Most tökéletes volt a zene + beszéd hangereje. Illetve úgy gondolom, hogy a zene és tartalom arányát is eltaláltad, nem porgettem bele a zenébe sehol egy huzamba végignéztem az egész videót. Köszi Lóri!
Üdv Sziasztok Én régóta nem értek valamit, ha előző tulaja annyira szerette ezt az autót miért nem takarta le valami ponyvával a járgányát. Nem bosszantotta, évtizedeken keresztül eszi az idő vasfoga. Aki lát benne fantáziát annak sok sikert kívánok az újjáépítéshez.
@@zoltanradnai4396 sokáig garázsban állt, illetve itt is le volt takarva, és felbakolva ezelőttig, így megprobalt mindent megtenni, én meg ponyvás képekkel kaptam, de.pl amiatt rohadt el a notorhazteto, mert az alatt kapott párat, nem minden esetben jó sajnos. Ez is egy szeretetforma, hogy elengedi, és belatja, hogy nem fogja tudni megcsinalni, ahogy én sem, és én is elengedem, de nem hagytam, hogy kiskanál legyen belőle 😀
Ami a karosszériát illeti rettenetesen rohad, de annyi autót látni amin a felújítás annak ellenére is látszik, hogy egyáltalán nem rossz munka, ez meg olyan amilyen, de a videón szépen futnak a vonalai, az élek, az ajtók sem lettek babrálva, úgy tűnik soha nem volt törve. Mondjuk majdnem 30 évig nem közlekedett. 😊 Annyi idő alatt többször beléd nyitják az ajtót a Tesco parkolóban vagy befigyel egy-egy koccanás, zöldséges stand rád borul stb. Eszi a rozsda, matt a festék de nem girbe-gurba a lemez, nekem emiatt tetszik.
Azta a hátsó kipufogódobot ha menthető mentsétek mert az még a csapott végű gyári. Megkérhetnélek benneteket hogy megmérnétek hogy a levágás a kipufogó cső végén hány fokos szögben van levágva? Köszönöm előre!😊 És sok sikert a felújításhoz. Ritkaság már az ilyen korai példány. Én is most újítok fel egy ‘75-ös példányt.
Nálam is van egy 1200s 1972evjaratu eredeti motorral viszont ezis áll már 22 23eve 6 7 eve inditgattam ha esźembe jutotott 😁 és akár hiszitek akár nem első indításra indult..legutobb 10eve kb hogy be indítottam és mentem is vele 3dikba drifteltem vele😅ilyen motor még egy nincs🧏♂️
Valószínűleg azért amiért a régi tvt sem a szobában tárolják ha jön helyére az új. Legtöbb garázsban csak az épp használatban lévő kocsinak van hely (vagy aminek épp kell pl fűnyíró)
Helló Lóri. Nem érdekel egy másik 72-es papír nélkül ami indul és féken kívül mozgó képes? Meg van egy kombi kocka 1.5 5 sebességes papíros ez is indul.
Van olyan elethelyzet, hogy nem.tudsz a megőrzésésen kívül mást és nincs is ezzel gond, ami tőle telhető volt, mindent megtett, azzal együtt, hogy most megvalt tole 😊
Nálunk a faluban anno 6 db ilyen Lada 2101-es állt egy faszi udvarában! Még a vasas cigányoknak sem adta el ! Aztán amikor elköltözött akkor egyik napról a másikra mind a 6 eltűnt onnan hogy hova nem tudom!Ezek kurva jók Rallyeautónak!
Friss jogsival jártam ilyen 1200 és rombusz hatsolampással én szerettem. Fűtésbe ha jò Volt a zermosztát verhetetlen. Kuszõb torony sárvédő élbõl. Alja nem olyan gàz
@@hadaloriEzt érdemes még megmenteni kevés van belőlük. Hàt ha lemegy a cirkusz ukrajnàba vannak még hozzá gyàri alkatrészek. Nagyon sok munka de akinek van helye szerszáma érdemes. Amúgy inditottàtok? Lada iil ez még szerintem Zsiguli. Az elindul.. ha nincs megszorulva.
@@hadalori igen ertem, sajnos tul koran mondtam velemenyt, bocs. Mar a video elejen kommenteltem, anikor meg nem derult ki, hogy nem tartod meg. Azt hittem te tamasztod fel.. De mindenkepp jo dolog, hogy kap egy eselyt ez a kocsi..
