Köszi a kritikát. Nagyon érdekel a film már azért is mert engem kifejezetten érdekel, hogy miképpen folyna egy amerikai polgárháború a mai világban és az milyen hatást gyakorolna a világra. Frisítés: Azóta megnéztem a filmet és igen nem is csalódtam és egy jól sikerült alkotásnak gondolom. Szerintem megéri ezt moziban látni.
hát nem tudom mi volt ami ennyire meggyőzött,az alapötlet persze menő lenne,de igy megvalósítani? Üres az egész, a városok kihaltak az utak kihaltak ,eltekintve attól a 4-5 kerekes börödöt húzó embertől. Egy polgárháborús ,pláne modern társadalom sokkal zsizsegösebb itt meg van pl egy 4 fös lázadó csoport akik egy tök üres városrészben 4 kormány katona ellen harcol,ez mi? és a végén a nagy totál, Washington ostroma DDD nagyjából a szemtől szembe c.filmben komolyabb hirig volt. Nem érezni hogy polgárháború van inkább egy kajli mad max érzés de annak is nagyon gyenge. Milyen már hogy az elnököt csak úgy lelövik a földön? kik ezek valami Szomáliai lázadók ? A végén meg a kb 5 fös osztag aki mindenkit is lelő ,ez is mi ? a többiek elfáradtak? és persze kell bele egy erősen 40 es feka katona csaj is ,hogyne
Szerintem simán idesorolható lenne a Jericho 2006-os sorozat is ami egy összeesküvéssel kombinálva futtatja fel a storyt szintén polgárháborús helyzetbe a második évadra.
Ezt nevezik filmkritikának! Világos, értelmes, felészült, széles látókörű, objektív. Ez alapján ténylegesen eldönthető, hogy szeretném- e megnézni vagy sem. Ez a kitika műfajának célja. Brávó!!!!!!!!!!!
Alapvetően egyetértek a kritikával, viszont szerintem nem kell hozzá nagyon tájékozottnak lenni, hogy átjöjjön a film lényege. Pont ezért volt jó döntés egy objektív nézőpont (haditudósítók) választása. Így bármiféle romantika és heroizmus nélkül tudta a film bemutatni, hogy milyen az, amikor az ember annyira elállatiasodik, hogy hidegvérrel képes megölni a szomszédját vagy a gimnáziumi osztálytársát. Hogy bármilyen fejlett társadalom pillanatok alatt össze tud omlani. Viszont a rendező is szkeptikus azzal kapcsolatban, hogy az emberek mennyire fogják megérteni, megszívlelni az üzenetet 😢(a főszereplő szavai szerintem legalábbis erre utalnak a film közepe felé)
Az USA 160 éve nem volr ennyire közel egy polgárháborúhoz. Ez a film egy felkiáltójel. Ha nem fejezik be, ez a vége. A háború káosz, minden megtörténhet. Csak vesztesek vannak. Számomra az volt meglepő, hogy nem propaganda. Nem választ oldalt, azt se tudjuk mik az oldalak. Aki most azzal riogat, hogy ezt hozza el Trump, az egy pillanatot nem értett a filmből. Zseniális film.
Ez egy nagyon intelligens film, ha valaki mögé tud nézni a dolgoknak és látja, hogy akár a nagyvilágban is mi zajlik. Az emberiségnek “szüksége lesz” egy újabb nagy háborúra, hogy ebből a dekadens, kizsákmányoló, fogyasztói társadalomra építő világból észhez térjen. A másik ember, az élet a fontos, csak elfelejtettük :(
látszik hogy felületesen gondolkodsz erröl a témáról,problémáról. Egy polgárháború bekövetkezte kb annyira életszerű mintha megtámadnák Kanadát. előfordulhat persze de mekkora eséllyel ? Az USA túlélte a gazdasági világválságot a világháborúkat (ami még jól is jött neki) az 50- 60-70 es évek zűrzavarát a kisebb nagyobb háborúkkal a faji problémákkal, ma már senki nem akar háborút kockáztatni páne nem polgárháborút ,annál jobban élnek,még a marine corps nál is le kellett vinni az elvárásokat mert nincs jelentkező katonának
@@zoltannagy3052 az itteni polgárháborút nem katonák fogják vívni. Nem tudom, hogy kapcsolodsz Texashoz. Amikor a patikában nem léphettek be, csak ablakon át árultak, a fegyverbolt nyitva volt a lőtér szintén. A szomszédok nem beszélnek egymással, ketté van szakadva. Napok alatt elköltöznek másik államba a politika miatt. Télen ott vagyok, nyáron Kanadában. Ajánlom, óvatosabban foglalj állást nyilvánosan vagy idegenek előtt. Biztos több nyelven beszélsz és több országban jártál, több közösséggel találkoztál. Valami oka csak van a magabiztosságodnak...
Nehéz ezzel a filmmel mit kezdeni. Szeretem Garland munkáit, mert mindig különlegesek, és emlékezetesek maradnak. De talán ennél éreztem ezt legkevésbé. Ugyan reflektál a mai Egyesült Államokra, de érzésem szerint túlságosan hagyatkozik a ki nem mondott történetmesélésre. Egy interjúban elmondta a rendező, hogy sok részlet ott van a filmben, ha az ember kellően figyel. Rendben, ezzel nem is lenne baj. Azzal sincs, ha úgy próbálna mesélni, hogy ráhúzható legyen a való világra. Nah, itt már azért sokszor sántít. Rendszeresen kidobott a film olyan konkrét jelenetekkel, amiket látva azt mondtam, hogy hát igen, itt most egy filmet nézek. Főleg a végén a nagy ostromnál. És most arról beszélek, hogy nagyon csapong. Hidegrázós jelenetek váltják a kevésbé jókat. Lehetett volna sokkal konzisztensebb. Ettől függetlenül látszott, hogy a rendező legdrágább (?) filmje volt. Nem érződött megúszósnak. A tényleg kiváló jelenetek közé nem is a nagy, és sok statisztás akciót raknám, hanem a feszültségkeltés magasiskoláját, lásd pl. Jesse Plemons rövidke szereplése. Ezekből kellet volna sokkal több. Angol rendezőről beszélünk. Külsősként lehetett volna még tökösebbnek lenni. Lehet ettől függetlenül egy fiktív sztorit generálni, és abba rakni az egészet. Úgy mesél, hogy zavaróan keveset mond. A háború rossz, ezt már nagyon régen tudjuk. Az extrémitás, a megosztó ideológiák idevezethetnek. Ezt is. Sajnos, van benne egy nagyon erőltetett drámai jelenet is, ami már-már bugyutának érződött. Mindez a vége előtt 10 perccel, amitől csak azt vártam már, hogy vége legyen. Egyébként is túl hosszúnak éreztem a játékidőt. A szereplők, a háborús tudósítók is, akiket végig követünk, sajnos nem tudtam értük izgulni. Pedig a koncepció jó, hiszen sokszor felmerült bennem is, hogy milyen hihetetlen foglalkozás is lehet ez. Ott lenni önkéntesen a sűrűjében, csak azért, hogy megörökítsék. Egy szó mint száz, a kritikák ellenére azért lehet ajánlani. Ez még mindig köröket ver az átlag híg fosra, amit sokszor vetítenek a mozik. :D Menjetek, nézzétek! Igényli a nagy vásznat. A hangok, a fegyverropogások kiválóak. De azért én is remélem, hogy Alex Garland nem vonul vissza a rendezéstől. Mert kellenek az ilyen alkotók.
