Én mint Japánba vágyó, es arra készülő ember, borzaztóan imádom a videóidat Zsíros! Mindig rendkívül sok motivációt és megnyugvást adnak a szavaid ehhez a nehéz tervhez. ❤️
Szeretem Japánt. Egy pontos, megbízható emberközösségnek tartom. Nem hiszem, hogy összeomlik. Bár én innen, Magyarországról, alig látom. Túléltek valamit, amit nem kellett volna a 2. háború után. Elkanyarodtam, ne haragudj.
ne dramatizáld túl ezt a kérdést: a mi termékeinkben benne van a rezgésünk, a munkánk szeretete a munkánk verítéke . amíg élő emberek fogyasztják a zsőccségeinket, nincs mitől félni. teljesen más egy gépesített nagyüzemből kikerülő, rezgés és szeretet nélkül felnevelt növény íze, mint a miénké. soha nem fogjuk elveszteni a vevőinket és soha nem adjuk ki a kezünkből a munkát, mert pont olyan szükségünk van a termesztés örömére, mint az embereknek a növényeinkre. amúgy megint kezdesz befordulni, mi a tököm történik ott a szigeten? kezded a kovidkori depizést ismételni, amikor arról beszéltél, hogy összeomlik a gazdaságod, mert nincs vevő...köll két füles, hogy magadhoz térjél? két nap, két depis vidinyó...😤🤣🙌
Minálunk az a módi, ( Magyarországon ) hogy ha teszem azt munka után elmennek a kollégák kocsmázni, akkor a főnök elvárja hogy meghívják. De ha elmegy neki az ember ingyen napszámba, hát az sem baj. Betonozni, kerítést építeni, vagy disznót hizlalni neki, hogy emberszámba vegyen... Ha eljön az a világ vénségemre, hogy még kapálni sem kellek majd, mert "mint a STAR WARS-ban", a gép kilövöldözi a gazt, akkor átmegyek Csuvakkába és szanaszét verem a központi irányítórendszerüket. XD
Háát ahol seggfej afőnök és hagyják hogy ezt tegye. Mi nálunk meg az van hogy el megyünk a kollégákkal inni és mindenki hoz egy kört. Egyszer jött a góré is és rögtön azzal indított hogy ok ő áll mindent. Mondtuk neki hogy no, figyu csak hozd az első kört azt satu mert itt mindenki hoz egy kört azt kb vége is villany leó. szal mi se éltünk vissza a szituval.
Itt Magyarisztánban is ez van Zsíros. Tavaly 10-en x év után váltottam munkahelyet (IT szektor), 5 körös felvételi/elbeszélgetés/szakmai tesztek anyámkínja mind angolul. Az hogy diploma az fogalmazhatunk úgy hogy épp csak beugró volt ahhoz hogy szóba álljanak veled. Megkaptam végül az állást,de belegondolva egy pályakezdőnek milyen perspektíva ez, hogy 10-15 éves szakmai gyakorlattal rendelkező embereket fingatnak, hát szegényeknek esélyük sincs. Irreálisak az elvárások, és pl. az IT-ban is. Kb. kézen állva becsukott szemmel gyerekdalokat visszafelé énekelve írjál mondjuk C-ben programokat...minek? Kinek? És az IT-t is brutálisan fenyegeti az AI, főleg a programozókat.
Láttam a Tizes lista videóját és eszembe is jutott hogy hozzászólhatnál😂. Kíváncsi lennék a véleményedre a népességfogyással kapcsolatban is. Okok, indokok ahogy te látod. 🤩
A sci-fi írok mindent megírnak, és annak az ellenkezőjét is. A nagy számok törvénye alapján némelyik meg bejön. Nézd meg a '70-80-as évek sci-fi irodalmát, hogy azoknak hány százaléka vált valóra. 1%. Talán. Na a mostaninál is ez lesz a helyzet. Persze rá lehet bökni egy-kettőre, hogy példa, csak ebben az esetben az valójában kivétel. Ezért butaság ez az egész.
Sanya vagyok a Szegedi Tudományegyetemről és ittam sok vizet. 😅 A japán része tetszett, az AI-val kapcsolatban nem értünk egyet, de ezzel nincsen semmi baj. Köszi a videnyót! 🙂
Az A.I. nem fogja a tetőd megcsinálni, a napelemet felszerelni eldugult budit/csőtörést megcsinálni a kétkézi munka még kelleni fog jó pár évtizedig....már ha lesz aki hajlandó a kezét bepiszkítani.
🤫 16:23 hát persze, láttál már olyan mesterséges intelligáncsiát, amely fél kiló Gyulai kolbásszal működik? Ez a cucc is csak addig megy, míg "villanyt" kap. Ameddig ez így van, nem kell túlságosan aggódni...köszi a vidijót, egy élmény volt! 🤞🤝
Teljesen egyetértek, azaz lényegében szerintem jól látod. Én tettem fel ezt a Tizes Lista videót. És igen, Japán egyáltalán nincs rosszabb helyzetben, mint más országok. Lehet hogy csak azért csinálták ezek azt a videót, mert japánról köztudott, hogy a világ egyik vezető gazdasága és társadalma, és gondolom ehhez képest akarja elmondani, hogy még ott is van baj. De remélem számít, hogy mégiscsak szigetország és gazdag hely. Valamint erősen őrzi a kultúráját és büszke rá. Kevésbé gyorsan válik a modern világ áldozatává.
Az MI témához: Ezek ugyan azok a kérdések és félelmek mint amik az ipari forradalom idején a gőzgépek kapcsán felmerültek. Szerintem pár évtized múlva mi is ugyan úgy fogunk visszatekinteni erre a félelemre, mint ahogy a korábbi gőzgépes parára. Egy ablakot bezár, de egy újat kinyit.
Szia! Nos ez a nyelv tanulás,itthon is megy elég gőz erővel. A fiam az álltalánosban 8 évig volt Angol tagozatos,gyakorlatilag közép fokon beszél Angolúl! Jelenleg egy gép ipari technikumban tanul és már Német nyelven,mivel a szomszédos városban épűl gőz erővel a német autó gyár. De ön szorgalomból jelenleg ön képzés szinten tanul még Orosz nyelvet is. Ha végez az iskolával,akkor kb 2 nyelven közép fokon és társalgási szinten talán Oroszul is tudni fog az anya nyelvén kívűl. Ja és igen,ő is egy neves gépész iskolában tanúl. Mind ezek mellett,nem mondanám rossz tanulónak,mivel jelenleg 3,4-es közti az eredménye. Ami azért nem olyan rossz,mivel akkor kezdte ezt az iskolát,amikor a Covid dúlt az egész világban és online mentek az oktatások és a személyes részvétel az órákon sokkal többet ad,mint az amikor le írják,hogy itt vagy ott van a lecke oszt csináld meg! 😊 De még ez sem garantálja azt,hogy neki lesz állása ha végez ezzel az iskolával! Pedig myelvi tudása meg van,műszaki végzetsége,szerintem rendben lesz és még ez sem garantál semmit. De bizakodok,hogy rendben lesz minden. Amúgy meg nem hinném,hogy mindent meg fog tudni oldani a mesterséges inteligencia! Ha meg el kezd hisztizni,le húzom a fő kapcsolót,vagy a volumot le tekerem,oszt nem tud ordibálni!😂
Szia Zsíros. Én a Motorodra fogadnék 😂😂😂 abban,hogy az A.I buta mint a tök 😂. Amúgy csak le kell kapcsolni ,kihúzni q dugót. 😂 Hamarosan lesz sírás,világ sírás..... Zsíros erő legyen veled 👍🏻
Csá csumi cső zsíros ! Nos szeretnék egy véleményem szerint érdekes részt kiemelni a mondandódból. A egyetemek ... vélyeményem szerint.. régen az egyetemre nem egy jó állásért hanem az ismeretlen kutatásáért léteztek ... ma meg ez nem más mint egy bürokratikus lépcső melyet az élet során meg kell lépni.
Szerintem már eleve a zegyetem dolga lenne lemorzsolni mindenkit aki alkalmatlan. Aki elvégzi, annak garantált munka holnaptól. Ez egy agyrém, 3-10 évig is járni akár, talán a semmire!
Nálam is voltak jelentkezők munkára ,villamosmérnöki,software ágból nagyon szép papírokkal szervizes munkára ,de teljesen alkalmatlanok voltak logikai,problémamegoldó képesség minimumon,kézügyesség zéró..lett egy társkollégám ,8 általános,szakmunkás ,mindent megcsinál,rájön ,kitalálja ,alapvető elektroniaki ismeretekkel rendelkezik ,de bármit rá lehet bízni..és baromira alapos ,precíz és gyors,átlát egy 20 lépcsős logikai folyamatot amiben megtalálja a hibát,megjavítja,ha nem lehet akkor is megjavítja . Lehet hogy nem tudja melyik napon született XY költő ,de pont lényegtelen. Nekem sincs sem autószerelői,automata váltó szerelői,autófényezőki,szerviztechnikusi ,elektromérnöki végzetségem..mégis mindent magam megcsinálok,megtanulok autodidakta és logikai úton...Most vettem 8 tekercs vécépapírt 3.600 Ft-ért ...szóval ha kell papír akkor van.
Minden elavul egyszer...Mi már rég elavultunk.Telefonom fordít minden nyelven, mindenhova elnavigál, bármit lejátszik, mindent memorizál, mindent kiszámol, mindent lerajzol ha kell, mindenhol tudja az időjárást, mennyivel mész, hol mi mennyibe kerül...Már csak az a kérdés mennyit tud még amiről még mi sem tudunk...És ez csak egy telefon, mi lesz itt még.Egy kis ideig még jó kényelmes világ lesz ez mivel az AI mindent megold, aztán csak rájön hogy mi csak hátráltatjuk a fejlődést...
Nagyszrű Videó,remek témákkal! Sajnos az AI Tényleg dúrva szinten fejlődik és szoritja ki az embereket a Munkaerőpiacról....Rohanunk a vesztünkbe sajnos😏
Hirtelen eszembe jutott hogy a Wall E című animációs filmben is pont ez volt. Mindent a gépek csináltak,az emberek lusták és túlsúlyosak voltak,(Igaz ebben a formában nem hinném hogy az emberek túl súlyban fognak lenni, mert kizárt hogy világ vezetői tennének azért hogy a kis emberek jól érezzék magukat.) a föld meg nem volt más mint egy bolygó tele szeméttel.
Az AI elhatalmasodása szerintem nagyon "emberi" (=bután egyszerű) megközelítésben történik. Mert a látszat sokszor csal. Lehet ugyanis, hogy első lépésben tényleg elveszi a munkát, ezáltal értelmetlenné teszi az emberi életet, aztán szépen lassan (vagy gyorsan) elkorcsosulunk, megfogyatkozunk vagy kihalunk... De utána mit kezd az AI? Neki nem kellenek utak, zöldségek, kórházak, mobil WC stb. Vagyis azt akarom mondani, hogy valószínűleg az AI mindig is csak egy eszköz és az is marad, nem pedig egy eredendő gonosz autonóm identitás, aki csak azt akarja, hogy mi kihaljunk - mint amit ma sokan (nagy merészen) sugallnak. Egy eszköz, és emiatt inkább azt kéne megfejteni, hogy ki az, kik azok, akik ezt az eszközt szépen sunyin fejlesztgetik/építtetik velünk, kizárólag a saját egyre nyilvánvalóbb hatalmának a megvalósítására. (Valahogy időben meg kéne bújni a jövő bányagépeinek és gyári robotjainak szerelvényes szekrényeiben, hogy azért valamennyien maradjunk az élet folytatásához... Hogy minek? Na azt nem tudom.) Üdv.
