Mennyivel empatikusabb és emberibb lett András - mennyire fontosak ezek a beszélgetések - Istenkeresésünkben. Most Erzsébettel való beszélgetésre gondolok. Számomra ez az a jó gyümölcs, ami megmutatta a fát. Köszönöm.
Istenre mutat az, hogy mind Erzsébet, mind Dániel hangsúlyozza, hogy még élni akar. Az nem világos, hogy amikor eljön AZ a pillanat, hogyan tudatnák, hogy épp akkor, és nem később szeretnének meghalni. Ha előre megmondják, hogy pl. Akkor, amikor nehezen veszik a levegőt, már semmit sem tudnának tenni, ha közben meggondoltàk...
Ha Tokodi László képviseli a katolikus egyház álláspontját, akkor ne csodálkozzunk, hogy üresek a katolikus templomok. Abszolút nincs mondanivalója. Miért vállalta el az interjút? Nyilvánvaló, hogy nincs tisztában a kvalitásával. A leggyengébb mondata: "Ha szenvedésre gondolunk, akkor valakik mindjárt behozzák az értelmi fogyatékosokat, ugye akkor nekik eutanázia az útjuk vagy nem?!" (10:40) Már hallottam őt a "Szólj be a papnak!"-ban is, ott is gyenge volt, de úgy látszik no kontroll, no önreflexió. Hodász András, mint mindig felkészült, értelmes kérdéseket tesz, jól érvel, élvezhetően kommunikál. Dunavölgyi Erzsébet fogadja együttérzésemet, nagyon sajnálom a betegsége miatt!
Tokodi László atya abban a kápolnában szolgál, ahova én is jártam…Rengeteg hívő társammal együtt már más templomba járunk vasárnaponként…nagyon szomorú ez…
De "értelmesen, hittel szenvedni" csak és kizárólag önszántunkból, szabad akaratunkból lehet! Rákényszeríteni senkit sem lehet. Az pedig hogy egyáltalán szájára veszi Karsai életét, és egyáltalán bármit gondolkozik róla, hogy egészségesként mit gondolt - ezt én utasítom vissza-
László atyát 10 perc után áttekertem azzal a véleményemmel, hogy akkor hagyjuk a kat. egyház tanait a kat. hívőknek, de ne a tanok alapján alkossunk szabályozást. Erzsébet meg nagyon jó fej, hallgattam volna még. Egy szempontot viszont nagyon hiányoltam. Erzsébet mondta, hogy és akkor összehívja a családot, aztán jól beveszi a szert és vége. Igen ám, de el fog jutni oda, hogy azt a szert nem tudja megfogni, a szájához emelni és talán még meginni sem. Akkor viszont ki fogja ezt helyette neki megtenni, annak a valakinek lesz-e elszámolni valója Istennel a tettéért, vagy lesz olyan szakma, hogy "halál angyala"? Az abortusznál is egy súlyos kérdés, hogy van a kismama és jogai, a magzat és jogai, meg van az orvos, aki a beavatkozást elvégzi, akivel többnyire senki nem foglalkozik.
Azt hiszem , hogy lesz ilyen szakma, mert a jelenlegi " haladó" ideológiák egyre toleránsabbak egyre megengedőbbek. Ahogyan az ember száműzi majd az Istenhitet, egyre jobban hirdeti a " most élsz" szlogent, és messze száműzi a lelkiismeretet úgy fognak szaporodni a halál angyalai. Hol van a határ- kérdezi Hodász atya ? Éppen ez az, hogy nem lesz határ, hiszen a beteg idősek, vagy a betegen nyomorékon születettek a szellemi fogyatékosok egyre nagyobb terhet fognak jelenteni a társadalmaknak és az egoista ,ateista ember kőnnyedén fogja kimondani, hogy EUTanáziát mindnek!
El kéne látogatnia sérült emberek közé Ĺászló atyának. A szenvedés mindig nagyon szar dolog. Mesélje el, hogy hol van megírva, hogy a szenvedés, ha utólér, kötelező program legyen számomra. Az eutanázia alapvetése ,hogy azt nem külső hatalom dönti el. Életvégi döntésnek kell lennie.
@@zsuzsannaszilagyi537 a születés/szülés is egy fájdalmas, véres csata: ezt a kis újszülött baba sem spórolja meg, hanem megküzd azért, hogy a szorongattatásból kiutat találjon és "kivonuljon" (Exodus), és ott aztán akkor nagy öröm is van...
Ez a László pap abszolút nincs tudatában annak, amiről próbál véleményt alkotni, bár nem sok sikerrel, és egyáltalán semmi meggyőző nincs abban, amit összehord! Ha Ő lenne abban a helyzetben, állapotban, hogy tiszta tudattal van bezárva a testébe, úgy kellene végigszenvednie a napokat, heteket, hónapokat, hogy teljesen kiszolgáltatott és fájdalmai is vannak, lehet nem ezeket mondaná! Ezt a "véleményt" rossz volt hallgatni. Ez egy vallásos fanatizmus!!
Hát en se nem vagyok katolikus, se nem domonkos, de ennel meg en is hitelesebb ervelnék az élet mellett. Valahogy gondolat nélkülinek érzem. Tudományosan, emberi szempontokat figyelembe véve magyarázza azt, amibe hitből kellene bele állni.
Hitből??? Hát nehogy már nekem valaki a hite miatt megmondja, hogy hogyan éljek, vagy megmondja mi legyen kötelező/megengedett egy társadalomban HITBŐL! A hit mindenki magánügye, csinálja ha akarja, de semmiféle indoka nem lehet a közös ügyeknek!
