90 évesen is kemény, mint a kád széle. Szerintem 1-2 filmjétől eltekintve nagyszerű színész-rendező, és még az is könnyen előfordulhat, hogy filmművészetileg még 100 évesen is aktív lesz. Ő az utolsó filmóriások egyike, további jó egészséget kívánok neki.
Nekem mind színészként, mind rendezőként is egy ikon Eastwood, rajta keresztül szerettem meg a westernt, mint műfajt. Kétségtelen, hogy olyan karizmával és kiállással rendelkezik, amit a mai napig senki nem tudott utánozni a mostani generációs színészek közül. Noha vannak közöttük is kiemelkedő emberek, mégsem látok egyelőre olyat, aki majd később képes lenne ekkora magasságokba emelkedni. A rendezései közül nekem egyértelműen az Elcserélt életek a kedvencem, szerintem egy anya valódi érzéseit és tulajdonságait egyik hasonló témájú film sem képes úgy átadni, mint a Changeling.
A jó a rossz és a csúf nem csak a Clintwood filmek közül a kedvencem, hanem általában a mozifilmek között a legjobbak közé sorolom! Persze Morricone zenéje sokat segített es a két remek társ! Nagyra tartom életművét a természetesen be-be csúszott gyengébbek dacára! Nagy ember!!!
Azért a Gran Torino is ott van a top filmjei között a maga társadalmi kritikájával és rendkívül ütős alakításával (Clint Eastwood). A rendezésről nem is beszélve. Engem lenyűgözött az a film és a vége pedig bizony megérte a könnycseppeket...
Vàrtam ès csak vàrtam,hogy megemlítsèk,de csalòdtam mert ahogy mondtad a Gran torino ott van a top ban.Hogy az màr a süllyedès lenne szàmàra?!egy filmröl beszèlünk elnèzèst
Sziasztok Gyerekkorom nagy kedvence a Kelly Hősei. A mai napig imádom, bármikor képes vagyok leülni és megnézni, szerintem az egyik legjobb Eastwood film :)
ha valaki megérdemelné, h örökké éljen akkor az ő. csodálatos ember, egy legenda, ha már nem lesz köztünk, biztos, h magamra tetoválom az arcképét. imádom minden filmét!!!!
A jó, A rossz és a Csúf számomra az a legjobb filmje. Természetesen a 178 perces változata. Az az a mozi ami tökéletes egyetlen hiba nélküli film. Láttam rengeteg filmet sok százat ha nem ezreket de messze kimagaslik ez a remekmű. Western filmek között is messze a legjobb kitűnik mind közül. Nem mondom hogy A volt egyszer egy vadnyugat vagy A hét mesterlövész rossz lenne de ez egy remekmű imádom minden másodpercét. Rendezés és a színészek parádésak története a hossza ellenére nem fullad ki és a temetős jelenet a végén szuper. 🥰🥰🥰
Jó összeállítás lett! Viszont akár hosszabb is lehetne és ha hallatszana pár filmből 1-1 mondat is, sokkal élvezhetőbb lenne a portré. Így egy végtelenített alámondásos filmre hasonlít nekem.
"Ezen a világon kétféle ember létezik. Az egyik pisztolyokat tölt a másik sírokat ás. Te barátom, ásol! " A Dollár trilógia és a Piszkos Harry filmek a kedvenceim tőle.
Jaja.. "Kétféle ember van. Az egyik az ajtón jön be, a másik az ablakon." "Kétféle ember van. Az egyik ott lóg a kötélen, a másiknak meg az a dolga, hogy ellője a kötelet."
Én, mint rendező kedvelem inkább és a Gran torino a kedvencem tőle, de a Millió dolláros bébit és a Titokzatos folyót is nagyon szeretem. Egyik kedvenc rendezőm.
A kedvenc színészem. Bár elég vicces mert én először a gran torino című filmet láttam tőle. De onnantól igazából vissza néztem a régi western filmjeit. Piszkos harry trilógia és még lehetne sorolni. Rendezőként sem mondott csődöt. Ha nekem röviden kellene jellemezni. A legjobb színész és a legjobb rendező.
A Gran Torino minden idők legjobb filmje.Szívből utálom a republikánusokat de Eastwood esetében még ez sem érdekel, a valaha élt legjobb színészek között van és ez utóbbi ténykérdés (aki mást mond az vagy nem ismeri a filmjeit vagy nem érti azokat). A világ minden színészetet oktató intézményében kötelező tananyag kellene, hogy legyen az életműve.
Ha megnézünk egy Eastwood filmet, az az ember életét meghosszabbítja. Színészként és rendezőként is tökéletes. Nem volt és nem lesz nála nagyobb. Az én kedvencem a Halálhágó és a Play Misty for Me.
Én is nagyon szeretem a filmjeit, pl. A Tűzrókát,mert ott egészen más a megjelenése. Tisztelem a filmjeinek a témaválasztását, olyan erkölcsi kérdésekben teszi le a voksát mint a nagyszerű Gran Torino, vagy az Ivo Jima, Mistic River, Challenging, Milk..Tisztelem, hogy mer őszinte lenni, megmutatni a figurát mint vesztes (Szív hidjai, majmos filmjei) és nem mindig aférfias hőst játszani. Tisztelem, hogy olyan remek filmrendező, aki soha nem csuszik ki a határidőből és a költségvetésből-ezt a remek szervezőkészségét mint egy kisváros polgármestere is bizonyította.- élőben! De a sok bürokrácia és a korrupció miatt erről két év után lemondott...Bámulom, hogy 88 évesen mit alakitott a Csempészben! Ne felejtsük el, hogy a hatalom összefonódásait, korruptságát, erkölcsi szinvonalát is bátran bemutatja több filmjében is. Hajrá Clint! Tiéd az életmű Oscar!
