Már régen vártam, nincs más út. A jobboldalnak teljes egészében eggyé kell válni, így, ez az egyetlen útja Európa tönkrevágóinak sarokba vágásához. Lassan minden akadály elhárul és a jobboldali konzervatívok lesznek a legerősebb párt az uniós testületben. Fantasztikus!❤❤❤❤ Hajrá P A T R I Ó T Á K‼️ Hajrá Konzervatívok‼️👍🎆
Magyarország tönkre vágásáról, a 60ezer.milliárd, államadósságról, és az ország eladásáról miért nem esik szó ? Gigafrakcíó=Orbán agyszuleménye ! Miért kell hazudni állandóan ?
Adja Isten, hogy a Patriótákhoz csatlakozzanak a Konzervatívok közül a fontos pártcsaládok, s növekedjen a Patrióták közössége a Néppártból később kiszakadókkal együtt!
miért adja az isten???? A normális emberek nem akarnak fasiszta pártokat,Orbán is ezért lesz lecserélve,és akkor egyetlen egy kormányon lévő párt se lesz a patrióták között,szóval érted a TÖBBSÉG NEM FASISZTA.
Trump többször is kritizálta Melonit, ráadásul Meloni a végletekig zsarolható ugyanis az EKB pénze nélkül Olaszország letérdelne. Az olaszoknak azonnal, legalább 1000 milliárd euró kellene, egy összegben valamint átfogó reformok, leginkább az adózás terén.
Ugye, két héttel ezelőtt OV járt Rómában, és találkozott Melonival is. . Lehet, hogy megmagyarázta neki, hogy az UKR-RUS háborúnak lassan vége, tehát az ami elválasztotta őket, talán már nem létezik.
Nem kell neki magyarázni, teljesen tisztában van vele, csak vmit megtehet, vmit nem. Valószínű, hogy Trumpnál már megteheti - a Főni ledumálta Mar-A- Lago-ban. Hajrá Főni, Hajrá PATRIÓTÁK!!! Hajrá SZUVERENISTÁK!!! Hajrá MI HAZÁNK!!!💪
@@SándorDaróczi-e6t en is igy latom,,meloni 1 szuper csaj,,de mit csinaljon ??? tele vannak adossaggal,,szeretnek jol elni,,keveset dolgozni ,,de most mi legyen ? en latom a kemiat viktor es meloni kozott,,minden jo lesz
Megtévesztő címadás, hiszen arra gondolnak azonnal az emberek, hogy a miniszterelnökségről mondott le. Erről a pártfunkcióról a legtöbben nem is tudnak. Maguk is élvezik, hogy a címekkel becsapják a közönséget?
@@ferenczoltansandor6967 Milyen egyszerű ember vagy barátom. Azért mert mindenki elárulja a hazáját, a magyaroknak nem kell ezt tenniük. Dr. Orbán Viktor Miniszterelnök a legbecsületesebb ember. Betartja az ígéreteit, megvédi a nemzetét és minden cselekedete gesztusa a magyarság megmentését szolgálja. Azért van 35 éve a politikában. Ezek a nevenincs hazaárulók meg jönnek és mennek, senki nem fog rájuk emlékezni. A stabilitás az, ami biztosítja egy nemzet felemelkedését.
A folyamatos építkezés, kemény munka, pártépítés végre meghozhatja a kívánt eredményt és visszanyerhetjük népeink, gyermekeink szuverén múltját és jövőjét!
