Az újszegedi állomásépülettől búcsúzunk. A vasúti pálya továbbra is él. Jó volna ha a Romániai Nagylak és a Magyarországi Nagylak vasúti összeköttetése megszületne, és ezzel együtt az Arad - Nădlac - Nagylak - Makó - Újszeged vasútvonal menetrend szerinti közlekedése. A Losonc - Salgótarján - Hatvan - Szolnok - Szentes - Makó - Újszeged vonalon szlovák kocsikkal járhatna napi 3 pár intercity/sebesvonat. Az újszegedi állomásra ingavonatokkal közlekedne a MÁV így megspórolható volna, hogy a mozdonynak körül kelljen járni. A tervezett harmadik szegedi (vasúti és közúti - ) híd elkészültéig (2027), itt semmi változás nem lesz.
A losonci vonatnak csak akkor volna értelme, ha volna csatlakozás Pozsony (Zólyom) és Kassa (Rozsnyó) felé is. A két Pozsony - Zólyom - Kassa gyors mindig Losoncon keresztezi egymást (menetrend szerint igen, de a 20 perces késések miatt nem) reggel 8kor, épp délben, du 4kor és este 8kor. Losonc - Lénártfalva illetve Pelsőc így duplázott lenne abban az időben. A szlovák IC kocsik (Apeer 19-70, Aeer 19-70, Bpeer 20-70, Beer 20-70) épp ugyanolyak, mint a magyarok, ugyanaz a licensz alapján készültek a ruttkai vasúti járműjavító- és gépgyárban. Az Ampeer 10-70 és a Bdmpeer 22-70 nem tenném oda. Szerkesztés: igaz, az Aeer 19-70 es Beer 20-70 egyedi.
@@andrasgoofy4028 Tömegek lehetnek Losoncról akik Szegeden tanulnak. A belföldiek meg alternatív útvonalon járnak. Őszintén ki az, aki Újszegedre, erre a lepukkant állomásra akarna megérkezni. Ennek akkor lenne értelme ha lenne vasúti híd Szegednél, de igazából akkor sem, mert Ceglédtől jó a közlekedés Szolnok felé. Magam is a József Attila Tudományegyetemre jártam. No akkor volt közvetlen Szeged-Miskolc (Cegléd Szolnok Debrecen Nyíregyháza Miskolc) hétvégenként. Azt kéne visszahozni egyetemista vonatként. Ma már modernebb kocsik, wifi, lehet tanulni a vonaton, na még extraként büfékocsi. Nem is értem miért szüntették meg.
Sziasztok! Az elvirát folyamatosan nézem és most azt írja ,hogy június 19-től ismét 2 pár vonat lesz, de ez persze még nem biztos az a biztos ami már megtörtént!Egyébként én is szeretném már egyszer látni az Mdt élőben! Jó videôkat csinálsz amióta videózol azóta nézlek és ennyi!
Köszönöm! Egy ilyen festett BZ-t láttam anno gyerekként, a debrecen-létavértes vonalon, a repülőtér mellett elhaladni! A két szerelvény között láttam ezt a bordó színűre festett motorvonatot! Az egyik szerelvény ment Létavértesre, Sárándi állomásnál, a másik meg tudja a jóisten (Ártánd talán)??? Passz, feladom!
Az Újszőregi megálló hol volt? Nem tudtam kinézni a felvétel alapján. A Kübekházi úti vasúti átjáró mellett még látszik némi peron maradvány, az lehet esetleg?
Ha jól sejtem ez akkor ment tovább a 121-es vasútvonalon, vagy Makó elágazásnál ment Vásárhely felé? Mert bár sajna én meg lehet hogy nagyon lemaradtam róla :(
Az MDmot az egy mutatós vasúti jármű. "...hogy rontja a levegőt, kinek is gond..." Meg az a "gázolaj-szemét" (avagy diesel trash). A zöld középájtósról meg azt hittem, hogy a kelet-német E5, de azután jobban megnéztem. Jól sikerült a videó. (van 1 kérdésem: azért van legalább egy komplett szerelvény múzeumi célra?)
Király! Gratulálok a 2000 feliratkozóhoz!
Az újszegedi állomásépülettől búcsúzunk. A vasúti pálya továbbra is él. Jó volna ha a Romániai Nagylak és a Magyarországi Nagylak vasúti összeköttetése megszületne, és ezzel együtt az Arad - Nădlac - Nagylak - Makó - Újszeged vasútvonal menetrend szerinti közlekedése. A Losonc - Salgótarján - Hatvan - Szolnok - Szentes - Makó - Újszeged vonalon szlovák kocsikkal járhatna napi 3 pár intercity/sebesvonat. Az újszegedi állomásra ingavonatokkal közlekedne a MÁV így megspórolható volna, hogy a mozdonynak körül kelljen járni. A tervezett harmadik szegedi (vasúti és közúti - ) híd elkészültéig (2027), itt semmi változás nem lesz.
Hát én igazából azt a 2027-et sem hiszem el, de legyen így 😃 De addig sajnos tényleg semmi változás nem lesz...
A losonci vonatnak csak akkor volna értelme, ha volna csatlakozás Pozsony (Zólyom) és Kassa (Rozsnyó) felé is. A két Pozsony - Zólyom - Kassa gyors mindig Losoncon keresztezi egymást (menetrend szerint igen, de a 20 perces késések miatt nem) reggel 8kor, épp délben, du 4kor és este 8kor. Losonc - Lénártfalva illetve Pelsőc így duplázott lenne abban az időben.
