TÜKÖR- Soma Mamagésával

แชร์
ฝัง
  • เผยแพร่เมื่อ 25 ธ.ค. 2020
  • #tukor #somamamagesa #spitergyongyi #peterfijudit
    "Tükörvilág van. Akit idegesítek és irritálok az nem rólam szól, hanem róla!" Soma
    IRATKOZZATOK FEL:
    bit.ly/2ty9smG
    Spitzer Gyöngyi, születési nevén Somogyi Gyöngyi Zsuzsanna, művésznevén Soma Mamagésa énekes, előadóművész, spirituális tanító.
    Arra a kérdésre, hogy mi szeretne lenni, már pici korában ezt válaszolta: „színész, költő, festő, író”. Kétéves koráig Debrecenben, majd 18 éves koráig Hajdúnánáson élt. Nagyon szeretett iskolába járni. 6 és 20 éves kora között folyamatosan vers- és prózamondó versenyeken vett részt. Nagyon fontos része volt az életének a család. A mások iránti felelősség megtanulása hasznos volt számára és a mai napig hálás érte. 5 éves korától 21 éves koráig végig a Színművészeti Főiskolára készült, nem vették fel.
    Húszévesen költözött Budapestre. A rendszerváltás előtti években a hazai alternatív, underground művészeti élet paradicsomában énekelt, színjátszással foglalkozott, performenszeket csinált, előadásokat tartott. Bekerült Jeles András "Monteverdi Birkózó Köre" elnevezésű - a kor legelismertebb underground - színházába.
    A médiába 1989-ben robbant be, elsőként Déri János hívta be az Éjszaka című műsorába, hogy ott élőben mutasson be részleteket az Élet és Irodalomban megjelent „Szexuális szakácskönyv”-éből. (Ebből lett később, 2012-ben az Afrodiziákumok szakácskönyve.) Ezután Friderikusz Sándor show-iban szerepelt rendszeresen. (TV műsorokban és azon kívül is.) Népszerű lett szókimondó, szabad szellemiségével.
    Meghatározónak tartja, hogy 1986-ban megismerkedett Wahorn András képzőművész-zenésszel (a Bizottság zenekar akkori tagjával), akivel azóta is barátságban van. Több közös munkájuk volt. ’87-ben forgattak közösen egy videoklippet, amiben ő volt az énekesnő és a dalszöveg író. Nyitotta meg Wahorn kiállítását, a 2016-ban megjelent Wahorn forever könyvben írása jelent meg.
    Egy betegség kapcsán - hangszalag csomó - elindult a tudatosság útján. Beiratkozott ezoterikus - és spirituális kurzusokra és kineziológiai tanfolyamra. Rengeteget mozog, lételeme a mozgás. Tudatosan tett a fizikai és lelki egészségéért. A belső úton '95. májusa óta folyamatosan segíti a kineziológia, amihez azóta nagyon sokféle önismereti és öngyógyító módszer jött még.
    Missziójának érzi az "ébresztgetést". Lélekemelő előadásokat, kurzusokat és táborokat tart az országban, melyek az öntudatra ébredés fontosságáról és a spirituális felébredés jelentőségéről szólnak.
    2012-ben megkapta a Civil Alapítványtól az „A NŐ, aki a legtöbbet tette a nőkért 2011-ben” díjat.
    2006-ban Megalapította a Libidó nevű zenekart. 2009 decemberében, a saját női zenekarával az Éva Komplex-szel debütált a Gödörben. Egy év múlva a három lány helyett három fiút hívott a zenekarba, ami a VANAVAN nevet kapta. 2014-ben férjével, Lőrincz Györggyel, megalapították a CSOKAPASZI együttest. 2015-ben VANAVAN nevű zenekarával - új tagokkal - debütált az Everness fesztiválon. Rendszeresen koncertezik a zenekarral.
    Kövess minket itt! ►
    Facebook: bit.ly/301OFEo
    Instagram: bit.ly/2ZUwe4b
    Web: www.szfera.com | hamarosan
  • บันเทิง

ความคิดเห็น • 131

  • @kisbolgo
    @kisbolgo 3 ปีที่แล้ว +35

    Hölgyeim, Hajrá! Örülök, hogy ennek a korszaknak tanúja lehetek! 😊👍

  • @zsuzsahiri1075
    @zsuzsahiri1075 3 ปีที่แล้ว +14

    Ki volt az a f..., aki téged 3-szor is eltanacsolt a Színművészetirol? Fantasztikus ős energiás, csodás színésznő (is) vagy drága Somita! 💗

  • @erikabertenyi1840
    @erikabertenyi1840 3 ปีที่แล้ว +21

    Nagyon szeretem Somát! Nagyon fontos szerepet képvisel, segít minket nőket, hogy elfogadjuk magunkat, akár 64 hibánkkal együtt. Én is szeretem magam, de ez fiatalabb korban nehezebben megy. Minden külső visszajelzés nélkül, tisztában lenni az értékeinkkel, ehhez bölcsülni kell. Ő egy lökés hullám terápia a nőknek. Köszönjük.

