Én azt tapasztaltam eddig, hogy ha szeretnénk valamit, vagy vágyunk valamire, ami egy konkrétan megfogalmazott dolog, akkor előbb nekünk kell "azzá" válnunk és saját energiánk által bevonzzuk azt, amit szeretnénk. Vagy akadály lehet, ha görcsösen akarunk valamit, ha ezt az egonk el tudja engedni mert belefaradt a deszkán való rugozasba 😃, akkor egyszercsak bejon mégis az adott dolog. De ahhoz őszintén tudni kell lemondani. Valamint az onmagunkon való munkalkodas, tisztulás mindig előrébb visz célunk felé. Mindenesetre drukkolok mindenkinek, a kerdezonek is, hogy legyen meg az a bizonyos társ, akit szeretne maga mellé. ✌️
Haladásra rafuzve még egy gondolatot, szerintem a lelki-szellemi munka, nézőpont váltás, rugalmasság teszi ki a nagyobb melót, de kellenek a tettek is nyilván. Kicsit olyan "szalmaszálat kell csak arrébb tenni" dolog.. 😊 De lehet nincs igazam, jelenleg így gondolom, tapasztalom.
Kedves Deszka nem szoktam írni kommentet, most kivételt teszek. Eddig csendben hallgattam a gondolataid. Nagyon örülök hogy ilyen irányú a gondolatod. Teljesen milyen vallás, vagy irányzat. A lényeg a közös tudás, olyan mintha mindent értenél, az összefüggések. Amit mondtál is hogy minden a minden! Illetve egyszerre vagyunk mindenki és az egy is. Kollektív tudás. A saját fejlődés miatt kezdődik a meditáció igazi lényege. Amikor ki tisztul a tudat akkor kapjuk vissza a tudást. Valami ilyesmi de szavval talán csak ennyire lehet leírni. Nehéz szavakkal ezt másoknak át adni mint infót. Mert mindenkinek csak akkor lesz látható ha saját maga kell hogy meg tapasztalják. Nem át adható. Ez egy közös de sajátként induló tapasztalat. Örülök hogy ezekről beszéltél. Mosolygós napokat.🌞
Látom itt mindenki felfogta ,hogy nincs is ,vagy ugyanaz mindenki egy személyben,aki nem is létezik.Örülök hogy leforgattam ezt a videót,és hogy viszont láttam önmagam ,pedig nem is létezem.Tanítom önmagam a semmire.
Király vagy Zsíros! Örülök hogy vannak akik látják és annak különösen, hogy te egy vagy közülük akik meg is osztják! Hatalmas pacsi! Csodás jelent kívánok neked!
Hadd idézzem C.S. Lewis angol írót, aki talán a szkíta erkölcshöz hasonlóan jól fogta meg a dolgokat: "Célozd meg a mennyet, és ráadásként megkapod a földet is. Célozd meg a földet, s egyik sem lesz a tiéd." "Ha lemondunk a szabadság, a hatalom és a vagyon iránti végső igényeinkről is, elnyerjük az igazi szabadságot, hatalmat és vagyont, amelyek az által lesznek valóban a mieink, hogy Istentől kaptuk őket, és ezért tudjuk azt is, hogy valójában mennyire nem a 'mieink'."
Következő felismerès ,, minden egy,, te èn vagyok. Következő maga vagy a bősèg teremtő szeretet ès Isten rajtad kesztűl cselekszik ès ez mindenkire èrvènyes. A hiedelmeid szerint adatik ami a tudat alattid ès lelki fejlődès eredmènye. Minden ami törtènik a legmagasabb javadat szolgàlja akkor is ha ugy èrzed amikor zajlik hogy nagyon nehèz. A kihìvàs lesz a bölcsessèg eszkőze ha felülkerekedsz rajtuk es szeretettel együttèrzèssel becsületesen megoldod. Azt vonzod ami a frekvenciàd es a hiedelmed es amit hiszel hogy èrdemelsz. Mindenki tanul valaki a tisztasàgrol becsületessègről van aki az egyszerűsèget vagy az öszinte feltètel nèlkűli szeretetet. Egy èlet neha csak 1 lecke csak kb szituàciokban kacsolatokban nyilvànul meg. A lelked magasabb èned irànyit ami Isteni ìrànyitàs alatt van. Tudat vagy tudatos spiritualis lèny multidmenzionàlis lèny ..../ alap ismerd meg ki vagy lelki szinten kapcsolodj nyisd ki a belső ajtot es aprànkènt vezetnek a segitőid az Angyalok es tanitok ès őseid meg màs fènylènyek magasabb dimenziokbol.....
A világegyetem emberszabású. Az ember pedig világegyetem szabású. Az ember egyszerre része és egésze is a világegyetemnek kicsiben. Ez a szkíta őseink tanítása.
Röviden és tömören, EGYEK vagyunk. Amit egyszerű kimondani, de ahoz az egot nagyon félre kell tudni tenni. Az üzenet írójának meg üzenném, nekem 7. éve nincs párkapcsolatom(szeretnék már én is), de valószínűleg pont emiatt nincs. 😂
Zsíros imádom az ilyen videóidat🤩😊✌ az előző, amikor zseniálisan "bábszínházhoz" hasonlitottad, vagy hivatkoztál a dolgokra (pl. környezet, helyzetek) ott tartozom mert az is annyira tetszett, hogy kommentelni akartam volna/megköszönni!😊 Erről a videó egyik részleteről pedíg eszembe jutott a Mindfullnes amiről a dm-ben halottam😊... Vagyis, hogy ne az első gondolatunk vezéreljen minket, amit először tennénk, cselekedetben (pl. vezetesnél most de rahuznám a kormányt, vagy hogy most megijedtem elrántom.., vagy hogy megölök valakit/felakasztom magam).ez ne legyen ösztön cselekvés. Hanem fogjuk meg és gondolkodjunk el rajta, a következményeire, stb. vagy higgadtabban hozzunk egy saját, tudatosabb döntést.🤩🙂 És te is ennek a videónak a reszleteben pont még ennek az alapját, vagy a lényegét mondtad..., hogy az azonnali NEM lehet saját gondolat mert a gondolatunkat megelőzi egy saját/én gondolat amivel bele szólunk...(nem tudom szó szerint idézni)😅
Szia, kedves Zsíros.Úgy fejezted ki magad, hogy ha a szeretetről beszélsz, félre lehet érteni.Korábban beszéltél,a saját megtapasztalásodról.Nekem is volt ,de egészen más mint ahogyan Te érzékelted.Nekem,egy nagyon erős rosszullétm után,egy akora szeretet költözött be a lelkembe,hogy azt éreztem,a világot át tudnám ölelni vele.45-éves koromtól élek így, csodálatos érzés, és sokat segít, bár milyen problémám adódik,nem rosálok,nincs semmilyen félelem bennem,csak a tiszta -,de nagyon erős szeretet.Istent ezzel az erős szeretettel szeretem,ha hiszed,ha nem,olyan mint ha szerelmes lennék, és ezt nem adnám semmi pénzért, egyébként hiszem Isten létezését,de nem tartozok semmilyen felekezethez.Amit itt feszegettél én egyszóval úgy fejezném ki,hogy az,, ÉRZÉS " az a legfontosabb,mert ha ilyen szeretetet élsz meg nap-napután,nem lehetnek félelmeit, egyéb már nem is kell . Szeretettel kívánok jó egészséget a családodnak is, áldalak benneteket Katalin, 65.