@@supercub66 de ,sajnos a tönk szélén vagyunk ez a valóság! Rogyásig el vagyunk adósodva+ha Trumph kereskedelmi háborút indít a németek és kina ellen,akkor be is zuhanunk a szakadékba! /sajnos/
Szuper videó! Azt kell mondanom, hogy Michael Kent nagy inspirációt jelent számomra. Én is elkezdtem kriptovalutákba fektetni, mint ő, ijedt befektetőként, aki nem akart pénzt veszíteni. Nagyon boldogan mondhatom, hogy most nagyon nyereséges vagyok, és megveszem az első házam kriptovalutákkal. Nagyon hálás vagyok mindazért a tudásért és információért, amelyet Michael adott nekem az elmúlt néhány hónapban. 2024 januárjában mindössze 10 000 dollárral kezdtem, és ma a portfólióm 40 000 dollárt ér!✊
@@zsoldos12Mert Simon Tamás nyilván minden pénteken egyenesben hallgatja a miniszterelnököt a Kossuth Rádióban. Szintén figyelemmel követi a Kormányinfó minden közvetítését. Kritikus fülekkel hallgatja a baloldali csatornákat. Mindkét oldalról igyekszik objektív információkat összegyűjteni. És hát végül erre a következtetésre jutott 😊
Ursula megbuktatását a jobboldaliak rivalizálása hiúsították meg. Történelmi lehetőséget mulasztottak el. Ez a rivalizálódás meg nem ért véget. További meglepetések a napszinre törnek rövidesen!
Dinnyécske remek választás lenne Viktor helyett. Újra csak árul. Na mit?!? Éppen olyan építő jellegű kapcsolat, mint a polák szövetséges emitt. Biztos hátbaszúr. Még a patricica szövetséget is szét tudja zülleszteni egy olyan megbízható szláv, mint Janus Im-moravjecky.
Jobban tenné Orbán is,ha itthon tenné a dolgát,mert eléggé"le van gatyásodva"az ország! Szinte minden gazdasági mutatóban messze a visegradi országok mögött kullogunk! 14 év teljhatalommal,már nem lehet senkire sem mutogatni!
NE - E - EM?! MI N E M KOLDULUNK, TOK FEJ! MI KOVETELJUK AZOKAT AZ OSZEGU PENZEKET, AMIKBOL MI MAGYAROK MEGEPITETTUK, A VEDO KERITESEKET, A SAJAT PENZUNKBOL, ES A KIS MAGYAROKNAK, A NAGY EUROPAI UNIO, EL= VAN = ADOSODVA! OK VANNAK NYAKIG ADOSAGBAN, ES HAZUDNAK A VILAGNAK! PEDIG MAS NAGY HATALMAK IS TUDJAK, HOGHY NEKUNK VAN IGAZUNK!! MI KOVETELJUK, A SAJAT MI - MI PENZUNKET, AMIT AZ EUROPAI UNIONAK KI KELLETT VOLNA FIZETNI, AZ - O - SAJAT PENZUKBOL!
Meddig rágcsálsz még ezen az Orbán, Melóni, Trump feltételezéseken ?! Amíg csak feltételezések pufognak a szócsöveken, addig az csak pletya színvonal marad és semmi több !
Morawiecky is rájött,hogy Orbán Viktorra kellett volna hallgatnia,akkor nem bukta volna el a választást. Ellenséges volt velünk.
El kellett volna csalni a választást, lövetni kellett volna az ellenzéket és a rájuk szavazókat. Majd legközelebb megfogadja a tanácsot a marhája.
Pontos!
Morawieckit (is) elvakította az oroszgyűlölet okozta ukránypárti köd.
Jobb keson, mint soha.
A zsigeri ruszofóbia ,nem nagyon kifizetődő!!
Már vártam, hogy valahol beszélgessenek Meloni lépéséről!
tél-avivban
Már régen vártam, nincs más út.
A jobboldalnak teljes egészében eggyé kell válni, így, ez az egyetlen útja Európa tönkrevágóinak sarokba vágásához.
Lassan minden akadály elhárul és a jobboldali konzervatívok lesznek a legerősebb párt az uniós testületben.
Fantasztikus!❤❤❤❤
Hajrá
P A T R I Ó T Á K‼️
Hajrá Konzervatívok‼️👍🎆
😂😂😂😂😂😂
Magyarország tönkre vágásáról, a 60ezer.milliárd, államadósságról, és az ország eladásáról miért nem esik szó ? Gigafrakcíó=Orbán agyszuleménye ! Miért kell hazudni állandóan ?
@marka954 A hasznod meséld el, ebből a hazugságokból !
