Szerintem ugyan ilyet voltam segíteni összerakni. Így van releváns tapasztalatom vele. Egy kicsit túlzásnak érzem a tároló leszólását. Kezdjük az elején. Azért ilyen kicsi csomagokban, mert így rentábilis a csomagküldő futárszolgálatokkal a szállítás. Ha egybe jönne egy-egy fal, akkor az nagyon megdrágítaná a helyszínre történő szállítást. Mi a következő módon építettük fel: lett neki készítve egy beton alap. A betonon össze lett állítva a keret. Az ki lett átlózva, így derékszög lett a keret. A keret helyét felrazoltuk a betonra és elkészítettük az alapra rögzítő csavaroknak a furatokat. Valamint a belső és a külső vízszintes peremek alatt kihúztuk bitumenes tömítővel. Így amikor a helyére került a keret már vízmentesen zárt a betonnal és az alap csavarok miatt kellően fix is volt. Arra emlékszem, hogy a tető összerakásánál nem mindegyik furat esett jó helyre, így nem az összes került oda, ahova tervezték. Csavarból talán néhány darabbal kevesebb jött. Mondjuk én nem látom, hogy nektek adtak-e hozzá tömítő alátéteket. Ami nagyon rossz volt, az a védő fólia. Kicsit rá volt sűlve, pedig akkor lett kibontva a dobozból. Így azzal megküzdöttünk, mire leszedtük. Életemben először raktam ilyet össze, összesen hárman vettünk részt a szerelésben. Volt benne egy ebéd szünet és egy eső miatti kényszer szünet is. Egy nap alatt raktuk össze, így az össz munka óra kb. 20-24 volt. Nyilván nagyobb gyakorlattal és összeszokottabb csapattal ezen lehetne gyorsítani. Aki vette az ár/érték arányban meg volt vele elégedve. Nyilván tudtuk, hogy amennyibe került, annyiért nem lehet csodákat várni.
Sziasztok, én is raktam ilyet össze egyedül. Csinaltattam beton sávalapot neki és vizszigetelest is raktam az alapidomok alá, amit rogzitettem a savalaphoz. A vihar még nem futta el és van pár elgondolkodtató feladat is az osszerakasnal. A rajz is lehetne részletesebb, de végül is sikerült, nekem tetszik, a célnak megfelel. 3 éve van még nem kezdte meg a rozsda és még mindig jól néz ki...
Betörő bemegy éjjel, megbotlik valamiben, míg hasraesik megkapaszkodik az oldalfalban, irgalamtlan csörömpöléssel magára rántja az egész hóbelevancot, és többet nem tud belőle kikecmeregni...
Én 2 éve vettem ilyet csak Vigor néven. 260x200-as méretben. Viacolor alapja van, amihez szép nagy csavarokkal van rögzítve. A feleségemmel egy hétvége alatt összeraktuk és néha az én számon is kicsúszott 1-2 keresetlen szó, de sikerült összerakni. Mikor kész lett, akkor vettük észre, hogy a lemezeken van egy nagyon vékony védőfólia. Na, utána szedhettük le kicsit nehezen. 😀 Azóta volt egy jó pár vihar, eső, szél, de hősiesen bírta. Bírta a havat is, bár nálunk nem volt szerencsére 60 cm-es. Összességében meg vagyok vele elégedve. Elférnek benne a kerékpárok, a gumik, fűnyíró, tárcsa, bogrács stb. Tettem rá egy klassz zárható pántot. Ha érdekel, akkor berakom, hogy milyet, lehet, hogy nálatok is lehet kapni, mert én OBI-ba vettem. Most már ne idegeskedj, kész van, szép lett és hasznos kis tároló. 😃
Nekem is ilyen van, igaz 5m hosszú. Most nyomta a második telet, és tökéletesen ellátja a feladatát /ráadásul, én műhelyt csináltam belőle/. Szintén beton alapra raktam, és még négy sor kisméretű téglával meg is emeltem. Közben jutott bele szigetelés is. Az összerakás egy kicsit macerás volt, de stabil, bírja az esőt és a szelet is. Az is igaz, négy részletben jött meg 🥴. Szerintem sem kell annyira lehúzni. nem olyan rossz ez a szerkezet.
Nekem Lengyelországban van egy kis földszinti apartmanon egy kis pergolával.A pergola alatt raktam össze ,két fél délutánom szántam rá(2x4óra) nagyjából.Én is párszor káromkodtam magyarul,a lengyel szomszédok örömére,de amióta elkészült teszi a dolgát,működik,igaz nekem a pergola teteje van felette.
Nekem is ilyesmi van, térkő van alatta, ott el tud szivárogni a víz, de még rgyszer sem ázott be, pedig évek óta megvan. Én a térkőhöz fúrtam be a keretet, egyszer sem vitte még el a szél. Szerintem annyit megér, amennyiért vettem.
Pisti, én a helyedbe (mivel nagyobb lett az alja mint kellene) én körbe lemezelném, hogy ne ázzon és tartósabb maradjon. Illetve én a belső oldalra csinálnék 30x30-as zártszelvényből egy kis merevítést, arra lehet polcokat is csinálni. Kívülről hozzá húzni önmetsző csavarokkal és jóidő. 🙂
Pont a napokban nézegettem, hogy kellene egy tároló nekem is. Ránézésre ugyanilyet árulnak nálunk is! Na akkor ez nem lesz! Köszi, sok mérgelődést és pénzt spóroltál nekem!