Kati kedves,ez milyen igaz és érdekes,mert én is igy érzek régebbóta,és szintén 65éves vagyok,sőt ma van a szülinapom🤗 Neked meg Boldog Névnapot kivánok,még aktuális🌷
Teljesen egyértelműen írta le. Saját magát szereti, aki a Sanyi, mindenki és a senki egy menetben 😊 ezt nem megérteni kell, mert nem lehet, mint mondja is.
Valószínűleg valami elváltozás történt benned e miatt volt a rosszullét és az elváltozás következménye, hogy a szervezeted olyan hormont termel állandóan mint amit szerelembe eséskor. Hiszen minden érzelmi érzést a testünk által termelt hormonok miatt érzünk.
Pontosan ez az amit mondtam neked Jozsi, meg a tobbieknek. Az Isten vagy Univerzum vagy nevezd ahogy kivanod az Oszinte Tiszta Feltetelnelkuli Szeretet. Es teljesen mas az amikor szoszerint ateled az egeszet es keresztul mesz rajta mint az amikor csak beszelsz rola.
Megláttam a címet és mondom ‘be fogok tottyantani’.😂 Nekem voltak olyan gondolataim amik nem az enyémek voltak hanem a szüleimé, és miután rájöttem is, jóidéig volt egy lelkiismeret-furdalásom mikor ellenálltam vagy másban kezdtem volna hinni, NAGYON SZAR ÉRZÉS MINT EGY BILINCS konkrétan amiben még én hibáztatom magamat, és ezt észre se venni ha nem figyel oda az ember.
Szerintem most meg fejtetted valahol mind azt amit a Buddhisták és a Hippik kerestek az elmúlt évtizedek és évszázadok során ,csak sajátos, mindennapi Zsíros nyelven 😀! Bitang nehéz téma ez amit mondtál és egyet értek abban amit eddig is említettél több videódban hogy mindenki másképp fogja megtapasztalni ha foglalkozik vele persze ! Ez volt a legjobb "SEMMi " amit valaha hallottam ! Ez a videó nem volt semmi 😀 !
A meditálásról azt hiszik, hogy attól majd jobb üzletemberek lesznek, okosabbak, ravaszabbak, intelligensebbek és ezáltal sikeresebbek, mert meditációval majd sikeresebben taposhatják el a többi embert...... Ezt hiszik a meditációról. És baromi nagyon tévednek.
Egy másféle téma is érdekes lehet,ha lenne hozzá kedved,a zöldségekben lévő vitaminokról,meg úgy általánosságban is magáról a vitaminokról és a jó hasznosulásukról..Kösszi.Namaste🥂
Annyival kiegészíteném a vallásunkat, hogy nem mindegy minden, lehet teremtés felé érezni és ellene is.Ezért minden önmagának ellentéte is, kivéve ha a teremtés felé érez, akkor belesimulhat a segítő egész folyásába. Ha esetleg nem értesz egyet, akkor ez már vallásháború.
Szia én! 😊 Ezeknek az ébresztő videóknak van igazából értelme és az örömhír hirdetésének, hogy Jézus elvégzett mindent már mindenkiben! Úgyhogy nincs más dolgunk mint szeretni egymást (magunkat) és élvezni a játékot... Dicsőség és hála a Teremtő Istennek, hogy ezt létrehozta, különben most nem lenne semmi.... 😄💖🙏🌱
Az ember a Test-Lélek-Szellem hármasa. A test nem örök csak átmeneti, a lélek sem örök ám rettentő hosszú ideig létezik, a szellem viszont örök, sérthetetlen, s állandó, ez a rétegünk az Isteni énünk, ami a lélekruhánkba ágyazva testesül meg, s vesz fel anyagi formát mikor megszületünk, halálunkor pedig elhagyja az anyagi formát, s egy másik szvérában vár egy új leszületésig. Vagy ha elérte célját a szellem, elhagyja a lelkét, s újra egyeaül Istennel a szeretetben. 🙂
Szia Józsi ! Nekem van egy meditációs élményem miközben nézem/hallgatom ezeket a videókat. Nem is szoktam keresni az értelmét annak amit mondasz, csak rámegyek a hullámhosszra. Köszönöm ! 🙏
Aki a szerelem utáni vágyódásában tanácsot kér, az nincs tisztában a szerelem és a szeretet jelentésével. Általában azért nincs az adott ember életében szerelem, mert a tökéletes utáni keresgélésben nem veszi észre a tökéletlenségben rejlő értékeket. Volt egy kollégám, alacsony, duci srác. Folyton panaszkodott, hogy csak alacsony duci lányok akarnak vele ismerkedni, de ő vékony lányt szeretne. Én pedig megkèrdeztem tőle, hogy mi van akkor, ha a vékony lányok esetleg nem szeretik a duci pasikat? Erre megsértődött és közölte, hogy azok "hülye picsák".... és ezzel el is jutottunk a lényeghez. Csak neki lehettek igényei, a másik félnek nem. Az emberek egy jó része nem egy másik emberbe, hanem a a "szerelem érzésébe" szerelmes 😅😊
Szia Zsiros istabácsi😊.Felépült már sokféle felnőttizmus gyermekségem óta,sokba nemtok beleszónise és mindeggyikből sajátdöntés tanulnivalót választani(vagynemválasztani).Ezt a vidinyódat a toystory c.filmből vett idézettel köszönném meg::"A végtelenbe és tovább"😊🫡
Igazandibol nehez hozzaszolni a temahoz mivel regota nem ismerem az otthon problemait ami kepes egyeni problemak eloidezesere.Szerintem onfejlesztes sokesetben erdmenyhez vezethet hacsak nem a delikvensnek mar szuletesekor annyi esze volt mint felnott koraban. Az onallosulas kizarolag szemelyre szabott kotelesseg minek alapjait kisgyermek kortol lehet elsajatitani . A tarsadalomba valo beilleszkedes szinten nem egye- temi tananyag . A sasfioka is kirepulese pillanatatol magara van utalva, es az ido mulasa hozza meg az eletbeli sikereit. Ha kulso segitsegre van szukseg , Presszer Gabor szerint Dr Banat. Senki mas nemkepes a raszorulo popsija alanyulni . Sorry ha ez kegyetlennek hangzik de jobb mint a ruszki rulett.
