Csak az a baj ezekkel az emberekkel akik kommentelnek meg segítenének nekik, hogy való életbe nem lennének ilyen kemények. Ha valaki segítségre szorulna csak emnnének tovább.
A kislány anyukájának az instája is be van linkelve az eredeti profilhoz és ott látszik, hogy a kislányt tánc és szépségversenyekre hordja, ez esetleg megmagyarázza a sok sminket. Plusz csomószor posztol rajta nyilvános helyen, bevásárlóközpont, városnézés, különböző programok. Valahol írták vagy mondták, hogy ahol videóznak, az csak egy díszlet, mert pici a szobája a kislánynak és nem férnek el a berendezéssel. A téma szerint változtatják meg mindig a díszletet. Szerintem akit, akiket elrabolnak, nem engedik nyilvános helyekre, nem adnak nekik telefont és internet hozzáférést. De még ha adnának is, biztos vagyok benne, hogy ellenőriznék a tartalmakat és ha legkisebb jelét látnék a segítségkérésnek nem posztolnák ki. Az emberek már az összes színt írják nekik komiban, nyilván lesz olyan, amire igaz lesz a kérés. Nagyon para ez a sok smink, teljesen természetellenes ezt aláírom, de semmilyen szinten nem állja meg a helyét az, hogy őket tényleg elrabolták volna és veszélyben lennének. Senki sem ilyen hülye, hogy ha elrabol valakit, odaad egy telefont, hogy tessék posztolj, amit akarsz, ahova akarsz. De az meg pláne durva lenne, hogy közösségi helyekre hordaná őket, hogy onnan is posztoljanak "ne legyen gyanús". Plusz gondoljatok bele, mennyi nézettséget generál nekik ez, hogy több százezer ember várja, tényleg felveszik-e az xy színű ruhát.
Szerintem elég para, ahogy sminkelve vannak, öltözködnek és viselkednek. Kicsi volt a nézettség, így megtolták egy sztorival. Látszik, hogy ebből a szegény kislányból élnek, ami elég kiábrándító. Ő valóban el van rabolva a gyerekkora.
Nagyon jó videó lett! Viszont sajnálom, hogy az ilyen agyhalott emberek miatt ilyenekre kell elpazarolnod az idődet.Sokan elhiszik ezeket a kamu videókat mikor a TikTok egy komolytalan platform de hát ez van.Más részt a gondolkodás se megy egyeseknek mert biztos akit elrabolnak annak telefont adnak meg intenet hozzáférést:DDDD
A sminkkészletet, ruhatárat, stb. kihagytad... :) Itt legfeljebb pénzügyileg lehetnek bajban, és így próbálnak meg bevételhez jutni. Videókat elnézve, nem egy tipikus mélyszegénységben élő családról van szó.
Undorítonak tartom azt aki ezt az egészet like-ért,követőkért teszi. Rengeteg ember tűnik el ha nem is napok, de hónapok alatt,akik tényleg bajban vannak,akiket megaláznak és még egyéb borzalmakat tesznek velük.. az ilyet ki ellenőrzi? Tudom a szomorú választ, köszönöm. Elszomorít és felháborít az egész.
Komolyan mondom Paxel imádom a videóidat, azt is imádom benned, hogy ha valamit meg kell magyarázni akkor te elöbb gondolkozol, hogy ez vagy az valós-e, nem úgy mint a többi videós hogy:BIZTOS ELRABOLTÁK ŐKET MERT LÁTTAM ERRŐL EGY VIDEÓT!!!! Remélem még sok ilyen videót csinálsz, mert nagyon jók!
Szia! Köszönöm szépen a feltöltést! Vártam már a magyarázatot erre a jelenségre! Sokszor néztem a videójukat ,de akkor hálistennek minden rendben van velük 😊 További szép napot kívánok! 😊
Nekem az egész podcast kulcsmondata a végén hangzott el: Jó hogy odafigyelünk egymásra, BÁR CSAK AZ ÉLET MÁS TERÜLETÉN IS ÍGY LENNE! Köszönet ezért a videódért is Paxel!
Szia paxel belefutottam egy tiktok videóba ahol olyan képeket mutattak hogy a Shein nagy kínai válalat a küldött csomag mellé a gyártosoron belecsempészet kis help papírokat mutogatják. Megnéznék a témáról egy videót tőled persze hogyha csak szeretnéd.
