Régen volt ekkora hatással rám bármi! A józanság és az emberség olyan adagja jött velem szembe, hogy még a könnyeim is kicsurrantak! Eddig is fájt, hogy az oktatási rendszerünk eljelentéktelenedve agonizál a közöny árnyékában! Most még inkább fáj ez! Ordítóan! Köszönöm! Ébresztő!
Döbbentem néztem végig ezt a FINN CSODÁT és mérhetetlen szomorúság fogott el, hogy hol tart saját hazánk, a magyar oktatás, az emberi értékek, az egymáshoz való viszonyulásaink, de bármit írhatnék, mert olyan messze állunk a finn oktatásirendszertől, mint Makó Jeruzsálemtől. Rendszerváltás óta eltelt már több mint 30 év és semmi fejlődés nem történt csupán csak visszafejlődés minden szempontból. Sajnos ez nemcsak az oktatásra igaz, hanem az egészségügyre is, ahol sajnos nemcsak a rossz viszonyok, de az alá, illetve fölé rendeltség is erősen érződik Nálunk a tudatlanság a cél, kiegészítve a gyülöletkeltéssel, a megfélemlítéssel, a hatalommal való visszaéléssel.
Ez alapján a videó alapján pedig szerencsésnek érezhetném magam hogy nem Finnorszàgba születtem ha nem Magyarországon születtem volna. Nem értem miért a Skandináv országok legrosszabb példáját és Nyugat-Európai mércével mérve egyáltalán nem egy pozitív fejlődés felé mutató példát mutattak be. Erősen kollektivista ezért a Nyugat-Európai orszàgokhoz képest a legrosszabbul működő konzervatívabb iskoláknák jobbak és liberálisabbak, a legjobban működőkhöz képest viszont szélső konzervatívok… konkrétan bele akarnak szólni abba hogy mit egyen a gyerek… egy normális országban ez már kiverte volna a biztosítékot a többiről nem is beszélve.
Az egyik legtanulságosabb mondat volt, amit itt hallottam (többek között), hogy "Finnország nem engedheti meg, hogy bárkit elveszítsen." Édes Istenem, mi hány diákot, hány emberfőt veszítettünk el és hagyunk elveszni. :(
Sokat segítettek ezen a kardlapok, a könnygázgránátok szemmagasságba lövöldözése azonosítójelvény nélküli rendőrök által. Szerencsére mostanában, 12 éve nincs ilyen.
@@gabrielderdak6632 Köszönjük a hozzászólásodat, hiszen a témába vág, és informatív volt a témával kapcsolatban... Vagy? Várjunk csak! Nem! Ide böfögted azt az egyetlen mondatot, amit még 2006-ban megtanultál leírni és azóta is csak ennyi a tudásod! Pontosan bemutattad, hogy a magyar oktatási rendszer, ami valójában nem is létezik miféle embereket tud kitermelni magából!
@@nemadok2352 Tanulatlan prolikám! Emiatt menekültek el az emberek Magyarországról! Ezért vesztettünk el akkor százezreket! Százezrek menekültek el akkor! Senki nem akar élni megfélemlítve olyan rendőrállamban, mint ami 2010-ig itt volt.
@@adamdemeter3304 Finn rokonainkál demokrácia van... Bezzeg a sok sötétben élő, iskolázatlan falusi ütemben tapsol Orbán nevére, Rákosi-stílusban. Itt már egy kemény elnyomó diktatúra adja a gépezet szívét. Magyarországon a demokrácia 2010-ben, Orbán első újraválasztásával halt meg. Frissítés: A pontosítás kedvéért: itt a falusi tudatlanok alatt a nyolc általánost SEM végzettekre kell gondolni és igen, hülye voltam magam is, amikor ignoráltam azt, hogy nemcsak faluban lehetnek iskolázatlan emberek, akik kevés megszerzett tudásuk miatt beleesnek abba az ördögi körbe, hogy szegénységben élnek, a FIDESZ jót ígér nekik és lefizetik őket 4 évente, rájuk szavaznak, nagyot csalódnak, majd elfelejtik az állon koppanást és ez kezdődik elölről. (A' là a Telex videója a tőlem 40 percre lévő Kerecsendről). Finn rokonok alatt pedig a nyelvrokonságot kell érteni, mert lehet, hogy más a genetika, attól még a nagy népvándorlások korában egy-egy népcsoport elfelejthette ősi nyelvét és áttérhetett egy másikra, amely végül kivált abból a nyelvből és saját nyelvként fejlődött tovább. Akik pedig ezt is megkérdőjelezik, azon emberek a tökéletes példái annak, hogy miért halt meg a magyar közoktatás Orbán és az oktatásügyi pribékjei miatt; a szándékos elbutítás, hogy hűséges FIDESZ-szavazókat termeljenek ki, akik nem veszik észre, hogy fokozatosan az összes emberi jogukat és méltóságukat elveszik, hogy tápláljanak egy elnyomó fasiszta diktatúrát. Kb. ennyit kellett megérzésem szerint szánnom helyreigazításra.
@@commentarysheep Mondjuk ha már a finn rokonainkat emlegeted példaként - jegyzem meg nagyon helyesen-, akkor példát vehetnél róluk és ezzel a sötét falusizással leállhatnál, mert nem segít semmit, viszont a nevedet adod a vidéki barátaink elidegenítéséhez. :)
Megkönnyeztem ezt a riportot, mert mindig habzó szájjal mondom, hogy a magyar oktatás 70 éve a béka segge alat van. Gulyás Marci ez volt a leghasznosabb riportod. Minden. Magyar embernek látnia kellene. Gratula
@@gabrielderdak6632 minden után szóköz helyett a pontra nyomott valószínűleg. Telefonon gépelés során előfordul. Utána automatikusan nagybetűvel kezdi a következő szót a rendszer. Lényegi dolgon pedig nem változtat. Én is megkönnyeztem a riportot. Részben, mert fáj a szívem, hogy itthon ilyen gyatra az egész rendszer, részben pedig mert gyönyörű, amit képesek voltak megteremteni a finnek. Az egész finn társadalom.
Gratulálok a filmhez! A kételkedőknek, a videót felhúzott szemöldökkel nézőknek pedig innen Finnországból üzenem, hogy igen, valóban ilyen a társadalom. Más az értékrend, a hozzáállás a munkához, fontos egymás megbecsülése. Senki nem mondja pl. hogy "te CSAK egy takarító vagy", mert nagyra értékelik a másik által elvégzett munkát. Az, hogy különböző hátterű és képességű emberek eredményesen együtt tudjanak dolgozni, egymást kiegészítve és segítve, tényleg nagyon fontos, és itt Finnországban ennek a szemléletnek a gyakorlati megvalósulását látom. Az élethosszig tartó tanulásnak fontos szerepe van, nem csak a tanárok esetében. A szakma- vagy hivatásváltás bármely életkorban lehetőség, így lesz fodrászból pénzügyes vagy HR-es, banki biztonsági őrből hiteltanácsadó, szám.tech. tanárból coach, bolti eladóból bérszámfejtő, lovászból szállodai recepciós majd irodavezető, jogászból idegenvezető, könyvelőből erdőgazdálkodó - ez mind true story az ismeretségi körömből. Igen, vannak itt is problémák, itt is működhetne számos dolog jobban, itt sem tökéletes minden. De létezik a társadalmi párbeszéd, és keresik a megoldásokat.
Innen Britanniából sem olyan idegen, ami a vid3óban van. Egyenlőség, inkluzivitás, jó minőség, szakmai kriteriumrendszer, csapatszellem, you nam e it. Csak itt az angol mellett nem tanítanakmfinnt is a suliban. ( bocsi, nincs közvetl3n tapasztalatom, vicc volt)
Nálunk is vannak lehetőségek! Például egy balos önkormányzati hivatalnokból simán lesz az adófizetők pénzéből fenntartott kriptobányász. És még tapsolnak is neki! Ha esetleg meg is bukik, simán átmegy egy másik kerületbe. Mi választottuk őket 2019-ben, megérdemeljük hát.
Hogy sajnos vagy szerencsére az kérdéses de elég sok hasonlóságot mutat a magyarral. Magyarországról nézve még ez is jó de egy normális Nyugat-Európai országban az már azonnal kiverte volna a biztosítékot hogy megakarják mondani a gyerekeknek mit kóstoljanak meg… Na de az még Magyarországon is beteg hogy kisgyerekeket “főzésre” meg “barkácsolásra” akarnak tanítani. Ezen kívül a gyerekeket a magyarnál is jobban elhanyagolják Finnországban főleg vidéken csak ez nem volt a videóban. Miért az egyik legrosszabb oktatási rendszert kellet kiválasztani “jó példának” Nyugat-Európából?
Önkormányzati fenntartású iskola... hát igen, ez a különbség egy ottani önkormányzati hozzáállástól és az itthonitól. Mi Karácsonyékat választottuk. Megérdemeljük.
Kösz Marci! Itt élünk Finnországban 3 éve, szerencsére nem csak csodáljuk, de meg is éljük a finn oktatás mindennapjait a gyerkőceinkkel. Ha otthoniaknak mesélek erről, sokan nem hiszik el. Az Óvodák is hasonló elvek alapján működnek. Most kezdtem az itteni Szociális munkás karrieremet, az is megér egy misét.... :D Nagyon sajnálom, hogy otthon az oktatásban, egészségügyben, és a szociális szférában dolgozók sem boldogulnak. Sok sikert mindenkinek, aki kiáll magáért, mindenkinek így kellene tennie. Kitartás!
kedves András! és kedves Partizán! beszélhetnél nekünk szülői nézőpontból. beszélhetnél a szociális munkában szerzett tapasztalataidról! - ha Marciéknak is tetszene az ötlet.
Kedves András! Engem is nagyon érdekelne a téma, mivelhogy szociális munkásnak tanulok. Ha esetleg csak ide tudsz pár szót írni az is nagyon szuper és érdekes lenne. :)
Hát ez beszarás.. Nagyon összeszedett és brutálisan hiánypotló interjú volt, ráadásul még érdekes is. Több európai országba is csinálhatnátok még ilyeneket, nagyon szívesen nézném meg azokat is. Pacsi nektek, Partizán
@@highwayman2195 az a gond hogy eddig kussoltak és most az a furcsa hogy tüntetnek? Ez a baja ennek a társadalomnak. Az a gond hogy Magyarországon orbán betiltotta a tüntetést technikailag minden dolgozó embernek országosan, nem csak a tanároknak. Nyugaton magától értetődő a tüntetés a sztrájk, mert csak úgy lehet elérni valamit. Csak a 2/3 fideszesek alapítványi szeparált iskolába hordják a kölykeiket. Az adózó többi család meg le van szarva....ami jut. De milyen megoldásra gondolsz? Várjuk az építő jellegű ötleteket. Bármit, mert pénz az nincs. Ott az önkormányzat fenn tudja tartani ezt a magas szintet. Itt az alapot se. Hol van a pénz amit befizetünk adóba?
És ezt már Magyar Bálint szadeszos kultuszminiszter idejében is bedobhatták volna, csak az hogy nézett volna márki egy ballib megmondóember felől. Igaz, akkor ez a Prtizán gyerek még sehol se volt, de megvoltaka hozzá hasonlók, akik akkor is hazabeszéltek, vagyis nem mondtak semmi rosszat a maguk táborára. Ezt nevezik kettősmércének.
@@highwayman2195 lol, mintha ez a video nem az itthoni rendszer kritikaja lett volna. a sok idiota kerdessel aminek semmi koze a finn oktatas mukodesehez, hanem csak azert volt a videoban hogy a magyar helyzetre reflektaljon.
Nagyon klassz videó ! Volt szerencsém Finnországban, Lahtiban tanulni 5 hónapot Erasmussal (egyetemen). Nagyon jó volt, örök élmény. Egészségügyben végeztem, iszonyatosan jól felvoltak szerelve a tantermek, gyakorlatias volt az oktatás, a tanárok szinte a barátaikként kezeltek minket. A szüleim jócskán a zsebükbe nyúltak ,mert az erasmus támogatás szinte csak a kollégiumot és maximum 1 hónap élelmet fedezett, de örök életemre hálás maradok, hogy megadták nekem ezt az élményt. Sok külföldi barátot szereztem kint, akik idén még az esküvömre is eljöttek. Finnországban megtanultam az elfogadást, a személyes tér tiszteletben tartását , és még sok mindent, de a legfontosabbat azt, hogy Európában mindenhol otthon vagyok
Hát, srácok, én ezt megkönnyeztem. Örömömben, hogy ilyen létezik és ilyen jó ezeknek a diákoknak és tanároknak. És keserűségemben, hogy ilyen is lehetne… köszi a riportot! Nagyon fontos munkát végeztek! ❤
Minden válaszra magamban ujjongtam, és a könnyeimmel küszködtem!Így is lehetne! Nálunk is így tanulhatnának a gyerekek! Szép álom,de miért ne lehetne??? Változtatni ,küzdeni KELL érte!Köszönöm PARTIZÁN!
Kedves Partizán! Tanárképzősként sokkoló volt látni azt, mi zajlik tőlünk pár országgal arrébb. Elképesztő ez a hozzáállás, a közeg, a videó végeztével csak itt ülök, és nézek ki a fejemből. Köszönöm, hogy megmutattátok azt, hogy miért is küzdünk pontosan, mit tudnánk elérni.
Most elmegyek egy sarokba zokogni! 😭😭😭😭 Ettől függetlenül zseniális volt látni, hogy máshol milyen minőségi oktatást biztosítanak a gyerekeknek! Köszönöm Partizán, Marci, hogy ezt a filmet elkészítettétek!!! Osztottam is rögtön a Facebookon!!!!
A FIDESZ az 1% kárörvendő fasizmusát építette fel és stadiondiktatúrába taszított minket. Ezeket el kell kergetni minél hamarabb, hogy gyerekeink továbbra is "Jó napot!"-tal köszönjenek, nem pedig "Good Morning!"-gal vagy "Guten Tag!"-gal. Pedig ahogy a FIDESZ aláássa a jövőnket a kisember örökös kizsákmányolásának oltárán, úgy nagyon erre felé tendálunk, főleg a mi generációnkban, a frissen felnőtt Z generációban.
Ha annyira minőségi akkor miert egyre gyengébbek a PISA eredményeik? Ezek alapján Finnországban Matematikából 12 év alatt két és félszeresére nőtt a rosszul teljesítők aránya. Emellett egyre több finn diák nem tud megfelelően olvasni. Ha a szövegértés pontszámokat nézzük, akkor kiderül, hogy Finnországban az egyik legmagasabb a különbség a fiúk és a lányok között, a lányok javára. Hol a finn csoda ? Hol vannak a top diákok , startupok ?
Nagyon jó érv volt, amikor a felkészítő tanárnő azt mondta, hogy azért érdemes mindenféle diákot egyben kezelni, mert így megtanulnak mindenféle emberrel boldogulni, amire a munka világában is nagy szükségük lesz
Ennyire még egy Partizan video sem viselt meg, pedig láttam DJ Jeszy-t is. Komolyan mondom, hogy az erzelmi skála minden fokán jártam mikozben néztem, de elsosorban szomoru lettem a végére. Nem a sok minőségi segédeszközt, vagy frissen festett falakat irigylem, hanem azt a szemléletet, ami mindezt lehetővé teszi. A magyar oktatás ennek mindenben a tökéletes ellenpontja, es azt hiszem hanyingerem is lett, ugyhogy köszi Marci, hianypótló, minőségi, mellbevágó. De kikészített. Ügyesek vagytok.
Elismeresem ezert a videoert! Foleg, hogy tudtal a finn oktatasi miniszterrel beszelni. Erdekes, hogy Pinterrel elkepzelhetetlen lenne egy ilyen interju.
Elkeserítő. Sírtam a különbségek láttán. A miniszter nem ellenségként kezeli a sztrájkoló tanárokat. Mennyire más emberek. A magyarok nagy része annyira mélyen van a gödörben, hogy fel sem fogja a különbséget. 😒😪
@@ibolyalassu3164 nálunk el se kezdődött, és mint hallani lehetett ők folyamatosan próbálják a problémákat megoldani (pl legyen mindenkinek egy érettségije)
@@ibolyalassu3164 Nyugi. Elkeződött Klébersberg Kúnó XIX. század vége. Majd XX. század 30 éveiben is. Majd 1990 is. De nálunk különböző okokból zátnyra futott.
@@volkerball3 A társadalom hozzááláását is meg lehet változtatni. Nem egyszerű feladat, és nem is lehet benne gyorsan változást elérni. De ha tényleg nem akarunk senkit sem leszakadni hagyni, akkor ezt is meg kell tenni.
19 éve vagyok középiskolai tanár. Lejöttek a könnyeim a videó felénél... Voltam már egy finn iskolában 13 éve, így is mellbevágott a különbség. Az pedig, hogy egy külföldi riporter interjút készíthet a helyi oktatási miniszterrel, hogy is mondjam ... szokatlan. Sajnálom azon gyerekek ezreit, akik nálunk lemorzsolódnak. Köszönöm, hogy megcsináltátok ezt a videót, nagyon pozitív élmény volt!!!
Marci mi itt élünk Norvégiában és itt ugyanígy van sok dolog, mint Finnországban. Ingyen vannak a tankönyvek, füzetek, író eszközök, a középiskolában még iskolatáskát is adnak. Általános iskolában ipad-et biztosítanak a gyerekeknek (ingyen kölcsönzik), középiskolában laptopot. Az iskolai kirándulásokat is az állam fizeti (a mi adónkból), nem kell osztálypénzt fizetni, természetesen nem kell zsebkendőt, WC papírt, stb. - t vinni. A norvég gyerekek egy osztályba járnak a bevándorlók gyerekeivel, és a fogyatékkal élő gyerekek is a normál osztályba járnak,kapnak külön segítőt és nekik való feladatokat. A házi feladat napi 15 perc írásbeli és 15 perc olvasás. A gyerekeknek van idejük sportolni iskola után, találkozni a barátokkal, játszani, gyereknek lenni. Ha csak ezt az egyet nézem, az oktatást, máris megérte ide költözni és maradni.