@@8as3gyza hit nem magánügy, hanem kőkeményen megy a keresztények üldözése. Nagyon is közügy a hit, csak éppen a hívő embert módszeresen be akarják zárni a hitével a templomokba. Sokszor és sokan még a keresztények sem tudják, hogy tulajdonképpen mit is jelent megkereszteltnek lenni. Az Úr Jézus Krisztus legyőzte a halált: a feltámadásával igazolta, hogy nincs halál... Ebben kell megerősödnie minden keresztény = megkeresztelt embernek! Dicsértessék a Jézus Krisztus 🙏
Tudományosan kell magyarázni ezt a kérdést, mert a tudomány jelenti a tudást. A hitnek nincs köze semmihez, mert az csak őskorból visszamaradt sötét babona.
@@alajos-derek1669a tudomány egy csomó kérdésre nem ad választ. Keressen rá az MTA elnökével - Freund Tamás agykutatóval - '19-ben folytatott beszélgetésre illetve annak egy 11 perces kiragadott részletére, amelyet a Magyar Ateista Társaság tett elérhetővé TH-cam-on... "Egy este Freud Tamás agykutatóval (reszlet)"
semmilyen viszonyban nincs az atya a realitással, ez nagyon elméleti volt és sajnos nem veszi figyelembe azt, aki ilyen helyzetben él nap mint nap, akár évtizedekig. Sőt, a környezetükben levőket sem. Sokkal hitelesebbek azok az egyhazi személyek, akik gyakorlati példákkal közvetítik a hitüket és az értékrendjüket, merik "bepiszkitani" a kezüket. Értem, hogy ő elméleti, oktató rend tagja, de akkor mondja azt h ez a dolog filozófiai oldala, de megélni mindezt nyilván más.
Nekem nagy biztonságérzetet adna, ha az állam biztosítana egy gyors és fájdalom mentes lehetőséget a távozásra. Úgy valószínűleg tovább is mernék maradni, ha egyszer olyan helyzetbe kerülök. Így valószínűleg elsietem majd, úgy leszek vele, hogy inkább megyek korábban, amíg biztosan az én kezemben van a döntés. Persze jöhet bármikor olyan helyzet, amitől hirtelen teljesen kiszolgáltatottá válik az ember. Szerintem a halál ugyanolyan ajándék lehet mint az élet, ha annak már nincs értelme. Nem hiszek istenben, de úgy vagyok vele ha létezik és jó, akkor megérti, ha meg gonosz akkor előbb-utóbb úgyis el kell kapni és leszámolni vele.
Ez az, hogy keresztényként mindig van értelme az életnek. Az meg, hogy ha Isten jó akkor köteles elfogadni azt, ahogy én gondolkodok az meg szerintem kicsit érdekes gondolatmenet és elég messzire vezet, mert így akkor bármit igazolhat magának az ember "mondván ha is Isten jó akkor mindent megért és igazából csinálhatom amit akarok"
@@adamrieger538Én ugyan nem vagyok vallásos, de még így se gondolom azt, hogy azt csinálhatom amit akarok. Simán úgy gondolom, hogy ha mondjuk ártok másnak, úgy, hogy az sosem derül ki, akkor is az én életem lesz kevesebb. Egyre inkább elvágom vele magam az őszinte igazi érzésektől mindenkivel szemben. Apránként, de minden alkalommal létre jön bennem valami amit senki nem ismerhet, és végül kivész az életből a valódiság.
@@sternerregnix6524 Én keresztény vagyok,de sok sok kereszténynek,nincsenek ilyen igaz bölcs gondolatai,és értékrendje ! Jó volt olvasni a hozzászólását ! Mert ez is egy bizonyosság,hogy lelkiismeret törvénye minden emberbe bele lett kódolva !
@@sternerregnix6524 Ezek mindenképpen szép gondolatok, csak én kicsit azt érzem, hogy ha nincs egy objektív iránytű akkor azért az ember könnyen befolyásolható és tud torzulni is a lelkiismeret. De ez alapján amit írtál eléggé olyan mintha te is úgy gondolnád, hogy van egy objektív erkölcsi rend. Egyébként pedig köszönöm a higgadt és tiszteletteljes választ!
Én még mindig nem értem, hogy az euthanásiáról mindig csak csak a kereztény hívők gondolat-és érvrendszere alapján beszélünk. Mi van az agnosztikusokkal, nem hívőkkel ..más vallásúakkal.stb.
Csatlakozok az előttem szólókhoz; ennek az adásnak az első felét nem szabadott volna leadni. Tisztelem mindenki hitét, és külön tisztelem az András önzetlen munkáját, de ezek az elhangzott szerencsétlen közhelyek megmutatták, hogy az atya minden bizonnyal még csak nem is beszélgetett olyan emberrel, aki valódi szenvedést élt át. Nem vagyok hívő, így nem tudom eldönteni, hogy a nyilatkozattal van gond, vagy az egyház állásfoglalásával ebben a kérdésben. Egy hitében élő szerzetestől sokkal többet vártam, és el tudom képzelni, hogy hozzám képest egy hivő embernek mekkora lehet a csalódása.
Az atya nagyon magasztos dolgokról beszél , de a kiszolgáltatottság , fájdalom nem biztos , hogy annyira meg tudja nemesíteni a szenvedő embert , azt gondolom
Őszintén kívánom a hölgynek, hogy találja meg az élete értelmét ebben a rettenetes betegségben is! Viktor Frankl műveit ajánlom ennek kapcsán mindenkinek! . A latrok lábának eltörése nem hiszem, hogy eutanáziának számít egyébként...inkább hangzik nekem gyorsított kivégzésnek...
Frankl szerencsère túlélte a koncentrációs tábort, évtizedekkel. Erzsébet viszont napról napra kiszolgáltatottabb, és tudja, hogy haldoklik, és a végén tiszta tudattal fog megfulladni. Ezen Frankl gondolatai sem segítenek.
Furcsa mert szeretem a csatornád de az első beszélgetés nekem ritka kínos volt hogy egy normális egybefüggő mondat nem hangzik el. Nagyon rossz érvelése van az úrnak.
László atya szerintem nem érti a problémát, nem mer a hitetlen szenvedővel együtt érezni, azért is nem tudott a kérdésre választ adni. Na meg persze az Anyaszentegyház nézetét nem meri bonckés alá tenni.
