Ha tudtam volna, hogy ez a film ilyen botrányos körülmények között lett rendezve, biztosan már hamarabb is a top 100-ban lett volna! Erről a filmről sokáig beszéltünk ifjú srác koromban, én ráadásul túl későn is láttam, mert akkor már létezett a 2. rész, így azokat egyben néztem meg! Akkoriban a legjobbak közé tartozott, és most sem gagyi, sőt nagyon is újranézhető 10 évete!
Alapmű!!! Másolt VHS-en láttam, talán a megjelenés után nem sokkal. Mind a mai napig kedvenc. Vagy 100x láttam 😊. Korszakalkotó film. 2. és 3. része szintén. A többi felejtős. Örök kedvenc!
Taknyos tiniként láttam még az HBO-n '93 decemberében. Akkoriban nagyon-nagyon kritikusan néztem minden filmet. Az akciófilmeket különösen. Még a Ragadozó sem tetszett annyira elsőre (másodszorra-harmadszorra már igen). De ez a film az elejétől lekötött, és mikor vége lett, csak ennyit mondtam magamba: b@szki, ez kurv@ jó volt! :)
*Anno még VHS-en láttam gyerekként. Bár Willis szerint a Die Hard nem Karácsonyi film, de lesz@rom a véleményét. Nálam nem Kevin garázdálkodik a képernyőn, hanem McClane a toronyházban meg a reptéren. :))*
Csatlakozom. Nekem sem Kevin, hanem John a kötelező karácsonyi program 😊😊 A második rész a kedvencem. Az utolsó kettő viszont annyira nem az "igazi", hogy azokat csak egyszer néztem meg. Az utolsó részt meg félbe hagytam.
Sok éve minden karácsony este csinálok néhány fényképet az aktuális kis karácsonyfánkról, amely a tévé mellett áll, így a tévé képének egy része is látszani szokott a fényképeken. Több évben is valamelyik Die Hard ismerhető fel rajta. 🙂 (Nálunk úgy alakult ki, hogy én 23-én késő éjjel egymagam teszem fel a fára az izzósorokat, nagy gonddal, meg feldrótozom a szaloncukrokat, és másnap délelőtt, amíg én még alszom, a feleségem díszíti fel a fát. A 23-a éjszaka emiatt mindig sajátos hangulatú, éjjel amerikaifoci megy élőben, és miközben fél szemmel azt nézem, bolyongok a szobában a fa körül, nyakamban egy szétgubancolt izzósorral. Olyan ez, mint a karácsonyi sütik illata. 😌)
Sosem felejtem el. Egyik haverom mondta, hogy a hétvégén látott egy nagyon jó akciófilmet, amit nagyon ajánl. Kérdeztem, hogy hol játszódik? Egy toronyházban, válaszolta. Mi??? Az egész film egy toronyházban??? Igen, de tök jó. Na, nem vártam tőle sokat, de megnéztem. Életem egyik legjobb akciófilmjét láttam! 2-3 évente mindig újranézem az első két részt. A többi már nem tetszett annyira, bár a 4. rész azért még egész jó lett. Nagyon bírtam benne Maggie Q-t. Nagyon csinos és jól tud verekedni. 🙂
Abban a filmben nagyjából Maggie Q az egyetlen élvezhető dolog. És még két mondat: "Á, a kormány már biztos tizenkét csatornán pörgeti a szart. - Öt napig tartott, mire vizet vittek a Superdome-ba."
Szerintem nincs 1 hete hogy újra néztem mindet és erősen az első rész a favorit hihetetlen milyen gyöngyszemek születtek annak idején a semmiből :D és Alan Rickman mennyire jó volt itt is isten nyugasztalja.. egyébként Bonnie Bedelia nagyon dögös volt akárhonnan válogatták be xD
Én viszonylag későn néztem meg. Egyszerűen nem érdekelt, pedig tudtam hogy létezik a film, illetve Bruce Willis filmeket is szerettem, de valahogy mégis kihagytam. Majd a Goldberg család sorozatban egy külön epizód szól a filmről és ezután, sílusosan karácsonykor megnéztem a filmet. Megbántam hogy eddig kihagytam.