@Katalin Sarok-Horváth Kedves Norvégiában élő Katalin! Gratulálok a gyermeke jövöjéhez a napi 15 perc írásbelivel és 15 perc olvasással. Nálunk Mo-on erre azért egy kicsit több időt szánunk, sőt van, aki még külön tanárt is fizet (pl. matek vagy angol, stb.). Norvégiában úgy látom már meg is megvalósult a boldog kommunizmus?
@@jozseffutaki371 kommunizmus itt nálunk van, ahol az orosz maffia kedvére garázdálkodhat mert kilóra megvették a politikusokat. Tanárképző főiskolán nekem már 20 éve is azt tanították "kompetencia alapú nevelés" kell. Leszarja már a munkaadó a lexikális tudást, senkit nem érdekel mikor született Mátyás Király. Képességeket és készségeket kell fejleszteni. Hiába a különóra, ha a fél ország analfabéta. A technológiák és tudományágak egyre fejlettebbek. Egy orvostól se várja már el senki hogy mindenhez is értsen. 150 altípusa van a leukémiának a tudomány jelenlegi állása szerint. Mindegyiket máshogy kell gyógyítani. Ezért van külön hematológus például. A béka segge alatt vagyunk oktatásban, ha kihajtjuk a szart a gyerekből akkor sem lesz jobb, szemléletmód váltás kell(ene).
@@RJ-zm3qk Kommunizmus "itt nálunk van"? Ez nekem új, pedig elég öreg vagyok már. Nekünk még azt tanították Kádár alatt (aki Nagy Imrét kivégeztette), hogy a kommunizmusban megszűnnek a pártok, az állam is, földi mennyország, egyenlőség lesz, mindenki képességei szerint dolgozik és szükségletei szerint vesz a közösből. Dehát úgy látom nálunk meg többpártrendszer van és USA milliárdokkal támogatott ellenzék, amely ennek ellenére nem volt képes megnyerni a választást sokadszorra sem. Márpedig az ellenőrzés is csak utólag találta meg a 3 milliárd dollárt. Milyen lett volna az eredmény, ha a választás előtt derül ki a tiltott idegen (USA) támogatás? Most olvasom, hogy ugyanilyen idegen, USA támogatással készül a rendszerbuktatásra a Telex, mely csekély 300 milliót kapott ingyenes tanár átképzésre ujságírónak...Ez mind semmi ráadásul még a szocialista EU Parlament elnökhelyettes is lebukott korrupcióval (bőröndben voltak a százezer Eurók, Dollárok! A legújabb: ez a film sem a magyar támogatók, hanem szintén az USA támogatásával készült, Márky-Zay bevallotta, hogy ki mindenki kapott. Akkor kit is vettek meg és milyen pénzen a magyar politikában?
Szürreális ezt látni. Én 10 évvel ezelött jártam középiskolába, és emlékszem, hogy ha nem volt nálad papírzsepi akkor aznap nem tudtál elmenni pisilni, mert még wc papírt sem tudott biztosított az iskola.
ma egy kórházi mosdóban nincs papír, nincs szappan, nincs kézfertőtlenítő, a melegvíz csapja le van szerelve. ahol különösen fontos lenne a higiénia. persze az iskolákban is.
Wow!Nos, ez egy olyan " Szó bennszakad, hang fennakad, Lehellet megszegik" film volt, hogy a végén a feliratnál vettem egy nagy levegőt és elfelejtettem kifújni. Köszönöm Partizán. Küldjétek már el az M1- nek az anyagot. Hátha leadják véletlenül , tévedésböl. Ja, meg Pintérnek is csak legyen nagyobb a felirat mert a szöveget úgysem érti, legalább elolvasni el tudja.
meg a mi pszihopata dilettáns tanárainktól ... :P még mindig a régi komcsi rendszer megy, a tanulókat megalázni, megfosztani a méltóságuktól, és félelemben tartani őket, mert csak így lehet tanítani (szerintük)... A fizikai bántalmazás már ugyan nincs, de a lelki az qrvára megvan még középiskolában is meg egyetemen is
Látod, ennyit tesz, hogy a "riporter" hogy kérdez alá. Ilyen kis stílus gyakorlattól függ, kit tesznek szimpatikussá, s kit nem. ( ezt tanítják nem nagy dolog.)
@@ferencvaloczi9808 Abban egyetértek, hogy előfordul alákérdezés ebben a riportban, illetve kérdéseknek álcázott kijelentések is. Viszont a szimpátiámat nem a mondanivaló következtében alakítottam ki, hanem a testbeszéd, arckifejezés, hangsúlyozás stb. által. Lehet, hogy tévedek, de az eddigi emberismeretem alapján nekem az jött le, hogy ez a finn oktatási miniszter az emberség skálán pluszos.
Tanárként volt szerencsém egy finn partneriskolánkban járni pár éve. A tanítási módszertan nem gyökeresen eltérő, és szerintem még a jobb eszközellátottság sem számít annyira sokat, más miatt lehet szerintem példaértékű: Engem az fogott meg, hogy nagyon következetes, megfontolt a rendszer működése. Pl. egy új tanterv kidolgozása, bevezetése egyaránt egy hosszú folyamat, amit természetesen megfelelő mennyiségű adattal támasztanak alá, és utána a monitorozás is évekig tart, mely során nagyon sok információt gyűjtenek össze (ahogy ez a riportban is elhangzik). Az elgondolások, mivel van biztos szakmai alapjuk, általában működnek is. Ha pedig valamelyik mégsem eléggé, akkor nem egy hónap gondolkodási időt hagynak arra, hogyan kellene korrigálni. Nem marad el a tanárok bevonása sem a folyamatokba: mi egy olyan, frissen felavatott tanműhelyben jártunk éppen, ahol elmondta az ottani kolléga, hogy az épület eredeti terveihez képest milyen módosításokat javasoltak - melyeket aztán nagyrészt át is terveztek annak megfelelően. Az is fontos, hogy a tanulók iskolai életútjai sincsenek kőbe vésve. Idehaza nagyon nehéz váltani pl. szakmák között, vagy gimnázium és technikum között, ha valaki rájön hogy "rossz helyen van". Ezt a finneknél ha kell segítik is, mert az a logikájuk, hogy ha valakinek sikerül megtalálnia a képességeinek megfelelő helyet, azzal máris egy sikeresebb felnőtt lép majd ki pár évvel később az életbe.
Emocionálisan annyira megérintett ez a videó, hogy a felétől sírtam. Összeszorul a szívem, hogy mennyire fényévekre vagyunk mi ettől. Én sehol nem lennék ma a tanáraim és az iskoláim nélkül. A kitörés alsóbb társadalmi osztályokból jövő gyereknek, ma kb lehetetlen. Annyira egyszerű és észerű dolgokat fogalmaz meg az oktatási miniszter és a pedagógus is, hogy kb ez kéne az alap legyen mindenhol. A gyerekekbe és az oktatásba fektetni a legfontosabb, mert mindannyiunk jövője függ a ma gyerekétől és nem mindegy, hogy milyen felnőttek lesznek belőlük és az sem mindegy, hogy milyen jövőt álmodnak. Ezt figyelnem kívül hagyni, az kb annyit jelent, hogy teremtés helyett ássuk a sírunkat.
Köszönöm Marci! Pár helyen megkönnyeztem. Olyan sok mindenhez még csak pénz sem kellene csak az elhatározás és persze hinni abban hogy ez egy fontos ügy. Igazából a legfontosabb. Nálunk is ez kellene hogy legyen a nemzeti minimum.
Marci olyan arcokat vágott, mint mi, amikor a '80-as években kijutottunk Ausztriába, meg Hollandiába. Csak hitetlenkedtünk, hogy így is lehet élni. Most ugyanezt élhetjük át, és még vasfüggöny sem kell hozzá :D
Az a baj, hogy a fizikai vasfüggönyt lebontani max 1-2 hét, ha van hozzá akarat. Azt felszámolni, ami nálunk van - közoktatás terén is -, évtizedek kitartó munkája volna, mert a fejekben van a vasfüggöny :( .
El kell menni afrikába, ázsiába vagy más szegény orsszágba is ahol a "nyugati civilizáciò", a helyi elitnel megteremti saját jólétének feltételét, más nyomorának az árán. Szóval, ha megvolt a csodálkozás érdemes megfordítani az érmet, és kiegyensùjozni a mérleget.
@@csak13133 Látva a többi szólásodat is, és ezt is, egészen biztos hogy mellé lőttem volna, ha tippelnem kellet volna mivel foglalkozol. Tanár? Mondjuk akár lehet ez blöff is persze.
Elképesztően jó tényfeltáró riport, vagy csak helybe kellett menni érte, de ez a lényegen nem változtat. A finn társadalom rájött, hogy egy nemzet felemelkedése egy hosszú folyamat és az alapja az emberek, akik alkotják. Ennyire egyszerű. Gratulálok Marciéknak a bemutatásért és most elmegyek egy sarokba duzzogni, hogy én nem lehettem/lehetek egy ilyen társadalom részese. Jó lenne, ha a fiam lehetne...
Valójában pontosan azért elszomorító, mert a fiad sem lesz. Az, hogy Finnország idáig jutott, az ahogy a riportból is kiderült, ca. 50 év. 50 évig felelős kormányzásra van szükség, a legnehezebb időkben is tolni azt a nézőpontot, hogy márpedig ezt vagy azt kell csinálni ahhoz, hogy egyszer majd ez és ez lehessen. Mi még az uniós átlagot sem ütjük meg (nem csak oktatásban, hanem jóformán semmiben), és hajlandóság sincs a változásra. Sem az emberekben, sem a kormány által. Simán elképzelhető, hogy 2026-ban ismét a Fidesz nyer, de még ha nem is, akkor sem tartom valószínűnek, hogy olyan kormány fog jönni, aki azt mondja, "Na gyerekek, az utolsó fillérig arra szánjuk a költségvetést, hogy az embereknek jobb legyen". Ha mától kezdve 100 évig nem születne hülye Magyarországon, még akkor is maradna bőven.
Rég nem fordult elő velem ilyesmi, de megeredt a könnyem egyszer-kétszer, amíg végig néztem ezt az anyagot. Ritkán mondok ilyet, de ezt MINDENKINEK látnia kellene ebben az országban, hogy átértékelhesse az oktatásról alkotott véleményét, az ahhoz fűződő viszonyát és a honi oktatással kapcsolatos elvárásait. Köszönet érte! Abból, hogy máshol meg tudták oldani, legalább láthatjuk, hogy ilyen felfogású országot lehet -és csak ilyet érdemes építenünk!
Szerintem nem 100 évvel, mert 2022-1948 a különbség. Elhangzott a videoban, hogy kb. ekkor indult a reform a finnekél. ami idáig jutott. És 1948-ban még jóval előttük jártunk, de 1848-ban teljesedett ki a kommunista támadás az iskolrendszer ellen. De alapvetően igazad van.
Van az több is, de ez a nép, meg is érdemli. Mindig is egy balkáni söpredék volt, ezt érdemli csak. Itt csak az acsarkodás ment mindig is, a saját szarát megenné, ha fizetnének érte. Itt mindenféle szinten ez van, a politikustól egészen a legalljáig.
Ha valaki a világ egyik monumentális szakadékát keresi, akkor ne a Grand Canyonhoz induljon, hanem tekintse meg ezt a videót. Közben gondoljon az itthoni oktatási rendszerre. Szomorú :( Köszönjük, hogy megmutattátok Marci!
Marci! Zseniális minden perce, professzionális lettél! Kiutaztál Mordorból az Emberek országába és mi nyeljük a könnyeinket! Köszönjük a munkádat kincset ér minden ami kikerül a kezeid alól!
Ez már akkor az emberek országa volt, amikor nyugaton még egymást ették... Mordort a történelem, a saját hülyeségünk, a habsburgok meg a bolsi zsidók csináltak belőle...
A finn a világ legjobb oktatása!♡ itthon ezt alkalmazom a gyerekeimen, absolute szembe megyek a közoktatás napi agymenéseivel...🤪 gyerekem hazajön kap 1 órát hogy letegye amit délelőtt hallott és indulok én az átfogó élményprojektjeimmel...eszméletlen könnyen megy végig a gyerek a nevetséges magyar elmaradott közoktatáson. Szinte nevetséges, ahogy ma oktatnak a közoktatasban...mintha nem létezne internet és google...a 11 évesem pedig programozóknak tanul 3.éve igaz ezt külön fizetjük neki, és jövőre nyelvvizsgázik angolból 😉 a finn módszerrel oktatom itthon🤍🙏🤍
Ezt a videót nézve, a legelkeserítőbb felismerés, hogy a korrupció hiányában, Magyarország is lehetne egy működőképes, élhető és lehetőségekben gazdag ország. A 20-ik századbeli Finnek háttere, illetve történelmi és gazdasági kiindulópontja, nem sokban különbözik a miénktől (háborúk, szegénység, orosz-aggresszió, stb.), még a nyelvünk is (nagyon messzi) rokona a magyarnak. A különbség, többek között, hogy a Finnek nem merültek évtizedekig tartó sopánkodásba és önsajnálatba, saját balsorsukon és szerencsétlenségükön merengve, hanem a lehető legjobbat hozták ki a körülményeikből - abból építettél fel magukat amiből lehetett, illetve azzal, hogy az oktatásra ekkora hangsúlyt helyeztek azokba/abba fektettek be akikbe érdemes: a gyerekek által - a jövőbe. Az eredmény, hogy a mai napon Finnország az egyik legfejlettebb és legélhetőbb Uniós tagállam, ahol bárki - anyagi vagy családi háttértől függetlenül - képes érvényesülni és normális körülmények között létezni. Szomorú abba belegondolna, hogy Én nem biztos, hogy megfogom élni azt a világot ahol Magyarország is eléri ezt a szintet. Egy újabb nagyon magas riport a Partizántól, jó lenne hasonló doku-jellegű tartalmat látni más témákban (egészségügy, közellátás, infrastruktúra, stb) más példa-mutató országokból is (így elsőre még Dánia, Ausztria meg Hollandia ugrik be). Semmi sem nyitja fel az ember szemét a körülményeire annyira, mint amikor szembeültetik egy alternatív valósággal, azaz, hogy "ilyen is lehetne."
Irodalom: Pogátsa Z. :Magyarország politikai gazdaságtana. Az északi modell esélyei; Osiris Kiadó, Bp., 2016 (Nem teszek linket, mert a Y eltünteti a kommentet)
Azert lenyeges kulonbseg, hogy Finnorszag nyugati, kapitalista orszag volt a II. vilaghaboru utan, mig Magyarorszagon 1990-ig kommunista diktatura es szovjet megszallas volt.
Megnéztem egyből osztottam ....a film közbe elsirtam majdnem magam...Marci ez nagyon minőségi munka volt most !!mi magyarok szinte a putriban vagyunk hozzájuk képest ....Ha én tanár lennék itthon azonnal felmondanék ezután a film után meg főleg! Köszönöm hogy megnézhettem ezt a szinvonalas műsort!!! Ott valóban demokrácia van!
A beharangozó miatt nagy várakozással ültem le a videó elé, de a végén én is csak ültem magamban tűnődve, még elgondolkodva azon, amit láttam. Ha csak a fele megvalósulna, működhetne itthon ennek a rendszernek már hihetetlenül boldog lennék. Nem, hogy közelebb kerülünk Európához, de csak egyre távolodunk tőle. Köszönet ezért a fantasztikus anyagért.
Na én többek között ezért is költöztem el végleg Svédországba, hogy ne csak nekem legyen nyugodt, normális életem, de a gyerekeim is minőségi oktatásban részesülhessenek majd egyszer. Életem legjobb döntése volt, és soha többé nem költözöm vissza Magyarországra. Egyszerűen az élet minden területén megbecsült EMBER lehet skandináviában az ember. Magyarországnak esélye sincs jobb kilátásokra olyan mélyre süllyedt mostanra.. :( köszönet ezért a remek filmért!
Elképesztő, amit ezzel a riporttal tettél a magyar oktatásért! Elképesztő mondatok, elképesztő látásmód. És ez még csak az emberi része, ebben még nincs is pénz. Csak a megfelelő, becsületes, nagyon képzett, elkötelezett emberek a megfelelő helyen. Nagyon köszönjük.
Amivel a videó szembesít, az elképesztő és szomorú. Ugyanakkor minden elismerésem, igazi profi munka! Tegnap néztem, de még ma is a hatása alatt vagyok. Ilyen egy igazi újságíró! Csak így tovább, ügyesek vagytok.
Nekem egyebkent a 15:30-as resz a kedvencem, amikor kb. azt kerdezi Marci, hogy tenyleg olyan meno-e tanarnak lenni, mint ugyvednek vagy orvosnak. Es a neni probal szereny lenni, de aztan elgondolkodik, es eszebe jut, hogy "hmm. igaz ami igaz, azert en is nagyon kiraly vagyok".
Köszönöm a videót és az ezzel járó elképesztő nagy munkátokat Marci. Mindenkihez el kell jusson az az üzenet, hogy a tanárok megbecsülése, a diákok magas szintű oktatása és rendszerben tartása, valamint az alapvető korszerű eszközök biztosítása nélkül nem beszélthetünk oktatásról, de még nevelésről sem. Ahogyan a videóban is láttuk, a sztrájkhoz szükséges alapvető jog pedig minden polgár esszenciális eszköze. Köszönöm, hogy elkészítettétek ezt az összehasonlító anyagot.
Engem vegtelenul elszomoritott, mar ott tartunk, hogy a katasztrofa vedelem vezerli az oktatasunk, tervek sincsenek arra, hogy jobb legyen, csak a percet elje tul a rendszer, hogy ne omoljon orban nyakaba aztan majd valaki egyszer rendbeteszi...
