Speedzone műhely: Jó a felújított?

แชร์
ฝัง
  • เผยแพร่เมื่อ 5 ต.ค. 2024

ความคิดเห็น • 109

  • @gergelyhomoki4713
    @gergelyhomoki4713 2 ปีที่แล้ว +21

    Sziasztok!
    Miskolcon volt a remmy töb 10éve még jó munkahely volt és nem volt gond a termékekkel. Sajnos akkor még nem dolgoztam ott. Mikor oda kerültem és láttam , hogy "újítanak" fel megfogadtam hogy remmy terméket soha nem szerelek be. A lehető legolcsóbb gagyi kopó alkatrészek kerültek bele felújításnál márha került bele új és nem csak letisztításon esett át. Rengeteg garanciálisan vissza érkező árú volt , a munkások nem voltak megfizetve ezért a minőségellenőrök se nézték át megfelelően és ívy szépen spirálba kerülve tönkrement. A helyzetet az se segítette hogy az egykori vezető jó sok pénzt magáénak gondolt a cég kasszájából ezután a borgwarner megvette de nem tudtak mit kezdeni már vele ök sem.
    Sajnos egy pár évig még piacon lesznek a remmy-s termékek de amit Magyarországon újítottak fel biztos nem veszek.

    • @biro.norbert.
      @biro.norbert. ปีที่แล้ว +1

      Ezek már nagyon a végnapokról szól. Régebben ez azért nem így volt (8-10 éve). Sőt a Remy volt az Opel gyári beszállítója, tehát OE.
      Emellett ment Miskolcon a felújítás egy külön gyárban.

  • @zsoltsoproni3349
    @zsoltsoproni3349 2 ปีที่แล้ว +16

    Újabb reklámfilm, valódi műhely forgatás helyett.
    Amennyiben jó a felújított, miért ne lenne jó a felújítás?
    Tudom az nincs az Unixnál, de jó néhány vállalkozás foglalkozik vele.

    • @norbertnemedi787
      @norbertnemedi787 2 ปีที่แล้ว +4

      Arról nem beszélve hogy egy 15 éves autóhoz megvetetik a kedvezmény nélküli áron az egyszeri júzerrel, majd mégegyszer annyiért méltóztatnak a 3 db csavarját betekerni(ha lelkiismeretes a szerelő). Aztán 130 ezer egy generátor egy 15 éves berlingóba... Én a sajátomat leszedtem a kocsiró, mert hengerfej javítás után a szakember elfelejtette a 3.ik csavart betekerni a generátor konzoljába ami befeszült és egy fél év után ledarálta a csapágyat. Aztán kőkemény 23 ezerért csapágy csere, diódahíd, feszszabályzó, meg kommutátor szabályozás és utána évekkel később ugy adtam el a kocsit...

    • @fileferenc7920
      @fileferenc7920 2 ปีที่แล้ว +4

      Nem autó, de mechanika, nagy Xerox másolóknál küzdünk azzal, hogy hozzák az eredeti hologrammal lezárt dobozban az alkatrészt, beszerelik, és egyböl lehet hallani, hogy csapágyas. Mint utóbb kiderült ezekt a gyár felujíttatja valahol, és ha nincs szerencsénk nem sikerül a legjobban. Ezek ezeknek az egységeknek gyárilag több 100k oldal másolást, nyomtatást kellene kibírni, de volt amelyiket 5000 oldal után ismét cserélni kellet.

  • @belamiezaszar5878
    @belamiezaszar5878 2 ปีที่แล้ว +12

    De a legkörnyezetkímélőbb ha nem veszel felújított generátort, hanem a sajátodat újíttatod fel 10-20-30ezerért egy autóvillamosságinál vagy villanyos szakinál.😀
    Amúgy a H astrával én is letérdeltem egyszer, már semmi nem működött az autóban, a motort kivéve, de a töltésjelző nem villant fel.😵😅

  • @zoltangreff1902
    @zoltangreff1902 2 ปีที่แล้ว +25

    Reklámfilm megint.... a felújítás menete:generátor kiszerel, villamossági szerelőhöz elvisz,Ő kicseréli a szénkefét,csapágyat,a többit ellenőrzi.Elkér max.20ezer ft-ot,plusz szerelés max.20ezer. Ennyi!!!!!!!!

    • @mrkisfekete
      @mrkisfekete 2 ปีที่แล้ว +4

      Jó meglátás én épp ugyanezt szerettem volna írni. Még annyit tennék hozzá, hogy az ilyen dolgokat a hozzánemértőkkel lehet megvetetni. A szerelő kap 40-50% kedvezményt a júzerrel meg kifizettetik a teljes árat. Értem én, hogy meg kell élni valamiből, de akkor sem korrekt.

    • @fileferenc7920
      @fileferenc7920 2 ปีที่แล้ว +4

      @@mrkisfekete Ha az autó még járóképes és nincs az embernek kedve, ideje, vagy tehetsége elgurul a villamossági szerelőhöz. Ennek egy feltétele van, legyen egy jó villamossági szerelő a környéken. És még garanciát is vállal a munkájára.

