Sajnos úgy tűnik, hogy a férfi-nő kapcsolatban nagyon sokszor valamelyik fél tűr, nyel és igyekszik alkalmazkodni. Legtöbbször a nő, hogy együtt maradjon a család.
Én azt tapasztalom, vannak emberek, akik alapjában szerethetők, valakik meg alapból nem, nekem is folyamatosan küzdenem kell a szeretetért, és figyelemért, de már nagyon bele vagyok fáradva. Viszont én magammal kapcsolatban elégedett vagyok, nem magamat hibáztatom emiatt, mivel én úgy érzem mindent megteszek. Az utóbbi 1-2 évben viszont már nem erőltetem ezt a dolgot annyira, és jópáran el is távolodtak tőlem, és emiatt nincs most senkim, nem vagyok képes már folyamatosan színészkedni, meg 150% ot kihozni magamból, csak hogy mint mondta a Kitti "morzsákat kapjak". Én úgy érzem vagyok olyan jó, hogy szeressenek, csak nem a megszokott környezetemben kell keresgélni barátokat, barátnőt, hanem nyitottnak lenni mindenre, a nagy számok törvénye szerint csak belebotlok pár emberbe, akik elfogadnak olyannak, amilyen vagyok. Reméljük így lesz.
Aki fél egyedül az nem egész. Ha szeretsz valakit engedd szabadon, ha visszajön hozzád örökre a tiéd, ha nem jön vissza hozzád akkor soha nem volt a tiéd. Végezetül: Aki menni akar annak segíteni kell csomagolni, és segíteni feladni rá a kabátot. Ennyi. Jó egyedül is! És mindenkinek javasom azt megfogadni, hogy MINDIG JOBB JÖN!
Azt gondolom, ez munkahelyen is ugyanígy van. Rám jellemző, hogy erőn felül próbálok besegíteni a kollégáknak, akik persze egy idő után már természetesnek veszik, hogy mindig rendelkezésre állok, és hozzám fordulhatnak, ha valamilyen segítség kell. Aztán egyszer meghúztam a határvonalakat - pl. hogy a félórás ebédszünetemben ne keressenek stb. Felszabadító érzés volt azt megtapasztalni, hogy attól, hogy kiállok magamért, nem tekintenek kevesebbnek, nem kedvelnek kevésbé, hogy tiszteletben tartják a döntésemet.
Szerencsés vagy! Mintha én írtam volna a cikket, csak nálam az ellenkezőjét kaptam, a kollegáktol, ill.. Főnökömtől. És még ő volt megsértődve, ha 2 év után le ültem 1x ebédelni, miközben kért hogy valamit csináljak meg! Azóta is ferde szemmel néz rám!
Huu, ez is annyira.... Nagyon mélyen tisztelem! Hihetetlenül okos dolgokat mond, és annyira ilyenek az emberek......!! Ennek a videónak (is, mint ahogy az összes többi tartalmának) az értéke felbecsülhetetlen!
A legfontosabb, h mindennapos elfogado, konnyed, szeretetteli kapcsolatban legyek Onmagammal, a bennem lévő Isteni énnel, es akkor atalakul a kulso világ..mas szemmel nezek masokra, belulrol fakadoan kapcsolodom es nem megfelelesbol. Mert a lenyeges dolgot belulrol kaphatjuk meg: a szeretet, az életorom, a bizalom a lelekbol aramlik fel, nem masoktol jon. Ha kivulrol varom, nem lehetek oldott, mert fuggo vagyok. A belso szabadsag szabadit fel a megfelelesi kenyszerekbol.Mindez komoly belso munkat igenyel, de mindenkeppen megeri!❤
Nekem az a tapasztalatom hogy ha szerelmes vagyok akkor jön a megfelelési kényszer.(cserébe kívánom is őt) Ha szuperül el tudom engedni magam a pasim mellett az tök jó, csak épp azért lehetséges mert nem vagyok bele szerelmes és így sajna nem is kívánom. Tehát vagy vagy, valaszthatok hogy melyik rosszabb:S megfelés kényszer ami mondjuk motiváló is de hosszú távon munka , vagy a kényelmes elfogadás kompromisszum mint egy kedves nyugdíjas pár.
Én is sokszor éreztem úgy, hogy nem figyelnek oda a mondandómra, és rájöttem azért mert akik körül vesznek személyek többsége sötét... és nem fogja fel miről is beszélek vagy nem érzi át azoknak a témáknak az értékességét :D Így megtanultam, hogy a filozofikus okfejtéseimet, a műszaki részletekbe-belemenő beszélgetéseimet ne egy olyannak kezdjem el mondani aki agyilag olyan szinten van, hogy azt mondja magának, mi a f@szról hadovál ez itt nekem? :D nyilván egy egyszerűbb embert nem érdekli az atomfizika... Hát igen... a hasonló hasonlót vonz... Így hát inkább naplót vezetek és eltudom mesélni magamnak a mondandóimat :D haha Imádjuk egymást Én és Én.... Mindig meghallgatjuk egymást és soha sincsen vita! :D Az egyszerű emberrel egyszerű témákról kell beszélgetni... És nem próbálni minden áron megmagyarázni azt amit úgysem fog megérteni mert buta. És próbálom tanulni a rövidebb és egyszerűbb megfogalmazásokat :D Lehet eltértem a tárgytól de jól esett most ezt ki írnom magamból :P
Szerintem, ha meghalnek max a csalad jonne el. De egyszeruen nem tudnek olyan dolgot csinalni, oltozkodni, viselkedni, ami nem onazonos velem, vagy masoknak valo megfelelesen alapszik. Inkabb maradok egyedul🙄
Hogy tudom magam szeretni, ha édesanyámtól nem kaptam meg azt a szeretetet amit én szerettem volna? A szeretet nyelvünk különböző volt. Hogy tudok úgy megváltozni, hogy a múlt problémái ne zavarjanak?
