FRIDERIKUSZ SHOW: PAUDITS BÉLA, SZÍNMŰVÉSZ, 1993. /// Friderikusz Archív 124.
ฝัง
- เผยแพร่เมื่อ 7 พ.ย. 2022
- Paudits Béla, a remek karakterszínész a Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után leghosszabban a Madách Színház tagja volt, de öt éven keresztül szabadfoglalkozásúként is tevékenykedett, mert színészi pályájával szinte mindvégig elégedetlen volt. Már színészként diplomát szerzett a Vendéglátóipari Főiskolán is, noha eredetileg a műbútorasztalos, intarziakészítő szakmát tanulta ki. Néhány évig feleségével éjszakai bárt üzemeltetett, ahol kuplékat is énekelt.
Ezzel együtt is színházi szerepei mellett tévé- és játékfilmekben is gyakran volt látható, két lemeze is megjelent, ugyanis sajátos stílusban, lenyűgözően énekelt, de szinkronhangként is ismert volt. Díjakkal, kitüntetésekkel nem különösebben ismerték el tehetségét, 1993-ban, amikor a Friderikusz Show-ban járt, éppen visszautasította a Jászai Mari-díjat, mert 22-23 éve volt a színészi pályán, mire a díjat odaítélték neki, ezt ő azonban már jelentősen megkésettnek találta.
A show-beli beszélgetésben emellett szó esett sovány alkata előnyeiről és hátrányairól, legendás színházi késéseiről, arról, hogy többször miért hagyott fel a színészmesterséggel, illetve arról is, hogy Paudits mindig színesben álmodott.
Ekkor jelentette be, hogy végleg külföldre távozik, gyémántkereskedőnek áll Amerikában. 1993 és 1997 között valóban a kanadai Torontóban élt, de aztán onnan is visszatért.
A halálát megelőző nyolc-tíz évben főleg rossz anyagi és egészségügyi helyzetével kapcsolatosan szerepelt a hírekben, többször elmondta, hogy belefáradt a betegeskedésbe és már csak a halálát várja. 2018 júniusában stroke miatt kórházba került és néhány nappal később, 68 éves korában meghalt.
Hogyan támogathatja a munkánkat?
Legyen a patronálónk, és a támogatása mértékétől függően egyre több előnyhöz juthat:
/ friderikuszpodcast
Egyszeri vagy rendszeres banki átutalással is segíthet. Ehhez a legfontosabb adatok:
Név: TV Pictures
Számlaszám: OTP Bank 11707062-21446081
Közlemény: Podcast-támogatás
Ha külföldről utalna, nemzetközi számlaszámunk (IBAN - International Bank Account Number):
HU68 1170 7062 2144 6081 0000 0000
BIC/SWIFT-kód: OTPVHUHB
Akármilyen formában támogatja munkánkat, köszönjük!
Kövessenek, kövessetek itt is:
youtube: / friderikuszpodcast
Facebook: / friderikuszpodcast
Instagram: / friderikuszpodcast
Anchor: anchor.fm/friderikuszpodcast
Spotify: spoti.fi/3blRo2g
Google Podcasts: bit.ly/3fc7A7t
Apple Podcasts: apple.co/3hm2vfi
#FriderikuszPodcast #FriderikuszArchiv
Friderikusz Sándornak is köszönöm ezt a nagyszerű őszinte beszélgetést, és a Paudics Bélának is,őszinte, szókimondó, hatalmas művész, ❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤
Igen,fantasztikus,énekes, táncos, kozmikus nagy fazon volt,imádtam ❤❤❤❤❤❤❤❤❤
Nagyon köszönöm, őstehetség. Megérdemelten tette fel Friderikusz úr ismétlésre.
Nagy tehetség volt, az egyik kedvencem. Ezt a dalt is itt a végén lenyűgözve hallgattam annak idején is. A hangja páratlan szép, amikor férfias.
Kár, hogy ezt nem értékelték, és a Jóska dal lett a menő, amitől ki szaladtunk a világból, ha kérték a kivánság műsorokban. Apukám pláne nem bírta. Én mindig megnéztem a tvben, ha lehetett látni valamiben. Ha lett volna lehetőségem rá, csináltam volna videó gyüjteményt róla. Nem azokat, amik ma is fellelhetők.
Engem azok a felvillanasok fognak meg, mikor a szinész maga is élvezi a szerepet, vagy épp rácsodálkozik, élvezi egyik szinésztársa játékát.
Nekem szimpatikus 😌 Szerintem tehetséges volt. Sajnálom hogy így alakult az élete. Köszönöm szépen hogy láthattam!
Paudits Béla nem lehetett más, mint színész. Ebben a szakmában volt egyszerűen tökéletes, őstehetség.
Sajnálatos, hogy nem találta a helyét nyugtalan lelke miatt. Nyugodjon békében!
Az énekes szerepei nagyon tetszettek,Ozorán van a sírja!
Nyugodjon békében!😇
Nagyon örűlök,hogy láthattam ujból színművészt, jó volt a beszélgetés is.
Micsoda szimpatikus tehetség!
Az egyik No1.........RIP.
Jó színész volt . Humora na azt birtam. Kár hogy már nem él
WOW WOW WOW 💚🙏😇🙏💚
Művész