Pintyőke TV | Meglestük a szegedi villamosokat (4K24)

แชร์
ฝัง
  • เผยแพร่เมื่อ 11 ก.ย. 2024
  • Felvétel dátuma: 2020.11.14.
    DJI Osmo Pocket kamerával készült.
    Egy szombati, néhány órás kirándulás krónikája.
    A videóban elhangzott adatok a Wikipédia vonatkozó szócikkén alapulnak.

ความคิดเห็น • 64

  • @gyorikrisztian
    @gyorikrisztian 3 ปีที่แล้ว +19

    Isten hozott kies szülővárosomban, örülök, hogy ide is ellátogattál! S igen, Szeged megér több látogatást is, hogy kicsit elfogult legyek. :)
    Az összes felbukkanó villamost ismerősként láthattam, hisz 9 évig itt dodzsemeztem a vaspályákon, itt kezdtem villamosvezetői pályafutásomat.
    Utólag jól láttad, a fedélzeti automatából vásárolt jegyet nem kell érvényesíteni, eleve érvényesített jegyet ad az automata, vonaljegy, 24 órás és 72 órás jegyek vásárolhatók belőle. Illetve már Szegeden is működik a mobiljegy rendszere, újabban én is így utazom, ha hazalátogatok.
    Az Anna Fürdővel szembeni kis templom a Kálvin téri Református Templom, a népnyelvben Kakasos Templomnak hívják, mert a torony csúcsdísze egy fém szélkakas.
    Az X viszonylatjelzéssel közlekedő kocsik a kocsiszínből kiálló, illetve oda beálló kocsik, a troliknál is használnak ilyen viszonylatjelzést a garázsból, illetve garázsba közlekedő járatokon. Itt az Anna-kútnál kiálló X4-es villamos egy kétrészbe kiálló szerelvény volt, amit elcsíptetek. Mindegyik X-es viszonylat a villamosnál és a trolinál is szállít utast.
    A végén bemutatott szép torony pedig a Városháza óratornya, napközben óránként zenél is az órája.
    A videó elején nem a trolitelepet láttátok, hanem a kocsiszín hátsó kapuját, a 7-es trolijárat itt fordul a remízben. A troligarázs máshol van; ahol azt a tányéros víztornyot láttátok (Rókusi Víztorony), ott balra kell bemenni s annak a kis utcának a végén van a trolitelep.
    A B6A2H típusú Tatra-kat pedig aktív pótkocsiknak hívják, nincs vezetőfülkéjük, ahogy láthattad, mindkét végükön szükség vezetőállás van.
    S mindegyik kocsi B-végén, ahogy láthattad, egy szükség vezetőállás van, ezekről végzik a "tolató mozgásokat", ahogy ezt helyesen feltételezted, illetve magad is láthattad.
    S egy adalék a Pesa-khoz: a fülkében a dobogón látható kezelőszervek a homokszóró, a pályacsengő és jobbról az éberségi pedál, amit folyamatosan nyomni kell, mert folyamatos impulzusadással működik (mint a Hannoverik éberségije). Ilyen éberségi pedálok vannak a KT4-es csuklós Tatra-kban is. A Pesa-knak nincs forgóváza, hanem független tengelyekkel rendelkezik, ezeken találhatóak az aszinkron motorok, illetve a fékegységek (hidraulikus tárcsafék), az első és az utolsó modulon. A középső modulon lévő két tengely szabadonfutó, csak fékegységekkel rendelkezik. Tehát ebben hasonló felépítésű, mint a CAF-ok. Viszont... ami a műszaki tartalmat illeti, szerintem a CAF-ok jobbak! :)
    A videó pedig ismét remek lett, ahogy tőled megszokhattuk. :)

    • @ZsoltPintyőke
      @ZsoltPintyőke  3 ปีที่แล้ว +4

      Köszönöm a dícséretet, és a sok információt! Párszor még biztosan el fogom olvasni. A jegyet az ellenőr néni mondta, mert hosszasan elbeszélgettünk vele, amíg le nem szálltak. A pótkocsit észleltem, hogy aktív, mivel hallatszott a motorok hangja. Csak azt nem értettem, az A végére minek vezetési lehetőség, ha egyszer áramszedője nincs...

    • @balazsszeles819
      @balazsszeles819 3 ปีที่แล้ว +2

      Kedves Krisztián! Laikusként is érdekes, tartalmas, igényesen megfogalmazott információkat osztottál meg.