Nehéz választani. De ha kell egyértelműen a dollár trilógia, Kelly hősei (ott több színészi alakítás miatt is, pl. Donald Sutherland) és a Piszkos Harry filmek best. Az új korszakból a Gran torino.
azon kevés emberek egyike akik színészként és rendezőként is maradandót alkottak. de rendezőként lehetősége volt hihető karakterekkel értelmet és érzelmet vinni a vászonra ami valódi képességeit bizonyítja -pl_ gran torino, millió dolláros bébi, a szív hídjai .
A Dollár trilógia kötelező és kikerülhetetlen alapművek. A Piszkos Harry filmeket,én személy szerint ki nem állhatom... A 92-es Nincs bocsánat óta,viszont valami nagyon összeállt nála! Onnantól csakis szinte ZSENIÁLIS rendezései voltak,vannak!!! Rendezőként százszor többet tett le,mint már híres színészként. Oly mértékben,hogy az elmúlt 30 év egyik legmeghatározóbb rendezőjévé nőtte ki magát!!! Minden rendezése tanítani való,mindezt úgy,hogy a régi klasszikus Hollywood legszebb időit eleveníti újra,mikor a mozi- és filmipar válságos idők sokaságát kénytelen átvészelni... Nálam rendezőként a legnagyobbak közé emelkedett örökre!
Karrierje csúcsa mindenképp a western filmjei amelyekben főszerepet játszott, gondolok itt a Dollár trilógiára vagy az 1992-es Nincs bocsánatra, amit "az utolsó western"-ként említenek.
Sziasztok! Ez a portré is remek lett, köszönjük! Nagyon szeretem a filmjeit, valóban kiemelkedő színészként és rendezőként is. Bocsánat, ha kicsit "off" lesz a téma, és csupán érdeklődés, a részemről, hogy szerintetek (IGN Hungary), mennyire lenne kivitelezhető, egy nem filmmel, vagy játékkal, kapcsolatos személyről, ilyen portrét készíteni? Korunk egyik legaktuálisabb feltaláló, mérnök zsenijéről, Elon Muskról lenne szó. Persze, nem tudom, milyen engedélyek, jogok kellenek hozzá, de rendkívül érdekes lenne róla is egy hasonló videó.
0:23 Egyszer s mindenkorra tessék megérteni: NINCS olyan, hogy kivétel erősíti a szabályt! Nem tudni honnan származik pontosan ez a mondás, valószínű egy régi félrefordítás eredménye; de egy kivétel csak és kizárólag gyengíti/gyengítheti a szabályt!
Kivétel erősíti Sokáig a világ legidétlenebb mondásának tartottam azt, hogy „kivétel erősíti a szabályt”. Már az általános iskolában sikerült megutálnom, amikor a földrajztanárom egy jól sikerült feleletem után azt mondta, „most kivételesen megtanultad”, és ez csak erősítette számára azt a szabályt, hogy én nem tanulok. Igaza volt: az ő szempontjából valóban rossz tanuló voltam, mert nem tudtam hosszú szövegeket bemagolni. Ha megértettem a dolgot, akkor vissza tudtam idézni, ha viszont nem értettem meg, akkor nem tudtam visszamondani sem. Talán azért lettem matematikus, mert ott senkit sem érdekelt, pontosan mondom-e fel a tananyagot, elég volt, ha meg tudom oldani a feladatokat. A tanárok nem bánták, ha mondjuk a Pitagorasz-tétel levezetését nem fejből fújom, hanem csak megoldom, mintha egy lenne a többi feladat közül - feltéve, hogy ezt elég gyorsan csinálom, ott a táblánál, felelet közben. A matematikában nincsenek kivételek, legfeljebb egy-egy tétel érvényességének vannak feltételei. Ha ezek nem teljesülnek, akkor nem alkalmazhatjuk a tételt, noha előfordulhat, hogy az adott esetben mégis igaz. Ez a matematika alkalmazásának súlyos korlátja (sokszor önkényesen át is hágják a fizikusok), és egyben a matek fejlődésének egyik fontos motorja: találjuk meg, mi minden felé általánosíthatóak egy-egy tétel feltételei úgy, hogy a tétel továbbra is igaz maradjon, s így garantáltan alkalmazható legyen. Csak lassan tanultam meg, hogy a matematikán kívüli világ egészen másképp működik. Ott a gyakran érvényes, jól alkalmazható összefüggéseket nem tételnek, hanem szabálynak nevezzük, és nem levezetjük őket, hanem példákat mutatunk rájuk, majd feltérképezzük (és megtanuljuk) a kivételeket. Vietnamiaktól hallottam azt az elvet, hogy „ami mozog, az ehető”. Kivéve a tank és a repülőgép. Én ugyan számos olyasmit is kivételnek tekintenék, amit ők nyugodtan megesznek, de az általános szabályt értem. Ezért bosszant, ha valaki ehhez hozzáteszi, hogy mondjuk a bicikli vagy a futball-labda is kivétel. Ugyanis ezek értelemszerű, említésre nem méltó kivételek. Ezeket mi magunk (vagy ők maguk) csinálták kivételnek, persze hogy azok. A tank vagy a repülőgép viszont ugyanúgy a külvilágból jött számukra, mint azok a mozgó lények, amelyekről előbb-utóbb, nyilván nem áldozatok nélkül, sikerült kitalálniuk, hogyan tehetők ehetővé. A tank és a repülő