Hölgyeim és Uraim, tisztelt Partizán. Nagyszerű és hiánypótló anyagot hoztak ismét össze. Gratulálok a minőséghez is és a tartalomhoz is és egyben köszönöm. Tisztelettel jelentem, hogy ezennel beálltam a támogatók közé! Maxi Respekt
Én a Fazekas Mihály Gyakorló Gimnáziumba jártam gyerekként a 90-es években, ez az ország egyik legjobb iskolája. Még ehhez hasonlitva is félelmetes a különbség, a tantárgyak sokrétüsége tekintetében egyszerüen szóhoz sem tudok jutni, az életre nevelik a gyerekeket. Őszintén el sem tudom képzelni mekkora lehet a különbség egy átlagos magyar iskolához képest. Ülök bambán és nézek ki a fejemből, sajnos az az érzésem ezt a különbséget évtizedek alatt lehetne itthon felhozni, de persze nem is ez a legnagyobb probléma, hanem a felismerés hiánya az emberekben, politikusokban. Hálás köszönet a videóért. ❤
Igen ott is 60 év alatt sikerült megvalósitani, de minden politikai oldallal együtt!!! Az a nagy baj otthon, ( mert Londonban élek 10éve) hogy mindig csak 4év alatt akarnak mindent megoldani. A mostani vezetésnek már volt 12éve rá és megint kaptak 4évet, de az együttmüködés teljeshiányával, elzárkozással tehát egy rezsim van otthon nem demokrácia. Kirúgásokkal oldanak meg mindent, sztrájk jog megfosztással, fenyegetéssel. Nincs semmilyen politikai vita sem vagy 10éve a két oldal között csak a kormány mond valamit és annak kell lennie ellenvetést el sem fogadnak, igy reagálnak rá ahogy ebben az évben Otthon meg vannak félemlitve az emberek vagy lekötelezve a mostani vezetésnek
@Harry Kedves, Harry, kérdezze meg a szüleit, miért kellett nekünk elpocsékolni 50 évet egy bukott kommunizmussal? Ennyivel vannak előbbre a finnek. Meg van egy 3x nagyobb országuk majdnem 10x kisebb népsűrűséggel mint nálunk. Meg ott rablóprivatizáció sem volt 1990 után, meg 800.000 cigányuk sincs. Majd ha lesz egy pár milló migráns muszlim, pár év múlva már nem biztos, hogy ájuldozunk majd a finn oktatási csodán. Ugyanis Svédországban már előkerültek a kések is...
Én keresztény nacionalistának tartom magam, a Torockaival készült műsorod is nagyon tetszett, és ez a videód is zseniális. Hihetetlen mennyire minőségi, összeszedett ez a videód is. Tényleg így kellene működnie a közmédiának is. Fel is iratkoztam a csatornádra!
@@_kopcsi_ ezzel nem akarok vitatkozni, vannak alappillérek az életemben amire az életemet építem. A hagyományos pártokráciában, jobb-bal oldal meg ilyen hülyeségek, sőt a demokráciában sem hiszek, mert a mindent behálózó médiával(mátrix) boldog tudatlanságban tartva tömegeket bármit, bárkit megszavaznak. Abban hiszek hogy ki az aki függetlenül objektíven értéket ad az embereknek. Aki még elvesz az legyen bármilyen színű nem támogatom. Én sokmindent megéltem, 2006-ban felkeltem az akkori rendszer ellen is mert egy zsarnok rendszer volt, de most is egy zsarnok rendszer van a tanároknak 99%-ban igazuk van, csak teljesen pártsemlegesnek kell maradnia a tüntetésnek(és egyébként az egész közéletnek is).
@@berenyicsaba2666 ezzel tobbnyire egyetertek. mondjuk eros aranytevesztesnek erzem akar csak ossze is hasonlitani a mai rendszert a gyurcsany fele kormannyal. az is egy otvar kormany volt, tele dilettanciaval, de orbitalis a kulonbseg. minden teren (autokratizacio, kulpolitikai arulasok, korrupcio merteke stb.). amivel meg nem tudok teljesen egyeterteni, az az, hogy soha egyetlen egy tarsadalmi valtozas nem tortent partsemlegesen demokratikus keretek kozott. vagy rendszerosszomlassal van valtozas (ami fajdalmas, de valoszinuleg mar elkerulhetetlen), vagy rendszerosszeomlas nelkul, de akkor partpolitikai szinteren. az oktatasi valsag miatt tuntetok azt nem ertik meg, hogy a politika partokkal mukodik mindenhol. a partok spontan es organikus modon jonnek letre a demokratikus rendszerekben. ha el is torolnenk oket, utana magatol letrejonnenek, mint kozos elvek es erdekek menten szervezodo csoportok. komcsi orokseg, hogy irtozunk a politikatol, mint a tuztol. ugyanaz a kreten mentalis, mint az, hogy "fizetesrol nem illik beszelni". LOL. miert nem? :D a politikatol nem kell felni, a politika reszet kepezi mindenki, te is es en is, ahogy a tanarokat is. nem azt mondom, hogy telepuljon ra az ellenzek a tuntetesekre, de megis mit varnak a tuntetok? hogy a 12 eve autokratizalodo hatalom egyszer csak megfordul es visszaepiti a jogallamot? brutalis naivitas ez a reszukrol. itt addig nem lesznek rendben a dolgok, es igy az oktatas sem, amig az Orban-rendszer el. ezt ken mindenkinek felfolgnia. es ha nem tetszik az alternativa (ami valoban gyenge), akkor rendben van, de akkor ezzel azt is elfogadjak, hogy marad ez a rezsim.
@@MrFerkosza így igaz ez egy álkeresztény, álkonzervatív, álnemzeti kormány, aki az oktatást, egészségügyet, szakképzést magára hagyta, mert a nemzetközi nagytőkének teljesen lefeküdt, és oda nem kellenek gondolkodó, szakmailag képzett emberek, csak biorobotok De ami volt 2010 előtt az is katasztrófa volt, az egész "módszerváltás" óta mind egy kutya, erre kellene már rájönnie mindenkinek végre
Pontosan ezért lesz remek érzés fejlett ország egyetemén tanulni és végre lelépni ebből az oktatási gödörből. Nem véletlen vannak közvetítő cégek magyarországon akik erre szakosodtak és remekül megélnek, sikeres diákoknak adnak lehetőséget egy élhetőbb rendszerbe bejutni. A most még csecsemőknek sem lesz ideje megvárni amíg ezt a nukleáris hulladékot eltakarítják Magyarországról. Hatalmas köszönet minden kedves és inteligens választópolgárnak.
Csodálatosan rendszerezett, érdekfeszítő, hiánypótló interjú! Minél többen erősítik meg a finn oktatás minőségi voltát, annál valóságosabbá válik. Minél többen hangsúlyozzák a jó oktatás elsöprő pozitív hatásait, annál könnyebb belátni a jelentőségét. Köszönjük! 💛
Köszönjük a videóba fektetett időtöket, munkátokat és hogy elénk tártatok egy olyan világot, amely logikus elveken, egyenlőségen alapul. Mindemellett a testi-lelki egészséget, kreativitást és a mindennapok alapjainak elsajátítását is fontos célként tartják maguk előtt, mint élethez szükséges alapokat. ❤ Megkönnyeztem s arra gondoltam: "bárcsak én is így nőhetem volna fel." Biztos a magyarok zöme is normálisabb lenne embertársaihoz. Mindenre kihat az oktatás.
Yup. I got my primary education in Siilinjärvi, Finland. Very middle of nowhere tiny village compared to Helsinki. It looked exactly like this, though since we didn't have so many students we didn't have need for the third gym room, we had two in the side of school for 12 to 15 hear olds (yläaste) one of which functioned as the stage if you opened up a sliding wall, and the 6 to 12 year olds' side (ala-aste) had one massive gym room that could be divided into two with a lowering curtain with the stage being separated by panels and used as a music classroom.
@@jozseffutaki371 Residents, about 20 000, so by definition not a village but a town, though the area did have 3 elementary schools and 2 junior high. Mostly residential with some cow pastures and wheat, rye, canola fields. A handful of small local businesses, like pizzerias and a couple flower shops, a couple decent supermarkets, one alko (stare run liquor store), surrounded by lakes, you can't go far into any direction without crossing a bridge or seeing a crappy beach, got some really nice forests though, mostly pine, spruce, and birch, a little swampy at some spots, the rivers running through the woods were my favorite, not that they were anything too impressive, but the sound of those tiny 20 cm waterfalls was calming, the cold water because even in the summer it was nicely shady, a crap ton of bugs, mosquitos, but with Finland it's okay apart from the immence annoyance because we have one venomous snake and that's it for the dangers of wild life, just make a lil noise and you won't even see anything. We had about 200 students in each elementary school (6 to 12yo) and about 300 students in each junior high (12 to 15yo), class size 20 to 25 students.
Megmondom őszintén, nem csípem ezt a srácot, főleg ahogy belebeszél a másik szavába és soha nem hagyja végig mondani, de ettől eltekintve a videó tényleg szuperül bemutatja a Finnországi oktatást , magyar közoktatás tükörképét.
Hát ez elképesztően sokkoló, szemnyitó, példaértékű riport volt. Keserédes íz maradt a számban... Örülök a Finneknek, hogy ilyen innovatívak és profik, gombóc van a torkomban szegény magyar tanárainkért.. (már én sem Mo-on lakom, de hallom mi folyik)
Egészen elképesztő a különbség. Nagyon sok mindent egyszerűen lehetetlen felfogni kelet európaiként. Én ide sorolnám azokat, amiket az önkormányzat biztosít. Hihetetlenül le vagyunk maradva. Eddig is nagyon kedveltem, és tiszteltem az északi országokat, és a gondolkodásukat is, most viszont így, hogy "testközelből" láthattam a működésüket, emelem kalapom. Nektek pedig nagy köszönet a remek interjúért!
De szép is ez az ország valami csodálatos nézni és hallani hogy van ilyen gyönyörű élhető ország . Nagyon szimpatikus Finnország respect 🇫🇮🇫🇮🇫🇮 Számunkra csoda a normális életmod , és a tanárok akik fontossàga kik ki nevelik a jövő nemzedèkèt
Fantasztikus videó! Szerintem a videó fő üzenete, hogy nekünk is van remény, ha finnország fele akkora népességgel, európa egy fagyott szegletében különösebb természeti erőforrások nélkül, több száz év folyamatos megszállás után meg tudta csinálni, mi is meg tudjuk!
Márton! Nagyon nagyon köszönöm, hogy hallhattam és nézhettem ezt a csodálatosan szép videót. Eddig is nagyra tartottam Önt, de most még jobban becsülöm. Megmutatta nekünk, magyaroknak így is lehet, itt a jó példa, ez a jövőnk záloga. Csak akarat kell hozzá és ne a mások pénzétől várjuk a megoldást. Okos célokat kell kitűzni. És a minta az pont ilyen. 💐
Az egész videó óriási! Azért meg külön köszönet, hogy sikerült ilyen remek példát mutatni a tisztességes országirányításra. Lenyűgöző volt, amit az iskolában láttattatok. Az oktatási miniszter asszony záró mondatait én is megrendülve hallgattam. Mennyi éve mondom/írom, hogy a "tud kormányozni" (pláne a "karizmatikus") nem azt jelenti, hogy képes átverni mindenkit (beleértve a saját népét is)!.... Én is szívesen látnék hasonló példákat.
Őszintén megható volt kint élő magyarként, pláne a szomszéd kerület sulijába ilyen alapos betekintéssel végignéznem az anyagot. Szuper lett! Köszönet érte! Mondjuk a ceruza miatt kicsit égett a búrám, de végülis legalább megtudta a hölgy, mi a magyar virtus. 😅
@Mihály Kóródi Tisztelt Kóródi úr! Vajon a finn nyelvtestvéreink ismerik-e Kodolányi Gyula a neves magyar (harmadik utas) népi író könyvét a finn kultúráról, szokásokról és oktatásról (Suomi)? Ugyanis nem a "Partizán" az első aki már ott járt ez ügyben. Arra is kváncsi lennék, hogy ott is van-e egy 800.000-es létszámú cigány etnikum, akik nem föltétlenül akarnak integrálódni a befogadó nemzet értéknedjébe? Mennyi lehet ott a muszlim bevándorló? Mert 1-2 milliónál kezdődnek majd ott is a problémák nem most. Tudja, arra gondolok, hogy a Samuel Paty tanár esetében sajnos a kés is előkerült, meg a rokonság...
@@prompt4196 ezt akartam írni én is, volt ideje a kormányoknak jobb és bal oldalon egyaránt az elmúlt 30 évben. Mindenki sz@rt a közepébe az oktatásnak. Az egész parlamentet haza kellene zavarni a francba, mert csak a felső 10.000-et szolgálják ki.
És az a szomorú hogy ezt a Partizán kellett elhozza nekünk, egyik párt sem elég kompetens ahhoz, hogy ezt kutassa, és ezzel kampányoljon. Nekik csak a fizetés és a hatalom a fontos. Olyan reménytelennek látszik az ország helyzete.
Még csak most jutott el hozzám ez a videó. Mindig is tartózkodtam attól, hogy politikai kérdésekben szélsőségesen megnyilvánuljak, mert bár van határozott véleményem ugyanúgy, mint mindenki másnak, sosem éreztem egészen biztosnak, hogy az, amit gondolok, maradéktalanul objektív és mentes bármilyen befolyásolástól. Mielőtt megnyilvánulok, ezerszer is önvizsgálatot tartok, hogy mennyire tényszerű amit kifejezni szeretnék, és mennyire akar csak a mindig elégedetlen magyar mentalitás, vagy valamely kormányellenes frázis szólni belőlem. Erre jött ez a videó, hogy arcul csapjon, és teljesen hitelesen megmutassa, hogy miközben én a szélsőségesnek hitt politikai véleményem miatt pironkodok, a valóság sokkal tragikusabb, mint azt eddig gondoltam. Szó szerint végigkönnyeztem a videót. Nem csak a finn modellhez képest a béka hátsó fertálya alatt két szinttel senyvedő magyar közoktatás miatt, hanem mert az a mentalitás, az a társadalmi, politikai színvonal, amit a videóban láthattunk, olyan nagyon messze áll attól, amit itthon tapasztalni, hogy elképzelhetetlennek tartom, hogy kicsiny országunk valaha ahhoz felzárkózik. Pedig adott a példa.
Ezt a tényt eddig is tudtuk,már mint ,hogy a Finn oktatás a legjobb világ mérettel is,de így még soha nem lattam .Teljesen elbüvőlt és már picit jobban értem,hogy miért szeretnének mások is ilyenné válni.Gratulalok a videóhoz és minden ilyen videótokat megfogok nézni.Sok sikert!
30:20 -nál már sírtam... és folytak a könnyeim a videó végéig. Ez volt az utolsó csepp a poharamban. Amilyen gyorsan tudok, megyek ebből az országból. Felépítettünk magunknak egy poklot és itt rotyogunk benne. Atyaisten! Kösz, Partizán. Nagyon jó anyag!!!
Köszönjük ezt a remek anyagot! Tanulságos igazán. Bízom benne, hogy képesek leszünk egyszer ennek a mentalitásnak és gondolkodásmódnak egy részét átvenni és megértetni mindenkivel, hogy lehet másképpen is. Nekem még kicsi a fiam, de hamarosan az iskola kérdés kerül napirendre. Nincsen jó választás. Ha van pénz lesz jó oktatás, ha nincs pénz, akkor örüljünk ha 1-2 évig ugyanaz a tanár marad.
Marci!!!! Ez egy fantasztikus ötlet volt és nagyszerü video!!!! Sokat gondolkozom azon, hogy vajon mi magyarok miért nem tudunk szépen, nyugodtan, dialogálva, egyszerüen és dolgosan haladni az életben? MIért kell, hogy hírdessük, hogy szinte mi vagynk az Isten (amikor nem!), hogy miért hisszük azt, hogy beszólni és "megmutatni" az érdem??? Hogy miért forog minden csak és kizárólag a pénz körül??? Figyeled, hogy a jogállami eljárás során semmi másról sem beszélnek, csak arról, hogy vajon jön-e a pénz vagy nem???? Iszonuyúan szomorú!!! Köszönöm, hogy foglalkozol az értékekkel és a dolgok mélyére akarsz ásni!!!!
Szokatlan egy ilyen végtelenül szimpatikus nőt látni miniszteri pozícióban. Bár magyar szemnek magában oktatási minisztert látni is nagyon szokatlan. Nekünk meg itt van Pintér. A két személy közötti különbség kb arányos is a két ország oktatásának minősége között.
a nagy túrót! Egy elfuserált propagandista, veszélyes demagóg szöveggel. Elképesztö mennyien bedölnak neki. Szerintem ebben a filben van egy két csúsztatás, hogy ne mondjam, körtéket hasonlítunk össze almákkal. A helsinki-i tanárnö bemutatott egy osztályt, ahol a finnül még nem tudó gyermekeket oktatták. Amit az a bemutatásból kiderült, ott a finn és a nem finn gyerekek között elsösorban a nyelvtudás a különbség. Magyarországon, a roma ill. nem roma gyermekek között nem a nyelvtudás, mármint a magyar nyelv ismeret, a különbség, hanem a sokszor döbbenetes szociális másság. A szociólogia ezt "szociális mintá"-nak nevezi. Ez alatt a mélyen gyökeredzö viselkedési, gondolkodási, világlátási minta értendö. Persze, hogy senkinek sincs semmi problémája azzal, ha a gyereke jól szituált egy német mérnök, egy spanyol kereskedelmi szakember vagy egy indiai IT specialista gyerekével jér egy iskolába, de mégegyszer, a Magyar realitásban nem erröl van szó. Jómagam, Németországban élek. Van iskolás gyerekem. A "bio" németek sokesetben hanyatt homlok mentik a gyermekeiket olyan iskolákból, ahol magas a külföldi arány. Ezt tudom médiákból is és saját tapasztalatból is, jóllehet, egy gazdag regioban élek. Egyébként ebben a filmben is elhangzott, hogy ezek szerint Finnországban is megvannak a "kiskapuk", ha valakinek "különleges tudásra " van szüksége, nyalv, zene..stb, akkor máshová járathatja a gyerekét.