@@ZsirosDeszka Ez is lehet igaz - én mindenben hagyok egy kis kételkedést. Én azonban azt hiszem, hogy egy gép nem gondolkodhat, nem érezhet, nem ébredhet öntudatra stb., hanem legfeljebb - az óriási adatfeldolgozó teljesítménye segítségével - úgy csinál. Hókusz-pókusz. Persze lehetséges, hogy tök mindegy, hogy valóban úgy van vagy csak úgy csinál, ha a végeredmény a mi pusztulásunk... Üdv.
Az egyetemek agymosó helyek, Magyarországon különösen tetten érhető ez. Egy fizikus egyetemi tanár csinált egy kísérletet. Egy úgynevezett ördöglakatot osztott a 100 frissen felvett között. 100-ból már ekkor is csak 68 tudta kinyitni. Majd 6 év elteltével ugyanezeket végzősként újra összeültette és odaadta nekik az ördöglakatot. A 100-ból csak 2-en tudták kinyitni. Magyarán elfelejtettek gondolkodni. Egyébként ez az egész kövid kamujárvány történet is tökéletesen igazolja ezt az elbutulást. Nálam sok gugli szarság van routerben tiltva ezért megkértem egy ismerőst, tegyen fel kérdéseket a chatgpt-nek. Nyugodtan mondhatom, hogy a válaszai, semmivel se voltak magasabb színvonalúak, mint egy átlag, agymosott, valóság show rajongó szavazóé. A válaszokban a tények részaránya még az 1%-ot se érte el. . Ami azt illeti... mielőtt az AI-t mindenhol bevezetnék gondoskodni fognak róla, hogy az a föld, ami most a tiéd, ne tiéd legyen. Nem leszel eladó, se tulajdonos csak fogyasztó. Lesz egy digitális bankszámlád rajt digitális alapjövedelemmel, ami aszerint fog nőni, vagy csökkeni, hogy mennyire leszel engedelmes állampolgár. Oltatsz-e ha azt mondják? Hajlandó leszel-gyűlölni, aki nem oltat? Elfogadod-e a rendszert? Ha igen, lesz jövedelmed, ha nem, akkor ilyen mínuszpontok osztogatásával egyszer csak üres lesz a számlád, onnantól se étel, se ital, de lehet, hogy még a lakásodból is kiraknak. És nem ám mostani szép házban fogsz lakni, mert azt is elveszik. Majd mindenki kap egy 10 négyzetméteres kis ablaktalan cellát. Egy 1000 csatornás TV szolgáltatást, ahol minden csatornán ugyanaz megy. egy inte4rnet hozzáférést, ami úgy le lesz szűrve, hogy csak azt tudhatod meg, amit engednek. Ugyanis, ha nincs munka, minden munkát AI-k meg robotok csinálnak, onnantól kezdve nincs eszközöd, az emberi jogok elismerésére és betartására. Kizárólag a munkabeszüntetés lehetősége volt az, ami kipréselte ezt a csekély emberi jogot, amit ma még félig-meddig megadnak. Amint nincs munka, megszűnik minden emberi jog. . Ez nem fantazmagória, ez a fajta digitális jövedelem és pontrendszer éppen most áll bevezetés közelben Kínában, USA-ban, Európában. Érzésem szerint Japán se fog kimaradni. Szóval durva világ jön!
Kedves Zsíros miután túltettem magam azon, hogy mintha egy kés állna ki a fejedből 😆😆 tudtam figyelni is rád és teljes mértékben egyetértek, amit mondtál. Itthon is már mindennél többet ér az angol illetve, hogy valaki mennyire tud beolvadni egy cég világába ..Nem igazán van szükség egyéniségekre vagy csak egy darabig, mert jópofa amúgy a robot emberek a legjobbak és ők is maradnak a cégeknél legtovább.. Sajnos 😔😔 és hát ezután simán jöhet a gép...
"A gazdaságfejlesztési miniszter összegzése szerint a munkahelyek 24 százaléka van veszélyben az AI-tól, az irodai dolgozók esetében ez az arány 45 százalék. Emlékeztetett arra, hogy 34 százalékban a felsőfokú képesítéssel rendelkezőket veszélyezteti ez a technológia, ugyanakkor „házakat nem épít”, utalva ezzel arra, hogy fizikai munkát nem képes még végezni. Magyarországon rengeteg feldolgozóipari tevékenység van, és a futószalag mellett egyre kevesebb ember fog állni."
@@ZsirosDeszka Elég csak megnézni tavaly ilyenkor mire volt képes pl a Midjourney és ma mire képes illetve akkor jöhet a kérdés jövőre mire lesz képes.... ?
Igen... amit az AI ról mondtál, abban lehet valami. Már nem egy scifi filmben volt, hogy az emberek lettek a gépek karbantartói. De mindent a pénz mozgat, és amit nem lehet jól automatizálni (= nem éri meg), azt emberek végzik majd. Mondjuk a mezőgazdaság az nagyon automatizálható, sarkalatos példa. Tény, hogy a hatékonyságot a végletekig hajszolják. Kétkezi munkásból lett kevés Magyarországon. Kőművesre, autószerelőre hónapokat, ácsra éveket kell várni, amelyik azonnal jön, az meg nem olyan minőség, és sokba kerül.
Japanese Numbers Learn it less than 5 minutes. Using: - Visual - picture it - Auditory - say it out loud - Kinesthetic - do it, feel it, movement Stand up for this: ICHI (1) [sounds it out like, itchy] Ni (2) [sounds like, knee, the body part] rub it as it would feels like it's itching, really do it! SAN (3) [sounds like, Sun, pointing towards the Sun] SHI (4) [it sounds like, She, pointing towards a female member in your room, and say it out loud] GO (5) [say it Go, and take 2 or 3 steps] ROKKU (6) [imagine as you would rowing with oars in a canoe, show it as well] HICHI (7) [it's a bit like sichi, but more like 'sit down', you will actually doing it] HACHI (8) [sounds like 'hot seat' so you are standing up high] KYU (9) [it sounds like 'cue' , you're doing this movement like you are 'rocking a baby'] JYU (10) [it sounds like, say it out loud, jewel, and you showing it as you would have a jewel ring on your ring finger] That's it. Now you have the Japanese numbers with you! :) Remember: Practice makes progress! Have a great day!
de szeretnék egy helyen dolgozni legalább 10 évig.... de... 33 évesen jelenleg a 36. munkahelyen dolgozok (másod és harmadállás is belevan számolva) a legtovább az MPT-nél és az OMSZ(mentők)nél húztam le xD 4 illetve 5 évet....ha szarrá válik a munkahely nem várom meg a süllyedő hajót...lépek akkor is ha találok egy jobban fizetőt... ha megakarnak tartani fizessenek többet, de mivel itthon nem divat az emelés így inkább beszopja a cég a faszt és elengednek.... nem nekem kell a JÓ munkaerő....
Ezt már egyszer kifejtették..7.9 milliárd ember kell az AI kifejlesztéséhez,az iparhoz,aztán mikor feleslegesek lesznek ,elég lesz a világra 100-300 milló ember akit a gépek kiszolgálnak és atermészet is tudja regeneráni magát. Jó világ lesz ..a maradéknak.
Nagyon sok japán beszél angolul manapság írni, olvasni, és beszélni is tudnak egészen jól. Sok japán turistacsoporttal futottam össze az elmúlt években mind elég szépen beszélt ahhoz képest. Pár jó Japán ismerőst is szereztem 😁
Szia! A napokban vettem részt itthon egy hétvégi szabadegyetemen, ahol többek között Dr. Palanovics Norbert Tokiói Magyar nagykövet volt a vendég online, aki az egyik legnagyobb problémának a japán társadalom elöregedését hozta fel problémának, illetve azt is említette, h például Japánnak tetszik a magyar családtámogatás és fiatal-támogatási modell, de nem merik bevezetni, mert félnek attól hogy az idős szavazó bázisnak nem fog tetszeni, akik meg attól félnek h emiatt kevesebb támogatást kapnának. Te hogy látod?
A pénztár automata nem A.I., hanem elvégeztetik velem, mint vásárlóval, a pénztáros munkáját. A munkahelyemen robotok hegesztenek. Utánna rengeteg munkaóra megy el arra, hogy emberek(hegesztők) javítják a robotok hibáit, olyan típusú hibákat, amiket egy ember soha nem csinálna.
Oké, de nézd meg 10-30 év múlva miket fog csinálni a robot. Lehet már nem kell javítgatnod. Zsíros sem 100%-osan a mostra gondolt, hanem hogy mi lesz, mi vár majd ránk.
@@Takitibi A gond ott van, hogy a robot nem ismeri fel, hogy hibázott, ami azért történik, mert nem tud alkalmazkodni nem várt helyzetekhez. Simán hegeszt tovább, hibásan. Ha mégis érzékel valami eltérést, nem korrigál, hanem hibakóddal leáll az egész berendezés, amit egy anyaszült humanoid indít újra. Jelenleg ez van.
@@Takitibi Persze, de sokan AI-nek tálalják, pl. a sajtóban rengeteg a mellébeszélés, vagy itt Zsíros is a pénztárautomatákat hozta példaként. Nyilvánvaló, hogy az automatizálás még nem mesterséges intelligencia.
@@bapro1715 Igazad van, Zsíros is "félre" mondta, de van benne valami amit mond. Tényleg kevesebb kasszas kell az üzletekbe az önkiszolgálók miatt és ezek még csak gépek. Sajnos tényleg egyre rosszabb lesz a helyzet, főleg az informatikai részlegen, sok embernek ugorhat a munkája 1-2 évtized múlva.
Én ezt valahogy úgy képzelem el, hasonlóan, mint Te Zsiros. Annyira fejlődik majd az AI, hogy egy idő után az emberek majd csak az AI programozására, a gépek, robotok karbantartására és kezdetben az előállítására kellenek majd. Ekkor sok-sok millió ember nagyon elszegényedik, elkezdődik egy népesség fogyatkozás, hisz, ha az emberek nem tudnak megélni, akkor miért, milyen célból szülnének újabb szegényeket, akik már születésük pillanatában csórók lesznek. Majd lesz egy ugrás, amikor majd már a gépek gyártásához, karbantartásához és az AI programozásához sem kellenek majd az emberek, és remélem előbb, de ekkor majd muszáj lesz a világnak elgondolkodnia, hogy minek a gép, az AI, ha nem lesznek már emberek, hisz konkrétan már tényleg senki sem fog tudni dolgozni. Így felmerül az, hogy oké, akkor térjünk vissza az AI és a robotok nélküli életre, de akkor ez a rendszer már nem fogja hagyni. Tehát ebben Musknak nagyon igaza van, kell egy globális fizetés, mert enélkül az egésznek semmi értelme. Ha ez meglesz, akkor az emberek élni fognak, fizetést fognak kapni a semmire és a robotoknak és az AI-nak is továbbra is haszna lesz. Ez egyben egy félelmetes, de vágyott állapot is. Kíváncsi lennék, akkor majd élő emberek munka helyett mit fognak tenni. Pénzük lesz, életük lesz, de mit kezdenek majd vele. Vagy egyszerűen csak élünk majd szépen gondtalanul és tettek nélkül szimbiózisban a robotokkal és az AI-al. Az is érdekelne, hogy ez vajon mikor valósul meg. Viszont addig, amíg a társadalom újra kitalálja magát, addig egy elég rossz világ lesz.