Fizetnek ezért, vagy ilyen korlátolt vagy. Autokrarákat, diktátorokat támogatni?!
na akkor most előjönnek olyan ajánlatok, amelyek feldarabolják ezeket az erőket
Hajrá Patrióták!!!❤❤❤❤
Hajrá európai patrióták ❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤
Hajrá, Szuverén Nemzetek Európája frakció
A lengyel volt elnökkel megnyílt a lehetőség a ket frakció egyesitesete
Politico cikkei: "Oszd meg, és uralkodj!" Melonit és Orbánt próbálták összeugrasztani.
Ez most nem jött be!😊
Nem elősször és nem is utoljára! A Piliticó"nak fontos
hatalmon tartani a szélsőséges balliberális elitet mert különben mehetnek lehelni!
Nagyon mellé nyúltak.@@irenapavicevic1869
Szerencsére mindkettőjűeknek van még jőzansága. Remélem, erre Le Pain is rájött.
Meló i inkabb saját pozícióját epitgeti
Köszönöm az áttekintést!
Köszönöm szépen a tájékoztatást 👍
Adja Isten, hogy a Patriótákhoz csatlakozzanak a Konzervatívok közül a fontos pártcsaládok, s növekedjen a Patrióták közössége a Néppártból később kiszakadókkal együtt!
miért adja az isten???? A normális emberek nem akarnak fasiszta pártokat,Orbán is ezért lesz lecserélve,és akkor egyetlen egy kormányon lévő párt se lesz a patrióták között,szóval érted a TÖBBSÉG NEM FASISZTA.
Trump többször is kritizálta Melonit, ráadásul Meloni a végletekig zsarolható ugyanis az EKB pénze nélkül Olaszország letérdelne. Az olaszoknak azonnal, legalább 1000 milliárd euró kellene, egy összegben valamint átfogó reformok, leginkább az adózás terén.
Ugye, két héttel ezelőtt OV járt Rómában, és találkozott Melonival is. . Lehet, hogy megmagyarázta neki, hogy az UKR-RUS háborúnak lassan vége, tehát az ami elválasztotta őket, talán már nem létezik.
Nem kell neki magyarázni, teljesen tisztában van vele, csak vmit megtehet, vmit nem. Valószínű, hogy Trumpnál már megteheti - a Főni ledumálta Mar-A- Lago-ban.
Hajrá Főni, Hajrá PATRIÓTÁK!!! Hajrá SZUVERENISTÁK!!! Hajrá MI HAZÁNK!!!💪
@@SándorDaróczi-e6t en is igy latom,,meloni 1 szuper csaj,,de mit csinaljon ??? tele vannak adossaggal,,szeretnek jol elni,,keveset dolgozni ,,de most mi legyen ? en latom a kemiat viktor es meloni kozott,,minden jo lesz
Megtévesztő címadás, hiszen arra gondolnak azonnal az emberek, hogy a miniszterelnökségről mondott le. Erről a pártfunkcióról a legtöbben nem is tudnak. Maguk is élvezik, hogy a címekkel becsapják a közönséget?
Amúgy a felirat másik feléből "gigafrakciót épít Orbán Viktor" nekem egyértelműen az EP juttatta eszembe, nem Olaszországot.
Tokeletesen ertheto a cim. Hiszen Orban Viktor es Meloni az eu parlamentben allhatnak ossze giga frakcioban. so obvious.
Ha ezt a címadást nem érted, ne foglalkozz politikával.
@@chichesterz De nem feloszlatta, hanem lemondott. Így a második fele ostobaság... Ez inkább csak azt mutatja, hogy ez a média kihez áll közel.
Egyáltalán nem félrevezető a Cím. Aki nyomon követte az elmúlt év eseményeit, annak evidens, hogy miről mondott le Meloni.
... A politikai aknamezőt... Ursula von der layen telepíti, jelenleg is...
KEDVES MATE. EN MINDIG IS, NAGYON SZERETTEM / SZERETEM A HIR MAGYARAZATAIDAT. KOSZONOM SZEPEN. 🎄
Hajra Patriotak végre valami pozitiv hir. Szerintem Trump nem fogja lecserelni Melonira bar a politikaban nincs baratsag es tisztesség ❤❤❤❤❤❤❤❤❤
Ideje, hogy a jobboldal vegye át a hatalmat. Europa népe nem türi tovább a bal-liberal hazaárulást és Europa lerombolását.