    • @tomka68
      @tomka68 2 ปีที่แล้ว

      @@mrkisfekete ne érts félre. Nem vagyok autoszerelő, szerencsére MÁR autós boltban sem dolgozok. Láttam, hosszú pályafutásom alatt mindent. De konkrétan semmi közöd, hogy mennyi a kedvezménye egy szerelőnek /neppernek /havernak. Órákig tudnék mesélni erről az egész alkatrész eladási hierarchiáról, de röviden a nagyker és a vele KAPCSOLATBAN lévő partnernek a kedvezmény rendszeréhez senkinek semmi köze.

    • @mrkisfekete
      @mrkisfekete 2 ปีที่แล้ว

      @@tomka68 tudod, ha a gyökér engem húz le, igen is van hozzá közöm, de a videó nem erről szól. Az előttem szóló megírta a tutit. 😉

  • @atkolantos
    @atkolantos 2 ปีที่แล้ว +46

    Vagy fogod, beviszed a gencsit egy felújítós műhelybe és kb 25-30e Ft-ért cserébe felújítják a sajátját.

    • @robertnagy2456
      @robertnagy2456 2 ปีที่แล้ว

      Vagy felújítod magad.

    • @andrasmolnar6057
      @andrasmolnar6057 4 หลายเดือนก่อน

      Pontosan! Nálad a pont! 🙂

  • @DarthDan16
    @DarthDan16 2 ปีที่แล้ว +10

    Göbi!
    Már szpíkzoneban is kommenteltem, hogy lehetne tesztelni/össze hasonlítani az örökzöld WD 40-et más multi purpose spray-kel. Akkor nem kaptam választ. Talán most.....

  • @pinterpeter
    @pinterpeter 2 ปีที่แล้ว +18

    Ötletnek: gyújtótrafó, stabilizátor pálca, vagy akar krokodil emelő teszt, több márka összehasonlítás,

  • @gyulanemes6721
    @gyulanemes6721 2 ปีที่แล้ว +6

    Alternatív megoldást kellett keresni az Alternáló hibájának megoldására ! 🙂
    Szeretem Gömbit de úgy látszik ebben a témában nagyon nem a hazai térfélen mozog :-)
    Egy jó tanács, ha nem égetően szükséges, először a gyárit próbálja meg mindenki felújíttatni, erre szakosodott szakműhelyben. Általában 24 órán belül ez megy és szinte mindenhol el vannak készülve le-fel szerelésre is.
    Pesten ajánlanám a FER VILL-Kft (Fertő utca) vidéken pl. a BOSCH műhelyeket.
    A csere meg után gyártott generátorok nagy része egy ipari fos. Törekedni kell a gyári felújítására, ha lehet és ameddig lehet és lehetőleg nem a legolcsóbb alkatrészekből, ha van a gyári márkát kell preferálni.
    Nincs benne sok cucc, pár csapágy, diódahíd, szénkefe tartó a szabályzóval. Legtöbbször a fesszab vagy a diódahíd megy világgá. Itt az automata feszítőre meg a szabadonfutóra kell figyelni. A gyári szabadonfutó is alig megy el városban 100 E Km-et.
    Önindító dettó. Az után gyártott olcsó mágneskapcsoló és bendix -igen a kettő nem ugyanaz 🙂 -nagy része alig megy el egy éve. Persely cserét nem lespórolni.

  • @Zozi-Mozi
    @Zozi-Mozi 2 ปีที่แล้ว +9

    A Remy "gyár" már igazából tavaly ősz felé bezárt, kb egy fél évig NAV zárolt volt minden, mert valami pénzügyi balhé volt ott. Azóta a tulajdonos nyitott egy új felújító céget (Grago Green)...

  • @peterbencebarna6350
    @peterbencebarna6350 2 ปีที่แล้ว +9

    Nekünk volt Golf4-ben AZ Meisterteile generátor, a 2 év garanciának köszönhető, hogy minimalizálni tudtuk az anyagi veszteséget, alig több mint egy évet bírt, ez kb 12e km-t jelentett. Egy nyaralás alatt robbant le az autó Harkány közelében, gyors megoldásként ez kerúlt bele. Az AZ cseréjénél a bejáratott itthoni szerelő csak mosolygott, hogy ilyet többet ne.

    • @finoallafine147
      @finoallafine147 2 ปีที่แล้ว +1

      Román Szar! Ahogy az egész unix azért..