13:00 ez a lényeg a munka alapu társadalom nem tartható fenn .. mert a gépek kitolják a munkaerőt ... de eleve annyi tök felesleges totálisan felesleges munkakör van .. pl mint a mukormos meg a pénztáros .. amik lényegileg azé vannak hogy munkát ergo megélhetést adjanak valakinek .. az egész egy ördögi kör .. majd alapjövedelemmel meg világkommunizmussal akarják ezt a dilemmát megoldani mondom .. 2030ig .. Klaus Swabbogár is megmondta ... de amugy meg a regnáló legfelső elitnek meg nem lesz kedve 8 milliárd emberhez .. a georgai köveken amcsiban ottvan hogy olyan félmilliárd bőven elég a földre .. ott van több nyelven el lehet olvasni .. nemnagyon létezik már ma se meló amit ha nem akarnak vagy AI-ra vagy valami herkenyu ne tudná megcsinálni .. az árufeltöltéstől a könyveléseken át .. tökmind1 mi ...
17:20 Érdekes amit mondasz, főleg azért mert ezt már mástól is halottam, keressetek rá Hossó Andrea podcast beszélgetéseire akár az Ultrahang csatornán vagy Fekete Rita csatornáján, és ez a globális alap jövedelem többször is elhangzik, csak nem pont az AI problémáját taglalják, hanem politikai oldalról közelítik meg, érdemes meghallgatni több műsort Andreával, mert olyanokat mond, hogy az ember lefossa a bokáját!
A videó érdekes volt, láttam az előzményt is. Viszont az AI kitekintő nagyon félrement. Egyrészt az AI nem értése, sci-fikből átemelt fantáziák valóságként kezelése miatt. Ez nem segít. De ezt előttem más már jól leírta. Másrészt: Nézz utána, hogy miről szólt a luddizmus utolsó hulláma (azaz nem az elsők), mikor volt, és mekkora butaságnak tűnik így utólag, ismerve a történelmet, az azóta eltelt időt. Tanuljunk a történelemből. A jövőt nem látjuk, de a múltból sokmindenre találhatunk analógiát. Erre is. Számtalant.
"Itt a felvételi többet számít, mint a papírmutogatás." Ez itthon programozóként már 15 éve is így volt. Semmit sem számít a diploma vagy a nyelvvizsgapapír, csak a tudás. "Ha be tudod magolni az anyagot, akkor kapsz diplomát." Biztos van olyan szak, de programozó diplománál nem ez volt a tapasztalatom. Ki mondja, hogy Einstein szinten áll az A.I.?
Na akkor most megint ide okoskodok, legalább most valamennyire kapcsolódik is a szakmámhoz a téma. A mesterséges intelligencia sajnos egy nem jól megválasztott név és emiatt sokan félreértik a működését/felhasználhatóságát. Most nagyon meglepő dolgot fogok mondani: Az MI(AI) valójában nem egy intelligens lény hanem egy bonyolult program ami a rengeteg beérkező információra egyre jobb válaszokat ad és az egésznek a lényege, hogy öntanuló. Szóval továbbra sincs lelke, akarata, vágyai, érzelmei, nincs öntudata és nem tud a semmiből alkotni illetve a fejlesztőitől is erősen függ, hogy milyen típusú kimeneteket produkál pl. ezért nem lehet rávenni, hogy szélsőséges ideológiákat pozitívan állítson be. És amíg digitális elektronikát alkalmazunk ezek működtetésére addig ez nem is fog tudni megváltozni. Valóban sokat fejlődött az elmúlt években de továbbra is csak egy chatbot, illetve ügyes montázs alkotóról beszélünk. Pont annyi értelme van az AI-t összehasonlítani az emberrel, mint egy traktort, nyilván az összes traktorról elmondhatjuk, hogy mindent embert lenyomnak ekehúzásban. Nagyjából annyi változást várjunk az AI-tól, mint pl anno az elektromos áram bevezetésétől, tehát nagyon sokat. De nem lesz nagyobb munkanélküliség, nem lesz világvége, nem lesz rosszabb minden, csak más lesz. A változás állandó aki ehhez nem tud adaptálódni mennyen el remetének vagy keressen valami kommunát, továbbra is vannak olyan emberek és közösségek akik szinte középkori módon élnek. A világvége várás is több ezer éve velünk van, mindig minden öreg azt gondolta, hogy egyre jobban romlik a társadalom és közeleg a pusztulás. Ez a sok rémes spekuláció meg konteó csak az emberi ostobaság és a még nagyobb tudatlanság műve. Továbbra is azt tudom mondani, hogy vagy vegyétek a fáradtságot és tanuljatok, hogy lelki békére leljetek vagy fogadjátok el, hogy nem lesz mindenre rálátásotok és szintén a lelki békére törekedjetek. Én meg továbbra is végzem a munkámat, hogy jobb eszközöket állítsunk elő amiken pl az AI is jobban fog futni. Az alapjövedelem a véleményem szerint nem egy járható út, vagy azonnali inflációt okozna és továbbra se élne jobban senki vagy ha nem ez akkor eléggé értelmetlenné tenné sok ember életét, mert továbbra is az emberek 80-90% egyszerű melós ember aki máskülönben nem tudná értelmesen eltölteni a szabad idejét. Az AI-tól illetve még ehhez erősen hozzákapcsolódó energetikai áttörésektől inkább valami olyasmit várunk, hogy sok most fizetős szolgáltatás és termék ingyenessé válik és az alap jólétet növeli de a foglalkoztatottságot nem fogja érdemben csökkenteni ahogy azt a gőzgépek se tették, illetve az automatizált gyártósorok se.
Nem középkori módon élésnek nevezném, hanem természetes életmódnak. Ez a filmrészlet pedig megmaradt. "Remélem egyszer az emberi természetünk túlszárnyalja a technológiánkat." A technikai fejlődés kicsit sem érdekel, az emberi igen. "A fejlődés nem azt jelenti, hogy korszerűsítjük az iskolát, hanem azt, hogy a gyerekek fejlődnek. "
@karolyidenes6863: 👍Nem szeretem a hosszú okoskodó kommenteket,de most nem bántam meg,hogy ezt elolvastam! Jól látod a helyzetet, jól megfogalmaztad, remélem sokan olvassák,és megértik!
@@gaborvadasz6237 Köszönöm szépen! Én még át is futottam az előttem lévőket, hátha valaki megfogalmazta kb ugyan ezt de nem sajnos. Viszont a félelem az annál több volt.
Nagyon jó és nagyon pontos komment. Az AI rettegés a következő konteo a mindenről rettegő embereknek, akik régen boszorkányt égettek, aztán szövőgépeket vertek szét, múlt héten kapával nekimentek a Google Streetview autójának, most meg az AI-tól rettegnek. Ha jön egy új, majd elfelejtik és jön valami sokadik hülyeség, amiről megint lehet fosni. Az viszont szomorú, hogy mondjuk úgy influenszerek is határozott véleményt formálnak dolgokról úgy, hogy nem veszik figyelembe, hogy az általuk mondott dolgokat lesznek, akik készpénznek veszik.
Bocs, ezt a Twitter dolgot muszáj kommentálnom, mert ez szerintem teljesen nem így van. Adott volt egy veszteséges vállalat, amit megvett a Musk. Ész nélkül kirugott egy csomó embert, majd egy részét azonnal visszavette. A cég ugyanúgy veszteséges, nem lepődnék meg, ha lehúzná a rolót. Nem, ez nem egy csoda, és nem kéne ünnepelni, hogy az a megoldás, hogy kirugunk mindenkit a francba. Ráadásul pont a melóst rugták ki, nem a vezető réteget, ami tényleg kolonc lehetett. De itt a lényeg sikkad el: a Twitter gazdaságilag életképtelen koncepció.
jó beszélsz amugy Józsikám igen jól .. mert így van a poroszos oktatás pont erről szól .. visszbüfizni amit a tanítónéni mond .. ezzel viszont a munkaerőpiacon nem tudsz érvényesülni .. mert valóban hiába a diploma .. van aki 3mal is utcát söpör .. a 80-90es években jött be ez hogy nem kell szakma diploma kell .. aztán 2000 után már kezdett a parszt is rájönni hogy lehet hogy van diploma de külföldön egy jó szakmával 5x jobban élek mint itthon ... nade ez az hogy se a fogyasztói társadalom nem tartható má fenn sokáig .. mer szétbasszuk a bolygót ... de a munka alapu társadalom tehát a munka + bér alapu társadalom se tartható igazából .. fenn .. egyrészt mert egyre több az ember a földön .. na nem japánba meg európába de amugy meg ja ... oszt lesznek itt még népvándorlások természetesek is meg mesterségesek is ... oszt egész egyszeruen amit összefoglaló néven modern társadalmaknak vagy nyugatias modernitásnak nevezünk meg az ezzel társuló létberedezkedés .. csak simán összeomlik ... majd megoldásként a NWO be akarja majd vezetni a világkommunizmust .. mint megoldást .. na hát lesz az minden .. az qrvaélet .. főleg világdiktatura .. az egész világ olyan szépség lesz mint észak korea ... szval kurva nagy a gáz .. nemcsak mer bekekurják a radioaktiv vizet az óceánba .. meg lehet a közeljövőben lebaszanak 1-2 taktikai atomot ide meg oda ... hanem mindenhogy ... ez a fajta társadalmi beredezkedés ahogy élünk sehol se tartható má fenn max .. pár évtizedig .. aztán lesz egy baszi nagy összeomlás .. oszt valszeg a 8milliárd ember fele megy a lecsóba ..
@@laszloerdesz3884 nem egy kataklizma lesz hanem egy folyamat... Lesz pàr évtized ... De félmilliárd ember elég lesz az elitnek... De az már nem ember lesz hanem valami Android..félig gép félig ember Valami transhumanista kreàlmàny
@@Paxxxable Nagyjából az. Véges erőforrások amik kifogytak, és nem voltak pótolhatóak kívülről. A világűr egy szép álom, ahogy a hajózás is az volt a szigeten a fák kiirtása után.
Gondolom nem sok időd van playstationnel játszani Zsíros, viszont youtube-on meg tudod nézni a Detroit : Become Human nevezetű játékot. Iszonyatosan kemény történet az AI-ról. Nagyon sikeres játék nem véletlenül. Ha van napi fél órád vagy kedved nézni a gameplayt, ajánlom. Nekem jobban tetszett mint bármelyik film vagy sorozat. Nagyon kemény jövőképet fest.
Az AI-tól azért nem kell ennyire félni. A gazdaság át fog alakulni mint minden ipari forradalom után, de az emberek kelleni fognak továbbra is. Szóval nyugi.
Mire fog átalakulni ? Az első ipari forradalom után mikor a gőzgépek elvették az emberek munkáját olyan óriás iparágak jöttek létre mint a turizmus , sport ezekben 100 milliók dolgoznak. Már most is vannak tervek olyan munka átszervezésekre amelyekben az emberek egymással foglalkoznak. Pl. Otthonápolás , idősek gondozása , gyermek gondozás stb. Ezeket az AI soha nem fogja átvenni. Viszont egy elidősődő társadalomban az emberek életminőségét ez javítaná. Persze tudom hogy ez nem egyszerű, mert nagyon sokan megszokták hogy irodákban tengnek lengnek, és igazán értékes munkát nem végeznek, de ez már nem a AI bűne, ez emberi butaság.@@ZsirosDeszka
Csak egyetlen kérés jár a fejemben az AI val kapcsolatban...: ha az ember feleslegessé válik a termelésben a kész terméket ki fogja megvenni? mert azt értem, hogy a gép hatékonyabban, olcsobban dolgozik, de ha az egybites ember munka nélkül marad, nincs lové akkor nincs bevétel se... innnentöl öngol az egész
Ej Zsiros ezt nem gondoltam volna , Ai.-t nem lehet emberi mércével illetve IQ-van mérni. Ha kapacitásról beszélünk ember az agya nagyából 10%-át használja ki ha Ai.-t ha úgy vesszük 3%-át se használja . szóval aggodalomra nincs ok.
