Köszönjük szépen az elemzést! Baráti üdvözlet a Románoknak is! 🤝Kívánom, hogy mindkét nemzet békében és boldogságban élje az életét ebben a beteg világban.🫀
@@ElekesLorant pedofilok, sorozatgyilkosok, korrupció mindenhol, az emberek segitségnyújtás helyett nekiállnak kamerázni, divat lett a másság a hagyományos régimódiság meg ciki, háborúk mindenfelé, a legtöbb ember élete arról szól hogy megrohad egy kizsákmányoló munkahelyen inkompetens hatalmaskodó főnökökkel éhbérért és örül ha a hó végéig kifutja a fizetés kajára, másutt meg konténerszám dobálják ki az ételt miközben az utcán gyerekek éheznek, az idősek levannak szarva, a kórházak iskolák szintén, herbál drogos zombi fiatalok szanaszét az utcán nulla jövőképpel a totális kilátástalanságban, a vallás kb már csak dísznek van, az isten a pénz lett, interneten kötöszködő emberek akik kommentekben élik ki a csalódottságukat, bánatukat bajukat azáltal hogy másokon vezetik le a feszültséget a névtelenség mögé bújva, a szórakozás a mások balhéja, megszégyenülése, kihasználása lett "showműsornak" címezve hogy az emberek addig se azon gondolkozzanak hogy lett ilyen szar az életük inkább nézik hogy másnak még szarabb és örülnek hogy legalább nem csak ők szerencsétlenek, védjük a környezetet azáltal hogy 50 forintért az emberek ölik egymást a kukáknál a visszaváltható palackokért, stbstb ...... csak pár dolgot írtam ami épp eszembe jutott 2 perc alatt és ez a világ nem beteg?! a középkorban voltak ilyn állapotok azóta sokkal többet tudunk a világról... és mire használjuk a tudást???! körülnézel kicsit , bekapcsolod a tv-t 5 percre és meglátod...és kurvára elszomorít hogy a gyerekemnek nem egy 20-30 évvel ezelőtt adatott meg hogy felnőhessen hanem most..egy ilyen világban ami a javulás jelét sem mutatja, és akkor még mi mindenől nem is tudunk amit nem mutatnak a tv-k ben, amiket a háttérben művelnek az emberek titokban,,,, nem véletlen az a mondás hogy boldog tudatlanság..
@@feherm Jo hat ez nagyon peszimista felfogas. Ezt kb igy is lehet nezni: az eletelvaras nött az utolso 30 evben. ( okay H ban valamennyivel kevesebbet) Ami manapsag Drog ( kabitoszer) regen a rosz palinka volt, vagy egy- egy zacsko ragaszto. A fiatal ember a Lap- top - al a kezeben ha tud valamit, fogja magat es elmegy Baliba, onnan ( süt a nap,lehet fürödni) könnyebb dolgozni. Arol ne is beszelve hogy hany embernek van gepkocsija. Szoval minden relativ. Szerintem az EU polgarok, de altalaban az emberseg, nem elt soha sem olyan jol mint most.
Felicitări pentru acest videoclip! Sunteți o doamnă inteligentă și ați făcut un efort remarcabil ca să vă documentați, în condițiile în care nu vorbiți și limba română. Părerea mea este că suntem mai asemănători decât credem și sper să ne dezvoltăm împreună. Multă sănătate dumneavoastră și familiei dumneavoastră! :)
@@kevhynaleks2631 Si in Ardeal lumea e mai buna si mai simpla decat in Ungaria. In sudul Romaniei sunt influente turcesti si in est slave. Timpul le rezolva pe toate.
Szia, én egy kivándorlás-bevándorlás statisztikával bővíteném az összehasonlítást, az sokat elmond arról, hogyan érzik magukat egy ország lakói, mennyire tartják élhetőenek a saját országukat. Jelenlegi videóra annyival reagálnáék, hogy pont ebben a két országban élek, vagyis megosztva, de több időt töltök Magyarországon, mivel magasabb életminőséget biztosít úgy is, hogy az élelmiszer többe kerül mint a másik országban.
Szerintem a kivándorlást azért ne tekintsük túlzottan objektív mérőszámnak. Nem mindenhol olyan a mentalitás, hogy ha túl elégedetlen vagyok, akkor elköltözöm más országba. Az elégedetlenség mércéje is tipikusan mentalitás kérdése. Az utóbbi években pl. Magyarországon az ellenzéki politikusok teremtették meg azt a közhangulatot, hogy a csőd szélén állunk, és mennyien mennek el innen. Ezzel pedig növelték az elvándorlást, azt sugallva, hogy "más is elment, nem is olyan nagy dolog kiköltözni, sok barátod megtette". Én ezt látom.
Deși este un indicator bun, nu e tocmai relevant pentru calitatea vieții. De exemplu Polonia are o rată a emigrației mai mare decât Ungaria, dar calitatea vieții e superioară. Rate mari de emigrație au și Croația, Lituania, Letonia… Mulți emigranți pleacă din țară pentru a câștiga bani mai mulți dar au de gând să se întoarcă. Aș putea spune de exemplu că rata suicidului (numărul de sinucideri la 100000 de locuitori) arată calitatea vieții, dar și acest lucru e la fel de fals, pentru că există mulți alți factori care determină asta. Și în cazul emigrației sunt mulți factori. De exemplu ușurința cu care indivizii învață diverse limbi străine. Sau nivelul corupției. Ușurința cu care ai acces la servicii medicale de calitate. Etc.
@@61.8- így igaz. És látszik is, hogy maximum a helyi igényeket kiszolgáló infrastruktúra az, ami fejlődik. Sok helyközi közút frissen van aszfaltozva, az pedig valljuk be, közérzet javítónak jó, de az üdvözüléshez édeskevés. A vasút továbbra is romokban, az autópályák igen megfontolt tempóban épülnek, pl Bukarest máig egyetlen országból, még az alig 70 km-re levő Bulgáriából sem érhető el autópályán. Tény, hogy a Kárpátok vonulata nagy kihívás, de hát kellett nekik Erdély! És Moldvába se vezet autópálya, meg Krajovába sem, pedig az nem nehéz terep.
Tendenciák, haladási és változás irányok. Hol tartott Magyarország illetve Románia 10, 20, 30 évvel ezelőtt és mit tudnak ahhoz mérten felmutatni most? Ki merre haladt, mekkora mértékben változott s milyen irányba? Honnan hova jutott a két ország? S ki merre folytatja tovább az útját a jövőt illetően, mire számíthat a két társadalom a következőkben?
Nem csak a pénz számít, de még jobban, hogy egy mocskos orbán féle autokráciában, vagy egy demokratikus Román társadalomban. A magyír egy hulladék nép, a többi csak süket duma, duma, duma....
A dolgok változnak, és a világ nem marad mindig ugyanaz. Talán hamarosan sok magyar fiatal költözik Erdélybe, hogy ott tanuljanak vagy jobb munkalehetőségekért. Kolozsvár a leggyorsabban növekvő gazdaságú város Romániában. Sajnos ez lett a legdrágább ingatlanokkal rendelkező város is.
Jók a videóid! Számomra egy fontos dologra mutatott rá. Semi köze nincs annak ahhoz, hogy hol, és menyit keresek, és hogy mi menyibe kerül. Ahhoz, hogy jobb legyen az életem. Ahogyan a Bibliában is le van írva, "Az úr gondolatai, nem a mi gondolataink" és ez nagyon igaz! Válasszuk a menyei királyságot, és a többi ráadásként megjelenik az életünkben.
Az adókedvezménnyel tényleg sokan nem foglalkoznak , annyira alacsony . Viszont ami még kimaradt - Gyermeknevelési szabadság után (22hó) és ha elkezd dolgozni az anya akár 8,akar 4 órás munkaidőben igényelhető egy stimulens összeg havi szinten ami fizetés mellé jön amíg a gyerek 3 éves lesz ( 650lej /hó ) plusz létezik egyszeri gyereknevelesi összeg születés után , de polgármesteri hivatal által megszabott . Például Marosvásárhelyen élők esetében 2022ben 1000 lej volt egy egyszeri összeg , azóta nőtt . 😊 Így kiegészítés képpen írom , két gyerekes anyuka , Marosvásárhelyen elő .
S a pénzbeli dolgok mellett, számít a környezet , az hogy a család közel van , nyugodtabbak az emberek mert egyszerűbbek, finom házi készítésű ételeket ,italokat és süteményeket találunk minden rokonnál, megtermeljuk a saját húst, tojást és zöldséget , gyomolcsot, amit nem veszünk a szomszédból , persze van nehézség elég is ezek mellett . De mégis jobb itt 😊
Nagyon érdekes volt ez a videó. A minimálnyugdíj, ill. a szabadnapok száma (szabadság, ill. ünnepnap stb. együttes összege), valamint az álláskeresési járadék ill. annak folyósítási ideje szintén érdekes lett volna, ill. ha az egészségügynek van valami hatékonysági mutatója, az ugyancsak érdekes lenne. Arról nem is beszélve, miként alakultak mostanában. Az éves és pl. ötéves pénzromlás értéke szerintem nagyon fontos lett volna, de lehet, hogy csak az én figyelmemet kerülte el.
Minek, Romaniaban kb 4,8 milonyi ember dolgozik a versenyszférában , az Mo 4.6 hoz képest. 1,3 mil ember allami alkalmazott, míg kb 5 miliő nem dolgozik vagy beteg nyugdíjas/ speciális nyugdíjas. Egészségügyi statisztikák nem léteznek, has öl írogatnak jelenthetnek be dolgokat ahogy epp jol esik. Mindez Covid alatt derült ki , mikor lebuktak hogy nincs regiszter, emiatt nem tudjak meg azt sem megmondani epp hány rákos betegtol tagadjak meg a kezelést. Kb minden statisztika ilyen Romaniaban, igazából senki nem tudja mi a valós helyzet, meg azt se hogy hányan élnek az országban - papíron 19 mil, valóságban 15 milre becsulik. Mivel nincs lakcím nyilvántartás, sem tb nyilvántartás nincsenek adataik, es nem is fontos hogy legyen mivel a magasabb szám jobb hisz népesség aranyosan számolják az EUs pénzeket.
a minimálnyugdíjnak mi értelme van? A 2,6 millió nyugdíjasból alig kap annyit valaki... Ilyen erővel a 13. havi nyugdíj még fontosabb lenne, hiszen azt mindenki megkapja és nem lett beleszámolva
Anyám 38 év munka után kapott kézbe 138.000 Ft-ot. Az átlagot sajnos itt is úgy számolják, hogy vannak, akik kapnak 1 milliót (volt elnökök, vagy akik anno sokat kerestek, stb.), és utána húznak egy átlagot... ami a nyugdíjasok 80%-ára nézve nem reális. Gondoltam, ennyit hozzáfűzök. Ritka, hogy valaki azt az átlagot eléri; én olyan embert jelenleg nem ismerek, és itt nőttem fel Romániában.
Healthcare effectiveness has a pretty good indicator: life expectancy. It's even more valuable when comparing two systems of countries situated in very similar climate and conditions, such as ours. Hungary has an advantage in average life expectancy at birth over Romania. This advantage is very small (0.7 years) and is currently shrinking though, if the current trend continues, in about 5 years the two countries will be qvasi-equal in this indicator. Hungary's lowest point was in 1993, after which the average life expectancy has increased continuously (except for the year of the Covid crisis) and at a greater rate than the European average. For Romania, the lowest point was in 1997, after which it has increased continuously (except for the year of the Covid crisis) and also at a greater rate than the European average. This trend is in line with both the slow convergence towards the European average that both societies are experiencing, as well as to the fact that it took longer to kickstart the Romanian economy and society compared to all Central European countries, including Hungary, after the fall of communism. Still, as of now, Hungary has an advantage in healthcare effectiveness over Romania, although both countries have to up their game, as we have the 3rd and respectively 2nd worse healthcare outcomes in the EU.
Minőségi videó csak gratulálni tudok hozzá látszik hogy rengeteget dolgoztál is készültél vele. Örülök hogy véletlenül belefutottam és minőségi tartalmat találtam a TH-cam-on
Nagyon kedves lany, Your face is similar to my friend Pitiu. That's a compliment! Keeping into a political perspective should note that after this month elections the top 3 parties agreed to make PM the same competent guy who developed Oradea Nagyvarad to the most beautiful city in Romanian. So lets compare it in 3 years. Greetings from Cluj Kolozsvar 🤗
Don’t believe his propaganda,Bolojan is quite a controversial figure in Bihor, he is long not the mayor of Nagyvarad. He did a good job in creating the outer road infrastructure, but what he did in terms of the renovations of the City center is highly argued, especially by the Hungarian community. So no, we are not too keen of having him as PM to be honest, he is just the usual bad.
@@katalinkozak9869 Și eu sunt ardelean, dar nu bihorean. Nu cred într-un Bolojan-Superman, dar cred într-un Bolojan care ar putea reduce numărul bugetarilor din România și, implicit, cheltuielile statului cu angajații din administrație.
@la asta se pricepe dansul, e strict la buget fara indoieli. Cu proiectele urbanistice sta mai prost. E un bun proiect manager strict la buget, timing, deliverabile, slab la calitate. E strict conservativ in acest sens cu focus total pe performanta si reglementare.
Mindene megvan Romániának. Természeti erőforrások olaj gáz tenger, termőföld,erdő stb.Ráadásul támogatják a nagyhatalmak. Az lenne meglepő ha nem húznának el.
Félreérted. Egyrészt Romániának azt a szintet elérni a természeti erőforrások és támogatások ellenére is közel 110 évig tartottt. Másrészt nem Románia fejlődik gyorsan, hanem Magyarország romlik lefelé a balkáni szinthez.
Ezt mondom en is...mar reg elhuzhattak volna...de nincs meg a tudás hozza...olyan mint Venezuela...1mil. dollár olaj/fö a föld alatt de szuper szegénység van...
Szia Karen. Nagyon érdekes videó volt. Van kedved a magyarlakta országokat is összehasonlítani pl. Szlovákia-Románia, Ukrajna stb? Mennyi a kisebbségben élők száma, milyenek a lehetőségeik? Hányan vándorolnak Magyarországra és ilyenek. ❤
Nagyon jó lett! Amivel én kibővÍteném az talán néhány fogyasztói árindex. Leginkább élelmiszer, lakhatás és (a gyerekneveléshez hozzákötve) oktatással kapcsolatos árindexet tennék bele az összehasonlÍtásba.
Téma, utazási kedvezmények Magyarországon,ami más országban korlátozott számban van, család támogatás, fiataloknak adott támogatás 25 éves korig, nagycsaládosok autó vásárlási támogatás,13.nyugdij,
szia Karen, gratulálok a videóhoz, jó kis összehasonlítás lett. Tetszik, hogy a tényszerűség talaján próbálsz maradni, emiatt óriási respect irányodba, ez a mai világban igen ritka! Talán a nyugdíjaknál érdemes a 13. havit beleszámolni, mert az minden évben van fixen illetve megemlíteni hogy nyugdíjprémium is járhat (ez a gazdaság teljesítményétől függ) Illetve én javasolnám a családtámogatási résznél ha más nem megemlíteni a különféle támogatásokat (babaváró, csok stb) ilyen a világon nem nagyon van máshol tudtommal. Az autópályák hossza lehet még egy érdekes téma, mert nem mindegy, hogy 3 óra alatt jutok el mondjuk Békéscsabára vagy 1,5 óra alatt. (A románoknál meg Erdélyből Bukarestbe) - ez befolyásolja az életminőséget. Egy oda-vissza útnál 3-4 óra plusz, amit nem a családdal tölt az ember, vagy nem kikapcsolódik, hanem zötykölődik úttalan-utakon :)
Another discrepancy found is between your Net salary in Romania and the actual net 2 months ago, which was not 4859 but 5223 Ron. This month is higher and by the new salary law issued few days ago, on Nov 15, the minimum and medium net salary from Jan 1st '25 will be 4100 Ron (825 Euro) and medium net at 6100 Ron (~1220 euro).
@@tkaren5 Ok :) In Romania there is the frenzy to reach the EU average and firstly they increase 10% each January and also a little almost monthly, based on market conditions. In some fields salaries are much higher, almost like in the west, but on Romanian living expenses.
@@ares1634there is a frenzy in Hungary too avg salary growth is min 10-15% yoy in the past 14 years with constant increase on Tax subsidies which increase the net salaries to some social groups ( those raising children, youngsters etc). Below 25 there is no Income tax at all. Many of these type of social subsidies are not listed my Karen, much due to their absence in international practice for comparison. In Hungary the taxing and subsidies scheme is very different from neighbouring countries. We have subsidies in literally everything : savings, real estate purchase, private pension, private healthcare, travel, culture, credit installment, schooling etc etc . We have direct one off aid for young married couple on home purchase, family vehicle, no rate credit, VAT of 5% for new built a etc , student credit system etc offered by government,this on top of the aid that local administration provide. Upto a avg utilities usage we have a government garantees low pricing, while everything above is price as per international prices. VAT is also progressive, as a general rule basic food items, medicine etc fall to a 5% VAT range, everything non basic to 18% or 27% . For private individuals there is no property tax, road tax etc as in Romania. The bottomline is , in Hungary if you are long term employed, married planning children and under 40, you can get a one off help of 50.000 for home purchase and tax savings everywhere of literally milions of HUF, so can start the family and hopefully increase your savings and investments for later. Instead of the consumption stimulators, here the long term wealth accumulation is encouraged. If you check the wealth and savings statistics in EU you will see that immediately. The two countries are on very different aproach of economy and social scheme strategy, one focussing on short term immediate benefits thru consumption, other is building on mid long term sustainability in growth, by cumulating national wealth.
