Én nem tudom ki a felelős azért, hogy ilyen stílusú, humorú, képi világú és informatív mivolta ellenére könnyed videókat készítő brigádot engedtek ennek a büdösnagy belassult középszar mamutvállalatnak a közelébe, de őszintén, szívből köszönöm. Ez a sorozat egy csoda a magamfajta erősen érdeklődő de távolról sem szakbarbár gépbolondok számára!
Én abszolút laikus vagyok, de már az összeset megnéztük itthon, annyira élvezhető, érthető és humoros!!! Minden elismerés a készítőknek és Donrchy-vel is egyetértek, jöhet még minden, ami a vasútsínek mellett kifér, állomások, érdekes történetek, híres vasutasok bemutatása (esetleg olyannal beszélni, aki még él, vezetett ilyen múzeális darabokat), akár külföldi vasparipa kitekintő pl BigBoy :) Bármi, csak ne hagyják abba, annyira jól összerakott, igényes kisfilmek ezek! :)
Meglepetés: még él egy kazánkovács aki ezen dolgozott, és egy mintázó, meg többen is, úgy hogy ha lehet több tiszteletet az ország építőinek. @@orsolyaszikora790
Szívesen látnék a így a vonatok után nevesebb vasútállomásokról is hasonló műsort, amik valamilyen oknál fogva különlegesek. Legyen az fejpályaudvar, különleges biztosítóberendezéssel vezérlik a forgalmat, vagy csak valamilyen különlegessége van, esetleg fontos vagy fontos volt a vasút fejlődése szempontjából.
Nagypapám nagyon szerette ezt a típust, mozdonya lehet pont ebben a filmben látható 424 es volt! Amikor nyugdíjas lett és Ferencvárosban járt mindíg ment fényesíteni a mozdonyának a rézalkatrészeit.
Kedves HolczerZsolt. Köszönjük a kommentjét. A film készítői vagyunk, és egy dokumentumfilm miatt szerettük volna felvenni önnel a kapcsolatot, de sajnos a TH-cam felületén nem tudjuk. Kérjük, keresse meg a Magyar Vasúttörténeti Park közösségi oldalát, és érteni fogja, miért kerestük. Köszönjük!
Ganz Mávag. Fogalmatok sincs mit veszítettünk..... Fel becsülhetetlen érték! Ezt mikor lehet újra építeni? Talán majd egyszer. Ezen munkálkodunk. /// még létező mávagos mintázó, ismerek egy élő kazánkovács munkatársat aki még dolgozott ezen a sorozaton /// üdvözlöm a volt munkatársaimat.
Hát az a 424 re hasonlító valami modell borzalmasan csúnya lett. Bár megszokhattuk , hogy képtelenek voltak szerezni a fotózás erejéig egy olyaat ami tényleg hasonlít az igazira.
Csepp koromtól 15 éves koromig évente 2-3-szor utaztam Bp-ről Bácsalmásra nagyikámhoz. A lépcsőt sokáig nem értem el, a kalauz bácsik tettek fel, vettek le a vonatról. Sokszor ment korom a szemembe, ami csípett. Ezért elengedhetetlen volt a tiszta zsebkendő az utazáshoz, no meg persze segítőkész utastársak, akik kivették a szememből az idegen anyagot. Óriási élmény volt mindig számomra a mozdony kürt hangja, a szén és vízfelvételeket lesni, a mozdonyvezetőkkel pár szót váltani, megköszönni az utat, integetni. Most is problémás a magas lépcső. Az új vonatokon szépek, süllyesztett a fellépés, de nekem a csomagok elhelyezése okoz problémát. Más világ, más érzésekkel. Köszönöm szépen a dokumentumfilm feltöltését. ❤❤
Kedves Mapkentaur1. Köszönjük a kommentjét. A film készítői vagyunk, és egy dokumentumfilm miatt szerettük volna felvenni önnel a kapcsolatot, de sajnos a TH-cam felületén nem tudjuk. Kérjük, keresse meg a Magyar Vasúttörténeti Park közösségi oldalát, és érteni fogja, miért kerestük. Köszönjük!
