Szükség van-e Magyarország déli határán a kerítésre? | Közgyűlés 5.

แชร์
ฝัง
  • เผยแพร่เมื่อ 8 ก.พ. 2022
  • A “menekültkérdés” 2015 óta a közbeszéd egyik legfontosabb tárgyává vált, pedig a jelenség egyidős az emberiséggel és Magyarországon sem csak 2015-ben tűnt fel. A válság csúcsán az első állami intézkedés a kormány 2015-ben a június 17-i határozata, melyben „elrendeli a magyar-szerb (majd a magyar-horvát) határszakaszon a zöldhatár átjárhatóságának megszüntetése érdekében körülbelül 175 km hosszúságban 4 m magasságú, határőrizeti célú ideiglenes kerítés létesítésének előkészítését.”
    Vannak, akik szerint a kerítés célja, hogy megakadályozza a más országokból, más kultúrákból érkezők bejutását az országba; mások szerint a kerítés épp azt teszi lehetővé, hogy az érkező emberek beléptetését rendezett módon lehessen lebonyolítani. Hogy melyik funkciót látja el inkább a határkerítés? Hogy feladata-e a magyar államnak, hogy megvédje Európát? Hogy létezik-e zökkenőmentes integráció? És hogy jelent-e bármilyen veszélyt a bevándorlók ittléte? - többek között erről beszélgettek, vitatkoztak a Közgyűlés új részének résztvevői.
    Amennyiben te is szívesen részt vennél a Közgyűlésen, jelentkezz a kozgyules@partizanmedia.hu címen!
    Hol találsz meg minket?
    Facebookon: / partizanpolitika
    Facebook-csoportunkban: / partizantarsalgo
    Instagramon: / partizanpolitika
    Spotify-on: open.spotify.com/show/18YmaCQ...
    Apple Podcast-en: podcasts.apple.com/us/podcast...
    Hogyan támogathatod a munkánkat?
    Legyél a patronálónk, hogy hozzáférj a vágatlan adásokhoz és extra tartalmainkhoz: / partizanpolitika
    PayPal-on keresztül is várjuk az adományodat, e-mail címünk: partizanalapitvany@gmail.com
    Egyszeri vagy rendszeres banki átutalással is segíthetsz! Ehhez a legfontosabb adatok:
    Név:
    Partizán Alapítvány
    Számlaszám:
    16200106-11669030-00000000
    Közlemény:
    Támogatás
    Ha külföldről utalnál, nemzetközi számlaszámunk (IBAN - International Bank Account Number):
    HU68 1620 0106 1166 9030 0000 0000
    BIC/SWIFT-kód:
    HBWEHUHB

ความคิดเห็น • 689

  • @csibesz07
    @csibesz07 2 ปีที่แล้ว +190

    A határ nem azt jelenti, hogy nem jöhet be senki. Azt jelenti, hogy *ellenőrizetlenül* nem jöhet be senki.

    • @jozsefkovacs6343
      @jozsefkovacs6343 2 ปีที่แล้ว +4

      Az lesz majd a szuper, amikor Márki Z. P. -ék behoznak 3 millió analfabéta kannibált és pápuát az országba. Akiket majd a nyugdíjasok tarthatnak el.

    • @nopedsu
      @nopedsu 2 ปีที่แล้ว +2

      @@jozsefkovacs6343 aha valószínű, hogy ez fog történni, sőt maga márki zay mondta, hogy ezt fogja csinálni, büdös balosok!! a teringettét már!! :@

    • @mindigboldogorakatmutat2922
      @mindigboldogorakatmutat2922 2 ปีที่แล้ว +1

      @@botidobra6221 Szeptembertől már nem jöttek át rajtunk

    • @mindigboldogorakatmutat2922
      @mindigboldogorakatmutat2922 2 ปีที่แล้ว

      @@botidobra6221 Szeptember és nem a paktum miatt.... Jöttek. Csak volt egy kis szünet. Aztán amikor nem kaptak dellát a törökök....

  • @doramate9684
    @doramate9684 2 ปีที่แล้ว +232

    Örülök, hogy megfogadtátok a tanácsunkat és ezúttal kevesebb embert hívtatok be a műsorba. Így mindenki szabadon megnyilvánulhatott, volt idő erre mindenki számára. Köszönjük!:)

    • @1992situation
      @1992situation 2 ปีที่แล้ว +6

      Ez akkor hülyeség, több ember több vélemény, nagyon rá látás!

    • @abelmike4116
      @abelmike4116 2 ปีที่แล้ว +10

      @@1992situation Időből nem lesz több, hogy a több véleményt meghallgasd. Szerintem is így koherensebb így a műsor.

    • @viktornemeth1517
      @viktornemeth1517 2 ปีที่แล้ว +1

      @@abelmike4116 Hála égnek csak szerinted!!!Kevesebb ember és még kevesebb gondolkodás is volt ebben a részben.Valakinek ez a koherens.... :D

  • @katalinx4617
    @katalinx4617 2 ปีที่แล้ว +34

    ,Ez most egy nagyon gyenge társaság volt. Mintha mindenki az egészből csak egy részt ismerne.

    • @patrikmarki4113
      @patrikmarki4113 2 ปีที่แล้ว +1

      A véleményem szerint ez az átlagember, aki nem bújja minden nap a sajtót a Telextől a Mandinerig és a maradék idejében nem megy ki Röszke/Ásotthalom környékére személyesen is tájékozódni. Részben hiba, hogy nem volt vidéki, a helyszínen élő ember, másrészt azokból válogatnak, akik jelentkeznek.

  • @bencekovacs2236
    @bencekovacs2236 2 ปีที่แล้ว +186

    Legközelebb légyszíves ilyen témához a határszélén élőket hívjatok meg... annak úgy lesz értelme.

    • @Molnararon123
      @Molnararon123 2 ปีที่แล้ว +9

      A határszélen élők véleményét ismerjük, a fiatalokét nem.

    • @jakabjuro2789
      @jakabjuro2789 2 ปีที่แล้ว +54

      @@Molnararon123 Mér', a határszélen nincsenek fiatalok?

    • @bartusaron5909
      @bartusaron5909 2 ปีที่แล้ว +18

      annak túl sok értelme lenne az itt nem szokás

    • @erikabako-horvath4794
      @erikabako-horvath4794 2 ปีที่แล้ว +15

      @@Molnararon123 szerintem sokan meglepődnének ha ismernék a határszélen élők véleményét, olyanokét, akiknek tényleg a határon van a földje. Sokkal árnyaltabb a véleményük, mert jobban képben vannak egyes dolgokkal.

    • @un.beobachter623
      @un.beobachter623 2 ปีที่แล้ว +40

      @@Molnararon123 ezek a műsorban a tipik belvárosi fiatalok akiknek a valósághoz nincs sok közük, verekedésben nem volt részük, nem tudja milyen látvány egy késelés, robbantás szana szét heverő végtagokkal, vagy amikor a karácsonyi vásárba családokat gázolnak el és ott vérben meg belekben kell taposni. A nyugat európai no go zónákba tehetnének egy látogatást, érdemes rákeresni akár itt ytn mi folyik Osloban, Malmöben, Berlinben, Párizsra rá sem kell keresni. Nézd meg, nem az őslakosság a problémás. (Magyarországon is vannak no-go zónák de azt sem a svédek alkotják).

  • @norberttulai7418
    @norberttulai7418 2 ปีที่แล้ว +138

    Hogyne lenne szükség, mi sem megyünk a zöld határon Szerbiàba. Van hivatalos utja a határátlépésnek👍

    • @pottyokrozsaszin9005
      @pottyokrozsaszin9005 2 ปีที่แล้ว +4

      Mint hegymászó azért azt mondom: igény volna rá!

  • @eszternikolov184
    @eszternikolov184 2 ปีที่แล้ว +41

    Migránsként bejelentkezem! Egyik nagyszülőm se beszélt magyarul anyanyelvként. Mégcsak római katolikusok se voltak.Én itt vagyok,2022-ben, keresztény, diplomás magyarként- bár jelenleg gyári munkát végezve- partizánt hallgatok este, meló után. Magyar vagyok. Adózok, dolgozok, gyereket nevelek. Szeretek itt élni. ;) Ehhez kellett a századforduló utáni befogadó légkör. ;)

    • @szkokee
      @szkokee 2 ปีที่แล้ว +12

      Az egyen peldaja nem jelent semmit tobb millioval szemben sajnos. Nagyon aranyos es empatikus hozzaallas de a vilag nem igy mukodik.

    • @Hawk-Tuah-on-that-thang
      @Hawk-Tuah-on-that-thang 2 ปีที่แล้ว +2

      Meg volt itt néhány millió román, szlovák meg szerb, akik megtartották maguknak hazánk 2/3-át, és utána még nekik áll feljebb. Szóval van tapasztalat bőven, amiből meríthetünk.

    • @olivercromwell9630
      @olivercromwell9630 2 ปีที่แล้ว +1

      Gratulálok!!!! Le a kalappal elötted!! De amit leirtál az az arab, afrikai, afgán, szir, észak afrikai, stb. migránsok 0,02%-ka.
      Megkérdezhetem, hogy honnan jöttél?

    • @1kupackopaszkukac
      @1kupackopaszkukac 2 ปีที่แล้ว +1

      Ami sajnos mára már csak nyomokban maradt meg. :-( Mindenesetre jó hallani, hogy megtalálta a családod a helyét köztünk. ;-)

    • @1kupackopaszkukac
      @1kupackopaszkukac 2 ปีที่แล้ว +1

      @@szkokee áruld el, miért nem? Csakis rajtunk múlik.

  • @MrGAdam
    @MrGAdam 2 ปีที่แล้ว +39

    Szegény Luca hihetetlenül naív. Szinte az összes "menekültnek" volt útlevele amíg a határhoz ért. Ott dobálták el ezeket a dokumentumokat a jobb elbírálás reményében. Elhanyagolható a száma azoknak a megtalált útleveleknek amik valóban háborús övezetben lettek kiállítva.

    • @jozsefkovacs6343
      @jozsefkovacs6343 2 ปีที่แล้ว +1

      Az lesz majd a szuper, amikor Márki Z. P. -ék behoznak 3 millió analfabéta kannibált és pápuát az országba. Akiket majd a nyugdíjasok tarthatnak el.

  • @orbanviktorkoldustarisznya6053
    @orbanviktorkoldustarisznya6053 2 ปีที่แล้ว +79

    Az illegális migráció egy rendészeti kérdés, a kerítés az egyik szelete a védekezésnek.

    • @jozsefkovacs6343
      @jozsefkovacs6343 2 ปีที่แล้ว +1

      Az lesz majd a szuper, amikor Márki Z. P. -ék behoznak 3 millió analfabéta kannibált és pápuát az országba. Akiket majd a nyugdíjasok tarthatnak el.

    • @davidkaszab747
      @davidkaszab747 2 ปีที่แล้ว

      @@jozsefkovacs6343 Tudod te hogy hány indiait hoztak be, az elmült 12 évben?

    • @jozsefkovacs6343
      @jozsefkovacs6343 2 ปีที่แล้ว

      @@davidkaszab747 Mind útlevéllel, vízummal és munkavállalási engedéllyel.

    • @davidkaszab747
      @davidkaszab747 2 ปีที่แล้ว

      @@jozsefkovacs6343 És miből gondolod hogy MZP nem ìgy fogja?

    • @jozsefkovacs6343
      @jozsefkovacs6343 2 ปีที่แล้ว

      @@davidkaszab747 Miből gondolod, hogy így fog tenni ? MZP. kivándorolt Kanadába, majd onnan az USA - ba, majd mint ügynök visszasunnyogott hozzánk. Tehát ő egy hazátlan globalista. Talán meghallgathatnád azt, amiket mond. Ha már a szörnyeteg gondolataiba nem látunk bele.