@@hadalori Nem egészen, mert a keleti tömbbeli piacaira (így 1971-től mihozzánk is) a VAZ 1976-ig Zsiguli márkanéven exportálta a gépkocsikat. Ezeken még cirill betűs Zsiguli felirat volt, a 2101-es típusnál a jobb hátsó lámpa alatt elhelyezve.
@@hadaloriigen igen láttam. De mindig ösztönöz h neked ez a nem is annyira rossz állapot pedig épphogy csak a c oszlop van kettérohadva. Továbbá elképzelni nem tudom hogy tudják emberek 20 évig minden reggel nézni mikor kilép az ajtón hogy ott van a kocsi.
@@lanti9 igazából ők nem itt laktak, másodszor a tulaj kötődött a kocsihoz nagyon érzelmileg, és bízott benne, hogy megmentheti majd, és vegülis akár vehetjük most is ezt 😊 ha ez egy 1986os 1200lenne, más lenne a leányzó fekvése, de ez már kuriozim, hogy, az elsők egyike, ennek ellenére én ismerem a határaimat nekem sem.idoben sem.penzugyileg nem fér bele, de tudom, hogy lesz nálam jobb ember is erre 😊
Mai mércével biztosan, de a maga korában megjelenésekor biztos hogy nem., Valójában megjelenésekor korszerű volt, csak későbbiekben nem fejlesztettek rajta "szükségtelen volt". És hogy mennyire volt szar, a kérdezd csak meg azt a sok néhány generációval ezelőtti embert, mennyit jártunk vele "csapatni"... 😊 ( nem wrc szinten a lada az egyik legnépszerűbb rally autó)
A mobilitás legmenobb formája volt a keleti blokkban, mindenki erre vágyott, édesapám tanári kölcsönből csak 120as skodat tudott anno újonnan venni, utána egy 10eves ládát, amiben már én is ültem, ez volt, ez a nosztalgia alapja, más nem, hiába volt jobb más, nem volt elérhető 😊
@@oliverbajnok7 Szep dolog a szerelem,de elfogultta tesz. Az Olaszok nem veletlenul adtak el a licenszet az Oroszoknak. Mert mar akkor is elavult technika volt. Aztan az Oroszoknak sikerult meg ezen rontani.
@@GimLu-q7j Nagyon rosszul tudod, nézzél kicsit utána a dolgoknak. Az olaszok nagyon sok autógyárnak eladták a licencet, nyilván üzletet csináltak belőle, plusz a Fiat akkori vezetője kommunista volt. Gyártotta a Seat is seat 124 néven ,a törökök is, meg még ki tudja hány ország... Nem mellesleg a korabeli nyugati lapok azt írták hogy az "orosz fiat" jobb mint az eredeti.
🚘🚘🚘🚘🚘🚘🚘🚘🚘🚘🚘🚘🚘🚘🚘🚘🚘🚘🚘🚘🚘🚘 nagyón remém hógy valaki meg menti eszta első genelációs pirós lada jóbb gazdá hóz kerühet és pesz köszszi szépen eszta ladás videót talákozúk egy másik videó ban 🚘🚘🚘🚘🚘
Hallloddd Tesámmm A Nyílt Napon Igriciékkkel Vigyázzzatok Majd Mennnekkk Cápázzzni Meg Autdoor Tech Alex Is Megggy Azt Mondja Kiissza A Helyettt A Kólábólll😎😎😎
@@benedekuhrik2848 tudom tudom, már megbeszeltuk előzőleg kommentben, azért csak nem kell érte rózsafüzéren vezekelnem, hogy azt mondom, hogy koznyelvben ugyanaz, és ki mertem írni 😁
Még mindig jól néznek ki ezek a régi gépek!!❤❤
@@96khilo80 igen, nagyon 😊
Remek műsor! Imádom!
@@endreszenasi345 köszönjük szépen!
Köszönjük!
Köszönjük szépen a támogatást 😊
@@hadalori1988-ban 1971-es 1200 Zsigulit vettem 25 ezer ft-ért ==>> az jó félévi átlag fizum volt anno......❤❤❤❤😊
@@boyrezy6524 Most hány félévnyi átlagfizu kell egy autó vásárlásához?
Valamilyen szintem volt annó
Most tökéletes volt a zene + beszéd hangereje. Illetve úgy gondolom, hogy a zene és tartalom arányát is eltaláltad, nem porgettem bele a zenébe sehol egy huzamba végignéztem az egész videót. Köszi Lóri!