Egy kicsit odafigyelhettek volna a film készítői az adatok pontosságára! 1. A nem MÁV részére készült 149 mozdony közül 95 volt jóvátételi szállítás, a többi kereskedelmi szerződés alapján került gyártásra. 2. Ha a fűtő csak 15-20 percenként tenne a tűzre 8-10 lapát szenet, nem jutnának túl messzire még gépmenetben sem. 3. A '60-as években pakura tüzelésűre alakítottak át összesen 20 gépet, nem fűtőolaj tüzelésűre. Arra - egészen pontosan gázolaj tüzelésűre - kényszerből a pakura hiánya miatt lett némileg módosítva a 424,247.
Így igaz, egylapátos módszerrel tüzeltek, csaknem folyamatosan. Csoda, hogy bírták. Ráadásul az indulás előtti kenés, szén előkészítés, menetközben a víz figyelés, pótlás, csaknem nyitott állásban.
A kedvenc mozdonyom. A magyar járműgyártás gyöngyszeme. Nagyapámtól számtalan történetet hallottam róla. Ő vezette annó a 424.247 est. Ment az 130 at is az elmondása szerint.
Ja, aztán elszállt, mint a vadlibák? 130 km/h???? 80 km/h volt az eredeti konstrukciós sebessége 1924-ben, ezt emelték fel később 90 km/h-ra, effőlé SOSEM.
@@kiszeg A 424-es 90 km/h sebességre van engedélyezve, bármi mást mond Mezey úr. Ehhez a próbafutáson kellett 99 km/h sebességet teljesíteni (az engedélyezett sebesség + 10%)
Régen egy ilyesmi Gőzmozdonyt tároltak a Kispesti állomáson mindig megcsodáltam mikor mentem arra mamámékhoz! Meg csomoszor használták is kisebb munkákra ott az állomáson.
Nekem is kedvencem a 424-es. Most is lemaradtak a gép legfontosabb jellemzői. Vonóeró, teljesítmény, fogyasztás, szerelési anyagok, felfűtési idő, stb.
Igen, mert sajnos a nagyközönségnek készül a videó. Feltételezem, hogy valami marketinges PR-os okostojás beletrollkodott, hogy nem kellenek ilyen "hülye, száraz adatok" amiket Te is felsoroltál. Pedig valóban jó lenne.
A jugó résznél meg lehetett volna említeni, hogy a jóvátételen túl rendeltek is belőle, nagyon megtetszett nekik a gép. Odaát Vitéz becenéven futott, még Horthy István miatt (a Kormányzó fia, aki egy ideig volt a MÁV első embere is). Érdekes történet a 001-es megtalálása és hazahozatala a zágrábi depóból, kár, hogy annak nem sikerül megtalálni az igazi helyét.
A kommunista Jugoszláviában miért nevezték el volna Horthy fiáról bármit is? Titóék Horthyt ki akarták kérni, hogy háborús bűnösként halálra ítélhessék.
@@abloggerman77 Nem a kommunista, hanem az "első" azaz 1918-1941 közti Jugoszláviában.A kjét háború közt Horty kifejezetten nagy tiszteletnek örvendett flottaparancsnoki (igen sikeres) múltja miatt egész Európában, de Amerikában is.
@@abloggerman77 Nem is kellett hogy legyenek. Kertész mellett Horty István is részt vett a mozdony tervezésében és rendszeresítésében, és mivel a Trianon utáni vasútvonalakon bőven láttak belőlük, jól ismerték a Horty családot, ez megmaradt azokban a generációkban. Mint nálunk a "hitlerszalonna", "sztálinorgona"vagy később "Honecker bosszúja", stb..Pedig ezeket sem lett volna "illdomos" emlegetni a szocializmusban...elvileg.
Pár napja voltunk a celldömölki vasútállomáson kiállított 3 db vonatnál, köztük az egyik egy bivaly volt. :) Sajnos nagyon rossz állapotban van szegény, a kazán teljesen ki van szakadva a tűztér elején, eszi a rozsda az egész masinát. Méltatlan sors ez egy ilyen ikonikus gépnek. :( Lehet tenni valamit a megmentéséért?