László atya semmi értelmeset nem tudott hozzátenni, ha többi pap is hasonló, akkor a hívek száma erősen le fog csökkenni. Ezeket a dogmákat már túlhaladtuk
Én úgy gondolom vannak bizonyos kérdések, melyet egy embernek saját magának kell eldöntenie ugyan úgy, mint a transzcendenciával való viszonyát. Ha az én megértési képességem korlátozott a menny - pokol filozófiára, a reinkarnáció filozófiájára, vagy magára az Isteni filozófiára vallási hovatartozástól függetlenül, vajmi kevés vigasz a majdani üdvözülés. Az életem hátralévő része, mikor is levegőt venni már fájdalmas, gyűlöletben telne teszem azt az egészségesek, az orvosok, a szenvedésemet bármilyen módon támogatók iránt. Etikátlannak gondolom hit szemszögéből tekinteni ilyesmire, mert a hit, mint már írtam, az enyém kell, hogy legyen mind a misztikus élményeim, mind az anyaghoz vonzódásom révén, mert az is hit, hogy nem hiszek. Pláne, hogy a misztikus élmény egy ajándék, nem pedig evidencia, hiába mesélek áhítattal egy velem megesett csodát, ha azt a másik egy szimpla véletlennek titulálja. Írom ezt "vallási hontalanként", aki meg van arról győződve, hogy létezik Isten, csak az egyházi politikákkal nem bírok azonosulni.
Ha én például azt kérdezném Öntől, hogy elhiszi-e, hogy az íróasztalomon egy aktatáska hever, mit válaszolna? Válaszától függetlenül, tehát akár hiszi, akár nem, az a táska attól még ott lenne (vagy éppenséggel nem). Tehát az Ön tévedése szerintem abban áll, hogy azt gondolja,hogy a hit teremti meg a valóságot, nem pedig fordítva, azaz a valóságra (igazságra) alapozza valaki a hitét. De annyiban egyetértek, hogy nem a hit felől kell megközelíteni a kérdést.
Ha az Isten és az Egyház véleménye egy, akkor minek a teológia, mint tudomány? Ha eleve kizárjuk a fejlődés lehetőségét, akkor minek az összes okoskodás? Minek egy bölcselkedő rend, ha már mindent tudunk? Akkor inkább menjen a szenvedők közé és fogja a kezüket. Templomba járó katolikus vagyok, de az ilyen mértékű részvétlenség és az alázat hiánya, mint ennél a papnál, igazán feldühít!
Nem derült ki viszont,hogy az osztrák modellnél mi a helyzet akkor, ha ugyan a döntés nyilvánvalósága egyértelmű, de a beteg cselekvőképtelen. Ki adhatja be a szert? Az orvos fogja, vagy ha van bátor családtag, akkor ő, vagy az kizárt?
Mivel érthetetlen módon nem hangzik el a videóban, ezért leírom, hogy mi a katolikus (de gyakorlatilag összkeresztény) álláspont az eutanáziáról: A keresztény (biblikus) megközelítés, hogy a saját életem nem rólam szól. Nem az enyém. Nem kiérdemeltem, hanem kaptam. Ajándék. Mivel nem tőlem van, nem rendelkezhetek sem arról, hogy megkapom-e (születés), sem pedig arról, hogy mikor adom vissza (halál). Ez Isten joga, ha úgy tetszik kiváltsága. Az életet az örömmel és a szenvedéssel együtt kapjuk, "csomagban". Nem csak öröm és nem csak szenvedés, de mindkettő része a csomagajánlatnak. Mivel ezek a dolgok az Isten gondviselése alá esnek, ezért nincs a morális hatókörömön belül arról dönteni, hogy mikor ér véget életem. Megjegyzem, a gondolat, hogy az életem nem a sajátom, csak manapság hat furcsának, mivel dacára annak, hogy több mint ezer éve formálja a nyugati kultúrát, napjainkban hisztérikus hangsúlyt kap az önrendelkezés jogának gondolata. A szekularizált társadalom relativizálja a morális értékeket, ezért egyre többen gondolják úgy, hogy jogukban áll döntést hozni halálukról.
@@gelencsermuveszno igen, létezik szabad akarat (korlátok között). Ezért tudunk bűnt elkövetni. Attól, hogy szabad akaratunk van megtenni valamit, nem jelenti azt, hogy morális szempontból helyes, amit teszünk.
Ez tiszta sor. De mégiscsak ránk van bízva, mint minden más. Még azt is rajtunk áll, hogy hiszünk-e benne? Szerintem nincs korlátja, de következménye mindenképpen. Akár a lelki üdvöm szempontjából is. És végül majd el fogunk számolni.
46:20 Lehet haragudni, pörölni a jó Istennel, DE Ő minden teremtményét üdvözíteni akarja... Ezen a gondolatmeneten kell, sőt érdemes csak elindulni onnan - a legaljáról... 🙏
Eddig ez a beszélgetés tetszett a legjobban az összes közül, legalábbis a második fele. Szerintem mindkét szereplő (a hölgy és András is) a legtöbbet hozta ki magából. Az eutanázia nehéz kérdés. Idős hozzátartozóm révén, aki szivacsos agyvelőgyulladásban hunyt el, személyes érintettségem is van ebben. Szerintem egyébként csendben a magyar egészségügy dolgozói gyakorolják az eutanáziát, amikor indokolt, csak nem látványosan, inkább apránként.
Nincs semmi dilemma itt. Beleszólhatsz akárki életébe, de végsősoron mindenkinek joga kellene legyen azt tenni a sját életével amit akar, akát bevégezni azt. A kérdés az, hogy méltósággal a legjobb körülmények között teheti-e meg vagy elbújva, megvetve, veszélynek kitéve magát és másoknak.