Nem értem Zoly-ékat! Lement az év talán legjobban várt sorozata a FALLOUT és olyan, mintha nem is tudnának róla. Legalább egy 1 órás kibeszélőt megérdemelne a sorozat Zoly szájából, a sorozat minden hibája ellenére.....(hova tűnt Balázs, meg a többiek) hát azért mégiscsak a Twin Peaks Cooper ügynökét, Kyle MacLachlan-t láthattuk a végén ERŐPÁNCÉLBAN egy nagy költségvetésű sorozat-fináléban. Zoly várjuk a kritikát, de kérünk téged, hogy ne 6-meg 10 perces legyen már. Egy ekkora játék-történelmi esemény Todd Howard producersége alatt.
És a bohóc belinkeli a laikusok által használt wikipédiát, amit a kutyám is szerkeszthet, ha épp kedve szottyan :D nem ért ez semmihez, kár is kérdéseket feltenni neki.
Én azért hiányoltam a polgárháború részleteit. Így, hogy szinte semmit nem tudunk meg róla, sokkal kevesebbet lehet beszélni/teorizálni a filmről, így hamarabb feledésbe eshet.
Ma voltunk megnézni,a film kb közepén voltak akik ki mentek a teremből Alapvetően nem egy rossz film,csak sok benne a hangulat ingadozás,aki akció filmre vágyik az csalódni fog benne,az előzetes alapján én is egy kicsit pörgősebb filmre számítottam A film próbál nyomasztó lenni,néha az is tud lenni,de ezt a hatását gyorsan el is veszti,pláne hogy olyan zenéket válogattak össze a film alá ami nagyon nem illett az aktuális jelenetekhez
Texasban és Californiában van a legtöbb hadsereg és fegyver, illetve nekil van a leghatározottabb véleményük a szabadságról, még ha másképp is. Egy diktatorikus elnök ellen akármikor összefognának, ha az a szabadságukat veszélyeztetné
Nem tudok vitatkozni. Jó erős film! Különösen ebben a mostani, inkább csalódásokkal teli mozis felhozatalban (mínusz a Dűne). Szerintem nagyon jót tesz a filmnek, ha bármilyen trailer vagy előzetes kritika ismerete nélkül ülünk be rá. Egyetlen előzetes infó érdemes hozzá: hogy ez elsődlegesen nem egy akciófilm. És igen, MOZIBAN kell nézni, mert kiváló a hangkeverés! Plusz a fotós/filmes beállásokat is érdemes nagy vásznon látni. Ha pedig valaki érzékeny a műfajra, az vigyen magával a táskájában valami pulóvet vagy pokrócot, meg egy ponton túl erősen hidegrázósan vacogtató a cucc. Ami a fura, hogy a film amúgy egész rövid, a játékidő talán 100 perc körül van csak. Mégis olyan, mintha 2-3 órát ülnénk bent rajta. Cseszettül nyomasztó és egész sok dologba belekap. Pár órával a nézés után azon kaptam magam, hogy az Apokalipszis most-hoz vagy a Children of Man-hez viszonyítom magamban. Egyik filmet sem éri be persze, de azért az nem rossz dolog, ha ilyen mércékhez lehet viszonyítani. Nálam egy erős 80%.
Nem értem a gore-fest-er miért tiltják le. Hát basszus egy régi filmből nem lehet bevágni jeleneteket? Egy csomóan csinálnak filmekről kimerítő elemzéseket, azokat miért nem tiltlják le? AMúgy meg örüljenek a film-stúdiók, hogy a TH-camREK ezzel is reklámozzák az edott filmet, illetve életben tartják az emlékét.
Nem értem Zoly-ékat! Lement az év talán legjobban várt sorozata a FALLOUT és olyan, mintha nem is tudnának róla. Legalább egy 1 órás kibeszélőt megérdemelne a sorozat Zoly szájából, a sorozat minden hibája ellenére.....hát azért mégiscsak a Twin Peaks Cooper ügynökét, Kyle MacLachlan-t láthattuk a végén ERŐPÁNCÉLBAN egy nagy költségvetésű sorozat-fináléban. Zoly várjuk a kritikát, de kérünk téged, hogy ne 6-meg 10 perces legyen már. Egy ekkora játék-történelmi esemény Todd Howard producersége alatt.
Ugyan már, 6 napja van kint. Először is időt kell szakítani rá, hogy végignézze, kijegyzetelje, megírja a szöveget, felvegye, megvágja. Ez nem egy fél napos történet. Pláne ha eleget tesz a kérésednek és nem egy 5 perces videó kritika lesz róla.
Amúgy vicc hogy mindenki fél az orosz-ukrán és a zsidó-perzsa hánorutól,de ha USA-ban kitör egy polgárháború na akkor lesz káosz a világban. Nem is az a para hogy baromi sok fegyver van a civilek kezében hanem hogy az államok kezében van baaaaaromi sok fegyver. Különben lásd mi megy kb 2 hónapja a Texasi határon
Nem vagyok nemzetközi kapcsolatok szakértő, de kisebb világhatást tulajdonítanék egy amcsi polgárháborúnak, mint pl egy zsidó-perzsa, vagy orosz-nátó háborúnak.
@@KondorDCS Ha nincs USA akkor mindenki azt csinál amit akar mert nincs NATO. Első hónapban Kina megtámadná Taiwant. É-Korea D-Koreát. Oroszorsz lenyomná az Ukránokat. Zsidókat megtámadná az összes Arab [ugye most USA védi] . Egyszerüen vége lenne a mostani világrendnek.
@@KondorDCS ha USA-ban polgárháború tör ki, hogy fog az USA kiállni Izrael mellett? Meg fogja védeni Tajvant? Ad még segítséget Ukrajnának? (bár az most épp szünetel 😟) Az USA miatt nem fajultak még el a dolgok még jobban.
@@KondorDCS Az egyik vezető világhatalom ilyen jellegű meggyengülése szerinted mit okozna a világpolitikában? Addig "örüljünk", amíg más államok háborúi csak játszóterei a nagyoknak - tudom, csúnya megfogalmazás, de ez igazság - lásd az oroszok sem ukránokkal háborúznak, hanem Amerikával Ukrajnában. Ha egy polgárháború miatt kiesne az USA a vezető szerepből, szerinted Kína és Oroszország mit reagálna? Belegondolni is rossz.
