A Bakancslisták kapcsán a "jobb félni, mint megijedni" mondás is érdekes párhuzam. De nekem inkább az "ami késik, nem múlik" jut eszembe. Amit szerintem az emberek teljes mértékben félreértenek. Hiszen arra használják, hogy most nem sikerült, na de majd legközelebb. A csatár nem tudja berúgni a gólt, a kapus cinkeli, hogy háhá nem sikerült. Erre a csatár: ami késik nem múlik (vagyis, a következőt be fogom rúgni). De ez nem ezt jelenti. Legalábbis nekem sosem ezt jelentette, és értelmezve ezt az egyszerű megfogalmazást, csodálkozom, hogy mindenki rosszul értelmezi. Számomra azt jelenti, hogy amit nem kezdtél el, az nem telik. Időben értendő. Amit halogatsz, azt még nem éled át. Ahogy a kenyér sem tud jóllakatni, míg meg nem kezded és szeletekre vágva el nem fogyasztod. Vagy ahogy az új cipődet félted, mert tudod, ha elkezded hordani, elkezd amortizálódni. És itt a nagy kérdés, hogy (bármiről is legyen szó) miért késik? Ha miattam késik, akkor miért nem kezdem el? A két mondás ugyanazt a folyamatot érinti, csak az "ami késik, nem múlik" időben helyezkedik el, a "jobb félni, mint megijedni" pedig a felfogás képességében. Úgy is mondhatnám, hogy jobb tudni, mint szembesülni. Mindebből pedig az következik, hogy az életben a legszebb dolog az elmúlás. Mert ami megtörtént, csak azt tudod értékelni. Mindegy, hogy jó, vagy rossz, a lényeg, hogy megtörtént. Majd a kiértékeléssel formálhatod azokat a dolgokat, amik még nem kezdtek el múlni. Aztán megint hagyod elmúlni, és látod, hogy jobb lett e. És így tovább, míg van lehetőséged átélni, a múltat kiértékelni és formálni a jövőt. Az életnek ez a működése a zenén keresztül nagyon erősen átélhető, átérezhető.
26:30 nagy baromság a félelemtől dermed le az ember nem attól amikor megijedt. Akkor gyorsan reagál valamire. Ha folyamatosan félsz az akkora stressz,hogy tönkre tesz. Jó a dolgok tudatában lenni de a folyamatos félelem nem ugyanazt jelenti.
1:05 Bakancslisták; 59:54 Ogli G: Szerelmes leszel
éljenek az ilyen hősök mint te sokáig!

Weöres Sándor mondott valami ilyesmit: nem az az.örökkévaló aminek sohsincs vége hanem ami meg van történve.
21:31 nél amiről oszi beszél a horror címe : mártírok vagy mártír
Tiltott film annyira durva csak erős idegzetueknek
26:30 nagy baromság a félelemtől dermed le az ember nem attól amikor megijedt. Akkor gyorsan reagál valamire. Ha folyamatosan félsz az akkora stressz,hogy tönkre tesz. Jó a dolgok tudatában lenni de a folyamatos félelem nem ugyanazt jelenti.
Miért is kell egyáltalán bakancslista? Miért is gondolja azt bárki, hogy lemaradt bármiről? Mert a média ezt nyomja beléd?
Persze, a suttyókat a tv neveli.
Maldiv szigetek nelkul nem teljes az elet!
@@zoltans2170 Nekem a kedvencem Dubai: elmegy a sok proli feszengeni,nèzegetni a tèkozlò
luxust,amiről nem is àlmodhat.
Akkor ideje indulnod, mert a Maldív szigetek nem vár meg.
21:03 a film címét a postás hozza, Oszi?
csak egy tipp, de szerintem az Egyenesen át-ról lehet szó
szerintem a Martyrs c. filmre gondolt (2008)
Légy átkozott Oszkár! Mi a film címe? Miért csigázol ha nem mondod a címet? Mi a cím?
szerintem a Martyrs c. filmre gondolt (2008)
@@tamaskollar5652 Isten vagy. Köszönöm szépen! Bár az előzetes alapján nem biztos, hogy meg szeretném nézni.. De mindenképp köszi.
ne is nézd, mert szar! ráadásul, amiről beszélt az Oszi, csak a film közepén derült volna ki, mint meglepi. de nincs mit!
Ogli G - Kispesti mese | LEGJOBB DALA,
Onyx - Slam? Hát az kurva jó!
Vincent Vega mikor haza kiséri a csajt, mondja magának, h haza mész kivered. Ezek alapján nagyon uralkodott azon, h ne essen neki.
Önnek is elege van a kukkságból?
Kövesse a 'Rasszizmus' nevű csatornát telegrammon!
de nyugtass meg, hogy to'od