Ja mindig használta az övet, maga mögött bekötve "csipogás" ellen..Ha be van kötve, nem fejeli le a szélvédőt, ez azért nem egy 30 éves Nissan amiben még nem volt piropatron az övben.. Csak sokan vannak úgy: csak átugrom három sarokra csirketápért, nem kötöm be magam..
Sajna vannak akik rövidebb utakra nem használják az övet. Nekem annyira rutin, hogy még parkolón belül átállásnál is reflexből bekapcsoltam :) Szerintem egy másodpercet se veszt az ember indulásnál, ha szokássá válik: egy mozdulat az egész, és a kezemre úgyis a csatnál van szükség, hogy kiengedjem a kéziféket.
@@marcivarga9865 Nem, mert rendeltetésszerű használat mellett is lehetséges ez a jelenség. Először is, honnan tudod, milyen öv volt abba az autóba szerelve? Mert én ültem már olyan autóban, aminek az öve olyan volt, hogy ha egy lepedővel rögzítettek volna az üléshez, többet ért volna. Másodszor, nézd már meg, a sarka van az üvegnek betörve, tehát emberünk vagy rendkívül magas, vagy nem csak előre bukott, hanem felfelé is mozgott, mégpedig felfelé közelugyanakkora nagysággal, mint előre. Úgyhogy ott valami más is kell legyen a sztoriban, mint hogy nem kötötte be magát.
@@marcivarga9865 Erre gondoltam én is, mert, hogy a sofőr nem volt bekötve az tuti és képes a gyereket is hazugságra utasítani. Mikor az övfeszítő az ülésbe ránt meg sem tudsz mozdulni, nemhogy szélvédőt megfejelni.
Mondták hogy forgalmi okból lassított ön szerint akkor az ő hibája,hogy a másik nem időben reagált hát ebben nem igazán értek egyet mivel mindíg olyan követési távot kell tartani,hogy az előttem haladó hirtelen fékezésénél, ha kell meg is tudjak állni. Nyilván vannak ebbe a szabályban is negatív dolgok pl büntető fékezés és nincs bizonyítékod rá autómatikusan te vagy a hibás aki hátulról nekimentél vagy index előtt nagy fék utána kanyarodik be stb. Vannak rossz történetek,de ebben nem tartom a toyota sofőrjét hibásnak az elmondottak alapján vagyis forgalmi okból állt meg.
Ja mindig használta az övet, maga mögött bekötve "csipogás" ellen..Ha be van kötve, nem fejeli le a szélvédőt, ez azért nem egy 30 éves Nissan amiben még nem volt piropatron az övben.. Csak sokan vannak úgy: csak átugrom három sarokra csirketápért, nem kötöm be magam..
40éves autón se fejeled ki a szélvédőt , hiába abba még nincs piropatron, max kicsit többet nyúlik mint a patronos fajta, de nem ennyit.
Hát most nem használta az övet az öreg. :D
Sajna vannak akik rövidebb utakra nem használják az övet. Nekem annyira rutin, hogy még parkolón belül átállásnál is reflexből bekapcsoltam :)
Szerintem egy másodpercet se veszt az ember indulásnál, ha szokássá válik: egy mozdulat az egész, és a kezemre úgyis a csatnál van szükség, hogy kiengedjem a kéziféket.
1:06 a nissan oldalan az ver?
Ahha
Felhőszakadás érkezett baleset alatt!
Van amikor a légzsák cseszi ki a szélvédőt, mert hülyén van kialakítva. Láttam pár olyan kocsit.
Az általában az anyósoldali, a kormánylégzsák azért messze van a szélvédőtől.
Kár azért a VW Polóért, ezek még mindig szép autók.
Ezentúl mindig beköti magát a Nissanos sofőr :D szegény...
Headshot 😂
Bud Spencer még nagyobb headshotot ütött volna :D
@@urbonbonakiegysargachevrol7872 👍
A nissan soforje gyalogolhat autópályán, ott s matrica a homlokán 🤕
Itt tatabanyanal mar 3 oraja nincs villany a vihar miatt 🤏🥺🕯
mekkora ..... be volt kötve .... persze :D:D
Hát mivel a sarka tört be az üvegnek, van rá esély hogy valóban be volt kötve az emberünk.
@@ShadowViewsOnly ja csak annyi, hogy az öv a háta mögé volt hajtva xd
@@marcivarga9865 Nem, mert rendeltetésszerű használat mellett is lehetséges ez a jelenség.
Először is, honnan tudod, milyen öv volt abba az autóba szerelve? Mert én ültem már olyan autóban, aminek az öve olyan volt, hogy ha egy lepedővel rögzítettek volna az üléshez, többet ért volna. Másodszor, nézd már meg, a sarka van az üvegnek betörve, tehát emberünk vagy rendkívül magas, vagy nem csak előre bukott, hanem felfelé is mozgott, mégpedig felfelé közelugyanakkora nagysággal, mint előre. Úgyhogy ott valami más is kell legyen a sztoriban, mint hogy nem kötötte be magát.
@@marcivarga9865 Erre gondoltam én is, mert, hogy a sofőr nem volt bekötve az tuti és képes a gyereket is hazugságra utasítani. Mikor az övfeszítő az ülésbe ránt meg sem tudsz mozdulni, nemhogy szélvédőt megfejelni.
@@ShadowViewsOnly Középen is be volt fejelve a szélvédő.
Gratulálok a toyota sofőrjének megcsinálta a balesetet.