Maximális jóindulatomat összeszedve Zoliék iránt: fogalomilag tulajdonképpen létezik, csak úgy kellene nevezni, hogy ábrahámita vallások, csak ugye mióta kitalálták, hogy ebből ideológiailag ki kell zárni az iszlámot, megszületett ez a politikai ideológiával maximálisan átitatott, vallástörténetileg értelmezhetetlen baromság.
Nagyon elgondolkodtató film, tekintve a témáját. Bár én is sajnálom, hogy nem nagyon ad kapaszkodót egy átlag, a közéleti világtól távol helyezkedő nézőnek. Mert azért valljuk be, az okok nagyon is fontosak lehetnek. És ma dúskálunk az okokban, köszönhetően az egyre szélsőségesebb valóság-buborékok elszeparáltságának. Ezek bemutatása nélkül szinte csak erőszakpornó amit látunk. Arra gondolok, hogy lassan már semmi tolerancia nem marad az emberekben. Mindenki egyre türelmetlenebb és akaratosabb. És annyira a saját közvetlen problémáinkra összpontosítunk, hogy nagy ívben tojunk a többekre. Mintha csak az ellenkezője történne annak, mint amit ez a felgyorsult világ, a megannyi információ áradásával elvárna tőlünk. Ahelyett, hogy nagyobb látószögben vizsgálnánk a körülöttünk lévő történéseket, egyre kisebb lesz a figyelem rádiusza. Szó szerint ki se látunk a saját buborékunkból. És ezért reagálunk egyre szélsőségesebben a nem kívánt információkra. Nem pláne, ha nincs egyetértés valamilyen témában. Jellemzően nagy stresszel is jár egy olyan információ befogadása, amely eddig elkerülte a valóságról alkotott képünket. Akár egy szubjektív meglátással. Így többnyire, inkább meg se próbáljuk megérteni a másik véleményt. Minderre csak ráerősíti az, hogy időnként próbál a kultúra vagy épp a liberálisabbnak kikiáltott oldal, érzékenyíteni. Szükség lenne rá valóban, de az eredmény rendre egy intenzív ellenreakció; utálattal és gyűlölködéssel nyakon öntve. Nem csoda, hogy a rendező egy efféle jövőképet lát a hazájában. Szerintem ez egy reakciós film, fontos mondanivalókkal, amely szándékosan hagyta üresen a kauzális kapcsolatokra vonatkozó mezőket.
Egyrészt, szerinted ők nem vennének részt benne? Másrészt, szerinted érdekelnek ők bárkit is? Csak akkor lesz polgárháború, ha a fehérek mennek egymásnak
Nem generáltak háborúkat, hanem beleavatkoztak a konfliktusokba. Minden hidegháborús konfliktus úgy kezdődött hogy a komcsik egyesíteni akarták a világot az USA-nak még nem tetszett hogy hogy a globalisták erősödnek, tehát minden konfliktusba beleavatkoztak.
Judeokeresztény?? Miért mosod össze a judaizmust a kereszténységgel? A judaizmus el sem ismeri Jézust! Totál más vallás! Írom ezt úgy,hogy nem vagyok bigott vallásos. Na de akkor is...
50 milliuo dollárból készült film és nem képesek ballisztikusnak látszó sisakokat alkalmazni. Aliexpressen vásárolt filléres replikák vannak miközben a főszereplőkről közeli képek vannak.
Tehát az Usa az örök béke otthona, ahol sosem lehet semmiféle belső fegyveres konfliktus? Elég csak az utolsó elnökválasztásra gondolni... Szóval Nálad úgy tűnik okosabb azért...
@@joeldr. Igen eleg nagy a beke es nyugalok erre fele, persze idiotak vannak mindenhol…Az utolso elnikvalasztas is kicsit fel lett fujva es semmi koze nem volt semmi fele polgarhaboruhoz. Mo-n durva agymosas van ugy latom. En itt elek USA-ban es mindig csodalkozok mennyi hulyeseget hornak ossze Mo-n aminek koze nincs a valosaghoz!
Most ez vagy nekem nem jott at..de meg egy ilyen semmit mondo filmet.Se karakterek,se sztori,se semmi.Fohosokert semmilyen formaban nem lehet izgulni mert miert tenned?
Egy dolgot azért elfelejtett említeni Zoly! (vagy nem merte) Mégpedig, hogy egy HÁBORÚ VAGY POLGÁRHÁRBORÚ, ha lesz ilyen, akkor mindíg egy 3. fél érdeke, akit nem látunk, és akik a 2 másik fél felett áll. Ennek a HÁTTÉR-ERŐNEK, pedig érdekében áll, hogy a világot 2 félre ossza, és ha elpusztul minden akkor felépíthesse a romokon azt az ÚJ VILÁGOT, amit ő szeretne. És, hogy az milyen világ? Ezekről szólnak a THE HUNGER GAMES-filmek, a BEAVATOTT sorozat, és az ÚTVESZTŐBEN-filmek, és az EON FLUX. Hát igen! Valami Ujjat csak úgy lehet építeni, ha előtte rombolunk is. ...és az emberekkel mi történik közben. Hullanak, mint a legyek!
@@otherworld_online Zoly! Az ilyen meggondolatlan és vásári kirohanások miatt nem vesz be téged a MŰVELTEK TÁRSASÁGA és már a NYÚLON-TÚLIAK TÁRSASÁGA is lemondott rólad. Ilyen hozzá-állással nem fogod észre venni a FALLOUT sorozatban a végső legnagyobb flashback-ben a VAULT-TECH-ROBCO-stb. TITKOS TÁRGYALÁSON azt aZ árnyékkal elfedett személyt akire Walton Goggins felesége folyton fel-pillantgat. Na ki lesz az? NA ki? Na a valóságban is így működnek a dolgok! Ti influenszerek mindig megpróbáljátok az embereket egy eszképista hamis valóságban tartani az embereket, így nem fognak tudni a lore mögé nézni, és felfedni azt, hogy az sok esetben a valóság tükörképe. Nem baj, MI, a MŰVELTEK TÁRSOSÁGA még hiszünk benned Zoly és az OTHERWORLD feltámadásában.
@@otherworld_online Zoly! Az ilyen meggondolatlan-vásári kirohanásoknál sokkal többet várunk tőled, MI a MŰVELTEK TÁRSASÁGA! Ilyen hozzá-állással nem fogod érteni az egész FALLOUT-LORE-t ami a sorozat mögött van, és azt sem ki az az árnyékba burkolt személy, aki felé Walton Goggins felesége pillantgat, a nagy végső flasbackben, ahol a nagy VAULT-TECH fejesek TITKOS TÁRGYALÁSA történik. AZ a bizonyos 3. személy a kulcs-figura. Na ki lesz az?