Sokan nem kaptunk ilyen-olyan okokból elegendő mennyiségű és/vagy minőségű anyai szeretetet, mégis felnőttünk. A magunk lendületét ne a szülők tetteitől várjuk, nekünk kell mozdulni. Miért várnánk hogy szüleink búzakalásza a saját magjainak (nekünk) a termését is megérlelje? Szeretni önmagad? A legegyszerűbb dolgok egyike: bármit teszel, dícsérd meg magad akár hangosan, vagy egy vállveregetéssel, mosolyogj a tükörbe. Ha nem megy elsőre akkor picit erőltetni kell, amíg a kínos "muszálymosojtól" el nem neveted magad... Ha valamit úgy érzel elrontottál, bocsájsd meg magadnak, majd gyerekes pajkossággal ugorj neki még egyszer csüggedés nélkül. Ha más bántott meg, igyekezz mielőbb megbocsájtani, elfelejteni a sérelmet. Ne rágd magad rajta, attól jobb úgyse lesz, sőt! A boldogtalanságod okát ne másokban keresd első sorban, ez a Te életed... Mosolyogj és a világ vissza nevet rád!😉☺️
0:30 Sajnos ezt kell csinálnunk, mivel egy társadalomban élünk, ahol elvárások vannak és azoknak vagy megfelel az ember, vagy tényleg a kutya sem fog ránézni.. sőt, inkább kinézik, és kikezdik. Én például teljesen feleslegesnek tartom a munkahelyi céges rendezvényeket, mert nem folyik ott más mint piálás, meg panaszkodás... Mégis részt kell vennem ilyeneken, mert megjegyzik, szóvá teszik ha nem. Ha nem megyek, azt hallgathatom hogy "mindenből kihúzom magam és vezetőként rossz példát mutatok az alkalmazottaknak". Szóval egyszerűbb menni, a minimális időt ott eltölteni és angolosan távozni. Ez nevezhetjük megfelelésnek.. de azt is figyelembe kell venni, hogy ez egy egyszerűbb dolog, mint vitatkozni és magyarázkodni a felettesnek, hogy "miért nem". Mert bizony megkérdezik, hogy miért nem... és ha az igazat mondom? Akkor csípőből jön a hazugság a szemembe, hogy "ah, az itt nem úgy megy".. mikor meg ott vagyok, azt látom, hogy kígyósorban állnak a piás pultnál, 1-2 óra után meg taxit hívnak a kollégáknak, kik nem ismeri a mértéket. Kajára elköltenek pár 100e-et, piára meg millió feletti összeget egy-egy ilyen alkalom esetén. Több mint 8 munkahelyem volt az évek alatt, mindenhol ez ment kivétel nélkül. Közelítve a 32-höz 1 kezemen meg tudom számolni, hogy hány embernek vagyok fontos (1-2).. hány ember érdeklődik a hogylétem felől, pusztán valódi érdeklődésből és nem egy udvariasságból ami mögött ingyen segítséget remél. Párkapcsolat.. ah, az eddig kimaradt életemből. Felvállalnám ezt? Ki van zárva!! Azt a sárdömpinget és kibeszélést nem tudnám és nem is akarom elviselni. Igen, én is meg akarok felelni valamilyen szinten és felvettem olyan tulajdonságokat amiket néha nehéz megjátszani (mint a "nem akarok megfelelni senkinek" külső mutatása), vagy nehezen akarok. Bár én inkább az önsajnálat helyett, az önfejlesztésben látom a lehetséges és helyes kiutat. pl elkezdtem nyelvet tanulni, sportolni, vállalkozás építésről olvasgatni a szabadidőmben. Ez még mindig jobb mint a felelőtlen költekezés, kicsapongó életmód, vagy ülni a sarokban szomorkodni, hogy "jaj de rossz, nem szeret senki". Szerencsére az élet sokkal szerteágazóbb, millió+1 dologgal el tudja foglalni az ember magát, ha már úgy lett huzalozva, hogy nem érzi jól magát ott, ahol a többség, az átlag igen. És igen, azt érzem, hogy rengeteg mindenben hátráltat, viszont az lenne csak az igazi önfeladás részemről, ha eljátszanám, hogy milyen fantasztikusan érzem magam. A világot amúgy is az a bizonyos megfelelési kényszer uralja. Ha nem lenne megfelelési kényszer, meg nem szeretnék az emberek, hogy elfogadják, tiszteljék, szeressék őket, akkor barlangban élnénk még mindig és félnénk a tűztől, nem lenne motiváció. Számomra az emberek és az emberi kapcsolatok tartoznak a világ legbonyolultabb dolgai közé. Az előbbiekben leírtaktól függetlenül jól kijövök az emberek többségével egy bizonyos szintig, amíg tartom velük azt a bizonyos 3 lépés távolságot. Ha átlépem akkor abban a bizonyos kellemetlen helyzetben találom magam, hogy én többet nyújtok és még csak morzsákat se kapok cserébe. Ez van, remélem az életem hátrelévő részében sikerül megfejtenem, hogy a hiba bennem van e, vagy sem? Jelenleg úgy érzem, hogy nem. Illetve arra, hogy mit rontok/rontottam el és mit csinálok/csináltam helyesen? Köszönöm, hogy elolvastad.
