Én itt nőttem fel olyan jo látni megint, mivel 10éve már Londonban lakom, de hazagondoltam ezzel a videoval.. A sok régi emlék visszajött. Nem tudom Kispest nem gettosodott soha van egy nagyon szép Wekerle telepe ami zöldövezet. A 3as metró végállomása Köki Terminál. Egyre Zöldebb egyébként 32eve elültetett fák nagyon megnöttek van amit még én ültettem el 8.ban😀😀
Nagyon jó ez a csatorna, kiemelkedik a többi közül a képminőség és a informatív és szórakoztató narrálás miatt is. Erről a vonalról csak két, nem narrált videó készült. Nagyon jó lenne akár utólag is szabadon narrálni, az még kiválóbbá tenné a videót.
Általában idő hiányában, lustaságból és a valagam védelme érdekében nem lesznek a régi videók kiömlesztve, hanem néha egyet-egyet kiteszek, ha nincs új tartalom.
Remek lett a videó! A Tulipán utcai főjelző tartósan van kikapcsolva? Ha igen, hogyhogy nem érvénytelenítik? Úgyis diszpécseri engedély kell a Hofherre, ha jól tudom, így pedig feleslegesen meg kell állni.
Idén most voltam ott először, így gőzöm sincs, mióta nem működik. Nyilván, ha ez az állapot elhúzódik, javítani, vagy érvényteleníteni kell. Én már kezdéskor tájékoztatást kaptam az üzemképtelenségéről, ezért nem is jelentettem. További részleteket nem tudok róla…
Szerintem azoknak az embereknek, kik mozgásukban korlázozottak, nagy segítség a vonal hosszától függetlenül. Szerk.: ezt neked kéne a legjobban tudni, nem? 👍
Igen, az lenne a jó. De mivel kevés van, logikus, hogy oda teszik, ahova egy is elég. Mert fél óra a forduló idő, így óránként kétszer van alacsonypadlós jármű.
@@ZsoltPintyőke Várjuk a live-ot. Újra régen volt lájv. Esetleg ebből a 42-es videóból lehet kérni olyan verzió, aminél a jelenlegi videó és hanganyagra rámondod a régi videókhoz hasonlóan, hogy hol mennyi a sebességkorlát, hol van szakaszigetelő és a többi érdekes szakaszinformációkat? Előre is köszönjük szépen! U.I.: a 42-es vonala kb. 5 km-es?
Kérlek szépen, olyan videó már nem lesz. Annyira hülye azért nem vagyok, hogy másnak kapirgálom ingyen a gesztenyét, miközben nekem csak károm van belőle…
@@noname0230 Hivatalosan sajnos nem, pedig sokan megnéznék őket, mert a nem szakmabelieknek is érdekes, hogy mennyi mindenre kell figyelni; korábban ezt nem is hittem volna. Édesapám 28 évig dolgozott az MVK-nál, 8,5 év buszvezetés + 19,5 évig garázsmesterként 1978-tól 2007-ig. A videók kb. negyedét tudtam megnézni, ezután lett a csatorna nagyobb része privátra állítva. Esetleg Kuhár Bencétől tudod privátban elkérni, ő lementette a videókat, mert ezekre szokott elaludni.
Nem lehetetlen, évente egy napon, karácsony előtt szokott is lenni olyan járat: amikor a fényvillamos az egyik irányban a 42-esen megy, a másikban az 50-esen.
Köszönjük!
Nagyon szépen köszönöm! 😇
Már rég vártam újra a menetvideókat! Nagyon örülök neki hogy ismét láthatom! Sok sikert és kevés rosszakarót a jövőben!
Végre villamos!
Üdvözlet Zsolt úr illőmódon! Klassz videó, grat!
Tisztelt Pintyőke Úr, Kedves Zsolt! Szenzációs videó! Nagyon informatív! Köszönöm, jól szórakoztam. Sok sikert, jó egészséget, balesetmentes szolgálatot kívánok! Tisztelettel: Karesz.
Nagyon szépen köszönöm, örülök, hogy tetszett!
Én itt nőttem fel olyan jo látni megint, mivel 10éve már Londonban lakom, de hazagondoltam ezzel a videoval.. A sok régi emlék visszajött. Nem tudom Kispest nem gettosodott soha van egy nagyon szép Wekerle telepe ami zöldövezet. A 3as metró végállomása Köki Terminál. Egyre Zöldebb egyébként 32eve elültetett fák nagyon megnöttek van amit még én ültettem el 8.ban😀😀
Nagyon jó ez a csatorna, kiemelkedik a többi közül a képminőség és a informatív és szórakoztató narrálás miatt is. Erről a vonalról csak két, nem narrált videó készült. Nagyon jó lenne akár utólag is szabadon narrálni, az még kiválóbbá tenné a videót.