@@kristoffarkas9909 Én csak azt mondtam, hogy valakiknek érdekében áll az hogy az USA megosztott legyen, és irtsák egymást. Minden más amit utána írtam egy TELJESEN ÚJ TÁRSADALMI RENDSZER ami egy TECHNOLÓGIA ALAPÚ valami lesz, és aminek Elon Musk-Bezos-Bill Gates tapsikolna ha létre-jönne. A probléma az USA-ban, hogy a belső részen lévő államok és hagyományos farmokon élők, meg dolgozók és családosok nem szeretnének részt venni a ebben az új gender-propaganda-és brutális migráns-politikával tönkre-tett Amerikában. És ezek is benne vannak az ellentétekben, Természetesen a Biden hívők állnak a másik oldalon. Előbb utóbb POLGÁRHÁBORÚ lesz az biztos.
A polgárháború nem egy elkerülendő rossz, éppen ellenkezőleg, valami ami a világunk fejlődéséhez kell. Az USA-ban a totális polgárháború is teljesen jó főleg most, hogy Kína gazdasági növekedése megállt és egyre csak zuhan már egy ideje, Oroszország leggyengíti magát még jobban a háborúval amiben az eddigi szereplése sem volt túl erős, így végre Európa lehetne a világhatalom. Az USA eddig is egy olyan f4siszta diktatúra volt 3. világbeli szintű társadalommal mint Kína vagy Oroszország. Ha összeomlanak az csak jót tesz a világnak. Európában pedig enyhébb anarchikus állapotok szintén segítenének egy jobb liberálisabb fejlettebb Európa kialakításában ahol az állatok emberi jogokat kapnak, sokkal erősebb a környezetvédelem, sokkal individualistább és kisebb az állam hatalma, az emberi jogok pedig még a jelenlegi Norvég szint felett lennének, és teljes szólásszabadság lenne. Ha egy progresszív (ez alatt nem a Woke-ot vagy a baloldalt értem) liberális világnak ez az ára akkor csekély ár ez egy jobb világért ahol nem az ost0ba 3. világbeli szinten rekedt halálbüntetés és diktatúra párti állatgyűlölő ócska primitív barbárok döntik el mi lesz a világunk sorsa!!
"Európában pedig enyhébb anarchikus állapotok szintén segítenének egy jobb liberálisabb fejlettebb Európa kialakításában " Bárki aki egy 7-.es törikönyvet végiglapozott láthatja mennyire jót tett a társadalomnak a legutóbbi anachikus időszak európában, csak laza pár száz évvel vetett vissza mindent és segített a feudális rend kialakulásához.... Másik dolog amég mi itt szépen felépítjük a szebb jövőt a csúny gonosz elnyomó amerika után, addig a közel kelet és egyéb diktatúrák kézségesen várakoznak majd hiszen mindanyian tudjuk hogy mennyire a totális tolerancia hívei hozzánk képest.... végül pedig igazad van halálbüntetés helyett sokkal jobb közpénzen életben tartani tömeggyilkosokat mint például Anders Breivik.
Köszi a kritikát. Nagyon érdekel a film már azért is mert engem kifejezetten érdekel, hogy miképpen folyna egy amerikai polgárháború a mai világban és az milyen hatást gyakorolna a világra. Frisítés: Azóta megnéztem a filmet és igen nem is csalódtam és egy jól sikerült alkotásnak gondolom. Szerintem megéri ezt moziban látni.
hát nem tudom mi volt ami ennyire meggyőzött,az alapötlet persze menő lenne,de igy megvalósítani? Üres az egész, a városok kihaltak az utak kihaltak ,eltekintve attól a 4-5 kerekes börödöt húzó embertől. Egy polgárháborús ,pláne modern társadalom sokkal zsizsegösebb itt meg van pl egy 4 fös lázadó csoport akik egy tök üres városrészben 4 kormány katona ellen harcol,ez mi? és a végén a nagy totál, Washington ostroma DDD nagyjából a szemtől szembe c.filmben komolyabb hirig volt. Nem érezni hogy polgárháború van inkább egy kajli mad max érzés de annak is nagyon gyenge. Milyen már hogy az elnököt csak úgy lelövik a földön? kik ezek valami Szomáliai lázadók ? A végén meg a kb 5 fös osztag aki mindenkit is lelő ,ez is mi ? a többiek elfáradtak? és persze kell bele egy erősen 40 es feka katona csaj is ,hogyne
Szerintem simán idesorolható lenne a Jericho 2006-os sorozat is ami egy összeesküvéssel kombinálva futtatja fel a storyt szintén polgárháborús helyzetbe a második évadra.
Az a sorozat zseni volt, kár, hogy elkaszállták.
Eddigi egyik legjobb kritikád lett. Csak így tovább Zoli!
Ezt nevezik filmkritikának! Világos, értelmes, felészült, széles látókörű, objektív.
Ez alapján ténylegesen eldönthető, hogy szeretném- e megnézni vagy sem.
Ez a kitika műfajának célja.
Brávó!!!!!!!!!!!
Végre egy értelmes kritika erről a filmről hétvégén megyek megnézni :)
Biztos megnézem! Érdekes téma! Még talán aktuális is...
Alapvetően egyetértek a kritikával, viszont szerintem nem kell hozzá nagyon tájékozottnak lenni, hogy átjöjjön a film lényege.
Pont ezért volt jó döntés egy objektív nézőpont (haditudósítók) választása. Így bármiféle romantika és heroizmus nélkül tudta a film bemutatni, hogy milyen az, amikor az ember annyira elállatiasodik, hogy hidegvérrel képes megölni a szomszédját vagy a gimnáziumi osztálytársát. Hogy bármilyen fejlett társadalom pillanatok alatt össze tud omlani.
Viszont a rendező is szkeptikus azzal kapcsolatban, hogy az emberek mennyire fogják megérteni, megszívlelni az üzenetet 😢(a főszereplő szavai szerintem legalábbis erre utalnak a film közepe felé)
Az USA 160 éve nem volr ennyire közel egy polgárháborúhoz. Ez a film egy felkiáltójel. Ha nem fejezik be, ez a vége. A háború káosz, minden megtörténhet. Csak vesztesek vannak.
Számomra az volt meglepő, hogy nem propaganda. Nem választ oldalt, azt se tudjuk mik az oldalak.
Aki most azzal riogat, hogy ezt hozza el Trump, az egy pillanatot nem értett a filmből.
Zseniális film.
Magyarországon minimum 22 éve hideg polgárháború van. Ha valakiknek, akkor a magyar nézőknek biztosan tud mondani valamit ez a film.
Hülyeségeket ne hordjál már össze-vissza butuska
Garlandnál kötelező megemlíteni a 28 nappal később filmet!
Frankó videó lett. Pénteken irány a mozi! :)
Letsgooo
Mindenki: FALLOUT AZ ISTEN!
Otherworld: Nesze nektek Civil War
Jem Bendell is erről beszél!!
a zenének a végén ki az előadója?