Lenyűgödő kisfilm! Már az étterem és a tornaterem láttán kezdett a lélegzetem elállni, de amit azután mutattak (konyha, műhely, rajzterem, stb.), egyszerűen szóhoz sem jutottam! Nagyon köszönöm hogy elkészítettétek ezt a felvételt!
Hány iskolát soroljak, ahol az elmúlt években újítottak fel termeket, tornatermeket Magyarországon ? Szerintem több tucat is van. Ezt csak azért írom, mert nem kell szemellenzősnek lenni.
@@Danny-bv6zv Kedves Danny! Ha figyelmesen olvastad volna el amit írtam, akkor kiderülhetett volna számodra, hogy kizárólag arra reflektáltam, amit a videóban láttam a Finn oktatási rendszerről. Kedves feleségem iskolaigazgató (10+ év vezetői gyakorlattal és 25+ tanítói tapasztalattal a háta mögött) valamint a közvetlen családunkban is van még további három általános iskolai tanár. Igen, valóban történtek előrelépések, fejlesztések az oktatásban és igen, mielőtt jeleznéd, hogy biztosan ellenzéki gondolkodók vagyunk, elmondom, hogy tőzsgyökeres jobboldali emberek vagyunk, viszont ami most a tanárok körül zajlik, az méltatlan, igazságtalan és megalázó. Sógornőm és férje mindketten tanárok, négy gyermeket nevelnek és minden hónap 20-ára elfogy a pénzük. Neked hogy esne 25 év tapasztalattal ha háromszázezer forintot vinnél haza?
@@Danny-bv6zv Jártál te egyáltalán vidéken? Láttad te a dél-Alföldi sulikat? Már amelyiket még nem zárták be!!! ????? Fogalmad nincs arról mi a helyzet valójában az országban ezt már elárultad. Gyere ki a vitrinből, és nézz szét , nézd meg hány óvodát, bölcsődét, iskolát bontott le, zárt be, hány szakma képzését szüntetett meg pl Lázár János ogy képviselő Csongrád megyében. Ez csak példa, van sok még!
@@Danny-bv6zv Ami a felszereltséget illeti, abban igazad van, hogy itthon is van fejlődés. Sőt, a normatív, gyermekenként járó támogatás, az osztályfőnöki pótlékok, stb. ezek emelkedtek az elmúlt mondjuk 20 évben, a probléma a befagyasztott bértábla ami alapján határozzák meg az alapbért. No de ne is szaporítsam a szót. Messze vagyunk még a Finn modeltől, attól, hogy egy pedagógus a társadalom megbeszült tagja legyen. Nekem személy szerint nagyon tetszett az "egyenlő esélyt mindenkinek" szemlélet, az a társadalmi gondolkodás, hogy nem engedhetik meg maguknak egyetlen egy kis emberke szellemi képességeinek az elvesztését csak azért, meg nem esetleg kap lehetősséget kibontakozni. Tetszett a rendezettség amit láttam, a széleskörű felszereltség és készségfejlesztési lehetősségek tárháza, az, hogy főzni, barkácsolni, stb. megtanulhatnak, amiket minden Finn iskola egységesen mint alapfelszereltség biztosít. Az pedig már csak hab a tortán, hogy mindezt a gyermekeknek az állam teljesen térítésmentesen adja. A különbséget reális szermüvegen keresztül nézve, nem lehet nem észre venni. Nekem tetszett amit láttam és követendő példának gondolom, de ehhez összefogás, együttgondolkodás kell, ám mindezek előtt, a tanári életpálya modell vonzóvá tétele ott kell hogy legyen az első intézkedések között.
Igazán hiánypotló. Köszönöm Marci. Nagy megerősítés ez nekem abban, h a most sztrájkoló, elégedetlen senkiháziakat még jobban megvessem. Aki értette ugyanis a videót ( de tényleg!! ), annak mind erre a következtetésre kell jutni.
Az a javaslatom, ha van rá forrás, csináljatok több országban hasonló riportokat. Attól tartok, így csak a kivételnek fogják tekinteni a kétkedők Finnországot, pedig valószínűleg pont mi vagyunk a kivételek és a legtöbb felvilágosult európai országban hasonlóan működik az oktatás, még ha természetesen a skandinávok híresen egalitárius társadalomban élnek, talán megtalálhatóak ezek a pozitív példák máshol is.
A Finnek mára már nem is a top. Óriási sztorik vannak ott, ahol rájött egy-egy kormány, hogy az oktatás egy ország számára nemzetstratégiai kérdés. Észt, Lengyel, Portugál példákat is érdemes lenne megnézni...
Angliaban is nagyon hasonlok az altalanos iskolak. Kiveve, hogy csak annak ingyenes az ebed, akinek a szulei alacsonyabb jovedelmuek. De ingyen kapjak a tanszereket, a tankonyveket, a szamitogepet (ha nincs sajat), es alig van hazi feladat. A tanarok itt is sztrajkolnak (neha), es olyankor itt is bezarnak az iskolak. Itt is van famunka, femmunka meg varras, fozes. Minden gyerek ugyanoda jar, az angolul nemtudo, most erkezett bevandorlo gyerek es specialis nevelesi igenyu is. A baj az, hogy a tanaroknak nem kell mesterdiplomat szerezni, es semmi onallosaguk nincs, nem bizik meg bennuk a kormany. Az iskolarendszer mindig az altalanos mentalitast tukrozi egy orszagban, a finnek ilyenek: szerenyek, jozanok, oszintek es higgadtak.
@@balazspetho5636 Az a helyzet, hogy szerintem ezt majdnem minden normális ember így gondolja, tehát nem kell hozzá rakétatudomány, hogy a "drága" kormány is rájöjjön. NEM AKAR rájönni, nem akar normális oktatást, mert a butákat könnyebb kontroll alatt tartani.
Hogy milyen hatással volt rám ez a riport? Nos, én nem szeretnék gyereket, de 37 percen át arra gondoltam, bárcsak ilyen iskolába járhatna a gyerekem... több szempontból is sokatmondó. Lassan tényleg ideje lenne pakolni azt a bizonyos bőröndöt... Köszönöm Marci, hogy ezt is bemutattad, jó volt kilépni a mi valóságunkból.
@@csak13133 Mondogassad csak, aztán nem lesz, aki majd megtermelje a nyugdíjadat, amit már nem is kell állambácsinak biztosítania, mert kivette ;) De tapsolj ennek is, mert csak eddig látsz.
Kormányunk lavírozik a megfélemlítés és a jóvanazúgyahogyvan mentalitás között, teszteli a népességet hogy meddig mehet el. Külön vicces hogy átveszi az "évenként növekedő bérezést" a finn modelből de minden más struktúra itthon hiányzik. Másik nagyon vicces dolog hogy beszántja a finn alapot amint abból nem tud hasznot húzni. A videó nagyon tanulságos, szovjet unióból kilábaló ország az oroszok szomszédságából, hadviselésre kiemelkedő mennyiséget költ hogy ne következzen be hasonló nyomor. Itthon meg az kapja a legtöbb lájkot aki a sérelmeket hirdeti :D Grat Partizán, nagyon jó hogy ilyen riportokat is csináltok, kíváncsi lennék Tölgyessy Úr mit mondana bő fél év után a helyzetről.
Tudtam, hogy milyen, de ez MOST tényleg sokkoló. Nem is a módszerek, az egész hozzáállás, értékek, gondolkodásmód. Sírok és fáj, hogy hol élek én.......Partizán? Ismét köszönet🥰
öröm volt ezt nézni. meglepő volt, letaglózó, sokkoló és amikor párhuzamot vontam időnként a mi oktatásunk és az övék közt akkor el is szomorodtam. de nagyon hálás vagyok a videóért és szívből köszönöm, hogy ezt láthattam!
Eltén végeztem, nagyon szerettem volna folytatni a tanítást, de nem jöttem ki a fizetésemből. Kórust akartam alapítani, zene és angol tanárként le kellett mondjak az álmomról. Rendkívül fáj látnom, hogy az ottani tanároknak nem kellett újratervezni az életüket megélhetési gondok miatt fiatalon. Gyönyörű szakma ez a tanítás, de ahogy a 30 éve tanár apukám mondja: a magyar helyzet ellenére szívből ajánlja a pedagógus szakma választását, külföldön. 😢😢😢
A 10. Percben elkezdett könnyes lenni a szemem. A 25. Perc környékén meg kellett állítanom a videot egy percre… Egyszerűen hihetetlen, hogy így is lehet valamit csinálni és ilyen felfogással működtetni egy oktatási, társadalmi rendszert. A video végére szétfeszített az érzés, hogy a most 3 éves kislányomnak akkor tudok a legtöbbet adni, ha megteszek mindent azért, hogy ilyen minőségi oktatásban részesülhessen. Erre itthon nincsen esély… köszönöm Nektek ezt a videot!
Mintha egy másik univerzum lenne. Köszi ezt az anyagot. Mi németországban élünk, már az is erős kontraszt az otthoni viszonyokhoz képest. A gyerekeim kivirultak itt.
Én egy svéd iskolában voltam egy évig. Ott is nagy hangsúlyt helyeztek egymás elfogadására. Sokkal jobb volt a légkör, mint itthon, pedig sok bevándorló diák is volt. Ott is minden ingyenes (ebédre svédasztal, lehet válogatni), és ők is kapnak laptopot az iskolától. A tanárok együttműködnek a diákokkal, nincs alá-fölérendelődés, inkább barátihoz hasonló viszony. Együtt is étkeznek a diákjaikkal. Angolul szinte mindenki társalgási szinten beszél.
Phuuuuh, régóta vártam már ezt a videót ( mióta Marci bejelentette, hogy jönni fog). …és ez nem scifi, ez a “normális valóság” Finnországban… Legszívesebben sírni lenne kedvem a mai magyar viszonyok miatt. Soha jobbkor nem jöhetett volna ki ez a film! KÖSZÖNET Partizán!
A normális kommunista a valóság? Persze az itteni oktatásnál minden sokkal jobb de Nyugat-Európához képest elèg negatív példa Finnország oktatás terén. Norvégia és Svédország pedig hasonló oktatást biztosít csak magasabb minőségben és liberálisabbak. De akárhogy is igazságtalan betiltani a drága fizetős iskolákat mert az nem javítja az okatatás színvonalát de ez más dolog. A gyerekeket elnyomják és megakarják mondani nekik mit egyenek (tiszta Magyarország) ráadásul az még magyar mércével is brutális hogy elsős kisgyerekeket “főzésre” vagy akár nagyobb gyerekeket barkácsolásra stb…-re tanítanak. Ez veszélyes is. Ráadásul állítólag főleg vidéken nagyon erős a gyerekek elhanyagolása magyar mércével is Finnorszàgban… Inkább Londonba kellet volna menniük egy liberálisabb iskolába ahol tényleg a megfelelő utat követik.
Szerintem ebben a filben van egy két csúsztatás, hogy ne mondjam, körtéket hasonlítunk össze almákkal. A helsinki-i tanárnö bemutatott egy osztályt, ahol a finnül még nem tudó gyermekeket oktatták. Amit az a bemutatásból kiderült, ott a finn és a nem finn gyerekek között elsösorban a nyelvtudás a különbség. Magyarországon, a roma ill. nem roma gyermekek között nem a nyelvtudás, mármint a magyar nyelv ismeret, a különbség, hanem a sokszor döbbenetes szociális másság. A szociólogia ezt "szociális mintá"-nak nevezi. Ez alatt a mélyen gyökeredzö viselkedési, gondolkodási, világlátási minta értendö. Persze, hogy senkinek sincs semmi problémája azzal, ha a gyereke jól szituált egy német mérnök, egy spanyol kereskedelmi szakember vagy egy indiai IT specialista gyerekével jér egy iskolába, de mégegyszer, a Magyar realitásban nem erröl van szó. Jómagam, Németországban élek. Van iskolás gyerekem. A "bio" németek sokesetben hanyatt homlok mentik a gyermekeiket olyan iskolákból, ahol magas a külföldi arány. Ezt tudom médiákból is és saját tapasztalatból is, jóllehet, egy gazdag regioban élek. Egyébként ebben a filmben is elhangzott, hogy ezek szerint Finnországban is megvannak a "kiskapuk", ha valakinek "különleges tudásra " van szüksége, nyalv, zene..stb, akkor máshová járathatja a gyerekét.
Régen volt ekkora hatással rám bármi! A józanság és az emberség olyan adagja jött velem szembe, hogy még a könnyeim is kicsurrantak! Eddig is fájt, hogy az oktatási rendszerünk eljelentéktelenedve agonizál a közöny árnyékában! Most még inkább fáj ez! Ordítóan! Köszönöm! Ébresztő!
Döbbentem néztem végig ezt a FINN CSODÁT és mérhetetlen szomorúság fogott el, hogy hol tart saját hazánk, a magyar oktatás, az emberi értékek, az egymáshoz való viszonyulásaink, de bármit írhatnék, mert olyan messze állunk a finn oktatásirendszertől, mint Makó Jeruzsálemtől. Rendszerváltás óta eltelt már több mint 30 év és semmi fejlődés nem történt csupán csak visszafejlődés minden szempontból. Sajnos ez nemcsak az oktatásra igaz, hanem az egészségügyre is, ahol sajnos nemcsak a rossz viszonyok, de az alá, illetve fölé rendeltség is erősen érződik Nálunk a tudatlanság a cél, kiegészítve a gyülöletkeltéssel, a megfélemlítéssel, a hatalommal való visszaéléssel.
Ez alapján a videó alapján pedig szerencsésnek érezhetném magam hogy nem Finnorszàgba születtem ha nem Magyarországon születtem volna. Nem értem miért a Skandináv országok legrosszabb példáját és Nyugat-Európai mércével mérve egyáltalán nem egy pozitív fejlődés felé mutató példát mutattak be. Erősen kollektivista ezért a Nyugat-Európai orszàgokhoz képest a legrosszabbul működő konzervatívabb iskoláknák jobbak és liberálisabbak, a legjobban működőkhöz képest viszont szélső konzervatívok… konkrétan bele akarnak szólni abba hogy mit egyen a gyerek… egy normális országban ez már kiverte volna a biztosítékot a többiről nem is beszélve.
@@ildikobogar5237 Hát csoda ebben nem sok volt.
@@vilagistene2939....képletesen értettem a CSODÁT, mert ez a valóban nem csoda, hanem a valóság.
Az egyik legtanulságosabb mondat volt, amit itt hallottam (többek között), hogy "Finnország nem engedheti meg, hogy bárkit elveszítsen." Édes Istenem, mi hány diákot, hány emberfőt veszítettünk el és hagyunk elveszni. :(
De legalább van egy rakás stadionunk. 😣😣😣
Ott működik, a senkit nem hagyunk az út szélén.
Sokat segítettek ezen a kardlapok, a könnygázgránátok szemmagasságba lövöldözése azonosítójelvény nélküli rendőrök által.
Szerencsére mostanában, 12 éve nincs ilyen.
@@gabrielderdak6632 Köszönjük a hozzászólásodat, hiszen a témába vág, és informatív volt a témával kapcsolatban...
Vagy?
Várjunk csak!
Nem!
Ide böfögted azt az egyetlen mondatot, amit még 2006-ban megtanultál leírni és azóta is csak ennyi a tudásod!
Pontosan bemutattad, hogy a magyar oktatási rendszer, ami valójában nem is létezik miféle embereket tud kitermelni magából!
@@nemadok2352
Tanulatlan prolikám! Emiatt menekültek el az emberek Magyarországról!
Ezért vesztettünk el akkor százezreket!
Százezrek menekültek el akkor!
Senki nem akar élni megfélemlítve olyan rendőrállamban, mint ami 2010-ig itt volt.
Ez az igazi szégyen, amikor egy magyar médium, hamarabb tud leülni egy finn miniszterrel interjút készíteni, mint egy magyarral.
😓
@@adamdemeter3304 Finn rokonainkál demokrácia van...
Bezzeg a sok sötétben élő, iskolázatlan falusi ütemben tapsol Orbán nevére, Rákosi-stílusban.
Itt már egy kemény elnyomó diktatúra adja a gépezet szívét. Magyarországon a demokrácia 2010-ben, Orbán első újraválasztásával halt meg.
Frissítés: A pontosítás kedvéért: itt a falusi tudatlanok alatt a nyolc általánost SEM végzettekre kell gondolni és igen, hülye voltam magam is, amikor ignoráltam azt, hogy nemcsak faluban lehetnek iskolázatlan emberek, akik kevés megszerzett tudásuk miatt beleesnek abba az ördögi körbe, hogy szegénységben élnek, a FIDESZ jót ígér nekik és lefizetik őket 4 évente, rájuk szavaznak, nagyot csalódnak, majd elfelejtik az állon koppanást és ez kezdődik elölről. (A' là a Telex videója a tőlem 40 percre lévő Kerecsendről).
Finn rokonok alatt pedig a nyelvrokonságot kell érteni, mert lehet, hogy más a genetika, attól még a nagy népvándorlások korában egy-egy népcsoport elfelejthette ősi nyelvét és áttérhetett egy másikra, amely végül kivált abból a nyelvből és saját nyelvként fejlődött tovább.
Akik pedig ezt is megkérdőjelezik, azon emberek a tökéletes példái annak, hogy miért halt meg a magyar közoktatás Orbán és az oktatásügyi pribékjei miatt; a szándékos elbutítás, hogy hűséges FIDESZ-szavazókat termeljenek ki, akik nem veszik észre, hogy fokozatosan az összes emberi jogukat és méltóságukat elveszik, hogy tápláljanak egy elnyomó fasiszta diktatúrát.