Csumi zsíros Teke Teke történetéről esetleg nem lesz egy video? 😁 Azért az érdekes lenne pláne, ha mondjuk feleséged is részt vesz, vagy elmondja amit tud a sztoriról.
Én, 25 éve vagyok egyedül! Nincs vita, veszekedés! Élem az életet! Lett volna barátnőm, de kiderült, hogy csak kihasznált volna! Maradok magamnak! Ha dugni akarok, akkor ott van a sok kurva! Natur menet azt annyi! Így is olcsóbban megúszom a dolgot! Nincs vita, nincs válás utáni lehúzás!😊
Íme, mindent igen jól montam, mert ÉN VAGYOK AZ EGYETLEN "VAGYOK", így nem is tehetek mást, mint EGYET- értek önnön MAG-OM -mal. Kezdőthet EGY ÚJ KÁPRÁZAT-os sztori.
Egyet értek az egyik előttem szólóval: ez így ebben a formában kocsma filozófia. Mert kontextus meghatározása és konkrét alanyok és állítmányok kihagyásával bárki bármit beleképzelhet a mondatokba. Minden mondatod után meg tudtam kérdezni: De mi? vagy: De mit? Popper Péternek talán sikerült konkrétan beszélni ilyen mélységű dolgokról. A szavak egymás utánisága ha nem mutat értelmi összefüggést, akkor nem konkrét a szöveg. Nem mondom, hogy könnyű feladat az életről beszélni közérthetően, mivel a szubjektivitás nagyon szűk korlátok közé szorítja a mondanivalót a többi ember előtt, pedig az élet értelme elég egyetemes téma, minden élő emberre vonatkozik.
-Mi a neved, lovag? -Sanyi. Ja, nem! Béla! Amiről elmélkedsz, azt már 30 éve - amikor még te is itt voltál - megénekelte a Geszti a Rapülőkben: "A tükör előtt állok, és iszonyú a látvány, Csak bámulok, mint egy ma született hátrány. "Na, mi a gond? Na, mondd, mi a gond?!" Valaki mondja meg, hogy ki vagyok, és pont! "Hát idehallgass most, kis haver! Örülj, ha valaki még hátba ver! Ne filozofálj, hidd el, az a fő, Hogy sok pénz legyen és elég nő! Mi ez a kivagyiság, mikor a lényeg az, Hogy kinek látszol és kinek játszol, Hiszen elmúlsz húsz és elmúlsz negyven, És elmúlsz lassan, szépen és csendben." Sakk. Sokk. Ez nem valami sok. Évek óta kutatom, hogy mégis ki vagyok. Nem hős, nem nős, nem gyémánt és nem is agyag, Se csúcstechnika, se hanyag anyag. Gyors vagyok a lánynak, a zsarunak személy, Moszkvában gazdag, de idehaza szegény. Törpének óriás, óriásnak törpe, Playboynak téboly, egyenesnek görbe." Én máris a vallási követőd vagyok Zsíros! A semmiizmus pont jó. Amúgy sincs semmim...
Szia zsiros ezt a 400 forintot google vèlemènyekböl kaptam ingyen ès arra gondoltam neked adom nem sok de ugy gondolom mint a kedvenc youtuberem odaadom ❤
Szia Zsíros. Ez egy kicsit félre érthető amit mondasz, pedig igaz, ha egy kicsit pontosabban fogalmaz az ember, akkor úgy kéne mondani, hogy az élményeddel kapcsolatban vagy egyedül és ezt vonatkoztassa mindenki saját magára. A napnál is világosabb, hogy nem vagyunk egyedül, de amit életünk folyamán tapasztalunk, átélünk az csak a miénk és erről max tájékoztatni tudjuk a másikat aki ugyan olyan valós mint "te" (Az élményeinkben különbözünk)
Ezt írtam le, hogy neked ez az élményed van, hogy nekem nem jött át, de ez csak a te "saját" élményed. Egy másik emberbő lehet, hogy teljesen mást fog kiváltani az amit írtam. A fejlődés is csak egy élmény mint bármi más. Az etalont az ember önkényesen hozza létre, vagy a megfigyelt világban keres önigazolást. Nagyon sok korreláció van a világban, de hogy azok mit jelentenek az-az izgalmas kérdés. Te most itt adsz egyett rá. Mondhatnám rád azt is, hogy egy fenomenológus vagy:) Jack Lacan azt írt, hogy amig az ember nem tud kölönbséget tenni a szimbólum, imagináció és a valóság között addig óvatosan a kinyilatkoztatásokkal. Egyébként tetszenek a gondolataid csak néha az az élményem, hogy híányosak:) @@ZsirosDeszka
Pont ez az: ha egy másik ember kritikát fogalmaz meg, akkor az a legegyszerűbb reakció, hogy “nem ment át neki...” Két ember világa között híd lehet a pontos fogalmazás. De ez a video nem átgondolt tartalmú, intuitív, csapongó. Szerintem. Persze biztos “nem jött át”. Végig Puzsér felakadt szemöldöke volt a fejemben miközben ezt hallgattam. 😄 Jó lelkű srácnak tűnsz abszolút, de ez ebben a formában egy bla-bla, nincs íve, nem vezet sehova.