    • @gyorikrisztian
      @gyorikrisztian 3 ปีที่แล้ว +1

      @@balazsszeles819 Köszönöm, örülök, ha segíthetek. 🙂

    • @gyorikrisztian
      @gyorikrisztian 3 ปีที่แล้ว +1

      @@ZsoltPintyőke Azért van a pótoknak vezetőpultja az A végen, mert ezek önálló mozgásra is képesek, saját áramszedővel (innen az aktív pót elnevezés). A négy pót közül viszont kettőnek már nincs szedője, emlékeim szerint mindkettőt két motorkocsi szedőjének pótlására használták föl hosszú-hosszú évekkel ezelőtt s a két pót nem kapott másik szedőt azóta sem. Pont az egyik szedő nélküli példányt fogtátok ki.

  • @lotusman5614
    @lotusman5614 3 ปีที่แล้ว +12

    Jó lett! Ezzel ki lett pipálva a "látogasd meg Magyarország összes vidéki villamoshálózatát" küldetés. :)

    • @ZsoltPintyőke
      @ZsoltPintyőke  3 ปีที่แล้ว +1

      Köszönöm! Nagyjából igaz, de még hátra van a nagy falu. Vidékieknek biztos az is érdekes lesz...

  • @janekvladek5198
    @janekvladek5198 3 ปีที่แล้ว +5

    Remélem ebből a vidiből nem lesz gondot.
    A feleségem pálya száma 1983..
    Visszafogással itthon marasztaltam este 19 óra 25perckor.
    El akart szaladni a boltba sörért mert azt hitte hogy szabad vágány útja van. A menet szabályozója előre menetbe volt állítva.
    De a jelző tilos jelzésre volt állítva így nem tudott sörért menni.
    Csak vicceltem!
    Örülök neki hogy újra feltöltöttel egy tartalmas vidít!
    Vigyázz magadra és balesetimentes közlekedést kívánok neked illő módon Zsolti úr!

  • @TRANSPORTVIDEOS
    @TRANSPORTVIDEOS 3 ปีที่แล้ว +5

    Legközelebb 24 órás jegyet vegyetek, hiszen sokkal jobban jártok vele.
    A közlekedés mellett egyébként érdemes még lejönni a város látni valóiért is. Az pedig tagadhatatlan, hogy Budapest mellett Szeged az országunk legszebb városa! :-)

    • @csabajanszki5974
      @csabajanszki5974 3 ปีที่แล้ว +1

      Pont így látom magam is

    • @ZsoltPintyőke
      @ZsoltPintyőke  3 ปีที่แล้ว +3

      Tervbe van véve, és majd napi jegyet is veszünk. Majd egy szép nyári napon, mikor hosszúak a nappalok. 🤓

  • @szunyogtv5831
    @szunyogtv5831 3 ปีที่แล้ว +2

    Köszönöm szépen a videót Szegedről! Nagyon jó lett!

  • @hogemusic
    @hogemusic 3 ปีที่แล้ว +1

    Nagyon érdekes videó, mindenképp arra bíztatlak folytasd a videózást, nem csak a bkv miatt érdekes a csatornád. A legjobbakat kívánom!

  • @Ahha30
    @Ahha30 3 ปีที่แล้ว +7

    Köszi Zsolti, vártam már :-)

  • @Adani12345
    @Adani12345 3 ปีที่แล้ว +6

    Szegeden érdemes 24 órás jegyet venni, nagyon olcsó 1050 ft körül van, 3 vonaljegy felett már megéri azt venni. Itt jár a legritkábban közlekedő viszonylat az 1-es, ami 60 percenként jár.

    • @ZsoltPintyőke
      @ZsoltPintyőke  3 ปีที่แล้ว +2

      Igen, a sok jegyért kár volt, de most valahogy nem jutott eszünkbe. Nekem az összes viszonylat ritkának tűnt, mivel nagyon kevés volt az idő.

  • @belahorvath6049
    @belahorvath6049 3 ปีที่แล้ว +1

    Szuper videó köszi.szép villamosok.de nekem még mindig a kcsv a kedvencem.

    • @ZsoltPintyőke
      @ZsoltPintyőke  3 ปีที่แล้ว +1

      Szívesen! Nekem is a kcsv a kedvencem, főleg a 6-os.