A fizetéseknél érdemes az adóéket nézni, mert abban tükröződik a munkáltató által fizetésre költhető összeg. Magyaroszágon a munkavállalótól levont 33,5%-on felül a munkáltatónak is be kell fizetnie további 13% szociális hozzájárulási adót, így a fizetésre költhető összegből 46,5%-ot von el az álllam (a valóságban ez kicsit több, inkább 48%, mert pl a személyei jövedelemadó is ezzel a 13%-al növelt összegből számítandó). Romániában 2,25%-ot kell a munkáltatónak befizetnie tudtommal, így ott az elvonás mértéke 42,25%-47,25 között van, minimálbérnél kb. 38%. Ha a minimálbérnél az adóéket nézzük, akkor az látszik, hogy nem csak a magyar bruttó alacsonyabb, hanem a magyar állam többet is von el 8,5%-al, ami szépen tükrözi a szociális érzékenységét pont a legkevesebbet kereső rétegnél.
Az SZJA-t az eredeti bruttó bérből számolják. Próbáld ki egy bérkalkulátorral vagy ha kapsz részletes papírt a béredről, akkor abban benne van. Ezt a két százalékot meg nem egyszerűen össze kell adni. Ha valakire egy munkáltató 113 Ft-ot költ (100 Ft bér + 13 Ft az államnak) és a bérből még 33.5 Ft az államnak fizet, akkor ezt százalékosan úgy kell számolni, hogy a 46.5 Ft hány százaléka a 113 Ft-nak. Ez pedig kb. 41.2%.
Azért ilyen extra adók Romániában is vannak, túl meseszerű lenne azzal a 45% - kal megúszni. 😅Ami a videóban elhangzott az szerintem kimondottan csak a munkaválallóra volt kiélezve. A legtöbb cégnek Romániában 16% a profitadó és 1% ha kisvállalkozás, pl egy kicsi utcasarki borbély vagy piacon egy standnál a zöldséges eladó kisvállalkozó, de az már nagyon le van limitálva nem csak azáltal, hogy nem érhet el egy bizonyos bevetételt, de aktivitásban is sok mindent nem csinálhat amit egy 16%-ot fizető igen. Szóval a legtöbb cég csak a 16% profitadó kifizetése után tudja a munkavállalót kifizetni, amiből ugye 45% az államé. És ha mondjuk marad a cégben pénz és azt ki szeretnéd venni tulajdonosként (nem mint fizetést), akkor egyrészt 3-4 havonta veheted csak ki, nem akkor amikor te szeretnéd, de + 8% osztalékadót kell rá újra fizetni (ami jobb mint a 45%, de csak az adminisztrátor csinálhat ilyet és ezért nem jár se biztosítás, se nyugdíj). Persze minderre rájönnek a tranzakciók és átváltások utáni költségek amiket a bank von le, de ez biztos megvan Magyarországon is. Adók szempontjából sehogy se jobb itt a helyzet, DE (nagy DE) egyszemélyes cégként azért vannak legális huncutságok az adók csökkentésére.
hát ezt rosszul tudod. az szja-t a bruttó bérből számitják,nem pedig a munkáltatói járulékkal növelt részből. persze nem mindenkinek,mert ugye gyerekeseknek plusz lejön még a családi adókedvezmény az szja-ból. egyébként meg aki többet keres,többet is adózik,pont ez a lényege a % számításnak.
Szerintem azzal is kéne foglalkozz, hogy mennyire szeretnek ott élni emberek. Kérdezhetnél olyanokat, qkik romániában élnek, de magyarok. Én például erdélyben lakom, és szeretem, mert szél meg minden, de ahogyan a románok beszélnek a magyarokkal játszótereken, az szörnyű. Addig jó, amíg a gyerek nem érti meg.
Kedves Karen! Pár téma, ami első blikre nekem eszembe jutott: 1. Közlekedés: balesetek/halálos kimenetelű balesetek száma x lakosra vetítve. Ez mutatná a közlekedési morált. Ehhez kapcsolódva autó vásárlás/fenntartás: milyen adó mennyibe kerül - mert ezt szinte mindenki használ. Üzemanyag ára. 2. Lakhatás: albérlet ára, új lakás ill. használt lakás négyzetméter ára. Reszi. 3. Egészségügy: x lakosra mennyi orvos jut, várólista átlagos ideje, magánorvosi rendelőbe mit mennyiért lehet igénybe venni. De akár egy szemüveg elkészítése mennyibe kerül. További jó munkát!
Szia, nagyon jó ez az összegzés, és reálisak a számok, viszont ami nem került említésre, és szerintem érdemes ezzel foglalkozni: Jelenleg az anya amikor visszamegy dolgozni, a gyerek 2 éves születésnapja elött, 3 éves korig a fizetése mellé jár 600 lej. Ezen felül, mi kaptunk (2021-ben) egy egyszeri összeget a gyerek születésekor: 1000 lej támogatást (itt sajnos nem tudom, hogy ez a városhoz köthető, vagy országos szinten jár). Továbbá az iskolákban is van segély azoknak a gyerekeknek, vagy családoknak, ahol a szülők össz keresetét leosztva nincs meg egy adott összeg/fő a családban, ők kapnak tanszereket.
Romaniaban jelenleg kb.5 millio nyugdijas el. A romaniai atlagnyugdij nem tudom hogy jott ki(3800 lej), mert ha jol tudom 2 millio nyugdijasnak nagyon alacsony a nyugdija(2200 lej) az iden vegrehajtott nyugdijemelessel. A videoban az elelmiszerarak sem realisak, pld.a tejtermekek ara egy ev alatt duplajara emelkedett, de a kenyer es pekaru szinten, de a gyogyszerarak is. Lehetne sorolni, de minek?
@@rozaliakinda7673 ....az átlag a szűkebb családunkban úgy jön ki, hogy ketten "minimál"-nyugdíjasok, valami 1300 lej körüli összeggel, harmadik "nyugdíjasom", iparban ledolgozott évei miatt (egy OKJ után almérnök"szerű" melósként) kb 7000 lejes nyugdíjat kap, annyit, amennyit én egyetemen, adjunktusként, doktorival sem... :P (így az átlag 3200 nálunk, de persze ez csak 3 "mintavételi" pontból elég erős állítás...és ebben nincs se egy rendőr, se egy politikus, se egy katona, ami nagyon "felfelé" húzná a családi nyugdíjkasszát és húzza az országos átlagot)...de simán elhihető szerintem ez az átlag...
, Szia, Egyet értek, az én anyukámnak 1280 lej a nyugdíja , 24 évet dolgozott a mezőgazdaságban, vissza emlékezve reggel 6 órától este 9 óráig dolgozott, ebből egy részt a határon, aztán pedig itthon az állatokkal, ugyanúgy házi munka és plusz a kert, vasárnap volt csak pihenés, soha nem volt nyaralni, most sokkal könnyebb az élet mégsem elégedett az emberiség
Nagyon tetszenek ezek az összehasonlítós videók. Remélem Ausztriára is sor kerül. És az Észak-Koreáshoz hasonló témájú videókat is szívesen néznék még az előadásodban😊 esetleg egy olyan szempont, hogy hol mennyit kell dolgozni egy saját lakásért
@@61.8- A levegő minőségéröl volt sző az egyik pontban ,arra válaszoltam , nálunk van az egyik leg jobb minőségű levegő a megye székhelyeken .Persze fontos az ipar de az életminőség szempontjából szerintem szintén fontos tényező a levegő minősége..
@@Zdamaneta Bukarest stresszes, zajos város. Csak akkor mész oda, ha nagyon jó állást kínálnak. És még akkor sem maradsz örökké. A legtöbb erdélyi soha nem akarna ott élni.
@@raptorus1984 az afa miatt...ha van saját olajam akkor fele aron kinalom..de ott az OMV tulajdon...ök diktálnak...a legnagyobb baromság mikor 1€-ert eladod az energiaipart....ez romania...
A Median az tenyleg kellene. De hat az szerintem nem anyira fontos mutato!! A GDP/ fö , allamadosag, inflacio...kevesbe a nyugdij, meg a gyermektamogatas....Es meg valami ami nagyon zavar: a keleteuropai orszagok ( de nem csak ök, habar H ezt mestersegesen csinalja) joforman meg vannak szokva a szubvenciokkal (akar egy alkoholista) . Ez nem mehet igy tovabb, kb 7- 8 orszag tartja fönt a többi 19- 20. Es most ha veletlenül jobb kormany ( kb. Orban - tipusu) kerül D ben vagy F ben a hatalomra, akkor ezt az EU veget jelentene.
Okés, hogy mennyi a fizu, támogatás. De a fontos kérdés, hogy mennyit ér az adott fizetőeszköz. Hiába van átlagban havi 400e-450eFT fizetésem(adó levonása után, de még nincs benne semmi egyéb költségem.), ha minden drága. Az élelmiszer, szolgáltatások..
ha költözni akarnék, akkor inkább nyugatra mennék. de nem akarok. mert amíg itt vagyok, addig legalább azt a két lábnyomnyi anyaföldet nem tudja ellopni a fölcsuti horda, amin éppen állok.
Dragilor îmi este dor de săpunul Amo din anii 70 ,comparația dintre două state nu depinde decit de performanta administratiei ,modestia și inteligenta politicienilor,iar urletele că eu sînt mai frumos,mai deștept și cu picioare mai lungi sînt penibile ,eu mă simt bine cind dau de maghiari în România,sînt altceva ,așa cum și în Ungaria am dat de maghiari cu nume de familie românesc dar care pierduseră limba română,marea problemă a ambelor popoare este că ne prăbușim demografic ,așa că Versailles și Trianon devin ireale și mă întreb cine o să populeze Panonia și Carpații peste un veac.
"comparația dintre două state nu depinde decit de performanta administratiei ,modestia și inteligenta politicienilor"...total fals....Industria este motorul bunăstării ...industria e făcut de ingineri și meseriași ...fără industrie și producție nu funcționează nimik...lecție elementară ptr. toți.
@@61.8- Să spunem ”economia”, poate e mai bine. Există state cu economii puternice, dar cu o industrie slab dezvoltată. Acestea se bazează pe alte sectoare economice, cum ar fi finanțele, turismul, comerțul sau resursele naturale, pentru a-și susține PIB-ul ridicat. Luxemburg se bazează pe serviciile financiare (bănci, fonduri de investiții), Elveția pe servicii financiare, turism și comerț (și industrie, dar în sectoare de nișă, respectiv farmaceutică și dispozitive de precizie), Singapore este un hub global pentru comerț, transport și finanțe, cu industrie modestă ca participație la PIB, axată pe tehnologie avansată și petrochimie.
Magyar ajkúként nem tudtam Romániában érvényesülni, ezért márciusban kiköltöztem Magyarországra, háromszor annyit keresek. Mindkét oldalt látva kijelenthetem, hogy jobb itt.
@@big_bear8851 Óriási előnybe helyez, amikor ki tudsz teljesedni az anyanyelveden. Egy kis kommunikációs készséggel sok kapu kinyílik előtted. Erdélyben sajnos nem ez a helyzet, kevés cég van ahol boldogulni lehet román tudás nélkül.
Köszi a videót ! Nekem és a páromnak is nagyon tetszett ! Örülünk hogy objektívan próbálod szemlélni a témát ÉS tényleg nagyon érdekes ! Ha már kérted lenne ötletünk a további szempontok figyelembe vételéhez ! Az oktatási támogatások nagyban befolyásolják az állampolgár anyagi lehetőségeit és az oktatási költségek, Illetve a közbiztonság mellett ki lehetne emelni a terrorcselekmények számait igen érdkees adatok lennének MIVEL a turisztikai ügynökségek SEM veszik figyelmbe, pedig meghatározza közbiztonságot! Az egészségügyi támogatások is érdekes szempont lenne, ezen felül a idős otthonok támogatása is HISZEN sokan szenvednek otthon egyedül a kis nyugdíjukból !
Nagyon köszönöm a videót, nagyon jó lett! Külön köszönöm, hogy a nettó fizetéseket hasonlítottad össze. 👌 A következő lehetne Ausztria, lássuk hová jutunk 2030-ra.. 😁😎
Számomra meglepőek ezek a számok. Magyarország talán még mindig jobban áll egy kicsit, de Románia hatalmas fejlődésen ment át az elmúlt 10 évben. Már nem az a balkáni ország ami a magyarok és általában a nyugati emberek fejében él
Ez igy igaz. Csak hat a tendencia mindig az hogy altalaban H inkabb AT val szeretne " versenyezni" ( le van maradva) es a romanok mentalitasuk szerint eleg hogy ha H utolertek. Akar a fociba is . Nem baj hogy ha nem sikerült a selejtezö ( csoport 1, vagy 2 hely) csak H elött legyünk.
Fantasztikus video. Köszönjük a kutató munkát. Mint Angliában élő magyarok akik épp a gyerekvállalás elött állunk szerintem érdekes lenne egy Anglia Magyarorszag. Én azt tapasztalom hogy Niagara méretü szakadék van a kettő között.
Köszönöm ezt az ellemzést, de kimaradt belőle( amit észrevettem) az özvegységi nyugdíj. Itt Romániában ez eddig nem létezik, ami sok egyedül maradt özvegynek bizony nehézséget okoz.
Gyed hozzászólás: az anyuka és apuka bármikor cserélhetnek is. Ha az anya visszamenne dolgozni 2 hónap után 22 hónapot is maradhat az apuka a gyerekkel Romániában (ami nem gyakran fordul elő, de szerintem szuper, hogy van erre lehetőség)
A román határ mellett lakom, még emlékszem a 70-es években, amikor ott a boltok polcai üresek voltak, úgy hordtunk át minden félét, hogy az ismerőseink éhen ne haljanak. Arra is emlékszem, hogy a lei szinte értéktelen volt a 90-es években. Ma a lej egyre többet ér a forinthoz képest. Néhány éve még onnan jártak át Magyarországra bevásárolni, ma fordítva van, mi megyünk oda. Sokan már a határ túlsó oldalán dolgoznak. A trend azt mutatja, hogy le fogunk maradni.
Érdekes lenne összehasonlítani az üzemanyag, villamos energia és gáz árakat is, talán ez könnyebb lenne mint egyes élelmiszerek árának összehasonlítása. Különben gratulálok a videóhoz. Értem a román nyelvű kommentárokat is, ezek is elismerőek.
ahoz képest hogy ott mindkettő van saját termelés ...megis dragabb minden... a legjobb az hogy a privatizáció idejen az egész energiaipart eladtak az OMV es másoknak ...azok diktálják az árakat...ennyire üzleti ananalfabetak ...
Nálunk Svédországban a gyerek 1 évesen kezdte az ovit. Először ketelkedtünk hogy jó lesz-e, de igen. Abszolút jó. Mindenhol ezt kéne bevezetni most így látom. Jól érzi magát mert gyerekek között van, az 1 és 2 evesek együtt igy sokat tanulnak a kicsik. 2 éves korára szobatiszta lett mert az oviban megtanulta. Anyanyelve a svéd lett mert az oviban nagyon hamar megtanulta a nyelvet. Illetve a gyerekek fele csak angolul (szüleik is) beszelnek így az angolt is anyanyelvi szinten. A magyar az már neccesebb volt, 4 evesen kezte csak gagyogni de most 5 evesen már beszéli. A saját kérésér csak delutan 16:30-kor van felvéve mert imád ott lenni. Még így is ott akarna lenni de hát akkor meg már tenyleg alig látnák, reggel 6:30 óta ott van. Amúgy 4 évesen már tudta az ABC-t most 5 évesen már ír és olvas, most az összeadást tanulják. Le a kalappal nagyon elégedett vagyok. Hirtelen csak ennyi jutott eszembe arról amit mondtál 2:30-nál hogy valakinél már 1 évesen intézménybe kell adni a gyereket. 😅
A svéd ovihoz sosem lesz elég intelligens a magyar környezet. Ott tudomásul veszik, hogy a gyerekek minden légúti betegségen átesnek, ameddig nem lázasak, addig nem kell otthon maradniuk. Minden nap kint vannak, télen is, amennyit csak lehet, és nem egy szobában kushadnak egész nap. Bárki lehet óvónő, csak tudjon svédül és szeresse a gyerekeket. Itthon ha elköhinti magát a gyerek, azonnal haza kell vinni az oviból, és csak orvosi igazolással mehet újra oda. Minden gyerekhez értő óvónőre jut vagy öt, aki a gyerekeket utálja a legjobban a világon na meg a hatodik óvónőt, akivel a mondatot kezdtem. Rémálom baz+.
Az 1ev a csaladi kotodes szempontjabol necces, de hat ebben a skandinavok koztudottan lazabbak, nem igenylik. Rengeteg tanulmany kimutatta h mennyire alapveto fontossagu a gyermeknek a szulovel toltott elso 3ev. Minel tobbet tud otthon lenni annal jobb. Bolcsodeben lattam rendszeresen csoporttars fel-1eves gyereket es nagyon szantam szegenyt. Gondolj bele a szulo kimarad rengeteg feklodesi merfoldkobol, felallas, jaras, elso szo, stb.
@@prompt4196Értem. Nálunk egyébként az oviban megvan a séma. Reggel 6:30- tól 18:30 van nyitva, max addig lehet ott a gyerek. Tehát 12 órát van nyitva de minden óvónő 6 órát dolgozik egy nap így váltogatja egymást a délelőttös meg a délutános. De minden csoportban van 1 óvónő aki 12 órában ott van de ő akkor másnap nem jön, hanem valaki más lesz az az napi 12 órás. Szóval reggel 7:30 elött szabad foglalkozás, majd reggeli 8:00-ig. Aztán kimenetel. Tízórai 9:30 felé bemennek és tízórai. Ez után jelenleg számok tanulása van, most játékosan az összeadast tanulják de csak 1-től 10-ig. Ez minden második nap van, minden másik napon pedig egy könyvből tanulnak. Pár napja például gyurmából kellett megepíteni az általuk elkepzelt könyvből olvasott törtenetet. Tavaly a betűket tanulták meg 3 betűs szavak elolvasasát. Akkor is volt egy másik könyv, Magyarországon is van az, agraffaló a címe. Tavaly is nagy és most is nagy csoportos a lányom 5 évesen, minden csoport 2 éves. Az iskola pedig egy évvel előbb, 6 évesen kezdődik bár az csak egy 0. Előkészítő. Szóval aztán 11:30-tól ebéd majd alvás 13:30-ig. Aztán kintlét, játszás az udvaron, 14:00-kor kis falatozás, 16:30-kor megint kaja. Így néz ki egy nap.
