1978-ban zöld vol(PA 9116 kispolskim ). Pár év után Skoda Favoritom lett. Nekem a kispolstki a legfontosabb az.utazások miatt kellett Dániában is jártam velr. Fotóim vannak. 71 éves vagyok, már nem akarnék semmilyen autót vezetni..
@@type3666 május 5-én volt a Volvo Hungária Cinkotai úti telephelyén egy ST22 Lacika közönségtalálkozó. Volt egy kamionismertetés, ill kamion átadás Fáczán Gergely kereskedelmi és marketing igazgató részéről. Utána lehetett tőle kérdezni, beszélgetni, meg persze a kamiont is meg lehetett nézni, bele lehetett ülni.
Idén Június 3.-án volt a kis-Polski 50. születésnapja,itt nálunk Bielsko-BiaŁa-ban.Itt van ugyanis a Fiat gyár több,mint 100 éve.Volt nagy felvonulás,bemutató,nagyon jó hétvégi program volt. :) (Ez itt a reklám helye!) Sajnos Mo.-on kevesen ismerik ezt szép várost,pedig sok,magyaroknak is érdekes látványosság van itt,pl. a rajzfilm-stúdió (ma már csak múzeum),ahol többek között a Lolka-Bolka is készült,téli és nyári sipálya,felvonó a hegyekbe,mountain-bike pályák,reptér sétarepüléshez,lőtér stb.Gyönyörű a bel-város,a monarchia idején épült kastély-múzeum,fő-posta,szinház,vasút-állomás.Alig egy órányira van Krakkó,Katowice vagy Auschwitz.De van lángos-étterem és kürtös-kalács is!Évek óta mi nyerjük meg nyáron a legszebb virágokkal diszitett város,ill. télen a legszebb karácsonyi dekorációval diszitett város cimet is.Egy szó,mint száz:érdemes ellátogatni hozzánk,főleg azért,mert jóval olcsóbb,mint pl. Zakopane :)
Az olasz autógyártás gyöngyszemei, licenc alapján. Amúgy a kispolák, a fiat 500- hoz képest, tágas, és abban a Bud Spencer is belefért. A Fiat 125, pedig felső kategóriás autó volt anno. Én két nagypolszkit nyúztam el, jó fékek, jó rugózás, és kis szerencsével, hozzájutottam egy torinói 125 spec motorjához, és 5 gangos váltójához. Az a motor-váltó, két kasztnit szolgált ki. Huszonhárom évig tudtam nagypolszkis lenni.
Sziasztok! 37 éves vagyok, régóta nézegettem veterán autókat! Két és fél éve véletlenül sikerült vennem egy kispolszkit, ismerőstől, mondhatni potom pénzért. A szokásos dolgokat megcsináltam rajta, vezérlés, gyújtás, fékek stb. Én igazából nem értem miért fikázzák annyira. Tény, ha nem ért hozzá az ember egy szopás lehet. De. Aki nem ért a kocsikhoz, minek vezet? Nekem nem sokkal utána, hogy autóra lett jogsim az volt a vágyam, hogy tudjam mi az, amit hajtok így akkor autószerelő szakmát is elvégeztem. Bár nem dolgozom a szakmában, de úgy gondolom érdemes volt. Lehet, hogy ez is alapja annak, hogy én a trendekkel ellentétben jó autónak tartom a kispolszkit? Mármint, hogy közel sem akkora fos, amennyire szarnak elhordják! Hálás kis autó! És a fogyasztás sem sok mint hazudják mások, legutóbb 4,8 jött ki jó időben mikor 50-50 kmt mentem egyhuzamban, veterán majálisra Balogunyomba. Ez lehetett volna szerintem kevesebb is, ha nem 80-100 között autózok hanem csak 60-70. Úgyhogy ennyit erről. Szerintem igenis sokat számít milyen gazdája van egy autónak, aki használja csak, vagy ért hozzá valamit. Nem mondom, hogy sokat tudok a szakma ellenére, de amit nem tudok annak utána járok illetve kérdezek szakikat. Egyébként az tény, hogy autóként nehezen értékelhető a kispolszki mert kicsi, kényelmetlen. De a 70es években sok családnak ez jelentette a mobilitást, és ez akkor nagy szó volt! Üdv mindenkinek, aki szereti ezeket az autókat!
Ok amit írsz csak tudod akkoriban meg főleg nem minden Kispolszki tulaj /főleg nők 70% jártak ilyennel/ nem végeztek mellé autószerelői állást ... 🤣🤣és itt lép érvénybe a mondatod "Tény, ha nem ért hozzá az ember egy szopás lehet." Ennyi !
Kettő 126 ost nyüstöltem, az első kocsim volt az, amelyik eléggé szivatott, a másodikkal nem sok bajom volt. Az tény hogy gyárilag elég hanyagul csomagolták össze a kis Fiatot, lazák voltak a csavarok stb szóval ilyen banális hibák miatt intett be az autó és mondta hogy most egy tapodtat nem megyek tovább. Késő éjjel hosszú úttal mögöttem becsattogtam egy benzinkúthoz, hívtak egy szerelőt, átnézte hogy mi a gond miért nem indul, egy csavar esett ki, majd a többi csavarokat is meghúzta. Aztán sikeresen haza indultam Budapestre. Volt élményem velük az biztos. Szerettem a kis autómat, de a mostani gondolatom azért csak azt móndja hogy nem biztonságos vele utazni. Viszont a nosztalgia megmaradt. ❤️
Túl azon, h az átlagembert nem érdekelte a műszaki rész/dilettáns volt hozzá, meg tudjuk milyen konstrukció, de van egy olyan jelenség polákoknál (mondjuk ez kb. a legtöbb szoci autóra igaz), h voltak a jobb műszakban készültek, amik jobban is sikerültek, meg a vonzás törvénye szerint gondosabb, hozzáértőbb tulajokhoz kerültek, ill. az alaposan, szakszerűen felújított példányok, amik kb. gondmentesek voltak nagyon sokáig, meg voltak a rosszul sikerült, vagy tákolt példányok, amik sose indultak, vagy ha igen, még a szomszéd faluba se mertem volna velük elindulni. Ezért van az, h az összes szoci autóról egyszerre mondják h megbízható, meg azt is h megbízhatatlan szervízigényes.
