TOP 5 méltatlanul hanyagolt film - Mindet láttad?

แชร์
ฝัง
  • เผยแพร่เมื่อ 11 ม.ค. 2025

ความคิดเห็น • 221

  • @timmytorino
    @timmytorino 6 ปีที่แล้ว +26

    Az Őslakónak varázsereje van. Semmi a film, mint h egy szobában emberek beszélgetnek, de mikor ismerősömmel azon morfondíroztunk mit nézzünk, és ezt leszedtük, hogy nézzük meg ez mi, először majdnem kikapcsoltuk 10 perc után, majd szépen vissza lett rakva az irányító a helyére, és már csak akkor ocsúdtunk fel mikor a stáblista jött. Ellenben a második részről nem tudtam, de szerintem azt passzolom, nem akarom elrontani a számízét. De az első rész megérdemli a dobogós helyet! Ajánlani tudom, annak akit tényleg vonz és leköt az eszmecsere.

    • @zoltanszucs790
      @zoltanszucs790 4 หลายเดือนก่อน +1

      Egyszer elkezdtem nézni, de valahogy nem tudott megfogni.

    • @GyulaSzuts
      @GyulaSzuts 3 หลายเดือนก่อน +3

      Láttam én is, bazi jó, és a vége a legbrutálabb.

    • @MrNicoArt
      @MrNicoArt 3 หลายเดือนก่อน +1

      A csatornámon van egy filmgyűjteményem. Ez az elsők között került rá.
      Nekem nagyon bejött! Majdnem minden évben megnézen. 😆

  • @animaaania
    @animaaania 6 ปีที่แล้ว +15

    A sült, zöld paradicsomot láttam, tényleg nagyon jó!

  • @peterjakab6111
    @peterjakab6111 6 ปีที่แล้ว +21

    Nagyjából 10éve a rajztanárom mesélt az Őslakóról. Nem emlékezett a címére, én pedig a történet alapján nem tudtam megtalálni. Majdnem el is felejtettem, erre nem szembejön velem a youtube-on :D köszönöm szépen!

    • @Anonymus031
      @Anonymus031 6 ปีที่แล้ว +2

      Anno kisgyerekként láttam én is, de nem sok maradt meg (a címe sem). Pár éve még általánosban (szintén a rajz)tanár mondta, hogy látott egy egyhelyszínen játszódó filmet. A leírás amit mondott eszembe juttatta a filmet, de a címét nem :D

  • @Efi_Ro_88
    @Efi_Ro_88 6 ปีที่แล้ว +2

    Nagyon jó! Ilyen, régen vagy nem látott filmet listáját kérjük még 😊😉👍🏼!!

  • @mikidani7193
    @mikidani7193 6 ปีที่แล้ว +2

    Koszonom szépen tényleg jo kisfilmeket ismertem meg nektek koszonhetoen. Koszi

  • @JimmySmog
    @JimmySmog 6 ปีที่แล้ว

    Mr. Végzet. Köszönöm! Jó érzés hogy rajtam kívül emlékszik még rá valaki.

  • @lacikeri3102
    @lacikeri3102 6 ปีที่แล้ว +9

    A vasmacska kölykeit néhe le szokták adni, bár nem főműsoridőben.
    De ezt leszámítva nem is hallottam a többiről. Kösz az ajánlót!

    • @lacikeri3102
      @lacikeri3102 6 ปีที่แล้ว +2

      Ja és volt ennek remake-je is mostanában "Átejtve" címmel. Ugyan az a történet csak a női férfi szerepeket cserélték fel a feministák megnyugtatására :)

  • @kunurzoltan9649
    @kunurzoltan9649 6 ปีที่แล้ว +3

    Rendkivül jó lista. Grat!

  • @dstudio299
    @dstudio299 6 ปีที่แล้ว +14

    A leharcolt oroszlánok egy nagyon jó film az egyik kedvencem

  • @animaaania
    @animaaania 6 ปีที่แล้ว +12

    Van egy szuper Robin Williams film: a
    Csodás álmok jönnek /What Dreams May Come/ (amerikai filmdráma, 113 perc, 1998 ), erről napokig lehet beszélgetni és gondolkodni. Továbbá minden gimissel megnézetném A hullám című filmet!

    • @MrNicoArt
      @MrNicoArt 3 หลายเดือนก่อน

      Ezt a Csodás álmok jönnek c. filmjét nem ismerem,de megkeresem :))) Van egy Robin Williams film, a Moszkva a Hudson partján amit még sohasem láttam tévében! Egy orosz cirkusz amerikai vendégszereplésével kezdődik a film,és a cirkusz egyik tagja, Robin Williams,meglép, és kint marad! Az ő története a film. Nagyon jó.
      Nekem egyik kedvenc filmem.😊

  • @Megtor
    @Megtor 6 ปีที่แล้ว +4

    A vasmacska kölykei megvolt anno vhs-en, rengetegszer megnéztem. :D

  • @mariamajor55
    @mariamajor55 6 ปีที่แล้ว +3

    Az őslakót már elég régen láttam először, és azóta a kedvencem :)

  • @sandorkorodi283
    @sandorkorodi283 4 หลายเดือนก่อน +16

    K-PAX - A belső bolygó c. filmet tudnám még ajánlani a sorba. Az őslakóhoz tudnám hasonlítani élmény szempontjából.😉

    • @Leopoldf
      @Leopoldf 4 หลายเดือนก่อน +1

      Üdvözlet - Egyetértek! jó film*

    • @narcisz33
      @narcisz33 3 หลายเดือนก่อน

      A videó cîme "meltatlanul hanyagolt filmek". A k-pax nem hanyagolt, tehát nem illik ebbe a sorba.

    • @Leopoldf
      @Leopoldf 3 หลายเดือนก่อน

      Oh,most olvasom ...nincs elhanyagolva - az jó hír!

  • @kalmix88
    @kalmix88 6 ปีที่แล้ว +1

    Nagyon jó lista. 5-böl 3-at láttam. Az első helyzettet többször is. Bepótolom a lista többi darabjáz is. Apropó készült egy magyar színpadi feldolgozása az Őslakosnak. Itt youtube-on meg is találni. Igaz, sokat nem ad hozzá az élményhez, hiszen szóról szóra ugyan azok a párbeszédek és cselekmények zajlanak le benne, de azért nem rossz ;)

    •  6 ปีที่แล้ว +1

      Nagyon köszi a tippet, ennek mindenképp utánanézek!