Zsíros most vitatkoznék veled Magyarországgal kapcsolatban. Keleti pu.-ban magam láttam filippinókat MÁV-os hacukában. Pl a Flirt modern villanyvonatból szívta le kis gurulós géppel a wc beltartalmát. De ugyanezt tapasztalta ismerősöm a Nyugati pu-nál. S Sopronba most vesznek fel indonéz vagy mit tudom én honnan jövőket munkára. De az egyik csatornámat követő hölgy mesélte, hogy őt mint magyart most rúgták ki Veszprémben a fiával egy cégtől mert filippinókat olcsóbban hoztak be a helyükre. Annyira lecsökkent hazánkban a munkavállaló, hogy pl aksi gyárakba meg a smasung gödi telepére külföldi ázsiai dolgozókat hoztak be.
És ha nagyon harcias lesz Japán, akkor hagyományos erővel nem lesz lehetséges leszerelni, nem marad más, mint a már bevált kényszerítő erő. Félek. Pusztító indulatokkal és erőkkel játszik az emberiség. Ukrajna csak a bemelegítés volt.
Legjobb Youteber vagy Zsíros,egeret gondolom meg stukkoltad amihez beszélsz a markodban , mert nem nagyon cincog.Óriási forma vagy toljad a vidiket ezerrel,ezen élek!
Ez lesz majd az új értekrend hogy nem lesz semmid és boldog leszel 🤷🏻♂️😑 nem támogatom az ilyen dolgokat. Nem vagyunk egyformák..mert nem tudunk és nem is kell hogy egyformák legyünk :D nem működne,akkor sem ha lenne egy nagy reset gomb..hétfőn reggel 6kor bumm mindenki egyenlő mindenkinek ugyananyija van.. Én többet akarok..teszek érte..több dolgom lesz ennyi.. De akkor se működne hogy ha mindenki szó szerint egyforma lenne és egyforma képességekkel rendelkeznénk egyszer úgyis lenne valami diferencia és változás lenne belőle ami előbb utóbb odavezetne ahol most vagyunk..agyfasz mi?🤯 valaki tamogatná ezeket a dolgokat valaki nem..lenne egy Mainstream vonal meg lenne egy szeparatista vonal egyből..pont mint ma :D vagy majd olyan lesz az új világ mint a mad maxben 😂🤣 kocsik már megvannak hozzá 😂🤣
Szevasz Zsíros! Kérdésem: van-e sorkötelezettség Japánban? Ha igen, Fellelhető-e még a határtalan alávetettség, a filmekből megismert japán kegyetlenség és hűség? Kérlek készíts egy videot ebben a témában. Köszönöm előre is.
Sajnos nem tudok eleget a japán társadalomról hogy lássam mennyire omlik vagy se. Amit én látok, hogy vannak akik aktívan igyekeznek a japán társadalmat valahogy visszaterelni a hagyományok útjára. A Keszthelyi Életfa iskola Alapítvány japán kurátor nője Okuba Nobuko is egy ilyen aktív ember, aki tanulmányt írt, az USA kultúra negatív befolyásáról a japán hagyományokra és kultúrára. A keszthelyi óvoda és iskola szerves műveltségű oktatásának pozitív tapasztalatai alapján kezdték átültetni a 2007-2008-as évektől a japán iskolarendszerbe, de sajnos arról nem tudok, hogy ez mennyire volt sikeres. Hogy a globalista folyamatok ott is hatnak, abban biztos vagyok. De hogy ez milyen mértékű, vagy milyen társadalmi hatások vannak, arról nincs tényszerű ismeretem, de szerintem másnak se.
Az AI témával kapcsolatban szerintem ez nagyon borulátó hozzállás. Bárcsak ott tartanánk, hogy az AI elvégezze mindenki feladatát. De, ha meg is valósul, és remélem, hogy meg fog valósulni, akkor mi nem fogunk dolgozni, de akkor jöhet az alapjövedelem. Már most elég sok ember él így a világban, úgy, hogy nem a szénbányában dolgozik, és mégis keres pénz. Sőt sok pénzt, sőt ellenszolgáltatás nélkül. Musk a szememben inkább egy szélhámos, akinek néha van pár jó ötlete, de, ha nem kapná az állami támogatást a NASA-tól az űripar koncepciójának megváltoztatásának kedvéért, meg nem játszana a crypto valutával, bajban lenne. Az AI miatt félelem szerintem teljesen analóg az ipari forradalomnál jelentkező félelemmel, amikor a gőzgép vette el a munkát. Mi történt? Valakire nem volt szükség, valakire igen. A munkapiac szerkezete, és a munkakínálat jellege változott. Az emberi képességek határát még nem értük el. A pénznek mozgásba kell maradnia, mertha nincs felvevőpiac, akkor hiába termel az ipar, nem veszik meg a terméket. Tehát leegyszerűsítve oda kell adnia a zsetont a népnek, mert akkor megáll a verkli. Az, hogy ezt hogyan tudod látszólag igazságosan megoldani, vagyis úgy odadni, hogy nem a munkamennyiség a vetítési alap, hanem valami más, az már egy érdekes kérdés. De vagy megoldjuk, bagy megpusztulunk AI ide vagy oda. Mert elpusztít minket más is addig, és nem ez lesz a legnagyobb gondunk.
Ó a Japán gazdaság, nagyon fel fog futni a közeljövőben, főként a fegyvergyártás és vele együtt minden, de kétes dicsőség lesz ez, ugyanis Amerika már most berángatta Japánt a Kína-Kína, azaz a tajvani háborúba. Proxi háború lesz ez is, mint az ukrajnai. Nem túl szép jövőkép Japánnak.
túlértékeled az "AI"-t.. nem, nem vagy hülyébb nála :) csak egy okosabb kereső/szöveg értelmező és szöveggenerátor. Attól még nem okos, fingja sincs arról, hogy mit csinál. Semmi köze Einsteinhez, de még átlag pistikétől is messze van.
Olyan kedves kultúr paraszt vagy. “Az emberünk így, az emberünk úgy…” Hey meeeen this is not kibeba**zott Dzs Tí Éj. Ez itt not Amerika, ez a fucking magyar nyelv. Hey bro 🤷♂️😅 Minden videó elején bemutatkoznak. Márk és Donát. Nekem ezen felül tetszett a reakció videód!
Kedves Yamato emberek✨! Egy kiotói gyógyító tanfolyam után bejártam a Kurama-templomot, Sanatkrama, egy Arkturuszi országból, és felfedeztem egy titokzatos cégtáblát. Buddha halála után 5,67 milliárd év után jelent meg ezen a világon. Azt mondják, hogy Maitreya Bodhisattvát őrzi, aki megmenti az emberiséget. Ez egy olyan cégér, amely már régóta létezik. Azt kaptam, hogy a Yamato faj megmenti az emberiséget
Sanyi! Totál más van! Oké, vannak területek, azok részei, ahol egy ia - iÁ - program eldöcög, DE az életben szinte semmit nem tudd megcsinálni az IA! Kezd el nézni körülötted élőket, mit csinálnak, azt tudja csinálni az IA? Ugyan már! És az IA működésének biztosítása, felügyelete, kiszolgálása döbbenetesen sok emberi munkát fog igényelni! Sok munka fog jelentősen mássá alakúlni, ez oké. De nem megszünni, esetleg csak azok számára, akik nem akarnak változtatni, hanem azt szeretnék csinálni, amit, ahogy apáik, anyáik! oké? pl. magyarba borzalmas a parlagfű, emberek megoldhatnák, de nem teszük, most hagyjuk miért nem. Az IA megteszi? Letudja vágni az egész ország területén növögető vakert? NEM! Ja megszervezni igen, de ahozz a szándék kell az emberektől, hogy emberi módon nem vágtuk le, nem írtottuk, de ahogy az IA mondja - ? - úgy megtesszük, mert megtenni azEmbereknek kell! Ugye?
Én mint Japánba vágyó, es arra készülő ember, borzaztóan imádom a videóidat Zsíros! Mindig rendkívül sok motivációt és megnyugvást adnak a szavaid ehhez a nehéz tervhez. ❤️
Először tanulj meg dolgozni Magyarországon!
@@sandordudas9664 Miért dolgozzon magyarba , szaré , húgyé , birka !
Szeretem Japánt. Egy pontos, megbízható emberközösségnek tartom. Nem hiszem, hogy összeomlik. Bár én innen, Magyarországról, alig látom. Túléltek valamit, amit nem kellett volna a 2. háború után. Elkanyarodtam, ne haragudj.
Nagyon jól látod a dolgokat, köszönjük
Nagyon erdekes es jo tema volt ez. Remek gondolatokkal, Zsiros. Ez az AI tema tenyleg marha elgondolkodtato... Koszi szepen a videnyot! 🙏🏻❤️🙂
ne dramatizáld túl ezt a kérdést: a mi termékeinkben benne van a rezgésünk, a munkánk szeretete a munkánk verítéke . amíg élő emberek fogyasztják a zsőccségeinket, nincs mitől félni. teljesen más egy gépesített nagyüzemből kikerülő, rezgés és szeretet nélkül felnevelt növény íze, mint a miénké. soha nem fogjuk elveszteni a vevőinket és soha nem adjuk ki a kezünkből a munkát, mert pont olyan szükségünk van a termesztés örömére, mint az embereknek a növényeinkre. amúgy megint kezdesz befordulni, mi a tököm történik ott a szigeten? kezded a kovidkori depizést ismételni, amikor arról beszéltél, hogy összeomlik a gazdaságod, mert nincs vevő...köll két füles, hogy magadhoz térjél? két nap, két depis vidinyó...😤🤣🙌
Nagyon jó téma volt érdekes nagyon🙏🙏
Mint mindig, most is nagyon jól /át/látod a dolgokat! 👍🙏
Minálunk az a módi, ( Magyarországon ) hogy ha teszem azt munka után elmennek a kollégák kocsmázni, akkor a főnök elvárja hogy meghívják. De ha elmegy neki az ember ingyen napszámba, hát az sem baj. Betonozni, kerítést építeni, vagy disznót hizlalni neki, hogy emberszámba vegyen... Ha eljön az a világ vénségemre, hogy még kapálni sem kellek majd, mert "mint a STAR WARS-ban", a gép kilövöldözi a gazt, akkor átmegyek Csuvakkába és szanaszét verem a központi irányítórendszerüket. XD
Háát ahol seggfej afőnök és hagyják hogy ezt tegye. Mi nálunk meg az van hogy el megyünk a kollégákkal inni és mindenki hoz egy kört. Egyszer jött a góré is és rögtön azzal indított hogy ok ő áll mindent. Mondtuk neki hogy no, figyu csak hozd az első kört azt satu mert itt mindenki hoz egy kört azt kb vége is villany leó. szal mi se éltünk vissza a szituval.
@@kov7492 Hát igen. Ez lenne a normális. Nem pedig az, hogy pofátlanul élősködni a munkásokon.
Köszi Zsíros,hogy reagáltál arra a videóra,őszintén mint mindig!