Azt mondod nem kérnek segítséget. Hát pedig kéne😅🤣 Ezek nagyon beteg videók. Szerintem sokan azért gondolják hogy valami gáz van velük, mert egyébként van is. Csak nem úgy. Olyanok ezek a videók mintha valami zombikat néznék, vagy nem is tudom az Adams Family-t. Mint valami viaszbabák. Leleketlen, kifejezéstelen, mű az egész. Jellemző milyen világot élünk, hogy egy ilyen fióknak 2 milliós követőtábora van (és tudom most úgy hangzok mint a saját öreganyám😂)
Esetleg csinálnál videót a Son Doong-ról? A világ legnagyobb barlangja, nagyon érdekes szerintem. Illetve a Marianna árokról is tök jó lenne egy videó.
Én szerintem azért csinálják ezt, hogy eljárnak boltba,az utcán sétálnak,stb,hogy több követjük legyen és segítségét bírjátok kérni mert ha jól tudom volt egy instagramm vagy tiktok LIVE-juk és abba azt írta be hogy(Nem tudok angolul)érintsd meg az orrod ha segítség kell! És ő tíz másodpercre rá megérintette az orrát😰😨
Én nem is foglalkoztam volna ezzel a témával. Aki hülye az meg is eszi ezt! Bár Magyarországon elég sok ilyen alulfejlett ember van. Azért tart itt az ország! SAJNOS! 😡
Szerintem ha jobban beleállnának az emberek a témába simán ki lehetne deríteni hogy amúgy ki is áll amögött a bizonyos profil mögött.. Kellő hozzáértéssel simán vissza lehet fejteni és ki lehet deríteni.. Lehet én gondolom csak rosszul de szerintem ezt nem kéne ennyiben hagyni.. Lehet hogy ők abban reménykednek hogy talán egy idő után az emberek majd elfelejtik ezt de.. Az az ember aki ezt az egészet irányítja és viszi előre azzal komoly gondok lehetnek.. Aki képes csak a saját szórakoztatására, na meg a nézettségért cserébe ilyet csinálni azzal komoly gondok vannak amire esetleg érdemes lehetne jobban is odafigyelni.
Ha ez az elrablós kamu oldal annyira kellemetlen nekik, zaklatják őket miatta, mért nem tiltatják le és jelentik a hatóságoknál?! Amerikábn egyébként meg mindent is fel lehet jelenteni!
Szia Paxel Nem gondolkoztàl esetleg azon hogy csinàlj Sorozatgyilkosokròl is videòkat nagyon erdekes tèmàk azok is szerintem sok embert èrdekelenènek föleg a te stílusodban?
Nagyon jó videó lett, csak így tovább!!Egyébként én is ezen gondolkoztam, ha bajba lennének, miért adnának nekik telefont, wifit? Meg egyébként is ha fogságba kerülnének simán tárcsázni tudnák a 911-et mivel a telefon ott van. És valószínűleg ha valakit elrabolnak, nem adnak neki mobilt, vagy bármilyen készüléket amin segítséget tudna kérni.
Itt a példa arra,hogy a nagy fejlődés számítógépekkel és okostelefonokkal hihetetlen dolgokat tudunk csinálni ami a 80-as években elképzelhetetlen lett volna,csak az a bibi aki rosszul használja értelmezi ezt a technológiát az meg is hülyíti rendesen! Sajnos! Rengeteg ilyen van mintha sokan nem is tudnának már racionálisan gondolkozni!
Már elsőre nem hittem el! És pont abból kiindulva amit később fogsz mondani: minek adnának nekik internet hozzáférést? Bármikor hívhatnak segítséget és bármikor kimenthetik őket!
Szerintem mindenki nevében megköszönhetem hogy kifejtetted a saját őszinte véleményed és elmondtad a sztorit is!! (én személy szerint nem értettem mi a baj velük)
2 ปีที่แล้ว +1
Paxel videóiban nagyon szeretem, hogy nem gondolt úgy az emberekre, hogy agyhalottak, hanem szereti olyan kérdésekkel megközelíteni a témakört, hogy objektív szemléletet ad a kérdésekre válaszolva magukban, akik mondjuk nem objektíven közelítették meg. Mikor Ádámfokuszcsopi kritizálta, akkor semmilyen szemszögből nem vizsgálta meg Paxel világát, és hogy hogyan segít megvilágítani az igazságot. Sosem rágta a szánkba, mindig szkeptikus kérdésekkel, de rejtélyesen világított rá a valóságra. Remélem nem ragad rá Fókuszadamcsoport buta - 5 másodpercenként megállítjuk és kritizáljuk szűk látókörűen a videót - véleménye. Most kicsit azt érzem, hogy Paxelre hatással volt az a kritika. Ha elmondhatnám neki, akkor elmondanám Paxelnek, hogy ne hagyja, hogy egy buta középről letöltött gondolatokkal teli mainstream ész osztogatásra ne üljön fel. Jó videós, és a fejlődése is jó irány. Ne legyen hatással rá olyanok véleménye, akik csak hiszik, hogy gondolkodnak.. Remélem nem is lesz.