@@kockamaniaklub 186. De mivel vékonyabb vagyok, még magasabbnak tűnök. Am elfértem benne, sose panaszkodtam :D Am volt e30-am, e21-esem, Golf 2-esem, és most hajtom a harmadik Ladámat, ami egy steril 2106. És igen, ezekben jobban el lehet férni. Meg nem fagysz meg télen 😁
Eveken keresztul minden nyaron a Lengyeleknel nyaraltam polskival, soha semmi baja nem volt. Egyszer kell normalisan, hozzaertessel rendbetenni, utana csak idonkent kell atnezni es elmegy egeszen Helsinkiig is. Tobbszor jartam Gdanskba, Sopoton, Gdyniaban is, sot a lengyel felszigetre is kimentunk. De orulok hogy olyan hozzaerto embereket kerdeztek akik inkabb gyuloltek, mintsem olyanokat akiknek a szive csucske es nem csak egy eve birtokolja. Szoval ezt lehetne meg vesezni, de nem olyanokkal akik a riportban is szerepeltek. Kinek a Lada, kinek a Trabant. NEKEM A kispolski!
A kispolszkiból a hely, a riportból az objektivitás hiányzik. Sztereotípiákra könnyű anyagot építeni, közben meg a lényeg nem hangzott el: a 126-os Fiatot is az olaszok tervezték, akik a világ élén jártak kisautó-gyártásban. Az 1970-es évek elején modern volt és városi használatra szánták. Csak a kelet-európai szocialista hiánygazdaságban lett a lengyel családok egyetlen autója, amivel más lehetőség nem lévén a tengerhez kellett utazniuk. Összehasonlítani egy Cadillac-kel? Persze, nyilván egy és ugyanazon kategória, ezzel megint csak az objektivitás hiányzott az anyagból. Nem vagyok amúgy kispolszki rajongó sem tulaj, de zavar ha mindenáron csak a negatívumokat emelik ki. A Velorexre vagy a Dacia Lastunra miért nem kérdeztetek rá?
@@dezsizoltan1923 nem lett kontextusba helyezve maga a típus, nem lett elmagyarázva miért volt ugyanaz az autó Olaszországban slágertermék, a keleti blokkban pedig a viccek tárgya. Ezeket elmondani sokkal célszerűbb lett volna, mint leautózni Dörgicsére csak azért, hogy összehasonlíthassátok egy luxusautóval.
@@TheBrakepoint köszönöm a szerkesztési tanácsot. :) Amúgy (viccet félre) még igazad is lehetne, ha ez egy autós magazin lenne. De nem az. Ez egy közéleti-közérzeti magazin. Más műfaj. (Kulisszatitok jön.) Dörgicsére meg teljesen más miatt mentem el. de ha már ott voltam, megmutattam a méretkülönbségeket. Matuska bácsi a Pogány Madonnából erre mondja, hogy árukapcsolás...
@@dezsizoltan1923 milyen szakértőt láttál te? A Nagypolski klub tagjait? Van ám Kispolski klub is Magyarországon, aktív is. Miért nem őket hívták?! Vagy a fényező, aki azért szidja a típust, mert a cserealkatrészekről a saját kollégái nem takarították el hegesztés előtt a raktári korróziógátlót?! Hát, igen, erről tényleg a típus tehet... Vagy a Gabi, aki nagy imádatában egy megbízhatatlan szarnak tartja?! Ezek közül melyik volt a szakértő?
Nekem a Spar parkolóba raktak be az 1500 Ladámba 3 rekesz sört. A csomagtartó nyílt, de az utastér már nem. Mondtam az emberkének, nyugodtan hagyja csak benne a sört, elfér.
Kis Polski sosem volt jó autó többet toltam mint mentem vele,100 km vezetés 3 nap szerelés.A Nagy Pók az már jó autó volt 4 tárcsafék stb csak annak is korszerűtlen volt az az alulvezérelt technika,de azt elismerem én is.Kérdés,hogy Trabant vagy Kis Polski?Trabant 100x megbizhatóbb.
Erdekes en elfertem az enyimben anno! Pedig 187 cm vagyok, nem robbant le soha nekem és még előzni is tudtam vele! Oliva zöld szinben pompázott, nagyon szerettem!