Nem tudom, hogy érdemleges válasz kell-e, vagy csak ki akartad írni - ha kell válasz, olvass tovább, ha nem, akkor ne; íme, az első igazán fontos önismereti kérdés. Ugyanis a videóban 2:53 - nál rögtön ez a komment jutott eszembe. Jópofizni egy céges rendezvényen 1-2 óráig nekem határozottan az apró kategóriába tartozik, mert a céges rendezvények nem a mindennapok részei. Az önfejlesztős résznél felcsillant a szemem. Sajnáltam ezt a sok rosszat, amit megélsz, és örültem, hogy azt kell látnom, mégis fejleszted magad, de sajnos nekem ez "felületi kezelésnek" tűnik (ez szigorúan az én véleményem! Mint ahogy a többi is). Csak a saját tapasztalatom tudom megosztani - én sem "ültem veszteg", mikor minden szar volt, de jobban belegondolva, ez a sok önfejlesztés valamilyen szinten vesztegelés volt. Meg kell kérdeznem, olvastál már Almási Kitti könyveket? És úgy, hogy közben az ingeket, amiket "nyújt", felpróbálod? Foglalkozol önreflexióval? Mert a legelső lépés rájönni, hogy a "hiba bennünk van" - mi magunk vagyunk felelősek a saját jóllétünkért (ez pl egy másik szerzőpáros, John W. James és Russell Friedman veszteségekkel foglalkozó, "Gyógyulás a gyászból" című könyvében is csodásan ki van fejtve), és már ez is önmagában nehéz, még nehezebb megtalálni, mi a hiba, hol van, és hol gyökeredzik, és a leghezebb megoldani; és ez az az önismereti út, amiről Kitti az előző videójában beszélt (és amiben arról is szólt, hogy sok ember elkezdi osztani az észt némi önismereti munka után másoknak, amit, valljuk be, most én is legjobb szándékom ellenére csinálok). A könyveiből, videóiból (és saját tapasztalatból) kiindulva, amikkel ezen az úton találkozhatunk, pocsék érzések lehetnek. Aztán egyre jobb lesz, csak ki kell böjtölni. Nem feltétlenül jó, de jobb. Én mindig jó szívvel ajánlom mindenkinek, hogy menjen pszichológushoz. Annyi ok van rá, és végeláthatatlan lenne a kommentem, de miután meg van az aduász (hogy "nem a világ az oka, hogy szarul vagyok", és "én BÁRMIT megteszek, hogy jobbá tegyem magam"), utána a pszichológus tud megfelelő segítséget nyújtani. Köszönöm, ha elolvastad.
Szia Doxa! Van amiben egyetértek veled amit írtál. A véleményem: De egy vezetőnek kötelessége ott lennie , mert ezzel mutatt példát, áll ki a csoportjáért, a dolgozokért, és ezért is fogják tisztelni a vezetőt. Ő az-az ember aki összetartja az embereket! Így egyben tartod őket és nem nőnek a fejedre , nem fognak tiszteletlenül bánni veled, te mutattod meg h hol a határ és egyben őket is és magadat is képviseled! Azok az emberek felnéznek Rád! Attól függetlenül hogy nem szereted, lépj túl rajta. Nézd meg inkább h milyen pozítivumot tudsz belőle kihozni. Nálunk is így cselekedett , a végére nem tisztelik mint Embert, nincs tekintélye, és most a vírus helyzet alatt tanulták meg h igazából hol van helyük.
@@andreakerekes5258 Már hogy ne volna a mindennapok része, hisz napjaim 1/3-át a cégnél töltöm, összezárva a kollégákkal, főnökökkel.. akikkel minden éveben újra és újra vita van, hogy "miért is bontom a rendet". És igen, volt rá példa, hogy egy ilyen vita után csak e-mailban kommunikált velem a felettesem 2 héten keresztül, akivel amúgy 1 egylégterű irodában ülök alig 25 m-re egymástól. Ez már igen is a mindennapok része. Ez volt a legnyugalmasabb 2 hetem a cégnél töltött idő alatt. Ez a "hiba bennünk van" egy bizonyos szint után egy nagyon rossz hozzáállás szerintem... Igen, ott kell kezdeni, hogy a saját portánkon rendet teszünk.. de ha már rendet raktunk, akkor ne kössünk bele minden apró homokszembe. De van olyan helyzet, sok, amikor igen is nem vagyok hibás, csak azért mert máshogy szemlélem az életet és nekem más az értékrendem. "mi magunk vagyunk felelősek a saját jóllétünkért" ... Felelősek mi vagyunk 100%ig, de hogy csak és kizárólag rajtunk múlik? Na azt kötve hiszem. Én egy szóval se okoltam a világot, azért mert rosszul érzem magam.. sőt, igazat megvallva nem érzem magam rosszul. Inkább mondanám azt, hogy egy kíváncsiság van bennem a miértekért. Végtelen okot és magyarázatot lehet találni mindenre. Nem vártam választ, csak leírtam a gondolatomat és nézőpontomat. Amúgy köszönöm.