@@prompt4196 hjuuuujjj...ezzel a "második köhhintésnél már hívjuk a szülőket" attitűdtől falra tudok mászni én is...gyerekkoromban én is arra emlékszem, hogyha kettőt köhhentettünk, vagy egy kicsit taknyoltunk, nem voltunk már rögtön kitiltva/hazaküldve (apa-anya dolgozik, egyikük ráadásul 40 km-re....mobil se nagyon volt, hogy előássák valamelyiked de. 11.23-kor :P )...a láz volt kb. az a szint, amikor szülő-óvónő konszenzussal nem mentünk bölcsibe-oviba... :O
Sajnos nem tudtam elolvasni az osszes hozzaszolast igy lehet ezt mar valaki emlitette, annyival egeszitenem ki,hogy a GYED-nel Romaniabian a nok a 85%-at kapjak a netto fizetesukbol az utolso 24honapbol ,ledolgozott 12 honap atlag fizetesebol.Nagyon jo video lett Gratulalok 😊
@@FerencNagy-g6m ti fideszesek jól kisajátítottátok a kokárdát, Erdélyt, minden nemzeti jelképet, s létrehoztatok egy melldöngető nemzethy tudatot. Nemcsak szétlopta, hanem el is lopta a hazát a fidesz. És látom, ez neked tetszik.
Magyarorszagon szuperbruttoval szamolj. Valojaban 41.15% adot vonnak abbol amibe a munkaadonak kerulunk. Kalkulatorral lathatod, hogy pl 400ezer brutto a munkaltatonak 452-be kerul, amibol a dolgozo alap esetben 266ot kap a kezebe. Tehat a dolgozo 266-ot kap, az allam pedig 186-ot.
Pénzügyi életem nagyot változott, amikor Romániában találkoztam egy régi barátommal, aki megismertetett a kereskedéssel és a befektetéssel. Elkezdtem olyan eszközökbe fektetni, amelyekből havi passzív jövedelmem van, és most az 5 célomból 4-et kaptam. Csak reméljük, hogy valakit arra biztat, hogy nem számít, ha jelenleg nincs tudása, életkorától függetlenül Mától elkezdheti a BEFEKTETÉS és megváltoztatni a jövőjét! A pénzügyi piacba való befektetés nagyszerű döntés, amit Mihaela Silvia Otil-lal hoztam.;}✓✓✓
Örülök, hogy felhívtad Mihaela Silvia Otil-t, nagyon csodálom! Az, ahogyan elképzeltem a sikerét, olyan hatásos lecke mindenki számára, nem csak a Busniess-ben, hanem a való életben is. . Befektetek (DCA-t csinálok, heti 8000 EUR-t keresek) a kriptopiacon. Örülök a fejlődésemnek
Ez a kripto a jövő, nagyon jól, és én befektetek a btc-be, mert az időn és a földön kívül semminek sincs valódi értéke. Ha holnap egész Európában háború lesz, ki fog nyerni? Kriptobefektetők btc-vel a főkönyvben, vagy olyanok, akiknek van földje a világ által elfeledett helyen, hol teheti meg, amire szüksége van?
Helló. van egy problémám. Van egy kriptobetétem, és valóban segítségre van szükségem, hogy kereskedhessek az alapokkal. Nem tudom kit hívjak! Csak útbaigazítást akartam kapni. Tud valaki segíteni? Előre is köszönöm 👋
Ha személyi edzőt fontolgat, az első néhány alkalom alkalmával mindenképpen ajánlott személyes konzultációt tartani. Néhány hónap edzés után folytathatod a tanultakat😊 Olyan stratégiákat használok, amik jók. a legjobb Mihaela Silvia Otiltól
A mieink romlanak és trükkök százaival hitetik el a legszegényebbekkel, hogy itt minden rendben van. Ha meg valami mégsem oké, akkor arról mindenki tehet, csak a 14 éve 2/3-dal kormányzó párt nem
Románia nagy barátja lett Brüsszelnek és ezeket a mutatókat Brüsszelben állapítják meg. Lengyelország is hirtelen jogállam lett, amint Brüsszelnek kedves kormánya lett. Ez így működik - ennyit a mutatókról...
@@Vahur10 Pontosan. Az Eurostat szerint a román fogyasztás magasabb, mint a régióban bárhol, azonos Spanyolországgal. Ez az a statisztika, amit a románok sem hisznek el, és egyértelműen statisztikai hibáról vagy manipulációról van szó, Hiszen mindegyik országban mást számítanak be a fogyasztás kategóriába, van ahol a rezsi is fogyasztás - ami ugye nonszensz. A korrekció egyébként úton van, érdekes lesz majd mikor megismerjük a valós román statisztikai adatokat....
tudnod kellene ,hogy Románia sokkal jobb lehetőségei vannak...mar 20 éve is előttünk kellene lenniük de nem megy... mert latinok...csalnak...lopnak...hazudnak...
@@Vahur10 Annál köpönyegforgatóbb mint a Roman ...nem létezik...penzert napi 3x megtagadja magát...primitiv népség...ismerem őket...a magyarok is az anyag rabjai ...de o románok mindent visznek...
Egy fontos dolog szerintem kimaradt: Egy havi (vagy akár évi) fizetésből mennyi terméket- szolgáltatást lehet megvásárolni. Ez nagyon fontos adat hisz itt nem csak a bér de az árszínvonal is számításba kerül. Úgy tudom hogy a románok egy éve ebben beelőztek minket. Érdekesség: Gyermekkoromban a felnőttek "szőrös talpúaknak" nevezték a románokat és lenézték...Amikor katona voltam (22 éves) elhűlve néztük a tv-t, hogy üresek a polcok, 20W-os izzókat csavarnak be a foglalatba, este 11 órakor leáll a tv közvetítés és városokban leállítják az áramszolgáltatást...-stb, stb... 40 éves koromban párszor kelet Bulgáriába utaztam végig Románián keresztül és azt tapasztaltam hogy mindenütt utak, hidak, viaduktok épülnek, mindenütt építkezést-fejlesztést tapasztaltam...Akkor azt mondtam ha ez így megy tovább akkor 20 év múlva a románok jobban fognak élni mint mi. Ma 62 vagyok......
@@Attila77 Ön valószínűleg semmit sem értett meg abból amit írtam. De: Nem az autópályákról írtam hanem hogy általánosan látható volt a fejlődés- építkezés. Egyébként a néhány utazásom alkalmával sztráda építést egyáltalán nem láttam! Az elmaradásuk hazánkhoz képest akkora volt, hogy a normál aszfaltos utak építésére kellett hogy összpontosítsanak... Azonban megnéztem a neten az adatokat és ezt láttam: 2005-ben 228 km autópályájuk volt ami gyakorlatilag nulla, most 949 km ami nagyon kevés, azonban az látszódik hogy ezt is bő négyszeresére növelték az általános út építések mellett...
Tudod mi az ami nem mérhető csak érzékelhető ? Az átlag román mintha elégedettebb lenne az életével mint az átlag magyar. Lehet ,hogy ez annak köszönhető ,hogy ti úgy indultatok ,hogy utóléritek Ausztriát, most meg rá kell döbbenjetek ,hogy az üres polcos ,20 Wattos sötétségben lévő románok érnek benneteket utól. A románok ezt dicsőségnek élik meg....
Domnule/ Doamnä eu mä uit intoteauno cu un ochi cätre est. Personal träiesc in vest, si estul are o oarecare asemänare in gindire. Din Berlin pinä la Sofia. Intr- un cuvint , sigur cu unele decalaleje: mai nationalisti. Nu inteleg cä trebuie sä transfereze mai multe drepturi in UE. In ceea ce priveste Romänia: cam sinteti in aceastä privintä, de toatä minunea. Trebuie sä vä luptati ca in sfirsit sä aveti un guvern pentru cel putin o legislatie. ( nu ca in Italia) Impärtirea puterii trebuie mai bine definitä ( atributiuniiile presedintelui de ex) , executivul, legislativul, dar mai ales judicativul trebuie sä functioneze mai bine. O analogie: in Germania guvernele au o anumitä limitä la datorii, si dacä cuiva nu-i place ( ex alt partid) merge la curtea constitutionalä. In tärile mici ( H de ex ) se rezolvä deseori cu o convorbire telefonicä ( ex Orban sau Kaczinszki), ceea ce e cam dubios.
@@snaXaminator a XIX-ik századig nem volt téma, hogy ki milyen nemzetiségű volt. Az Árpádok férfi ági kihalása után jöttek nápolyi Anjou uralkodók, Luxemburgi Zsigmond, a lengyel Jagelló Ulászló, a félig román Hunyadiak, majd a Habsburgok. És a Habsburgok ősi fészke Svájcban van. A közös bennük viszont, hogy mindegyik uralkodóban csörgedezik Árpád vér a női ágon. Egyedül Hunyadi János volt kivétel, de ő csak kormányzó volt, nem király. De mi is adtunk Báthory személyében uralkodót a lengyel litván uniónak.
PS Air quality index is helpful but first should compare cities' GDP. Today's Bucharest's GDP is at 108,7 bil euro, almost half of entire Hungary's GDP - 228 bil. If only merged interconnected periphery towns around would get to 1811 sq km (London's 1706 sq km) and a GDP of more than half of Hungary's today. By 2040 is also expected to spread south and become Danubian.
Bucharest GDP is nothing to do with Bucharest itself. It's just a territorial hub, showing the waterhead effect of the underdeveloped infrastructure countries, as Romania. So the foreign investment and the companies focusing only one certain well infrastructured territory, and the employers coming there from the other parts of the country. As well that the income of the GDP coming to the national budget, not to the city. Also GDP alone nonsense in the question of living standard, which relating more with the GDP/capita. Budapest richer and more developed in every segment than Bucharest, you just need to visit the two cities. The issue is you have no proper datas about Bucharest, because the Romanian Statistical office measuring it togerher with the Ilfov region, which is economical Hub.. This economic hub region in Hungary counting separately from Budapest, because in 2014 Budapest and Central Hungary splited into two regions. (For the reason to apply more subsidies from the EU)...
@@kevhynaleks2631 Well then just take the "only registered" companies to Budapest hub from Bucharest and cut the huge economic gap between the 2 capitals. I've been to Budapest a 100 times, besides the central areas is not developing like Bucharest at all.
@@61.8- Ecutia e simpla pentru ca Bucurestiul le creaza infrastructura si acoperire nationala de la centru. E o chestiune de prestigiu si bani. De aceea nu e acelasi lucru sa mananci la shaormeria de la colt sau in Budha bar. Nici o firma serioasa nu-si deschide sediul central impozabil la Vanju Mare sau Adunatii Copaceni. Deci simplul fapt ca au sediul central in Bucuresti contribuie la dezvoltarea si bunastarea acestor firme, de la centru spre periferie!
@@ares1634so what, you measured the output of multinationals here by visiting? Give me a break… only Blackrock, Morgan Stanley and Citi employ over 15.000 high professionals in Budapest all having there European Service Centeres based in Budapest? There are several other industries as manifacturing that add to GDP? Tourism is the 3rd largest in Budapest. How did you fail to see on your visits? On top of this, if you want to have a country well developed with equal quality of living and opportunities, you decentralization the FDI and national economy as much as you can to avoid the issues that Oltenia and Moldova has now of major underdevelopment and demographic collapse. Think before you come with SRI propaganda…
Az romaniaban is van még azon felül ami bemutatásra került itt. De a munkaszerzödésekben csak a brutto fizetés van be irva nem azok is, mert a munkavállalo, nem a munkadó szempontjából közelitette meg.
Nagyon jó vidi, köszi. Nem lenne beszédesebb a munkáltató által fizetett bruttót venni alapul az adó/járulék résznél? Hiszen az, hogy ennek hány százaléka esik a cég által fizetett kategóriába és hány százaléka esik a munkavállaló által fizetettbe csak látszat, de semmi érdemi különbség nincs életminőség szempontjából. Magyarországon szeretnek is trükközni azzal, hogy az állambácsi jónak tűnjön, és a cégek meg szemétnek, ezért az ilyeneket szeretik eltolni a cégek irányába, ami torzíthatja a mostani összehasonlításaidat.
hogy hol jobb az életminőség, javaslom, nézegessünk streetview-t. Vegyük például Tárgovistét, s hasonlítsuk össze egy hasonló kaliberű településsel, például Szentessel. Ugyan Szentes csak fele akkora lakosságú, de az ország mérete, lakossága is fele. A belvárost nézegessük. Tárgoviste központjában igazi vadkeleti állapotok uralkodnak. Légvezetékektől roskadnak a póznák, a csau korabeli panelek tákolmány kinézetűek. Igaz, az úttest frissen aszfaltozva, de az autósok a szent tehenek. Nézzük ezután Szentes belvárosát. Tárgovistéhez képest egy ékszerdoboz. Sétára csábító. Az életminőséghez ilyen dolgok is hozzátartoznak, nem csak az, hogy mennyi a margarin a lidliben, vagy a puliszka zaldiban.
Ez igaz, de ez azért van, mert Románia sokkal jobban le volt maradva és gyorsan zárkózott fel. Attól, hogy rövid időn belül nagyon gyorsan fejlődik az ipara, a régi állapotok nem fognak pikpak felszámolódni. Ha hirtelen 30% verne Magyarországra iparban (természetesen lakosságra súlyozva) még akkor se változna meg hirtelen az a kép amit festettél. Ehhez évtized nagyságrend szükséges. De az, hogy milyen trendeket mutat Románia, honnan hova jutott mennyi időn belül, az mindenképp ígéretes.
@@mariusmuresan7634 a roma lakosság nagy száma deprimáló hatású lehet egy városra, ezzel egyetértek, de a bolgárok semmiképpen. A bolgár a sztereotipiákkal ellentétben egy kultúrnép. Sokkal ősibb, sokkal hosszabb államisággal rendelkezik, mint a román, vagy akár a magyar. Magyarországon egy időben fogalom volt a bolgárkertész. Budapest XIX-ik századi rohamos fejlődése során bolgárkertészek teremtették meg a nagyváros körüli hatalmas zöldség és gyümölcs termő övezetet, amely ellátta a várost élelmiszerrel. A nagy magyar alföld, de az egész Balkán ugyanis alapvetően gabona és élőállat termelésre rendezkedett be, s elsősorban a budapesti malomipar és a vágóhidak beszállítója volt. Ha Bulgáriában jár az ember, történelmi levegőt szív magába. Ezt bizonyítja, hogy a bolgár ugyan nem egy harcias nép, szemben a szerbbel, de ötszáz éves török uralom sem törte meg.
Well....Targoviste is a poor city, but never mind. Communism in Romania was extremely aggressive and all cities and villages were badly affected. Even Bucharest was half demolished by Ceausescu. Some villages were even erased from the map. In addition, individual property (agricultural land or small businesses) were forbidden and taken by the state. After 1989 communism was not eliminated, but survived and kept us away from Europe till 2005. It is hard to recover so fast all differences, what do you think? But....we will recover. We work on it. It will take some time but we will do it. And now, try to think about one interesting aspect: have you seen how dirty are the toilets in Hungary on the highways? In the past it was much better. It was clean and nice. This is the first thing that happens when progress stops and corruption occurs. Pay attention to what is next because Hungary is slowly remaining behind. 15 years ago it was one of the most developed countries from Eastern block....nowadays is behind many other countries. It is very easy to lose quality but very hard to recover it, believe me!
@@gabiv8479 minden szép, és tiszta, amikor átadják, vagy frissen fel van újítva, vagy ha egy diktatúra, vagy a helyi maffia érdeke úgy kívánja. Ez alapján nem lehet egy országot megítélni. Az autópályákon a WC-k Olaszországban, de Svájcban is mocskosak. Tetszik vagy sem, a multikulti, a tranzitszerep ezt hozza magával. Magyarország a 80-as évek közepéig sokkal tisztább, rendezettebb volt, mint utána bármikor. Ugyan addig is utazhattunk viszonylag szabadon, de a 80-as évek közepétől nyíltak meg igazán a határok, s azután lett az ország tranzitország. Idén voltam Lengyelországban és Lettországban. Lettország szép, de drága, és szerintem egyáltalán nem élnek olyan jól, mint ahogy itt gondolják. Lengyelország sem csillog úgy, mint este Varsó üvegpalotái. A térségünket nemzetközi befektetői szemszögből egy földrajzi, gazdasági egységnek tekintik. Nagy előre, vagy hátramozgás a néha harcos retorikák ellenére nincsenek, és nem is várhatóak, hiszen szabad a tőke és a munkaerő mozgása. Ha Romániában túl magasak lesznek például az IT-s bérek, akkor lassan továbbállnak, s keresnek Moldvában, vagy Kazahsztánban IT-s lehetőségeket. Az IT jól fizető, de a legkönnyebben áttelepíthető iparág. Észtország abszolút bezzeg ország volt, s törpe létére digitális nagyhatalommá vált. De az utóbbi években gyengélkedik. A magyar mondás szerint a fák nem nőnek az égig. Volt idő, amikor mi röhögtünk a lengyeleken, románokon, vagy a szlovákokon, s nem azért, mert mi annyira jók voltunk, hanem azért, mert a szomszédaink még nálunk is hülyébbek voltak. Most viszont rajtunk röhögtök. De mostanában Szlovákia újra elkezdett hülyülni. Így megy ez itt Közép-Kelet Európában.
@@Vahur10 Te minți singur. Cele mai prospere sunt orașele universitare, cele care au facultăți și atrag tineri. Nu contează câți români sau câți maghiari trăiesc în ele.
@@IamHUNdeX To be even more precise, I can say that Hungarians percentage in Timisoara is under 5% from the total population, while in Cluj-Napoca is about 13%.
Köszönöm 😊 hálás vagyok, engem bármelyik másik szomszédos ország is érdekelne, de ha lehet választani akkor Ausztria, kíváncsi vagyok ott mennyivel jobb.