Meg hogy régen minden jobb volt Ez egy nagyon jó demonstráció volt Kint Cadillacel jártak mi meg vártunk 5 evet a szarrèrára Nekem is volt télen fűtés nulla Az enyém megbízható volt
Azért az 50 milliós baráti Lengyelországban voltak vannak jó dolgok. Az egyik 500 Zloty = 100 €. A másik az abszolult szegénység 3% nál van márt évek óta mint Csehországban és Ausztriában. A legjóbb pápa a Lengyel Karol Jozef Wojtyla II János Pál. Az 1500 P125 Polski Fiat 75 lóerös az tényleg szép autó. Krakow szép angyalós város egyszer meg kéne néznem. A forintot 1976 - ban 20 % kal értékelték le 1978-ban még 16% -al igy lett a Polski Fiat P125 1500 75 lóeeös 1979-re újanon 120.000 forint. A DDR - ben Kellet ez neked Németországban 22.000 márkába került újanon. Az 1500 75 lóerös Polski Fiatból 67.500 darabot adtak el Magyarországnak. A kispolszkit nem ismerem az Rubint Réka elsö autója volt ahogy mesélte egy riportban.😊
A Lengyel Népköztársaság múzeumában, Varsóban van kiállítva egy félbevágott kispolszki. Mit mondjak, elég nehezen tudtam magam belepréselni, de egy kép erejéig csak sikerült :)
A kispolski arra volt alkalmas hogy A-ból B pontba eljusson valahogy az emberfia. Emlékszem egyszer az iskola népe megviccelte a szeretett matektanárt, s felraktuk a polskiját egy beton ping-pong asztalra. :)
Ki szerette azt a kis szutykot?! Egyszer volt olyan autónk, és még kölyökként is utáltam, mert úgy kellett abba a kényelmetlen kis szutyokba behajtogatni magam a hátsó ülésre
Én hiába vagyok elfogult mert 9 éve élek itt Lengyelben, de egyszer vezettem förtelem. Rángatott nem ment finoman. Gondoljunk bele mai szemmel ez egy kis autó és ez is megeszi a 6 litert százon, egy Suzuki swift jóval nagyobb és az se eszik többet hatnál. Tehát a kevest fogyaszt nagyon idézöjelbe tenném. Egyébként van itt másik két kultikus autó amit jobban szerettek az emberek: Syrena és az FSO Polonez. Azokat kellett volna bemutatni
Jóska, kicsit beavatlak a szakmába. Olyan autót nem mutatunk be a nosztalgioblokkban, amely kapcsán nem lehet nosztalgiázni. A magyarok egyik típust sem ismerték abból a kettőből, amit írtál. (Nyilván tisztelet a nagyon kis számú kivételnek)
@@dezsizoltan1923 polonézt azèrt ismerük!!! Csak nálunk nem forgalmazták. De ti a nézeccsègre mentek igy a. Kispolák jó téma. Habár nagyon fos közhelyes is. Valakinek ez a moslék is kell.
keveset fogyasztott akkor, amikor ezeket használták. A Lada 10-11 literje, a Nagypolski 12 literje, Wartburg 8-9 literje, Trabant 7,5 literje (!) mellett kifejezetten alacsony a videóban hallható 6 liter, de igazából simán 5-5,5 között lehetett vele járni.
@@peterkornis5377 kortárs autókhoz kèpest igazad van picit jobb a helyzet. Azért picit te is tulzol. Nekem volt 07 ladám ès 8-9 lityiböl szèpen el tudott járni! Szerintem a kis polák is simán bevette a hatot. Mindegy én nem szeretem a kis autókat. Inkább egy Polonez , Lada, Skoda, Trabi.
@@Enkeli344 nekem meg Kispolskim volt, kettő is. 5-5,5 liter között jártam mindkettővel. Jó gyertya, helyes gyújtásbeállítás, megfelelő karburátor beállítás, nem lógó vezérműlánc és máris nem evett többet.
Tizenhárom évet kispolszkiztam.. Néha úgy érzem,talán megint kellene egy. Aztán akkor az eladó kinyitja a motorsátrat,és elmegy a kedvem az egésztől. Hihetetlen mennyit görnyedtem ên itt,hogy másnap is tudjak vele menni dolgozni. Azt hiszem,inkább nem.
Hát lehet nem imádni ezt az autót? - ha a kérdés az 1959-es Cadillacre vonatkozik, akkor a válaszom egyértelműen NEM, hiszen egy ilyen kell! :) A kispókot meghagyom a rajongó táborának. :)
Lehet imádni,de az ellenségemnek sem kívánom,hogy ilyen autóval kelljen járnia.Amikor ezt tervezték,az volt a cél,hogy lehet egy autóban a legtöbb selejt dolgot beleépíteni.Sikerült.
Ez csak egy szokásos hatásvadász riport, mely mutatja készítője felkészületlenségét e témában. Meg sem próbál valós képet mutatni a járműről, az egész videó alatt érezhető az ironikus stílusba csomagolt lenézés! Egy ilyen film nem lehet hiteles az adott kor társadalmi-gazdasági lehetőségeinek ismerete nélkül, és persze némi műszaki érzék sem lett volna hátrány. A régi járműveket a saját koruk, és nem a mai elvárások alapján kell, és szabad megítélni! Minden autónak, így a kis Polskiknak is voltak gyenge pontjai, de megfelelő karbantartással hasznos "családtaggá" váltak sokak számára abban a korban, amikor a saját gépkocsi még luxusnak számított.
59-es Cadillac Sedan De Ville. Az Eldorado vagy 2 ajtós (kupé, kabrió) vagy a limitált példányszámú, a Pininfarinánál, Olaszországban készült Eldorado Brougham. Ui: Mégcsak nem is Sedan De Ville 😀. Elnéztem, ez egy Series 62, magyarul az alapkivitel. Igaz, van benne pl légkondi, ami akkor egy nagyon ritka extra volt
Most már nosztalgikus a dolog de annak idején azért egy nagy szar volt.rohadt mint a papir,mindig szétesett rajta valami.nem is beszélve h életveszélyes volt,aki szemből ütközött a lábánal annyi lett.