  • @erikadaniel569
    @erikadaniel569 3 ปีที่แล้ว +65

    Somát receptre kéne felírni!!! 👌😃Imádom ezt a nőt!🙏😘

  • @karinatakacs3267
    @karinatakacs3267 3 ปีที่แล้ว +14

    Istenem imádom ezt a nőt!!❤️

  • @smaragd51
    @smaragd51 3 ปีที่แล้ว +27

    Nagyon oda kellett koncentrálnom a beszélgetésre, hisz Soma gondolatai, magyaràzatai, tudáshalmaza, energiabombája felemelik az ember tudatàt egy magasabb szintre. Megértettem a remek kérdéseidre kapott válaszokat. Úgy érzem, többször meg fogom hallgatni ezt a beszélgetést, mert szeretném magamévá tenni Soma életszemléletét. Köszönöm, hogy meghívtad őt, kedves Jutka.🌺👍

  • @komlosiandrea3225
    @komlosiandrea3225 3 ปีที่แล้ว +15

    Köszönöm szépen ezt az interjút!!!Igen sok ember él "sötétségeben", nekem szerencsém van ,egy olyan társ van mellettem ,aki felemel. Sajnos sok embernek mondják meg mit tegyenek és sokan hagyják és így élnek le egy életet ,ezek az emberek ugyanígy bánnak embertársaikkal és nyomorítják meg lelkileg azokat, akik akár közel állnak hozzájuk. Szuper interjú volt és még egyszer köszönöm!!!

  • @51atram
    @51atram 2 ปีที่แล้ว +3

    Kedves Soma! Korod nagy művésznője vagy💕! Annyira szép ez a ruha👗

  • @zsuzsilaterner6338
    @zsuzsilaterner6338 3 ปีที่แล้ว +12

    Köszönöm!!Nagyon tetszett!Tisztellek es nagyon kedvellek
    kedves Soma!Megegyszer köszönöm!!!!

  • @emesemajorossonnenberg
    @emesemajorossonnenberg 3 ปีที่แล้ว +6

    Szenzäcióós volt! Imädnivalo Soma, mindig birtam, de nem voltam kepben, hogy ennyire kiegyensulyozott, okos mondanivalot is ätadhat embereknek es az ennyire nyilvänvalo spiritualitäs nöi peldakepe. Nekem rendkivül szimpatikus ez az attitüd, kicsiben gyakorlom regota, de itt a beszelgetesben a lenyeget megfogalmazta mindenki szämära erthetöen. Ehhez viszont, Judit kerdesei nagyon jol segitettek, kibontani es ätadni nekünk, amiert nagy-nagy köszönet, kedves Judit ! Ez ilyenkor sikerülhet ennyire jol, ha erzödik, hogy kiväncsi ezekre a dolgokra, kiväncsi az emberre, az alanyra es felkeszülten es rähangolodva vele együtt , haladnak, eligazodasi pontokat megfogalmazva, utravalo , okos gondolatokat kiemelve a nezöknek. En többször visszatekertem, ujra neztem, sok mondat megerösitest kapott nälam, amiröl tudtam, olvastam s ez jo energiäkat közvetit, szerintem, nemcsak nekem. Köszönet !