  • @imrevarga1217
    @imrevarga1217 3 ปีที่แล้ว +2

    Jól kifogtátok ezt a visszatolató csuklós Tátrát!

  • @csabajanszki5974
    @csabajanszki5974 3 ปีที่แล้ว

    Ez a pesa 2 és vonal ha jól emlékszem nem túl régi még nem is ültem rajta.jó volt látni.köszönjük

    • @ZsoltPintyőke
      @ZsoltPintyőke  3 ปีที่แล้ว

      Igen, a kettesen jár. Szívesen!

  • @janekvladek5198
    @janekvladek5198 3 ปีที่แล้ว +1

    Végre újra a csatornádon!

  • @balazsszeles819
    @balazsszeles819 3 ปีที่แล้ว +1

    Nagyszerű videó lett! Szeged a szívem csücske, egyetlen helyre lennék hajlandó elköltözni Kőszegről az egész világon, az Szeged lenne.

    • @ZsoltPintyőke
      @ZsoltPintyőke  3 ปีที่แล้ว +3

      Köszönöm! Én nem vagyok egy vándormadár, jó itt, ahol vagyok. Talán Baján laknék szívesen, a rokonok miatt. De ott nincs villamos, és munka se nagyon... Azért mindentől függetlenül még szeretnék ide ellátogatni.

  • @tamaskristo5825
    @tamaskristo5825 3 ปีที่แล้ว

    Nagyon jó videóid vannak, örülök hogy nálunk jártál. Majd ha kész a Tram train, gyere el Hódmezővásárhelyre is. Üdv
    Buszos Tomi

  • @atszu
    @atszu 2 ปีที่แล้ว +1

    3:07 Olyan amerikai stílusú az a víztorony.
    Mondjuk Dombóváron is van egy ilyen ha jól tudom.

  • @zoltanszabo7169
    @zoltanszabo7169 3 ปีที่แล้ว +1

    Fanatikus villamosrajongók ! 😀

  • @sirenato27
    @sirenato27 3 ปีที่แล้ว +1

    Legközelebb menjetek el a 3-as Vadaspark & 3F Fonógyári út & 4 Kecskés végállomnásokra ha még szeretnétek deltázást látni. Mert a többi végállomáson korbe fordul a villamos. De tudom ajánlani a Tarjáni végállomást is. Az elején ahol a Merci troli állt az eredetileg csak a Villamos telephely ott csak a 7-es jelzésű trolibusz fordul meg. A trolibusz telephely fel leléséhez a "Rókusi víztorony" nevű megállóhelynél kell leszállni s a hatalamas víztorony melletti utcában kell követni a felsővezetéket és ott lesz a telephely. A hamarosan induló Tram trainhez pedig tudom ajánlani a Szeged Pláza(1-es villamos végállomása)("Rókus p.u.") megállót.

    • @ZsoltPintyőke
      @ZsoltPintyőke  3 ปีที่แล้ว +1

      Sajnos, egyikünk sem koránkelő, így eleve kevés idő volt erre a szép kirándulásra. Plusz ugye a kijárási tilalom. Ezért eleve úgy indultunk neki, hogy csak a járműveket nézzük meg kutyafuttában. Kb. mint előző alkalommal Debrecenben és Miskolcon egy nap alatt... Köszönöm az infókat, legközelebb, ha több idő lesz, és belefér a tematikába, hasznát fogjuk venni.

    • @sirenato27
      @sirenato27 3 ปีที่แล้ว

      @@ZsoltPintyőke Igazàn nincs mit! Ha nem lenne vírus ès Szegeden tartòzkodnèk még ùtbaigazítàst is adnèk.

  • @mgabor6936
    @mgabor6936 3 ปีที่แล้ว +1

    Jó kis videó volt!
    Egyszer - ha majd a helyzet olyan lesz - kiruccanhatnátok Bécsbe is egy villamos körbetekintőre.

    • @ZsoltPintyőke
      @ZsoltPintyőke  3 ปีที่แล้ว +1

      Örülök, hogy tetszett! Ráadásul egy rugóra jár az agyunk, mert már ez is szóba került...