    • @harsanyizoltan9698
      @harsanyizoltan9698 2 ปีที่แล้ว +3

      Pedig annak a legszebb az ékszíjtárcsája, meg új is.😁

    • @andrasmolnar6057
      @andrasmolnar6057 4 หลายเดือนก่อน

      😀 2 év? Jól olvastam??? :D Az f@sz@. 😀 "Jó" kis reklám ez a ázééknak. 😀 De hát L'Oréal azaz "mert megérdemlik"! 😀...azon csodálkozom, hogy velük együtt a többi autóalkatrész-utángyártó céget is jól be kéne a búsba perelni aztán majd lenne itt rend...mert azt azért nem értem, hogy ha egy adott autóhoz!!! tartozó dolgot legyárt egy flip-flop papucsosokat alkalmazó utángyárt(at)ó cég akkor ugye ahhoz adott termék, alkatrész paramétereit (nemcsak a színét, szagát meg az árát pl. hanem a technikai jellemzőit is meg kell tudni...ezt azért valószínűleg az autógyártótól!!! tudja meg s nem a már kint futott autókból kikapott, lemérőszalagozottat kezdik el sorozatgyártani...ehhez hogy van képük, hogy más anyagból, ezáltal ugye OLCSÓBB ámde sokkal silányabb!!! alkatrészt gyártson??? És ehhez nem hinném, hogy az adott alkatrész eredetijének birtokosa ehhez hozzájárult volna! Ők is beperelhetnék mondjuk az összes utángyártó céget aztán majd lenne itt rend...

  • @pazmandipeter
    @pazmandipeter 2 ปีที่แล้ว +4

    Ez az amit sosem vennék. Felújíttatnám az önindító/generátoros emberemmel, padon megméri és szalad tovább negyed árért, fölöslegesnek érzem egy másikat venni.

  • @francescoha
    @francescoha 2 ปีที่แล้ว +3

    Sziasztok, szeretem a csatornátokat főleg a szerelős cuccukat/lakókocsi épitését - le a Kalappal! De ez a teszt kicsit olyanra sikerült mint amikor a csajok a ruhás kirakatot nézik. Értem én hogy a beszállítő nem engedi hogy beszereljétek vagy kipróbáljátok a cucait de ti is megszoríthatnátok a tökeit mert a reklám se olcsó. Pl. ha kevesebb cucot hasonlitanátok össze de kitudnátok próbálni már sokkal jobb lenne ez a teszt. Vagy például egy generátor csere műhely - én pl. pár hete cseréltem a generátort az autóba, gyárit nagyobbra, mivel új autó hifit tettem bele. A tesztben le lehetne mérni a régivel mennyi ampért adott, milyen vastag kábel vezetet az aksihoz, megmutatni mire kell odafigyelni(én például kábelt is cseréltem). Megmutatni hogy kell kicserélni, kábelozást, és utána lemérni az újjal mennyi ampert ad, hogy tölti a lemerült aksit mik az előnyei hátrányai egy nagyobb generátornak(+jobban tölti az aksit, - többet fogyaszthat az autó - nagyobb a terhelés). Remélem a kritikám építő és tudtam adni új ötleteket. Várom már az amerikai kalandokat!

  • @biro.norbert.
    @biro.norbert. ปีที่แล้ว +1

    Göbi! Részben jók az információid a Remy témában.
    Egyébként a Delco Remy (Remy fivérek) volt az első indítómotor megalkotója, tehát történelmileg jelentősebb a többi márkánál. Magyarországon nagyon sokáig (10 évvel előttig) 2 gyáregysége volt. Az új egységek gyára Mezőkövesden, a felújító divízió Miskolcon. A mezőkövesdi egységben több autógyárnak közvetlen (gyári) beszállítója volt. Többek között a GM csoport gyáraiba is (pl. Opel). Különféle generátorok és indítómotorok készültek Mezőkövesden. A felújítás is tehát gyári technológiával készült, de valóban, az idő múlásával és a nagyvállalatok között zajló harccal sajnos sikerült "tönkre tenni" a patinás múltú vállalatot. Gyakorlatilag már a hamvai maradtak csak a korábbi gyáraknak és technológiának.

  • @laszlototh5956
    @laszlototh5956 2 ปีที่แล้ว +7

    A Valeo Classic felújítás annyit jelentett, hogy homokszóróval jól lenyomták, tettek bele csapágyat és csúszógyűrűt. A diódahídban 2 dióda ki volt pukkadva. Ettől persze töltött, de nem eleget. Mivel magánemberként vettem, és szereltem be, az Unixban nem volt garancia. Tettem rá egy új hátsó fedelet, diódahíddal, azóta működik. Nagy tanulópénz volt, soha többé Valeo Classicot.

  • @galtamas5583
    @galtamas5583 2 ปีที่แล้ว +14

    Tetszenek a műhely epizódok,csak így tovább!Esetleg akkumulátorokról,bikakábelekről megnéznék egy tesztet,összehasonlítást.

    • @crazydj1986
      @crazydj1986 2 ปีที่แล้ว +1

      Bikakábel... hmmm. Mit bikázol vele? Én benzinkúton vettem egy bikakábelt, kamiont bikáztam vele. Igazából az egyszerű fizika. Az akksi az már megint más tétel. Nekem a 33.000km-t futott Mercedesben kellett mindkét akksit cserélni, mert kuka. Valószínű cellazárlat. Ez kényes kérdés, mert a kábel ugye semmi más, csak egy vezető. Annak az átmérője, a csipeszek és a vezető tisztasága (négykilences réz stb stb) valamint tehetbírása a lényeg. Autó/Tgk indítításnál nagy áram folyik. A lényeg, hogy a vezető bírja. Tákolt kábellel is lehet bikázni. Legjobb a hegesztőkábel. 20 m hegesztőkábellel (amit az ívhegesztők hadználnak) bármit is bebikázol.