  • @lovecat80
    @lovecat80 3 ปีที่แล้ว +24

    Nagyon jó volt! Nekem külön tetszik ahogy Soma lenyugodott mostanában, kevésbé polgárpukkasztó és letisztultabb az egész személyisége és mondanivalója. Szuper mantrak! 🤩

  • @andisoltesz9248
    @andisoltesz9248 3 ปีที่แล้ว +6

    Minden tiszteletem a tiéd Soma!🙏🏻

  • @darlaaddams7169
    @darlaaddams7169 3 ปีที่แล้ว +6

    Kedves Judit, halasan koszonom ezt a csodalatos energizalo interjut Somaval, Perubol is! ❤️🙏🏻

  • @marikanok9786
    @marikanok9786 3 ปีที่แล้ว +4

    Édes,drága Judit!!!Annyira jó ,hogy meghívtad a Somát!!!Imádom ,hogy mer szabadnak lenni ,szabadon gondolkodni,cselekedni!!!!Mindig rácsodálkozok ,hogy ugyanazokat mondja ,amiket én is gondolok!!!Szeretettel Hópihe~{( :-)*****~{}~

  • @odettontheway
    @odettontheway 3 ปีที่แล้ว +39

    Szuper lett! Nagyon sok útravalót lehet ebből elvinni. 🙏🏻

  • @truffle_and_sony
    @truffle_and_sony 3 ปีที่แล้ว +14

    Milyen sokat elárul az emberről, ahogy megnézi, megfogja a virágokat :)
    “Arra erőltetik, aki hagyja.”
    IGEN.

  • @Drubaldo
    @Drubaldo 3 ปีที่แล้ว +9

    Kedves Judit, Már sok Tükör műsort megnéztem, és minden vendégétől kaptam valamit. Ajánlom is az ismerőseimnek, barátoknak, családnak függetlenül attól, hogy némely férfi társam csak legyint vagy nevet rajtam. Nagyszerű riportokat készít kedves Judit és remélem hosszú éltű lesz műsora. Önnek köszönöm, hogy meghívta Gyöngyit.
    Gyöngyinek pedig nagyon köszönöm, hogy emlékeztetett sok olyan dologra, amiről utóbb "elfeledkeztem", pedig rendkívül fontosak!

  • @henriettanagy8480
    @henriettanagy8480 3 ปีที่แล้ว +5

    Hú, ez az egyik legnehezebb dolog az életben, hogy a rosszindulatú emberek obszcén beszólásaira ne húzzuk fel magunkat. Gratulálok Soma, hogy neked már sikerült! Tetszik az ezzel kapcsolatos gondolatmeneted. Nekem sajnos még nem sikerült, pedig próbálom őket elfogadni. De lehet ez majd csak a kövi életemben sikerül.

  • @ritap13236
    @ritap13236 3 ปีที่แล้ว +8

    Köszönöm szépen nekem eddig az a legjobb interjú. Nagy igazságok nagy ébredések ✨

  • @pityunebrad8909
    @pityunebrad8909 3 ปีที่แล้ว +6

    Kedvelem Somát,jó kis beszèlgetès volt!

  • @enikovarga4470
    @enikovarga4470 3 ปีที่แล้ว +9

    Szia!Nagyon szeretem követni a műsorodat😍,számomra ez volt a legjobb interjú amit készítettél☺❤
    Gratulálok👏
    Somával beszélgetni egy kincs❤

  • @erikapappne5271
    @erikapappne5271 3 ปีที่แล้ว +1

    Nagyon jó volt a riport, és Én is nagyon szeretem Somát. Támogatom hogy több nő legyen felelős beosztásban, és politikai pályán de a kulturált viselkedés, tudás, megjelenés alap kell hogy legyen. Tapasztaltam, a nők több mint a fele, férfi főnököt szeretne és nem nőt ez sem véletlen.

  • @stohrtekla
    @stohrtekla 3 ปีที่แล้ว +5

    Én imádom ezt a Nőt! 💐

  •  3 ปีที่แล้ว +11

    Legjobb fej vagy meg mindig, kedves Soma Mamagesa!

  • @MsShilon
    @MsShilon 3 ปีที่แล้ว +9

    De jó volt hallgatni :) 👌

  • @tundesipos3099
    @tundesipos3099 3 ปีที่แล้ว +2

    Nagyon tetszet . Köszönöm

  • @zanetabogacova2657
    @zanetabogacova2657 3 ปีที่แล้ว +11

    Ez nagyon jólesett,örülök hogy megnézhettem👏🥰

  • @gyorgyikovacs9057
    @gyorgyikovacs9057 3 ปีที่แล้ว +6

    Régen amikor a nyilvánosság elé kerül Soma ,nagyon kiakadtam rajta, de egyben irigyeltem is egyben.
    Figyelem a munkásságát ,valóban sokat változott előnyére.

