วีดีโอ

Свиђа ми се ова музика! Поздрав маестро! ❤️😃❤️👍👏

Great popular music based art music. Integrativ element of Viennese classical music

Patikárius Ferkó cigányprímás a Fejér vármegyei Gárdonyban született 1827-ben. 11 évesen kezdett hegedülni, 15 évesen már saját zenekarát vezette és állandó zenésze volt több pesti mulatóhelynek. Ferkót eredetileg Dudásnak hívták, a Patikárius név úgy ragadt rá, hogy a Velencei-tó közelében az egyik kastély ura "lelki beteg" volt és Dudás bűvös játéka ragadta ki a bajából. A hegedűjáték szabályosan meggyógyította az urat, ezért az Patikáriusnak nevezte át Ferkót. A Patikárius népzenész-család leghíresebb tagja volt, az 1850-es és 60-as években a legnagyobb népszerüségnek örvendett, híre a fővároson túl az ország minden vidékén elterjedt. Zeneszerzőként is kitűnt számos magyar tánczeneművével, melyek egyike az 1857. január 28-án hosszú szünet után ismét megtartott pesti jogászbálra komponált Vilma csárdás. A darab névadója szomori és somodori ifj. Pázmándy Dénes (1816-1856) földbirtkos, politikus, 1848. július 10.-től 1849. január 5.-ig képviselőházi elnök legidősebb lánya, Pázmándy Vilma (1839-1919), akit Ferkó a Fejér vármegyei Baracskán ismert meg, miután a szabadságharc leverését követően bandájával bujdokolni kényszerült és itt talált menedéket a helyi közbirtokos uraknál. Hasonló okokból a magyar romantika egyik legnagyobb alakja, Vörösmarty Mihály (1800-1855) költő is itt élt családjával 1850 és 1853 között, ahol Vilma nagyapja, id. Pázmándy Dénes (1781-1854) engedte át számukra a Baracskával összenőtt Szentivánpusztán lévő kúriájának üres gazdatiszti lakát 2 hold kerttel együtt. Mindezekről az ugyancsak Baracskán menedékre lelt Boross Mihály (1815-1899) regényíró emlékezik meg szemléletesen "Élményeim, 1848-1861" c. kötetében, ahol arról is beszámol, miként mulatták át a végtelennek tűnő teleket minden nap más háznál összegyűlve ő, Vörösmarty, valamint a helyi birtokosok közül Hollósy Károly és Domokos Imre preferansz kártyapartikat tartva, miközben néha-néha Patikárius Ferkó hegedűmuzsikáját hallgathatták. A Vilma csárdás névadója, Pázmándy Vilma 1857-ben töltötte be 18. életévét, míg házasságkötésére nagylónyai és vásárosnaményi Lónyay Ödön (1834-1885) nagybirtokossal 1859. november 19-én került sor a baracskai református templomban. Ebben az évben festette meg portréját Györgyi Giergl Alajos (1821-1863), a festményt ma a Pannonhalmi Főapátság múzeuma őrzi. Patikárius Ferkó alakjáról pedig a híres 19. századi szobrászművész, Izsó Miklós (1831-1875) készített kisméretű bronzszobrot 1860-ban, ennek őrzési helye a Magyar Nemzeti Galéria. Patikárius Ferkó 1870-ben, Pesten hunyt el tüdőgyulladás következtében. A 19. századi magyar zeneművészet egyik kiemelkedő hegedűvirtuóza mindössze 43 éves volt.

Pontosan egy évszázaddal ezelőtt látta meg a napvilágot a korabeli revű és kabarék világának egyik újabb, mára feledésbe merült darabja, amelynek füllbemászó dallamait az izraelita vallású osztrák Richard Fall (1882-1945) zeneszerzőnek köszönhetjük. Az eredetileg német nyelvű "O Katharina! - Grüss' dich Gott!" című slágert a 20. század első felének népszerű színpadi és dalszövegírója, Harmath Imre (1890-1940) adaptálta magyar nyelvre kissé tán nyakatekert, ám a korabeli hallgatóság számára érthető és humoros módon. A dal zenei műfaja a jazz eredetű one-step, amely az 1910-es években élte fénykorát, de még a '20-as évek első felében is előfordult. Ezen darabokat egyszerű és gyors ritmus, 2/4-es lüktetés, vidám és könnyed dallamok jellemezték, az azonos nevű társasági tánc résztvevői pedig minden egyes zenei ütem kezdetére tettek egy lépést, amelyből az elnevezés is ered. A zene ritmusát könnyen lehetett követni, mivel a tánc egy alapvetően egyszerű, lépéses mozgáson alapult. Emiatt kedvelték sokan, hiszen nem igényelt bonyolult koreográfiát. Bár az 1920-as évek első felében is előfordult még, idővel egyre inkább átvette helyét a szintén ragtime eredetű foxtrott, amely már 4/4-es lüktetés mellett kínált gyorsabb tempót, míg a táncát hosszú, folyamatos mozdulatok és sima lépések jellemezték. Jellege miatt főként nagyvárosi, kifinomult társasági eseményeken vált népszerűvé.

Egy alig ismert magyar zeneszerző, Bihari Jenő, valamint a kabarétréfáiról, dalszövegeiről is ismert, zeneszerzéssel ugyancsak foglalkozó Kalmár Tibor (1893-1994) műveként született 1922 februárjában az alábbi kabaré betétdal, melyet eredetileg a kotta címlapján látható Kökény Ilona (1888-1947) színésznő, korának népszerű komikája, a magyar kabaréművészet megalapítóinak egyike adott elő a Régi Múcsarnok épületében 1907-ben megnyílt Andrássy Úti Színház színpadán. A pattogó ritmusú vidám dal a korszak egy igen aktuális és meghatározó témáját dolgozta fel, amely még 1921 nyarán ütötte fel a fejét, és a feminizmus élharcosainak, köztük a dalban szereplő Rózenberg Augusztának igencsak szemet szúró volt. Az 1921-es évben az ő kezdeményezésükre törvényi szintre is emelkedett a közerkölcsöt sértő új női divat, a térd fölé érő rövid szoknyák viselésének betiltása, amit női rendőrök valóban szigorúan ellenőriztek az utcákon. Az ő alakjukat és módszereiket figurázza ki az alábbi dal Rózenberg „Unguszta” főszereplésével, aki túlbuzgó „szoknyavadász” hadjárata során elfelejtve olykor felnézni, még egy meglepett skótszoknyás katonát is a dutyiba akar ráncigálni „illetlen” ruházatára hivatkozva.