Még az is érdekes illetve fontos infó lehet,hogy eredetileg a COMMANDO 2.része ez lett volna,ahol Schwarzenegger lánya lett volna túsz egy terroristák által elfoglalt toronyházban és neki kellett volna kimenteni a lányát.De pont az vígjáték szerepek miatt utasította vissza.
Komolyan? Köszönöm az infót. Kár, hogy nem forgattak folytatást a "Commando"-hoz is. Nekem az is a kedvencek közé tartozik. Alissa Milano divatot teremtett akkoriban 😂😂😂 Minden tinilány úgy hordta a haját,meg kantáros farmert viselt tornacsukával.
VHS eredeti szinkron. Rongyosra nézve úgy 8-9 évesen. Nilyán a szöveget kívüről fújom. Aztán persze kellett a kazi rendes kiadásban. Majd később dupla dvd a második résszel együtt angolul magyar felirattal. Azt nem mondom hogy olyan mély nyomokat hagyott a gyermeki lelkemben, mint a Predator vagy az Alien, de majdnem egyenrangú velük John McClane.
Gyerekkoromba alabeszelos német szinkronos filmekhez voltam szokva, csekély angol tudásom miatt nem értettem a címet. Die hard... A kemény? Mivan...most akkor németül, vagy angolul beszélünk..😃😃
Németül "Stirb langsam" a film címe. Nem rosszabb,mint a "Drágán add az életed". Ráadásul nem is változtatták részről részre. Amióta jóformán csak a németet használom, nem is nézek magyar szinkront. Számomra élvezhetőbb a német. 😊😊😊
@@norbertrab Értem. Hát igen, az 5 az nagyon más. Nekem is a 4 jobban tetszik. Ahogy mindig túl éli a dolgokat, és amilyen magabiztossággal vissza hecceli a Gabriel főnököt. : D
Eleinte utáltam ezt a filmet mikor elöször láttam, az Rtl-en aztán mikor láttam a 3. Részt akkor jöttem rá, hogy ez a karakter és Willis játéka a filmben nagyon jó, aztán többször is újranéztem, mostanra ez a karácsonyi filmem... A 2 nem tetszik de megszoktam nézni, már amikor nem alszom el rajta a 3. A legjobb számomra onnantól jött a mély, de a 4. Sem rossz.
A kezdetekkor szídták és elásták volna... mára már elvitathatatlan a jelentősége a filmnek. Nekem ez volt az AKCIÓ film. Mindig is. Amikor még a családdal laktam, mindig is együtt néztük végig, imádta mindenki. ( bár a tv-s reklámokat kevésbé benne. )
3x néztem meg egymás után. Eredeti szinkronnal, a 2-ik szinkronnal, majd eredeti nyelven magyar felirattal. Eredetileg vagy 50x káromkodik, ahhoz képest a magyar szinkron templomba való.
Őszintén? Szerintem kb mikor kijött videón, már mi is megnéztük, de nem emlékszem. A másodikat 10 éves koromban láttam. Arra azért emlékszem, mert nyaraltunk és az volt az esti családi mozi.
Teljesen jól nézhető a film,a legutolsó viszont teljesen szar volt,akor is a nálunk forgatták. Az első részben Maclane neje nem csúnya de nem is a legszebb,az átlagos felett van a nő,én elhívnám randira.
vártam a 40+ os boomerek xd Mondom későbbit amin én nőttem fel... Sikoly összes rész gagyi, mégis imdom mai napig főleg az első részt. Tudok objektív maradni
@@riccicava4796 én 36 vagyok:) sikolyt viszont soha nem tudtam végig nézni mert olyan unalmas, csak az első részével próbálkoztam, a többiről nem is tudok semmit. Viszont pl a horrorra akadva filmeket imádom, ott parodizálták a sikolyt, de az eredeti az nem tetszik.