  • @nikolettatordai1982
    @nikolettatordai1982 3 ปีที่แล้ว +4

    Soma nagyon sokszínű NŐ!
    Imádtam ❤️

    • @toth.emese.vagyok
      @toth.emese.vagyok 3 ปีที่แล้ว

      De jó volt! Szégyentelen Somita drága :D felemelő volt a végén az ajándék mantra is, köszönjük :D

  • @anitabudai7586
    @anitabudai7586 3 ปีที่แล้ว +20

    Somát az arca és a szeme csillogása teszi hitelessé! Olyan mintha megállt volna felette az idő, csak bölcsebb lett, de nem öregedett.

  • @veravoros9127
    @veravoros9127 2 ปีที่แล้ว +1

    szenzációs, nagyon köszönjük!

  • @hegiandi
    @hegiandi 3 ปีที่แล้ว +2

    MINDEN Soma riportot szeretek és értek!
    Judit "Tükör" műsora pedig egy csodás ötlet!
    nagyon bensőséges beszélgetések kerekednek (Y)

  • @mariamigneprazsmari7154
    @mariamigneprazsmari7154 3 ปีที่แล้ว +6

    Zseniális beszélgetés! Hálás szívvel köszönöm!

  • @agnesnagy5978
    @agnesnagy5978 3 ปีที่แล้ว +1

    Hálásan köszönöm! Ébresztő emberek!

  • @zsuzsannaranics6550
    @zsuzsannaranics6550 2 หลายเดือนก่อน

    Imádom ezt a nőt❗
    Jó lenne találkozni vele🙏
    Ilyen egy igazi ember❤

  • @gloriaujvari9040
    @gloriaujvari9040 3 ปีที่แล้ว +6

    Annyira jó volt ezt hallgatni! Az integrált nő! Kedves Soma vezesd a csajokat! Annyira jó az amit csinálsz!!! 😘😘😘😘

  • @barbie870202
    @barbie870202 3 ปีที่แล้ว +2

    A beszélgetés kb 40 perctől lett igazán jó és roppant èrdekes !
    Ez nagy kàr!
    Viszont ezt a kis időt nagyon élveztem ! köszönöm:)

  • @barbaramerenyi3555
    @barbaramerenyi3555 3 ปีที่แล้ว +3

    Nagyon jó a riporter !! Vagány, laza ,jó fej !

  • @zitahalasz
    @zitahalasz 3 ปีที่แล้ว +3

    Sokat adott nekem ez a beszélgetés! Köszönöm

  • @VictorKondoros
    @VictorKondoros 3 หลายเดือนก่อน

    Nagyon jo a tukor...

  • @evakaposi1323
    @evakaposi1323 3 ปีที่แล้ว +3

    Szeretem ezt a csajt!!!!!!!Köszönöm Judit ezeket a színvonalas beszélgetéseket!!!!

    •  3 ปีที่แล้ว +3

      Koszonet Eva❤️ Probalkozom! Boldog uj evet kívanok!

  • @feherevi
    @feherevi 3 ปีที่แล้ว +2

    Ez nagyon szuper beszélgetés volt, sok-sok tanulsággal, útmutatóval! Köszönöm! :)

  • @martakomlosi5374
    @martakomlosi5374 ปีที่แล้ว +1

    Fantasztikus érezni az energiát!

  • @martaernst7369
    @martaernst7369 3 ปีที่แล้ว +2

    Szuper választás! 👍🙏✨

  • @csakazutyu
    @csakazutyu 3 ปีที่แล้ว +8

    Fantasztikus riportalany Soma! Evek ota nagyon kedvelem. Egyszer remelem az elkepeszto humora is prioritast kap. Minden jot ❤️

  • @kepicsrenata124
    @kepicsrenata124 3 ปีที่แล้ว +1

    Fantasztikus beszélgetés és Soma nagyon magával ragadó. Köszönöm az élményt xx

  • @evapapp8354
    @evapapp8354 3 ปีที่แล้ว +2

    Gratulálok. Fantasztikus müsor volt. Soma egy csoda. Élvezettel néztem. Köszönöm.