Köszönöm, köszönjük szépen!
@@hadalori
Lada Samara jó nyeremény volt bakker ..... 😂 ❤
..
Csak így tovább 👏🏻
Bár csak én is ilyen szuper tartalmakkal tudnék jelentkezni mindig mint Te 😉
@@femkereseslegalisan köszönjük szépen a támogatást! Hátha lesz majd egy Lada a föld alatt, kitartást hozzá 😁
Kiváncsi leszek a hangjára
Ennek mi nem tudjuk meg, mert atadom a lehetőséget másnak 😀
Nagyon jó videó!
@@janospozsonyi2425 köszönjük szépen!
Üdv Sziasztok Én régóta nem értek valamit, ha előző tulaja annyira szerette ezt az autót miért nem takarta le valami ponyvával a járgányát. Nem bosszantotta, évtizedeken keresztül eszi az idő vasfoga. Aki lát benne fantáziát annak sok sikert kívánok az újjáépítéshez.
@@zoltanradnai4396 sokáig garázsban állt, illetve itt is le volt takarva, és felbakolva ezelőttig, így megprobalt mindent megtenni, én meg ponyvás képekkel kaptam, de.pl amiatt rohadt el a notorhazteto, mert az alatt kapott párat, nem minden esetben jó sajnos. Ez is egy szeretetforma, hogy elengedi, és belatja, hogy nem fogja tudni megcsinalni, ahogy én sem, és én is elengedem, de nem hagytam, hogy kiskanál legyen belőle 😀
Nagyon jó ez a lada lehet érdekelne amúgy nagyon jó fej videós vagy lori
@@RolandSandor-my6vh köszönöm, köszönjük szépen!
Legjobb kihívások egyike feltámasztani egy egykori nemes példányt!
Ezt a lehetőséget meghagyom másnak 😉😀
@@hadalori Elegáns és diplomatikus , jó döntés :D
@@DoktoUr_TH-camcsatorna én nem vagyok szentimentális, tudom, hol vannak a határaim, mind az időmnek és mind a pénztárcámnak 😀
Ha meg lesznek a papirok és eladó lesz akkor engem érdekelne!!
Már van rá érdeklődő, én a papírjait viszont biztos nem fogom rendezni 😀
Sziasztok! Ez a Lada 1200 71-es évjárat de lehetséges,hogy az első 100000 Db-ól a 75000-dik példány 🤔.
@@imrehejjas1452 igen, ez biztos, ezért is lett elhozva 😊
Nagyon jó videó
Köszönjük szépen!
Ami a karosszériát illeti rettenetesen rohad, de annyi autót látni amin a felújítás annak ellenére is látszik, hogy egyáltalán nem rossz munka, ez meg olyan amilyen, de a videón szépen futnak a vonalai, az élek, az ajtók sem lettek babrálva, úgy tűnik soha nem volt törve. Mondjuk majdnem 30 évig nem közlekedett. 😊 Annyi idő alatt többször beléd nyitják az ajtót a Tesco parkolóban vagy befigyel egy-egy koccanás, zöldséges stand rád borul stb. Eszi a rozsda, matt a festék de nem girbe-gurba a lemez, nekem emiatt tetszik.
Igen, elrettento,de kuriózum és egyáltalán nem rossz alap, hiszen hiánytalannak mondható 😊
Szüleim első autója is egy 1971-és Zsiguli volt. Sötétkék, a rendszáma IK 66-99 volt.
Nekem edesapamnak pár Trabant után lett egy piros 1200es mikor még óvodába jártam 😀
Remélem jövöre augusztus elején is csinálsz valami hasonló találkozót mikor megyünk haza Magyarországra megint. 🤞🏻
@@femkereseslegalisan meglatjuk, szeretnék jövőre is mindenféleképpen 😉
Azta a hátsó kipufogódobot ha menthető mentsétek mert az még a csapott végű gyári.
Megkérhetnélek benneteket hogy megmérnétek hogy a levágás a kipufogó cső végén hány fokos szögben van levágva?
Köszönöm előre!😊
És sok sikert a felújításhoz.
Ritkaság már az ilyen korai példány.
Én is most újítok fel egy ‘75-ös példányt.