  • @LordOfYouToB
    @LordOfYouToB 2 ปีที่แล้ว +69

    Nem hangzott el a shariya kifejezés és nem mondta senki, hogy ezek az emberek nem biztos hogy akarnak asszimilálódni kulturálisan, vallásilag meg pláne. Senki nem említette milyen alacsony volt a ténylegesen munkát vállaló migránsok száma a nyugati országokban az elmúlt 5-6 évben. Pontosan nem emlékszem de asszem 30-40% volt hajlandó dolgozni is Németországban és Merkel pont emiatt bukott meg (Márciusi hír; Németországban ismét a menedékkérők kitoloncolásáról megy a vita) és mára már ők sem gondolják jó ötletnek a betelepítést és a kvóta-rendszert. Arról sem hallottam, hogy a terrorcselekményeket javarészt 3-ad, 4-ed vagy 5-öd generációs letelepültek, vagy frissen áttértek követték el, aminek ugye már nem biztos, hogy sok köze van az igazi fundamentalizmushoz, pláne nincs a migrációhoz... Azt sem említette senki, hogy Londonban működik arab negyed, akik nem tesznek semmit a beilleszkedésért és hogy oda még az angol rendőr sem teszi be a lábát és ez simán elképzelhető itt is, ha nagy számban jönnek be. Az egyetlen dolog ami marad az az, hogy színesíti kicsit a társadalmunkat ami ráfér, jön pár dolgozni vágyó HA szerencsénk van és mi empatikusak lehetünk, hogy befogadjuk őket a nagy szükségben, amire pedig még mentálisan/pszichésen nem vagyunk készen. Szóval én beültem a bal sarokba, köszi! Azzal együtt is, hogy nem szimpatizálok a kormány kommunikációjával és nem félek a migránsoktól, nem gondolom, hogy jó ötlet lenne őket - főleg tömegesen és kerítés nélkül - fogadni.
    Arról sem beszélt senki, hogy a magyar építőipar 75-80%-a már ukrán (kárpátaljai) és román (erdélyi) vendégmunkásokból áll és bőven elegen vagyunk már velük is ahhoz, hogy a nekünk derogáló alja munkát valaki megcsinálja. Aki nem hiszi beszélgessen olyannal aki építkezés közelében járt az elmúlt 3-4 évben. Az pedig, hogy nem kapsz burkolót időre és csak rengetegért annak más előzményei is vannak... például, hogy felhígult a szakma és az igazán jó szakemberekre várni kell, a kontár jön csak azonnal. Ilyen hatás még a felelősség is, mint hogy ma már a szakember nem végez el akármilyen munkát, mert egy villanyszerelő, gázszerelő az aláírásával és a pecsétjével felel, és ha bármi történik, őt ültetik le. Korábban meg ment a kókányolás, tákimáki taknyolás és a jóvanazúgy. Ma már nincs és nem is lehet kalákában építkezni, mert komoly előírásai vannak annak minek hogy kell felépülnie. Ha nincs papírod róla, nem csinálhatod, nem vállalhatsz érte felelősséget. Ez már nem a vadkelet. És ezt hiába mondod a tanulatlan afgánnak is meg a cigánygödörben élő 4 osztályt végzett nem integrált honfitársnak is.
    Te meg én aki nyugati színvonalú Európában akarunk élni, szabályok szerint, azok épp ezen szabályok miatt hátrányokat is szenvedünk néha. És ne hidd, hogy Németországban nem probléma a szakemberhiány, vagy nem kurta drága minden. Jobban megéri magyar gipszkartonost kifizetni szállással együtt, mint egy német iparost. Jobban megéri magadnak kibérelni egy munkagépet és kiásni a ház vagy a medence alapját, mint megfizetni egy iparost, olyan magas az ára, hogy a kint élők sem tudják megfizetni. Itt meg legalább van valami. Szóval globális kitekintésben nem tudom mennyire vagyunk lemaradva atekintetben hogy mennyit kell várni egy szakemberre vagy mi mennyibe kerül. És ennek nem megoldás a felhígított munkaerőpiac. Elhiszem, hogy a magyar szakács csaj örülne, ha szamojéd kézilányok ugrálnának körülötte, mert az fun, de ez egy társadalomnak nem biztos hogy feltétlenül jót tenne.És hülyeség, hogy az ember jobban fél a terroristától mint a ráktól. Előbbivel jószerivel senki nem találkozott csak híradásokban és filmekben, utóbbival viszont sok ember találkozott testközelből vagy ismeretségei által és ha összevetjük a rák sokkal kínzóbb halálnem mint felrobbanni.

    • @gaborjakab8298
      @gaborjakab8298 2 ปีที่แล้ว +6

      👌👏✌️Respect! Remélem ez a reális és ésszerű részletezés eljut a műsor vendégeihez és G. Mártonhoz is☝️👌

    • @arpy9131
      @arpy9131 2 ปีที่แล้ว +5

      Ez egy baloldali csatorna. Nem a centrumból vizsgálódik 360 fokos látószögben, mint ahogyan Puzsér. Itt mindig csak az érem egy oldalát fogják mutatni...

    • @cukkinibaba
      @cukkinibaba 2 ปีที่แล้ว +1

      Legközelebb menj el a közgyűlésre.

    • @Fotojako
      @Fotojako 2 ปีที่แล้ว

      Nagyjából fogom és értem is amit mondasz, a végére az a robbantás minek volt? Szerinted mennyi a potenciális terrorista? Én úgy tippelem, hogy százezer migránsból MAXIMUM 5-10! Nos, ez nem olyan nagy szám, azt azért bevallhatjuk! Ha az összes kommunikációs csatornát mobil/pc/watsup/stb/stb szűrjük (Nógrádi szerint a világon minimálisan is öt állam logolja az összes kommunikációt) nekem azt már ne mondja senki hogy a MI rendszerek nem tudják kiszűrni ki akar kárt okozni vagy megölni bárkit is! A magányos őrültek száma még ennél is kevesebb, azt feltételezem millióból egy, aki nem osztja meg a gondolatait, aki nem keres rá, hogyan kell és miből bombát készíteni - azokat nem lehet szűrni, de ha úgy vesszük legalább százszor annyi barom van a közútjainkon, akik pl. szembesávban autóznak és ÖLNEK!!! Hosszúra eresztettem, de csak azt akartam mondani: JÓL megdolgozta az elmédet Viktor propagandája, na!

    • @ThePrOlY
      @ThePrOlY 2 ปีที่แล้ว +2

      A német szakember résszel.nem értek egyet. Saját tapasztalat, hogy a német szakember sokszor 3X annyi idő alatt csinálja meg sokkal drágábban. El van kényelmesedve.és van bennük egy kis arogancia is. Ezzelszemben ugye a jó magyar szakember kimegy és megcsinálja, hiszen referenciát akar amitől minél több munkája lesz és lesz bevétel bőven. Szóval ott inkább az a probléma, hogy a Német átlag is belátta, hogy a sok euró az időhúzásra megy el. Ezt vagy eltudod fogadni, vagy nem de így van. A pénzekkel és a fizetéőképességel viszont azt tapasztaltam nincs gond az átlagnál odakint. Ezt az infót a saját apósomtól tudom aki eredetileg festő. A saját tapasztalatom az ugyanez... van pénz meg is tudják fizetni de nem hülyék. Saját magukat teszik sok esetben a szőnyeg szélére a Német szakik. Viszont volt szerencsém a migrációs kérdést is megtapasztalni. Dolgoztam egy elég multi-kulti környezetben. Én ugye repülő szerelő vagyok és voltam a frankfurti Lufthansa bázison. Sok olyan kis műhely működik ott ami részegységeit javítja fel repülőknek. Van jópár rész amihez nem kell nagy szaktudás betanítható, mint pl a kerekek feljavítása, de van ahol azért kell némi tudás. Maga az Afgán 3. Genersciós bevándorló mondta, hogy azok akik most jönnek nem hadrafoghatóak. Gondoljuk végig... vagy öreg vagy beteg vagy nő aki nem érthet semmihez ha meg fiatal férfi akármit mond 20 év háború alatt, ha van is szakmája nem nagyon tudta pallérozni a tudását és nem is biztos, hogy bármikor akar vagy tud az európai színvonalon dolgozni. Ezt nem én találtam ki, engem is meglepett, hogy egy honfitársuk mondta. De volt ott indiai, pakisztáni, afrikai.... mindre az volt a jellemző, hogy 2. Vagy 3. Genersciótól beszélhettünk integrálódott emberről. Azt is persze csak akkor, ha akarta és a szűlői sugallat is erre terelte. Akiket nem azokkal most is nagy problémàja van a Német államnak. Nekem ez a vèlemènyem és tapasztalatom. Kicsit azt érzem, hogy a jelenlevők nem nagyon vannak tisztában úgy igazàn, hogy a Német vagy akár a Magyar iparban mi zajlik. Mondjuk ha egyáltalán nem is mozognak ebben és külföldre is csak nyaralni járnak érthető. Mindenesetre a Német és a Magyar gazdaságot egy lapra tenni és levonni, hogy milyen jót tett a Németeknek is a beintegrálás megmosolyogtatott. 🙂 A Német gazdasághoz mi nagyon messze vagyunk... az integràlódst meg feljebb leírtam. 🤷‍♂️

  • @emjhu3486
    @emjhu3486 2 ปีที่แล้ว +74

    A körúti jóemberkedés tipikus eseteit láthatjuk sok résztvevőnél.

  • @szkokee
    @szkokee 2 ปีที่แล้ว +45

    En is emberseges vagyok....szerintem....de fellegekben elnek ezek az emberek. Ezek mind nyitott ajtoval alszanak?

    • @brdfsz9142
      @brdfsz9142 2 ปีที่แล้ว +5

      Hát, tudod hogy van ez: van egy része a személyiségnek, ami egy álca kifelé (ami jó esetben csak a gyengeségek elfedésére épült ki), meg van a valódi, amit jobbára titkolunk mások elől. No', a műsorban elhangzó vélemények (jó része) az elsőről szól. A második része a személyiségnek meg inkább bezárja az ajtót, mert túl akar élni. Személyes szinten valahogy mindenki kicsit jobboldali, ezen mindig jót röhögök a nagyon balosok esetén a valósággal való szembesülés esetén. (A másik lehetőség, hogy mindannyiban igazából saját tapasztalat híján a szegényes elképzelésük alapján gondolnak (vagy rosszabb esetben mondják más gondolatát) ezt-azt, ezt ilyen rövid idő alatt nehéz róluk eldönteni, hogy melyik melyik.)

    • @szkokee
      @szkokee 2 ปีที่แล้ว +4

      ​@@brdfsz9142 Csak itt nem arról van szó, hogy elnézem hogy a hajléktalan a villamoson utazik, még ha büdös is, mert kellemetlen, de van bennem annyi emberség hogy 10 percet kibírok, amíg utazok, ő meg had melegedjen meg szerencsétlen vagy jusson el a-ból, b pontba. Viszont ez egy vitaműsor, egy nagyon komoly kollektív kérdésről, ahol NAGYON elszórtan voltak racionalitások talaján a résztvevők és nagyon extrémen toleráns volt mindenki, kb őrültnek beállítva bárkit aki fenntartással kezelné a migráció bármilyen formáját.
      Az hogy mindenki egy oldalra ült legtöbbször azt jelentette, hogy rossz volt a casting nagyon is ezúttal. Nekem tök mindegy amúgy hogy irányított vagy sem a casting, csak így egy vitaműsornak NINCS értelme tulajdonképpen és unalmassá is válik a nézők számára. :D
      Ez így egy migrációs propaganda lett nagyjából akarva vagy akaratlanul. Ez nem fog kiderülni soha.

    • @brdfsz9142
      @brdfsz9142 2 ปีที่แล้ว

      @@szkokee Én is így látom. De ez mondjuk nem volt meglepő, Marci általános tevékenységét, véleményét ismerve sejthető volt, hogy ha fog, akkor a liberális irányba fog eltolódni a tartalom (ezúttal is).

  • @Zempleni_Adam_YT
    @Zempleni_Adam_YT 2 ปีที่แล้ว +29

    21:44 56-ban a magyarok hónapokig, évekig voltak zárt menekülttáborokba zárva.

    •  2 ปีที่แล้ว +3

      Bezonyám. Mondjuk nem volt az hermetikus lezárás, de szigorúan tartani kellett a szabályokhoz magadat.... olyan meg hogy oda kolbászolunk ahova majd mi akarunk na az egyáltalán nem volt.

  • @MrMufics
    @MrMufics 2 ปีที่แล้ว +62

    Nagyon jó műsor, nagyon jó érvek. Egy jó vitából mindenki profitál. Igazán felemelő még ilyesmit látni ebben az egyre szélsőségesebbé váló országban.

    • @jozsefkovacs6343
      @jozsefkovacs6343 2 ปีที่แล้ว +1

      Az lesz majd a szuper, amikor Márki Z. P. -ék behoznak 3 millió analfabéta kannibált és pápuát az országba. Akiket majd a nyugdíjasok tarthatnak el.

    • @annanemesi
      @annanemesi 2 ปีที่แล้ว +1

      Szerintem szükségtelen adás volt.
      Van olyan, hogy Schengen, tessék olvasgatni róla. Kerítés/fal azért kell, hogy a kijelölt pontokon lépjenek be, akkor is ha nem akarnak. És elrettentő ereje van, hogy gondolják meg jól, akarnak-e bűncselekményt elkövetni.
      Ez van, akkor is, ha az érzékenyebbeknek ez sok

  • @gabzorkah
    @gabzorkah 2 ปีที่แล้ว +48

    22 percig bírtam. Szegény Luca teljesen kiégetett. :D

    • @Vodka1995013
      @Vodka1995013 2 ปีที่แล้ว +7

      En is több neki futasra bírtam végig nézni :D

    • @Naccsanyi
      @Naccsanyi 2 ปีที่แล้ว +4

      'Olyan gyorsan menekültek, hogy nem volt idejük az irataikat összeszedni' 😃😃😃 Luca, ilyenkor cinikusan hazudsz, vagy csak ennyire naiv vagy?

    • @patriciaszabo8015
      @patriciaszabo8015 2 ปีที่แล้ว

      @@Naccsanyi Az is naiv ha van valami papírja. Lehet meg van hamisítva vagy lejárt.

  • @emiliahadobas5981
    @emiliahadobas5981 2 ปีที่แล้ว +56

    Sziasztok!Nem szeretnék állást foglalni,csak egy dolgoban:mindent követek ezen a csatornán mégis valahogy ez az orszagosan jobban lefedett véleményezés,vita ez nálam a top!👏

    • @jozsefkovacs6343
      @jozsefkovacs6343 2 ปีที่แล้ว +3

      Az lesz majd a szuper, amikor Márki Z. P. -ék behoznak 3 millió analfabéta kannibált és pápuát az országba. Akiket majd a nyugdíjasok tarthatnak el.

    • @tudomnem2840
      @tudomnem2840 2 ปีที่แล้ว

      Az országosan jobban lefedett vélményezés, hogy mindenki a migráció pártján áll?!
      Inkább irányított...

    • @mindigboldogorakatmutat2922
      @mindigboldogorakatmutat2922 2 ปีที่แล้ว

      Emilia. Ön liberális sztem.... Mindig állást foglalunk. Nincs közép út.