    • @istvanneguba7872
      @istvanneguba7872 3 ปีที่แล้ว

      Nagyon sok oldalú bölcs világot latot ember. Sok női problémát megutat. Boldog ünnepeket és még sok érdekes riport alanyokat! 🎄🎉

    • @juliapongracz9599
      @juliapongracz9599 3 ปีที่แล้ว

      Köszi Soma ! Indulnak kéne a választáson 2022.pártot kéne alapítani én benne lennék! Hála a videotokért 💯❤😊

  • @judyd9779
    @judyd9779 2 ปีที่แล้ว +1

    Tanulsagos volt,amit a Mamagésa elmondott. Ferfiak is meghallgathatnak ezt,jó haszn(n)ukra valna :)

  • @edittamaramenyhart7360
    @edittamaramenyhart7360 3 ปีที่แล้ว +2

    Köszönlek Soma😀❤️

  • @enigombos
    @enigombos 3 ปีที่แล้ว +1

    Köszönöm a beszélgetést. Nagyon jó volt végighallgatni. Szabadságon vagyok, a barátaim filmeket ajánlottak nekem. Nem vagyok egy nagy filmnéző, viszont riportokat, beszélgetéseket szívesen nézek és hallgatok. A mai, felüdülés volt számomra, sokáig hallgattam volna ...❤❤

  • @lidiakovacs7911
    @lidiakovacs7911 3 ปีที่แล้ว +1

    lenyugozott, felviditott, eleterot adott, koszonom

  • @agnesrusai780
    @agnesrusai780 ปีที่แล้ว

    Fantasztikusan jó beszélgetés Somitával,köszönöm!

  • @helgavarga4843
    @helgavarga4843 3 ปีที่แล้ว +1

    imádom🤩😇🙏

  • @annanemeth1060
    @annanemeth1060 3 ปีที่แล้ว +10

    JUDIT imádom a beszélgetéseidet, további lehetőségeket és sikereket kívánok! ❤️

    •  3 ปีที่แล้ว +3

      Szia Ancsa, nagyon koszonom! Remelem megtalal a lehetoseg es a siker is! Csodas unnepeket es uj evet Neked!

    • @annanemeth1060
      @annanemeth1060 3 ปีที่แล้ว

      @ köszönöm a jókívánságokat, viszont kívánok neked is boldog új évet!

  • @lilinagy3279
    @lilinagy3279 3 ปีที่แล้ว +4

    Imádom Somát! Minden interjú és szereplése egy csoda❤️❤️❤️

  • @agnesnagy5978
    @agnesnagy5978 3 ปีที่แล้ว

    Hálásan köszönöm!

  • @gubuci1
    @gubuci1 3 ปีที่แล้ว +7

    Kedves Judit! Köszönöm az értékes műsorát, annyira felemelő ilyen interjúkat hallgatni. Soma pedig egyszerűen Csodálatos!❤❤

    • @szilviamagyel3972
      @szilviamagyel3972 3 ปีที่แล้ว

      Nagyon, de nagyon sokat segített ez most nekem.
      Köszönöm.

  • @anikoakarsu5184
    @anikoakarsu5184 3 ปีที่แล้ว +6

    Köszönöm Judit! Fényt hozol az "alvó" sokaság nyomásába!

  • @boaszamlazasboa-seckft.7490
    @boaszamlazasboa-seckft.7490 3 ปีที่แล้ว

    Köszönöm szépen a beszélgetést! Imádom ezt a Hölgyet! Mindenben egyet értek vele! :-)

  • @julissza
    @julissza 3 ปีที่แล้ว +2

    Köszönöm!

  • @zoltankiss-jakab1807
    @zoltankiss-jakab1807 3 ปีที่แล้ว +2

    Nagyon jó beszélgetés, köszönöm szépen! Én minden nap dícsértem a volt feleségem, de nem azért, mert kell, hanem mert úgy is gondoltam. Sajnos ez sem volt elég, elhagyott. Van akinek semmi nem jó, ez az én tapasztalatom.

  • @ahelgeorgina8806
    @ahelgeorgina8806 3 ปีที่แล้ว +2

    Csodálatos volt, mint minden beszélgetés, gratulálok!!

    •  3 ปีที่แล้ว

      Nagyon kedves! Koszonjuk!🤗

  • @nikolettabato2776
    @nikolettabato2776 3 ปีที่แล้ว +1

    🙏Szuper 👌

  • @melindapare2221
    @melindapare2221 3 ปีที่แล้ว +1

    Hihetlenül sok erőt kaptunk mi " Királynők" a Teremtőtöl. Adjunk hálát érte, bármilyen nehéz helyzetek voltak, vannak, lesznek. Soma nálam sokkal fiatalabb, s a folyamatot a minőség vágyát, gyümölcsének megélését hihetetlenül hitelesen adja. Köszönöm nektek. Szeretlek benneteket.

