Tök jó kis rendszert lehet belőle ki építeni még a végén az egèsz műhely erről megy aztán majd az erősítő tesztekbe rángassa kicsit majd az invertert 😂 Gratula hozzá és még sokáig menjen
Ha már úgy is mondtad, h érdekel a tema, akkor engedd meg, h leírjam az internetről 2 év alatt összeszedett tudáson. Az a napelem kábel nekem egész karcsúnak tűnik ebben a hosszban. Nagy a feszültségesés, amivel nem az a baj, h kevesebbet termel abból a feszkóesésből , hanem ilyen felhős időben kapcsolgat az inverter, ha beesik a kapocsfeszkó és akkor a teljes termelésnek oda. Az inverter ott jó helyen lenne, viszont hova fogod rekni az aksikat? Nem lesz elég sajnos a helyed ott egy nagyobb aksinak, amit minnél közelebb kellene raknod az inverterhez egy bitang kábelen (kb 70mm²), mert ilyen kicsi feszültségnél azért más szaladgálnak amperek, a vezeték ellenállásából adódóan pedig jó sok veszteséged lenne ilyen vékony akkukábellel. A nepelem felrakásnál el kell felejteni a zárt szelvényt. Csak küzdelem van vele és nem is annyival olcsóbb, mint a szerelősín. Nehéz is, szerintem az alu profilokkal bőven bírná a falazat a + súlyt. Az alusínhez simán lehet venni lefogatókat, nem kell vele küzdeni és biztos, h vagy 3 zártszelvény szerkezet elhasználódik, ameddig aluból csak 1. A napelemtáblákat ha valamikor bővíted, akkor a feszültségre kell jobban odafigyelni, mint az áramerősségre, mert az úgy is akkora lesz, mint a legkisebb áramerősségű panelé. Ez a fizikai törvény a táblákban lévő cellák között is igaz. Te pedig a jobb oldali panel alsó celláinak egy részét teljesen leárnyékoltad a fűcsomókkal. Apróságnak tűnik, de ezzel szerintem odavágtad a videóban a termelést. A videóban szereplő 37V (amikor újra felvillant 34V) helyett akár kb 45V is lejöhetett volna, ami az előbb említett ki-be kapcsolgatást elhárítaná. Remélem valamennyire hasznos volt!
A napelemre szerelt bekötőkábelnél vastagabbat felesleges használni, mert a cégek se raknak mást a komplett rendszerbe akik ilyennel foglalkoznak. Amikor lessz elég napfény, akkor meglessz a munkaponti feszültség, és folyamatosan fog tölteni. 3 DB. napelem ennyit tud ilyen időben.
Gratula a napelem rendszerhez. Esetleg tudnál csinálni ilyen napelemes toturial videot amibe bemutatnád a rendszert meg ,hogy mennyibe van egy rendszer. Igazázból èn egy Jakuzzit üzemeltetnèk szívesen napelemről tèlen de gondolom a napsütès meg a túlmèretes rendszeren múlik.
A dzsakuzzikban nem értem, hogy miért nem hőszivattyús fűtés van. Ezekben a X személyes dzsakukban van legalább 2000-2500w-os fűtőszál, ezt télen melegen tartani mérettől függően napi 5 kw-tól a csillagos ég. Ha csak egy nano méretűt veszünk, amire kell 5 kw naponta akkuból [Pl powmr 100Ah - 25.6V ~ 2,5 KW kapacitás - 355$], lehet kalkulálni, hogy mennyi akku kellene, és nem tesz jót az akkunak, ha maximális kapacitást kivesszük, és ugye vannak napok, mikor elő se bújuk.
@@imrenagygyorgy5389 ha a jakuzzi egy nap csak 2 kWh-t vesz fel, akkor is kell 4 kWp napelem, ami 300e+1 inverter 140e +tartószerkezez 100e+ egyéb csetreszek és kábelek 50e+akkumlátor 600e = 1 190 000 Ft ez a 70 ft-s árammal számolva is egész éves használattal, nyúlvan ez nyáron, ha 300kWh alatti a havi fogyasztásod a házad is elviszi, de télen csak jakuzzi. Ha csak a jakuzzi megy róla 23 év a megtérülés. Ha kiveszel mindig mindent belőle, amit termel, akkor is min 8 év múlva térül meg.
Dikk a bodobács januárba 😅
Majd jönnek az okosok ha felrakod a tetőre "Rád fog dőőőőni az egész"😂
Tök jó kis rendszert lehet belőle ki építeni még a végén az egèsz műhely erről megy aztán majd az erősítő tesztekbe rángassa kicsit majd az invertert 😂
Gratula hozzá és még sokáig menjen
Ha már úgy is mondtad, h érdekel a tema, akkor engedd meg, h leírjam az internetről 2 év alatt összeszedett tudáson.