Andrea Kerekes véleményén vagyok én is..., plusz...nagyon röviden megfogalmazva: -ha rendben van az önértékelésünk, akkor lényegtelen, hogy "mit kapunk vissza" bármilyen emberi kapcsolatunkban, azért adunk, mert örömünket leljük benne. Persze fontos a visszaigazolás, de nem létfontosságú. -magasabb önértékeléssel jól érezzük magunkat egyedül is akár, illetve idővel magasabb önértékelésű emberek "csapódnak" hozzánk. Érdemes felmérni emberi kapcsolatainkat. Egyébként 1-2 őszintén érdeklődő ember - ha egy életen át kitart - sokkal jobb, mint 40-50 felszínes "barát"...
@@RecipesoftheWorldTsabeeKitchen Csak akkor van a probléma.. maradjunk az én estemnél.. hogy az önzetlen adást, amiért nem várok semmit cserébe.. a másik fél elkezdi kihasználni és egyre többet és többet akar. Visszaigazolás fontos, de nem szükséges? Már hogy ne lenne. Mintha azt mondanád, hogy a munkáért nem jár fizetség.. boldogítson a tudat, hogy dolgozhatsz. Én megelégednék 1 valóban őszinte érdeklődővel az ellenkező nemből hosszútávon is. A probléma, az őszinteségben van, meg a hosszútávban, meg az érdeklődőben.
Kedves Kitt! Amator festokent zavarja a szememet, h nincsenek színek. Legalabb a hatterben lenne itt ott egy kis intenzivebb szin, v legalabb ne feher v szurke. A videoi szuperek! Orulok, h ratalaltam.
Kedves Kitti! Egyik elbeszélésében mesélt, hogy nem hisz az asztrológiában. (Ezzel nincs is gond! 😊 ) Ám, amiről most beszélt, az bizony a Mérleg jegyében érdekelteket érinti. Nekem 3 bolygóm is van a Mérlegben, úgyhogy nagyon érdekel a téma. Köszönöm!
És mi van akkor, ha az az ember, aki meg szeretne felelni a másuknak, pont ebből a mentalitásból adódóan csak úgy hiszi, hogy a másiknak nem elég jó? 🤔
Gyerekkorban kell keresni a "nem vagyok elèg jò" kèrdèsre a vàlaszt. Szerintem minden èrzès ami feljön tàrsas kapcsolatainkban ès zavar engem annak gyökere a gyerekkorban keresendő.Figyeljük meg, vegyük èszre hogy ez az èrzès,gondolat hamis, gyerekkori kielègìtetlen szüksègletünkből jön.
Tartom magamat nőként, hogy a férfiaknál legnagyobb kártevő a világon nincsenen. Engem egész gyerek koromtól kezdve csak férfiak kínoztak, meg mint fizikailag, mint lelkileg. Én úgy gondolom nőként hogy a férfiak nélkül sokkal szebb, és jobb jövőt lehetne kialkaítani a földön. Perezs vannak oly a nők anyák akik nélkül szebb lenne a föld és jobb a boldogabban szabadabban tudnának élni. Én abban a jövő képben hiszek, ahol sokkal kevesebb embert lenne, és ki lehetne szűrni hogy kik vállalhassank be egyáltalán gyerekeket. Én oly a kiszamítható precíz gond nélküli és fájdalom kelüli jövőben hiszek, ahol nem engednek a pszichés zavarakotol szenvedő embereknek hogy gyereket bevalaljanak. Én igen is pszichés állapothoz és anyagi feltételhez kötném szigorúan a gyerek vállalást. Mert az nem egyenlőség ha otthon is a szülők főleg a z apák meg a testvérek megkinoztak egy gyereket, utána meg be egy egy iskolában az a gyerek és ott is megkinozzak a többi gyerek zat az egy db gyereket. Ez nem egyenlőség ez nem igazságosság ez hátrány és diszkrimináció, mint az intézmények részéről, mint a családja részéről az. Itt nincs egynelo bánásmód itt csak mázli van, ki hová születik le. És a szerencse a mázli nem egyenlő az egyenlőséggel a dmeokráciaval.
Sajnos úgy tűnik, hogy a férfi-nő kapcsolatban nagyon sokszor valamelyik fél tűr, nyel és igyekszik alkalmazkodni. Legtöbbször a nő, hogy együtt maradjon a család.