  • @balintnesimai5901
    @balintnesimai5901 3 ปีที่แล้ว +4

    Soma nagyon okos nô jó hallgatni💓

  • @krisztinahorvath8978
    @krisztinahorvath8978 3 ปีที่แล้ว

    Köszi!🙏

  • @ferencnemankovics8116
    @ferencnemankovics8116 3 ปีที่แล้ว +5

    Nagyon tetszett a beszélgetés,a Kadarkai is.

    •  3 ปีที่แล้ว +1

      Szuper jo hír:) koszonet!

    • @bmt9811
      @bmt9811 3 ปีที่แล้ว

      A Kadarkaist hol nézted?Köszönöm ha ideírod!

  • @andreabaracsinebalogh5279
    @andreabaracsinebalogh5279 3 ปีที่แล้ว +4

    Nagyon jó! Csak az igazat mondja. Nagyon szeretem. Sok sikert drága Soma!

    • @marianneros6398
      @marianneros6398 2 ปีที่แล้ว

      Honnan tudod???( igazat - mond)?

  • @magdolnabarta1117
    @magdolnabarta1117 3 ปีที่แล้ว +3

    Arról nem is beszélve hogy fantasztikus énekesnő :) Judit is gyönyörü :)

  • @Lindus12
    @Lindus12 3 ปีที่แล้ว

    Ez nagyon jó riport lett

  • @gabriellabodai5943
    @gabriellabodai5943 3 ปีที่แล้ว +1

    Istenem, de jo volt ez a musor. Nagyon nagyra ertekelem a muveszno munkajat, de ami ennel is sokkal jobban tetszik, hogy nem vagyok egyedul ezekkel a spiritualis erzesekkel. En egy nagyon is hivo ember vagyok, de nem a maga komoly erzelmevel, hanem igen is abbol fakadoan, hogy hiszem, hogy a Jo Isten, az nagyon is jol iranyitja az emberek eletet, erzeseit, a celunkat ezen a foldon. Hiszem, hogy az ilyen kepessegu emberek is, mint a muveszno, Soma, is egy olyan tulajdonsaggal jott erre a vilagra, mit sokan meg nem tudnak hova tenni, megmagyarazni, de valamit tudomasul kell venni az ilyen embereknek, akik nem hiszik, vagy tudatosan nem akarnak hinni, hogy mindenki, de mindenki valamilyen isteni tudassal, josaggal, ajandekkal jott erre a vilagra. De van, akiben ez nem jelentkezik, vagy nem is ismeri fel, de akik igen, azok nagyon nagy hatassal tudnak lenni a vilagra. Az a mondata nagyon tetszett, hogy probalt o mas lenni, mint ami igazaban, de a sors, vagy a Jo Isten, vagy az univerzum, akinek hogyan tetszik, addig probalta a rossz oldalat valaminek megmutatni, es erzekeltetni, jelen esetben, hogy a muveszno nem lett szineszno, hogy hozott egy olyan fordulatot az eleteben, ami akkor es ott belepasszolt abba a nagy puzzelba, amit mi eletnek es sorsnak hivunk. Szoval, bocsanat, hogy ilyen hosszura sikeredett, amit mondani akartam. De csak nagyrabeszulesemet es rendkivuli szimpatiamat akartam kifelyezni. Nagyszeru musor. Nagyon tetszik mindegyik epizod. Aldja meg onoket a Jo Isten meg sok sok ilyen nagyszeru tehetseggel. Jo egeszseget.

  • @marimini7585
    @marimini7585 3 ปีที่แล้ว +3

    BOLDOG KARÁCSONYT DRÁGA SOMA ÉS JUDIT ISTENI IMÁDOM SOMÁT MÁR RÉG LÁTTUK

  • @agnesrusso4192
    @agnesrusso4192 ปีที่แล้ว

    Wow this just popped up! Thank you! ( I’m the one in red skirt 😍

  • @tecafonagy7057
    @tecafonagy7057 3 ปีที่แล้ว +2

    ❤️

  • @juditboth1015
    @juditboth1015 2 ปีที่แล้ว

    Megszakítottam a video nézését Soma, mikor zenébe foglaltad, hogy új nő születik. És milyen új nő! Annyira hazározottan érzékeltem és értettem meg, amit én is látok, tudok, érzek régebb óta, hogy a nő mivolta, energiája, tulajdonságai azok, amely minőségek által, amely minőségek nyomán emelkedhet most az ember. A torkom összeszorult egy pillanatra és kitárult a szivem. Jaj, olyan jó ez! Szebb világ lesz az, de szükség van nagyon az olyan nők tanítására, segítségére mint te, akik valóban tudják is, miről van szó igazán.