🙏
Itt Magyarisztánban is ez van Zsíros. Tavaly 10-en x év után váltottam munkahelyet (IT szektor), 5 körös felvételi/elbeszélgetés/szakmai tesztek anyámkínja mind angolul. Az hogy diploma az fogalmazhatunk úgy hogy épp csak beugró volt ahhoz hogy szóba álljanak veled. Megkaptam végül az állást,de belegondolva egy pályakezdőnek milyen perspektíva ez, hogy 10-15 éves szakmai gyakorlattal rendelkező embereket fingatnak, hát szegényeknek esélyük sincs. Irreálisak az elvárások, és pl. az IT-ban is. Kb. kézen állva becsukott szemmel gyerekdalokat visszafelé énekelve írjál mondjuk C-ben programokat...minek? Kinek? És az IT-t is brutálisan fenyegeti az AI, főleg a programozókat.
A pénz miatt szívatnak. Minél olcsóbb munkaerőre akarják lecserélni a dolgozókat. A profit így nagyobb lesz.
@@gaborhajnal6159 Sajnos, de sok igazság van ebben.
Láttam a Tizes lista videóját és eszembe is jutott hogy hozzászólhatnál😂. Kíváncsi lennék a véleményedre a népességfogyással kapcsolatban is. Okok, indokok ahogy te látod. 🤩
Csallamádé, jópipoppi! 👍✌☀
Jó volt! AI témában Fred Hoyle: Androméda c. regényét ajánlom. Az írók sok dolgot előre látnak. Főleg, ha sci-fi írók.
@gabriellavass1594 ja a Neurománcban is sok olyan rész van ami bejött, bár nem 100% mert vagy 15 éve olvastam...
A sci-fi írok mindent megírnak, és annak az ellenkezőjét is. A nagy számok törvénye alapján némelyik meg bejön. Nézd meg a '70-80-as évek sci-fi irodalmát, hogy azoknak hány százaléka vált valóra. 1%. Talán. Na a mostaninál is ez lesz a helyzet. Persze rá lehet bökni egy-kettőre, hogy példa, csak ebben az esetben az valójában kivétel. Ezért butaság ez az egész.
Szia! Senki nem tudja mit hoz a jövő!! De tesszük amit tenni kell! Vigyázzatok magatokra! Jó egészséget kívánok nektek! Ment a lajk! 👍🥰
Szép estét kapitány!!🎂👍
Sanya vagyok a Szegedi Tudományegyetemről és ittam sok vizet. 😅 A japán része tetszett, az AI-val kapcsolatban nem értünk egyet, de ezzel nincsen semmi baj.
Köszi a videnyót! 🙂
Az A.I. nem fogja a tetőd megcsinálni, a napelemet felszerelni eldugult budit/csőtörést megcsinálni a kétkézi munka még kelleni fog jó pár évtizedig....már ha lesz aki hajlandó a kezét bepiszkítani.
🤫 16:23 hát persze, láttál már olyan mesterséges intelligáncsiát, amely fél kiló Gyulai kolbásszal működik? Ez a cucc is csak addig megy, míg "villanyt" kap. Ameddig ez így van, nem kell túlságosan aggódni...köszi a vidijót, egy élmény volt! 🤞🤝
Szerintem is jön az alapjövedelem bevezetése.
Itt a munkaerő bérével játszanak. Minél olcsóbban akarják kihozni a juttatott keresetet.
Nagyon jó volt ez a videó is !
Oroszországban élő honfitársunk készít remek anyagokat az ö és környezete mindennapjairól. Helyzet címmel ajánlom szeretettel! Hiánypótló emberi
Nagyon kedvelem Őt is!
Teljesen egyetértek, azaz lényegében szerintem jól látod.
Én tettem fel ezt a Tizes Lista videót. És igen, Japán egyáltalán nincs rosszabb helyzetben, mint más országok. Lehet hogy csak azért csinálták ezek azt a videót, mert japánról köztudott, hogy a világ egyik vezető gazdasága és társadalma, és gondolom ehhez képest akarja elmondani, hogy még ott is van baj.
De remélem számít, hogy mégiscsak szigetország és gazdag hely. Valamint erősen őrzi a kultúráját és büszke rá. Kevésbé gyorsan válik a modern világ áldozatává.
Tudtam, hogy megcsinálod ezt a reakciót.
Az MI témához: Ezek ugyan azok a kérdések és félelmek mint amik az ipari forradalom idején a gőzgépek kapcsán felmerültek. Szerintem pár évtized múlva mi is ugyan úgy fogunk visszatekinteni erre a félelemre, mint ahogy a korábbi gőzgépes parára. Egy ablakot bezár, de egy újat kinyit.
Az AI tegye már fel a csempémet a fürdőszobámban.
Szia! Nos ez a nyelv tanulás,itthon is megy elég gőz erővel. A fiam az álltalánosban 8 évig volt Angol tagozatos,gyakorlatilag közép fokon beszél Angolúl! Jelenleg egy gép ipari technikumban tanul és már Német nyelven,mivel a szomszédos városban épűl gőz erővel a német autó gyár. De ön szorgalomból jelenleg ön képzés szinten tanul még Orosz nyelvet is. Ha végez az iskolával,akkor kb 2 nyelven közép fokon és társalgási szinten talán Oroszul is tudni fog az anya nyelvén kívűl. Ja és igen,ő is egy neves gépész iskolában tanúl. Mind ezek mellett,nem mondanám rossz tanulónak,mivel jelenleg 3,4-es közti az eredménye. Ami azért nem olyan rossz,mivel akkor kezdte ezt az iskolát,amikor a Covid dúlt az egész világban és online mentek az oktatások és a személyes részvétel az órákon sokkal többet ad,mint az amikor le írják,hogy itt vagy ott van a lecke oszt csináld meg! 😊 De még ez sem garantálja azt,hogy neki lesz állása ha végez ezzel az iskolával! Pedig myelvi tudása meg van,műszaki végzetsége,szerintem rendben lesz és még ez sem garantál semmit. De bizakodok,hogy rendben lesz minden. Amúgy meg nem hinném,hogy mindent meg fog tudni oldani a mesterséges inteligencia! Ha meg el kezd hisztizni,le húzom a fő kapcsolót,vagy a volumot le tekerem,oszt nem tud ordibálni!😂
A videó nem beszél arról, hogy japán taraadalom öregedik és erősen csökken ami miatt deinfláció volt nagyon sokáig az üres házak miatt.
Klassz video volt a munkaerőpiacról és az oktatásról.
Az AI-tól meg ne fossál ! Nem megy el helyetted sörözni és pecázni. :)
Erről az AI-ról Tezuka Osamu 1949-es Metropolis mangája és animéje jutott róla eszembe. A következő szint a Fractale lesz.
Szia Zsíros. Én a Motorodra fogadnék 😂😂😂 abban,hogy az A.I buta mint a tök 😂. Amúgy csak le kell kapcsolni ,kihúzni q dugót. 😂
Hamarosan lesz sírás,világ sírás.....
Zsíros erő legyen veled 👍🏻
Onnan szoktam a műszaki dolgaimat rendelni. Csak MADE IN JAPAN! Az hiányzik, hogy összeomoljon…..😮
Csá csumi cső zsíros ! Nos szeretnék egy véleményem szerint érdekes részt kiemelni a mondandódból. A egyetemek ... vélyeményem szerint.. régen az egyetemre nem egy jó állásért hanem az ismeretlen kutatásáért léteztek ... ma meg ez nem más mint egy bürokratikus lépcső melyet az élet során meg kell lépni.
Szerintem már eleve a zegyetem dolga lenne lemorzsolni mindenkit aki alkalmatlan. Aki elvégzi, annak garantált munka holnaptól. Ez egy agyrém, 3-10 évig is járni akár, talán a semmire!
Pont láttam ezt a videót és érdekelt volna a véleményed, s lőn! 🤗
A gondolat ereje.😂
Nálam is voltak jelentkezők munkára ,villamosmérnöki,software ágból nagyon szép papírokkal szervizes munkára ,de teljesen alkalmatlanok voltak logikai,problémamegoldó képesség minimumon,kézügyesség zéró..lett egy társkollégám ,8 általános,szakmunkás ,mindent megcsinál,rájön ,kitalálja ,alapvető elektroniaki ismeretekkel rendelkezik ,de bármit rá lehet bízni..és baromira alapos ,precíz és gyors,átlát egy 20 lépcsős logikai folyamatot amiben megtalálja a hibát,megjavítja,ha nem lehet akkor is megjavítja . Lehet hogy nem tudja melyik napon született XY költő ,de pont lényegtelen. Nekem sincs sem autószerelői,automata váltó szerelői,autófényezőki,szerviztechnikusi ,elektromérnöki végzetségem..mégis mindent magam megcsinálok,megtanulok autodidakta és logikai úton...Most vettem 8 tekercs vécépapírt 3.600 Ft-ért ...szóval ha kell papír akkor van.
érdekes gondolatok!
Minden elavul egyszer...Mi már rég elavultunk.Telefonom fordít minden nyelven, mindenhova elnavigál, bármit lejátszik, mindent memorizál, mindent kiszámol, mindent lerajzol ha kell, mindenhol tudja az időjárást, mennyivel mész, hol mi mennyibe kerül...Már csak az a kérdés mennyit tud még amiről még mi sem tudunk...És ez csak egy telefon, mi lesz itt még.Egy kis ideig még jó kényelmes világ lesz ez mivel az AI mindent megold, aztán csak rájön hogy mi csak hátráltatjuk a fejlődést...
😂mindenek ami van es lesz a tervezoje a javitoja +++ a tanult emberek,a tobbi csak kisegito eszkozok
Nagyszrű Videó,remek témákkal! Sajnos az AI Tényleg dúrva szinten fejlődik és szoritja ki az embereket a Munkaerőpiacról....Rohanunk a vesztünkbe sajnos😏
Hirtelen eszembe jutott hogy a Wall E című animációs filmben is pont ez volt. Mindent a gépek csináltak,az emberek lusták és túlsúlyosak voltak,(Igaz ebben a formában nem hinném hogy az emberek túl súlyban fognak lenni, mert kizárt hogy világ vezetői tennének azért hogy a kis emberek jól érezzék magukat.) a föld meg nem volt más mint egy bolygó tele szeméttel.
Az AI elhatalmasodása szerintem nagyon "emberi" (=bután egyszerű) megközelítésben történik. Mert a látszat sokszor csal. Lehet ugyanis, hogy első lépésben tényleg elveszi a munkát, ezáltal értelmetlenné teszi az emberi életet, aztán szépen lassan (vagy gyorsan) elkorcsosulunk, megfogyatkozunk vagy kihalunk...
De utána mit kezd az AI? Neki nem kellenek utak, zöldségek, kórházak, mobil WC stb. Vagyis azt akarom mondani, hogy valószínűleg az AI mindig is csak egy eszköz és az is marad, nem pedig egy eredendő gonosz autonóm identitás, aki csak azt akarja, hogy mi kihaljunk - mint amit ma sokan (nagy merészen) sugallnak.
Egy eszköz, és emiatt inkább azt kéne megfejteni, hogy ki az, kik azok, akik ezt az eszközt szépen sunyin fejlesztgetik/építtetik velünk, kizárólag a saját egyre nyilvánvalóbb hatalmának a megvalósítására.
(Valahogy időben meg kéne bújni a jövő bányagépeinek és gyári robotjainak szerelvényes szekrényeiben, hogy azért valamennyien maradjunk az élet folytatásához... Hogy minek? Na azt nem tudom.)
Üdv.
Persze ha öntudatra ébred, már nem lesz csak egy eszköz.
@@ZsirosDeszka Ez is lehet igaz - én mindenben hagyok egy kis kételkedést.
Én azonban azt hiszem, hogy egy gép nem gondolkodhat, nem érezhet, nem ébredhet öntudatra stb., hanem legfeljebb - az óriási adatfeldolgozó teljesítménye segítségével - úgy csinál. Hókusz-pókusz.