Én azt tapasztalom, vannak emberek, akik alapjában szerethetők, valakik meg alapból nem, nekem is folyamatosan küzdenem kell a szeretetért, és figyelemért, de már nagyon bele vagyok fáradva. Viszont én magammal kapcsolatban elégedett vagyok, nem magamat hibáztatom emiatt, mivel én úgy érzem mindent megteszek. Az utóbbi 1-2 évben viszont már nem erőltetem ezt a dolgot annyira, és jópáran el is távolodtak tőlem, és emiatt nincs most senkim, nem vagyok képes már folyamatosan színészkedni, meg 150% ot kihozni magamból, csak hogy mint mondta a Kitti "morzsákat kapjak". Én úgy érzem vagyok olyan jó, hogy szeressenek, csak nem a megszokott környezetemben kell keresgélni barátokat, barátnőt, hanem nyitottnak lenni mindenre, a nagy számok törvénye szerint csak belebotlok pár emberbe, akik elfogadnak olyannak, amilyen vagyok. Reméljük így lesz.
Aki fél egyedül az nem egész. Ha szeretsz valakit engedd szabadon, ha visszajön hozzád örökre a tiéd, ha nem jön vissza hozzád akkor soha nem volt a tiéd. Végezetül: Aki menni akar annak segíteni kell csomagolni, és segíteni feladni rá a kabátot. Ennyi. Jó egyedül is! És mindenkinek javasom azt megfogadni, hogy MINDIG JOBB JÖN!
Azt gondolom, ez munkahelyen is ugyanígy van. Rám jellemző, hogy erőn felül próbálok besegíteni a kollégáknak, akik persze egy idő után már természetesnek veszik, hogy mindig rendelkezésre állok, és hozzám fordulhatnak, ha valamilyen segítség kell.
Aztán egyszer meghúztam a határvonalakat - pl. hogy a félórás ebédszünetemben ne keressenek stb. Felszabadító érzés volt azt megtapasztalni, hogy attól, hogy kiállok magamért, nem tekintenek kevesebbnek, nem kedvelnek kevésbé, hogy tiszteletben tartják a döntésemet.
Szerencsés vagy! Mintha én írtam volna a cikket, csak nálam az ellenkezőjét kaptam, a kollegáktol, ill.. Főnökömtől. És még ő volt megsértődve, ha 2 év után le ültem 1x ebédelni, miközben kért hogy valamit csináljak meg! Azóta is ferde szemmel néz rám!
Huu, ez is annyira....
Nagyon mélyen tisztelem! Hihetetlenül okos dolgokat mond, és annyira ilyenek az emberek......!!
Ennek a videónak (is, mint ahogy az összes többi tartalmának) az értéke felbecsülhetetlen!
A legfontosabb, h mindennapos elfogado, konnyed, szeretetteli kapcsolatban legyek Onmagammal, a bennem lévő Isteni énnel, es akkor atalakul a kulso világ..mas szemmel nezek masokra, belulrol fakadoan kapcsolodom es nem megfelelesbol. Mert a lenyeges dolgot belulrol kaphatjuk meg: a szeretet, az életorom, a bizalom a lelekbol aramlik fel, nem masoktol jon. Ha kivulrol varom, nem lehetek oldott, mert fuggo vagyok. A belso szabadsag szabadit fel a megfelelesi kenyszerekbol.Mindez komoly belso munkat igenyel, de mindenkeppen megeri!❤
Köszönöm szépen
Nagyon várom már az új könyvet 🤗
Nagggggyon jó volt , köszönöm 👍
Köszi szépen. Ez épp jókor jött
Olyan mintha rólam szólna. Ën is ezěrt hîztam az utolsó 5 ěvben 18'kg ôrômet is szereztem "úgymond" ellensěgeimnek.
Nekem az a tapasztalatom hogy ha szerelmes vagyok akkor jön a megfelelési kényszer.(cserébe kívánom is őt) Ha szuperül el tudom engedni magam a pasim mellett az tök jó, csak épp azért lehetséges mert nem vagyok bele szerelmes és így sajna nem is kívánom. Tehát vagy vagy, valaszthatok hogy melyik rosszabb:S megfelés kényszer ami mondjuk motiváló is de hosszú távon munka , vagy a kényelmes elfogadás kompromisszum mint egy kedves nyugdíjas pár.
Köszönjük a videót 🙂
Én is sokszor éreztem úgy, hogy nem figyelnek oda a mondandómra, és rájöttem azért mert akik körül vesznek személyek többsége sötét... és nem fogja fel miről is beszélek vagy nem érzi át azoknak a témáknak az értékességét :D Így megtanultam, hogy a filozofikus okfejtéseimet, a műszaki részletekbe-belemenő beszélgetéseimet ne egy olyannak kezdjem el mondani aki agyilag olyan szinten van, hogy azt mondja magának, mi a f@szról hadovál ez itt nekem? :D nyilván egy egyszerűbb embert nem érdekli az atomfizika... Hát igen... a hasonló hasonlót vonz... Így hát inkább naplót vezetek és eltudom mesélni magamnak a mondandóimat :D haha Imádjuk egymást Én és Én.... Mindig meghallgatjuk egymást és soha sincsen vita! :D Az egyszerű emberrel egyszerű témákról kell beszélgetni... És nem próbálni minden áron megmagyarázni azt amit úgysem fog megérteni mert buta. És próbálom tanulni a rövidebb és egyszerűbb megfogalmazásokat :D Lehet eltértem a tárgytól de jól esett most ezt ki írnom magamból :P
Minden szava igaz mindennap àtèlem .A döntés naqyon nehèz
Szerintem, ha meghalnek max a csalad jonne el. De egyszeruen nem tudnek olyan dolgot csinalni, oltozkodni, viselkedni, ami nem onazonos velem, vagy masoknak valo megfelelesen alapszik. Inkabb maradok egyedul🙄
Soha jobbkor, köszönöm
Hogy tudom magam szeretni, ha édesanyámtól nem kaptam meg azt a szeretetet amit én szerettem volna? A szeretet nyelvünk különböző volt. Hogy tudok úgy megváltozni, hogy a múlt problémái ne zavarjanak?
