2006.09.15. Egy hurokkal kevesebb Budapesten, avagy 42-es villamos Tóth Árpád utcai kör utolsó napja

แชร์
ฝัง
  • เผยแพร่เมื่อ 23 ส.ค. 2024
  • Ez sajnos akkor már régóta a levegőben volt. A BKV engedett a lakossági tiltakozásnak, miszerint zajos, zavaró a villamos (csak a szokásos), és 2006 szeptember közepén felszámolta a villamosközlekedést a 42-es vonal Tulipán utca - Tóth Árpád utca - Endresz György utca villamoshurokban. Az utolsó napot igyekeztük alaposan dokumentálni, nem is végig én filmeztem, hiszen nem tudtam ott lenni, no meg fényképezni is kellett, de így is egy 20 perces anyag kerekedett ki végül. Külön érdekesség, hogy GANZ csuklósok nem sokáig fordultak itt, hiszen 2006 augusztus elején jelentek meg a 42-es viszonylaton, és szeptember 15-én volt a hurok utolsó üzemnapja. Így mindösszesen másfél hónap, azaz egy borzasztóan rövid szeletkéje a főváros közlekedéstörténelmének, mely pontosan ezen a napon véget is ért. Az 1473-as Ganz csuklós volt az utolsó forgalmi 42-es a hurokvágányon, melyet a vezető jól hallhatóan be is mondott indulás után. A filmen látható Ganzok (1471, 1473, 1480) közül ma (2023) már csak a 1480-as létezik fizikailag, de utasokat már hosszú évek óta az sem szállít. BecsVision 2006
    SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY!!
    Ezen videót már a javaslataitok alapján 1080p-be felinterpolálva tettem fel.
    Amennyiben támogatnád a munkámat, illetve a régi 8mm-es némafilmek digitalizálását: www.paypal.com...
    Winyókra és boxokra mindig szükség van, néhai édesapám 8mm-es filmjei pedig több mint 10 éve várják, hogy digitális formát ölthessenek.
    Köszönettel: Becs
  • ยานยนต์และพาหนะ

ความคิดเห็น • 19

  • @becskyandras
    @becskyandras  ปีที่แล้ว +5

    Amennyiben támogatnád a munkámat, illetve a régi 8mm-es némafilmek digitalizálását: www.paypal.com/paypalme/BecskyAndras
    Winyókra és boxokra mindig szükség van, néhai édesapám 8mm-es filmjei pedig több mint 10 éve várják, hogy digitális formát ölthessenek.
    Köszönettel: Becs

  • @szf72
    @szf72 ปีที่แล้ว +4

    A Tulipán utcában mennyi jó kis amerikai kocsi állt.Tavasszal jártam utoljára arra és már csak 1-2 volt ott.A másik emlékem mikor a 90-s évek elején Honvéd meccsre jártam vele és számomra meglepő volt,mikor eltűnt a villamos és pár perc múlva előbukkant a hurok másik ágán.Érdekesnek találtam, hogy eltűnik egy gyár felé,utána meg előbukkant megint.Akkor nem tudtdam hogy az volt a Vörös Csillag Traktorgyár épülete.

  • @szf72
    @szf72 ปีที่แล้ว +5

    A Hoffher Alberban még mindig meg van az 50essel összekötő vágány. Szerintem még használható is egy darabon.Állitólag még ritkán szokták is használni.

    • @Adani12345
      @Adani12345 ปีที่แล้ว +1

      igen összekötő vágányként használják, fényvillamos is szokott ott járni

  • @cobraelflapunk
    @cobraelflapunk ปีที่แล้ว +11

    Most ne közlekedésbuzulva nézzük...sok értelme nem volt...nem lenne...

  • @ATTIS54
    @ATTIS54 ปีที่แล้ว +8

    Gondolom az utca lakói pezsgőt bontottak.
    Persze, hangulatos, de semmi értelme nem volt már. Annak lenne értelme, ha a vonalat végre elhoznák a Gloriett ltp-ig, és nem a busznak kéne pöfögnie.

    • @becskyandras
      @becskyandras  ปีที่แล้ว +5

      ilyen alapon szedjük fel a sineket mindenhol, mert szegény lakók, akik ugye jóval később költöztek oda mint a villamos, járjon mindenhol busz, lehet belefulladni a kényes honpolgároknak!!

    • @ATTIS54
      @ATTIS54 ปีที่แล้ว +5

      @@becskyandras A villamos van az emberekért, nem fordítva. A városnak kell alkalmazkodnia az emberekhez. Vagy esetleg építsük vissza a gyárakat és Vizafogót is a 13. kerületbe? Vagy bontsuk le a MüPa-t, a Nemzetit, a parkot és építsük vissza a Soroksári teherpályaudvart is, mert az úgy volt, és punktum?

    • @becskyandras
      @becskyandras  ปีที่แล้ว +8

      Nagyon rossz üzenete van ennek! Odaköltözöl annak tudatában hogy ott van a villamos. Elfogadod, hisz különben nem mennél oda! Majd pár év után elkezdesz panaszkodni, hogy jajj zajos, jajj csikorog, jajj csenget. És?? Kérte valaki hogy odaköltözz? Nem! Az ilyenek miatt nem lehet normálisan használni a Ferihegyi repülőteret sem!🤔🤔

    • @ATTIS54
      @ATTIS54 ปีที่แล้ว +4

      @@becskyandras Nem lehet összehasonlítani szerintem egy nemzetközi repteret egy funkciótlan hurokvágánnyal.

    • @becskyandras
      @becskyandras  ปีที่แล้ว +5

      nem volt funkciótlan, ott fordult a villamos. Ez volt a funkciója!

  •  ปีที่แล้ว +6

    Szia Andris! 🙂
    Olyan szomorú látni, amikor megszüntetnek (szüntettek) egy villamosvonalat. Továbbra is hiszem és vallom, hogy a városi közlekedés jövőjének egyik legfőbb gerince (lenne) a kötöttpályás közlekedés, vagyis a villamos/metró/HÉV/városi nagyvasút....
    Köszönöm a feltöltést! 🙂

    • @Bzmot332bve
      @Bzmot332bve ปีที่แล้ว +2

      Nem szűnt meg a vonal, csak a hurok.

    •  ปีที่แล้ว

      @@Bzmot332bve Ennek viszont örülök!🙂

  • @rajmundszedlacsek6598
    @rajmundszedlacsek6598 ปีที่แล้ว

    Szerintem a 42-50 összekötő vágányokon meg lehetne hosszabbítani a 42est. Természetesen előtte 2 vágányúsítani kellene a Tulipán utcától a Lajosmizsei sorompóig, és amikor az Üllői útra kikanyarodik a vágány, az nem a Határ út felé kanyarogna vissza, hanem Peestszentlőrinc felé. 1 megállót képzelnék ide a Kispest vasútállomást. Ideiglenes hosszabbításnak szánom, de ha lenne rá igény akár Pestszentlőrincig is meg lehetne hosszabbítani. Tudom tudom nem kellenek a commentek, hogy Havanna meg Gloriett lakótelep felé értelmesebb meghosszabbítani, de amíg nincs sok pénz ideiglenesen ez is jó lenne szerintem.