  • @viktorvarro4121
    @viktorvarro4121 2 ปีที่แล้ว +6

    Menjetek forgatni műhelyekbe: kormánymű felújító műhelybe (gubacsi úton pl jártam sajnos nemrég, merem őket ajánlani) generátor felújító műhelybe, bowdenkészítőnél (pl a monoriba) stb-stb. De érdekes lenne például olajszűrőket összehasonlítani szétszedve. (sok éve szétszedtem egy használt hilfo, champion és gyári aprilia olajszűrőt, érdekes volt számomra nem gondoltam hogy ekkora különbségek vannak) Az se baj ha ritkábban lenne ilyen tartalom, de az tényleg fajsúlyos tartalom lenne. De lehetne akár egy adott autótipus sűrűn előforduló hibáit és azok javítását bemutatni.

    • @peterkun7276
      @peterkun7276 2 ปีที่แล้ว +1

      olajszűrők voltak már

    • @viktorvarro4121
      @viktorvarro4121 2 ปีที่แล้ว

      @@peterkun7276 szétszedve? úgy hogy lehet látni hogy a magasságának a fele a szűrőbetét a másik felébe meg egy rugó van? Ilyet még csak a saját műhelyasztalomon láttam.

    • @peterkun7276
      @peterkun7276 2 ปีที่แล้ว

      @@viktorvarro4121 th-cam.com/video/9S3QwDqeJuU/w-d-xo.html

    • @hujuj
      @hujuj 2 ปีที่แล้ว

      @@viktorvarro4121 elég drága teszt lenne....

    • @viktorvarro4121
      @viktorvarro4121 2 ปีที่แล้ว +1

      @@hujuj használt olajszűrőkre gondoltam

  • @6234roli
    @6234roli 2 ปีที่แล้ว +4

    Legegyszerűbb felújítani! Tisztítás, csapágy, szénkefe, szabályzó csere egy szakszervízben nekem 20k volt. De máshol legyen 30 akkor is jobban megéri! 3 kocsiból eddig eggyel sem volt utána ilyen gondom. Szerintem még jobban tölti és jobban bírja az akku mint amikor a kocsik megvételre kerültek. Ugyan ez érvényes az indító motorra is! Bolond aki ezekből újat vesz szerintem hacsak szét nem verődött a háza és a tekercset tropa.

  • @drum2dum
    @drum2dum 2 ปีที่แล้ว +2

    Hát srácok nem tudom, de én inkább a saját generátoromat újítatnám fel az árak töredékéért mit amit bemutattak. Én nem vagyok szakértő de amikor láttam azokat az érdes görgőket hát nem tudom de szerintem hamar megeszi a szíjakat. Azért egy felujításnál a görgőket is cserélhetnék.

  • @ferenctoth788
    @ferenctoth788 2 ปีที่แล้ว +4

    A Remy-vel és a DRI-vel is volt sok gond. Volt olyan hogy feltettük és nem volt jó !....qrvára bosszantó tud ám lenni, mikor, olyan típuson cseréled, ahol 2-3 óra a generátor le-fel :( ! AZMT és ilyesmik, szóba sem jöhetnek !!!

    • @95Jester
      @95Jester 2 ปีที่แล้ว +3

      A városban, ahol dolgozom, van egy öreg szaki, aki csak önindító meg generátor javítással foglalkozik. Az ő munkájában megbízok, az általad felsoroltakban én sem. Volt, hogy kellett itthon egy Ford Transitra sos-ben egy mágneskapcsoló. Egyik alkatrésznagykernél sem volt készleten, elmentem az öreghez, megkérdezte, hogy drága kell-e, vagy olcsó, volt neki mindkettő a polcon. :) ennél jobban nem szoktam belemerülni a javításukba.

  • @YELLOW-Official
    @YELLOW-Official 2 ปีที่แล้ว +4

    Ahhoz képest, hogy mennyiért számolják be, majd mennyiért el felújítottként, túl nagy a difi.
    Leginkább csapágy, szénkefe, fesz szabályzó megy tönkre, amik pár ezer Ft-os tételek. Kis műszaki érzékkel javítható.

  • @vogaben
    @vogaben 2 ปีที่แล้ว +3

    Egy rendes szaki megjavítja/felújítja az ominózus autó saját generátorát. Ha nem "atomcsapás" érte, általában javítható. Ugyan ez az indítómotorra is érvényes.