Köszönjük a munkádat! Nekünk me gezt hiányzott!
Ennek a videónak a címét hogy kell értelmezni?
Amerika szétszakad
Amerikai Egyesült Államok helyett, Amerikai Szétszakadt Államok
nem egyesült államok hanem szétszakadt államok
Ez egy nagyon intelligens film, ha valaki mögé tud nézni a dolgoknak és látja, hogy akár a nagyvilágban is mi zajlik. Az emberiségnek “szüksége lesz” egy újabb nagy háborúra, hogy ebből a dekadens, kizsákmányoló, fogyasztói társadalomra építő világból észhez térjen. A másik ember, az élet a fontos, csak elfelejtettük :(
Polgárháborúhoz nem érzek elég öszefogást a mai modern emberben. De egy Anarchia simán benne lehet.
Texasba könnyű beleszeretni.
Más, magabiztosan élő polgárok közössége.
Ha bekövetkezik valami hasonló, vegig fogják csinálni.
látszik hogy felületesen gondolkodsz erröl a témáról,problémáról. Egy polgárháború bekövetkezte kb annyira életszerű mintha megtámadnák Kanadát. előfordulhat persze de mekkora eséllyel ? Az USA túlélte a gazdasági világválságot a világháborúkat (ami még jól is jött neki) az 50- 60-70 es évek zűrzavarát a kisebb nagyobb háborúkkal a faji problémákkal, ma már senki nem akar háborút kockáztatni páne nem polgárháborút ,annál jobban élnek,még a marine corps nál is le kellett vinni az elvárásokat mert nincs jelentkező katonának
@@zoltannagy3052 az itteni polgárháborút nem katonák fogják vívni.
Nem tudom, hogy kapcsolodsz Texashoz.
Amikor a patikában nem léphettek be, csak ablakon át árultak, a fegyverbolt nyitva volt a lőtér szintén.
A szomszédok nem beszélnek egymással, ketté van szakadva. Napok alatt elköltöznek másik államba a politika miatt.
Télen ott vagyok, nyáron Kanadában. Ajánlom, óvatosabban foglalj állást nyilvánosan vagy idegenek előtt. Biztos több nyelven beszélsz és több országban jártál, több közösséggel találkoztál.
Valami oka csak van a magabiztosságodnak...
Nehéz ezzel a filmmel mit kezdeni. Szeretem Garland munkáit, mert mindig különlegesek, és emlékezetesek maradnak. De talán ennél éreztem ezt legkevésbé.
Ugyan reflektál a mai Egyesült Államokra, de érzésem szerint túlságosan hagyatkozik a ki nem mondott történetmesélésre. Egy interjúban elmondta a rendező, hogy sok részlet ott van a filmben, ha az ember kellően figyel. Rendben, ezzel nem is lenne baj. Azzal sincs, ha úgy próbálna mesélni, hogy ráhúzható legyen a való világra. Nah, itt már azért sokszor sántít. Rendszeresen kidobott a film olyan konkrét jelenetekkel, amiket látva azt mondtam, hogy hát igen, itt most egy filmet nézek. Főleg a végén a nagy ostromnál. És most arról beszélek, hogy nagyon csapong. Hidegrázós jelenetek váltják a kevésbé jókat. Lehetett volna sokkal konzisztensebb. Ettől függetlenül látszott, hogy a rendező legdrágább (?) filmje volt. Nem érződött megúszósnak.
A tényleg kiváló jelenetek közé nem is a nagy, és sok statisztás akciót raknám, hanem a feszültségkeltés magasiskoláját, lásd pl. Jesse Plemons rövidke szereplése.
Ezekből kellet volna sokkal több. Angol rendezőről beszélünk. Külsősként lehetett volna még tökösebbnek lenni. Lehet ettől függetlenül egy fiktív sztorit generálni, és abba rakni az egészet.
Úgy mesél, hogy zavaróan keveset mond. A háború rossz, ezt már nagyon régen tudjuk. Az extrémitás, a megosztó ideológiák idevezethetnek. Ezt is.
Sajnos, van benne egy nagyon erőltetett drámai jelenet is, ami már-már bugyutának érződött. Mindez a vége előtt 10 perccel, amitől csak azt vártam már, hogy vége legyen. Egyébként is túl hosszúnak éreztem a játékidőt. A szereplők, a háborús tudósítók is, akiket végig követünk, sajnos nem tudtam értük izgulni. Pedig a koncepció jó, hiszen sokszor felmerült bennem is, hogy milyen hihetetlen foglalkozás is lehet ez. Ott lenni önkéntesen a sűrűjében, csak azért, hogy megörökítsék.
Egy szó mint száz, a kritikák ellenére azért lehet ajánlani. Ez még mindig köröket ver az átlag híg fosra, amit sokszor vetítenek a mozik. :D
Menjetek, nézzétek! Igényli a nagy vásznat. A hangok, a fegyverropogások kiválóak.
De azért én is remélem, hogy Alex Garland nem vonul vissza a rendezéstől. Mert kellenek az ilyen alkotók.
Brutális KOMMENT-CUNAMIT idézett elő Zoly videója, ezzel megdöntve az OTHERWORLD korábbi rekordjait is. Mindez pár óra leforgása alatt! :))
Hol a Fallout kritika?
Jönni fog, nyugimár :D
Arra 👉 anyádban... 😂
Remélem ,hogy kitér az undorító átírásokra(retcon).
@@ncrranger2281 Mi az a RETCON Drágaszágom? :) :) :)
Nem értem Zoly-ékat! Lement az év talán legjobban várt sorozata a FALLOUT és olyan, mintha nem is tudnának róla. Legalább egy 1 órás kibeszélőt megérdemelne a sorozat Zoly szájából, a sorozat minden hibája ellenére.....(hova tűnt Balázs, meg a többiek) hát azért mégiscsak a Twin Peaks Cooper ügynökét, Kyle MacLachlan-t láthattuk a végén ERŐPÁNCÉLBAN egy nagy költségvetésű sorozat-fináléban. Zoly várjuk a kritikát, de kérünk téged, hogy ne 6-meg 10 perces legyen már. Egy ekkora játék-történelmi esemény Todd Howard producersége alatt.
Én nem tudtam befogadni. Felesleges volt megnéznem.
A végét nem értem. Megölték a .. főnit.. és?? És akkor mivan??
Tudja valaki hogy mi a címe a videó alatt menő zenének 1 20 tól 5 20 ig?
Vietnam melyik történelem könyv szerint tartott húsz évig?
en.wikipedia.org/wiki/Vietnam_War
Szívesen.
A konfliktus max. de az amerikai bevonulás és kivonulás ennél kevesebb
És a bohóc belinkeli a laikusok által használt wikipédiát, amit a kutyám is szerkeszthet, ha épp kedve szottyan :D nem ért ez semmihez, kár is kérdéseket feltenni neki.
@@davidhorvath7427te szerinted kezdete és vége?