Persze lehetséges, hogy tök mindegy, hogy valóban úgy van vagy csak úgy csinál, ha a végeredmény a mi pusztulásunk...
Üdv.
🎉
Az egyetemek agymosó helyek, Magyarországon különösen tetten érhető ez. Egy fizikus egyetemi tanár csinált egy kísérletet. Egy úgynevezett ördöglakatot osztott a 100 frissen felvett között. 100-ból már ekkor is csak 68 tudta kinyitni. Majd 6 év elteltével ugyanezeket végzősként újra összeültette és odaadta nekik az ördöglakatot. A 100-ból csak 2-en tudták kinyitni. Magyarán elfelejtettek gondolkodni.
Egyébként ez az egész kövid kamujárvány történet is tökéletesen igazolja ezt az elbutulást.
Nálam sok gugli szarság van routerben tiltva ezért megkértem egy ismerőst, tegyen fel kérdéseket a chatgpt-nek. Nyugodtan mondhatom, hogy a válaszai, semmivel se voltak magasabb színvonalúak, mint egy átlag, agymosott, valóság show rajongó szavazóé. A válaszokban a tények részaránya még az 1%-ot se érte el.
.
Ami azt illeti... mielőtt az AI-t mindenhol bevezetnék gondoskodni fognak róla, hogy az a föld, ami most a tiéd, ne tiéd legyen. Nem leszel eladó, se tulajdonos csak fogyasztó. Lesz egy digitális bankszámlád rajt digitális alapjövedelemmel, ami aszerint fog nőni, vagy csökkeni, hogy mennyire leszel engedelmes állampolgár. Oltatsz-e ha azt mondják? Hajlandó leszel-gyűlölni, aki nem oltat? Elfogadod-e a rendszert? Ha igen, lesz jövedelmed, ha nem, akkor ilyen mínuszpontok osztogatásával egyszer csak üres lesz a számlád, onnantól se étel, se ital, de lehet, hogy még a lakásodból is kiraknak. És nem ám mostani szép házban fogsz lakni, mert azt is elveszik. Majd mindenki kap egy 10 négyzetméteres kis ablaktalan cellát. Egy 1000 csatornás TV szolgáltatást, ahol minden csatornán ugyanaz megy. egy inte4rnet hozzáférést, ami úgy le lesz szűrve, hogy csak azt tudhatod meg, amit engednek.
Ugyanis, ha nincs munka, minden munkát AI-k meg robotok csinálnak, onnantól kezdve nincs eszközöd, az emberi jogok elismerésére és betartására. Kizárólag a munkabeszüntetés lehetősége volt az, ami kipréselte ezt a csekély emberi jogot, amit ma még félig-meddig megadnak. Amint nincs munka, megszűnik minden emberi jog.
.
Ez nem fantazmagória, ez a fajta digitális jövedelem és pontrendszer éppen most áll bevezetés közelben Kínában, USA-ban, Európában. Érzésem szerint Japán se fog kimaradni.
Szóval durva világ jön!
Love death & robots, túlélési stratégiàk..a legjobb rész😂
😂😂😂
Kedves Zsíros miután túltettem magam azon, hogy mintha egy kés állna ki a fejedből 😆😆 tudtam figyelni is rád és teljes mértékben egyetértek, amit mondtál.
Itthon is már mindennél többet ér az angol illetve, hogy valaki mennyire tud beolvadni egy cég világába ..Nem igazán van szükség egyéniségekre vagy csak egy darabig, mert jópofa amúgy a robot emberek a legjobbak és ők is maradnak a cégeknél legtovább..
Sajnos 😔😔 és hát ezután simán jöhet a gép...
"A gazdaságfejlesztési miniszter összegzése szerint a munkahelyek 24 százaléka van veszélyben az AI-tól, az irodai dolgozók esetében ez az arány 45 százalék. Emlékeztetett arra, hogy 34 százalékban a felsőfokú képesítéssel rendelkezőket veszélyezteti ez a technológia, ugyanakkor „házakat nem épít”, utalva ezzel arra, hogy fizikai munkát nem képes még végezni. Magyarországon rengeteg feldolgozóipari tevékenység van, és a futószalag mellett egyre kevesebb ember fog állni."
Ott a bűvös szó. Még.
@@ZsirosDeszka Elég csak megnézni tavaly ilyenkor mire volt képes pl a Midjourney és ma mire képes illetve akkor jöhet a kérdés jövőre mire lesz képes.... ?
A Gőzgépek megjelenésekor is volt egy ilyen furcsaság, mégse haltunk ki.
Azért egy gőzgépet egy emberi tudatnál ezerszer okosabb intelligenciával ne hasonlítsuk össze.Majom->Ember->Gép
Igen... amit az AI ról mondtál, abban lehet valami. Már nem egy scifi filmben volt, hogy az emberek lettek a gépek karbantartói. De mindent a pénz mozgat, és amit nem lehet jól automatizálni (= nem éri meg), azt emberek végzik majd. Mondjuk a mezőgazdaság az nagyon automatizálható, sarkalatos példa. Tény, hogy a hatékonyságot a végletekig hajszolják. Kétkezi munkásból lett kevés Magyarországon. Kőművesre, autószerelőre hónapokat, ácsra éveket kell várni, amelyik azonnal jön, az meg nem olyan minőség, és sokba kerül.
Mert a fiataloknak büdös a munka .
Mindenki semmittevésből szeretne meggazdagodni , és ha nem megy, akkor a rendszer a hibás .
Japanese Numbers
Learn it less than 5 minutes.
Using:
- Visual - picture it
- Auditory - say it out loud
- Kinesthetic - do it, feel it, movement
Stand up for this:
ICHI (1) [sounds it out like, itchy]
Ni (2) [sounds like, knee, the body part] rub it as it would feels like it's itching, really do it!
SAN (3) [sounds like, Sun, pointing towards the Sun]
SHI (4) [it sounds like, She, pointing towards a female member in your room, and say it out loud]
GO (5) [say it Go, and take 2 or 3 steps]
ROKKU (6) [imagine as you would rowing with oars in a canoe, show it as well]
HICHI (7) [it's a bit like sichi, but more like 'sit down', you will actually doing it]
HACHI (8) [sounds like 'hot seat' so you are standing up high]
KYU (9) [it sounds like 'cue' , you're doing this movement like you are 'rocking a baby']
JYU (10) [it sounds like, say it out loud, jewel, and you showing it as you would have a jewel ring on your ring finger]
That's it. Now you have the Japanese numbers with you! :)
Remember: Practice makes progress!
Have a great day!
Hello Józsi! 🙏❤️ Jó pihit nektek(családnak) 🙂
🙏
Félelmetes jövő....
@@katalindrzadorinesoos9411 Hát sajnos igen, és csak rosszabb lesz. ☝️🙏
de szeretnék egy helyen dolgozni legalább 10 évig.... de... 33 évesen jelenleg a 36. munkahelyen dolgozok (másod és harmadállás is belevan számolva) a legtovább az MPT-nél és az OMSZ(mentők)nél húztam le xD 4 illetve 5 évet....ha szarrá válik a munkahely nem várom meg a süllyedő hajót...lépek akkor is ha találok egy jobban fizetőt... ha megakarnak tartani fizessenek többet, de mivel itthon nem divat az emelés így inkább beszopja a cég a faszt és elengednek.... nem nekem kell a JÓ munkaerő....
Ezt már egyszer kifejtették..7.9 milliárd ember kell az AI kifejlesztéséhez,az iparhoz,aztán mikor feleslegesek lesznek ,elég lesz a világra 100-300 milló ember akit a gépek kiszolgálnak és atermészet is tudja regeneráni magát. Jó világ lesz ..a maradéknak.
Szervusz Józsi
Až AI nem eszik répát,minca rá szüksége Mint emberekre že.
Üdv
Nagyon sok japán beszél angolul manapság írni, olvasni, és beszélni is tudnak egészen jól. Sok japán turistacsoporttal futottam össze az elmúlt években mind elég szépen beszélt ahhoz képest. Pár jó Japán ismerőst is szereztem 😁
👍👍👍
milyen órád van?
Mi màs? Seiko
G shock
Szia! A napokban vettem részt itthon egy hétvégi szabadegyetemen, ahol többek között Dr. Palanovics Norbert Tokiói Magyar nagykövet volt a vendég online, aki az egyik legnagyobb problémának a japán társadalom elöregedését hozta fel problémának, illetve azt is említette, h például Japánnak tetszik a magyar családtámogatás és fiatal-támogatási modell, de nem merik bevezetni, mert félnek attól hogy az idős szavazó bázisnak nem fog tetszeni, akik meg attól félnek h emiatt kevesebb támogatást kapnának. Te hogy látod?
A pénztár automata nem A.I., hanem elvégeztetik velem, mint vásárlóval, a pénztáros munkáját. A munkahelyemen robotok hegesztenek. Utánna rengeteg munkaóra megy el arra, hogy emberek(hegesztők) javítják a robotok hibáit, olyan típusú hibákat, amiket egy ember soha nem csinálna.
Oké, de nézd meg 10-30 év múlva miket fog csinálni a robot.
Lehet már nem kell javítgatnod.
Zsíros sem 100%-osan a mostra gondolt, hanem hogy mi lesz, mi vár majd ránk.
@@Takitibi A gond ott van, hogy a robot nem ismeri fel, hogy hibázott, ami azért történik, mert nem tud alkalmazkodni nem várt helyzetekhez. Simán hegeszt tovább, hibásan. Ha mégis érzékel valami eltérést, nem korrigál, hanem hibakóddal leáll az egész berendezés, amit egy anyaszült humanoid indít újra. Jelenleg ez van.
@@bapro1715 De az még csak egy előre beállított program, nem egy AI.
Az AI lehet észre fogja venni, főleg ha még fejlődik.
@@Takitibi Persze, de sokan AI-nek tálalják, pl. a sajtóban rengeteg a mellébeszélés, vagy itt Zsíros is a pénztárautomatákat hozta példaként. Nyilvánvaló, hogy az automatizálás még nem mesterséges intelligencia.
@@bapro1715 Igazad van, Zsíros is "félre" mondta, de van benne valami amit mond.
Tényleg kevesebb kasszas kell az üzletekbe az önkiszolgálók miatt és ezek még csak gépek.
Sajnos tényleg egyre rosszabb lesz a helyzet, főleg az informatikai részlegen, sok embernek ugorhat a munkája 1-2 évtized múlva.
Pesti panelban laksz a családodat meg bérled mivel japánban azt is lehet és ezeket már egy évre előre megcsináltad a videókat amig kint voltál :)
Ne buktass le légyszi.
Én ezt valahogy úgy képzelem el, hasonlóan, mint Te Zsiros. Annyira fejlődik majd az AI, hogy egy idő után az emberek majd csak az AI programozására, a gépek, robotok karbantartására és kezdetben az előállítására kellenek majd. Ekkor sok-sok millió ember nagyon elszegényedik, elkezdődik egy népesség fogyatkozás, hisz, ha az emberek nem tudnak megélni, akkor miért, milyen célból szülnének újabb szegényeket, akik már születésük pillanatában csórók lesznek. Majd lesz egy ugrás, amikor majd már a gépek gyártásához, karbantartásához és az AI programozásához sem kellenek majd az emberek, és remélem előbb, de ekkor majd muszáj lesz a világnak elgondolkodnia, hogy minek a gép, az AI, ha nem lesznek már emberek, hisz konkrétan már tényleg senki sem fog tudni dolgozni. Így felmerül az, hogy oké, akkor térjünk vissza az AI és a robotok nélküli életre, de akkor ez a rendszer már nem fogja hagyni. Tehát ebben Musknak nagyon igaza van, kell egy globális fizetés, mert enélkül az egésznek semmi értelme. Ha ez meglesz, akkor az emberek élni fognak, fizetést fognak kapni a semmire és a robotoknak és az AI-nak is továbbra is haszna lesz. Ez egyben egy félelmetes, de vágyott állapot is. Kíváncsi lennék, akkor majd élő emberek munka helyett mit fognak tenni. Pénzük lesz, életük lesz, de mit kezdenek majd vele. Vagy egyszerűen csak élünk majd szépen gondtalanul és tettek nélkül szimbiózisban a robotokkal és az AI-al. Az is érdekelne, hogy ez vajon mikor valósul meg. Viszont addig, amíg a társadalom újra kitalálja magát, addig egy elég rossz világ lesz.