  • @ferenccsongradi4067
    @ferenccsongradi4067 6 หลายเดือนก่อน

    Az 5. helyezetten kívül mindre emlékszem, de csak homályosan. Az első viszont nagyon nagy kedvencem volt. Számtalanszor újranéztem. Köszönöm az emlékeztetést!

  • @twinjuke
    @twinjuke 4 หลายเดือนก่อน +3

    A leharcolt oroszlánok iszonyat jó film. Az a fajta, ami valahogy elveszett a világból: értéket mutat, hozzáad az ember életéhez. Nem egy művészkedős absztrakt elvont valamire kell gondolni, hanem egy csupa szív, feelgood "kalandfilm". Az Őslakó viszont telitalálat. Nagyon okos anyag és folyton fenntartja az ember kíváncsiságát.

  • @szilviameszaros3114
    @szilviameszaros3114 6 ปีที่แล้ว +10

    Szibériai borbély!

  • @Leopoldf
    @Leopoldf 4 หลายเดือนก่อน

    Köszönöm.
    Jó filmezést! :)

  • @SalvatoreFrancesco27
    @SalvatoreFrancesco27 6 ปีที่แล้ว +13

    A Sunset limited! Hasonló, mint Az őslakó, 2 szereplős fipm Tommy Lee Jones-szal és Samuel L. Jacksonnal. Kiváló!

    • @convarHUN
      @convarHUN 6 ปีที่แล้ว

      Van a film derekán egy ilyen mondatpár hogy
      - Nem egészen értem, mire gondol.
      - Tartok tőle, hogy egyetlen szavamat sem érti, professzor.
      Na én is pont uígy voltam vele.
      Amúgy meg, azért legalább néha vehettek volna levegőt, ilyen tempóban egy ilyen intellektuális vitát folytatni még két filozófusnak is emberére válna... úgyhogy, bizonyos szempontból még a köv. nap nézett Bosszúállókat sem éreztem akkora mesének mint ezt.

    • @SalvatoreFrancesco27
      @SalvatoreFrancesco27 6 ปีที่แล้ว

      Kinek a pap, kinek a paplan...

  • @gaborboros6243
    @gaborboros6243 5 ปีที่แล้ว +3

    A herceg menyasszonya filmet többször is megnéztem nagyon ajánlom.

  • @alucardangel1721
    @alucardangel1721 6 ปีที่แล้ว +1

    Eddig még egyiket sem láttam, az első helyezett az nagyon jónak tűnik. A szeretem a komolyabb, elgondolkodtató vagy épp elvont műveket. A másodikról meg inkább a ti kommentetek győzött meg, ezért abba is bele fogok nézni. A 4. helyezetthez hasonló művet már láttam. Az a címe, hogy távkapcs.Nagyon jó film, nekem is úgy ajánlották. Bár azt nem tudom, hogy menyire ismert...

  • @RangerHMMWV
    @RangerHMMWV 6 ปีที่แล้ว +3

    Nem mutatják, mert a tisztességről, becsületről, igazságosságról, tisztelet mások iránt és a régi rendes élet vitelről szól.
    A Leharcolt oroszlánokat láttam, mert amikor Kevin Costner filmeket néztem a Fegyvertársakban Robert Duval volt a társa, és gondoltam milyen remek színész melyik filmekben szerepelt még. Ekkor találtam meg ezt.
    De ha külön Michael Cainet keresem akkor is rátalálok.
    Az őslakót is láttam, érdekes.

  • @davidkiss6624
    @davidkiss6624 3 หลายเดือนก่อน

    Király lista, egyetértünk!

  • @Vargadavid88
    @Vargadavid88 6 ปีที่แล้ว +61

    Az őslakó kiváló film!

    • @mateszabo5487
      @mateszabo5487 6 ปีที่แล้ว

      Télleg!Meg akartam nézni régebben csak elfelejtettem.Meg is nézem.

    • @kilyenfalvi007
      @kilyenfalvi007 6 ปีที่แล้ว +1

      Nem véletlenül első helyezett, azt kell, hogy mondjam. Zseniális. :)

    • @csabafacsar5562
      @csabafacsar5562 6 ปีที่แล้ว +2

      Kivallo, es elkepeszto. Egy tipikus peldaja annak, hogy hogy lehet kb 10.000 forintbol a vilag egyik legjobb filmjet megcsinalni. :) Zsenialis tortenet. Tipikusan az a sztori amin meg harom nappal a film megnezese utan is gondolkodsz.

    • @CsernyikTibor
      @CsernyikTibor 6 ปีที่แล้ว

      Nekem addig tetszett..., na mindegy, szóval nem egy keresztényeknek való agymenés. Amúgy jó lenne.

    • @navigaciovolvo4970
      @navigaciovolvo4970 6 ปีที่แล้ว +6

      @@CsernyikTibor Hát ez az. A kereszténység egyik sajnálatos jellemzője, hogy kérdéseket sem szabad feltenni vele kapcsolatban...

  • @gyongyigyulai
    @gyongyigyulai 4 ปีที่แล้ว +2

    A Sült zöld paradicsom című film ez egyik legnagyobb kedvencem.
    Szerencsére többször is láthattam és a neten is fent van, ha valaki rákeres megtalálja. A Flóra mama családja is egy nagyon jó film, hasonló műfajú az előzőhöz. Tv.-ben adták le kb kétszer. De a neten sajnos ezt a filmet még nem találtam meg sehol magyarul.

  • @gyorikrisztian
    @gyorikrisztian 6 ปีที่แล้ว +5

    Az őslakó nálam a top kedvencek közt van. Számomra többször újranézős. Való igaz azonban, hogy a folytatása kissé gyengécske lett.

  • @Locke3691
    @Locke3691 6 ปีที่แล้ว +1

    Halálforgás jó kis film volt! Meg Belushi vígjátéka is :) Őslakó is szuper!

  • @marosisti
    @marosisti 6 ปีที่แล้ว +17

    A TV-ben ritkán látom, de nagyon kedvelem többek között ezt a két filmet:
    Az élet szép (1997) Roberto Benigni
    Amelie csodálatos élete (2001) Audrey Tautou

    • @adriennsarkozi6798
      @adriennsarkozi6798 6 ปีที่แล้ว +1

      Amelie

    • @mihalykacser9505
      @mihalykacser9505 6 ปีที่แล้ว +3

      Amelie eléggé ismert és kultikus. A fenti listából nagyon kilógna.

