Bár olykor nekem is vannak hasonló félelmeim, de ezt annyira szép gesztusnak tartom, miközben egyfajta megoldást is ad a szorongó ember kezébe🤗🤗 minden tiszteletem
Érdekes téma. A magam részéről elgondolkodtam, mi ilyenkor az én reakcióm. Végeztem főiskolát, képzést merő irigységből. Megirigyeltem, amit a másik tudott, így meg akartam tanulni - amennyire lehet - mindent, amit ők tudtak, és abban az életszakaszban tanítóimmá váltak, a legkisebb rivalizálás nélkül. Mindkét korszak hihetetlenül kellemes szellemi "kalandtúra" volt. Köszönöm a megerősítést, Kitti!
Sajnos ez nagyon általános kis hazánkban, hogy irigyeljük egymás sikerét, vagy ha jobbnak véljük valamilyen szempontból a másikat és frusztrál minket, megpróbáljuk lehúzni. Azt hiszem igazi nép betegség és nem csak a nőknél. Jók a feltöltések kedves Kitti! :)
Szerintem akkor válik az ember igazán motivált mások sikerének elismerésében, ha többé-kevésbé járatlan útra készül. Ekkor az, ha valaki másnak sikerült, nem csak azt jelenti, hogy megelőztek, hanem hogy valaki utat tört. Megerősít abban, hogy amit meg szeretnék alkotni, az adott körülmények között lehetséges, hiszen van valaki, akinek már sikerült.
Én így igyekszem nevelni a gyerekeimet, hogy önmagukhoz képest legyenek jók. 7 hónaposak most a fiaim, korrigáltan 6 hónaposak. Nekem magammal szemben, a férjemmel szemben, és a gyerekekkel is az a várakozásom, hogy önmagunkhoz képest legyünk egyre jobbak. Csak ugye ez olyan értelemben árral szemben megy, hogy a férjemet állandóan a milliomos unokatesóival hasonlítják össze. A gyerekeket 6 hónaposan kezdtük hozzátáplálni, erre meg ezt mondják a szüleink, hogy a férjemet meg engem is 6 hónapos korunkban már mindennel etettek. Ha Spártában élnénk, akkor lehet ez segítené az életben maradásunkat, hogy mindenkit lenyomunk. De a 21. században, egy városias környezetben ahol lakom, inkább az egymás dicsérése számít adekvált viselkedésnek és értéknek.
Ja. Hallottam már ilyet. Hogy egy nő észrevette hogy a férjének tetszik egy nő a társaságban. Azt mondta neki: Milyen szép az a nő! Csak kár hogy büdös! 🤣🤣🤣🤣🤣
Mindig meglep hogy emberek mennyire rivalizálnak... Érthetetlen ez a gondolkodás mód számomra. Mindenkinek van valami veleszületett amit siker élménnynek lehet felfogni. De miért kell folytonosan verseny-situácioba képzelnünk magunkat ahoz hogy meglegyunk elégedve magunkkal? Mi lenne AB OVO avval kezdeni hogy ami vagyok az UGY JÓ és szép lessz ahogy az presentálja magát. Miért kell 'unbedingt' több vagy más????? Ugy tünik nekem hogy jobban tennénk ha a komparatív elementumot kiiktatnánk a gondolkodásunkból. A folytonos versengés egy instabil helyzetet hoz egy lehető equilibrium-teli potenciál világába.
Egy-két mondatra most nagyon szükségem volt! Köszönet érte!
Bár olykor nekem is vannak hasonló félelmeim, de ezt annyira szép gesztusnak tartom, miközben egyfajta megoldást is ad a szorongó ember kezébe🤗🤗 minden tiszteletem
Érdekes téma. A magam részéről elgondolkodtam, mi ilyenkor az én reakcióm. Végeztem főiskolát, képzést merő irigységből. Megirigyeltem, amit a másik tudott, így meg akartam tanulni - amennyire lehet - mindent, amit ők tudtak, és abban az életszakaszban tanítóimmá váltak, a legkisebb rivalizálás nélkül. Mindkét korszak hihetetlenül kellemes szellemi "kalandtúra" volt.
Köszönöm a megerősítést, Kitti!
Sajnos ez nagyon általános kis hazánkban, hogy irigyeljük egymás sikerét, vagy ha jobbnak véljük valamilyen szempontból a másikat és frusztrál minket, megpróbáljuk lehúzni. Azt hiszem igazi nép betegség és nem csak a nőknél.
Jók a feltöltések kedves Kitti! :)
"ha elismersz másokat, attól Te is erősebbnek érzed magad" Ez apszolút így van. Köszönöm Kitti! :-)
Szerintem akkor válik az ember igazán motivált mások sikerének elismerésében, ha többé-kevésbé járatlan útra készül. Ekkor az, ha valaki másnak sikerült, nem csak azt jelenti, hogy megelőztek, hanem hogy valaki utat tört. Megerősít abban, hogy amit meg szeretnék alkotni, az adott körülmények között lehetséges, hiszen van valaki, akinek már sikerült.
nagyszerű fegyver! Köszönöm! ;)
Mennyire így Van! Egy kis önismerettel el is lehet jutni erre a fokra😊
Én így igyekszem nevelni a gyerekeimet, hogy önmagukhoz képest legyenek jók. 7 hónaposak most a fiaim, korrigáltan 6 hónaposak. Nekem magammal szemben, a férjemmel szemben, és a gyerekekkel is az a várakozásom, hogy önmagunkhoz képest legyünk egyre jobbak. Csak ugye ez olyan értelemben árral szemben megy, hogy a férjemet állandóan a milliomos unokatesóival hasonlítják össze. A gyerekeket 6 hónaposan kezdtük hozzátáplálni, erre meg ezt mondják a szüleink, hogy a férjemet meg engem is 6 hónapos korunkban már mindennel etettek. Ha Spártában élnénk, akkor lehet ez segítené az életben maradásunkat, hogy mindenkit lenyomunk. De a 21. században, egy városias környezetben ahol lakom, inkább az egymás dicsérése számít adekvált viselkedésnek és értéknek.
Köszönjük!♡
Ja. Hallottam már ilyet. Hogy egy nő észrevette hogy a férjének tetszik egy nő a társaságban. Azt mondta neki:
Milyen szép az a nő! Csak kár hogy büdös! 🤣🤣🤣🤣🤣
megint egy nagyon ertekes beszed,a reszedrol, en 61 eves vagyok es minden napon radobbenek hogy mennyi mindent nem tudok
Mindig meglep hogy emberek mennyire rivalizálnak... Érthetetlen ez a gondolkodás mód számomra. Mindenkinek van valami veleszületett amit siker élménnynek lehet felfogni. De miért kell folytonosan verseny-situácioba képzelnünk magunkat ahoz hogy meglegyunk elégedve magunkkal? Mi lenne AB OVO avval kezdeni hogy ami vagyok az UGY JÓ és szép lessz ahogy az presentálja magát. Miért kell 'unbedingt' több vagy más?????
Ugy tünik nekem hogy jobban tennénk ha a komparatív elementumot kiiktatnánk a gondolkodásunkból.
A folytonos versengés egy instabil helyzetet hoz egy lehető equilibrium-teli potenciál világába.