Halország - Gemenc (s2-02)

แชร์
ฝัง
  • เผยแพร่เมื่อ 5 ต.ค. 2024
  • Az epizódot a Gemenci Tájvédelmi Körzetben, Baján és Karapancsán forgatták.
    Közreműködők: Lévai Ferenc, Novics György.
    Ami készül: bajai halászlé nyurga pontyból, paradicsomos harcsa
    Bajai halászlé nyurga pontyból
    7 kg ponty
    14 l víz
    14 evőkanál pirospaprika
    4 fej vöröshagyma
    4 fej fokhagyma
    2 db paradicsom
    1 db hegyes zöldpaprika
    A halat szeletekre vágjuk, besózzuk és állni hagyjuk
    A bográcsot felöntjük, 14 liter vízzel majd beletesszük az apróra vágott vöröshagymát, fokhagymát, a szeletekre vágott paradicsomot és a karikára vágott hegyes paprikát. Amikor felforrt a víz 14 evőkanál pirospaprikát tesszük bele és a halszeleteket. Ezeket összefőzzük legalább 25 percig.
    Majd ha ez megvan, hozzátesszük a halgerincet, amivel együtt még 18 percig főzzük.
    A halászlevet tésztával találjuk.
    Jó étvágyat!
    Paradicsomos harcsa
    1,5 kg harcsa filé
    1 fej vöröshagyma
    1 dl olaj
    2 evőkanál pirospaprika
    2 dl víz
    1 l paradicsomlé
    1 kisüveg paradicsomsűrítmény
    4-5 gerezd fokhagyma
    A harcsát kifilézzük és szeletekre vágjuk. A szeletekre vágott harcsát bedörzsöljük paradicsommal és megsózzuk. Majd mikor kicsit állni hagyjuk és ledaráljuk.
    A bográcsba 1 dl olajt öntünk, felhevítjük és beletesszük az apróra vágott vöröshagymát. Üvegesre pároljuk, megszórjuk 2 evőkanál pirospaprikával. Beletesszük, a ledarál harcsát és felöntjük 2 dl vízzel. Kevergetjük és 2 perc múlva levesszük a tűzről.
    A tűzről levéve hozzáöntjük az 1 l paradicsomlevet, a kisüveges paradicsomsűrítményt és az összenyomott fokhagymát.
    Visszatesszük a tűzre és 10 percig még főzzük. Az idő letelte után tálaljuk.
    Jó étvágyat!

ความคิดเห็น • 62

  • @gyorgy2977
    @gyorgy2977 2 หลายเดือนก่อน +4

    Nagyon hiányoznak az uj feltöltések!
    👍👍

  • @csabahornyak690
    @csabahornyak690 ปีที่แล้ว +7

    Eddig mindig passzírozással készítettem a halászlé. Miután ezen recept alapján főztem egy bajait, családi óhaj alapján is többé nem passzírozok, akkora sikere volt. Köszönöm!

  • @killamasta6301
    @killamasta6301 ปีที่แล้ว +12

    Ilyen kultúr főzőműsor kellene a tv-be! De a sok agymosottnak a hal a tortán kell! Érdekes világot élünk sajnos

    • @SNorbi-pr7xc
      @SNorbi-pr7xc ปีที่แล้ว +3

      Teljes mèrtèkbe egyet èrtek.

    • @karolynagy2235
      @karolynagy2235 6 หลายเดือนก่อน +2

      Ahogy mondod!❤❤❤

  • @silviadarling3622
    @silviadarling3622 2 ปีที่แล้ว +3

    Szenzációs a mûsorvezetõ, horgászmester! Gratulálok.

  • @gaborbelak4056
    @gaborbelak4056 4 ปีที่แล้ว +5

    Én is megcsináltam ezen recept szerint . Ez igazi hallé !!!

  • @joedriver9995
    @joedriver9995 3 ปีที่แล้ว +3

    Még a bajai között sincs két egyforna, mindenki kicsit másképp,ki így,ki úgy,de ez lelagalább BAJAI! Üdv. Bajárol.