    • @soniastevens3047
      @soniastevens3047 6 ปีที่แล้ว +3

      Az Élet szép kemény egy film...

    • @dstudio299
      @dstudio299 6 ปีที่แล้ว +3

      Az élet szép tényleg egy nagyom jó film!

    • @hegedusrobert3367
      @hegedusrobert3367 4 ปีที่แล้ว +1

      Ajánlom még Roberto Benigni-től a "Tigris a hóban" c. filmet

  • @ferenclengyel1117
    @ferenclengyel1117 6 ปีที่แล้ว +7

    Én sírtam az Őslakó végén. Szuper film. 95%-os!!!!!!!!

    • @drew_idea
      @drew_idea 6 ปีที่แล้ว

      Igazán jó humánus film még a Leckék az életről.

  • @MrRusee44
    @MrRusee44 4 ปีที่แล้ว +3

    Szeretnek en is ajnlani egy filmet, ami valahogy szamomra felfoghatalan modon, szinte senki nem ismer.
    Ez a Lucky Logan - A tuti Balhe.
    Rossz filmet kezdtem el nezni, mert en se hallottam errol a filmrol, vele pont egy idoben jott ki a Logan cimu film.
    Inkabb felirattal ajnalom a filmet, mert sokat dob hozza. Sok benne a klisse de valahogy pont annyi az ujdonsag, hogy ez megbocsajthato neki. A humora egyedi, s inkabb a fura helyzetek komikumokbol epitezik. Jo szineszi alakitasokkal tarkitva.

    •  4 ปีที่แล้ว

      Köszönöm, nem is ismertem a filmet, de a címét már hallottam!

  • @weawerchuby
    @weawerchuby 6 ปีที่แล้ว +4

    Csak annyit szeretnék kérni, ha filmet ajánlotok akkor lehetőleg az eredeti címét is említsétek meg. Ezek a béna félrefordítások nagyon elvisznek a neten susnyásba. Köszi! :)

    •  6 ปีที่แล้ว +1

      Rendben, igyekszünk majd feltüntetni az eredetiket is! :)

  • @merion297
    @merion297 3 หลายเดือนก่อน

    Az Őslakó zseniális! 😊Nagy kedvenc!

  • @martonimre9008
    @martonimre9008 6 ปีที่แล้ว +4

    Ó igen, Az őslakó. Csak ne lenne ilyen spoileres a magyar címe. Rendkívül jó egy lista elején látni, nagyon nagyon keveset hallani róla, kritikusokat meg pláne hogy erről beszéljenek. Viszont van itt YT-on Puzsérnak egy rádióműsor videója, amiben végig erről beszélnek. Miután először néztem meg a filmet és dobtam el az agyam az egésztől, muszáj volt hallanom valamilyen mondatösszest a filmről. És az egy nagyon jó adás volt. Ajánlom. A filmet meg... Szar duma, de dobj el mindent és nézd meg!

    • @Breadrc
      @Breadrc 6 ปีที่แล้ว

      Ha jól emlékszem, akkor A hét mesterlövésze a műsor címe, én is onnan ismerem ezt a filmet, és az egyik kedvencem lett.

  • @e-batta_marmaros
    @e-batta_marmaros 7 ปีที่แล้ว +3

    Görögbe fogadva (My Life in Ruins), A nyelvtanárnő (The Sleeping Dictionary), Kötelező táncok (Strictly Ballroom)

  • @Anonymus031
    @Anonymus031 6 ปีที่แล้ว +1

    Stanley, a szerencse fiát én még a tv-ben láttam (azt hiszem az HBO-n). Most megjött újra a kedvem hozzá :) köszi

  • @Ryler_2
    @Ryler_2 10 หลายเดือนก่อน

    Köszönöm a filmeket!!! Engedd meg, hogy én is ajánljak egyet, hogy ne vesszen a feledésbe. "A csodatevő (The miracle worker) 1962" Valós történet az alapja, és remek érzelmekkel teli dráma. Van egy 2000-es tv-filmes feldolgozása is, ami bár nem olyan rossz, de a 62-est jobbnak tartom.
    Utóirat: A kommentem után vettem észre, hogy már 6 éves a videó, és sajnos csak most dobta fel nekem. Na sebaj. Az Őslakó-ról eszembe jut a K-Pax című film.

  • @balazsborbely8826
    @balazsborbely8826 6 ปีที่แล้ว +7

    Az Őslakóhoz hasonló egy helyszínes kamaradráma, a Puszta Formalitás. Egyik kedvenc filmem, Gerard Depardieu-vel és Roman Polanski-val.

    • @kyis333
      @kyis333 6 ปีที่แล้ว +2

      vagy a sunset limited. Samuel L. Jackson és Tommy Lee Jones 2 személyes párbeszédével. :D

    • @drew_idea
      @drew_idea 6 ปีที่แล้ว +1

      Vagy a Szellemi barangolás.

    • @lacikeri3102
      @lacikeri3102 6 ปีที่แล้ว

      12 dühös ember? :) Bár az nincs elfeledve.

  • @rozefroccs
    @rozefroccs 6 ปีที่แล้ว

    Nos ezek közül pont az Őslakót ismerem, és imádom is☺

  • @czyi
    @czyi 6 ปีที่แล้ว +1

    már láttam itt a kommentek közt, de szerintem is az egyik ilyen méltatlanul hanyagolt film a Szibériai borbély - tipikusan olyan film, ami többszörnézős-elnemunós!
    a másik nagy kedvencem - és sosem látható darab - egy francia mozi: És a nyolcadik napon... Daniel Auteuil egyik fiatalabbkori filmje

  • @javorszkiandras1280
    @javorszkiandras1280 6 ปีที่แล้ว +1

    A Matiné című film John Goodmannel a főszerepben szintén kiváló, de ritkán játszott. A kubai rakétaválság idején játszódik, mindenkinek az idegei készen vannak, az emberek az atombiztos bunkerüket próbálgatják. Ez pedig ideális időpont a kisvárosban éppen premiert tartó horrorfilm-rendező számára, hogy még jobban ráijesszen a közönségre :-)

  • @lesclaypool0727
    @lesclaypool0727 6 ปีที่แล้ว +1

    Szerintem az 50 is kevés lenne, hogy mennyi jó filmet csináltak a világon, amit alig láttak sokan, és mégis milyen jó filmek.