azonban sehogyan sem, ezért ezek említésre méltó kivételek. Akinek ez így nem eléggé meggyőző, nézze máshonnan. A vietnamiak is tudják persze, hogy a tank és a repülőgép eleve nem lehet ehető. De ezek valahogy érdekes kivételek, mert a szabállyal együtt: humorosak. Ezért baj, ha valaki nem elneveti magát ezen a vietnami viccen, hanem a biciklivel és a futball-labdával tódítja. Na, most kibújt belőlem a tanár (szabály: rablóból lesz a legjobb pandúr), és megpróbáltam elmagyarázni, miért érdekes kivétel az övéké és miért nem az a többi. Ezzel még a humorérzékhiánynál is nagyobb (és gyakoribb) tanárbűnt követtem el: viccet magyaráztam. Úgyhogy most abba is hagyom. A nagy ötlet gyakran éppen abból születik, hogy valaki talál egy igazán érdekes, humoros kivételt egy szabály alól. Például a Rubik-kocka éveken keresztül nem tudott betörni a világpiacra, noha szülőhazájában, Magyarországon nagyon sikeres volt. Tom Kremer, a játékipar nagy öregje így szólt, amikor először meglátta, évekkel a megszületése után: „Ez a játék minden játékipari elvnek ellentmond. Nem ad ki hangot, nem látszik rajta, hogy értékes, normális ember nem tudja megfejteni.” Ezzel lényegében össze is foglalta, miért volt addig sikertelen a világpiacon. Majd így folytatta: „Ez a játék zseniális. Csináljuk meg felesbe.” Ez volt az a pillanat, amikor a Rubik-kocka elindult a világsiker útján. Egy másik kivétel a Tetris. Ebben a játékban egyáltalán nem lehet nyerni, csak késleltetni a vesztést. A játékipar szabályai szerint ilyen játék nincs, értelmetlen. A Tetris számos profi játékmenedzser kezében megfordult - ismerek olyat, akinek három hónapig kizárólagos joga volt rá, de nem tudta eladni miközben magától elterjedt a számítógépet használók között. A Tetris vagy a Rubik-kocka ritka és kiszámíthatatlan esetek, és a játékok világpiacának csak egy egészen kis százalékát fedik le. A tipikus sikerjátékok nem zseniális ötleteken alapulnak, csak jókon. A sok egymásra épülő jó ötlet olyan evolúciós folyamatot eredményez, amellyel a legzseniálisabb egyedi játékötlet sem tud versenyezni. A Rubik-kocka vagy a Tetris kivételek ez alól a szabály alól. Fogalmainkat és a rájuk érvényes szabályokat példák alapján alakítjuk ki. Egy tudós is ugyanezt teszi, legfeljebb a példákat gondosabban választja meg és módszeresebben tanulmányozza, miközben pontosan tudja, hogy a természet gazdagsága előbb-utóbb a legjobb, legáltalánosabban működő szabályokra is prezentál kivételeket. Amire mégsem, az nem szabály, hanem természeti törvény, és egy-egy ilyen felfedezése a tudomány ritka, nagy ünnepe. A törvényt nem erősíti a kivétel, hanem cáfolja. A szabály esetében viszont bármikor előfordulhat, hogy egy eddig ismeretlen kivétellel találkozunk, például egy rablóból rossz pandúr lesz, vagy megjelenik egy Rubik-kocka. Ilyenkor a szabály alkalmazása hibás eredményre vezet. Ez végeredményben akár jó is lehet, így nem bízzuk el magunkat, nem gondoljuk törvénynek a szabályt. És ahogy egyre jobban megismerjük a kivételeket, egyre ritkábban fordul elő ilyesmi, s egyre biztosabb kézzel alkalmazhatjuk a szabályt. Így erősíti a szabályt az említésre méltó, érdekes, bizonyos értelemben: humoros kivétel. És néha, kivételesen egy-egy teljesen humortalan kivétel is. A Mr. Bean sikeréhez nem fűztek sok reményt az alkotói, de azért kipróbálták, és kiderült, hogy ez ugyanúgy kivétel a komédiák általános szabályai alól, mint a Tetris vagy a Rubik-kocka a játékok között. Mr. Beanben éppen az ellenállhatatlanul vicces, hogy minden igyekezete ellenére milyen tökéletesen humortalan figura.
@@bereszsolt1189 "Amit leírt" - Nem magázás... úgy értettem Mérő. Gondoltam egyértelmű az alany, mivel fent ajánlottam. Leírtam, nekem mit jelent a szöveg. Törvényen nincs kiskapu, szabályon van. A kivétel épp, hogy erősíti a szabályt. Akik azt mondják, hogy hülyeség, összekeverik a törvényekkel. A gravitáció vagy egyéb természeti törvények ugyanolyan környezetben ugyanúgy fognak viselkedni. - Most én ajánlottam és értelmeztem a szöveget, te meg bemásoltad. És ha jól értem, te hülyézel le engem? - Mérő László "okosságáról" nem írnék. Kedvelem, de vannak fenntartásaim.
A jó a rossz és a csúf minden idők legfontosabb filmje. Tényleg időt álló. Kérek minden fiatalt aki még nem látta hogy nézze meg! Utána közvetlen a lezáró etűdjét a Nincs bocsánatot. Ha pedig a Piszkos Harryt is megnézitek, akkor annak a lezárását is, a Grand Torinot. Tényleg kötelező darabok.