  • @zenyeim4989
    @zenyeim4989 ปีที่แล้ว +1

    Benjamin, nem mindennel értettem egyet, de ez nagyon megfogott "Ha egy társadalmat ilyen kisgyermek korban tartunk..."
    Nem hittem volna hogy ilyen jó érzéssel fog eltötletni, hogy hallok másokat, értelmesen, megvitatni a mostani közéletet, annak ellenére, hogy itthon ekkora difik vannak. Köszönöm

  • @BotloB
    @BotloB 2 ปีที่แล้ว +36

    Jobb volt a szerkezete a műsornak, tessék ezen az úton folytatni.
    A témáról:
    Kevés dologban értek egyet a mostani kormányzattal, de azt gondolom, alapvetően igazuk volt akkor, amikor a menekültválság idején azt mondták, hogy ezt a problémát leginkább a kiindulási pontján kellene kezelni. Azt is godnolom ugyanakkor, hogy ezt az álláspontot hatékonyabban lehetett volna képviselni, ha a kormányzat konstruktívan, együttműködő módon viszonyul a probléma azon részéhez, amit kénytelenek voltunk helyben kezelni.
    Részben az előzőekből adódóan véleményem szerint nem a kerítéssel van gond, hanem azzal, amit szimbolizál. Általánosságban azt gondolom, hogy a határvédelem nem ördögtől való, és nem lenne probléma azzal, ha ennek a feladatnak az elvégzését fizikai akadályokkal is segítenék. A baj azzal a cinizmussal és embertelenséggel van, ahogyan a magyar kormány viszonyult a kérdéshez. Hivatalos határátkelési ponthoz "terelni" a menedékkérőket szerintem teljesen elfogadható dolog, ugyanakkor ezeken a hivatalos átkelési pontokon biztosítani kellene számukra az ügyintézés lehetőségét. A tranzitzóna, és a mostani, azonnali kitoloncolásos megoldás egyszerűen embertelen. Azt a fajta határvédelmet, aminek a szerepét Orbán magáénak érez, ennél sokkal emberibb módszerekkel is meg lehetne oldani, akár úgy is, hogy marad a kerítés.
    Az viszont, hogy ezt az egész témát egy általános, idegengyűlölő közhangulatba terelték, egyszerre dühít és elkeserít.

    • @tesz-vesz1985
      @tesz-vesz1985 2 ปีที่แล้ว +2

      ráadásul a globális éghajlatváltozásról hallottak már ezek? csak nőni fog a migránsok száma, és nem lehet mindenkit sajnos beengedni.

    • @leventegaspar8388
      @leventegaspar8388 2 ปีที่แล้ว +2

      Kar, hogy ez nem hangzott igy el a musorban, pedig szerintem sokak velemenye hasonlo. Es mivel nem hangzott el, igy ellenerve sem hangozhattak el. Marmint, hogy a kerites a hatarvedelem resze es a feladata, hogy rendezetten tudjuk fogadni a bevandorlokat. Valamint, hogy erdemi vita ott lehet, hogy ez mit uzen, mit szimbolizal. Mert nyilvan senki nem akarja, hogy idegen emberek 10ezrei jojjenek ide, ugy, hogy azt sem tudjuk, hogy itt vannak. Az uzenete viszont kifele az, hogy nem kelletek ide, mi egy kirekeszto nep vagyunk. Befele pedig az, hogy ezek veszelyesek, keritessel kell oket megallitani. Igazabol nem is emlekszem, hogy volt-e erdemi erv a kerites mellett. Inkabb a befogadas, nem befogadas volt a tema.

    • @viktornemeth1517
      @viktornemeth1517 2 ปีที่แล้ว +1

      @@tesz-vesz1985 Népvándorlás van ha nem vetted volna észre.....

    • @tesz-vesz1985
      @tesz-vesz1985 2 ปีที่แล้ว

      @@viktornemeth1517 húha, és akkor le kell borulni a migránsok elé és imádni őket? nem is értem a felvetésedet, tárjuk ki a kapukat és nyissuk ki a határt mert "NÉPVÁNDORLÁS VAN" ?! ezt bejelentették a hírnőkök is? megjelent a magyar közlönybe, vagy csak a madarak csicseregték? oké, látod videón hogy jönnek és? képzeld én is észrevettem. de az már kötelező érvényű, hogy nekünk lábat kell csókolni nekik mint a pápának?! nekünk nincs beleszólásunk abba, hogy idegenek mit művelnek az országunk területén?!
      az kb olyan, mintha azt mondanád, mivel a török elindult a csatába, ezért felesleges ellenállni neki. nincs logikai összefüggés a kis fejecskédben.
      remélem még nem szavazhatsz.
      ha meg akarnak erőszakolni, te hagyod, mert te "okos" vagy és észrevetted?

  • @13schwiiz76
    @13schwiiz76 2 ปีที่แล้ว +4

    Nagyon jó adás lett,gratulálok! Jót tett,hogy kevesebben voltak,követhetőbbek lettek az álláspontok,amelyek érdekesen és néha ellentmondásosan változtak.Ez is mutatja,hogy mennyire nem tudunk választani a racionális és az érzelmi érvelés közt,örülök,hogy nyugodt,higgadt beszélgetés volt.

  • @pallaszlo7976
    @pallaszlo7976 2 ปีที่แล้ว +64

    Ezeket a "nem kell kerítés" ábrándos lelkű idealistákat csak egy napra vigyék le a déli határra. Vagy legalábbis egy estére 🤗

    • @maaczka
      @maaczka 2 ปีที่แล้ว +5

      és akkor mi lesz?

    • @pallaszlo7976
      @pallaszlo7976 2 ปีที่แล้ว +16

      @@maaczka úgy látom neked is érdemes lenne, akkor nem kéreznél vissza 😘

    • @tesz-vesz1985
      @tesz-vesz1985 2 ปีที่แล้ว +8

      csak egy éjszakára, vigyétek le őket.
      A pártoskodokat, a szép lelkkel vitézkedőket,
      csak egy éjszakára.
      Csak egy éjszakára küldjétek el őket;
      Gerendatöréskor szálka-keresőket.
      Csak egy éjszakára:
      Csak egy éjszakára küldjétek el őket:
      Hosszú csahos nyelvvel hazaszeretőket.
      Csak egy éjszakára:

    • @tesz-vesz1985
      @tesz-vesz1985 2 ปีที่แล้ว +1

      @@maaczka akkor megzendül az ég, és négy lovas tűnik elő a horizonton.

    • @tesz-vesz1985
      @tesz-vesz1985 2 ปีที่แล้ว +1

      @@pallaszlo7976 AKOPALIPSZIS ! reveláció lenne a határon! nem is értem hoyg kérdezhet ilyet vissza!???!+?4 HOGY?!?!? 4

  • @evasipos8358
    @evasipos8358 2 ปีที่แล้ว +9

    Szép estét, nagyon klassz temavalasztas, köszönöm !

  • @hargita92
    @hargita92 2 ปีที่แล้ว +70

    Az egész beszélgetésben kimaradt pár dolog.
    Akik ide vándorolnak több országon keresztül, és sokszor nálunk meg sem állnának, valóban menekültek? Miért éppen nekünk kell befogadnunk őket? Vagy épp németországnak?
    Be kell fogadnunk olyan embereket akik sokszor a vallási nézeteik miatt semmibe veszik a mi értekrendünket, a nők egyenjoguságát, és egyáltalán nem szeretnének beilleszkedni, hanem ide akarják hozni a saját kulturájukat?
    Válogatás nélkül jöhet mindenki? És mennyien mégis?
    Szép dolog az elfogadás, az empátia, de ezek akkor értékes rulajdonságok, ha oda vissza működik az emberek között. A kulturális szakadékokat, vallási eltéréseket nem lehet átugrani csak így hirtelen.

    • @L4S2LO
      @L4S2LO 2 ปีที่แล้ว +2

      Ezek mind szóba kerültek.

    • @leventegaspar8388
      @leventegaspar8388 2 ปีที่แล้ว +11

      Mi az, hogy ide akarjak hozni a kulturajukat? Le kene tenniuk a hataron? Nem mondta senki, hogy vegtelen mennyisegu menekultet kell beengedni valogatas nelkul.
      A vallasi es kulturalis szakadekok csak elmeletben leteznek. Mikor egyenek talalkoznak ez mind nem szamit. A fonokom vegan indian, de ettol meg szot tudunk erteni es nem erzem, hogy barmiben gatolnanak a "kulturalis es vallasi szakadekok". Ugyanugy dolgoztam sok muszlimmal. Volt, aki minden nap imadkozott a munkahelyen, de igazabol nem volt semmi negativ tapasztalatom veluk. Ez nyilbvan nem azt jelenti, hogy mind jo ember, csak azt, hogy nem a kultura teszi oket rossza.

    • @gaborszabo5416
      @gaborszabo5416 2 ปีที่แล้ว +1

      @@leventegaspar8388 igen, le kéne tennie a határon! Ha Rómában vagy, tégy úgy, ahogy a rómaiak. Aki képes erre, az jöjjön, aki nem és csúnyán néz mondjuk arra a nőre, akinek a fél feneke kint van a forrónaciból, vagy szíve szerint megkövezné a házasságtörőket, vagy hozza a saját nézeteit az maradhat is akár otthon. Van 1-2 milliárd ember, aki bármikor örömmel beköltözne bármelyik magyar településre, mert ezerszer jobb az élet itt, mint náluk, szóval egész nyugodtan válogassuk meg, hogy ki az akit beengedünk.

    • @leventegaspar8388
      @leventegaspar8388 2 ปีที่แล้ว +1

      @@gaborszabo5416 A hozza magaval a kulturajat, szamomra azt jelenti, hogy ugy el, mint otthon. Mondjuk viselhet csadort. Nem pedig azt, hogy rank erolteti. Az olyan nokre sok magyar is csunyan nez, akkor oket ki kell toloncolni?

    • @leventegaspar8388
      @leventegaspar8388 2 ปีที่แล้ว

      Szerintem meg a musorban sem volt senki olyan elvakult ,hogy azt mondja mindenkit be kell engedni valogatas nelkul. Miert eppen nekunk? Nem eppen nekunk, de reszunkrol ez lenne a helyes magatartas. Megy a koldu az utcan, senki nem all meg neki. Atnezhetsz rajta, hogy miert eppen, Te adj neki 3 zsomlet. Szerintem az a helyes, ha nem igy gondolkozol, hogy miert eppen Te. Az, hogy mi helyes es mi nem helyes, nem az alapjan kell eldonteni, hogy masok mit tesznek.

  • @Destroyer0250
    @Destroyer0250 2 ปีที่แล้ว +39

    Nekem nagyon tetszik a műsor koncepciója, de legközelebb - tisztelet a kivételnek - ne egy Starbucksból toborozzatok már meghívottakat…

  • @artogiovano9310
    @artogiovano9310 2 ปีที่แล้ว +21

    Mint amikor gyerekeket kérdeznek, hogy "mi leszel, ha nagy leszel?" Mesélik az álmaikat, de fogalmuk sincs a világról és a társadalmakról. ...még a hanglejtésük is gyerekes

    • @Turbo_TechnoLogic
      @Turbo_TechnoLogic 2 ปีที่แล้ว +1

      Hat, valahol el kell kezdeni - szomoru, de mar az is valami, hogy egyaltalan van ilyen musor. Ez is csak maeginalisan keves embernek. Egyebkent meg nem lehet mindenki geopolitikus es tarsadalomtudos, ertelmes emberek ertelmesen kifejtett velemenye igenis fontos...sot, igazabol a legfontosabb. Demokracia, tudod. Meg ha csak papiron is mostanra, a nyugati vilagban is.

    • @artogiovano9310
      @artogiovano9310 2 ปีที่แล้ว

      @@Turbo_TechnoLogic nekem is tetszik a műsor, nagyon hasznos és fontos kapukat nyit meg az egymás közti kommunikáció terén. DE...viszont a mostani megszólalók tényleg nagy faszságokat mondtak, ami inkább kontraproduktív. Igazad van, nem kell geopolitikusnak, vagy társadalomkutatónak lenni, de itt már azért túl nagy baromságok hangzottak el és sajnos túl magabiztosan.

    • @Superfuzz_Official
      @Superfuzz_Official 2 ปีที่แล้ว +4

      mindegy hogy milyen a hanglejtés vagy épp gyerekes e vagy sem..egy közülünk aki itt kommentel..majd bemegy és vállalja a véleményét még ha rossz is még ha semmilyen is..és tudsz egyetérteni vagy elzárkózni vagy felbaszódni..!

    • @artogiovano9310
      @artogiovano9310 2 ปีที่แล้ว

      @@Superfuzz_Official nem igazán értem a mondandód. ...de egyáltalán nem mindegy, hogy mit és hogyan mondanak. Érdekel a műsor és a téma. ...és bizony ha baromságokat beszélnek benne, hülye hanglejtéssel, akkor ahhoz had ne tapsoljak már...

    • @Superfuzz_Official
      @Superfuzz_Official 2 ปีที่แล้ว +3

      @@artogiovano9310 tapsolni nem kell..de tudod ami profira van szervezve az már nem az igazi..pont ettól életszerű és valóságos hogy vannak benne nekünk nem tetsző formák, vélemények, én ezért kedvelem pont. Ha baromságnak ítéled meg az szíved joga de azon ne huzd fel magad h miért van ott miért "szerepel".

  • @latorszimu8396
    @latorszimu8396 2 ปีที่แล้ว +42

    Szerbiából azokat kellett volna ide hozni és megkérdezni akik a kerítés túloldalán laknak.Ők megtudnák mondani a valóságot.Lelakják utána felgyújtják az ottani házakat,meg hasonló finomságok.
    Nem ilyen álomvilágból jött jó embereket.

  • @petertoth9022
    @petertoth9022 2 ปีที่แล้ว +14

    Hollandiában is először sajnálták őket,most már nem. Iraki és török,marokkói haverok is azt mondták,hogy jó az a kerítés a határon.