Engem már csak az az egy dolog nem hagy nyugodni, hogy vajon ki is lehet az a személy aki ezt az egészet folyamatosan csinálja és rakja fel folyamatosan azokat a videókat.. Ki lehet ennyire eltorzult és beteg lelkileg.. Egyszerűen elszomorító és félelmetes.. Számomra legalábbis..
Akárhogy is nézzük az tényleg nyomasztó és borzasztó ,hogy gyerekekre általában az anyjuk ráerőlteti ,hogy felnőttnek legyenek sminkelve és öltöztetve aztán versenyeken lépjen fel.Ezt be kellene tiltani.
Az a baj hogy írnak 100 féle dolgot, hogy épp ezt csináld, azt viseld, aztán nyilvan ha az egyik épp bejön és megcsinalják, akkor mindenki csak hüledezik de senki nem tud semmit tenni..
Szia! Elhiszem csak hogy ott volt az hogy írd a következő videódba azt hogy 🌸hello🌸 hogyha bajban vagy! Na én megnéztem a dátumot és ezt a kommentet 07.17-adikán írták és 07.18-adikán a következő videójukba ez írták! Úgyhogy én nem tudom!!!!
Láttam pár videójukat... igen,anyukanak segítségre lenne szüksége! Legfőképp egy pszichiáterre...van pár beteg videojuk..itt a kislány csak eszköz...dehat kinek mi!!
Ez a sztori engem a Marina Joyce rejtélyre emlékeztet, nem tudom hallottál-e róla. Hasonlóan több videójában Marinának azt feltételezik hogy jeleket küld, meg megváltozott a viselkedése azért mert fogva tartják, és valaki kényszeríti a videók készítésére. Érdemes utánanézni, sőt nagyon adnám ha arról is készítenél egy videót.
Én is hittem ebben, viszont én könnyen megtaláltam az eredeti oldalt, és ott se kép az "elrablóról", se a videók tetején nem volt semmi üzenet, csak a tipikus "viselj lilát" stb., viszont az is fura volt, hogyha pld. ezek az elrablók pénzt akarnának a TikTok haszonnal akkor ellenőriznék, hogy mit írnak, mit viselnek és mit tesznek a videóba
Az oldalt miért ők kezelnék? Ha fogva lennének tartva nyilván a fogvatartó lenne az oldal kezelője és ez által a kommenteket sem tudnák elolvasni. Ha valaki olvasná is akkor az az elrabló lenne, aki nyilván nem engedné hogy azt tegyék amit a kommentek mondanak ha tényleg erről lenne szó. Valószínű nem a ruhákat hordanának és emojikat használnának hanem felhívnák a rendőrséget vagy válaszolnának egy kommentre amiben leírják hogy segítsenek rajtuk.
Tiktok... Persze a meg a hitelesség hogy oda töltötték fel :D
2 ปีที่แล้ว +1
Fogva tartják őket, de Tik Tokkoznak és nem felhívnának mondjuk valakit vagy írnának valakinek. Istenem, baszki... Hála az égnek, hála az égnek Paxel szereti felkapni azokat, amiket szét tud kritizálni, legyen az a legműbb első pillantásra is, neki ez aranybánya a további tartalomra. Egyszer csinálj egy olyan videót, ahol azt mondod: ez igaz lehet :)
Plusz a fogvatartó hagyja, hogy kommentben írogassanak "titkos üziket" xd
2 ปีที่แล้ว
@@rolandszucs1033 Annyira retteg Paxel attól, hogy ne hogy olyan tartalmat csináljon, ahol igazat ad teljes mértékben, belemegy miért lehez ez igaz stb és cáfolja azokat, akik azt hiszik kamu. Mindig látom, hogy ő mindig ránk bízza, mindig kiáll ebből, mert ha később kiderülne, hülyének néznénk - pedig nem, max tévedett, ennyi. De ez a nem akarok állást foglalni, mert nem, ez teljesen felcsesz. Szeretem a videóit, de ezen a részén csiszolhatna nagyon is, még ennél is jobban.
Én megnéztem az eredeti oldalukat és ha lejjebb görget valaki ott megteszik azt amire kérik őket a kommentelők. Úgy gondolom csak a nézettség miatt csinálják. Viszont simán tudnának segítséget kérni ha szükségük lenne rá. Van telefonjuk és járnak a háztól messzebb helyekre is. Nekem az eredeti oldalukat dobja be elsőre ahol több millió követőjük van. Nem tiszta ez az egész csak homály foltok vannak..