  • @MrNicoArt
    @MrNicoArt 3 หลายเดือนก่อน +1

    Véleményem szerint minden film alkalmas arra hogy egyszer megnézzük.
    Aztán majd kiderül,külső befolyás és ráhatás nélkül mi lesz nálunk a sorsa! Én szeretek felfedezni filmeket ! Egy biztos,én azokat a filmeket keresem főként, amit sohasem láttam a tévében! De már vagy 20-25 éve nem nézek tv-t rendszeresen,csak alkalmanként! Akkor is csak valamelyik filcsatornát! Ott csak rövid időre szakítják meg a filmeket,akkor is filmbemutatókkal Hírműsorok reklámok kíméljenek alapon csak ezt birom megnézni!
    Ezért használok a sz.gépen reklámblokkolót és ezért van Linux rendszer a gépemen. 😆
    Mindenkinek ajánlom aki teheti,mert a Linux telepítéséhez nekem pl.informatikus kell.
    De sokkal gondozásmentesebb és megbízhatóbb mint a Win.

  • @r4nddon
    @r4nddon 6 ปีที่แล้ว +9

    Nekem még van pár "elhanyagolt" film, amit csak a neten bogarászva találtam véletlenül:
    1) Az ember gyermeke , talán az egyik legnagyobb gyöngyszem amit találtam, nagyon megindító
    2) Apocalypto, soha egyetlen olyan ismerősöm sem ajánlotta ezt a filmet aki rajong az "akció" filmekért. Pedig kellett volna, a valaha volt legpörgősebb film szerintem, nagyon jó operatőri munkával.
    3) Redline, sci-fi autóversenyzős film, imádtam

    • @KiralyGT
      @KiralyGT 6 ปีที่แล้ว +1

      Első kettöt ismerem , bitang jó filmek!

    • @sisteryes8812
      @sisteryes8812 6 ปีที่แล้ว

      Hú az Apocalypto...zseniális ,egyedülálló izgalom, és mekkora látvány!

    • @zoltanbako6455
      @zoltanbako6455 3 หลายเดือนก่อน

      Redline - Padlógázzal...az IMDb-n 40%, gagyinak tűnik!

  • @tamaskajfis3649
    @tamaskajfis3649 6 ปีที่แล้ว

    Sült zöld paradicsom-pipa, Az Őslakó -2xer pipa, kösz a többi tippet!

  • @jhjhjjhjhjhable
    @jhjhjjhjhjhable 6 ปีที่แล้ว +3

    Az őslakó jó!
    Ami még szokatlan, fura, de sokszor megnéztem már, az 'AZ EMBER AKI OTT SEM VOLT'
    Talán soha nem ment sehol, pedig jó..

  • @megborultam.mp4
    @megborultam.mp4 6 ปีที่แล้ว +2

    Sikerült olyanokat mondanod, amiket még nem láttam, de meg fogom nézni, viszont rögtön az 5. helyezettet például biztos, hogy nem. :D Egyébként tudnék ezeknél jobb példákat is mondani (bár az őslakó kimondottan érdekes szerintem is), ott van mondjuk David Lynch teljes munkássága, vagy a Glengarry Glen Ross, akár az Ondine, de szerintem itthon az Egy makulátlan elme örök ragyogása is eléggé hanyagolt. De rengeteg "művészfilmet" is ide lehetne sorolni.

  • @marianadasdi
    @marianadasdi 3 หลายเดือนก่อน

    Az Őslakót láttam és nekem tetszett , pedig tényleg csak egy szobában történnek a párbeszédek ! Talán azért mert nagyon jók benne a színészek !

  • @robertvizler749
    @robertvizler749 2 หลายเดือนก่อน +1

    Ide sorolnám még Az Időgép című filmet 2002. Maga a film kiváló, de sajnos nem lett akkora visszhangja, mert 2002-ben nagyon erős volt a felhozatal, ha manapság jelenne meg, nagyot robbanna.

  • @katalingyarmati259
    @katalingyarmati259 ปีที่แล้ว +3

    Ezekből egyedül a Korbács és keresztet nem láttam. Mindegyik a maga módján nagyon jó. Az őslakót többször is láttam.

    •  ปีที่แล้ว

      Ezek szerint nagyon hasonló az ízlésünk!

  • @Peter-ue4ui
    @Peter-ue4ui 6 ปีที่แล้ว

    2 filmhez is kedvet kaptam hogy megnézzem köszönöm :)

  • @sandormaroti164
    @sandormaroti164 6 ปีที่แล้ว +2

    Öslakó tökéletes film!Pár tipp! Mars a marsra 1997.Jobb ha hulla vagy.The High Crusade 1994. Miracle 2004.
    Arrival 2016.

  • @adorcserod704
    @adorcserod704 6 ปีที่แล้ว

    Nagyon jó minőségű ez a sorozatod, nem hiszem el, hogy ennyire nem találták meg a tömegek. Szerintem mindenképpen érdemes folytatnod, ez pont az a fajta sorozat, ami meg fogja találni a közönségét. Simán el tudom képzelni, hogy 300 ezres feliratkozótáborod lenne, ha folytatnád. Nagyon jó a szerkesztés, a narrátor hangja teljesen profi. Megértem, ha elment a kedved a nézők hiánya miatt, de ne add még fel!

    •  6 ปีที่แล้ว +1

      Köszönöm a kedves szavakat! Rengeteg egyéb munka alakult közben az életemben, ezért nem lett folytatás... egyelőre :) Most is csak véletlenül talált ide ennyi ember, asszem youtube kezdőlapos voltam egy ideig... Vagy máshonnan jöttetek? :)

    • @adorcserod704
      @adorcserod704 6 ปีที่แล้ว +1

      @ Nekem az oldalsávban a recommended között bukkantál fel. Hasonló magyar filmes-sorozatos csatornákat néztem, és gondolom ez alapján ajánlott a youtube.

    •  6 ปีที่แล้ว +1

      @@adorcserod704 Köszi, az elmúlt 3 napban volt egy "indokolatlan" bumm, azért érdekelt volna, honnan érkeztek ennyien :)

    • @godzsy
      @godzsy 6 ปีที่แล้ว

      @ Nekem is a recommended között bukkantál fel, egy filmes csatorna mellett (vDrome), aki filmkritikákról készít videót.