    • @mgabor6936
      @mgabor6936 3 ปีที่แล้ว +1

      @@ZsoltPintyőke Vagy Lisszabonba! Poénos lehet ott tuját vezetni:
      th-cam.com/video/BTo0CVx3Wm0/w-d-xo.html

  • @E.D.T.-833
    @E.D.T.-833 3 ปีที่แล้ว +1

    Üdvözlet illő módon! :)
    A szóló Tatra villamos, az egy Tatra T6A2. Tudomásom szerint, és a csuklós Tatra, az egy Tatra KT4D. És a KT4D-vől van harmonika ajtós is. És mint mindig remek videó lett. :)

    • @ZsoltPintyőke
      @ZsoltPintyőke  3 ปีที่แล้ว +2

      Szia! Köszönöm az infókat! Ha jól emlékszem, harmonika ajtósat most egyáltalán nem láttunk.

  • @norbertgyori4377
    @norbertgyori4377 3 ปีที่แล้ว

    Köszönjük a felvételt. A 206-os Tanulójárattal (KT4D-ME), amit többször is lehet látni, cirkáltunk a városban. Nem az életünk filmje, de legalább benne vagyunk. 😂

  • @janekvladek5198
    @janekvladek5198 3 ปีที่แล้ว +1

    Üdv Zsolti úr illő módon,!

  • @bozsiland
    @bozsiland 3 ปีที่แล้ว +1

    Illő módon köszönöm szépen a túrát. Igazán érdekes és informatív volt. Ezért megérte sopánkodni múltkor. Mondjuk az nem világos hogy miért egyirányúak a döcögények illetve hogy mi ez amerikai komfort Szegeden. Miért pont Szegeden vannak ilyen csúcstechnikás villamosok?

    • @ZsoltPintyőke
      @ZsoltPintyőke  3 ปีที่แล้ว +2

      Nagyon szívesen (illő módon)! Nekem idegen ez az egyoldalas cirkusz, biztosan gazdasági megfontolása lehetett. Kevesebb ajtó, vezetőfülke szerintem olcsóbb villamost eredményez. Az utastér is nagyobb, s kedvezőbb kialakítású lehet. Cserébe viszont a vágányhálózat bonyolultabb törvényszerűen. Amerikai komfort meg csúcstechnika? Nem tudom, mire gondolsz, én csak a jegyárus gépeket találtam kiemelkedőnek. Ez alatt a pár óra alatt - mondjuk úgy, hogy első benyomás szintjén - Szegedet tenném a rangsor végére. A járműpark és az infrastruktúra szempontjából is. De nem volt feladat rangsorolni, nem is tettem. Mégis megkaptam a debreceni videónál, hogy lekezelő volt a hangnem... 😌

    • @bozsiland
      @bozsiland 3 ปีที่แล้ว +1

      @@ZsoltPintyőke te mondtad a videóban hogy ez a PESA már tiszta Amerika 😉 jegykiadó automata a villamoson, információk egy olyan képernyőn ami látható és nincs összerondítva... Stb. Mondjuk ha a PET palackokon nem csak a következő megállók látszódnak, hanem valami érdemi információk is futnának...

  • @graxxon
    @graxxon 3 ปีที่แล้ว +1

    Üdvözlet illő módon! Szegeden érdemes lett volna napi (24 órán keresztül érvényes) jegyet venni a villamos automatájából 1 070 Ft-ért. (2,89 fedélzeten vett jegy ára a 24 órás jegy)

    • @ZsoltPintyőke
      @ZsoltPintyőke  3 ปีที่แล้ว +1

      Igazad van, de nem jutott eszünkbe - így jártunk.

  • @larachannel7606
    @larachannel7606 3 ปีที่แล้ว +3

    Ahogyan a többi video, ez is nagyon színvonalas.

  • @martonjuhasz6569
    @martonjuhasz6569 3 ปีที่แล้ว +1

    Ide még lehet írni - sorry, ha trollkodásnak érzed, de most láttam a "7 év után szünetel a villamos videózás" posztod első kb. 6 percét ... és ...ki vagyok akadva! Talán emlékszel, talán nem, de kommenteltem anno arra drónos videóra, hogy ... kb. hogy remélem nem lesz ebből baj. De a bajt én nem olyasminek vártam, hogy csomó más, senkinek és semminek sem ártó videódat is privátba kell majd állítani. Csak ... egyfajta dádának gondoltam inkább, hogy ilyet légyszi többet ne. ... De akkor tévedtem. Még ha szerintem is problémás volt az a felvétel, ilyen következményt nem érdemeltél érte. Remélem, hogy idővel visszatérhetnek majd a TH-cam-ra a számomra értékkel bíró videóid! (OK, tudod, a piálós Live-kokat nem szeretem, de a többit nagyon!)

