Láttam, és bár a háború borzalmait és értelmetlenségét jól mutatja be, nekem nem tetszett, mivel az alkotók szerintem nem értették meg a könyv üzenetét. Azt tudniillik, hogy az egyén tragédiája teljesen lényegtelen és jelentéktelen tény a háború menete szempontjából. (Ez mondjuk még felfedezhető a filmben.) A másik gondom, hogy az új feldolgozás pont azt mutatja be, ami ellentmond a címnek, hiszen ott éppen befejeződik a háború. Ez bosszantott. Ha már új filmek, akkor egyébként az 1917 nekem sokkal jobban tetszett.
Bár a világháborúra nincs egzakt definíció, talán érdemes elgondolkodni ezen. A konszenzus leginkább az, hogy világháborúról akkor beszélünk, ha legalább három kontinensen és legalább két óceánon folynak harci cselekmények. Ilyen értelemben viszont nem az 1914-18 közötti nagy háború volt az első világháború, hanem az 1756-63 közötti hétéves háború (mivel az első világháború már foglalt, ezért egyesek nulladik világháborúnak nevezik).
Csak megkérdezem már. A többes szám első személyben való visszahivatkozás(mi támadtunk, nekünk sok veszteségünk volt, stb.) az valami pedagógia fogás lenne? Úgy értem, több történésztől hallottam, hogy nem helyes, mert ez nem velünk, hanem a felmenőinkel történt (meg senki sem mond olyat, hogy "amikor "45-ben zsidókat lőttünk a Dunába"!), viszont gyerekként tényleg átélhetőbbé teszi a magyar történelmet.
Számomra a történelem magyar résztvevői, alakítói, elszenvedői: mi. Nálam ebben (is) megnyilvánul az azonosságtudat, ha úgy tetszik, nacionalizmus. Tudom, hogy hivatalosan nem támogatott, de én így próbálom tudatosítani, hogy az említett emberek leszármazottai vagyunk, vagy legalábbis köztünk élnek/köztük élünk. Amikor az a csapat, amelyiknek szurkolok vezetést szerez, akkor "mi vezetünk". Ha kap egy piros lapot, akkor "tőlünk kiállítottak egyet" stb. Így vagyok a történelmünkkel is. (Mellesleg magyarországi németként így érzem magamhoz közelebb a német történelmet is.) A negatívumokkal kicsit más a helyzet. Nálunk nem szokás felelősséget vállalni nagyjából semmiért. (Lásd: politika) Ha a német történelemoktatást nézzük, akkor pont az ellenkezőjét találjuk. A "Schuldgefühl", a felelősség tudatának továbbadása ott alapkoncepció az oktatásban. (Ők nem a határon túli németeket látogattatják a diákjaikkal, hanem a KZ-lagereket, kötelező jelleggel.) Nem mondom, hogy ők csinálják jól, de azt vállalom, hogy csak a jónak, a dicsőnek a magunkra vállalása hazugság, és pont ez (is) eredményezi a felelősség nem vállalásának morálját, gyakorlatát. Én magam még nem mondtam, hogy a Dunába lőttük a zsidókat, de egyéb vonatkozásban igyekszem őseink hibáinak az ódiumát magamra vállalni. (Erre egyébként több példa található a videók között is.) Remélem, kielégítő a válasz és vállalható a nézőpontom.
Ügye a Masodik világháború rol is lessz ilyen sorozat? Nyertel egy ujabb feliratkozot🎉 szép munka lett
Tervben van, de előreláthatólag még jó pár hónapot kell rá várni.
Köszönjük!
Nagyon köszönöm!
11:00 a Netflixen van egy remake most, és nagyon minőségi az is. Egy napig rosszul voltam olyan nyomasztó.
Láttam, és bár a háború borzalmait és értelmetlenségét jól mutatja be, nekem nem tetszett, mivel az alkotók szerintem nem értették meg a könyv üzenetét. Azt tudniillik, hogy az egyén tragédiája teljesen lényegtelen és jelentéktelen tény a háború menete szempontjából. (Ez mondjuk még felfedezhető a filmben.) A másik gondom, hogy az új feldolgozás pont azt mutatja be, ami ellentmond a címnek, hiszen ott éppen befejeződik a háború. Ez bosszantott.
Ha már új filmek, akkor egyébként az 1917 nekem sokkal jobban tetszett.
Bár a világháborúra nincs egzakt definíció, talán érdemes elgondolkodni ezen.
A konszenzus leginkább az, hogy világháborúról akkor beszélünk, ha legalább három kontinensen és legalább két óceánon folynak harci cselekmények.
Ilyen értelemben viszont nem az 1914-18 közötti nagy háború volt az első világháború, hanem az 1756-63 közötti hétéves háború (mivel az első világháború már foglalt, ezért egyesek nulladik világháborúnak nevezik).
Köszönöm a kiegészítéseket!
Csak megkérdezem már.
A többes szám első személyben való visszahivatkozás(mi támadtunk, nekünk sok veszteségünk volt, stb.) az valami pedagógia fogás lenne?
Úgy értem, több történésztől hallottam, hogy nem helyes, mert ez nem velünk, hanem a felmenőinkel történt (meg senki sem mond olyat, hogy "amikor "45-ben zsidókat lőttünk a Dunába"!), viszont gyerekként tényleg átélhetőbbé teszi a magyar történelmet.
Számomra a történelem magyar résztvevői, alakítói, elszenvedői: mi. Nálam ebben (is) megnyilvánul az azonosságtudat, ha úgy tetszik, nacionalizmus. Tudom, hogy hivatalosan nem támogatott, de én így próbálom tudatosítani, hogy az említett emberek leszármazottai vagyunk, vagy legalábbis köztünk élnek/köztük élünk.
Amikor az a csapat, amelyiknek szurkolok vezetést szerez, akkor "mi vezetünk". Ha kap egy piros lapot, akkor "tőlünk kiállítottak egyet" stb. Így vagyok a történelmünkkel is. (Mellesleg magyarországi németként így érzem magamhoz közelebb a német történelmet is.)
A negatívumokkal kicsit más a helyzet. Nálunk nem szokás felelősséget vállalni nagyjából semmiért. (Lásd: politika) Ha a német történelemoktatást nézzük, akkor pont az ellenkezőjét találjuk. A "Schuldgefühl", a felelősség tudatának továbbadása ott alapkoncepció az oktatásban. (Ők nem a határon túli németeket látogattatják a diákjaikkal, hanem a KZ-lagereket, kötelező jelleggel.) Nem mondom, hogy ők csinálják jól, de azt vállalom, hogy csak a jónak, a dicsőnek a magunkra vállalása hazugság, és pont ez (is) eredményezi a felelősség nem vállalásának morálját, gyakorlatát.
Én magam még nem mondtam, hogy a Dunába lőttük a zsidókat, de egyéb vonatkozásban igyekszem őseink hibáinak az ódiumát magamra vállalni. (Erre egyébként több példa található a videók között is.)
Remélem, kielégítő a válasz és vállalható a nézőpontom.
@@TttsGbr ❤️