    • @leventegaspar8388
      @leventegaspar8388 2 ปีที่แล้ว +2

      Nyilvan oket is beijesztettek a politikusok, hogy elveszik a munkat es ratelepszenek a szocialis vedohalora. Ha szemelyesen talalkozol veluk, akkor valamiert nincsen gond. De mikor mutogatjak a migrans csocseleket, akkor osszerandul a gyomrod. Ilyen konnyu manipulalni az embereket.

    • @petertoth9022
      @petertoth9022 2 ปีที่แล้ว +1

      @@leventegaspar8388 ők inkább úgy fogalmaztak,hogy ha ők tudtak legálisan jönni,akkor másoknak miért nehéz mondjuk magukat igazolni,vagy ujjlenyomatot adni. De ha megnézed ,hogy ezek a kedves menekültek hogy viselkednek Calaisnál akkor már nem is olyan jó ötlet őket befogadni. Nyilván nem lehet általánosítani,de azért a hollandoknál is kiveri a biztosítékot amikor a menekült élelmet pénzt és fedelet kap a feje fölé,akkor miért elégedetlenkedik például a kapott pénz mennyiségével. Vagy miért próbálják terrorizálni a falu lakosságát ahol a menekült szálló van. Orbánnak talán ez volt az egyetlen normális döntése.

    • @leventegaspar8388
      @leventegaspar8388 2 ปีที่แล้ว

      @@petertoth9022 Nyilvan atvergodik fel Europat, embertelen korulmenyek kozott. Nehez igy normalisan viselkedni. Ez szerintem nem az O hibajuk. Hogy jutottak el odaig, holvoltak a hatosagok? Nekem errol a koncentracios taborok jutnak eszembe. Ahogy ott az embereket dehumanizaltak. Azzal nem tudok vitatkozni, hogy elegedetlenkednek. Mert nem tudom, hogy mit kapnak es nem beszeltem meg olyan mas kulturaju emberekkel, akik elegedetlenkedte. Felu lakossagat terrorizalokrol sem tudok sokat. Nem tudom, hogy ez mennyire elterjedt. Szerintem ez nem a kulturajukrol szol. Mitol rosszabbak ezek a marokkoiak, mint a 20 evvel ezelott jottek? Nem lehet, hogy azert, mert a politika mashogy all hozzajuk?

    • @petertoth9022
      @petertoth9022 2 ปีที่แล้ว

      @@leventegaspar8388 nem a marokkóiakról van szó,hanem a mostani menekültekről, Monndjuk nem tudom hogy,az ha valaki európából angliäba akar jutni az miért jogosítja fel arra,hogy kamionokat rongáljon,az árut tönkretegyék,vagy éppen a sofőrnek támadjanak. Ha valaki menekül,és tényleg menekül akkor bármilyen segítségnek örül.

    • @leventegaspar8388
      @leventegaspar8388 2 ปีที่แล้ว

      @@petertoth9022 Nem mondtam, hogy barmi feljogosit, barkit, hogy igy viselkedjen. De nem alkotnek ugy velemenyt, hogy az igazsag kicsi szeletet latom. Te latod a kamion dobalos videot es felhaborodsz, de nem gondolsz bele, hogy mi vezetett ide. Egyszeruen azt mondod, hogy ezek ilyen kamiondobalos nepek.

  • @colle831
    @colle831 2 ปีที่แล้ว +10

    Van kerítés a lakhelyetek körül? Van zár az ajtóitokon? Az gépjárműveiteket lezárjátok??? Ehhez joga van minden határ közelében élőnek is... Akinek egyetlen csepp esze van, az érti. Szellemi párbajt nem szívesen vívok fegyvertelen emberekkel...

    • @Zilahi-Branyi_Laszlo
      @Zilahi-Branyi_Laszlo 2 ปีที่แล้ว

      Szerintem itt senkinek nincs baja azzal, ha bármely határ közelében élőnek a saját háza körül van kerítés, zár a ház, lakás, ill. gépjármű ajtaján, amit zárnak is. Legalábbis jogukat ehhez senki nem vitatta.

  • @attilab5831
    @attilab5831 2 ปีที่แล้ว +17

    Az egyik legjobb témafelvetés mégis számomra az egyik leggyengébb adás lett.
    Sok esetben követhetetlen válaszok és érvek. (gyenge lett igy a vágás)
    Illetve sajnos itt inkább olyan emberek ültek a Juditon kivül akik csak a hirekben és elviekben élték meg a határkerités kérdését.

    • @balazsalmasi358
      @balazsalmasi358 2 ปีที่แล้ว

      @@botidobra6221 pontosan, nagyon alcsony szinvonalú volt az egész bagázs, osszevissza beszédek halmaza, teletuzdelve szubjektiv felvetésekkel.

    • @csabajtony
      @csabajtony 2 ปีที่แล้ว

      @@botidobra6221 Fogalmam sincs ki(k)re gondolsz a műsorban a "legjobboldalibb" és a "ballibsi" alatt, de szerintem egyáltalán nem ennyire fekete-fehér ez az oldal kérdés. Vannak árnyalatok, és szerintem az egyén véleményét, gondolkodását kéne előtérbe helyezni, a manapság már szinte teljesen jelentését vesztett ideológiai oldalakkal való megbélyegzés helyett.

  • @gaborjakab8298
    @gaborjakab8298 2 ปีที่แล้ว +37

    Ezek látszik hogy nem voltak még külföldön vagy nem tapasztaltak negativ atrocitásokat olyanoktol akik mellett most voksolnak.. Álomvilagban vannak páran itt a videoban, akik nem akarnak keritest.

    • @zsolttamas7297
      @zsolttamas7297 2 ปีที่แล้ว +3

      Vagy pont azért gondolkodnak úgy, mert voltak, és nem M1-et néznek. "hanyatló nyugat", tudjuk..

    • @csabajtony
      @csabajtony 2 ปีที่แล้ว +1

      És ha csak pozitív tapasztalataim vannak külföldről, külföldiekkel, de negatív az itthoniakkal, olyankor mi van?

    • @zsolttamas7297
      @zsolttamas7297 2 ปีที่แล้ว

      @@csabajtony Na ez az...

  • @DyraCaptain
    @DyraCaptain 2 ปีที่แล้ว +8

    Nincs illegális átlépés. Még automata gépfegyvert is állítanék. Vagy megvéded magad vagy elsöpörnek. Aki jönni akar használja a hivatalos kapukat.

    • @HaruShinigami2002
      @HaruShinigami2002 2 ปีที่แล้ว

      Xd kéne akkor a fegyvertartási engedély.

  • @Apponyi_Albert
    @Apponyi_Albert 2 ปีที่แล้ว +22

    Kicsit olyan ez, mint amikor Marci Neidermüllert és Pikót bszogatta, hogy mikor szerelik le a térfigyelő kamerákat, és nem értették, hogy mi baja van neki azzal, hogy végre nincsenek hajléktalanok a játszótéren... Tisztelték, becsüllek Marci, de tudod volt egyszer egy Ariana Grande koncert... És nem érdekel, hogy nem az összes olyan

    • @tesz-vesz1985
      @tesz-vesz1985 2 ปีที่แล้ว +4

      ja a robbantás, volt a migrációra egy jó kép. ha csak 1000 / 10 000 M&Ms-ból egy mérgezett, ennél belőle? k-ra nem. hiába kevés a tömegekehez képest a terrorista, ha nem fogadunk be egyet se, nem is lesz vele dolgunk, mert egész könnyen ki lehet szúrni az arab terrorizmust amúgy akkor, ha alig van itt arab, meg afrikai. mondjuk a nemi erőszakok és atrocitások száma se csökkenne a sok migránssal. és most szolidan fogalmaztam.

  • @andrasandras4071
    @andrasandras4071 2 ปีที่แล้ว +40

    Az első ilyen műsor ami nem tetszett. Túl egyoldalú volt. ÉS rengeteg fontosabb kérdés nem hangzott el. Ez legalább 2 részes kellett volna hogy legyen. Ráadásul pont 2-3 olyan idealista kapott szót legtöbbet ami ebben a világban nem működne, csak egy idealizáltban.

  • @tudomnem2840
    @tudomnem2840 2 ปีที่แล้ว +4

    Bevándorlás kérdesében nem hiszem, hogy ez a mai Magyarország álláspontja. Főleg nem ekkora arányban és főleg nem abban hogy kell e magyarországra bevándorló vagy sem.
    Ha viszont így van, akkor nagyon rossz irányba befolyásolja ez a műsor is a közvéleményt. Pont az ellenkezőjét kellene erősiteni az emberekben. Merjenek vállalni gyereket. Mertjenek felelősséget vállalni, nem csak maguk, hanem a gyerekük iránt is.
    NEM KELL IDE BEVÁNDORLÓ. Magyar gyerekek kellenek. Minden családba legalább 2. Nem kutya kell egy párnak, hanem gyerek. Érdemes lenne ennek a szociológia hátterét is vizsgálni, hogy miért állnak így a családalapítás kérdéséhez a mai fiatalok, emberek. Egy bizonytalan néző, ilyen tartalom láttán, csak még bizonytalanabb lesz és húzni fog a nagy többség véleménye felé. Így fog terjedni ez a fajta hozzáállás és lesz a Magyarországból és a magyar társadalomból egy “olyan tulajdonú lakás amit illetéktelenek elfoglaltak és kilakoltatni nagyon nehéz lesz őket”.
    Mindenesetre kiábrándító, és továbbra is azt mondom, hogy nincs ellensúly a műsorban. Mivel a mainstream által már megvezetett embereket hívnak a műsorba így csak tovább erősítik ezt a fajta téves hozzáállást.

  • @CsakZoltan
    @CsakZoltan 2 ปีที่แล้ว +49

    Szerintem a kerítés a határon jó... Nem csupán az illegális migráció ellen, de talán bármilyen csempészés megakadályozására is.

    • @Robert-te2yy
      @Robert-te2yy 2 ปีที่แล้ว +1

      Ehhez lehet, hogy elég lenne egy kamerarendszer + mozgásérzékelők kombinációja

    • @CsakZoltan
      @CsakZoltan 2 ปีที่แล้ว +1

      @@Robert-te2yy Lehet, de a kerítés már ott van...

  • @tundeszabo3227
    @tundeszabo3227 2 ปีที่แล้ว +1

    Ez nagyon szuper volt!! Remélem csináltok még ilyen műsort.

  • @peterkiss1344
    @peterkiss1344 2 ปีที่แล้ว +10

    Ezen a közgyűlésen nagyon szívesen részt vettem volna 🙂 jó téma, gratulálok!

    • @jozsefkovacs6343
      @jozsefkovacs6343 2 ปีที่แล้ว

      Az lesz majd a szuper, amikor Márki Z. P. -ék behoznak 3 millió analfabéta kannibált és pápuát az országba. Akiket majd a nyugdíjasok tarthatnak el.

  • @MeTzRu
    @MeTzRu 2 ปีที่แล้ว +3

    Egyrészt büszke vagyok a hallgatómra, aki részt vett a vitán. (Nem az érvelésének tartalma, hanem módja miatt) Gratulálok neki! Másrészt ez az adás kevésbé tűnik reprezentatívnak korra és lakhelyre tekintettel. Pl. idősebbek kevésbé voltak reprezentálva most, pedig markánsabb véleménnyel rendelkezhetnek.

  • @AttoSec
    @AttoSec 8 หลายเดือนก่อน +4

    A téma az elmúlt hónapok fényében aktuálisabb (lenne), mint valaha. És mondjuk a körúton belüli Starbucks-értelmiség mellé bevonva más rétegeket is, még talán érdekes is lehetne. 🤷‍♀️

  • @markkulcsar9917
    @markkulcsar9917 2 ปีที่แล้ว +5

    Annyi eszetek nem volt hogy olyat is meghívtok aki tapasztalt határszolgálatot és tudja miről beszél?

  • @davdev89
    @davdev89 2 ปีที่แล้ว +3

    Gyerekek imádom ezt a műsort! Még többet, meg sűrűbben please

    • @jozsefkovacs6343
      @jozsefkovacs6343 2 ปีที่แล้ว

      Az lesz majd a szuper, amikor Márki Z. P. -ék behoznak 3 millió analfabéta kannibált és pápuát az országba. Akiket majd a nyugdíjasok tarthatnak el.

  • @csabaszoke6149
    @csabaszoke6149 2 ปีที่แล้ว

    damn! jó a hang !!!!!!

  • @mezeselel277
    @mezeselel277 2 ปีที่แล้ว +25

    2015 óta eltelt 7 év
    - Eredetileg azt mondták, hogy menekültek a háború elől.
    A segítség ilyenkor az, hogy néhány hónapig befogadni és hozzásegíteni, hogy békében hazatérhessen a saját hazájába.
    - később jött a migráns kifejezés. A migráns ~ vendég munkás azért megy egy másik országba, mert ott akar dolgozni és ott akar beilleszkedni
    A közép kelet európai migránsok köztük a magyarok is így mentek külföldre letelepedni.
    Ezzel szemben, akik jönnek zömében nem dolgozni jönnek és a saját kultúrájukhoz ragaszkodnak....
    Sőt sok esetben az őslakosokra akarják erőltetni hosszútávon.
    "NoGo Zónák" szavazati jogok szerzése stb.
    Ez leginkább arra hasonlít, mint, amikor a törökök beszivárogtak Budára és mikor már elég sokan volták egyszerűen elfoglalták a várost különösebb erőfeszítés nélkül.
    A többsége nem dolgozik, miből élnek meg?... kapnak "segélyt"...kitől?...az államtól
    és az állam honnan szerzi a rávalót?...az adófizetőktől....az őslakosoktól
    mintha nem lenne elég probléma egyébként is az országnak a saját polgárait eltartani kinek hiányzik még több "ingyen élő"
    Lehet találni köztük normális embereket, mert ők is zömében olyan emberek mint mi.
    Ettől még ez az egész folyamat semmi jóra nem vezet.