Együttérzésem Pisti! Én 2 éve raktam ilyent össze apóséknak Angliában. Ugyan úgy szidtam mint te. Nyaklik, kesztyű nélkül megvág. Az akus fúróm eldőlt a tetőn, egyből átt is szúrta azt a ,, csodát" stb. 😂
Szia Pisti én vernék még le a földbe valami strapabíró cölöpöt és ahhoz rögzíteném az alját nehogy a szél levigye arról a kis betondarabokról,és a teteje is sok helyen bevilágít ott lehet be esik majd a hó vagy az eső.
Évek óta van egy ilyenem a kertben (igaz, beton alappal), ketten pár óra alatt összeraktuk. Tökéletes szerszámtároló. Őszintén szólva nem értem ezt a hisztit, nem tudtad, mit veszel? Ügyes vagy, ennél sokkal bonyolultabb dolgokat is csináltál már.
@@PistiEpit ja, hogy nem volt kedved összerakni :D Én 2 ilyet raktam össze pár éve, a leírás egész jó amit adnak hozzá, mondjuk az ajtókkal volt némi szívás, mire összeraktam. Az összerakós videókban is 2-3 ember rakja össze, egyedül szívás. Ha meg rabolta az idődet, akkor meg kell fizetni, hogy valaki összerakja neked.
@@RockBanditable Nekünk tizensok éve van egy ilyenünk. Egy nap alatt sikerült összerakni, igaz előtte két hetet kellett várni, mire a beton alapja megkötött. Azóta is köszöni szépen, jól van. Egy szívás volt csak, hogy magyar nyelvű leírás nem volt hozzá, minden más nyelv viszont igen, többek közt svéd, " ikea" akcentussal és finnül is (hiába rokon nyelv a magyarral, egy mukkot sem értettünk belőle)! 😀😀😀
Hasonló van nekem is, az enyém betonlapokon áll. Egyedül összerakni életveszély, mert az élek vágnak kegyetlenül! Az enyémet sajnos feltörték, elvittek jó sok parkside gépet és egy stihl láncfűrészt. Az ajtó melletti takarólemezt feltépték és az ajtót mellett térddel benyomták. Semmi sem lett meg. :(
Jól tetted hogy felraktad.Így legalább biztosan nem veszek hasonlót sem.Pedig gondolkodtam rajta hogy veszek egy ilyet szerszám tárolónak.Azért nagy szélben majd élvezed a munkád gyümölcsét.(a zajra gondoltam)
Mikor nekem kellett egy ilyen, elmentem egy fatelepre, majd soroltam a méreteket és a darabszámokat. A főnök: Miért nem veszel inkább OSB lapot, azzal gyorsabban beborítod. Mert te olcsóbban adod a colos fát, mint a 10-es OSB. Nem bántam meg, hogy fából készítettem. (A házról maradt cserép került a tetőre.) Belülre oda teszek polcot csavart... ahova akarok. 🙂
Ugyanilyen van nekünk is, térkő van alatta. Valóban nem egy atombunker, de nem is került annyiba. Szerszámokat, fűnyírót, bográcshoz fát tárolni tökéletes, célnak megfelel és relatíve esztétikus is.
7 หลายเดือนก่อน +6
Nekem 3 eve ilyen van, kicsit nagyobb, beton alappal, kintvan a prérin és simán bírja a legnagyobb viharokat, salgopolcal telepakoltam így rengeteg cucc befér, nekem nagyon bejött, garázsból persze inkább nem ilyet veszek, azt építek majd
Normális egyenes beton alapra kell rakni, épp hogy tű pontosan derékszög , átlózva pontosan stabilan ledűbelez onnantol passzol minden semmi gond nincs vele. 3x3as ketten kényelmesen egy nap összepakoltuk. Teljesen bevált.
Bocs Mindenkinek! Ugyanezt vettük itt Mo-n.250e pénz volt, de mi megvettük a "gyári" alsó padozat tartó szerkezetet, amire 10mm OSB lapot tettünk. Tereprendezéssel, értsd vízszintezés, a mamával 3ó alatt összeraktuk. Szerszám tároló, nem egy bizalomgerjesztő szerkezet, de amire vettük, annak jó. Zárt udvaron belül. 2 éve nyúzzuk, könnyen hajlik,puklisodik, karcolódik a lemez, de eddig alapvetően megérte. Üdv.
39:37 a tetőre sajnáltak egy andrást ? Legalább az adott volna valami stabilitást az egésznek. Ezt önmaga a lemez tartja össze xd Ha a lemez hajik vetemedik csuklik minden. Amúgy pont rossz helyen is lesz mert a tetőröl lecsúszó hó tömege majd leteszteli ezt .
Az alátámasztás nem sokat ér ( hazai tapasztalatom szerint ). kb 1 év és szépen besüpped. Pockok, rovarok fel lazítják a talajt és már süllyed is a bódé. Jobb megoldás valami kő, vagy beton alap. De ha már összeraktad akkor merevebb lesz az. Bírni fogja a havat.