  • @repaircorner3322
    @repaircorner3322 2 ปีที่แล้ว +1

    Anno a 2005-ös Swifthez vettem egy új utángyártottat úgy 5 éve, kb. 22eFt-ért. Az elsőt visszaküldtem, mert a forgórész egy ponton hozzáért az állórészhez.
    Amit helyette küldtek, az tökéletes volt. Szó nélkül cserélték, nem volt semmi probléma. Ennyiért fel sem újították volna, ráadásul a gyári szíjtárcsa profilja már meg volt kopva...
    A gyári akkor 90-120ezer Ft közötti áron volt elérhető

  • @fuelinjectedmetalmachine972
    @fuelinjectedmetalmachine972 2 ปีที่แล้ว +2

    Nálam az vált be hogy a w210 eredetije lett felújítva mert amit kapni lehet hozzá az egy szemét vagy hiába a pontos cikkszám nem passzol a csati. Ez most megint 25 évig generátor lesz.

  • @Franckyhu
    @Franckyhu 2 ปีที่แล้ว +1

    Az octavia 1 autómban Valeo volt. Skoda Palota adott ajánlatot (2020-ban) gyári 195e Ft, -a régit leadva, 150e Ft, az "economy" változat, a régit leadva.(csak a generátor szerelés nélkül) Elmentem a X. kerületbe, levettek a polcról egy 90A-os teljesen felújított Bosch generátort, 35e Ft-ért, a régit otthagytam. Beszereltem és kész.

  • @sziklaitomi9985
    @sziklaitomi9985 2 ปีที่แล้ว +6

    AZ Meisterteile

  • @tamas8264
    @tamas8264 2 ปีที่แล้ว +5

    Azt hittem legalább szét lett szedve . Ne haragudjatok , szeretem amit csináltok , de ez így olyan mintha egy gyerek nézegetné az építőkockákat . Semmi konkrétat nem tudtam meg . Csak egy időrabló videónak éreztem . Meg lettem volna nélküle is . Bocs !

    • @namelesske
      @namelesske 2 ปีที่แล้ว

      Én ennél csúnyábban fogalmaztam :D

  • @robertacs4745
    @robertacs4745 2 ปีที่แล้ว

    No csak eljutottam ide is :)
    En tudok egy jo felujito muhelyt ,marmint bizok benne hogy jo meg.
    Nekik polcon voltak a felujitottak.
    Azaz bevitted a kiszereltett ok levettek a polcrol adtak hozza garit 1ev.
    Nekem volt hogy a 1,5evest is kicsereltek de nem esett ki a kocsi napokra arban is jok.
    Viszont ami sokkol engem azok az uj tipusu `okos` generatorok(egy fo pozitiv es egy adat csati van rajta).
    Nekem a furgonomban olyan van es meghalt ami mondjuk egy reginel sima liba hogy eldocogsz a szervizig vagy ha uton vagy akkor egy nyugodtabb helyig.
    Nem ugy az okos generator ami ha nem kuld jelet a fo szamitogepnek ott megall es kesz.
    Sehova tovabb.
    A masik gond hogy nem ujtanak fel ilyet mert a forgo resz az szinte mindig ep marad es az hal meg amit egybe ontenek es az az ertekes..
    5muhelyt is megkerestem itt Angliaban.
    Ugyhogy maradt az uj.800£ plusz a szereles es a tobbi.
    En kezdem egyre jobban szeretni az oreg vasakat,ertekelem az ujakat is de ez az eset nagyon sokkolt engem hogy 4,5evesen 160e km-nel ez megtortent es a kocsimnal ez kb350e km-nel volt 16evesen es 150£ volt szerelessel egyutt de csakis azert mert zarlatos lett az akksi...

  • @dozsalaszlo7534
    @dozsalaszlo7534 2 ปีที่แล้ว +2

    Én a sajátot szoktam elvinni felújíttatni a xvii kerületi gőzös utcai öreg szakihoz. :)

  • @tothzoltan1976zalai
    @tothzoltan1976zalai 2 ปีที่แล้ว +4

    Tető csomagtartó,ill.tetőbox tesztet szívesen megnéznék. Előre is köszönöm

  • @SilverGhost1996
    @SilverGhost1996 2 ปีที่แล้ว +3

    Igen, itt volt a Remy Miskolcon, de fogalmam sincs miért zárták be, ha már itt tartunk engem is érdekelne.

    • @nagybela2691
      @nagybela2691 2 ปีที่แล้ว +9

      Valószínüleg azért, amiért az ózdi ABB üzemet is bezárták, nem jól müködött a brazil gépsor.

    • @robertmolnar5087
      @robertmolnar5087 2 ปีที่แล้ว +1

      Becsődöltették a céget. Ráadásul úgy higy egyik nap még be mentek dolgozni és aznap munka után szóltak nekik hogy holnap már nem kell jönni mert csődeljárás folyik náluk.

    • @nemka_muzik
      @nemka_muzik 2 ปีที่แล้ว +1

      @@nagybela2691
      Hát, igen. Az a fránya munkabér az sokba kerül a cégeknek, de a régi mondás a munkaerőpiacon is igaz: "olcsó húsnak .."