Tök jó, csak a legvégéről hiányzik egy összesítés, hogy akkor összességében melyik ország jobb (és mennyivel)! Szóval lehetne még egy nagy végső pontszám, amin keresztül később több ország is összehasonlítható lenne.
Szia! Amikor Ausztria lesz soron, ha hasznát veszed, szívesen segítek gyakorlati dolgokkal. Egy éve lakunk itt és két gyerekem van (2 és 5 évesek), ezért bőséges tapasztalatom van előzetesen Magyarországról, hogy lássam a különbségeket.
@@nagyeszter92 köszönöm Eszter, lehet, hogy élnék is majd ezzel a felajánlással! Írnál esetleg egy emailt vagy insta üzenetet, hogy el tudjalak majd érni, ha aktuális lesz?
Kedves Eszter, egy dolgot ne felejtsen el. A szimplán jobb közgazdasági adatokkal még nem lesz egyenes arányban boldogabb az ember, még Ausztriában sem.
@@miklosrez3032 összehasonlitaskent jo ...mi a különbség kommunizmus es kapitalizmus között...föleg a mai fiataloknak...ne valassz szocit ...zöldet...komunistat...nacit...iszlam...ezek testverek...csödtömeg.
En romanul Kommentarak. Aceste comparti se schimba anual. Orban a zis ,daca nu va place aici mergeti in Romania. De ce nu, suntem in UE.Si fracezii au venit in Germania la munca In zona de granita, eu am muncit cu ei.
Tök őszintén, én már bánom, hogy a gyerekem csak két éves korában kezdtük el bölcsibe járatni. Nagyon jót tett neki, sokkal jobbak a szociális képességei, pedig heti többször vittük rendszeresen különböző programokra, más gyerekek közé.
Az a te szemelyes velemenyed. En minden jot kivanok a csaladodnak. De ezen a vonallon ( is) osztodik el D nyugat meg keletre kb mint regen a fal. Es bajororszagban ( Bayern) majdnem gyermekkinzasnak szammit. ( a gyerek altalaban 3 evet otthon marad)
Nos, az én baráti köröm gyerekei, ill, saját gyerekeim is 3 évig otthon voltak anyukával. Kivétel nélkül mindegyik ( több) diplomás, jól kommunikáló kózösségi ember. Voltal köztük olyanok, akik nagyon nehezen szoktak be az oviba. Szóval ez semmit se jelent....
@@Bannalec22 Igen am, de vannak körök( mondjuk partok) akik pont a te sztilusodat kerik. ( altalaban a " jobb oldalon") Masok ( mondjuk a bal oldal) azt kerik hogy " felezzetek". Egyeessek azt allitjak hogy a nö kell mint munkaerö ( minel hamarabb vissza a munkahelyre) masok azt hogy diszkriminallas, mert nincsen lehetöseg jo feltetelek melett viszaterni. ( peldaul ugyanaz a fizetes mint a Gyes elött).
Eszembe jutott, hogy lehetne összesített maximálisan elérhető gyermektámogatást is feltűnteni. Ha van kedved :P Illetve hogy külföldön is vannak e CSOK, babaváróhoz hasonlítható támogatások?
@@kevhynaleks2631 van valami "Prima casă” támogatott hitel, de őszintén, részleteket erről nem tudok...annyira nem "combos", mint a CSOK és társai, az tuti! :-)
Felicitări pentru maniera captivantă în care ai prezentat aceste informații! Admir efortul și dedicarea investite în acest material. Ar fi extraordinar ca ambele state să progreseze armonios, căci, pe măsură ce fiecare devine mai prosper, întreaga regiune câștigă în stabilitate. Avem mai multe puncte comune decât s-ar părea la prima vedere, inclusiv un patrimoniu genetic interesant, chiar dacă acesta este uneori ignorat. O relație mai armonioasă între România și Ungaria nu ar face decât să aducă beneficii palpabile pentru ambele părți. PS: Ai abordat subiectul cu un stil remarcabil de natural și autentic, ceea ce m-a determinat să continui să vizionez videoclipul (chiar dacă mă intrigă de ce algoritmul presupune că vorbesc maghiara lol)
Domnule/ Domnisoarä nu va supärati citi ani aveti? Asa se argumenteazä in ziua de aztäzi nu asa cum face Orban sugerind ca Bruxelles e Moscova. Felicitäri.
@@bassHaveFun Multumesc respect. Acum ca sä fim fair, ar trebuie sä spun si eu ce virsta am. Dar atit vä pot spune: cänd v-ati näscut dvs eu am päräsit Romänia. Si vä mai spun incä ceva, mi- ar place foarte mult sä träiti in tarä, nu in sträinätate. Cä - poate gresesc!! - in tarä modul de gindire diferä, fatä de astia din sträinätate.
Szerintem az alig 34 éves államisággal rendelkező Szlovéniát, lenne érdemes a Magyarországi, megélhetési mutatókat megtekinteni, összehasonlítani! De, a lengyelt sem lenne rossz összehasonlítani tekintve, hogy egy katonai diktatúrából indultak, és még egyes élelmiszereket is csak jegyre kaphattak! Bár már a Romániai, mutatók is nagyon meglepődtem, hogy valamikor Európa, legszegényebb országába mára hasonlóak a megélhetési feltételek, mint Magyarországon, vagy a nyugdíjak tekintetébe meg is előztek, úgy, hogy még az élelmiszerek árak is jelentősen olcsóbak náluk.
Amiről soha senki nem beszél az az állami adósság. Romániában. Ugy Hallottam, hogy a roman államnak hatalmas adóssága van, ami azt jelenti, hogy mind ez a sok szép dolog, amiről beszél és ami ott jobb, a hatalmas állami adósság fedezi. Lehet eljön majd a pillanat, amikor fékezni kell majd a kiadásokat, pont mint Francia országban a jelen pillanatban. Mikor sok ajándékot kap a nép idővel majd rákényszerítik, hogy ilyen, vagy olyan formában visszafizesse amit kapott. Ráadásul, ha az ellenzék nem acsarkodna állandóan Orbán ellen, akkor az ország megkaphatna a neki járó európai pénzt, ami nagy mértékben segítené a versenyképességét. De ezt ugye az ellenzék csak akkor segítené, mikor ők lesznek hatalmon! Ez is tény
Average net salary 2024 Romania - 1051 euro Hungary - 1045 euro !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! ------ Net minim salary 2024 Romania - 475 euro Hungary - 450 euro !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
@@angelpc22 "budapesti szintű javulás volt" ez igaz mert ugyanannyi kutyaszart láttam BukuRESTIben mint BPesten.Amiben lehagytak az a kóbor kutyák száma és a bűz . Nyári tapasztalatom.
Szóval nagyjából egy szinten van a két ország. Ha a tendenciákat nézzük, akkor viszont azt látjuk, hogy egyrészt Románia gyorsabban fejlődik, másrészt viszont lehet, hogy ez a gyorsabb fejlődés annak köszönhető, hogy nagyon alacsony szintről nőtt az államadósság a középmezőnybe, míg Magyarország esetén ez nagyjából stagnál. Tehát a kérdés, hogy Románia gyorsabb fejlődése mennyire köszönhető az államadósság növelésének, így mennyire fenntartható hosszú távon.. Románia 2007 12%, 2023 48%. Magyarország 65 vs 73%
Monaco-ban pl. nincs semmilyen adó. Viszont a kenyér ára már 10 éve 1000 forint felett volt. Nehéz összehasonlítani. Svájc hasonló, csak még drágább. Ott nagyon vegyes az adózás. Viszont elég igazságos összehasonlítás volt. 🙏🏽
Nagyon szépen összeszedted, gratulálok. Csak hát kihagytál egy nagyon fontosat. A rezsi költségeket. Legfőképpen a víz, villany és a gáz árát, de talán - bár erre többen azt mondják ez már luxus - hozzá lehet tenni a dízel vagy a benzin árát is. Mert hát gyanítom, ezekben hatalmas lemaradása lenne Romániának. Idehaza nagyságrendekkel olcsóbb a villany és a gáz mint ott, vagy akár bármelyik másik EU országban.
ez akkor lenne igaz, ha a gazdaságot egészében nézve lenne olcsóbb, viszont itt csak a lakosságnak kedvezőbb, a cégek sokkal többet fizetnek, meg a rezsialapba is tesznek amit én az árakban fizetek meg nekik, Tehát nem olcsóbb, drágább
@@zoltanaaa246 Hát nem. A megélhetési ráta, vagyis hogy hol olcsóbb az élet, az mindig lakossági szempontok alapján áll meg és nem céges szempontok alapján. A cégest is lehet nézni de az nem megélhetési, hanem mondjuk cég fennmaradási, vagy fenntarthatósági. Két teljesen különböző dolog.
@@miklosmolnar3148 Szerintem nem mindegy, hogy egy belvárosi három szobás lakás esetében a gázért meg a villanyért együttesen fizetsz havonta idehaza 15 ezret, Romániában meg 50 ezret, a németeknél meg 180 ezret. Ha neked ez irreleváns, akkor te fizesd a többet.
@@zsoltgal601 Nem értesz! Átlagot kell nézni a megélhetésnél! Tudom, hogy a nyusnyuk többet fizetnek az energia szempontjából, és vannak olyan háztartások is, mint az enyém, hogy 0 forint gázszámlám van, pedig 150m2-s a házam a mellék épületek nélkül.
It is important for a better adaptation to learn the language, and this applies both to Romanians who go to Hungary and to Hungarians who come to Romania.
Legközelebb olyasmiről kellene videót csinálnod, amihez értesz is! Pl. illett volna az áfánál ugyanazokat összehasonlítani. Csak az igazság kedvéért: Magyarországon a tej áfája 5%, és nem 18. Ha tejterméket írtál volna, az valóban 18%. A könyv nálunk is 5 %, de a nagy különbség az általános kulcs miatt van. Egyébként 15 év után most nyáron voltam újra Erdélyben. Ami feltűnő volt, hogy az emberek anyagiasabbak lettek, de azt a fene nagy gazdagságot nem láttam. A multik őket is elárasztották és a fogyasztás láthatóan megnőtt.
Azt a fene nagy gazdagságot nem láttad, de azt a fene nagy különbséget sem, ami volt a két ország között 10-20 éve. Tekintve, hogy Magyaroszág deklaráltan Ausztriát szeretné beérni, ez az eredmény magyar részről szánalmas és csak egyre rosszabb lesz.
Nagyon szépn köszönjük, sok hasznos dolog van a videóban. Ha nincs ismerősöd Romániában, akkor nem tudod, hogy min 30 éve a romániai magyarok alkotják a magyaroszági munkásosztály min 70%-át, mert alacsonyak a nyugdíjak, eszerint: 1400 ron-t adnak a régen kereskedelemben dolgozóknak, 900 ron-t a mezőgazdaságban dolgozóknak, 2000 ron-t a régen mérnökként és középvezetőként dolgozóknak és pártok nyalós embereinek, ez a realitás. A neten azért vannak erről hazug infórmációk, mert Románia lakosságnának úgy kb 70%a nyugaton mosogat és öregasszonyok sggét mossa, mert Romániában alig vannak munkahelyek, de a politikusok szeretnék őket itthon tudni, nem nyugaton,mert alig van munkásosztály. Érdemes sokkal jobban tanulmányozni az adórendszert, s akkor sok mindent meg lehet érteni, ezt minden magyarországi érdektelen és flegma nevelésű bármilyen generációnak ajánlom, mert ők csak azt látják, hogy van pár élelmiszer ami Romániában olcsóbb és bunkón leflegmázzák a szokványos nép gazdasági nehézségeit.
Melyik országgal legyen a következő összehasonlító videó? ☺
Spanyolországgal pls!
Szerintem érdekes lenne japán országgal is az összehasonlítás. ❤❤❤
Magyar VS Lengyelország
Magyar vs Ausztria
Németország
Köszönjük szépen az elemzést! Baráti üdvözlet a Románoknak is! 🤝Kívánom, hogy mindkét nemzet békében és boldogságban élje az életét ebben a beteg világban.🫀
Doamne ajută! Amin! 🙏
Majd ha visszatérnek a magyar városok, megalkuvó barom.
A vilag nem beteg....csak hat manapsag többet tudunk.
@@ElekesLorant pedofilok, sorozatgyilkosok, korrupció mindenhol, az emberek segitségnyújtás helyett nekiállnak kamerázni, divat lett a másság a hagyományos régimódiság meg ciki, háborúk mindenfelé, a legtöbb ember élete arról szól hogy megrohad egy kizsákmányoló munkahelyen inkompetens hatalmaskodó főnökökkel éhbérért és örül ha a hó végéig kifutja a fizetés kajára, másutt meg konténerszám dobálják ki az ételt miközben az utcán gyerekek éheznek, az idősek levannak szarva, a kórházak iskolák szintén, herbál drogos zombi fiatalok szanaszét az utcán nulla jövőképpel a totális kilátástalanságban, a vallás kb már csak dísznek van, az isten a pénz lett, interneten kötöszködő emberek akik kommentekben élik ki a csalódottságukat, bánatukat bajukat azáltal hogy másokon vezetik le a feszültséget a névtelenség mögé bújva, a szórakozás a mások balhéja, megszégyenülése, kihasználása lett "showműsornak" címezve hogy az emberek addig se azon gondolkozzanak hogy lett ilyen szar az életük inkább nézik hogy másnak még szarabb és örülnek hogy legalább nem csak ők szerencsétlenek, védjük a környezetet azáltal hogy 50 forintért az emberek ölik egymást a kukáknál a visszaváltható palackokért, stbstb ...... csak pár dolgot írtam ami épp eszembe jutott 2 perc alatt és ez a világ nem beteg?! a középkorban voltak ilyn állapotok azóta sokkal többet tudunk a világról... és mire használjuk a tudást???! körülnézel kicsit , bekapcsolod a tv-t 5 percre és meglátod...és kurvára elszomorít hogy a gyerekemnek nem egy 20-30 évvel ezelőtt adatott meg hogy felnőhessen hanem most..egy ilyen világban ami a javulás jelét sem mutatja, és akkor még mi mindenől nem is tudunk amit nem mutatnak a tv-k ben, amiket a háttérben művelnek az emberek titokban,,,, nem véletlen az a mondás hogy boldog tudatlanság..
@@feherm
Jo hat ez nagyon peszimista felfogas. Ezt kb igy is lehet nezni: az eletelvaras nött az utolso 30 evben. ( okay H ban valamennyivel kevesebbet)
Ami manapsag Drog ( kabitoszer) regen a rosz palinka volt, vagy egy- egy zacsko ragaszto. A fiatal ember a Lap- top - al a kezeben ha tud valamit, fogja magat es elmegy Baliba, onnan ( süt a nap,lehet fürödni) könnyebb dolgozni. Arol ne is beszelve hogy hany embernek van gepkocsija.
Szoval minden relativ. Szerintem az EU polgarok, de altalaban az emberseg, nem elt soha sem olyan jol mint most.
Felicitări pentru acest videoclip! Sunteți o doamnă inteligentă și ați făcut un efort remarcabil ca să vă documentați, în condițiile în care nu vorbiți și limba română. Părerea mea este că suntem mai asemănători decât credem și sper să ne dezvoltăm împreună. Multă sănătate dumneavoastră și familiei dumneavoastră! :)
Apreciez cuvintele pozitive ,dar nu avem nimic în comun...special la mentalitate...latinii sunt total diferiți...
@@61.8- Nem latin, hanem balkáni...
@@kevhynaleks2631 Ja...a legrosszabb keverek...latin...balkan...ortodox...hidd el ismerem őket...
cum ai inteles ce a spus?
@@kevhynaleks2631 Si in Ardeal lumea e mai buna si mai simpla decat in Ungaria. In sudul Romaniei sunt influente turcesti si in est slave. Timpul le rezolva pe toate.
Nagyon büszke vagyok rád!
54 éves vagyok.
Nem sok olyan fiatalt tudok, aki ilyen kimért, szerény és jól tájékozott.
Nagy szükség van rátok.
Hajrá!!!!!
Ezt en is pont igy latom.
Kifejtene h mire van onnek erre 54 evesen szuksege?? Miben segit ez onnek?
Nagyon üditő látni, hogy a sok agyhalott tartalomgyártó mellett, vannak akik törekednek a minőségre. Köszi!
Köszönet a szép Magyar beszédert. Szép, szimpatikus, pkos, fiatal lány. És jó beszámoló.
Szia, én egy kivándorlás-bevándorlás statisztikával bővíteném az összehasonlítást, az sokat elmond arról, hogyan érzik magukat egy ország lakói, mennyire tartják élhetőenek a saját országukat. Jelenlegi videóra annyival reagálnáék, hogy pont ebben a két országban élek, vagyis megosztva, de több időt töltök Magyarországon, mivel magasabb életminőséget biztosít úgy is, hogy az élelmiszer többe kerül mint a másik országban.
pár hete román politikusok keseregtek, hogy kétharmad magyarországnyi román hagyta el a hazáját.
Szerintem a kivándorlást azért ne tekintsük túlzottan objektív mérőszámnak. Nem mindenhol olyan a mentalitás, hogy ha túl elégedetlen vagyok, akkor elköltözöm más országba. Az elégedetlenség mércéje is tipikusan mentalitás kérdése. Az utóbbi években pl. Magyarországon az ellenzéki politikusok teremtették meg azt a közhangulatot, hogy a csőd szélén állunk, és mennyien mennek el innen. Ezzel pedig növelték az elvándorlást, azt sugallva, hogy "más is elment, nem is olyan nagy dolog kiköltözni, sok barátod megtette". Én ezt látom.
Deși este un indicator bun, nu e tocmai relevant pentru calitatea vieții. De exemplu Polonia are o rată a emigrației mai mare decât Ungaria, dar calitatea vieții e superioară. Rate mari de emigrație au și Croația, Lituania, Letonia… Mulți emigranți pleacă din țară pentru a câștiga bani mai mulți dar au de gând să se întoarcă.
Aș putea spune de exemplu că rata suicidului (numărul de sinucideri la 100000 de locuitori) arată calitatea vieții, dar și acest lucru e la fel de fals, pentru că există mulți alți factori care determină asta.