Szia Pisti, oldalát burkold be osb lapokkal a polcot pedig csináld a két szélső "gerenda" szélességébe és azzal támazd alá a középső "gerendát" meg erősitsd meg pl. egy tetőléccel. Amúgy az üzletnél nem volt kirakva minta ebből a tárolóból?
nekem nincs bajom az ilyen legókkal csak lennének normális minőségű meg vastagságú anyagból de 370 ért még ha jó se vettem volna meg 😂 fából építesz belülre egy merevítő keretet + a gerendák belsejébe tehetnél fa gerendát
Nekem is sikerült belefutni egy ilyen sufni építésbe. Egy rakás sz.rt nem ér az ilyen lapraszerelt tároló. Építettünk először egy 10 cm-es betonfelületet,hozzácsavaroztam,és így eléggé bírja a dúrva viharokat is.Tényleg ne vegyetek ilyeneket!
Jó lesz az, nem áznak a cuccok. A talicskát ha nekitámasztod be fog horpadni a nyomorult lemez. Nekem ilyesmi van, csak fele ekkora, nyitott , fatárolónak vettük , arra jó, meg befér alá a fűnyíró, szerszámok stb. Én most vettem rá frankó vastag ponyvát előre és hátulra és akkor a fa még jobban védve van. Ha akarom, akkor meg szellőzik.
gumit tárolni meg pár biciklit, arra jó. Sokat ki be pakolni rendszeresen, arra nem jó. Nem tudom mennyit kerékpároznak Pistiék. Lehet, kell majd külön bringatároló.Az nyárra lehetne nyitottabb, legfeljebb lezárja a kerékpárokat egyben. Amit meg tartósan tárol arra jó ez a lemezbodega.
Nekem ugyanilyen van, és egy haveromnak is segítettem egyet összerakni, úgyhogy nekem is van tapasztalatom. Semmi komoly probléma nincs vele és még kifejezetten olcsó megoldás is. Én ajánlanám másnak is. Simán.
Nekünk is van ugyanez, mellette van lengyelek által gyártott lemezgarázs, ég és föld a kettő. Nem kerül többe a lengyel annyival hogy inkább azt vegyük. Tudom ez nálatok nem megoldás :)
A kiváló faanyagáról híres F.o-ban miért nem fából csináltál egy ilyen tárolót? Kicsit magasabb beton alappal, alul mindenképpen szigetelve a befolyó hólé ellen. Ettől függetlenül biztos kihozod ebből is a maximumot némi átalakítgatások, megerősítések után.
Itt Uk ban ez felejtos a paratartalom miatt mert belul a para kondenzalodik es csopog a viz belulrol. Van fa meg a legujabb a fautanzatu muanyag shed. azert figyelj oda hogy mit raksz be nehogy elazzon a lecsopogo viztol!!!
Ugyanez volt a problémám nekem is ilyen fém tároloval, 2 év alatt minden szarrá rozsdásodott benne, az anyaga vekony mint egy dobozos söré. A szél ellen több helyen 20 centis csavarokkal rögzítettem. That soha többé ilyent
Hát... :D Ilyenkor áldom az eszemet, hogy inkább a telek sarkában található vályogtéglákból összeeszkábáltam magamnak egy vályogsufnit 😂😂 töredékáron, mint amennyibe ez kerül.
Kb két éve vettem én is hasonlót. A sógorral egy nap alatt tákoltuk össze betyáros káromkodások közepette. Akkor én is megbántam a vásárlást. Azóta már az ajtók görgői is erősen vacakolnak. Kiakadnak, szorulnak; sőt van amelyik már végleg meg is adta magát. Egy forintot nem ér ez az ipari hulladék! Az biztos, hogy mégegyszer nem venném meg, mert annyira gyenge szar papír lemezből van. Ahogy az anyegin engedi lefogom cserélni egy saját építésű normálisabb fa vagy zártszelvény vázas házikóra ami annyival nem lesz drágább, mint amivel erősebb tartósabb és használhatóbb. Ja és az építése is sokkal egyszerűbb lesz! Sajnos sokszór saját kárán tanul az ember.
Pisti.Hozzatok nem járnak a lengyelek ilyeneket epiteni?Itthon slager a Kamstal ceg.Lapra szerelve hozzak autoval a tarolokat es 3 ora alatt készre is szerelik.Arban nem is tudnak versengeni a magyar vallalkozok.Azt hittem finn be is kijarnak..
th-cam.com/video/KpLsnwzThn8/w-d-xo.html&ab_channel=%C3%81csBudapest (Szia, te nem szoktál TH-cam csatornát nézni mielőtt neki fogsz egy ismeretlen" munkának? Itt egy link a következő tárolódhoz, a többi részt is megtalálod majd. Azt sem értem, hogy ezt a lemez szörnyűséget ki vette meg? Zsuzsi? ....mert ha ő, akkor jogos a felháborodásod az anyaggal kapcsolatban, de ha te? ...akkor meg nem láttad, hogy mit veszel meg? Pisti, megkérdezhetem, hogy neked mi a munkád , mit dolgozol jelenleg? Köszönöm ha esetleg válaszolsz rá. )
Temu-rol rendelve egyet jobban jartal volna :) viccnek szantam de rajottem a vegere hogy nem az-... En most rendeltem Akkus racsnit 65Nm kiderult jobb mint a lidl-os parkside :) mi mindenre jo a youtube
Ezt már egy párzásra felhevült mosómedve is behorpasztja, annyira nyomorultul vékony a lemez. De legalább fogja a napfényt, na meg van árnyéka. Lehet bele pakolni, jó az oda.