  • @zoltanzerohero3099
    @zoltanzerohero3099 2 ปีที่แล้ว +1

    Ez nagyon jó!

  • @istvannyitray8867
    @istvannyitray8867 2 ปีที่แล้ว +7

    Dolog nem hangzott el. A migráns, a bevándorló, vajon akar-e integrálódni?

    • @istvannyitray8867
      @istvannyitray8867 2 ปีที่แล้ว

      @@TheVektast pedig feltehetnéd, a nagyszüleimnek is feltették az Osztrák gyűjtőtáborban....

    • @istvannyitray8867
      @istvannyitray8867 2 ปีที่แล้ว

      @@TheVektast kire-kikre gondoltál a "mi" alatt?

  • @mezeimacska
    @mezeimacska 2 ปีที่แล้ว +1

    Kedves Partizán!
    Gratulálok a látható fejlődéshez és a nyitottsághoz a nézők javaslataira. Nagyon jót tett a műsornak a kisebb létszám valamint a záró kérdés során választható árnyalatok is a válaszban. Csak így tovább és köszönet a szereplőknek is, hogy létrejöhetett ez a rész is! :)
    (azért a latin-amerikai kulturális hasonlóság sajnálom, hogy nem került kifejtésre mert egy kicsit megütköztem rajta de ha a bővebb, patreon kompatibilis formában benne van a válasz akkor légyszi szóljatok, átállok az utalós támogatásról arra :D )
    !Engem nagyon érdekelne egy a választásokhoz közeledve soron kívüli vita is, ami a határon túl élő magyarok szavazati jogairól, szavazási lehetőségeiről szól!
    Csináljátok tovább és köszi! :)

  • @zoltanszekulics8777
    @zoltanszekulics8777 2 ปีที่แล้ว +7

    Remek műsor, de a mai hozzászólásokat, sokkal kevésbé tartom közelállónak, hozzáértőnek, a témában érintettnek, mint például a szegregáció témában megszolalókat.

  • @janosurban1602
    @janosurban1602 2 ปีที่แล้ว +13

    1, Az ország nem csak Budapestből áll. Észak- és Kelet-Magyarország súlyos problémákkal küzd ezzel kéne foglalkozni és nem olyan menekültekkel akik több országon keresztül menekülnek, hogy utána több segélyt kapjanak mint amennyit nettóban megkeres a magyar lakosság nagy része.
    2, Az amerikai őslakosok is kezdetben szeretettel várták az új jövevényeket keletről, meg is lett az eredménye.
    3, volt olyan munkatársam németben, aki gyerekkatonaként nőtt fel több tucat emberrel végezve, nem tudta elmagyarázni, hogy sikerült neki a vöröskereszt segítségével németbe emigrálni.
    4, A migránsok nagyrésze olyan országból jönnek ahol amerika randalírozott foglalkozzanak ők velük.
    5, sokan háborúból jönnek, majd pont a mi békés társadalmi normánk fogja őket meghatni.
    6, ember hiány van, az országot kéne helyre tenni, hogy ne mennyenek el az emberek, és nem idegenekkel feltölteni.
    7, nem vagyunk elfogadóak mindig szarul jártunk azzal, ha valakit befogadtunk.
    8, belefutottam olyan cégbe itthon ahol: jápán kultúráis szabályokat kell betartani a munkahelyen, v kinaiul,v angolul, v németül tudni kell, mert az a munkahely beszélt nyelve, mivel kevesen beszélnek az ott dolgozók közül magyarul, ezért a magyarok alkalmazkodjanak a külföldiekhez itthon.
    9, szakács hiány van nem meglepő. Inkább mennek sorra dolgozni, mivel ott jobban megbecsülik őket. A jó búrkolók be vannak havazva, v kimentek külföldre mert ott jobban megfizetik őket, vagy beálltak sorra dolgozni. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a megrendelők minél olcsóbban akarják csinálni, a szakembert meg meg kell fizetni.
    10, a németek tényleg jól csinálják bevándorlókkal végeztetik el az alja munkát, a németek max vezetőknek vagy szellemi munkásoknak hajlandók elmenni. + A választási rendszert a bevándorlókra hegyezték ki, ha valakinek van bejelentett lakcíme németben mehet szavazni, nem kell állampolgárnak lennie hozzá. Nem véletlenül volt Merkel olyan sokáig hatalmon, a bevándorlók imádták, az echte németek kevésbé.
    11, németeknél nem tanítanak a gyerekeknek német népdalokat, mert rettegnek tőle, hogy le rasszistázzák őket, ki vannak herélve kultúrálisan.

    • @jozsefkovacs6343
      @jozsefkovacs6343 2 ปีที่แล้ว

      Az lesz majd a szuper, amikor Márki Z. P. -ék behoznak 3 millió analfabéta kannibált és pápuát az országba. Akiket majd a nyugdíjasok tarthatnak el.

  • @MegaCrazyJesus
    @MegaCrazyJesus 2 ปีที่แล้ว +18

    Honnan szedted össze ezeket az embereket ? Itt élnek Magyarországon mert néha úgy jött le hogy inkább valami álomvilágban ! Mi ez a sok képmutató duma ?

    • @ExploderMaster18
      @ExploderMaster18 2 ปีที่แล้ว +5

      Direkt ilyen woke hibbant faszokat válogattak. Igenis kell kerítés, főleg annak fényében ami a következő évtizedekben lesz. Hatalmas tömeg fog jönni ide afrikából, ázsiából és nekünk magyaroknak kötelességünk megvédeni Európát.

    • @tesz-vesz1985
      @tesz-vesz1985 2 ปีที่แล้ว

      @@ExploderMaster18 azt már nem tudod, a magyarnak csak Magyarország és a többi magyar megvédése a feladata

  • @attilaszombati4284
    @attilaszombati4284 2 ปีที่แล้ว +6

    38:20 "Nézzük meg a Fradit" - Klubcsapatot akar összehasonlítani egy válogatottal?!.. :D

    • @zsolttamas7297
      @zsolttamas7297 2 ปีที่แล้ว

      Nego lájkolja a kommentedet. Ja nem.

  • @Juniperus_Godegara
    @Juniperus_Godegara 2 ปีที่แล้ว +13

    Wow, sokkal jobb, hogy kevesebben vannak, így követhetőbb a diskurzus, a téma pedig szuper, mert aktuális. 👏👏👏

  • @bballdothu
    @bballdothu 2 ปีที่แล้ว +10

    Sajnos ez a mostani közgyűlés volt a leggyengébb. Jó ötlet, hogy kevesebb embert hívtatok be, jobban ki tudtak egyesek bontakozni (szerintem kevés a vágott 45 perc), de bántóan sokminden fel sem merült a téma kapcsán (lehet h a vágatlanban benne van? ) (geopolitika, távlati problémák, kultúrák egymás mellett élése, eu-s kérdések). Az volt az érzésem, hogy a résztvevők alig láttak túl a saját horizontjukon, vagy baromi felkészületlenek voltak, vagy tényleg - ehhez a témához - gyenge emberanyagot sikerült pont összeválogatni (persze ha ez reprezentálja az átlag polgárt, és ennyit fogunk fel az egészből, az is sokat mondó). Jó lett volna ha a közönségben van rendvédelmi, határőr, neadjisten diplomata, vagy bárki aki pl a déli határszakasz mellett lakik. Sajnos nagyon (nem tudok jobb szót) butának, és szúklátókörűnek éreztem a közgyűlés nagyrészét.

    • @jozsefkovacs6343
      @jozsefkovacs6343 2 ปีที่แล้ว

      Az lesz majd a szuper, amikor Márki Z. P. -ék behoznak 3 millió analfabéta kannibált és pápuát az országba. Akiket majd a nyugdíjasok tarthatnak el.

  • @BridgEnd777
    @BridgEnd777 2 ปีที่แล้ว +52

    egy kérdés azokhoz, akik szerint nem kell a kerítés; van a házatok körül kerítés? bezárjátok a bejárati ajtót éjjel?

    • @ryukandmorty
      @ryukandmorty 2 ปีที่แล้ว +6

      a valaszom: nem

    • @1986modpeti1986
      @1986modpeti1986 2 ปีที่แล้ว +1

      Kolbászból. Remekül véd a migráció ellen.

    • @lillawindis5799
      @lillawindis5799 2 ปีที่แล้ว

      Nem mèg itt Ausztriàban sem!!!!

    • @1kupackopaszkukac
      @1kupackopaszkukac 2 ปีที่แล้ว +1

      Ezen az alapon húzzunk kerítést a teljes országhatárra.

    • @Zilahi-Branyi_Laszlo
      @Zilahi-Branyi_Laszlo 2 ปีที่แล้ว +2

      Ha az, hogy a saját házamat körbekerítem, hogy megnehezítsem a tudtom és engedélyem nélküli bejutást, párhuzamba hozható azzal, hogy ugyanezt tesszük az országhatárral, akkor ugyan ezen elven ne engedjünk be senkit ellenőrizetlenül a kerületünkbe, városunkba, járásunkba, megyénkbe. Szerintem térjünk vissza a középkori megoldásokhoz és állítsuk vissza a városfalakat, de egészítsük ki minden közigazgatási határon is kerítéssel és ellenőrizzünk minden határátlépőt!

  • @bocabrownjunior
    @bocabrownjunior 2 ปีที่แล้ว +9

    Ez volt talán az első olyan Közgyűlés amiben katyvaszt éreztem....

    • @edinak5805
      @edinak5805 2 ปีที่แล้ว

      Milyen ertelemben?

    • @bocabrownjunior
      @bocabrownjunior 2 ปีที่แล้ว +1

      @@edinak5805 Egymásnak tökéletesen ellentmondó ülések, átülések voltak egyes embereknél...Inkább vélemények szempontjából értem a katyvaszt..

  • @un.beobachter623
    @un.beobachter623 2 ปีที่แล้ว +27

    Egy muszlim menekült miért pont a teljesen más kultúrájú és népességgel rendelkező Európába menekül? Sokkal közelebb vannak hozzájuk más, élhető muszlim országok, Irán, Pakisztán, Szaúd-Arábia, az Emírségek…stb. Az európai őslakosság tudatos lecserélését már meg sem említem…

    • @szkokee
      @szkokee 2 ปีที่แล้ว +2

      Mert europa elfogadobb es tamogatobb. Ironikus nem?

    • @zsolttamas7297
      @zsolttamas7297 2 ปีที่แล้ว +4

      Élhető ország Irán és Pakisztán? Hogy mi? Athén meg kb 50 kilóméterrel van távolabb Damaszkusztól, mint Dubai. Azt egyébként vágod, hogy pl. a vendégmunkásokkal hogyan bánnak az Emírségekben, és a gazdag arab országok egyébként nem fogadják a menekülteket?

    • @un.beobachter623
      @un.beobachter623 2 ปีที่แล้ว

      @@zsolttamas7297 igen, ott is élnek valahogy az emberek, pl Pakisztánban több mint 200 millióan. Emellett azonos kultúrával rendelkeznek és hasonló népességgel…
      Az arab és perzsa menekültek ha tényleg a háború elől menekülnek menjenek arab vagy perzsa lakosságú országokba. Az fekete afrikaiakról ne is beszéljünk már, ők alapból a Száhel-öv alatt laknak, tudod milyen tavolsagot tesznek meg h eljussanak az Euba? Nagyon nem 1 biztonsagos orszagon kelnek at…

    • @zsolttamas7297
      @zsolttamas7297 2 ปีที่แล้ว

      @@un.beobachter623 Tehát pl. a fekete afrikaiaknak olyan közelebbi orszában kéne megállniuk, mint pl hol ...? A legtöbb afrikai menekültet adó országokban a lakosság keresztény aránya: Uganda 84%, Etiópia 63%, Kongó 96%, Kenya 85%, Kamerun 71%. Nekik melyik ország lenne a biztonságos? A hivatalos nyelv ezekben az országokban meg “nyugati”, szóval azzal sem kell nagyon bajlódni, hogy franciául vagy angolul tudjanak ki-ki az országa szerint.

    • @zsolttamas7297
      @zsolttamas7297 2 ปีที่แล้ว +3

      @@un.beobachter623 tehát a szírek verekedjék át magukat egy háborús övezeten, hogy egy még szegényebb országba érkezhessenek? Érdekes gondolat. Nem is értem miért nem ezt teszik.

  • @leranta
    @leranta 2 ปีที่แล้ว +55

    Én mint liberális teljesen normális dolognak tartom a kerítést.
    Egy országnak vagy uniónak joga van ahhoz, hogy megvédje a saját határait.
    A világ vicce volt, amikor régebben jöttünk haza horvát nyaralásból.
    A határon szépen elbábozták a szigorú ellenőrzést de 200 méterrel odébb a zöld határon az ment át aki akar.
    Az egész full komikus volt.

    • @tesz-vesz1985
      @tesz-vesz1985 2 ปีที่แล้ว +2

      ezek a műsorok műsorról műsorra azt bizonyítják, hogy az embereknek nem való a demokrácia, mert nem elég okosak hozzá. Csörcsilnek volt igaza.

    • @leranta
      @leranta 2 ปีที่แล้ว +4

      @@tesz-vesz1985
      Szerintem az teljesen legitim dolog, hogy egy ország megvédi a saját határait.
      Ha nem védjük a határokat, akkor tök felesleges a határátlépő hely is.
      Ha nincs határvádelem, akkor a határátkelő helyeken a határ és vámellenőrzés csak egy hülye bábszínház.
      Ennyi erővel akkor azt is be lehetne csukni oszt jónapot.