    •  6 ปีที่แล้ว +1

      @@godzsy Köszi a tippet! Valamiért nagyon elindult, holott több mint fél éve nem is tettem ki semmi újat :) Na majd most!

  • @kakuktibi
    @kakuktibi 8 หลายเดือนก่อน

    A Stanleybe egyszer belefutottam,de nekem nem jött be.A leharcolt oroszlánoknak a címe ismerős.
    A vasmacska kölykeit láttam,egynek elmegy.A herceg menyasszonya viszont kult,imádom,pláne Inigo Montoyát.De magyarul sose láttam még:) Sült,zöld paradicsom nagyon tetszett,igaz piszok rég láttam ezt is. És az őslakót se láttam sose.

  • @kroy691
    @kroy691 5 ปีที่แล้ว +1

    Őslakó 💖

  • @B9zm3g
    @B9zm3g 3 หลายเดือนก่อน

    Az Elpusztíthatatlanok John Carpenertől direkt maradt ki?

  • @csababarath2784
    @csababarath2784 2 หลายเดือนก่อน

    Évek óta vágyom rá, hogy valamelyik színház a műsorára tűzze itthon Az őslakót. Azt hiszem, hogy még aktuálissá is lehetne tenni, egy-két plusz mondattal. (a vallásról szóló résznél - hit vs egyház témában)

  • @peterimre8714
    @peterimre8714 6 ปีที่แล้ว +1

    Nekem is van egy gyűjteményem de most csak kettőt említenék amit biztos hogy nem sokszor láttatok a Kalandok égen és vízen és a Póruljárt fegyencfurgon pedig abszolút szerethető alkotások

    •  6 ปีที่แล้ว

      Egyiket se láttam, köszönöm a tippet!

  • @XueYangbaby
    @XueYangbaby 2 ปีที่แล้ว

    Út az ismeretlenbe (The Trip To Bountiful) szintén nagyon jó kis film. nem hinném, hogy valaha láttam volna bármilyen csatornán. Teljesen véletlenül bukkantam rá. szép film

  • @makinyul5415
    @makinyul5415 6 ปีที่แล้ว +2

    Hasonlóan elhanyagolt, vagy ritkán játszott, mégis kihagyhatatlan filmek szerintem : Kevin Costner főszereplésével - A jövő hírnöke ! , és a Tökéletes világ !

    • @zoltanmeszaros332
      @zoltanmeszaros332 6 ปีที่แล้ว

      Mind a kettő csúnya bukás volt...állítólag.Pedig mindkettő jó film.....

    •  6 ปีที่แล้ว

      Szegény a Jövő hírnőkével kezdett el lecsúszni... Kevesen szeretik azt a filmet, de akik igen, azok nagyon!

  • @convarHUN
    @convarHUN 6 ปีที่แล้ว

    Az Őslakót már láttam. Tényleg egy nagyon jó kis kamaradráma - lenne, ha nem lenne akkora abszurditás (csúnyábban fogalmazva: baromság) az alapszituációja.
    A másik négy meg nekem vhogy akkor is amolyan 12 egy tucatnak tűnt, vagyis amikkel bár valszeg nagyon nem fognék mellé, de nem is vesztek sokat ha kihagyom őket. Így aztán bocsi, de asszem mindegyiknél inkább a 2. eshetőség lesz. (Amúgy a Sült zöld paradicsom is pl. már megvolt, de az se hagyott bennem mély nyomokat.)

    • @drkoml
      @drkoml 6 ปีที่แล้ว

      convar HUN Ki tudnád fejteni az alapszituáció miért baromság? Csak hogy az emberek megértsék a nézőpontod! Hiszen egy sci-fi ről beszélünk...

    • @convarHUN
      @convarHUN 6 ปีที่แล้ว

      @@drkoml Így van, elvileg ez egy sci-fi, tehát elvileg tudományos (science) alapja is kellene hogy legyen a történetnek. Viszont egy ember halhatatlan volta, ill. ált. az örök élet mint olyan szted mennyire lehet tudományos megközelítése ennek?

    • @drkoml
      @drkoml 6 ปีที่แล้ว

      convar HUN Ha jól emlékszem a filmben a máj működésével, a sejtek regenerálódásával magyarázza meg az egyik professzor. Mint elmélet.
      Viszont, napjainkban már sokkal több tényszerű információ van a tudósok birtokában a témával kapcsolatban! Hiszen itt nem a halhatatlanságról beszélünk (a filmben is kihangsúlyozza a főszereplő halandó mivoltát), hanem a hihetetlenül magas kor eléréséről! Már most több évtizeddel ki lehet tolni az ember élettartamát, injekciós kezelések, és speciális diéták együttes alkalmazásával. Persze egy lefejezést, gondolom semmi nem gyógyít... 😅
      Visszatérve a kérdésedre, szerintem ennek a tudományos alapja a sejtszintű regeneráció, és megújulás. Sajnos nem vagyok kompetens a témában, csak szeretem a tudományos fantasztikumot! 😊
      De az egyik kedvenc gondolatom, hogy amit az emberek még nem is olyan rég lehetetlennek, babonának, természetfölöttinek, vagy isteninek gondoltak, ma már általános iskolás tudomány!

    • @convarHUN
      @convarHUN 6 ปีที่แล้ว

      @@drkoml "Viszont, napjainkban már sokkal több tényszerű információ van a tudósok birtokában a témával kapcsolatban!"
      Itt először is kiemelném azt hogy "napjainkban"
      "Már most több évtizeddel ki lehet tolni az ember élettartamát, injekciós kezelések, és speciális diéták együttes alkalmazásával."
      Itt meg azt hogy "Már most". Miközben a film tudtommal a saját jelenében játszódott, tehát 2007-ben.
      De igazából nem is ezek miatt vérzik el a film, hanem amiatt, hogy a tetejébe a filmben egyébként sem egy évtizedekkel kitolt életkorról van szó, hanem évezredekkel.
      Erről ennyit. Nincs több kérdésem bíró úr. :D

    • @drkoml
      @drkoml 6 ปีที่แล้ว

      @@convarHUN :D Latom tökeletesen sikerült ertelmezned a mondanivalomat, es ketseg sem ferhet hozza, hogy mind a filmek, mind a tudomany vilagaban paratlan talentum vagy! Örülök hogy a hozzaszolosomra, erdemben reagaltal, valaszodba belefüzted a velemenyed, majd ezekre epitve kifejtetted a kritikad! :D Csak igy tovabb, meg lehet belöled hvg s szerkesztö! :D
      Ülj le fiam, egyes!
      Itt meg kiemelnem azt hogy fiam, meg hogy hvg s szerkesztö, meg a sajat jelenedben. :D
      De egeszeben ott verzel el, hogy fel sem fogtad azt amiröl irtam... :(
      Mellesleg 14 ezer eves az emlitett uriember! ;)

  • @MrDudoma
    @MrDudoma 6 ปีที่แล้ว +1

    Jé.. en erre a "Kávé nélkül nem megy" jelenetre mindíg is emlékeztem, csak nem tudtam, melyik filmből van.