Kérjük szépen a megállók feliratozását.
Jó a műsor, de hiányzik a kommentár.
Szép menet volt. Nem is tudtam, h van típusod Cafkára is.
Most már ezt is tudod. 😁
szia nekem tetszett
nem lessz olyan videó amikor a műszer fal is látszódik?
Lesznek még olyan videók mint régen tehát kocsiszín beállások meg hasonlók Válaszodat előre is köszönöm
Nem akarlak hitegetni, inkább nem mint de - mert a helyzet semmit sem változott.
el sem tudom mondani, hogy mennyire hiányoztak ezek a menetvideók... Várható, hogy újra lesz minden vonalról, vagy a régieket visszateszed?
Általában idő hiányában, lustaságból és a valagam védelme érdekében nem lesznek a régi videók kiömlesztve, hanem néha egyet-egyet kiteszek, ha nincs új tartalom.
Remek lett a videó! A Tulipán utcai főjelző tartósan van kikapcsolva? Ha igen, hogyhogy nem érvénytelenítik? Úgyis diszpécseri engedély kell a Hofherre, ha jól tudom, így pedig feleslegesen meg kell állni.
Idén most voltam ott először, így gőzöm sincs, mióta nem működik. Nyilván, ha ez az állapot elhúzódik, javítani, vagy érvényteleníteni kell. Én már kezdéskor tájékoztatást kaptam az üzemképtelenségéről, ezért nem is jelentettem. További részleteket nem tudok róla…
Mivel sose tudják megcsinálni azt a szerencsétlen főjelzőt, így kirakták rá az érvénytelenítő keresztet, immár véglegesen.
Szuper!
Miért hívják PET palacknak a CAF-ot?
Gondolom, a sok műanyag alkatrész miatt.
CAFka is beceneve a ennek a villanyosnak?
Mert sokak szerint csak a Tatra a jó...
Pedig nem.
A 42-n nagyon kell a PET palack. A legrövidebb vonal .
Are you sure?
@@zoltansimorka91 miért, melyik rövidebb?
Szerintem azoknak az embereknek, kik mozgásukban korlázozottak, nagy segítség a vonal hosszától függetlenül.
Szerk.: ezt neked kéne a legjobban tudni, nem? 👍
@@ZsoltPintyőke ok, de ilyen alapon minden vonalon legyen alacsonypadlós jármű.
Igen, az lenne a jó. De mivel kevés van, logikus, hogy oda teszik, ahova egy is elég. Mert fél óra a forduló idő, így óránként kétszer van alacsonypadlós jármű.
Üdv Zsolti úr illő módon!
Látom a műszaki pihenő alatt nőtt egy kis bajusz?Amúgy kedves kis videó lett!
Én is üdvözöllek illő módon!
Igen, és a múltkori kérdésedre visszatérve nagy valószínűséggel 27.-én lesz a lájv.
@@ZsoltPintyőke Várjuk a live-ot. Újra régen volt lájv. Esetleg ebből a 42-es videóból lehet kérni olyan verzió, aminél a jelenlegi videó és hanganyagra rámondod a régi videókhoz hasonlóan, hogy hol mennyi a sebességkorlát, hol van szakaszigetelő és a többi érdekes szakaszinformációkat? Előre is köszönjük szépen! U.I.: a 42-es vonala kb. 5 km-es?
Kérlek szépen, olyan videó már nem lesz. Annyira hülye azért nem vagyok, hogy másnak kapirgálom ingyen a gesztenyét, miközben nekem csak károm van belőle…
@@ZsoltPintyőke Ettől függetlenül a régi videók nem lesznek már elérhetőek valamilyen módon?
@@noname0230 Hivatalosan sajnos nem, pedig sokan megnéznék őket, mert a nem szakmabelieknek is érdekes, hogy mennyi mindenre kell figyelni; korábban ezt nem is hittem volna. Édesapám 28 évig dolgozott az MVK-nál, 8,5 év buszvezetés + 19,5 évig garázsmesterként 1978-tól 2007-ig. A videók kb. negyedét tudtam megnézni, ezután lett a csatorna nagyobb része privátra állítva. Esetleg Kuhár Bencétől tudod privátban elkérni, ő lementette a videókat, mert ezekre szokott elaludni.
izgalmasabb lett volna, ha visszafelé másik utcán jössz :)