tényleg gyönyörű. Egy idős nénitől vettem, akinél már nem fért el. A súlya miatt átültetni sem tudta/akarta. Én szétszedtem, azóta van több cseréppel is :)
örülök, hogy segíthettem. Érdemes nyitott szemmel járni a helyi csoportokban, ismerősöknél is, mert könnyen belefuthatsz olyan szobanövénybe, ami teljesen kinőtte a korábbi helyét. Így viszonylag egyszerűen szert tehetsz újabb példányokra.
Nekem is vannak yuccáim és én mindig április közepén kirakom a szabad ég alá. Imádja a tűző napot és az esővizet. A forróság miatt (alapból sivatagi növény) nagyon erős vastag levele lett. Néha visszavágjuk, de csak ha túl magas. Az alsó levelek vesztése pedig teljesen normális.
Szerintem a yuccanál, mint a pálmaféléknél általában normális, hogy veszítenek az alsó levelekből. Nekünk is van egy óriásunk, ami azóta igazán szép, hogy nem visszük ki nyáron...
a miénk még sosem volt kint, amióta nálunk van. De az előző gazdája rendszeresen kivitte őket nyárra. Idén az egyik kis szaporítottal megpróbálom, hogy kint nyaral. A nagyot bent tartom. Kíváncsi vagyok milyen eredménye lesz :)
Segítsetek megtalalni a megoldást! Az egyik amire kerssem a választ, hogy a yucca miért ilyen fakó világos zöld. A másik, hogy az anyósnyelv néhány levele miért hajlik le.
Nekem is van pálmám,hosszú vékony lett és felnyúlt magasra,persze a levelei sárgultak,csúnyácska lett...ma neki esek ahogy tőled láttam...majd kiderül nyárra hogy helyrejön e vagy sem.Köszönöm a videódat!
azóta kiderült, hogy a levágott törzsek mind vízben mind pedig közvetlenül földbe, cserépbe ültetve is gyökeret eresztettek. Egyelőre nem szebb a levél színe, de most hogy jön a naposabb időszak, remélem ez még segíteni fog.
@@HulladekNelkul tapasztalatom szerint nyáron, kint (földön, vagy betonon megemelve) nincs baja, télen kezd el sárgulni, mikor a hideg elől dugdosom. :) tehát a fényhiány+meleg kombináció, ami megsárgírja. Nagyon szépek egyébként! :) mi lett azóta velük?
Igen sikerült, meglepően gyorsan kigyökerezett, hozta a rengeteg levelet, de csak kb 3 hónap után ültettem át virágföldbe. Szépek egészségesek. Sőt szerintem jobban néznek ki, mint azok amiket simán csak földbe dugtam.
Gyönyörű az a anyosnyelv! Már régóta szeretnek egy ilyen hosszú nagy példányt!
tényleg gyönyörű. Egy idős nénitől vettem, akinél már nem fért el. A súlya miatt átültetni sem tudta/akarta. Én szétszedtem, azóta van több cseréppel is :)
nagyon szép ez a zene a háttérben
köszönöm szépen
Koszonom a kitunő
Tanacsot a.kepi szemleltetest.❤
köszönöm a kedves szavakat, örülök, hogy tetszett
Nagyon hasznos video! Szeretnek en is ilyen szep, nagy anyosnyelvet es szaporitanam is, amim van - a legjobbkor jottek a tanacsaid
örülök, hogy segíthettem. Érdemes nyitott szemmel járni a helyi csoportokban, ismerősöknél is, mert könnyen belefuthatsz olyan szobanövénybe, ami teljesen kinőtte a korábbi helyét. Így viszonylag egyszerűen szert tehetsz újabb példányokra.
Nekem is vannak yuccáim és én mindig április közepén kirakom a szabad ég alá. Imádja a tűző napot és az esővizet. A forróság miatt (alapból sivatagi növény) nagyon erős vastag levele lett. Néha visszavágjuk, de csak ha túl magas. Az alsó levelek vesztése pedig teljesen normális.
igen, nálunk is így megy :)
Köszönöm a segítséget!
Óriási , csodás az anyósnyelv ! Szép munka! Kérnék belőle ha lehet?!
Köszönöm szépen. Van pár levelem ami már gyökerezésnek indult, abból tudok adni.
Valakinek a szaporítás sikerült? Mennyi ideig kellet vizben hagyni pár infót kérnék
mind a kettőt sikerült gyökereztetni, több hónap is kellett nekik, szerintem legalább 3.
@@HulladekNelkul köszönöm szépen a vizet nem kellett cserélni ugye?
@@HulladekNelkul?? :)
talán egyszer cseréltem vizet, de inkább pótolni kellett, mert felszívta a növény illetve párolgott.
@@HulladekNelkul köszönöm szépen
A yukka talán túl sok vizet kap az enyémnek az volt a problémája mikor ilyen volt
Köszönöm szépen, akkor megpróbálom csökkenteni a vízmennyiséget.
Szerintem a yuccanál, mint a pálmaféléknél általában normális, hogy veszítenek az alsó levelekből. Nekünk is van egy óriásunk, ami azóta igazán szép, hogy nem visszük ki nyáron...
a miénk még sosem volt kint, amióta nálunk van. De az előző gazdája rendszeresen kivitte őket nyárra. Idén az egyik kis szaporítottal megpróbálom, hogy kint nyaral. A nagyot bent tartom. Kíváncsi vagyok milyen eredménye lesz :)
Segítsetek megtalalni a megoldást! Az egyik amire kerssem a választ, hogy a yucca miért ilyen fakó világos zöld. A másik, hogy az anyósnyelv néhány levele miért hajlik le.
A jukka lehet hogy azért ilyen világoszöl mert kevés fényt kap
Az anyósnyel pedig azért hajlik le mert túl hoszú a levele
A yuccánál megpróbálom áthelyezni. De az anyósnyelvvel nem tudom mit kezdjek, ilyen hosszúra nőtt :D Akkor marad így összekötve.
Nekem is van pálmám,hosszú vékony lett és felnyúlt magasra,persze a levelei sárgultak,csúnyácska lett...ma neki esek ahogy tőled láttam...majd kiderül nyárra hogy helyrejön e vagy sem.Köszönöm a videódat!
azóta kiderült, hogy a levágott törzsek mind vízben mind pedig közvetlenül földbe, cserépbe ültetve is gyökeret eresztettek. Egyelőre nem szebb a levél színe, de most hogy jön a naposabb időszak, remélem ez még segíteni fog.
@@HulladekNelkul tapasztalatom szerint nyáron, kint (földön, vagy betonon megemelve) nincs baja, télen kezd el sárgulni, mikor a hideg elől dugdosom. :) tehát a fényhiány+meleg kombináció, ami megsárgírja. Nagyon szépek egyébként! :) mi lett azóta velük?
15 centis darabokra vágja ösze és cserépbe kell egyből ültetni
Köszönöm szépen a tippet. A következő alaklommal ezt a módszert is kipróbálom :)
Igen sikerült, meglepően gyorsan kigyökerezett, hozta a rengeteg levelet, de csak kb 3 hónap után ültettem át virágföldbe. Szépek egészségesek. Sőt szerintem jobban néznek ki, mint azok amiket simán csak földbe dugtam.
Hu ez a zene, kár, mondjuk kinek mi tetszik, de amúgy a video szuper grat ;)
köszönöm. Most visszahallgattam a zenét, mondjuk annyira már nem tetszik mint amikor a videó készült, de azért annyira nem gáz :D
@@HulladekNelkul nincs vele semmi baj! 💗
Nagyon szép a zene 😍