En mar felve irom le hogy felvennem a kapcsolatot otthoni ALS betegekkel mert en is ALS beteg vagyok, negyvegtag benultkent elek, 7 eve. Irtam par embernek hogy hello itt vagyok de valaszra sem meltattak. Hollandiaban élek, apolohazban lakom, most fejeztem be a konyvem, Mig a Halal el nem valaszt cimmel. Szememmel irok, es elek csak kicsit maskepp. Andras orulok ezeknek a beszelgeteseknek. Kis összefogas kellene orszagosan.
45:45 Imádkozzunk, hogy meg tudjon térni🙏 Ha tudom, hogy van Isten, sőt ismerem az üdvtörténetet, akkor azt kijelenteni, hogy "Isten távolodik tőlem", akkor ezzel azt mondom ki, hogy én magam hátrálok ki... térek ki az Ő közlekedése elől. Valamit félreért...
Ha igaz, amit a biblia állít, hogy saját képmására teremtette az isten az embert és szabad akaratot adott, akkor ne akarjon egyik ember a másik életéről dönteni! Jézus is döntött. Ő pedig azt mondta, hogy legyen meg az isten akarata , valamint azt is, hogy mindannyian isten gyermekei vagyunk. 💁♀️Ha valaki ezt felfogja, akkor a szíve joga, hogy él-e, vagy feladja. Ennyi. Isten egyet fog érteni mindkettővel.
A Biblia igaz, de amit Ön ír, az nem. Az ember istenképűsége nem azt jelenti, hogy ugyanolyanok vagyunk, hanem azt, hogy hasonlóak vagyunk, visszatükrözzük Istent, de korlátozott módon. Valóban kaptunk szabad akaratot, de nem vagyunk korlátlanul szabadok döntéseinkben. Minden alá van vetve a szuverén Istennek, mindaz ami történik a világban, az aktív vagy passzív akaratából van, azaz vagy akarja vagy megengedi. A mi szabad akaratunk csak az Istennek alávetve létezik. Tudom, sérti az egót, de a korlátlan szabadságot felejtsük el.
Nagyon szomorú és egyben nagyon dühítő ahogy a videó második felében szereplő hölgy gondolkodik. Mi az hogy Jézus kevesebbet szenvedett mint ő ??? Jézus a szenvedését felajánlotta az emberiségért és itt jön be az hogy a szenvedésének is van értelme, ha felajánljuk másokért. Jézus az élő Isten fia vállalta a szenvedést, mi kis emberek már a legkisebb szenvedésnél is siránkozunk. Ez a baj itt.
"Mi az hogy Jézus kevesebbet szenvedett mint ő ???" Szomorú, hogy ez kérdésként felmerül, de megpróbálok válaszolni rá. Hiba volna Jézus szenvedését az első korbácsütéstől számítani. A Getszemáni-kertből indul, ahol vérrel verítékezik. _Aztán 24 órán belül meghal._ Egy ALS-es nem ússza meg ennyivel, olykor 24 hónapig is szenved.
@@qdiace80 Jézus szenvedését tévedés csupán a fizikai síkra leszűkíteni. Ő, aki egy volt az Atyával, Isten Fia, magára vette a világ ÖSSZES bűnét, pedig szent és ártatlan volt. Ez olyan szintű spirituális szenvedés, amit fel sem foghatunk.
@@borbala777 "tévedés csupán a fizikai síkra leszűkíteni" Adom. Ha nem így gondolnám, akkor az első korbácsütéstől számítanám. De így is megértem aki azt az ALS-est, aki azt mondja, hogy többet szenvedett Jézusnál. Mert azt magamról tudom, hogy nekem is kibaxott nagy spiri szenvedés lenne, hogy minden napomnak a csúcspontja a tiszta pelenka, és az extreme engineering ma még az, ha valaki mellécsöpögés nélkül meg tudja etetni velem a levest, holnap meg már gyomorszonda, mert nyelni sem tudok. Amúgy ha sikerül Karsainak keresztülvinni az akaratát, feltett szándékom élő végrendeletben fektetni le ily esetekre az aktív eutanázia igényét.
Mennyivel empatikusabb és emberibb lett András - mennyire fontosak ezek a beszélgetések - Istenkeresésünkben. Most Erzsébettel való beszélgetésre gondolok. Számomra ez az a jó gyümölcs, ami megmutatta a fát. Köszönöm.
Most már tudja, hogy nincs nála a bölcsek köve, és számít neki mások gondolata, véleménye. Tud igazán meghallgatni. :)))
Istenre mutat az, hogy mind Erzsébet, mind Dániel hangsúlyozza, hogy még élni akar. Az nem világos, hogy amikor eljön AZ a pillanat, hogyan tudatnák, hogy épp akkor, és nem később szeretnének meghalni. Ha előre megmondják, hogy pl. Akkor, amikor nehezen veszik a levegőt, már semmit sem tudnának tenni, ha közben meggondoltàk...
Köszönöm 🙏
❤ csodalatos asszony! Remelem, h önmaga döntheti el, mikor távozik❤
Bárcsak András visszajárna máskor is Erzsébethez beszélgetni vagy csak jelen lenni mellette. ❤️
Sokat tesz már azzal is, ha imádkozik azért, hogy megtérjen....
"visszajárna"
...amíg még lehet. :(
Ha Tokodi László képviseli a katolikus egyház álláspontját, akkor ne csodálkozzunk, hogy üresek a katolikus templomok. Abszolút nincs mondanivalója. Miért vállalta el az interjút? Nyilvánvaló, hogy nincs tisztában a kvalitásával. A leggyengébb mondata: "Ha szenvedésre gondolunk, akkor valakik mindjárt behozzák az értelmi fogyatékosokat, ugye akkor nekik eutanázia az útjuk vagy nem?!" (10:40) Már hallottam őt a "Szólj be a papnak!"-ban is, ott is gyenge volt, de úgy látszik no kontroll, no önreflexió. Hodász András, mint mindig felkészült, értelmes kérdéseket tesz, jól érvel, élvezhetően kommunikál. Dunavölgyi Erzsébet fogadja együttérzésemet, nagyon sajnálom a betegsége miatt!