Sokan nem kaptunk ilyen-olyan okokból elegendő mennyiségű és/vagy minőségű anyai szeretetet, mégis felnőttünk. A magunk lendületét ne a szülők tetteitől várjuk, nekünk kell mozdulni.
Miért várnánk hogy szüleink búzakalásza a saját magjainak (nekünk) a termését is megérlelje?
Szeretni önmagad? A legegyszerűbb dolgok egyike: bármit teszel, dícsérd meg magad akár hangosan, vagy egy vállveregetéssel, mosolyogj a tükörbe. Ha nem megy elsőre akkor picit erőltetni kell, amíg a kínos "muszálymosojtól" el nem neveted magad...
Ha valamit úgy érzel elrontottál, bocsájsd meg magadnak, majd gyerekes pajkossággal ugorj neki még egyszer csüggedés nélkül.
Ha más bántott meg, igyekezz mielőbb megbocsájtani, elfelejteni a sérelmet. Ne rágd magad rajta, attól jobb úgyse lesz, sőt!
A boldogtalanságod okát ne másokban keresd első sorban, ez a Te életed...
Mosolyogj és a világ vissza nevet rád!😉☺️
👍👍
Köszi! Ez igaz lehet mindenféle emberi kapcsolatra? Munkahelyi, barátira is?
Persze..
0:30 Sajnos ezt kell csinálnunk, mivel egy társadalomban élünk, ahol elvárások vannak és azoknak vagy megfelel az ember, vagy tényleg a kutya sem fog ránézni.. sőt, inkább kinézik, és kikezdik. Én például teljesen feleslegesnek tartom a munkahelyi céges rendezvényeket, mert nem folyik ott más mint piálás, meg panaszkodás... Mégis részt kell vennem ilyeneken, mert megjegyzik, szóvá teszik ha nem. Ha nem megyek, azt hallgathatom hogy "mindenből kihúzom magam és vezetőként rossz példát mutatok az alkalmazottaknak". Szóval egyszerűbb menni, a minimális időt ott eltölteni és angolosan távozni. Ez nevezhetjük megfelelésnek.. de azt is figyelembe kell venni, hogy ez egy egyszerűbb dolog, mint vitatkozni és magyarázkodni a felettesnek, hogy "miért nem". Mert bizony megkérdezik, hogy miért nem... és ha az igazat mondom? Akkor csípőből jön a hazugság a szemembe, hogy "ah, az itt nem úgy megy".. mikor meg ott vagyok, azt látom, hogy kígyósorban állnak a piás pultnál, 1-2 óra után meg taxit hívnak a kollégáknak, kik nem ismeri a mértéket. Kajára elköltenek pár 100e-et, piára meg millió feletti összeget egy-egy ilyen alkalom esetén. Több mint 8 munkahelyem volt az évek alatt, mindenhol ez ment kivétel nélkül.
Közelítve a 32-höz 1 kezemen meg tudom számolni, hogy hány embernek vagyok fontos (1-2).. hány ember érdeklődik a hogylétem felől, pusztán valódi érdeklődésből és nem egy udvariasságból ami mögött ingyen segítséget remél. Párkapcsolat.. ah, az eddig kimaradt életemből. Felvállalnám ezt? Ki van zárva!! Azt a sárdömpinget és kibeszélést nem tudnám és nem is akarom elviselni. Igen, én is meg akarok felelni valamilyen szinten és felvettem olyan tulajdonságokat amiket néha nehéz megjátszani (mint a "nem akarok megfelelni senkinek" külső mutatása), vagy nehezen akarok. Bár én inkább az önsajnálat helyett, az önfejlesztésben látom a lehetséges és helyes kiutat. pl elkezdtem nyelvet tanulni, sportolni, vállalkozás építésről olvasgatni a szabadidőmben. Ez még mindig jobb mint a felelőtlen költekezés, kicsapongó életmód, vagy ülni a sarokban szomorkodni, hogy "jaj de rossz, nem szeret senki". Szerencsére az élet sokkal szerteágazóbb, millió+1 dologgal el tudja foglalni az ember magát, ha már úgy lett huzalozva, hogy nem érzi jól magát ott, ahol a többség, az átlag igen. És igen, azt érzem, hogy rengeteg mindenben hátráltat, viszont az lenne csak az igazi önfeladás részemről, ha eljátszanám, hogy milyen fantasztikusan érzem magam.