  • @pundzsu
    @pundzsu 10 ปีที่แล้ว +26

    Ez a páros így ahogy van elbírna jó pár adást :) Olyan nincs hogy ne legyenek kipróbálva a receptek :)

  • @stefanmuller2784
    @stefanmuller2784 7 ปีที่แล้ว +6

    két ilyen szimpatikus embert nagyon nehéz ebbe a világba találni és amit föztek csorog a nyálam szeretn´k már minnél elöbb ott lenni

    • @annapataki4709
      @annapataki4709 5 ปีที่แล้ว

      Stefan Müller Joe pataki üzeni, maradj távol a bográcstól! Köszi

  • @gabrielcoros7168
    @gabrielcoros7168 22 วันที่ผ่านมา

    Feri bácsi, nagyoj szépen koszonom ezeket a videokat. rendes ember korbe korbe nézem videoit. A régi idokre emlékesztet. Drága TOrokok Laci Bácsi aki minket horgázatra vezetett mert nálunk a családban senki nemvolt horgász. Mindig szolitott eszt soha nem feledem el . Szerbusz horgász. en meg Laci bácsi mikor visz el horgászni, mennék rogton. bár itt lenne még már én hívnám

  • @mikloskokeny9969
    @mikloskokeny9969 7 ปีที่แล้ว +5

    Nagyon jó videó, bár a minősége lehetne jobb itt csak a felbontására gondolok , megnézve tényleg kedved kap az ember a helyhez és az emberekhez is a horgászatról nem is beszélve, ja a zene is kitűnő, gratulálok, éhes is lettem. köszönöm

  • @petermihalik3940
    @petermihalik3940 4 ปีที่แล้ว +4

    Ferike 5 dologról beszél, ehhez képest van benne vagy 10

  • @pirosszirom8998
    @pirosszirom8998 ปีที่แล้ว +3

    Pontyhalászlé. --- Hagymát alulra, arra a félbevágott halfejet, véget, arra a nagyjából 2cm vastagra vágott halszeleteket, vízzel felönteni, sózni. Felforrás után bepaprikázni, forralni 30 percig, akkor kész.
    A legjobb, legfrissebb ízű halászlé.

  • @MrFefefofo
    @MrFefefofo 9 ปีที่แล้ว +7

    paprikának nincs habja! Azért szoktuk akkor belerakni, amikor a hal elfőtte a habját, hogy ne verje ki a haba bogrács oldaára, ahol jól meg tud égni.

  • @belakistahi1585
    @belakistahi1585 3 ปีที่แล้ว

    SEF EZ A HALASZLE GYORS ES NAGYONJO!!!

  • @farkaslaszlo9425
    @farkaslaszlo9425 9 ปีที่แล้ว +8

    Nem mintha okoskodnék ! A leírás és a videó értelmezésénél vigyázni kell ! A fejet farkát egyéb csontos részeket kell 25 percig főzni ! A halszeleteket hívják itt gerincnek. Az fő csak 18 percig. Ha 25 + 18 percig főznénk a halszeleteket szétfőnének.

    • @melchizedekful
      @melchizedekful 5 ปีที่แล้ว +1

      a 18 perc is sok, elég lenne kb 10

    • @relativ69
      @relativ69 4 ปีที่แล้ว +5

      Mint helyi, értettem maradéktalanul, mégsem gondoltam, hogy okoskodnál!
      Köszi a kiegészítő magyarázatot, ami helyes.
      A 10 perc azért kevés.... nem vagyunk sem Angolok, sem Japánok.