Az utolsó etap nagyon jó!

Rózsavölgyi Márk (1789-1848) a klasszikus verbunkos muzsika utolsó nagy reprezentánsa és a csárdás műzenéjének atyja, a reformkor egyik legnépszerűbb hegedűművész zeneszerzője volt. Kompozícióit széles ívelésű dallamvonalak, választékos harmonizálás jellemzik, mellyel messze felülmúlta az 1830-40-es évek korstílusát. Élete során közel 200 eredeti „magyar hangművet" írt. 1848-ban a reformkor végén, de még a szabadságharc márciusi eseményei előtt 2 hónappal távozott el az élők sorából, míg az alábbi verbunkos műfajú kompozícióját a reformkor kezdetének számító 1825-ös pozsonyi országgyűlés emlékére komponálta. A verbunkos magyar zenei műfaj, amely a XVIII. század második felében alakult ki és a XIX. század folyamán egyenlőnek tartották a magyar zenével. A szó eredete a német Werbung, amely fogadást, édesgetést, szerzést, toborzást jelent. A tánccal egybekötött verbuválás célja az volt, hogy a magyar parasztlegényeket katonai szolgálatra toborozza. Tempója váltakozva lassú és gyors, figurái virtusosak. Az itt bemutatott darab tételei a lassú Adagio, a kissé gyorsabb Trio, és a pattogós, dinamikus Figura.

Thank you! Lovely recording.

❤❤❤🎉😂😂😂❤

1925 júliusában jelent meg Bárd Ferenc és Fia Zeneműkereskedésének kiadásában a népszerű könnyűzenei komponista, Zerkovitz Béla (1881-1948) tollából a "Fatime" című shimmy-blues-oriental műfajú táncdal a szerző 242. opus-számú műveként, mely darab eredetileg a budapesti Vígszinház nyári kabaréelőadásainak egyikét színesítette. Zerkovitz e zenés keleti meséjének előadásában az Operettszínház 60 tagú kórusa és balettkara is közreműködött. Fatimé szerepét Szokollay Olly (1902-1980) színésznő, Harmath Imre (1890-1940), a dal szövegírójának felesége játszotta, míg a szultán szerepét Kompóthy Gyula (1897-1968) formálta meg. A zenés darab cselekményéről így ír a Színházi Élet folyóirat 1925. évi 28. száma: „Gyönyörű szám. Fürdőző nők közt feltűnik Fatimé, a szultán kedvence. Táncot jár apródok és legyezősök kíséretében. A tánc végén a szultán térdre borul és Fatimé eltűnik, majd kikel a szökőkútból, mint egy mesebeli sellő."

Z. Kún Andor (1898-1935), a ma már kevéssé ismert osztrák-magyar színházi kritikus és író az I. világháború lezárása után szerzett hírnevet zeneszerzőként, miután Budapestre költözött. Eredeti kabaré- és táncdalokat írt, néhányat saját szövegei alapján, melyek közül néhány olyan népszerű volt, hogy még az utcán is énekelték. A korabeli sajtó így ír szerzeményeiről: „Zombori-Kún Andor zenéje telve invencióval nem jár a hétköznapiság kitaposott útján, hanem eredeti és ötletes, ennek dacára könnyen zongorázható és így azok is élvezettel játszhatják, akik nem érték el a zongoraművészet magasságát." Dalainak egy részét, ahogyan a Bár-nótát is, az 1910-es évek végén már leálodzóban lévő ragtime műfajában írta, amiből éppen ekkortájt kezdett kialakulni az újabb, eredetileg ragtime-ra táncolt 4/4-es lüktetésű foxtrott. A ragtime a jazz legelső, kimondottan zongorára komponált amerikai eredetű műfaja volt, mely fénykorát 1895 és 1918 között élte. A népszerű páros ütemmutatójú (2/4 vagy 4/4-es) indulók és az afroamerikai zene poliritmikus hatásai szólalnak meg bennük. A ragtime magyarországi megjelenésében az 1896-os millenniumi kiállítás volt a mérföldkő. Az 1919-ben megjelent Bár-nóta ezen kiadása Nádor Kálmán Zeneműkereskedésében jelent meg, címlapképét Rév István Árpád (1898-1977) grafikus készítette. A kotta jelen példányát a zeneszerző sajátkezűleg dedikálta.

1926 októberének végén jelent meg a hazai könnyűzenei kínálatban az itthon és külföldön is jelentős sikereket elérő zeneszerző, Márkus Alfréd (1883-1946) legújabb jazz-slágere, a "Halló! Ha ló nincs, a szamár is jó" kezdetű foxtrott. A kissé bugyuta dalszöveget, ami egy régi magyar közmondást vesz alapul, Harmath Imre (1890-1940) színpadi szerzőnek, számos kuplé, műdal és kabarészám írójának köszönhetjük. A dal eredendően ugyanis az angol nyelvterület számára készült "I wait for you" címmel, ezt pedig sajnos nem sikerült az eredeti tartalom szerint a zenéhez megfelelően passzítva lefordítani. Így azonban méltóvá is vált a címéhez, hiszen ha nincs jobb megoldás, akkor ez is jó lesz. És e frappáns ötlet be is vált: a dal igen gyorsan népszerűvé lett, szívesen dalolta azt az egyszerű polgár, vagy zongorázta otthon, aki e kottát megvásárolta, de a korban oly kedvelt bárok jazzband-jei is előszeretettel játszották azt a táncparkett ördögeinek. Zongorakottájának mutatós címlapját id. Köpeczi Boócz István (1896-?) grafikusművész készítette, és mint ahogy a jobb felső sarok elárulja, a Fővárosi Orfeum (a mai Operettszínház) színpadán Solti Hermin (1887-1966), a kabarék sztárjának előadásában hallhatta először a nagyérdemű közönség.