Kb. ennyit kellett megérzésem szerint szánnom helyreigazításra.
mekkora igazság...közelébe nem kerülhet, miközben a finnek tárt karokkal várták szinte...
@@commentarysheep Mondjuk ha már a finn rokonainkat emlegeted példaként - jegyzem meg nagyon helyesen-, akkor példát vehetnél róluk és ezzel a sötét falusizással leállhatnál, mert nem segít semmit, viszont a nevedet adod a vidéki barátaink elidegenítéséhez. :)
@@commentarysheep Na... nem azonnal - két hétig kitartott ...🤣🤣
Megkönnyeztem ezt a riportot, mert mindig habzó szájjal mondom, hogy a magyar oktatás 70 éve a béka segge alat van. Gulyás Marci ez volt a leghasznosabb riportod. Minden. Magyar embernek látnia kellene. Gratula
alat : az 2 t.
Minden. Magyar : nem kell pont, magyar kis m.
Kevesebb habzó száj kellene és több ész.
Miert pont 70?
@@gabrielderdak6632 minden után szóköz helyett a pontra nyomott valószínűleg. Telefonon gépelés során előfordul. Utána automatikusan nagybetűvel kezdi a következő szót a rendszer. Lényegi dolgon pedig nem változtat. Én is megkönnyeztem a riportot. Részben, mert fáj a szívem, hogy itthon ilyen gyatra az egész rendszer, részben pedig mert gyönyörű, amit képesek voltak megteremteni a finnek. Az egész finn társadalom.
Megkönnyezted, tehát nem tudsz semmit az adott dologról, így bármit elhiszel.
Csak te vagy a béka segge alatt amióta élsz ön veszélyes egyed!
Gratulálok a filmhez! A kételkedőknek, a videót felhúzott szemöldökkel nézőknek pedig innen Finnországból üzenem, hogy igen, valóban ilyen a társadalom. Más az értékrend, a hozzáállás a munkához, fontos egymás megbecsülése. Senki nem mondja pl. hogy "te CSAK egy takarító vagy", mert nagyra értékelik a másik által elvégzett munkát. Az, hogy különböző hátterű és képességű emberek eredményesen együtt tudjanak dolgozni, egymást kiegészítve és segítve, tényleg nagyon fontos, és itt Finnországban ennek a szemléletnek a gyakorlati megvalósulását látom. Az élethosszig tartó tanulásnak fontos szerepe van, nem csak a tanárok esetében. A szakma- vagy hivatásváltás bármely életkorban lehetőség, így lesz fodrászból pénzügyes vagy HR-es, banki biztonsági őrből hiteltanácsadó, szám.tech. tanárból coach, bolti eladóból bérszámfejtő, lovászból szállodai recepciós majd irodavezető, jogászból idegenvezető, könyvelőből erdőgazdálkodó - ez mind true story az ismeretségi körömből. Igen, vannak itt is problémák, itt is működhetne számos dolog jobban, itt sem tökéletes minden. De létezik a társadalmi párbeszéd, és keresik a megoldásokat.
Csak egyetérteni tudok mindazzal amit írtál!!! Üdvözlettel Finnországból. Suomi!!!
Innen Britanniából sem olyan idegen, ami a vid3óban van. Egyenlőség, inkluzivitás, jó minőség, szakmai kriteriumrendszer, csapatszellem, you nam e it. Csak itt az angol mellett nem tanítanakmfinnt is a suliban. ( bocsi, nincs közvetl3n tapasztalatom, vicc volt)
Nálunk is vannak lehetőségek! Például egy balos önkormányzati hivatalnokból simán lesz az adófizetők pénzéből fenntartott kriptobányász. És még tapsolnak is neki! Ha esetleg meg is bukik, simán átmegy egy másik kerületbe.
Mi választottuk őket 2019-ben, megérdemeljük hát.
@@gabrielderdak6632 gyagyáska, eltévesztetted a házszámot
@@karolyzoltanballa7898 nem tévesztettem el, direkt jöttem hozzátok a retardáltak csatornájára, rajtatok röhögni.
Nem fényévekre, hanem dimenziókra vagyunk ettől a mentalitástól, hozzáállástól és szemlélettől.
Fantasztikus anyag, köszönet érte!
Ez a kulonbseg a demokracia es a diktatura kozott
Hogy sajnos vagy szerencsére az kérdéses de elég sok hasonlóságot mutat a magyarral. Magyarországról nézve még ez is jó de egy normális Nyugat-Európai országban az már azonnal kiverte volna a biztosítékot hogy megakarják mondani a gyerekeknek mit kóstoljanak meg… Na de az még Magyarországon is beteg hogy kisgyerekeket “főzésre” meg “barkácsolásra” akarnak tanítani. Ezen kívül a gyerekeket a magyarnál is jobban elhanyagolják Finnországban főleg vidéken csak ez nem volt a videóban. Miért az egyik legrosszabb oktatási rendszert kellet kiválasztani “jó példának” Nyugat-Európából?
Másik galaxis...
@@emeseszollosi7113Más Univerzum.
Önkormányzati fenntartású iskola...
hát igen, ez a különbség egy ottani önkormányzati hozzáállástól és az itthonitól.
Mi Karácsonyékat választottuk.
Megérdemeljük.
Kösz Marci! Itt élünk Finnországban 3 éve, szerencsére nem csak csodáljuk, de meg is éljük a finn oktatás mindennapjait a gyerkőceinkkel. Ha otthoniaknak mesélek erről, sokan nem hiszik el. Az Óvodák is hasonló elvek alapján működnek. Most kezdtem az itteni Szociális munkás karrieremet, az is megér egy misét.... :D Nagyon sajnálom, hogy otthon az oktatásban, egészségügyben, és a szociális szférában dolgozók sem boldogulnak. Sok sikert mindenkinek, aki kiáll magáért, mindenkinek így kellene tennie. Kitartás!
nincs hideg?
kedves András! és kedves Partizán! beszélhetnél nekünk szülői nézőpontból. beszélhetnél a szociális munkában szerzett tapasztalataidról! - ha Marciéknak is tetszene az ötlet.
Kedves András! Engem is nagyon érdekelne a téma, mivelhogy szociális munkásnak tanulok. Ha esetleg csak ide tudsz pár szót írni az is nagyon szuper és érdekes lenne. :)
@@JohnPopcorn06 🤣De, de van.
@@j.2380 Keress rám facebookon szívesen válaszolok. Pár szóban: Sokkal jobb!
Hát ez beszarás.. Nagyon összeszedett és brutálisan hiánypotló interjú volt, ráadásul még érdekes is. Több európai országba is csinálhatnátok még ilyeneket, nagyon szívesen nézném meg azokat is. Pacsi nektek, Partizán
Este tüntetés ...erre most ez... legjobbkor készült és lett leadva ez a videó.
@@angelpc22
@@highwayman2195 az a gond hogy eddig kussoltak és most az a furcsa hogy tüntetnek? Ez a baja ennek a társadalomnak. Az a gond hogy Magyarországon orbán betiltotta a tüntetést technikailag minden dolgozó embernek országosan, nem csak a tanároknak. Nyugaton magától értetődő a tüntetés a sztrájk, mert csak úgy lehet elérni valamit. Csak a 2/3 fideszesek alapítványi szeparált iskolába hordják a kölykeiket. Az adózó többi család meg le van szarva....ami jut. De milyen megoldásra gondolsz? Várjuk az építő jellegű ötleteket. Bármit, mert pénz az nincs. Ott az önkormányzat fenn tudja tartani ezt a magas szintet. Itt az alapot se. Hol van a pénz amit befizetünk adóba?
És ezt már Magyar Bálint szadeszos kultuszminiszter idejében is bedobhatták volna, csak az hogy nézett volna márki egy ballib megmondóember felől. Igaz, akkor ez a Prtizán gyerek még sehol se volt, de megvoltaka hozzá hasonlók, akik akkor is hazabeszéltek, vagyis nem mondtak semmi rosszat a maguk táborára. Ezt nevezik kettősmércének.
@@highwayman2195 lol, mintha ez a video nem az itthoni rendszer kritikaja lett volna. a sok idiota kerdessel aminek semmi koze a finn oktatas mukodesehez, hanem csak azert volt a videoban hogy a magyar helyzetre reflektaljon.
Nagyon klassz videó ! Volt szerencsém Finnországban, Lahtiban tanulni 5 hónapot Erasmussal (egyetemen). Nagyon jó volt, örök élmény. Egészségügyben végeztem, iszonyatosan jól felvoltak szerelve a tantermek, gyakorlatias volt az oktatás, a tanárok szinte a barátaikként kezeltek minket. A szüleim jócskán a zsebükbe nyúltak ,mert az erasmus támogatás szinte csak a kollégiumot és maximum 1 hónap élelmet fedezett, de örök életemre hálás maradok, hogy megadták nekem ezt az élményt. Sok külföldi barátot szereztem kint, akik idén még az esküvömre is eljöttek. Finnországban megtanultam az elfogadást, a személyes tér tiszteletben tartását , és még sok mindent, de a legfontosabbat azt, hogy Európában mindenhol otthon vagyok
Hát, srácok, én ezt megkönnyeztem. Örömömben, hogy ilyen létezik és ilyen jó ezeknek a diákoknak és tanároknak. És keserűségemben, hogy ilyen is lehetne… köszi a riportot! Nagyon fontos munkát végeztek! ❤
Minden válaszra magamban ujjongtam, és a könnyeimmel küszködtem!Így is lehetne! Nálunk is így tanulhatnának a gyerekek! Szép álom,de miért ne lehetne??? Változtatni ,küzdeni KELL érte!Köszönöm
PARTIZÁN!
Kedves Partizán!
Tanárképzősként sokkoló volt látni azt, mi zajlik tőlünk pár országgal arrébb. Elképesztő ez a hozzáállás, a közeg, a videó végeztével csak itt ülök, és nézek ki a fejemből. Köszönöm, hogy megmutattátok azt, hogy miért is küzdünk pontosan, mit tudnánk elérni.
Abszolút egyetertek. Majdnem elbőgtem magam.
Magyar népművelő Walesből.
Még nem késő, tanulj nyelvet, oszt menekülj!!!
@@dr.crohnos Azt szeretné h nálunk is jobb rendszer legyen, ezért pedig itthon kell tenni. Ha elmegy akkor csak saját magán segít nem az országon.
Walesben milyen a helyzet amúgy?
@@hajnalkamolnar648 , a finn modell is csak állna es nézne mikor egy osztályba bezsuppolnának öt túlkoros Lakatos Armandot , bicskaval a zsebben.
Most elmegyek egy sarokba zokogni! 😭😭😭😭
Ettől függetlenül zseniális volt látni, hogy máshol milyen minőségi oktatást biztosítanak a gyerekeknek!
Köszönöm Partizán, Marci, hogy ezt a filmet elkészítettétek!!!
Osztottam is rögtön a Facebookon!!!!
A FIDESZ az 1% kárörvendő fasizmusát építette fel és stadiondiktatúrába taszított minket.
Ezeket el kell kergetni minél hamarabb, hogy gyerekeink továbbra is "Jó napot!"-tal köszönjenek, nem pedig "Good Morning!"-gal vagy "Guten Tag!"-gal.
Pedig ahogy a FIDESZ aláássa a jövőnket a kisember örökös kizsákmányolásának oltárán, úgy nagyon erre felé tendálunk, főleg a mi generációnkban, a frissen felnőtt Z generációban.
@@commentarysheep 🤣🤣🤣🤣
Ugyanezt akartam írni!33 éves vagyok és még gyerkőcünk sincs, de a sírógörcs kerülgetett ebben a 37:35 -ben!!!
Ha annyira minőségi akkor miert egyre gyengébbek a PISA eredményeik? Ezek alapján Finnországban Matematikából 12 év alatt két és félszeresére nőtt a rosszul teljesítők aránya. Emellett egyre több finn diák nem tud megfelelően olvasni. Ha a szövegértés pontszámokat nézzük, akkor kiderül, hogy Finnországban az egyik legmagasabb a különbség a fiúk és a lányok között, a lányok javára. Hol a finn csoda ? Hol vannak a top diákok , startupok ?
Ez már szerintem egy igazi közszolgálati adás. Nagy respect!
alacsonyra tetszik helyezni a mércét... :)
"Marci: - Ellophatom?
Anna Hirvonen: - Inkább odaadom!"
Milyen gyönyörű válasz!
És tökéletesen tükrözi a két ország közötti mentális különbséget!
Az én tanárom ugyanezt mondta volna itt Magyarországon !
@@Danny-bv6zv
Nyilván vannak kivételek, de egyébként sem feltétlen a tanárokra irányult ez a mondat.
Ez nagyon gàzos volt….képzelem mit gondolhattak….
Nagyon jó érv volt, amikor a felkészítő tanárnő azt mondta, hogy azért érdemes mindenféle diákot egyben kezelni, mert így megtanulnak mindenféle emberrel boldogulni, amire a munka világában is nagy szükségük lesz
Ennyire még egy Partizan video sem viselt meg, pedig láttam DJ Jeszy-t is. Komolyan mondom, hogy az erzelmi skála minden fokán jártam mikozben néztem, de elsosorban szomoru lettem a végére. Nem a sok minőségi segédeszközt, vagy frissen festett falakat irigylem, hanem azt a szemléletet, ami mindezt lehetővé teszi. A magyar oktatás ennek mindenben a tökéletes ellenpontja, es azt hiszem hanyingerem is lett, ugyhogy köszi Marci, hianypótló, minőségi, mellbevágó. De kikészített. Ügyesek vagytok.
@@csak13133 nice try dude 🤣🤣🤣
@@csak13133 mit is akartál mondani, faxkalap?
@@csak13133 Atvetted mar a krumplid vagy tuloraznod is kell erte?
Elismeresem ezert a videoert! Foleg, hogy tudtal a finn oktatasi miniszterrel beszelni. Erdekes, hogy Pinterrel elkepzelhetetlen lenne egy ilyen interju.
PS egy idegen nyelvet sem beszél. (Net szerint)
Bármelyik miniszter szívesen nyilatkozik ha arról kell beszélnie h milyen jól is teljesít a szakterülete te oktondi 😂
biztos szivesen mesél(ne) a TEK-ről xD
Az ékezeteket meg a Mikulás hozza...
@@krisztianpapp1150 látom elkaptad a hozzászólás lényegét...
Elkeserítő. Sírtam a különbségek láttán. A miniszter nem ellenségként kezeli a sztrájkoló tanárokat. Mennyire más emberek. A magyarok nagy része annyira mélyen van a gödörben, hogy fel sem fogja a különbséget. 😒😪
Ezt az eredményt több mint 70 év alatt érték el. Nálunk mikor is kezdődött? 🙂🙂
@@ibolyalassu3164 nálunk el se kezdődött, és mint hallani lehetett ők folyamatosan próbálják a problémákat megoldani (pl legyen mindenkinek egy érettségije)
Ehhez azért egy olyan társadalmi hozzáállás is kell ami itthon szerintem nem mindenhol van meg. Ezt azért ne feledjük el hozzátenni.
@@ibolyalassu3164 Nyugi. Elkeződött Klébersberg Kúnó XIX. század vége. Majd XX. század 30 éveiben is. Majd 1990 is. De nálunk különböző okokból zátnyra futott.
@@volkerball3 A társadalom hozzááláását is meg lehet változtatni. Nem egyszerű feladat, és nem is lehet benne gyorsan változást elérni. De ha tényleg nem akarunk senkit sem leszakadni hagyni, akkor ezt is meg kell tenni.
19 éve vagyok középiskolai tanár. Lejöttek a könnyeim a videó felénél... Voltam már egy finn iskolában 13 éve, így is mellbevágott a különbség.
Az pedig, hogy egy külföldi riporter interjút készíthet a helyi oktatási miniszterrel, hogy is mondjam ... szokatlan.
Sajnálom azon gyerekek ezreit, akik nálunk lemorzsolódnak.
Köszönöm, hogy megcsináltátok ezt a videót, nagyon pozitív élmény volt!!!
Marci mi itt élünk Norvégiában és itt ugyanígy van sok dolog, mint Finnországban. Ingyen vannak a tankönyvek, füzetek, író eszközök, a középiskolában még iskolatáskát is adnak. Általános iskolában ipad-et biztosítanak a gyerekeknek (ingyen kölcsönzik), középiskolában laptopot. Az iskolai kirándulásokat is az állam fizeti (a mi adónkból), nem kell osztálypénzt fizetni, természetesen nem kell zsebkendőt, WC papírt, stb. - t vinni. A norvég gyerekek egy osztályba járnak a bevándorlók gyerekeivel, és a fogyatékkal élő gyerekek is a normál osztályba járnak,kapnak külön segítőt és nekik való feladatokat. A házi feladat napi 15 perc írásbeli és 15 perc olvasás. A gyerekeknek van idejük sportolni iskola után, találkozni a barátokkal, játszani, gyereknek lenni. Ha csak ezt az egyet nézem, az oktatást, máris megérte ide költözni és maradni.
Nekem is vannak ismeröseim Norvégiában és 💖💖💖💖💖💖💖💖
👍👍👍🤍🤍🤍
@Katalin Sarok-Horváth
Kedves Norvégiában élő Katalin! Gratulálok a gyermeke jövöjéhez a napi 15 perc írásbelivel és 15 perc olvasással. Nálunk Mo-on erre azért egy kicsit több időt szánunk, sőt van, aki még külön tanárt is fizet (pl. matek vagy angol, stb.). Norvégiában úgy látom már meg is megvalósult a boldog kommunizmus?