  • @HardGames-1.0
    @HardGames-1.0 6 ปีที่แล้ว +1

    A vasmacska kölykei lehet megnézem, mert Kurt Russel egyik kedvenc szereplő, Escape from New York és Escape from L.A. egyik nagyon király filmje :D

    •  6 ปีที่แล้ว

      Itt azért másmilyen filmre számíts, mint a felsoroltak :) De itt is jót alakít, jól áll neki a vígjáték is!

  • @OldGrunger
    @OldGrunger 6 ปีที่แล้ว +2

    Dühöngő bika, Faun labirintusa, Kóma, Farkasok szövetsége, stb. Lehetne folytatás :)

  • @krisztinadudasneszabo1085
    @krisztinadudasneszabo1085 6 ปีที่แล้ว +2

    A Leharcolt oroszlánok nagy kedvencem, a többit is meg fogom nézni. Ami szerintem még mindenképp a méltatlanul elhanyagolt filmek közé illik, az a Hét élet (Seven Pounds, 2008) Will Smith főszereplésével. Nagyon elgondolkodtató film...

    • @bereszsolt1189
      @bereszsolt1189 4 หลายเดือนก่อน

      A film nem lenne rossz, de a főszerepre színészt kellett volna szerződtetni...

  • @akosleoszilagyi2529
    @akosleoszilagyi2529 6 ปีที่แล้ว +1

    A vád tanúja(1957) esetleg?

    •  6 ปีที่แล้ว +1

      Nagyon igaz!!

  • @antalhorvath8405
    @antalhorvath8405 4 หลายเดือนก่อน +1

    Az éjféli bunyó (1992). Szélhámosok és bokszmeccsek teszek feledhetetlenné, és fordulatossá. Dráma és humor izgalmas keveréke. Szerintem sokkal többet érdemelt volna. És érdemel is!

    • @gaborkalderas2758
      @gaborkalderas2758 3 หลายเดือนก่อน

      Nem kérdés az egyik legjobb alulértékelt mozi😀

  • @sl8415
    @sl8415 6 ปีที่แล้ว +1

    Az őslakó története olyan kíváló, hogy a filmes hiányosságait megbocsátja az ember. IMDB-n a néhány filmek egyike, amelyik 10-t kapott tőlem.

  • @MzeeBwana
    @MzeeBwana 6 ปีที่แล้ว

    Az Őslakó az egyik legjobb film, amit 60 évem alatt láttam!!

  • @majertibor4412
    @majertibor4412 6 ปีที่แล้ว

    Én hármat írok:
    "A remény rabjai"-t sem vetítik soha. Pedig zseniális, Tim Robbins és Morgan Freeman főszereplésével.
    "11:14" Egy morbid humorral fűszerezett film. Nagyon ötletes, ahogy a több szálon futó események a végén összeérnek és egy tragikus végkifejlet kerekedik. Patrick Swayze is feltűnik benne.
    "A préri Urai" pedig egy akció-dráma. Remek sztori, búskomor atmoszféra.

    • @petunia-t6n
      @petunia-t6n 6 ปีที่แล้ว +1

      Shawshank redemption. Egyik kedvenc filmem. Legalább 10x láttam.

    •  6 ปีที่แล้ว

      A remény rabjai a kedvenc filmem, de a világé is (imdb top 250 első helyezettje jó ideje), a 11:14 remek példa, alig ismeri valaki, imádtam. Egyszer ajánlottam valakinek, aki annyira utálta, hogy azt hitte, kiszúrásból ajánlottam neki. Szóval ízlés dolgában nagy a szórás az emberek között, ez nem újdonság. :) A préri urait nem ismerem, köszönöm a tippet!

    • @majertibor4412
      @majertibor4412 6 ปีที่แล้ว

      Igen, tudom, hogy elismert film a remény rabjai, itthon mégis hanyagolt film, Soha nem vetítik. Érthetetlen.
      A Préri urai pedig abban óriási, hogy annyira a szívedhez nőnek a rossz fiúk és a zsaruk is, hogy egyszerre szurkolsz mindkét oldalnak. És egész film alatt érzed, hogy ennek nem lesz jó vége.

    • @convarHUN
      @convarHUN 6 ปีที่แล้ว

      A két utolsó nem tűnik rossz tippnek, köszi! A Remény rabjait viszont sztem már minden filmrajongó látta aki egy kicsit is ad magára :)

    • @sisteryes8812
      @sisteryes8812 6 ปีที่แล้ว

      Igen a Remény rabjai ha jól emlékszem az imdb top-ban van.Elfeledettnek nem gondolom.De hogy az valakinek ne jöjjön be???? el se tudom képzelni. Izgalmas humoros,megható,többszörnézős...

  • @balazspapai3575
    @balazspapai3575 6 ปีที่แล้ว +1

    Ex Machina
    th-cam.com/video/wYo8G-H1WmM/w-d-xo.html
    Love, Rosie (Ahol a szivárvány vétet ér)
    th-cam.com/video/g8_LiMuHD58/w-d-xo.html
    Take this Waltz (Volt egy tánc)
    th-cam.com/video/Pb-NXeR1upo/w-d-xo.html

    • @tomcsi5244
      @tomcsi5244 6 ปีที่แล้ว

      A Love , Rosie nálam is etalon!!

    • @drkoml
      @drkoml 6 ปีที่แล้ว +1

      Az Ex Machina tényleg erős! Hasonló, és nagyon ajánlom a Her című film!

    • @balazspapai3575
      @balazspapai3575 6 ปีที่แล้ว

      Én inkább a Hidden face (La casa oculta) című spanyol filmet ajánlanám, de a Her-t is làttam. Kicsit talán még faszàbb is, mint az Ex Machina.