  • @lex33ful
    @lex33ful 2 ปีที่แล้ว

    Sziasztok.Én egy ABS-kockát vettem felújítottan 50 e ft-ért.Csere alkarészt adtam érte,ez benne volt az árban.Természetesen az 5 év garancia csak szakszervízre vonatkozott.Én a helyi szerelömmel cseréltettem,szóval a garancia kuka.Meddig élnek ezek a felújított alkatrészek?Máshogy kelett volna csinálnom?

  • @babazsebi1355
    @babazsebi1355 2 ปีที่แล้ว +1

    Miazmás jelentése :rossz/fertőző levegőjű, kipárolgású. A keresett szó a miegymás :)

  • @andraskiss7674
    @andraskiss7674 ปีที่แล้ว

    Gyári Mitsubishi generátorom 23 éves korában "meghalt", egyszercsak töltésjelző kivillant, nem töltött tovább. Semmi gond, volt tartalék , bár használt az is ( szintén gyári Mitsu ), kicseréltem. De! Gondoltam , felújíttatom a régit. Leírom, mert leszarom, hogy negatív reklám, Fer-Vill-nél. Kb.30ezer Ft. volt, csilli-villi, nagyon szép generátort kaptam vissza, el sem hittem, hogy ez az én régi, 23 éves Mitsu generátorom. Számlávsl, 1 év gari. Tök jó! De ekkor ezt nem raktam vissza, mivel a másiknak semmi baja nem volt, használtam tovább. Majd kb.bő másfél év után , sok egyéb dolgot rendbe tettem a motortérben, gondoltam na akkor most berakom a vadi új, felújított "Fer-Villes" generátort, akkor most évekig letudva , tök jó lesz.
    Használtam, semmi baj. Kb.4..5ezer km volt már benne, aztán épp Németországból indultam haza, tehát már "csak" 950km volt hátra..
    Kivillant a töltésjelző! Akurvaanyád!! Miez? :-O a víz levert..idegbeteg lettem -csak szolídan- , hogy hogy érek haza?? Aztán 5 perc múlva elaludt a töltésjelző. .. majd 20 perc múlva megint előjött.., majd el. Ezt eljátszott még 3x. Aztán semmi, tehát nem jött elő az út további részén. Hazaértem. Magyarországon már otthon az udvaron, járó motornál sikerült "elkapnom" amikor kivillant a töltésjelző. Kimértem: 14.9V.. 15.1V.. pff...
    Túltölt. ( és ez hazavághatja az ecut is.. ) Gondolom fesz.szabályzónak annyi.
    Kivettem ezt a szart.. fer-vill, bakaphatja.. 5ezer km után megpusztul? Nevetséges!!
    Újra visszaraktam a másik , bontott mitsut, mentem 2 évig még vele, most is jó! ( + még egy bontott mitsut is szereztem) De találtam egy VAI gyártmányt, most az van benne, használom 1 éve..10ezer km.
    Eddig semmi gond. De ha ez is beszarik..akkor sincs semmi gond, mert van 2db, bontott Mitsu generátorom, amiben valahogy jobban megbízom, mint bármelyik "új, felújítottban". A Fer-Vill-es generátorom a padláson pihen..fesz.szabályzó hibával, még nagyon szép állapotban, rajta a Fer-Vill-es matrica is, majd ha kedvem lesz, vissza is viszem és elmesélem nekik is a kalandis hazautat N.o.-ból, és hogy gondolják át a cégük profilját, -mint generátor felújítás- , mert ez engem kurvára nem győzött meg.

  • @SANDOR_CSABA
    @SANDOR_CSABA 8 หลายเดือนก่อน

    Nálam most lesz generátor csere, a felújított verziót elsőként zártam ki. Azért aggályos, mert ahogy a videóban is elhangzott, elvileg leadva a régit, valamennyit visszakapunk az árból. Igen ám, ha a beszállító elfogadja. Ha nem, akkor bukó, de ahogy én ezeket a betétdíjakat néztem, nem 5000Ft körüli összegekről van szó, hanem kb. az ár feléről. Majd hosszasan dilemmáztam az új és egy bontott között, végül a bontottra esett a választás, mert a bontó arra is vállal 15 nap garit, vagyis nem éri meg neki olyat adni, amit visszavisz az ember. Illetve annyi új alkatrésszel szívtam már meg (prémiumnak mondott márkákkal is), hogy ezúttal azt gondoltam, szavazok egy kis bizalmat a bontottnak, ami az új utángyártottnak a felébe került... Fura, de néha a bontott alkatrészek jobban bírják a strapát, mint az új gagyik, megkockáztatom, hamis termékek.

  • @baloghnandor1173
    @baloghnandor1173 2 ปีที่แล้ว +1

    Remy-ben nekem is volt ismerősöm, full felejtős minimálbéren dolgoztattak embereket, lófaszt nem csináltak a cucokkal... Szóval felejtős.

  • @zsoltkohut1274
    @zsoltkohut1274 2 ปีที่แล้ว

    Mi kerül egy felujitott generatoron 140ezerbe??
    Plusz amit felujitanak az eredetileg is valeo volt vagy felujitás után irják rá hogy ez valeo?

