2004-ben jártam északon. Svédországban végig szakadó esőben mentünk. Eleinte óvatosan fékeztem, kanyarodtam, de az aszfalt hömpölygő vízzel is úgy tapadt, mint a smirgli. Egy gumi az ára :) Helsinkiben érdemes a kikötői piacot megnézni, nem csak a halat, de a zöldségeket is csónakból árulják. Tallinban már akkor is olyan nagy motoros bolt volt, amekkorát itthon azóta sem láttam. Finnországban sehol, ott simán adtak új gumit a Banditra. Lettországban viszont még a főbb utakon is méteres kátyúk voltak és osztott pályás úton simán jött velünk szembe a belső sávban a szekér. Nagy élmény volt, visszamegyek még. A videó, már szokásosan, remek! A felvételek minőségét, elég csak a várban készülteket megnézni, nagy tévés stábok sem tudják felülmúlni. Gratulálok!
Köszi, és a történetet is. A következő részben elnézést is kérek a Baltikumtól, mert a lett utak lettargiáján keresztül kicsit negatívabban láttam őket, mint ahogy kellene. 😎
Mi köszönjük az élményeket, melyeket a csatornádon keresztül megosztasz velünk (is), és külön köszönet az érdekes és intelligens szöveges beszámolókért, a stílusért, ami sajnos ritka kincs manapság ☺️. Ugyanakkor van fogalmunk arról, hogy a filmek elkészítése mennyi időt, energiát felkészülést és nem utolsó sorban anyagi ráfordítást igényel, mert (kizárólag a magunk és barátaink szórakoztatására) mi is készítünk videókat motoros kalandozásainkról 😊. Örömmel varjuk a további élménybeszámolókat. Széles utat es minden jót kívánunk neked.
Élvezem a videóidat! Nem kis bátorság kellett egy ilyen úthoz egyedül! Olyan érzésem van mintha én mennék végig az utadon! Köszőnöm a részletes beszámolót!!!
Hello, Péter! Egyre jobb zenéket válogatsz be a videóidhoz! Mikor megláttam, h. fél órás...gondoltam belenézek, aztán azon vettem észre magam, h. végig néztem 😛! Köszi, ezt is 😉🤘!
Nagyon jó lett ez a rész is, sőt nekem jobban tetszett, mint a többi, mert több információt adtál nekünk. Mi ugyan azért csináltunk a házunk alsó részén vendégszobákat, mint az olasz hölgy 😄. Itt lakunk az Alpok szélén, és nagyon ritkán utazunk haza. Így legalább néha találkozunk magyar emberekkel. Köszönöm a videót. 👏🖐️🍻
Az egyértelmű, hogy egy motoros túrán spontán pofázva életszagúbb vagyok 😅 Mondjuk kellett is vágnom elég sokat, mert nem mindig tudtam mit is akarok mondani. Standup vs. átgondoltság. (bár menne mindkettő egyszerre 😅)
Hálásan köszönöm a támogatást! 😊 Ott a felvételen is látszott, hogy totál fáradt voltam, nem voltam birtokában a jövőlátó készségemnek, ezért is hittem akkor azt, hogy ma legalább 20 fok lesz. 😅 Sajnos még a másnapi eseményeket sem láttam előre, pedig volt figyelmeztető jel gazdagon. 🧐
21:25 Na en ezt nem mondhatom el sajnos a Skotokrol :( Julius vegen mikor vissza ertunk Budapestrol-Aberdeenbe (Skocia) ket hetnek sem kellet el telnie, hogy harom suhanc keso este reszegen ra uljon a lezart motorra, es csak heccbol el torjek a kormany zaramat! :( azota sem tudtam megcsinaltatni! Persze mire le ertem a motorhoz ezek harman eliszkoltak! Amugy szeretem a videoidat...Inspiralnak :)
Szia,nagyon jó videó lett! A gumi kopás hoz csak annyit fűznék hozzá,hogy én a nyáron a Nordkapp-ot 1-mm ter gumi kopással csinálltam végig.🤣 Én sem akartam el hinni,de annyi volt! Totáll új gumikkal mentem a 8530- km tert.(induláskor le mértem,elől -hátúl) És ennyi lett a kopás!