Szeretek egy témáa több oldalról is körbejárni, kérni se kellett hogy meglegyen.
Köszi!😁
Az AI átveszi az uralmat és leszámol Zsírossal a szerszámos fészerben! ;)
Azért van ott annyi balta, h fel tudja venni a harcot a Skynetes terminátor puncikkal:D
13:00
ez a lényeg a munka alapu társadalom nem tartható fenn .. mert a gépek kitolják
a munkaerőt ...
de eleve annyi tök felesleges totálisan felesleges munkakör van .. pl mint a mukormos
meg a pénztáros .. amik lényegileg azé vannak hogy munkát ergo megélhetést adjanak
valakinek ..
az egész egy ördögi kör .. majd alapjövedelemmel meg világkommunizmussal akarják ezt a dilemmát
megoldani mondom .. 2030ig .. Klaus Swabbogár is megmondta ...
de amugy meg a regnáló legfelső elitnek meg nem lesz kedve 8 milliárd emberhez ..
a georgai köveken amcsiban ottvan hogy olyan félmilliárd bőven elég a földre ..
ott van több nyelven el lehet olvasni ..
nemnagyon létezik már ma se meló amit ha nem akarnak vagy AI-ra vagy valami herkenyu
ne tudná megcsinálni .. az árufeltöltéstől a könyveléseken át .. tökmind1 mi ...
17:20 Érdekes amit mondasz, főleg azért mert ezt már mástól is halottam, keressetek rá Hossó Andrea podcast beszélgetéseire akár az Ultrahang csatornán vagy Fekete Rita csatornáján, és ez a globális alap jövedelem többször is elhangzik, csak nem pont az AI problémáját taglalják, hanem politikai oldalról közelítik meg, érdemes meghallgatni több műsort Andreával, mert olyanokat mond, hogy az ember lefossa a bokáját!
Az ötödik elem címü film jutott eszembe erről.
.. 😊
A videó érdekes volt, láttam az előzményt is.
Viszont az AI kitekintő nagyon félrement. Egyrészt az AI nem értése, sci-fikből átemelt fantáziák valóságként kezelése miatt. Ez nem segít. De ezt előttem más már jól leírta. Másrészt: Nézz utána, hogy miről szólt a luddizmus utolsó hulláma (azaz nem az elsők), mikor volt, és mekkora butaságnak tűnik így utólag, ismerve a történelmet, az azóta eltelt időt. Tanuljunk a történelemből. A jövőt nem látjuk, de a múltból sokmindenre találhatunk analógiát. Erre is. Számtalant.
"Itt a felvételi többet számít, mint a papírmutogatás."
Ez itthon programozóként már 15 éve is így volt. Semmit sem számít a diploma vagy a nyelvvizsgapapír, csak a tudás.
"Ha be tudod magolni az anyagot, akkor kapsz diplomát."
Biztos van olyan szak, de programozó diplománál nem ez volt a tapasztalatom.
Ki mondja, hogy Einstein szinten áll az A.I.?
Majd 10-15 èv mulva amikor vissza nèzzük Ezt a videot:)
Magyarországon már összeomlott. :)))
Na akkor most megint ide okoskodok, legalább most valamennyire kapcsolódik is a szakmámhoz a téma.
A mesterséges intelligencia sajnos egy nem jól megválasztott név és emiatt sokan félreértik a működését/felhasználhatóságát. Most nagyon meglepő dolgot fogok mondani: Az MI(AI) valójában nem egy intelligens lény hanem egy bonyolult program ami a rengeteg beérkező információra egyre jobb válaszokat ad és az egésznek a lényege, hogy öntanuló. Szóval továbbra sincs lelke, akarata, vágyai, érzelmei, nincs öntudata és nem tud a semmiből alkotni illetve a fejlesztőitől is erősen függ, hogy milyen típusú kimeneteket produkál pl. ezért nem lehet rávenni, hogy szélsőséges ideológiákat pozitívan állítson be. És amíg digitális elektronikát alkalmazunk ezek működtetésére addig ez nem is fog tudni megváltozni. Valóban sokat fejlődött az elmúlt években de továbbra is csak egy chatbot, illetve ügyes montázs alkotóról beszélünk. Pont annyi értelme van az AI-t összehasonlítani az emberrel, mint egy traktort, nyilván az összes traktorról elmondhatjuk, hogy mindent embert lenyomnak ekehúzásban.
Nagyjából annyi változást várjunk az AI-tól, mint pl anno az elektromos áram bevezetésétől, tehát nagyon sokat. De nem lesz nagyobb munkanélküliség, nem lesz világvége, nem lesz rosszabb minden, csak más lesz. A változás állandó aki ehhez nem tud adaptálódni mennyen el remetének vagy keressen valami kommunát, továbbra is vannak olyan emberek és közösségek akik szinte középkori módon élnek. A világvége várás is több ezer éve velünk van, mindig minden öreg azt gondolta, hogy egyre jobban romlik a társadalom és közeleg a pusztulás.
Ez a sok rémes spekuláció meg konteó csak az emberi ostobaság és a még nagyobb tudatlanság műve. Továbbra is azt tudom mondani, hogy vagy vegyétek a fáradtságot és tanuljatok, hogy lelki békére leljetek vagy fogadjátok el, hogy nem lesz mindenre rálátásotok és szintén a lelki békére törekedjetek. Én meg továbbra is végzem a munkámat, hogy jobb eszközöket állítsunk elő amiken pl az AI is jobban fog futni.
Az alapjövedelem a véleményem szerint nem egy járható út, vagy azonnali inflációt okozna és továbbra se élne jobban senki vagy ha nem ez akkor eléggé értelmetlenné tenné sok ember életét, mert továbbra is az emberek 80-90% egyszerű melós ember aki máskülönben nem tudná értelmesen eltölteni a szabad idejét. Az AI-tól illetve még ehhez erősen hozzákapcsolódó energetikai áttörésektől inkább valami olyasmit várunk, hogy sok most fizetős szolgáltatás és termék ingyenessé válik és az alap jólétet növeli de a foglalkoztatottságot nem fogja érdemben csökkenteni ahogy azt a gőzgépek se tették, illetve az automatizált gyártósorok se.
Nem középkori módon élésnek nevezném, hanem természetes életmódnak.
Ez a filmrészlet pedig megmaradt.
"Remélem egyszer az emberi természetünk túlszárnyalja a technológiánkat."
A technikai fejlődés kicsit sem érdekel, az emberi igen.
"A fejlődés nem azt jelenti, hogy korszerűsítjük az iskolát, hanem azt, hogy a gyerekek fejlődnek. "
@karolyidenes6863: 👍Nem szeretem a hosszú okoskodó kommenteket,de most nem bántam meg,hogy ezt elolvastam! Jól látod a helyzetet, jól megfogalmaztad, remélem sokan olvassák,és megértik!
@@gaborvadasz6237 Köszönöm szépen! Én még át is futottam az előttem lévőket, hátha valaki megfogalmazta kb ugyan ezt de nem sajnos. Viszont a félelem az annál több volt.
@@mandulazold6237 Miből vannak az idézetek?
Nagyon jó és nagyon pontos komment. Az AI rettegés a következő konteo a mindenről rettegő embereknek, akik régen boszorkányt égettek, aztán szövőgépeket vertek szét, múlt héten kapával nekimentek a Google Streetview autójának, most meg az AI-tól rettegnek. Ha jön egy új, majd elfelejtik és jön valami sokadik hülyeség, amiről megint lehet fosni.
Az viszont szomorú, hogy mondjuk úgy influenszerek is határozott véleményt formálnak dolgokról úgy, hogy nem veszik figyelembe, hogy az általuk mondott dolgokat lesznek, akik készpénznek veszik.
👍🍺🍺🍺🍺🍺🍺😁😁😁
Bocs, ezt a Twitter dolgot muszáj kommentálnom, mert ez szerintem teljesen nem így van. Adott volt egy veszteséges vállalat, amit megvett a Musk. Ész nélkül kirugott egy csomó embert, majd egy részét azonnal visszavette. A cég ugyanúgy veszteséges, nem lepődnék meg, ha lehúzná a rolót. Nem, ez nem egy csoda, és nem kéne ünnepelni, hogy az a megoldás, hogy kirugunk mindenkit a francba. Ráadásul pont a melóst rugták ki, nem a vezető réteget, ami tényleg kolonc lehetett. De itt a lényeg sikkad el: a Twitter gazdaságilag életképtelen koncepció.
Ne fessük az ördögöt a falra,mert még Skynet öntudatra ébred 😀😂😂😂
jó beszélsz amugy Józsikám igen jól .. mert így van
a poroszos oktatás pont erről szól .. visszbüfizni amit a tanítónéni mond ..
ezzel viszont a munkaerőpiacon nem tudsz érvényesülni .. mert valóban hiába a diploma ..
van aki 3mal is utcát söpör .. a 80-90es években jött be ez hogy nem kell szakma
diploma kell .. aztán 2000 után már kezdett a parszt is rájönni hogy lehet hogy van diploma
de külföldön egy jó szakmával 5x jobban élek mint itthon ...
nade ez az hogy se a fogyasztói társadalom nem tartható má fenn sokáig .. mer szétbasszuk
a bolygót ... de a munka alapu társadalom tehát a munka + bér alapu társadalom se
tartható igazából .. fenn .. egyrészt mert egyre több az ember a földön .. na nem japánba
meg európába de amugy meg ja ... oszt lesznek itt még népvándorlások természetesek is
meg mesterségesek is ... oszt egész egyszeruen amit összefoglaló néven modern társadalmaknak
vagy nyugatias modernitásnak nevezünk meg az ezzel társuló létberedezkedés .. csak simán
összeomlik ...
majd megoldásként a NWO be akarja majd vezetni a világkommunizmust .. mint megoldást ..
na hát lesz az minden .. az qrvaélet .. főleg világdiktatura .. az egész világ olyan szépség
lesz mint észak korea ...
szval kurva nagy a gáz .. nemcsak mer bekekurják a radioaktiv vizet az óceánba .. meg lehet
a közeljövőben lebaszanak 1-2 taktikai atomot ide meg oda ...
hanem mindenhogy ...
ez a fajta társadalmi beredezkedés ahogy élünk sehol se tartható má fenn max .. pár évtizedig ..
aztán lesz egy baszi nagy összeomlás .. oszt valszeg a 8milliárd ember fele megy a lecsóba ..
Fele? Inkább úgy 95 %-a
@@laszloerdesz3884 nem egy kataklizma lesz hanem egy folyamat...
Lesz pàr évtized ... De félmilliárd ember elég lesz az elitnek...
De az már nem ember lesz hanem valami Android..félig gép félig ember
Valami transhumanista kreàlmàny
@@Paxxxable Persze hogy elhúzódik a Husvét szigeteken 200 évig tartott.