Az eredetileg amerikai szerzők tollából fogant, zeneileg kissé bugyuta hangzású „Yes! We have no Bananas" című shimmysláger pontosan 100 évvel ezelőtt születetett meg és vált igen gyorsan saját hazájában, majd pedig itthon is népszerűvé könnyen megjegyezhető dallama, valamint témája, az 1920-as évek első felében még igazán ritka és egzotikus csemegének számító banán okán. Hazánkban a korszak egyik legtermékenyebb slágergyárosa, a zenei ismereteit autodidakta módon elsajátító Zerkovitz Béla (1881-1948) írt hozzá magyar szöveget, amelynek igazi érdekessége a címében rejlik: ugyanis ha valakinek nagyon elege van valamiből, egy adott helyzet meglehetősen untatja, előszeretettel használhatja az „úgy unom a banánt" kifejezést. E szólás pedig nem máshonnan, mint a „Jaj de unom a banánt!" című Zerkovitz slágerből ered, ami azért jöhetett létre, mert a szerzőnek elege lett abból, hogy amikor banánszállítmány érkezett, az emberek órákig álltak érte sorba és mindenki csak erről beszélt.

Amen.🙏❤️🌹🤗

Nagyon különleges zenei utazás

Drága nagyapám szelleme ragyog majd 100 év távlatán át. Rengeteg szerzeménye volt, de sajna csak ez hallható itt.

Épp ilyen dalokkal foglalkozom, ilyenek közt búvárkodom, játszom őket: köszönöm ezeket a remek ritkaságokat!

A fővárosi slágergyáros és a kuplé műfajának hazai megalkotója, Zerkovitz Béla (1881-1948) a zeneszerzői pályát közel sem tudatosan választotta: két bátyjához hasonlóan eredetileg ő is a Budapesti Műegyetemre járt, gépész helyett azonban az építészmérnöki karra, Hauszmann Alajos mellett a Budavári Palota átépítésében is részt vett mint fiatal építészsegéd. Tanulmányai során már írogatott saját dalokat, s bár minderre kezdetben csupán hobbiként tekintett, későbbi életútját mégis nagyban meghatározta mindaz, amit önmaga és társai szórakoztatására ekkoriban elkezdett, majd autodidakta formában folytatott a későbbiekben. Az egyetemi színjátszókörben, amelynek ő is tagja volt, több színdarabot rendeztek közösen, ezek betétdalait jellemzően Zerkovitz írta. Egy ehhez hasonló darab került bemutatásra 1902-ben a Műegyetem rektori bálján, ahol ő és 4 társa nőnek öltözve egy általuk létrehívott vígjáték keretében azon hölgyeket igyekeztek kiparodizálni, akik szerettek volna egyetemi tanulmányokat folytatni, azonban 1918-ig erre nem kaphattak valódi lehetőséget. Az előadás betétdalaként készült az akkor még „Integrál Böske” címre hallgató 5 versszakos dal, amit 2 évvel később egy kudarcos építészi megbízást követően szerzője elkeseredésében a kor egyik híres kabaréénekesének, Baumann Károlynak (1871-1920) mutatott meg. A próbálkozást siker koronázta és a dalt utóbbi előadásában a Fővárosi Orfeumban hallhatta először a pesti közönség. 1904-ben Nádor Kálmán zeneműkereskedése nyomtatásban is megjelentette immár „Tudákos Böske” címmel, borítóján az akkor már ismert előadóját, Baumann Károly énekest pesti úrleányként ábrázolva az egyetemre járó Tudákos Böske jelmezében. Az egyetemi előadásról fennmaradt egy korabeli képeslap, amit az egyik résztvevő küldött barátnőjének. Ezen az az 5 nőnek öltözött hallgató látható, akik a vígjáték lényegét adták: a humor egyik ősi eszközével élve öltöztek Tudákos Böskéknek, valódi nevüket is nőiesítve. Így lett a középen látható ifjú dalszerzőből Zerkovitz Bäby. A fiatalok mozdulataikkal és ruházatukban az akkoriban közismert Barrison Sisters híres fotóját másolták. Az építészeti tervrajzok helyett végül slágerek százait ránkhagyó Zerkovitz Béla e legkorábbi kupléja formateremtő alkotássá nőtte ki magát, lényegében megalapozta a 20. század első évtizedeinek jellegzetes pesti kabarévilágát, és ahogy Ady Endre írta róla: „Ha egyáltalán lehet beszélni különleges budapesti utcai költészetrôl, ennek a költészetnek Zerkovitz volt a klasszikusa.”

Rózsavölgyi Márk (1789-1848) a klasszikus verbunkos muzsika utolsó nagy reprezentánsa és a csárdás műzenéjének atyja, a reformkor egyik legnépszerűbb hegedűművész zeneszerzője volt. Kompozícióit széles ívelésű dallamvonalak, választékos harmonizálás jellemzik, mellyel messze felülmúlta az 1830-40-es évek korstílusát. Élete során közel 200 eredeti „magyar hangművet" írt. Ezek egyike a „Vígszeszély" című eredeti magyar csárdás, amelyet az 1837-ben értelmiségiek asztaltársaságaként létrejött, irodalmat és művészetet támogató Nemzeti Körnek ajánlott Újévre, vagyis az 1846-os esztendő első napjára, pontosan 177 évvel ezelőtt. 1846. február 20-án tartott koncertjéről így emlékezik meg a Pesti Hírlap cikke: »- Szinte tegnapelőtt a’ délesti órákban ada Rózsavölgyi Márk hangversenyt a’ Nemzeti Körben. Az agg művész az élő magyar zeneszerzők között csaknem páratlanul áll maga nemében azon kiválólag ős és tiszta magyar szellemre nézve, melly műveinek legnagyobb részén keresztülömlik, mikből ő többeket, mint máskor, úgy most is, kitűnő ügyességgel sajátkezűkig adott elő. Az öreg „Márkus bácsinak“ (mint őt a’ zenekedvelő fiatalabb nemzedék nevezi) mai működése is zajos méltánylatra talált. A’ nemzeti körnek uj évre ajánlt ’s nem régiben megjelent „Vigszeszély“ czimü csárdásainak igen számos példányait a’ jelen volt köztagok mind elkapkodták.« (Pesti Hirlap, 629. szám, 1846. febr. 22., 122.) Az általa megalkotott csárdás zenei műfajának stiláris fejlődése a klasszikus verbunkos nagynevű mestereinek (Lavotta, Csermák, Bihari) eltávozta után az 1830-as évekre ért be - átvette azok ízig-vérig magyaros dallamfordulatait és ritmikáját, a Lassú (Adagio, Andante) és Gyors (Allegro) táncrészek közül utóbbit megtöbbszörözte, ezek később önálló tételekké is váltak. A korabeli közvélemény személyében a magyar zene és tánc legfőbb éltetőjét látta azokban az évtizedekben, amikor a nemzeti öntudat a magyar színpad megteremtéséért harcolt és nemzeti ügy lett abból, hogy a báltermek táncvigalmait a számos külföldi példa mellett a magyar tánc is gyarapítsa. Ez a küzdelem jelentette a reformkori magyar társadalom függetlenségre irányuló politikai törekvéseinek egyik igen látványos megnyilvánulását.

