1

      Egyszerű a képlet, nincs asszony aki szólna 🤷‍♂️🤣 a mostanában láthatóakon kívül még az aro 10, a 2102 és egy Niva, mindegyik vár a sorára, ideiglenesen kivonva 😉

    • @Zsoooooti
      @Zsoooooti 8 หลายเดือนก่อน

      @@hadalori Itt a motor a baja, nem éppen békésen közlekedek. :)

    • @hadalori
      @hadalori  8 หลายเดือนก่อน

      Jaaa így már értem 😉👌

  • @type3666
    @type3666 8 หลายเดือนก่อน

    1:45 Szimulátorosztam :))

  • @TamásKorom-i5s
    @TamásKorom-i5s 8 หลายเดือนก่อน +1

    te a videókért veszel olyan kocsikat amiket szerelni kell például ez. legalábis fényezés meg motorikus meg rohadás ügyileg
    ha szabad kérdezni?

    • @hadalori
      @hadalori  8 หลายเดือนก่อน

      Nagy vágyam volt mindig egy ilyen, és nem, nem szivatnam magam fölöslegesen, ha elérhető áron lenne lényegesen jobb, de ezekről nem mondható el, mert 2m-ért is ilyen van, és 4-ert van tényleg szép, ez pedig 1 alatt volt, így megéri vele.foglalkozni😉

  • @tamásnagy-h4f
    @tamásnagy-h4f 8 หลายเดือนก่อน +1

    Ilyet bontanak egy csabai bontóban,szintállítós futóművel,ép díszekkel,sötétkék színben.Szerintem jobb állapotban van.Kár érte.Neten van kép róla.

    • @hadalori
      @hadalori  8 หลายเดือนก่อน

      Köszönöm az infót!

  • @type3666
    @type3666 5 หลายเดือนก่อน

    Depeche Mode :) .

  • @davidkincses7755
    @davidkincses7755 8 หลายเดือนก่อน +1

    Összesen mennyi akksit raktál bele? 😂 Feleségemmel nézem 4-ig számolta. 😂

    • @hadalori
      @hadalori  8 หลายเดือนก่อน

      Kb annyi volt, az most már nem szívja az újat, amit vettem bele 🤣🤣

  • @balazskun4785
    @balazskun4785 8 หลายเดือนก่อน +1

    Szép autó. A Babettával mi a terv?

    • @hadalori
      @hadalori  8 หลายเดือนก่อน +1

      Köszönöm, jó kérdés, azon gondolkozom, ha elindul a csatornatagsag, elajandekozom a tagok között majd, de meglatjuk, videó lesz majd róla 😉

    • @balazskun9289
      @balazskun9289 8 หลายเดือนก่อน

      Köszi. Add el! Megveszem tőled 😉

    • @hadalori
      @hadalori  8 หลายเดือนก่อน

      Irj rám privátban 😁👌

    • @balazskun9289
      @balazskun9289 8 หลายเดือนก่อน

      @@hadalori oksi. 😀

  • @BERCI_SZABOLCSKA
    @BERCI_SZABOLCSKA 8 หลายเดือนก่อน +1

    Neeeee, megígérted hogy ladás tartalom lesz😥😥

    • @hadalori
      @hadalori  8 หลายเดือนก่อน

      Lenne, lesz is, és csal elkezdtem, de ez például közbejött 😀

  • @fordst220enslave4
    @fordst220enslave4 8 หลายเดือนก่อน +1

    Na nehogy azt mond,hogy Zalai vagy :D mert én Kávási-Zalalövői is is :D ja bocsi csak oda mentetek ajjj :D

    • @hadalori
      @hadalori  8 หลายเดือนก่อน +1

      Nem, csak már kétszer voltam.ott autoert, egyszer 2010ben egy e30ert, és most 😀

    • @fordst220enslave4
      @fordst220enslave4 8 หลายเดือนก่อน

      @@hadalori gyere többször is :D és milyennek látod az Ország ennek részét? :)

  • @GimiGimi-ez6hy
    @GimiGimi-ez6hy 8 หลายเดือนก่อน +1

    Mennyi volt meg lehet tudni?

    • @hadalori
      @hadalori  8 หลายเดือนก่อน

      600 volt az ára, azért is vettem meg 😉

  • @denesdomjan9371
    @denesdomjan9371 8 หลายเดือนก่อน +1

    Lehet volt már de amugy te mit dolgozol ?

    • @hadalori
      @hadalori  8 หลายเดือนก่อน

      Én mentős vagyok, mentőtechnikus 😉

  • @Blesken847
    @Blesken847 8 หลายเดือนก่อน +2

    Szia Lóránt!

    • @Blesken847
      @Blesken847 8 หลายเดือนก่อน +1

      Feliratkoztam a csatornádra

    • @hadalori
      @hadalori  8 หลายเดือนก่อน +1

      Szia! Köszönöm szépen, köszönjük szépen!

  • @Albertribal1927
    @Albertribal1927 8 หลายเดือนก่อน

    Túl fiatalok vagytok. Én még ültem 6 éves ilyenben.