Și în cazul emigrației sunt mulți factori. De exemplu ușurința cu care indivizii învață diverse limbi străine. Sau nivelul corupției. Ușurința cu care ai acces la servicii medicale de calitate. Etc.
6 Millionen Román van külföldön...azok hazaküldött pénze tartja stabilan a lejt es külkereskedelmi hiányt...
@@61.8- így igaz. És látszik is, hogy maximum a helyi igényeket kiszolgáló infrastruktúra az, ami fejlődik. Sok helyközi közút frissen van aszfaltozva, az pedig valljuk be, közérzet javítónak jó, de az üdvözüléshez édeskevés. A vasút továbbra is romokban, az autópályák igen megfontolt tempóban épülnek, pl Bukarest máig egyetlen országból, még az alig 70 km-re levő Bulgáriából sem érhető el autópályán. Tény, hogy a Kárpátok vonulata nagy kihívás, de hát kellett nekik Erdély! És Moldvába se vezet autópálya, meg Krajovába sem, pedig az nem nehéz terep.
Látni, hogy rengeteget dolgoztál vele, szuperül összeszedted! Köszi.
Igen ,biztos volt Romãniåba sokat
Ō mår csak tudja
Tendenciák, haladási és változás irányok. Hol tartott Magyarország illetve Románia 10, 20, 30 évvel ezelőtt és mit tudnak ahhoz mérten felmutatni most? Ki merre haladt, mekkora mértékben változott s milyen irányba? Honnan hova jutott a két ország? S ki merre folytatja tovább az útját a jövőt illetően, mire számíthat a két társadalom a következőkben?
Hogyha km autopàjára gondolsz tuto Mo 1
Így van.
Nem csak a pénz számít, de még jobban, hogy egy mocskos orbán féle autokráciában, vagy egy demokratikus Román társadalomban. A magyír egy hulladék nép, a többi csak süket duma, duma, duma....
A dolgok változnak, és a világ nem marad mindig ugyanaz. Talán hamarosan sok magyar fiatal költözik Erdélybe, hogy ott tanuljanak vagy jobb munkalehetőségekért. Kolozsvár a leggyorsabban növekvő gazdaságú város Romániában. Sajnos ez lett a legdrágább ingatlanokkal rendelkező város is.
@@ekesandras1481 igaz! Portugàlia olcsobb ming Cj
Köszönjük!
Jók a videóid! Számomra egy fontos dologra mutatott rá. Semi köze nincs annak ahhoz, hogy hol, és menyit keresek, és hogy mi menyibe kerül. Ahhoz, hogy jobb legyen az életem. Ahogyan a Bibliában is le van írva, "Az úr gondolatai, nem a mi gondolataink" és ez nagyon igaz! Válasszuk a menyei királyságot, és a többi ráadásként megjelenik az életünkben.
Az adókedvezménnyel tényleg sokan nem foglalkoznak , annyira alacsony . Viszont ami még kimaradt - Gyermeknevelési szabadság után (22hó) és ha elkezd dolgozni az anya akár 8,akar 4 órás munkaidőben igényelhető egy stimulens összeg havi szinten ami fizetés mellé jön amíg a gyerek 3 éves lesz ( 650lej /hó ) plusz létezik egyszeri gyereknevelesi összeg születés után , de polgármesteri hivatal által megszabott . Például Marosvásárhelyen élők esetében 2022ben 1000 lej volt egy egyszeri összeg , azóta nőtt . 😊 Így kiegészítés képpen írom , két gyerekes anyuka , Marosvásárhelyen elő .
S a pénzbeli dolgok mellett, számít a környezet , az hogy a család közel van , nyugodtabbak az emberek mert egyszerűbbek, finom házi készítésű ételeket ,italokat és süteményeket találunk minden rokonnál, megtermeljuk a saját húst, tojást és zöldséget , gyomolcsot, amit nem veszünk a szomszédból , persze van nehézség elég is ezek mellett . De mégis jobb itt 😊
@@GaborUjfalviOrsi köszönöm a kiegészítést Orsi!
Akkor ez olyan, mint Magyarországon a Gyed Extra 2000 lej/hó a gyerek 2 éves koráig.
@@GaborUjfalviOrsi Hat igen...agrargazdasag...vs.hightech......AI...
@@GaborUjfalviOrsiez Magyarországon is igy szokas, vidéken ugyanez a mentalitás.
Nagyon érdekes volt ez a videó. A minimálnyugdíj, ill. a szabadnapok száma (szabadság, ill. ünnepnap stb. együttes összege), valamint az álláskeresési járadék ill. annak folyósítási ideje szintén érdekes lett volna, ill. ha az egészségügynek van valami hatékonysági mutatója, az ugyancsak érdekes lenne. Arról nem is beszélve, miként alakultak mostanában. Az éves és pl. ötéves pénzromlás értéke szerintem nagyon fontos lett volna, de lehet, hogy csak az én figyelmemet kerülte el.
Minek, Romaniaban kb 4,8 milonyi ember dolgozik a versenyszférában , az Mo 4.6 hoz képest. 1,3 mil ember allami alkalmazott, míg kb 5 miliő nem dolgozik vagy beteg nyugdíjas/ speciális nyugdíjas. Egészségügyi statisztikák nem léteznek, has öl írogatnak jelenthetnek be dolgokat ahogy epp jol esik. Mindez Covid alatt derült ki , mikor lebuktak hogy nincs regiszter, emiatt nem tudjak meg azt sem megmondani epp hány rákos betegtol tagadjak meg a kezelést. Kb minden statisztika ilyen Romaniaban, igazából senki nem tudja mi a valós helyzet, meg azt se hogy hányan élnek az országban - papíron 19 mil, valóságban 15 milre becsulik. Mivel nincs lakcím nyilvántartás, sem tb nyilvántartás nincsenek adataik, es nem is fontos hogy legyen mivel a magasabb szám jobb hisz népesség aranyosan számolják az EUs pénzeket.
a minimálnyugdíjnak mi értelme van? A 2,6 millió nyugdíjasból alig kap annyit valaki... Ilyen erővel a 13. havi nyugdíj még fontosabb lenne, hiszen azt mindenki megkapja és nem lett beleszámolva
Anyám 38 év munka után kapott kézbe 138.000 Ft-ot. Az átlagot sajnos itt is úgy számolják, hogy vannak, akik kapnak 1 milliót (volt elnökök, vagy akik anno sokat kerestek, stb.), és utána húznak egy átlagot... ami a nyugdíjasok 80%-ára nézve nem reális. Gondoltam, ennyit hozzáfűzök. Ritka, hogy valaki azt az átlagot eléri; én olyan embert jelenleg nem ismerek, és itt nőttem fel Romániában.
Healthcare effectiveness has a pretty good indicator: life expectancy. It's even more valuable when comparing two systems of countries situated in very similar climate and conditions, such as ours. Hungary has an advantage in average life expectancy at birth over Romania. This advantage is very small (0.7 years) and is currently shrinking though, if the current trend continues, in about 5 years the two countries will be qvasi-equal in this indicator. Hungary's lowest point was in 1993, after which the average life expectancy has increased continuously (except for the year of the Covid crisis) and at a greater rate than the European average. For Romania, the lowest point was in 1997, after which it has increased continuously (except for the year of the Covid crisis) and also at a greater rate than the European average. This trend is in line with both the slow convergence towards the European average that both societies are experiencing, as well as to the fact that it took longer to kickstart the Romanian economy and society compared to all Central European countries, including Hungary, after the fall of communism. Still, as of now, Hungary has an advantage in healthcare effectiveness over Romania, although both countries have to up their game, as we have the 3rd and respectively 2nd worse healthcare outcomes in the EU.
@ we have unfortunately similar bad habits too ;-)
Nagyon klassz videó, köszönjük!
Minőségi videó csak gratulálni tudok hozzá látszik hogy rengeteget dolgoztál is készültél vele. Örülök hogy véletlenül belefutottam és minőségi tartalmat találtam a TH-cam-on
Nagyon kedves lany, Your face is similar to my friend Pitiu. That's a compliment! Keeping into a political perspective should note that after this month elections the top 3 parties agreed to make PM the same competent guy who developed Oradea Nagyvarad to the most beautiful city in Romanian. So lets compare it in 3 years. Greetings from Cluj Kolozsvar 🤗
Don’t believe his propaganda,Bolojan is quite a controversial figure in Bihor, he is long not the mayor of Nagyvarad. He did a good job in creating the outer road infrastructure, but what he did in terms of the renovations of the City center is highly argued, especially by the Hungarian community. So no, we are not too keen of having him as PM to be honest, he is just the usual bad.
@@katalinkozak9869 Și eu sunt ardelean, dar nu bihorean. Nu cred într-un Bolojan-Superman, dar cred într-un Bolojan care ar putea reduce numărul bugetarilor din România și, implicit, cheltuielile statului cu angajații din administrație.
@la asta se pricepe dansul, e strict la buget fara indoieli. Cu proiectele urbanistice sta mai prost. E un bun proiect manager strict la buget, timing, deliverabile, slab la calitate. E strict conservativ in acest sens cu focus total pe performanta si reglementare.
@@katalinkozak9869 Bolojan a atras fonduri europene de peste 1 miliard de euro. Mai tai-o ca macane.
Nagyon köszönjük a munkádat. Ügyes vagy csak így tovább...........
Mindene megvan Romániának. Természeti erőforrások olaj gáz tenger, termőföld,erdő stb.Ráadásul támogatják a nagyhatalmak.
Az lenne meglepő ha nem húznának el.
Minden természeti erőforrása megvan, amit tőlünk magyaroktól raboltak el.
Félreérted. Egyrészt Romániának azt a szintet elérni a természeti erőforrások és támogatások ellenére is közel 110 évig tartottt.
Másrészt nem Románia fejlődik gyorsan, hanem Magyarország romlik lefelé a balkáni szinthez.
Ezt mondom en is...mar reg elhuzhattak volna...de nincs meg a tudás hozza...olyan mint Venezuela...1mil. dollár olaj/fö a föld alatt de szuper szegénység van...
Mar nincs sok olaj, 100 év alatt ki termeltek ;-) Anit lehet mar eladtak kitermelésre, ez okozza azt hogy mi exportálunk pl villamosenergiát.
Az összes természetes erőforrásukak tőlünk bitorolják, azok Magyarország részei voltak ! -és ennek ellenére nem húztak el tőlünk.
Végre egy objektív gyűlölködés mentes összehasonlítás. Köszi
Ezt en is igy latom söt azt mondanam hogy objektiv ( tevedesböl) tudvan hogy a vilagon semmi sem objektiv.
Nagyon jó lett a videó te vagy a kedvencem így tovább soha ne hagyd abba a videózást várom a következő részt kellemes pihenést kívánok nektek❤😊☺️🤗
Korrekt & összeszedett anyag/videó. Köszi & így tovább!
Szia Karen. Nagyon érdekes videó volt. Van kedved a magyarlakta országokat is összehasonlítani pl. Szlovákia-Románia, Ukrajna stb? Mennyi a kisebbségben élők száma, milyenek a lehetőségeik? Hányan vándorolnak Magyarországra és ilyenek. ❤
Nagyon jó lett! Amivel én kibővÍteném az talán néhány fogyasztói árindex. Leginkább élelmiszer, lakhatás és (a gyerekneveléshez hozzákötve) oktatással kapcsolatos árindexet tennék bele az összehasonlÍtásba.
Szep video, gratulalok ehhez!👍👍👌👌
Szia!
Szlovéniáról még nem nagyon hallottam sehol összehasonlítást szívesen megnézném erről a témáról a videódat. Az eddigiek nagyon jók lettek.
Téma, utazási kedvezmények Magyarországon,ami más országban korlátozott számban van, család támogatás, fiataloknak adott támogatás 25 éves korig, nagycsaládosok autó vásárlási támogatás,13.nyugdij,
szia Karen, gratulálok a videóhoz, jó kis összehasonlítás lett. Tetszik, hogy a tényszerűség talaján próbálsz maradni, emiatt óriási respect irányodba, ez a mai világban igen ritka!
Talán a nyugdíjaknál érdemes a 13. havit beleszámolni, mert az minden évben van fixen illetve megemlíteni hogy nyugdíjprémium is járhat (ez a gazdaság teljesítményétől függ)
Illetve én javasolnám a családtámogatási résznél ha más nem megemlíteni a különféle támogatásokat (babaváró, csok stb) ilyen a világon nem nagyon van máshol tudtommal.
Az autópályák hossza lehet még egy érdekes téma, mert nem mindegy, hogy 3 óra alatt jutok el mondjuk Békéscsabára vagy 1,5 óra alatt. (A románoknál meg Erdélyből Bukarestbe) - ez befolyásolja az életminőséget. Egy oda-vissza útnál 3-4 óra plusz, amit nem a családdal tölt az ember, vagy nem kikapcsolódik, hanem zötykölődik úttalan-utakon :)
Szuper lett! Gratulálok❤
Another discrepancy found is between your Net salary in Romania and the actual net 2 months ago, which was not 4859 but 5223 Ron. This month is higher and by the new salary law issued few days ago, on Nov 15, the minimum and medium net salary from Jan 1st '25 will be 4100 Ron (825 Euro) and medium net at 6100 Ron (~1220 euro).
I always indicated the exact month of the comparison, which in the case of average salary was January of 2024, and not the salary from 2 months ago 😊
@@tkaren5 Ok :) In Romania there is the frenzy to reach the EU average and firstly they increase 10% each January and also a little almost monthly, based on market conditions. In some fields salaries are much higher, almost like in the west, but on Romanian living expenses.
@@ares1634there is a frenzy in Hungary too avg salary growth is min 10-15% yoy in the past 14 years with constant increase on Tax subsidies which increase the net salaries to some social groups ( those raising children, youngsters etc). Below 25 there is no Income tax at all. Many of these type of social subsidies are not listed my Karen, much due to their absence in international practice for comparison. In Hungary the taxing and subsidies scheme is very different from neighbouring countries. We have subsidies in literally everything : savings, real estate purchase, private pension, private healthcare, travel, culture, credit installment, schooling etc etc . We have direct one off aid for young married couple on home purchase, family vehicle, no rate credit, VAT of 5% for new built a etc , student credit system etc offered by government,this on top of the aid that local administration provide. Upto a avg utilities usage we have a government garantees low pricing, while everything above is price as per international prices. VAT is also progressive, as a general rule basic food items, medicine etc fall to a 5% VAT range, everything non basic to 18% or 27% . For private individuals there is no property tax, road tax etc as in Romania. The bottomline is , in Hungary if you are long term employed, married planning children and under 40, you can get a one off help of 50.000 for home purchase and tax savings everywhere of literally milions of HUF, so can start the family and hopefully increase your savings and investments for later. Instead of the consumption stimulators, here the long term wealth accumulation is encouraged. If you check the wealth and savings statistics in EU you will see that immediately. The two countries are on very different aproach of economy and social scheme strategy, one focussing on short term immediate benefits thru consumption, other is building on mid long term sustainability in growth, by cumulating national wealth.
@@ares1634 same in Hungary
@@Attila77 Good for you. I've mentioned what I'm aware of in Romania.
Karen , nagyon cuki vagy és Jó amit csinálsz , csak a kezed próbáld meg eltenni szem elől!
A fizetéseknél érdemes az adóéket nézni, mert abban tükröződik a munkáltató által fizetésre költhető összeg. Magyaroszágon a munkavállalótól levont 33,5%-on felül a munkáltatónak is be kell fizetnie további 13% szociális hozzájárulási adót, így a fizetésre költhető összegből 46,5%-ot von el az álllam (a valóságban ez kicsit több, inkább 48%, mert pl a személyei jövedelemadó is ezzel a 13%-al növelt összegből számítandó).
Romániában 2,25%-ot kell a munkáltatónak befizetnie tudtommal, így ott az elvonás mértéke 42,25%-47,25 között van, minimálbérnél kb. 38%.
Ha a minimálbérnél az adóéket nézzük, akkor az látszik, hogy nem csak a magyar bruttó alacsonyabb, hanem a magyar állam többet is von el 8,5%-al, ami szépen tükrözi a szociális érzékenységét pont a legkevesebbet kereső rétegnél.
th-cam.com/video/g1QRGGxTSI8/w-d-xo.html
Az SZJA-t az eredeti bruttó bérből számolják. Próbáld ki egy bérkalkulátorral vagy ha kapsz részletes papírt a béredről, akkor abban benne van.
Ezt a két százalékot meg nem egyszerűen össze kell adni. Ha valakire egy munkáltató 113 Ft-ot költ (100 Ft bér + 13 Ft az államnak) és a bérből még 33.5 Ft az államnak fizet, akkor ezt százalékosan úgy kell számolni, hogy a 46.5 Ft hány százaléka a 113 Ft-nak. Ez pedig kb. 41.2%.
Azért ilyen extra adók Romániában is vannak, túl meseszerű lenne azzal a 45% - kal megúszni. 😅Ami a videóban elhangzott az szerintem kimondottan csak a munkaválallóra volt kiélezve. A legtöbb cégnek Romániában 16% a profitadó és 1% ha kisvállalkozás, pl egy kicsi utcasarki borbély vagy piacon egy standnál a zöldséges eladó kisvállalkozó, de az már nagyon le van limitálva nem csak azáltal, hogy nem érhet el egy bizonyos bevetételt, de aktivitásban is sok mindent nem csinálhat amit egy 16%-ot fizető igen. Szóval a legtöbb cég csak a 16% profitadó kifizetése után tudja a munkavállalót kifizetni, amiből ugye 45% az államé. És ha mondjuk marad a cégben pénz és azt ki szeretnéd venni tulajdonosként (nem mint fizetést), akkor egyrészt 3-4 havonta veheted csak ki, nem akkor amikor te szeretnéd, de + 8% osztalékadót kell rá újra fizetni (ami jobb mint a 45%, de csak az adminisztrátor csinálhat ilyet és ezért nem jár se biztosítás, se nyugdíj). Persze minderre rájönnek a tranzakciók és átváltások utáni költségek amiket a bank von le, de ez biztos megvan Magyarországon is. Adók szempontjából sehogy se jobb itt a helyzet, DE (nagy DE) egyszemélyes cégként azért vannak legális huncutságok az adók csökkentésére.
hát ezt rosszul tudod. az szja-t a bruttó bérből számitják,nem pedig a munkáltatói járulékkal növelt részből. persze nem mindenkinek,mert ugye gyerekeseknek plusz lejön még a családi adókedvezmény az szja-ból. egyébként meg aki többet keres,többet is adózik,pont ez a lényege a % számításnak.