Azért annak is lehet felelőssége, aki őt hívja a katolikus álláspont ismertetésére... De nem feltételezek tudatosságot.
@@johnnyguitarwatson6919 Ugyanerre gondoltam én is...
Az értelmi fogyatékos nem feltétlenül szenved.
Tokodi László atya abban a kápolnában szolgál, ahova én is jártam…Rengeteg hívő társammal együtt már más templomba járunk vasárnaponként…nagyon szomorú ez…
@@tindiiii Mi ennek az oka, kifejtenéd kérlek?
De "értelmesen, hittel szenvedni" csak és kizárólag önszántunkból, szabad akaratunkból lehet! Rákényszeríteni senkit sem lehet. Az pedig hogy egyáltalán szájára veszi Karsai életét, és egyáltalán bármit gondolkozik róla, hogy egészségesként mit gondolt - ezt én utasítom vissza-
Az volt az érzésem, hogy László atya nincs tisztában a társadalmi körülményekkel.
Nagyon nincs, burokban leledzik a drága Atyácska..🙏
Köszönet a vidóért
László atyát 10 perc után áttekertem azzal a véleményemmel, hogy akkor hagyjuk a kat. egyház tanait a kat. hívőknek, de ne a tanok alapján alkossunk szabályozást.
Erzsébet meg nagyon jó fej, hallgattam volna még.
Egy szempontot viszont nagyon hiányoltam.
Erzsébet mondta, hogy és akkor összehívja a családot, aztán jól beveszi a szert és vége. Igen ám, de el fog jutni oda, hogy azt a szert nem tudja megfogni, a szájához emelni és talán még meginni sem. Akkor viszont ki fogja ezt helyette neki megtenni, annak a valakinek lesz-e elszámolni valója Istennel a tettéért, vagy lesz olyan szakma, hogy "halál angyala"? Az abortusznál is egy súlyos kérdés, hogy van a kismama és jogai, a magzat és jogai, meg van az orvos, aki a beavatkozást elvégzi, akivel többnyire senki nem foglalkozik.
Talán nem várná meg azt az állapotot, amikor már semmire sem képes önállóan.
Azt hiszem , hogy lesz ilyen szakma, mert a jelenlegi " haladó" ideológiák egyre toleránsabbak egyre megengedőbbek. Ahogyan az ember száműzi majd az Istenhitet, egyre jobban hirdeti a " most élsz" szlogent, és messze száműzi a lelkiismeretet úgy fognak szaporodni a halál angyalai.
Hol van a határ- kérdezi Hodász atya ?
Éppen ez az, hogy nem lesz határ, hiszen a beteg idősek, vagy a betegen nyomorékon születettek a szellemi fogyatékosok egyre nagyobb terhet fognak jelenteni a társadalmaknak és az egoista ,ateista ember kőnnyedén fogja kimondani, hogy EUTanáziát mindnek!
Én egy domonkos, tanító rendbeli szerzetestől többet vártam volna. Csalódott vagyok.
Miért vártál többet?
El kéne látogatnia sérült emberek közé Ĺászló atyának.
A szenvedés mindig nagyon szar dolog.
Mesélje el, hogy hol van megírva, hogy a szenvedés, ha utólér, kötelező program legyen számomra.
Az eutanázia alapvetése ,hogy azt nem külső hatalom dönti el. Életvégi döntésnek kell lennie.
@@zsuzsannaszilagyi537 a születés/szülés is egy fájdalmas, véres csata: ezt a kis újszülött baba sem spórolja meg, hanem megküzd azért, hogy a szorongattatásból kiutat találjon és "kivonuljon" (Exodus), és ott aztán akkor nagy öröm is van...
Ez a László pap abszolút nincs tudatában annak, amiről próbál véleményt alkotni, bár nem sok sikerrel, és egyáltalán semmi meggyőző nincs abban, amit összehord! Ha Ő lenne abban a helyzetben, állapotban, hogy tiszta tudattal van bezárva a testébe, úgy kellene végigszenvednie a napokat, heteket, hónapokat, hogy teljesen kiszolgáltatott és fájdalmai is vannak, lehet nem ezeket mondaná! Ezt a "véleményt" rossz volt hallgatni. Ez egy vallásos fanatizmus!!
Hát en se nem vagyok katolikus, se nem domonkos, de ennel meg en is hitelesebb ervelnék az élet mellett. Valahogy gondolat nélkülinek érzem. Tudományosan, emberi szempontokat figyelembe véve magyarázza azt, amibe hitből kellene bele állni.
Tamás egyébként keresztény, ugye?
Hitből??? Hát nehogy már nekem valaki a hite miatt megmondja, hogy hogyan éljek, vagy megmondja mi legyen kötelező/megengedett egy társadalomban HITBŐL! A hit mindenki magánügye, csinálja ha akarja, de semmiféle indoka nem lehet a közös ügyeknek!
@@8as3gyza hit nem magánügy, hanem kőkeményen megy a keresztények üldözése.
Nagyon is közügy a hit, csak éppen a hívő embert módszeresen be akarják zárni a hitével a templomokba.
Sokszor és sokan még a keresztények sem tudják, hogy tulajdonképpen mit is jelent megkereszteltnek lenni.
Az Úr Jézus Krisztus legyőzte a halált: a feltámadásával igazolta, hogy nincs halál...
Ebben kell megerősödnie minden keresztény = megkeresztelt embernek!
Dicsértessék a Jézus Krisztus 🙏
Tudományosan kell magyarázni ezt a kérdést, mert a tudomány jelenti a tudást. A hitnek nincs köze semmihez, mert az csak őskorból visszamaradt sötét babona.
@@alajos-derek1669a tudomány egy csomó kérdésre nem ad választ.
Keressen rá az MTA elnökével - Freund Tamás agykutatóval - '19-ben folytatott beszélgetésre illetve annak egy 11 perces kiragadott részletére, amelyet a Magyar Ateista Társaság tett elérhetővé TH-cam-on...