Egyben lesz átadva másnak a projekt, és nem, nem is tudok mérni ilyet 😁
phuu,nagyon szivesen elmennék,lenne is egy veterán italjetem de sajnos az időjárás és a távolság miatt nem megoldható...
25fok lesz, és napsütés, ezt írják, a távolság az más, de ha nem amerika, leküzdhető😀
@@hadalori körülbelül 3szor többször rohadnék le vele mint ti a balcsiig a simokkal🤣🤣
Nálam is van egy 1200s 1972evjaratu eredeti motorral viszont ezis áll már 22 23eve 6 7 eve inditgattam ha esźembe jutotott 😁 és akár hiszitek akár nem első indításra indult..legutobb 10eve kb hogy be indítottam és mentem is vele 3dikba drifteltem vele😅ilyen motor még egy nincs🧏♂️
@@MihalyBalogh-v3q majd mi is inditjuk a kombit, kíváncsi leszek 😀
Jó állapotban volt. És inkább kidobták rohadni😢
@@markhorvath7399 sokáig garázsban és ponyva alatt volt, és az is egy beismeres, ha elengedik a kezét 😊
Ott a garázs mögötte. Mért nem ott tárolták éveken át?
Ez jó kérdés igen 🙂
Valószínűleg azért amiért a régi tvt sem a szobában tárolják ha jön helyére az új. Legtöbb garázsban csak az épp használatban lévő kocsinak van hely (vagy aminek épp kell pl fűnyíró)
Lóri, olyan vagy anyudnak, mint Lalinak Róka. 😂
@@Waranus36 halisten nem.ott lakok 🤣🤣
Nem gyökeres! Kerekes! :)
@@hadalori Róka se lakott ott. :)
Anyud reakcióját megnéztem volna újra. :)
Nem.vette észre, mert eldugtam a többi közé 😁
@@hadalori :D
@@hadalorina az anyját nekije már ......
😂😂😂😂😂😂😂😂😂
Helló Lóri. Nem érdekel egy másik 72-es papír nélkül ami indul és féken kívül mozgó képes? Meg van egy kombi kocka 1.5 5 sebességes papíros ez is indul.
Kérlek, keress meg privatban, köszönöm szépen!
@@hadalori rendben. Küldtem képeket.
Szia!A videóban hallható Csak a szépre emlékszem dalnak ki az előadója?Köszi! :)
Huszti Péter úgy tudom.
Jo kérdés, majd megnezem, már régen megvan a zene 😊
18:50 De ugye fogunk Dacia z ni ? :)
Majd meglatjuk, egyelőre felgyújtanam 😀
@@hadalori Drága a Gyufa inkább hadd éljen még
A skála szatyor az érdekel. Az nem eladó ?
@@czinkoczkijanos6884 autóval együtt vihető 😀😁
@@hadalorikár😢
szegèny ,azt hittem ezt már règ a vasba tolták
Szerencsére nem 😊
Hát igen. Ha megvan a papír, akkor még talán valaki rálocsolja azt a 2-3 milliót :) láttam ilyet. Hajrá 😂🎉 De elég gatya a kocsi 😢
Itt az eszmei értéke óriási, és vannak fanatikusok, akiknek megeri, minden szempontból,.ezért is adom át a lehetőséget, mert tudom mik a hataraim😊
Egri útról van?🤔
@@rallyman9790 ha jól emlékszem.igen
@@hadalori És a házban laknak, ahonnan van?🤔
Mi a terv vele, hosszútávon?
Atadom másnak a lehetőséget, hogy mentse meg 😉
@@hadalori Ok, jelentkeztem mailben
A simsonnal mivan?!😁
@@richarderdei8139 melyikkel?
@@hadalori amit nem rég vettél a zöld!👍😉
@@richarderdei8139 megvan, már elég szép, lesz majd még videó róla 😉
Okés várom nagyon!👍👍👍😁😁💚
mi ez a rozsdabogja?
Ezt a korai zsigulit bármilyen állapotú, nem lehetett ott hagyni 😉
A tulaj szerette az autóját csak nem mutatta ki gondoskodás formájában. Elvi síkon szerette...🙄
Van olyan elethelyzet, hogy nem.tudsz a megőrzésésen kívül mást és nincs is ezzel gond, ami tőle telhető volt, mindent megtett, azzal együtt, hogy most megvalt tole 😊
Szerintem fehér volt eredetileg,csomagterében is látszódik az átfújás nyoma.