A Plavi Vlak (Kék Vonat) vontatására nem egy, hanem 3 db 424-es - ott 11-es sorozat - lett legyártva. Ma is megvannak Belgrádban, Zágrábban és Ljubljanában. Ezeket hamar kivonták a kormányzati forgalomból és a Plavi Vlakot 1960-tól 3 db Krauss-Maffei mozdony vontatta.
@@abloggerman77 az is több, mint az 500 424-es. Az a kedvencem, mert mindenki alulbecsüli, mert 20 évvel idősebb a 424-esnél, pedig ez volt az igáslova a mávnak kb. 50 éven keresztül
204-es... 7111-es ;) Ezekből a filmekből árad az ismerethiány amit ostoba poénkodással lepleznek, de úgy látszik erre "harap" a nép. :)) Lásd kommentek.
Gyerekkoromban, tehát a 60 években még egész gyakori gép volt, tkp. mindenhol használták akkor, beleértve a belföldi gyorsvonatokat is, kivéve a nemzetközi gyorsokon. Aztán a hatvanas évek végétől a hetvenes évek elejétől kezdtek gyérebbé válni. A ritkulásuk a MÁV óriási léptékű modern mozdonyvásárlásával egyidőben történtek. A nagysorozatban legyártott gépek, tehát a V43, vagy a M43, M44 és M62 ezek leváltására készültek. Kevesen tudják hogy a MÁV HM utasításra nagyszámban tárolta a megkíméltebb darabokat egy jó ideig, 'stratégiai, háborús tartalék' céljából. Úgyhogy ezen okokból az oroszlán részét ezeknek a mozdonyoknak csak valamikor a nyolcvanas években, majd a kilencvenes években darabolták.
Igen. És a Gysev szégyene, hogy hagyja lepusztulni. Azt a sok pénzt amit a marketinges bohóckodásra költenek inkább költenék arra, hogy ezek a mozdonyok megmaradjanak az utókornak.
Ojan ha ez a vonat hátal megy mintha egy szép nöt néznék hátulról nem látszik a szépsége, nekem azért tetcenek jobban göz mozdonyok mint a mai vonatok mert a gözösök be volt anyag de a mai vonatok a van egy motor és jó van ja meg nincsen nagyon hangjuk se
Most őszinte leszek! Én nem tudom miért istenítik sokan ezt a szart! Mert ugyanis! Nekem csak az a gőzmozdony, aminek ha elindul, megvan az a jellegzetes brummogóncsattogó hangja. Sajnos a 424nek nincs hangja! Csak fujtat. Viszont volt még egy másik magyar gőzös, talán 325 vagy 328, sajnos nem emlékszem már pontosan, na annak gyönyörű szép mély kótogása-brummogása volt amikor elindult. Ráadásul a 424s nekem igencsak jellegtelen.
Én nem tudom ki a felelős azért, hogy ilyen stílusú, humorú, képi világú és informatív mivolta ellenére könnyed videókat készítő brigádot engedtek ennek a büdösnagy belassult középszar mamutvállalatnak a közelébe, de őszintén, szívből köszönöm. Ez a sorozat egy csoda a magamfajta erősen érdeklődő de távolról sem szakbarbár gépbolondok számára!
Én abszolút laikus vagyok, de már az összeset megnéztük itthon, annyira élvezhető, érthető és humoros!!! Minden elismerés a készítőknek és Donrchy-vel is egyetértek, jöhet még minden, ami a vasútsínek mellett kifér, állomások, érdekes történetek, híres vasutasok bemutatása (esetleg olyannal beszélni, aki még él, vezetett ilyen múzeális darabokat), akár külföldi vasparipa kitekintő pl BigBoy :) Bármi, csak ne hagyják abba, annyira jól összerakott, igényes kisfilmek ezek! :)
Meglepetés: még él egy kazánkovács aki ezen dolgozott, és egy mintázó, meg többen is, úgy hogy ha lehet több tiszteletet az ország építőinek. @@orsolyaszikora790
A Bivaly a világ legszebb és legjobb gőzöse!!!! Az örök kedvenc...