@@jozseffutaki371 kommunizmus itt nálunk van, ahol az orosz maffia kedvére garázdálkodhat mert kilóra megvették a politikusokat. Tanárképző főiskolán nekem már 20 éve is azt tanították "kompetencia alapú nevelés" kell. Leszarja már a munkaadó a lexikális tudást, senkit nem érdekel mikor született Mátyás Király. Képességeket és készségeket kell fejleszteni. Hiába a különóra, ha a fél ország analfabéta. A technológiák és tudományágak egyre fejlettebbek. Egy orvostól se várja már el senki hogy mindenhez is értsen. 150 altípusa van a leukémiának a tudomány jelenlegi állása szerint. Mindegyiket máshogy kell gyógyítani. Ezért van külön hematológus például. A béka segge alatt vagyunk oktatásban, ha kihajtjuk a szart a gyerekből akkor sem lesz jobb, szemléletmód váltás kell(ene).
@@RJ-zm3qk Kommunizmus "itt nálunk van"?
Ez nekem új, pedig elég öreg vagyok már. Nekünk még azt tanították Kádár alatt (aki Nagy Imrét kivégeztette), hogy a kommunizmusban megszűnnek a pártok, az állam is, földi mennyország, egyenlőség lesz, mindenki képességei szerint dolgozik és szükségletei szerint vesz a közösből.
Dehát úgy látom nálunk meg többpártrendszer van és USA milliárdokkal támogatott ellenzék, amely ennek ellenére nem volt képes megnyerni a választást sokadszorra sem. Márpedig az ellenőrzés is csak utólag találta meg a 3 milliárd dollárt. Milyen lett volna az eredmény, ha a választás előtt derül ki a tiltott idegen (USA) támogatás?
Most olvasom, hogy ugyanilyen idegen, USA támogatással készül a rendszerbuktatásra a Telex, mely csekély 300 milliót kapott ingyenes tanár átképzésre ujságírónak...Ez mind semmi ráadásul még a szocialista EU Parlament elnökhelyettes is lebukott korrupcióval (bőröndben voltak a százezer Eurók, Dollárok!
A legújabb: ez a film sem a magyar támogatók, hanem szintén az USA támogatásával készült, Márky-Zay bevallotta, hogy ki mindenki kapott.
Akkor kit is vettek meg és milyen pénzen a magyar politikában?
Szürreális ezt látni. Én 10 évvel ezelött jártam középiskolába, és emlékszem, hogy ha nem volt nálad papírzsepi akkor aznap nem tudtál elmenni pisilni, mert még wc papírt sem tudott biztosított az iskola.
és örülni kellett ha a 4 WC ből 2-3 nem volt lezárva
ez azóta is így van
Középsuliban néha akad, általánosban nem akad wc papír.
ma egy kórházi mosdóban nincs papír, nincs szappan, nincs kézfertőtlenítő, a melegvíz csapja le van szerelve. ahol különösen fontos lenne a higiénia. persze az iskolákban is.
@@Judga54 Ellopják a cigók, Ne folyasd, nem azé van, ezért ellopja a kórház, a betegek elől...
Wow!Nos, ez egy olyan " Szó bennszakad, hang fennakad,
Lehellet megszegik" film volt, hogy a végén a feliratnál vettem egy nagy levegőt és elfelejtettem kifújni. Köszönöm Partizán. Küldjétek már el az M1- nek az anyagot. Hátha leadják véletlenül , tévedésböl. Ja, meg Pintérnek is csak legyen nagyobb a felirat mert a szöveget úgysem érti, legalább elolvasni el tudja.
Nem jó ötlet. Megvágják imitt-amott, tudod, csak egy "kicsit", aztán kijön belőle, hogy a finn rendszer a magyar oktatás nyomában sincs.
😄
@@kette1187 ja, aztán majd hallgathatja otthon mindenki a szülőtől, nagyszűlőtől, hogy a Finn oktatást is leköröztük, ménem vagy gazdag már fiam?
Rég láttam ennyire szimpatikus oktatási minisztert. Fényévekre van a mi pszichopata minisztereinktől.
@Mikolt Avas aki amúgy egy Ávós
meg a mi pszihopata dilettáns tanárainktól ... :P még mindig a régi komcsi rendszer megy, a tanulókat megalázni, megfosztani a méltóságuktól, és félelemben tartani őket, mert csak így lehet tanítani (szerintük)... A fizikai bántalmazás már ugyan nincs, de a lelki az qrvára megvan még középiskolában is meg egyetemen is
Látod, ennyit tesz, hogy a "riporter" hogy kérdez alá. Ilyen kis stílus gyakorlattól függ, kit tesznek szimpatikussá, s kit nem. ( ezt tanítják nem nagy dolog.)
@@ferencvaloczi9808 Abban egyetértek, hogy előfordul alákérdezés ebben a riportban, illetve kérdéseknek álcázott kijelentések is. Viszont a szimpátiámat nem a mondanivaló következtében alakítottam ki, hanem a testbeszéd, arckifejezés, hangsúlyozás stb. által. Lehet, hogy tévedek, de az eddigi emberismeretem alapján nekem az jött le, hogy ez a finn oktatási miniszter az emberség skálán pluszos.
@@johnnyhun1 Továbbá a tudatunkra adják, hogy semmi nem lesz belőlünk. Meg az utcát fogjuk söprögetni...
Tanárként volt szerencsém egy finn partneriskolánkban járni pár éve. A tanítási módszertan nem gyökeresen eltérő, és szerintem még a jobb eszközellátottság sem számít annyira sokat, más miatt lehet szerintem példaértékű:
Engem az fogott meg, hogy nagyon következetes, megfontolt a rendszer működése. Pl. egy új tanterv kidolgozása, bevezetése egyaránt egy hosszú folyamat, amit természetesen megfelelő mennyiségű adattal támasztanak alá, és utána a monitorozás is évekig tart, mely során nagyon sok információt gyűjtenek össze (ahogy ez a riportban is elhangzik). Az elgondolások, mivel van biztos szakmai alapjuk, általában működnek is. Ha pedig valamelyik mégsem eléggé, akkor nem egy hónap gondolkodási időt hagynak arra, hogyan kellene korrigálni. Nem marad el a tanárok bevonása sem a folyamatokba: mi egy olyan, frissen felavatott tanműhelyben jártunk éppen, ahol elmondta az ottani kolléga, hogy az épület eredeti terveihez képest milyen módosításokat javasoltak - melyeket aztán nagyrészt át is terveztek annak megfelelően.
Az is fontos, hogy a tanulók iskolai életútjai sincsenek kőbe vésve. Idehaza nagyon nehéz váltani pl. szakmák között, vagy gimnázium és technikum között, ha valaki rájön hogy "rossz helyen van". Ezt a finneknél ha kell segítik is, mert az a logikájuk, hogy ha valakinek sikerül megtalálnia a képességeinek megfelelő helyet, azzal máris egy sikeresebb felnőtt lép majd ki pár évvel később az életbe.
Emocionálisan annyira megérintett ez a videó, hogy a felétől sírtam. Összeszorul a szívem, hogy mennyire fényévekre vagyunk mi ettől.
Én sehol nem lennék ma a tanáraim és az iskoláim nélkül. A kitörés alsóbb társadalmi osztályokból jövő gyereknek, ma kb lehetetlen. Annyira egyszerű és észerű dolgokat fogalmaz meg az oktatási miniszter és a pedagógus is, hogy kb ez kéne az alap legyen mindenhol. A gyerekekbe és az oktatásba fektetni a legfontosabb, mert mindannyiunk jövője függ a ma gyerekétől és nem mindegy, hogy milyen felnőttek lesznek belőlük és az sem mindegy, hogy milyen jövőt álmodnak. Ezt figyelnem kívül hagyni, az kb annyit jelent, hogy teremtés helyett ássuk a sírunkat.
Köszönöm Marci! Pár helyen megkönnyeztem. Olyan sok mindenhez még csak pénz sem kellene csak az elhatározás és persze hinni abban hogy ez egy fontos ügy. Igazából a legfontosabb. Nálunk is ez kellene hogy legyen a nemzeti minimum.
Ez a legfontosabb, hozzáállás kérdése lenne.😭
Marci olyan arcokat vágott, mint mi, amikor a '80-as években kijutottunk Ausztriába, meg Hollandiába. Csak hitetlenkedtünk, hogy így is lehet élni.
Most ugyanezt élhetjük át, és még vasfüggöny sem kell hozzá :D
Inkabb: "es meg vasfuggony sem kell hozza :("
szomoru, hogy a nagy szabadsagban ujra felepitettuk onnon bortonunk.
Az a baj, hogy a fizikai vasfüggönyt lebontani max 1-2 hét, ha van hozzá akarat. Azt felszámolni, ami nálunk van - közoktatás terén is -, évtizedek kitartó munkája volna, mert a fejekben van a vasfüggöny :( .
@@csak13133 Jót? Hogy micsoda?😀
El kell menni afrikába, ázsiába vagy más szegény orsszágba is ahol a "nyugati civilizáciò", a helyi elitnel megteremti saját jólétének feltételét, más nyomorának az árán. Szóval, ha megvolt a csodálkozás érdemes megfordítani az érmet, és kiegyensùjozni a mérleget.
@@csak13133 Látva a többi szólásodat is, és ezt is, egészen biztos hogy mellé lőttem volna, ha tippelnem kellet volna mivel foglalkozol. Tanár? Mondjuk akár lehet ez blöff is persze.
Elképesztően jó tényfeltáró riport, vagy csak helybe kellett menni érte, de ez a lényegen nem változtat. A finn társadalom rájött, hogy egy nemzet felemelkedése egy hosszú folyamat és az alapja az emberek, akik alkotják. Ennyire egyszerű. Gratulálok Marciéknak a bemutatásért és most elmegyek egy sarokba duzzogni, hogy én nem lehettem/lehetek egy ilyen társadalom részese. Jó lenne, ha a fiam lehetne...
Az elit felemelkedése viszont a sok biorobot. ✌
Valójában pontosan azért elszomorító, mert a fiad sem lesz. Az, hogy Finnország idáig jutott, az ahogy a riportból is kiderült, ca. 50 év. 50 évig felelős kormányzásra van szükség, a legnehezebb időkben is tolni azt a nézőpontot, hogy márpedig ezt vagy azt kell csinálni ahhoz, hogy egyszer majd ez és ez lehessen. Mi még az uniós átlagot sem ütjük meg (nem csak oktatásban, hanem jóformán semmiben), és hajlandóság sincs a változásra. Sem az emberekben, sem a kormány által. Simán elképzelhető, hogy 2026-ban ismét a Fidesz nyer, de még ha nem is, akkor sem tartom valószínűnek, hogy olyan kormány fog jönni, aki azt mondja, "Na gyerekek, az utolsó fillérig arra szánjuk a költségvetést, hogy az embereknek jobb legyen".
Ha mától kezdve 100 évig nem születne hülye Magyarországon, még akkor is maradna bőven.
Pedagógusként, neveléstudományt tanító oktatóként és magánemberként is nagyon köszönöm ezt a videót!
Rég nem fordult elő velem ilyesmi, de megeredt a könnyem egyszer-kétszer, amíg végig néztem ezt az anyagot.
Ritkán mondok ilyet, de ezt MINDENKINEK látnia kellene ebben az országban, hogy átértékelhesse az oktatásról alkotott véleményét, az ahhoz fűződő viszonyát és a honi oktatással kapcsolatos elvárásait.
Köszönet érte!
Abból, hogy máshol meg tudták oldani, legalább láthatjuk, hogy ilyen felfogású országot lehet -és csak ilyet érdemes építenünk!
Vérzik a szívem az országunkért. 😢 Partizán, köszönöm a munkátok! 🙏🏻❤️
Semmi gond.
Mentálisan olyan 100 évnyire vagyunk lemaradva tőlük.
Szerintem nem 100 évvel, mert 2022-1948 a különbség. Elhangzott a videoban, hogy kb. ekkor indult a reform a finnekél. ami idáig jutott. És 1948-ban még jóval előttük jártunk, de 1848-ban teljesedett ki a kommunista támadás az iskolrendszer ellen. De alapvetően igazad van.
500 lesz az inkább…
van az 500 is.
Van az több is, de ez a nép, meg is érdemli. Mindig is egy balkáni söpredék volt, ezt érdemli csak. Itt csak az acsarkodás ment mindig is, a saját szarát megenné, ha fizetnének érte. Itt mindenféle szinten ez van, a politikustól egészen a legalljáig.
Nem vagyunk lemaradva, egyszerűen ez a helyünk a világban. Ezt érdemeltük ki.
Ha valaki a világ egyik monumentális szakadékát keresi, akkor ne a Grand Canyonhoz induljon, hanem tekintse meg ezt a videót. Közben gondoljon az itthoni oktatási rendszerre. Szomorú :(
Köszönjük, hogy megmutattátok Marci!
Marci! Zseniális minden perce, professzionális lettél! Kiutaztál Mordorból az Emberek országába és mi nyeljük a könnyeinket! Köszönjük a munkádat kincset ér minden ami kikerül a kezeid alól!
❤💌💌💌
Ez már akkor az emberek országa volt, amikor nyugaton még egymást ették... Mordort a történelem, a saját hülyeségünk, a habsburgok meg a bolsi zsidók csináltak belőle...
A finn a világ legjobb oktatása!♡ itthon ezt alkalmazom a gyerekeimen, absolute szembe megyek a közoktatás napi agymenéseivel...🤪 gyerekem hazajön kap 1 órát hogy letegye amit délelőtt hallott és indulok én az átfogó élményprojektjeimmel...eszméletlen könnyen megy végig a gyerek a nevetséges magyar elmaradott közoktatáson. Szinte nevetséges, ahogy ma oktatnak a közoktatasban...mintha nem létezne internet és google...a 11 évesem pedig programozóknak tanul 3.éve igaz ezt külön fizetjük neki, és jövőre nyelvvizsgázik angolból 😉 a finn módszerrel oktatom itthon🤍🙏🤍
A(z) „Finn Nobel-díjasok” kategóriába tartozó lapok
A következő 4 lap található a kategóriában, összesen 4 lapból. Na ennyit a finn csodáról
@@krisztiankovacs7238 egy 5 milliós országból...
Gratulálok és tiszteletem! Szerinted hány magyar pedagógus nyitott és képes erre ? Szerintem a 20%ot sem éri el.
@@krisztiankovacs7238 ezt írkálod mindenhová, te szerencsesüti?
@@katalinhete2949 Ők sem a kisujjukból szopják, hanem megfelelő oktatásban részesülnek az egyetemen.
Ezt a videót nézve, a legelkeserítőbb felismerés, hogy a korrupció hiányában, Magyarország is lehetne egy működőképes, élhető és lehetőségekben gazdag ország. A 20-ik századbeli Finnek háttere, illetve történelmi és gazdasági kiindulópontja, nem sokban különbözik a miénktől (háborúk, szegénység, orosz-aggresszió, stb.), még a nyelvünk is (nagyon messzi) rokona a magyarnak. A különbség, többek között, hogy a Finnek nem merültek évtizedekig tartó sopánkodásba és önsajnálatba, saját balsorsukon és szerencsétlenségükön merengve, hanem a lehető legjobbat hozták ki a körülményeikből - abból építettél fel magukat amiből lehetett, illetve azzal, hogy az oktatásra ekkora hangsúlyt helyeztek azokba/abba fektettek be akikbe érdemes: a gyerekek által - a jövőbe. Az eredmény, hogy a mai napon Finnország az egyik legfejlettebb és legélhetőbb Uniós tagállam, ahol bárki - anyagi vagy családi háttértől függetlenül - képes érvényesülni és normális körülmények között létezni. Szomorú abba belegondolna, hogy Én nem biztos, hogy megfogom élni azt a világot ahol Magyarország is eléri ezt a szintet.
Egy újabb nagyon magas riport a Partizántól, jó lenne hasonló doku-jellegű tartalmat látni más témákban (egészségügy, közellátás, infrastruktúra, stb) más példa-mutató országokból is (így elsőre még Dánia, Ausztria meg Hollandia ugrik be). Semmi sem nyitja fel az ember szemét a körülményeire annyira, mint amikor szembeültetik egy alternatív valósággal, azaz, hogy "ilyen is lehetne."
Nem a korrupció a baj, hanem az évszázadok mélyéről jövő vezetési hagyományok...
Tokeletesen egyetertek! Korrupcio nelkul elhetnenk, mint hal a vizben
Irodalom: Pogátsa Z. :Magyarország politikai gazdaságtana. Az északi modell esélyei; Osiris Kiadó, Bp., 2016 (Nem teszek linket, mert a Y eltünteti a kommentet)
@@kaliharanq Köszi szépen, mindenképpen elolvasom!
Azert lenyeges kulonbseg, hogy Finnorszag nyugati, kapitalista orszag volt a II. vilaghaboru utan, mig Magyarorszagon 1990-ig kommunista diktatura es szovjet megszallas volt.
Örülök, hogy ilyen videókat és alkotó csapatot támogathatok!
Megnéztem egyből osztottam ....a film közbe elsirtam majdnem magam...Marci ez nagyon minőségi munka volt most !!mi magyarok szinte a putriban vagyunk hozzájuk képest ....Ha én tanár lennék itthon azonnal felmondanék ezután a film után meg főleg! Köszönöm hogy megnézhettem ezt a szinvonalas műsort!!! Ott valóban demokrácia van!
A beharangozó miatt nagy várakozással ültem le a videó elé, de a végén én is csak ültem magamban tűnődve, még elgondolkodva azon, amit láttam.
Ha csak a fele megvalósulna, működhetne itthon ennek a rendszernek már hihetetlenül boldog lennék.
Nem, hogy közelebb kerülünk Európához, de csak egyre távolodunk tőle.
Köszönet ezért a fantasztikus anyagért.
Na én többek között ezért is költöztem el végleg Svédországba, hogy ne csak nekem legyen nyugodt, normális életem, de a gyerekeim is minőségi oktatásban részesülhessenek majd egyszer. Életem legjobb döntése volt, és soha többé nem költözöm vissza Magyarországra. Egyszerűen az élet minden területén megbecsült EMBER lehet skandináviában az ember. Magyarországnak esélye sincs jobb kilátásokra olyan mélyre süllyedt mostanra.. :( köszönet ezért a remek filmért!