Azért egy PIMP THY MIND és OTHERWORLD filmkritikai crossovert nagyon tudnék nézni.
Én azért hiányoltam a polgárháború részleteit. Így, hogy szinte semmit nem tudunk meg róla, sokkal kevesebbet lehet beszélni/teorizálni a filmről, így hamarabb feledésbe eshet.
a stáb lista alatt mi a zene?
Alec Koff - Hit the Ground
boomer rocker vagy
Általam az évben legvártabb film.
Igazad van! a FALLOUT és a DŰNE 2 tényleg a legvártabb.
@@richardregula4355a fallout nem film, hanem sorozat
Zoli, a Most vagy soha filmről miért nem csináltál videót?
Azért mert Zoly már nem támogatja a nemzetet. Ő is már inkább a Nyugat és a Transzhumanizmus felé kacsingat. :)
@@richardregula4355 Nemzeti=Fidesz csicska altal elkeszitett álmagyar mókolás
Egy pozitiv hozadek: ezek vegre nem a vilagot hanem egymast lovik!
ó hát az ott régen a nagy pénzek miatt volt mára már elszegényedett az USA nincs annyi export mint akkoriban
-Miért nincs Amerikában polgárháború a rengeteg belső feszültség és probléma ellenére?
-???
-Mert ott nincs amerikai nagykövetség!
Na ezt adom
Ma voltunk megnézni,a film kb közepén voltak akik ki mentek a teremből
Alapvetően nem egy rossz film,csak sok benne a hangulat ingadozás,aki akció filmre vágyik az csalódni fog benne,az előzetes alapján én is egy kicsit pörgősebb filmre számítottam
A film próbál nyomasztó lenni,néha az is tud lenni,de ezt a hatását gyorsan el is veszti,pláne hogy olyan zenéket válogattak össze a film alá ami nagyon nem illett az aktuális jelenetekhez
én nem akció filmet vártam ,de ez egy középszerű megvalósítás volt
Mondjuk megcsinálhatták volna hitelesebbre is. Cali-Texas szövetség?
Mi a következô? Izrael - Palesztin szövetség?
Texasban és Californiában van a legtöbb hadsereg és fegyver, illetve nekil van a leghatározottabb véleményük a szabadságról, még ha másképp is.
Egy diktatorikus elnök ellen akármikor összefognának, ha az a szabadságukat veszélyeztetné
A nyugati ember már nem fog vért áldozni semmiért. Túl jól és kényelmesen él.
Nem e te szerinted hány amerikai döglik az ukrán fronton? A nagy segítőkész nyugat😂😂😂😂😂
Háborúpárti!
Pont ezért megfogja elégelni a kényelmet.
Matrix. Mért is nem működtek a filmben a korábbi verziók?
@@rodman999 nagyon messze vagyunk a mátrix utópiájától lol, de good point
Nem tudok vitatkozni. Jó erős film! Különösen ebben a mostani, inkább csalódásokkal teli mozis felhozatalban (mínusz a Dűne).
Szerintem nagyon jót tesz a filmnek, ha bármilyen trailer vagy előzetes kritika ismerete nélkül ülünk be rá. Egyetlen előzetes infó érdemes hozzá: hogy ez elsődlegesen nem egy akciófilm. És igen, MOZIBAN kell nézni, mert kiváló a hangkeverés! Plusz a fotós/filmes beállásokat is érdemes nagy vásznon látni. Ha pedig valaki érzékeny a műfajra, az vigyen magával a táskájában valami pulóvet vagy pokrócot, meg egy ponton túl erősen hidegrázósan vacogtató a cucc.
Ami a fura, hogy a film amúgy egész rövid, a játékidő talán 100 perc körül van csak. Mégis olyan, mintha 2-3 órát ülnénk bent rajta. Cseszettül nyomasztó és egész sok dologba belekap.
Pár órával a nézés után azon kaptam magam, hogy az Apokalipszis most-hoz vagy a Children of Man-hez viszonyítom magamban. Egyik filmet sem éri be persze, de azért az nem rossz dolog, ha ilyen mércékhez lehet viszonyítani.
Nálam egy erős 80%.
1:23
az vagyok :)
lesz valamikor gorefest ?
Van, csak a patreonon
Donably*
Nem értem a gore-fest-er miért tiltják le. Hát basszus egy régi filmből nem lehet bevágni jeleneteket? Egy csomóan csinálnak filmekről kimerítő elemzéseket, azokat miért nem tiltlják le? AMúgy meg örüljenek a film-stúdiók, hogy a TH-camREK ezzel is reklámozzák az edott filmet, illetve életben tartják az emlékét.
@@zoltanfinta8999 de ingyen nincs fent valahol ?
Nem értem Zoly-ékat! Lement az év talán legjobban várt sorozata a FALLOUT és olyan, mintha nem is tudnának róla. Legalább egy 1 órás kibeszélőt megérdemelne a sorozat Zoly szájából, a sorozat minden hibája ellenére.....hát azért mégiscsak a Twin Peaks Cooper ügynökét, Kyle MacLachlan-t láthattuk a végén ERŐPÁNCÉLBAN egy nagy költségvetésű sorozat-fináléban. Zoly várjuk a kritikát, de kérünk téged, hogy ne 6-meg 10 perces legyen már. Egy ekkora játék-történelmi esemény Todd Howard producersége alatt.
Ugyan már, 6 napja van kint. Először is időt kell szakítani rá, hogy végignézze, kijegyzetelje, megírja a szöveget, felvegye, megvágja. Ez nem egy fél napos történet. Pláne ha eleget tesz a kérésednek és nem egy 5 perces videó kritika lesz róla.
Amúgy vicc hogy mindenki fél az orosz-ukrán és a zsidó-perzsa hánorutól,de ha USA-ban kitör egy polgárháború na akkor lesz káosz a világban.
Nem is az a para hogy baromi sok fegyver van a civilek kezében hanem hogy az államok kezében van baaaaaromi sok fegyver.
Különben lásd mi megy kb 2 hónapja a Texasi határon
Nem vagyok nemzetközi kapcsolatok szakértő, de kisebb világhatást tulajdonítanék egy amcsi polgárháborúnak, mint pl egy zsidó-perzsa, vagy orosz-nátó háborúnak.
@@KondorDCS Ha nincs USA akkor mindenki azt csinál amit akar mert nincs NATO.
Első hónapban Kina megtámadná Taiwant. É-Korea D-Koreát. Oroszorsz lenyomná az Ukránokat.
Zsidókat megtámadná az összes Arab [ugye most USA védi] .
Egyszerüen vége lenne a mostani világrendnek.
@@KondorDCS Amerika sok helyen békefenntartó szerepet tölt be, hogy megakadályozza, hogy a felek egymásnak ugorjanak. Bedőlne a dominó sok helyen.