"Egy este Freud Tamás agykutatóval (reszlet)"
semmilyen viszonyban nincs az atya a realitással, ez nagyon elméleti volt és sajnos nem veszi figyelembe azt, aki ilyen helyzetben él nap mint nap, akár évtizedekig. Sőt, a környezetükben levőket sem.
Sokkal hitelesebbek azok az egyhazi személyek, akik gyakorlati példákkal közvetítik a hitüket és az értékrendjüket, merik "bepiszkitani" a kezüket. Értem, hogy ő elméleti, oktató rend tagja, de akkor mondja azt h ez a dolog filozófiai oldala, de megélni mindezt nyilván más.
Nekem nagy biztonságérzetet adna, ha az állam biztosítana egy gyors és fájdalom mentes lehetőséget a távozásra. Úgy valószínűleg tovább is mernék maradni, ha egyszer olyan helyzetbe kerülök. Így valószínűleg elsietem majd, úgy leszek vele, hogy inkább megyek korábban, amíg biztosan az én kezemben van a döntés.
Persze jöhet bármikor olyan helyzet, amitől hirtelen teljesen kiszolgáltatottá válik az ember. Szerintem a halál ugyanolyan ajándék lehet mint az élet, ha annak már nincs értelme.
Nem hiszek istenben, de úgy vagyok vele ha létezik és jó, akkor megérti, ha meg gonosz akkor előbb-utóbb úgyis el kell kapni és leszámolni vele.
Ez az, hogy keresztényként mindig van értelme az életnek. Az meg, hogy ha Isten jó akkor köteles elfogadni azt, ahogy én gondolkodok az meg szerintem kicsit érdekes gondolatmenet és elég messzire vezet, mert így akkor bármit igazolhat magának az ember "mondván ha is Isten jó akkor mindent megért és igazából csinálhatom amit akarok"
@@adamrieger538Én ugyan nem vagyok vallásos, de még így se gondolom azt, hogy azt csinálhatom amit akarok. Simán úgy gondolom, hogy ha mondjuk ártok másnak, úgy, hogy az sosem derül ki, akkor is az én életem lesz kevesebb.
Egyre inkább elvágom vele magam az őszinte igazi érzésektől mindenkivel szemben. Apránként, de minden alkalommal létre jön bennem valami amit senki nem ismerhet, és végül kivész az életből a valódiság.
@@sternerregnix6524 Én keresztény vagyok,de sok sok kereszténynek,nincsenek ilyen igaz bölcs gondolatai,és értékrendje ! Jó volt olvasni a hozzászólását ! Mert ez is egy bizonyosság,hogy lelkiismeret törvénye minden emberbe bele lett kódolva !
@@sternerregnix6524 Ezek mindenképpen szép gondolatok, csak én kicsit azt érzem, hogy ha nincs egy objektív iránytű akkor azért az ember könnyen befolyásolható és tud torzulni is a lelkiismeret. De ez alapján amit írtál eléggé olyan mintha te is úgy gondolnád, hogy van egy objektív erkölcsi rend. Egyébként pedig köszönöm a higgadt és tiszteletteljes választ!
@@adamrieger538 Nincs bizonyíték arra, hogy lenne objektív erkölcs.
Én még mindig nem értem, hogy az euthanásiáról mindig csak csak a kereztény hívők gondolat-és érvrendszere alapján beszélünk. Mi van az agnosztikusokkal, nem hívőkkel ..más vallásúakkal.stb.
Ha egy pap megszólal, akkor onnan eltűnik minden, ami élet, ami értelem, és nem marad más, csak a sötétség.
Csatlakozok az előttem szólókhoz; ennek az adásnak az első felét nem szabadott volna leadni. Tisztelem mindenki hitét, és külön tisztelem az András önzetlen munkáját, de ezek az elhangzott szerencsétlen közhelyek megmutatták, hogy az atya minden bizonnyal még csak nem is beszélgetett olyan emberrel, aki valódi szenvedést élt át. Nem vagyok hívő, így nem tudom eldönteni, hogy a nyilatkozattal van gond, vagy az egyház állásfoglalásával ebben a kérdésben. Egy hitében élő szerzetestől sokkal többet vártam, és el tudom képzelni, hogy hozzám képest egy hivő embernek mekkora lehet a csalódása.
Ez a szerzetes, úgy érzem, maga sem biztos abban amit mond.
Nagyon kellemetlen az atyát hallgatni…
Az atya nagyon magasztos dolgokról beszél , de a kiszolgáltatottság , fájdalom nem biztos , hogy annyira meg tudja nemesíteni a szenvedő embert , azt gondolom
Őszintén kívánom a hölgynek, hogy találja meg az élete értelmét ebben a rettenetes betegségben is! Viktor Frankl műveit ajánlom ennek kapcsán mindenkinek!
.
A latrok lábának eltörése nem hiszem, hogy eutanáziának számít egyébként...inkább hangzik nekem gyorsított kivégzésnek...
Frankl szerencsère túlélte a koncentrációs tábort, évtizedekkel.
Erzsébet viszont napról napra kiszolgáltatottabb, és tudja, hogy haldoklik, és a végén tiszta tudattal fog megfulladni.
Ezen Frankl gondolatai sem segítenek.
Ami a kivégzés része, az nem lehet eutanázia. A pszichopata gyilkos sem eutanáziát követ el, miután megölni a megkínzott áldozatát.
Ez kemény volt.. 48:39 - 50:00 között ... Nagyon sok minden benne volt a reakcióban, ebben a pár percben és mondatban...
Sajnos a László atyával való beszélgetést át kellett tekernem 15 perc után mert értékelhetetlen. Pedig katolikus vagyok, de ez nagyon gyenge volt.
Én csak 5 percig bírtam.
Erzsébet mindent elmond.
Nincs mit hozzátenni.
Furcsa mert szeretem a csatornád de az első beszélgetés nekem ritka kínos volt hogy egy normális egybefüggő mondat nem hangzik el.