ahova nem lehet merevítést tenni ott a bordázások találkozásánál lehet csavart tenni vízszintes állapotba bal és jobb irányba mutatással de ott fúrnod kel egy kis lyukat jl néz ki de nyilván nem eléggé masszív mint az enyém ami tele van oszlop merevítéssel
Haverom vett, hát két napig raktuk. Valami ultra gagyi, a tető nem passzolt. A többi sikerült többnyire. Valami heckt márka de gondolom ez sem áll távolabb tőle. A másik baja ha kint van egy enyhe nap de tényleg csak dereng, akkor bent van vagy 50 fok.
Zsuzsi rád szólt hogy ne háborogj? 😅 Azért a türelmeteket becsülöm, én már szétszedtem volna és visszavittem volna... Akkor inkább stafnifából meg impregnált OSB lapból összebábozok valamit, ezzel a klasszikus műanyag hullámpala tetővel...
Nézegettem én is. Anyának tetszett, de nekem nagyon nem. Meggyőztem, hogy fábol különbet csinálok, ráadásul olyan méretben, amilyenben nekem kell. Megcsináltam, holnap rakom fel a tetejét. Árban pedig nagyjából ott vagyok, mint egy ilyen szrral.
De jokat röhögtem😁 Nekem vagta már ilyen papirvekony lindab a kezem mint a szike olyan! A széle recés volt lifegett a szélbe mint egy papir szo szerint! Pisti a lindabon a nagy bordak közt ha kicsi nyomás is van olyat nem szabad venni az a papirvekony azt vettem észre....
Egyetértek veled, hogy ezek az összerakós kínai dolgok elég szarok. Szerencsére én csak egy kis összerakható polcot vettem kb. 20 euróért, úgy hogy nem túl nagy a kár. Tovább is adom majd a sógornak ajándékba a szülinapjára. :D
Szerintem ugyan ilyet voltam segíteni összerakni. Így van releváns tapasztalatom vele.
Egy kicsit túlzásnak érzem a tároló leszólását.
Kezdjük az elején. Azért ilyen kicsi csomagokban, mert így rentábilis a csomagküldő futárszolgálatokkal a szállítás. Ha egybe jönne egy-egy fal, akkor az nagyon megdrágítaná a helyszínre történő szállítást.
Mi a következő módon építettük fel: lett neki készítve egy beton alap. A betonon össze lett állítva a keret. Az ki lett átlózva, így derékszög lett a keret. A keret helyét felrazoltuk a betonra és elkészítettük az alapra rögzítő csavaroknak a furatokat. Valamint a belső és a külső vízszintes peremek alatt kihúztuk bitumenes tömítővel. Így amikor a helyére került a keret már vízmentesen zárt a betonnal és az alap csavarok miatt kellően fix is volt.
Arra emlékszem, hogy a tető összerakásánál nem mindegyik furat esett jó helyre, így nem az összes került oda, ahova tervezték.
Csavarból talán néhány darabbal kevesebb jött. Mondjuk én nem látom, hogy nektek adtak-e hozzá tömítő alátéteket.
Ami nagyon rossz volt, az a védő fólia. Kicsit rá volt sűlve, pedig akkor lett kibontva a dobozból. Így azzal megküzdöttünk, mire leszedtük.
Életemben először raktam ilyet össze, összesen hárman vettünk részt a szerelésben. Volt benne egy ebéd szünet és egy eső miatti kényszer szünet is. Egy nap alatt raktuk össze, így az össz munka óra kb. 20-24 volt. Nyilván nagyobb gyakorlattal és összeszokottabb csapattal ezen lehetne gyorsítani.
Aki vette az ár/érték arányban meg volt vele elégedve. Nyilván tudtuk, hogy amennyibe került, annyiért nem lehet csodákat várni.
Sziasztok, én is raktam ilyet össze egyedül. Csinaltattam beton sávalapot neki és vizszigetelest is raktam az alapidomok alá, amit rogzitettem a savalaphoz. A vihar még nem futta el és van pár elgondolkodtató feladat is az osszerakasnal. A rajz is lehetne részletesebb, de végül is sikerült, nekem tetszik, a célnak megfelel. 3 éve van még nem kezdte meg a rozsda és még mindig jól néz ki...
Betörő bemegy éjjel, megbotlik valamiben, míg hasraesik megkapaszkodik az oldalfalban, irgalamtlan csörömpöléssel magára rántja az egész hóbelevancot, és többet nem tud belőle kikecmeregni...
😂😂😂😂😂 Top komment!
aluminium búslakodó lesz belőle.
és a betörő még fel is jelenti a tulajt, hogy ilyen szart épített oda.
Én 2 éve vettem ilyet csak Vigor néven. 260x200-as méretben. Viacolor alapja van, amihez szép nagy csavarokkal van rögzítve. A feleségemmel egy hétvége alatt összeraktuk és néha az én számon is kicsúszott 1-2 keresetlen szó, de sikerült összerakni. Mikor kész lett, akkor vettük észre, hogy a lemezeken van egy nagyon vékony védőfólia. Na, utána szedhettük le kicsit nehezen. 😀 Azóta volt egy jó pár vihar, eső, szél, de hősiesen bírta. Bírta a havat is, bár nálunk nem volt szerencsére 60 cm-es.