  • @henriettanagy8480
    @henriettanagy8480 3 ปีที่แล้ว

    Soma, Te voltál a kedvencem a Megasztár zsűriben. Nagyon tetszett a szókincsed és a meglátásaid. Milyen érdekes, itt a kommentelők min. 90 % a nő , ha jól látom.

  • @goldchenberger
    @goldchenberger 3 ปีที่แล้ว +1

    ❤️❤️❤️

  • @babkamama
    @babkamama ปีที่แล้ว

    De aranyos ez a nő. Szeretem nagyon. Mikor jon Sepsiszentgyorgyre?

  • @anasztaziamaga548
    @anasztaziamaga548 3 ปีที่แล้ว

    🙏❤

  • @bokarichard4090
    @bokarichard4090 3 ปีที่แล้ว

    ❤️🌺

  • @01Hmmmm
    @01Hmmmm 3 ปีที่แล้ว +1

    Soma egy erős karakter, és Soma kikerülhetetlen. Nehéz, nagyon nehéz út lesz a nők integrációja, amíg Semjén Zsolt a genderből azt érti ki, hogy nem engedhető meg egy kisfiúnak, hogy kislány lehessen, és egy kislánynak se engedhető, hogy kisfiú legyen. Nevüknek az kell maradni, amit születésükkor kaptak - vallja a miniszterelnök-helyettes.

  • @marianneros6398
    @marianneros6398 2 ปีที่แล้ว +1

    Jó ,hogy Ő ,felèbredt!Remek a szókincse!!!Jól elszórakoztatja magát! Gratulálok!

  • @whitediamond613
    @whitediamond613 3 ปีที่แล้ว +1

    👍💞🙏

  • @ildikovelev5474
    @ildikovelev5474 3 ปีที่แล้ว

    🙏🙏🙏

  • @martinakiss7633
    @martinakiss7633 3 ปีที่แล้ว +1

    Kétszer is megnéztem az interjút, mégpedig a Somára jellemző energiamezős ,pozitív ,spiri tablettám napi adagjaként. 😌 Minden eddiginél az Arcképben lett szimpi anno, mert a "szégyentelen akarok lenni" mondását ott hallottam először. Mikor most hallgattam a sztorit az életútjáról az fogalmazódott meg bennem ,hogy Ő a Somaságával megteremtette a karakterét akit alakíthat élete végéig.
    Illetve két dolog megütötte a fülemet:
    •Megértem ,hogy nem szeretünk a napi politikával foglalkozni ,de azért nemárt képben lenni. (Ugyanakkor személyes tapasztalatom szerint az univerzumi ,spirituális és a közéleti dolgok együtt nehezen működnek, bár láttam már olyat ,hogy valakinek megy)
    •Sejtem ,hogy a neveletlen kommentelők pusztító hozzászólásai miatt ,több közszereplő is lehúzta a rolót ,miszerint nem foglalkozik a kommentekkel,de az ,hogy nekik a mondanivalójuk útjával már "nincsen dolguk" és amit nekem jelent és bennem okoz az engem tükröz....hát ez nem egészen így van. A feedback jóesetben pont azt segíti elő ,hogy visszafele is formálódjanak. Minnél több emberhez szólnak annál nagyobb a felelősséggel kell ezt tenni.

  • @viziannalilla89
    @viziannalilla89 3 ปีที่แล้ว +12

    Fantasztiksu lenne a ket enekelt mantrat kulon videoban megkapni! Engem nagyon magaval ragadott az eneklese :)

  • @jozsefneszijarto4970
    @jozsefneszijarto4970 3 ปีที่แล้ว +1

    Szuper a kérdező,szuper az alany,csak azt a tükröt kéne kivenni kettejük közül!!Látszik, hogy a vendégeket nagyon zavarja!!!Csak egoista ember szeret úgy beszélni,hogy közben magát látja!!Így inkább hallgatom,és nem nézem a beszélgetést,mert engem is zavar!!köszönettel:egy a sok rajongó közül🙏👍👏

    •  3 ปีที่แล้ว +1

      Üdvözlöm, tudja épp azért van ott az a tükör, hogy kihozza a vendéget a komfortzónájából. Lehet, hogy egy-egy megjegyzés kapcsolódik hozzá, ami egy kis frusztrációra utal, de alapvetően senki, de senki nem állt még fel és mondat azt, hogy nem szeretné, sőt, mindenkit izgat, hogy miként képes megugrani ezt a feladatot. Vannak merész emberek, akik bevállalják, ők azok és nekem nagyon tetszik az effajta hozzáállás. Köszönet, hogy hallgat minket:) ez így is öröm nekem!