-Mert annyi esze nincs, hogy ki menjen a szobából tiktok video közben, mindig csak oda bezárva látják, aztán tegyenek help et a videóra amin kint járkáll.- delet Másrészt, majd pont tiktokoznának, ha el vannak rabolva...biztos nem segitséget kérnének.
Hogyha megnézed a videóban szereplő kamu profilra amikor rákattintott Paxel, akkor oda volt írva, hogy "egy anya és a lánya" amikor egy másikban meg az unokahúgáról beszél...
Csak az a baj ezekkel az emberekkel akik kommentelnek meg segítenének nekik, hogy való életbe nem lennének ilyen kemények. Ha valaki segítségre szorulna csak emnnének tovább.
Így van!
Honnan tudod? Ennyire ismersz mindenkit?🤨
@@encsikeb Csak nézz körül a világban. Az emberek többsége valóban ilyen.
@@nezumixe A többsége, az a baj annyi már neten a "tudós", hogy rögtön általsnosítani kell, korai volt még az embereknek az internet, de nagyon
Hát igen
A kislány anyukájának az instája is be van linkelve az eredeti profilhoz és ott látszik, hogy a kislányt tánc és szépségversenyekre hordja, ez esetleg megmagyarázza a sok sminket. Plusz csomószor posztol rajta nyilvános helyen, bevásárlóközpont, városnézés, különböző programok.
Valahol írták vagy mondták, hogy ahol videóznak, az csak egy díszlet, mert pici a szobája a kislánynak és nem férnek el a berendezéssel. A téma szerint változtatják meg mindig a díszletet.
Szerintem akit, akiket elrabolnak, nem engedik nyilvános helyekre, nem adnak nekik telefont és internet hozzáférést. De még ha adnának is, biztos vagyok benne, hogy ellenőriznék a tartalmakat és ha legkisebb jelét látnék a segítségkérésnek nem posztolnák ki. Az emberek már az összes színt írják nekik komiban, nyilván lesz olyan, amire igaz lesz a kérés.
Nagyon para ez a sok smink, teljesen természetellenes ezt aláírom, de semmilyen szinten nem állja meg a helyét az, hogy őket tényleg elrabolták volna és veszélyben lennének. Senki sem ilyen hülye, hogy ha elrabol valakit, odaad egy telefont, hogy tessék posztolj, amit akarsz, ahova akarsz. De az meg pláne durva lenne, hogy közösségi helyekre hordaná őket, hogy onnan is posztoljanak "ne legyen gyanús". Plusz gondoljatok bele, mennyi nézettséget generál nekik ez, hogy több százezer ember várja, tényleg felveszik-e az xy színű ruhát.
Szerintem elég para, ahogy sminkelve vannak, öltözködnek és viselkednek. Kicsi volt a nézettség, így megtolták egy sztorival. Látszik, hogy ebből a szegény kislányból élnek, ami elég kiábrándító. Ő valóban el van rabolva a gyerekkora.
Nagyon jó videó lett! Viszont sajnálom, hogy az ilyen agyhalott emberek miatt ilyenekre kell elpazarolnod az idődet.Sokan elhiszik ezeket a kamu videókat mikor a TikTok egy komolytalan platform de hát ez van.Más részt a gondolkodás se megy egyeseknek mert biztos akit elrabolnak annak telefont adnak meg intenet hozzáférést:DDDD
A sminkkészletet, ruhatárat, stb. kihagytad... :) Itt legfeljebb pénzügyileg lehetnek bajban, és így próbálnak meg bevételhez jutni. Videókat elnézve, nem egy tipikus mélyszegénységben élő családról van szó.
Én is ezek agy halottak eggyet értek engem ez fel...
Így igaz Krisztián 😘
na igen
Ha még paxel-nek is 5 percbe került hogy megtalálja az eredeti profilt akkor több mint emberi hiszékenyseg van a dolog mögött
Undorítonak tartom azt aki ezt az egészet like-ért,követőkért teszi. Rengeteg ember tűnik el ha nem is napok, de hónapok alatt,akik tényleg bajban vannak,akiket megaláznak és még egyéb borzalmakat tesznek velük.. az ilyet ki ellenőrzi? Tudom a szomorú választ, köszönöm. Elszomorít és felháborít az egész.