A világot amúgy is az a bizonyos megfelelési kényszer uralja. Ha nem lenne megfelelési kényszer, meg nem szeretnék az emberek, hogy elfogadják, tiszteljék, szeressék őket, akkor barlangban élnénk még mindig és félnénk a tűztől, nem lenne motiváció. Számomra az emberek és az emberi kapcsolatok tartoznak a világ legbonyolultabb dolgai közé. Az előbbiekben leírtaktól függetlenül jól kijövök az emberek többségével egy bizonyos szintig, amíg tartom velük azt a bizonyos 3 lépés távolságot. Ha átlépem akkor abban a bizonyos kellemetlen helyzetben találom magam, hogy én többet nyújtok és még csak morzsákat se kapok cserébe. Ez van, remélem az életem hátrelévő részében sikerül megfejtenem, hogy a hiba bennem van e, vagy sem? Jelenleg úgy érzem, hogy nem. Illetve arra, hogy mit rontok/rontottam el és mit csinálok/csináltam helyesen?
Köszönöm, hogy elolvastad.
Nem tudom, hogy érdemleges válasz kell-e, vagy csak ki akartad írni - ha kell válasz, olvass tovább, ha nem, akkor ne; íme, az első igazán fontos önismereti kérdés.
Ugyanis a videóban 2:53 - nál rögtön ez a komment jutott eszembe. Jópofizni egy céges rendezvényen 1-2 óráig nekem határozottan az apró kategóriába tartozik, mert a céges rendezvények nem a mindennapok részei.
Az önfejlesztős résznél felcsillant a szemem. Sajnáltam ezt a sok rosszat, amit megélsz, és örültem, hogy azt kell látnom, mégis fejleszted magad, de sajnos nekem ez "felületi kezelésnek" tűnik (ez szigorúan az én véleményem! Mint ahogy a többi is). Csak a saját tapasztalatom tudom megosztani - én sem "ültem veszteg", mikor minden szar volt, de jobban belegondolva, ez a sok önfejlesztés valamilyen szinten vesztegelés volt.
Meg kell kérdeznem, olvastál már Almási Kitti könyveket? És úgy, hogy közben az ingeket, amiket "nyújt", felpróbálod? Foglalkozol önreflexióval?
Mert a legelső lépés rájönni, hogy a "hiba bennünk van" - mi magunk vagyunk felelősek a saját jóllétünkért (ez pl egy másik szerzőpáros, John W. James és Russell Friedman veszteségekkel foglalkozó, "Gyógyulás a gyászból" című könyvében is csodásan ki van fejtve), és már ez is önmagában nehéz, még nehezebb megtalálni, mi a hiba, hol van, és hol gyökeredzik, és a leghezebb megoldani; és ez az az önismereti út, amiről Kitti az előző videójában beszélt (és amiben arról is szólt, hogy sok ember elkezdi osztani az észt némi önismereti munka után másoknak, amit, valljuk be, most én is legjobb szándékom ellenére csinálok). A könyveiből, videóiból (és saját tapasztalatból) kiindulva, amikkel ezen az úton találkozhatunk, pocsék érzések lehetnek. Aztán egyre jobb lesz, csak ki kell böjtölni. Nem feltétlenül jó, de jobb.
Én mindig jó szívvel ajánlom mindenkinek, hogy menjen pszichológushoz. Annyi ok van rá, és végeláthatatlan lenne a kommentem, de miután meg van az aduász (hogy "nem a világ az oka, hogy szarul vagyok", és "én BÁRMIT megteszek, hogy jobbá tegyem magam"), utána a pszichológus tud megfelelő segítséget nyújtani.
Köszönöm, ha elolvastad.
Szia Doxa! Van amiben egyetértek veled amit írtál. A véleményem: De egy vezetőnek kötelessége ott lennie , mert ezzel mutatt példát, áll ki a csoportjáért, a dolgozokért, és ezért is fogják tisztelni a vezetőt. Ő az-az ember aki összetartja az embereket! Így egyben tartod őket és nem nőnek a fejedre , nem fognak tiszteletlenül bánni veled, te mutattod meg h hol a határ és egyben őket is és magadat is képviseled! Azok az emberek felnéznek Rád! Attól függetlenül hogy nem szereted, lépj túl rajta. Nézd meg inkább h milyen pozítivumot tudsz belőle kihozni. Nálunk is így cselekedett , a végére nem tisztelik mint Embert, nincs tekintélye, és most a vírus helyzet alatt tanulták meg h igazából hol van helyük.
@@andreakerekes5258 Már hogy ne volna a mindennapok része, hisz napjaim 1/3-át a cégnél töltöm, összezárva a kollégákkal, főnökökkel.. akikkel minden éveben újra és újra vita van, hogy "miért is bontom a rendet". És igen, volt rá példa, hogy egy ilyen vita után csak e-mailban kommunikált velem a felettesem 2 héten keresztül, akivel amúgy 1 egylégterű irodában ülök alig 25 m-re egymástól. Ez már igen is a mindennapok része. Ez volt a legnyugalmasabb 2 hetem a cégnél töltött idő alatt.