A magyar operettmuzsika kiváló úttörője és klasszikusa, a magyar operettet világhírűvé tevő Huszka Jenő (1875-1960) legelső színpadi műve volt a "Tilos a bemenet" című 3 felvonásos énekes bohózat 1899-ből, melynek egyik táncdala mai darabunk, az "Ott ültünk" kezdetű gavotte. Az esti tábortűznél pihenő szerelmesek dalát a vágyaitól túlfűtött Viki énekli, aki már nem bírja elviselni ezt a melegséget, noha a tűz akkor már nem is égett. A darab kottája nem első kiadás, ugyanis Huszka Jenő és a primadonna Fedák Sári (1879-1955) csak 3 évvel később, az 1902-ben színpadra kerülő "Bob herceg" operett kapcsán került közelebbi kapcsolatba. Ennek főszerepében debütált a művésznő, és a kottánk címlapján is ebben a szerepében jelenik meg.

Az 1920-as évek hajnalának dzsessz-őrülete adta a témáját mai dalunknak, melyet tánckettősként eredetileg Türk Berta és Sarkadi Vilmos adott elő az 1919-től 1927-ig működő Kis Komédia nevű, népszerű budapesti szórakozóhelyen. A dal műfaja egyrész dzsessz, amit oly nagy kedvel maga a szöveg is hirdet, de ezen belül one-step, az 1910-es évek divatos, kétnegyedes, pattogós ritmusú társastánca, melyet a 20-as évek elején már egyre inkább felváltott az újabbkeletű foxtrott. Az Express Jazz, avagy a "Dzsesszusom de ég már a talpam" refrénkezdetű táncdalban megbújnak mindezeken kívül a magyaros ízű csárdás fordulatai is, így válik egy igazán hazai, az I. világháború búját feledni kívánó darabbá, mely 1920. koratavaszi megjelenésével a közeledő trianoni békediktátum feltételeiről még mit sem sejthetett.

Csodálatos ez az ének! - de borzalmasan lassú, vonratott, rossz volt hallgatni....bocsánat!, de így éltem meg.

Érdekes szerzemény, mintha az utolsó témában ragtime dallamokat fedeznék föl.

A két világháború közötti időszak nemzetközileg elismert és legsikeresebb operettkomponistája, a jazz-operett, revü-operett műfajának egyik megalkotója és legismertebb képviselője, valamint számos 1930-as évekbeli magyar és külföldi filmzene szerzője, Ábrahám Pál (1892-1960) zeneszerző, karmester legutolsó, hazánkban bemutatott operettjében csendült fel először az alábbi foxtrottdal 1938 karácsonyán. A 3 felvonásos „Fehér hattyú" a tragikus sorsú világhírű orosz balett-táncosnő, Anna Pavlova életét dolgozta fel, akit a darabban Honthy Hanna (1893-1978) operettprimadonna alakított. A balett mint főtéma remek lehetőséget kínált Ábrahám Pálnak, hogy a rá jellemző változatosan dallamos, pattogó ritmusú, elegánsan olvadozó zenei nyelvezetét jelen operettben is kamatoztatni tudja, ahogyan ez az egyedi hang tette felejthetetlenné legsikeresebb műveit, mint amilyen a Zenebona (1928), a Hawaii rózsája (1931), vagy a Bál a Savoyban (1932). Dalai egytől-egyig slágerekké váltak, és minden bizonnyal szintén így volt ez saját korában a „Fehér hattyú"-val, amely bár nem szándékosan, de a történelem kedvezőtlen alakulása miatt zeneszerzőjének hattyúdala is lett egyben, hazai életművét illetően. A zsidó származású Ábrahám Pál további munkásságát az 1939 tavaszán életbe lépett II. zsidótörvény teljesen ellehetetlenítette, így először Párizsba, majd Amerikába kellett költöznie, ahol filmzenékkel próbálkozott, de már nem tudott olyan sikereket elérni, mint idehaza és német nyelvterületen. Utolsó hazai operettjének, az orosz milliőben játszódó „Fehér hattyú"-nak egyik slágerszáma volt a Jolly Joker foxtrott, melyet a darab hőse, az asszonyfaló Konstantin nagyherceg énekelt, aki szerelmi örömét és bánatát is előszeretettel folytotta kártyapartikba. Ha pedig nála volt a Jolly Joker és nem esett ki a buliból, öröme még a hősnő balerina iránt érzett szerelménél is magasabbra rúgott. Saját szavaival élve: „A szerelem s a kártya ma majdnem rokonok, Ha zsókerem van, egész biztos, aznap csókolok. Az öreg zsoli zsóker ma mindent pótoló, Tehát e kis refrén alatt más is gondolható."