Komolyan mondom Paxel imádom a videóidat, azt is imádom benned, hogy ha valamit meg kell magyarázni akkor te elöbb gondolkozol, hogy ez vagy az valós-e, nem úgy mint a többi videós hogy:BIZTOS ELRABOLTÁK ŐKET MERT LÁTTAM ERRŐL EGY VIDEÓT!!!! Remélem még sok ilyen videót csinálsz, mert nagyon jók!
Szia! Köszönöm szépen a feltöltést! Vártam már a magyarázatot erre a jelenségre! Sokszor néztem a videójukat ,de akkor hálistennek minden rendben van velük 😊 További szép napot kívánok! 😊
Beteg egy világ ez... Tele van világ ilyen, feltünési viszketegségtől szenvedő emberrel, mint ez nő a gyerekével.
Undorítóan viselkednek.
Nekem az egész podcast kulcsmondata a végén hangzott el: Jó hogy odafigyelünk egymásra, BÁR CSAK AZ ÉLET MÁS TERÜLETÉN IS ÍGY LENNE! Köszönet ezért a videódért is Paxel!
Köszönjük!
Szia. Nagyon hálás vagyok a támogatásodért. Köszönöm szépen.
Plot twist: igazából Paxel tartja őket fogva, azért csinálta meg a videót
Xdd❤
Szia paxel belefutottam egy tiktok videóba ahol olyan képeket mutattak hogy a Shein nagy kínai válalat a küldött csomag mellé a gyártosoron belecsempészet kis help papírokat mutogatják. Megnéznék a témáról egy videót tőled persze hogyha csak szeretnéd.
Ja igen, azt én is láttam
Tökéletesen bemutatja a rendszeresen tiktokozok inteligenciáját
😂😂😂😂
Az biztos😂😂😂
Tetszik,hogy ilyen józanul és reálisan állsz hozzá a rejtélyes történetekhez. 🧐🔎
Azt mondod nem kérnek segítséget. Hát pedig kéne😅🤣 Ezek nagyon beteg videók. Szerintem sokan azért gondolják hogy valami gáz van velük, mert egyébként van is. Csak nem úgy. Olyanok ezek a videók mintha valami zombikat néznék, vagy nem is tudom az Adams Family-t. Mint valami viaszbabák. Leleketlen, kifejezéstelen, mű az egész. Jellemző milyen világot élünk, hogy egy ilyen fióknak 2 milliós követőtábora van (és tudom most úgy hangzok mint a saját öreganyám😂)
👍
IMÁDOM!
Érdekes videó lett. Csak azt tudom mondani erre, hogy nagy az Isten állatkertje, csak alacsony a kerítés...
Ha el lennének rabolva akkor az elrabló miért adna telefont nekik? És ha van náluk miért nem a rendőrséget hívják ki?
Gondolom azért adja oda a telefont nekik, hogy ne legyen gyanús hogy eltűntek.
Ennyi buta embert
@@1.0csakdorian36 hát te jó hülye vagy 💀💀💀😂😂😂
Teljesen jogos meglátás!👍👍👍
@@1.0csakdorian36 ès akkor miért nem hívják a rendőrséget?
Esetleg csinálnál videót a Son Doong-ról? A világ legnagyobb barlangja, nagyon érdekes szerintem.
Illetve a Marianna árokról is tök jó lenne egy videó.
Felírom a listára. Köszi.
@@PAXEL az "egi harsonak" jelenseget is felvehetned a listadra, ha van kedved😉
Először Snnop Doggot meg Madonnát olvastam...
Én szerintem azért csinálják ezt, hogy eljárnak boltba,az utcán sétálnak,stb,hogy több követjük legyen és segítségét bírjátok kérni mert ha jól tudom volt egy instagramm vagy tiktok LIVE-juk és abba azt írta be hogy(Nem tudok angolul)érintsd meg az orrod ha segítség kell! És ő tíz másodpercre rá megérintette az orrát😰😨
ÁLLÍTÓLAG
Köszönjük a videót
Jó kis fejtágítás ✌️ Az internetezők nagy része manapság körbe sem néz. Pusztán egy forrásból ítélkezik, legyen az igaz vagy akár fars...
Megnéznék egy videót a Montauk projektről! Nem találtam még minőségi magyar videót róla. Én örülnék neki!
Szia! Nagyon lényegretörő volt amit mondtál és köszönjük hogy normális hangnemen és érthetően elmagyaráztad az egészet!
Pedig annak a kislánynak kellene segítség...
Én erről nem tudtam.
Én nem is foglalkoztam volna ezzel a témával. Aki hülye az meg is eszi ezt! Bár Magyarországon elég sok ilyen alulfejlett ember van. Azért tart itt az ország! SAJNOS! 😡
Pedig en ugy latom, az anyukanak minden keppen szuksege lenne segitsegre🙄🤷
Megint egy jó példa arra, hogy az internet rákos.