Az a napelem kábel nekem egész karcsúnak tűnik ebben a hosszban. Nagy a feszültségesés, amivel nem az a baj, h kevesebbet termel abból a feszkóesésből , hanem ilyen felhős időben kapcsolgat az inverter, ha beesik a kapocsfeszkó és akkor a teljes termelésnek oda.
Az inverter ott jó helyen lenne, viszont hova fogod rekni az aksikat? Nem lesz elég sajnos a helyed ott egy nagyobb aksinak, amit minnél közelebb kellene raknod az inverterhez egy bitang kábelen (kb 70mm²), mert ilyen kicsi feszültségnél azért más szaladgálnak amperek, a vezeték ellenállásából adódóan pedig jó sok veszteséged lenne ilyen vékony akkukábellel.
A nepelem felrakásnál el kell felejteni a zárt szelvényt. Csak küzdelem van vele és nem is annyival olcsóbb, mint a szerelősín. Nehéz is, szerintem az alu profilokkal bőven bírná a falazat a + súlyt. Az alusínhez simán lehet venni lefogatókat, nem kell vele küzdeni és biztos, h vagy 3 zártszelvény szerkezet elhasználódik, ameddig aluból csak 1.
A napelemtáblákat ha valamikor bővíted, akkor a feszültségre kell jobban odafigyelni, mint az áramerősségre, mert az úgy is akkora lesz, mint a legkisebb áramerősségű panelé. Ez a fizikai törvény a táblákban lévő cellák között is igaz. Te pedig a jobb oldali panel alsó celláinak egy részét teljesen leárnyékoltad a fűcsomókkal. Apróságnak tűnik, de ezzel szerintem odavágtad a videóban a termelést. A videóban szereplő 37V (amikor újra felvillant 34V) helyett akár kb 45V is lejöhetett volna, ami az előbb említett ki-be kapcsolgatást elhárítaná.
Remélem valamennyire hasznos volt!
A robotlámpát is ki kell vinni a napelemhez, és akkor kész az örökmozgó! :D
Nekem 2db volt kertes házban, ment rola az egessz haz😂
A napelemre szerelt bekötőkábelnél vastagabbat felesleges használni, mert a cégek se raknak mást a komplett rendszerbe akik ilyennel foglalkoznak.
Amikor lessz elég napfény, akkor meglessz a munkaponti feszültség, és folyamatosan fog tölteni. 3 DB. napelem ennyit tud ilyen időben.
Gratula a napelem rendszerhez. Esetleg tudnál csinálni ilyen napelemes toturial videot amibe bemutatnád a rendszert meg ,hogy mennyibe van egy rendszer. Igazázból èn egy Jakuzzit üzemeltetnèk szívesen napelemről tèlen de gondolom a napsütès meg a túlmèretes rendszeren múlik.
A dzsakuzzikban nem értem, hogy miért nem hőszivattyús fűtés van. Ezekben a X személyes dzsakukban van legalább 2000-2500w-os fűtőszál, ezt télen melegen tartani mérettől függően napi 5 kw-tól a csillagos ég. Ha csak egy nano méretűt veszünk, amire kell 5 kw naponta akkuból [Pl powmr 100Ah - 25.6V ~ 2,5 KW kapacitás - 355$], lehet kalkulálni, hogy mennyi akku kellene, és nem tesz jót az akkunak, ha maximális kapacitást kivesszük, és ugye vannak napok, mikor elő se bújuk.
@@imrenagygyorgy5389 ha a jakuzzi egy nap csak 2 kWh-t vesz fel, akkor is kell 4 kWp napelem, ami 300e+1 inverter 140e +tartószerkezez 100e+ egyéb csetreszek és kábelek 50e+akkumlátor 600e = 1 190 000 Ft ez a 70 ft-s árammal számolva is egész éves használattal, nyúlvan ez nyáron, ha 300kWh alatti a havi fogyasztásod a házad is elviszi, de télen csak jakuzzi.
Ha csak a jakuzzi megy róla 23 év a megtérülés. Ha kiveszel mindig mindent belőle, amit termel, akkor is min 8 év múlva térül meg.
Világítsd meg a napelemeket sötétben a 7R lámpákkal, már csak a kíváncsiság kedvéért is 😂😂😂😂
Vártam mikor nyomsz egy talpast a napelemnek🤣
Nem a napelemtől fog felborulni az biztos :)
Simán felszerelheted szerintem.
Az a pár panel nem súly.
🎉
Nem bír magával 😊 👍
Vas gerenda = Z szelemen
Királyság, nem akarod feltenni a palára?
Dehogynem. Csak még lusta voltam 🤣
Palàra vigyàz nehogy beszakadj elég kőnyen tőrik reped szét ha mozogsz rajta
Pacek a lámpa
Valamiért nekem nagyon vicces amikor azt mondod, hogy "mindus". :D
Rakd az invertert a switch polca alá a invertert
Gipszkarton profil koltseghatekonyabb napelem tartonak