Nekem epekövem volt. Eperohamokkal. Addig elfajúlt hogy egyik kisebb kő elakadt az epevezetékemben. Műteni kellett. A számon keresztül vették ki a követ az epevezetékemből. Az ultrahang alapján 2 nagyobb kő volt még az epehólyagomban, ezért azt mondták hogy okvetlenül epehólyag eltávolítás indokolt. Én ezt nem akartam elfogadni. Elkezdtem a ketogén diétát. Mivel akkoriban Andalucía-ban éltem szinte minden ételhez szűrtetlen oliva olajat tudtam használni. Reggel úgy indítottam a napot hogy kis pohárba kitöltöttem kb 1 deci szűrtetlen olivát és kis citrom lével ittam meg. Sajnos az élet elsodort Spanyolországból Belgiumba. Pár hónappal ezelőtt azt hittem hogy ismét epe problémáim vannak, ezért bementem a sürgősségire, mert nagyon görcsöltem. Közöltem hogy van két nagy epekövem ezért műteni kellett volna, de nem mentem, biztos az a probléma. Kb 15 percig tartott az ultrahang vizsgálat és a kövek sehol. Az orvos láthatóan nem hitte el hogy azok a kövek nagyok voltak,de nem firtattam, mert már így is hülyének néztek. Tehát az olivának és a keto életmódnak köszönhetően úgy szabadultam meg spontán egy 12 és egy 14 mm-es kőtől, hogy észre sem vettem. Az ok amiért most görcsöm volt nem epe probléma volt hanem bélfertőzés. Szerintem ez már csoda kategória.
Szia Réka! Szeretnélek megkérdezni nekem volt egy infarktusom pacemékerem is van, Járok természet gyógyászhoz is és ö sem ajánlja a szénhidrát bevitelt Te mit mondasz? Köszönöm ha válaszolsz üdv Jutka
Kedves Réka! Szeretném meg kérdezni, hogy vajon nálam is működhetne a Ketó diéta? 63 éves vagyok autoimmun pajzsmirigy beteg( Hashimotos), már alig van p.mirigyem, diabéteszes, magas a vérnyomásom,a húgysavam,a koleszterinem és ami magas lehet! Az orvosom nem pártolja mág a vitaminok szedését sem, úgy hogy vele nem akarom megvitatni, szerintem nem lenne partner!Sajnos csak most találtam rá a videóira és érdekelne a véleménye!
Mentális betegségeknél is hasznos, mint amik szorongással és depresszióval járnak, felér egy antidepresszáns hatásával.
5 ปีที่แล้ว
Igen, ebben is lehet valami. Az egyik kliensem jelentős javulásról számolt be a ketón a depressziója kapcsán. @Infiniteeternal1, Neked ez saját személyes tapasztalatod?
@ Igen, személyes tapasztalat. Nekem inkább szorongásos gondjaim vannak, de sokkal nyugodtabb vagyok amikor ketózom, szinte majdnem teljesen eltűnik a szorongás. Ebben a videóban a szerző nagyon jól leírja a személyes tapasztalatát: th-cam.com/video/8kFPVDCAOzA/w-d-xo.html
Akinek rossza mája az se ketozzon mert a máj alakitja át a zsirt energiává. Ha viszont te szétittad magad és a májadat az alkohol szétrágta akkor ne ketozzál.