Már Júniusban uborkaszezon van? Tudatosan nagyítanak fel lényegtelen híreket.... Mellesleg az ország közepén-keleti régióiban, a mai napig napi használatban vannak ezek az autók. Egy öntömjénezős felturbózott de valójában piti rész lett. Szánalmas hogy György Gabriella be van emelve a "tartalomba".
Az jól látható, hogy fogalmad sincs a műsor szerkezetéről. Ez amúgy nem baj, hiszen nem nézhet mindenki bennünket. De talán kár olyan dologról véleményt nyilvánítani, amit nem ismersz. Ez nem uborkaszezon, (majdnem) minden adásban van egy könnyedebb anyag. És ha néha néznéd, akkor azt is tudnád, hogy a riporterek sűrűn benne vannak egymás anyagában.
@@dezsizoltan1923 Miért kéne nekem mint nézőnek fogalmam lenni a műsor szerkezetéről? Milyen jogon van neked ilyen elvárásod? Tudod mennyire egyszerűen történik a nézői értékelés: szórakoztató vagy nem szórakoztató. Ennyi. És egyetértek önmagammal, ez nem sikerült a legjobbra. Hajrá.
@@boneym7828 na ez már sokkal korrektebb volt. Neked nem tetszett. Kész. Nem az uborkaszezon miatt. Hanem azért, mert nem szórakoztató. Ez így egy korrekt nézői vélemény. Elvárást meg nem fogalmaztam meg veled szemben. Szóval ezt ne kérd számon rajtam :) Hajrá neked is!
Sok igénytelen szart csináltak a szoci országok,egyedül a fiat lada volt autónak nevezhető bár az is égénytelenül lett meg formázva,érdekes h a spanyolok sokkal jobban tervezték meg seatként,nagyobb motor és igényesebb külső belső.
csak először szívás. Sőt, ha bowdenes, mint a videóban levő, akkor nem is akkora szívás. Ha kulcsos, akkor kell bűvészkedni kicsit, de találkozón másnaposan, kávé előtt 1,5 óra alatt le és fel lehet szerelni kényelmesen. ;)
Nekem volt egy kispolszkim 1990 korul. Egy ev alatt 16-szor robbantam le vele. Szamoltam!
Más azt írja nem volt nagy Szop.s főleg ha autószerelőit is elvégezted mellé de én neked hiszek 🙂
1978-ban zöld vol(PA 9116 kispolskim ). Pár év után Skoda Favoritom lett. Nekem
a kispolstki a legfontosabb az.utazások miatt kellett
Dániában is jártam velr. Fotóim vannak.
71 éves vagyok, már nem akarnék semmilyen autót vezetni..
2016-ban Varsóból egy LOT repülőgéppel elvittek Los Angelesbe egy kispolszkit, amit Tom Hanksnek adtak, aki nemsokkal később meg is szabadult tőle.
Az St Laci uj Volvo-ja amivel most jar ??? Vagy mas ?? A kepben ?? Latom hogy ugyan csak metal surke mint a övé :)) .
@@type3666 május 5-én volt a Volvo Hungária Cinkotai úti telephelyén egy ST22 Lacika közönségtalálkozó. Volt egy kamionismertetés, ill kamion átadás Fáczán Gergely kereskedelmi és marketing igazgató részéről. Utána lehetett tőle kérdezni, beszélgetni, meg persze a kamiont is meg lehetett nézni, bele lehetett ülni.
Idén Június 3.-án volt a kis-Polski 50. születésnapja,itt nálunk Bielsko-BiaŁa-ban.Itt van ugyanis a Fiat gyár több,mint 100 éve.Volt nagy felvonulás,bemutató,nagyon jó hétvégi program volt. :) (Ez itt a reklám helye!) Sajnos Mo.-on kevesen ismerik ezt szép várost,pedig sok,magyaroknak is érdekes látványosság van itt,pl. a rajzfilm-stúdió (ma már csak múzeum),ahol többek között a Lolka-Bolka is készült,téli és nyári sipálya,felvonó a hegyekbe,mountain-bike pályák,reptér sétarepüléshez,lőtér stb.Gyönyörű a bel-város,a monarchia idején épült kastély-múzeum,fő-posta,szinház,vasút-állomás.Alig egy órányira van Krakkó,Katowice vagy Auschwitz.De van lángos-étterem és kürtös-kalács is!Évek óta mi nyerjük meg nyáron a legszebb virágokkal diszitett város,ill. télen a legszebb karácsonyi dekorációval diszitett város cimet is.Egy szó,mint száz:érdemes ellátogatni hozzánk,főleg azért,mert jóval olcsóbb,mint pl. Zakopane :)
6:47 Gabi beleül a Nagyba 🤣🤣 Előtte csak kicsibe ült !
Biztos nagyon élvezte!!! :D
@@danee85djv El is mondta jobb minőség 9:46 🤣🤣
Én nem tudom , nekem is volt kis polskim és soha semmi baja nem volt. IMÁDTAM!!😍😍
Az olasz autógyártás gyöngyszemei, licenc alapján. Amúgy a kispolák, a fiat 500- hoz képest, tágas, és abban a Bud Spencer is belefért. A Fiat 125, pedig felső kategóriás autó volt anno.