Ez csak a munkavállalokra vonatkozik ez az összehasonlitás. Romániában is van extra adó amit a munkáltatónak be kell fizetnie az állam fele.
Szerintem azzal is kéne foglalkozz, hogy mennyire szeretnek ott élni emberek. Kérdezhetnél olyanokat, qkik romániában élnek, de magyarok. Én például erdélyben lakom, és szeretem, mert szél meg minden, de ahogyan a románok beszélnek a magyarokkal játszótereken, az szörnyű. Addig jó, amíg a gyerek nem érti meg.
Kedves Karen! Pár téma, ami első blikre nekem eszembe jutott: 1. Közlekedés: balesetek/halálos kimenetelű balesetek száma x lakosra vetítve. Ez mutatná a közlekedési morált. Ehhez kapcsolódva autó vásárlás/fenntartás: milyen adó mennyibe kerül - mert ezt szinte mindenki használ. Üzemanyag ára. 2. Lakhatás: albérlet ára, új lakás ill. használt lakás négyzetméter ára. Reszi. 3. Egészségügy: x lakosra mennyi orvos jut, várólista átlagos ideje, magánorvosi rendelőbe mit mennyiért lehet igénybe venni. De akár egy szemüveg elkészítése mennyibe kerül. További jó munkát!
Majd ha Karen alapít egy kutató intézetet legalább 30 alkalmazzottal.
Megnyugtatom Uram, a magyarorszagi, mondjuk úgy hogy ,,magyar " közlekedési morálnál nincs rosszabb a világon.
Szia, nagyon jó ez az összegzés, és reálisak a számok, viszont ami nem került említésre, és szerintem érdemes ezzel foglalkozni: Jelenleg az anya amikor visszamegy dolgozni, a gyerek 2 éves születésnapja elött, 3 éves korig a fizetése mellé jár 600 lej. Ezen felül, mi kaptunk (2021-ben) egy egyszeri összeget a gyerek születésekor: 1000 lej támogatást (itt sajnos nem tudom, hogy ez a városhoz köthető, vagy országos szinten jár). Továbbá az iskolákban is van segély azoknak a gyerekeknek, vagy családoknak, ahol a szülők össz keresetét leosztva nincs meg egy adott összeg/fő a családban, ők kapnak tanszereket.
Varad, Arad, Temesvár, Kolozsvár, Brassó Bukarest a motor !
Bukarest.
Nagyon ügyesen összefoglaltál mindent,gratulálok !!!
Akik pedig beléd kötnek ,küld hozzám ,szia.
@@68habel
Sajnos igen sokkan vannak. H egy nagyon zarkozott es önzö tarsadallom.
A nyugdíjaknál a 13. havi nyugdíjat vajon beleszámoltad az átlagba?
Bună întrebare! În România nu avem această a 13-a pensie.
Romaniaban jelenleg kb.5 millio nyugdijas el. A romaniai atlagnyugdij nem tudom hogy jott ki(3800 lej), mert ha jol tudom 2 millio nyugdijasnak nagyon alacsony a nyugdija(2200 lej) az iden vegrehajtott nyugdijemelessel.
A videoban az elelmiszerarak sem realisak, pld.a tejtermekek ara egy ev alatt duplajara emelkedett, de a kenyer es pekaru szinten, de a gyogyszerarak is. Lehetne sorolni, de minek?
@@rozaliakinda7673 ....az átlag a szűkebb családunkban úgy jön ki, hogy ketten "minimál"-nyugdíjasok, valami 1300 lej körüli összeggel, harmadik "nyugdíjasom", iparban ledolgozott évei miatt (egy OKJ után almérnök"szerű" melósként) kb 7000 lejes nyugdíjat kap, annyit, amennyit én egyetemen, adjunktusként, doktorival sem... :P (így az átlag 3200 nálunk, de persze ez csak 3 "mintavételi" pontból elég erős állítás...és ebben nincs se egy rendőr, se egy politikus, se egy katona, ami nagyon "felfelé" húzná a családi nyugdíjkasszát és húzza az országos átlagot)...de simán elhihető szerintem ez az átlag...
Van akiknek csak 1200 lej körül van a nyugdíjuk
, Szia, Egyet értek, az én anyukámnak 1280 lej a nyugdíja , 24 évet dolgozott a mezőgazdaságban, vissza emlékezve reggel 6 órától este 9 óráig dolgozott, ebből egy részt a határon, aztán pedig itthon az állatokkal, ugyanúgy házi munka és plusz a kert, vasárnap volt csak pihenés, soha nem volt nyaralni, most sokkal könnyebb az élet mégsem elégedett az emberiség
Nagyon tetszenek ezek az összehasonlítós videók. Remélem Ausztriára is sor kerül. És az Észak-Koreáshoz hasonló témájú videókat is szívesen néznék még az előadásodban😊 esetleg egy olyan szempont, hogy hol mennyit kell dolgozni egy saját lakásért
Egy Erdélyi város sokkal jobb mutatókat produkált volna mint Bukarest ! Szatmárnémetiben például nagyon jó a levegő minősége !
Levegö??? mi van az iparral ...az termel bert es közpenzt
@@61.8- A levegő minőségéröl volt sző az egyik pontban ,arra válaszoltam , nálunk van az egyik leg jobb minőségű levegő a megye székhelyeken .Persze fontos az ipar de az életminőség szempontjából szerintem szintén fontos tényező a levegő minősége..
@@ivanistvannapalcov2523 Satu-Mare is a village compared to Bucharest so it's normal to have better air quality.
@@Zdamaneta Bukarest stresszes, zajos város. Csak akkor mész oda, ha nagyon jó állást kínálnak. És még akkor sem maradsz örökké. A legtöbb erdélyi soha nem akarna ott élni.
Magyarországon is vannak kisebb városok, ahol sokkal jobb a levegő, mint Budapesten..
Nagyon jó videó lett, csak így tovább!
Megélhetéshez tartozik szerintem az energia árak.: benzin, gáz, áram? Szupi videó lett . Köszi
Igen...ott van gaz es köolaj de minden dragabb...
@@61.8- Hol? Az üzemanyag/benzin Magyarországon drágább, Romániához képest...az utóbbi egy évben olyan 25-40-50 forinttal...
@@raptorus1984 az afa miatt...ha van saját olajam akkor fele aron kinalom..de ott az OMV tulajdon...ök diktálnak...a legnagyobb baromság mikor 1€-ert eladod az energiaipart....ez romania...
Ezek a nagyon jó videók, köszi!
Léci, léci a medián keresetett is vedd be a listádba.
Köszönet!
A Median az tenyleg kellene.
De hat az szerintem nem anyira fontos mutato!! A GDP/ fö , allamadosag, inflacio...kevesbe a nyugdij, meg a gyermektamogatas....Es meg valami ami nagyon zavar: a keleteuropai orszagok ( de nem csak ök, habar H ezt mestersegesen csinalja) joforman meg vannak szokva a szubvenciokkal (akar egy alkoholista) . Ez nem mehet igy tovabb, kb 7- 8 orszag tartja fönt a többi 19- 20. Es most ha veletlenül jobb kormany ( kb. Orban - tipusu) kerül D ben vagy F ben a hatalomra, akkor ezt az EU veget jelentene.
Nagyon jó a videó! Köszönjük!
Okés, hogy mennyi a fizu, támogatás. De a fontos kérdés, hogy mennyit ér az adott fizetőeszköz. Hiába van átlagban havi 400e-450eFT fizetésem(adó levonása után, de még nincs benne semmi egyéb költségem.), ha minden drága. Az élelmiszer, szolgáltatások..
Mit mondjak...nálunk Romániában nagyon jó az életszinvonal...aki nem hiszi, költözzék csak ide!!! Mult noroc!!!😂😂😂
ha költözni akarnék, akkor inkább nyugatra mennék. de nem akarok. mert amíg itt vagyok, addig legalább azt a két lábnyomnyi anyaföldet nem tudja ellopni a fölcsuti horda, amin éppen állok.
Köszönet a munkádért. 😊
Jó lett a videó. Én még a rezsiköltségeket is belevenném🙂
benne van szerintem a megélhetési részben. De csak tippelem, hogy benne van :) Logikusan benne kéne lenni :)
Nagyon jó kis útmutatást adnak ezek a videók. Esetleg csinálhatnál egy összehasonlítást Ausztriával is.
Tök jó videó. Köszi.🎉
Dragilor îmi este dor de săpunul Amo din anii 70 ,comparația dintre două state nu depinde decit de performanta administratiei ,modestia și inteligenta politicienilor,iar urletele că eu sînt mai frumos,mai deștept și cu picioare mai lungi sînt penibile ,eu mă simt bine cind dau de maghiari în România,sînt altceva ,așa cum și în Ungaria am dat de maghiari cu nume de familie românesc dar care pierduseră limba română,marea problemă a ambelor popoare este că ne prăbușim demografic ,așa că Versailles și Trianon devin ireale și mă întreb cine o să populeze Panonia și Carpații peste un veac.
Srilankezii, pakistanezii...
"comparația dintre două state nu depinde decit de performanta administratiei ,modestia și inteligenta politicienilor"...total fals....Industria este motorul bunăstării ...industria e făcut de ingineri și meseriași ...fără industrie și producție nu funcționează nimik...lecție elementară ptr. toți.
@@61.8- Să spunem ”economia”, poate e mai bine. Există state cu economii puternice, dar cu o industrie slab dezvoltată. Acestea se bazează pe alte sectoare economice, cum ar fi finanțele, turismul, comerțul sau resursele naturale, pentru a-și susține PIB-ul ridicat. Luxemburg se bazează pe serviciile financiare (bănci, fonduri de investiții), Elveția pe servicii financiare, turism și comerț (și industrie, dar în sectoare de nișă, respectiv farmaceutică și dispozitive de precizie), Singapore este un hub global pentru comerț, transport și finanțe, cu industrie modestă ca participație la PIB, axată pe tehnologie avansată și petrochimie.
@@61.8- În Singapore ponderea industriei la PIB e de 20%. Poate și mai reprezentative pentru speță ar fi Quatar și Bahamas, dar nu mai detaliez.
Szuper! Verseny az utolsó előtti helyért.
Hanyszor mondjam , ez nem verseny. Egy jol kieszelt összehasonlitas. A politikusok provokaltak ki.
Magyar ajkúként nem tudtam Romániában érvényesülni, ezért márciusban kiköltöztem Magyarországra, háromszor annyit keresek.
Mindkét oldalt látva kijelenthetem, hogy jobb itt.
Támogatom az ilyesmit! Jöjjön Magyarhonba minden magyar, majd rájuk rokkan az állam..
@@belagergely1275mert rokkana ha epp eltartja azt ;-)
nagyon jó szakmád lehet :D
@@big_bear8851 Óriási előnybe helyez, amikor ki tudsz teljesedni az anyanyelveden. Egy kis kommunikációs készséggel sok kapu kinyílik előtted. Erdélyben sajnos nem ez a helyzet, kevés cég van ahol boldogulni lehet román tudás nélkül.
Beszélsz itt hülyeséget.kiköltöztem Ausztriába és 3x annyit keresek mint te😂
Köszi a videót ! Nekem és a páromnak is nagyon tetszett ! Örülünk hogy objektívan próbálod szemlélni a témát ÉS tényleg nagyon érdekes ! Ha már kérted lenne ötletünk a további szempontok figyelembe vételéhez ! Az oktatási támogatások nagyban befolyásolják az állampolgár anyagi lehetőségeit és az oktatási költségek, Illetve a közbiztonság mellett ki lehetne emelni a terrorcselekmények számait igen érdkees adatok lennének MIVEL a turisztikai ügynökségek SEM veszik figyelmbe, pedig meghatározza közbiztonságot! Az egészségügyi támogatások is érdekes szempont lenne, ezen felül a idős otthonok támogatása is HISZEN sokan szenvednek otthon egyedül a kis nyugdíjukból !
Nagyon köszönöm a videót, nagyon jó lett! Külön köszönöm, hogy a nettó fizetéseket hasonlítottad össze. 👌 A következő lehetne Ausztria, lássuk hová jutunk 2030-ra.. 😁😎
danke ,igen legy Ausztria az az Östreich!--_______----------______________---------------______________
2030 - ra? Talán 2130 - ra.
@@012abc Látom nem ment át az irónia.. 🤨 Egyébként sosem a megfejtés, ha már írtál egy dátumot.
Szia, gratulálok a video, én még beszurnám, hogy hány féle adó van a két országban. De máskülömben tökéletes, nagyon köszönjük az összehasonlítást. ❤
Számomra meglepőek ezek a számok. Magyarország talán még mindig jobban áll egy kicsit, de Románia hatalmas fejlődésen ment át az elmúlt 10 évben. Már nem az a balkáni ország ami a magyarok és általában a nyugati emberek fejében él
Ez igy igaz. Csak hat a tendencia mindig az hogy altalaban H inkabb AT val szeretne " versenyezni" ( le van maradva) es a romanok mentalitasuk szerint eleg hogy ha H utolertek. Akar a fociba is . Nem baj hogy ha nem sikerült a selejtezö ( csoport 1, vagy 2 hely) csak H elött legyünk.
Nem áll jobban.: th-cam.com/video/g1QRGGxTSI8/w-d-xo.html
Azokkal az ásványi kincsekkel, amivel Románia rendelkezik, nagyon gyenge az a fejlődés, amit mutat. Olaj, gáz, vas, só, nemesfémek....
Fantasztikus video. Köszönjük a kutató munkát. Mint Angliában élő magyarok akik épp a gyerekvállalás elött állunk szerintem érdekes lenne egy Anglia Magyarorszag. Én azt tapasztalom hogy Niagara méretü szakadék van a kettő között.
Gratulálok! Ügyes és okos lány vagy! Bár az iskolai végzettségedet nem ismerem. További sok sikert!
az internet vilagaban ha valakit erdekel valami dr. szintű tudást szerezhet ...papir nélkül...
@@61.8- a papírt az ecserin meglehet hozzá venni.
Köszönöm ezt az ellemzést, de kimaradt belőle( amit észrevettem) az özvegységi nyugdíj. Itt Romániában ez eddig nem létezik, ami sok egyedül maradt özvegynek bizony nehézséget okoz.
Yes there is, ''pensie de urmas''
Garantált bérminimumről nem halottál? Sokkal több embert érint, mint a minimálbér!
Köszi a videót Karen!
Engem nagyon érdekelne egy Magyarország vs Oroszország összehasonlítás!
Oroszországban kánaán van. Az egyszerűen egy paradicsom. Nem is értem, az ukránok miért nem kérnek belőle!
Russia = WC
Gyed hozzászólás: az anyuka és apuka bármikor cserélhetnek is. Ha az anya visszamenne dolgozni 2 hónap után 22 hónapot is maradhat az apuka a gyerekkel Romániában (ami nem gyakran fordul elő, de szerintem szuper, hogy van erre lehetőség)
A román határ mellett lakom, még emlékszem a 70-es években, amikor ott a boltok polcai üresek voltak, úgy hordtunk át minden félét, hogy az ismerőseink éhen ne haljanak. Arra is emlékszem, hogy a lei szinte értéktelen volt a 90-es években. Ma a lej egyre többet ér a forinthoz képest. Néhány éve még onnan jártak át Magyarországra bevásárolni, ma fordítva van, mi megyünk oda. Sokan már a határ túlsó oldalán dolgoznak. A trend azt mutatja, hogy le fogunk maradni.
Mindez azért van mert a lej mesterségesen van stabilan tartva...majd jönni fog az igazság pillanata...
@@61.8- Kár hogy a forintot senki sem tartja stabilan.
@@zoltanpadi9908 valszeg fideszes
Járok át, nem olcsóbb igazabol semmi, csak az olcsóbb, ami nagyon alja kategória, szal mindegy.
@@61.8- ai putea să îți ții respirația până atunci...
Érdekes lenne összehasonlítani az üzemanyag, villamos energia és gáz árakat is, talán ez könnyebb lenne mint egyes élelmiszerek árának összehasonlítása. Különben gratulálok a videóhoz. Értem a román nyelvű kommentárokat is, ezek is elismerőek.
ahoz képest hogy ott mindkettő van saját termelés ...megis dragabb minden... a legjobb az hogy a privatizáció idejen az egész energiaipart eladtak az OMV es másoknak ...azok diktálják az árakat...ennyire üzleti ananalfabetak ...
Nálunk Svédországban a gyerek 1 évesen kezdte az ovit. Először ketelkedtünk hogy jó lesz-e, de igen. Abszolút jó. Mindenhol ezt kéne bevezetni most így látom. Jól érzi magát mert gyerekek között van, az 1 és 2 evesek együtt igy sokat tanulnak a kicsik. 2 éves korára szobatiszta lett mert az oviban megtanulta. Anyanyelve a svéd lett mert az oviban nagyon hamar megtanulta a nyelvet. Illetve a gyerekek fele csak angolul (szüleik is) beszelnek így az angolt is anyanyelvi szinten. A magyar az már neccesebb volt, 4 evesen kezte csak gagyogni de most 5 evesen már beszéli. A saját kérésér csak delutan 16:30-kor van felvéve mert imád ott lenni. Még így is ott akarna lenni de hát akkor meg már tenyleg alig látnák, reggel 6:30 óta ott van. Amúgy 4 évesen már tudta az ABC-t most 5 évesen már ír és olvas, most az összeadást tanulják. Le a kalappal nagyon elégedett vagyok. Hirtelen csak ennyi jutott eszembe arról amit mondtál 2:30-nál hogy valakinél már 1 évesen intézménybe kell adni a gyereket. 😅
A svéd ovihoz sosem lesz elég intelligens a magyar környezet. Ott tudomásul veszik, hogy a gyerekek minden légúti betegségen átesnek, ameddig nem lázasak, addig nem kell otthon maradniuk. Minden nap kint vannak, télen is, amennyit csak lehet, és nem egy szobában kushadnak egész nap. Bárki lehet óvónő, csak tudjon svédül és szeresse a gyerekeket.