Nagyon rossz érvelése van az úrnak.
László atya szerintem nem érti a problémát, nem mer a hitetlen szenvedővel együtt érezni, azért is nem tudott a kérdésre választ adni. Na meg persze az Anyaszentegyház nézetét nem meri bonckés alá tenni.
46:00
Itt van a baj. A mindenféle dologban való hit, az nem egészséges: káosz.
Ez a csuhás rettenet!
Erre úgy érzem nincs válasz az atya részéről . Kicsit felháborító , ahogy a semmiről beszél .
Igen ugyanezt érzem..
Vallalhatatlan. Ha ilyen helyzetben lennek es az atya lenne az utolso ember a foldon, akkor sem fordulnek hozza segitsegert.
László atya semmi értelmeset nem tudott hozzátenni, ha többi pap is hasonló, akkor a hívek száma erősen le fog csökkenni. Ezeket a dogmákat már túlhaladtuk
Én úgy gondolom vannak bizonyos kérdések, melyet egy embernek saját magának kell eldöntenie ugyan úgy, mint a transzcendenciával való viszonyát. Ha az én megértési képességem korlátozott a menny - pokol filozófiára, a reinkarnáció filozófiájára, vagy magára az Isteni filozófiára vallási hovatartozástól függetlenül, vajmi kevés vigasz a majdani üdvözülés. Az életem hátralévő része, mikor is levegőt venni már fájdalmas, gyűlöletben telne teszem azt az egészségesek, az orvosok, a szenvedésemet bármilyen módon támogatók iránt. Etikátlannak gondolom hit szemszögéből tekinteni ilyesmire, mert a hit, mint már írtam, az enyém kell, hogy legyen mind a misztikus élményeim, mind az anyaghoz vonzódásom révén, mert az is hit, hogy nem hiszek. Pláne, hogy a misztikus élmény egy ajándék, nem pedig evidencia, hiába mesélek áhítattal egy velem megesett csodát, ha azt a másik egy szimpla véletlennek titulálja. Írom ezt "vallási hontalanként", aki meg van arról győződve, hogy létezik Isten, csak az egyházi politikákkal nem bírok azonosulni.
Ha én például azt kérdezném Öntől, hogy elhiszi-e, hogy az íróasztalomon egy aktatáska hever, mit válaszolna? Válaszától függetlenül, tehát akár hiszi, akár nem, az a táska attól még ott lenne (vagy éppenséggel nem). Tehát az Ön tévedése szerintem abban áll, hogy azt gondolja,hogy a hit teremti meg a valóságot, nem pedig fordítva, azaz a valóságra (igazságra) alapozza valaki a hitét.
De annyiban egyetértek, hogy nem a hit felől kell megközelíteni a kérdést.
Ha az Isten és az Egyház véleménye egy, akkor minek a teológia, mint tudomány? Ha eleve kizárjuk a fejlődés lehetőségét, akkor minek az összes okoskodás? Minek egy bölcselkedő rend, ha már mindent tudunk? Akkor inkább menjen a szenvedők közé és fogja a kezüket. Templomba járó katolikus vagyok, de az ilyen mértékű részvétlenség és az alázat hiánya, mint ennél a papnál, igazán feldühít!
Nem derült ki viszont,hogy az osztrák modellnél mi a helyzet akkor, ha ugyan a döntés nyilvánvalósága egyértelmű, de a beteg cselekvőképtelen. Ki adhatja be a szert? Az orvos fogja, vagy ha van bátor családtag, akkor ő, vagy az kizárt?
A holggyel hogy lehet kapcsolatba lepni ? Szeretnek kuldeni neki egy eutanaziaval kapcsolatos dokumentumot Hollandiabol.
Kiváló példa ez a beszélgetés arra (egyik oldalról), hogy miért jutott zsákutcába a 20. század közepén az újskolasztika.
Nem lehetett volna egy jobban kommunikáló embert találni az atya helyett?
"... isten ajándéka...", mint hallhattuk többször is.
Azért az illető nő és férfi aktívan kezére játszottak az Úrnak az ajándékozás ügyében.
Mivel érthetetlen módon nem hangzik el a videóban, ezért leírom, hogy mi a katolikus (de gyakorlatilag összkeresztény) álláspont az eutanáziáról:
A keresztény (biblikus) megközelítés, hogy a saját életem nem rólam szól. Nem az enyém.
Nem kiérdemeltem, hanem kaptam. Ajándék. Mivel nem tőlem van, nem rendelkezhetek sem arról, hogy megkapom-e (születés), sem pedig arról, hogy mikor adom vissza (halál). Ez Isten joga, ha úgy tetszik kiváltsága. Az életet az örömmel és a szenvedéssel együtt kapjuk, "csomagban". Nem csak öröm és nem csak szenvedés, de mindkettő része a csomagajánlatnak. Mivel ezek a dolgok az Isten gondviselése alá esnek, ezért nincs a morális hatókörömön belül arról dönteni, hogy mikor ér véget életem.
Megjegyzem, a gondolat, hogy az életem nem a sajátom, csak manapság hat furcsának, mivel dacára annak, hogy több mint ezer éve formálja a nyugati kultúrát, napjainkban hisztérikus hangsúlyt kap az önrendelkezés jogának gondolata.
A szekularizált társadalom relativizálja a morális értékeket, ezért egyre többen gondolják úgy, hogy jogukban áll döntést hozni halálukról.
És mi van a szabadakarattal?
@@gelencsermuveszno igen, létezik szabad akarat (korlátok között). Ezért tudunk bűnt elkövetni. Attól, hogy szabad akaratunk van megtenni valamit, nem jelenti azt, hogy morális szempontból helyes, amit teszünk.
Ez tiszta sor. De mégiscsak ránk van bízva, mint minden más. Még azt is rajtunk áll, hogy hiszünk-e benne? Szerintem nincs korlátja, de következménye mindenképpen. Akár a lelki üdvöm szempontjából is. És végül majd el fogunk számolni.