@@KondorDCS ha USA-ban polgárháború tör ki, hogy fog az USA kiállni Izrael mellett? Meg fogja védeni Tajvant? Ad még segítséget Ukrajnának? (bár az most épp szünetel 😟) Az USA miatt nem fajultak még el a dolgok még jobban.
@@KondorDCS Az egyik vezető világhatalom ilyen jellegű meggyengülése szerinted mit okozna a világpolitikában? Addig "örüljünk", amíg más államok háborúi csak játszóterei a nagyoknak - tudom, csúnya megfogalmazás, de ez igazság - lásd az oroszok sem ukránokkal háborúznak, hanem Amerikával Ukrajnában. Ha egy polgárháború miatt kiesne az USA a vezető szerepből, szerinted Kína és Oroszország mit reagálna? Belegondolni is rossz.
Én amikor a polgárháborúra gondolok😑 th-cam.com/video/r6I33lKItYA/w-d-xo.html
Maga a film nem szòl a polgàrhàborùrol csak ùjsàgirokròl.Nem kène összekeverni.
A filmről nagyjából semmit nem tudtunk meg...
2:01 Nincs olyan, hogy judeokeresztény. Vagy az egyik, vagy a másik.
Maximális jóindulatomat összeszedve Zoliék iránt: fogalomilag tulajdonképpen létezik, csak úgy kellene nevezni, hogy ábrahámita vallások, csak ugye mióta kitalálták, hogy ebből ideológiailag ki kell zárni az iszlámot, megszületett ez a politikai ideológiával maximálisan átitatott, vallástörténetileg értelmezhetetlen baromság.
Hitgyüli kh kh
Bosszú állok polgárháború 😂
Kaiserredux: A film.
Civil war
Murican issues. Don't care. A kritika Zolisan jó. De ez az a fajta film amibe egy popkornpattogtatásnyi pisilőszünetet sem pazarolnék.
Nagyon elgondolkodtató film, tekintve a témáját. Bár én is sajnálom, hogy nem nagyon ad kapaszkodót egy átlag, a közéleti világtól távol helyezkedő nézőnek. Mert azért valljuk be, az okok nagyon is fontosak lehetnek. És ma dúskálunk az okokban, köszönhetően az egyre szélsőségesebb valóság-buborékok elszeparáltságának. Ezek bemutatása nélkül szinte csak erőszakpornó amit látunk.
Arra gondolok, hogy lassan már semmi tolerancia nem marad az emberekben. Mindenki egyre türelmetlenebb és akaratosabb. És annyira a saját közvetlen problémáinkra összpontosítunk, hogy nagy ívben tojunk a többekre. Mintha csak az ellenkezője történne annak, mint amit ez a felgyorsult világ, a megannyi információ áradásával elvárna tőlünk. Ahelyett, hogy nagyobb látószögben vizsgálnánk a körülöttünk lévő történéseket, egyre kisebb lesz a figyelem rádiusza. Szó szerint ki se látunk a saját buborékunkból. És ezért reagálunk egyre szélsőségesebben a nem kívánt információkra. Nem pláne, ha nincs egyetértés valamilyen témában. Jellemzően nagy stresszel is jár egy olyan információ befogadása, amely eddig elkerülte a valóságról alkotott képünket. Akár egy szubjektív meglátással. Így többnyire, inkább meg se próbáljuk megérteni a másik véleményt.
Minderre csak ráerősíti az, hogy időnként próbál a kultúra vagy épp a liberálisabbnak kikiáltott oldal, érzékenyíteni. Szükség lenne rá valóban, de az eredmény rendre egy intenzív ellenreakció; utálattal és gyűlölködéssel nyakon öntve.
Nem csoda, hogy a rendező egy efféle jövőképet lát a hazájában. Szerintem ez egy reakciós film, fontos mondanivalókkal, amely szándékosan hagyta üresen a kauzális kapcsolatokra vonatkozó mezőket.
usa-ban nem lesz polgárháború annyira jönnek fel a spanyol és afro népek, hogy a többséget gyorsan megoldja a lakosság szám
Egyrészt, szerinted ők nem vennének részt benne?
Másrészt, szerinted érdekelnek ők bárkit is?
Csak akkor lesz polgárháború, ha a fehérek mennek egymásnak
Nem szeretném hogy legyen ilyen.
De lássuk be, nagyon megérdemelné amerika ezt. Mert eddig a világ minden pontján generálták a háborúkat.
Azért ennek nézz jobban utána
@@kristoffarkas9909ezek már utánanéztek az összes ruszki propagandaportálon, vagy meghallgatták Toroclaci valamelyik rubelen szponzorált baromságát.
@@macskea Jó, hogy írod. Ő lesz Magyarország következő miniszterelnöke...jó is, hogy tanulod a videóit. Helyes!
Nem generáltak háborúkat, hanem beleavatkoztak a konfliktusokba. Minden hidegháborús konfliktus úgy kezdődött hogy a komcsik egyesíteni akarták a világot az USA-nak még nem tetszett hogy hogy a globalisták erősödnek, tehát minden konfliktusba beleavatkoztak.
@@macskea Légyszíves a második vh. óta eltelt időben mondj egy olyan nem európai régiót, amit az USA stabilizálni tudott :)
Judeokeresztény?? Miért mosod össze a judaizmust a kereszténységgel? A judaizmus el sem ismeri Jézust! Totál más vallás!
Írom ezt úgy,hogy nem vagyok bigott vallásos. Na de akkor is...
50 milliuo dollárból készült film és nem képesek ballisztikusnak látszó sisakokat alkalmazni. Aliexpressen vásárolt filléres replikák vannak miközben a főszereplőkről közeli képek vannak.
Mi az, hogy ballisztikus sisak Drágaszágom? :)
@@richardregula4355talán rá kellene guglizni nem? 😀 Esetleg visszavenni az arcból. A kettő közül valamelyiket mindenképpen.
@@macskea Teljesen jogos Mester! Vissza is vonulok meditálni az eseményen. :))
@@richardregula4355 nij levels of protection. Google a baratod kedves Sméagol
sajnos az egész filmen érződik a filléresség ,mindenhol
Ez is Trump miatt van.
Trump ha megvívja Amerika szabadságáért fogja vívni. Le kell rázni liberálisokat, mint sarat a csizmáról.
Hát véleményem szerint a filmen megjelenített elnőköt Trumpból és Bidenből gyúrták össze!! :)
Unalmas volt.
Azert kicsit tulzas hogy az USA-ban polgarhaboru lenne barmikor is! 🙈 Nem kell elhinni minden bullshit cikket! Azt hittem okosabb vagy!
Tehát az Usa az örök béke otthona, ahol sosem lehet semmiféle belső fegyveres konfliktus?
Elég csak az utolsó elnökválasztásra gondolni...
Szóval Nálad úgy tűnik okosabb azért...