,,....Grand Torio óta.... a legjobb pillanatai mögötte vannak..." ??? Az egy kiváló film és azóta is inkább emelkedett a színvonal. A csempész meg egyenesen zseniális.
Én úgy fogalmaznék , hogy bármihez amihez nyúl, arannyá változik. Hozzám nagyon közel áll tőle az Invictus - A legyőzhetetlen. Nagyon szerettem a Tűzrókát a Szív hídjai-t , a Kémek a sasfészekben . a Kelly hőseit, a Piszkos Herry-t, a Magnum ereje-t, a Szökés az Alkatraz-ból,. De kiemelném a Tökéletes világ és a J. Edgar - Az FBI embere című remekműveket !! Meg ott vannak a klasszikus filjei amiket felsoroltatok a videóban. Ő már halhatatlan. Mindig köztünk marad !!
ING, clint eastwood mellé a jó a rossz és a csúf-ból kéne csinálni portrét Lee van cleef-ről a rossz megszemélyesítőjéről és Eli wallach-ról is a csúf megszemélyesítőjéről.
Ez az ,,és ahogy mondani szokás, a többi már történelem” valami mene akar lenni a sorozatban? Mert kb minden portréban meg try againban elhangzik. Jó kus szófordulat mert amúgy szinte bárhova bele lehet illeszteni a szövegbe. Nem elég színes a szöveg? Túl száraz? Há rakjuk be ezt két mondat közé!
Bocsi de nem tudom kihagyni. A kivétel erősíti a szabályt mondás egy nagy baromság. Ha leejetek egy almát, és az neki áll lebegni, akkor a gravitáció törvénye még erősebb lesz? Nem
90 évesen is kemény, mint a kád széle. Szerintem 1-2 filmjétől eltekintve nagyszerű színész-rendező, és még az is könnyen előfordulhat, hogy filmművészetileg még 100 évesen is aktív lesz. Ő az utolsó filmóriások egyike, további jó egészséget kívánok neki.
Nekem mind színészként, mind rendezőként is egy ikon Eastwood, rajta keresztül szerettem meg a westernt, mint műfajt. Kétségtelen, hogy olyan karizmával és kiállással rendelkezik, amit a mai napig senki nem tudott utánozni a mostani generációs színészek közül. Noha vannak közöttük is kiemelkedő emberek, mégsem látok egyelőre olyat, aki majd később képes lenne ekkora magasságokba emelkedni. A rendezései közül nekem egyértelműen az Elcserélt életek a kedvencem, szerintem egy anya valódi érzéseit és tulajdonságait egyik hasonló témájú film sem képes úgy átadni, mint a Changeling.
A jó a rossz és a csúf nem csak a Clintwood filmek közül a kedvencem, hanem általában a mozifilmek között a legjobbak közé sorolom! Persze Morricone zenéje sokat segített es a két remek társ! Nagyra tartom életművét a természetesen be-be csúszott gyengébbek dacára! Nagy ember!!!
Nem véletlenül Tarantino kedvenc filmje is :)
Azért a Gran Torino is ott van a top filmjei között a maga társadalmi kritikájával és rendkívül ütős alakításával (Clint Eastwood). A rendezésről nem is beszélve. Engem lenyűgözött az a film és a vége pedig bizony megérte a könnycseppeket...
Vàrtam ès csak vàrtam,hogy megemlítsèk,de csalòdtam mert ahogy mondtad a Gran torino ott van a top ban.Hogy az màr a süllyedès lenne szàmàra?!egy filmröl beszèlünk elnèzèst
Egyik megjobb film ever.
A Halálhágó, és a Kelly hősei! De nagyon sok jó filmje van! Imádom!
Sziasztok
Gyerekkorom nagy kedvence a Kelly Hősei. A mai napig imádom, bármikor képes vagyok leülni és megnézni, szerintem az egyik legjobb Eastwood film
:)
Csatlakozom. Még ma is szinte fejböl tudom a legnagyobb poénjait.
Látod mit tettél a negatív hullámaiddal Moriarti? :D
@@dominikhalasz1959 Sajtot eszem,bort iszok és napfényfürdöt veszek. :-)
@@dominikhalasz1959 Pedig Én egyfolytában gondoltam arra a kibxszott hídra. 8-)
De ezt egyébként Csodabogár mondta. 9-)
Persze attól még ottvan.
@@tibormenyhart7033 Én csak vezetem a tankot hogy mitől megy nem tudom. 8-)
ha valaki megérdemelné, h örökké éljen akkor az ő. csodálatos ember, egy legenda, ha már nem lesz köztünk, biztos, h magamra tetoválom az arcképét. imádom minden filmét!!!!
Happy Birthday Mr. Eastwood! 🥂
A jó, A rossz és a Csúf számomra az a legjobb filmje. Természetesen a 178 perces változata. Az az a mozi ami tökéletes egyetlen hiba nélküli film. Láttam rengeteg filmet sok százat ha nem ezreket de messze kimagaslik ez a remekmű. Western filmek között is messze a legjobb kitűnik mind közül. Nem mondom hogy A volt egyszer egy vadnyugat vagy A hét mesterlövész rossz lenne de ez egy remekmű imádom minden másodpercét. Rendezés és a színészek parádésak története a hossza ellenére nem fullad ki és a temetős jelenet a végén szuper. 🥰🥰🥰
Sok remek filmje van,de a Gran Torinoban nagyon adja :)
Legjobb filmje! 🔥
Gran Torino 🤗🤗🤗❤️❤️❤️
Csodás film, el sem hiszem hogy 2008-as film és ma láttam elsőnek 😱😱
Egy élő legenda! a régi már elhunyt legendák közül!
a legnagyobb a világon imádom
Happy Birthday, Mr. Eastwood. This is a tribute to you. Max @
Jó összeállítás lett! Viszont akár hosszabb is lehetne és ha hallatszana pár filmből 1-1 mondat is, sokkal élvezhetőbb lenne a portré. Így egy végtelenített alámondásos filmre hasonlít nekem.