Itthon ha elköhinti magát a gyerek, azonnal haza kell vinni az oviból, és csak orvosi igazolással mehet újra oda. Minden gyerekhez értő óvónőre jut vagy öt, aki a gyerekeket utálja a legjobban a világon na meg a hatodik óvónőt, akivel a mondatot kezdtem. Rémálom baz+.
Az 1ev a csaladi kotodes szempontjabol necces, de hat ebben a skandinavok koztudottan lazabbak, nem igenylik. Rengeteg tanulmany kimutatta h mennyire alapveto fontossagu a gyermeknek a szulovel toltott elso 3ev. Minel tobbet tud otthon lenni annal jobb.
Bolcsodeben lattam rendszeresen csoporttars fel-1eves gyereket es nagyon szantam szegenyt.
Gondolj bele a szulo kimarad rengeteg feklodesi merfoldkobol, felallas, jaras, elso szo, stb.
@@prompt4196Értem. Nálunk egyébként az oviban megvan a séma. Reggel 6:30- tól 18:30 van nyitva, max addig lehet ott a gyerek. Tehát 12 órát van nyitva de minden óvónő 6 órát dolgozik egy nap így váltogatja egymást a délelőttös meg a délutános. De minden csoportban van 1 óvónő aki 12 órában ott van de ő akkor másnap nem jön, hanem valaki más lesz az az napi 12 órás.
Szóval reggel 7:30 elött szabad foglalkozás, majd reggeli 8:00-ig. Aztán kimenetel. Tízórai 9:30 felé bemennek és tízórai. Ez után jelenleg számok tanulása van, most játékosan az összeadast tanulják de csak 1-től 10-ig. Ez minden második nap van, minden másik napon pedig egy könyvből tanulnak. Pár napja például gyurmából kellett megepíteni az általuk elkepzelt könyvből olvasott törtenetet. Tavaly a betűket tanulták meg 3 betűs szavak elolvasasát. Akkor is volt egy másik könyv, Magyarországon is van az, agraffaló a címe. Tavaly is nagy és most is nagy csoportos a lányom 5 évesen, minden csoport 2 éves. Az iskola pedig egy évvel előbb, 6 évesen kezdődik bár az csak egy 0. Előkészítő.
Szóval aztán 11:30-tól ebéd majd alvás 13:30-ig. Aztán kintlét, játszás az udvaron, 14:00-kor kis falatozás, 16:30-kor megint kaja. Így néz ki egy nap.
Hat igen...ottt nem volt hasboru es 50 ev komunizmus...
@@prompt4196 hjuuuujjj...ezzel a "második köhhintésnél már hívjuk a szülőket" attitűdtől falra tudok mászni én is...gyerekkoromban én is arra emlékszem, hogyha kettőt köhhentettünk, vagy egy kicsit taknyoltunk, nem voltunk már rögtön kitiltva/hazaküldve (apa-anya dolgozik, egyikük ráadásul 40 km-re....mobil se nagyon volt, hogy előássák valamelyiked de. 11.23-kor :P )...a láz volt kb. az a szint, amikor szülő-óvónő konszenzussal nem mentünk bölcsibe-oviba... :O
Sajnos nem tudtam elolvasni az osszes hozzaszolast igy lehet ezt mar valaki emlitette, annyival egeszitenem ki,hogy a GYED-nel Romaniabian a nok a 85%-at kapjak a netto fizetesukbol az utolso 24honapbol ,ledolgozott 12 honap atlag fizetesebol.Nagyon jo video lett Gratulalok 😊
"Aki embernek hitvány,
Magyarnak is alkalmatlan.”
Tamási Áron
akkor nagyon sok fidesz-magyar nem magyar.
@@miklosrez3032
Tiszásokról már nem is beszélve
@@FerencNagy-g6m ti fideszesek jól kisajátítottátok a kokárdát, Erdélyt, minden nemzeti jelképet, s létrehoztatok egy melldöngető nemzethy tudatot. Nemcsak szétlopta, hanem el is lopta a hazát a fidesz. És látom, ez neked tetszik.
A moszkovita komcsi-fascsi az igazi magyar, akibe pedig szorult némi értelem, az a hazaáruló nem magyar. 🤡
ez h kapcsolodik a témához???
Nagyon jópofa. Csak így tovább!
Magyarorszagon szuperbruttoval szamolj. Valojaban 41.15% adot vonnak abbol amibe a munkaadonak kerulunk. Kalkulatorral lathatod, hogy pl 400ezer brutto a munkaltatonak 452-be kerul, amibol a dolgozo alap esetben 266ot kap a kezebe.
Tehat a dolgozo 266-ot kap, az allam pedig 186-ot.
9:38 itt azt szeretném kérdezni, hogy a román verzióban Anyuka és Apuka egyszerre is elmehet GYES-re vagy külön szabad csak?
Pénzügyi életem nagyot változott, amikor Romániában találkoztam egy régi barátommal, aki megismertetett a kereskedéssel és a befektetéssel. Elkezdtem olyan eszközökbe fektetni, amelyekből havi passzív jövedelmem van, és most az 5 célomból 4-et kaptam. Csak reméljük, hogy valakit arra biztat, hogy nem számít, ha jelenleg nincs tudása, életkorától függetlenül Mától elkezdheti a BEFEKTETÉS és megváltoztatni a jövőjét! A pénzügyi piacba való befektetés nagyszerű döntés, amit Mihaela Silvia Otil-lal hoztam.;}✓✓✓
Örülök, hogy felhívtad Mihaela Silvia Otil-t, nagyon csodálom! Az, ahogyan elképzeltem a sikerét, olyan hatásos lecke mindenki számára, nem csak a Busniess-ben, hanem a való életben is. . Befektetek (DCA-t csinálok, heti 8000 EUR-t keresek) a kriptopiacon. Örülök a fejlődésemnek
Ez a kripto a jövő, nagyon jól, és én befektetek a btc-be, mert az időn és a földön kívül semminek sincs valódi értéke. Ha holnap egész Európában háború lesz, ki fog nyerni? Kriptobefektetők btc-vel a főkönyvben, vagy olyanok, akiknek van földje a világ által elfeledett helyen, hol teheti meg, amire szüksége van?
Helló. van egy problémám. Van egy kriptobetétem, és valóban segítségre van szükségem, hogy kereskedhessek az alapokkal. Nem tudom kit hívjak! Csak útbaigazítást akartam kapni. Tud valaki segíteni? Előre is köszönöm 👋
Ha személyi edzőt fontolgat, az első néhány alkalom alkalmával mindenképpen ajánlott személyes konzultációt tartani. Néhány hónap edzés után folytathatod a tanultakat😊 Olyan stratégiákat használok, amik jók. a legjobb Mihaela Silvia Otiltól
A Telegramon aktív... ;(🚀
❤Nagyon jó Video. ❤
Kíváncsi lennék egy Magyarország Németország Ausztria összevetést is. 🤔
Te-ar apuca plânsul!
A legfontosabb szempont az, hogy Romániának mintha mostanában javulnának a legfontosabb mutatói... Ellentétben velünk.
A mieink romlanak és trükkök százaival hitetik el a legszegényebbekkel, hogy itt minden rendben van. Ha meg valami mégsem oké, akkor arról mindenki tehet, csak a 14 éve 2/3-dal kormányzó párt nem
Románia nagy barátja lett Brüsszelnek és ezeket a mutatókat Brüsszelben állapítják meg. Lengyelország is hirtelen jogállam lett, amint Brüsszelnek kedves kormánya lett. Ez így működik - ennyit a mutatókról...
@@Vahur10 Pontosan. Az Eurostat szerint a román fogyasztás magasabb, mint a régióban bárhol, azonos Spanyolországgal. Ez az a statisztika, amit a románok sem hisznek el, és egyértelműen statisztikai hibáról vagy manipulációról van szó, Hiszen mindegyik országban mást számítanak be a fogyasztás kategóriába, van ahol a rezsi is fogyasztás - ami ugye nonszensz. A korrekció egyébként úton van, érdekes lesz majd mikor megismerjük a valós román statisztikai adatokat....
tudnod kellene ,hogy Románia sokkal jobb lehetőségei vannak...mar 20 éve is előttünk kellene lenniük de nem megy... mert latinok...csalnak...lopnak...hazudnak...
@@Vahur10 Annál köpönyegforgatóbb mint a Roman ...nem létezik...penzert napi 3x megtagadja magát...primitiv népség...ismerem őket...a magyarok is az anyag rabjai ...de o románok mindent visznek...
Hey! This was interesting. It's be fun to see a similar video of comparing Hungary to California specifically. Well, that's where I live :)😅
Egy fontos dolog szerintem kimaradt: Egy havi (vagy akár évi) fizetésből mennyi terméket- szolgáltatást lehet megvásárolni. Ez nagyon fontos adat hisz itt nem csak a bér de az árszínvonal is számításba kerül. Úgy tudom hogy a románok egy éve ebben beelőztek minket. Érdekesség: Gyermekkoromban a felnőttek "szőrös talpúaknak" nevezték a románokat és lenézték...Amikor katona voltam (22 éves) elhűlve néztük a tv-t, hogy üresek a polcok, 20W-os izzókat csavarnak be a foglalatba, este 11 órakor leáll a tv közvetítés és városokban leállítják az áramszolgáltatást...-stb, stb... 40 éves koromban párszor kelet Bulgáriába utaztam végig Románián keresztül és azt tapasztaltam hogy mindenütt utak, hidak, viaduktok épülnek, mindenütt építkezést-fejlesztést tapasztaltam...Akkor azt mondtam ha ez így megy tovább akkor 20 év múlva a románok jobban fognak élni mint mi. Ma 62 vagyok......
Hát,ezt is megélted,megéltük...
Paradoxal, avem aceleași picioare păroase! :)) Dar îmi place și pielea ta fină, nu te jena! :P
aha és fele annyi autópályájuk van.... ami épül, az is csigalassúsággal
@@Attila77 Ön valószínűleg semmit sem értett meg abból amit írtam. De: Nem az autópályákról írtam hanem hogy általánosan látható volt a fejlődés- építkezés. Egyébként a néhány utazásom alkalmával sztráda építést egyáltalán nem láttam! Az elmaradásuk hazánkhoz képest akkora volt, hogy a normál aszfaltos utak építésére kellett hogy összpontosítsanak... Azonban megnéztem a neten az adatokat és ezt láttam: 2005-ben 228 km autópályájuk volt ami gyakorlatilag nulla, most 949 km ami nagyon kevés, azonban az látszódik hogy ezt is bő négyszeresére növelték az általános út építések mellett...
Tudod mi az ami nem mérhető csak érzékelhető ? Az átlag román mintha elégedettebb lenne az életével mint az átlag magyar. Lehet ,hogy ez annak köszönhető ,hogy ti úgy indultatok ,hogy utóléritek Ausztriát, most meg rá kell döbbenjetek ,hogy az üres polcos ,20 Wattos sötétségben lévő románok érnek benneteket utól. A románok ezt dicsőségnek élik meg....
wow!🥰 #greatjob considering also that can be subtitle translated, and my problem is, who am I votting for on Sunday 😉
Domnule/ Doamnä eu mä uit intoteauno cu un ochi cätre est. Personal träiesc in vest, si estul are o oarecare asemänare in gindire. Din Berlin pinä la Sofia. Intr- un cuvint , sigur cu unele decalaleje: mai nationalisti. Nu inteleg cä trebuie sä transfereze mai multe drepturi in UE.
In ceea ce priveste Romänia: cam sinteti in aceastä privintä, de toatä minunea. Trebuie sä vä luptati ca in sfirsit sä aveti un guvern pentru cel putin o legislatie. ( nu ca in Italia) Impärtirea puterii trebuie mai bine definitä ( atributiuniiile presedintelui de ex) , executivul, legislativul, dar mai ales judicativul trebuie sä functioneze mai bine.
O analogie: in Germania guvernele au o anumitä limitä la datorii, si dacä cuiva nu-i place ( ex alt partid) merge la curtea constitutionalä. In tärile mici ( H de ex ) se rezolvä deseori cu o convorbire telefonicä ( ex Orban sau Kaczinszki), ceea ce e cam dubios.
„Magyar az, akinek fáj Trianon” - Illyés Gyula.
magyar az, aki a jövőbe néz, tanul a múlt hibáiból, s úgy, hogy közben szereti a hazáját, s a trikolor megdobogtatja a szívét.
Ha jol ertem, Matyas kiraly (es meg megannyi magyar uralkodo) igazabol nem is volt magyar...
@@snaXaminator a XIX-ik századig nem volt téma, hogy ki milyen nemzetiségű volt. Az Árpádok férfi ági kihalása után jöttek nápolyi Anjou uralkodók, Luxemburgi Zsigmond, a lengyel Jagelló Ulászló, a félig román Hunyadiak, majd a Habsburgok. És a Habsburgok ősi fészke Svájcban van. A közös bennük viszont, hogy mindegyik uralkodóban csörgedezik Árpád vér a női ágon. Egyedül Hunyadi János volt kivétel, de ő csak kormányzó volt, nem király. De mi is adtunk Báthory személyében uralkodót a lengyel litván uniónak.
@@snaXaminator
Nem nem érted jól mert ők előbb voltak uralkodók trianon utánuk következett de ezt megszoktuk már a liberális gondolkodóktól
@@FerencNagy-g6m
Ő nem érti jól, te meg összekeverted a liberálist a rosszindulatú seggfejjel.
A brutto vagy netto fizetès 85 %-a? Van olyan orszàg ahol bruttò ezèrt kèrdezem
PS Air quality index is helpful but first should compare cities' GDP. Today's Bucharest's GDP is at 108,7 bil euro, almost half of entire Hungary's GDP - 228 bil. If only merged interconnected periphery towns around would get to 1811 sq km (London's 1706 sq km) and a GDP of more than half of Hungary's today. By 2040 is also expected to spread south and become Danubian.
Bucharest GDP is nothing to do with Bucharest itself. It's just a territorial hub, showing the waterhead effect of the underdeveloped infrastructure countries, as Romania. So the foreign investment and the companies focusing only one certain well infrastructured territory, and the employers coming there from the other parts of the country. As well that the income of the GDP coming to the national budget, not to the city. Also GDP alone nonsense in the question of living standard, which relating more with the GDP/capita. Budapest richer and more developed in every segment than Bucharest, you just need to visit the two cities. The issue is you have no proper datas about Bucharest, because the Romanian Statistical office measuring it togerher with the Ilfov region, which is economical Hub.. This economic hub region in Hungary counting separately from Budapest, because in 2014 Budapest and Central Hungary splited into two regions. (For the reason to apply more subsidies from the EU)...
Daca firmele sint înregistrate în bucvuresti..dar produc în provincie ...care e ecuația???
@@kevhynaleks2631 Well then just take the "only registered" companies to Budapest hub from Bucharest and cut the huge economic gap between the 2 capitals. I've been to Budapest a 100 times, besides the central areas is not developing like Bucharest at all.
@@61.8- Ecutia e simpla pentru ca Bucurestiul le creaza infrastructura si acoperire nationala de la centru. E o chestiune de prestigiu si bani. De aceea nu e acelasi lucru sa mananci la shaormeria de la colt sau in Budha bar. Nici o firma serioasa nu-si deschide sediul central impozabil la Vanju Mare sau Adunatii Copaceni. Deci simplul fapt ca au sediul central in Bucuresti contribuie la dezvoltarea si bunastarea acestor firme, de la centru spre periferie!
@@ares1634so what, you measured the output of multinationals here by visiting? Give me a break… only Blackrock, Morgan Stanley and Citi employ over 15.000 high professionals in Budapest all having there European Service Centeres based in Budapest? There are several other industries as manifacturing that add to GDP? Tourism is the 3rd largest in Budapest. How did you fail to see on your visits? On top of this, if you want to have a country well developed with equal quality of living and opportunities, you decentralization the FDI and national economy as much as you can to avoid the issues that Oltenia and Moldova has now of major underdevelopment and demographic collapse. Think before you come with SRI propaganda…
Magyar - Magyar 40 éve, 20éve és ma! Köszi!🤔
Esetleg élelmiszerek, fogyasztási cikkek, lakás-lakhatás-rezsi tekintetében is.
Az 1978 -as színvonalat 2018-19-ben értük el.
bruttó-nettó
a magyar adóék inkább 48%, érdemes a munkáltató által fizetendőket járulékokat is megnézni
Az romaniaban is van még azon felül ami bemutatásra került itt. De a munkaszerzödésekben csak a brutto fizetés van be irva nem azok is, mert a munkavállalo, nem a munkadó szempontjából közelitette meg.
mert máshol nincs olyan, ugye? :D Édes Istenem
Nagyon jó vidi, köszi. Nem lenne beszédesebb a munkáltató által fizetett bruttót venni alapul az adó/járulék résznél? Hiszen az, hogy ennek hány százaléka esik a cég által fizetett kategóriába és hány százaléka esik a munkavállaló által fizetettbe csak látszat, de semmi érdemi különbség nincs életminőség szempontjából. Magyarországon szeretnek is trükközni azzal, hogy az állambácsi jónak tűnjön, és a cégek meg szemétnek, ezért az ilyeneket szeretik eltolni a cégek irányába, ami torzíthatja a mostani összehasonlításaidat.
hogy hol jobb az életminőség, javaslom, nézegessünk streetview-t. Vegyük például Tárgovistét, s hasonlítsuk össze egy hasonló kaliberű településsel, például Szentessel. Ugyan Szentes csak fele akkora lakosságú, de az ország mérete, lakossága is fele. A belvárost nézegessük. Tárgoviste központjában igazi vadkeleti állapotok uralkodnak. Légvezetékektől roskadnak a póznák, a csau korabeli panelek tákolmány kinézetűek. Igaz, az úttest frissen aszfaltozva, de az autósok a szent tehenek. Nézzük ezután Szentes belvárosát. Tárgovistéhez képest egy ékszerdoboz. Sétára csábító. Az életminőséghez ilyen dolgok is hozzátartoznak, nem csak az, hogy mennyi a margarin a lidliben, vagy a puliszka zaldiban.