    • @drkoml
      @drkoml 6 ปีที่แล้ว

      Balázs Pápai Még nem találkoztam vele, csekkolom is! ;)

  • @Josef749
    @Josef749 6 ปีที่แล้ว +1

    A Halál és a lányka. Egy kamaradráma\thriller Roman Polanskitól 1994-ből Sigourney Weaverrel és Ben Kingsley-vel a főszerepekben.

  • @tamasvig2618
    @tamasvig2618 6 ปีที่แล้ว +1

    5-ből 2 meg van,és a mellékesek közül is kettő...jó a lista

  • @animaaania
    @animaaania 6 ปีที่แล้ว +3

    Szuper még az Orlando, szintén könyvadaptáció (szinte megfilmesíthetetlen), a híres Tilda Swintonnal.

  • @KiralyGT
    @KiralyGT 6 ปีที่แล้ว +7

    Én egy olyann videót szeretnék itt látni melyik az a top 5 film ami túl van értékelve!

    • @lacikeri3102
      @lacikeri3102 6 ปีที่แล้ว +2

      Azt nehéz kiválasztani a sok közül :D

    • @jokerjoke06
      @jokerjoke06 6 ปีที่แล้ว

      Valamelyik tarantino filmnek, muszály lenne bele kerülnie. Az viszont veszélyes lenne. Hiszen a sok fan, dúrván lepontozná a videót:)

    • @n.f.92
      @n.f.92 3 หลายเดือนก่อน +1

      Nálam az első a Csillagok között (Interstellar) lenne. Sokan kommentelnek olyasmiket, hogy minden idők egyik legjobb filmje, tényleg elképesztő hype megy körülötte, pedig még Christopher Nolan életművében se sorolnám a legjobb filmek közé, ennél a giccsparádénál szinte csak jobb filmeket csinált.

  • @envagyokmagam9105
    @envagyokmagam9105 6 หลายเดือนก่อน

    Pl. Mint ahogy pár részt be is tettél belőle a Moovie 43. 🙂
    Vagy a 2004-es Torta. Ez a 2000-es évek legjobb filmje
    Ahogy jó, de nem nagyon hallani a Füstölgő ászok-ról. A 13. emelet-ről, vagy Lucky number Slevin c filmről.
    Ajánlom mindenkinek aki jót akar. 🙂

  • @mikloshajdu9745
    @mikloshajdu9745 5 ปีที่แล้ว +1

    Nemrég láttam az Egy asszony illata című filmet Al Pacinoval. Nekem nagyon tetszett!

    • @convarHUN
      @convarHUN 6 หลายเดือนก่อน

      És akkor képzeld el hogy az eredeti olasz verzió (A nő illata, Profumo di donna, 1974, Vittorio Gassman-nal) még sokkal jobb.

  • @gaborbacsa2726
    @gaborbacsa2726 4 หลายเดือนก่อน

    The Sunset Limited ?

  • @khamsinn
    @khamsinn 4 หลายเดือนก่อน

    Már ez az ajánló is hat éves.
    De emlékszem mikor sok évvel ezelőtt először láttam Az őslakó-t (The Man from Earth) ,még aznap meg kellett néznem mégegyszer.

  • @regosbendeguz4284
    @regosbendeguz4284 6 ปีที่แล้ว

    amt az első helyre tettél Öslako c film...az egyik kedvenc filmem.imádtam.

  • @lxathu
    @lxathu 6 ปีที่แล้ว +1

    Akinek az Őslakó agyas sci-fi témája tetszik, vessen egy pillantást az Időbűnökre (a kritizáló fanyalgókra ne: nekik valószínűleg a robbanások, űrhajócsaták és képregénykarakterek hiányoztak)!
    port.hu/adatlap/film/tv/idobunok-los-cronocrimenes/movie-101429

  • @geeklabz
    @geeklabz 6 ปีที่แล้ว +1

    A Mr Végzet egy nagyon aranyos és jópofa film lett, ahogy a Filofax is.

  • @fOrte87
    @fOrte87 6 ปีที่แล้ว

    Húgomnak az 5 a Halálforgás az tetszett, de a nevében kérdezném meg azt hogy a többi folytatása nincs meg valahol Magyar szinkronnal vagy Magyar felirattal ?.

    •  6 ปีที่แล้ว

      Nem szeretnék ilyen oldalaknak reklámot csinálni, de én megtaláltam egy online filmnézős helyen az egyik folytatást. Keress rá: Halálforgás: Aranyesély, esetleg tedd hozzá a kereséshez, hogy "teljes film" :)

    • @vkrisz81
      @vkrisz81 6 ปีที่แล้ว

      Azt javasolnam keressuk fel a jogvedoket! El is mondom miert: ha feltoltjuk, ok leszedetik.. mert nem fizetsz jogdijat. Akkor ennek megfeleleoen bizonyara naprakesz informacioval rendelkeznek arra vonatkozolag hol es milyen korulmenyek kozott teszik legalisan MOST elerhetove. Ja hogy sehogy? Akkor miert toroltetik?!?

  • @HorvathGyulaCsaba
    @HorvathGyulaCsaba 6 ปีที่แล้ว

    A Halálforgást anno kedveltem, többször is láttam, jó h újra az eszembe juttattad.
    A Stanley a szerencse fiát egyszer láttam, nekem kicsit túl infantilis, de egyáltalán nem rossz. Mondjuk tényleg furi, h így elfelejtették, pedig a könyv tudtommal nálunk is bestseller volt.
    A Vasmacska kölykei egy bizonyos kor felett klasszikusnak számít nálunk.
    A Herceg menyasszonyát túl későn mutatták be nálunk.
    A Sült zöld paradicsomot anno nagyon szerettem, sokszor láttam, de aztán rájöttem, h valójában nem sok minden van a filmben.
    Az én kedvenc méltatlanul hanyagolt filmem az FBI akadémia: aranyos poénok, nem egy nagy szám, de azért van olyan jó mint a Halálforgás.
    Meg még a Tuti dolog, ami nálam alap romantkus vígjáték.
    Meg még régebben a Jobb ha hulla vagy-ot is ide soroltam, de aztán rájöttem, h azért az inkább méltán hanyagolt :)

  • @hahnerpeter
    @hahnerpeter 6 ปีที่แล้ว +2

    A Leharcolt oroszlánok valóban remek! (A többit nem láttam...)

  • @zoltanzelenak5936
    @zoltanzelenak5936 6 ปีที่แล้ว +2

    Életfogytig? Szerintem az is egy remek film!