    • @hadalori
      @hadalori  8 หลายเดือนก่อน +1

      Igen. Akkor is kuriózum volt, és már most is az lett nagyjából, főleg, ami szép 👌

  • @type3666
    @type3666 8 หลายเดือนก่อน

    2:39 Regi szamos :))

    • @hadalori
      @hadalori  8 หลายเดือนก่อน +1

      Igen 😉

    • @type3666
      @type3666 8 หลายเดือนก่อน

      @@hadalori Most már átíráskor , nem lehet megtartani a rendszámot ??

  • @Gombasszabolcs
    @Gombasszabolcs 8 หลายเดือนก่อน +1

    Szia!
    A csatornatagsàg mit takar ?

    • @hadalori
      @hadalori  8 หลายเดือนก่อน +2

      Szia itt is 😉 igazából minimális összegért egy támogató jelleg, amit a csatornára és autókra fordítható, pár csak tagoknak tartalom, illetve a fix videók hamarabb láthatóak, de ez még kitalalas alatt van, a koncepció nem teljes, es lehet pár ajandekot is bedobok majd, a babettat, amit ismersz, illetve verhovinat stb 😉

    • @Gombasszabolcs
      @Gombasszabolcs 8 หลายเดือนก่อน

      Èrtem .
      Lehet fèlreèrthető volt amit irtam mesengeren
      Hogy hozzàd vinnènk le nem pestig

  • @type3666
    @type3666 8 หลายเดือนก่อน +1

    Mien zene szol az intro-ban ??

    • @hadalori
      @hadalori  8 หลายเดือนก่อน

      Mindig benne van a leírásban, linkkel, előadóval egyutt😉

  • @petercsongradi
    @petercsongradi 8 หลายเดือนก่อน

    Ha nem értesz hozzá, miért szerelsz autót?

    • @hadalori
      @hadalori  8 หลายเดือนก่อน

      Mert szeretem az autókat, és minden ilyennel tanulok, illetve financialisan sem engedhetem meg, hogy minden kis dologgal szerelőhöz menjek. Villanykörtét is cserelek, mégsem vagyok villanyszerelő 🤷‍♂️😁

  • @salzburg350
    @salzburg350 8 หลายเดือนก่อน +1

    Mennyiért vetted?Mi az a 10 k. 10000,100000,1000000? Nem magyarban élek. Gondolom 1millió

    • @hadalori
      @hadalori  8 หลายเดือนก่อน

      A 10k a feliratozó szám, hogy 10e lett, a kocsi 600 volt 😉

    • @salzburg350
      @salzburg350 8 หลายเดือนก่อน

      @@hadalori köszi.

  • @type3666
    @type3666 8 หลายเดือนก่อน

    3:24 :))

  • @77vistvan
    @77vistvan 8 หลายเดือนก่อน

    Nem ez a baj..a baj ott van hogy vagy ott rohad Nàlad.. vagy eladod. Egy videót nem tettél fel hogy megjavítod. Akkor?? Nagyon szeretem a videókat..de mindent a shóért?? Hol vannak azok azok az autók amiket fel újítottàl? Így hiteltelen

    • @hadalori
      @hadalori  8 หลายเดือนก่อน +1

      Ajánlom a Nivas, Dacias, Uazos stb videot, amit festettem, illetve az előző 123 videóban is látható milyen volt és milyen lett😉 nekem nem kell semmit sem bizonyitanom úgy érzem, mert ezekkel járok 😁 a Barkasrol nem is beszélve, ami hengerfejesen érkezett, csak nem volt még videó róla 🤷‍♂️ nálam pedig soha nem volt cél a gyönyörű állapot elérése, többre tartom az olcsón elérhető megbízható műszaki állapotot és az ezáltal elérhető élmények gyűjteset a járművekkel , és még a pénztárca is kímélve marad, nem beszélve az időről, energiáról. Tisztában vagyok.vele, hogy mindenre nem futja nekem sem, így atadtam a lehetőséget másoknak, a Wartburgnal, Trabantnal, Fiat 850nel, így nincs sok megalmodott befejezetlen projekt ami 'rohad nálam' 😉👌

  • @type3666
    @type3666 8 หลายเดือนก่อน +1

    Na vegre :))

  • @lackodhr.5303
    @lackodhr.5303 8 หลายเดือนก่อน +1

    🤗👍👌👏

  • @wolf313w
    @wolf313w 8 หลายเดือนก่อน

    Mennyiért vetted ha nem titok.

    • @hadalori
      @hadalori  8 หลายเดือนก่อน +1

      600 volt, nem titok, annyiért nem lehetett otthagyni, bár ma nem jutottam el vele snowboardozni 🤷‍♂️😀

  • @zsoltdobroczki6206
    @zsoltdobroczki6206 8 หลายเดือนก่อน

    SZIA MIKOR LESZ EGY FLOTA BEMUTATO

    • @gaborszabo6406
      @gaborszabo6406 8 หลายเดือนก่อน

      Flotta

    • @hadalori
      @hadalori  8 หลายเดือนก่อน

      Szia! Nem terveztem, aro10 2102 van még meg 👌

  • @MrBalintka01
    @MrBalintka01 8 หลายเดือนก่อน +2

    Mezikovezsdi vAgy