Amen.🙏♥️🌹🌸

Gyárfás Dezső (1882-1921) a 20. század elejének egyik legnépszerűbb kupléénekese volt, aki mint a korabeli pesti kabaré egyik méltán híres komikusa, számos humoros magánszámot tudhatott magáénak. Ezek dalbetétjeit hivatásos dalszerzők írták, mint ahogy jelen esetben Zerkovitz Béla (1881-1948), a századforduló utáni magyar kuplé- és sanzonszerzők egyik legjelentősebb alakja az ötletmegvalósító. Dalunk főhőse egy önmagával minden tekintetben elégedetlen úrinő, aki folyamatosan bálványozza barátnéját, a toalettjére és népes családjára kifogástalan Bimsensteinnét, és mindenáron szeretné tőle megtudakolni, hogy pazar ruhakölteményeit melyik ruhaszalonban készítteti. Mert ő egy vagyont költ ruházkodásra férje kicsiny fizetéséből, mégsem találja megfelelőnek öltözékét. A Fővárosi Orfeum színpadán 1911-ben előadott magánszám gramofonfelvételen is fennmaradt: gramofononline.hu/.../mondja_kedves_bimsensteinne... Ebből tudhatjuk meg, hogy a Gyárfás Dezső által női ruhában megszemélyesített dáma sem akárhol varratta ruháit, hiszen a szintén zsidó származású Elkán Gyula volt prémjeinek és kalapjainak megalkotója. Elkán Gyula 1876-ban született Budapesten, és első üzletét a Károly körúton, az Orczy-ház emeletén nyitotta 1899-ben. Apjától tanulta a szűcsmesterséget, később külföldi tanulmányúton is részt vett: Bécsben és több német városban dolgozott neves mestereknél. Külföldi munkavégzései után átvette édesapja szűcsműhelyét és szabóságát, és 1904-ben indította el saját kalap- és szőrmeárus cégét. Hamarosan az ő vállalkozása lett a budapesti divat alakulásának úttörője. Gyárfás Dezső Zerkovitz által szerzett magánszáma egyben reklámot is csinált az elegáns szalon számára, ahogyan a betétdal Rózsavölgyi és Társánál megjelent zongorakottájának hátsó borítója is a reklám helye: a szecessziós hangvételű, eredetileg színes grafika alkotója Bardócz Árpád (1882-1938) festő, grafikus volt. A kotta címlapját Herker József grafikus készítette, rajta Gyárfás Dezső alakja látható az irigy dáma szerepében.

Ez nagyon jó 😄

Áldás!!!

Ámen

„A barnult asztalok mellett már ott ült a rendes társaság. (...) Régi, nehéz ezüstkanalak csilingeltek finoman a régi csészékben, melyekben a régi, ódon kávé füstölgött - egyesek régi, patinás sonkát ettek tojással. A zenélőóra finom kis hangja az "Irigylem a kannibál nőt" kezdetű valcert ismételgette.” - Karinthy Frigyes „Így irtok ti" című stílusparódiájának Krúdy Gyulához címzett fejezetében olvashatóak az alábbi sorok. A „Negyvenkettes zenélő mordály” a nőcsábász, utazó és igazi ínyenc Szindbád alakját hozza elénk Karinthy stílusában, kellően finom humorba ágyazottan. Hősünk itt az ebéd utáni találka helyett, mikor is egy mályvaszínű dámával találkozott volna, kinek nevét természetesen elfelejtette, inkább beült a New Pilvaxba egy ábrándos Zerkovitzgavotte-ot meghallgatni, illetve mély társalgásokba süppedni a kávéházi rendes társaság tagjaival. Zerkovitz Béla (1881-1948) a nagy slágergyáros 1916-ban, az I. világháború közepén írt kabarédalát nem csak saját korában, de évtizedekkel később is szívesen emlegették, dalolták. Ez volt a hadimilliomosok dala, akiknek bizony jól ment soruk itthon, a hátországban. Csuda villával a balatoni strandon, ahol minden földi jó adott volt számukra. Itt „Trotz des Krieges”, azaz a háború ellenére nyaralhattak. Míg a férfiak a fronton harcoltak kockára téve életüket, a dal hősnője irigykedve gondol a kannibál nőkre, a civilizációtól elzárt bennszülöttek világára, akik ma is úgy élnek, mint azelőtt: nem veszi el kedvesüket a hadsereg érdek, a mihaszna háborúskodás. A fentebbi idézet Szindbádja nyugodt szívvel lehetne e dalbeli leányzó méltó párja, hiszen a jólét, a gondtalanság már-már lélekfojtogató nyomora mindkettejüket a méginkább elérhetetlen vágyak felé hajtja gondolataikban. Hol volt az ő világuk a hétköznapi ember valóságától, főként a háború közepén, melynek vége és a könnyű győzelem reménye egyre csak távolodni látszott? A távoli Afrika boldog partjainál, ahol nincs háború, nincs kenyérjegy és nincs kukoricaliszt, bizonyosan könnyebb az élet. Zerkovitz e dala Karinthy írásához hasonlóan valójában paródia, kabarésláger, mely üzenetét tekintve mondhatjuk, örökérvényű.

A hazai fociőrület hajnalán, 1919-ben látott napvilágot az alábbi kuplészám, melyet a századelő egyik legismertebb komikus kupléénekese, Gyárfás Dezső (1882-1921) előadásában hallhatott a közönség a Fővárosi Orfeum színpadán. Ugyan 1919-ben már 40 éve ismert volt a labdarúgás hazánkban, az első hivatalos mérkőzésre csak 1897-ben, az első nemzetközi játékra 1901-ben került sor, a nemzeti csapat olimpián pedig csak 1912-ben szerepelt először. 1919-ben már nagy számban indultak külföldre a magyar labdarúgók azzal a céllal, hogy profi játékosként keressék meg kenyerüket, mivel itthon akkoriban amatőrként csak némi prémiumot kaphattak, de nem ebből éltek. Mai kuplénk ezt a világot igyekszik elénk tárni a Gyárfás Dezső által megformált Dézi nevű MTK játékos kissé túlzó önszeretete és a mindenre elszánt nézősereg éljenző sikításai által a legendás pesti kabaré humoros megközelítésében. A kotta címlapján is az ő karikatúrája látható, kihangsúlyozva rajta „labdaszerű profilját". A dalban előforduló névutalások: Brüll Alfréd (1876-1944) az MTK valaha volt legnagyobb mecénása és klubelnöke; Törzs Jenő (1887-1946) színész, író; Fedák Sári (1879-1955) színművésznő, énekesnő-primadonna; Beregi Oszkár (1876-1965) színész, rendező.