    • @joedriver9995
      @joedriver9995 3 ปีที่แล้ว +2

      Mi a legegyszerűbben egyben mindent bele az elején s úgy főzzük kb 50 percet a feltevéstől számitva, sőt a legtöbb bajai is így csinálja és qrvára nem fől szét! Ha szét főne ennyi idő alatt akkor a paszírozott vidékein szarok alapleveit sem főznék 2-3óráig! Persze megint más ki hogy vágja bele a halat a lébe,ha pl filézett vékonyabb szeleteket használnák azt tényleg elég az utolsó 10 percben beletenni,dr egy jó parasztos hallevet nem filéznek fel, feldarabolják közepes 3-4centis szeletekre,rá a hagyma,esetleg néhány foghagyma, pár deci vörösbor , esetleg egykis paradicsom püré vagy paradicsom (ki hogy), aztán feltesszük,ha felforr ami kb. 20 perc, rá a piros fűszerpaprika -általánoságban 4-5púpozott evőkanál,3-4db szárított erős paprika vagy fagyasztott s így főzzük kb 30percet! Megjegyzem a hal jó húsos bőven elfőldögél az az 50 oerc alatt ami amúgy csak 30 forrástól számitva. Néha kóstulunk, szükség és ízlés szerint után sózunk ha nem jó a sóságga.

    • @Boar69
      @Boar69 2 ปีที่แล้ว

      @@relativ69 Az általánosan hozzáférhető másfeles, kettes tógazdasági pontyból vágott szeleteknek még tíz perc is sok, nyolc perc az újraforrástól bőven elég.

    • @palbors9004
      @palbors9004 9 หลายเดือนก่อน

      Gyogyófejű! Miért szar ha valaki más recept alapján készít el bármilyen ételt? Bunkóvagyésazismaradsz...

  • @gsmbrett3799
    @gsmbrett3799 ปีที่แล้ว +1

    Amikor szakácsnak tanultam a tanár fakanállal rá vágott annak a kezére aki a kezébe vágott bár mit!

  • @stevannikolic6777
    @stevannikolic6777 8 ปีที่แล้ว +5

    allways drink hahah

  • @chattywoman1
    @chattywoman1 9 ปีที่แล้ว +3

    Szeretném megtudni a só mennyiségét. Mennyi sót tegyek a besózáskor kg-ként a halhoz? (Mert ha jól látom, utána már nem kerül bele só.)

    • @gazdagviki92
      @gazdagviki92 9 ปีที่แล้ว +3

      kilonként egykanál ez a bevált

    • @chattywoman1
      @chattywoman1 9 ปีที่แล้ว +2

      Viktória Gazdag Köszönöm! :)

  • @DavidGardality
    @DavidGardality 5 ปีที่แล้ว

    Adakozatok a szegényeknek halaitakból

  • @krisztiankovari9724
    @krisztiankovari9724 7 ปีที่แล้ว

    a soban persze!!!!

  • @annapataki4709
    @annapataki4709 5 ปีที่แล้ว +6

    Fokhagyma a halászlében ? Érdekes, köszönöm, nem használom!

    • @istvanhajtman8978
      @istvanhajtman8978 4 ปีที่แล้ว +1

      Attól, hogy te nem használod, még lehet jó!

    • @relativ69
      @relativ69 4 ปีที่แล้ว +5

      Ne is használd! Nem való neked. A magyar gasztronómia eredeti ősi receptjei semmiképpen. Az ami miatt mindenbe tesznek foghagymát, az nem való civilizált felsőbbrendű népeknek, mert csak:
      "Vírus-, baktérium- és gombaölő hatása bizonyított, mind külsőleg, mind belsőleg. Megfázások során, vérzéssel együtt járó betegségeknél is kiválóan alkalmazható, mivel a véráramban jelen lévő mikroorganizmusokat és parazitákat is képes elpusztítani kénvegyületei révén. Külsőleg alkalmazva bizonyítottan elpusztítja a HPV-t, néhány nap alatt képes például a lógó bőrszemölcsöket eltüntetni. Jó féreghajtó hatása van. Vérhígító hatással is rendelkezik..." for.: wikipedia
      A pocsolyahalban meg aztán nincsenisparazitabaktérium.

    • @makairobert7869
      @makairobert7869 4 ปีที่แล้ว +8

      Nem is kell bele! A halászlé az nem pörkölt vagy paprikás!