Jó kérdés, én ezt nem is néztem 😊
Nálunk a faluban anno 6 db ilyen Lada 2101-es állt egy faszi udvarában! Még a vasas cigányoknak sem adta el ! Aztán amikor elköltözött akkor egyik napról a másikra mind a 6 eltűnt onnan hogy hova nem tudom!Ezek kurva jók Rallyeautónak!
Általában így szokott lenni, igen
Mennyi az ára
@@ErikNyerges már megtalálta azt, aki felújítja 😊
Meg egy Lada :) , a kombi-val mi van vagy mi lett ?? .
@@type3666 megvan, inditasra vár, ami lassan eljon 😉
@@hadalori Akor joljon :)) .
Szia nekük egy 75 van de vagyon jó álapotda van
Szerintem menthetö csak kell egy lelkes rajongo aszem van hozzá kaszni elem lada parts ott keresétek
Igen, atadom a lehetőséget másnak 😊
18:41 Wow , meg egy Dacia :) . Bordo Dacia .
20:16 olyan mintha lövöldöztek volna a kocsira :D
A ponyva alatt sajnos ilyen is tud lenni 🙂
Friss jogsival jártam ilyen 1200 és rombusz hatsolampással én szerettem. Fűtésbe ha jò Volt a zermosztát verhetetlen. Kuszõb torony sárvédő élbõl. Alja nem olyan gàz
@@mikimiki5878 szerintem sem vészes, nekem is az első kocsim 1200 volt, imádtam ☺️
@@hadaloriEzt érdemes még megmenteni kevés van belőlük. Hàt ha lemegy a cirkusz ukrajnàba vannak még hozzá gyàri alkatrészek. Nagyon sok munka de akinek van helye szerszáma érdemes. Amúgy inditottàtok? Lada iil ez még szerintem Zsiguli. Az elindul.. ha nincs megszorulva.
Egy indítás erejéig jó videóanyag lenne.. trafót bele, valahogy átforgatni.. (ha lehet).. aztán mehet is egy kannával. :D
@@gergelykuzmos1974 sajnos ez nem fordul ár, és most.nincs annyi idő sem, hogy birkozzunk vele, így elengedem a kezet
"Nem annyira borzasztó" 🤣
@@bolondAERO felfogás kérdése, de tényleg nem annyira srossz 😁
A csomi ajtó lefelé nyomva és jobbra határozott lökéssel 1mp alatt nyitható.
Az a Wartburg
A Lada is lehozhato volt.igy régen, nekem volt 86os, annál működik, de ennél.nem, kellett a komyhakes😀
@@hadalori 72-es volt az enyém
5000 et adok érte
Ez nem az,.de nem sokkal.tobb, nem ezen akarok meggazdagodni 😀
2107 ladával mi helyzet? semmi infó nincs róla utolsó videó óta azt is elárverezed vagy még lessz csapatás láttam gergőnél van
Igen, Gergőnek adtam, lesz még videó róla bőven 😉
Nagyon varom mar újra lássam csapatást jo lenne megint nezegetni
Kuplung Autókeres szatyorban. Ez metál....
@@Gal.Attila ezért is imádom ezeket a csomagtartokat, mert egy idokapu 😀
Hagyd már, hogy szerette a gazda….persze…. Akkor nem így nézne ki. 21 év alatt ácsolt volna 10.000ft-ból valamit köré…..
Számomra már az is szeretet, hogy ennyi ideig nem vált meg tőle, nekem például voltak olyan részei az életemnek, hogy mindenemet el.kellett adnom 😀
Erre mondja a medve: Lori, Lori te nem is vadaszni jarsz ide :))
Ennek kalap kabat, sajna.
Jo alkatreszeket ki, a tobbi mehet a zuzdaba..
Nem feltétlen, de ha még ez is lesz a vége, akkor sem rögtön ment a méhbe 😊
@@hadalori igen ertem, sajnos tul koran mondtam velemenyt, bocs.
Mar a video elejen kommenteltem, anikor meg nem derult ki, hogy nem tartod meg.
Azt hittem te tamasztod fel..
De mindenkepp jo dolog, hogy kap egy eselyt ez a kocsi..
@@laz1go286 én nem kezdek bele ilyenekbe, tudom a határaim, és a penztarcam hatarait is😀
Ez Zsiguli.