  • @crazydj1986
    @crazydj1986 2 ปีที่แล้ว +1

    Nekem semmi baj nem volt a Volvommal. Jött ment, tette a dolgát. Most, hogy nem ment át a műszakin, kicserélték a bal elsö komplett futóművet. Torony, stab, rugó, szilentek stb. Azóta nyikorog a bal eleje, és amikor alászedem, fémes kattogó hangot hallok. Bizonyos kormányszög állásnál. Ha tolatok, akkor gyakrabb a kattogás. Csak be kell kopni, vagy kezdjek aggódni, hogy a szerviz csodálatosan adta vissza az autómat? 531.000 ft volt a mutatvány, és jelenleg nem bízom az autómban... esetleg egy használltesztet megérne. (Tudom, nem szeretitek az ilyet, mert a tulaj megsértödik, ha rosszat mondanak az autóról) én nem. :D 21 éves bontószökevény.

    • @6234roli
      @6234roli 2 ปีที่แล้ว +1

      Lehet a toronycsapágy felé kersgélnék de lehet csak egy nem jól meghúzott csavar😉

    • @crazydj1986
      @crazydj1986 2 ปีที่แล้ว

      @@6234roli köszi. Majd ránézetek. De az a baj,hogy lentről hallom a hangot. Akkor is.. 500.000ért nem ezt várja az ember.

  • @kzsotl1
    @kzsotl1 2 ปีที่แล้ว +1

    Mi előnye van a generátor szíjtárcsa szabadonfutásnak?🤔

    • @roberthegedus87
      @roberthegedus87 2 ปีที่แล้ว

      Pont azért amiért a kettő tömegű lendkerék.

    • @roberthegedus87
      @roberthegedus87 2 ปีที่แล้ว +1

      Nem a szílytárcsa fut szabadon hanem a generátor belsejében a forgórész. Pl mikor leálítasz egy dízelt az szinte azonnal megáll de a generátor belseje szeretne tovább forogni a lendületmegmaradás miadt ezt úgy lehet megoldani hogy kap egy szabadonfutót. De nem csak leállításnál hanem üzem közben is van szerepe mivel a főtengely nem állandó sebességgel forog még alapjáraton se.

  • @Hammerprelude
    @Hammerprelude 7 หลายเดือนก่อน

    A szerelő ma viszi egymás után 3. alkalommal vissza a felújított generátoromat.
    Ha ezt tudom megveszem újban. 😢

  • @lajgutpeter
    @lajgutpeter 2 ปีที่แล้ว

    A kettős tömegű lendkerék jöhet legközelebb.
    Generátor, az amit közel 2éve kellett megcsináltatni a Passaton, mert 250 ezernél kezdett rosszallkodni, fel-felvillant a töltéslámpa, aztán nem mertem sokáig húzni-halasztani. Nekem akkor 50ezerbe került a felújított.

  • @matemeszner
    @matemeszner 2 ปีที่แล้ว +1

    Tesztelni féktárcsákat, indikátor órával megnézni az ütését.

  • @pregoyou
    @pregoyou ปีที่แล้ว

    Szóval a szíjtárcsa legtöbbnél meg fogja enni a szíjat, a csapágy(ak) meg egy év múlva már morogni fog(nak) benne :D

  • @MrMosquito75
    @MrMosquito75 2 ปีที่แล้ว

    Szóval az ötből,négy felújított. :D Akkor jobb,ha kiszereli az ember és elviszi felújíttatja. Ott is kap 1 év garanciát,és kb 1/4 áron meg is van.

  • @ePetike36
    @ePetike36 2 ปีที่แล้ว

    bosch kb 7 eve eladta a komplett generator/inditomotor reszleget/üzletagat egy kinai befektetönek

  • @N3szt0r
    @N3szt0r 2 ปีที่แล้ว +1

    Nincs új nap a hold alatt . Csak egyre marhább konstrukciókat találnak ki. Még mindig egy lüktető egyenirányított feszültségről beszélgetünk, amit az aksi simít.
    Egy test négy dióda (bocs 3 fázis, szóval 6 dióda) és egy plusz saru. Közte némi vezérelt gerjesztéssel....
    Ennyi.
    A többi sallang!

    • @gyulanemes6721
      @gyulanemes6721 2 ปีที่แล้ว

      Kicsit több van benne, olyan 9-de inkább 12.
      Utoljára a régi, első szériás generátorban volt 6, de az emiatt a 10 Volt alá merült akksit nem is tudta feltölteni. Már a S120-ban és a Wareszban is 9 diódás híd volt.
      Belül a két oldalpanel között megbújik még egy pár 🙂

    • @Ityu2011
      @Ityu2011 2 ปีที่แล้ว +1

      Plusz 3 segéd dióda így 9 🙂

  • @danikoncz7001
    @danikoncz7001 2 ปีที่แล้ว +1

    Esetleg izzó teszt? Engem érdekelne

    • @vwzolee
      @vwzolee 2 ปีที่แล้ว

      xD álljon mellette 10.000órát és várja melyik ég ki hamarabb? 😂

    • @danikoncz7001
      @danikoncz7001 2 ปีที่แล้ว

      😅 én a fényerőre gondoltam 😅 de most hogy mondod 😅

  • @kisspeter6626
    @kisspeter6626 2 ปีที่แล้ว

    Szépet. ABS kockát is érdemes inkább felújíttatni?