    • @zsolttamas7297
      @zsolttamas7297 2 ปีที่แล้ว +2

      @@tesz-vesz1985 Bezzeg az embertömegek, akik egy közel egy évszázad idős bácsitól félnek, vagy azt hiszik, hogy a félig összedőlő vályogházába bárki be akar költözni, meg meg kell felezni a nyugdíját , esetleg azt hiszik, hogy bárki óvodásokon akar nemváltó műtétet végezni, meg a nyugat hanyatlik, ők nem félhülyék, hanem világlátott, értelmes emberek. Rendben.

    • @numbdigger8558
      @numbdigger8558 2 ปีที่แล้ว +1

      @@zsolttamas7297 Ezt ki állította?

    • @zsolttamas7297
      @zsolttamas7297 2 ปีที่แล้ว +1

      @@numbdigger8558 Tényleg ennyire buborékban élsz? 1000+ 1 riport van arról, hogy több megyében ez a szint.

  • @hukrisz
    @hukrisz 2 ปีที่แล้ว +2

    Hát itt az emberek nagy része önmagával sincsen tisztában. Sőt a feltett kérdésekkel se, mert egymást követő kérdésekre önmaguknak mondtak ellent. Van baj a fejekben.

  • @rablobanda
    @rablobanda 2 ปีที่แล้ว +13

    lehetett volna úgy intézni a határkerítés témáját, hogy könnyen elfogadható legyen: javasolhatta volna akár személyesen orbán az eu-nak, hogy az unió külső határain mindenhol legyen kerítés, bizonyos helyeken átkelőkkel, ellenőrzőpontokkal. mivel a külső határok gyakorlatilag egyébként is így működnek, csak kerítés helyett határőrség ellenőrzi nem túl hatékonyan a zöldhatárt, a felvetést valószínűleg támogatták volna... de orbánéknak nem volt a célja, hogy az eu ezt a kezdeményezést egy felkarolható opciónak tartsa, orbánék szembe akartak menni az eu-val. (szóval az is valószínű, hogy ha az eu "kerítéspártivá" vált volna, orbán hirtelen elkezdett volna valami mást erőltetni.)
    szerintem a határkerítés (pláne így, hogy már elkészült) nem orbitális hülyeség. de a létrejöttének körülményeivel nem tudok egyetérteni... ugyanez igaz több fideszes intézkedésre. lehet, hogy van értelmük, de amilyen hozzáállással le van tolva az emberek torkán egy-egy ötlet, az vérlázító. és pont ez a fidesz politikájának lényege: meg akarja osztani az embereket. sokszor teljesen általánosan elfogadható lépéseket képes szándékosan úgy tálalni, hogy azzal valakikbe belerúgjon, csak hogy az erejét demonstrálja... természetesen tudom, hogy ez azért van, mert a fidesznek létérdeke, hogy mindig megmaradjon az árok közte és politikai ellenfelei között, és önmagát erősebbnek láttathassa. ha nem ez volna a célja, szinte biztos, hogy az állandósult viták helyett többé-kevésbé egyetértés lenne az országban. (triviális példa: a pedofil bűncselekmények elutasításában társadalmi konszenzus van, de a fidesz kiharcolta, hogy ezt a témát csak ő maga képviselhesse teljes vállszélességgel. kizárólag azért csapta hozzá a melegek és transzneműek jogkorlátozását, hogy a politikai ellenfeleit úgy láttathassa, hogy nem annyira állnak bele az elutasításba.)

    • @Sorosgyorgybaloldal
      @Sorosgyorgybaloldal 2 ปีที่แล้ว

      A fidesz politikájának jellemzésével egyetértek viszont nem emlékszem és nemis annyira követtem a menekült áradatról szóló híreket. Nem pont az volt a lényege a kerítésnek, hogy minnél hamarabb megépüljön? Lett volna idő tárgyalásokra az eu-val?
      Emellett elhangzott az egyik lány szájából, hogy ha terror és bűncselekmények viszonylagos megelőzése volt a legfontosabb érv a kerítés mellett, mert igenis rejt magában a menekült hullám ilyesfajta veszélyeket, akkor mennyire lehetett hasznos ha mégis történtek ilyen cselekedetek? Ugyebár ez egy buta kijelentés volt.

    • @rablobanda
      @rablobanda 2 ปีที่แล้ว +3

      @@Sorosgyorgybaloldal egy tárgyalásnak nem feltétlenül kell hosszúnak lennie. főleg olyankor, amikor az egyik tárgyaló fél tudja, hogy amúgy azt csinálhat, amit akar... tehát, ha én kerítést akarok építeni az eu külső határára, és ezt kérdés nélkül is megtehetem, akkor mi a céltavezetőbb..? a) elkezdek őrjöngeni, hogy "itt csak én akarok megoldást, mindenki hülye"; b) javaslom, hogy csináljuk ezt, én hozzá is fogok hamarosan, szóval még akár van is idő konstruktív javaslatokra is, egységesíthetjük a koncepciót... az "a" opció arról szól, amit fentebb írtam: ellenséget akarok csinálni mindenki másból, hogy mártírkodhassak, különcnek láttathassam magam. a "b" opció viszont arról szólna, hogy partnerként kezelek másokat is akkor is, ha a saját utamat járom... és sajnos utóbbi az, ami teljesen hiányzik a magyar kormány politikájából... (még jobb példa jutott eszembe: az oltáskampány. képesek voltak az ellenzéket oltásellenesnek titulálni hónapokon át, csak hogy önmagukat úgy tudják beállítani, mint az egyetlen párt, ami cselekszik... teljesen egyértelmű volt, hogy hazug megbélyegzés volt az "oltásellenes baloldalazás", de a politikai érdek miatt fontosabb volt az ellentét felnagyítása és torzítása, mint az összhang keresése.)

    • @Sorosgyorgybaloldal
      @Sorosgyorgybaloldal 2 ปีที่แล้ว

      @@rablobanda a fidesz politikája nem kérdés, én mégis külön venném a kerítés építést mert attól függetlenül, hogy milyen kül és belpolitikai indíttatásai voltak a fidesznek, szerintem a leginkább célravezetőbb lépés az volt, hogy gondolkodás ,tárgyalás nélkül meglépték ezt. Az eu úgy tudom amúgyis ellenezte ezt (ha nem, javítski) tehát teljesen felesleges lett volna egy tárgyalással húzni az időt akkoris ha nem kell sokáig tartania.

    • @rablobanda
      @rablobanda 2 ปีที่แล้ว +3

      @@Sorosgyorgybaloldal az eu nem ellenezte a kerítést. azt ellenezte, hogy a menekülteket a szabályos eljárás nélkül visszafordították a határon. aztán a fidesz ezt hazudta "kerítésellenességnek".
      mindig ez van: adott egy szituáció, aminek összetett a megoldása. az egyik részével foglalkoznak, a másikat leszarják, és ha kritikát kapnak, úgy állítják be, mintha az általuk teljeskörű megoldásnak titulált félmegoldást kritizálnák. holott a kritika nem arról szól sosem, hanem a hiányosságról (vagy épp a fölösleges túlzásról)... sajnos a magyar társadalomnak könnyű eladni a "mindenki minket támad" sztorikat, mert ha egy témát érintőlegesen érint egy kritika, az már egyértelműen "támadás". (lásd: mzp másféle rezsicsökkentést tart jónak, mint orbán. senkit nem érdekelnek a részletek, csak és kizárólag a szent szó, a "rezsicsökkentés" említése, mi több "támadása" jelenik meg a közbeszédben... a határvédelem kritizálása, konkrétan az ellenőrzési hibák említése is csakis a "kerítés ellenzésével" lehet egyenlő a fidesz szerint.)

    • @rablobanda
      @rablobanda 2 ปีที่แล้ว

      @@botidobra6221 nem javasolta, csak harcolt. ahogy leírtam, orbánék eu-s tevékenysége sosem szólt arról, hogy valamit meg akarnak oldani, mindig arról szólt, hogy demonstrálják, hogy "az eu teszetosza", "az eu elnyomó", "az eu önállótlan". bármit, csak az hasson negatívan... vajon miért tudnak más országok botrányok nélkül eredményt elérni? azért mert nem önmaguk azonnali fényezésére akarják kihegyezni az ügyeket. egy szövetségben nem úgy "javaslunk", hogy elküldünk mindenkit az anyjába, csak hogy magunkat láttassuk különcnek és faszagyereknek.

  • @Kevely978
    @Kevely978 2 ปีที่แล้ว +2

    Budapesten, a környékemen van 3 kínai bolt, és 4 szintén kínai gyorsétterem. Egy darab alkalmazott nem tud magyarul sehol. Az integrációt kéne elősegíteni, mert ez így maximum idegenek egymás mellett élése.

  • @bolyszi
    @bolyszi 2 ปีที่แล้ว +5

    Tetszenek a különböző elképzelések, érvek. De kettő sajnálatos dolog van, a résztvevők nem találkoztak tömeges illegális migrációval, maximum a médiában, illetve szerencséjükre nem tapasztalták még a párhuzamos társadalom nem épp kellemes odalát. De ameddig ez így van, elmondhatjuk, hogy egy békés és biztonságos országban élünk.
    A kerítés kérdésköre egyszerű, le kell menni a határra (déli) megnézni, az ottani lakossággal beszélgetni, majd levonni a következtetést.

    • @Molnararon123
      @Molnararon123 2 ปีที่แล้ว +3

      Túl sok propagandát nézel...

    • @gergelynagy9097
      @gergelynagy9097 2 ปีที่แล้ว +1

      @@Molnararon123 Érvelj kérlek!

    • @ExploderMaster18
      @ExploderMaster18 2 ปีที่แล้ว

      @@gergelynagy9097 túl sokat kérsz

  • @EchelonPandora
    @EchelonPandora 2 ปีที่แล้ว +8

    2:00 azaz! nekem is az angliai legénybucsúsokal volt már bajom. Mikor a Londonból Budapestre repülő gépen voltunk, már segg részegek voltak és csak bajt okoztak.

    • @IamHUNdeX
      @IamHUNdeX 2 ปีที่แล้ว

      Mondjuk általánosítani sem szabad ez alapján. Budapest olcsó, a munkásosztály jön.
      Kis túlzással Budapest Anglia Hajógyárija.

  • @szalmakalap2901
    @szalmakalap2901 2 ปีที่แล้ว +3

    Hat meglepodtem a teman... ha a sziriai menekultek elso hullama kornyeken lett volna ez a vita, megertettem volna, de manapsag... szamomra egyszeruen hihetetlen, hogy van meg olyan ember, aki nem tanulva mas orszagok esetebol keritest bontogatna.

  • @sparhelt718
    @sparhelt718 2 ปีที่แล้ว +8

    Kiváló a téma, de sajnos nagyon idealizált elképzelése van az embereknek a migrációról. Ez nem egy csupa kedves, aranyos, megértő, munkát vállalni kívánó ember gyülekezete, hanem egy (az évek során együttvéve) többmilliós tömeg, egy teljesen idegen kultúrából. Miként képzeljük el a velük való együttélést? A cigányok 600 éve vannak itt és még mindig sehol nem tartunk abban, hogy megválaszoljuk, miként is tudnánk együtt élni velük. Az amerikaiak bő 250 éve vannak együtt és még mindig szétfeszítik az országot az ott élő kultúrák közötti konfliktusok, nem találják a módját annak, hogyan éljenek együtt. Mindenkinek jobb az élete, amíg egy ország kultúrája homogén.
    Ezentúl sajnos látszik, hogy senki nem tanult jogot. Menekültstátuszt igényelni annak van joga, aki életét veszélyeztető körülmények elől menekült az ELSŐ biztonságos országba. Amíg egyik szomszédos országban sincs háború, senki sem tekinthető jogilag menekültnek, hisz ezt a státuszt útja során csak az első biztonságos országban igényelhette volna. Attól még sajnálhatjuk, hogy háború elől menekült, de ha idáig eljött, akkor jogilag csak bevándorló.
    Az a kérdés, hogy egy menekültet azonos jogok illetnek-e meg mint egy állampolgárt, értelmezhetetlen. Jogilag le van fektetve, hogy bizonyos közjogi jogosultságokon kívül (pl. választójog) igen, egyenjogúak, ebből bármit elvonni bűncselekmény lenne (bár előbb kifejtett okokból jogilag menekültnek senkit sem lehet tekinteni, ezt a státuszt nem tudja senki megkapni). A sima bevándorlók pedig természetesen nem egyenjogúak az állampolgárokkal, hiszen az állampolgárok rendelkeznek állampolgári jogokkal. Duh.
    A negatív visszajelzéseket és a hosszú kommentet félretéve a Partizán munkája továbbra is kiváló, a leghasznosabb munkát végző platfrom a magyar médiában. Csak így tovább!

  • @94taltos94
    @94taltos94 2 ปีที่แล้ว +1

    Hogyan lehet jelentkezni a műsorba?:)
    Amúgy nagyon tetszik :)

  • @kemenceierdeimuzeumvasut8956
    @kemenceierdeimuzeumvasut8956 2 ปีที่แล้ว +2

    Nagyon jó a téma, jó a műsor! Szimultán a kollegával mi is megvitattuk a kérdéseket!

  • @annanemesi
    @annanemesi 2 ปีที่แล้ว +2

    Szerintem szükségtelen adás volt.
    Van olyan, hogy Schengen, tessék olvasgatni róla. Kerítés/fal azért kell, hogy a kijelölt pontokon lépjenek be, akkor is ha nem akarnak. És elrettentő ereje van, hogy gondolják meg jól, akarnak-e bűncselekményt elkövetni.
    Ez van, akkor is, ha az érzékenyebbeknek ez sok

  • @bencefekete935
    @bencefekete935 2 ปีที่แล้ว +6

    Atya ég hol élnek ezek az emberek?

