Hűűűhaaaa, akkor én vagyok a kivétel, 42 éves vagyok és a saját anyukám nem hitt bennem, most kezd valóra válni.. Minimum 15 év önismeret, hit, szeretet, múlt feldolgozás iszonyat önmunka, de mwgéri!!! Mindezt tök egyedül semmi támogatással. Akkor is!!!!!!!!!!!!! Soha ne adjátok fel, mert mindig van kiút 😍😉
A " Veszteségből győzelem" témájú előadásodban az életemre ismertem. Döbbenetes hogy tényleg nem tudhatjuk, hogy a tragikus élethelyzetek később milyen új alapot adhatnak az életünknek. A 10-es és 20-as éveim állandó anyagi nélkülözésekkel és folyamatos kudarcokból álltak. Annyiszor buktam el, hogy "kiégtek a biztosítékaim" így többé már nem számított hogy mit veszíthetek, mert igazából nem volt mit. Azt hittem és úgy tűnhetett hogy sodródok és nem irányítom az életem, de valójában csak sosem maradtam benne olyan munkahelyi vagy egyéb élethelyzetekben amikben erős szorongást éltem meg, hanem ugrottam még akkor is ha még nem láttam hová. Aztán 35 éves koromra eljutottam oda hogy azt mondjam: igen mindig is ide akartam eljutni, érzelmileg , szellemileg és anyagilag is.
Azt hiszem én pont ide tartozom...😅 18 évesen muveszettortenetet akartam tanulni,de sajnos nem vettek fel...így élményem a jogra amit én személy szerint nem szerettem, így otthagytam ket év után. Ezt követően elvegeztem alapszakon a nemzetközi kapcsolatokat majd mesteren a védelem és biztonsagpolitikat...soha egyikben sem dolgoztam egy percet sem. A munkáinak(irodai) soha semmi köze nem volt ahhoz amit tanultam és nem is szerettem egyiket sem...most 31 eves vagyok és sokszor azt érzem h mar késő változtatni,anya vagyok és feleség...muszáj pénzt keresni...nem lehet csak úgy ugrálni mint huszon évesen! (Igen tudom h munka mellett is lehet tanulni, igy lett Msc diplomam) Egy szó mint száz, nagyon igaz minden szó...de akkor hogy is kezdjen neki az ember amikor azt se tudom mihez kezdhetnék?!😅😅😅
Kedves Kitti, hozzászólok! Nagy tisztelője vagyok. Nekem kisebbrendűségi komplexusom van mindig főleg ha tanulásról van szó. Sajnos a családban is elég sokszor megkaptam a "hülye vagy" jelzőt. Azt hiszem most, hogy önálló vagyok ezen dolgozom , hogy fejlesszem magam és tudom azt is, hogy annyit értem el eddig amire képes vagyok ez senkinek nem a hibája. Még is hogy lehet ezeket a komplexusokat átírni? Pl. Az is zavarna ha egy jobban kereső partnerem lenne v. diplomás. Több pszichiáter nem tudott ezzel mit kezdeni mert csak azt tudtak mondani ne akarjak megfelelni es higgyek magamban. Nyilván akkor valóban ilyenek a szellemi adottságaim de ennek ellenére mégsem tudok ebbe beletörődni, és megoldani a helyzetet vlmiféle eredménnyel. Elégedetlenül frusztrált vagyok, hogy pl. egy nyelvvizsgát le tudjak tenni. Ugyanakkor a gyakorlatban sokszor feltűnően jobbat gondolnának rólam amikor beszélnek, dolgoznak velem. Bátor szószólója vagyok bizonyos helyzeteknek talan azert mert érzelmileg jobban rá tudok hangolódni a dolgokra, emberekre es ez valóban jól is sikerül és megoldodik egy másokat zavaró helyzet, dolog. Örülnék egy józan válasznak bárkitől. Gondolom nem csak én vagyok frusztrált egy ilyen teljesítményorientált /diplomakozpontu világban... Sajnos az idő meg megy és munka és egyéb dolgok mellett újra tanulni szinte lehetetlen. Közben meg mindjart 40 leszek és magánéletben is szeretnék már eredményt elérni...