Rögtön kedvencem lett a film bemutatásakor Bruce Willis, mélyen megrázott, amikor a betegsége kiderült - most a családja vigyáz rá...
Nekem az Utolsó Cserkész a kedvenc.
"Fej, vagy gyomor?" :)
Számomra örökre a legjobb akciófilm fog maradni, minden karácsonykor megnézem!
Ott van a dicsőség csarnokában ez a film is a top10 legjobb akció kategóriában.
Teljesen mindegy hányszor láttad mindig szívesen megnézed újra.
Bármikor újra tudom nézni, sőt szoktam is. Egyik legjobb film.
Az ötödik rész kivételével mindegyik zseniális!
Now I have a machine gun...ho ho ho.
Legjobb filmek egyike, örök kedvenc!
A szinkron is halhatatlanná tette a filmet💯💬
Ha tudtam volna, hogy ez a film ilyen botrányos körülmények között lett rendezve, biztosan már hamarabb is a top 100-ban lett volna! Erről a filmről sokáig beszéltünk ifjú srác koromban, én ráadásul túl későn is láttam, mert akkor már létezett a 2. rész, így azokat egyben néztem meg! Akkoriban a legjobbak közé tartozott, és most sem gagyi, sőt nagyon is újranézhető 10 évete!
Alapmű!!! Másolt VHS-en láttam, talán a megjelenés után nem sokkal. Mind a mai napig kedvenc. Vagy 100x láttam 😊. Korszakalkotó film. 2. és 3. része szintén. A többi felejtős. Örök kedvenc!
Kedvenc karácsonyi filmem. Szia Ádám!
Die hard a kedvencem föleg az akciós jelentek miatt 🎥🎬🎦📽️
Taknyos tiniként láttam még az HBO-n '93 decemberében. Akkoriban nagyon-nagyon kritikusan néztem minden filmet. Az akciófilmeket különösen. Még a Ragadozó sem tetszett annyira elsőre (másodszorra-harmadszorra már igen). De ez a film az elejétől lekötött, és mikor vége lett, csak ennyit mondtam magamba: b@szki, ez kurv@ jó volt! :)
Nálam a 3 vitte a pálmát. Több jó helyszín, több nagyon jó színész és bár szokásos sablon sztori de számomra akkor mégis valahogy újnak hatott.
örömóda a végén>>>
A die hard és az utolsó cserkész a 2 kedvencem Bruce willistől
*Anno még VHS-en láttam gyerekként. Bár Willis szerint a Die Hard nem Karácsonyi film, de lesz@rom a véleményét. Nálam nem Kevin garázdálkodik a képernyőn, hanem McClane a toronyházban meg a reptéren. :))*
Nálam addig nincs Karácsony, amíg nem látom Hans Grubert lezuhanni a Nakatomi Plaza tetejéről!
Csatlakozom. Nekem sem Kevin, hanem John a kötelező karácsonyi program 😊😊
A második rész a kedvencem.
Az utolsó kettő viszont annyira nem az "igazi", hogy azokat csak egyszer néztem meg. Az utolsó részt meg félbe hagytam.
Sok éve minden karácsony este csinálok néhány fényképet az aktuális kis karácsonyfánkról, amely a tévé mellett áll, így a tévé képének egy része is látszani szokott a fényképeken. Több évben is valamelyik Die Hard ismerhető fel rajta. 🙂
(Nálunk úgy alakult ki, hogy én 23-én késő éjjel egymagam teszem fel a fára az izzósorokat, nagy gonddal, meg feldrótozom a szaloncukrokat, és másnap délelőtt, amíg én még alszom, a feleségem díszíti fel a fát. A 23-a éjszaka emiatt mindig sajátos hangulatú, éjjel amerikaifoci megy élőben, és miközben fél szemmel azt nézem, bolyongok a szobában a fa körül, nyakamban egy szétgubancolt izzósorral. Olyan ez, mint a karácsonyi sütik illata. 😌)
Hatalmas film a világ ( számomra) legjobb színészével.
A kedvenc részem mégis a második volt.