Milyen egyszerű ember vagy Ágnes. Mindenhol mindenki elárulja a hazáját? Kinek, miért, hogyan? Nézz mögé a szádba adott jelszavaknak!
@@ferenczoltansandor6967Sajnos a ballibsik igen, elaruljak a hazajukat.
Csak elmondom, jelenlg is a jobb oldal van hatalmon. Persze a szélsőjobbtól minden balra van!
@@ferenczoltansandor6967 Milyen egyszerű ember vagy barátom. Azért mert mindenki elárulja a hazáját, a magyaroknak nem kell ezt tenniük. Dr. Orbán Viktor Miniszterelnök a legbecsületesebb ember. Betartja az ígéreteit, megvédi a nemzetét és minden cselekedete gesztusa a magyarság megmentését szolgálja. Azért van 35 éve a politikában. Ezek a nevenincs hazaárulók meg jönnek és mennek, senki nem fog rájuk emlékezni. A stabilitás az, ami biztosítja egy nemzet felemelkedését.
@@gresident Nem. Most a liberális néppárt és a kommunisták vannak hatalmon, csak elmondom.
A folyamatos építkezés, kemény munka, pártépítés végre meghozhatja a kívánt eredményt és visszanyerhetjük népeink, gyermekeink szuverén múltját és jövőjét!
Nagyszerű, nő a Patrióták pártcsaládja!!!
8:45 Meloni könnyebb falat a puniónak, könnyebben irányítható kapcsolattartó lenne, mint OV. Én nagyon drukkolok OV-nak!
Vègül is Mo-ot tönkretette.
@@ago-l4x Az eszed tokját tette tönkre!
@@supercub66 de ,sajnos a tönk szélén vagyunk ez a valóság! Rogyásig el vagyunk adósodva+ha Trumph kereskedelmi háborút indít a németek és kina ellen,akkor be is zuhanunk a szakadékba! /sajnos/
@@ago-l4xVan gond a toronyban.😂
@@zoolee0012
És nem is akármilyen!
Amen!
Hogy Európa kérdésében kit kell felhívnia egy nagyhatalom vezetőjének? Számomra egyértelmű, hogy Orbán Viktor a legalkalmasabb politikus és vezető.
Ez tuti megtervezett volt!
Erettsegi tablókep elveszett?
Naná majd mákos 😂
@@zsoltpeter9234 Ezt kitől kérdezed?
@P.Helga_Villamos_gepek_terveze gondolom att a csajtól aki Ezt használta. Szted ki?
@@zsoltpeter9234 Na akkor most próbáld meg magyarul, érthetően...
Nagyon jó volt köszönjük szépen 👍♥️👏🇭🇺🇸🇰🕊️
Sejtettem.
Szuper videó! Azt kell mondanom, hogy Michael Kent nagy inspirációt jelent számomra. Én is elkezdtem kriptovalutákba fektetni, mint ő, ijedt befektetőként, aki nem akart pénzt veszíteni. Nagyon boldogan mondhatom, hogy most nagyon nyereséges vagyok, és megveszem az első házam kriptovalutákkal. Nagyon hálás vagyok mindazért a tudásért és információért, amelyet Michael adott nekem az elmúlt néhány hónapban. 2024 januárjában mindössze 10 000 dollárral kezdtem, és ma a portfólióm 40 000 dollárt ér!✊
Hogyan szerezzek információt róla?
INSTAGRAM❤
Official Michael Kent
Üzenetet küldök neki.
Köszönöm a tanácsot.
Sokan nincsenek tisztában a bitcoin-befektetésben rejlő jövedelmezőségi potenciállal, ami komoly akadályt jelentett befektetési hajlandóságukban.
Meloni napraforgó 🌻
Olyan mint Orbán!
Hurrá😊
Sok sikert Orban Viktornak es szovetsegeseiknek.