  • @veruska1973
    @veruska1973 3 ปีที่แล้ว +3

    Yes, yes, yes

  • @gabiszil3428
    @gabiszil3428 3 ปีที่แล้ว +14

    De jó olvasni az itteni kommenteket (direkt elolvastam a Kadarkais interjú alatt is). Annyira fontos az amiről Soma beszél, érdemes a munkásságára odafigyelni.

  • @adamsmith2755
    @adamsmith2755 3 ปีที่แล้ว +18

    De a szeretem magamból nem lesz egész ember. Szerintem nem attól kiegyensúlyozott valaki hogy magát szereti hanem hogy a helyén van, azaz azt teszti, amire az Isten kijelölte. Ezen van áldás. Nem mindegy miben hiszünk. Hallgassátok meg Gobbi Hildával készült utolsó interjút. Két lábbal a földön állt, szerette az életet, de még is hiányzott belőle valami. Többször meg is ismételte, hogy könnyű a hívőknek. Bárcsak ne lenne annyi képmutató hívő, könnyebb lenne hinni többeknek.

    • @andisoltesz9248
      @andisoltesz9248 3 ปีที่แล้ว +1

      Test,Lélek,Szellem egyensúlya !
      Ez a fontos!🙏🏻

    • @davidmuller9938
      @davidmuller9938 3 ปีที่แล้ว +2

      Szerintem az, ha valaki allandoan azt keresi, mitol tud megfelelni valami lathatatlannak, ami kijelolte egy celra, az megfelelesi kenyszert okoz es elvesz az ember ontudatabol, individuumabol, igy sose lehet onfeledten boldog. Az is jo lenne, ha lennenek olyan hivok, akik nem sajnaljak es fokozzak le azokat, akik elutasitjak a dogmatikus jelenellenes nezeteket es rendszereket, mint amilyenek a vilagvallasok pl.

  • @franksztojka
    @franksztojka 3 ปีที่แล้ว +2

    Jo a csaj, ha szabad igy mondanom.

  • @andreapldmaniczky1022
    @andreapldmaniczky1022 3 ปีที่แล้ว

    Nagggyon jó

  • @earthlytouch7540
    @earthlytouch7540 3 ปีที่แล้ว

    Sajátos karakter, öntudatos és céllal próbálja segíteni a humanizmust

  • @beataruttkay
    @beataruttkay 3 ปีที่แล้ว +3

    Köszönöm.Soma egy nagy tanító.

  • @Eeee-vx6vt
    @Eeee-vx6vt 3 ปีที่แล้ว +1

    sajnálom,de nekem nem tetszik ez a sminkje a Somának,főleg ez a szájfestési technika,de a szín se oké.a többi rendben van,a Tőle megszokottakathallhattuk.😜

  • @valeriahorvath2767
    @valeriahorvath2767 3 ปีที่แล้ว +2

    Kedves Judit.Szeretem megnezni a videoidat ...a tartalom miatt.
    Kevesebb kényeskedes a reszedrol jobb lenne...

  • @juhaszagnes_lifecoach
    @juhaszagnes_lifecoach 3 ปีที่แล้ว +4

    De azért valamennyire meg muszáj kitartónak lenni, amikor valamit nagyon szeretnél. Az első kudarcoknál emeljem fel a kezem, hogy nem nyílnak az ajtók, akkor helló?
    Nem kötözködni akarok, keresem a választ. Mindkét hozzáállásban látom az igazságot. De vajon hol van a határ?

    • @MsKingusbaby1
      @MsKingusbaby1 2 ปีที่แล้ว

      Engem is nagyon erdekelne ez!

  • @peterkalnai9112
    @peterkalnai9112 3 ปีที่แล้ว

    Playboy magazint 1985 körül elvették a határnál,mikor jöttünk Bécsből,mert meztelen nő fotó volt benne. . .milyen országban éltünk mi ?

  • @bobenemeth85
    @bobenemeth85 3 ปีที่แล้ว

    Kérem, lesz Tábor? barátnők jelentkeznénk? Imádom...:-)

  • @mariannaszabo7978
    @mariannaszabo7978 3 ปีที่แล้ว +1

    Vegre értem amit mond mert nem hadar kedves