@@LostBiker Metzeler Tourance Next. Ezt ajánlotta a gumi Szerelo rà. Mikor indulás előtt nála voltam, Én a Michelin Road 5-vagy 6 akartam,rá tenni,de nem volt nàlla. Így ez lett rá rakva. Csomagokkal eggyüt meg én is hogy rá ültem kb 470-480- kg volt a gép! Hogy mien óvatosan mentem,? Nem tudom!Mentem meg jöttem! Autó pályán 150-160 nal,Hirstals-ig! Utána meg amit engedett a Tábla,Norvégiában és Svédországban! Nem hiányzott a gyorshajtás! Keményen büntetik,ott fent Skandináviában. 600-650 euró helyszíni bírság, Hitelkártyára terhelve! Szóval ez elég távoltartó a gyorshajtastól! Meg hát súly is,közbe szól azért! Ekkora súllyal nem lehet csak úgy hipp-hopp szágúldozni!🤣
SZia, igen, a Facebook letiltotta ok nélkül. Itt találod: www.google.com/maps/place/Boxutca+-+Motorszerviz+-+Honda+Yamaha+Suzuki+Kawasaki+BMW+Aprilia/@47.7048418,19.2442836,18.31z/data=!4m6!3m5!1s0x4741d364f773dc71:0x9d913714cbb3d3a3!8m2!3d47.7057903!4d19.2444304!16s%2Fg%2F11s47y1ylx?entry=ttu
Én a Calimoto-t használom, de még nem volt olyan, aki ugyanannyira megszerette volna, mint én 😅 Nekem viszont az a tökéletes termék. Offroadra meg az Osmand nevűt használom.
Nem titok. Önkényes Mérvadó (kultúrával, filmekkel foglalkozó részeit), Apu Azért Iszik... (Puzsér+FAM), Teljes Terjedelem (ez ilyen focis dolog, nagyon színvonalas), Checkpoint (retro számítós játék), Égéstér (kb a fele már hallgathatatlan), Info Rádió (csak, hogy képben legyek) és van még pár tudományos és kulturális műsor bekészítve.
@@marton_horvath én "agybedugós" fülhallgatót használok mindig. Zajszűrősek már elég jók ehhez. Városban os használom, csak akkor átengedőre teszem a zajkioltást és mindent hallok mellette. Én nekem ez bevállt évek óta
A kompról jutott eszembe, hogy apám komp akart lenni, de nem komp lett. Az észt meg ment észt nélkül. Láttam ott egy szép Brevát. Olyat szerettem volna korábban, míg valakinek le nam állt az autópályán az elektronika miatt. Akkor inkább lett a Honda.
Ház lett a jelem az óvodában, mégsem ház lettem. :) Amúgy full elektronikázott motorom lett, ami ellen ezidáig én is ódzkodtam, de valahogy mégis vonz a dolog. Majd kiderül mikor áll meg. Amikor én, vagy amikor ő akarja. :)
@@sszilard78 nem baj az, ha néha haladunk is a korral. Majd ha hiányzik egy régi karbis, veszünk egyet az új mellé nosztalgiából, bütykölgetni, vagy mert szeretünk olyannal is menni. Sokan vannak ezzel így. A műszaki cikkek meg ugye elromlanak néha, aztán néha meg nem. Az új se és a régi se volt kivétel ez alól. Az újra viszont van garancia, assistance, az azért jöhet jól néha 😎
A Nordkap túráról készült "Jéghegyek nyomában" című teljes sorozatot itt tudod megnézni: th-cam.com/play/PLZ3x9PyI-6xt3NbDcX8_zUuELMnWF1G3z.html
2004-ben jártam északon. Svédországban végig szakadó esőben mentünk. Eleinte óvatosan fékeztem, kanyarodtam, de az aszfalt hömpölygő vízzel is úgy tapadt, mint a smirgli. Egy gumi az ára :) Helsinkiben érdemes a kikötői piacot megnézni, nem csak a halat, de a zöldségeket is csónakból árulják. Tallinban már akkor is olyan nagy motoros bolt volt, amekkorát itthon azóta sem láttam. Finnországban sehol, ott simán adtak új gumit a Banditra. Lettországban viszont még a főbb utakon is méteres kátyúk voltak és osztott pályás úton simán jött velünk szembe a belső sávban a szekér. Nagy élmény volt, visszamegyek még.