  • @edinakempf965
    @edinakempf965 2 ปีที่แล้ว +3

    Egyre jobb témák, lenne mit mesélnem, néha "morgok"... De ez van 50 éves leszek. 🤗🙃
    Gratulálok!
    Nézünk Titeket! 💝💜❤️

    • @jozsefkovacs6343
      @jozsefkovacs6343 2 ปีที่แล้ว

      Az lesz majd a szuper, amikor Márki Z. P. -ék behoznak 3 millió analfabéta kannibált és pápuát az országba. Akiket majd a nyugdíjasok tarthatnak el.

  • @ernestkiss
    @ernestkiss 2 ปีที่แล้ว +30

    Fú engem kimondottan bosszant, amikor valaki azzal példálózik, hogy nem akartak itt maradni. Engem mint EU állampolgárt az pont annyira zavar hogy az EU bármelyik országában maradnának, mint ha a szomszéd városban. Ugyanúgy elvesztegeti azt az erőforrást, bárhol van, és ugyanúgy problémát jelenthet bárhol. Vagy akkor ok, fogadjuk be, de ne kapjon több lehetőséget, mint akár egy legszegényebb Magyar, Román, vagy Bolgár településen élő.
    Szóval csak igazságtalannak érzem azt, hogy valaki problémákkal ide jön, és jelenleg több lehetőséghez jut nyugaton, mint aki itt nőtt fel egy szegény régióban. Legyen egy közös európai szociális program, és akkor az EU teljes területén teremtsenek meg egy minimumot és ebben részt vehessenek a menekült is egy bizonyos számban ami még belefér az erre szánt keretbe. Az kimondottan sértő és igazságtalan egy szegényebb EU-s régióban élőre ha a menekült végül több lehetőséghez jut, mint ő.

    • @finoallafine147
      @finoallafine147 2 ปีที่แล้ว +3

      Ezt beszéld meg Merkellel aki be engedett milliókat vagy Angliával..
      De akár Orbánnal IS aki pénzért engedte ide őket... ;)

    • @Sorosgyorgybaloldal
      @Sorosgyorgybaloldal 2 ปีที่แล้ว +1

      Mondjuk ehhez a "több lehetőséghez" hozzáfüzném azt is, hogy ezekből hányan menekültek közvetlenül a háború elől.

    • @HaruShinigami2002
      @HaruShinigami2002 2 ปีที่แล้ว

      @@finoallafine147 Amerikaiakkal és a NATO-val is meg kéne beszélni, hogy mért bombázták le és cseszték szét azokat az országokat, ahonnan jön a migráció. Aztán meg mért hárították az egész terhet és nyomást Európára:)

  • @mebefog
    @mebefog 2 ปีที่แล้ว +46

    Túl sokba kerülne ennek az országnak, hogy demózhassátok a szép lelketeket.

    • @jozsefkovacs6343
      @jozsefkovacs6343 2 ปีที่แล้ว

      Az lesz majd a szuper, amikor Márki Z. P. -ék behoznak 3 millió analfabéta kannibált és pápuát az országba. Akiket majd a nyugdíjasok tarthatnak el.

  • @Ruddermajer
    @Ruddermajer 2 ปีที่แล้ว +2

    Nagyon regen hallottam mar ennyi hulyeseget. A legtobben csak nem akarnak korekesztonek tunni.

  • @dorottyadala1588
    @dorottyadala1588 2 ปีที่แล้ว

    Tetszik, nagyon jó ez a vonal, a kulturált vita fontos kérdésekben, a sokféle látásmód és szempont! De, ebben a témában, engem teljesen elkeserített, hogy mennyire kevés információjuk van a menekült emberekről, mindegy, hogy milyen okból menekül, (az éhenhalás elől, vagy a háború elől, stb.) és mennyire téves ítéleteket, véleményeket alakítanak ki!! És, ami a legdöbbenetesebb, hogy szinte minden esetben, még a pozitívabban hozzáálló vélemények alapján is mindig valami alacsonyabb rendű embereknek tekintik a menekültek, és szinte csak azért, mert "más a kultúrájuk", amely "más kultúráról" egyébként nem sokat tudnak!!! A propaganda működése és hatása elképesztő!!! Rendkívül zárt és beszűkült a magyar társadalom! Ez nagyon nagyon szomorú!

  • @tomsaros7793
    @tomsaros7793 2 ปีที่แล้ว +1

    Érdemes megnézni, hogy az arab, de úgy álltalában a közel-keleti kultúrában, népeknél a Nők milyen helyet foglalnak el a társadalomban. De egy kicsit segítek. Ők használati tárgyak, tenyész állatok, tulajdonok. Semmi többek. De erre a legjobb példa az arab tavasz, vagy bármelyik nagyobb ünnepség Egyiptomban például. Most sorolok pár esetet: Lara Logan újságírónő. Csoportosan erőszakolták meg az ünneplő egyiptomi férfiak. Valószínűleg több tucat, egymás után, miközben szinte széttépték. Egy Holland újságírónőt szintén csoportosan erőszakoltak meg, szintén Egyiptomban, szintén egy ünneplés alkalmával. Persze lehetne arra hivatkozni, hogy "hát nyugati nők voltak, ezért céltáblává váltak". Nos, az a helyzet, hogy az arab "jóhangulatnak" áldozatául esett több száz arab Nő is. Rengeteg videót lehet fent találni akár a youtubeon is, ahol látszik, hogy falkaként követi, rángatja több száz férfi az áldozatokat, mint egy darab húst. Természetesen volt pár férfi, aki kivétel volt és igyekezett segíteni a Nőknek, de nem voltak elegen. Akinek van gyomra hozzá, nyugodtan keressen rá és láthatja a kegyetlen valóságot. A videókon szereplő erőszaktevő "férfiak" nem radikálisok voltak, nem terroisták, ezek egyszerű polgárok voltak. De akkor most távolodjunk el kicsit és nézzük meg Európát. Nos. Több szexuális zaklatás, nemierőszak ért Nőket különböző utcai ünnepségeken. A beszámolók szerint, mindegyiket közel-keleti, afrikai bevándorlók követték el. Ez a jelenség lényegében nem létezett ezelőtt. Legalább is bármilyen tüntetésen, szilveszteri ünnepségen nem volt eddig jellemző sem Milánóban, sem Köln-ben, az, hogy több száz férfi áll körbe és tépi le a ruhát nőkről és erőszakolják meg őket. Meglepő módon ott, ahol egyre több az arab, afrikai bevándorló, ott ezek az esetek megjelentek és egyre gyakoribbá váltak. Ezek pedig tények. Nem nácifasisztaskinhead képzelgések, nem szélsőjobbos propaganda. Mind mind fellelhető az interneten, biztos forrásból, akár interjúk, beszámolók, videókon is. Tehát, ha valaki erre azt meri mondani, hogy nem kultúrális, vallási sajátosság a bevándorlók részéről, akkor az az ember vagy csak hazudik magának, vagy teljesen egy másik világban él. De erre mondják, hogy boldogok a lelki szegények. Aztán persze szembejön a valóság és akkor talán, de csak talán ráeszmél az egyén, hogy "Hát, lehet tévedtem". Jobb esetben ez nem kerül az életébe, nem úgy, mint például a két Svéd fiatal lánynak, akik támogatták a bevándorlást, majd úgy gondolták, jó ötlet lesz elmenni kirándulni a marokkói hegyekbe. Hát. Nem volt az...

  • @sandordombovari2959
    @sandordombovari2959 2 ปีที่แล้ว +12

    németországban több ember halt meg késelésben (2015 óta) mint amennyit lelöttek a volt berlini fal átszökésekor.

    • @Groose82
      @Groose82 2 ปีที่แล้ว +1

      Németországban több jobboldali indíttatású erőszakos bűncselekmény történik, mint Európa többi tagállamában, összesen.

  • @hpeter93
    @hpeter93 2 ปีที่แล้ว +2

    Sajnos ez volt a leggyengébb közgyűlés. Nem volt érdemi vita, senki nem mert igazán kemény kérdéseket feltenni. A felszín kapargatása zajlott, egy diplomáciai kicsit vitatkozó de a haverkodó beszélgetés. Sok szempont kimaradt.

  • @Molnararon123
    @Molnararon123 2 ปีที่แล้ว +8

    Ha már megépült, maradjon. Nem a kerítés a lényeg, az elvan magában. Az őrzése. Az sokba kerül.

  • @GaricsPeter
    @GaricsPeter 2 ปีที่แล้ว +3

    Ez az epizód új dimenzióba került az Ukrán háborúval. Meg lehet nézni hogy az ottani menekültekkel hogyan bántunk és akkor a sok "szociálisan érzékeny" ember akik addig a menekültekkel szembeni uszításról beszéltek tisztázhatják a fogalmaikat hogy milyen egy menekült és egy migráns.

  • @kismucsi
    @kismucsi 2 ปีที่แล้ว +1

    Többnyire déli határról szólt az adás, ámbár Én mégis hiányoltam a műsorból az Ukrán-Orosz helyzet érintését, mivel ha bekövetkezik a legrosszabb a szomszédoknál, akkor akkora menekült válság alakul ki, amit még nem láttunk. Egyből ütköző állam leszünk, hozzánk fog beesni a legtöbb menekült.

  • @jookovacs
    @jookovacs 2 ปีที่แล้ว +30

    Egyszerű a válasz. Ha a lakásod ajtaján van zár, ha a kocsidat zárod akkor a határon is szükséges.

    • @1kupackopaszkukac
      @1kupackopaszkukac 2 ปีที่แล้ว

      érdekes, egész jól elvoltunk a kerítés előtt is. És elhiheted, ha lebontanánk sem jönnének ide ezrével. Innen ugyanis elmennek az emberek, nem véletlenül.

    • @gaborszabo5416
      @gaborszabo5416 2 ปีที่แล้ว

      @@1kupackopaszkukac több száz millió ember van, aki bármikor beköltözne egy borsodi faluba csak azért, mert ivóvíz folyik a csapból. A nyugati országokba addig lehet csak menni innen, míg nem épül egy kerítés az osztrák-magyar határra és nem dobnak vissza hirtelen fél millió embert.

  • @mngreta
    @mngreta 2 ปีที่แล้ว

    Ez az egyik legjobb adás eddig, valóban sokrétűen kaptak helyet a konstruktív gondolatok - számomra így néz ki a vitakultúra megléte (gondolom, a vágás is igazít a végső képen). Ellenben megjegyezném, hogy az nem biztos, hogy teljesen fair, hogy a közgyűlés tagjai ebben az adásban egymáshoz sokkal közelebbinek tűnnek (korban, etnikumban, iskolázottságban, stb).

  • @janospokol7455
    @janospokol7455 2 ปีที่แล้ว +2

    Ahh te jó ég. Próbáltam esélyt adni ennek a műfajnak, de ez borzasztó. Mindenki jön az egysíkú, szemellemzős mondanivalójával, kínlódás volt végignézni.

  • @zsuppan8118
    @zsuppan8118 2 ปีที่แล้ว +11

    Az a helyzet, és ezt mi nehezen tudjuk értelmezni. De Európa kibaszott kicsi. Egy kis folt. Az hogy jóval nagyobb területről ide vándorolnak emberek, ahol az élettér sokkal szűkösebb, kvázi megtelt, teljességgel értelmezhetetlen. Firtathatjuk az európai felelősséget, az évszázadokig tartó kizsákmányolást, de inkább nézzük meg, hogy maguk közt hogyan viselkednek az afrikai, arab népek egy-egy konfliktus esetén. Mennyire kíméletesek, mennyire toleránsak egymással? Semennyire. Akkor mi vajon mire számíthatnánk, ha a számok megbillennének?

    • @klaraszabonenadudvari9515
      @klaraszabonenadudvari9515 2 ปีที่แล้ว

      Isten őrizzen meg tőlük tömegesen !Más az identitás!!!!!

    • @patriciaszabo8015
      @patriciaszabo8015 2 ปีที่แล้ว

      Valakiktől eltanulták. Lehet a gyarmati időkből.

  • @Vid.186
    @Vid.186 2 ปีที่แล้ว

    Remek műsor volt! 👏
    Véleményem szerint mindenképpen szükség van a Schengeni külső határokon, különösen ha azok migrációs útvonalakat metszenek, fizikai határzárra. Ez az engedély nélkül behatolók ellen lélektanilag is nagyon fontos, és megerősíti az államhatár intézményét.
    Emellett elengedhetetlen a határőrség kvázi visszaállítása, a folyamatos járőrözés és mélységi ellenőrzés. Ne feledjük el, hogy amíg a déli magyar határon nem lett fizikai határzár, az EU-nak nem volt semmiféle válasza a menekültáradatra, csakis ez után kezdtek el valamit kezdeni vele!
    Eddig rendben vagyunk.
    Ahol nem vagyunk rendben, az a tranzitzónák (nem)működése, ami érthetetlen. Mindenképpen mielőbb meg kell nyitni őket, a menekült státuszt kérelmezőket orvosilag és szociálisan megfelelően ellátni, az ügyintézés végéig méltó módon elszállásolni! Amit jelenleg művel a magyar kormány, az emberiség elleni bűn!
    Továbbá én támogatnám a Magyarországon való letelepítést és integrációt is, kontrollált és ellenőrzött körülmények között.