Én nem tudom mi van és nem is akarok filozofálni, viszont nálam tök érdekes az hogy mindig egy karnyújtásra van az amit szeretnék, de tényszerűn, ez nem álltalam hitt dolog. Néha meg is kapom, aztán huss megy a pics@ba minden 😅... Vagy én nem vagyok alkalmas ezen csodák meg tartására, vagy az utolsó lépés meg tételére (magyarán el b@szom a finisht), nem igazán tudom. Esetleg ez az én keresztem, hogy az élet mindig el húzza a mézes madzagot előttem, sorsszerűen?! Passz, fogalmam sincs, remélem nem az utóbbi, mert azzal nem tudok mit kezdeni. Talán az előbbiben tudok fejlődni, de mocskos nehéz és lassú folyamat. Attól félek mire sikerül már nem lesz értelme mert vén sz@r leszek😂. Azért nem adom fel, legalábbis remélem, inkább mondjuk azt nem akarom fel adni! Nő témában meg nyugi srácok: Annyi van mint a sz@r olyanok is😂!
És miért kell az ember át gondolja saját magát és minősítse magát és életét? Régen 20 30 évet éltek és akkor nem volt idő ilyesmire. Mindenki élte az életét a világban ahogy tudta. Mindenkinek és mindennek meg van a világon a saját helye. Akkor az ember miért nem találja a helyét egy ilyen inteligensen teremtett világban? Az ember sokszor embertelen. De a kutya kutyátlan? A bogár bogártalan? Akkor most mi lessz az emberiség embertelen életével?
29:16 ... micsoda ? .😁😁😁..hogy hogy nincs Télapó 🎅 ? ..a NASA még le is fényképezte 1965 ben amikor is az űrhajósok bemondták a nagy totálba hogy látják a Télapót ahogy ereszkedik a Föld felé 😂😂😂😂 és le is fényképezték !!!
Na... summa summàrum : a minden az semmi és a semmi az minden . Nekem ez jött le ebből a videóból nagyba ès persze 10000000000 kérdés, de na nem az èn fortè pontom ,hogy itt potyõktessek majd 2 nap mùlva jön vagy nem egy vàlasz. Úgy, hogy ennyi....a tèma megèrne egy kerek asztal beszèlgetèst.
Szia,Zsiros! Nihilista lettél? Ez nem nagy újdonság, Jacobi, Turgenyev és Nietzsche már nagyot alkotott a témában, inkább Deszkás Zennek kéne hívni. Deszka sensei hétköznapi zen iskolája. /Ja, igen, tudom, a sunjata-ra gondoltál, és magyarul tényleg hülyén hangozna, hogy "ürességizmus"./
Es Te magad vagy a boseg. Nem muszaly az embereknek szukolkodniuk. Az egy valasztas. Minden nap Te valasztod meg azt az eletformat. Es igen tanulhatsz barmelyik eletformabol. Nem veszited el oket, megtapasztalod, tanulsz belole, es ha ugy gondolod megtanltal mindazt belole amit csak lehetett akkor szepen elengeded. Es mashol talalsz magadnak tanuloleckeket.
Én azt tapasztaltam eddig, hogy ha szeretnénk valamit, vagy vágyunk valamire, ami egy konkrétan megfogalmazott dolog, akkor előbb nekünk kell "azzá" válnunk és saját energiánk által bevonzzuk azt, amit szeretnénk. Vagy akadály lehet, ha görcsösen akarunk valamit, ha ezt az egonk el tudja engedni mert belefaradt a deszkán való rugozasba 😃, akkor egyszercsak bejon mégis az adott dolog. De ahhoz őszintén tudni kell lemondani. Valamint az onmagunkon való munkalkodas, tisztulás mindig előrébb visz célunk felé.
Mindenesetre drukkolok mindenkinek, a kerdezonek is, hogy legyen meg az a bizonyos társ, akit szeretne maga mellé. ✌️
Haladásra rafuzve még egy gondolatot, szerintem a lelki-szellemi munka, nézőpont váltás, rugalmasság teszi ki a nagyobb melót, de kellenek a tettek is nyilván. Kicsit olyan "szalmaszálat kell csak arrébb tenni" dolog.. 😊
De lehet nincs igazam, jelenleg így gondolom, tapasztalom.
Köszönöm hogy emeled az emberek tudatossàgàt🌻
🙏
Köszönöm szépen! Sokat segítettél. Nagyon inspiráló volt a videód.
🙏
Ez volt a legfontosabb video amit eddigi életem során látnom kellett. Minden ide vezetett már sok sok évvel ezelőtt. Hála neked igaz tanitó! 🙏
🙏
Hattttalmas! Szeretem a semmit. Abból lesz a Valami. Komolyan. Szia Zsíros Deszka! Boldogabb Új Évet kívánok Neked és a Családodnak!❤
🙏
Gondolkodom, tehát nagy bajban vagyok ebben az érában.🙂👍🥂✍️
👍👍👍
Kedves Deszka nem szoktam írni kommentet, most kivételt teszek.
Eddig csendben hallgattam a gondolataid.
Nagyon örülök hogy ilyen irányú a gondolatod. Teljesen milyen vallás, vagy irányzat. A lényeg a közös tudás, olyan mintha mindent értenél, az összefüggések. Amit mondtál is hogy minden a minden! Illetve egyszerre vagyunk mindenki és az egy is. Kollektív tudás. A saját fejlődés miatt kezdődik a meditáció igazi lényege. Amikor ki tisztul a tudat akkor kapjuk vissza a tudást.
Valami ilyesmi de szavval talán csak ennyire lehet leírni. Nehéz szavakkal ezt másoknak át adni mint infót. Mert mindenkinek csak akkor lesz látható ha saját maga kell hogy meg tapasztalják. Nem át adható. Ez egy közös de sajátként induló tapasztalat.
Örülök hogy ezekről beszéltél.
Mosolygós napokat.🌞
🙏
A szép szavak nem mindig igazak, s az igaz szavak nem mindig szépek - Jókai Mór
A megbízható szavak nem szépek, a szép szavak nem megbízhatóak.- Tőkei Ferenc
Nem szép az őszinte szó,
nem őszinte a szép szó.
Nem ékes-szavú a jó.
Az ékes-szavú nem jó. - Weöres Sándor
Látom itt mindenki felfogta ,hogy nincs is ,vagy ugyanaz mindenki egy személyben,aki nem is létezik.Örülök hogy leforgattam ezt a videót,és hogy viszont láttam önmagam ,pedig nem is létezem.Tanítom önmagam a semmire.
Király vagy Zsíros! Örülök hogy vannak akik látják és annak különösen, hogy te egy vagy közülük akik meg is osztják! Hatalmas pacsi! Csodás jelent kívánok neked!