A legjobbtól azért messze van. Nála sokkal nagyobb teljesítményű és műszakilag is fejlettebb gőzmozdonyok is üzemeltek a világban.
@@bardosimre7884 de pl. a Union Pacific 4000 jóval nehezebb is nála, hiába 2 Giganttal egy erős, nem is mehet mindenütt és nem is tud úgy fordulni.
@@cziganyjozsef1454 Nem amerikai mozdonyra gondoltam.
Nem igaz nem a legjobb mert az Union Pacific 4014 gőzmozdony erősebb és szebb.
@@bardosimre7884 Koporsó gyorsabb is volt nála 160 km/h-t tudott.
Szívesen látnék a így a vonatok után nevesebb vasútállomásokról is hasonló műsort, amik valamilyen oknál fogva különlegesek. Legyen az fejpályaudvar, különleges biztosítóberendezéssel vezérlik a forgalmat, vagy csak valamilyen különlegessége van, esetleg fontos vagy fontos volt a vasút fejlődése szempontjából.
A kalocsai pingált vasútállomásról szívesen néznék ilyen jellegű műsort. :)
Pl a Gyimesbükki vasutallomas, amely az ezereves hataron van..Pfaff Ferenc tervezte es még kiralyi varot is alakitottak ki benne…
Vagy Elfeledett vasútvonalak?
Üdvözlöm! Csatlakoznék az előttem írt "óhajhoz". Köszönettel: 1 vasutas
Lásd Piros Daninál az egyetértő gondolatokat. :)
Ez szép volt, informatív és poénos a csajos bevágásokkal :)
Nagyon szép gőzmozdony! Ezt az egyet ismerem csak, de ő a legszebb! ❤️❤️
Nemtudom ki vágja ezeket a videókat de minden elismerésem. A minőségük első osztályú.
A legjobb gőzös a Bivaly🥰🤩♥️😍☺️
Sajnálom hogy vége a sorozatnak, szerintem mindenki szívesen látna további mozdony bemutatókat.
Like-al jelezheted ha egyetértesz!
I
V
Honnan tudod hogy vége?
@@attilabiro6184 Hogy az intróban szereplő összes mozdony volt már.
@@attilabiro6184 Onnan, hogy leforgatták a "hogyan készült" című filmet.
Kár, hogy kimaradt a Szili 😞
Nagypapám nagyon szerette ezt a típust, mozdonya lehet pont ebben a filmben látható 424 es volt! Amikor nyugdíjas lett és Ferencvárosban járt mindíg ment fényesíteni a mozdonyának a rézalkatrészeit.
Kedves HolczerZsolt. Köszönjük a kommentjét. A film készítői vagyunk, és egy dokumentumfilm miatt szerettük volna felvenni önnel a kapcsolatot, de sajnos a TH-cam felületén nem tudjuk. Kérjük, keresse meg a Magyar Vasúttörténeti Park közösségi oldalát, és érteni fogja, miért kerestük. Köszönjük!
Imádom a 424-est!😊😊😊
Gyönyörű Mávhoz illő mozdony
Ja, 6 év múlva pályán lesznek, újdonságként :D
Ganz Mávag. Fogalmatok sincs mit veszítettünk..... Fel becsülhetetlen érték! Ezt mikor lehet újra építeni? Talán majd egyszer. Ezen munkálkodunk. /// még létező mávagos mintázó, ismerek egy élő kazánkovács munkatársat aki még dolgozott ezen a sorozaton /// üdvözlöm a volt munkatársaimat.
1984-ig Gyongyos es Vamosgyork között még ilyen közlekedett. Utoljára a magyar menetrendszerinti közlekedésben
Sok munka lwhettett a bivaly makkettel nagyon jó lett
Hát az a 424 re hasonlító valami modell borzalmasan csúnya lett. Bár megszokhattuk , hogy képtelenek voltak szerezni a fotózás erejéig egy olyaat ami tényleg hasonlít az igazira.