Elképesztő, amit ezzel a riporttal tettél a magyar oktatásért! Elképesztő mondatok, elképesztő látásmód. És ez még csak az emberi része, ebben még nincs is pénz. Csak a megfelelő, becsületes, nagyon képzett, elkötelezett emberek a megfelelő helyen. Nagyon köszönjük.
Amivel a videó szembesít, az elképesztő és szomorú. Ugyanakkor minden elismerésem, igazi profi munka! Tegnap néztem, de még ma is a hatása alatt vagyok. Ilyen egy igazi újságíró! Csak így tovább, ügyesek vagytok.
Nekem egyebkent a 15:30-as resz a kedvencem, amikor kb. azt kerdezi Marci, hogy tenyleg olyan meno-e tanarnak lenni, mint ugyvednek vagy orvosnak. Es a neni probal szereny lenni, de aztan elgondolkodik, es eszebe jut, hogy "hmm. igaz ami igaz, azert en is nagyon kiraly vagyok".
Li Andersson 35 éves oktatási miniszter! Nem egy kivénhedt volt komcsi rendőr akinek a múltja igencsak megkérdőjelezhető 🤬
👍👍👍 Az új generációnak maguk közül kell vezetőket választani.
Azok nem kérdőjelek, hanem felkiáltójelek...
😄
Köszönöm a videót és az ezzel járó elképesztő nagy munkátokat Marci. Mindenkihez el kell jusson az az üzenet, hogy a tanárok megbecsülése, a diákok magas szintű oktatása és rendszerben tartása, valamint az alapvető korszerű eszközök biztosítása nélkül nem beszélthetünk oktatásról, de még nevelésről sem. Ahogyan a videóban is láttuk, a sztrájkhoz szükséges alapvető jog pedig minden polgár esszenciális eszköze. Köszönöm, hogy elkészítettétek ezt az összehasonlító anyagot.
Végig mosolyogtam az egészet, hálásan köszönöm! Talán egyszer egy szebb Magyarországon..
Engem vegtelenul elszomoritott, mar ott tartunk, hogy a katasztrofa vedelem vezerli az oktatasunk, tervek sincsenek arra, hogy jobb legyen, csak a percet elje tul a rendszer, hogy ne omoljon orban nyakaba aztan majd valaki egyszer rendbeteszi...
Hölgyeim és Uraim, tisztelt Partizán. Nagyszerű és hiánypótló anyagot hoztak ismét össze. Gratulálok a minőséghez is és a tartalomhoz is és egyben köszönöm. Tisztelettel jelentem, hogy ezennel beálltam a támogatók közé!
Maxi Respekt
Én a Fazekas Mihály Gyakorló Gimnáziumba jártam gyerekként a 90-es években, ez az ország egyik legjobb iskolája. Még ehhez hasonlitva is félelmetes a különbség, a tantárgyak sokrétüsége tekintetében egyszerüen szóhoz sem tudok jutni, az életre nevelik a gyerekeket. Őszintén el sem tudom képzelni mekkora lehet a különbség egy átlagos magyar iskolához képest.
Ülök bambán és nézek ki a fejemből, sajnos az az érzésem ezt a különbséget évtizedek alatt lehetne itthon felhozni, de persze nem is ez a legnagyobb probléma, hanem a felismerés hiánya az emberekben, politikusokban.
Hálás köszönet a videóért. ❤
Igen ott is 60 év alatt sikerült megvalósitani, de minden politikai oldallal együtt!!! Az a nagy baj otthon, ( mert Londonban élek 10éve) hogy mindig csak 4év alatt akarnak mindent megoldani. A mostani vezetésnek már volt 12éve rá és megint kaptak 4évet, de az együttmüködés teljeshiányával, elzárkozással tehát egy rezsim van otthon nem demokrácia. Kirúgásokkal oldanak meg mindent, sztrájk jog megfosztással, fenyegetéssel. Nincs semmilyen politikai vita sem vagy 10éve a két oldal között csak a kormány mond valamit és annak kell lennie ellenvetést el sem fogadnak, igy reagálnak rá ahogy ebben az évben Otthon meg vannak félemlitve az emberek vagy lekötelezve a mostani vezetésnek
@Harry Kedves, Harry, kérdezze meg a szüleit, miért kellett nekünk elpocsékolni 50 évet egy bukott kommunizmussal? Ennyivel vannak előbbre a finnek. Meg van egy 3x nagyobb országuk majdnem 10x kisebb népsűrűséggel mint nálunk. Meg ott rablóprivatizáció sem volt 1990 után, meg 800.000 cigányuk sincs.
Majd ha lesz egy pár milló migráns muszlim, pár év múlva már nem biztos, hogy ájuldozunk majd a finn oktatási csodán. Ugyanis Svédországban már előkerültek a kések is...
Én keresztény nacionalistának tartom magam, a Torockaival készült műsorod is nagyon tetszett, és ez a videód is zseniális. Hihetetlen mennyire minőségi, összeszedett ez a videód is. Tényleg így kellene működnie a közmédiának is. Fel is iratkoztam a csatornádra!
ha tovabbra is nyitott maradsz es egyre jobban erted meg a vilagot, idovel nem leszel nacionalista. ha meg tovabb fejlodsz, kereszteny sem leszel.
@@_kopcsi_ ezzel nem akarok vitatkozni, vannak alappillérek az életemben amire az életemet építem. A hagyományos pártokráciában, jobb-bal oldal meg ilyen hülyeségek, sőt a demokráciában sem hiszek, mert a mindent behálózó médiával(mátrix) boldog tudatlanságban tartva tömegeket bármit, bárkit megszavaznak. Abban hiszek hogy ki az aki függetlenül objektíven értéket ad az embereknek. Aki még elvesz az legyen bármilyen színű nem támogatom. Én sokmindent megéltem, 2006-ban felkeltem az akkori rendszer ellen is mert egy zsarnok rendszer volt, de most is egy zsarnok rendszer van a tanároknak 99%-ban igazuk van, csak teljesen pártsemlegesnek kell maradnia a tüntetésnek(és egyébként az egész közéletnek is).
@@berenyicsaba2666 ezzel tobbnyire egyetertek. mondjuk eros aranytevesztesnek erzem akar csak ossze is hasonlitani a mai rendszert a gyurcsany fele kormannyal. az is egy otvar kormany volt, tele dilettanciaval, de orbitalis a kulonbseg. minden teren (autokratizacio, kulpolitikai arulasok, korrupcio merteke stb.). amivel meg nem tudok teljesen egyeterteni, az az, hogy soha egyetlen egy tarsadalmi valtozas nem tortent partsemlegesen demokratikus keretek kozott. vagy rendszerosszomlassal van valtozas (ami fajdalmas, de valoszinuleg mar elkerulhetetlen), vagy rendszerosszeomlas nelkul, de akkor partpolitikai szinteren. az oktatasi valsag miatt tuntetok azt nem ertik meg, hogy a politika partokkal mukodik mindenhol. a partok spontan es organikus modon jonnek letre a demokratikus rendszerekben. ha el is torolnenk oket, utana magatol letrejonnenek, mint kozos elvek es erdekek menten szervezodo csoportok. komcsi orokseg, hogy irtozunk a politikatol, mint a tuztol. ugyanaz a kreten mentalis, mint az, hogy "fizetesrol nem illik beszelni". LOL. miert nem? :D a politikatol nem kell felni, a politika reszet kepezi mindenki, te is es en is, ahogy a tanarokat is. nem azt mondom, hogy telepuljon ra az ellenzek a tuntetesekre, de megis mit varnak a tuntetok? hogy a 12 eve autokratizalodo hatalom egyszer csak megfordul es visszaepiti a jogallamot? brutalis naivitas ez a reszukrol. itt addig nem lesznek rendben a dolgok, es igy az oktatas sem, amig az Orban-rendszer el. ezt ken mindenkinek felfolgnia. es ha nem tetszik az alternativa (ami valoban gyenge), akkor rendben van, de akkor ezzel azt is elfogadjak, hogy marad ez a rezsim.
És mit mond egy keresztény nacionalista arra, amit 2010 óta az álkeresztény kormány művel? Pl az oktatás lezüllesztésével.
@@MrFerkosza így igaz ez egy álkeresztény, álkonzervatív, álnemzeti kormány, aki az oktatást, egészségügyet, szakképzést magára hagyta, mert a nemzetközi nagytőkének teljesen lefeküdt, és oda nem kellenek gondolkodó, szakmailag képzett emberek, csak biorobotok
De ami volt 2010 előtt az is katasztrófa volt, az egész "módszerváltás" óta mind egy kutya, erre kellene már rájönnie mindenkinek végre
Pontosan ezért lesz remek érzés fejlett ország egyetemén tanulni és végre lelépni ebből az oktatási gödörből. Nem véletlen vannak közvetítő cégek magyarországon akik erre szakosodtak és remekül megélnek, sikeres diákoknak adnak lehetőséget egy élhetőbb rendszerbe bejutni. A most még csecsemőknek sem lesz ideje megvárni amíg ezt a nukleáris hulladékot eltakarítják Magyarországról.
Hatalmas köszönet minden kedves és inteligens választópolgárnak.
Csodálatosan rendszerezett, érdekfeszítő, hiánypótló interjú!
Minél többen erősítik meg a finn oktatás minőségi voltát, annál valóságosabbá válik.
Minél többen hangsúlyozzák a jó oktatás elsöprő pozitív hatásait, annál könnyebb belátni a jelentőségét.
Köszönjük! 💛
Köszönjük a videóba fektetett időtöket, munkátokat és hogy elénk tártatok egy olyan világot, amely logikus elveken, egyenlőségen alapul. Mindemellett a testi-lelki egészséget, kreativitást és a mindennapok alapjainak elsajátítását is fontos célként tartják maguk előtt, mint élethez szükséges alapokat. ❤ Megkönnyeztem s arra gondoltam: "bárcsak én is így nőhetem volna fel."
Biztos a magyarok zöme is normálisabb lenne embertársaihoz. Mindenre kihat az oktatás.
Yup. I got my primary education in Siilinjärvi, Finland. Very middle of nowhere tiny village compared to Helsinki. It looked exactly like this, though since we didn't have so many students we didn't have need for the third gym room, we had two in the side of school for 12 to 15 hear olds (yläaste) one of which functioned as the stage if you opened up a sliding wall, and the 6 to 12 year olds' side (ala-aste) had one massive gym room that could be divided into two with a lowering curtain with the stage being separated by panels and used as a music classroom.
@ArtBook&Gaming
How many residents did that "small" village have and how many children attended the "small" village school? Greetings from Hungary.
@@jozseffutaki371 Residents, about 20 000, so by definition not a village but a town, though the area did have 3 elementary schools and 2 junior high. Mostly residential with some cow pastures and wheat, rye, canola fields. A handful of small local businesses, like pizzerias and a couple flower shops, a couple decent supermarkets, one alko (stare run liquor store), surrounded by lakes, you can't go far into any direction without crossing a bridge or seeing a crappy beach, got some really nice forests though, mostly pine, spruce, and birch, a little swampy at some spots, the rivers running through the woods were my favorite, not that they were anything too impressive, but the sound of those tiny 20 cm waterfalls was calming, the cold water because even in the summer it was nicely shady, a crap ton of bugs, mosquitos, but with Finland it's okay apart from the immence annoyance because we have one venomous snake and that's it for the dangers of wild life, just make a lil noise and you won't even see anything. We had about 200 students in each elementary school (6 to 12yo) and about 300 students in each junior high (12 to 15yo), class size 20 to 25 students.
Megmondom őszintén, nem csípem ezt a srácot, főleg ahogy belebeszél a másik szavába és soha nem hagyja végig mondani, de ettől eltekintve a videó tényleg szuperül bemutatja a Finnországi oktatást , magyar közoktatás tükörképét.
Csodálatos, ami kint létezik. Szavakat nem találok arra, hogy Magyarországon mi történik. Egyszerűen borzasztó. Őszintén sokkolt a videó.
Hát ez elképesztően sokkoló, szemnyitó, példaértékű riport volt. Keserédes íz maradt a számban... Örülök a Finneknek, hogy ilyen innovatívak és profik, gombóc van a torkomban szegény magyar tanárainkért.. (már én sem Mo-on lakom, de hallom mi folyik)
Hatalmas köszönet ezért a videóért a Partizánnak! Hiánypótló amit csináltok! Köszönjük!
Egészen elképesztő a különbség. Nagyon sok mindent egyszerűen lehetetlen felfogni kelet európaiként. Én ide sorolnám azokat, amiket az önkormányzat biztosít. Hihetetlenül le vagyunk maradva. Eddig is nagyon kedveltem, és tiszteltem az északi országokat, és a gondolkodásukat is, most viszont így, hogy "testközelből" láthattam a működésüket, emelem kalapom. Nektek pedig nagy köszönet a remek interjúért!
De szép is ez az ország valami csodálatos nézni és hallani hogy van ilyen gyönyörű élhető ország . Nagyon szimpatikus Finnország respect 🇫🇮🇫🇮🇫🇮
Számunkra csoda a normális életmod , és a tanárok akik fontossàga kik ki nevelik a jövő nemzedèkèt
Fenomenális! Ezt minden önnáló gondolkodásra képes embernek látnia kell! 🪙 Így is lehetne élni! Ilyen egy normális rendszer!!!
Fantasztikus videó! Szerintem a videó fő üzenete, hogy nekünk is van remény, ha finnország fele akkora népességgel, európa egy fagyott szegletében különösebb természeti erőforrások nélkül, több száz év folyamatos megszállás után meg tudta csinálni, mi is meg tudjuk!
Márton! Nagyon nagyon köszönöm, hogy hallhattam és nézhettem ezt a csodálatosan szép videót. Eddig is nagyra tartottam Önt, de most még jobban becsülöm. Megmutatta nekünk, magyaroknak így is lehet, itt a jó példa, ez a jövőnk záloga. Csak akarat kell hozzá és ne a mások pénzétől várjuk a megoldást. Okos célokat kell kitűzni. És a minta az pont ilyen. 💐
Az egész videó óriási! Azért meg külön köszönet, hogy sikerült ilyen remek példát mutatni a tisztességes országirányításra. Lenyűgöző volt, amit az iskolában láttattatok. Az oktatási miniszter asszony záró mondatait én is megrendülve hallgattam. Mennyi éve mondom/írom, hogy a "tud kormányozni" (pláne a "karizmatikus") nem azt jelenti, hogy képes átverni mindenkit (beleértve a saját népét is)!.... Én is szívesen látnék hasonló példákat.
Őszintén megható volt kint élő magyarként, pláne a szomszéd kerület sulijába ilyen alapos betekintéssel végignéznem az anyagot. Szuper lett! Köszönet érte!
Mondjuk a ceruza miatt kicsit égett a búrám, de végülis legalább megtudta a hölgy, mi a magyar virtus. 😅
Csak angolul rosszul fejezte ki magát. Azt akarta mondani, hogy elvihetem ezt ajándékba ?
@Mihály Kóródi
Tisztelt Kóródi úr! Vajon a finn nyelvtestvéreink ismerik-e Kodolányi Gyula a neves magyar (harmadik utas) népi író könyvét a finn kultúráról, szokásokról és oktatásról (Suomi)? Ugyanis nem a "Partizán" az első aki már ott járt ez ügyben.
Arra is kváncsi lennék, hogy ott is van-e egy 800.000-es létszámú cigány etnikum, akik nem föltétlenül akarnak integrálódni a befogadó nemzet értéknedjébe? Mennyi lehet ott a muszlim bevándorló? Mert 1-2 milliónál kezdődnek majd ott is a problémák nem most.
Tudja, arra gondolok, hogy a Samuel Paty tanár esetében sajnos a kés is előkerült, meg a rokonság...
Ennek a videónak az elkészítésébe több energiát tettetek, mint a magyar kormányzat összesen tett a magyar oktatásba az elmúlt 12.5 évben.
A 12.5-t megszorozhatod 2-vel.
@@prompt4196 ezt akartam írni én is, volt ideje a kormányoknak jobb és bal oldalon egyaránt az elmúlt 30 évben. Mindenki sz@rt a közepébe az oktatásnak. Az egész parlamentet haza kellene zavarni a francba, mert csak a felső 10.000-et szolgálják ki.
És az a szomorú hogy ezt a Partizán kellett elhozza nekünk, egyik párt sem elég kompetens ahhoz, hogy ezt kutassa, és ezzel kampányoljon. Nekik csak a fizetés és a hatalom a fontos. Olyan reménytelennek látszik az ország helyzete.
@@prompt4196 van az 3 is
@@alpakapucuf3394 Szaros kerekítésen nem fogunk összeveszni!
Gratulálok Marci! Ez igazán minőségi, hasznos, tartalmas riport!
Remèlem a jövőben lesznek mèg ilyen tartalmak. Köszönjük a munkátokat.
Köszönöm! Vérzik a szívem a gyerekekért, jövőjükért, jövőnkért! Bízzunk a legjobbakban!
Párszor könnyeket csalt a szemembe. Az érzés, hogy tanárokat igazán értékelnek és megbecsülnek. Köszönöm a munkátokat!
Még csak most jutott el hozzám ez a videó. Mindig is tartózkodtam attól, hogy politikai kérdésekben szélsőségesen megnyilvánuljak, mert bár van határozott véleményem ugyanúgy, mint mindenki másnak, sosem éreztem egészen biztosnak, hogy az, amit gondolok, maradéktalanul objektív és mentes bármilyen befolyásolástól. Mielőtt megnyilvánulok, ezerszer is önvizsgálatot tartok, hogy mennyire tényszerű amit kifejezni szeretnék, és mennyire akar csak a mindig elégedetlen magyar mentalitás, vagy valamely kormányellenes frázis szólni belőlem. Erre jött ez a videó, hogy arcul csapjon, és teljesen hitelesen megmutassa, hogy miközben én a szélsőségesnek hitt politikai véleményem miatt pironkodok, a valóság sokkal tragikusabb, mint azt eddig gondoltam. Szó szerint végigkönnyeztem a videót. Nem csak a finn modellhez képest a béka hátsó fertálya alatt két szinttel senyvedő magyar közoktatás miatt, hanem mert az a mentalitás, az a társadalmi, politikai színvonal, amit a videóban láthattunk, olyan nagyon messze áll attól, amit itthon tapasztalni, hogy elképzelhetetlennek tartom, hogy kicsiny országunk valaha ahhoz felzárkózik. Pedig adott a példa.