Összességében meg vagyok vele elégedve. Elférnek benne a kerékpárok, a gumik, fűnyíró, tárcsa, bogrács stb. Tettem rá egy klassz zárható pántot. Ha érdekel, akkor berakom, hogy milyet, lehet, hogy nálatok is lehet kapni, mert én OBI-ba vettem.
Most már ne idegeskedj, kész van, szép lett és hasznos kis tároló. 😃
Nekem is ilyen van, igaz 5m hosszú. Most nyomta a második telet, és tökéletesen ellátja a feladatát /ráadásul, én műhelyt csináltam belőle/. Szintén beton alapra raktam, és még négy sor kisméretű téglával meg is emeltem. Közben jutott bele szigetelés is. Az összerakás egy kicsit macerás volt, de stabil, bírja az esőt és a szelet is. Az is igaz, négy részletben jött meg 🥴. Szerintem sem kell annyira lehúzni. nem olyan rossz ez a szerkezet.
Nekem Lengyelországban van egy kis földszinti apartmanon egy kis pergolával.A pergola alatt raktam össze ,két fél délutánom szántam rá(2x4óra) nagyjából.Én is párszor káromkodtam magyarul,a lengyel szomszédok örömére,de amióta elkészült teszi a dolgát,működik,igaz nekem a pergola teteje van felette.
Képzettség nélkül egy nap alatt összeraktam egy nagyobbat. Semmi gond nem volt a rajzokkal. Nem értem a negatív puffogást.
Nekem is ilyesmi van, térkő van alatta, ott el tud szivárogni a víz, de még rgyszer sem ázott be, pedig évek óta megvan. Én a térkőhöz fúrtam be a keretet, egyszer sem vitte még el a szél. Szerintem annyit megér, amennyiért vettem.
Pisti, én a helyedbe (mivel nagyobb lett az alja mint kellene) én körbe lemezelném, hogy ne ázzon és tartósabb maradjon.
Illetve én a belső oldalra csinálnék 30x30-as zártszelvényből egy kis merevítést, arra lehet polcokat is csinálni. Kívülről hozzá húzni önmetsző csavarokkal és jóidő. 🙂
Pont a napokban nézegettem, hogy kellene egy tároló nekem is. Ránézésre ugyanilyet árulnak nálunk is! Na akkor ez nem lesz! Köszi, sok mérgelődést és pénzt spóroltál nekem!
Együttérzésem Pisti! Én 2 éve raktam ilyent össze apóséknak Angliában. Ugyan úgy szidtam mint te. Nyaklik, kesztyű nélkül megvág. Az akus fúróm eldőlt a tetőn, egyből átt is szúrta azt a ,, csodát" stb. 😂
Szia Pisti én vernék még le a földbe valami strapabíró cölöpöt és ahhoz rögzíteném az alját nehogy a szél levigye arról a kis betondarabokról,és a teteje is sok helyen bevilágít ott lehet be esik majd a hó vagy az eső.
Évek óta van egy ilyenem a kertben (igaz, beton alappal), ketten pár óra alatt összeraktuk. Tökéletes szerszámtároló. Őszintén szólva nem értem ezt a hisztit, nem tudtad, mit veszel? Ügyes vagy, ennél sokkal bonyolultabb dolgokat is csináltál már.
Azzal volt a bajom hogy rabolta az időmet és nem ér ennyit.
Ha beton alaphoz van csavarral rögzítve akkor nem viszi el a szél.
A havat nem bírja el.Megtapasztam és már likvidáltam is mert ez egy rakás k@ki volt az egész.Kidobott pénz volt .
@@PistiEpit ja, hogy nem volt kedved összerakni :D Én 2 ilyet raktam össze pár éve, a leírás egész jó amit adnak hozzá, mondjuk az ajtókkal volt némi szívás, mire összeraktam. Az összerakós videókban is 2-3 ember rakja össze, egyedül szívás. Ha meg rabolta az idődet, akkor meg kell fizetni, hogy valaki összerakja neked.
@@RockBanditable Nekünk tizensok éve van egy ilyenünk. Egy nap alatt sikerült összerakni, igaz előtte két hetet kellett várni, mire a beton alapja megkötött. Azóta is köszöni szépen, jól van.
Egy szívás volt csak, hogy magyar nyelvű leírás nem volt hozzá, minden más nyelv viszont igen, többek közt svéd, " ikea" akcentussal és finnül is (hiába rokon nyelv a magyarral, egy mukkot sem értettünk belőle)! 😀😀😀
Hasonló van nekem is, az enyém betonlapokon áll. Egyedül összerakni életveszély, mert az élek vágnak kegyetlenül! Az enyémet sajnos feltörték, elvittek jó sok parkside gépet és egy stihl láncfűrészt. Az ajtó melletti takarólemezt feltépték és az ajtót mellett térddel benyomták. Semmi sem lett meg. :(
Belülről kell egy léc vázat készíteni hozzá (pl. tetőlécből) Az jól ki fogja merevíteni az egészet.