remek a dal és az előadás is

»Már aludni se tudsz tőle. A földszinti kávéházban ezt zugja a cigány. Ha reggel vidám verkliszóra ébredsz, felcsendülnek hangjai. Délben a szomszédod kislánya gramofonozza, vacsoraidőben a plafond felett zongorázzák. A Balatonra menekülsz, de a vizben lubickolók már messziről fujják feléd: Maga csunya! De szeretem Magát! Ki irta? A „Garay!” Ez a szélesvállu, zömök fiu, aki talán még csak másfél éve komponál, ma már szinte hozzátartozik a főváros attitüdjéhez. Bámulatos rövid idő alatt arrivált be. Ismertebb számai: A „Drágám”, „Körösi lány”, „Sárika, érik a buzakalász”, „Pont tizkor a Halászbástyán” és természetesen a legujabb, a legnagyobb slágere, a „Maga csunya”. Érdekes ezeknek a daloknak a pályafutása is. Senki sem tudja, honnan indulnak, hol játsszák először, ki hozza divatba; egyszerre csak itt vannak és mindenki már fujja őket. Garaynak szinte külön szervezete van slágerei népszerüsitésére, ő a slágerszervezés mestere, aki virtuóz leleményességgel, boszorkányosan rövid idő alatt népszerüsiti melódiáit. És mindent egyedül intéz. Nem kell neki az operettszinpad lenditődeszkája, a kuplédalos személyi varázsa, az ő agilitása mindent pótol. Ha pedig egy „okulni” vágyó kollégája megkéri, árulja el, hogy csinálja ezt a hallatlanul ügyes népszerüsitést, ő is szeretné tudni, - akkor Garay titokzatos arccal hajol a füléhez és diszkréten csak két szót suttog halkan: - Maga csunya!« Így ír mai dalunkról a Színházi Élet folyóirat zenemelléklete 1928. augusztusának végén. Garay Imre (1905-1969) táncdalszerzőnk a maga korában igen népszerű slágere ma már kevéssé lehet ismerős, számos társával együtt szintén szalmaláng életű volt. Ugyanakkor készült belőle gramofonlemezes feldolgozás is, amely remekül megidézi a 20-as évek hazai, kissé visszafogottabb jazz-lázát, illetve megtudhatjuk általa, hogy mit is gramofonozott a szomszéd kislány délben. A videóhoz (mely a "plafond feletti" zongorázott változat) felhasznált kottapéldány értékét növeli, hogy maga a szerző, Garay Imre dedikálta azt Relle Gabriella (1902-1975) operaénekesnőnek, aki 2018-tól posztumusz örökös tagja az Operának.

Áldom az Urat míg élek és szeretem orokké😘❤️👍🙏

Szép munka! 👏

Szerdahelyi József (1804-1851), egyik kevésbé közismert 19. századi zeneszerzőnk tollából született 173 évvel ezelőtt az alábbi 6 tételes báli társastánc zenemű, amely a kor egyik jelentős pesti zeneműkiadójánál, Wagner Józsefnél jelent meg a szabadságharc évében, 1848-ban. Műfaja, a körmagyar, speciálisan magyar találmány, a reformkor legjelentősebb nemzeti karakterű társastánca, amely azzal a céllal készült, hogy a tánctermekben elfoglalja a francia és német báli táncok helyét. Felépítésében az egyik kontratáncot, a Les lanciers-t követi, stílusban pedig a lengyel táncok, főképp a mazurka hatását tükrözi. Elterjedésével polgárjogot nyert a báltermekben is a magyar tánc, s előkészítette a néptánc befogadását, valamint a csárdás térhódítását. Több változata ismert. A leghíresebb a Szőllősy Szabó Lajos (1803-1882) által 1841-ben készített körmagyar, amely a mi darabunkhoz hasonlóan hat tételből állt: Andalgó, Lelkes, Toborzó, Ömledező, Három a tánc, Kézfogó. Zenéjét Rózsavölgyi Márk (1789-1848) szerezte, és népszerűségére jellemző, hogy kottája azonnal meg is jelent nyomtatásban: „Első magyar társastáncz” (Pest, 1842). Szerdahelyi József elsősorban színész, operaénekes (bariton) és operarendező volt, a zeneszerzéssel csak mellékesen foglalkozott, ennek ellenére igen sok magyar dallamot írt, még többet szerkesztett és hangszerelt. Az első magyar népszínműnek, Szigligeti Ede (1814-1878) „Szökött katona” (1843) című darabjának zenéjét is ő szerkesztette és utána többeket. „Tündérlak” című népszínműve, amelyet nagy sikerrel adtak elő 1840-ben a Nemzeti Színházban, a magyar vígopera előfutára volt. (facebook.com/magyar.zenetorteneti.utazasok)

A "Gésák - vagy egy japán teaház története" című angol operettet 1897. október 16-án mutatták be Budapesten az aznap megnyílt Magyar Színház nyitóelőadásaként. A zenés-táncos színdarab írója Owen Hall (1853-1907), zeneszerzője Sidney Jones (1861-1946) volt; a magyarításért Fái Jakab Béla (1853-1904) és Makai Emil (1870-1901) feleltek. A működését 1903 őszén megkezdő Király Színház a Gésákat 1912-ben felújította: ekkor került bele újonnan Irving Berlin (1888-1989) népszerű ragtime-slágere, az 1911-ben szerzett Alexander's Ragtime Band; magyar szövegét Weiner István (1875-1940) írta. A Osztrák-Magyar Monarchia, így hazánk területén is egészen 1920-ig egyáltalán nem volt ismert a klasszikus típusnak mondható szólózongorás amerikai ragtime. Mind az Amerikai Egyesült Államokban, mind Európában, mind Magyarországon a korai ragtime történetben elsõsorban a szöveges ragtime-ok (ragtime dalok, indián dalok, coon songs - Egbert van Alstyne, Neil Moret, Louis A. Hirsch és mások szerzeményei) hódítottak. Így aligha lehet véletlen, hogy a szólózongora változatban is létezõ Alexander's Ragtime Band is énekelt, slágeresített változatban lett népszerû. Magyarországon a Gésák operett felújított változatát, s ennek részeként a darabot pontosan 108 éve, 1912. április 12-én mutatták be. A Medvetánc a két főszereplő, Vuncsi-Rátkai Márton (1881-1951) és Mimóza-Fedák Sári (1879-1955) táncduettje. Ekkoriban több, mint egy tucat hangfelvétele is készült: gramofononline.hu/search.php?sf=1&q=Medvet%C3%A1nc Külön érdekesség, hogy a darab eredetije szerepelt az ekkor már harmadik napja úton levő RMS Titanic híressé vált zenekarának repertoárjában is. Az 1997-es James Cameron rendezte Titanic filmben is feltűnik. Egészen valószínű, hogy 108 éve a mai napon nem csupán hazánkban vált ismertté ez a ragtime, hanem a hajó mit sem sejtő utasai is hallgatták, miközben végzetük felé rohantak.