@@laszloerdesz3884 az nem kifejezetten ugyanaz a story ami most megy...
@@Paxxxable Nagyjából az. Véges erőforrások amik kifogytak, és nem voltak pótolhatóak kívülről. A világűr egy szép álom, ahogy a hajózás is az volt a szigeten a fák kiirtása után.
Gondolom nem sok időd van playstationnel játszani Zsíros, viszont youtube-on meg tudod nézni a Detroit : Become Human nevezetű játékot. Iszonyatosan kemény történet az AI-ról. Nagyon sikeres játék nem véletlenül. Ha van napi fél órád vagy kedved nézni a gameplayt, ajánlom. Nekem jobban tetszett mint bármelyik film vagy sorozat. Nagyon kemény jövőképet fest.
👍
Nagyon libsi az a 10 es lista csatorna...
Az AI-tól azért nem kell ennyire félni. A gazdaság át fog alakulni mint minden ipari forradalom után, de az emberek kelleni fognak továbbra is. Szóval nyugi.
Mire?
Mire fog átalakulni ? Az első ipari forradalom után mikor a gőzgépek elvették az emberek munkáját olyan óriás iparágak jöttek létre mint a turizmus , sport ezekben 100 milliók dolgoznak. Már most is vannak tervek olyan munka átszervezésekre amelyekben az emberek egymással foglalkoznak. Pl. Otthonápolás , idősek gondozása , gyermek gondozás stb. Ezeket az AI soha nem fogja átvenni. Viszont egy elidősődő társadalomban az emberek életminőségét ez javítaná. Persze tudom hogy ez nem egyszerű, mert nagyon sokan megszokták hogy irodákban tengnek lengnek, és igazán értékes munkát nem végeznek, de ez már nem a AI bűne, ez emberi butaság.@@ZsirosDeszka
Csak egyetlen kérés jár a fejemben az AI val kapcsolatban...: ha az ember feleslegessé válik a termelésben a kész terméket ki fogja megvenni? mert azt értem, hogy a gép hatékonyabban, olcsobban dolgozik, de ha az egybites ember munka nélkül marad, nincs lové akkor nincs bevétel se... innnentöl öngol az egész
Hát persze.
Sajnálom azokat akik humán tanulmányokat folytatnak. Azokkal mi lesz?
Na ez az.
@@ZsirosDeszka Hogy érted? Én történelmet tanultam, és sajnos itthon se tudom pénzre váltani. Ott a hasonló végzettségűekkel mi a helyzet?
Jól látod a közeljövő társadalmi gondjait.
Ej Zsiros ezt nem gondoltam volna , Ai.-t nem lehet emberi mércével illetve IQ-van mérni. Ha kapacitásról beszélünk ember az agya nagyából 10%-át használja ki ha Ai.-t ha úgy vesszük 3%-át se használja . szóval aggodalomra nincs ok.
Jó a háttér mesteremberre vall.
Zsíros most vitatkoznék veled Magyarországgal kapcsolatban. Keleti pu.-ban magam láttam filippinókat MÁV-os hacukában. Pl a Flirt modern villanyvonatból szívta le kis gurulós géppel a wc beltartalmát. De ugyanezt tapasztalta ismerősöm a Nyugati pu-nál. S Sopronba most vesznek fel indonéz vagy mit tudom én honnan jövőket munkára. De az egyik csatornámat követő hölgy mesélte, hogy őt mint magyart most rúgták ki Veszprémben a fiával egy cégtől mert filippinókat olcsóbban hoztak be a helyükre. Annyira lecsökkent hazánkban a munkavállaló, hogy pl aksi gyárakba meg a smasung gödi telepére külföldi ázsiai dolgozókat hoztak be.
Pont ezen gondolkodtam , hogy az AI nem felvalt minket hanem levalt , es imgyen penzt meg senki nem fog osztogatni :/
Valami olyasmi. Elavultunk, csere!🥹
És ha nagyon harcias lesz Japán, akkor hagyományos erővel nem lesz lehetséges leszerelni, nem marad más, mint a már bevált kényszerítő erő. Félek. Pusztító indulatokkal és erőkkel játszik az emberiség. Ukrajna csak a bemelegítés volt.
A fiamnak Németbe a parkolásnál magától parkol be az autó két kocsi közé.
Legjobb Youteber vagy Zsíros,egeret gondolom meg stukkoltad amihez beszélsz a markodban , mert nem nagyon cincog.Óriási forma vagy toljad a vidiket ezerrel,ezen élek!
Ez lesz majd az új értekrend hogy nem lesz semmid és boldog leszel 🤷🏻♂️😑 nem támogatom az ilyen dolgokat. Nem vagyunk egyformák..mert nem tudunk és nem is kell hogy egyformák legyünk :D nem működne,akkor sem ha lenne egy nagy reset gomb..hétfőn reggel 6kor bumm mindenki egyenlő mindenkinek ugyananyija van.. Én többet akarok..teszek érte..több dolgom lesz ennyi.. De akkor se működne hogy ha mindenki szó szerint egyforma lenne és egyforma képességekkel rendelkeznénk egyszer úgyis lenne valami diferencia és változás lenne belőle ami előbb utóbb odavezetne ahol most vagyunk..agyfasz mi?🤯 valaki tamogatná ezeket a dolgokat valaki nem..lenne egy Mainstream vonal meg lenne egy szeparatista vonal egyből..pont mint ma :D vagy majd olyan lesz az új világ mint a mad maxben 😂🤣 kocsik már megvannak hozzá 😂🤣
😂
Szevasz Zsíros! Kérdésem: van-e sorkötelezettség Japánban? Ha igen, Fellelhető-e még a határtalan alávetettség, a filmekből megismert japán kegyetlenség és hűség? Kérlek készíts egy videot ebben a témában. Köszönöm előre is.
Szia! Nincs, de be akarják vezetni.
@@ZsirosDeszka Köszönöm
Japánt a rohamosan elöregedő társadalma fogja nagyon nehéz helyzetbe hozni.
Zsíros a Te nagylányod mit tanul? Vagy mi szeretne lenni? Néha utalhatnál az ő korosztályára, hogy mit szeretnének az életben 😎🤠
Sajnos nem tudok eleget a japán társadalomról hogy lássam mennyire omlik vagy se. Amit én látok, hogy vannak akik aktívan igyekeznek a japán társadalmat valahogy visszaterelni a hagyományok útjára.
A Keszthelyi Életfa iskola Alapítvány japán kurátor nője Okuba Nobuko is egy ilyen aktív ember, aki tanulmányt írt, az USA kultúra negatív befolyásáról a japán hagyományokra és kultúrára. A keszthelyi óvoda és iskola szerves műveltségű oktatásának pozitív tapasztalatai alapján kezdték átültetni a 2007-2008-as évektől a japán iskolarendszerbe, de sajnos arról nem tudok, hogy ez mennyire volt sikeres.
Hogy a globalista folyamatok ott is hatnak, abban biztos vagyok. De hogy ez milyen mértékű, vagy milyen társadalmi hatások vannak, arról nincs tényszerű ismeretem, de szerintem másnak se.
👍
Az AI témával kapcsolatban szerintem ez nagyon borulátó hozzállás. Bárcsak ott tartanánk, hogy az AI elvégezze mindenki feladatát. De, ha meg is valósul, és remélem, hogy meg fog valósulni, akkor mi nem fogunk dolgozni, de akkor jöhet az alapjövedelem. Már most elég sok ember él így a világban, úgy, hogy nem a szénbányában dolgozik, és mégis keres pénz. Sőt sok pénzt, sőt ellenszolgáltatás nélkül. Musk a szememben inkább egy szélhámos, akinek néha van pár jó ötlete, de, ha nem kapná az állami támogatást a NASA-tól az űripar koncepciójának megváltoztatásának kedvéért, meg nem játszana a crypto valutával, bajban lenne. Az AI miatt félelem szerintem teljesen analóg az ipari forradalomnál jelentkező félelemmel, amikor a gőzgép vette el a munkát. Mi történt? Valakire nem volt szükség, valakire igen. A munkapiac szerkezete, és a munkakínálat jellege változott. Az emberi képességek határát még nem értük el. A pénznek mozgásba kell maradnia, mertha nincs felvevőpiac, akkor hiába termel az ipar, nem veszik meg a terméket. Tehát leegyszerűsítve oda kell adnia a zsetont a népnek, mert akkor megáll a verkli. Az, hogy ezt hogyan tudod látszólag igazságosan megoldani, vagyis úgy odadni, hogy nem a munkamennyiség a vetítési alap, hanem valami más, az már egy érdekes kérdés. De vagy megoldjuk, bagy megpusztulunk AI ide vagy oda. Mert elpusztít minket más is addig, és nem ez lesz a legnagyobb gondunk.
Ó a Japán gazdaság, nagyon fel fog futni a közeljövőben, főként a fegyvergyártás és vele együtt minden, de kétes dicsőség lesz ez, ugyanis Amerika már most berángatta Japánt a Kína-Kína, azaz a tajvani háborúba. Proxi háború lesz ez is, mint az ukrajnai. Nem túl szép jövőkép Japánnak.
Népesség csökkentésre kiválónak tűnik a levezetésed szerint sz AI. Kari Geri angolt tanultak biztosan 😂
😂
Azt értettem Piros deszka vagyok a beköszöntèsnèl.
túlértékeled az "AI"-t.. nem, nem vagy hülyébb nála :)
csak egy okosabb kereső/szöveg értelmező és szöveggenerátor. Attól még nem okos, fingja sincs arról, hogy mit csinál.
Semmi köze Einsteinhez, de még átlag pistikétől is messze van.
Olyan kedves kultúr paraszt vagy. “Az emberünk így, az emberünk úgy…”
Hey meeeen this is not kibeba**zott Dzs Tí Éj. Ez itt not Amerika, ez a fucking magyar nyelv. Hey bro 🤷♂️😅
Minden videó elején bemutatkoznak. Márk és Donát. Nekem ezen felül tetszett a reakció videód!
Kedves Yamato emberek✨!
Egy kiotói gyógyító tanfolyam után bejártam a Kurama-templomot, Sanatkrama, egy Arkturuszi országból, és felfedeztem egy titokzatos cégtáblát.
Buddha halála után
5,67 milliárd év után jelent meg ezen a világon.
Azt mondják, hogy Maitreya Bodhisattvát őrzi, aki megmenti az emberiséget.
Ez egy olyan cégér, amely már régóta létezik.
Azt kaptam, hogy a Yamato faj megmenti az emberiséget
Sanyi!
Totál más van!
Oké, vannak területek, azok részei, ahol egy ia - iÁ - program eldöcög, DE
az életben szinte semmit nem tudd megcsinálni az IA!
Kezd el nézni körülötted élőket, mit csinálnak, azt tudja csinálni az IA? Ugyan már!
És az IA működésének biztosítása, felügyelete, kiszolgálása döbbenetesen sok emberi munkát fog igényelni!
Sok munka fog jelentősen mássá alakúlni, ez oké.
De nem megszünni, esetleg csak azok számára, akik nem akarnak változtatni, hanem azt szeretnék csinálni, amit, ahogy apáik, anyáik!
oké?
pl. magyarba borzalmas a parlagfű, emberek megoldhatnák, de nem teszük, most hagyjuk miért nem. Az IA megteszi? Letudja vágni az egész ország területén növögető vakert? NEM! Ja megszervezni igen, de ahozz a szándék kell az emberektől, hogy emberi módon nem vágtuk le, nem írtottuk, de ahogy az IA mondja - ? - úgy megtesszük, mert megtenni azEmbereknek kell!
Ugye?
Hát jobb lesz felkeresni John Connort.