Remélem lesz folytatása ennek a sorozatnak.
Van még mit mesélni a magyar sinek paripáiról! 🙂
A jóöreg 424-es. Nagyapám még ilyet vezetett :D
Csepp koromtól 15 éves koromig évente 2-3-szor utaztam Bp-ről Bácsalmásra nagyikámhoz. A lépcsőt sokáig nem értem el, a kalauz bácsik tettek fel, vettek le a vonatról. Sokszor ment korom a szemembe, ami csípett. Ezért elengedhetetlen volt a tiszta zsebkendő az utazáshoz, no meg persze segítőkész utastársak, akik kivették a szememből az idegen anyagot. Óriási élmény volt mindig számomra a mozdony kürt hangja, a szén és vízfelvételeket lesni, a mozdonyvezetőkkel pár szót váltani, megköszönni az utat, integetni.
Most is problémás a magas lépcső. Az új vonatokon szépek, süllyesztett a fellépés, de nekem a csomagok elhelyezése okoz problémát.
Más világ, más érzésekkel.
Köszönöm szépen a dokumentumfilm feltöltését. ❤❤
Kedves Mapkentaur1. Köszönjük a kommentjét. A film készítői vagyunk, és egy dokumentumfilm miatt szerettük volna felvenni önnel a kapcsolatot, de sajnos a TH-cam felületén nem tudjuk. Kérjük, keresse meg a Magyar Vasúttörténeti Park közösségi oldalát, és érteni fogja, miért kerestük. Köszönjük!
ezt a részt vártam már az eleje óta. jó lenne még pár arhív felvételt látni. vajon van a MÁV tulajdonában pár filmtekercs?
Egy kicsit odafigyelhettek volna a film készítői az adatok pontosságára! 1. A nem MÁV részére készült 149 mozdony közül 95 volt jóvátételi szállítás, a többi kereskedelmi szerződés alapján került gyártásra. 2. Ha a fűtő csak 15-20 percenként tenne a tűzre 8-10 lapát szenet, nem jutnának túl messzire még gépmenetben sem. 3. A '60-as években pakura tüzelésűre alakítottak át összesen 20 gépet, nem fűtőolaj tüzelésűre. Arra - egészen pontosan gázolaj tüzelésűre - kényszerből a pakura hiánya miatt lett némileg módosítva a 424,247.
Így igaz, egylapátos módszerrel tüzeltek, csaknem folyamatosan. Csoda, hogy bírták. Ráadásul az indulás előtti kenés, szén előkészítés, menetközben a víz figyelés, pótlás, csaknem nyitott állásban.
A kedvenc mozdonyom. A magyar járműgyártás gyöngyszeme.
Nagyapámtól számtalan történetet hallottam róla.
Ő vezette annó a 424.247 est.
Ment az 130 at is az elmondása szerint.
Ja, aztán elszállt, mint a vadlibák? 130 km/h???? 80 km/h volt az eredeti konstrukciós sebessége 1924-ben, ezt emelték fel később 90 km/h-ra, effőlé SOSEM.
@@abloggerman77 05:10
@@kiszeg A 424-es 90 km/h sebességre van engedélyezve, bármi mást mond Mezey úr. Ehhez a próbafutáson kellett 99 km/h sebességet teljesíteni (az engedélyezett sebesség + 10%)
@@abloggerman77 értem én, de itt nem arról beszélt hogy mennyi volt az engedélyezett.Sem a kommentelő, sem Mezey.
@@kiszeg Nem érti? Nem lehetett a géppel 130-cal menni,. mert a mozdony konstrukciója ezt nem tette lehetővé. Hiába mesélte azt a kommentelő nagyapja.
Nekem nagyon tetszik a 424-es! V43-as sziliről lesz majd szó?🚞
Igen legyen szili
Nem lesz szili, van rengeteg videó róla youtube szerte, keressétek meg, tapsoljatok, nem kell minden videó alá 10x beírni!