  • @vonatesegyebbemutatomodell7962
    @vonatesegyebbemutatomodell7962 3 ปีที่แล้ว +1

    Jó lett a videó

  • @nicola.c4798
    @nicola.c4798 3 ปีที่แล้ว +2

    Tok jó

  • @sirenato27
    @sirenato27 3 ปีที่แล้ว +1

    1:30nál túl sok IKARUSt már nem láthatunk a Szegedi Volántelephelyen :(

    • @ZsoltPintyőke
      @ZsoltPintyőke  3 ปีที่แล้ว +2

      Szerintem ez országos “probléma”. 😌

    • @leventeszabo2947
      @leventeszabo2947 3 ปีที่แล้ว +1

      Vannak csak a fő parkoló nem ott van

  • @kkokemaki8593
    @kkokemaki8593 3 ปีที่แล้ว +1

    A Mars tér kapcsán a Csillag Wellness-t is megemlíthetted volna...

  • @zsombor_99
    @zsombor_99 3 ปีที่แล้ว +1

    Elnézést, mivel a (legutóbbi panaszkodós) live alatt nincsen kommentelési lehetőség, ezért itt vagyok kénytelen írni.
    Először is: szégyeljék magukat a cégnél, de alaposan!!! 😶 Te csak csupa jót akartál, dokumentatív jelleggel készítetted videóidat, ami nagyon helyes, de hogy ezért miért kellett nekik felkapni a vizet?!?! 😶 Ráadásul Kuhár Bence is mutatta már az új Hannoweri villamost a telepen kívülről, kézben tartott kamerával és zoom használatával, és nála egyáltalán nem lett belőle semmi gond azóta se!!
    Másodszor pedig: hatalmas kitartást kívánok neked, és remélem, hogy minél hamarabb vissza tudod szerezni az irányítást a csatornádon, mert bizony értékes volt amit csináltál, az biztos!! 😉
    Harmadszor pedig: a drónozást általában nem szokták túl jó szemmel nézni, akár még bűntethetnek is érte ha olyan helyen reptet az ember, vagy nincsen előzetes engedélye a tevékenység adott területen való lebonyolításához. Sajnos ez az igazság. A csatornádhoz sose tartozott hozzá a drónozás és szerintem ezután se fog, így javasolom, hogy ha (remélhetőleg!) megkapod az engedélyt a csatornád további működtetéséhez, akkor ne készíts több drónos felvételt, nehogy újra bajba kerüljél miatta. 😉
    Én egyáltalán nem akarok rosszat, viszont nagymértékben hiányoznak nekem a rendszeres videóid!! 😉

  • @KoviMa
    @KoviMa 2 ปีที่แล้ว

    Képzeld, még a legöregebb nosztalgiavillamoson is van bankkártyás jegyautomata! 😆

    • @ZsoltPintyőke
      @ZsoltPintyőke  2 ปีที่แล้ว +1

      Nálunk még a forgalmi kocsikon sincs… 😔

  • @kozlekvideok1520
    @kozlekvideok1520 3 ปีที่แล้ว

    4:27: van egy-két olyan gomb, ami hasonlít a Pesti CAF-éhoz.

    • @ZsoltPintyőke
      @ZsoltPintyőke  3 ปีที่แล้ว

      Szerintem elég sok gomb hasonlít.

  • @Dnevnik_kranovshchika
    @Dnevnik_kranovshchika 3 ปีที่แล้ว

    *Пусть все думают, что здесь что то интересное написанно*

  • @bodnar10261
    @bodnar10261 3 ปีที่แล้ว

    Beszarsz, ez Budapesten nem működik az e jegy rendszer de Szegeden igen 😂😂😂😂

  • @TransportationFanHU
    @TransportationFanHU 3 ปีที่แล้ว +1

    Annyira utálom ezeket a vidéki közl. rendszereket, tisztára BKK másolat!
    "Kérjük, érvényesítse mobiljegyét!" + RIG jegykezelő (lásd MODULO Budapesten) 4:14
    "Járvány elleni védekezés..." 6:54