🙏
Köszönöm/köszönjük!🙏❤
Az atya a fiu es a deszka nevében ámen
Hadd idézzem C.S. Lewis angol írót, aki talán a szkíta erkölcshöz hasonlóan jól fogta meg a dolgokat:
"Célozd meg a mennyet, és ráadásként megkapod a földet is. Célozd meg a földet, s egyik sem lesz a tiéd."
"Ha lemondunk a szabadság, a hatalom és a vagyon iránti végső igényeinkről is, elnyerjük az igazi szabadságot, hatalmat és vagyont, amelyek az által lesznek valóban a mieink, hogy Istentől kaptuk őket, és ezért tudjuk azt is, hogy valójában mennyire nem a 'mieink'."
Következő felismerès ,, minden egy,, te èn vagyok. Következő maga vagy a bősèg teremtő szeretet ès Isten rajtad kesztűl cselekszik ès ez mindenkire èrvènyes. A hiedelmeid szerint adatik ami a tudat alattid ès lelki fejlődès eredmènye. Minden ami törtènik a legmagasabb javadat szolgàlja akkor is ha ugy èrzed amikor zajlik hogy nagyon nehèz. A kihìvàs lesz a bölcsessèg eszkőze ha felülkerekedsz rajtuk es szeretettel együttèrzèssel becsületesen megoldod. Azt vonzod ami a frekvenciàd es a hiedelmed es amit hiszel hogy èrdemelsz. Mindenki tanul valaki a tisztasàgrol becsületessègről van aki az egyszerűsèget vagy az öszinte feltètel nèlkűli szeretetet. Egy èlet neha csak 1 lecke csak kb szituàciokban kacsolatokban nyilvànul meg. A lelked magasabb èned irànyit ami Isteni ìrànyitàs alatt van. Tudat vagy tudatos spiritualis lèny multidmenzionàlis lèny ..../ alap ismerd meg ki vagy lelki szinten kapcsolodj nyisd ki a belső ajtot es aprànkènt vezetnek a segitőid az Angyalok es tanitok ès őseid meg màs fènylènyek magasabb dimenziokbol.....
❤Nagy igazság! A legjobb videód! Nem mindennel értek egyet veled, de ebben a videóban minden szabaddal.
🙏
Köszönjük!
Semmizmus! 🙌🏼🙌🏼❤️
🙌
A semmi ágán ül szivem,
kis teste hangtalan vacog,
köréje gyűlnek szeliden
s nézik, nézik a csillagok. Józsi Ati
Zsiros... mi nagyon szeretunk es ezt a videot meg egyszer megnezem :)
🙏
Nevem senki a semmiben.. Álmodjuk az álmokat is..Namaste🥂
🙏
A világegyetem emberszabású. Az ember pedig világegyetem szabású. Az ember egyszerre része és egésze is a világegyetemnek kicsiben. Ez a szkíta őseink tanítása.
Röviden és tömören, EGYEK vagyunk. Amit egyszerű kimondani, de ahoz az egot nagyon félre kell tudni tenni. Az üzenet írójának meg üzenném, nekem 7. éve nincs párkapcsolatom(szeretnék már én is), de valószínűleg pont emiatt nincs. 😂
Jön az, ha jönnie kell.
Ámen!
Zsíros imádom az ilyen videóidat🤩😊✌ az előző, amikor zseniálisan "bábszínházhoz" hasonlitottad, vagy hivatkoztál a dolgokra (pl. környezet, helyzetek) ott tartozom mert az is annyira tetszett, hogy kommentelni akartam volna/megköszönni!😊
Erről a videó egyik részleteről pedíg eszembe jutott a Mindfullnes amiről a dm-ben halottam😊... Vagyis, hogy ne az első gondolatunk vezéreljen minket, amit először tennénk, cselekedetben (pl. vezetesnél most de rahuznám a kormányt, vagy hogy most megijedtem elrántom.., vagy hogy megölök valakit/felakasztom magam).ez ne legyen ösztön cselekvés. Hanem fogjuk meg és gondolkodjunk el rajta, a következményeire, stb. vagy higgadtabban hozzunk egy saját, tudatosabb döntést.🤩🙂 És te is ennek a videónak a reszleteben pont még ennek az alapját, vagy a lényegét mondtad..., hogy az azonnali NEM lehet saját gondolat mert a gondolatunkat megelőzi egy saját/én gondolat amivel bele szólunk...(nem tudom szó szerint idézni)😅
A legjobb a 18.59 től 19.39 ig tartó rész ebbe nem tudok belekötni és abszolult egyetértek!
😂
Meditatív pillanatok🦋
A semmi, a minden?!
Köszönöm
Nagyon tanulságos volt 😊 akkor jól sejtettem vagy nemis én 😮.
tiszta elme, jo látás, viszontlátás! (avagy benézek meg ide:)
❤️🙏
Szia, kedves Zsíros.Úgy fejezted ki magad, hogy ha a szeretetről beszélsz, félre lehet érteni.Korábban beszéltél,a saját megtapasztalásodról.Nekem is volt ,de egészen más mint ahogyan Te érzékelted.Nekem,egy nagyon erős rosszullétm után,egy akora szeretet költözött be a lelkembe,hogy azt éreztem,a világot át tudnám ölelni vele.45-éves koromtól élek így, csodálatos érzés, és sokat segít, bár milyen problémám adódik,nem rosálok,nincs semmilyen félelem bennem,csak a tiszta -,de nagyon erős szeretet.Istent ezzel az erős szeretettel szeretem,ha hiszed,ha nem,olyan mint ha szerelmes lennék, és ezt nem adnám semmi pénzért, egyébként hiszem Isten létezését,de nem tartozok semmilyen felekezethez.Amit itt feszegettél én egyszóval úgy fejezném ki,hogy az,, ÉRZÉS " az a legfontosabb,mert ha ilyen szeretetet élsz meg nap-napután,nem lehetnek félelmeit, egyéb már nem is kell . Szeretettel kívánok jó egészséget a családodnak is, áldalak benneteket Katalin, 65.
Kati kedves,ez milyen igaz és érdekes,mert én is igy érzek régebbóta,és szintén 65éves vagyok,sőt ma van a szülinapom🤗 Neked meg Boldog Névnapot kivánok,még aktuális🌷
Teljesen egyértelműen írta le. Saját magát szereti, aki a Sanyi, mindenki és a senki egy menetben 😊 ezt nem megérteni kell, mert nem lehet, mint mondja is.