😎😎😎👌👌👌
Régen egy ilyesmi Gőzmozdonyt tároltak a Kispesti állomáson mindig megcsodáltam mikor mentem arra mamámékhoz! Meg csomoszor használták is kisebb munkákra ott az állomáson.
sosem vonzottak különösebben a vonatok de ezek a videók nagyon jók
Teccik ez a gép. Amugy a felsorolásban minden mozdony szerepelt. Akkor még lesz vasparipák vagy ennyi volt?
Lehet, hogy lesz 2. évad.
@@cziganyjozsef1454 az király lenne
Azért van még bőven, amit be lehetne mutatni. Dácsia, Muki, Zetor, Bobo, Púpos, Gyík, Md, Leó, Szili
@@gaboreros9453 a Szili kell a legjobban.
@@gaboreros9453 Ludmilla, MDmot, flirt, Vectron, abbmot, uzsgyi, desiro
Nekem is kedvencem a 424-es. Most is lemaradtak a gép legfontosabb jellemzői. Vonóeró, teljesítmény, fogyasztás, szerelési anyagok, felfűtési idő, stb.
Igen, mert sajnos a nagyközönségnek készül a videó.
Feltételezem, hogy valami marketinges PR-os okostojás beletrollkodott, hogy nem kellenek ilyen "hülye, száraz adatok" amiket Te is felsoroltál.
Pedig valóban jó lenne.
Jól láttam, hogy az index képen kívűl nem mutatták a 424 247 veres csillagos gépet?
A jugó résznél meg lehetett volna említeni, hogy a jóvátételen túl rendeltek is belőle, nagyon megtetszett nekik a gép. Odaát Vitéz becenéven futott, még Horthy István miatt (a Kormányzó fia, aki egy ideig volt a MÁV első embere is). Érdekes történet a 001-es megtalálása és hazahozatala a zágrábi depóból, kár, hogy annak nem sikerül megtalálni az igazi helyét.
A kommunista Jugoszláviában miért nevezték el volna Horthy fiáról bármit is? Titóék Horthyt ki akarták kérni, hogy háborús bűnösként halálra ítélhessék.
@@abloggerman77 Nem a kommunista, hanem az "első" azaz 1918-1941 közti Jugoszláviában.A kjét háború közt Horty kifejezetten nagy tiszteletnek örvendett flottaparancsnoki (igen sikeres) múltja miatt egész Európában, de Amerikában is.
@@kiszeg A 2. világháború előtt nem voltak 424-esek Jugoszláviában. A partizánok zsákmányolták az első darabokat, pl. 424.001-est is.
@@abloggerman77 Nem is kellett hogy legyenek. Kertész mellett Horty István is részt vett a mozdony tervezésében és rendszeresítésében, és mivel a Trianon utáni vasútvonalakon bőven láttak belőlük, jól ismerték a Horty családot, ez megmaradt azokban a generációkban. Mint nálunk a "hitlerszalonna", "sztálinorgona"vagy később "Honecker bosszúja", stb..Pedig ezeket sem lett volna "illdomos" emlegetni a szocializmusban...elvileg.
@@kiszeg A 424-es tervezésekor Horthy István éppen az érettségijére készült a Ráday utcai református gimnáziumban...
Ezt Már Láttam a Magyar Vasúttörténeti parkban.a 424 247-es Bivaly Gőzmozdonyt
Pár napja voltunk a celldömölki vasútállomáson kiállított 3 db vonatnál, köztük az egyik egy bivaly volt. :) Sajnos nagyon rossz állapotban van szegény, a kazán teljesen ki van szakadva a tűztér elején, eszi a rozsda az egész masinát. Méltatlan sors ez egy ilyen ikonikus gépnek. :( Lehet tenni valamit a megmentéséért?
A szólít kihagytátok🚃
MEZEI TANÁR ÚR!!!!!!!
namikorles?
Sajnálom akik ilyen magyar ellenes hangot ütnek meg, ettől még az ország, a nemzet felfelé ível.
Velünk tartasz, az építésben?