A múltkori korai ragtime Spitzernét követően továbbra is megmaradunk a hazai jazz kialakulásának útján, de most előreugrunk 10 évet, ami már egészen jó összehasonlítási alapot adhat e két zenemű között is - hogyan lett a ragtime alapja a one-step és foxtrott műfajoknak, illetve hol tartott utóbbi az 1910-es évek végén. Jelenlegi darabunk szerzője Carl Hoschna (1876-1911) osztrák származású amerikai zeneszerző, akinek 1908-ban szerzett "The Yama Yama Man" (Yahama) című kabarédalját hallhatjuk most Weiner István 1918-as magyar szövegével. Az eredeti dal a Broadway show Három ikrek című komikus színdarabjának betétdala volt és pizsamás bohócokról szólt. A magyar átirat témája ezzel szemben csakúgy mint a legtöbb magyar korabeli könnyűzene esetében, a szerelem, illetve hogyan szerezzünk társat egy nyár erejéig. Az eredeti angol dal 1909-ből: archive.org/details/YamaYama1909Cubanorchestra Illetve a magyar változat feldolgozása Lorán Lenke előadásában: th-cam.com/video/gXEmUNdviZk/w-d-xo.html

A 20-as évek újbóli beköszönttével mi sem volna illőbb, mint egy olyan darabot bemutatni, amely a nagy előd, a dübörgő 1920-as évek jazz korszakának termése. Valójában tucatterméknek mondható, témája és műfaja is igen közkedvelt volt akkoriban, ugyanakkor a szerzőpáros, Ábrahám Pál és Harmath Imre neve ismerősen csenghet: mindketten számos operettet és színművet szereztek, valamint több 1945 előtti magyar hangosfilm zenéjét és szövegét köszönhetjük nekik. A Bál a Savoyban (1932) Ábrahám Pál egyik legnépszerűbb ma is játszott revüoperettje, de Harmath Imre Maya című 1931-es operettje is elő szokott még kerülni a színházak műsorán, hogy csak a legismertebbeket említsük. A „Nincsen jobb jazzdobos” című charleston hangzású táncdal jelen változata a Színházi Élet folyóirat 1928. májusi, 20. számának kottamellékletében jelent meg, melynek címlapján újból felmerül a korban igencsak élénk vitákat szülő magyar nóta vs. jazz számok harca. A szerző az olvasókhoz fordulva felteszi ugyanis a kérdést, hogy a lap pünkösdi számának kottamelléklete melyik műfajt helyezze előtérbe. Az érdekes olvasmány továbbá beszámol az éppen aktuális slágerekről és az azokhoz fűződő kottalázról is. Ezzel a dallal kívánok mindenkinek sikerekben gazdag új esztendőt, új 20-as éveket!

Rózsavölgyi Márk (1789-1848) a klasszikus verbunkos muzsika utolsó nagy reprezentánsa és a csárdás műzenéjének atyja, a reformkor egyik legnépszerűbb hegedűművész zeneszerzője volt. Alig néhány napja (január 23.) emlékezhettünk halálának 172. évfordulójára. Élete során közel 200 eredeti "magyar hangművet" írt, melyek egyike a Wágner József pesti zeneműkiadónál 1845-ben megjelent Kedély. Műfaját a szerző nagy eredeti magyarként definiálta, utalva ezzel arra sajátos magyaros motívumvilágra, ami leginkább a 18. század második harmadától kialakult nemzeti tánczenéből, a verbunkosból merít, egyúttal alapját képezi az ekkor születő csárdásnak is. Nagy, hiszen közel 5 perc terjedelmű és eredeti, mert elsősorban nem népdalokból ihletődik (népi magyar). Jelen mű 3 nagyobb tételből áll: az egészen lassú Adagio-tól fokozatosan halad a vidám és gyors Allegro részig, így felépítésében is rokon a verbunkossal és a csárdással. A zenemű kottája rézmetszet technikával készült, ezzel biztosítva a sokszorosíthatóságot. Rózsavölgyi Márk, eredetileg Rosenthal Markusz (1789-1848) kereskedő családból származott, korán megtanult hegedülni, majd Prágában folytatott magasabb szintű zenei tanulmányokat. 1808-ban Pestre utazott, ahol később a magyar színtársulat hegedűse lett. 1813-1819 között Baján élt, de több városban is adott koncerteket (Balatonfüred, Pécs, Székesfehérvár, Veszprém). Az 1819-es bajai tűzvészben egész vagyona megsemmisült, így először Pécsre, majd Temesvárra ment. 1821-1823 körül visszatért Bajára, ahol kisebb-nagyobb megszakításokkal 1833-ig tartózkodott. Itt született Gyula fia (1822-1861), aki 1850-ben megalapította a Rózsavölgyi és Társa zeneműkiadó vállalatot. Első igazi sikerét az 1842 farsangjára komponált Első magyar társas tánc jelentette, melyet további társas táncok, csárdások és „magyarok” követtek. A Pesti Divatlap hasábjain Petőfi elismerően nyilatkozott Rózsavölgyiről, aki a verbunkos zene avatott mestere volt. Kompozícióit széles ívelésű dallamvonalak, választékos harmonizálás jellemzik, mellyel messze felülmúlta az 1830-40-es évek korstílusát. Ő az első csárdás komponistánk: első műve a Honművész mellékleteként jelent meg 1835-ben. 1848. január 23-án hunyt el Pesten.