Jól tetted hogy felraktad.Így legalább biztosan nem veszek hasonlót sem.Pedig gondolkodtam rajta hogy veszek egy ilyet szerszám tárolónak.Azért nagy szélben majd élvezed a munkád gyümölcsét.(a zajra gondoltam)
Belsö Fa keret ami stabilizálja a bodét? és arra polcot is tudsz szerelni
Mikor nekem kellett egy ilyen, elmentem egy fatelepre, majd soroltam a méreteket és a darabszámokat. A főnök: Miért nem veszel inkább OSB lapot, azzal gyorsabban beborítod. Mert te olcsóbban adod a colos fát, mint a 10-es OSB. Nem bántam meg, hogy fából készítettem. (A házról maradt cserép került a tetőre.) Belülre oda teszek polcot csavart... ahova akarok. 🙂
Na jó, hogy időben néztem meg ezt a videót... nekem holnap szállítanak ki egy ehhez hasonlót! :D
Ugyanilyen van nekünk is, térkő van alatta. Valóban nem egy atombunker, de nem is került annyiba. Szerszámokat, fűnyírót, bográcshoz fát tárolni tökéletes, célnak megfelel és relatíve esztétikus is.
Nekem 3 eve ilyen van, kicsit nagyobb, beton alappal, kintvan a prérin és simán bírja a legnagyobb viharokat, salgopolcal telepakoltam így rengeteg cucc befér, nekem nagyon bejött, garázsból persze inkább nem ilyet veszek, azt építek majd
Normális egyenes beton alapra kell rakni, épp hogy tű pontosan derékszög , átlózva pontosan stabilan ledűbelez onnantol passzol minden semmi gond nincs vele. 3x3as ketten kényelmesen egy nap összepakoltuk. Teljesen bevált.
Bocs Mindenkinek!
Ugyanezt vettük itt Mo-n.250e pénz volt, de mi megvettük a "gyári" alsó padozat tartó szerkezetet, amire 10mm OSB lapot tettünk.
Tereprendezéssel, értsd vízszintezés, a mamával 3ó alatt összeraktuk.
Szerszám tároló, nem egy bizalomgerjesztő szerkezet, de amire vettük, annak jó. Zárt udvaron belül.
2 éve nyúzzuk, könnyen hajlik,puklisodik, karcolódik a lemez, de eddig alapvetően megérte.
Üdv.
39:37 a tetőre sajnáltak egy andrást ? Legalább az adott volna valami stabilitást az egésznek. Ezt önmaga a lemez tartja össze xd Ha a lemez hajik vetemedik csuklik minden. Amúgy pont rossz helyen is lesz mert a tetőröl lecsúszó hó tömege majd leteszteli ezt .
Az alátámasztás nem sokat ér ( hazai tapasztalatom szerint ). kb 1 év és szépen besüpped. Pockok, rovarok fel lazítják a talajt és már süllyed is a bódé. Jobb megoldás valami kő, vagy beton alap. De ha már összeraktad akkor merevebb lesz az. Bírni fogja a havat.
Szia Pisti, oldalát burkold be osb lapokkal a polcot pedig csináld a két szélső "gerenda" szélességébe és azzal támazd alá a középső "gerendát" meg erősitsd meg pl. egy tetőléccel. Amúgy az üzletnél nem volt kirakva minta ebből a tárolóból?
Nem volt minta sajnos
2-nap alatt szereltem össze,beton alapra,bicikli tárolónak,3bringa bele fér. az ajtók gagyik, nem venném meg még egyszer.
Csak szivacsot tudok tárolni.... OMG, mekkora duma, Nagy vagy Pisti, csúcsok a videóid!
nekem nincs bajom az ilyen legókkal csak lennének normális minőségű meg vastagságú anyagból de 370 ért még ha jó se vettem volna meg 😂
fából építesz belülre egy merevítő keretet + a gerendák belsejébe tehetnél fa gerendát
Hasonló van én cseréplécet vettem megcsiszoltam és azt raktam pluszba merevítésként nem azt mondom hogy tökéletes de használható.
Esőben milyen hangja van?🙂
Pont egy ilyet raktam össze a hétvénén...
Soha többet...
Nekem is sikerült belefutni egy ilyen sufni építésbe. Egy rakás sz.rt nem ér az ilyen lapraszerelt tároló. Építettünk először egy 10 cm-es betonfelületet,hozzácsavaroztam,és így eléggé bírja a dúrva viharokat is.Tényleg ne vegyetek ilyeneket!
Jó lesz az, nem áznak a cuccok. A talicskát ha nekitámasztod be fog horpadni a nyomorult lemez. Nekem ilyesmi van, csak fele ekkora, nyitott , fatárolónak vettük , arra jó, meg befér alá a fűnyíró, szerszámok stb. Én most vettem rá frankó vastag ponyvát előre és hátulra és akkor a fa még jobban védve van.
Ha akarom, akkor meg szellőzik.
Dehogy lesz jó! Semmire való szarok ezek!
gumit tárolni meg pár biciklit, arra jó. Sokat ki be pakolni rendszeresen, arra nem jó. Nem tudom mennyit kerékpároznak Pistiék. Lehet, kell majd külön bringatároló.Az nyárra lehetne nyitottabb, legfeljebb lezárja a kerékpárokat egyben. Amit meg tartósan tárol arra jó ez a lemezbodega.