A Plavi Vlak (Kék Vonat) vontatására nem egy, hanem 3 db 424-es - ott 11-es sorozat - lett legyártva. Ma is megvannak Belgrádban, Zágrábban és Ljubljanában. Ezeket hamar kivonták a kormányzati forgalomból és a Plavi Vlakot 1960-tól 3 db Krauss-Maffei mozdony vontatta.
Nagyon jó video
Nagyon jó lett!
Azt az apróságot el ne felejtsük, hogy a 424-es NEM a legtöbb számban gyártott gőzmozdony. A 324-esből több, mint 1000 darabot gyártottak.
És asszem 275-ből is több készült.
905 darab 324-es épült, az a rekorder
@@abloggerman77 az is több, mint az 500 424-es. Az a kedvencem, mert mindenki alulbecsüli, mert 20 évvel idősebb a 424-esnél, pedig ez volt az igáslova a mávnak kb. 50 éven keresztül
Dehát most 2024 van, 100 éves a 424-es Bivaly.
Mukoda gozmozdony :))
A kiállított 424-esek közé berakhatták volna a Fertőbozon rohadót is, ami ráadásul egy 520-as társaságában várja, hogy megegye a rozsda.
👍👍👍
Nagyon jó! Majd a Kandó-mozdonyok, vagyis V40, V60 típusok is be lesznek mutatva? :)
V43
V60-as (gigant) már be lett mutatva csak vissza kell keresni
@@gergocsapo6328 A Kandó V60-as mikor?
th-cam.com/video/vGEJXlUBPC0/w-d-xo.html itt van 2 hónappal ezelőtt lett bemutatva
@@gergocsapo6328 a gigant V63. A Nagykandó, alias malaclábú a v60 as kistesója a V40, azaz a kiskandó
A legnagyobb valaha tervezett és épített magyar mozdonyrol lesz video?😁
Miért nosztágiáznak veke?Mehetne úgy mint a 431es
V 43 mas nem lesz?
A Vasúttörténeti Parkban hanyas Bivaly van kiállitva?
424,365
@@bardosimre7884 Ami Gárdonyban állt sokáig.
Köszönöm!!!!
Ez egy szerkocsis gőzmozdony?
Van hozzá, de a 247-es az pakurás mozdony, de mivel pakurához már nem lehet hozzájutni, ezért olajjal működtetik!
Igen
Annak tűnik.
Egyértelműen az.
@@bencethephotographer És az olajat miben viszi magával, laposüvegben? A kialakítása miatt szerkocsis, nem a fűtőanyag miatt.
Egy másik 424 es gőzmozdony, igaz ez csak H0 méretarányba th-cam.com/video/5sNIOollXBM/w-d-xo.html&ab_channel=JegkokoModelRailway
Már csak a V43-as szili van még
Téved a MÁV. Ez a 424-es csatahajó :-P :-) by LGT
0:40
Van 424-es Szegeden is 😢
A koronára kell csatlakozni egyet 😅😊😊
Én a 424 247 első zomanctábláját féltve őrzöm,, egy klasszikus utolsó emlékeként
A lényeg, hogy menjen 88 mérföld/óra sebességgel...
Azt nem futja meg szerintem, max akkor, hogyha kokszal fűtik, és sokszor kenik.
Miért? Vissza akarsz menni a jövőbe?
90-nel tud menni. (Km/h)
@@ferenctakacs3138 Respect :) Örülök, hogy valaki érti, miért írtam
@@cziganyjozsef1454 Annyi az engedélyezett sebessége, de menni többel is tud.
A Celdömölki 424esre már ráférne a javítás
BDVmot. Léci. Köszi.
Ez a 424-es akkor ütne igazán, ha a kocsijai is korabeliek lennének, a személyzet öltözékével együtt.
"A magyar vasúttörténelem legidősebb hírmondója"
1026-os, 269-es stb.:
*ideges szuszogás*
204-es... 7111-es ;) Ezekből a filmekből árad az ismerethiány amit ostoba poénkodással lepleznek, de úgy látszik erre "harap" a nép. :)) Lásd kommentek.
Legalább a V43, amiből a legtöbb van, még benne lehetne a sorozatban...
Azért volt Nurmi a beceneve, Mert Paavo Nurmi úgy edzett a futásra, hogy talpfákon futott.