Tudom nem látod ezt Paxel,de ha "tényleg" fogságban lennének,akkor hívnak a rendőröket 🥲🤌
Szerintem meg a Tiktokot kellene abbahagyni :D nagyon durva agysorvasztasok mennek ott (Im not a boomer)
Köszönöm. Szivesen látnak egy videót a Romániai Caracali 2 lány különös eltűnéséről. Köszönöm
Szerintem ha jobban beleállnának az emberek a témába simán ki lehetne deríteni hogy amúgy ki is áll amögött a bizonyos profil mögött.. Kellő hozzáértéssel simán vissza lehet fejteni és ki lehet deríteni.. Lehet én gondolom csak rosszul de szerintem ezt nem kéne ennyiben hagyni.. Lehet hogy ők abban reménykednek hogy talán egy idő után az emberek majd elfelejtik ezt de.. Az az ember aki ezt az egészet irányítja és viszi előre azzal komoly gondok lehetnek.. Aki képes csak a saját szórakoztatására, na meg a nézettségért cserébe ilyet csinálni azzal komoly gondok vannak amire esetleg érdemes lehetne jobban is odafigyelni.
Ha ez az elrablós kamu oldal annyira kellemetlen nekik, zaklatják őket miatta, mért nem tiltatják le és jelentik a hatóságoknál?! Amerikábn egyébként meg mindent is fel lehet jelenteni!
Köszönöm PAXEL most már tudom az igazat
Ez egy tökéletes videó arra, hogy hogyan lehet manipulálni az embert.
Szia Paxel, nem szeretnel podcasteket kesziteni spotifyra? 🥰
Szia Paxel
Nem gondolkoztàl esetleg azon hogy csinàlj Sorozatgyilkosokròl is videòkat nagyon erdekes tèmàk azok is szerintem sok embert èrdekelenènek föleg a te stílusodban?
Igaz
Nagy faszsag ez a tik tok azt kell mondjam 😂😂😂
Paxel az lenne a kérdésem hogy akkor mi van azzal hogy eltünt egy kislány ?aki nagyon hasonlítrá
Èn megyek a scotland yardra😅 Szervezzünk nekik gyűjtèst😂
Természetellenes kicsit Teletubbies hangulata van a videóiknak amúgy. :D
És tényleg! 💯%-ban természetellenes!
Nagyon hianyoznak a videoid!!
Nagyon jó videó lett, csak így tovább!!Egyébként én is ezen gondolkoztam, ha bajba lennének, miért adnának nekik telefont, wifit? Meg egyébként is ha fogságba kerülnének simán tárcsázni tudnák a 911-et mivel a telefon ott van. És valószínűleg ha valakit elrabolnak, nem adnak neki mobilt, vagy bármilyen készüléket amin segítséget tudna kérni.
Szia Paxel, szivesen megnéznék egy videót hogy mit gondolsz erről a 2030-as világ atrendezesrol. Szerintem egy jo téma lenne.
Itt a példa arra,hogy a nagy fejlődés számítógépekkel és okostelefonokkal hihetetlen dolgokat tudunk csinálni ami a 80-as években elképzelhetetlen lett volna,csak az a bibi aki rosszul használja értelmezi ezt a technológiát az meg is hülyíti rendesen! Sajnos!
Rengeteg ilyen van mintha sokan nem is tudnának már racionálisan gondolkozni!
Már elsőre nem hittem el! És pont abból kiindulva amit később fogsz mondani: minek adnának nekik internet hozzáférést? Bármikor hívhatnak segítséget és bármikor kimenthetik őket!
Szerintem mindenki nevében megköszönhetem hogy kifejtetted a saját őszinte véleményed és elmondtad a sztorit is!! (én személy szerint nem értettem mi a baj velük)
Paxel videóiban nagyon szeretem, hogy nem gondolt úgy az emberekre, hogy agyhalottak, hanem szereti olyan kérdésekkel megközelíteni a témakört, hogy objektív szemléletet ad a kérdésekre válaszolva magukban, akik mondjuk nem objektíven közelítették meg. Mikor Ádámfokuszcsopi kritizálta, akkor semmilyen szemszögből nem vizsgálta meg Paxel világát, és hogy hogyan segít megvilágítani az igazságot. Sosem rágta a szánkba, mindig szkeptikus kérdésekkel, de rejtélyesen világított rá a valóságra. Remélem nem ragad rá Fókuszadamcsoport buta - 5 másodpercenként megállítjuk és kritizáljuk szűk látókörűen a videót - véleménye. Most kicsit azt érzem, hogy Paxelre hatással volt az a kritika. Ha elmondhatnám neki, akkor elmondanám Paxelnek, hogy ne hagyja, hogy egy buta középről letöltött gondolatokkal teli mainstream ész osztogatásra ne üljön fel. Jó videós, és a fejlődése is jó irány. Ne legyen hatással rá olyanok véleménye, akik csak hiszik, hogy gondolkodnak..