VÉGRE, valaki ! A második is zseniális, még a könyvet is olvastam. 58 perc a címe.
Sosem felejtem el.
Egyik haverom mondta, hogy a hétvégén látott egy nagyon jó akciófilmet, amit nagyon ajánl.
Kérdeztem, hogy hol játszódik?
Egy toronyházban, válaszolta.
Mi??? Az egész film egy toronyházban???
Igen, de tök jó.
Na, nem vártam tőle sokat, de megnéztem.
Életem egyik legjobb akciófilmjét láttam!
2-3 évente mindig újranézem az első két részt. A többi már nem tetszett annyira, bár a 4. rész azért még egész jó lett. Nagyon bírtam benne Maggie Q-t. Nagyon csinos és jól tud verekedni. 🙂
Imádom azt a színésznőt. Miatta lett élvezhető az a rész.
Az első kettő fenomenális,a többi viszont egyre gyengébb lett. Az utolsót végig sem néztem.
Abban a filmben nagyjából Maggie Q az egyetlen élvezhető dolog. És még két mondat: "Á, a kormány már biztos tizenkét csatornán pörgeti a szart. - Öt napig tartott, mire vizet vittek a Superdome-ba."
@@timeawenninger4231 A harmadik rész szerintem a legjobb mind közül. Az utolsót én sem néztem végig.
@@timeawenninger4231 Az utolsót én se néztem végig.
Szerintem nincs 1 hete hogy újra néztem mindet és erősen az első rész a favorit hihetetlen milyen gyöngyszemek születtek annak idején a semmiből :D és Alan Rickman mennyire jó volt itt is isten nyugasztalja..
egyébként Bonnie Bedelia nagyon dögös volt akárhonnan válogatták be xD
Én viszonylag későn néztem meg. Egyszerűen nem érdekelt, pedig tudtam hogy létezik a film, illetve Bruce Willis filmeket is szerettem, de valahogy mégis kihagytam.
Majd a Goldberg család sorozatban egy külön epizód szól a filmről és ezután, sílusosan karácsonykor megnéztem a filmet.
Megbántam hogy eddig kihagytam.
A harmadik részt jobban szeretem, de ahhoz hogy üssön, kellett egy szinte tökéletes első rész(John McClane karakterével, egy Gruberrel, a humorral).
Még az is érdekes illetve fontos infó lehet,hogy eredetileg a COMMANDO 2.része ez lett volna,ahol Schwarzenegger lánya lett volna túsz egy terroristák által elfoglalt toronyházban és neki kellett volna kimenteni a lányát.De pont az vígjáték szerepek miatt utasította vissza.
Komolyan? Köszönöm az infót.
Kár, hogy nem forgattak folytatást a "Commando"-hoz is.
Nekem az is a kedvencek közé tartozik.
Alissa Milano divatot teremtett akkoriban 😂😂😂
Minden tinilány úgy hordta a haját,meg kantáros farmert viselt tornacsukával.
VHS eredeti szinkron. Rongyosra nézve úgy 8-9 évesen. Nilyán a szöveget kívüről fújom. Aztán persze kellett a kazi rendes kiadásban. Majd később dupla dvd a második résszel együtt angolul magyar felirattal. Azt nem mondom hogy olyan mély nyomokat hagyott a gyermeki lelkemben, mint a Predator vagy az Alien, de majdnem egyenrangú velük John McClane.
Gyerekkoromba alabeszelos német szinkronos filmekhez voltam szokva, csekély angol tudásom miatt nem értettem a címet. Die hard... A kemény? Mivan...most akkor németül, vagy angolul beszélünk..😃😃
Németül "Stirb langsam" a film címe. Nem rosszabb,mint a "Drágán add az életed". Ráadásul nem is változtatták részről részre.
Amióta jóformán csak a németet használom, nem is nézek magyar szinkront.
Számomra élvezhetőbb a német.
😊😊😊
Imádtam. Sokszor megnéztem 😊
Én 1995 júniusában láttam, az akkori köztévében.