Semmi különbség nincs, csak nálunk ez terjedt el 😀
@@hadalori Nem egészen, mert a keleti tömbbeli piacaira (így 1971-től mihozzánk is) a VAZ 1976-ig Zsiguli márkanéven exportálta a gépkocsikat. Ezeken még cirill betűs Zsiguli felirat volt, a 2101-es típusnál a jobb hátsó lámpa alatt elhelyezve.
@@SzZsoel1 Értem, és tudom is, viszont ha azt mondom, hogy zsiguli, mondenki tudja, hogy Lada, ebben értettem 😉
csak a papírja miatt vetted meg,ami teljesen normális. érthető
Illetve amiatt, hogy egy korai 1200😉
Nyeremény autó? 😂
@@lanti9 meg ez sem az 😁 a videó végén van, ami majdnem az lett 😁
@@hadaloriigen igen láttam. De mindig ösztönöz h neked ez a nem is annyira rossz állapot pedig épphogy csak a c oszlop van kettérohadva. Továbbá elképzelni nem tudom hogy tudják emberek 20 évig minden reggel nézni mikor kilép az ajtón hogy ott van a kocsi.
@@lanti9 igazából ők nem itt laktak, másodszor a tulaj kötődött a kocsihoz nagyon érzelmileg, és bízott benne, hogy megmentheti majd, és vegülis akár vehetjük most is ezt 😊 ha ez egy 1986os 1200lenne, más lenne a leányzó fekvése, de ez már kuriozim, hogy, az elsők egyike, ennek ellenére én ismerem a határaimat nekem sem.idoben sem.penzugyileg nem fér bele, de tudom, hogy lesz nálam jobb ember is erre 😊
Nemertem ezt a lada rajongast. Ujonnan is egy hulladek volt.
Mai mércével biztosan, de a maga korában megjelenésekor biztos hogy nem., Valójában megjelenésekor korszerű volt, csak későbbiekben nem fejlesztettek rajta "szükségtelen volt".
És hogy mennyire volt szar, a kérdezd csak meg azt a sok néhány generációval ezelőtti embert, mennyit jártunk vele "csapatni"... 😊
( nem wrc szinten a lada az egyik legnépszerűbb rally autó)
A mobilitás legmenobb formája volt a keleti blokkban, mindenki erre vágyott, édesapám tanári kölcsönből csak 120as skodat tudott anno újonnan venni, utána egy 10eves ládát, amiben már én is ültem, ez volt, ez a nosztalgia alapja, más nem, hiába volt jobb más, nem volt elérhető 😊
@@oliverbajnok7 Szep dolog a szerelem,de elfogultta tesz. Az Olaszok nem veletlenul adtak el a licenszet az Oroszoknak. Mert mar akkor is elavult technika volt. Aztan az Oroszoknak sikerult meg ezen rontani.
@@GimLu-q7j Nagyon rosszul tudod, nézzél kicsit utána a dolgoknak.
Az olaszok nagyon sok autógyárnak eladták a licencet, nyilván üzletet csináltak belőle, plusz a Fiat akkori vezetője kommunista volt.
Gyártotta a Seat is seat 124 néven ,a törökök is, meg még ki tudja hány ország...
Nem mellesleg a korabeli nyugati lapok azt írták hogy az "orosz fiat" jobb mint az eredeti.
66 ban lett az èvbautója 67ben adták el 😂@@GimLu-q7j
🚘🚘🚘🚘🚘🚘🚘🚘🚘🚘🚘🚘🚘🚘🚘🚘🚘🚘🚘🚘🚘🚘 nagyón remém hógy valaki meg menti eszta első genelációs pirós lada jóbb gazdá hóz kerühet és pesz köszszi szépen eszta ladás videót talákozúk egy másik videó ban 🚘🚘🚘🚘🚘
Ez biztos 😊
Hallloddd Tesámmm A Nyílt Napon Igriciékkkel Vigyázzzatok Majd Mennnekkk Cápázzzni Meg Autdoor Tech Alex Is Megggy Azt Mondja Kiissza A Helyettt A Kólábólll😎😎😎
Nagyon helyes 🤣🤣
Zsiguli ez, nem lada.
@@benedekuhrik2848 tudom tudom, már megbeszeltuk előzőleg kommentben, azért csak nem kell érte rózsafüzéren vezekelnem, hogy azt mondom, hogy koznyelvben ugyanaz, és ki mertem írni 😁