46:20
Lehet haragudni, pörölni a jó Istennel,
DE Ő minden teremtményét üdvözíteni akarja...
Ezen a gondolatmeneten kell, sőt érdemes csak elindulni onnan - a legaljáról... 🙏
Eddig ez a beszélgetés tetszett a legjobban az összes közül, legalábbis a második fele. Szerintem mindkét szereplő (a hölgy és András is) a legtöbbet hozta ki magából. Az eutanázia nehéz kérdés. Idős hozzátartozóm révén, aki szivacsos agyvelőgyulladásban hunyt el, személyes érintettségem is van ebben. Szerintem egyébként csendben a magyar egészségügy dolgozói gyakorolják az eutanáziát, amikor indokolt, csak nem látványosan, inkább apránként.
Nincs semmi dilemma itt. Beleszólhatsz akárki életébe, de végsősoron mindenkinek joga kellene legyen azt tenni a sját életével amit akar, akát bevégezni azt. A kérdés az, hogy méltósággal a legjobb körülmények között teheti-e meg vagy elbújva, megvetve, veszélynek kitéve magát és másoknak.
Akkor Ön most megvallja a keresztény hitét?
En mar felve irom le hogy felvennem a kapcsolatot otthoni ALS betegekkel mert en is ALS beteg vagyok, negyvegtag benultkent elek, 7 eve. Irtam par embernek hogy hello itt vagyok de valaszra sem meltattak. Hollandiaban élek, apolohazban lakom, most fejeztem be a konyvem, Mig a Halal el nem valaszt cimmel. Szememmel irok, es elek csak kicsit maskepp. Andras orulok ezeknek a beszelgeteseknek. Kis összefogas kellene orszagosan.
Elég érdekes volt végighallgatni az atya véleményét . Remélem ő is vissza nézi a videót és elgondolkodik azon amiket elmondott . Borzasztó !
Bullshit. Ové miatt senki nem mer ellenkezni. Szégyen
50:00
Félelmetes aggályoskodás😑
45:45
Imádkozzunk, hogy meg tudjon térni🙏
Ha tudom, hogy van Isten, sőt ismerem az üdvtörténetet, akkor azt kijelenteni, hogy "Isten távolodik tőlem", akkor ezzel azt mondom ki, hogy én magam hátrálok ki... térek ki az Ő közlekedése elől.
Valamit félreért...
46:32
Sajnos ezek totál a hit ellen irányuló gyalázatos kijelentések..
Ha igaz, amit a biblia állít, hogy saját képmására teremtette az isten az embert és szabad akaratot adott, akkor ne akarjon egyik ember a másik életéről dönteni! Jézus is döntött. Ő pedig azt mondta, hogy legyen meg az isten akarata , valamint azt is, hogy mindannyian isten gyermekei vagyunk. 💁♀️Ha valaki ezt felfogja, akkor a szíve joga, hogy él-e, vagy feladja. Ennyi. Isten egyet fog érteni mindkettővel.
A Biblia igaz, de amit Ön ír, az nem. Az ember istenképűsége nem azt jelenti, hogy ugyanolyanok vagyunk, hanem azt, hogy hasonlóak vagyunk, visszatükrözzük Istent, de korlátozott módon. Valóban kaptunk szabad akaratot, de nem vagyunk korlátlanul szabadok döntéseinkben. Minden alá van vetve a szuverén Istennek, mindaz ami történik a világban, az aktív vagy passzív akaratából van, azaz vagy akarja vagy megengedi. A mi szabad akaratunk csak az Istennek alávetve létezik. Tudom, sérti az egót, de a korlátlan szabadságot felejtsük el.
@@johnnyguitarwatson6919 Nincs szerencsém felfogni a szavainak értelmét.🤷♀️
Nagyon szomorú és egyben nagyon dühítő ahogy a videó második felében szereplő hölgy gondolkodik. Mi az hogy Jézus kevesebbet szenvedett mint ő ??? Jézus a szenvedését felajánlotta az emberiségért és itt jön be az hogy a szenvedésének is van értelme, ha felajánljuk másokért. Jézus az élő Isten fia vállalta a szenvedést, mi kis emberek már a legkisebb szenvedésnél is siránkozunk. Ez a baj itt.
Legkisebb szenvedés?
Te mit néztél és hallgattál?
"Mi az hogy Jézus kevesebbet szenvedett mint ő ???"
Szomorú, hogy ez kérdésként felmerül, de megpróbálok válaszolni rá.
Hiba volna Jézus szenvedését az első korbácsütéstől számítani. A Getszemáni-kertből indul, ahol vérrel verítékezik.
_Aztán 24 órán belül meghal._
Egy ALS-es nem ússza meg ennyivel, olykor 24 hónapig is szenved.
@@qdiace80 Jézus szenvedését tévedés csupán a fizikai síkra leszűkíteni. Ő, aki egy volt az Atyával, Isten Fia, magára vette a világ ÖSSZES bűnét, pedig szent és ártatlan volt. Ez olyan szintű spirituális szenvedés, amit fel sem foghatunk.
@@borbala777 "tévedés csupán a fizikai síkra leszűkíteni"
Adom. Ha nem így gondolnám, akkor az első korbácsütéstől számítanám.
De így is megértem aki azt az ALS-est, aki azt mondja, hogy többet szenvedett Jézusnál.
Mert azt magamról tudom, hogy nekem is kibaxott nagy spiri szenvedés lenne, hogy minden napomnak a csúcspontja a tiszta pelenka, és az extreme engineering ma még az, ha valaki mellécsöpögés nélkül meg tudja etetni velem a levest, holnap meg már gyomorszonda, mert nyelni sem tudok.
Amúgy ha sikerül Karsainak keresztülvinni az akaratát, feltett szándékom élő végrendeletben fektetni le ily esetekre az aktív eutanázia igényét.
"Jézus a szenvedését felajánlotta az emberiségért..."
Ha ezt a mondatrészt értelmezni kéne bajban lennél.