    • @justafloridamanfromthe75thRR
      @justafloridamanfromthe75thRR 3 ปีที่แล้ว +2

      @@relativ69 egyrészt az fokhagyma és nem foghagyma, függetlenül attól, hogy te egyetértesz-e egy "buzi nyelvújítóval" vagy sem, a magyar nyelvtan nem igazodik a te személyes nézeteidhez. Másodszor ha a fokhagyma ilyen jó lenne mindenre, akkor nem lennének betegségek, mindenkinek csak tonnaszámra kéne zabálnia és kész. Harmadszor aki folyton mindig mindenbe fokhagymát tesz, az egy kretén, MERT NEM VALÓ MINDENBE, többnyire a halászlébe sem, ez a fenti egy ilyen kivételes recept, ahol lehet, hogy pont működik. Te használd csak nyugodtan a vírusok meg a gombák ellen külsőleg belsőleg, a többi ember meg majd inkább normálisan megfőzi az ételt.

    • @Trollpapa-s8e
      @Trollpapa-s8e 2 ปีที่แล้ว

      @@relativ69 totál hülye vagy

  • @adorjanjager4010
    @adorjanjager4010 4 ปีที่แล้ว +7

    Sok az okos ember itt! Majd ha elèritek azt a szintet mit Gyuribà akkor szòljatok hozzà hūlyesèget!

    • @PeterAllo-i8s
      @PeterAllo-i8s 10 หลายเดือนก่อน

      Melyik szintet? Hogy hogyan kell varsàval halat fogni? És amennyi van benne mindent haza vinni? Nagy Dicsősèg

    • @tamaskovacs2714
      @tamaskovacs2714 10 หลายเดือนก่อน

      Ezt a szintet inkább nem akarom elérni.

  • @bacsipista6157
    @bacsipista6157 3 ปีที่แล้ว

    fincsi

  • @GABESZ881000
    @GABESZ881000 9 ปีที่แล้ว +1

    van az a harcsa méretes?

    • @nagyboldi5633
      @nagyboldi5633 6 ปีที่แล้ว

      gabriella sabbatini bőven

  • @krisztiankovari9724
    @krisztiankovari9724 7 ปีที่แล้ว +4

    a halhus ha csak fél óra vagy 1 órát áll ahogy ők mondták az igen kevés! !! fél nap minimum de 1 nap a tökéletes. ...

    • @pundzsu
      @pundzsu 7 ปีที่แล้ว

      Nyilván a hús vastagságától is függ.

    • @silviadarling3622
      @silviadarling3622 2 ปีที่แล้ว

      24 óra? A nyári melegben? vagy hûtõszekrényben?

    • @tisztavizetapofadbaCleanWater
      @tisztavizetapofadbaCleanWater 9 หลายเดือนก่อน

      ​@@silviadarling3622 olyannak irja aki 38x nyert halaszlé fozo versenyt 😂😂😂😂😂

  • @zoltanschmidt9049
    @zoltanschmidt9049 5 ปีที่แล้ว

    4 fej fokhagyma?

    • @relativ69
      @relativ69 4 ปีที่แล้ว +3

      Nem tudom, nálatok a gerezd az fejet jelent? Akkor fordítok sárvidéki magyarról Pösti magyarra. Gerezd az a fog, és nem a fej. Azt mondja: 4 gerezd elfér a lében. A fokhagyma fejek a harcsapaprikáshoz készültek. Népies nevén foghagyma, de valami b*zi nyelvújító elnevezte fok-nak, pedig szép magyar nyelvünk nem véletlenül hívta fognak, a hasonlóság miatt. ;)

    • @justafloridamanfromthe75thRR
      @justafloridamanfromthe75thRR 3 ปีที่แล้ว +2

      @@relativ69 a gerezd az gerezd, nem fej, sehol sem.

    • @Boar69
      @Boar69 2 ปีที่แล้ว

      @@relativ69 Olvasd el a lejegyzett receptet te félnótás, okoskodás helyett...

  • @MegaPiramis
    @MegaPiramis 4 ปีที่แล้ว +1

    olaj ?? Nektek inkább gázolaj kell ! Hol volt itt olaj a Dunán és Tiszán régen?