  • @pelzgm
    @pelzgm 4 หลายเดือนก่อน

    Az Őslakó az én kedvencem is. Sokszor megnéztem.

  • @rferi67
    @rferi67 3 หลายเดือนก่อน

    A Leharcolt oroszlánok időnként látható tévében, és talán kétszer láttam a Sült, zöld paradicsomot is ott.
    De a többi eddig kimaradt.
    Na, most kereshetem őket, kellett nekem idejönni....

  • @ShanaCC
    @ShanaCC 7 ปีที่แล้ว +3

    Sólyomasszony FTW! :D

  • @bencehorvath9467
    @bencehorvath9467 2 หลายเดือนก่อน

    Az őslakó nagyon jó film én még beleraktam volna a listába a Promenád a gyönyörbe című remekművet.

  • @misivagyok
    @misivagyok 4 หลายเดือนก่อน

    Az Őslakó a kedvenc filmem. Pont az említettek miatt. Kis költségvetés néha amatőr operatőr.. A Történet viszont mindenkit megérint...

  • @alajos-derek1669
    @alajos-derek1669 6 ปีที่แล้ว +2

    Az Őslakót láttam. Nem rossz, de szó szerint egyszer nézhető, mert a poénra emlékezik az ember, más érdekessége pedig nincs. A kereszténységet érintő epizód nem bátor valláskritika, nem is filozófia, hanem vallásgyalázás, konkrétan a keresztények pocsolyában való hempergetése. ( Megnézném, mi lenne, ha Mózesről állítana valaki hasonlót.) Még ez is megbocsátható lenne egy művészfilmnek, de ez távolról sem az.

  • @gaborbiro1434
    @gaborbiro1434 4 หลายเดือนก่อน

    Az őslakónak komoly mondanivalója van, bár nekem inkább tűnt szinházi előadásnak sem mint mozifilmnek.
    A többi filmnél azt éreztem, hogy joggal nem lettek sikeresek. Bár ez csak az én szubjektiv véleményem.
    Inkább olyan filmek érintettek meg mint a Minden reggel, Leány gyöngyfülbevalóval, Farinelli a kasztrált,
    A rózsa neve vagy mondjuk a Straight story, David Lynch-től. 🎥😎

  • @-Lantlant-
    @-Lantlant- 6 ปีที่แล้ว

    Ajánlásodra megnéztem a Halálfogást és tényleg van egy bája, de szó nincs róla hogy kimagaslóan jó lenne.

  • @matyi950213
    @matyi950213 6 ปีที่แล้ว +1

    A Zöld hentesek című film zseniális, és nem sokan ismerik, legalábbis az én baráti körömben.

  • @peterkiss4784
    @peterkiss4784 6 ปีที่แล้ว +1

    Az őslakó című film számomra az egyik, ha nem A legjobb sci-fi film. Úgy science fiction, hogy nem tartalmaz semmilyen jellemző összetevőt. Effektekből nulla darabot találunk, ehelyett viszont a sztori képes elvinni a hátán az egész filmet. Egyetlen baj van vele, hogy a címe (a magyar címe) gyakorlatilag ténylegesen lelövi a poént. Miközben az eredeti címe (The Man from Earth) nem teszi ezt. Ja és épp most találtam rá a MÁSODIK részére. ; ) 2017-ben készült, kb ugyanazok a karakterek megtalálhatók, a címe: Az őslakó - Holocén. :) Én most fogom megnézni!

    •  6 ปีที่แล้ว

      Ha még időben vagyok, lebeszélnélek róla! Kimondottan felesleges, fájó folytatás lett.

    • @peterkiss4784
      @peterkiss4784 6 ปีที่แล้ว

      @ Hmm... Nos megnéztem, de csak mert érdekelt, hogyan folytatódik egy ilyen jó koncepció. Tényleg nem lett olyan jó, mint vártam, de azt sejtettem, hogy nagyobb volumenű film lesz, viszont a szintet nem hozta. :(

    • @drkoml
      @drkoml 6 ปีที่แล้ว

      Egyetértek, sőt! A fájó folytatás egy nagyon finom megfogalmazás! Az első rész egyszerűen zseniális, egyetlen szoba, ahol művelt emberek csoportja kezd bele egy intellektuális univerzumtágításba. (Számomra például lényegtelen, hogy a főszereplő állítása valós, vagy valótlan. Ezzel együtt, nagyon tetszett a befejezés is!) Imádtam!
      Majd sok évvel később elkészült a második rész, hogy mennyire vártam! A csalódás egyszerűen leírhatatlan, nemcsak mert érdemben elmarad az első rész mellett, sokkal inkább a történet, és a benne szereplő karakterek primitívsége! Mintha a végtelenmajom-tételét kaptuk volna meg szatírikus változatban! 😅

  • @Pedriger
    @Pedriger 6 ปีที่แล้ว +1

    Kicsit ez a kategória a Vad évad is szerintem. Jó, kicsit gagyi, és a szádba is rágja a tanulságot a végén, de akkor is.

  • @lxathu
    @lxathu 6 ปีที่แล้ว +1

    Ha igazán elhanyagolt filmet akar valaki, nézze meg a Barfi!-t.
    Magyar szinkron nincs hozzá (a hossza ellenére nem is egy szószátyár film) és nem is vetítették sehol. Torrenten elérhető.
    en.wikipedia.org/wiki/Barfi!
    Olyan drámás-romantikus-vígjátékos csapongás, mintha Kusturica, Hrabal, Jean-Pierre Jeunet és Chaplin hozta volna össze az indiai filmgyártásnak -- hogy ez egyáltalán nem fogyaszthatatlan elegy, azt jelzi az, hogy még a vitriolos rottentomatoes is a felső negyedben jegyzi: www.rottentomatoes.com/m/barfi

  • @nikolettszilagyi3674
    @nikolettszilagyi3674 6 ปีที่แล้ว +1

    A "Tök jó, válnak az őseim!" is jó film. Eddig csak egyszer láttam a TV-ben és az se ma volt :/

  • @AttilaOrosz-j3q
    @AttilaOrosz-j3q 4 หลายเดือนก่อน

    Mindet láttam tényleg jók

  • @tamasnemeth4145
    @tamasnemeth4145 4 หลายเดือนก่อน

    Őslakót sok éve láttam. Akkor még nem volt így felkapva. Ma már kultfilm.