Én két nagypolszkit nyúztam el, jó fékek, jó rugózás, és kis szerencsével, hozzájutottam egy torinói 125 spec motorjához, és 5 gangos váltójához. Az a motor-váltó, két kasztnit szolgált ki. Huszonhárom évig tudtam nagypolszkis lenni.
Sziasztok! 37 éves vagyok, régóta nézegettem veterán autókat! Két és fél éve véletlenül sikerült vennem egy kispolszkit, ismerőstől, mondhatni potom pénzért. A szokásos dolgokat megcsináltam rajta, vezérlés, gyújtás, fékek stb. Én igazából nem értem miért fikázzák annyira. Tény, ha nem ért hozzá az ember egy szopás lehet. De. Aki nem ért a kocsikhoz, minek vezet? Nekem nem sokkal utána, hogy autóra lett jogsim az volt a vágyam, hogy tudjam mi az, amit hajtok így akkor autószerelő szakmát is elvégeztem. Bár nem dolgozom a szakmában, de úgy gondolom érdemes volt. Lehet, hogy ez is alapja annak, hogy én a trendekkel ellentétben jó autónak tartom a kispolszkit? Mármint, hogy közel sem akkora fos, amennyire szarnak elhordják! Hálás kis autó! És a fogyasztás sem sok mint hazudják mások, legutóbb 4,8 jött ki jó időben mikor 50-50 kmt mentem egyhuzamban, veterán majálisra Balogunyomba. Ez lehetett volna szerintem kevesebb is, ha nem 80-100 között autózok hanem csak 60-70. Úgyhogy ennyit erről. Szerintem igenis sokat számít milyen gazdája van egy autónak, aki használja csak, vagy ért hozzá valamit. Nem mondom, hogy sokat tudok a szakma ellenére, de amit nem tudok annak utána járok illetve kérdezek szakikat. Egyébként az tény, hogy autóként nehezen értékelhető a kispolszki mert kicsi, kényelmetlen. De a 70es években sok családnak ez jelentette a mobilitást, és ez akkor nagy szó volt! Üdv mindenkinek, aki szereti ezeket az autókat!
Ok amit írsz csak tudod akkoriban meg főleg nem minden Kispolszki tulaj /főleg nők 70% jártak ilyennel/ nem végeztek mellé autószerelői állást ... 🤣🤣és itt lép érvénybe a mondatod "Tény, ha nem ért hozzá az ember egy szopás lehet." Ennyi !
Kettő 126 ost nyüstöltem, az első kocsim volt az, amelyik eléggé szivatott, a másodikkal nem sok bajom volt. Az tény hogy gyárilag elég hanyagul csomagolták össze a kis Fiatot, lazák voltak a csavarok stb szóval ilyen banális hibák miatt intett be az autó és mondta hogy most egy tapodtat nem megyek tovább. Késő éjjel hosszú úttal mögöttem becsattogtam egy benzinkúthoz, hívtak egy szerelőt, átnézte hogy mi a gond miért nem indul, egy csavar esett ki, majd a többi csavarokat is meghúzta. Aztán sikeresen haza indultam Budapestre. Volt élményem velük az biztos. Szerettem a kis autómat, de a mostani gondolatom azért csak azt móndja hogy nem biztonságos vele utazni. Viszont a nosztalgia megmaradt. ❤️
Túl azon, h az átlagembert nem érdekelte a műszaki rész/dilettáns volt hozzá, meg tudjuk milyen konstrukció, de van egy olyan jelenség polákoknál (mondjuk ez kb. a legtöbb szoci autóra igaz), h voltak a jobb műszakban készültek, amik jobban is sikerültek, meg a vonzás törvénye szerint gondosabb, hozzáértőbb tulajokhoz kerültek, ill. az alaposan, szakszerűen felújított példányok, amik kb. gondmentesek voltak nagyon sokáig, meg voltak a rosszul sikerült, vagy tákolt példányok, amik sose indultak, vagy ha igen, még a szomszéd faluba se mertem volna velük elindulni. Ezért van az, h az összes szoci autóról egyszerre mondják h megbízható, meg azt is h megbízhatatlan szervízigényes.
@@kockamaniaklub 186. De mivel vékonyabb vagyok, még magasabbnak tűnök. Am elfértem benne, sose panaszkodtam :D Am volt e30-am, e21-esem, Golf 2-esem, és most hajtom a harmadik Ladámat, ami egy steril 2106. És igen, ezekben jobban el lehet férni. Meg nem fagysz meg télen 😁
@@kockamaniaklub én is 186 cm magas vagyok. Épp elférek benne, ha normálisan ülök az ülésbe, fejem éri a tetőt.
Eveken keresztul minden nyaron a Lengyeleknel nyaraltam polskival, soha semmi baja nem volt. Egyszer kell normalisan, hozzaertessel rendbetenni, utana csak idonkent kell atnezni es elmegy egeszen Helsinkiig is.
Tobbszor jartam Gdanskba, Sopoton, Gdyniaban is, sot a lengyel felszigetre is kimentunk.
De orulok hogy olyan hozzaerto embereket kerdeztek akik inkabb gyuloltek, mintsem olyanokat akiknek a szive csucske es nem csak egy eve birtokolja. Szoval ezt lehetne meg vesezni, de nem olyanokkal akik a riportban is szerepeltek.
Kinek a Lada, kinek a Trabant. NEKEM A kispolski!