@@adammo50ferenczy96Egészségben töltsön még sok évet ,boldog születésnapot kívánok.Köszönöm az Ön jó kívánságát Katalin, 65.
🙏
Valószínűleg valami elváltozás történt benned e miatt volt a rosszullét és az elváltozás következménye, hogy a szervezeted olyan hormont termel állandóan mint amit szerelembe eséskor.
Hiszen minden érzelmi érzést a testünk által termelt hormonok miatt érzünk.
Pontosan ez az amit mondtam neked Jozsi, meg a tobbieknek. Az Isten vagy Univerzum vagy nevezd ahogy kivanod az Oszinte Tiszta Feltetelnelkuli Szeretet. Es teljesen mas az amikor szoszerint ateled az egeszet es keresztul mesz rajta mint az amikor csak beszelsz rola.
❤imádom ❤🎉🎉🎉
Szia Zsirooooooos...én ezért szeretem a Zen Buddhizmust ...igaz az nem is vallás ,mert nem valami istenhitre épít.. de nekem az a favorit :))))))
Megláttam a címet és mondom ‘be fogok tottyantani’.😂
Nekem voltak olyan gondolataim amik nem az enyémek voltak hanem a szüleimé, és miután rájöttem is, jóidéig volt egy lelkiismeret-furdalásom mikor ellenálltam vagy másban kezdtem volna hinni, NAGYON SZAR ÉRZÉS MINT EGY BILINCS konkrétan amiben még én hibáztatom magamat, és ezt észre se venni ha nem figyel oda az ember.
Szerintem most meg fejtetted valahol mind azt amit a Buddhisták és a Hippik kerestek az elmúlt évtizedek és évszázadok során ,csak sajátos, mindennapi Zsíros nyelven 😀! Bitang nehéz téma ez amit mondtál és egyet értek abban amit eddig is említettél több videódban hogy mindenki másképp fogja megtapasztalni ha foglalkozik vele persze ! Ez volt a legjobb "SEMMi " amit valaha hallottam ! Ez a videó nem volt semmi 😀 !
🙏
Szia Zsíros! Nagyon bírlak, de ez nekem most sok volt. Ezt itthon kocsmafilozófiának hívják, nem véletlenül. ÉN iszok is egy sört az egészségedre!
Szellemi táplálékok ezek a vidinyók
Gratulálok a megvilágosodásodhoz!
Az sem az enyém. Nem lehet birtokolni.😂
kivéve ha nem akarod birtokolni :D
🙏
A meditálásról azt hiszik, hogy attól majd jobb üzletemberek lesznek, okosabbak, ravaszabbak, intelligensebbek és ezáltal sikeresebbek, mert meditációval majd sikeresebben taposhatják el a többi embert......
Ezt hiszik a meditációról. És baromi nagyon tévednek.
Egy másféle téma is érdekes lehet,ha lenne hozzá kedved,a zöldségekben lévő vitaminokról,meg úgy általánosságban is magáról a vitaminokról és a jó hasznosulásukról..Kösszi.Namaste🥂
Szia Zsíros, köszi a videót! 😁 A samadhi magyar videót láttad már? Ajánlom ha ráérsz, szerintem tetszeni fog 😊
Annyival kiegészíteném a vallásunkat, hogy nem mindegy minden, lehet teremtés felé érezni és ellene is.Ezért minden önmagának ellentéte is, kivéve ha a teremtés felé érez, akkor belesimulhat a segítő egész folyásába. Ha esetleg nem értesz egyet, akkor ez már vallásháború.
Szia! 👍👍🙏🙏🙏🥰🥰
Be is fogom likeoltad✌🏻
Zsírosizmus😊a legjobb
Amikor akartam valamit nem sikerült amikor elengedtem. Álltalában megkaptam.
Ja érdekes amúgy fura hogy nem fordítva van 😂
Szia! A kanjik írása mennyire megy neked. Privátban tudnánk erről beszélgetni?
Hogy tudnánk felvenni a kapcsolatot?
Szia én! 😊 Ezeknek az ébresztő videóknak van igazából értelme és az örömhír hirdetésének, hogy Jézus elvégzett mindent már mindenkiben! Úgyhogy nincs más dolgunk mint szeretni egymást (magunkat) és élvezni a játékot... Dicsőség és hála a Teremtő Istennek, hogy ezt létrehozta, különben most nem lenne semmi.... 😄💖🙏🌱
🙏
menj már a marvel mesehőseiddel innen. nincs hely valami biblia táborban? hányok már az ostoba jézusozástól
8:34 ...😂😂😂... haha...Deszka - szán !!! Az agyturkász !!! 😂😂😂
😂
Az ember a Test-Lélek-Szellem hármasa. A test nem örök csak átmeneti, a lélek sem örök ám rettentő hosszú ideig létezik, a szellem viszont örök, sérthetetlen, s állandó, ez a rétegünk az Isteni énünk, ami a lélekruhánkba ágyazva testesül meg, s vesz fel anyagi formát mikor megszületünk, halálunkor pedig elhagyja az anyagi formát, s egy másik szvérában vár egy új leszületésig. Vagy ha elérte célját a szellem, elhagyja a lelkét, s újra egyeaül Istennel a szeretetben. 🙂
Csallamádé jópipoppi! Már veszem is a pippám! 😁👍✌
Szia Zsíros! Ki, vagy mi nyomatja a szöveget bennünk és miért? Kiék ezek a gondolatok? Hogy lehet ezt megszüntetni?
Senki. Csak jön a semmiből és megy ugyan oda.
Szia Józsi !
Nekem van egy meditációs élményem miközben nézem/hallgatom ezeket a videókat. Nem is szoktam keresni az értelmét annak amit mondasz, csak rámegyek a hullámhosszra.
Köszönöm ! 🙏
🙏
Szerelem szerelem. Szerelem a biciklim. Vajon ez az igaz szerelem?
A szerelem az drog, vagy egy origós állapot? Ez a hét kérdése.
Mi lesz a vallás neve? A szent szakál? 😉 a téma érdekes..
SEMMIIZMUS
@@ZsirosDeszka akkor nothingista
Dehogynem
El ne felejtsd belajkolni Zsiros ! Szuper videjooooooooooooooooooooooo !
Aki a szerelem utáni vágyódásában tanácsot kér, az nincs tisztában a szerelem és a szeretet jelentésével.