Ez a "hiba bennünk van" egy bizonyos szint után egy nagyon rossz hozzáállás szerintem... Igen, ott kell kezdeni, hogy a saját portánkon rendet teszünk.. de ha már rendet raktunk, akkor ne kössünk bele minden apró homokszembe. De van olyan helyzet, sok, amikor igen is nem vagyok hibás, csak azért mert máshogy szemlélem az életet és nekem más az értékrendem. "mi magunk vagyunk felelősek a saját jóllétünkért" ... Felelősek mi vagyunk 100%ig, de hogy csak és kizárólag rajtunk múlik? Na azt kötve hiszem. Én egy szóval se okoltam a világot, azért mert rosszul érzem magam.. sőt, igazat megvallva nem érzem magam rosszul. Inkább mondanám azt, hogy egy kíváncsiság van bennem a miértekért. Végtelen okot és magyarázatot lehet találni mindenre.
Nem vártam választ, csak leírtam a gondolatomat és nézőpontomat. Amúgy köszönöm.
Andrea Kerekes véleményén vagyok én is..., plusz...nagyon röviden megfogalmazva:
-ha rendben van az önértékelésünk, akkor lényegtelen, hogy "mit kapunk vissza" bármilyen emberi kapcsolatunkban, azért adunk, mert örömünket leljük benne. Persze fontos a visszaigazolás, de nem létfontosságú.
-magasabb önértékeléssel jól érezzük magunkat egyedül is akár, illetve idővel magasabb önértékelésű emberek "csapódnak" hozzánk. Érdemes felmérni emberi kapcsolatainkat. Egyébként 1-2 őszintén érdeklődő ember - ha egy életen át kitart - sokkal jobb, mint 40-50 felszínes "barát"...
@@RecipesoftheWorldTsabeeKitchen Csak akkor van a probléma.. maradjunk az én estemnél.. hogy az önzetlen adást, amiért nem várok semmit cserébe.. a másik fél elkezdi kihasználni és egyre többet és többet akar.
Visszaigazolás fontos, de nem szükséges? Már hogy ne lenne. Mintha azt mondanád, hogy a munkáért nem jár fizetség.. boldogítson a tudat, hogy dolgozhatsz.
Én megelégednék 1 valóban őszinte érdeklődővel az ellenkező nemből hosszútávon is. A probléma, az őszinteségben van, meg a hosszútávban, meg az érdeklődőben.
Kedves Kitt! Amator festokent zavarja a szememet, h nincsenek színek. Legalabb a hatterben lenne itt ott egy kis intenzivebb szin, v legalabb ne feher v szurke. A videoi szuperek! Orulok, h ratalaltam.
Én manapság inkább nem akarok megfelelni másoknak!
Ha meg nem fogok érvényesülni, ez van! Örültem, hogy létezhettem!
Kedves Kitti!
Egyik elbeszélésében mesélt, hogy nem hisz az asztrológiában. (Ezzel nincs is gond! 😊 )
Ám, amiről most beszélt, az bizony a Mérleg jegyében érdekelteket érinti.
Nekem 3 bolygóm is van a Mérlegben, úgyhogy nagyon érdekel a téma.
Köszönöm!
És mi van akkor, ha az az ember, aki meg szeretne felelni a másuknak, pont ebből a mentalitásból adódóan csak úgy hiszi, hogy a másiknak nem elég jó? 🤔
Az nyilvánvaló egy idő után.
Gyerekkorban kell keresni a "nem vagyok elèg jò" kèrdèsre a vàlaszt.
Szerintem minden èrzès ami feljön tàrsas kapcsolatainkban ès zavar engem annak gyökere a gyerekkorban keresendő.Figyeljük meg, vegyük èszre hogy ez az èrzès,gondolat hamis, gyerekkori kielègìtetlen szüksègletünkből jön.
Tartom magamat nőként, hogy a férfiaknál legnagyobb kártevő a világon nincsenen. Engem egész gyerek koromtól kezdve csak férfiak kínoztak, meg mint fizikailag, mint lelkileg. Én úgy gondolom nőként hogy a férfiak nélkül sokkal szebb, és jobb jövőt lehetne kialkaítani a földön. Perezs vannak oly a nők anyák akik nélkül szebb lenne a föld és jobb a boldogabban szabadabban tudnának élni. Én abban a jövő képben hiszek, ahol sokkal kevesebb embert lenne, és ki lehetne szűrni hogy kik vállalhassank be egyáltalán gyerekeket. Én oly a kiszamítható precíz gond nélküli és fájdalom kelüli jövőben hiszek, ahol nem engednek a pszichés zavarakotol szenvedő embereknek hogy gyereket bevalaljanak. Én igen is pszichés állapothoz és anyagi feltételhez kötném szigorúan a gyerek vállalást. Mert az nem egyenlőség ha otthon is a szülők főleg a z apák meg a testvérek megkinoztak egy gyereket, utána meg be egy egy iskolában az a gyerek és ott is megkinozzak a többi gyerek zat az egy db gyereket. Ez nem egyenlőség ez nem igazságosság ez hátrány és diszkrimináció, mint az intézmények részéről, mint a családja részéről az. Itt nincs egynelo bánásmód itt csak mázli van, ki hová születik le. És a szerencse a mázli nem egyenlő az egyenlőséggel a dmeokráciaval.