A videó, már szokásosan, remek! A felvételek minőségét, elég csak a várban készülteket megnézni, nagy tévés stábok sem tudják felülmúlni. Gratulálok!
Köszi, és a történetet is. A következő részben elnézést is kérek a Baltikumtól, mert a lett utak lettargiáján keresztül kicsit negatívabban láttam őket, mint ahogy kellene. 😎
Kedvelem a minőséget amit kapunk tőled időről időre.
Örülök, hogy tetszik! 😎
Köszönjük a szuper érdekes beszámolót és a továbbra is magas színvonalú filmeket. Péter és Éva
Nagyon szépen köszönöm az ismételt támogatást, meghattok most is! 😊
Mi köszönjük az élményeket, melyeket a csatornádon keresztül megosztasz velünk (is), és külön köszönet az érdekes és intelligens szöveges beszámolókért, a stílusért, ami sajnos ritka kincs manapság ☺️. Ugyanakkor van fogalmunk arról, hogy a filmek elkészítése mennyi időt, energiát felkészülést és nem utolsó sorban anyagi ráfordítást igényel, mert (kizárólag a magunk és barátaink szórakoztatására) mi is készítünk videókat motoros kalandozásainkról 😊. Örömmel varjuk a további élménybeszámolókat. Széles utat es minden jót kívánunk neked.
Élvezem a videóidat! Nem kis bátorság kellett egy ilyen úthoz egyedül! Olyan érzésem van mintha én mennék végig az utadon! Köszőnöm a részletes beszámolót!!!
Köszi, hogy megnézted és örülök, hogy tetszett! 🙂
Szuper, minőségi, profi, igényes....
Köszi! 🤩
Csak a szokásos szuper video! Köszi Péter!
Hello, Péter!
Egyre jobb zenéket válogatsz be a videóidhoz!
Mikor megláttam, h. fél órás...gondoltam belenézek, aztán azon vettem észre magam, h. végig néztem 😛!
Köszi, ezt is 😉🤘!
Örülök, hogy tetszett! 😎
Ha egyszer lesz motorom, biztos megnézem ezeket a helyeket!
Hajrá! 🙂
Profi mint mindig , remélem még sok filmet látunk töled
Lesz még sok! 😎
Köszönjük!
Én pedig a támogatást köszönöm. 😍 Van helye, épp most költöttem 136$-t vizuális effektekre a következő videókhoz! 😎
Annyim nincs most sajna.@@LostBiker
@@karolyszabo3788 nem azért mondtam, hanem hogy érezd, abszolute hozzájárultál immáron többször is a csatorna sikeréhez!!! Ezt nagyon köszönöm! 🙏
@@LostBiker Vicceltem. De amúgy megérdemelnéd. Már sok videódat láttam.