Ez igaz, de ez azért van, mert Románia sokkal jobban le volt maradva és gyorsan zárkózott fel. Attól, hogy rövid időn belül nagyon gyorsan fejlődik az ipara, a régi állapotok nem fognak pikpak felszámolódni.
Ha hirtelen 30% verne Magyarországra iparban (természetesen lakosságra súlyozva) még akkor se változna meg hirtelen az a kép amit festettél. Ehhez évtized nagyságrend szükséges. De az, hogy milyen trendeket mutat Románia, honnan hova jutott mennyi időn belül, az mindenképp ígéretes.
Târgoviște nu e un exemplu ,multe fabrici comuniste sau închis si orașul nu sa mai inoit.
In plus acolo sunt mulți etnicii bulgări și romii
@@mariusmuresan7634 a roma lakosság nagy száma deprimáló hatású lehet egy városra, ezzel egyetértek, de a bolgárok semmiképpen. A bolgár a sztereotipiákkal ellentétben egy kultúrnép. Sokkal ősibb, sokkal hosszabb államisággal rendelkezik, mint a román, vagy akár a magyar. Magyarországon egy időben fogalom volt a bolgárkertész. Budapest XIX-ik századi rohamos fejlődése során bolgárkertészek teremtették meg a nagyváros körüli hatalmas zöldség és gyümölcs termő övezetet, amely ellátta a várost élelmiszerrel. A nagy magyar alföld, de az egész Balkán ugyanis alapvetően gabona és élőállat termelésre rendezkedett be, s elsősorban a budapesti malomipar és a vágóhidak beszállítója volt. Ha Bulgáriában jár az ember, történelmi levegőt szív magába. Ezt bizonyítja, hogy a bolgár ugyan nem egy harcias nép, szemben a szerbbel, de ötszáz éves török uralom sem törte meg.
Well....Targoviste is a poor city, but never mind.
Communism in Romania was extremely aggressive and all cities and villages were badly affected. Even Bucharest was half demolished by Ceausescu. Some villages were even erased from the map. In addition, individual property (agricultural land or small businesses) were forbidden and taken by the state. After 1989 communism was not eliminated, but survived and kept us away from Europe till 2005. It is hard to recover so fast all differences, what do you think?
But....we will recover. We work on it. It will take some time but we will do it.
And now, try to think about one interesting aspect: have you seen how dirty are the toilets in Hungary on the highways? In the past it was much better. It was clean and nice. This is the first thing that happens when progress stops and corruption occurs. Pay attention to what is next because Hungary is slowly remaining behind. 15 years ago it was one of the most developed countries from Eastern block....nowadays is behind many other countries.
It is very easy to lose quality but very hard to recover it, believe me!
@@gabiv8479 minden szép, és tiszta, amikor átadják, vagy frissen fel van újítva, vagy ha egy diktatúra, vagy a helyi maffia érdeke úgy kívánja. Ez alapján nem lehet egy országot megítélni. Az autópályákon a WC-k Olaszországban, de Svájcban is mocskosak. Tetszik vagy sem, a multikulti, a tranzitszerep ezt hozza magával. Magyarország a 80-as évek közepéig sokkal tisztább, rendezettebb volt, mint utána bármikor. Ugyan addig is utazhattunk viszonylag szabadon, de a 80-as évek közepétől nyíltak meg igazán a határok, s azután lett az ország tranzitország. Idén voltam Lengyelországban és Lettországban. Lettország szép, de drága, és szerintem egyáltalán nem élnek olyan jól, mint ahogy itt gondolják. Lengyelország sem csillog úgy, mint este Varsó üvegpalotái. A térségünket nemzetközi befektetői szemszögből egy földrajzi, gazdasági egységnek tekintik. Nagy előre, vagy hátramozgás a néha harcos retorikák ellenére nincsenek, és nem is várhatóak, hiszen szabad a tőke és a munkaerő mozgása. Ha Romániában túl magasak lesznek például az IT-s bérek, akkor lassan továbbállnak, s keresnek Moldvában, vagy Kazahsztánban IT-s lehetőségeket. Az IT jól fizető, de a legkönnyebben áttelepíthető iparág. Észtország abszolút bezzeg ország volt, s törpe létére digitális nagyhatalommá vált. De az utóbbi években gyengélkedik. A magyar mondás szerint a fák nem nőnek az égig. Volt idő, amikor mi röhögtünk a lengyeleken, románokon, vagy a szlovákokon, s nem azért, mert mi annyira jók voltunk, hanem azért, mert a szomszédaink még nálunk is hülyébbek voltak. Most viszont rajtunk röhögtök. De mostanában Szlovákia újra elkezdett hülyülni. Így megy ez itt Közép-Kelet Európában.
Figyelembe kellene venni az összehasonlításnál az országok méretét , lakosságát , GDP , egy főre eső GDP , altalaj kincsek , autópályák összhossza stb
Nici măcar inteligența artificială nu poate compara tot! Doamna a făcut o muncă de cercetare remarcabilă pentru a realiza acest clip video.
Erdélyben jobb az élet mind bukarestben , sőt nagyobbak az ingatlan árrak is meg a befektetők is erdélyben vannak az autópálya összeköttetésért.
A magyarlakta területek Románia húzó területei. Az ott élő emberektől lesz virágzó egy terület, nem a földrajzi helytől.
@@Vahur10 Te minți singur. Cele mai prospere sunt orașele universitare, cele care au facultăți și atrag tineri. Nu contează câți români sau câți maghiari trăiesc în ele.
that's a myth, buddy, i mean the wages in bucharest are the highest, check it twice.
@@Vahur10 Ez így sajnos nem igaz. Bukaresten kívül Kolozsvár és Temesvár fejlődik nagyon gyorsan, mindkettőben 80%+ a románok aránya.
@@IamHUNdeX To be even more precise, I can say that Hungarians percentage in Timisoara is under 5% from the total population, while in Cluj-Napoca is about 13%.
Köszönöm 😊 hálás vagyok, engem bármelyik másik szomszédos ország is érdekelne, de ha lehet választani akkor Ausztria, kíváncsi vagyok ott mennyivel jobb.
" csak Románia olcsóbb is "
( Szlovákia is )
Nagyon jók a videóid !!!!
Köszönjük!!!
" be mész a boltba. Stb. "
Tök jó, csak a legvégéről hiányzik egy összesítés, hogy akkor összességében melyik ország jobb (és mennyivel)! Szóval lehetne még egy nagy végső pontszám, amin keresztül később több ország is összehasonlítható lenne.
Szia! Amikor Ausztria lesz soron, ha hasznát veszed, szívesen segítek gyakorlati dolgokkal. Egy éve lakunk itt és két gyerekem van (2 és 5 évesek), ezért bőséges tapasztalatom van előzetesen Magyarországról, hogy lássam a különbségeket.
@@nagyeszter92 köszönöm Eszter, lehet, hogy élnék is majd ezzel a felajánlással! Írnál esetleg egy emailt vagy insta üzenetet, hogy el tudjalak majd érni, ha aktuális lesz?
Kedves Eszter, egy dolgot ne felejtsen el. A szimplán jobb közgazdasági adatokkal még nem lesz egyenes arányban boldogabb az ember, még Ausztriában sem.
Ausztriát minek hasonlítsuk össze Magyarországgal? A Pasaréti életminőséget sem érdemes a Havanna lakóteleppel összevetni.
Egy ev Ausztria...bőséges tapasztalat?
@@miklosrez3032 összehasonlitaskent jo ...mi a különbség kommunizmus es kapitalizmus között...föleg a mai fiataloknak...ne valassz szocit ...zöldet...komunistat...nacit...iszlam...ezek testverek...csödtömeg.
En romanul Kommentarak. Aceste comparti se schimba anual. Orban a zis ,daca nu va place aici mergeti in Romania. De ce nu, suntem in UE.Si fracezii au venit in Germania la munca In zona de granita, eu am muncit cu ei.
Sunteți bineveniți oricând în România!
Tök őszintén, én már bánom, hogy a gyerekem csak két éves korában kezdtük el bölcsibe járatni. Nagyon jót tett neki, sokkal jobbak a szociális képességei, pedig heti többször vittük rendszeresen különböző programokra, más gyerekek közé.
Az a te szemelyes velemenyed. En minden jot kivanok a csaladodnak. De ezen a vonallon ( is) osztodik el D nyugat meg keletre kb mint regen a fal. Es bajororszagban ( Bayern) majdnem gyermekkinzasnak szammit. ( a gyerek altalaban 3 evet otthon marad)
Nos, az én baráti köröm gyerekei, ill, saját gyerekeim is 3 évig otthon voltak anyukával.
Kivétel nélkül mindegyik ( több) diplomás, jól kommunikáló kózösségi ember.
Voltal köztük olyanok, akik nagyon nehezen szoktak be az oviba.
Szóval ez semmit se jelent....
@@Bannalec22
Igen am, de vannak körök( mondjuk partok) akik pont a te sztilusodat kerik. ( altalaban a " jobb oldalon") Masok ( mondjuk a bal oldal) azt kerik hogy " felezzetek". Egyeessek azt allitjak hogy a nö kell mint munkaerö ( minel hamarabb vissza a munkahelyre) masok azt hogy diszkriminallas, mert nincsen lehetöseg jo feltetelek melett viszaterni. ( peldaul ugyanaz a fizetes mint a Gyes elött).
Eszembe jutott, hogy lehetne összesített maximálisan elérhető gyermektámogatást is feltűnteni. Ha van kedved :P Illetve hogy külföldön is vannak e CSOK, babaváróhoz hasonlítható támogatások?
Nagyon kevés országban van ilyen, Romániában nincs.
@@kevhynaleks2631 van valami "Prima casă” támogatott hitel, de őszintén, részleteket erről nem tudok...annyira nem "combos", mint a CSOK és társai, az tuti! :-)
@@kevhynaleks2631 igen, ezt azért meg lehetne említeni
Felicitări pentru maniera captivantă în care ai prezentat aceste informații! Admir efortul și dedicarea investite în acest material. Ar fi extraordinar ca ambele state să progreseze armonios, căci, pe măsură ce fiecare devine mai prosper, întreaga regiune câștigă în stabilitate. Avem mai multe puncte comune decât s-ar părea la prima vedere, inclusiv un patrimoniu genetic interesant, chiar dacă acesta este uneori ignorat. O relație mai armonioasă între România și Ungaria nu ar face decât să aducă beneficii palpabile pentru ambele părți. PS: Ai abordat subiectul cu un stil remarcabil de natural și autentic, ceea ce m-a determinat să continui să vizionez videoclipul (chiar dacă mă intrigă de ce algoritmul presupune că vorbesc maghiara lol)
Domnule/ Domnisoarä nu va supärati citi ani aveti?
Asa se argumenteazä in ziua de aztäzi nu asa cum face Orban sugerind ca Bruxelles e Moscova. Felicitäri.
@@ElekesLorant 35 :) Mulțumesc! Numai bine!
@@bassHaveFun
Multumesc respect. Acum ca sä fim fair, ar trebuie sä spun si eu ce virsta am. Dar atit vä pot spune: cänd v-ati näscut dvs eu am päräsit Romänia. Si vä mai spun incä ceva, mi- ar place foarte mult sä träiti in tarä, nu in sträinätate. Cä - poate gresesc!! - in tarä modul de gindire diferä, fatä de astia din sträinätate.
Szerintem az alig 34 éves államisággal rendelkező Szlovéniát, lenne érdemes a Magyarországi, megélhetési mutatókat megtekinteni, összehasonlítani! De, a lengyelt sem lenne rossz összehasonlítani tekintve, hogy egy katonai diktatúrából indultak, és még egyes élelmiszereket is csak jegyre kaphattak! Bár már a Romániai, mutatók is nagyon meglepődtem, hogy valamikor Európa, legszegényebb országába mára hasonlóak a megélhetési feltételek, mint Magyarországon, vagy a nyugdíjak tekintetébe meg is előztek, úgy, hogy még az élelmiszerek árak is jelentősen olcsóbak náluk.
Mind a kettő jobb. Pedig a lengyelek bőven lentről indultak. Romániában 2013-2014-től már egyes helyeken budapesti szintű javulás volt.
Amiről soha senki nem beszél az az állami adósság. Romániában. Ugy
Hallottam, hogy a roman államnak hatalmas adóssága van, ami azt jelenti, hogy mind ez a sok szép dolog, amiről beszél és ami ott jobb, a hatalmas állami adósság fedezi. Lehet eljön majd a pillanat, amikor fékezni kell majd a kiadásokat, pont mint Francia országban a jelen pillanatban. Mikor sok ajándékot kap a nép idővel majd rákényszerítik, hogy ilyen, vagy olyan formában visszafizesse amit kapott. Ráadásul, ha az ellenzék nem acsarkodna állandóan Orbán ellen, akkor az ország megkaphatna a neki járó európai pénzt, ami nagy mértékben segítené a versenyképességét. De ezt ugye az ellenzék csak akkor segítené, mikor ők lesznek hatalmon! Ez is tény
Average net salary 2024
Romania - 1051 euro
Hungary - 1045 euro !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
------
Net minim salary 2024
Romania - 475 euro
Hungary - 450 euro !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
@@famillejullien Romania has a debt to GDP ratio of just 50% while Hungay is at 73%.
@@angelpc22 "budapesti szintű javulás volt" ez igaz mert ugyanannyi kutyaszart láttam BukuRESTIben mint BPesten.Amiben lehagytak az a kóbor kutyák száma és a bűz . Nyári tapasztalatom.
Szia Karen, lehetne olyan is hogy az oktatast hasonlitod ossze 😊
Szóval nagyjából egy szinten van a két ország. Ha a tendenciákat nézzük, akkor viszont azt látjuk, hogy egyrészt Románia gyorsabban fejlődik, másrészt viszont lehet, hogy ez a gyorsabb fejlődés annak köszönhető, hogy nagyon alacsony szintről nőtt az államadósság a középmezőnybe, míg Magyarország esetén ez nagyjából stagnál. Tehát a kérdés, hogy Románia gyorsabb fejlődése mennyire köszönhető az államadósság növelésének, így mennyire fenntartható hosszú távon.. Románia 2007 12%, 2023 48%. Magyarország 65 vs 73%
Igen mikor
nagyon hátul vagy, jobban látszik ha előbbre kerülsz kicsit!
Monaco-ban pl. nincs semmilyen adó. Viszont a kenyér ára már 10 éve 1000 forint felett volt. Nehéz összehasonlítani. Svájc hasonló, csak még drágább. Ott nagyon vegyes az adózás. Viszont elég igazságos összehasonlítás volt. 🙏🏽
Nagyon szépen összeszedted, gratulálok. Csak hát kihagytál egy nagyon fontosat. A rezsi költségeket. Legfőképpen a víz, villany és a gáz árát, de talán - bár erre többen azt mondják ez már luxus - hozzá lehet tenni a dízel vagy a benzin árát is. Mert hát gyanítom, ezekben hatalmas lemaradása lenne Romániának. Idehaza nagyságrendekkel olcsóbb a villany és a gáz mint ott, vagy akár bármelyik másik EU országban.
ez akkor lenne igaz, ha a gazdaságot egészében nézve lenne olcsóbb, viszont itt csak a lakosságnak kedvezőbb, a cégek sokkal többet fizetnek, meg a rezsialapba is tesznek amit én az árakban fizetek meg nekik, Tehát nem olcsóbb, drágább
Amit írsz az benne van a megélhetési mutatóban, tehát a megjegyzésed irreveláns!
@@zoltanaaa246 Hát nem. A megélhetési ráta, vagyis hogy hol olcsóbb az élet, az mindig lakossági szempontok alapján áll meg és nem céges szempontok alapján. A cégest is lehet nézni de az nem megélhetési, hanem mondjuk cég fennmaradási, vagy fenntarthatósági. Két teljesen különböző dolog.
@@miklosmolnar3148 Szerintem nem mindegy, hogy egy belvárosi három szobás lakás esetében a gázért meg a villanyért együttesen fizetsz havonta idehaza 15 ezret, Romániában meg 50 ezret, a németeknél meg 180 ezret. Ha neked ez irreleváns, akkor te fizesd a többet.
@@zsoltgal601 Nem értesz! Átlagot kell nézni a megélhetésnél! Tudom, hogy a nyusnyuk többet fizetnek az energia szempontjából, és vannak olyan háztartások is, mint az enyém, hogy 0 forint gázszámlám van, pedig 150m2-s a házam a mellék épületek nélkül.
It is important for a better adaptation to learn the language, and this applies both to Romanians who go to Hungary and to Hungarians who come to Romania.
Legközelebb olyasmiről kellene videót csinálnod, amihez értesz is! Pl. illett volna az áfánál ugyanazokat összehasonlítani. Csak az igazság kedvéért: Magyarországon a tej áfája 5%, és nem 18. Ha tejterméket írtál volna, az valóban 18%. A könyv nálunk is 5 %, de a nagy különbség az általános kulcs miatt van. Egyébként 15 év után most nyáron voltam újra Erdélyben. Ami feltűnő volt, hogy az emberek anyagiasabbak lettek, de azt a fene nagy gazdagságot nem láttam. A multik őket is elárasztották és a fogyasztás láthatóan megnőtt.
Azt a fene nagy gazdagságot nem láttad, de azt a fene nagy különbséget sem, ami volt a két ország között 10-20 éve. Tekintve, hogy Magyaroszág deklaráltan Ausztriát szeretné beérni, ez az eredmény magyar részről szánalmas és csak egyre rosszabb lesz.
a fogyasztás láthatóan megnőtt. Azért Ceau után ezt mindenki pozitivumként éli meg nálunk.