Ezt a tényt eddig is tudtuk,már mint ,hogy a Finn oktatás a legjobb világ mérettel is,de így még soha nem lattam .Teljesen elbüvőlt és már picit jobban értem,hogy miért szeretnének mások is ilyenné válni.Gratulalok a videóhoz és minden ilyen videótokat megfogok nézni.Sok sikert!
Őszinte köszönet! Remek munkát végeztek. További sok sikert Nektek!
Köszönöm Marci! Hátha a tanárokat szapulók is megnézik és talán elkezdik kapisgálni, hogy miért küzdenek a tanárok.
30:20 -nál már sírtam... és folytak a könnyeim a videó végéig. Ez volt az utolsó csepp a poharamban. Amilyen gyorsan tudok, megyek ebből az országból. Felépítettünk magunknak egy poklot és itt rotyogunk benne. Atyaisten! Kösz, Partizán. Nagyon jó anyag!!!
Köszönjük ezt a remek anyagot!
Tanulságos igazán. Bízom benne, hogy képesek leszünk egyszer ennek a mentalitásnak és gondolkodásmódnak egy részét átvenni és megértetni mindenkivel, hogy lehet másképpen is.
Nekem még kicsi a fiam, de hamarosan az iskola kérdés kerül napirendre. Nincsen jó választás. Ha van pénz lesz jó oktatás, ha nincs pénz, akkor örüljünk ha 1-2 évig ugyanaz a tanár marad.
Kib...szott nagyot mentek! GRATULÁLOK PARTIZÁN! ...és köszönöm.
Marci grimaszait külön is szerettem. :)
Fantasztikus ez a fajta gondolkodás.
Sajnos így messzebb vagyunk, mint földrajzilag...
@@csak13133 ostoba
💖köszönet a témáért! Boldog vagyok, hogy ilyen létezik és szomorú hogy nálunk még most sem.
Marci!!!! Ez egy fantasztikus ötlet volt és nagyszerü video!!!! Sokat gondolkozom azon, hogy vajon mi magyarok miért nem tudunk szépen, nyugodtan, dialogálva, egyszerüen és dolgosan haladni az életben? MIért kell, hogy hírdessük, hogy szinte mi vagynk az Isten (amikor nem!), hogy miért hisszük azt, hogy beszólni és "megmutatni" az érdem??? Hogy miért forog minden csak és kizárólag a pénz körül??? Figyeled, hogy a jogállami eljárás során semmi másról sem beszélnek, csak arról, hogy vajon jön-e a pénz vagy nem???? Iszonuyúan szomorú!!! Köszönöm, hogy foglalkozol az értékekkel és a dolgok mélyére akarsz ásni!!!!
Szokatlan egy ilyen végtelenül szimpatikus nőt látni miniszteri pozícióban. Bár magyar szemnek magában oktatási minisztert látni is nagyon szokatlan.
Nekünk meg itt van Pintér. A két személy közötti különbség kb arányos is a két ország oktatásának minősége között.
Fontosnak tartom kiemelni, ha valaki a hátteret is figyeli: nem egy 4 csillagos hotelben forgattak, hanem egy iskolában! Durva. Ott ilyen egy iskola.
Ügyes vagy Marci! A valódi társadalmi problémákra keresed a megoldást.
a nagy túrót! Egy elfuserált propagandista, veszélyes demagóg szöveggel. Elképesztö mennyien bedölnak neki. Szerintem ebben a filben van egy két csúsztatás, hogy ne mondjam, körtéket hasonlítunk össze almákkal. A helsinki-i tanárnö bemutatott egy osztályt, ahol a finnül még nem tudó gyermekeket oktatták. Amit az a bemutatásból kiderült, ott a finn és a nem finn gyerekek között elsösorban a nyelvtudás a különbség. Magyarországon, a roma ill. nem roma gyermekek között nem a nyelvtudás, mármint a magyar nyelv ismeret, a különbség, hanem a sokszor döbbenetes szociális másság. A szociólogia ezt "szociális mintá"-nak nevezi. Ez alatt a mélyen gyökeredzö viselkedési, gondolkodási, világlátási minta értendö. Persze, hogy senkinek sincs semmi problémája azzal, ha a gyereke jól szituált egy német mérnök, egy spanyol kereskedelmi szakember vagy egy indiai IT specialista gyerekével jér egy iskolába, de mégegyszer, a Magyar realitásban nem erröl van szó. Jómagam, Németországban élek. Van iskolás gyerekem. A "bio" németek sokesetben hanyatt homlok mentik a gyermekeiket olyan iskolákból, ahol magas a külföldi arány. Ezt tudom médiákból is és saját tapasztalatból is, jóllehet, egy gazdag regioban élek. Egyébként ebben a filmben is elhangzott, hogy ezek szerint Finnországban is megvannak a "kiskapuk", ha valakinek "különleges tudásra " van szüksége, nyalv, zene..stb, akkor máshová járathatja a gyerekét.
Köszönöm, Marci, hogy elmentél Finnországig. Nemcsak az eredményeket, de az utat is látjuk már.
Lenyűgödő kisfilm! Már az étterem és a tornaterem láttán kezdett a lélegzetem elállni, de amit azután mutattak (konyha, műhely, rajzterem, stb.), egyszerűen szóhoz sem jutottam! Nagyon köszönöm hogy elkészítettétek ezt a felvételt!
Hány iskolát soroljak, ahol az elmúlt években újítottak fel termeket, tornatermeket Magyarországon ? Szerintem több tucat is van. Ezt csak azért írom, mert nem kell szemellenzősnek lenni.
@@Danny-bv6zv
Kedves Danny!
Ha figyelmesen olvastad volna el amit írtam, akkor kiderülhetett volna számodra, hogy kizárólag arra reflektáltam, amit a videóban láttam a Finn oktatási rendszerről.
Kedves feleségem iskolaigazgató (10+ év vezetői gyakorlattal és 25+ tanítói tapasztalattal a háta mögött) valamint a közvetlen családunkban is van még további három általános iskolai tanár. Igen, valóban történtek előrelépések, fejlesztések az oktatásban és igen, mielőtt jeleznéd, hogy biztosan ellenzéki gondolkodók vagyunk, elmondom, hogy tőzsgyökeres jobboldali emberek vagyunk, viszont ami most a tanárok körül zajlik, az méltatlan, igazságtalan és megalázó. Sógornőm és férje mindketten tanárok, négy gyermeket nevelnek és minden hónap 20-ára elfogy a pénzük. Neked hogy esne 25 év tapasztalattal ha háromszázezer forintot vinnél haza?
@@Danny-bv6zv Jártál te egyáltalán vidéken? Láttad te a dél-Alföldi sulikat? Már amelyiket még nem zárták be!!! ????? Fogalmad nincs arról mi a helyzet valójában az országban ezt már elárultad. Gyere ki a vitrinből, és nézz szét , nézd meg hány óvodát, bölcsődét, iskolát bontott le, zárt be, hány szakma képzését szüntetett meg pl Lázár János ogy képviselő Csongrád megyében. Ez csak példa, van sok még!
@@PeteN75 Nem az oktatási rendszerről írtál, hanem termekről, műhelyekről és arra reagáltam...
@@Danny-bv6zv
Ami a felszereltséget illeti, abban igazad van, hogy itthon is van fejlődés. Sőt, a normatív, gyermekenként járó támogatás, az osztályfőnöki pótlékok, stb. ezek emelkedtek az elmúlt mondjuk 20 évben, a probléma a befagyasztott bértábla ami alapján határozzák meg az alapbért. No de ne is szaporítsam a szót. Messze vagyunk még a Finn modeltől, attól, hogy egy pedagógus a társadalom megbeszült tagja legyen. Nekem személy szerint nagyon tetszett az "egyenlő esélyt mindenkinek" szemlélet, az a társadalmi gondolkodás, hogy nem engedhetik meg maguknak egyetlen egy kis emberke szellemi képességeinek az elvesztését csak azért, meg nem esetleg kap lehetősséget kibontakozni. Tetszett a rendezettség amit láttam, a széleskörű felszereltség és készségfejlesztési lehetősségek tárháza, az, hogy főzni, barkácsolni, stb. megtanulhatnak, amiket minden Finn iskola egységesen mint alapfelszereltség biztosít. Az pedig már csak hab a tortán, hogy mindezt a gyermekeknek az állam teljesen térítésmentesen adja. A különbséget reális szermüvegen keresztül nézve, nem lehet nem észre venni. Nekem tetszett amit láttam és követendő példának gondolom, de ehhez összefogás, együttgondolkodás kell, ám mindezek előtt, a tanári életpálya modell vonzóvá tétele ott kell hogy legyen az első intézkedések között.
Igazán hiánypotló. Köszönöm Marci. Nagy megerősítés ez nekem abban, h a most sztrájkoló, elégedetlen senkiháziakat még jobban megvessem. Aki értette ugyanis a videót ( de tényleg!! ), annak mind erre a következtetésre kell jutni.
Az a javaslatom, ha van rá forrás, csináljatok több országban hasonló riportokat. Attól tartok, így csak a kivételnek fogják tekinteni a kétkedők Finnországot, pedig valószínűleg pont mi vagyunk a kivételek és a legtöbb felvilágosult európai országban hasonlóan működik az oktatás, még ha természetesen a skandinávok híresen egalitárius társadalomban élnek, talán megtalálhatóak ezek a pozitív példák máshol is.
Pl. Portugália lehet különösen érdekes ahol az elmúlt évtized(ek)ben sikerült jelentős javulást elérni és ők sem éppen a leggazdagabb ország.
Az Orbán-kormány ISMERI a finnek rendszerét. Anno, 2001-ben még ez volt az irányadó modell.
A Finnek mára már nem is a top. Óriási sztorik vannak ott, ahol rájött egy-egy kormány, hogy az oktatás egy ország számára nemzetstratégiai kérdés. Észt, Lengyel, Portugál példákat is érdemes lenne megnézni...
Angliaban is nagyon hasonlok az altalanos iskolak. Kiveve, hogy csak annak ingyenes az ebed, akinek a szulei alacsonyabb jovedelmuek. De ingyen kapjak a tanszereket, a tankonyveket, a szamitogepet (ha nincs sajat), es alig van hazi feladat. A tanarok itt is sztrajkolnak (neha), es olyankor itt is bezarnak az iskolak. Itt is van famunka, femmunka meg varras, fozes. Minden gyerek ugyanoda jar, az angolul nemtudo, most erkezett bevandorlo gyerek es specialis nevelesi igenyu is. A baj az, hogy a tanaroknak nem kell mesterdiplomat szerezni, es semmi onallosaguk nincs, nem bizik meg bennuk a kormany. Az iskolarendszer mindig az altalanos mentalitast tukrozi egy orszagban, a finnek ilyenek: szerenyek, jozanok, oszintek es higgadtak.
@@balazspetho5636 Az a helyzet, hogy szerintem ezt majdnem minden normális ember így gondolja, tehát nem kell hozzá rakétatudomány, hogy a "drága" kormány is rájöjjön. NEM AKAR rájönni, nem akar normális oktatást, mert a butákat könnyebb kontroll alatt tartani.
Hogy milyen hatással volt rám ez a riport? Nos, én nem szeretnék gyereket, de 37 percen át arra gondoltam, bárcsak ilyen iskolába járhatna a gyerekem... több szempontból is sokatmondó. Lassan tényleg ideje lenne pakolni azt a bizonyos bőröndöt... Köszönöm Marci, hogy ezt is bemutattad, jó volt kilépni a mi valóságunkból.
@@csak13133 Mondogassad csak, aztán nem lesz, aki majd megtermelje a nyugdíjadat, amit már nem is kell állambácsinak biztosítania, mert kivette ;) De tapsolj ennek is, mert csak eddig látsz.
@bolpokanh3928 Ne mondd már meg másnak, hogy akarjon-e gyereket, vagy sem. tartsd tiszteletben a döntését! A változás itt kezdődik!
@@csak13133 problem?
@@csak13133 Melyik nyelvtani szabály tiltja? Keresd meg nekem légy kedves. Hajrá! Sok sikert a félrerakáshoz!
@@csak13133 Persze, így ismeretlenül nyilván tudod...
Kiváló téma, tökéletes időzítés és megvalósítás, gratula.
Kormányunk lavírozik a megfélemlítés és a jóvanazúgyahogyvan mentalitás között, teszteli a népességet hogy meddig mehet el. Külön vicces hogy átveszi az "évenként növekedő bérezést" a finn modelből de minden más struktúra itthon hiányzik. Másik nagyon vicces dolog hogy beszántja a finn alapot amint abból nem tud hasznot húzni. A videó nagyon tanulságos, szovjet unióból kilábaló ország az oroszok szomszédságából, hadviselésre kiemelkedő mennyiséget költ hogy ne következzen be hasonló nyomor. Itthon meg az kapja a legtöbb lájkot aki a sérelmeket hirdeti :D Grat Partizán, nagyon jó hogy ilyen riportokat is csináltok, kíváncsi lennék Tölgyessy Úr mit mondana bő fél év után a helyzetről.
Majdnem 15 éve kezdtem dolgozni a közoktatásban (Budapesten). Konkrétan sírtam a közepénél...
Tudtam, hogy milyen, de ez MOST tényleg sokkoló. Nem is a módszerek, az egész hozzáállás, értékek, gondolkodásmód. Sírok és fáj, hogy hol élek én.......Partizán? Ismét köszönet🥰
Köszönjük a riportot. Nagyon fontos munkát végeztek!
Szia Marci,
hálás köszönet, pár percre embernek éreztem magam.
öröm volt ezt nézni. meglepő volt, letaglózó, sokkoló és amikor párhuzamot vontam időnként a mi oktatásunk és az övék közt akkor el is szomorodtam. de nagyon hálás vagyok a videóért és szívből köszönöm, hogy ezt láthattam!
Lenyűgöző és megdöbbentő egyszerre a hatalmas különbség. Elismerésem,köszönöm a videót!
Eltén végeztem, nagyon szerettem volna folytatni a tanítást, de nem jöttem ki a fizetésemből. Kórust akartam alapítani, zene és angol tanárként le kellett mondjak az álmomról. Rendkívül fáj látnom, hogy az ottani tanároknak nem kellett újratervezni az életüket megélhetési gondok miatt fiatalon. Gyönyörű szakma ez a tanítás, de ahogy a 30 éve tanár apukám mondja: a magyar helyzet ellenére szívből ajánlja a pedagógus szakma választását, külföldön. 😢😢😢
A 10. Percben elkezdett könnyes lenni a szemem. A 25. Perc környékén meg kellett állítanom a videot egy percre… Egyszerűen hihetetlen, hogy így is lehet valamit csinálni és ilyen felfogással működtetni egy oktatási, társadalmi rendszert. A video végére szétfeszített az érzés, hogy a most 3 éves kislányomnak akkor tudok a legtöbbet adni, ha megteszek mindent azért, hogy ilyen minőségi oktatásban részesülhessen. Erre itthon nincsen esély… köszönöm Nektek ezt a videot!
Mintha egy másik univerzum lenne.
Köszi ezt az anyagot. Mi németországban élünk, már az is erős kontraszt az otthoni viszonyokhoz képest. A gyerekeim kivirultak itt.
Én egy svéd iskolában voltam egy évig. Ott is nagy hangsúlyt helyeztek egymás elfogadására. Sokkal jobb volt a légkör, mint itthon, pedig sok bevándorló diák is volt. Ott is minden ingyenes (ebédre svédasztal, lehet válogatni), és ők is kapnak laptopot az iskolától. A tanárok együttműködnek a diákokkal, nincs alá-fölérendelődés, inkább barátihoz hasonló viszony. Együtt is étkeznek a diákjaikkal. Angolul szinte mindenki társalgási szinten beszél.
Phuuuuh, régóta vártam már ezt a videót ( mióta Marci bejelentette, hogy jönni fog). …és ez nem scifi, ez a “normális valóság” Finnországban… Legszívesebben sírni lenne kedvem a mai magyar viszonyok miatt. Soha jobbkor nem jöhetett volna ki ez a film! KÖSZÖNET Partizán!
A normális kommunista a valóság? Persze az itteni oktatásnál minden sokkal jobb de Nyugat-Európához képest elèg negatív példa Finnország oktatás terén. Norvégia és Svédország pedig hasonló oktatást biztosít csak magasabb minőségben és liberálisabbak. De akárhogy is igazságtalan betiltani a drága fizetős iskolákat mert az nem javítja az okatatás színvonalát de ez más dolog. A gyerekeket elnyomják és megakarják mondani nekik mit egyenek (tiszta Magyarország) ráadásul az még magyar mércével is brutális hogy elsős kisgyerekeket “főzésre” vagy akár nagyobb gyerekeket barkácsolásra stb…-re tanítanak. Ez veszélyes is. Ráadásul állítólag főleg vidéken nagyon erős a gyerekek elhanyagolása magyar mércével is Finnorszàgban… Inkább Londonba kellet volna menniük egy liberálisabb iskolába ahol tényleg a megfelelő utat követik.
én sírtam, miközben néztem ezt a videót. nem kamu. tényleg.
En is sirtam. Az ingyenes menzazol egeszen a vegeig.
@@csak13133 Mert annyira sokra mentünk a MAGYARSÁGGAL és a RENDDEL, meg is látszik az oktatáson!