Nagyon jó lett ez a rész is, sőt nekem jobban tetszett, mint a többi, mert több információt adtál nekünk. Mi ugyan azért csináltunk a házunk alsó részén vendégszobákat, mint az olasz hölgy 😄. Itt lakunk az Alpok szélén, és nagyon ritkán utazunk haza. Így legalább néha találkozunk magyar emberekkel. Köszönöm a videót. 👏🖐️🍻
AZ alpok melyik szélén vagytok? 😎
@@LostBiker Mönichkirchen, Kőszegtől cirka 60 km. 1014 méteren vagyunk,
Nagyon jó már vártuk
Köszi! 🤩
Ebben a részben sok volt a "Péter Stand up", így script nélkül jobb volt mint vele:DDD
Az egyértelmű, hogy egy motoros túrán spontán pofázva életszagúbb vagyok 😅 Mondjuk kellett is vágnom elég sokat, mert nem mindig tudtam mit is akarok mondani. Standup vs. átgondoltság. (bár menne mindkettő egyszerre 😅)
Nembaj, kell az olyan is, föleg olyan helyeket láthatnál helyette ahol van fenyö, fenyö meg fenyö.
De hát volt fenyő is, azt észre sem vetted? 🧐
Köszi! Jó kis epizód volt. Viszont az epizód végi jó tanácsod, hogy menjünk motorozni, most nem fogadom meg. Megnéztem a telefonom 7 fokot ír 🙂 brrr…
Hálásan köszönöm a támogatást! 😊
Ott a felvételen is látszott, hogy totál fáradt voltam, nem voltam birtokában a jövőlátó készségemnek, ezért is hittem akkor azt, hogy ma legalább 20 fok lesz. 😅 Sajnos még a másnapi eseményeket sem láttam előre, pedig volt figyelmeztető jel gazdagon. 🧐
Király volt, köszi! Az endurós videókat várom már nagyon, gondolom lesznek. Ugye?😎
Igen, most indul azoknak a sorozata is, talán már hétfőn! 😎
3:41 remek terv :D
Ugye? 😅
21:25 Na en ezt nem mondhatom el sajnos a Skotokrol :(
Julius vegen mikor vissza ertunk Budapestrol-Aberdeenbe (Skocia) ket hetnek sem kellet el telnie, hogy harom suhanc keso este reszegen ra uljon a lezart motorra, es csak heccbol el torjek a kormany zaramat! :( azota sem tudtam megcsinaltatni!
Persze mire le ertem a motorhoz ezek harman eliszkoltak!
Amugy szeretem a videoidat...Inspiralnak :)
Pedig Skóciába is nagyon vágyom, elég előkelő helyen van a listámon a motoros célpontok között! 😎 Akkor ott majd figyelni fogok.
Szia,nagyon jó videó lett!
A gumi kopás hoz csak annyit fűznék hozzá,hogy én a nyáron a Nordkapp-ot 1-mm ter gumi kopással csinálltam végig.🤣
Én sem akartam el hinni,de annyi volt!
Totáll új gumikkal mentem a 8530- km tert.(induláskor le mértem,elől -hátúl)
És ennyi lett a kopás!
Akkor te nagyon finoman közlekedtél! 😎 Milyen gumival mentél?
@@LostBiker Metzeler Tourance Next.
Ezt ajánlotta a gumi Szerelo rà.
Mikor indulás előtt nála voltam,
Én a Michelin Road 5-vagy 6 akartam,rá tenni,de nem volt nàlla.
Így ez lett rá rakva.
Csomagokkal eggyüt meg én is hogy rá ültem kb 470-480- kg volt a gép!
Hogy mien óvatosan mentem,?
Nem tudom!Mentem meg jöttem!
Autó pályán 150-160 nal,Hirstals-ig!
Utána meg amit engedett a Tábla,Norvégiában és Svédországban!
Nem hiányzott a gyorshajtás!
Keményen büntetik,ott fent Skandináviában.
600-650 euró helyszíni bírság,
Hitelkártyára terhelve!
Szóval ez elég távoltartó a gyorshajtastól!
Meg hát súly is,közbe szól azért!
Ekkora súllyal nem lehet csak úgy hipp-hopp szágúldozni!🤣
Szia Péter!