Nekem ugyanilyen van, és egy haveromnak is segítettem egyet összerakni, úgyhogy nekem is van tapasztalatom.
Semmi komoly probléma nincs vele és még kifejezetten olcsó megoldás is. Én ajánlanám másnak is. Simán.
Apósomnak naktam össze ilyet 4éve teljessen jó!Ennyi pénzért főleg!😃
A polc se lesz különb minőségü a lapra szerelt verzióban😂😂😂👍🍺
Nekünk is van ugyanez, mellette van lengyelek által gyártott lemezgarázs, ég és föld a kettő.
Nem kerül többe a lengyel annyival hogy inkább azt vegyük.
Tudom ez nálatok nem megoldás :)
Mi is szívtunk ilyennel, soha többet!
Ennyit rinyálni valamin... 😄
Szia Pisti ! Gáz pörzsölövel meg égetni a fát utána olajjal kezelni.
4:00 ha eredetileg hoszabb lábai voltak akkor lehetett lábas. Mmint az eredeti régi lábas amiért lábas a lábas.
Remélem garázsnak nem ilyen lemez szutykot fogsz választani :) Ezek a lemez építmények mindig is rettentő igénytelenek voltak. :)
Nekem is iylen van zöldben kinézetre tök jó .Nem vastag az igaz .Fát tárolok benne :)
A kiváló faanyagáról híres F.o-ban miért nem fából csináltál egy ilyen tárolót? Kicsit magasabb beton alappal, alul mindenképpen szigetelve a befolyó hólé ellen. Ettől függetlenül biztos kihozod ebből is a maximumot némi átalakítgatások, megerősítések után.
pont ugyanilyet vett a szomszédunk.
hárman raktuk össze és ráment az egész nap.
Itt Uk ban ez felejtos a paratartalom miatt mert belul a para kondenzalodik es csopog a viz belulrol. Van fa meg a legujabb a fautanzatu muanyag shed. azert figyelj oda hogy mit raksz be nehogy elazzon a lecsopogo viztol!!!
Ugyanez volt a problémám nekem is ilyen fém tároloval, 2 év alatt minden szarrá rozsdásodott benne, az anyaga vekony mint egy dobozos söré. A szél ellen több helyen 20 centis csavarokkal rögzítettem. That soha többé ilyent
Ez egy BioHort koppintás, de azt sem jobb szerelni 😊
Én beton alapokat csináltam volna....
Szia Pisti mennyiért építesz ilyet hajdu megyében.
Maga a tároló jó. évek óta áll ilyen az udvaron, az összeszerelése na az már tényleg rémálom
Hát... :D Ilyenkor áldom az eszemet, hogy inkább a telek sarkában található vályogtéglákból összeeszkábáltam magamnak egy vályogsufnit 😂😂 töredékáron, mint amennyibe ez kerül.
37:08 Nem akarom megsérteni a balkezeseket, de az ember az jobbkezes :D
Sajnos en is beleugrottam hasonloba, az mondjuk magasagyas volt. Inkabb megveszem az alapanyagot legkozelebb
Kb két éve vettem én is hasonlót. A sógorral egy nap alatt tákoltuk össze betyáros káromkodások közepette. Akkor én is megbántam a vásárlást. Azóta már az ajtók görgői is erősen vacakolnak. Kiakadnak, szorulnak; sőt van amelyik már végleg meg is adta magát. Egy forintot nem ér ez az ipari hulladék! Az biztos, hogy mégegyszer nem venném meg, mert annyira gyenge szar papír lemezből van. Ahogy az anyegin engedi lefogom cserélni egy saját építésű normálisabb fa vagy zártszelvény vázas házikóra ami annyival nem lesz drágább, mint amivel erősebb tartósabb és használhatóbb. Ja és az építése is sokkal egyszerűbb lesz! Sajnos sokszór saját kárán tanul az ember.
Soha többet ilyet. Kismillió csavar. Profil ami lehetne 1 darabból is kettő részbe gyártották le. Csavarral összefogatva. Szívás összerakni.
Pisti.Hozzatok nem járnak a lengyelek ilyeneket epiteni?Itthon slager a Kamstal ceg.Lapra szerelve hozzak autoval a tarolokat es 3 ora alatt készre is szerelik.Arban nem is tudnak versengeni a magyar vallalkozok.Azt hittem finn be is kijarnak..
Pisti, tök igazad van..
De marhajókat röhögtem a hőbölgéseden. :)
Ilyet pukizni 0:11 nél kérem szépen. 😂
Ez nyáron felforrósodik 50 fokra is.
Mikor láttunk utoljára 60 centi havat itthon?:) Olcsó húsnak híg a level. teli van tesztekkel erről a net, hogy...szar, de legalább olcsó :)
Itt minden évben megvan a 60 centi. De van olyan hogy 90
Szakadtam, mikor megtudtam, hogy a lemez nem éghető.😜
A másik, meg a "lejkimökki" volt.🤣🤣🤣
Az oroszoknál ilyen anyagból alufóliát csinálnak.🤪
Ugyan, az orosz nők ezt betétnek használják 😂
th-cam.com/video/KpLsnwzThn8/w-d-xo.html&ab_channel=%C3%81csBudapest (Szia, te nem szoktál TH-cam csatornát nézni mielőtt neki fogsz egy ismeretlen" munkának? Itt egy link a következő tárolódhoz, a többi részt is megtalálod majd. Azt sem értem, hogy ezt a lemez szörnyűséget ki vette meg? Zsuzsi? ....mert ha ő, akkor jogos a felháborodásod az anyaggal kapcsolatban, de ha te? ...akkor meg nem láttad, hogy mit veszel meg? Pisti, megkérdezhetem, hogy neked mi a munkád , mit dolgozol jelenleg? Köszönöm ha esetleg válaszolsz rá. )
Én vettem és mivel be volt csomagolva nem láttam mi van a kartondobozon belül.