Mi van itt? Telex nem töltőtt mèg fel ma videót?😂
Nyúzz...friss érdekes hasznos,nem mindenkinek th-cam.com/video/K19QzOdHLeM/w-d-xo.htmlsi=-xQFWaM3FeFFZ0zo
Tetszett bizony. Nagyon jó volt. Mekkora jatékos ez a Orbán! Olyan, mint a labdarúgásban a Puskás volt. Minimum. Baszki!
Viktor a király
Ti meg a jobbágyai akik a talpát nyaljátok miközben röhög az ostoba, bármivel hülyíthető fajtádon.
Ha Meloni végre lecseréli a szoknyát, nadrágra akkor vége az idiotanizmusnak! Hajrá MELONI❤
👍❤️👍
Jól tette 😂🎉🎉🎉🎉😂😂😂
Nem is kell ösze butorozn, koordinálják a szavazást oszt kész!
A konzervatívoknak az EP legerősebb pártcsaládjává kell válnia, hogy irányítani is képes legyen az események menetét.
Végre egy jó hír. Meloni okos asszony. Rájütt, hogy Ursula őt is át verte. Tisztelem, mert ő még merészelt becsületes lenni.
Szerintem ez előre le volt zsírozva. Nem véletlenül járt Orbán Viktor többször Meloninál.
Nem úgy volt, hogy téged már elföldeltek?
Ez fura.
Meloni csak Viktor nyomaban lepkedhet
😂😂🤡🤡🤡
DE JO LEPESEK LESZNEK EZEK A LEPESEK🤭
Bohóc
Adná a jó Isten, hogy Orbán Viktor miniszterelnök úr célba érkezzen.
a böriben van az a CÉL !!!
@@TamásSimon-t7r Esetleg neked! Egyébként megindokolnád miért?
😅😅😅😅😅🐂🐂🐂🐂🐂🐂🥔🥔🥔🥔🥔
@@zsoldos12Mert Simon Tamás nyilván minden pénteken egyenesben hallgatja a miniszterelnököt a Kossuth Rádióban. Szintén figyelemmel követi a Kormányinfó minden közvetítését. Kritikus fülekkel hallgatja a baloldali csatornákat. Mindkét oldalról igyekszik objektív információkat összegyűjteni. És hát végül erre a következtetésre jutott 😊
@@TamásSimon-t7r Tudsz rá pár Magyar példát mondani?
KÖSZÖNJÜK MELONI,EZ VOLT A LEGJOBB KARACSONYI AJANDEK!!!!
TALAN MEG A PAPA IS MEGALD,HISZ NAGYON JO AMIT CSINALTAL
VEGRE EGY IGAZ DÖNTES ,,KÖSZÖNJÜK
Szerintem már nem él a papája.
Ursula megbuktatását a jobboldaliak rivalizálása hiúsították meg. Történelmi lehetőséget mulasztottak el. Ez a rivalizálódás meg nem ért véget. További meglepetések a napszinre törnek rövidesen!
Dinnyécske remek választás lenne Viktor helyett. Újra csak árul. Na mit?!? Éppen olyan építő jellegű kapcsolat, mint a polák szövetséges emitt. Biztos hátbaszúr. Még a patricica szövetséget is szét tudja zülleszteni egy olyan megbízható szláv, mint Janus Im-moravjecky.
Mi Lessz ennek a vége???
hurrá!
😍
Máteus… a lengyelben az “sz” = magyar “s”
Booster 🎉
vísíííts lííípsíí
Hánynom kell a politicotól.
Jobban tenné Orbán is,ha itthon tenné a dolgát,mert eléggé"le van gatyásodva"az ország! Szinte minden gazdasági mutatóban messze a visegradi országok mögött kullogunk! 14 év teljhatalommal,már nem lehet senkire sem mutogatni!
Akkor költözzz a az egyik visegrádi országba.....,és meglátod!!!!
Akkor lehet költözni....aztán meglátodddd!!!!
😂@@erzsebetracz6556😂
@@erzsebetracz6556 az a baj hölgyem,hogy ön fanatikus és nem látja a" fától az erdőt"! Egyébként meg csak"a patkányok hagyjáj el a sűlyedő hajót"!