Legnagyobb kedvencem Clint...
Clint eastwood hatalmas színész a világ egyik legjobb színésze
Egy hatalmas színészikon!!❤️
Èlj sokáig öreg harcos!!! 👏👏👏
Ő a kedvenc színészem. Nagyon jó filmje még a Villám és Fürgeláb, vagy a Bosszú az Eiger csúcsán.
Éljen sokáig!
Nagyon jó szinèsz Minden filmjèt szeretem Éva
Sokàig éljen nagyszerű ember .
IMÁDOM, AMIÓTA ISMEREM, EZ SAJNOS KÉSŐN TÖRTÉNT MEG. KEDVENC FILMEM TŐLE ,, A SZÍV HÍDJAI,,
Nincs bocsánat , Gran Torino, de szeretem a Kelly hőseit ! A jó a rossz és a csúf amit mindig megtudok nézni !
Nekem a kedvencem/kedvenceim az a dollár trilógia
Ő maga Hollywood, kevés ilyen élő etalonja van a fim világnak.
Köszi a videót, szuper jó lett.
Zseniális ,mint mindig
Film örűltként leírhatatlan ha egy számomra kedvelt vagy éppen már lassan elfeledet szemelyről,új dolgokat hallok.
Köszönöm. 😊
Egy jelenség :)
Best💪🏻
"Ezen a világon kétféle ember létezik. Az egyik pisztolyokat tölt a másik sírokat ás. Te barátom, ásol! " A Dollár trilógia és a Piszkos Harry filmek a kedvenceim tőle.
Jaja.. "Kétféle ember van. Az egyik az ajtón jön be, a másik az ablakon." "Kétféle ember van. Az egyik ott lóg a kötélen, a másiknak meg az a dolga, hogy ellője a kötelet."
Eli Wallach is nagyot alakított a filmben.
@@tmsaskg ahhoz nem is férhet kétség :)
ING, ebben a hónapba (május 31.) lesz clint eastvood születésnapja. Kéne csinálni egy TOP
10-es listát a legjobb filmjeiről.
Én, mint rendező kedvelem inkább és a Gran torino a kedvencem tőle, de a Millió dolláros bébit és a Titokzatos folyót is nagyon szeretem. Egyik kedvenc rendezőm.
A Gran Torino a legegyedibb film amit éltemben láttam
Halálhágó, Piszkos Harry stb.... Szerintem rendezőként, és színészként, is kiváló teljesítményt nyújtott.
A kedvenc színészem. Bár elég vicces mert én először a gran torino című filmet láttam tőle. De onnantól igazából vissza néztem a régi western filmjeit. Piszkos harry trilógia és még lehetne sorolni. Rendezőként sem mondott csődöt. Ha nekem röviden kellene jellemezni. A legjobb színész és a legjobb rendező.
Halálhágó ...kb végtelenítve tudnám nézni.
"Pár dollárral többért" a kedvencem tőle
Pedig a Levelek Ivo Jimaról jó volt, már már realista
A Gran Torino minden idők legjobb filmje.Szívből utálom a republikánusokat de Eastwood esetében még ez sem érdekel, a valaha élt legjobb színészek között van és ez utóbbi ténykérdés (aki mást mond az vagy nem ismeri a filmjeit vagy nem érti azokat). A világ minden színészetet oktató intézményében kötelező tananyag kellene, hogy legyen az életműve.
Ha megnézünk egy Eastwood filmet, az az ember életét meghosszabbítja. Színészként és rendezőként is tökéletes. Nem volt és nem lesz nála nagyobb. Az én kedvencem a Halálhágó és a Play Misty for Me.
A legjobb figura!
Nekem a jó a rossz és a csúf a kedvencem imádom!
Én is nagyon szeretem a filmjeit, pl. A Tűzrókát,mert ott egészen más a megjelenése. Tisztelem a filmjeinek a témaválasztását, olyan erkölcsi kérdésekben teszi le a voksát mint a nagyszerű Gran Torino, vagy az Ivo Jima, Mistic River, Challenging, Milk..Tisztelem, hogy mer őszinte lenni, megmutatni a figurát mint vesztes (Szív hidjai, majmos filmjei) és nem mindig aférfias hőst játszani. Tisztelem, hogy olyan remek filmrendező, aki soha nem csuszik ki a határidőből és a költségvetésből-ezt a remek szervezőkészségét mint egy kisváros polgármestere is bizonyította.- élőben! De a sok bürokrácia és a korrupció miatt erről két év után lemondott...Bámulom, hogy 88 évesen mit alakitott a Csempészben! Ne felejtsük el, hogy a hatalom összefonódásait, korruptságát, erkölcsi szinvonalát is bátran bemutatja több filmjében is. Hajrá Clint! Tiéd az életmű Oscar!
A Gran Torino nem csak Eastwood de a világ egyik legjobb filmje.
Nehéz választani.