@@PistiEpit ezt értem, de nem szoktál utána nézni előtte, hogy mit tervezel megvenni, az még is mennyire jó?
Temu-rol rendelve egyet jobban jartal volna :) viccnek szantam de rajottem a vegere hogy nem az-... En most rendeltem Akkus racsnit 65Nm kiderult jobb mint a lidl-os parkside :) mi mindenre jo a youtube
Ezt már egy párzásra felhevült mosómedve is behorpasztja, annyira nyomorultul vékony a lemez. De legalább fogja a napfényt, na meg van árnyéka. Lehet bele pakolni, jó az oda.
ahova nem lehet merevítést tenni ott a bordázások találkozásánál lehet csavart tenni vízszintes állapotba bal és jobb irányba mutatással de ott fúrnod kel egy kis lyukat jl néz ki de nyilván nem eléggé masszív mint az enyém ami tele van oszlop merevítéssel
Ua ilyenem van csak zöld . :D
Haverom vett, hát két napig raktuk. Valami ultra gagyi, a tető nem passzolt. A többi sikerült többnyire. Valami heckt márka de gondolom ez sem áll távolabb tőle. A másik baja ha kint van egy enyhe nap de tényleg csak dereng, akkor bent van vagy 50 fok.
Fa szárítónak ideális😂
Olcsó húsnak híg a leve.
Zsuzsi rád szólt hogy ne háborogj? 😅 Azért a türelmeteket becsülöm, én már szétszedtem volna és visszavittem volna...
Akkor inkább stafnifából meg impregnált OSB lapból összebábozok valamit, ezzel a klasszikus műanyag hullámpala tetővel...
miért nem csinálsz neki alapot akkor nem folyik be a víz
Ezt minden ilyen hirdető oldalára fel kellene tölteni.
Pisti! Én csak egy dolgot kérnék tőled!
Csak te ne idegeskedj!
Nézegettem én is. Anyának tetszett, de nekem nagyon nem. Meggyőztem, hogy fábol különbet csinálok, ráadásul olyan méretben, amilyenben nekem kell. Megcsináltam, holnap rakom fel a tetejét. Árban pedig nagyjából ott vagyok, mint egy ilyen szrral.
Hó ??? Szél az veszélyesebb !!
Szóltál volna egy asztalos ismerősödnek és csinált volna egy szép tárolót.
Ő is asztalos ha jól tudom. Csak gondolom ez olcsóbbnak és egyszerűbbnek tűnt, de sajnos nem jött be.
Meg kell merevíteni egy kis tetőléccel meg önmetszős csavarral,és stabilabb lesz 😉amúgy itthon ez sokkal többe kerül
És hogy bepolcozzad, mehetsz venni százezerért még salgo polcokat :D
Jó lett volna látni, mi ez, nehogy bele fussak! Hol vetted amúgy?
Puuilo
Pisti, pisztolyt tartottak a felyedhez hogy megvedd?
Leikimökkit mindenkinek!
"Pisti épít" csatornán veszel egy ilyen nagyipari kommersz szutykot, mert nem tudsz, vagy nem akarsz jobbat építeni és még te panaszkodsz rá😂😂😂
Ha nincs hely csavarnak: popszegecs ☺
Meglepoen jol megtippelted a 60 centis ho tomeget. 800kg, ha fissen esett.
Semmi baj Pisti,legalább gyakoroltad az anyanyelvünk szépségeit :) Én tuti szanaszét vertem volna az tuti ...... elismerésem a türelmedért :)
Kössz hogy szóltál,ilyet soha nem veszek.
ennyi pénzért mit vártál :D
De jokat röhögtem😁
Nekem vagta már ilyen papirvekony lindab a kezem mint a szike olyan!
A széle recés volt lifegett a szélbe mint egy papir szo szerint!
Pisti a lindabon a nagy bordak közt ha kicsi nyomás is van olyat nem szabad venni az a papirvekony azt vettem észre....
Vas csavar az alu lemezzel rozsdásodni fog. Vagy a lemez is vas?
Majd megnézem hogy miből van.
Ennyi pénzért örülj hogy ennyit kaptál. Itthon ez drágább.
380 EUR... jóságos egek.
úgy beszélsz, mintha nem te vetted volna magadnak ezt a szart...
Salgó polc
Egyetértek veled, hogy ezek az összerakós kínai dolgok elég szarok. Szerencsére én csak egy kis összerakható polcot vettem kb. 20 euróért, úgy hogy nem túl nagy a kár. Tovább is adom majd a sógornak ajándékba a szülinapjára. :D
Hülye duma fáradt vagyok.
Pisti,GRATULÁLOK,,, türelmed végtelen....sajnállak... de drukkolok...