Kedves Erika! Teljesen egyetértek Önnel. Ez a frusztráció engem is érint . A 20-as éveim nem éppen a tanulásról szóltak, valamint sok tényező miatt nem oda jutottam el sem én, sem a testvérem, ahova szerettünk volna. Viszont nem lehetetlen újra tanulni! Nővérem 40 évesen ment vissza a főiskolára. Nehéz neki munka mellett, sokszor teljesen ki van , hogy nincs ideje tanulni, de valahogy mindig megoldja. Ügyes. :) Én pedig éppen azon gondolkodom, hogy mit kellene tanulni, mi az ami igazán érdekel. 😉 Remélem nem adta fel és sikerült megtalálni a módját hogyan tudna újra tanulni . 😊✌️Sok sikert.
En sodródom sajnos az életel sajnos köszönhető a mostani politikának kedves Kitti három dologtól függ a bulvár tol függ a médiátol és függ a politikától.
Comment by Andy Somy - I am so familiar with working hard to achieve something (eg getting a particular job) and when i get it I change my mind and dont want it any more, cancel it, and start seeking for something different. I have thrown to the wind the love lady of my life (several)... jobs... opportunities. Aj-jaj-jaj...
Hűűűhaaaa, akkor én vagyok a kivétel, 42 éves vagyok és a saját anyukám nem hitt bennem, most kezd valóra válni.. Minimum 15 év önismeret, hit, szeretet, múlt feldolgozás iszonyat önmunka, de mwgéri!!! Mindezt tök egyedül semmi támogatással. Akkor is!!!!!!!!!!!!! Soha ne adjátok fel, mert mindig van kiút 😍😉
A " Veszteségből győzelem" témájú előadásodban az életemre ismertem. Döbbenetes hogy tényleg nem tudhatjuk, hogy a tragikus élethelyzetek később milyen új alapot adhatnak az életünknek. A 10-es és 20-as éveim állandó anyagi nélkülözésekkel és folyamatos kudarcokból álltak. Annyiszor buktam el, hogy "kiégtek a biztosítékaim" így többé már nem számított hogy mit veszíthetek, mert igazából nem volt mit.
Azt hittem és úgy tűnhetett hogy sodródok és nem irányítom az életem, de valójában csak sosem maradtam benne olyan munkahelyi vagy egyéb élethelyzetekben amikben erős szorongást éltem meg, hanem ugrottam még akkor is ha még nem láttam hová.
Aztán 35 éves koromra eljutottam oda hogy azt mondjam: igen mindig is ide akartam eljutni, érzelmileg , szellemileg és anyagilag is.
Nagyszerűek ezek a videok! Köszönöm!!
Nagyon jók a videók! Köszönöm!😊
Drága Kitti! Ez a videó is aranyat ér!❤ Köszönjük szépen!!🙏
Köszönöm Szépen meg megszívlelendő
Szuper téma!
Kicsit még hallgattam volna 🤔
Igen ,ezt jól megfogalmazta és szépen felépítette. Köszönöm és adott egy kis erőt. Szerintem tökéletesen levezette és elmagyarázta.
Köszönöm!! Pont akkor jött ez a videó amikor kellett😊
Hú, ez telitalálat! Könnyeimmel küszködve néztem végig a videót! Nagyon pontosan írja le a sodródás lépéseit...
Koszonom! Teljesen egyetertek!
Azt hiszem én pont ide tartozom...😅 18 évesen muveszettortenetet akartam tanulni,de sajnos nem vettek fel...így élményem a jogra amit én személy szerint nem szerettem, így otthagytam ket év után. Ezt követően elvegeztem alapszakon a nemzetközi kapcsolatokat majd mesteren a védelem és biztonsagpolitikat...soha egyikben sem dolgoztam egy percet sem. A munkáinak(irodai) soha semmi köze nem volt ahhoz amit tanultam és nem is szerettem egyiket sem...most 31 eves vagyok és sokszor azt érzem h mar késő változtatni,anya vagyok és feleség...muszáj pénzt keresni...nem lehet csak úgy ugrálni mint huszon évesen! (Igen tudom h munka mellett is lehet tanulni, igy lett Msc diplomam)
Egy szó mint száz, nagyon igaz minden szó...de akkor hogy is kezdjen neki az ember amikor azt se tudom mihez kezdhetnék?!😅😅😅
❤️🙏
Kedves Kitti, hozzászólok!