A Boxutcaservice link nem működik, lehet, hogy törölték az oldalát? (rákeresve sem találtam meg)
SZia, igen, a Facebook letiltotta ok nélkül. Itt találod: www.google.com/maps/place/Boxutca+-+Motorszerviz+-+Honda+Yamaha+Suzuki+Kawasaki+BMW+Aprilia/@47.7048418,19.2442836,18.31z/data=!4m6!3m5!1s0x4741d364f773dc71:0x9d913714cbb3d3a3!8m2!3d47.7057903!4d19.2444304!16s%2Fg%2F11s47y1ylx?entry=ttu
Halihó. A címben 15. rész van, az introban 14. Egy ideig kerestem is a 14. részt, mégiscsak sorban illik megtekinteni 😅
Köszi, javítom 😎
Egy gumicserét lehet hozzá kellett volna csapni a szervízhez. :)
Ne aggódj, a szervízben is ezt mondták, sőt, csak saját felelősségemre távozhattam 😅
😃@@LostBiker
Milyen gps appot használsz?
Én a Calimoto-t használom, de még nem volt olyan, aki ugyanannyira megszerette volna, mint én 😅 Nekem viszont az a tökéletes termék. Offroadra meg az Osmand nevűt használom.
Milyen podcastokat hallgatsz ha nem titok? :)
Nem titok. Önkényes Mérvadó (kultúrával, filmekkel foglalkozó részeit), Apu Azért Iszik... (Puzsér+FAM), Teljes Terjedelem (ez ilyen focis dolog, nagyon színvonalas), Checkpoint (retro számítós játék), Égéstér (kb a fele már hallgathatatlan), Info Rádió (csak, hogy képben legyek) és van még pár tudományos és kulturális műsor bekészítve.
@@LostBiker köszi :)
Nagyon baba kis vidi lett, nekem kifejezetten tetszett a stand up rész, elemedben voltál 😂 jót tett a szauna 🤪
Az most is jól jönne! 😎
És főleg, mivel? Lehet élvezhető hangminőséget produkálni a sisakban 100 fölött?
@@marton_horvath én "agybedugós" fülhallgatót használok mindig. Zajszűrősek már elég jók ehhez. Városban os használom, csak akkor átengedőre teszem a zajkioltást és mindent hallok mellette. Én nekem ez bevállt évek óta
Kommentazalgoritmusért!
Legyen meg az akarata! 🙂
Fenyő volt?🎄
Csak az volt 😂
@@LostBiker Hoztá? Karácsonyra milyen jó lenne. 🤣
Én nem, de Ed Marsh-ot ajánlanám figyelmedbe: th-cam.com/video/dyqWYnc3Ntc/w-d-xo.htmlsi=t5VmkamSIAX-mcnu&t=234
A kompról jutott eszembe, hogy apám komp akart lenni, de nem komp lett. Az észt meg ment észt nélkül. Láttam ott egy szép Brevát. Olyat szerettem volna korábban, míg valakinek le nam állt az autópályán az elektronika miatt. Akkor inkább lett a Honda.
Akik Lettek voltak, azok Lettek is lettek, mert ha voltak, akkor lettek is, főleg ha Lettek. 😉
@@LostBikerAkik ezt elolvasták már okosabbak lettek, nem élnek észt nélkül. 😂
Ház lett a jelem az óvodában, mégsem ház lettem. :) Amúgy full elektronikázott motorom lett, ami ellen ezidáig én is ódzkodtam, de valahogy mégis vonz a dolog. Majd kiderül mikor áll meg. Amikor én, vagy amikor ő akarja. :)
@@sszilard78 nem baj az, ha néha haladunk is a korral. Majd ha hiányzik egy régi karbis, veszünk egyet az új mellé nosztalgiából, bütykölgetni, vagy mert szeretünk olyannal is menni. Sokan vannak ezzel így. A műszaki cikkek meg ugye elromlanak néha, aztán néha meg nem. Az új se és a régi se volt kivétel ez alól. Az újra viszont van garancia, assistance, az azért jöhet jól néha 😎
@@sszilard78 amúgy ha egy ház lett volna a jeled az óvodában, akkor ma lehetnél pap 😅 vagy legalább egyházi személy 😎