Kinek jutott eszébe LED lámpát tenni egy ilyen mozdonyra? (Retró Hétvége Balaton 2023 július)
Nem is tudom, talán a biztonság fontosabb mint a retro?
@@lorincpataki7078 Nézz már rá egy átlag Szilire, vagy Csörgőre/Hörgőre. Azokon sincs LED-lámpa. Amúgy meg ezek éjszaka nem közlekednek
@@tuktuk276 Dehogynem
@@lorincpataki7078 😂
@@tuktuk276 Félreértettél. Nem, a csörgőkön és sziliken valóban nem LED-es a lámpa, viszont nosztalgiavonatok nagyon is közlekednek éjszaka.
Csak a szili hiányzik
Gyerekkoromban, tehát a 60 években még egész gyakori gép volt, tkp. mindenhol használták akkor, beleértve a belföldi gyorsvonatokat is, kivéve a nemzetközi gyorsokon. Aztán a hatvanas évek végétől a hetvenes évek elejétől kezdtek gyérebbé válni. A ritkulásuk a MÁV óriási léptékű modern mozdonyvásárlásával egyidőben történtek. A nagysorozatban legyártott gépek, tehát a V43, vagy a M43, M44 és M62 ezek leváltására készültek. Kevesen tudják hogy a MÁV HM utasításra nagyszámban tárolta a megkíméltebb darabokat egy jó ideig, 'stratégiai, háborús tartalék' céljából. Úgyhogy ezen okokból az oroszlán részét ezeknek a mozdonyoknak csak valamikor a nyolcvanas években, majd a kilencvenes években darabolták.
Fertőbozon is van kiállítva 424 es
Igen. És a Gysev szégyene, hogy hagyja lepusztulni. Azt a sok pénzt amit a marketinges bohóckodásra költenek inkább költenék arra, hogy ezek a mozdonyok megmaradjanak az utókornak.
Lesz még folytatása a sorozatnak?? Mert szerintem egy pár gép kimaradt ami érdemelne egy videót pl. a szili, púpos, bobó
Lesz még bőven!
Esküszöm vonautista leszek ezektől a videóktól én is
A videó nagyon jó lett de 24 tonna a szén ha lenne 10 millióm felújitatnám a 424 365 öst (hejesírásért elnézést kérek mondom csak 11éves vagyok)
375 vagy V43 nak nagyon örülnék
A mozdony pedig 124
Bocskaikertbe nem jön el egyszer nosztalgiának
Nagyapám még javított 424-est
Ojan ha ez a vonat hátal megy mintha egy szép nöt néznék hátulról nem látszik a szépsége, nekem azért tetcenek jobban göz mozdonyok mint a mai vonatok mert a gözösök be volt anyag de a mai vonatok a van egy motor és jó van ja meg nincsen nagyon hangjuk se
Hungarikum
Mehetne norrmálissan a 424es
Szép-szép, de ez sem a hatékonyságáról híres. ;)
Mert rajtunk aztán mindenki behajtja a jóvátételt.-háborús jóvátétel.
I like trains Hungarian
24 tonna nem 9
24 m3 víz és 9 tonna szén.
Remélem Péter csak valami mély pontját érintette, nem beteg! Lehet hogy csak a borosta zavart meg...
És csak 11 éves vagyok
Most őszinte leszek! Én nem tudom miért istenítik sokan ezt a szart! Mert ugyanis! Nekem csak az a gőzmozdony, aminek ha elindul, megvan az a jellegzetes brummogóncsattogó hangja. Sajnos a 424nek nincs hangja! Csak fujtat. Viszont volt még egy másik magyar gőzös, talán 325 vagy 328, sajnos nem emlékszem már pontosan, na annak gyönyörű szép mély kótogása-brummogása volt amikor elindult. Ráadásul a 424s nekem igencsak jellegtelen.
Nem a hang húzta a vonatot régen sem. A gyengébb kiütés a csillagfúvó miatt van, a kőrkonuszos 009-nek sokkal erőteljesebb hangja van.