Nagy tisztelője vagyok.
Nekem kisebbrendűségi komplexusom van mindig főleg ha tanulásról van szó. Sajnos a családban is elég sokszor megkaptam a "hülye vagy" jelzőt. Azt hiszem most, hogy önálló vagyok ezen dolgozom , hogy fejlesszem magam és tudom azt is, hogy annyit értem el eddig amire képes vagyok ez senkinek nem a hibája.
Még is hogy lehet ezeket a komplexusokat átírni? Pl. Az is zavarna ha egy jobban kereső partnerem lenne v. diplomás.
Több pszichiáter nem tudott ezzel mit kezdeni mert csak azt tudtak mondani ne akarjak megfelelni es higgyek magamban. Nyilván akkor valóban ilyenek a szellemi adottságaim de ennek ellenére mégsem tudok ebbe beletörődni, és megoldani a helyzetet vlmiféle eredménnyel. Elégedetlenül frusztrált vagyok, hogy pl. egy nyelvvizsgát le tudjak tenni.
Ugyanakkor a gyakorlatban sokszor feltűnően jobbat gondolnának rólam amikor beszélnek, dolgoznak velem. Bátor szószólója vagyok bizonyos helyzeteknek talan azert mert érzelmileg jobban rá tudok hangolódni a dolgokra, emberekre es ez valóban jól is sikerül és megoldodik egy másokat zavaró helyzet, dolog. Örülnék egy józan válasznak bárkitől.
Gondolom nem csak én vagyok frusztrált egy ilyen teljesítményorientált /diplomakozpontu világban... Sajnos az idő meg megy és munka és egyéb dolgok mellett újra tanulni szinte lehetetlen. Közben meg mindjart 40 leszek és magánéletben is szeretnék már eredményt elérni...
Kedves Erika!
Teljesen egyetértek Önnel. Ez a frusztráció engem is érint . A 20-as éveim nem éppen a tanulásról szóltak, valamint sok tényező miatt nem oda jutottam el sem én, sem a testvérem, ahova szerettünk volna.
Viszont nem lehetetlen újra tanulni! Nővérem 40 évesen ment vissza a főiskolára. Nehéz neki munka mellett, sokszor teljesen ki van , hogy nincs ideje tanulni, de valahogy mindig megoldja. Ügyes. :)
Én pedig éppen azon gondolkodom, hogy mit kellene tanulni, mi az ami igazán érdekel. 😉
Remélem nem adta fel és sikerült megtalálni a módját hogyan tudna újra tanulni . 😊✌️Sok sikert.
Merj élni 😍😘👍
Huh, ennek elég hirtelen lett vége, de talán így akaratlanul is akkorát szól, amekkorát kell.
Eshet ez is balul. Nyögöm is épp ennek következményét.
Gyönyörűen elmondtad kedves Kitti de mai világban meg amilyen potika van nagyon nehéz és az emberek sem már olyanok nehéz megbízni másokban.
Az álmok megvalósításához idő ÉS pénz kell. Hol az egyik nincs, hol a másik, van amikor egyik sincs.
Na igen nem is kètsèges, hogy inkább beleteszi magát az ember mint bànni halàlunk pillanatàig!
En sodródom sajnos az életel sajnos köszönhető a mostani politikának kedves Kitti három dologtól függ a bulvár tol függ a médiátol és függ a politikától.
Comment by Andy Somy - I am so familiar with working hard to achieve something (eg getting a particular job) and when i get it I change my mind and dont want it any more, cancel it, and start seeking for something different. I have thrown to the wind the love lady of my life (several)... jobs... opportunities. Aj-jaj-jaj...