A szlovák IC kocsik (Apeer 19-70, Aeer 19-70, Bpeer 20-70, Beer 20-70) épp ugyanolyak, mint a magyarok, ugyanaz a licensz alapján készültek a ruttkai vasúti járműjavító- és gépgyárban. Az Ampeer 10-70 és a Bdmpeer 22-70 nem tenném oda.
Szerkesztés: igaz, az Aeer 19-70 es Beer 20-70 egyedi.
Kissé tamáskodva írom ki utazna Losoncról Szolnokra ?
Újszegedról Aradra ?
Esetleg nyári menetrend, de semmi egyéb...
@@latulipenoire1549 A Losonc - Újszeged közti utazást az választaná, ha valaki a Szegedi Tudományegyetemen tanulna például.
@@andrasgoofy4028 Tömegek lehetnek Losoncról akik Szegeden tanulnak. A belföldiek meg alternatív útvonalon járnak. Őszintén ki az, aki Újszegedre, erre a lepukkant állomásra akarna megérkezni. Ennek akkor lenne értelme ha lenne vasúti híd Szegednél, de igazából akkor sem, mert Ceglédtől jó a közlekedés Szolnok felé. Magam is a József Attila Tudományegyetemre jártam. No akkor volt közvetlen Szeged-Miskolc (Cegléd Szolnok Debrecen Nyíregyháza Miskolc) hétvégenként. Azt kéne visszahozni egyetemista vonatként. Ma már modernebb kocsik, wifi, lehet tanulni a vonaton, na még extraként büfékocsi.
Nem is értem miért szüntették meg.
Gratulálok a 2k feliratkozóhoz!
Sziasztok! Az elvirát folyamatosan nézem és most azt írja ,hogy június 19-től ismét 2 pár vonat lesz, de ez persze még nem biztos az a biztos ami már megtörtént!Egyébként én is szeretném már egyszer látni az Mdt élőben! Jó videôkat csinálsz amióta videózol azóta nézlek és ennyi!
Szuper videó megint!!
Köszönöm! Egy ilyen festett BZ-t láttam anno gyerekként, a debrecen-létavértes vonalon, a repülőtér mellett elhaladni! A két szerelvény között láttam ezt a bordó színűre festett motorvonatot! Az egyik szerelvény ment Létavértesre, Sárándi állomásnál, a másik meg tudja a jóisten (Ártánd talán)??? Passz, feladom!
Gratulálok a 2000 feliratkozóhoz...
Szia! Egyszer csinálsz egy bemutató videót a 84-es vonalról?
Egyszer biztosan 😃
Szép és tartalmas videó, élvezettel kísértem figyelemmel!😄
Szia! Jó lett! Mikor lesz videó a közös spottról?
Szia!
Még nem tudom, egyszer 😅🙂
Oké! 😄
Jó lett és grat a 2k hoz
Szép videó! !!!
Twitter? xD
Amúgy jó lett :)
nna ITT (01:47) hasított belém, hogy pattintani kéne egy Heinekent ... hogy miért ... ???
Hétközbe óránként megy vonat Mezőhegyes és Békéscsaba között.
AZ MDA mozdonyt ezzel a szerelvénnyel kb egy hete láttam Debrecenben.
Püspökladány felé jött itt én szereltem ki kétszer is.
Köszönet a videóért!
Az Újszőregi megálló hol volt? Nem tudtam kinézni a felvétel alapján. A Kübekházi úti vasúti átjáró mellett még látszik némi peron maradvány, az lehet esetleg?
Ott, ahol az első felvétel készült, a kamaratöltési átjárónál.
@@szenteádám Igen, azóta már leesett, hogy azt a részt nevezik Újszőregnek.
Mi a helyzet a szegedi 3. hiddal? ugytudom azt is igertek, hogy epulni fog!
Igen igen, már 27 éve ígérik és legalább ennyit még számolok mire megépül... Pedig nagy szükség lenne rá mint vasúti mint közúti téren...
Ha jól sejtem ez akkor ment tovább a 121-es vasútvonalon, vagy Makó elágazásnál ment Vásárhely felé? Mert bár sajna én meg lehet hogy nagyon lemaradtam róla :(
Ment tovább Mezőhegyes-Orosháza felé. De Makón én is voltam, szóval lehet hogy nem nézted végig a videót 😉
@@szenteádám Szuper videó lett ment a Like 👍 és gratulálok a 2000 subhoz ✌👏
Grautuu a 2k-hoz!
Az MDmot az egy mutatós vasúti jármű. "...hogy rontja a levegőt, kinek is gond..."
Meg az a "gázolaj-szemét" (avagy diesel trash).
A zöld középájtósról meg azt hittem, hogy a kelet-német E5, de azután jobban megnéztem. Jól sikerült a videó.
(van 1 kérdésem: azért van legalább egy komplett szerelvény múzeumi célra?)
A Vasúttörténeti Parkban vár felújításra.
@@irodaker
Köszönöm a választ. Remélem, majd lesz szerencsém ellátogatni.
Jó a videódid
Sajnos a 121-es vonal ilyen sorra jutottt
😭😭😭😭😭(azért mert elbontják Újszeged vasútállomást)
Mármint az életveszélyes, bedeszkázott, gaztengerben omladozó kockát. Nem a vasútvonalat.
Jó a videó sajnos elég szomorú hogy a MÁV ennyire elhanyagólja a mellékvonalakat és inkább megszüntetik
Mindenhol megtalálható az a gyerek... Ennyire kell a like és nézettség? :D
Mármint milyen gyerek és kinek kell? 😬
@@szenteádám Ez a szeged...mittudomén micsoda. :D Tényleg ennyi oldalon fent kell lenni, mert kell pár like és hírnév? Nemár... :D
@@1967628108 Jaa, hát figyelj... Valahogy be kell futni 😉🤣