De ha kell egyértelműen a dollár trilógia, Kelly hősei (ott több színészi alakítás miatt is, pl. Donald Sutherland) és a Piszkos Harry filmek best.
Az új korszakból a Gran torino.
A Nincs bocsánat a legjobb filmje.
azon kevés emberek egyike akik színészként és rendezőként is maradandót alkottak. de rendezőként lehetősége volt hihető karakterekkel értelmet és érzelmet vinni a vászonra ami valódi képességeit bizonyítja -pl_ gran torino, millió dolláros bébi, a szív hídjai .
A Dollár trilógia kötelező és kikerülhetetlen alapművek.
A Piszkos Harry filmeket,én személy szerint ki nem állhatom...
A 92-es Nincs bocsánat óta,viszont valami nagyon összeállt nála!
Onnantól csakis szinte ZSENIÁLIS rendezései voltak,vannak!!!
Rendezőként százszor többet tett le,mint már híres színészként.
Oly mértékben,hogy az elmúlt 30 év egyik legmeghatározóbb rendezőjévé nőtte ki magát!!!
Minden rendezése tanítani való,mindezt úgy,hogy a régi klasszikus Hollywood legszebb időit eleveníti újra,mikor a mozi- és filmipar válságos idők sokaságát kénytelen átvészelni...
Nálam rendezőként a legnagyobbak közé emelkedett örökre!
Feltűnt már, hogy időről időre belefuttok valakibe, akivel nem kéne b*szakodni?
ÉN VAGYOK AZ.
A jó, a rossz és a csúf. A Piszkos Harry filmek a kedvenceim.
Karrierje csúcsa mindenképp a western filmjei amelyekben főszerepet játszott, gondolok itt a Dollár trilógiára vagy az 1992-es Nincs bocsánatra, amit "az utolsó western"-ként említenek.
Grand torino piszkos Harry alap filmek de az űrcawbolyokat is imádom! :)
Főleg hogy Gran Torino.
0:22 "egyike a kivételt erősítő szabályoknak"
A legnagyobb Tanár!
Sziasztok! Ez a portré is remek lett, köszönjük!
Nagyon szeretem a filmjeit, valóban kiemelkedő színészként és rendezőként is.
Bocsánat, ha kicsit "off" lesz a téma, és csupán érdeklődés, a részemről, hogy szerintetek (IGN Hungary), mennyire lenne kivitelezhető, egy nem filmmel, vagy játékkal, kapcsolatos személyről, ilyen portrét készíteni? Korunk egyik legaktuálisabb feltaláló, mérnök zsenijéről, Elon Muskról lenne szó. Persze, nem tudom, milyen engedélyek, jogok kellenek hozzá, de rendkívül érdekes lenne róla is egy hasonló videó.
A jó, a rossz és a csúf, meg a Gran Torino mindent visz. Ezek alapból a filmtörténet legnagyobb alkotásai.
0:23 Egyszer s mindenkorra tessék megérteni: NINCS olyan, hogy kivétel erősíti a szabályt! Nem tudni honnan származik pontosan ez a mondás, valószínű egy régi félrefordítás eredménye; de egy kivétel csak és kizárólag gyengíti/gyengítheti a szabályt!
Bölcsebb maradtál volna...
Kivétel erősíti
Sokáig a világ legidétlenebb mondásának tartottam azt, hogy „kivétel erősíti a szabályt”. Már az általános iskolában sikerült megutálnom, amikor a földrajztanárom egy jól sikerült feleletem után azt mondta, „most kivételesen megtanultad”, és ez csak erősítette számára azt a szabályt, hogy én nem tanulok. Igaza volt: az ő szempontjából valóban rossz tanuló voltam, mert nem tudtam hosszú szövegeket bemagolni. Ha megértettem a dolgot, akkor vissza tudtam idézni, ha viszont nem értettem meg, akkor nem tudtam visszamondani sem.
Talán azért lettem matematikus, mert ott senkit sem érdekelt, pontosan mondom-e fel a tananyagot, elég volt, ha meg tudom oldani a feladatokat. A tanárok nem bánták, ha mondjuk a Pitagorasz-tétel levezetését nem fejből fújom, hanem csak megoldom, mintha egy lenne a többi feladat közül - feltéve, hogy ezt elég gyorsan csinálom, ott a táblánál, felelet közben.
A matematikában nincsenek kivételek, legfeljebb egy-egy tétel érvényességének vannak feltételei. Ha ezek nem teljesülnek, akkor nem alkalmazhatjuk a tételt, noha előfordulhat, hogy az adott esetben mégis igaz. Ez a matematika alkalmazásának súlyos korlátja (sokszor önkényesen át is hágják a fizikusok), és egyben a matek fejlődésének egyik fontos motorja: találjuk meg, mi minden felé általánosíthatóak egy-egy tétel feltételei úgy, hogy a tétel továbbra is igaz maradjon, s így garantáltan alkalmazható legyen.
Csak lassan tanultam meg, hogy a matematikán kívüli világ egészen másképp működik. Ott a gyakran érvényes, jól alkalmazható összefüggéseket nem tételnek, hanem szabálynak nevezzük, és nem levezetjük őket, hanem példákat mutatunk rájuk, majd feltérképezzük (és megtanuljuk) a kivételeket.