A kispolszkiból a hely, a riportból az objektivitás hiányzik. Sztereotípiákra könnyű anyagot építeni, közben meg a lényeg nem hangzott el: a 126-os Fiatot is az olaszok tervezték, akik a világ élén jártak kisautó-gyártásban. Az 1970-es évek elején modern volt és városi használatra szánták. Csak a kelet-európai szocialista hiánygazdaságban lett a lengyel családok egyetlen autója, amivel más lehetőség nem lévén a tengerhez kellett utazniuk. Összehasonlítani egy Cadillac-kel? Persze, nyilván egy és ugyanazon kategória, ezzel megint csak az objektivitás hiányzott az anyagból. Nem vagyok amúgy kispolszki rajongó sem tulaj, de zavar ha mindenáron csak a negatívumokat emelik ki. A Velorexre vagy a Dacia Lastunra miért nem kérdeztetek rá?
Sőt Lengyelben is több családnak volt Syrena autója vagy Polonéz
szereotípiák? Szakértők elmondták, amit tapasztaltak, a riporter meg kipróbálta, és elmondta, hogy milyen volt.
@@dezsizoltan1923 nem lett kontextusba helyezve maga a típus, nem lett elmagyarázva miért volt ugyanaz az autó Olaszországban slágertermék, a keleti blokkban pedig a viccek tárgya. Ezeket elmondani sokkal célszerűbb lett volna, mint leautózni Dörgicsére csak azért, hogy összehasonlíthassátok egy luxusautóval.
@@TheBrakepoint köszönöm a szerkesztési tanácsot. :) Amúgy (viccet félre) még igazad is lehetne, ha ez egy autós magazin lenne. De nem az. Ez egy közéleti-közérzeti magazin. Más műfaj. (Kulisszatitok jön.) Dörgicsére meg teljesen más miatt mentem el. de ha már ott voltam, megmutattam a méretkülönbségeket. Matuska bácsi a Pogány Madonnából erre mondja, hogy árukapcsolás...
@@dezsizoltan1923 milyen szakértőt láttál te? A Nagypolski klub tagjait? Van ám Kispolski klub is Magyarországon, aktív is. Miért nem őket hívták?! Vagy a fényező, aki azért szidja a típust, mert a cserealkatrészekről a saját kollégái nem takarították el hegesztés előtt a raktári korróziógátlót?! Hát, igen, erről tényleg a típus tehet... Vagy a Gabi, aki nagy imádatában egy megbízhatatlan szarnak tartja?! Ezek közül melyik volt a szakértő?
györgy gabi ♥
14:00 Ne aggódj, Dáciával jártam így, az simán kinyilt, csak miután bevágódtam, csodálkoztam, hova lett a kombim hátulja??
Nekem a Spar parkolóba raktak be az 1500 Ladámba 3 rekesz sört. A csomagtartó nyílt, de az utastér már nem. Mondtam az emberkének, nyugodtan hagyja csak benne a sört, elfér.
Gyönyörű Nő a Gyögy Gabi főleg ha mosolyog :) a Kispolák pedig egy átok autó,régen is az volt ezek szerint :D Lehet pont emiatt szeretik ennyien :D
Nagyon kedves vagy! :) Köszönöm!
Kis Polski sosem volt jó autó többet toltam mint mentem vele,100 km vezetés 3 nap szerelés.A Nagy Pók az már jó autó volt 4 tárcsafék stb csak annak is korszerűtlen volt az az alulvezérelt technika,de azt elismerem én is.Kérdés,hogy Trabant vagy Kis Polski?Trabant 100x megbizhatóbb.
nem igaz tobb szaz km tettem meg mozgaskorlatozotkent vele!❤
@@janosneszabo3371 hát dehogynem igaz megállt alattam nem egyszer 😅
@@janosneszabo3371több százat?😅
Erdekes en elfertem az enyimben anno! Pedig 187 cm vagyok, nem robbant le soha nekem és még előzni is tudtam vele! Oliva zöld szinben pompázott, nagyon szerettem!
Meg hogy régen minden jobb volt
Ez egy nagyon jó demonstráció volt
Kint Cadillacel jártak mi meg vártunk 5 evet a szarrèrára
Nekem is volt télen fűtés nulla
Az enyém megbízható volt
Azért az 50 milliós baráti Lengyelországban voltak vannak jó dolgok.
Az egyik 500 Zloty = 100 €.
A másik az abszolult szegénység 3% nál van márt évek óta mint Csehországban és Ausztriában.
A legjóbb pápa a Lengyel Karol Jozef Wojtyla II János Pál.
Az 1500 P125 Polski Fiat 75 lóerös az tényleg szép autó.
Krakow szép angyalós város egyszer meg kéne néznem.
A forintot 1976 - ban 20 % kal értékelték le 1978-ban még 16% -al igy lett a Polski Fiat P125 1500 75 lóeeös 1979-re újanon 120.000 forint.
A DDR - ben Kellet ez neked Németországban 22.000 márkába került újanon.
Az 1500 75 lóerös Polski Fiatból 67.500 darabot adtak el Magyarországnak.
A kispolszkit nem ismerem az Rubint Réka elsö autója volt ahogy mesélte egy riportban.😊
De jó, amikor az ATV nosztalgiázik!
Mocskos Orbán !!!
A Lengyel Népköztársaság múzeumában, Varsóban van kiállítva egy félbevágott kispolszki. Mit mondjak, elég nehezen tudtam magam belepréselni, de egy kép erejéig csak sikerült :)
❤😂eger kamion de imadtam mert könnyu volt szerelni vezetni sem ördögi!