2020-ban febr. 25-én van a farsangi időszak utolsó napja, farsang farkának is a vége, a báli mulatozások, álarcosbálok, táncmulatságok befejezésének ideje. Ehhez társítva szóljon egy 101 éves, még az 1910-es évek végén született, de már a következő évtized jazz-korszakát előkészítő mulatós nóta, amely ragtime tempóban, de már foxtrott műfajban íródott. A ragtime a jazz legelső, kimondottan zongorára komponált amerikai eredetű műfaja volt, mely fénykorát 1895 és 1918 között élte. A népszerű páros ütemmutatójú (2/4 vagy 4/4-es) indulók és az afroamerikai zene poliritmikus hatásai szólalnak meg bennük. A ragtime magyarországi megjelenésében az 1896-os millenniumi kiállítás volt a mérföldkő. A foxtrott formáját tekintve hasonló a keringőkhöz, de ellentétben azok 3/4-es ütemével ezt 4/4-re táncolják. Az elnevezés pontos eredete ismeretlen, de feltételezések szerint népszerűsítőjéről, Harry Fox színművészről kapta nevét. A táncot 1914-ben mutatták be először. A foxtrottot eredetileg ragtime-ra táncolták, innen ered a jelen mű kettős műfaji besorolása is. A kezdő borítóképen Faragó Géza (1877-1928) szecessziós festőművész egyik plakátjának részletei (Carneval és Ibolyaest), a záróképen Batthyány Gyula (1887-1959) Autóban című 1930-as festménye, míg a háttérben Pierre-August Renoir (1841-1919) Midi táj című képe látható.

Zerkovitz Béla (1881-1948) népszerűségét sem a háborúk, sem az egymást váltó rezsimek, sem az azóta ezres nagyságrendben megszülető magyar slágerek nem tudták elhomályosítani. Budapest egyik legnépszerűbb komponistája, az igazi, specifikusan pesti nóta megteremtője, kifogyhatatlan a dallamban, a stílusa változatos, ritmusai ötletesek - így dicsérte őt a korabeli sajtó. Sanzonjai, kupléi tették népszerűvé, zenés színpadi darabjai közül a Csókos asszony a legmaradandóbb, nincs színház, amely ne tűzte volna műsorára az operettet. 60. születésnapján így köszöntötte őt Az Újság: „Zerkovitz Béla az élén áll azoknak a dalköltőknek, akik a magyar sanzont megteremtették, népszerűvé és közkedveltté tették. Évtizedeken át úgyszólván ontotta a szebbnél-szebb fülbemászó nótákat, melyek alighogy megszülettek, már az egész főváros dalolta. Vége-hossza nem volna, ha fel akarnánk sorolni csak egy hányadát azoknak, melyektől éveken át visszhangzott Budapest és messze túlélték idejüket. Ezeknek a daloknak nemcsak a zenéjük tipikusan budapesti, hanem a szövegük is, melyek ugyancsak Zerkovitz elméjében születtek és legtöbbször valami aktualitásba kapcsolódtak bele.” A 138. számú szerzeménye szintén egy sanzon, melynek fülbemászó dallamát és megkapó szövegét szintén ő maga írta 1914-ben. A kotta borítóképén akár önálló grafikai műként is helytálló színes litográfia kapott helyet, melynek készítőjét sajnos homály fedi - ha volt is szignó a képen, azt sajnos egy valamikori könyvkötői körülvágás megsemmisítette. A dalról több korabeli hanglemezfelvétel és későbbi feldolgozás is készült, mégsem tartozik a legismertebb Zerkovitz dalok közé. gramofononline.hu/13…/megprobaltam_nalad_nelkul_elni A sorok végén Mattis Teutsch János (1884-1960) két festménye látható.

Hetényi-Heidelberg Albert (1875-1951) Zerkovitz Bélához hasonlóan a múlt század első évtizedeinek igen termékeny és közkedvelt zeneszerzője volt: rövidke dalait, táncait, kabarészámait szívesen dalolta és játszotta zongorán otthonaiban vagy köztereken, kávéházakban a korabeli fővárosi közönség. E kuplé-dal a nagyon elegáns és magára sokat adó, kissé fennkölt bankárfeleség, Spitzerné monológja, aki magáról nagyon szívesen és örömmel áradozik. Az alig másfél perces zenei költemény egyike azon alig ismert, 1900-as évek elején keletkezett tisztán hazai szerzésű ragtime daloknak, amelyek többnyire már átveszik az amerikai stílus legtöbb ismérvét (4/4-es ütemek, hangsúlyos basszus a bal kézben, csúsztatott dallam, 4-4 ütemből építkező 16 ütemes téma - itt 2 ilyen témát figyelhetünk meg), de mégis érződik rajtuk a közvetett átvétel. Az első ragtime-okat, "amerikai négerdalokat" az 1896-os millenniumi ünnepségek alkalmával hallhatták a budapestiek az 1908-as lebontásáig a Városligetben üzemelő Ős-Budavára mulató negyedben. Az első ilyen dalok csupán kottaként érkeztek az újvilágból, és kezdetben a magyaros nótákhoz szokott cigányzenekarok játszották és terjesztették el. Bennük az 1920-1930-as években virágkorát élő jazzkorszak egészen korai előfutárait tisztelhetjük: a ragtime képezte alapját az 1910-es évek one-stepjének és az ezzel rokon, a 20-as években kiteljesedő foxtrottnak. Amiből lett aztán a slowfox és a charleston is.

koma ezt steinwai song zongorával játszák

Fenséges zongora-dallamok ☺️🙃

Liszt Ferenc tökéletesítette ezt a darabot (mint annyi minden mást).

0:05 Pantalon 1:11 Été 2:01 Poule 3:10 Trenis 3:54 Pastourelle 4:45 Finale

0:05 No. 1. Mohaupt Ágoston: Andante, 1:36 Trio 2:20 No. 2. Mohaupt Ágoston: Tempo di Giusto 3:49 No. 3. Csermák Antal: Tempo di Giusto 7:14 No. 4. Csermák Antal: Allegro

Nagyon vicces, ahogy a Frissben verbunkos stílusú Török induló allúziók váltakoznak a Nem vagyok én senkinek sem adósa soraival :D

Nagyon jó!!!