Vietnamiaktól hallottam azt az elvet, hogy „ami mozog, az ehető”. Kivéve a tank és a repülőgép. Én ugyan számos olyasmit is kivételnek tekintenék, amit ők nyugodtan megesznek, de az általános szabályt értem. Ezért bosszant, ha valaki ehhez hozzáteszi, hogy mondjuk a bicikli vagy a futball-labda is kivétel. Ugyanis ezek értelemszerű, említésre nem méltó kivételek. Ezeket mi magunk (vagy ők maguk) csinálták kivételnek, persze hogy azok. A tank vagy a repülőgép viszont ugyanúgy a külvilágból jött számukra, mint azok a mozgó lények, amelyekről előbb-utóbb, nyilván nem áldozatok nélkül, sikerült kitalálniuk, hogyan tehetők ehetővé. A tank és a repülő azonban sehogyan sem, ezért ezek említésre méltó kivételek.
Akinek ez így nem eléggé meggyőző, nézze máshonnan. A vietnamiak is tudják persze, hogy a tank és a repülőgép eleve nem lehet ehető. De ezek valahogy érdekes kivételek, mert a szabállyal együtt: humorosak. Ezért baj, ha valaki nem elneveti magát ezen a vietnami viccen, hanem a biciklivel és a futball-labdával tódítja. Na, most kibújt belőlem a tanár (szabály: rablóból lesz a legjobb pandúr), és megpróbáltam elmagyarázni, miért érdekes kivétel az övéké és miért nem az a többi. Ezzel még a humorérzékhiánynál is nagyobb (és gyakoribb) tanárbűnt követtem el: viccet magyaráztam. Úgyhogy most abba is hagyom.
A nagy ötlet gyakran éppen abból születik, hogy valaki talál egy igazán érdekes, humoros kivételt egy szabály alól. Például a Rubik-kocka éveken keresztül nem tudott betörni a világpiacra, noha szülőhazájában, Magyarországon nagyon sikeres volt. Tom Kremer, a játékipar nagy öregje így szólt, amikor először meglátta, évekkel a megszületése után: „Ez a játék minden játékipari elvnek ellentmond. Nem ad ki hangot, nem látszik rajta, hogy értékes, normális ember nem tudja megfejteni.” Ezzel lényegében össze is foglalta, miért volt addig sikertelen a világpiacon. Majd így folytatta: „Ez a játék zseniális. Csináljuk meg felesbe.” Ez volt az a pillanat, amikor a Rubik-kocka elindult a világsiker útján.
Egy másik kivétel a Tetris. Ebben a játékban egyáltalán nem lehet nyerni, csak késleltetni a vesztést. A játékipar szabályai szerint ilyen játék nincs, értelmetlen. A Tetris számos profi játékmenedzser kezében megfordult - ismerek olyat, akinek három hónapig kizárólagos joga volt rá, de nem tudta eladni miközben magától elterjedt a számítógépet használók között.
A Tetris vagy a Rubik-kocka ritka és kiszámíthatatlan esetek, és a játékok világpiacának csak egy egészen kis százalékát fedik le. A tipikus sikerjátékok nem zseniális ötleteken alapulnak, csak jókon. A sok egymásra épülő jó ötlet olyan evolúciós folyamatot eredményez, amellyel a legzseniálisabb egyedi játékötlet sem tud versenyezni. A Rubik-kocka vagy a Tetris kivételek ez alól a szabály alól.
Fogalmainkat és a rájuk érvényes szabályokat példák alapján alakítjuk ki. Egy tudós is ugyanezt teszi, legfeljebb a példákat gondosabban választja meg és módszeresebben tanulmányozza, miközben pontosan tudja, hogy a természet gazdagsága előbb-utóbb a legjobb, legáltalánosabban működő szabályokra is prezentál kivételeket. Amire mégsem, az nem szabály, hanem természeti törvény, és egy-egy ilyen felfedezése a tudomány ritka, nagy ünnepe.
A törvényt nem erősíti a kivétel, hanem cáfolja. A szabály esetében viszont bármikor előfordulhat, hogy egy eddig ismeretlen kivétellel találkozunk, például egy rablóból rossz pandúr lesz, vagy megjelenik egy Rubik-kocka. Ilyenkor a szabály alkalmazása hibás eredményre vezet. Ez végeredményben akár jó is lehet, így nem bízzuk el magunkat, nem gondoljuk törvénynek a szabályt. És ahogy egyre jobban megismerjük a kivételeket, egyre ritkábban fordul elő ilyesmi, s egyre biztosabb kézzel alkalmazhatjuk a szabályt.
Így erősíti a szabályt az említésre méltó, érdekes, bizonyos értelemben: humoros kivétel. És néha, kivételesen egy-egy teljesen humortalan kivétel is. A Mr. Bean sikeréhez nem fűztek sok reményt az alkotói, de azért kipróbálták, és kiderült, hogy ez ugyanúgy kivétel a komédiák általános szabályai alól, mint a Tetris vagy a Rubik-kocka a játékok között. Mr. Beanben éppen az ellenállhatatlanul vicces, hogy minden igyekezete ellenére milyen tökéletesen humortalan figura.
@Nagy István Szépen összefoglaltad :) Szóval van kivétel amely erősíti a szabályt :) De ezt Mérő László, ma élő egyik legokosabb embere írta.
@@bereszsolt1189 "Amit leírt" - Nem magázás... úgy értettem Mérő. Gondoltam egyértelmű az alany, mivel fent ajánlottam. Leírtam, nekem mit jelent a szöveg. Törvényen nincs kiskapu, szabályon van. A kivétel épp, hogy erősíti a szabályt. Akik azt mondják, hogy hülyeség, összekeverik a törvényekkel. A gravitáció vagy egyéb természeti törvények ugyanolyan környezetben ugyanúgy fognak viselkedni. - Most én ajánlottam és értelmeztem a szöveget, te meg bemásoltad. És ha jól értem, te hülyézel le engem? - Mérő László "okosságáról" nem írnék. Kedvelem, de vannak fenntartásaim.