Négy tárcsaféke volt a 125 ösnek.. akkoraz egyik legkorszerűbb autó volt.
Trabanton tanultam vezetni, és amúgy a nagy Polski. Az kifejezetten tetszik már 20+ éve
A csajok valamiért imádták. Sok nagyon jó nő vezetett kispolost.
A kispolski arra volt alkalmas hogy A-ból B pontba eljusson valahogy az emberfia. Emlékszem egyszer az iskola népe megviccelte a szeretett matektanárt, s felraktuk a polskiját egy beton ping-pong asztalra. :)
Ki szerette azt a kis szutykot?! Egyszer volt olyan autónk, és még kölyökként is utáltam, mert úgy kellett abba a kényelmetlen kis szutyokba behajtogatni magam a hátsó ülésre
Rengeteg volt nekünk, nekem is volt egy, munkába járósnak. Trágya egy konstrukció, de még így is lehet szeretni.
Nekem is Lada Nivám van, de nem megyek vele, mert 12-t eszik és sajnálom a pénzt rá.
Okos gondolat miért mit hittél 4L-el jársz majd terepen 120-al forogva..
A 12 nem sok, nyugodtan használja.
Volt egy oktato '86 korul. Valamilyen Csaba volt a neve. Kis Polakkal oktatott, amit koszonok. Ezuton kerem, jelentkezzen! Kerem, adjak at!
Lehet.
3:28 amcsi akcentusa van a csávónak
Nem biztos, csak egy tipp, de lehet azért, mert évtizedekig kint élt az USA-ban... :)
@@jozsefhorvath5241 jól tudod: negyven évig élt kint.
@@dezsizoltan1923 jól tette, hogy disszidált annak idejèn, de azt fel nem foghatom hogy mi a francnak jött haza vénségêre.
HAT EN KB. SZERELMES VAGYOK A GYÖRGY GABIBA❤
Én hiába vagyok elfogult mert 9 éve élek itt Lengyelben, de egyszer vezettem förtelem. Rángatott nem ment finoman. Gondoljunk bele mai szemmel ez egy kis autó és ez is megeszi a 6 litert százon, egy Suzuki swift jóval nagyobb és az se eszik többet hatnál. Tehát a kevest fogyaszt nagyon idézöjelbe tenném. Egyébként van itt másik két kultikus autó amit jobban szerettek az emberek: Syrena és az FSO Polonez. Azokat kellett volna bemutatni
Jóska, kicsit beavatlak a szakmába. Olyan autót nem mutatunk be a nosztalgioblokkban, amely kapcsán nem lehet nosztalgiázni. A magyarok egyik típust sem ismerték abból a kettőből, amit írtál. (Nyilván tisztelet a nagyon kis számú kivételnek)
@@dezsizoltan1923 polonézt azèrt ismerük!!! Csak nálunk nem forgalmazták. De ti a nézeccsègre mentek igy a. Kispolák jó téma. Habár nagyon fos közhelyes is. Valakinek ez a moslék is kell.
keveset fogyasztott akkor, amikor ezeket használták. A Lada 10-11 literje, a Nagypolski 12 literje, Wartburg 8-9 literje, Trabant 7,5 literje (!) mellett kifejezetten alacsony a videóban hallható 6 liter, de igazából simán 5-5,5 között lehetett vele járni.
@@peterkornis5377 kortárs autókhoz kèpest igazad van picit jobb a helyzet. Azért picit te is tulzol. Nekem volt 07 ladám ès 8-9 lityiböl szèpen el tudott járni! Szerintem a kis polák is simán bevette a hatot. Mindegy én nem szeretem a kis autókat. Inkább egy Polonez , Lada, Skoda, Trabi.
@@Enkeli344 nekem meg Kispolskim volt, kettő is. 5-5,5 liter között jártam mindkettővel. Jó gyertya, helyes gyújtásbeállítás, megfelelő karburátor beállítás, nem lógó vezérműlánc és máris nem evett többet.
Én azt hittem amikor kispolskival jártam h átok ül rajtam, de így visszatekintve látom h másokon is átok ült😂
❤ de meg mennyere "eger kamion ,"maga volt a mennOrszag
Nekem is volt a rendszama volt
PC 68-57 1979 ben imadtam
Fiat 126 nagyon jó autó:)
Amikor már tempóztál vele (~80km/h) akkor nem hallottal mást mint a motor üvöltését. Haverom ütvefúrónak hívta...😀
Polak, Węgier, dwa bratanki! 😁
2:50 inkább a piros
5:56 azért ezt nem veszem komolyan oké??? Kispolák egy Dino Ferrari helyett??? Jó oké nem is mondhatott volna mást a nő igaz?
Na vegre , régóta nem volt regi autos tartalom a Naplo-ban :)) Vagy egy kis retro 👍
kár, hogy ilyen dilettáns módon készült ez a riport.
nem kéne egy aventador a kispolák helyett mi? haggyadmáá
Tizenhárom évet kispolszkiztam.. Néha úgy érzem,talán megint kellene egy. Aztán akkor az eladó kinyitja a motorsátrat,és elmegy a kedvem az egésztől. Hihetetlen mennyit görnyedtem ên itt,hogy másnap is tudjak vele menni dolgozni. Azt hiszem,inkább nem.