@@erzsebetracz6556Menj el Bulgáriába, és sírj hogy még ők is elöznek a kanyarban, és már testhosszal ha nem több testhosszal vezetnek ők is.
Politico bla bla hu hu..🤐
NEM ov a vezetöje a párnak ! mivel nem öt szavazták meg a többiek !!
Ő nem is indult, megmondta már az elején, hogy nem érdekli a frakció vezetése.
😂😂😂😂
Hát most sok hülyeséget össze hordott. És ilyen rövid műsorba
Ez az örökös koldulás már kicsit unalmas
Ki.és hol koldúl?
@magdigalambos Nézd végig a videót és megtudod
@@Carpkiller31 menj a gyülive nikor a pofadba nyomnak a kosarat mett elksrhozol es rákod lesz
NE - E - EM?! MI N E M KOLDULUNK, TOK FEJ! MI KOVETELJUK AZOKAT AZ OSZEGU PENZEKET, AMIKBOL MI MAGYAROK MEGEPITETTUK, A VEDO KERITESEKET, A SAJAT PENZUNKBOL, ES A KIS MAGYAROKNAK, A NAGY EUROPAI UNIO, EL= VAN = ADOSODVA! OK VANNAK NYAKIG ADOSAGBAN, ES HAZUDNAK A VILAGNAK! PEDIG MAS NAGY HATALMAK IS TUDJAK, HOGHY NEKUNK VAN IGAZUNK!! MI KOVETELJUK, A SAJAT MI - MI PENZUNKET, AMIT AZ EUROPAI UNIONAK KI KELLETT VOLNA FIZETNI, AZ - O - SAJAT PENZUKBOL!
Propaganda!!!!!
th-cam.com/play/PL-roxiIyPAK5b27rjCZwd8VPVcwypLFCc.html
Mitt keresel itt?
@@mikulashorvath1311 nekem ez a hazám, migráns!!!! te mit keresel itt????? alijázz!!!!!
Hát ezek nem a gittet rágják, hanem a rágót, és olyan kemények, hogy fel is fújják.
Zorbánnak , 16 napja van. Magyarországon meg, 16 hónapja.
Te napról napra hülyébb leszel.🤡
No no no!
Àlmodik a nyomor,.....
😂😂😂🤡🤡@@balintbarna1000
@@laciesevasimon2568😂😂😂🤡🤡🤡
Es mi lesz a jeluk a gigafrakcionak? Sargadinnye?
Rohadt narancs.
@word Az a te fejed!!!
SZEMET, IGAZ POLITIKUSOK CSALADJA
Az már a te iq-d jele.
@@bortonor3338 Szemet??? Miért nem fület?
O1g max minifrakciót építhet majd a Csillagban!
Ő nem megy oda, anyukád már ott van.
szrrintem túl sokat vártok Trump tól !
Micsoda hatásvadász cím.. tanultatok a balos balfékektől úgy látom..😂😂😂
Ez nem hatásvadász,hanem lükecsali cím.
izráéliék
Csak siess Viktor, nem sok időd maradt. Oszt építgess, építgess.
Kohog a BOLHA!!!===m.p.nyajabol!!!
Aha 😂
@ verocska, remélem neked sem!
Építgeti... Hatvanpusztát.
@@zsuzsikallo9905 Kohog? Ma senki nem tud magyarul? Talán kohol, nem?
Meddig rágcsálsz még ezen az Orbán, Melóni, Trump feltételezéseken ?!
Amíg csak feltételezések pufognak a szócsöveken, addig az csak pletya színvonal marad és semmi több !
De jó lenne 👍👍
Hajrá MHM!!!❤
orbán takarodj!!😢
vége a magyar költségvetésbe nyúlkálásnak 😅😅!
Orsos mikor!?
Mammut ölő szerszám.
Az ki??
Ő nem elnök, a spanyol srác a patriótáknál az elnök. Orbán anno nem vállalta.
Eltévesztetted a házszámot. Orsos-t nem ismerünk.
@@peter2679-d5h pedig mindenki ismeri , aki olvas híreket !! O.Viktor