Barbara Mag Az a baj, hogy a mai világban nincs semmivel szabályozva az, hogy ki tölthet fel videót a TH-cam-ra, olyanok is simán megtehetik, akiknek semmi készségük nincs arra, hogy mások elé kiállva beszéljenek... Sajnálom, ha esetleg bántóak a szavaim, de ez a véleményem. 🤷♀️ Pedig a téma jó, érdekelt volna a válasz a kérdésre, hogy kinek való a keto diéta és kinek nem, de nem bírtam végignézni a videót. Szerintem ne erőltesd ezt a TH-camr dolgot, nem való mindenkinek
@@hajoljbea7622 Nem gondolom, hogy a megjegyzésem "üres tartalmú" lenne - a videóra vonatkozó (kissé nyersen megfogalmazott) kritikát tartalmaz. Nem kell végignéznem a videót ahhoz, hogy lássam : a benne szereplő hölgy alkalmatlan arra, amivel próbálkozik - a szaktudását nem vitatom, csak az interpretációs készségét (ami elengedhetetlen egy efféle videó elkészítéséhez), ez számomra a videó kezdésétől számított fél percen belül kiderült. Ha Ön, kedves Hajolj Bea (az a név!! 😆😆😆) el tud vonatkoztatni a beszédhibáktól és a bizonytalan szünetekkel tarkított nyökögéstől, akkor hajrá, nézze csak végig százszor is akár és rajongjon, ahogyan csak akar, de attól még ez a tényeken sajnos nem fog változtatni, hogy a TH-cam vloggerkedést nem tudja mindenki mások számára is élvezetesen csinálni (ami egyébként a "műfaj" lényege kellene, hogy legyen)...
Mivan feltünès viszketegsèdvan?? Te öreg asszony. Nemlátod a videó címet !!! .. Minek kattintaszrá ha te ilyenekre nem vagy kiváncsi?? Nemkell rákatintani böngèsz tovább minek álsz meg kötekedni korraljál?... Idiota.
szia aura migrénre jó a ketogén étrend? Már mint hogy nekem aurás migrénem van sajnos nem látok és rosszul vagyok.
Nekem epekövem volt. Eperohamokkal. Addig elfajúlt hogy egyik kisebb kő elakadt az epevezetékemben. Műteni kellett. A számon keresztül vették ki a követ az epevezetékemből. Az ultrahang alapján 2 nagyobb kő volt még az epehólyagomban, ezért azt mondták hogy okvetlenül epehólyag eltávolítás indokolt. Én ezt nem akartam elfogadni. Elkezdtem a ketogén diétát.
Mivel akkoriban Andalucía-ban éltem szinte minden ételhez szűrtetlen oliva olajat tudtam használni. Reggel úgy indítottam a napot hogy kis pohárba kitöltöttem kb 1 deci szűrtetlen olivát és kis citrom lével ittam meg. Sajnos az élet elsodort Spanyolországból Belgiumba.
Pár hónappal ezelőtt azt hittem hogy ismét epe problémáim vannak, ezért bementem a sürgősségire, mert nagyon görcsöltem. Közöltem hogy van két nagy epekövem ezért műteni kellett volna, de nem mentem, biztos az a probléma. Kb 15 percig tartott az ultrahang vizsgálat és a kövek sehol. Az orvos láthatóan nem hitte el hogy azok a kövek nagyok voltak,de nem firtattam, mert már így is hülyének néztek.
Tehát az olivának és a keto életmódnak köszönhetően úgy szabadultam meg spontán egy 12 és egy 14 mm-es kőtől, hogy észre sem vettem. Az ok amiért most görcsöm volt nem epe probléma volt hanem bélfertőzés. Szerintem ez már csoda kategória.
Szia Réka! Szeretnélek megkérdezni nekem volt egy infarktusom pacemékerem is van, Járok természet gyógyászhoz is és ö sem ajánlja a szénhidrát bevitelt Te mit mondasz? Köszönöm ha válaszolsz üdv Jutka
Concord plusz, tritace 10gr.gyogyszer mellett javasolt e a keto diéta? Köszi a választ előre is.
Kedves Réka! Szeretném meg kérdezni, hogy vajon nálam is működhetne a Ketó diéta? 63 éves vagyok autoimmun pajzsmirigy beteg( Hashimotos), már alig van p.mirigyem, diabéteszes, magas a vérnyomásom,a húgysavam,a koleszterinem és ami magas lehet! Az orvosom nem pártolja mág a vitaminok szedését sem, úgy hogy vele nem akarom megvitatni, szerintem nem lenne partner!Sajnos csak most találtam rá a videóira és érdekelne a véleménye!