Remélem nem is lesz.
Nagyon jó videos vagy csak így tovább ❤️😘
Köszi az információt!Pedig még foglalkoztam is az ügyel, emellett még a feltételezett rabló arckepere is rázoomoltam,de látom,hogy felesleges.
Pluszba még ki is posztoltam azt
Hát geci azzal hogy rá zoomoltál egy képre olyan munkát tettél le az asztalra amit rajtad kívűl senki nem tudott volna elvégezni.Szép munka🤣🤣🤣🤣
Hát ez önmagában is groteszk! Hát még így!
KÉRLEK LEGYEN MÉG 10 RÉMISZŐ SZELLEMES VIDEÓK NÉZÉSE ÉJFÉLKOR KÉRLEEEEEK🔥❤️❤️
Engem már csak az az egy dolog nem hagy nyugodni, hogy vajon ki is lehet az a személy aki ezt az egészet folyamatosan csinálja és rakja fel folyamatosan azokat a videókat.. Ki lehet ennyire eltorzult és beteg lelkileg.. Egyszerűen elszomorító és félelmetes.. Számomra legalábbis..
sziasztok
Akárhogy is nézzük az tényleg nyomasztó és borzasztó ,hogy gyerekekre általában az anyjuk ráerőlteti ,hogy felnőttnek legyenek sminkelve és öltöztetve aztán versenyeken lépjen fel.Ezt be kellene tiltani.
Jó videó, köszönöm én is
Ez most nagyon jó hogy ezt megtudtam
Az a baj hogy írnak 100 féle dolgot, hogy épp ezt csináld, azt viseld, aztán nyilvan ha az egyik épp bejön és megcsinalják, akkor mindenki csak hüledezik de senki nem tud semmit tenni..
Igazad van teljesen
Kell még ilyen
Teljesen egyetértek veled,csak azt nem értem hogy miért kell ennyire ki sminkelni a kislányt
Segítséget kérnek mert nem találnak vissza a diliházba.
Persze ha el rabolták akkor majd engedik hogy videókat készítsenek az internetre ne legyünk már ilyen hülyék pls
Azt nézzétek meg hogy mikor rakta ki a videót és mikor kommentelnek oda 😃
Ez full kamu. Az emberek meg kajázzák.
Miert erzem igy meg szomorubbnak mintha kenyszeritenek oket erre?
Kösze! Annyira megnyugodtam...😆😆😆
Nalunk harkányba tényleg elraboltak 2 lanyt a rensörök is keresik
Were purple if you need help means: Lili voltál ha a segítség kell😂😂
Viselni: Wear, wore, worn
de jó! tudtam hogy fogsz errol videót csinálni😂! en is irtam💀
Az a név! 🥇😂💪
Szia! Elhiszem csak hogy ott volt az hogy írd a következő videódba azt hogy 🌸hello🌸 hogyha bajban vagy! Na én megnéztem a dátumot és ezt a kommentet 07.17-adikán írták és 07.18-adikán a következő videójukba ez írták! Úgyhogy én nem tudom!!!!
Az a baj, hogy igy, hogy igy reagaltak ezekre az uzenetekre, mas - bajban levo emberek lehetoseget veszik el a segitsegkerestol.
Kedves Paxel! Egyáltalán nem kellene ilyen és ehhez hasonló videókkal foglalkozni!
6:00 A magyar felirat " átsülnek " :'D
Ez engem is érdekelt köszi 🤝
Amúgy nekem rögtön az eredetit dobja ki
Nekem is
Ezt direkt csináljak!!!!! pénzt kapnak érte !!!!
Láttam pár videójukat... igen,anyukanak segítségre lenne szüksége! Legfőképp egy pszichiáterre...van pár beteg videojuk..itt a kislány csak eszköz...dehat kinek mi!!