    • @6234roli
      @6234roli 2 ปีที่แล้ว

      Nem tudod szerintem! Olcsóbb venni egy újat (ha jól tudom sok mágneses)

    • @kisspeter6626
      @kisspeter6626 2 ปีที่แล้ว

      @@6234roli egy új abs kocka 1millio forint az Unixba. Az autóm ér 600-700kozott szerintem nem olcsóbb venni újat

    • @petermolnar8667
      @petermolnar8667 2 ปีที่แล้ว

      Tartósabb lesz valószínű a felújítás, mint egy bontott lenne. Ha nem adod el pár hónapon/1-2 éven belül, szerintem nem hülyeség javíttatni, főleg ha amúgy is hajlamos a típus ilyen hibára

  • @zsoltsary8642
    @zsoltsary8642 2 ปีที่แล้ว

    Szerszámokról nem lesz videó?

  • @mindtricky
    @mindtricky 2 ปีที่แล้ว +1

    AKKUMULÁTOR!!!

  • @gaborbartucz7233
    @gaborbartucz7233 2 ปีที่แล้ว

    Valeó az fasza márka.kuplung szèthullott az első benyomáskor. Egy actroson,meg egy ducatónál is. Egyik se birt kiállni az aknárol,szerelő orditott velem,pedig csak kiszállítottam. El kell kerülni,mint mindent ami febi,ez már saját tapasztalat.

  • @tamasleventevarga963
    @tamasleventevarga963 2 ปีที่แล้ว

    1131 megtekintèsnél csak 95 👍 ?! Nem már... ne figyeltek?

  • @Ityu2011
    @Ityu2011 2 ปีที่แล้ว

    Az utángyártott generátorok jelentős része kínai! Amivel még alapvetően nem is lenne baj de az alkatrészei nem csere szavatos a gyári generátoréval és utólag ezeket a generátorokat javítani igen csak nehéz mert alkatrészt külön nem igazán kapni hozzájuk. Megy amíg megy aztán kuka jöhet egy másik. A legjobb megoldás a gyári generátort lehetőleg gyári vagy gyári minőségű alkatrészekkel felújítani.

  • @peterb.1289
    @peterb.1289 2 ปีที่แล้ว +1

    Göbikém! Minden 3. DRI beszerelés után kb 1 Voltal kevesebbet tölt. Szóval ezt most lehet nem volt jó ötlet ránézésre reklámozni.

  • @sheekerz
    @sheekerz 2 ปีที่แล้ว +1

    10:18-nál a Remy-nél az a fekete valami megmozdult...😮😃

  • @krumplilulu
    @krumplilulu 2 ปีที่แล้ว

    Miről is szólt ez a vdeó????

  • @HGabor-xd7rx
    @HGabor-xd7rx 2 ปีที่แล้ว +3

    Légrugó gyári/utángyártott

  • @TheKiscsipas
    @TheKiscsipas 2 ปีที่แล้ว

    Remy sajnos bezárt, itt lakom nem messze tőle.

  • @messziroljott1516
    @messziroljott1516 2 ปีที่แล้ว

    nagyon tanulságos videó!

    • @krumplilulu
      @krumplilulu 2 ปีที่แล้ว

      Még annál is jobban!😄

  • @zoli124mb
    @zoli124mb 2 ปีที่แล้ว

    Fékbetétek, különböző márkák de ugyanarra a típusra. Melyik mennyire bír lelassítani egy forgó lendkereket mondjuk

  • @istvantibai5581
    @istvantibai5581 2 ปีที่แล้ว

    Bocsánat de váltóáram csak a vasútnál van, te váltakozó áramról illetve feszültségről beszélsz!

  • @denkezotya5560
    @denkezotya5560 2 ปีที่แล้ว +1

    Nyolc-tíz éve kb. a nisszán vánette kárgóhoz 466 ezer forint, az az négyszázhatvanhat ezer forint volt a juniksunál a gyári boss, vákuum szivattyús generátor ...rendelhető volt🤭🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣 aztan 63 ezerért az az hatvanhárom ezerért vettem egy déerrít, és még el gurult nálam hatvan valahány ezer kilómérert...😜

    • @peterkun7276
      @peterkun7276 2 ปีที่แล้ว +2

      Nissan Vanette Károgó ?

    • @denkezotya5560
      @denkezotya5560 2 ปีที่แล้ว

      @@peterkun7276 Igen! Venette Cargo!🤭😜

  • @kristanolah6753
    @kristanolah6753 2 ปีที่แล้ว

    Fék tárcsakat