Ez az egy király
Állítólag Chuck Norris minden este benéz az ágya alá, hogy megbizonyosodjon róla, hogy nincs ott Clint Eastwood.
De nem azért mert fél tőle,hanem azért,hogy adott e neki enni-inni
Nem azért néz be Chuck Norris az ágy alá.... Egyszer elkapta a koronavírust. De elengedte.... Azt ellenőrzi az nincs-e ott.
Nincs bocsánat szerintem a legjobb filmje.
A jó a rossz és a csúf minden idők legfontosabb filmje. Tényleg időt álló. Kérek minden fiatalt aki még nem látta hogy nézze meg! Utána közvetlen a lezáró etűdjét a Nincs bocsánatot. Ha pedig a Piszkos Harryt is megnézitek, akkor annak a lezárását is, a Grand Torinot. Tényleg kötelező darabok.
Mi az zene címe a video elejéről és végéről?
Én nagyon szerettem a Grand Torinot is, mai napig emlékeztetes a számomra
Tünés a kertemből!
Remek lett ilyen jöhetne Spilbergből is
Kimaradt a Halálhágó!
Egyik kedvenc, eredeti szinkronnal.
Bármikor megtudom nézni, nagyon sokadjára se tudom megunni!
Mi a háttérben szóló dal címe ? :D
Darude: Sandstorm
Ferenc Jenő Erdei 😅😂
Eastwood, Delon, Belmondo - sajnos a nagy generációból egyre kevesebben vannak már köztünk.
Nem tudom, hogy pontosan mire gondoltál, de szerencsére még mind hárman köztünk vannak.
Clint, mint az idősebb Douglas.. örök, és ikon... ő is elérheti a 100 - at..
,,....Grand Torio óta.... a legjobb pillanatai mögötte vannak..." ???
Az egy kiváló film és azóta is inkább emelkedett a színvonal. A csempész meg egyenesen zseniális.
Az első filmjében a zsebében patkányokat tenyésztett?
Bronco Billy ❤😂
Fun Fact: Ezt a mondást rosszul fordították: ugyanis nem a szabályt erősítő kivétel, hanem a szabályt *próbáló* kivétel.
A legnagyobb arc! (Y) (Y) (Y)
Azért tud nagy lenni, mert tudja, milyen kicsinek lenni.
Én úgy fogalmaznék , hogy bármihez amihez nyúl, arannyá változik. Hozzám nagyon közel áll tőle az Invictus - A legyőzhetetlen. Nagyon szerettem a Tűzrókát a Szív hídjai-t , a Kémek a sasfészekben . a Kelly hőseit, a Piszkos Herry-t, a Magnum ereje-t, a Szökés az Alkatraz-ból,. De kiemelném a Tökéletes világ és a J. Edgar - Az FBI embere című remekműveket !! Meg ott vannak a klasszikus filjei amiket felsoroltatok a videóban. Ő már halhatatlan. Mindig köztünk marad !!
Ő, egyszerűen nem fog meghalni.... csak elmegy...
Nekem a kedvencem filmem jó meg a rossz ès a csúf
Vagy ő lett volna Gileádi Roland,vagy senki!
Mel Gibsonról is légyszi..
ING, clint eastwood mellé a jó a rossz és a csúf-ból kéne csinálni portrét Lee van cleef-ről a rossz megszemélyesítőjéről és Eli wallach-ról is a csúf megszemélyesítőjéről.
Nekem a kedvencem, az :Elefántvadász
Ez az ,,és ahogy mondani szokás, a többi már történelem” valami mene akar lenni a sorozatban? Mert kb minden portréban meg try againban elhangzik. Jó kus szófordulat mert amúgy szinte bárhova bele lehet illeszteni a szövegbe. Nem elég színes a szöveg? Túl száraz? Há rakjuk be ezt két mondat közé!
Tényleg? Eddig teljesen önkéntelenül csináltuk, de most már csak azért is mindenhová berakjuk. :)
Ha csak 1-et kellene kiemelni, akkor az a Kelly Hősei!
Grand Turismo!
Nem egészen!
Menjél inkább még egy kört!
3:04 Ott a Szörny!
Sully Csoda a Hudson folyón
Nemkéne hosszabbnak lennie ennek a résznek, mint atöbbinek?
Csak ugye azért mert neki sokkal hosszabb karierje van mint pl scarlettnak
A jó, a rossz és a csúf.
Ennyit szeretnék mondani.
A MESTER !
Kelly hősei nekem legfőkép ha a azt mondják hogy Clint Eastwood Kelly jut eszembe!
90 éves ? te jó ég
Bocsi de nem tudom kihagyni.
A kivétel erősíti a szabályt mondás egy nagy baromság.
Ha leejetek egy almát, és az neki áll lebegni, akkor a gravitáció törvénye még erősebb lesz? Nem
Bölcsebb maradtál volna...
@@bereszsolt1189 Az aki kitalálta, az lett volna.
Eastwood????Simple the best.
Grand Torino
Nagyon szar bele gondolni abba, hogy lassan ő is eltávozik az élők sorából. :(
Tarantino portrét!
NA ÉS MÉG A CSEMPÉSZ FILM. OLYAN ÉDES BENNE. MICSODA FÉRFI VOLT, VOV! TÖKÉLETES EMBER VOLT.