Általában azért nincs az adott ember életében szerelem, mert a tökéletes utáni keresgélésben nem veszi észre a tökéletlenségben rejlő értékeket.
Volt egy kollégám, alacsony, duci srác. Folyton panaszkodott, hogy csak alacsony duci lányok akarnak vele ismerkedni, de ő vékony lányt szeretne. Én pedig megkèrdeztem tőle, hogy mi van akkor, ha a vékony lányok esetleg nem szeretik a duci pasikat? Erre megsértődött és közölte, hogy azok "hülye picsák".... és ezzel el is jutottunk a lényeghez. Csak neki lehettek igényei, a másik félnek nem. Az emberek egy jó része nem egy másik emberbe, hanem a a "szerelem érzésébe" szerelmes 😅😊
28:56 na a télapót hagyjuk ki ebből, azóta is azt próbálom bebizonyítani hogy van😭😭💖
😂
Szia Zsiros istabácsi😊.Felépült már sokféle felnőttizmus gyermekségem óta,sokba nemtok beleszónise és mindeggyikből sajátdöntés tanulnivalót választani(vagynemválasztani).Ezt a vidinyódat a toystory c.filmből vett idézettel köszönném meg::"A végtelenbe és tovább"😊🫡
Igazandibol nehez hozzaszolni a temahoz mivel regota nem ismerem az otthon problemait ami kepes egyeni problemak eloidezesere.Szerintem onfejlesztes sokesetben erdmenyhez vezethet hacsak nem a delikvensnek mar szuletesekor annyi esze volt mint felnott koraban. Az onallosulas kizarolag szemelyre szabott kotelesseg minek alapjait kisgyermek kortol lehet elsajatitani . A tarsadalomba valo beilleszkedes szinten nem egye- temi tananyag . A sasfioka is kirepulese pillanatatol magara van utalva, es az ido mulasa hozza meg az eletbeli sikereit. Ha kulso segitsegre van szukseg , Presszer Gabor szerint Dr Banat. Senki mas nemkepes a raszorulo popsija alanyulni . Sorry ha ez kegyetlennek hangzik de jobb mint a ruszki rulett.
Önimádat.
Saját érdek.
Csumi zsíros Teke Teke történetéről esetleg nem lesz egy video? 😁 Azért az érdekes lenne pláne, ha mondjuk feleséged is részt vesz, vagy elmondja amit tud a sztoriról.
15:14 talán ez a legnehezebb feladat még hívőként is
Mi a tudat alanyisága? Honnan ered a tudat alanyisága? Miképpen kapcsolódik a tudathoz?
Én, 25 éve vagyok egyedül! Nincs vita, veszekedés! Élem az életet! Lett volna barátnőm, de kiderült, hogy csak kihasznált volna! Maradok magamnak! Ha dugni akarok, akkor ott van a sok kurva! Natur menet azt annyi! Így is olcsóbban megúszom a dolgot! Nincs vita, nincs válás utáni lehúzás!😊
Miért forgatod a tollad ?
Miért kérdezed?
@@ZsirosDeszka Mint aki zavarban van.
Nem akarlak megsértése.
Tetszik a műsöröd. Nagyon.
Kikapcsolódás. Lazít a napi munka után.
Íme, mindent igen jól montam, mert ÉN VAGYOK AZ EGYETLEN "VAGYOK", így nem is tehetek mást, mint EGYET- értek önnön MAG-OM -mal.
Kezdőthet EGY ÚJ KÁPRÁZAT-os sztori.
Egyet értek az egyik előttem szólóval: ez így ebben a formában kocsma filozófia. Mert kontextus meghatározása és konkrét alanyok és állítmányok kihagyásával bárki bármit beleképzelhet a mondatokba. Minden mondatod után meg tudtam kérdezni: De mi? vagy: De mit?
Popper Péternek talán sikerült konkrétan beszélni ilyen mélységű dolgokról. A szavak egymás utánisága ha nem mutat értelmi összefüggést, akkor nem konkrét a szöveg. Nem mondom, hogy könnyű feladat az életről beszélni közérthetően, mivel a szubjektivitás nagyon szűk korlátok közé szorítja a mondanivalót a többi ember előtt, pedig az élet értelme elég egyetemes téma, minden élő emberre vonatkozik.
-Mi a neved, lovag? -Sanyi. Ja, nem! Béla!
Amiről elmélkedsz, azt már 30 éve - amikor még te is itt voltál - megénekelte a Geszti a Rapülőkben:
"A tükör előtt állok, és iszonyú a látvány,
Csak bámulok, mint egy ma született hátrány.
"Na, mi a gond? Na, mondd, mi a gond?!"
Valaki mondja meg, hogy ki vagyok, és pont!
"Hát idehallgass most, kis haver!
Örülj, ha valaki még hátba ver!
Ne filozofálj, hidd el, az a fő,
Hogy sok pénz legyen és elég nő!
Mi ez a kivagyiság, mikor a lényeg az,
Hogy kinek látszol és kinek játszol,
Hiszen elmúlsz húsz és elmúlsz negyven,
És elmúlsz lassan, szépen és csendben."
Sakk. Sokk. Ez nem valami sok.
Évek óta kutatom, hogy mégis ki vagyok.
Nem hős, nem nős, nem gyémánt és nem is agyag,
Se csúcstechnika, se hanyag anyag.
Gyors vagyok a lánynak, a zsarunak személy,
Moszkvában gazdag, de idehaza szegény.
Törpének óriás, óriásnak törpe,
Playboynak téboly, egyenesnek görbe."
Én máris a vallási követőd vagyok Zsíros! A semmiizmus pont jó. Amúgy sincs semmim...
Ott a pont.
Szia zsiros ezt a 400 forintot google vèlemènyekböl kaptam ingyen ès arra gondoltam neked adom nem sok de ugy gondolom mint a kedvenc youtuberem odaadom ❤
Hálás köszönetem.🙏
26:52 ....a közel jövőben lesz pecás video ... már nagyon régen volt....🙄🙄🙄
Ebben a hidegben?
Kell a fejbelövés.
Jelentkezek a klubba
Ezt hívják:beskatulyázásnak.
A Teremtő,fejbe lőtte saját magát?De miért?
Miért ne?
Papa,ilyen beszelgetos,elmelkedos video-at,feltolthetned peldaul a Spotify-ra vagy masra🙂
Bocsi, énmár ezt pár éve elindítottam, úgyhogy legfeljebb új vallást követhetsz.