@@joeldr. Igen eleg nagy a beke es nyugalok erre fele, persze idiotak vannak mindenhol…Az utolso elnikvalasztas is kicsit fel lett fujva es semmi koze nem volt semmi fele polgarhaboruhoz. Mo-n durva agymosas van ugy latom. En itt elek USA-ban es mindig csodalkozok mennyi hulyeseget hornak ossze Mo-n aminek koze nincs a valosaghoz!
@@joeldr.ez az USA amiben élsz ott van veled most is a szobában?
Most ez vagy nekem nem jott at..de meg egy ilyen semmit mondo filmet.Se karakterek,se sztori,se semmi.Fohosokert semmilyen formaban nem lehet izgulni mert miert tenned?
t
Egy dolgot azért elfelejtett említeni Zoly! (vagy nem merte) Mégpedig, hogy egy HÁBORÚ VAGY POLGÁRHÁRBORÚ, ha lesz ilyen, akkor mindíg egy 3. fél érdeke, akit nem látunk, és akik a 2 másik fél felett áll. Ennek a HÁTTÉR-ERŐNEK, pedig érdekében áll, hogy a világot 2 félre ossza, és ha elpusztul minden akkor felépíthesse a romokon azt az ÚJ VILÁGOT, amit ő szeretne. És, hogy az milyen világ? Ezekről szólnak a THE HUNGER GAMES-filmek, a BEAVATOTT sorozat, és az ÚTVESZTŐBEN-filmek, és az EON FLUX. Hát igen! Valami Ujjat csak úgy lehet építeni, ha előtte rombolunk is. ...és az emberekkel mi történik közben. Hullanak, mint a legyek!
Istenem, folyton ez a háttérben megbújó Gyurcsány-szál. Ezekkel meg a gyíkemberekkel, meg a kurucinfós többivel én nem foglalkozom 🙂
@@otherworld_online Zoly! Az ilyen meggondolatlan és vásári kirohanások miatt nem vesz be téged a MŰVELTEK TÁRSASÁGA és már a NYÚLON-TÚLIAK TÁRSASÁGA is lemondott rólad. Ilyen hozzá-állással nem fogod észre venni a FALLOUT sorozatban a végső legnagyobb flashback-ben a VAULT-TECH-ROBCO-stb. TITKOS TÁRGYALÁSON azt aZ árnyékkal elfedett személyt akire Walton Goggins felesége folyton fel-pillantgat. Na ki lesz az? NA ki? Na a valóságban is így működnek a dolgok! Ti influenszerek mindig megpróbáljátok az embereket egy eszképista hamis valóságban tartani az embereket, így nem fognak tudni a lore mögé nézni, és felfedni azt, hogy az sok esetben a valóság tükörképe. Nem baj, MI, a MŰVELTEK TÁRSOSÁGA még hiszünk benned Zoly és az OTHERWORLD feltámadásában.
@@otherworld_online Zoly! Az ilyen meggondolatlan-vásári kirohanásoknál sokkal többet várunk tőled, MI a MŰVELTEK TÁRSASÁGA! Ilyen hozzá-állással nem fogod érteni az egész FALLOUT-LORE-t ami a sorozat mögött van, és azt sem ki az az árnyékba burkolt személy, aki felé Walton Goggins felesége pillantgat, a nagy végső flasbackben, ahol a nagy VAULT-TECH fejesek TITKOS TÁRGYALÁSA történik. AZ a bizonyos 3. személy a kulcs-figura. Na ki lesz az?
Szerintem ne a Hunger Games-t meg a Falloutot hozzuk föl példának ilyen társadalmi jelenségek esetén
@@kristoffarkas9909 Én csak azt mondtam, hogy valakiknek érdekében áll az hogy az USA megosztott legyen, és irtsák egymást. Minden más amit utána írtam egy TELJESEN ÚJ TÁRSADALMI RENDSZER ami egy TECHNOLÓGIA ALAPÚ valami lesz, és aminek Elon Musk-Bezos-Bill Gates tapsikolna ha létre-jönne. A probléma az USA-ban, hogy a belső részen lévő államok és hagyományos farmokon élők, meg dolgozók és családosok nem szeretnének részt venni a ebben az új gender-propaganda-és brutális migráns-politikával tönkre-tett Amerikában. És ezek is benne vannak az ellentétekben, Természetesen a Biden hívők állnak a másik oldalon. Előbb utóbb POLGÁRHÁBORÚ lesz az biztos.
Megneztem... kar volt...
A polgárháború nem egy elkerülendő rossz, éppen ellenkezőleg, valami ami a világunk fejlődéséhez kell. Az USA-ban a totális polgárháború is teljesen jó főleg most, hogy Kína gazdasági növekedése megállt és egyre csak zuhan már egy ideje, Oroszország leggyengíti magát még jobban a háborúval amiben az eddigi szereplése sem volt túl erős, így végre Európa lehetne a világhatalom. Az USA eddig is egy olyan f4siszta diktatúra volt 3. világbeli szintű társadalommal mint Kína vagy Oroszország. Ha összeomlanak az csak jót tesz a világnak. Európában pedig enyhébb anarchikus állapotok szintén segítenének egy jobb liberálisabb fejlettebb Európa kialakításában ahol az állatok emberi jogokat kapnak, sokkal erősebb a környezetvédelem, sokkal individualistább és kisebb az állam hatalma, az emberi jogok pedig még a jelenlegi Norvég szint felett lennének, és teljes szólásszabadság lenne. Ha egy progresszív (ez alatt nem a Woke-ot vagy a baloldalt értem) liberális világnak ez az ára akkor csekély ár ez egy jobb világért ahol nem az ost0ba 3. világbeli szinten rekedt halálbüntetés és diktatúra párti állatgyűlölő ócska primitív barbárok döntik el mi lesz a világunk sorsa!!
"Európában pedig enyhébb anarchikus állapotok szintén segítenének egy jobb liberálisabb fejlettebb Európa kialakításában " Bárki aki egy 7-.es törikönyvet végiglapozott láthatja mennyire jót tett a társadalomnak a legutóbbi anachikus időszak európában, csak laza pár száz évvel vetett vissza mindent és segített a feudális rend kialakulásához.... Másik dolog amég mi itt szépen felépítjük a szebb jövőt a csúny gonosz elnyomó amerika után, addig a közel kelet és egyéb diktatúrák kézségesen várakoznak majd hiszen mindanyian tudjuk hogy mennyire a totális tolerancia hívei hozzánk képest.... végül pedig igazad van halálbüntetés helyett sokkal jobb közpénzen életben tartani tömeggyilkosokat mint például Anders Breivik.
Ahha....Nem a wokera gondolsz persze. Pont az a baj, hogy a liberálisok pont az éles fix nézetek hiányában sodródnak bele az egész woke dologba.😊
Mindig öröm egy ilyen régi motoros trollt felbukkanni látni itt-ott. Ne etessétek, semmi értelme.
@@balazsmeczko2564 Mondja ezt egy széljobber…
Olvass kevesebb konteót és nézz szét a valódi világban