  • @bicskeyd
    @bicskeyd 2 ปีที่แล้ว +1

    Kíváncsi lennék hányan szolgáltak a déli határnál. Én 10 évig voltam katona, a két kerítés között is járőröztem. Aki nem ott jön be az országba ahol kell az illegális határátlépést követ el, tök mindegy menekült e vagy sem.

  • @ttimbaogaben3852
    @ttimbaogaben3852 2 ปีที่แล้ว +4

    Ilyet emlékezet óta nem láttam: vélemények értelmesen, kultúráltan pro és kontra. Ez lenne a közmédia feladta... Gratulálok Márton csak így tovább 👍👍👍

  • @ubulhorvath6767
    @ubulhorvath6767 2 ปีที่แล้ว +1

    Sikerült ezzel a műsorral legalizálni a Fidesz választási csalását miszerint ha egy bevándorló vagy menekült azonnal azonos jogokat kapna akkor ugyebár a választási jogot is megkapná és hát az Ukrajnából papíron betelepített "választókkal" ezt is csinálják.. Nagyon átgondolatlanok a kérdések...

  • @kaszas5
    @kaszas5 2 ปีที่แล้ว

    Azt honnan lehet megtudni , mi a következő közgyűlés témája? amire jelentkezni lehet?

  • @Vodka1995013
    @Vodka1995013 2 ปีที่แล้ว +14

    Azért arra erősen kíváncsi lennék, hogy ezek közül a a nagyon okos emberek közül, hányan vannak azzal tisztában, hogy Pl: határ menti településeken mi is megy? Betörnek a tanyakra meg társai..... Én azon az állás ponton vagyok akinek meg van minden papírja. Az jöjjön és felőlem maradhat. De akinek semmilyen papírja nincs mit is akar?
    Nem egy ismerősöm van akik kint laknak Németország, és vannak olyan települések ahol sötétedés után nem mennek utcára az ottani lakosok.....
    Meg mi akarunk migransok befogadni? Mikor Magyarországon vannak olyan utccak ahova rendőrök nem mernek be menni mint Pl Kecskemét kórház utca......

  • @zoltankiss-jakab1807
    @zoltankiss-jakab1807 2 ปีที่แล้ว +1

    Ha pedig ott maradok, akkor pláne el kell fogadni a vendéglátó ország kultúráját, attól meg lehet tartani a saját szokásaimat.

  • @ferencmolnar5781
    @ferencmolnar5781 2 ปีที่แล้ว +8

    AZ a helyzet hogy ott kell lakni és akkor azonnal más lenne a véleményetek.
    Ha menekültek akkor miért nincsenek irataik ?

    • @Molnararon123
      @Molnararon123 2 ปีที่แล้ว +2

      Túl sok propagandát nézel. Éltél külföldön? Ja, értem!

    • @eg4514
      @eg4514 2 ปีที่แล้ว +6

      Amúgy pont a menekülteknél miért olyan nagy meglepetés, ha nincsenek irataik?

    • @MrGAdam
      @MrGAdam 2 ปีที่แล้ว +1

      @@eg4514 Mert a déli határ túloldalán dobálták el és gyújtották fel azokat a bizonyos iratokat. Teszem hozzá többnyire nem háborús övezetből származó útlevelekről van szó

    • @eg4514
      @eg4514 2 ปีที่แล้ว +2

      @@MrGAdam látom te valami mágikus képességgel minden menekült sorsát nyomon követed.

    • @melete1016
      @melete1016 2 ปีที่แล้ว +1

      @@eg4514 nekem ebben az a furcsa, hogy össze tudták szedni a cókmókukat, de pont a legfontosabb maradt otthon, amivel tudják magukat igazolni? az utcára nem megyek ki valamiféle irat nélkül, nemhogy más országba. plusz, ha még azt sem tudom igazolni, ki vagyok, mi alapon várom el, hogy bármiféle bizalommal forduljanak hozzám? vagy ennyi embernek ne lenne semmi irata?

  • @Thomas384
    @Thomas384 2 ปีที่แล้ว +1

    ez a műsor tökéletes példája annak, h miért és mennyire működésképtelen rendszer is a demokrácia.

  • @amphicoelias4106
    @amphicoelias4106 2 ปีที่แล้ว +2

    Mivel ez a Partizán, nem kell megnéznem, mert előre tudom, hogy azt fogják elmagyarázni hogy nem kell kerítés és még az "érveket" is előre tudom. Ezért nem nézek már soha törzsi alapon szerveződő oldalak véleményét közvetítő csatornát. Ha egyet láttál, láttad mindet. Szerencse, hogy mi centristák és Puzsér-támogatók nem vagyunk ilyen kiszámíthatóak és mindkét oldal véleményei, illetve azok kombinációja vagy középértéke is megférnek egymás mellett. Végső soron ugyanis Marci is ott kampányolt Karácsonynak meg az MSZP-nek a valódi alternatíva, a Sétáló Budapest helyett a 2019-es főpolgármesteri választáson. Az sem véletlen, hogy nem hívja meg Puzsért soha vitára vagy diskurzusra Marci.

  • @ferenczsida8321
    @ferenczsida8321 2 ปีที่แล้ว +2

    A nők most nagyon siralmas “teljesítményt” nyújtottak, elképesztően buta hozzászólásaik voltak. Leszámítva a molett nőt, de ha jól vettem ki akkor ő eleve menekültekkel foglalkozik, ez a munkája, látszik h otthon volt a témában.

  • @zoltanivanyos2896
    @zoltanivanyos2896 2 ปีที่แล้ว +5

    Igen kell!

    • @pdfjdb5921
      @pdfjdb5921 2 ปีที่แล้ว

      Nem kell, nem jó semmire.

    • @tesz-vesz1985
      @tesz-vesz1985 2 ปีที่แล้ว +1

      @@pdfjdb5921 te hány migránst fogadnál be a házadba?

    • @szkokee
      @szkokee 2 ปีที่แล้ว +1

      @@tesz-vesz1985 majd te adozol utana csak o jobban aludhasson

    • @tesz-vesz1985
      @tesz-vesz1985 2 ปีที่แล้ว

      @@szkokee pedig fel kellene készülnünk hogy a glob, klímaváltozással, csak rosszabb lesz. és ne mengedhetünk be mindenkit. sőt inkább senkit, mert amíg van munkanélküliség, addig nem célszerű

  • @alamuxixurkapixka2867
    @alamuxixurkapixka2867 2 ปีที่แล้ว +2

    500milliárdot költöttünk a keritésre...és jó pár ezer milliárdot arra hogy féljünk azoktól akik a határon át akarnak kelni!
    Ha nem ért egyet az utóbbival az üljön a kék sarokba ha egyetért az üljön sünre!

  • @matyas.richard
    @matyas.richard 2 ปีที่แล้ว +2

    Emberek! Ha van lehetőség ellenőrzött keretek között határt átlépni, ám mégis illegálisan jönnek akkor a megoldás a tűzparancs! Már rég megoldódott volna és a műsorban el se hangzott ez!

    • @Zilahi-Branyi_Laszlo
      @Zilahi-Branyi_Laszlo 2 ปีที่แล้ว

      Alapvetően egyetértenék, csak félek picit a visszaélés, ill. tévedés lehetőségétől. Ha csak egyetlen embert lelőnek, aki nem azért ment oda, mert illegálisan akart átjutni a határon, hanem mondjuk eltévedt... E kockázatvállalás - bármily csekély is - nem egyeztethető össze az erkölcsi értékrendemmel. (Nyilván lenne protokoll az ilyen helyzetek kiszűrésére, de az csak drasztikusan csökkenti a kockázatot, nem szünteti meg.)

  • @szilagyiistvan7956
    @szilagyiistvan7956 2 ปีที่แล้ว +1

    Örülök, hogy részt vett Széchenyi István is a vitán.

  • @oromdulo
    @oromdulo 2 ปีที่แล้ว +20

    Én feltettem volna azt a kérdést is a műsor résztvevőinek, hogy kik azok, akik rendelkeznek saját ingatlannak, termőfölddel. Nyilván ezt nem vizsgálta senki, de talán érdekes lenne ezt is számításba venni akkor, amikor idegenek beengedése illetve a tulajdonunk megvédése a kérdés. Itt nem csak arról van szó, hogy az életünket féltjük, hanem arról is, hogy az életterünket, a magán vagyonunkat is veszélyeztetik. Nagyon nehéz munkaerőt találni egy vállalkozásnak, és ez nem azért van, mert nincs munkanélküli, hanem azért, mert nem tudnak, nem akarnak dolgozni a funkcionálisan analfabéta emberek. Ezeknek a számát megsokszorozni értelmetlen és romboló hatású. "A sokszínűség az jó!" Ezt előszeretettel durrogtatják emberek, de magyarázza már el nekem valaki, hogy vajon miért? Ez a fajta naivitás elborzasztó.

    • @leventegaspar8388
      @leventegaspar8388 2 ปีที่แล้ว +4

      Azert jo a sokszinuseg, mert azaltal jobban megelheted a sajat kulturad is es tanulhatsz masoktol a kulturajukrol. Valamint fejlodhetsz, elfogadobb leszel es nyitottabb. AMI JO.

    • @oromdulo
      @oromdulo 2 ปีที่แล้ว +2

      @@leventegaspar8388 tényleg nem kötekedni akarok, csak megérteni,.
      Jobban megélhetem a saját kultúrámat? Ez megint értelmezhetetlen számomra. A kultúránk megélése úgy gondolom azt jelenti, hogy az adott környezetemnek a szokásrendszerét gyakorlom. A kultúra szavunk eredete: valamit művelni, amely kezdetben a földművelést jelentette és az idővel ez bővült mindenféle tevékenységekkel. Egy multikulturális közegben hogyan tudom gyakorolni a kultúrámhoz tartozó tevékenységet? Szükségszerű, hogy feladjam a tradicionális kultúrámat, megszokjak és alkalmazkodjak egy globális multikultúrához.
      Mások kultúrájáról csak akkor tudok tanulni, ha még van nekik. Azonban a multikulturalizmus magával hozza, hogy a kulturális sokszínűség megszűnik és helyette kialakul egy globális kultúra, amely már nem őrzi a tradíciókat.
      Az elfogadás és a fejlődés nem attól függ, hogy együtt élek-e azzal aki másként gondolkodik, sőt ha már együtt élünk új szokásokat kell kialakítanunk, hogy egyáltalán együtt tudjunk élni, feladva így a saját kultúránkat.
      Most lehet, hogy nagyon úgy tűnik, hogy nem vagyok nyitott más kultúrákra, de ha valaki logikusan végig gondolja amit itt leírtam szerintem megérthető, hogy miről is van itt szó. Én kifejezetten csodálattal nézek más kultúrákra, és féltem is őket hiszen jó úton haladunk, hogy eltűnjenek a földszínéról. Itt ideológiai megfontolásból, szisztematikusan végrehajtott kultúra rombolásról van szó, amely egyáltalán nem sokszínűséget jelent, hanem egy globális fogyasztói kultúrát.

    • @1kupackopaszkukac
      @1kupackopaszkukac 2 ปีที่แล้ว +1

      Így gondolkodik az, akinek nincs ismerete más kultúrákról. Fél, retteg, hogy veszélyben van. Talán ha kicsit nyitottabb lennél és érdeklődőbb, hamar rájönnél, hogy nem csak különbségek vannak köztünk, hanem számtalan kapcsolódási pont is. Szerintem a pohár félig tele van.

    • @oromdulo
      @oromdulo 2 ปีที่แล้ว

      @@1kupackopaszkukac Sajnálom feladom. Egyértelmű számomra, hogy alapvető fogalmakkal sem vagytok tisztában. Szép napot!

    • @leventegaspar8388
      @leventegaspar8388 2 ปีที่แล้ว +1

      @@oromdulo Jobban megelheted a kulturadat. Kepzelj el egy vilagot, ahol csak magyarok elnek. Ott nehez erezni, hogy mi is az, hogy magyar vagy, mert nincs viszonyitasi pont. Egy zart orszag az pont ilyen vilag. HA meg igy sem erted, akkor szolj, orulok, ha megoszthatom a gondolataim. Egy multikulti kozegben ugyanugy muvelheted a kulturad. Attol, hogy az egyik szomszedod muszlim, meg a masik szomszedlanyt meglocsolhatod husvetkor. A kulturak nem ezert vannak eltunoben, mert keveredunk. Mi magyarok nem keveredunk, egy homogen orszagban elunk, megis eltunoben van a kulturank. Ez a modern kor velejaroja semmi koze a par eve bekoltozott parezer migranshoz. Szerintem ezt tenykent neked is be kell latnod.

  • @janosattilalakatos1665
    @janosattilalakatos1665 2 ปีที่แล้ว

    36:45-nél a csaj szövegén behaltam! "Kimegyek az erdőbe és nem tudom, hogy melyik növényt mire tudom használni!"😄😆🤣

  • @zoltankiss-jakab1807
    @zoltankiss-jakab1807 2 ปีที่แล้ว +2

    Annak az országnak kell elfogadni a kultúráját, ahova megyek, hisz bárhogy is nézzük vendég vagyok.

    • @jozsefkovacs6343
      @jozsefkovacs6343 2 ปีที่แล้ว

      Az lesz majd a szuper, amikor Márki Z. P. -ék behoznak 3 millió analfabéta kannibált és pápuát az országba. Akiket majd a nyugdíjasok tarthatnak el.

  • @gabornemate8342
    @gabornemate8342 2 ปีที่แล้ว +1

    Nagyon le lett rövidítve ez a vita.. 😔

  • @atitali7524
    @atitali7524 2 ปีที่แล้ว +1

    A hölgy a végén azt mondta,hogy határvédelemre van szükség és nem kerítésre.Tudja,hogy régen mi képen védték a határokat? Ezen gondolkozzon el egy kicsit.