Hát lehet nem imádni ezt az autót? - ha a kérdés az 1959-es Cadillacre vonatkozik, akkor a válaszom egyértelműen NEM, hiszen egy ilyen kell! :) A kispókot meghagyom a rajongó táborának. :)
Lehet imádni,de az ellenségemnek sem kívánom,hogy ilyen autóval kelljen járnia.Amikor ezt tervezték,az volt a cél,hogy lehet egy autóban a legtöbb selejt dolgot beleépíteni.Sikerült.
Te marha
Ez csak egy szokásos hatásvadász riport, mely mutatja készítője felkészületlenségét e témában. Meg sem próbál valós képet mutatni a járműről, az egész videó alatt érezhető az ironikus stílusba csomagolt lenézés! Egy ilyen film nem lehet hiteles az adott kor társadalmi-gazdasági lehetőségeinek ismerete nélkül, és persze némi műszaki érzék sem lett volna hátrány. A régi járműveket a saját koruk, és nem a mai elvárások alapján kell, és szabad megítélni! Minden autónak, így a kis Polskiknak is voltak gyenge pontjai, de megfelelő karbantartással hasznos "családtaggá" váltak sokak számára abban a korban, amikor a saját gépkocsi még luxusnak számított.
Nekem nem fért el a térdem a kormány és a váltó között.Az 500-as fiatban elfértem éppenhogy
Simán lehet.
Nekem is szörnyű volt a kispolszki, ez volt az első autóm.
Régen nem volt kötelező a jobb oldali tükőr és nem is volt széria felszereltség!
Szerintem ma se kötelező, csak hogy 2 db legyen
Az egyik ausztrál youtuber is szerzett egy kispolszkit:
th-cam.com/video/RRCm7XHo7fU/w-d-xo.html
Tudok én is eggyet.HKD-620.
Műsorvezető kisasszony hova ülne be szívesen? A Fiat Polskiba vagy a Mercedes AMG-be?
Merné mondani a mernyót, amikor müsort kell készíteni. :)
Eggyik sem tetszik 😂😂😂 Opel Speedster 😉🙂🙂🙂😀
Az ölembe is szívesen ülne. Meg is hálálom. :-)
egy jó barátom mesélte hogy a polski-val körbe utazták pár ismerősével europa határát
Nem baj ha lerobban, zsebrevágod és felszállsz a buszra. :)
voltak vele problémák de soha nem hagyott az úton
Érdemes lenne olyan tartalmat csinálni ami a csatorna fő néző táborát érdekli. Akik a nyugdíjasok.
autoreklam
A tűzpiros Cadillac egy 1959-es Cadillac Eldoraldo
59-es Cadillac Sedan De Ville. Az Eldorado vagy 2 ajtós (kupé, kabrió) vagy a limitált példányszámú, a Pininfarinánál, Olaszországban készült Eldorado Brougham.
Ui: Mégcsak nem is Sedan De Ville 😀. Elnéztem, ez egy Series 62, magyarul az alapkivitel. Igaz, van benne pl légkondi, ami akkor egy nagyon ritka extra volt
@@horvathr95 Igazad van nem figyeltem, hogy 4 ajtós.
Most már nosztalgikus a dolog de annak idején azért egy nagy szar volt.rohadt mint a papir,mindig szétesett rajta valami.nem is beszélve h életveszélyes volt,aki szemből ütközött a lábánal annyi lett.
Életem első autója egy Bogárhátú VW (azóta is meg van). Előtte volt egy kispolszkim de az nem igazi autó.
Már Júniusban uborkaszezon van? Tudatosan nagyítanak fel lényegtelen híreket.... Mellesleg az ország közepén-keleti régióiban, a mai napig napi használatban vannak ezek az autók. Egy öntömjénezős felturbózott de valójában piti rész lett. Szánalmas hogy György Gabriella be van emelve a "tartalomba".
Az jól látható, hogy fogalmad sincs a műsor szerkezetéről. Ez amúgy nem baj, hiszen nem nézhet mindenki bennünket. De talán kár olyan dologról véleményt nyilvánítani, amit nem ismersz. Ez nem uborkaszezon, (majdnem) minden adásban van egy könnyedebb anyag. És ha néha néznéd, akkor azt is tudnád, hogy a riporterek sűrűn benne vannak egymás anyagában.
@@dezsizoltan1923 Miért kéne nekem mint nézőnek fogalmam lenni a műsor szerkezetéről? Milyen jogon van neked ilyen elvárásod? Tudod mennyire egyszerűen történik a nézői értékelés: szórakoztató vagy nem szórakoztató. Ennyi. És egyetértek önmagammal, ez nem sikerült a legjobbra. Hajrá.
@@boneym7828 na ez már sokkal korrektebb volt. Neked nem tetszett. Kész. Nem az uborkaszezon miatt. Hanem azért, mert nem szórakoztató. Ez így egy korrekt nézői vélemény. Elvárást meg nem fogalmaztam meg veled szemben. Szóval ezt ne kérd számon rajtam :) Hajrá neked is!
Nem tetszik, elkapcsolsz. Erről a kocsiról ez egy korrekt kis szösszentés volt úgy velem. Amit nem látunk, hogy a 15 perces anyag is napokig készül.
Sok igénytelen szart csináltak a szoci országok,egyedül a fiat lada volt autónak nevezhető bár az is égénytelenül lett meg formázva,érdekes h a spanyolok sokkal jobban tervezték meg seatként,nagyobb motor és igényesebb külső belső.
..hat lehet nem imadni!...mondjuk vedd le az oninditot...pl.majd rajossz hany isten jon le kozben az egbol!