Terhesség/szoptatás alatt elkezdhető a keto étrend?
Terhesség és szoptatás alatt nem ajánlom a ketogén étrend elkezdését.
Ha elotte ketogen etrenden volta elotte es terhesseg alatt akkor semmi problema vegig ugy enni. 50 gr cukor bevetel eleg.
Mentális betegségeknél is hasznos, mint amik szorongással és depresszióval járnak, felér egy antidepresszáns hatásával.
Igen, ebben is lehet valami. Az egyik kliensem jelentős javulásról számolt be a ketón a depressziója kapcsán.
@Infiniteeternal1, Neked ez saját személyes tapasztalatod?
@ Igen, személyes tapasztalat. Nekem inkább szorongásos gondjaim vannak, de sokkal nyugodtabb vagyok amikor ketózom, szinte majdnem teljesen eltűnik a szorongás.
Ebben a videóban a szerző nagyon jól leírja a személyes tapasztalatát:
th-cam.com/video/8kFPVDCAOzA/w-d-xo.html
Mivel a cukor stimuláns. 🙂
Akinek rossza mája az se ketozzon mert a máj alakitja át a zsirt energiává. Ha viszont te szétittad magad és a májadat az alkohol szétrágta akkor ne ketozzál.
Amire a hölgy befejezett egy mondatot lecsukodtak a szemeim
..
En 2-es sebbesegen nezem
@@LakatosRobert09 én is, de úgy jó 😊
Senkinek.
Barbara Mag
Az a baj, hogy a mai világban nincs semmivel szabályozva az, hogy ki tölthet fel videót a TH-cam-ra, olyanok is simán megtehetik, akiknek semmi készségük nincs arra, hogy mások elé kiállva beszéljenek... Sajnálom, ha esetleg bántóak a szavaim, de ez a véleményem. 🤷♀️ Pedig a téma jó, érdekelt volna a válasz a kérdésre, hogy kinek való a keto diéta és kinek nem, de nem bírtam végignézni a videót. Szerintem ne erőltesd ezt a TH-camr dolgot, nem való mindenkinek
@@hajoljbea7622 Nem gondolom, hogy a megjegyzésem "üres tartalmú" lenne - a videóra vonatkozó (kissé nyersen megfogalmazott) kritikát tartalmaz. Nem kell végignéznem a videót ahhoz, hogy lássam : a benne szereplő hölgy alkalmatlan arra, amivel próbálkozik - a szaktudását nem vitatom, csak az interpretációs készségét (ami elengedhetetlen egy efféle videó elkészítéséhez), ez számomra a videó kezdésétől számított fél percen belül kiderült.
Ha Ön, kedves Hajolj Bea (az a név!! 😆😆😆) el tud vonatkoztatni a beszédhibáktól és a bizonytalan szünetekkel tarkított nyökögéstől, akkor hajrá, nézze csak végig százszor is akár és rajongjon, ahogyan csak akar, de attól még ez a tényeken sajnos nem fog változtatni, hogy a TH-cam vloggerkedést nem tudja mindenki mások számára is élvezetesen csinálni (ami egyébként a "műfaj" lényege kellene, hogy legyen)...
Mivan feltünès viszketegsèdvan?? Te öreg asszony. Nemlátod a videó címet !!! .. Minek kattintaszrá ha te ilyenekre nem vagy kiváncsi?? Nemkell rákatintani böngèsz tovább minek álsz meg kötekedni korraljál?... Idiota.
A hölgy teljesen normálisan és korrektül beszél a videóban. Ön vagy más videót nézett vagy egyszerűen csak " jó indulatból" kritizál.
En ezzel a dietaval 1 ev allat 23 kg fogytam.