😂😂😂Mutass róla fényképet.
Szia Zsíros. Ez egy kicsit félre érthető amit mondasz, pedig igaz, ha egy kicsit pontosabban fogalmaz az ember, akkor úgy kéne mondani, hogy az élményeddel kapcsolatban vagy egyedül és ezt vonatkoztassa mindenki saját magára. A napnál is világosabb, hogy nem vagyunk egyedül, de amit életünk folyamán tapasztalunk, átélünk az csak a miénk és erről max tájékoztatni tudjuk a másikat aki ugyan olyan valós mint "te" (Az élményeinkben különbözünk)
Oké, látom neked nem ment át.
Igen, van akinél úgy jelentkezik az egység élmény hogy valakit megüt és neki fáj...
Ezt írtam le, hogy neked ez az élményed van, hogy nekem nem jött át, de ez csak a te "saját" élményed. Egy másik emberbő lehet, hogy teljesen mást fog kiváltani az amit írtam. A fejlődés is csak egy élmény mint bármi más. Az etalont az ember önkényesen hozza létre, vagy a megfigyelt világban keres önigazolást. Nagyon sok korreláció van a világban, de hogy azok mit jelentenek az-az izgalmas kérdés. Te most itt adsz egyett rá. Mondhatnám rád azt is, hogy egy fenomenológus vagy:) Jack Lacan azt írt, hogy amig az ember nem tud kölönbséget tenni a szimbólum, imagináció és a valóság között addig óvatosan a kinyilatkoztatásokkal. Egyébként tetszenek a gondolataid csak néha az az élményem, hogy híányosak:) @@ZsirosDeszka
Pont ez az: ha egy másik ember kritikát fogalmaz meg, akkor az a legegyszerűbb reakció, hogy “nem ment át neki...” Két ember világa között híd lehet a pontos fogalmazás. De ez a video nem átgondolt tartalmú, intuitív, csapongó. Szerintem. Persze biztos “nem jött át”. Végig Puzsér felakadt szemöldöke volt a fejemben miközben ezt hallgattam. 😄
Jó lelkű srácnak tűnsz abszolút, de ez ebben a formában egy bla-bla, nincs íve, nem vezet sehova.
Ilyen szten. Msr van. Nyugatizmus a neve. Pizser hirdetti
nem rossz, nem rossz, de nem válaszoltál a kérdésre! :))
De válaszoltam. Nem figyeltél oda.
Zsír-osho)
Erre a kontentre nyomtam egy likeot
Nem tökmindegy,mert az önzésed miatt megutálnak a munkatársaid akik bíznak benned.A tudásodat miatt.
Ez az egész olyan mint a fing.Engedd el. 😂
Ezt adta a gép
Én nem tudom mi van és nem is akarok filozofálni, viszont nálam tök érdekes az hogy mindig egy karnyújtásra van az amit szeretnék, de tényszerűn, ez nem álltalam hitt dolog. Néha meg is kapom, aztán huss megy a pics@ba minden 😅... Vagy én nem vagyok alkalmas ezen csodák meg tartására, vagy az utolsó lépés meg tételére (magyarán el b@szom a finisht), nem igazán tudom. Esetleg ez az én keresztem, hogy az élet mindig el húzza a mézes madzagot előttem, sorsszerűen?! Passz, fogalmam sincs, remélem nem az utóbbi, mert azzal nem tudok mit kezdeni. Talán az előbbiben tudok fejlődni, de mocskos nehéz és lassú folyamat. Attól félek mire sikerül már nem lesz értelme mert vén sz@r leszek😂. Azért nem adom fel, legalábbis remélem, inkább mondjuk azt nem akarom fel adni! Nő témában meg nyugi srácok: Annyi van mint a sz@r olyanok is😂!
És miért kell az ember át gondolja saját magát és minősítse magát és életét? Régen 20 30 évet éltek és akkor nem volt idő ilyesmire. Mindenki élte az életét a világban ahogy tudta. Mindenkinek és mindennek meg van a világon a saját helye. Akkor az ember miért nem találja a helyét egy ilyen inteligensen teremtett világban? Az ember sokszor embertelen. De a kutya kutyátlan? A bogár bogártalan? Akkor most mi lessz az emberiség embertelen életével?
-:)
Te a műsor alatt meditálsz.
Nem klasszikus értelemben teszed.
26:29 ..🥱
Nálam túl nagy a csend
Lehet,hogy én is semminista vagyok.Soha nem fogjuk meg tudni mi az igazság?😏
Mert nincsen igazság csak gazság..😉
35:27 Például alkoholizmusra? :D Sokan az italban hisznek.
29:16 ... micsoda ? .😁😁😁..hogy hogy nincs Télapó 🎅 ? ..a NASA még le is fényképezte 1965 ben amikor is az űrhajósok bemondták a nagy totálba hogy látják a Télapót ahogy ereszkedik a Föld felé 😂😂😂😂 és le is fényképezték !!!
😂😂😂
csinálhatnal egy videót a hikikomori jelenségről. erdekelne a te szemszogedbol
th-cam.com/video/7cUjnoR54NY/w-d-xo.htmlsi=AdWcUHU9azc9hDYX
@@ZsirosDeszkaköszönöm a választ.
Ego:chi
Szerintem:mások írányítási tudása. Nem erőszakosan,okosan. Irányítanak.
Irányítóan.
...hehe... ez olyan,,, deszkás taoizmus... hehe,, ja,,, és kicsit hosszú,,, de ha 3x ilyen hosszú,,, akkor se érthetőbb...
Na... summa summàrum : a minden az semmi és a semmi az minden .
Nekem ez jött le ebből a videóból nagyba ès persze 10000000000 kérdés, de na nem az èn fortè pontom ,hogy itt potyõktessek majd 2 nap mùlva jön vagy nem egy vàlasz. Úgy, hogy ennyi....a tèma megèrne egy kerek asztal beszèlgetèst.
Szia,Zsiros! Nihilista lettél? Ez nem nagy újdonság, Jacobi, Turgenyev és Nietzsche már nagyot alkotott a témában, inkább Deszkás Zennek kéne hívni.
Deszka sensei hétköznapi zen iskolája.
/Ja, igen, tudom, a sunjata-ra gondoltál, és magyarul tényleg hülyén hangozna, hogy "ürességizmus"./