Szia. Szívesen megnézném tőled, hogy Mátyás Király fekete serege miért tűnt el a halála után, illetve Vlad Tepes azaz Dracula történetét :)
Fekete sereg egy zsoldos sereg volt
Egy kis psychiátriai segítségre van szüksége az anyukának...😄😃
Oke
Ez a sztori engem a Marina Joyce rejtélyre emlékeztet, nem tudom hallottál-e róla. Hasonlóan több videójában Marinának azt feltételezik hogy jeleket küld, meg megváltozott a viselkedése azért mert fogva tartják, és valaki kényszeríti a videók készítésére. Érdemes utánanézni, sőt nagyon adnám ha arról is készítenél egy videót.
persze majd engedik hogy videókat töltősön fel az internetre
Én is hittem ebben, viszont én könnyen megtaláltam az eredeti oldalt, és ott se kép az "elrablóról", se a videók tetején nem volt semmi üzenet, csak a tipikus "viselj lilát" stb., viszont az is fura volt, hogyha pld. ezek az elrablók pénzt akarnának a TikTok haszonnal akkor ellenőriznék, hogy mit írnak, mit viselnek és mit tesznek a videóba
A Montauk-projektről egy videót megnéznék tőled! 😅
Magyar rendőrség még a magyar eseten sem segít. 10:20
Csak aki el van rabolva nem kap lehetőséget sem netre sem titkokkozásra
A következő videó szólhatna a Winthrop Kellogg majmos-babás kísérletről. Engem nagyon érdekelne.
Szerintem a pénzért riheskednek.. Meg magamutogató mind a 2...
Pooontosan.
A kistestvérem mindig ezt nézi
10:04 xd
szerintem ez csak nézetségért van🤷♂️
nem
Nem nézted végig? Mi van a nézettségért? Nem csináltak semmit, amivel utalnának/céloznának arra, hogy el vannak rabolva.
@@selymi23 itt a kamú oldalakról van szó 😀
@@arturmezei8246 jáááá! Az fix! 😅
@@selymi23 🤣😅
Ez inkább cringe meg szánalmas
Az oldalt miért ők kezelnék? Ha fogva lennének tartva nyilván a fogvatartó lenne az oldal kezelője és ez által a kommenteket sem tudnák elolvasni. Ha valaki olvasná is akkor az az elrabló lenne, aki nyilván nem engedné hogy azt tegyék amit a kommentek mondanak ha tényleg erről lenne szó. Valószínű nem a ruhákat hordanának és emojikat használnának hanem felhívnák a rendőrséget vagy válaszolnának egy kommentre amiben leírják hogy segítsenek rajtuk.
Ezeknek feltűnési viszketegségük van !!
Nem kicsit!
Tiktok... Persze a meg a hitelesség hogy oda töltötték fel :D
Fogva tartják őket, de Tik Tokkoznak és nem felhívnának mondjuk valakit vagy írnának valakinek. Istenem, baszki... Hála az égnek, hála az égnek Paxel szereti felkapni azokat, amiket szét tud kritizálni, legyen az a legműbb első pillantásra is, neki ez aranybánya a további tartalomra. Egyszer csinálj egy olyan videót, ahol azt mondod: ez igaz lehet :)
Plusz a fogvatartó hagyja, hogy kommentben írogassanak "titkos üziket" xd
@@rolandszucs1033 Annyira retteg Paxel attól, hogy ne hogy olyan tartalmat csináljon, ahol igazat ad teljes mértékben, belemegy miért lehez ez igaz stb és cáfolja azokat, akik azt hiszik kamu. Mindig látom, hogy ő mindig ránk bízza, mindig kiáll ebből, mert ha később kiderülne, hülyének néznénk - pedig nem, max tévedett, ennyi. De ez a nem akarok állást foglalni, mert nem, ez teljesen felcsesz. Szeretem a videóit, de ezen a részén csiszolhatna nagyon is, még ennél is jobban.
Én megnéztem az eredeti oldalukat és ha lejjebb görget valaki ott megteszik azt amire kérik őket a kommentelők.
Úgy gondolom csak a nézettség miatt csinálják. Viszont simán tudnának segítséget kérni ha szükségük lenne rá. Van telefonjuk és járnak a háztól messzebb helyekre is. Nekem az eredeti oldalukat dobja be elsőre ahol több millió követőjük van. Nem tiszta ez az egész csak homály foltok vannak..
-Mert annyi esze nincs, hogy ki menjen a szobából tiktok video közben, mindig csak oda bezárva látják, aztán tegyenek help et a videóra amin kint járkáll.- delet
Másrészt, majd pont tiktokoznának, ha el vannak rabolva...biztos nem segitséget kérnének.
Hogyha megnézed a videóban szereplő kamu profilra amikor rákattintott Paxel, akkor oda volt írva, hogy "egy anya és a lánya" amikor egy másikban meg az unokahúgáról beszél...