Mennyire karácsonyi film? Ha belegondolunk a Die Hard a reszkessetek betörők folytatása, és McLane a felnőtt Kevin.😅
Correct observation !
Nagyon szeretem, mind a 3 részt 😊👍👍
Hát de 5 részes :) : D
Hát a 4. Részt is szeretem, de az 5. Rész már nem tetszik
@@norbertrab Értem. Hát igen, az 5 az nagyon más.
Nekem is a 4 jobban tetszik. Ahogy mindig túl éli a dolgokat, és amilyen magabiztossággal vissza hecceli a Gabriel főnököt. : D
6:17 Nem dögös, de szerintem gyönyörű asszony volt.
Mennyire karácsonyi film? Mivel a tévécsatornák mindig karácsonykor vetítették, most már az.
Elszabadult hajóágyú!😊
a 2-3 ról is lesz ilyen videó ?
nehéz e között és a 3. rész között választani
Eleinte utáltam ezt a filmet mikor elöször láttam, az Rtl-en aztán mikor láttam a 3. Részt akkor jöttem rá, hogy ez a karakter és Willis játéka a filmben nagyon jó, aztán többször is újranéztem, mostanra ez a karácsonyi filmem... A 2 nem tetszik de megszoktam nézni, már amikor nem alszom el rajta a 3. A legjobb számomra onnantól jött a mély, de a 4. Sem rossz.
Aztakurva ez olyan öreg mint én 😄
Az újpesti kábeltévén (UKTV), egy hétfői estén, 1989-ben!
ezt a jelenetet hagyták a legvégére.
1, 2, 3? 1, pá
Ennek a filmnek nem Karácsony környékén volt a premierje? Egy világ dőlt most bennem össze.
Miben szólt bele a Katolikus egyház?
A kezdetekkor szídták és elásták volna... mára már elvitathatatlan a jelentősége a filmnek.
Nekem ez volt az AKCIÓ film. Mindig is. Amikor még a családdal laktam, mindig is együtt néztük végig, imádta mindenki. ( bár a tv-s reklámokat kevésbé benne. )
Drágán add a rétedet 🙂
3x néztem meg egymás után. Eredeti szinkronnal, a 2-ik szinkronnal, majd eredeti nyelven magyar felirattal. Eredetileg vagy 50x káromkodik, ahhoz képest a magyar szinkron templomba való.
hangalámondásos vhs kazettán
Őszintén? Szerintem kb mikor kijött videón, már mi is megnéztük, de nem emlékszem. A másodikat 10 éves koromban láttam. Arra azért emlékszem, mert nyaraltunk és az volt az esti családi mozi.
1.2.3. rész remek volt. ezért választottam ezt a nevet a tps játékhoz th-cam.com/video/FwWAXFdOvlA/w-d-xo.html 😁😁😁
Teljesen jól nézhető a film,a legutolsó viszont teljesen szar volt,akor is a nálunk forgatták. Az első részben Maclane neje nem csúnya de nem is a legszebb,az átlagos felett van a nő,én elhívnám randira.
Hatalmas film foleg masodik es harmadik resz!
"legjobb akciófilm" aj már. A 3. rész jobb. Az utolsó cserkész meg sooookkkkal jobb
Azért azt be kell látni, hogy mai szemmel nagyon gagyi...
Nem az, mai szemmel sem.
Miért lenne gagyi? Én bármikor megtudom nézni, a legtöbb mai filmnél simán jobb!
vártam a 40+ os boomerek xd Mondom későbbit amin én nőttem fel... Sikoly összes rész gagyi, mégis imdom mai napig főleg az első részt. Tudok objektív maradni
@@riccicava4796 én 36 vagyok:) sikolyt viszont soha nem tudtam végig nézni mert olyan unalmas, csak az első részével próbálkoztam, a többiről nem is tudok semmit. Viszont pl a horrorra akadva filmeket imádom, ott parodizálták a sikolyt, de az eredeti az nem tetszik.
@@riccicava4796 miért gagyi? Én 26 évesen nagyon szeretem